Waikiki

Mire felébred a párocska, Szellem már messze jár, de őszintén szólva erősen kétli, hogy amikor felnyitják a szemüket reggel - vagy délben, ennyi nyugtató után az is lehet, hogy másnap délben - ez lesz a legnagyobb problémájuk. Természetesen új kedves ismerősei boldogságán egy centet sem akart spórolni, így a lehető legszebb, és legromantikusabb szálló, egyik hatalmas, gyomorforgatóan giccses szobáját vette ki számukra, émelyítően cuki, vörös huzattal díszített szív alakú ággyal a kellős közepén, minek lábaihoz rózsaszín puha, ám hihetetlenül erős selyemszalaggal erősítette Mike kezeit. Aya-t a mellkasára fektette, hisz ez tűnt a legkényelmesebbnek, illetve, ha már itt volt, vállukra is pingált egy kis ajándékot. Na persze, a szívecskébe írt Mike+Aya felirat valójában nem tetkó egyikükön sem, de kutya legyen, aki ezt első látásra, mosásra, vagy kaparásra megmondja róla.
Az éjjeli szekrényen még egy kis levelet is hagyott nekik, biztos ami biztos:
"Sok boldogságot! Sajnos a ruháitok nem illenek ide, és egyébként is cseppet rongyosak, úgyhogy szereztem nektek pár új göncöt. Érezzétek jól magatokat Hawaii-n!~
Az említett ruhák ott hevernek az egyik széken. A farmer nadrágok még egészen rendben is vannak, a pólók azonban...nos ez az a fajta, ami rendelésre készül, és egy fényképet nyomnak az elejére. Ezen a bizonyos képen ők szerepelnek, egymás karjaiban, a szív alakú ágyon, rózsaszín köddel körülvéve.

Mikor magamhoz tértem, az első reakcióm egy jóleső szusszanás volt. Elvégre még félálomban is éreztem, hogy egy nagyon dögös férfi testen fekszem. Aztán rájöttem, hogy ekkora elbizakodottsággal nem ruházhatok fel senkit, ezért arcvonásaim újra megkomolyodtak, ahogy kinyitottam a szemem. És csak ekkor kezdődtek a furcsaságok.
MERT MI A JÓ FENE EZ A SOK RÓZSASZíN, ÉS MIT KERES ALATTAM A FÉLPUCÉR MIKE?!
-Hé! - kaptam fel a fejem, és legördültem róla.
Az ágyra huppanás azért még fájt, fel is szisszentem, de már nem annyira, mint, amire vissza tudtam emlékezni. Meg akkor legalább a fehérneműn kívül volt rajtam egyéb ruha is.
Az éjjeliszekrényen lévő órára néztem. Este tizenegy volt, vagyis majdnem az egész napot átaludtam. Kipihentnek is éreztem magam, ezzel nem volt baj, de azzal már igen, amit láttam. Biztosra vettem, hogy egy hotel szobában vagyunk, egy magánembernek ugyanis nem lehetett akkora ízlés ficama, hogy így rendezze be a kúriáját. Mindenhol rózsaszín, vörös meg fehér színek, masnik, selyempárnák, még az ágy is szív alakú volt az ég szerelmére, előtte pedig egy kis asztalon jégbe hűtött pezsgő, mellette ezüst tálcán eper és tejszínhab. ÉS MINDENT ELBORíTOTTAK A RÓZSASZIRMOK! De miért? Ennyire mozgásigénye van a takarító személyzetnek, vagy mi?!
Az ágy fölött tükör csillogott a plafonon, ami egyrészt oltári perverz volt, másrészt megláttam valamit a hátamon, amitől, miután sikerült kibetűznöm a gyanús alakba zárt neveket, majd kiugrott a szemem a helyéről. Hogy kicsoda + kicsoda???
-Mi folyik itt?! - néztem döbbenten Mike-ra.
Csak ekkor vettem észre hogy őt meg valaki az ágyhoz kötözte.
-Ez most valami nagyon rossz vicc akar lenni? Ugye nem te állsz emögött?
Ismét az éjjeli szekrényhez fordultam, mert az imént ruhadarabokat láttam rajta. Nagyon nehézkesen felhúztam a kisebbik farmer nadrágot, majd a pólóért nyúltam. Ahogy lehúztam a helyére, végignéztem rajta, és rögtön előrébb is rántottam egy hirtelen mozdulattal, hogy kifeszüljön az anyag, és jobban lássam, mit pingáltak rá.
-Mi a...?!
Mike-ra meredtem.
-Addig nem is oldozlak el, amíg meg nem mondod, mit tudsz erről! Kivéve, ha így tervezted, akkor már kötözlek is ki!

Kicsit kábán ébredeztem és egyelőre fogalmam sem volt, hogy miért is érzem furcsán magam. A gondolataim nehezen álltak össze és amikor már kezdett volna rémleni valami, megéreztem azt az illatot! Ezer közül is megismerném, hogy a lány az, pedig nem vagyok vadászkutya. És, ami a legérdekesebb az egészben, hogy ott szuszog a mellkasomon. MIIII!!!
A szemeim kinyílnak, mintha sosem aludtam volna, és pattannák fel ezerrel, de nem tudom megmozdítani a kezem. Érzem, hogy valami nem engedi és már erős gyanú kezd ébredezni benne, mikor a Aya is feltápászkodik, miközben a döbbenet, majd kisebb sziszegések hangjai hagyják el a száját.
Már éppen kérdőre vonnám, mikor elakad a hangom és kis híján fennakadnak a szemeim, ahogy körbenézek. Elsőnek a tükör tűnik szembe, hiszen pont belebámulok kikerekedett szemekkel, mert benne látom magamat és Aya-t egy hatalmas piros szív alakú ágyon, ami tele van szórva virágszirmokkal és minden piros, meg rózsaszín, amitől háborogni kezd a gyomrom. Az egyetlen normális dolog ebben a szobában az ágyon heverő, szexi fehérneműs lány, ő legalább jól néz ki. Hűűű, nagyon jól néz ki!
Miután gondolatban adtam magamnak egy pofont, folytattam a terepszemlét, mivel mást nem tehettem, hiszen mozdulatlanságra voltam kárhoztatva. Ekkor láttam meg a lány vállán lévő tetoválást és kis híján megfulladtam a röhögéstől, ………amit viszont nagyon jól titkoltam, mert nem szerettem volna egy ilyen helyen a másvilágra költözni.
A kérdés már nálam is felmerült, ezért csak értetlenül megrántottam a vállam, jelezve, hogy lila gőzöm sincs, de azért az elnöknél történt látogatásunk után kezdett némi gyanú érlelődni benne, ami fokról-fokra vált bizonyossá.
- Hogy a pitlibe állnék én mögötte, mikor egyrészt fekszem, másrész, nem tudom saját magam megkötözni, ami eléggé nyilvánvaló. – emelem meg a kezem, amennyire csak a masni engedi.
Aztán megfigyelhetem, ahogy magára rángat egy felettébb szűk farmert, majd a pólót, ami eltakarja idomait, így már nem tetszik annyira, de amikor meglátom mi van rajta, hát az már nekem is sok.
- Szellem!!!!! Csak kerülj a kezem közé! Kitekerem a nyakadat!
Aya ígéretére, hogy nem kötöz ki, ha nem vallok neki, hát azonnal megered a nyelvem.
- Nem én voltam, de sejtem….nem, tudom ki lehetett, de ha nem csalódom az a papír ott az asztalon neked is felgyújtja a lámpafényt a fejedben. És most szabadíts meg ettől a förtelemtől. – célzok a rózsaszín masnira. – És azt hiszem kölcsönös titoktartást fogadhatunk.

Visszahuppantam mellé, majd egyik kezemet ünnepélyesen a magasba emeltem, a másikat pedig az ő szívére helyeztem.
-Esküszöm, sosem mondom el senkinek, halálos villámcsapás terhe mellet - jelentettem ki nagy komolyan, majd nekiláttam kioldozni a Mike-ot fogvatartó csomókat.
Mikor végeztem, felkaptam a mutatott levelet, és hangosan olvasni kezdtem:
-Blablabla...Kinyírom!...Blabla.... Rohadék! Hogy fulladna meg!... Blablablabla... Óóóóó... - hörögtem, és olyan erősen szorongattam a papírt, hogy az hangosan zörgött a kezemben. - Hawaii, Mike, Hawaiin vagyunk! Az a nagyon nem normális!
Odadobtam neki a levelet, aztán felkaptam a telefon kagylót, és azonnal tárcsáztam a recepciót, aminek a számát az odakészített laminált útmutató lapról olvastam le, amin a fontosabb telefonszámok és a tűz esetén betartandó menekülési útvonal volt látható.
-Hallo, tessék, itt recepció beszélni - csicseregte egy női hang a telefonba.
-Itt meg a... mittudomén hányas szoba! Idefigyeljen...
-Nem tudni? Nem baj, én mond meg! Pillanat... Ön lenni... 206-os nászutas lakosztály.
-MICSODA?! - sikoltottam fel elhűlve.
-206-os, nászutas lakosztály - ismételte készségesen a recepciós. - Lenni baj? Szükség valamire? Érezni jól magát mindkettő?
-Nem, egyáltalán nem, itt valami tévedés van! - ráztam a fejemet olyan hevesen, hogy még a lábujjaimban is éreztem. - Nézze mi nem vagyunk nászutasok, itt meg minden rózsaszín és szív alakú, meg pezsgő...
-Igen, szálloda külön ajándéka, grátisz - csicseregte a nő boldogan. - Ahogy gyümölcskosár és nyers kakaóbabos csoki is lenni. Szerelmesek szeretni azt nagyon.
-Csoki? Mi ne is kaptunk... Mindegy, na most nem ez a lényeg!
-Nem kapni? Nem haragud, máris felküldetem. Kényeztet közös masszázsra dél előtte tíz beír? Helyük már előre fizet, nincs gond, csak élvezni út és egymás szerelem. Ha bármi egyéb gond, kérem hívni engem.
-De kérem értse már meg - kiabáltam kétségbeesve -, hogy mi nem...
-Megért, persze, én tanult angol. Nem aggód, minden rendben, a csokoládé érkezik rövid idő. Jó éjszakát!
-Ne tegye le! - üvöltöttem a kagylóba. - Ne merészelje letenni! Esküszöm, kibelezem, ha le meri tenni a tele...
Pí-pí-pí...
-A jó anyádat, azt! - reccsentem rá a levegőre, és lecsaptam a kagylót.
Megsemmisülten zuhantam egy többszáz szív alakú párnával ellátott fotelba, majd a kezembe temettem az arcomat, elszámoltam háromig, aztán minden reményemtől fosztottam sikoltottam fel. A hangot ugyan némileg tompította a kezem, de azért nagyon jól esett kiadni magamból. Két tenyeremet a halántékomra csúsztattam, és meggyötört tekintettel néztem Mike-ra.
-Nem sokára kapunk kakaóbabbal töltött csokit, tízkor pedig várnak minket kényeztető közös masszázsra, mint... - itt elcsuklott a hangom, de hősiesen befejeztem -... mint friss házasokat.

Miután a nagyesküt lette Aya, meg sem várva, hogy én is megtegyem, megtette ő helyettem is, ami már mutatta kissé zaklatott idegállapotát. Aztán, ahogy eloldozott és végre megdörzsölhettem elgémberedett csuklóimat, vállaimat, mifenémet, a levelet rögtön a markába kaparintotta,, így már csak az ő kissé megfűszerezett szavaiból értesültem, hogy egyrészt igazam volt, Szellem műve ez a drága meglepetés, hogy egyem a szívét, de szó szerint, másrészt meg, hogy Hawain vagyunk. Hogy azt a….! Hogy a fenébe megyünk innen haza! Már persze, ha kiélveztük a nyaralást, hiszen nem minden nap jut el csóró rendőr Hawai-ra. Csak előtte meg kell tudakolnom, hogyha már volt olyan kedves ez a szellemes ember és ide fuvarozott minket, akkor mennyire nyitotta meg a pénztárcáját. Mert, ha ez után az ízlésünk ellen irányuló merénylet után, még nekem kell fizetni is, hát akkor jobb, ha eltéríti az összes repülőt, hogy ne jussak haza.
Mielőtt azonban eljutottam volna odáig, hogy felhívom a recepciót, Aya már dúlva és fúlva megelőzött. Míg cseverészett megszemlélhettem, hogy az emberi arc és bőr hányféle arcmimikát és színt képes felvenni. Hát mit ne mondjak elámultam! De mikor olyan jó nézni mikor, ahogy mást akar éppen megfojtani, felnégyelni, felrobbantani, stb. Persze szigorúan azon az alapon, hogy én mennyire szeretem, ha valami nem jön össze neki, hiszen nekem most ugye az a célom, hogy keresztbetegyek neki, vagy ezen már túl vagyunk?
Közben azért én is magamra ráncigáltam a kikészített farmart, a pólót két ujjal összecsippentve hajítottam arrébb, hiszen megleszek én félmeztelenül is, amíg nem szerzünk valami normálisat. De azért majd elrakom emlékbe…..hogy idegesítsem vele Aya-t.
Azért megütötte pár szó a fülem: nászutasok, csoki, pezsgő, de nem jutottunk tovább, mert úgy láttam a szokás szerint a vehemens kisasszonynak kissé gondjai akadtak a személyzettel való kapcsolattartásban.
- Miért csaptad le? Most biztos nagyon udvariatlannak tartanak majd. – róttam meg egy kissé, várva, hogy az a vörös szín eltávozzon az arcáról.
De nem tudtam, milyen stádiumban van, mert végül kezébe temette az arcát, de a váratlan sikolytól, majdnem kizuhantam az ablakon, ahol a tengert szemléltem.
- Jesszus! Aya! Mi történt? Meghalt valaki, vagy fog? – ugrottam közelebb.
- Ja! Csak ennyi! – kommentáltam megkönnyebbülve, majd lerogytam a fotel mellé a földre. – Már úgy is rég voltam masszázson, rám fér egy kis kényeztetés. Mondjuk a frissen vart sebeket, nehéz lesz megmagyarázni. – sóhajtok, de aztán felragyognak a szemeim. – De, hát belefér, elvileg friss házasok vagyunk! És ez mindenkinek mindent megmagyaráz!

