Siodome

A jó hír? Jelenleg nem pizsamában sikerült eltévednem. A kevésbé jó, hogy mindenhol ázsiai emberek rohantak a dolgukra körülöttem. Nos most megint a kínai negyedben vagyok, vagy valami hasonló helyen... De ahogy egyre csak nézelődtem, egészen olyan megérzésem lett, hogy nem így van. Akkor viszont a nem is igazán jó hír, inkább rossz még belegondolni is.
Régi nagy félelmem, hogy egyszer Kínában kötök ki. Bár igaz egyre jobban badarságnak tűnt, hogy mért pont Kínától félek annyira? Mert az olyan messze van, de sok, nagyon sok hely van még messze.
Igazából a felbukkanási helyemtől nem nagyon mertem messze menni. Bár ez is talán buta dolog volt. Volt aki felém emelte a tekintetét, de az elképzelhetetlen szörnyűségek elmaradtak. Mindenki öltönyben volt, legalábbis nekem úgy tűnt, és mind siettek.
Szinte ugrottam egyet, mikor észre vettem egy egészen európainak kinéző arcot, és hirtelen az sem jutott eszembe, hogy éppen rosszul járhatok. A nyomába eredtem, bár valahogy így is eléggé le voltam maradva. Főleg akkor szereztem igen jelentős hátrányt mikor valaki megpróbált megállni. hogy fényképezkedjen velem?
Végül sok sok embernek préselődve és szlalomozva utolértem. Eredeti tervem szerint hogy elkapjam a könyökét, úgy mégis kissé finomkodó módon.
- Uram, kérem segítene?

*Egy hónapnyi hajózás, és fél napnyi vonatozást követve végre elérte célját. Tokió! Még azok után is, hogy visszanyerte emlékezetét, nehezen tudja összerakni, mi a fenét keresett itt annó, de ez most nem is fontos. Ahogy határozottan keresztülvágja magát a Japán üzletemberek visongó tengerén, hirtelen valaki megérinti a könyökét, finoman, ám számára mégis irritálóan. Először a kézre néz, majd követve a kart, beazonosítja annak gazdáját.*
-Nem fotózlak le.
*Vágja oda angolul, mert valahogy kétségei támadnak afelől, hogy a lány helybéli lenne. Ezek után mint aki jól végezte dolgát tovább indulna, ám ebben a tömegnyomorban ez sajnos közel sem megy neki azzal a sebességgel, mint szeretné.*
~Egyáltalán nem így emlékszem erre az országra....~

Nem is tudom hogy gondolhattam. Honnan voltam ilyen magabiztos? Mintha maga világ omlott volna össze bennem a hangjától és ahogy rám nézett. Szinte már remegni kezdtem.
- De... - talán túl későn jött ki ez a szó, de szinte már csak szófoszlány is. Lefotózni... De hiszen az előbb hajtottam el valakit, aki éppen fotózkodni akart velem.
-... én... Kérem... én csak... - a hangom remegett, de még épp hogy utána mentem pár lépést. A lábaim viszont épp olyan gyöngén álltak, mint amennyi magabiztosság volt a hangomban. És egyáltalán mit akarhattam tőle? Megkérdezni hol vagyok? Igen ez szokott lenni az első, de mit érek egyáltalán vele?
- Megmondaná hol vagyok? - - mondtam viszonylag halkan végül, de lehet már nem is hallotta, főleg ha már tovább is ment. Ezúttal nincs olyan szerencsém mint Kanadában.
Kanada... valahogy most még talán az ,,otthonnál" is csalogatóbb volt. Talán oda kéne mennem először, ha egyáltalán odatalálok. Legalábbis az ittnél biztosan jobb lenne.

*Egy normális ember számára itt véget ért volna a történet, Logan ellenben még a zúgó tömegen keresztül is hallotta a lány szívbemarkoló hangját. Első gondolata természetesen az volt, hogy tovább halad, hisz nyilvánvalóan nem az ő dolga útba igazítani minden eltévedt lánykát, ám ez a gondolat valamiért nem tűnt helyesnek. Megforgatta szemeit, majd egy mély sóhaj tekintetében visszafordult abba az irányba, amerről a lány hangját hallotta még most is.*
~Na jó, de ha ez a csaj miatt is egy elmebetegekkel teli iskolában kötök ki pucéran, világgá megyek.~
-Hogy érted azt, hogy hol vagy? - Kérdi szigorúan. - Japán egy szigetcsoport, nem olyan egyszerű véletlenül idekerülni.
*Karba font kézzel várja a választ, és közben nem tudja megállni, hogy ő maga is előrukkoljon néhánnyal, melyek közül egyik szörnyűbb, mint a másik.*
-Remélem nem drogos vagy, kislány.

