Sziklás-hegység Nemzeti Park

- Viiiiiiicc??? – nézek körül látványosan miközben vészjóslóvá válik a hangom. – Te úgy látod kivel beszélsz egyébként? Pont úgy nézek ki, mint aki viccel? – kérdezem, miközben magamra mutatok és a lehető legkomolyabb arckifejezésemet produkálom.
A srácnak komolyan csak az a szerencséje, hogy nem sokat hezitál, hanem pár másodperc múlva lelkesen felugrik és követ a kocsihoz, bár azért felszedi a könyvét a flaszterról menet közben.
- Azt hiszem azt most elfelejtheted egy darabig, bármilyen izgalmas. – vonom meg a vállam rá pillantva, mert meg kell vallanom megakadt a szemem rajta. A bandában nagyítóval sem tudnék még egy megközelítőt sem találni, mintha a főnök direkte csak ronda emberekkel akarta volna körbe venni magát. Persze Varangy az egyetlen kivétel! Őt az arany szíve megszépíti!
- Nem sértesz meg. – válaszolok mikor már beizzítottam a két dróttal a roncsot. – Mivel nem az enyém, de ne félj a tulaj már nem hiányolja. Különben is, ne rinyálj, örülj, hogy nem gyalog kell menned! Ha eddig kibírta Dirk vezetési stílusát, akkor az enyém meg sem kottyan neki. – nyugtatom meg miközben vigyorogva és élvezettel szlalomozom a kezdődő csúcsforgalomban. – Csak hegyezd a füled, mert nem szeretnék zsernyákokba botlani, mert hiányosak kissé az irataim. – figyelmeztetem, mielőtt elkényelmesedne ott az anyósülésen.
- Hogy mit akar a főnök? Hát, hogy te………Tudod mit, majd ő elmondja. – fogom be időben a szám. – De nem kell parázni azt mondta Kalapács, hogy jó hecker vagy, akkor meg nincs félni valód. Bár, ha az a szerencsétlen hülye nem mondott igazat, akkor……..- hümmögök egy kicsit, amibe azt ért, amit akar, de magamban vigyorgok erősen, mert tetszik nekem ez a csávó és lehet, hogy ha életben marad megcsípném magamnak pár heves éjszakára.
A modell szóra felkapom a fejem és most már nyíltan rávigyorgok, miközben elsüvítünk egy kamion mellett.
- Ne akarj levenni a lábamról, de ha végeztél a melóval, akkor visszatérhetünk rá nyuszifül. – csapok egy isteneset a combjára bátorításul.
Mikor a táskájába nyúl, hogy elővegyen valamit, amit elsőre valami veszélyesnek ítélek, azonnal elrántom a kormányt és kieresztem a tüskéimet, de még jóformán hozzá sem értem, hála a kiváló reflexeimnek, mikor már látom mi az, így max., egy kis bizsergést érezhetett, legalábbis remélem.
- Te lökött! – kiáltottam rá. – Ilyet többet ne csinálj, ha jót akarsz! Még jó, hogy engem küldtek, mert Dirk már szétlőtte volna a tökeidet. – puffogok még mindig idegesen.

-Ó pazar...nincs 10 perce, hogy kiengedtek, és lehet, mehetek is vissza. Ez már tuti valami rekord...
A sétakocsikázás közben elég furcsán viselkedik a férfi. Többször is szégyenlősen félre tekint, s inkább az elsuhanó tájat bámulja, véletlenül mindig épp akkor, amikor Sarah valami pajzán dologra gondol vele kapcsolatban.
-Ó, ne aggódj, jó Hacker vagyok. Most is csak azért vittek be, be a hülyék összekevertek az apámmal...illetve, azt hiszik tudom hol van...mindegy, a lényeg, unom már a banánt.
Egy pillanatra felkapja a két kezét, mikor a lány keze a combján csattan, de aztán visszamosolyog rá.
-Feltétlenül. - Feleli, de aztán elkomorodik az arca. - Viszont...tudod az én melóm sokáig tart, és van, hogy órákig nem történik a világon semmi...egy kis ártatlan flört sem fér bele közben? Felajánlanám, hogy rendelek pizzát, de kétlem, hogy engednék...
A fékcsikorgásra majdnem elejti a csokit, a szúrástól pedig görcsösen szorítani kezdi azt, széttrancsírozva szerencsétlen mogyorós ízbombát.
-Lökött? - Kérdi, mint akinek az a legnagyobb baja, hogy így szólították, ám összeszorított fogaiból arra következtethet a lány, hogy ez azért nem teljesen igaz. - Na jó...esedezem a bocsánatodért hercegnőm. Viszont, ha már témánál vagyunk, megszomjaztam, és van egy energiaital a táskámban. Az van ráírva, hogy bomba, de esküszöm, nem akarok az életedre törni vele, csak meginni...Áú...
Fájdalmasan szorongatja tovább a vállát, ahol a lány megsebezte őt.
-Ugye tudod, hogy ezzel elbuktad az esélyed a csokira?

- Jó kis család lehet? – ingatom meg a fejem. . Mit csinál az apád, hogy így akarják elkapni? – érdeklődöm kíváncsian.
Nem tudom mire vélni a szavait a melóról, mert mintha úgy beszélne közben, mintha tudná mit kell majd csinálnia, de hát ez lehetetlen!
Viszont egyre többször téved rá a tekintetem, mert valamiért úgy érzem, hogy jó érzés vele lenni. Kimondottan vonzódom hozzá, ami meglepő, mert ilyet még nem éltem át.
- Nem hiszem, hogy túl sok időd lesz udvarolgatni közben. – szomorodom el most kicsit ok nélkül.
~ Mi a fene ütött belém, hogy elkezdem mindjárt sajnálni! ~ próbálok rájönni az érzéseimre vele kapcsolatban, de aztán már az útra kell koncentrálni, mert egyre sűrűbb a forgalom és nekem meg nincs jogsim.
Az első ijedelmem és mérgem után, már inkább nevetnék az eseten, meg ahogy szorongatja a kezében azt a masszává vált csokit, pedig alig értem hozzá.
- Nem kell nyafogni, hiszen nem is bántottalak igazán, csak megijesztettél, amit azok akik ismernek, nagyon jól tudják, hogy nem egy életbiztosítás. Szóval igyál csak, ha akarsz nem fogom letolni a torkodon. – vonom meg a vállam.
Aztán, ahogy megemlíti, hogy nem kapok csokit, valamiért összeszalad a nyál a számban.
~ De, hát én eddig nem is szerettem a csokit! ~
Ez egyre furcsább lesz.
- Tartsd csak meg! Jót fog még tenni az agysejtjeidnek később. – hagyom rá, majd egy éles fordulóval leparkolok a főnök háza előtt. – Megérkeztünk, pattanj ki!
Az ajtóban is állnak most páran, akiknek csak biccentek, miközben magam előtt taszigálom a szerzeményemet.
- Itt vagyok főnök, meghoztam a hackert. – tolom be az ajtón, ahol még nagyobb a nyüzsgés, mint amikor elmentem.