Mike-nak eszébe sem jutott felvenni a pólót, amit meg tudtam érteni, és irigyeltem is érte, hiszen férfi létére neki nem is volt ez akkora nagy probléma. Így aztán meztelen felsőtesttel járkált, ami nekem azért szemmeresztésre adott okot, hiszen milyen jó lenne egy kicsit megharapdálni azokat a dögösen széles vállakat, azt a hatalmas, szőrös mellkast, végig tapogatni azokat a gyönyörű, izmos karokat, beledugni az ujjamat a köldökébe...
~Állj-állj-állj-álljon meg menet! Mi van?! Elég ebből, most már nem vagy semmilyen szer hatása alatt, szedd össze magad!~
Reméltem, hogy a vágyódó bámulásom elkerülte a figyelmét, nem volt kedvem hallgatni a nagyképű megjegyzéseit. Hogy mentsem, ami menthető, inkább a szememet forgattam.
-Igen, engem aztán nagyon érdekel, hogy ki tart udvariatlannak. Aya, az illemszabályok papnője!
Kérdésére még mindig két kezem között tartva az arcomat bólogattam.
-Fog. Nagyon rövid időn belül meg fog halni valaki. Szinte már az se érdekel, hogy ki... úgyhogy csak óvatosan fordíts nekem hátat... férjuram!... Jut eszembe!
Felpattantam, ami nem volt jó ötlet, mert éles fájdalom nyilallt belém, de azért sikerült legyűrnöm, és jóval óvatosabb mozdulatokkal, kissé görnyedve láttam neki megkeresni a ruháimat és a fegyvereimet. Egy idő után már annak is örültem volna, ha csak Mike cuccai előkerülnek, de sehol semmi. Perceken belül a szoba úgy fel volt forgatva, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Fotelok fellökve, vázák felborogatva, ágyneműk széthajigálva, gyertyák kettétörve, fiókok kihúzva, a padló tele volt szétdobált kacatokkal, de sehol semmit nem találtam.
Épp a minibárból kirámolt gines üveg volt a kezemben, a másikban meg Mike idétlen pólója, mikor megütötte a fülemet Mike mondandója. Fenyegető lassúsággal fordultam felé.
-Hogy mi van? - kérdeztem vissza jéghideg hanggal, de csendben. - Te még ennek örülsz is? Képes lennél úgy tenni, mintha a férjem lennél, csak hogy valaki végigdögönyözze a hátsódat? - Mondjuk erre a gondolatra összefutott a nyál a számban, de azt letudtam egy nagy nyeléssel. - Nincs gyereknap, nehogy azt hidd, hogy belemegyek ebbe a... ebbe a...
Fortyogó indulattal csavartam le a gines üveg kupakját, és elkezdtem beletuszkolni a póló alját.
-Ne félj, elintézem én ezt a félreértést, te csak maradj itt - biztosítottam, majd magamhoz kaptam egy doboz gyufát a gyertyák mellől, majd tovább gyömöszölve a textildarabot az alkoholba elindultam az ajtó felé, hogy, ha kell, nyomatékosabban is elbeszélgessek a recepciós hölggyel.
-Még, hogy csoki! - dohogtam út közben.

Amilyen állapotban volt most, és amilyen éhes szemeket meresztett rám, tényleg kezdtem komolyan venni, hogy képes lenne rajtam kiélni bosszúvágyát. Az a tekintet! Egészen megborzongtam tőle. Azért a „férjemuram” kifejezés egészen jól hangzott a szájából, még elhallgattam volna párszor. Na jó! Elég ebből! Bodwin szedd össze magad, nem nászúton vagy, még ha meg is kísértett a gondolat.
Aztán még fel sem fogtam, hogy mit akar csinálni, máris egy akkor kupi közepén találtam magam, amit csak egy nő, vagy egy természeti katasztrófa tud okozni, habár lehet a kettő egy és ugyanaz. Igyekeztem a lány után menni és legalább a törékenyebb holmikat elkapni röptében, de nem mindig jártam sikerrel lévén, hogy a tegnap…..jé még csak tegnap (?) összefoltozott hasam iszonyúan húzódott.
- Mit keresel bébi? Talán egyszerűbb módszerrel is megtalálhatjuk, ha lehallgatót, vagy kamerát keresel, ahhoz nem kéne a földdel egyenlővé tenni a szobát…..vagy várj csak?
Nem mondta a recepciós, hogy ki fizeti a cehhet, mert ha Szellem, akkor még segítek is. – lelkesedem fel egy pillanatra.
A bárszekrény kipakolása már azért kicsit sok, hiszen mi a fenét dughatnának el egy bárszekrényben, azokon a hívogató italokon kívül, mint ami Aya kezében van éppen. Azt hiszem rám férne pár korty!
- Már miért Aya? – nézek rá nagy ártatlan szemekkel. – Képzeld el, hogy mindezt az az álnok Szellem fizeti, és nekünk most az a dolgunk, hogy megkopasszuk. – húzom el a mézes madzagot az orra előtt. – Különben is kell az energia, hogy újból Kardfog nyomába eredhessünk. Gondolom te is minél előbb fel akarsz épülni, na és a masszázs nagyon hatékony módszer, már egészen biztosan hallottál róla. Aztán meg azt is mondják, hogy……hogy ha párokat együtt masszírozzák az…..az sokkal, de sokkal hatékonyabb. – fejeztem be ezt a bődületes marhaságot, amit pont most találtam ki, de egészen jól hangzott.
- Egyébként te most mit csinálsz a pólómmal? – néztem rosszallóan, hogyan teszi tönkre, mindkét áhított dolgot. – Hohohó! Nem mész te sehová, hiszen így azonnal tudnák, hogy….hogy fülig szerelmes vagy belém! – vágom rá és a pólójára mutatok. – Inkább én megyek le és veszek pár cuccot, remélem van valami számla amire felírják, mert nálam egy vas sincs Szellem jóvoltából. – próbálom leszerelni a felhergelt lányt és rávenni, hogy gondolja át a dolgot. – Na meg az a csoki nem is olyan borzasztó ötlet! – kacsintok rá.

-A ruháimat keresem, a fegyvereimet keresem, valami papírt, amivel kijuthatunk innen, azt keresem! - vágtam abba az értetlen képébe. - Sz@rok a lehallgatókra meg kamerákra, mégis mit tudnának meg tőlünk, mi? - Aztán a plafon felé emelve a fejemet elrikkantottam magam a képzeletbeli kamerák, lehallgatók után forgolódva: - Tudom, ki ölte meg Kennedyt. Én raboltam el Elvist, és két kiló kokót rejtettem el ebben a pacákban itt, lehet keresni a kutatást, kezdjék délről!
Megpörgettem a kezemben tartott Molotov koktélt á lá Aya, és már meg is indultam a recepció felé, hogy ráhozzam a frászt bárkire, aki az utamba állna, esetleg nem lenne elég segítőkész. Mike felvetésére azonban megtorpantam, és visszafordultam felé.
-Ó, Mikey - vigyorodtam el nagyon szélesen, nagyon gonosz vidámsággal. - Ó, ó, Mikey, még egy bébi, és kettécsaplak.
Közelebb hajoltam hozzá, és majdnem elröhögtem magam az ötletre, ami olyan gyönyörű volt, olyan elegánsan alávaló, hogy csak is nekem juthatott eszembe, és ennek az sem szabhatott gátat, hogy igazából Mike ötlete volt.
-A recepciós szerint minden fizetve van. Szellem áll mindent.
Ismét felemeltem a kagylót, tárcsáztam, és miközben letettem az üveget, nagyot kacsintottam átmeneti férjemre.
-Jó napot, igen, én vagyok. Érdeklődni szeretnék, hogy a masszázs keretében még milyen szolgáltatások lehetségesek. Aha... aha... értem... és mit tud ajánlani, ha azt mondom, hogy nem csóró milliomosok vagyunk, hanem olyanok, akiknek tényleg van pénzük?... Na ugye, mindjárt más!... Igen, nem rossz... Melyik a legdrágább?.... Jó, akkor legyen mindkettő... Keríthetnénk sort rá most rögtön? Tripla árat fizetünk, ha most rögtön mehetünk. Ugyan, nem tesz semmit! És hozasson fel - Itt egy nagyjából ötven tételből álló lista következett. - A szoba egy kicsit... hát tudja nászéjszaka meg minden, és a férjem egy igazi csődör... nem, dehogy, azt nem hagyhatjuk, írja a költségeket a számlánkra igen, de megtennék, hogy beszereznek, egy gyémánttal kirakott vécéülőkét a régi helyett?... Meg nem ártana néhány arany evőeszköz, az ezüstnek nem bírom a tapintását. És ha már itt tartunk... mondja mennyibe kerül a tengerparti területek bérlése?... Óradíjas? Rendben, masszázs végéig azért ki tudná számolni, hogy mennyibe fog kerülni a legdrágábbik mondjuk.... fél évre? Nagyon kedves, köszönöm. Visszhall!
Letettem a telefont, és Mike-ra néztem.
-Nos, drágám - Kiszabadítottam a pólóját az üvegből, és odadobtam neki. -, azt hiszem, nem baj, ha még hordjuk egy kicsit ezeket a felsőket!
Ha felvette gintől csöpögő pólóját, ha nem, intettem neki, hogy jöjjön. Kilépve a hosszú folyosóra mindenhol kisasztalkákat, virágdíszeket, tükröket láthattunk, de a legközelebbi szoba több méterre volt tőlünk. Ez tényleg a nászutas lakosztály lehetett. A folyosó végén volt a masszázs szalon. Odabent a legmodernebb felszerelések, finom olajok, krémek, pakolások, ápolók illata terjengett. Még odakint fürdőköpeny várt minket, azt engedelmesen felvettem, persze csak miután elrejtőztem a kikészített spanyolfal mögött, és intettem Mike-nak hogy kövesse a példámat. Odabent az ágyak mellett maga a masszőzök álltak, mind a tíztagú brigád. Mind nagy darab férfiak voltak hatalmas kezekkel, amelyek akár egyike is lefedte volna akár Mike fél hátát is.
-Önök a Lapa'au és a Mea Makamae csomagok keverékét választották - mosolygott ránk a legelöl álló. - Vagyis a Gyógyulás és a Kincs nevű kezelések kombinációját. A Lapa'au segíteni fog a testük rejtett vagy felszínre tört fájdalmain sérülésein, hogy gyorsabban gyógyuljanak. A Mea Makamae... - Itt szélesebben mosolygott, és a többin is megjelent egy bárgyú vigyor. - Nos, ezt szoktuk ajánlani nászutasoknak, szerelmeseknek. Erővel tölti fel a testet, és több energiát kölcsönöz a... hosszú órák gyönyöreire, hogy a férfiak sokszoros kihívásnak is elébenézhessenek, a hölgyek pedig hosszabban... öhm... örülhessenek a férjük által nyújtott... szépségeknek.
Itt azért egy kicsit elbizonytalanodva néztem Mike-ra, hogy megér-e ennyit nekünk Szellem móresre tanítása, de végül arra jutottam, hogy igen. A gatyáját rá fogja fizetni, meg ez az egész masszázs-hülyeség úgyis csak a gazdag gógyisok beetetésére jó, nem ér ez semmit.
-Kérem feküdjenek fel ezekre az ágyakra - mutatott a két előkészített, egymás mellett lévő fekvő alkalmatosságra. - Fogják meg egymás kezét, hogy a szerelem forró hullámai átjárhassák mindkettőjüket.
Nagyon nagy késztetést éreztem, hogy lecsapjam végre a krákogó melákot, de inkább becsuktam a szememet, magam elé képzeltem Szellem arcát, ahogy meglátja a számlát, amit kifizethet, és máris jóleső mosoly jelent meg az arcomon, ahogy engedelmesen megfogtam Mikey kezét.