Elkerekedtek a szemeim néhány pillanatra az információ hallatán, de nemsokkal később le is sütöttem őket. Bár igazából az is meglepett, hogy visszajött.
- E-eltévedtem - feleltem egészen röviden, próbáltam azt a látszatot kelteni, hogy arról tudtam eddig is, országilag hol vagyok. - Azt hiszem... rossz metróra szálltam fel... - feltételeztem, hogy itt is vannak metrók azért, és egészen nyilvánvaló, hogy nem tudok japánul. Lehet nem én vagyok a legjobb hazudozó, de reméltem, hogy az ijedtségem magyarázattal szolgál mindenre. Valószínűleg mindemellé sikerült nem a legjobb alakot megszólítanom, de ő beszél angolul!
- Mi?! - kaptam fel a fejem. - Nem dehogy!
Ugye ezt most nem azért mondja mert... Az agyamat lerohanták a rémképek. Leblokkoltam, mint aki földhöz gyökerezett. Még jó hogy nem tűntem el. Még nem.

-Nem mondod...
*Jegyzi meg egy fanyar vigyorral az arcán. A rossz metró duma még hihető is lenne, ha nem lepődött volna meg annyira az ország nevének hallatán, interkontinentális metróról pedig Logan még nem hallott, pedig igencsak megkönnyítette volna az ide útját.*
-Rossz metró mi? Hihetetlen milyen messzire lehet utazni velük manapság, tekintve, hogy a legközelebbi ország, ahol angolul beszélnek, az egyesült államok, ha jól emlékszem.
*Azonnal feltűnik neki, milyen könnyű ráhozni szegény lányra a frászt. Kicsit meg is sajnálja őt ezért.*
-Nem, tényleg nem - jegyzi meg, még mindig szigorúan méregetve őt - ez egy jó pont. Mesélj, honnan jöttél, vagy inkább, hova akartál eljutni azzal az extra távolsági metróval.

Lelepleztek! Kész, végem van! Az agyam kattogott, de mindig csak ugyanarra jutottam. Hogy már minden mindegy. Mit tehetne, ha épp egy mutáns gyűlölő lenne? Eltűnnék és nem tehetne semmit. Vagy igen?
Mély levegőt vettem. Az ilyen gondolatok valóban egy irányba tereltek, aminek az lett volna a vége, hogy még nem is kellett volna felelnem, hiszen ha köddé válok, egyértelmű lesz hogy mi vagyok. Én pedig kitudja hol kötöttem volna ki megint.
- New Yorkba... Vancouverbe. Londonba. Nekem olyan mindegy! - szinte az utolsó pillanatban vettem észre magam, hogy azért ordítani mégsem kéne, így végül egészen halkra sikeredett a dolog.
Legszívesebben mind mindkét kezemmel a hajamba markolva reszkettem volna. Nos az egész annyiban sikerült visszafogottabbra, hogy a ruhámszélét szorongattam görcsösen.

*A lány kiborulását követően az égre emeli tekintetét. Egy pillanatra úgy tűnik Tanya kiborulása ragályos, ám végül Logan-nak sikerül megemberelnie magát. *
-Hé. Szedd össze magad.
*Láthatóan ő sem tartja jó ötletnek fenntartani a szigorú hangnemet, a következő pillanatban ugyanis átvált egy lágyabb, lényegesen barátságosabb hangszínre.*
-Fel tudsz hívni valakit? Ismerőst, vagy netán az iskoládat?
*A következő szavakat mintha pajszerrel húzná ki magából, a vak is láthatja rajta, hogy nem tartja jó ötletnek kimondani őket.*
-Gyere velem, keresünk egy telefont. Van egy sanda gyanúm, hogy az utcatáblák feliratai akár barlangrajzok is lehetnének...
*Hüvelykujjával épp egy ilyen házikóra emlékeztető rajz felé mutat, ami egyébként egy utcatábla részlete akar lenni, azok számára, akik megértik az ilyesmit.*
-Amúgy mi a neved?