-Humán ügyintéző - vonja meg a vállát - nem valami izgalmas, általában észre sem veszik, hogy ott van. Tényleg nem tudom, most épp miért kíváncsiak rá.
Közben látja Sarah csodálkozását - az mondjuk jó kérdés hogyan, mert csak lopva figyelget oldalra, s főleg inkább a lágy tükörképét a nézegeti a szélvédőn - s gyorsan válaszol is.
-Felteszem, nem darabolni visztek oda, és van egy sanda gyanúm, hogy nem is kalóz windows-t kell telepíteni...bár akkor pláne bőven lesz szabadidőm...a lényeg, hogy bármit is akar tőlem, az sokáig fog tartani, és unalmas lesz, mert a hacker meló az sajnos ilyen. Illetve...nem sajnos. - Fejezi be, egy kacér mosollyal az arcán, de aztán el is fordul, s látszólag még maga is meglepődik rajta, hogy ez most honnan jött, és egyáltalán honnan szedte hozzá a bátorságot.

Az incidenst követően még duzzog egy kicsit, de aztán a szétnyomott csoki megteszi a hatását - a gyomrában úgyis rosszabbul jár, mint a kezében, kit érdekel? - S annyira megenyhül, hogy mégis átnyújt a lánynak egy másik csokit.
-Szóval, te is mutáns vagy? - Kérdi kíváncsian. - Mármint, gondolom, ennyire azért nem vagyok puhány, hogy így lezsibbadjon a kezem attól, hogy majdnem belém ütsz. Megnézhetem még egyszer? - Folytatja, szinte már csillogó szemekkel.
Az utasítást persze követi, bár nem egészen érti, miért tolja őt a lány, menne magától is....aztán ahogy egyre több rossz arcú egyén jön szemben, hirtelen kezdi érteni a dolgot, ide tényleg nehéz elhinni, hogy valaki magától jönne. A főnökkel való találkozása gyors, és lényegre törő. Alig pár perc, és már el is vezetik egy másik szobába. Ez után Defoe Sarah-hoz fordul.
-Jól van, tartsd szemmel, nehogy valami mást is feltörjön, ha pedig már nincs rá szükségünk...
Nem fejezi be a mondatot, de minden bizonnyal egyértelmű, mit akar. Sean közben már várja a lányt a szobában, hátradőlve a széken, és unottan figyel egy zöld csíkot, ami balról jobbra mászik.
-Mondtam...

Sean válasza, az apja foglalkozásáról tipikus fals válasz volt. Ha engem kérdeztek volna és például bérgyilkos az apám, én is ezt mondtam volna.
~ Vajon ez most, hogy jutott eszembe? ~ meredtem magam elé, és még mindig láttam magam előtt a srác mosolyát, de aztán a fülembe jutottak a következő szavai és elismerően néztem rá.
- Te aztán nem vagy kispályás hallod-e! Meg szeretnéd nézni, hogy mi a képességem? Erre általában bemutatót szoktam tartani, hogy ne csak lássák, hanem érezzék is. – emeltem meg az egyik kezem, de valamiért tudtam, hogy most őt nem fogom bántani és nem csak azért, mert mindjárt a főnöknél vagyunk.
- Tessék! – nyújtottam elé a tüskékkel borított kezem. – De, ne érj hozzá, ha nem akarod pár óráig csak a nyáladat folyatni.
Pár perccel később aztán már a főnök vette át a kezdeményezést és pillanatok alatt eltűntettek Seant a szemem elől, de mielőtt sajnálni kezdtem volna, máris kaptam Dafoe-tól a következő ukázt.
Mikor elhangzottak a szavai kicsit a torkomban dobogott a szívem, hiszen tudtam, hogy ez lesz a dolog vége, de valahogy, míg nem lett kimondva, reménykedtem, hogy ez a mai kivételes alkalom lesz. De, hát miért is lett volna, nem volt ez a srác senki! Csak egy feláldozható gyalog a sakktáblán.
- Értem főnök! Megyek!
Belépve a másik szobába, még mindig e körül forogtak a gondolataim és alig tudtam úrrá lenni a magam számára is szokatlan szomorúságon. Nem mintha nem láttam volna elég halált, de én még sosem öltem. És most………
- Nem baj szivi, ráérünk! – erőltettem egy vigyort az arcomra. – Talán elmesélhetnéd, hogy egy hacker hogyan élte túl a börtönt a nagyfiúk mellett. Mivel vívtad ki Monroe és Kalapács csodálatát, ugyanis nem két észkombájn és nehezen hiszem, hogy az intelligenciáddal kápráztattad el őket.

Bár kicsit furcsállja, hogy a lány máris "szivi"-nek hívja, végül inkább nem foglalkozik vele, hisz a csaj eddig is eléggé barátságos volt vele, szóval tőle végül is nem szokatlan, csak vele nem nagyon fordul elő az ilyesmi valamiért.
-Biztos nem baj? Ez a pofa nagyon veszélyesnek hangzik, akit meg akarnak kerestetni velem.
Közben a gép pittyegve jelzi, hogy a zöld csík a végére ért, mire Sean a monitorra sandít, lenyom pár gombot, és kihúzza a pendrive-ot. A kijelzőn File-ok tucatjai jelennek meg egy mappában, s minden egyes videóanyag mellé akad valamilyen dokumentum is, ugyanazzal a névvel ellátva.
-Na, a filmeket már felmásoltam, hogy ne unatkozzunk, és most nézzünk rá erre a bankfiókra.
Újabb pár gombnyomás, és a tálcáról felugrik egy Dos-os fekete fehér ablak, amin egy tonnányi szöveg áll egymás hegyén hátán, valami furcsa,, nem e világi nyelven...illetve a nyelv az angol, csak olyan érdekesen állna össze a szavak, mintha egy...programozó írta volna oda őket.
-Basszus, 8 különböző tűzfal! Hogy mennyire védik ezek a bankok a koszos pénzüket, pedig tényleg csak annyit vennék el, amennyit nem szégyellek... Na mindegy, a kis majom megnyomja a gombot. - Mondja, s erre lenyom egy entert, mire a gép megint számolni kezd, jó lassan. - És most már elvan ez nélkülem is egy darabig, szóval...
Vidáman hátrapördül a székében, hogy újra a lányra nézhessen, aztán egy pillanatra elgondolkodik.
-Ja igen...hogy hogyan győztem meg a melákokat, hogy velem érdemes jóban lenni? Biztos jó hatással volt rájuk, hogy amikor bejöttek azt látták, hogy mind a nyolc ember őrjöng a zárkában, csak én ülök az ágyon és olvasok csendben, velem pedig nem kekeckedik senki. Valamiért ezt egyfajta jelként szokták bent felfogni a legtöbben, hogy én vagyok a legkeményebb...a fickó aki ájultan feküdt, és lábtartónak használtam a testét persze nem fogta az adást nyilván, de ez már az ő baja...
Újra elgondolkodik, és ismét végigméri a lányt, mint aki nem tudja eldönteni, hogy jól lát-e.
-Te vagy a Fúria igaz? Amikor meséltek rólad, nem mondták, hogy ilyen dögös vagy...inkább egy szárnyas, karmos rosszindulatú nőt képzeltem el, nem pedig egy ilyen csajt...
Újabb pittyegés a gépről, mire szinte már csalódottan mordul fel.
-Máris? Ne haragudj, valami "informatikus" megpróbálja épp kideríteni mi van, úgyhogy elhitetem vele, hogy semmi köze hozzá.