Egy darabig csak mondta-mondta a magáét még Aya, de végül csak eljutott hozzá, amit mondtam. Vigyorogva nézett rám és én még azon csodálkoztam, hogy milyen csodákra képes egy közös ivászat és közös halálközeli élmény, hogyannak ellenére, hogy már másodszor bébiztem le, még mindig életben voltam.
Mivel nem tudtam, hogy mi ragadta meg a mondandómban a figyelmét, a közös masszázs élménye, vagy Szellem megkopasztása így csak érdeklődve és felettébb kíváncsian hallgattam, hogy mit trécsel megint a recepcióssal, akihez most már egészen emberi hangon volt képes szólni, annak ellenére, hogy az előbb még a különböző halálnemein törte a fejét.
Persze fény derült a rejtélyre miután végighallgattam, hogy milyen kényeztetésben lesz részünk, és még milyen fenomenális ötletei támadtak a lánynak, miután rájött, hogy ezzel nagyobb csapást mérhet arra az árnyakban sunnyogó jótevőnkre.
Magamban jókat kacarásztam találékonyságán és néha belepirultam a megjegyzéseibe, de végül is elégedett voltam az eredménnyel. Két legyet ütöttem egy csapásra. Szellemet is megszívattam és Aya-t is rábírtam egy- két élvezetes kényeztetésre. Már kezdtem el is felejteni, hogy azért nem állok fizikailag a helyzet magaslatán, de azért a hirtelen mozdulatok még figyelmeztettek rá. Aya is így volt ezzel, mert a mérge, majd a jogos bosszú egészen meghozta a színét és ős is csak néha fintorodott el, ha rosszul lépett vagy mozdult.
Mikor befejezte a telefonálást és felém dobta az alkoholtól bűzlő pólót, egy kis ideig töprengve, hogy belebújjak-e, de hát elvégre nászutasok vagyunk, ebbe még ez is belefér, majd követtem a kaján vigyorral előttem tipegő bosszú angyalát.
A masszázsszalonig gyönyörködtem formás hátsójában, de ott már kissé megszeppenve álltam meg, ahogy megláttam a majd egy tucat gorilla nagyságú izompacsirtát.
- Te Aya! Nem lehet, hogy ezek nem is masszőrök, hanem valami ellenségeink által felbérelt fogadóbizottság, mert fegyver az nincs nálam. – súgtam oda „életem párjának”.
Végül azért mégis úgy nézett ki, hogy annak a sok furcsán hangzó kezelésnek ők lesznek a végrehajtói, és reméltem, hogy a masszázs után még élve hagyjuk el a szobát és ez nem egy kivégzési mód neve.
Mondjuk az a Mea Makamea vagy mi a túró, az nagyon jól hangzott, na de csak azért, mert energiával tölt fel, a többi csak hablaty és úgy sem hiszek benne. Bár ezekre a férfiakra, majd Aya-ra nézve, bármi lehetséges.
Habár biztos voltam benne, hogy ez utóbbi kezelés ugrik, hiszen ebben eza kemény amazon sosem venne részt, még az álca kedvéért sem, ezért aztán teljesen leesett az állam mikor mégis, és még a kezemet is hajlandó volt megfogni. Emlékeztetnem kell magam, hogy ezt majd valahová fel kell striguláznom.
Az ágyra feküdve, az arcom Aya felé fordítottam és élveztem kezének bizsergető melegét, bosszús, majd ellágyuló vonásait. Lehet, hogy mégsem fogom lelőni Szellemet, ha visszamegyünk.

Mikor lekerült a fürdőköpeny, és meglátták a sérüléseimet, először persze döbbenten néztek egymásra, majd rám, majd elsötétülő szemekkel Mike felé fordultak. Pár napja még szívörömmel uszítottam volna rá őket, de most valamiért megkegyelmeztem.
-Semmi gond - legyintettem nekik a legmeggyőzőbb mosolyommal, miközben elhelyezkedtem a hasamon. - Szeretünk veszélyesen élni. Igaz... öh... édes, monyócska cuncus-bébim?
Egyszer láttam egy romantikus filmet, ahol hasonló élvezhetőségű nevekkel illették egymást a friss házasok, nekem pedig a tévé előtt ülve komoly fél órámba telt, mire rájöttem, hogy nem sértegetik egymást. Arra már nem emlékeztem, hogy pontosan mit mondtak egymásnak, de nagyjából így hangzott, legalábbis azt hiszem, hasonló magánhangzókat használtam hozzá. A következményektől nem nagyon féltem, gondoltam, ez úgyis egy regeneráló masszázs, majd kezd az valamit a hányingeremmel is.
Az óvatosan, mégis határozottan gyurmázó kezek alatt feküdve kénytelen voltam belátni, hogy tényleg érnek valamit ezek az emberek. Meztelenségemet egy takaróval fedték el, bár arra csak fenéktájon volt szükség, mivel úgyis a hasamon feküdtem. Úgy intézték, hogy egy pillanatra se kelljen elengednünk egymás kezét Mike-kal, amit egy közénk tolt asztalkával oldottak meg.
Mindenféle löttyöt borítottak rám, volt ami kellemes virágillatú volt, de akadt olyan is, ami bódító édeskés illatokkal bombázták az orromat. Mike felől másmilyen illatok érkeztek, de azok is kellemesek voltak. Aztán jött az érdekesebb része, ugyanis egy ponton csokoládét, aztán pedig mézet csurgattak rám. Ezekből kértem némely adagokat a számba is, mondván, hogy ott is el vannak gémberedve az izmaim, mire teljesítették is a kérésemet, de elkaptam az egyikőjük Mike felé vetett pillantását, majd az elmormogott szót: ,,Mázlista, hapsi!". Jutalmul, mikor felém nyújtotta kiskanálon a mézet, belekarmoltam a kezébe, majd bűnbánóan suttogtam.
-Bocsánat, de ez a masszázs olyan jóóóó!
Közben epret, azt a bizonyos kakaóbabos csokit is odakészítették nekünk, amiből bőszen eszegettem is, mert hátha nem ingyenes, és Szellemnek ezt is ki kell fizetnie.
A fejemet Mike felé fordítottam, ahogy mondták, szerintük a szemkontaktus legalább olyan fontos, mint egymás kezének szorongatása. Érdeklődve néztem, mit művelnek vele. Egészen hasonló műveletek folytak arrafelé is, de nála más kencéket használtak, sokkal erőteljesebb mozdulatokat tettek, és deréktájon is többet időztek. Pillantásom azonban az idő előrehaladtával mind többször vándoroltak vissza Mike szemébe, amit hirtelen gyönyörűszépnek kezdtem el látni. Nagyjából egy időben, amikor a minket fogadó masszőz azt mondta, hogy most már átjárja a szerelem minden egyes pórusunkat, úgy éreztem, hogy ha most azonnal nem ugorhatok Mike vadító és ellenállhatatlan testére, akkor én itt lobbanok lángokra, és egyedül emészt el a tűz.
Éreztem, ahogy a légzésem egyre szaporábbá vált, vészesen keveset pislogtam, olyan forróságot éreztem, hogy biztosra vehettem, az arcom már megint pipacspirosra gyúlt, és már ott sem éreztem fájdalmat, ahol Kardfog karmai majd férfiassága megkínzott, pedig eddig az volt a legfájdalmasabb pont. A többi sérülés már régóta nem is létezett. Mégiscsak értették a dolgukat ezek a masszőzök, de örültem volna neki, ha ez csak a fájdalomcsillapításig terjed, mert ahogy haladt előre a test- és állítólag lélekkezelés, úgy éreztem egyre eszeveszettebb vágyat, hogy megint érezzem Mike fullasztóan vad, finom és kívánatos csókját a számon. De persze itt nem állnánk meg, elvégre ott van egy egész nászutas lakosztály, ahol...
-Elég! - kiáltottam fel.
Felpattantam, kitéptem a kezemet Mike kezéből, félreintettem a sok megrökönyödött masszőzt, majd a fürdőköpenyt magam elé rántva méztől és csokitól csöpögve kezdtem kifelé hátrálni.
-Ez nem ér meg ennyit - hebegtem elkerekedett szemekkel. - Ki van zárva, hogy én... Mike, vegyél már magadra valamit, az ég szerelmére!
Már sarkon is fordultam, hogy visszaszáguldjak a szobánkba, ahol lemoshatom magamról a csokit, mézet meg még az ég tudja mi minden rámlocsolt kacatot, amitől ugyan minden fájdalmam elmúlt, és újra erősnek, energikusnak éreztem magam, de hirtelen olyan sürgető vágyaim támadtak Mike-kal a főszerepben, hogy komolyan el kellett gondolkodnom azon, nem volt-e jobb a kezelés előtt.

Én feküdtem fel elsőnek az asztalra és aztán nem tudtam hová tenni a hirtelen körülöttem támadt hideg tekinteteket és ökölbe szoruló kezeket. Már-már azt hittem, hogy végül igazam lesz és mégis csak valami bandába botlottunk, de mikor a mellettem elhelyezkedő Aya hátára néztem, már fény gyúlt az agyamba. Zavarba jöttem, hiszen elég hülyén jött volna ki, ha most magyarázkodásba fogok, a kutya se, de, hogy ezek a bengák nem hittek volna nekem az tuti. Most már nem volt olyan szimpatikus ez a masszázs, hiszen ezek a kezek könnyen összecsomagolhattak volna a végére, főleg, ha Aya él az alkalommal és még rá is erősít a tévedésükre, ami könnyen megeshet őr ismerve. De aztán a legnagyobb megkönnyebbülésemre elhárítja a bajt és még megtoldja valami förtelmes becézéssel, hogy azért ne maradjon el az élvezete.
Ezután már csak szemei csokoládé színeinek látványa kötötte le a legjobban figyelmemet, na meg azok a szorgos kezek, melyek testének majdnem minden porcikáját bejárhatták és kényeztethették, és amikkel most nagyon-nagyon boldogan cseréltem volna.
Olyan kellemes és bódító illatok áradtak a lány felől, hogy erősen kellett fegyelmeznem magam, hogy ennek ne legyenek látható eredményei, főleg, hogy azok a szakavatott kezek az én testemen is dolgoztak és olyan pontokat is megtaláltak,…amikről….amikről nem is tudtam, hogy léteznek. Csak ne felejtsem el majd megkérdezni a főmasszőrt, hogy rajzolja le nekem, hol vannak ezek, hogy máskor is kipróbálhassam. Arról már nem is beszélve, hogy a szomszédos ágy felől jövő sóhajtozások és a kezemet időnként erősebben megszorító kezének mozdulatai egyértelművé tették, hogy nála is vannak ilyen pontok.
A kezelésnek mindenféle luxus része volt, még azok a vágyfokozó finomságok is, amiket úton-útfélen reklámoznak, ezért nem voltam rest kipróbálni a csokoládés epret is, ami csak egy karnyújtásnyira hevert, hogy a kényeztetés közben nehogy éhen halljunk.
Mikor az egyik bekapott falat után átnéztem a mellettem lévő ágyra pont azokba a csodálatos rám tapadó szemekbe pillanthattam és éreztem, ahogy bukfencet vet velem a világ. Láttam kipirult arcát, élénk piros, duzzadt ajkait és legszívesebben ott helyben…….
~ Mikey! Mikey! Mi a fenét csinálsz! Először is ez csak álca, másodszor meg most kínozta meg Kardfog, nem vetheted rá magad, szóval, csak higgadj le pajtás! ~
Nagyon reméltem, hogy rajtam ezek a gondolatok nem látszottak meg, de nem esküdhettem meg rá, hiszen Aya jóformán abban a pillanatban kitépte kezét a kezemből és viharos gyorsasággal kiáltozva lepattant az ágyról. Ha most fegyver lett volna nálam, akkor biztos megragadom azt és lelövöldözöm a masszőröket, hogy bántani merték ezt a hamvasbőrű és kívánatos ….szóval Aya-t, de egy szál törölközőbe öltözve, ez eléggé vágyálom maradt, habár már az az egy szál sem volt rajtam, amikor felugrottam ijedtemben. Mikor felfogtam végre, hogy csak az engem is kerülgető pánik gyűrte maga alá, már magam is zavartan próbáltam takargatni a masszázs és a lány által kiváltott eredményt, amiben sokat segített, mikor elpirulva rám ripakodott.
- Bocsánat! – néztem vállat vonva utána a megdöbbent társaságra. – De kicsit megviselték az idegeit az esküvővel járó dolgok, de nagyon jó volt, kösz mindent. – kiabáltam vissza megnyugtatóan az ajtóból, hogy minél előbb a lány után rohanhassak.
Kicsit sietősebbre is sikerült a rohanás, mint szerettem volna, mert az első kanyarban a sok kenceficétől síkos talpam kicsúszott alólam és nagy döndüléssel vágódtam neki az egyik szekrénynek, ami még nem lett volna olyan nagy probléma, de a hasamon lévő varratok ezt nem nagyon kultiválták, és a szemem szikrát szórt a kíntól.
- Ó hogy az a rézfánfütyülő ….jó édes ….- haraptam bele a nyelvembe és feltápászkodva indultam Aya után, remélve, hogy egy szál törölközőben nem fog kizárni a folyosóra, mivel a ruháinkat a masszázshelyiségben hagytuk.