Összerezzentem mikor újból megszólalt. Szedjem össze magam... Ez végül is nem tűnt olyan fenyegetőnek. Alig észrevehetően megráztam a fejem. Egyáltalán nem ilyen reakciót vártam. Viszont abban amit mondott egyértelműen volt valami. Ha lenne egy olyan telefonom, amin nemzetközi hívást is lehet kezdeményezni, máris előrébb lennék a dologban azt hiszem.
Szó nélkül a nyomába eredtem. Na ez az, fogalmam sincsen mik vannak kiírva, akár még szalonna reklám is lehetett volna...
- Tanya - feleltem végül nemes egyszerűséggel, miközben mereven a járdakövet vizslattam.
Úgy érzem kezdek ebbe belefáradni. Eljövök otthonról, de haza nem tudok menni? Akkora sületlenségnek tűnt, ha valaki nem ismerte a másik világ törvényeit, ahol az oda út nem egyezik meg a visszavezető úttal. Sőt, az oda út sem egyezik meg önmagával...

*Ennyi ember léptei közül kiszúrni egyetlen lányét a zajos városban még neki is lehetetlen vállalkozás lenne, ezért néha hátrasandít a válla fölött, hogy megbizonyosodjon róla, Tanya még mindig követi. Szerencsére újdonsült útitársa sutba dobta anyja intelmeit, és úgy tűnik egyenlőre megbízik abban a bőrkabátos idegenben, akiben a sztereotípiák szerint a legkevésbé kéne.*
-Az én nevem Logan.
*Veti oda az egyik ilyen hátrapillantás alkalmával.*
-Kezdjük az elején. Korábban lehet rosszul tettem fel a kérdést. Hogy kerültél japánba, de tényleg?
*Félig meddig sejti, hogy erre a lány megint a rettegést tartja majd illendő reakciónak, ezért gyorsan hozzáteszi:*
-Nyugi, nem harapok.

Logan... a neve újra és újra a fejemben visszhangzott, mintha első hallásra nem tudtam volna feldolgozni, pedig elég egyszerű név volt hangzását tekintve.
Közben felvetült bennem egy gondolat. Talán hozzá kéne szoknom. Meg kéne tanulnom talán elleni ott ahova kerülök... Áh! kisöpörtem a fejemből ezt a nevetséges gondolatot. Még épp idejében, mert menet közben és a nagy gondolkodásban majdnem neki is mentem Logannek. Így egészen közelről pislogtam fel rá pár pillanatig. Nem tehetek róla, de az jutott eszembe: Hatalmas!
Hozzám képest biztosan. Én apró vagyok, vékony, és reszketek mint a nyárfalevél.
- Hááát... - összeszorítottam a fogaim, és feltettem mindent arra az egy lapra, hogy ha baj van úgy is eltűnhetek. Hogy hova az már egy másik kérdés. - Csak idekerültem - mégsem voltam olyan bátor, hogy csak úgy kerek-perec kimondjam. Talán fel sem fogja a szavaim értelmét. A kérdés már csak az, hogy ezzel akkor mennyivel jutok előbbre...

-Értem...
*Jegyzi meg bosszúsan. Arckifejezéséből ítélve nincs maradéktalanul megelégedve a válasszal.*
-És gyakran fordul elő veled, hogy csak úgy felbukkansz a világ másik felén?
*Közben sikerül átverekednie magukat a falhoz, melyen két fizetős telefon is található. Az egyesült államok vandáljai tettek volna róla, hogy ezekből egyik se működjön, ám szerencsére japánban úgy tűnik más a nép hozzáállása a dolgokhoz.*
-Remélem pénzt hoztál magaddal, mert ami nálam van, azzal legfeljebb egy nagyon rövid helyi hívást tudsz kezdeményezni.
*Vállát a falnak támasztva, szigorú tekintetét újra csatarendbe állítva figyelte a reszkető lányt.*