- Ha veszélyes is, az nem a te gondod! – húztam meg a vállam. – Te csak keresd meg, azt azzal vége a melódnak,………..bármeddig is tartson.
Most minek idegesítsem, hogy azért nem árt, ha csipkedi magát, mert Defoe nem a béketűréséről és türelméről híres, és a kudarcot is elég rosszul viseli, hiszen például a múltkor is, mikor Ujjatlan Chris nem ért ide időben a védelmi pénzzel, milyen cirkuszt csinált! Azóta Chris a Kezetlen becenévre hallgat. Persze ezek csak kósza gondolatok voltak a fejemben, de azért az sem volt megnyugtató, amit az előbb hallottam a főnöktől a srác sorsát illetően.
Volt időm ezen meditálni, hiszen Sean közben ide kattintott, oda kattintott, valamit letöltött, majd olyan Mátrixos filmbe illő monitor bámulás után, valamit machinált és szerinte a gép innentől már magától is működik.
Nekem ez túl kínai volt, így ráhagytam, de aztán kíváncsian hallgattam a beszámolóját a börtönben töltött idejéről és egyre nagyobb elképedéssel mértem végig.
- Nem tűnsz egy Rambónak? És kezd nekem gyanús lenni ez a dolog. - Nem vagy véletlenül mutáns? – nézek rá gyanakodva, mert bár nem egy csenevész legény, de azért a képe olyan kisfiús, na meg a viselkedése sem bunkó, hogy a sok profi hétpróbás gazember között másként nem hiszem, hogy megállná a helyét.
Mikor aztán én kerülök szóba, kissé zavarba is jövök, hogy rólam mesélgetett az a két idióta odabenn egy vadidegennek.
- Majd azért emlékeztess, hogy a két hülyének kitekerjem a nyakát. – mondom kezdésből. – És, nem is a kinézetem miatt kaptam a nevemet és szerintem kipróbálni sem szeretnéd. – ingatom meg a fejem kicsit még talán el is pirulva, hiszen nem sok bandatag beszél így hozzám. – Majd gyakorlok Monroékon. – morgom az orrom alatt.
Aztán csak érdeklődve nézem, ahogy újból beveti magát, hogy eltérítse a Bank informatikusát attól, hogy felfedezze ki garázdálkodik a gépen.
- A főnökhöz nem vezethet semmi nyom! – közlöm a háta mögé lépve komoran. – Különben nem éred meg a holnapot. – közlöm vele a tényeket. – Intézd el hamar. – teszem hozzá még halkan és máris azon agyalok, hogy vajon, miként lehetne Defoet meggyőzni, hogy ha a srác életben marad, akkor ne nyírassa ki. Talán, ha meggyőzném, hogy hasznát vesszük, vagy beállna a bandába! Ez nem is rossz ötlet, méregetem Seant csillogó szemekkel.

-Ja...igazad van, nem az én gondom - Feleli, kissé lelombozódva - Azért remélem nem téged küldenek utána. ...mármint, úgy értem...annyira azért nem lehet vészes a hapsi, hogy ezt érdemelje, nem?
Néha most is elfordul, főleg olyankor, amikor Sarah az ő sorsára gondol szomorúan, ám ilyenkor mindig úgy tesz, mintha a gépet ellenőrizné, és nem egyszer tényleg azt teszi, bár kezd az az érzése lenni, hogy a lány azt sem venné észre, ha betöltené az Oregon trail-t, és azzal játszana pár órát, munka helyett. Persze, esze ágában sincs ilyet tenni, ha már egy szobában van ezzel az istennővel, aki úgy tűnik egyenlőre kedveli őt annyira, hogy ne akarja a halálát...ki tudja meddig marad ez még így?
-De, az vagyok, nem mondtam még? - Kérdez vissza mosolyogva. - Mondjuk nem valami erős, feromonokat tudok kilövellni, de szerencsére csak azokra az aranyos lányokra hat, akik tettszenek, úgyhogy nem kergetnek mindenhol végig az utcán női hordák, hála az égnek. - Természetesen a lehető legkomolyabban mondja ezt, aztán vállat von, mintha ez nem jelentene semmit. - Őket meg ne bántsd, végül is, megszerezték nekem ezt a jó kis melót. Ideje volt végre beszállni valami haláli jó buliba. Remélem a főnököd tényleg jól fizet.
Sarah utasítására csak legyint egyet, s pár gombnyomással később már el is tűnik a probléma, igaz a lány ebből aligha érzékelhet valamit.
-Lazíts, ez a fickó még...öhm... - a zsigerből jövő felet, vagyis, hogy "ez a fickó még pornót sem tudna találni az interneten valahogy nem tűnik megfelelőnek ebben a helyzetben, így inkább átfogalmazza gyorsan - Szóval, ez még homokot sem találna a Saharában, nemhogy engem. És nem is fog keresni, most hogy megkapta a memo-t a szerver karbantartásról. Imádom a bürokráciát...No, ez is elintézve.
Hátratekint a válla felett, s véletlenül egyenesen Sarah csillogó szemeibe néz.
-Mi az...ennyire tettszik amit csinálok?

Kicsit körül néztem, hogy nem-e hall minket valaki, majd halkra fogott hanggal szólaltam meg, mert valamiért, amit még magamnak sem tudtam megmagyarázni, nem akartam, hogy vakon menjen a halálba, így legalább figyelmeztetem, meg aztán, ha megtudja kit akarunk elkapni, lehet nagyobb lesz a lelkesedése is.
- Ez a „hapsi” legyűrte nem régen a kínai maffiát és megölte Boowert, most meg a főnökre hajt. Ő akar lenni a város alvilági vezetője egy személyben és, …….és nagyon tud, és teleportáló mutáns. – fejezem be, miközben arra is figyelek, hogy Sean valamiért sokszor elkapja rólam a tekintetét.
Mikor a képességéről beszél, akkor csak kételkedve húzom fel a szeme, de a biztonság kedvéért hátralépek párat és azonnal rájövök, hogy biztos ezért érzem magam olyan bizonytalanul a közelében és ezért van az, hogy minden előzmény és ok nélkül kedvelem. Ez mindent megmagyaráz!
- Azonnal hagyd abba! Hallod! Különben tényleg megmutatom, hogy miért neveznek Fúriának. – puffogok dühösen villogó szemmel. – Utálom, ha belepiszkálnak az érzelmeimbe!
Mikor kicsit már megnyugszom, addigra már az informatikus problémáját is megoldotta, vagy legalábbis nekem ezt mondta, és remélem, hogy igazat mond. Talán a főnök valaki olyat is iderakhatott volna, aki ért is valamennyire a gépekhez!
Zsigerből igyekszem elnyomni az érzést Sean-nal kapcsolatban, hogy érzek iránta valamit, mert félek, hogy most már megcsalnak a saját érzéseim.
- Ha még egyszer próbálkozol, akkor lecsaplak, mint egy taxiórát. – ígérem meg neki azért a biztonság kedvéért még egyszer. – És, nem, nem teszik! – nyújtom ki rá a nyelvem és vonulok félre egy kicsit, hogy rá se kelljen néznem.
- Mikor leszel kész?
Kintről mozgolódás hallatszik, talán történik valami, vagy a főnök lesz türelmetlen nem tudom, de a srácnak vészesen fogy az ideje.