Ahogy menekültem előre hangos csörömpölést és szitkozódást hallottam magam mögött. Amikor megláttam Mike balesetét, rögtön irányt változtattam, és aggódva indultam el felé. De aztán félúton mégis inkább irányt változtattam, berohantam a szobába, becsaptam magam mögött az ajtót, elfordítottam a kulcsot, majd hátamat a hűvös falapnak döntve lecsúsztam egészen a földig. Térdeimet felhúzva szorongattam a bokáimat, és igyekeztem úrrá lenni a bennem kavargó érzéseken. Nagyon felindult állapotba kerültem, és a legjobban az zavart, hogy nem voltam benne biztos, hogy csak a masszázstól.
Nem tudtam, mi tévő legyek. Féltem, egyenesen rettegtem, fogalmam sem volt mi történik velem, ilyet még sosem tapasztaltam, de valami azt súgta, hogy nem söpörhetem a szőnyeg alá. Muszáj volt valamire jutni, valami megoldást vagy legalább magyarázatot találni. Még azt sem voltam képes eldönteni, hogy jó dolgot érzek vagy rossz dolgot. Teljesen tanácstalan voltam.
Körülnéztem a szobában valami támpontért, ami ihletet adna. Ennyi idő alatt is gyönyörűen kitakarítottak, és a nyitott fürdőszobaajtón át is láttam, hogy hihetetlen, de máris beszerezték a gyémánt vécéülőket. Sajnos sem a ragyogó ágyneműk, sem a vakítóan csillogó vécéülőke nem segített a bajomon.
Meghallottam odakint Mike hangját. Azt a hangot, ami régebben arra ösztönzött, hogy előkapjak valami fegyvert, most viszont egyszerre éreztem egy mellkasomba szúrt penge fájdalmas forgását, és földöntúli boldogságot csak azért, mert hallgathatom, csak azért, mert ott van.
Ideges sóhajjal álltam fel, és szembefordultam vele, bár ő ezt nem láthatta a túloldalról. Homlokomat az ajtónak döntöttem, ujjaim még egy kicsit játszottak a kilincsen, habozva, hogy biztos jó ötlet-e hagyni, hogy az összes baj egy férfi képében beáramoljon ide hozzám, és elsöpörjön mindent, felforgatva eddigi, atombiztosan felépített életemet.
Végül mégis szélesre tártam előtte az ajtót, és ahogy jött befelé, úgy hátráltam előle folyamatosan.
-Oké, szeretném, ha elmagyaráznád, mi történik - kértem kétségbeesett hangon. - Nem tudom, mi történik. Poszttraumás stressz szindróma, vagy minek nevezik? Esetleg ez a masszázs? Mi folyik itt? Én nem tudom... nem tudom, mit csináljak. Nem tudok semmit, fogalmam sincs, mit akarok, azt sem tudom, mit érzek. Én nem is szoktam érezni semmit, erre jössz te és... nagyon kérlek, ha te tudsz erről valamit, avass be!
Elértem a szemközti falig, nem tudtam tovább hátrálni.
-Eddig utáltalak - szögeztem le. - Szórakoztató voltál, de olyan nagyon idegesítően tapadtál rám, és tettél nekem keresztbe, hogy szét tudtalak volna csapni. Most viszont... Utálni akarlak. Utálnom kell téged, de ez már nem olyan, mint eddig volt. Nem zavar, ha a közelemben vagy, nem zavar, ha beszélsz, sőt még örülök is neki. Mentőt hívtam hozzád, hát nem érted? Ott kellett volna hagynom téged elvérezni, hiszen zsaru vagy, veszélyt jelentesz rám, és mindent megtettél, hogy megnehezítsd a dolgomat! És én mégis...
Zaklatottan túrtam a hajamba.
-Mike, kérlek, segíts! Mond meg mi van velem. Nagyon ijesztő, és fogalmam sincs, mi történik ilyenkor.

Mire kellően összekapartam magam a földről és odaértem az ajtónkhoz, hiába próbáltam bejutni rajta, be volt zárva. Még jó, hogy nászutas lakosztály, és gondolom túl sok vendég nincs ezen az emeleten, meg azok is láttak már egy mini törölközőbe csavart kizárt férjet, de akkor is zavartan toporogtam, és halkan, hogy azért ne verjem fel azt, aki még nem röhög hangtalanul az ajtaja mögött, bekopogtam.
- Aya! Nyisd ki az ajtót! Kérlek? Nem teheted meg velem, hogy itt hagysz ácsorogni, prédául az éhes vénkisasszonyoknak. Ha nem engedsz be lehet, hogy reggelre csak a simára szopogatott csontjaimat találod az ajtó előtt.
Próbáltam humorosan megkísérteni, hogy oldjam a valószínűleg benne dúló érzelmi viharokat, és hátha így megenyhül legalább annyira, hogy ne félpucéran kelljen rohangálnom egy kulcs után.
Pár kínos várakozással teli perc után kattant a zár és kinyílt az ajtó és én gyorsa surrantam be rajta, mielőtt meggondolja magát. Azonban nem jutottam messzire, mert azonnal Aya gondterhelt és kétségbeesésétől felhős arcába tekinthettem. Közelebb akartam menni hozzá, hogy megnyugtassam, de úgy hátrált előlem, mintha valami fertőző betegségem, minimum bubópestisem lenne, így érdekes látvány nyújthattunk, ahogy egyszerre mozdultunk, én előre, ő hátra, mintha keringőztünk volna, anélkül, hogy megérintettük volna egymást.
Szavai mérhetetlen zavarról és kusza gondolatairól árulkodtak, amikre tőlem várta a megoldást, de sajnos nem akartam elkeseríteni, de én sem voltam sokkal jobb helyzetben.
Habár talán annyiban igen, hogy én tudtam, hogy mit érez, mi kínozza és mi dúlja fel a lelkét, én tudtam, mert magam is ezt éreztem, de ezt nem lehetett,….ezt nem szabadott, hogy megtörténjen. Az egy dolog, hogy Aya szerelmes lett belém, bár ez is valami eszement dolog, de, hogy én is hasonlóan érezzek, egy egoista, szívtelen ~ habár ezt talán visszavonom ~ nemtörődöm és fegyvermániás körözött bűnöző iránt, ez az elmeháborodás első jele.
Talán Kardfog karmaiban valami fertőzés lappangott, ami most belénk került, mert különben épeszű magyarázat nincs a dologra.
Aya szívfájdítóan ismerős kérdései, melyeket már én is feltettem magamban, viszont hangosan is megválaszolásra vártak, még ha gondolatban olyan jól össze is raktam.
- Aya! Nincs mit tenni! – ingattam a fejem szomorúan. – Beteg vagy! És erre a betegségre nincs gyógymód. – léptem hozzá egyre közelebb, hiszen a falnál már nem mehetett tovább.
Már egészen előtte álltam és végül a két kezem közé fogtam az arcát, hogy egészen közelről nézhessek könnytől csillogó szemébe.
- A neve…..a neve…..szerelem. – suttogtam a szájára hajolva és forrón, szenvedélyesen megcsókoltam, persze csak ha nem lökött el magától.

Nem azért hátráltam, mert attól tartottam, megtámad. Nem azért hátráltam, mert a közelében sem akartam lenni. Nem azért hátráltam, mert úgy jobb rálátásom nyílt. Azért hátráltam, mert féltem. Féltem, mi lesz, ha túl közel kerül hozzám. Féltem, mi lesz, ha hozzámér. Féltem, mi lesz, ha megérzem az illatát. Féltem, mi lesz, ha nem tudom türtőztetni magam.
Féltem, mert számomra ismeretlen dolgok folytak bennem, amik úgy tűnt teljes hatalmat követeltek maguknak, és én voltam az utolsó, akinek a véleményére kíváncsiak voltak. Nem tudtam küzdeni ellene, mert számomra teljesen ismeretlen, láthatatlan ellenséggel álltam szemben, aki nem hagyott megszólalni, gondolkodni, de legalább önmagam lenni.
Egyre közeledett hozzám, én pedig azért hátráltam, mert előre szerettem volna menni. Oda hozzá. A karjaiba. Az ölelésébe. Teste forróságába. Nem is tudtam, mire vágyok, de majd eszemet vette az őrült vágy.
-Csak mond, hogy ilyenkor mit kell csinálni - esdekeltem neki szinte már suttogva, ahogy kicsordult egy-két rettegés szülte könnycsepp. - Borzalmas, hogy... hogy azt sem tudom, borzalmas-e. Fogalmam sincs, mi ez! Kiszolgáltatottnak érzem magam, gyengének, összezavartnak, mégis magabiztosnak, erősnek, és józannak. Hogy lehetséges ez? Ennek nincs semmi értelme.
Mikor a betegséget említette, felcsillant a szemem. Ezzel már tudtam mit kezdeni.
-Az jó - sóhajtottam fel. - És hogy gyógyítják? És mi a neve?
Mikor hozzámért, már tudtam, hogy mi fog történni. Azt is, hogy mit fog mondani. Nem lepett hát meg. Elvesztem ölelő karjainak édes melegében, és olyan gyengéden, olyan jólesőn viszonoztam a csókját, ahogy még soha senkinek. Ez más volt, mint a többi céltalan kaland, ez nem azért történt, mert épp nem akadt jobb dolgom, és kellett egy eszköz, egy alkalmi valaki, aki elég ellenszenves volt, hogy másra ne is legyen jó.
Ilyen csókban még soha nem volt részem. Nem csupán a nyelvek és ajkak találkozása ment végbe. Mike igazán megcsókolt. Éreztem, hogy senki mást nem csókolna meg, ahogy én sem senkit, csak őt, és ez mennyei volt, ez leírhatatlanul gyönyörű volt. Mintha életemben először csókoltam volna valójában.
Magamra csavartam a fürdőköpenyt, mint egy vaskos törölközőt, kezem a tarkójára tévedt, ahogy lábujjhegyre állva nyújtózkodtam felé, hogy biztos ne szakadjon meg ez az örökkévalóságnak tűnő pillanatsor, ami csupán egy másodpercnek tűnt, mikor ajkaink mégis elváltak egymástól.
-Ez azt jelenti, hogy gyógyíthatatlan vagyok?
Ránéztem, és azt akit régebben (nem is olyan régen) még órákig tudtam volna ócsárolni, most csupán dicséretekkel és ajnározásokkal halmozhattam volna el. Minden egyes négyzetmilliméterét gyönyörűnek, kívánatosnak, eszményinek, meseszerűnek, tökéletesnek láttam, és határtalanul boldoggá tett volna, ha az életem most megállt volna itt a karjaiban.
-Most mi lesz? - kérdeztem, ahogy átöleltem. - Te már csináltál ilyet? Voltál szerelmes? Segítened kell nekem, mert én tényleg nem tudok erről semmit. Mármint láttam már romantikus filmet, de mindig csak addig néztem, amíg szerelmesek nem lettek, onnantól már élvezhetetlen volt. Fel is hagytam a műfajjal.
Lehuppantam az ágyra, és őt is húztam magammal, hogy üljön le mellém. Hacsak nem ellenkezett hamarosan egymással szembe fordulva ültünk. Megfogtam mindkét kezét, és elragadtatva néztem őt.
-Normális, hogy az is boldoggá tesz, ha csak nézlek? Hogy évek is eltelhetnének így, és nem vágyom semmi másra, csak veled lenni? Hogy rettegek a pillanattól, amikor elmész, és én talán soha többé nem látlak? Mike, te most... te most olyan fontos vagy nekem. Jobban szeretlek, mint a fegyvereimet. Tényleg, komolyan, nekem is nehéz volt kimondanom, de így van. Ezt hívják szerelemnek? Ha ez film lenne, már rég kikapcsoltam volna, de ezt nem tudom. Ezt végig kell csinálnom, de... segítenél? Én még sosem voltam szerelmes.
Csak ültem, és vártam, hogy megtanítson mindenre, amit nem tudtam. Hogy kell szeretni, mi a módja? A pontos instrukciókhoz szoktam, ahogy a fegyverforgatást is tanultam. Hol fogjam meg, milyen szögben tartsam, hogyan kell újratölteni. Lépésről lépésre meg akartam tanulni ezt is.