- Ühüm - bólogattam, de nem mertem ránézni ismét. Talán hiba volt. A zsebeimet kezdtem tapogatni, majd az egyikbe bele is nyúltam. Egy tízdollárost sikerült előhúznom belőle. Erről eszembe jutott, hogy tényleg, vásárolni akartam menni. - Hát ezzel se megyünk túl sokra azt hiszem... - húztam el kissé kétségbeesetten a szám, és újból ránéztem.
Ekkor valami beugrott. Tényleg ismerős volt a férfi, de honnan? Eddig túlságosan el voltam foglalva a saját szorongásommal, hogy ilyenen gondolkozzak, most meg egyszerűen nem akart beugrani. Logan.... A tévében láttam. Vagy újságban?
Visszatérve jelenlegi helyzetemre, arról sem volt fogalmam, ha egy pénzváltónál beváltjuk elég lesz-e egy New Yorkba történő hívásra. A fejemet kezdtem vakarni. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen.

-Pazar...
*Gondolkodóba esik. Mit tesz az ember, ha lepottyan az égből egy vas nélkül, és haza akar jutni? A nagykövetség logikusan hangzana, bár félő, hogy az ottani ügyintézőkhöz képest még az ő tolakodó stílusa is megnyerőbbnek tűnne, pláne annak az információnak a taglalásánál, hogy mégis hogy a fenébe került ide szegény lány.*
-Na jó...
*Jegyzi meg végül néhány perc után, arcát egyik tenyerébe temetve, mint akinek fizikai fájdalmat okoz kimondani a következő szavakat.*
-Én magam az államokba készülök, egy hajón. Nem épp luxuskörülmények közt, de egy fokkal jobb, mint úszni.
*Miután ilyen meggyőzően felkonferálta a túrát, ha lehetséges még jobban elhalkul, és már-már suttogva teszi fel ajánlatát.*
-Ha gondolod velem tarthatsz....és főleg, ha csendben tudsz maradni, bár az eddigiek alapján ez az egyik erősségednek tűnik.
*A plafont kezdi bámulni, arcán agy olyan ember vonásaival, akinek nehezére esik elhinni amit épp tett.*
-Hova is akarsz eljutni pontosan?

Kis riadalom csillant fel a szemeben. Bizony, bizony, annál biztos jobb, nem szeretnék a tengerben úszni ilyen hosszat! A végén még a halakkal aludnék...
- Rendben, köszönöm... - majd csak bólintottam, a hallgatással valószínűleg nem lesz gond.
- New Yorkba - feleltem, és akkor beugrott. Rájöttem honnan ismerős az illető. - A Xavier suliba. - Nos így tényleg megmondtam, hogy pontosan hova akarok menni, és nem idegesítem ilyenekkel tovább. Nem tudom, hogy áll az ottaniakkal, de mutánsnak mutáns, erre alapoztam az újabb teljes őszinteségi hullámomat.
Nos erre sem gondoltam volna, hogy Japánban találkozok egy ilyen illetővel, aki csak úgy elmegy előttem. A lényeg viszont, hogy jelenleg úgy tűnik hazajutok, és bár nem ígérkezett egyszerűnek a dolog, de haza jutok. Vagyis vissza New Yorkba.
Bevallom most az egyszer kérdések is felmerültek bennem, olyanok amiket szívesen fel is tettem volna, de az előző kijelentése egyértelművé tette, hogy nem örülne neki. Meg talán tényleg udvariatlanság lett volna.

-Szuper, messzebb akarva sem kerülhettél volna.
*A Xavier név hallatán jóformán az égig szökik mindkét szemöldöke. A döbbenetet egy a bajsza alatt elmorgott káromkodás követ, majd hátradönti a fejét, de olyan szögben, ami egy átlag embert megölne, és csak ez a rituálé után néz újra a lányra.*
-Hát persze, hogy oda. Sejthettem volna....
~És hirtelen azt kívánom, bárcsak drogos lenne. Persze volt egy sokkal valószínűbb tippem is, ami így már kicsit több egyszerű gyanúnál.~
-Teleportáló vagy mi? Nyilván a szebbik fajta, de akkor is...
*Egy kis időre újból gondolkodóba esik. Ha meg tudná tanítani ezt a lányt használni a képességét, akkor egyszerűen megoldaná a problémát, nem kéne visszamennie a suliba, és Ororo nem próbálná meg újra rávenni, hogy maradjon tanítani. Irónikus, hogy ettől a helyzettől pont egy fiatal mutáns tanítása menthetné meg....*
-És gondolom, az szóba sem jöhet, hogy arra menj vissza, amerre jöttél, nem igaz?