-Óóóó... - feleli megjátszott ámulattal, de persze ő is halkan, s a lány közelsége sem zavarja egy kicsit sem - izgin hangzik. Várj csak... teleportáló mutáns? Ez égészen biztos? - Kérdi, kicsit gyanakodva, vagy talán csalódottan? Viszont a következő pillanatban az érzelmei egyértelműek, ahogy Sarah arrébb húzódik tőle, és megjátssza, hogy kiborul. Nyomban felpattan, és nevetve mutat rá.
-Ha! Bevetted! - Kiáltja boldogan, aztán oldalra nyújtja a tenyerét, és pár centire a levegőbe emeli a számítógép egerét. - Sima telekin...várj...mit hagyjak abba? - Kérdi, s egyszerre fülig elvörösödik. - Öhm...talán jobb, ha most...odafigyelek egy kicsit a gépre...tudod...az "informatikusok" ...
Innentől kezdve inkább csendben marad, és a képernyőre mered. Nem egészen biztos benne, hogy mit jelenthet az, ha ilyen könnyen elhitte a lány, illetve nem lehetne, a "súgógép" nélkül, ami most zavarba ejtő dolgokat üzen neki.
-Nemsokára - feleli kurtán - a számlainformáció már megvan, és az is, melyik gépről kérték le. Mázlitok van, egy mobilt használ a fickó, még 10 perc, és azt is meg tudom majd mondani, pontosan hol van, ha nem szabadult meg tőle azóta.
Nyel egy nagyot, mint aki megpróbálja összeszedni minden bátorságát, aztán még mindig piros arccal hátrafordul.
-Szóval....ha ...ennek...vége....volna kedved...
Ebben a pillanatban azonban benyit Monroe, és kalapács.
-A főnök már türelmetlen!
-Ja ja ja!
-Hogy haladtok?
-Jól. Nem sokára megvagyunk.
-Helyes! Fúria, beszélhetnénk odakint?
Ha a lány követi Monroe-t, az a folyosón halkan szól hozzá.
-Nézd, ha nem akarod, majd elintézem én. Fiatal vagy még, nem hiányzik egy gyilkosság...nekem meg már olyan mindegy. Na, hogy legyen?

Aztán csak döbbenten meredek rá, mikor hangosan nevetve, mint aki megbolondult, felpattan és közli, hogy nem is az a képessége, hanem telepeta és tárgyakat tud mozgatni.
- Ó, hogy az jó Isten tegyen téged valahova, cseszd meg! – vörösödöm el, mikor leesik nekem is, hogy ő miért hallgatott el hirtelen, és, hogy voltam olyan hülye, hogy ezzel ki is adtam magam részben neki.
Még jó, hogy ezek után ő sem akar hülye kérdéseket feltenni, így egy időre csend telepszik a kis helyiségre, míg Sean a gépet babrálja, én továbbra is magamat szapulom, de valahol örülök is, hogy ez kiderült, így…..
~ Ezek szerint az érzéseim a sajátjaim voltak? ~ vonom le a konzekvenciát bizonytalanul.
Felkapom a fejem, mikor megszólal és elmondja, hogy mindjárt meg lesz az emberünk és szívem szerint rohannék a főnökhöz a jó hírrel, de akkor…..És mi???? Ránézek a zavarban lévő srácra és már válaszra nyitnám a szám, mikor….
Végszóra benyit az ajtón a két elválaszthatatlan izomagy.
Most már sajnos ők is tudják, hogy lassan vége Sean dolgának, így bosszúsan megyek ki az ajtón, aztán lehidalok, amikor Monroe felajánlja a szolgálatait.
- Nagyon kedves vagy Mon, de nagylány vagyok már. – hárítom el zavartan. – Meg különben is meg kéne várni, míg ide jön az emberünk! Arról volt szó, hogy kell egy túsz, nem? – nézek rájuk, de aztán legyintek egyet. – Várjatok itt, mindjárt beszélek a főnökkel.
Átmegyek a másik szobába, ahol Defoe ül gondterhelten az íróasztala mögött, miközben egy fiatal lány manikűrözi az körmeit.
- Főnök, lenne egy javaslatom a hackerrel kapcsolatban. – szólítom meg. – Egyrészt még szerintem korai lenni kinyírni, hiszen túszként még jól jöhet, aztán meg szívesen dolgozna a bandával, talán hasznát vennénk máskor is, hiszen elég ügyes. – győzködöm, és remélem, hogy logikusnak is találja.

Defoe nyugodtan ül a székében, miközben a dekoratív külsejű leányzó épp dolgozik rajta, Sarah érkezésére pedig a fejét sem kapja fel, épp elég ember teszi ezt meg helyette. Természetesen senki sem tartóztatja fel, miért is tennék? Ismerő őt itt mindenki már.
-Ugyan Sarah - feleli, miután meghallgatta a lány javaslatát - minek nekünk egy ilyen netkalóz? Arról nem is beszélve, hogy túl sokat látott, és most még elintézhetjük gond nélkül. Később már problémás lehetne. - felemeli tekintetét a monitorról, amit eddig bámult, új információk után kutatva, hasztalanul. - Ne aggódj, senkinek sem fog hiányozni. Pár hétig keresik majd, és ennyi. Viszont...
Ekkor megcsörren a főnök telefonja.
-Igen? Ó, remek és...hogy mi??? Rendben, végezz vele!
Lecsapja a kagylót, aztán komoly arcot vágva az embereihez fordul.
-A hackerünk megtalálta. Itt van az épületben! Az...
"Hello Defoe!" Szűrődik be az a jól ismert, mély, rosszindulatú hang a szobába, ám senki sem tudná megmondani, pontosan honnan. "50-en egy ellen? Nem lesz ez nagyon kevés?" Teszi még hozzá gúnyosan, aztán elhallgat. Bárhogy is vizslatják a szobát, egyik ember sem talál senkit, sőt, az emberek fele esküdni merne, hogy nem is hallott semmit, de persze a főnökkel nem mernek ellenkezni.
-TI! - Mutat rá vagy 20 emberre. - Itt maradtok! A többiek keressétek meg ezt a bohócot, azonnal!
A felfordulás előtt egy másik hang is szűrődött a terembe, egy tompa dörrenés, abból az irányból, ahonnan Sarah kijött. Nem fegyver olt, inkább mint amikor valakit a falhoz vágnak, rettentő erővel. Igazán brutális, és aberrált módja ez a kivégzésnek, a melákokra vall...
-Sarah, maradj a közelben! Ha idejön, próbáld meglepni!

Pedig én mindent beleadtam, hogy meggyőzzem, de úgy látszik mégsem volt elég, és ennél többet nem nagyon tehettem. Nem ellenkezhettem Defoe-val, hiszen akkor akár fel is köthettem volna magam, az legalább gyors halál lenne, vagy elköltözhetek a világ másik felére, de ahhoz meg nincs pénzem. Szóval, akár mennyire is kedveltem a srácot, nem igazán tudtam mit tehetnék még érte.
De ez most hirtelen eltörpülni látszott, mert megszólalt először a telefon, aztán a főnök és legvégül a már ismerős mély hang és mindenki kapkodni kezdte a fejét.
Degoe azonnal elküld két tucat embert, hogy kutassák át a házat, de a szobában is marad még legalább ennyi, na meg én, akinek természetesen máris munkát szán, hogy veszélyben az élete.
De megvallom őszintén nem igazán figyelek most rá, mert a Seant rejtő szoba felől olyan hangok szűrődnek a fülembe, hogy feltúrázzák az agyamat. Hogy lehet valakit úgy megölni, hogy a falhoz vágjuk?!! Hülye-hülye hegyomlások!
- Ne… - fordulok meg és hagyom ott a főnököt, de még visszaszólok, mielőtt teljesen elvágom magam nála. – Azt hiszem hallottam valamit, arról… - és már rohanok is, hogy hátha meg tudom menteni, ami maradt belőle.
Természetesen senkit nem találok az ajtó előtt, pedig ott hagytam őket azzal, hogy ne mozduljanak.
- Azonnal fejezzétek be, bármit is…………….- rontok be az ajtón.