Mikor megcsókoltam forró ajkait, már magam is elvesztem és akármennyire is tiltakozott az eszem, a szívem már eldöntötte, hogy kiért akar dobogni, kiért akar akár megszűnni dobogni, még ha ez most kicsit ellentmondásosnak is tűnik.
Csak csókoltam és csókoltam először gyengéden, majd mikor éreztem, hogy nem lök el, nem akar megharapni, megkarmolni, semmi megszokott „ayasat” tenni, hanem engedelmesen bújuk a karjaimba és tapad a számra, már nem fogtam vissza heves érzelmeimet, mely mint gátjától megszabadul folyó zúdult rám, ahogy már nem tiltakoztam ellene.
Nyelvem kutakodva járta át szája minden zugát, játszott a nyelvével, a fogaival. Szívtam magamba kellemes, nőies illatát, éreztem bőrének lángoló izzását, mely már az én véremet forralta. Nem, és nem akartam abbahagyni, nem viseltem volna el, ha most hirtelen ellök magától, mert rájön, hogy tévedés az egész. Ez nem történhetett meg! Már nem!
Már nem tagadhattam magam előtt sem, hogy szeretem ezt az őrült nőszemélyt, imádom minden kiejtett szavát, hiszen azok a csodás ajkak mondják ki őket, és már nem érdekel, hogyha ócsáról, ha sérteget, csak velem foglalkozzon, az én nevemet ejtse ki.
Éreztem a testéből lassan elmúló feszültséget, ahogy egyre jobban átadja magát ő is a szenvedélynek, így könnyedén húztam magamhoz közel, egészen közel, hogy csak a vékony anyag válasszon el bennünket, habár azt is szívesen nélkülöztem volna, de annyira még az eszemnél voltam, hogy emlékezzek és ezért óvatos és visszafogott legyek. Nem rohanunk sehová, hiszen Szellem állja a számlát.
- Teljességgel azt jelenti! – suttogtam az orra hegyének, mikor levegő után kapkodva elszakadtak ajkaink egymástól. – És mivel ezzel sikerült engem is megfertőznöd, csak úgy maradhatunk életben, ha naponta legalább minimum fél napot csókolózunk és ölelkezünk, így most kénytelen leszek ezzel a számodra láthatatlan bilinccsel magamhoz láncolnom téged, ha életben akarok maradni.
Azzal vigyorogva eljátszottam, mintha összekötném a két kezünket.
- Ezt most azt hiszem közösen kell megoldanunk édesem. – suttogtam a hajába, miközben igyekeztem megharapdálni a fülét, ami olyan kívánatosan fordult felém. – Ilyen eszméletlenül szívdobogtató, lábremegtető érzések még sosem tomboltak bennem, ezért úgy gondolom, hogy nem, ilyet még senki iránt nem éreztem, és hidd el nekem legalább annyira félelmetes és döbbenetes ezt feldolgozni, mint neked. De kemények és elszántak vagyunk, nem igaz? Meg fogjuk oldani! – cirógattam a vállát, az arcát, miközben magával húzott az ágyra, ami már nem is tűnt olyan borzasztónak.
Mikor már egymás kezét fogva törökülésben ültünk egymással szemben és ismét elmerülhettem azokban a gyönyörű szemekben, csak elragadtatottan és bambán vigyorogva hallgattam, ahogy megpróbálja szavakba önteni azokat az érzéseket, melyek engem is elárasztottak.
- Mindenki így van ezzel Aya. Én is, hiszen most döbbenek rá, hogy amit eddig szerelemnek hittem, az sehol sincs ehhez képest, így azt hiszem csak annyi a dolgunk, hogy hagyjuk vezetni magunkat az érzéseinktől, a vágyainktól és az eszünket most a sutba dobjuk. Most a szívünkké a főszerep, hagyd hogy tegye a dolgát. Ne gondolkozz, ne töprengj és ne gyötörd magad az élet nagy megválaszolatlan kérdésén. – hajoltam közel hozzá ismét, hogy egy vágyakozó csókot leheljek az ajkaira. – A szívünk, majd vezet ezen a számodra és számomra is idegen, de nagyon is csábító ösvényen. Szeretlek Aya, minden józan eszem tiltakozása ellenére, őrjítően szeretlek.

-Oké, úgy lesz, ahogy te mondod - bólogattam engedelmesen, és elkezdtem felmondani a leckét. - Napi tizenkét óra csókolózás és ölelkezés, láthatatlan bilincs... hmmm, az első bilincs, amit rám tesznek, és nem akarom feltörni... Na mindegy. Szóval csókolózás, ölelgetés, bilincs. Megjegyeztem. Van még valami?
Egészen megdöbbentett, amikor azt mondta, hogy ez neki is új, mert amit eddig szerelemnek hitt, az sehol sincs ehhez képest. De ő legalább hasonlót érzett már, úgyhogy elhatároztam, hogy bármit mond, itt akkor is ő lesz a mester, mert elkezdeni sem tudok egy ilyen...
-Álljon meg a menet! - húzódtam egy kicsit hátrébb, mikor már az ágyon ücsörögtünk. - Ugye belőlünk nem lesz olyan idegesítő párocska, mint Mr és Mrs Doki? Mike, én szer... szere... hűha, mindjárt... én... öh... - Vettem egy nagy levegőt, összeszorítottam a szemem, mintha egy magas szikláról kellett volna a mélybe ugranom, és gyorsan kiböktem: - Szeretlek!
Elkerekedett szemekkel néztem rá.
-Nahát ezt sokkal jobb így mondani, mint részegen. És könnyű is. Szeretlek!
A nyakába borultam, hogy ismét hosszú, forró csókban egyesüljenek ajkaink, ami közben lelkesen, boldogan mosolyogtam, mint egy eszelős. Mikor kifulladva elváltunk egymástól, ezúttal én fogtam két tenyerem közé az ő arcát, és egészen közel húztam magamhoz.
-Mike, én szeretlek. Annyira, hogy ez az egy szó nem is elég, de ne engem hibáztass, nem én találtam ki, hogy ilyenkor ezt kell mondani. De azért olyan jó kimondani. Neked mondani. Szeretlek, Mike, szeretlek! Szerelmes vagyok Michael Bodwinba, és ez egyre kevésbé zavar!
Letekintettem a karjaira, de amellett, hogy milyen vadítóan formásak, mást is észrevettem. Mégpedig azt, hogy az ölelkezéstől ő is csöpög már a méztől és a csokitól.
-Öhm... azt hiszem, én most megyek, és lezuhanyzom.
Megint hozzáhajoltam, és megcsókoltam, mintha legalább egy hónapra készülnék elhagyni. Annyira nehéz volt abbahagyni, mintha a levegőt akarták volna megvonni a tüdőmtől, de uralkodni kellett magamon, elvégre Aya Caine nem hagyhatja, hogy ennyire levegyék az eszét. Ésszerű és megalapozott döntést hoztam azzal a zuhannyal, hát most vigyem is végbe. Ez egyszerű, és könnyen kivitelezhető.
Na jó, csak még egy csók. Még egy utolsó. Zavar engem tulajdonképpen ez a csokis-mézes maszat?...

Tíz napja élveztük a kényeztető wellnesst Szellem számlájára. Ez azalatt az idő alatt minden lehetséges módon azon voltunk, hogy minél jobban adósságba verjük őkelmét, mert bár a csínye a lehető legjobban sült el, azért még maradt bennem némi sértettség, elvégre nem a drága jó szíve vezérelte, ezen kívül Mike-nak igaza volt: ha már itt vagyunk...
Egy egész tengerparti rész volt csak a miénk, amihez rendeltem egy saját bárpultot is teljesen felszerelve saját pincérekkel. Ötszörös árat ígértem nekik, amitől úgy fellelkesültek, hogy két nap alatt elkészültek vele. A szobaszervízt volt, hogy naponta többször is megdolgoztattam, és a rendelt holmiknak a nagyját nem is használtam, de mindegyik olyan volt, ami nem volt benne a szoba árában, vagyis Szellem pénztárcája ezzel is soványabb lett.
Persze a kapcsolatunkkal is akadtak gondok, mint például az, hogy bár nagyon szívesen ,,közelebb bújtam volna Mike-hoz", erről még szó sem lehetett, hiszen a sérüléseim ezt lehetetlenné tették, meg egyébként is, valahogy mást éreztem, mint az eddigi kalandjaim során. Itt volt értelme a várakozásnak, és már az is boldog elégedettséggel töltött el, amikor éjszaka hozzábújtam, és egymást átkarolva aludhattunk el, miközben hallgattam a szívverését, beszívtam finom illatát...
Áh, kit akarok becsapni, majd megőrültem tőle!Hiszen Mike-nál szexibb pasit még az életben nem láttam, főleg miután azután a bizonyos masszázs láthattam, hogy pontosan milyen szexi is. De nem volt mit tenni, várni kellett és beérni az apróbb gyönyörökkel.
Meg persze akadtak más dolgok is.
-Mennyire kell pontosan betartani a fél napot, vagyis a tizenkét órát? Tegnap szerintem bőven átléptük, mennyire fontos, hogy ma akkor annyival kevesebb legyen?
-Hé, csak azért tudtad levenni olyan magasról helyettem, mert... mert már meglazítottam neked!... Mármint... köszönöm, édesem!
-Az a nő már mióta bámulja a seggedet! Kinyírhatom?
Tíz nap elteltével azonban, ha látszottak is még a sebeink, nem panaszkodhattam, az enyémek legalábbis már nem fájtak, és szépen múltak. Ismét úgy mozoghattam, ahogy akartam, nem fájt minden lépés, nem okozott kínszenvedést a zuhanyzás, úgyhogy igazán elégedett lehettem.
Ezen kívül életemben először mászkáltam valakivel kézenfogva. Az arcomról képtelenség volt eltüntetni a vidám mosolygást, annyit nevetgéltem egy nap alatt, mint összesen soha egész éltemben, ráadásul a Szellemtől kapott póló is egyre jobban tetszett. Hordtam is sokat. Úgy éreztem magam, mint aki egész életében koplalt, és most bezárták egy éléskamrába, ami zsúfolásig volt a legfinomabb falatokkal, és mivel Mike viszontszeretett, annyit ehettem, amennyit csak akartam.
-Azért valamit nem tudok kidolgozni - mondtam neki egy este, amikor a tengerparton ücsörögve néztük a naplementét szorosan egymáshoz búja egy pokróc alatt. - Te zsaru vagy, én meg nem tudom neked megígérni, hogy felhagyok a szakmámmal. Jó vagyok benne, és szeretem, ha jó vagyok valamiben. Nekem erről szól az életem. Nem hiszem, hogy meg tudnék változni. Vajon mikor kezd majd ez probléma lenni. Hiszen már rég le kellett volna tartóztatnod... vagyis... időnként megpróbálni - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára.
Gondterhelt sóhajjal hajtottam a fejemet a vállára.
-Ne akarlak elveszíteni, úgyhogy ki kell találni valamit. Nem vagyunk összeillő páros, ezt bárki megmondaná. Mégis jobban összeillünk, mint bárki mással. És nem akarom, hogy vége legyen. Bármit megteszek érte, de azt nem kérheted, hogy legyek teljesen más, mint aki vagyok, mert akkor inkább keress valakit, akit önmagáért tudsz szeretni. Te sem tudnál hirtelen bérgyilkos lenni, és nem is kérném tőled soha.
Még közelebb fészkelődtem hozzá, hogy még véletlenül se tudjon felállni, és otthagyni, ha esetleg olyat mondtam, ami nem tetszett neki, és a kezét is erősebben szorítottam.
-Szeretlek, Mike. Még mindig nem mondtam elégszer, de tényleg így van. Mit csináljunk?

Lassan, de biztosan pergett le Aya-ról a szíve köré épített kemény páncél, ahogy szépen, engedelmesem, ahogy egy jó kislányhoz illik ismételgette a teendőket.
Mikor kimondta először, hogy szeretlek, a szívem akkorát dobbant, hogy majd kiugrott a mellkasomból. Igaz éreztem, és a szavai után tudtam is, hogy az érzéseink kölcsönösek, de így a szájából hallani, ráadásul újból és újból, hát az valami mámorító érzés volt.
Muszáj volt, minden egyes kimondott szó után csókkal jutalmazni a teljesítményét, na meg kielégíteni olthatatlan vágyamat, hogy megízleljem vérpiros ajkait szüntelenül, mert egyszerűen képtelen voltam elszakadni tőle.
- Látod, milyen könnyen megy! Csak gyakorold szépen és minden egyes „szeretem” után kapsz tőlem egy csókot. És nem, nem leszünk olyanok….szerintem rosszabbak leszünk. – mosolyogtam ragyogó vigyorral rá. – Annyi időre én képtelen leszek elengedni téged, mint amit ők távol töltöttek egymástól. Pár perc is örökkévalóságnak tűnik már most is.
Mikor felvetette, hogy elmegy zuhanyozni, az nagyon rossz ötletnek tűnt. Kit zavar, hogy kicsit ragadunk. Legszívesebben amúgy is lenyalogattam volna róla, nem kellene ide zuhany, de akármennyire is tombolt bennem a vágy, tudtam, hogy ez most lehetetlen, nem kaphatom meg, hiába lüktet érte minden porcikám, nem okozhatok fájdalmat neki, még ha mindketten ezt kívánjuk, akkor sem. Hiszen most, hogy a karjaimban tarthatom és már tisztában vagyok az érzéseimmel, inkább magam trancsíroznám fel, aki a legkisebb fájdalmat okozza neki. Így aztán nem volt más megoldás, tényleg csak a zuhany, de hát az olyan sokáig tart és olyan messze van, de…..a megoldás szinte tálcán kínálta magát, hiszen én is csupa maszat voltam.
- Menjünk együtt! – kaptam fel a karjaimba és míg rátapadtam a szájára, vakon próbáltam becélozni a fürdőszobát. Mivel nászutas lakosztályról volt szó, a pezsgőfürdő méreteire sem lehetett panasz. Elfértünk abban ketten is és a csókokat sem kellett nélkülözni.