Hát az én is így éreztem. Bár Kanadában is csak annyi volt a jobb, hogy nagyobb valószínűséggel találtam olyan embert aki beszél angolul. Bár egészen kellemes társaságot sikerült kifognom akkor elsőre.
Bólintottam, bár a mondat másik felét nem nagyon értettem, hogy mire mondja. Majd pedig a fejemet ráztam.
- Nagyobb a valószínűsége, hogy valahol teljesen máshol kötök ki, mondjuk Afrikában... - ott még én szem voltam, sőt! Sok helyen nem voltam még! Az oda és a vissza út külön dolog, és akkor sem lenne biztos, hogy visszajutok, ha már egyszer megcsináltam volna.
- Néha még rövidebb távon is elszúrom a dolgot - vallottam be. Ritkább ugyan, de meg esik, hogy egy ilyen próbálkozásból is lehetnek országokat áthidaló lépések.

-Csodálatos...
*Jegyzi meg, bár a hangsúlya, és az arcmimikája valahogy azt sugallja, hogy talán annyira még sincs lenyűgözve a hallottaktól.*
-Megjegyzem, igazán akaszthatnának egy GPS vevőt a nyakadba. Úgy értem, ki tudja, miféle alakkal akadsz össze legközelebb, nem mindenki olyan bűbájos mint én.
~Mellesleg, jellemző...a suli alapítója tolószékhez volt kötve, és még ő sem volt képes a seggén maradni. A diákjai úgy tűnik tovább viszik tanításait...~
-Akkor marad a hajóút...bár kétlem, hogy nagyon szeretnél 3 hetet eltölteni egy konténerben.
~Végül is, ha összeszedünk egy kis pénzt, elég volna felhívni Vihart, hogy repüljön értünk. Ha eladom az egyik vesém, sínen vagyunk...~
-Ugye véletlenül sincs ismerősöd a városban?

Nagyokat pislogtam magam elé. Ez eddig a tanároknak mért nem jutott eszébe?
- Eddig többnyire előkerültem, de teljesen igaz... - bólogattam a gondolatba merülve.
- Hááát... - tényleg olyan hosszú az út visszafelé? Egek! Az egyszerű megoldás hazafelé hirtelen nem tűnt olyan egyszerűnek. Ajj Tanya törd a fejed, nem lehetsz ekkora... pácban. De úgy tűnik mégis.
A fejemet ráztam.
- Most vagyok itt először. - Sőt igazából talán az sem garantálta volna, hiszen ha egy mutáns ellenes tömegbe csöppenek éppen... Mély levegőt vettem, és sóhajtva fújtam ki. Nos sikerült megint egy segítőkés mutánsba botlanom, de még közel sem vagyunk kint a slamasztikából. Ha nem kerülnék ilyen helyzetbe, akkor már nem is én lennék? Szinte már sorban álltak a szitkozódások a fejemben, amik csak is a saját magam sutaságát illették. De ezzel sem vagyok előrébb, valahogy... talán le kéne szoknom róla. De lehet egyáltalán az ilyet?

-Ja, ha eddig nem volt gond, az más...
*Ismét elég flegmán beszél az iskoláról, bár leginkább csak azért, hogy leplezze, valójában hiányzik neki az a hely. A következő kérdésre együttérzően bólint, bár elsősorban magával érez együtt, hisz ide is azzal a módszerrel került.*
-Hajóval igen. Repülőre sajnos nem engednek fel - ekkor valami szöget üt a fejébe, szinte látszik ahogy felvillan a kis lámpa a szemeiben -neked viszont nincs ilyen problémád! Ha valahogy fel tudunk csempészni egy gépre...
*Bár már a városban van néhány napja, a helyismerete még így is hiányosnak mondható, ezért felkap egy telefonkönyvet a fizetős a fülkéből, és keresgélni kezd benne a reptér címe után.*
-Persze, ha már potyán repülsz, jöhetek én is...sokkal nagyobb bajba akkor sem kerülsz....gondolom az útleveled nem hoztad magaddal?
~Van egyáltalán neki? Sok jenki remekül elvan nélküle egész életében.~