Valójában senki sem foglalkozik a távozó Sarah-val, most, hogy a rettegett Szellem itt van az épületben. Nyugodtan mehet amerre akar, hisz nem fekete ruhát, akkor pedig kit érdekel? Szellemmel nem találkozik a folyosón, de még az ajtó előtt sem, viszont amikor benyit oda, ahol eddig Sean ücsörgött, fura látványban lehet része: a fiú szőrén szálán eltűnt, a két melák viszont, na ők ott vannak. Az egyik lesodorta magával a monitort, és a számítógépet, és az így keletkezett kupiban fekszik ájultan, a másik pedig akkora erővel repült neki a falnak, hogy azon több centis mélyedés keletkezett, de még a plafonon is végighúzódik egy terjedelmes repedés. Hogy Sean hova lett, az jó kérdés, de mivel a folyosón nem mehetett el a lány mellett, így hacsak az ablakon nem ugrott ki, mindössze egy megoldás jöhet szóba.
-Itt mi történt? - Kérdi az egyik bérenc a lány háta mögött? - Meglépett a rohadék! Szólok a többieknek, hogy most már két emberre kell lőni, amint meglátjuk!
A fickó a rádiójáért nyúl, hogy azon keresztül szóljon vissza, közben pedig érkezik még két zsoldos a háta mögött.
-Mi van, ha az ablakon mászott ki? Nyitva van? Még simán lelőhetjük innen!
-Rossz ötlet. Jegyzi meg egy ismerős mély hang, s ezzel a lendülettel valaki beugrik az ablakon. A férfi fekete ruhát visel, fejébe kapucnit húzott, és akkorát rúg az elől álló bűnözőbe, hogy az magával sodorja a másik kettőt is. Ez után hátrébb szökken, hogy tarthassa a távolságot Sarah-tól, ám a lányt nem bántja.
-Menj, ez nem lesz...
Lövés dördül, s bár a férfi megpróbál kitérni előle, a golyó azért felsérti a ruháját, s a vére is szemerkélni kezd a karjából. Csak súrolta a golyó, de az sem kellemes. A szoba másik sarkába ugrik, a támadója pedig berohan a szobába, Sarah-nak háttal.

A fél mondat közben állok meg, ahogy elképedve és döbbenten nézek körül a szobában. Seant nem látom sehol, viszont a hely egy letarolt háborús övezetnek tűnik. A két melák meg eszméletlenül fekszik benne és már azt is tudom, hogy nem a srác volt az akit a falhoz vágtak, hanem Kalapács, aki majdnem lyukat ütött a falban.
Közben felmerült bennem, hogy vajon Sean hol lehet, hiszen itt nem volt hová bújni, én sem láttam, ide felé jövet, akkor? Talán az ablakon mászott ki? De, hogy intézte el ezt a két hülyét? Kezdtem gyanakodni, hogy talán a képessége nem csak egy számítógépes egér emelkedésében merül ki.
Aztán már nem vagyok egyedül, mert érkeznek a bandából páran és máris kedvenc hackeremet is a lelövendők számlájára írják, amiről fontosnak tartják értesíteni a többieket is.
Éppen le akarnám beszélni róla Gyapjast, de ekkor megjelenik Szellem, aki mindenki égre-földre keres csak éppen a ház másik végén és letarolja a díszes társaságot, míg én mozdulatlanul nézem az egészet, és bár észbe kapva felkészülök, hogy engem is megtámad, ez meglepődésemre nem következik be, sőt, mintha figyelmeztetni akarna!
De sosem tudom meg, hogy akkor ott mit tett volna, mert valaki kintről a folyosóról megereszt egy lövést, ami bár nem okoz vészes sebet, de csak eltalálja a fekete maszkos féfit, aki most beugrik a szoba másik védettebb felébe. Ekkor rohan be valamelyik, számomra ismeretlen Defoe bérenc, engem vagy észre sem véve, vagy ügyet sem vetve rám. De ez nagy hiba részéről!
Nem akarom, hogy egyelőre baja essék a férfinak, aki jó párszor kimutatta, hogy valamiért engem nem akar bántani. Meg akarom tudni ki ez a fickó és miért kivételez velem! Nekem élve kell! Így egy lépéssel a pisztolyát kaján vigyorral emelő mögé léptem és megfogtam a nyakát, majd pár másodperc múlva elengedtem, hogy rongyként zuhanjon a padlóra.
- Ki vagy te? – kérdezem már másodszor. – És miért nem támadsz soha rám?

A másodikat én is kérdezhetném tőled, nemde? - Feleli a már ismert mély, hűvös hang, ám ha a lány jobban megfigyeli, a férfi hanghordozása közel sem olyan fagyos, amikor hozzá beszél, mint amikor valaki máshoz. - Amúgy már mondtam, én vagyok az új főnök, és van egy olyan érzésem, hogy te leszel a kedvencem.
Eddigre az egyik fazon, akit a szellem átrúgott a folyosón, sikeresen összeszedi magát annyira, hogy a rádióját a szájához emelje, a fegyverét pedig célra.
-Fúria összejátszik az ellenséggel! - Kiáltja, hisz látta, mit művelt az előbb Sarah, aztán meghúzza a ravaszt, hogy nagy kaliberű puskájával kilyuggassa az áruló bőrét, ám a fegyvere szokás szerint nem engedelmeskedik.
-De legalábbis nem ő, az tuti...egy pillanat.
A fekete ruhás kisétál a támadóhoz, megemeli a torkánál fogva, s jó messzire hajítja, hogy ezúttal már tartósan szenderüljön álomba. Ez után visszafordul a lány felé, hogy ne csak a hátán lévő szemeivel láthassa őt.
-Lehet nem ártana meglépned, amíg még lehet. Úgy számolom 3 perc, és itt elszabadul a pokol.

Feszülten figyelem mit válaszol erre a feketeruhás Jackie Chan, ezért észreveszem, hogy a hangszíne valamivel lágyabbá válik, mikor hozzám beszél. Még mindig ezen töröm a fejem, hogy mi az oka ennek, mikor meghallom, hogy tovább is mondja még és bár talán még értékelném is, hogy valamiféle kedvenc leszek az új felállásban, ha nem lenne ennél sürgetőbb dolgom éppen, mikor az egyik bandatag megvásol, hogy elárultam őket.
- Az eszed tokja te marha! – szisszenek fel, ahogy a rádióban teszi ezt közhírré, így már nem biztos, hogy ráérek majd magyarázkodni a többieknek, meg a főnöknek, mielőtt szitává lyuggatnának, amilyen pánik uralkodik most az épületben.
Nem is nagyon várja meg, hogy utasítsák rá, magától is úgy dönt, hogy belém ereszt egy golyót és bár aktiválva van a páncélbőröm, nagy valószínűséggel ezt nem bírná ki, így kissé rémülten várom a becsapódást, ami,……….ami nem történik meg, mert a závár üresen csattan…….megint, amikor a közelben van Szellem.
- Ezt egyszer meg kell mutatnod, hogy csinálod. – sóhajtok megkönnyebbülten, de már csak a hátának, mert kisétálva a folyosóra tesz róla, hogy a fickó ezt ne ismételhesse meg.
A figyelmeztetésére csak fülelek egyet, és meg kell állapítanom, hogy igazat mond, mert rohanó léptek közeledtek a szoba felé.
Tényleg nem ártott eldöntenem, hogy mit csináljak, mert egyelőre egy nagy káosz volt a fejemben. De egy döntő kérdés elmozdíthatta számomra a mérleg nyelvét, bár magam sem tudtam, hogy miért érzek bármilyen szimpátiát is egy olyan ember iránt, aki totális alvilági uralomra tör, hiszen már Defoe-t is csak kényszerből viseltem el, mert másként már halott lennék.
- Mi lett a sráccal aki itt volt? – kérdeztem rá gyorsa, mielőtt lerohannak minket és ami nagyon fontos szemponttá vált.
Ha megnyugtató választ adott rá, akkor biccentettem és az ajtó mellett a falhoz lapulva rámosolyogtam.
- Nem megyek sehová, azt hiszem nem árt, ha fedezi valaki a seggedet.