Már tíz napja heverésztünk és kényeztettettük magunkat, abban a boldog tudatban, hogy Szellem, majd infarktust kap, ha meglátja a végszámlát. De ez a tíz nap olyan volt, mint egy megvalósult álom, és az idő is úgy röpült, hogy alig éreztük a múlását. Még az első nap azért betelefonáltam a munkahelyemre és jeleztem, hogy betegszabadságon vagyok, nehogy hiányoljanak, de utána már azt is elfelejtettem, hogy New York a világon van.
Aya gondoskodott a legnagyobb luxusról és kényeztetésről, és én boldogan adtam át neki a teret, mert nagyon leleményes volt, hogy mivel is lehet még tetézni a kiadásokat.
A saját partrész és saját bárpult rajta egyenesen fenomenális volt. Sokat időztünk ott összebújva, nézve a tengert és a naplementét, ahogy a szobánkban is, azon a nagyon kényelmes ágyon, de még ennél közelebbi érintkezésre nem került sor, még akkor sem, ha már mindketten egészen kitűnően voltunk, hála a tapasztalt masszőröknek és a szerelmünknek. De nem akartam elrontani semmit, így türelmesen vártam, hiszen csak gyönyört és élvezetet akartam okozni neki, nem szenvedést, de meg kell vallanom nagyon-nagyon nehezen ment, főleg, mikor szorosan egymáshoz bújva szívtam be csodás illatát, láttam a zuhanyozás közben formás testét. Ó, anyám!
Aya aranyos beszólásai és vehemens megnyilvánulásai, azért már kezdték láttatni, hogy a régi énje is kezd visszatérni, csak az már nem felém irányul, de olyan tündéri volt, azokkal a villámló szemekkel, mikor féltékenykedett, hogy ilyenkor mindig meg kellett csókolgatni.
- Inkább csókolj meg babám még egyszer ne törődj az idővel, meg az órákkal, azzal a nővel sem, majd lelövöd később. Itt hagynál addig is míg felmész a pisztolyodért? Lenne szíved magamra hagyni? – nézek rá kérlelőn egy megbántott kisfiú tekintetével.
Sokat nevettünk és sokat sétáltunk, meg fürödtünk, meg heverésztünk, szóval élveztük egymást és élveztük az együtt töltött idő minden percét.
Mikor az egyik este szóba hozta a munkánkból eredő kicsit bonyodalmasnak ígérkező jövőnket, jóleső melegség járta át a szívem, hiszen ezek már a hosszabb távra tervezés első jelei voltak, de ugyanakkor rátapintott a probléma velejére.
- Nem tudom Aya. – ráztam meg elgondolkozva a fejem. – Még nem fogalakoztam vele és egyelőre nem is akarok. Persze tudom, hogy muszáj, de most itt vagy nekem és senki és semmi nem választhat el tőled, csak ez számít.
Egyébként teljesen igaza van és most, hogy szóba hozta, akármennyire is nehezemre esik, csak töprengeni kezdek róla.
- Sosem kényszerítenélek semmi olyanra, amit te nem szeretnél. – csókolom meg finoman a kezét. – De én is szeretem a munkámat és jó lövész vagyok, ez is tény. Talán megoldás lenne, ha otthon nem beszélnénk egymásnak a munkánkról, na, mit szólsz? Csak az számít mikor együtt vagyunk, nincs előtte, nincs utána.
Persze tudom én, hogy ez marhaság, de egyelőre nem látom a megoldást és másra meg nem akarok gondolni. Arra meg főleg nem, hogy elengedjem magam mellől. Arról szó nem lehet.

-Meg tudjuk oldani - paskoltam meg a térdét. - Össze is írtam néhány lehetséges megoldást.
Előhúztam egy kis zsebnoteszt, és el kezdtem lapozgatni.
-Igen, rögtön első helyre írtam fel, hogy nem beszélünk egymásnak a munkánkról. Tudod, mintha én urológus lennék, te meg mondjuk... vattacukor árus. Lássuk, mi van még... öh... hát itt csak a neved van párszor felfirkantva... meg itt is... meg itt is... Na!... Ez... ez nem jó, mégsem kell!... Ez sem!... Ez az! Esetleg megpróbálhatnád elérni, hogy, amit én csinálok, ne legyen illegális. Ez nem is rossz. Sok sikert hozzá, bár talán egyszerűbb lenne akkor már, ha Texasba költöznénk, és el is lenne intézve a dolog. Még párszor a neved... Ó, ez jó, ez a kedvencem.
A homlokomat az arcához dörgöltem, és felmutattam neki a kiválasztott oldalt, aminek csak a margóján szerepelt párszor a neve, meg néhány pálcikaemberkés ábra arról, mit csinálunk egyfolytában a fejemben.
-Ha kapsz egy ügyet, amit nem tudsz megoldani, mert nincs elég bizonyíték, de biztosra veszed, hogy ő az elkövető, akkor szólsz nekem. Ha nem is tudod lecsukni, én gondoskodom róla, hogy több embert ne bánthasson. Könnyedén találnék ellenlábasokat, akik fizetnének is érte, így neked nem kerülne egy vasadba sem.
Ránéztem. Arra a fene becsületes arcára, ami olyan jóképű volt, hogy nem is értettem, miért van a nyelvem még mindig a számban.
-Persze lehet arról szó - folytattam, miután a nyelvem visszakerült régi helyére -, hogy csak olyanokat passzolsz át nekem, akik egyébként is halálra ítéltek volna, ha sikerül lecsukni őket. Nincs szükségem az aktáikra. Minél több infot kapok róluk, annál jobb, de ha csak a nevüket mondod meg, az is elég. Mit szólsz?
Oldalra nyúlva közelebb húztam egy tálcát, amin egy üveg whiskey és két pohár várakozott ránk. Oldalukon ugráló fénnyel csillogott a két fáklya fénye, ami mögöttünk volt a földbe szúrva, hogy még ha be is sötétedne, amíg mi itt ücsörgünk, valami gondoskodjon a hangulatos fényről. Töltöttem mindkettőnknek a külföldről hozatott negyvenéves nedűből, aminek az árából egy hattagú család két hétig jól érezhette volna magát az első osztályon.
-Most azért csak módjával - koccintottam a poharamat Mike-éhoz.
Aprót kortyoltam csak az italból, mert valójában, csak azért akartam kibontani, hogy már mindenképpen ki kelljen fizetni. Igaz, isteni volt, még sosem ittam ilyen kitűnő whiskey-t, de most, hogy Mike tartott a karjaiban, úgy éreztem, nincs szükségem más bódító hatású szerre.
-Ha hazaértünk - böktem ki, amire már régóta készültem, de még nem tudtam rászánni magam, hogy előhozakodjak vele -, kicsit el kell válnunk. Nem sokáig, de látniuk kell, hogy jól vagyok, nincs semmi bajom, és továbbra is sérthetetlen vagyok. Mostanra már biztos elhíresült, hogy Kardfog végzett velem, ha most mégis visszatérek, és nincs rajtam egy karcolás sem, csak még erősebben fognak hinni benne, hogy sebezhetetlen vagyok. Nem láthatnak veled, még azt hinnék, elpuhultam.
Finom mozdulattal vettem ki a kezéből a poharát, és az enyémmel együtt a puha homokra tettem.
-De addig...
Szembefordultam vele, az ölébe ültem, lábaimmal átkulcsoltam a derekát, karjaimmal pedig a nyakát.
-... még együtt vagyunk.
Szám a szájára tapasztottam, ahogy a nap eltűnt a horizonton a hátam mögött. Az ég még kék volt, de már egyre sötétebb lett. Az utcákon sorra kapcsolták fel a lámpákat, mögöttünk a fáklyák lángja örömtáncszerűen ugrándoztak narancssárgás fénnyel megvilágítva az arcunkat.

Mikor tisztáztuk, hogy kb. ugyanarra a következtetésre jutottunk, addigra már túl voltunk húsz csókon és pár piruláson, legalábbis, amikor megnéztem Aya személetes rajzait.
- Húha! Nem is tudtam, hogy te ilyeneket is tudsz…na meg ez!….Hogy még ilyen is van?....Ó ezt nem is ismerem! ….Ezt ki kell próbálni! ….Ó, szentséges atyavilág! Én nem vagyok ilyen hajlékony!
Kicsit nehezen hangolódtam vissza aztán a munkamegosztás részletezésére, amit Aya kitalált, mert egyre azok a kis pálcika emberek jártak a fejemben.
Ezért alig fogtam fel miket beszél. Ötletnek persze nem volt rossz, de hát azt hiszem nem én lennék, ha ez egyáltalán megfordult volna a fejemben. Miközben a sokadik heves csókot váltottuk, próbáltam szóhoz jutni.
- Azt hiszem ez nem a legjobb módja, hogy kerüljük egymás munkáját. – köszörültem meg a torkom, miután ismét levegőt kaptam. – Inkább, majd olvassuk a legfrissebb híreket az újságokból és akkor nem érzem úgy, hogy én dobtam fel valakit, aki te….szóval, aki váratlanul és merő véletlenségből elhalálozik. – vetettem fel egy számomra még mindig necces, de talán elfogadhatóbb megoldást.
Zavarodottságomat és kétségeimet viszont könnyedén elfelejtette velem a Aya és a kezében aranyszínnel ragyogó ital, amit most nagyon szívesen hörpintettem fel, hogy kiszáradt torkomat meglocsoljam. Tényleg nagyon finom volt, megérte az árát, persze amit nem nekem kell kifizetni. Aztán majdnem megfulladtam mikor meghallottam milyen dolgokat tervez, ha hazaérünk.
- Most komolyan? Rögtön el akarsz szakadni tőlem? És nem mehetek veled, nem védhetlek meg? Most meg akarsz ölni? – kérdeztem tőle panaszos hangon. – Majd együtt legyőzzük, aki csak a közeledbe ér, vagy kétségbe vonja, hogy nem vagy már a régi. Te vagy a legkeményebb, leggonoszabb, legszexibb bérgyilkos, aki csak él a földön. Én vagyok a tanú rá!
De mielőtt nagyon belelovaltam volna magam, megfordult és átkulcsolta lábával a derekam és szorosan átkarolt, majd ajkaival fogta be a szám.
~ Óhh! Istenem! ~
Ez a póz és a felhevült teste olyan, de olyan izgató volt, hogy már a testem magától is lángra lobbant, nem tudván eltitkolni, hogy mennyire kívánatos az ölemben ülő lány számomra, és ez számára is eléggé nyilvánvalóvá vált, akár hogy küzdöttem ellene.

-Khmm! - Köszörüli meg a torkát Szellem a turbékoló galambpár háta mögött, majd, mikor mind a ketten rá figyelnek(ha tovább tartana ez valami oknál fogva néhány másodpercnél, akkor egyre határozottabban próbálja felhívni magára a figyelmet, hisz elképzelhető, hogy egy kapcsolat elején nem vesz észre az ember olyan apróságokat, mint egy szobába teleportált bérgyilkos, egy ököl falhoz verése, üvegcsörömpölés, vagy éppen egy hozzá vágott díszpárna, a pisztolylövést a plafon felé viszont tuti meghallják a végén, ha annyira egymásba gabalyodtak...) lenyom egy gombot az óráján, mire a kis szerkezet lejátszik nekik egy hangüzenetet:
-Jó napot! - szól Szellem hangja, kristály tisztán a csöppnyi hangszórókból - A nevem Steve McGarrett, és szobafoglalásom lenne az önök szállodájában, Jack Lord néven. Tudom, hogy nagyon későn telefonálok, de autóbalesetet szenvedtünk, és csak most jutottam el idáig, a lényeg, hogy mégsem tudunk elmenni. Át tehetnénk az időpontot máskorra? Természetesen hajlandó vagyok felárat fizetni...
-Mr.McGarrett - felel végre egy nagyon ismerős hang. Aya hamar rádöbbenhet, hogy ez bizony a recepciós kisasszony lesz - elnézést, de a rendszerünk szerint ön és a felesége bejelentkeztek, méghozzá a megadott időpontban...
-MICSODA?!?!?! Ne hülyéskedjen, látja, hogy ugyanarról a New York-i számról hívom, amiről leadtam a foglalást, hogy jelentkezhettem be, ha még mindig...
-Ó, istenem! Azonnal hívom a biztonságiakat! - újabb gombnyomás, és vége a műsornak.
~Szegények, folyton ilyen genyóságokat művelek velük, nem is csodálom, hogy nem hívtak meg az esküvőre.~
A felvétel lejátszása közben azért alaposan végigmérte két vendéglátóját, s a látványtól megcsóválta a fejét, kissé lehajtva azt, hogy ne legyen annyira nyilvánvaló, mennyire komoly erőfeszítésébe kerül, hogy megálljt parancsoljon rekeszizmának, mely hahóta áradattal készül elárasztani az egész szigetet.
-Enyje-betyje, magatokra hagylak titeket pár hétig egy szerelmi fészekben, és ti máris összejöttök? Na mindegy, gondoltam szólok, hogy érkezik az igazgató, néhány színes egyéniséggel, az egyik 150 kiló, a másikat meg főnöknek becézi...
Mire ezt kimondja, már nyílik is az ajtó, melyen azonnal belép a korábban említett hoteligazgató, háta mögött két fickóval, kik közül az első úgy néz ki, mint aki lenyelt egy dinoszauruszt, a második meg gy, mint aki lenyelte az elsőt, szóval a barátságos bérgyilkos nem túlzott, egy kicsit sem. Csupa izom mindkét fószer, ám a kezükben szorongatott, lapát kezükhöz mérten eltörpülő Desert Earle az, ami miatt igazán aggódnia kéne mindenkinek, Szellem mégsem parázik, sőt, el sem tűnik.
-Mr.Magnum! - Üdvözli a tűnékeny férfit a hotel igazgatója, mosolyogva - mármint, azzal a professzionális álmosollyal, amivel minden vendéget üdvözölne a személyzet, miközben a halálát kívánja.
-Kérem, szólítson csak Thomas-nak - Feleli mosolyogva, majd karjával a párocska felé mutat - Mint a telefonban is mondtam, bennük nem fog csalódni! Ide is iratok nélkül jutottak, és már lassan két hete élnek egy meleg párnak lefoglalt szobában. Zseniálisak!
-Hmm, azt meghiszem - feleli, cseppet ingerülten - Beavatta őket az ügybe?
-Épp rá akartam térni. - S ezzel előkap egy dossziét, amit Mike mellé hajít. - Él egy mutáns valahol a hotelben, és folyamatosan zaklatja a vendégeket. Ha hajlandóak vagytok gyorsan, és főleg csendben elintézni, tekinthetitek az eddigi fogyasztásotokat ajándéknak a szálloda részéről, sőt, még egy kis zsebpénzt is kaptok... -Ekkor azonban az igazgató a bérgyilkos mellé sétál, és a fülébe súg valamit valamit, aminek hallatán a férfinek leesik az álla. - ...nem valami sokat, de arra elég lesz, hogy hazajussatok...nagyjából.
~Bakker, ezek tényleg elszórtak 3 millát? Tuti nem ide jövünk majd nászútra, nem hagyom, ez a sakál engem is megkopasszon...~

A dossziéban egyébként biztonsági kamerák kinyomtatott felvételei találhatóak egy cingár, patkányképű fazonról, aki a jelek szerint nagyon szeret harapni, és kedvenc csemegéje az emberi lábszárcsont, lehetőleg még melegen. Láthatóan a wellnes részlegen ólálkodik, főleg esténként, amikor legfeljebb egy-egy magányos túrista mászkál csak ott. A fickó egyébként teljesen kopasz, kórosan fehér a bőre - olyannyira, hogy még ezeken a fekete-fehér fotókon is kitűnik - és úgy általában Voldemort Nagyúrra emlékeztet, épp csak egy kígyó kéne neki háziállatnak. Hosszú ujjai éles karmokban végződnek, fenekéből pedig egy randa gyűrűs farkinca kandikál kifelé, testét pedig csak szőre fedi helyenként, ruhát nem visel sehol.