Megráztam a fejem. - Mondjuk pénz nélkül sem túl sokra mennék vele, vagy igen? - Bár valószínűleg ilyen határátlépéssel bármelyik országból kitoloncolnának.
- De... - kezdtem bele, mégis elhallgattam még egyszer átgondolni. - Hogy jutunk fel a gépre? Mert ha... szóval, ha arra gondol, még sosem sikerült mást is magammal vinnem olyankor - sütöttem le a szemem. Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy én vagyok a földkerekség leghasztalanabb mutáns, és nem is a képességem miatt...
Eljátszottam pár röpke pillanatig a gondolattal, hogy berendezkedem itt Japánban valahogy és élem tovább az életem, de badarság az egész. Elég még egy ilyen, és teljesen máshol kötök ki. És mi a f#nét csinálnék, úgy amúgy is? Op, hoppá... én nem szoktam káromkodni. Na de vissza kéne térjek a jelenbe. Ilyen a helyzet, én meg ábrándozom! Ismét csak mérges lettem magamra.

-Nem, tényleg nem.
*A lány feltételezésére csak egy szelíd mosollyal tud reagálni, ami sokkal barátságosabb gesztus, mint amit reflexből szokott tenni, ha valaki szerinte hülyeséget kérdez.*
-Ugyan már, aztán megint túllősz a célom, és felfalnak a kolumbiai emberevő csigák. Nem, a régimódi módszerrel csináljuk majd. Keresünk egy tehergépek, és fellopakodunk a raktérbe.
*Akaratlanul is körbetekint. Igaz, hogy angolul beszélgetnek, de mégiscsak egy hatalmas tömeg veszi őket körül, akik közül elég ha az egyik veszi a fáradtságot, hogy odafigyeljen rájuk, és máris rengeteget kell magyarázkodnia...megint.*
-Aztán majd otthon bedobjuk a gps-t az ötletdobozba, rendben?
*Finoman megveregeti Tanya vállát biztatásképpen, nagyjából ahogy a bajtérsaival tette röviddel egy ostrom előtt.*

Kikerekedett szemek és pislogás. Megint. Ezt már annyiszor előadtam az előző percekben, hogy már engem is zavart.
Emberevő csigák... ez a két szó valahogy teljes ürességet varázsolt odabent, a gondolataim között. Aztán megráztam a fejem, kicsit helyrezökkentve mindent.
- Igaz - tettem hozzá a témához egészen velős, bár inkább csak rövid véleményemet.
- Rendben - vettem mély levegőt. Szóval ez vár rám felcsempésződés tehergépre, és ott zötyögni hazáig...
- Amúgy... nem lesz ott hideg? - jutott eszembe, hogy az Amerikába vezető repülőúton mintha mondtak volna olyasmit, hogy ilyen magasan azért elég hideg van odakint. Úgy mínusz ötven fok, és tehergépen meg ki tudja...
//Repülőtér//

-Főleg autóalkatrészeket szállítanak az USA-ba, szóval elég valószínű, hogy nem fogják fűteni a gépet ja. És nem, nem bújhatsz hozzám az úton...
*Ám ahogy jobban megnézi magának a lényt, látja rajta, hogy szegény már előre vacog a jégcsapok gondolatától is. Bármennyire is küzd ellene, megesik rajta a szíve.*
-De gondolom, az még belefér, hogy szerezzünk neked még pár pulcsit....mondjuk hármat vagy négyet.
*Erre a végszóra újból a tömeg közé veti magát, ám mielőtt még elmerülne köztük, visszanéz a lányra.*
-Na gyere, ha a héten még haza akarsz jutni, nem árt, ha megindulunk végre.
*Kezét nyújtja Tanya felé, majd függetlenül attól, hogy a lány bele kapaszkodott vagy sem, nekivág a tömegnyomornak, hogy felkutassa az első útjába eső turkálót. Bármilyen hihetetlen, az üzleti negyedben marha ritka az ilyen üzlet, így egészen a pereméig jutnak, mire végre találnak egy megfelelő boltot.*
-Na, ez jó lesz. Aztán csak okosan, divatra most nincs időnk...és lehet nem ártana pár zokni is.... pár zokni is....

//Folytatás https://postoutsiders.hungarianforum.com/t185-tokioi-nemzetkozi-repulter#2289 //