~A megtévesztés az egyik legjobb fegyver, én legalábbis ezt vallom. Élek is vele rendesen, nem számít, hogy egy fegyvert teszek vele használhatatlanná, vagy csak a frászt hozom pár őrült bűnözőre.~
-Ez nem olyasmi, amit meg lehet tanulni - lombozza le a lányt, szokásos Batman hangján, s már indulna is tovább, de a következő pillanatban megtorpan, a lány kérdése ugyanis olyan hatással van rá, mintha egy betonfalat emeltek volna elé.
~Hányszor is beszéltünk erről? A legfontosabb, hogy elszigeteld magad a célpontjaidtól, különben képtelen elszel dolgozni. Mennyit húztam az agyát szegénynek. Képes voltál nemhogy megkedvelni, de belezúgni a célpontodba, ráadásul első látásra? Hát őrült vagy te? Nos...minden bizonnyal az...~
Visszafordul a lány felé, és leveszi az álarcot, felfedve magát.
~...de sajnos én sem vagyok épp normális.~
-Jól van, az amatőr hibái ellenére - szól, majd sóhajt egyet, és visszahúzza az álarcot. - Most menj kérlek. Nem...nem akarom, hogy bajod essen...
Ha Sarah ezek után sem hajlandó lelépni, Sean mélyet sóhajt, és kiböki a bajsza alatt alig hallhatóan:
-Őrült nőszemély...
Viszont egyszersmind valamiért földöntúli örömet érez, amiért a lány mégis vele tart.
-Na jó...megfogadták az ötleted, és Defoe mellett már mindenkinél Baseball ütő, meg háló van ugye? Helyes...nagyon helyes.
Közben megérkezik az az 5 ember, akik válaszoltak a segélykérésre, náluk azonban már csak ütők és boxerek vannak, hisz a puska úgysem hat a "Szellemre". Na igen, aminek telekinetikusan visszazárják a biztonsági pöckét, az általában nem is sül el. A feketeruhás férfi persze azonnal a tömegbe veti magát, hogy újra demonstrálja, miért nem jó ötlet ellene a közelharc. Mikor az egyik bandatag a magas emeli ütőjét, hogy lesújtson vele, az kicsusszan a kezéből, és őt csapja fejbe. A többiek sem járnak jobban, pláne, ha még Sarah is besegít...

Nem lep meg a válasza, hiszen nemis gondoltam, hogy el fogja árulni, és biztos voltam abban is, hogy a képességével csinálja, így aztán egy lemondó sóhajjal veszem tudomásul a nemleges választ.
A kérdésem elég nyilvánvalóan meglepi és aztán engem is ahogy lekapja magáról a maszkot.
Leesett állal bámulok rá, hiszen, ha megöltek volna sem jutott volna eszembe, hogy egy és ugyan az az ember lehetne az ártatlanul és zavartan udvarló srác, meg a kegyetlen és hideghangú gyilkos. Gyilkos? Még mindig nem láttam egyszer sem, hogy ölt volna, mint ahogy ezeket a szerencsétleneket sem ölte meg itt a szobában, csal ártalmatlanná tette őket.
- Sean? De, hogyan? És miért? – hápogom, mikor végre megtalálom a hangomat, de azt hiszem, most arra nem lesz idő, hogy előadást tartson a miértekről és hogyanokról, amikre szívesen várnám a választ.
Így hát, bár még mindig kába vagyok a felismeréstől, maradok és várom az első rohamot, remélve, hogy rólam nem igazán tudnak még, vagy nem számítanak a jelenlétemre, így ebből előnyt kovácsolhatunk, ha rosszra fordul a helyzet.
Sean kérdésére csak bólintok. Igen, a legtöbb embernél csak ezeket láttam, mikor megérkeztünk, és remélem, hogy ez így is maradt.
Mivel a srác már ismét álarcban feszített, azonnal bevetette magát, ahogy megjelent jó pár ember. Én csak kilestem és vártam az alkalmat, hogy közbeavatkozhassam, ha kell, bár nem úgy nézett ki, mint aki segítségre szorul. Ezt már a kínaiaknál is bebizonyította.
Legszívesebben csak nézném, ahogy szinte táncot jár a támadói között, hiszen annyira jól néz ki…….Miii???
~ Te tiszta hülye vagy Sarah! Térj már észre, hiszen ez a férfi itt az alvilág vezére akar lenni! Na, de hátha jó vezér lesz? Hiszen olyan szép szeme van és egy ilyen nem lehet velejéig romlott? Vagy igen? ~ vitatkoztam saját magammal, de mikor láttam, hogy az egyik bandatag cseles módon egyszerre két kést is felé hajít, miközben ő háttal áll, azonnal közbe vetettem magam és a bőrömről simán lepattantak a pengék, majd azzal a lendülettel fogtam rá a dobálózó kezére és küldtem az eszméletlenségbe.
- Ezt nem kellett volna. – ingatom a fejem és körbenézek, mert hirtelen, mintha elfogytak volna a támadók.

Nem tudja, Sarah mennyire ijedne meg, ha mindezek után még a hangját is hallaná a fejében, ezért ezen a ponton túl csak némán harcol tovább, leküzdve szinte mindenkit, aki az útjába kerül. Négy ember gond nélkül fekszik ki, az ötödik viszont gyanúsan sokat gondol rá, hogy hogy festene ő két tőrrel a hátában. Mint a villám pördül meg tengelye körül, ám mielőtt bármit tehetne, Sarah-t látja maga előtt, ahogy kemény, és feszes bőréről úgy pattannak le a kések, mintha csak játékszerek volnának, a kibontott haja pedig valósággal elvarázsolja őt, ahogy lobog a lendülettől, s csak akkor tér magához, mikor a habzó szájú férfi feje a padlón koppan.
-Köszönöm. - Az ütő a kezébe lebeg, ő pedig a vállán támasztja meg azt, s közben folyamatosan a lányt nézi.
~Érdekes. Tudom, hogy egy napja sem ismerem, és mégis...nehéz elképzelni azt, amikor nem volt mellettem...mármint, mi van?~
Azért az valamilyen szinten vigasztalja, hogy nem csak ő kattant meg a jelek szerint, mert szegény lányt is hasonló agymenések kínozzák. Ilyen lenne az igaz szerelem első látásra? Fura érzés...fura, de jó...
-Nem akarok az alvilág vezére lenni amúgy, csak ezzel rémisztgetem őket, amíg sittre nem vágtam mindet. Apropó...
Fülelni kezd, és igen, jól hallotta, szirénák veszik körül az épületet.
-Emlékszel arra az "informatikusra"? Annyira nem volt amatőr, igaz nem is egy banknál rendszergazda. Kíváncsi vagyok, mire mennek majd baseball ütőkkel a S.W.A.T. ellen. Nekünk viszont mennünk kell, gyere!
-Ujjait a lány ujjai közé kulcsolva ragadja meg a kezét, és kezd el szaladni vele, bele sem gondolva, hogy milyen természetesnek tűnik ez a mozdulat. Odalent már könnygáz gránátok tucatjai repülnek be, s árasztják el az épületet megható tartalmukkal, ők viszont a tetőre igyekeznek. Az épület peremén Sean megtorpan, aztán a lány szemeibe néz.
-Bízz bennem. Ha a haverod át tudott itt ugrani, nekünk is menni fog. Csak fussunk neki, és...a többit bízd rám.
Ha Sarah nem ellenkezik, Sean telekinetikusan segít rá az ugrásra, s így már átjutnak a másik ház tetejére, igaz kicsit keményen landolnak, de ez még mindig jobb, mint ott maradni. Defoe-t hamarosan bilincsbe verve viszik el, amit a fekete ruhás fiú egy kárörvendő mosollyal nyugtáz.
-Kíváncsi vagyok, ebből hogy magyarázza ki magát...több a kokó az épületben, mint egy Bob Marley koncerten, ügyvédre pedig nem lesz pénze, mert átutalt mindent a vöröskeresztnek, ez a jótét lélek. - Magyarázza pihegve, aztán Sarah felé fordul. - Jól vagy?