Mikor hűvösebbre fordult az idő, visszamentünk a szobánkba. Mindenhonnan homok szóródott ki belőlünk, mert hát az a pokróc túl kicsinek bizonyult heves ölelkezésünkhöz. Igaz, csak a Szellem által adományozott farmer, meg fürdőruhafelső volt rajtam, de még így is hihetetlen mennyiségű homok pergett körülöttem minden egy mozdulatomnál. Az ágyba zuhanva folytattuk szenvedélyes lepedő akrobatikánkat (kiderült, hogy Mike igenis van olyan hajlékony), de olyan hévvel, hogy Szellemnek bizony várnia kellett, míg meghallottam, hogy ott van, aztán elkezdett érdekelni, aztán végre reagáltam is rá.
-Ilyen nincs - szusszantam bele Mike szájába, ahogy a hátamba csapódott egy díszpárna. - Várj itt, csak rendezek egy gyors vérfürdőt. Biztos, hogy nem a ,,Takarítást kérek!" táblát tetted ki a ,,Ne zavarjanak!" helyett?
Kelletlenül csusszantam ki az ágyból, hogy szembenézzek a szállodai alkalmazottal, aki nem hogy nem fog borravalót kapni, de csak ötszáz dollárt, pedig a vécés néninek többet szoktunk kiutalni napjában többször is.
Mikor azonban szembe találtam magam Szellemmel először nem is tudtam, hogy reagáljak. Megöljem? Megöleljem? Kiátkozzam az N.R.A.-ból életfogytiglan őt és a családját még tíz generációig? Na jó, ilyet azért sosem tennék. Végül csak ökölbe szorítottam a kezemet, és dühtől remegő hangon szólítottam meg.
-Hello, te akasztanivaló kis mócsing! Mi a büdös francot keresel itt, hogy pusztulnál ki?!
Mikor megtudtam, már rá is jöttem, mi a megfelelő reakció. A rögzített telefonbeszélgetés minden egyes szava csak még egy lapáttal rátett fortyogó indulatomra, de nem volt időm cselekedni, mire eldöntöttem, hogy végül is legyen gyors halál, hogy végre befogja, már meg is hallottam a közeledő döngő lépteket. Felháborodva hallgattam kettejük párbeszédét, és a végére meg is változtattam a véleményemet a Szellemnek kiagyalt halálnemről.
De nem tudtam mit csinálni. Nem voltak nálam a fegyvereim, és nem tudhattam, hogy Szellem még milyen álnoksággal készült, hogy keresztbetegyen nekünk. Odasétáltam hát Mike-hoz és én is átfutottam az akta tartalmát.
-Ennyi? - néztem aztán rájuk lesajnálóan. - Egyetlen ember, és senki nem tudott vele elbánni? És három misit ér?
Fájdalmas pillantást vetettem Mike-ra.
-Szerintem még elérjük a fél tizes asztalfoglalásunkat.
Hacsak nem ellenkezik nagyon, el is indulok, hogy letudjam a melót. Általában jobb kedvűen szoktam nekivágni az ilyen megbízatásoknak, de most nem, épp megakadályozott abban, hogy Mikey-val hemperegjek, úgyhogy kissé talán morcos voltam.
-Fegyvert! - álltam meg az igazgató előtt. Aztán Szellemre néztem. - Veled majd később számolok, füstifecske!
Az alagsorba egy eldugottabb helyre mentünk, hasonlított egy pincéhez, de a levegő nem volt olyan dohos, és a picurka ablakokon beszűrődött némi fény az utcáról. Az igazgató a helyiség túloldalára vezetett minket egy jókora vasajtó elé.
-Minden, amire szükségük lehet, itt megtalálják - intett előre, majd kinyitotta a lakatot, kulcsával kinyitott vagy három zárat, majd a számkombináció bepötyögése után sikeresen kinyitotta végre az ajtót, mi pedig beléphettünk.
Hát volt egy pár fegyver, azt meg kell hagyni, nekem a nyál összetódult a számban, ahogy a lámpa felkattintása után körülnéztem. Tíz napja egy darab fegyvert nem láttam, és most mintha újjászülettem volna. Azonnal feltankoltam, úgyhogy perceken belül annyi pisztoly, kés, füstbomba, sokkoló lógott rajtam, hogy olyan volt, mintha valami nagyon furcsa fűszoknyát húztam volna a nadrágon fölé. Megláttam pár golyóállómellényt is a sarokban. Egy kisebbiket magamra csatoltam, a másikat meg odadobtam Mike-nak.
-Csak óvatosan, szivi - szorítottam meg a kezét, ahogy elindultunk kifelé. - Ne félj, veled leszek, nem eshet bajod, de azért vigyázz magadra, jó?
Újra elememben éreztem magam, nem volt több kétség, nem volt több félelem, nem volt több zavartság, nem volt több bizonytalanság, végre azt tehettem, amiben jó vagyok, amiben határozott lehettem, mert pontosan tudtam, mit kell csinálni.
-Maguk maradjanak itt - néztem a többire. - Elég lesz a saját seggünkre vigyázni, ha arrafelé lófrálnak, még bibis lehet valamelyik létfontosságú szervük.
Gyors léptekkel a wellness részleg felé vettem az irányt, és közben eszembe jutott, hogy ez talán az eddigi legklasszabb programunk lesz együtt Mikey-val. Hogy a dolog jó oldala minél kisebb eséllyel fakuljon meg, előkaptam az egyik pisztolyt.
-Nem mondhatod, hogy nem értünk a romantikához - kacsintottam rá út közben, mikor felértünk a lépcsőn, és már csak a folyosó végére kellett érnünk, hogy egy bal fordulattal megérkezzünk a mondott helyre. - De te túl kegyes vagy, úgyhogy, ha megbocsátasz...
Elékerülve löktem be az ajtót, ami már résnyire nyitva volt, és magasra emelt pisztollyal rontottam be. Odabent a földön egy biztonsági őrt találtunk, amint vérző lábát babusgatva mászott a kijárat felé, ahonnan mi érkeztünk.
-Hol van? - kérdeztem, nem túl mélynek tűnő sérülését alig egy pillantásra méltatva.
-A kozmetika részleg felé futott, két túszt is magával vitt - nyögte az őr. - Vigyázzanak vele, azt hiszem, mutáns.
-Azt hiszi, Sherlock? - fintorogtam.
Nem pazaroltam rá több időt, futólépésben, de egy pillanatra sem leeresztett fegyverrel mentem tovább a mutatott irányba, de út közben hirtelen megtorpantam. Előttünk a kozmetika ajtaja volt, egy lefelé vezető hosszú lépcső alján pedig a ,,Kazánház - Illetékteleneknek belépni tilos!"
-Nem tudom, te hogy vagy vele, de szerintem egy patkány inkább preferálja az ilyen helyeket, mint egy kozmetikus szalont - jegyeztem meg Mike-nak.
Persze biztos voltam az igazamban, úgyhogy mindenképpen a saját fejem után mentem volna, most sem vártam meg a válaszát, de az iránta érzett szerelmem arra sarkallt, hogy avassam be őt is. Egészen elképedtem, milyen érzelmes tudok lenni időnként.
Odalent hosszú folyosó várt minket jókora, néhol gőzölgő csövekkel a falakon, amelyek miatt alig fértünk el. A távolból ajtócsapódás hangját hallottam, intettem is Mike-nak, hogy húzzunk bele. A mocskos, nyirkos falak és padló, a ritkás világítás elég valószínűtlenné tették, hogy ilyen helyen radiátorok lennének, de nem is volt rájuk szükség ugyanis, ahogy haladtunk előre úgy lett egyre nagyobb a hőség. Hamarosan verejtékcseppek folytak végig a bőrömön, izzadtságtól csatakos tincsek tapadtak az arcomba és a nyakamhoz.
Megérkezve ahhoz a bizonyos ajtó elé, megálltam.
-Készen állsz? - néztem Mike-ra.

Kicsit később a szobában, azon a kényelmes ágyon, ahol már igazán végigpróbálhattuk, hogy mennyire életszerűen tud rajzolni Aya, kisebb szellemjárás zavarta meg meghitt együttlétünket. A kopogószellem még csak elment, de mikor más komolyabb atrocitásokra vetemedett, sőt még pisztolylövés hangját is utánozta, akkor már túlment minden határon.
Aya robbant először és a váratlan látogatónak csak az volt a szerencséje, hogy a fegyvereket száműztük a páncélszekrénybe, nehogy szerencsétlen takarítónő infarktust kapjon, vagy ne adj isten a szorgalmukat ismerve, még fertőtlenítve kapja vissza őket szívem hölgye, mert akkor itt kő kövön nem maradt volna.
Így a hívatlanul betoppant Szellem is megúszta egyelőre csak kedves szavakkal, de Aya arcát elnézve, ez nem lesz mindig így.
Én már meg sem tudtam szólalni, mert az exbérgyilkos, aki azért még rajtunk szívesen gyakorolta a szakmáját, gondolom, hogy nehogy kijöjjön a gyakorlatból kegyetlenkedésből, egyből egy kellemetlen üzenetlejátszással nyitott.
- Nem lehetsz ennyire…ennyire …- egyszerűen nem jutott eszembe olyan jelző, ami kellően leírta volna, hogy mit gondolok róla, így hát inkább függőben hagytam, mivel amúgy is hirtelen sürgetőbb problémáim akadtak, mondjuk egy nadrághúzás erejéig, mire a nyakunkba kapjuk a biztonságiakat, akikre nem is kellett sokáig várni, mivel jóformán azonnal ránk nyitottak, ahogy a hangfelvételnek vége volt.
A látvány még annál is rosszabb volt, mint ahogy Szellem ecsetelte, és akkor a pisztolyokat még meg sem említettem. Viszont, amin igen csak csodálkoztam, az az volt, hogy a mi kis tréfás kedvű anyaszomorítónk nem vált kámforrá, sőt az igazgató úgy üdvözli őt, mint valami régi és nagyon is jól ismert ismerőst.
Mivel úgy néz ki közvetlen életveszély nem fenyeget minket, legalább is semmi jelét nem látom, hogy péppé akarnának verni minket, vagy kilógatni az ablakon, már kezdek kicsit megnyugodni, mikor meghallom milyen merényletet hajtott végre ellenünk ismét Szellem, már mondhatni meg sem lepődöm, csak átkarolom Aya-t, hogy a fülébe súghassak.
- Nyugi szívem, majd később megölheted, úgy ahogy akarod, de lehetőleg minél lassabban, szabad kezet adok.
Mikor megkapjuk a dossziét és beleolvasunk, azért kissé megnyugszom. A feladat nem tűnik nagyon veszélyesnek és nehéznek sem, és ahogy nézem, majd hallom Aya reakcióját ő is hasonló eredményre jutott.
- Hát nem egy nőideál, az más biztos. – szűröm a fogam között, mikor meglátom a képet. – És furcsa egy gusztusa van.
Aya már indul is, hogy minél előbb túlessünk rajta, amit teljesen megértek, nekem is jobban esne, ha folytathatnánk a hancúrozást, még ha már nem azzal a jóleső érzéssel, hogy közben Szellem pénzét költsük.
Miután amazonom rövid és velős felszólítására még fel is fegyverkezhettünk, ami Aya-t legalább olyan örömmel töltötte el, mint egy kiadós szeretkezés, amin ennyi nap önmegtartóztatás után egyáltalán nem csodálkoztam, már indulhattunk is a patkányvadászatra.
Olyan aranyosan és ennivalóan aggódott értem, hogy muszáj volt egy gyors csókot lehelnem ajkaira, mielőtt útnak indultunk.
- Most már egyáltalán nem aggódok bébi, tudom, hogy jó kezekben vagyok. – kacsintottam rá, hiszen látom, hogy most aztán elemében érzi magát, fegyverrel a kézben, akcióra készen. Egyszerűen zabálnivaló! Legszívesebben itt nyomban a falhoz dönteném és…. Na jó! Bodwin, most hagyd abba!
Miután hátrahagytuk a csipet-csapatot, máris a wellness részleg felé indultunk, ahol állítólag többször lecsapott ez a „félelmetes” mutáns.
Mielőtt még tiltakozhattam volna, a lány a bejárathoz érve, már elém is pattant és elsőnek vágódott be a pisztolyát készenlétben tartva.
- Hé, hé, hé! Mi vagyok én? Kegyes? Ezt honnan veszed? – torpantam meg egy percre, de már siettem is utána, hogy fedezve legyen a háta.
Rögtön bele is botlottunk egy nem túl szerencsés biztonságiba, aki közelről is találkozhatott a kis rendbontónk fogaival, és aki Aya kérdésére legalább nagyjából megmutatta, merre keressük azt.
Rohantunk hát tovább, nehogy meglépjen előlünk, ha már forró nyomon vagyunk, de aztán Aya, mint egy jól képzett vadászkutya a kozmetikába és a kazánházba vezető ajtó előtt megtorpant.
- Úgy vagyok vele édes, hogy teljesen igazad van. – bólintok és nézek a vadászat izgalmától ragyogó szemeibe. – Tudod, hogy bízom a megérzéseidben. – csókolom meg a fegyvert tartó kezét, mielőtt tovább indulunk. kell egy kis feltöltődés, hisz olyan messze még az ágy.
A kazánház olyan volt, mint a legtöbb kazánház, kivéve, hogy ez hatalmas volt, de a nyirkosság, a meleg és a csöpögő víz itt sem hiányzott. Az alig pislogó lámpák fényénél rohantunk, mert az előttünk becsapódó ajtó, azt jelezte, nem vagyunk már messze a célpontunktól.
Izzadtan és lihegve érkeztünk meg az ajtó elé, ami előtt még megtorpantunk, hogy egymás szemébe nézve győződjünk meg, hogy mindketten készen állunk.
- Én mindig bébi! – emelem meg a pisztolyomat vigyorogva.