A nézelődés meghozza a kívánt eredményt, mert egy fia támadót sem lát már, Sean közben tett róla, hogy elfogyjanak és most ott áll a vállán egy elkobzozz baseball ütővel és csodásan néz ki!
~ Sarah, ezt most sürgősen fejezd be! ~
- Szívesen! Nem szép dolog lett volna tőle, hátba támadni valakit. – néztem a már mozdulatlan fickóra.
Tágra nyílt szemekkel bámulok Seanra, mikor közli, hogy átverés volt az egész és csak az volt a célja, hogy börtönbe juttassa a fél alvilágot.
-És Boower? – nyögöm ki, mert ugye minden bandavezért ezen bukott ki legjobban. – Őt sem te ölted meg? – kérdeztem halvány reménykedéssel a hangomban.
~ De mi a frász van velem? Hiszen én egy vagány, utcán felnőtt bandatag vagyok, aki kemény, mint a vídia és mit érdekel engem, hogy ki és kit öl meg? ~
De megint csak elsodornak az események, hiszen ez a jóképű fiú megragadja a kezem és már húz is maga után, fel, fel a tetőre, miközben az alsó szinten robbanások hallatszanak és üvegcsörömpölés, ami tényleg megerősíti Sean szavait, hogy itt vannak a kommandósok.
- Hová megyünk? Arra nem jutunk csak a tetőre és az zsákutca. – szorítom meg erősen a kezét, mert valahogy ez olyan ismerősnek tűnik, ahogy kéz a kézben futunk.
Aztán az épület peremén a szemébe nézek és tudom, hogy az életemet is rábíznám, így habozás nélkül teszem, amit kér tőlem és ugrom.
Magam is meglepődöm, hogy sikerül, de azért nem egy puha párnán landolunk, igaz nekem nem esik bajom, véd a bőröm, de remélem Sean is elég strapabíró.
Erről az épületről nézzük végig, ahogy a zsaruk összeszedik a bandát és Defoe-val az élen tuszkolják be őket a rabszállítóba.
- Koko? – nézek rá értetlenül. – Hiszen a főnök, ….akarom mondani Defoe sosem tart otthon semmit, ami terhelő lenne rá nézve! – kezdek bele, de a mondat végére már tudom, hogy ezt is ő intézte el valószínűleg, na meg az utalásról nem is szólva.
- Én jól. – bólintok automatikusan a kérdésre. – De most már elárulhatod, hogy igazából ki vagy te? Valami titkos ügynök? És miért kivételeztél velem, hiszen engem azért küldtek utánad, hogy elkapjalak? – zúdulnak rá a kérdések, most, hogy már nyugalom van körülöttünk.

Mikor a lány Boower-ről kérdezi, cinkos mosoly ül ki az arcára, de aztán szaporán felel, mert hallja, hogy valamiért nagyon fontos neki, hogy tudja az igazat.
-Nem öltem meg - feleli őszintén. - De amúgy miattam tűnt el ja. A volt főnököd hamarosan találkozhat is vele.
Közben azért vagy hússzor elpirul, és mindig megfogadja, hogy másra fog koncentrálni Sarah gondolatai helyett, vagy legalább figyelmezteti őt, hogy ne áradotton róla fejben, mert ő is hallja, de a kíváncsiság mindig erősebb, és egyébként sincs nagyon idejük ezzel foglalkozni. A háztetőn aztán hátat a falnak vetve fújja ki magát, s óvatosan megtapogatja magát, hogy ellenőrizze, nem tört-e el semmije. Egyenlőre úgy tűnik megúszta pár horzsolással.
-Jó, lehet nem kokó...nem vagyok valami nagy drog szakértő. Csak azt tudom, hogy ez a Szellem fazon miatt sok embere meglépett a zsákmánnyal, néhányat pedig én kapcsoltam le, és ezért ide hozatott mindent, és mindenkit. Kész bizonyítékorgia most a főhadiszállás, szinte már túl szép, hogy igaz legyen.
A következő kérdések után közelebb húzódik, ezúttal már guggolva, és egyenesen Sarah két szép szemébe néz.
-Nem vagyok titkos ügynök - feleli mosolyogva - Pár dolog rám ragadt az apámtól, de egyébként az vagyok, akinek mondtam magam...kivéve a priusz dolgot, sosem tartóztattak le. Csak azért mentem a rendőrőrsre, hogy rávegyem a két izomagyat, hogy ajánljanak be....a gyengeelméjű embereket könnyen tudom befolyásolni, ezeknek meg kettejüknek nem volt annyi IQ-ja, mint amennyi a cipőméretem, szóval percek alatt végeztem. A többit meg tudod...
Nyel egyet, hisz egy kérdésre még mindig nem válaszolt, hogy miért kivételez Sarah-val. Na igen, ez tényleg nagyon jó kérdés.
-Gondolatolvasó vagyok...amint beléptél az ajtón, tudtam, hogy azért küldtek, hogy ölj meg, és azt is, hogy nem akarod megtenni...ahogy soha nem öltél még meg senki mást sem. Amint megláttalak, tudtam, hogy neked nem itt lenne a helyed, mert a tüskéd alatt te valójában kedves vagy, és aranyos, vicces és... - itt kicsit kifullad, és a cipője orrát kezdi bámulni, de aztán erőt vesz magán, és újra felemeli tekintetét. - És azt hiszem beléd estem. - Fejezi be halkan, s jobb kezének behajlított ujjaival finoman megérinti Sarah arcát.

Egy hatalmas szikla gördült le a szívemről, mikor elmondta, hogy nem ölte meg Boower-t, bár magamnak sem tudtam volna megmondani, hogy ez miért is okozott ennyire örömet.
Atr mondjuk nem tudtam, hogy ettől az egyszerű kérdéstől miért jött zavarba és még utána is rajtakaptam párszor, ahogy hirtelen piros lesz az arca és elkapja rólam a tekintetét, mert aki szétveri a fél város maffia hálózatát, az vajon mitől parázik, ha én felteszek neki pár kérdést?
Igazán ügyes! Ismerem el a szervezést, ahogy rávették a volt főnökömet, hogy magához gyűjtse, a saját maga elleni bizonyítékokat, de szöget üt a fejemben, hogy vajon honnan tud a Szellem bandák elleni tevékenységéről, meg úgy egyébként, ha ő az, akinek mondja magát és egy sima hacker, akkor miért teszi kockára az életét, hogy eljátssza a város hősét.
- Az apád? – kérdezem összehúzva a szemöldököm. – Gondolom ezek után ő sem az a humán ügyintéző, akinek mondtad, mondjuk nem mintha akkor elhittem volna., de ezek szerint ő valami titkos ügynök? – ütöm a vasat, hiszen most, hogy kezd belelendülni az igaz mondásba, talán többet is megtudhatok róla, főleg azt, hogy miért érzem úgy, hogy már ismerem régóta.
Az, hogy Sean-t nem kasztlizták be még soha, ezek után készségesen elhiszi, de amit az után mond, hogy mi az igazi képessége, attól most nekem borul lángba az arcom, pedig nem vagyok az a nagyon pirulós fajta.
- Hogy miiiii??? – akadok ki alaposan. – És ezt csak most mondod? Ós, hogy az anyás ne sirasson! Ez nagyon aljas dolog volt tőled, tudod! – puffogok még mindig tűzpiros arccal és végig azon jár az agyam, vajon miket gondolhattam én róla amíg együtt voltunk.
~ Még jó, hogy nem képzeltem el pucéran, vagy szex közben! ~ fut át rajtam, amitől még - jobban zavarba jövök, hiszen leesik, hogy most is biztos látja minden gondolatomat.
- Azonnal menj ki a fejemből, ha most is ott vagy, ez olyan……ez olyan, mintha beleolvasnál más levelébe, naplójába, jujj!! – fordulok el, hogy összeszedjem magam és valami teljesen hétköznapi dologra tudjak gondolni, bár, amennyire fel voltam háborodva, valahogy még sem volt ez olyan szokatlan, mintha ez nem is okozott volna olyan nagy gondot.
~ Biztos vagyok benne, hogy most is hallod amit mondok, igaz? De az, hogy így szólok hozzád, miért nem meglepő számomra, mintha már csináltam volna ilyet? ~
Aztán minden egyéb kiszáll a fejemből, amikor ……….amikor itt a tetőn, lihegve és piszkosan, és alig pár óra ismeretség után, szerelmet vall nekem. NEKEM!
És én nem röhögöm ki, nem lököm el magamtól, mint már annyi srácot az idők folyamán, hanem mosolyra húzom a szám és én is megérintem, finoman az ő arcát és magamat is meglepve mondom.
- Azt hiszem az érzés kölcsönös Sean, még ha nehezen is vallom be magamnak, de azt hiszem a gondolataim már régen elárultak, igaz?

-De igen, ami azt illeti az, vagy igazgató, vagy ilyesmi... - feleli, szinte már büszkén - más kérdés, hogy mit csinált előtte, de 5-6 éve megbízták, hogy nyírjon ki egy nőt, ő pedig...beleesett... - halkul el a mondat végére, s kezdi el megint a cipőfűzői csomótechnikáját tanulmányozni, aztán megköszörüli a torkát, és újra a lányt kezdi el figyelni.
-Szóval ja...ő lenne a Szellem, vagyis ő volt. De aztán néhány éve abbahagyta, én meg átvettem tőle a dolgot, igaz kicsit másképpen.
Már meg sem lepődik rajta, hogy milyen őszinte, és közvetlen ezzel a lánnyal. Annak ellenére, hogy állítólag az élete hazugságokra, és átverésre épül, valahogy sosem érezte magát kényelmesen benne, akkor pedig, amikor Sarah-t vezette félre már egyenesen bűntudata volt mindig.
-Ne haragudj, de tudod te...gyönyörű vagy, és hülyére versz bárkit, nem tudtam elképzelni mit láthatnál bennem, és ez megijesztett...azt hittem rosszul hallok, vagy ilyesmi. - A mondat végén viszont elmosolyodik, és megint közelebb húzódik a lányhoz.
-De ezek szerint nem akkor.
A következő mozdulat olyan természetes, mintha már legalább ezerszer csinálta volna, ha nem többször. Behajlított ujjait kibontja, s finoman végigsimítja velük a lány arcát, majd szinte magától közelebb hajol hozzá, ám mielőtt még elérhetné a célját, éktelen robbanás rázza meg a levegőt, mire akaratlanul is mindketten a hang irányába kénytelenek kapni a fejüket.
~Basszus, nem tudott volna várni pár percet?~ Gondolja először, ám amikor meglátja a feléjük repülő lényt nyomban felpattan.
-Egyik kollégád? - Kérdi, pedig sejti a választ. - Vajon a főnöködért jött vagy...
A sárkány elszáll a rendőrség felett rá sem hederítve a tömegre, s lángoló tekintetével egyenesen a háztetőn álló párocskát veszi célba.
-..pazar.

Figyelmesen és felettébb érdeklődve hallgatom Sean vallomását, hogy ki is az apja, és nem mondom, hogy nem esett le az állam a hallottaktól.
- Szóval apád a Szellem, vagyis volt és most meg te, ami tulajdonképpen nem is igaz, mert te nem is vagy szellem. Ááááá! Ez kicsit bonyolult és azt mondod 5-6 éve, beleesett egy nőbe? De te nem óvodás vagy, akkor most mi van? – ülök le a földre, hogy nyugodtan emésztgessem a dolgokat.
Persze a nagy emésztgetés közben nem kerüli el a fülemet az újabb vallomás, ami megint csak pírt von az arcomra és bár dühös vagyok, hogy ennyire kiadom magam, valahol nagyon-nagyon jól is esik és épp ezért boldogan hagyom, hogy hozzámérjen és csodák csodája a tüskéim is békén maradnak, nem veszek fel azonnal sündisznóállást, mint eddig oly sokszor.
Sőt behunyom a szemem, ahogy az arca és a szája egyre közelebb és közelebb ér hozzám, és mikor más forró leheletét is érzem, akkor……………akkor egy robbanás remegteti meg a levegőt, amitől azonnal aktivizálódik a képességem, de hála istennek, csak a páncélbőröm. És alaposan összerezzenek.
Mikor a hang irányába nézek a szemem kikerekedik és a szám ugyan szólásra nyílik, de hang nem jön ki rajta, csak pár másodperc elteltével, mikor felfogom Sean kérdését.
- Eeeez??? – rázom meg a fejem. – Sean ez egy sárkány?
De megint ott tartunk, hogy a választ valószínűleg csak később vagy soha nem fogom megtudni, mert ez a mitológiai szörny egyenesen minket vett célba, nem törődve a lent visongva rohangáló tömeggel.
Rémülten nézek körbe, hogy hová is bújhatnánk előle, de minden túl messze van, ami igazán szóba jöhetne, de azért meg kéne próbálni elérni a lejáratot, mert az az egyetlen biztos menedék.
- Fussunk! – rántom meg a lénnyel szemező fiút, mert fogalmam sincs, hogy mit tudna tenni vele, akármilyen szuper képessége is van.
- ~ Főleg, ha még lángot is tud fújni! Az még frankóbb lenne! Jajj! Csak ne kívánjak ilyeneket, mert valahogy úgy érzem, hogy minden álmom és rémálmom mostanában elevenedik meg! ~