Megpróbáltam lenyomni a kilincset, de az ajtó zárva volt. Nem csüggedtem, hanem kicsit hátrébb léptem, és nagy lendületet véve berúgtam az ajtót. Mármint hogy ezt terveztem. Ez a mutatvány sajnos nem tartozott azok közé, amiket bármikor szemrebbenés nélkül végre tudtam hajtani, tehát ugyan belerúgtam a kilincs melletti felületbe, de ezzel lényegében csak hátralöktem magam, egyenesen a falnak, ami szerencsére kb. fél lépésnyire volt a hátam mögött. Morcosan álltam arrébb, hogy Mike odaférjen.
-Ez is kettőnk között marad - morogtam. - Zúzd be, szivi!
Odabent az első, amit észleltem az a rémes orrfacsaró bűz volt. Nagyjából ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor nagybevásárlás után romlik el a hűtő, amit csak egy hét múlva fedeznek fel. Undorító volt, mint egy dögkút.
A szoba nem volt négyzet vagy téglalap alakú, kicsit előrébb a megszaporodott csövek menté ismét el lehetett fordulni, és az előttünk lévő falon furcsa árnyékot is láthattunk. Egy egyértelműen patkányra emlékeztető sziluettet a kezében két kisebb árnyékkal, akik nyilván a foglyai voltak. A hangokból ítélve nem is ment tovább, a tompa puffanások pedig arra engedtek következtetni, hogy a vacsoráját ledobta a földre. Azok ketten fojtott hangon kiabáltak, vagyis a szájukat vagy letapasztotta, bekötözte. Aztán motozás, majd furcsa súrlódó hangokat hallhattunk.
-Mi a jóistent művel ez? - dünnyögtem magam elé, ahogy tempós, de óvatos lépésekkel közelítettem ahhoz a ponthoz, ahol a fal bal fordulatot vett.
Ott megálltam, és lassan kikukucskáltam az ott zajló eseményekre. A falakon ott is jókora csövek futottak, volt, amelyik olyan vékony volt, mint a karom, de volt, ami olyan vastag, mint három ember együttvéve. Az egyik sarokban egy hatalmas fémhordóban tűz égett. Itt is rémes meleg volt, és állott levegő, ami csak még borzasztóbbá tette az itt terjengő bűzt. Alig volt egy-két működő lámpa a falon, azokban is illett volna már villanykörtét cserélni. A narancssárgás, halovány fény tehát itt is adott volt.
A beugró rész, ahol a patkányképű tanyázott akkora lehetett, mint a lakosztályunk, és mindenhol csontok, koponyák, teljesen letisztítva vagy még némi hússal ellátva. Középen pedig egy csiga segítségével tudta felhúzni a friss húst. Ők most fejjel lefelé lógtak, kezük-lábuk szorosan megkötözve, szájukon ragasztószalag.
Az egyik egy fiatal nő volt, középhosszú szőke haja csimbókokban lógott le. Részben a homloka felé gördülő könnyei, részben a verejtéke, részben a vér tapasztotta össze, amely a halántéka melletti sebből csöpögött. A másik egy hasonló korú férfi volt, aki úgy néztem, eszméletlenül himbálózott a kötél lengésével.
A keresett mutáns a férfit tanulmányozta olyan mozdulatokkal, mint a hentes, mielőtt nekilát a darabolásnak. Megtapogatta a lábát, felemelte a karjait, és azt is tüzetesen megvizsgálta, majd mélyet szippantott a levegőből közel hajolva a fejéhez.
-Friss házasok - vigyorgott a nő felé, és vigyora látni engedte abnormálisan vékony, hegyes fogait. - Még zsenge és finom a húsuk, de azért van már rajtuk némi anyag.
A nő panaszosan felzokogott, mire a patkányképű előbb fejhangon elvihogta magát, majd ostor módjára felé suhintotta hosszú, elvékonyodó farkát, mire a nő oldalán mély seb hasadt.
-Tűnés onnan, te patkány! - üvöltöttem rá, ahogy előugrottam a rejtekhelyemről pisztolyomat egyenesen a két szeme közé tartva. Morogva jegyeztem meg: - Basszus, ennyire találó jelzőt szerintem még az életben senkire sem találtam!
A patkányképű felénk fordult minden félelem nélkül, majd száját szélesre tárva süvöltő hangot hallatott, majd mintha torka valamiféle ágyú lett volna, felénk köpött valami takonyszerű zöld váladékot. Sikerült még idejében elhajolnom, úgyhogy a furcsa anyag az egyik csövet találta el, és azonnal szét is marta azon a folton, ahol hozzáért. Abból rögtön felcsapott a forró gőz, én pedig megint arrébb ugrottam, hogy az égési sérüléseket elkerüljem.
Még felénk köpött vagy ötöt, és nagyon reméltem, hogy Mike is gyorsan mozgott, hogy elkerülje a nagyon csúnya sérüléseket. A földre vetve magamat gurultam odébb, és amint egy nagyobb konténer mögé értem, feltérdeltem, és a fedezékből előhajolva tüzet nyitottam rá. Sajnos azonban a mutáns bűnöző más képességekkel is rendelkezett, ugyanis a felé röppenő golyókat a farkával védte ki hihetetlenül gyors mozgékonysággal, ráadásul sebet sem szerzett. Megjegyeztem, hogy a farkát nem érdemes célozni, viszont jó lenne valahogy kiiktatni.
-Megint utánam küldtek egy kis desszertet - vicsorgott a patkányképű. - Igazán figyelmesek. Látom, bíztok magatokban, de ezeket már nem tudjátok megmenteni... ahogy magatokat sem.
Ismét köpött, ezúttal felfelé. Egy súlyos vasrudat talált el a két oldalánál, aminek következtében az azonnal zuhanni is kezdett. Megint pattanhattam arrébb, hogy elkerüljem a biztos halált, de ez csak úgy sikerülhetett, hogy elhagyjam a fedezékemet. Az ellenség azonban ezúttal nem használta ki az előnyét. Nyilván úgy vélte, nem kell elkapkodnia, a győzelem úgyis az övé. Nyilván hozzászokott már a harcokhoz.
~Elbizakodott. Remek!~
Hirtelen mozdult, én pedig azonnal felé kaptam a fegyveremet és a fél tárat kilőttem rá, ő azonban röhögve hárított a farkával, majd egy nagy adag köpettel ajándékozott meg. Visszakuporodtam a konténer mögé, a vasrúd társaságába.
-Nem érdekelnek minket a foglyaid - üvöltöttem hátra. - Tőlem felfalhatod őket, teszek rá. Minket azért béreltek fel, hogy téged kinyírjunk, nem azért, hogy őket megmentsük.
Ha Mike esetleg rosszalló pillantást vetne rá, rákacsintottam, hogy megnyugtassam, egyidejűleg rávigyorogjak hálásan, ha szerinte ennyire cefet jól blöffölök.

Most is Aya volt a kezdeményezőbb, mikor kiderült zárva az ajtó, de hát az én kincsem azért olyan okos és előrelátó, mert egy próbálkozás után rögtön átadta nekem a terepet, hogy ne érezzem csak koloncnak magamat. Az ajtó egy reccsenéssel kivágódott és minket szabályosan hanyatt lökött a dögszag. Igyekezve, hogy minél kevesebb levegőt kelljen beszippantani, hatoltunk be, tovább araszolva a kígyózó csövek mentén, mikor megláttuk az árnyékot, ami nagyon úgy nézett ki, hogy a célpontunké, és…..és még volt nála valami, csak azt innen nem lehetett kivenni, de a hangokból ítélve éppen célhoz ért, és megszabadult a terhétől.
Lassan és óvatosan haladtunk, hogy minél később fedezze fel a rajtaütésünket, mert a jelek szerint igen csak mással van elfoglalva.
Befordultunk az utolsó kanyarba és megláttuk azt, amit eddig csak a hangok után következtethettünk, és ami egy horror film helyszínének is becsületére vált volna.
A kísértetiesen lobogó tűz, a szag, a vibráló neonfények és a kötélen, kötözött sonkaként, fejjel lefelé himbálódzó két szerencsétlen, bekötött szájú áldozat hátborzongató kellékekként tárultak a szemünk elé. Eddig sem panaszkodhattunk a melegre, de ez most már lassan az elviselhetetlenség határát súrolta, levegőt is alig lehetett kapni. A mutáns éppen háttal állt nekünk, mikor odaértünk, és az eszméletlen férfit vizsgálgatta szakavatott mozdulattal, hogy vajon melyik darabbal kezdje az étkezést. Tapogatott, szaglászott és közben a nő felé motyorászott éhes vigyorral, mire a nő kétségbeesetten sírt fel, ami csak még jobban elégedetté tette ezt a patkányt.
De ez még nem volt elég, farka egyetlen csapásával mély sebet ejtett a szerencsétlenen.
~ Hmm! Nem árt vigyázni azzal a farkincáva! ~
De ekkor már elindultak az események, hiszen Aya már ezt nem tűrhette szó nélkül és a mutáns felé ugrott, rászegezve a pisztolyát, aki nem ijedt meg, nem tojta össze magát, ahogy jó bűnözőhez illik, hanem azonnal ellentámadásba lendült és egy furcsa sivító hang kíséretében felén köpött valami gusztustalan nyálkát. Aya jobbra és balra ugrottam, így az ártalmatlanul süvített el mellettünk és csapódott az egyik csőre, de legnagyobb megrökönyödésemre az az ocsmányság azonnal szétmarta azt amihez hozzáért.
- Szívem, ha egy mód van rá, ne hagyd magad leköpni! – figyelmeztetem a lányt, ha esetleg nem látta volna, hiszen a kivágódó gőz elől azonnal tovább kellett ugrania. De én sem pihenhettem a babérjaimon, hiszen a patkánykoma, mint egy meggymag-köpő gép egyfolytában köpködött tovább és némelyik alig-alig került el, ezért fedezékről-fedezékre ugráltam. Aztán egyszer csak meghallottam Aya pisztolyának hangját és megkönnyebbülve néztem ki a doboz mögül, aminek takarásában guggoltam, de amit láttam nem töltött el felhőtlen örömmel. A férfi farka úgy táncolt, mint egy propeller és ezzel az összes golyót kivédte, még csak meg sem karcolódott.
Még humorizálni is volt ideje, mielőtt újabb köpésével egy súlyos vasdarabot szabadított Aya fedezéke felé.
- Jól vagy bébi? – kiáltottam aggódva a csörömpölés után, de ekkor már láttam is, hogy a lány kivágódik onnan és újabb sorozattal küldi meg az emberhúsra vágyó rágcsálót, amit megint csak a farkával védett ki, és megint köpött párat felé.
Míg meggyőződtem, hogy Aya biztonságban ismét fedezékbe került, és míg a harc elvonta a patkányképű figyelmét, én addig egészen az áldozatok és a férfi oldalába kerültem, így sokkal jobb rálátásom volt. De közben megint csönd lett így inkább meglapultam. Igaz, hogy Aya szavai kicsit megdöbbentettek, de kikukucskálva még éppen megláttam a kacsintását, így vissza mosolyogtam és jeleztem, hogy még egy kicsit kösse le a mutánst, akkor, ha nem figyel rá, könnyen hátba kaphatom, amit már nem tud egyszerre hárítani és remélhetőleg nem sebezhetetlen a bőre.