Waikiki

Megnyugodva lapogattam meg én is a hátát, mert bár egy pillanatig sem hittem, hogy haragudni fog rám, amiért nem hagytam, hogy megöljék, azért mégiscsak megszegtem az ígéretemet, és zsaru szemmel nem lehetett kellemes végignéznie, ahogy valakit az orra előtt lőnek le. De nem volt választásom. És egyébként is, az én húgom... volt. A fenébe! Hogy lehetett ilyen hülye?!
-Hát nem tudom - ingattam a fejem egyre csak Noriko holttestét bámulva. - Lehet, hogy már úgyis annyian láttak, hogy... áh, mindegy. Legyen, ahogy te akarod.
Nem nagyon tudtam beszállni az ötletelésbe, mert nekem egyfolytában az ordított a fejemben, hogy a tulajdon testvérem hogy lehetett ilyen hülye?! Miért, miért kellett ezt csinálnia? Hogy zakkanhatott meg ennyire? Mire ment vele? Miért kellett pattognia? De komolyan, hogy lehetett ilyen hülye?!
A fegyvert természetesen magamnál tartottam, és csak miután gondosan letöröltem róla az ujjlenyomatokat hajítottam be a vízbe, jó messzire. Ha meg is találják, hozzánk már nehézkesen köthetik.
Másnap a Kinggel való beszélgetést nyilván Mike-ra hagytam, abba én nem szóltam bele, és most még annyira sem volt agyam, hogy csikorgassam a fogamat, ahogy a telefonból kiszűrődött a gyűlölt hang. Egy gyilkosság után sem voltam ennyire ideges, és nem is volt gondom azzal, hogy utána hogy alszom éjszaka. Furcsa is volt a kavargó gondolataimmal átvirrasztani az éjszakát, csak azért, hogy napközben ugyanolyan borús hangulatban tépelődjek a történteken. Mégis egyre csak doboltam a lábaimon az ujjaimmal, miközben Mike Kinggel beszélt, de nem azért, mert türelmetlenül vártam, hogy letegye végre és velem foglalkozzon. Sajnos a nászutas hangulatnak már lőttek. Szó szerint.
-De hát komolyan! - csaptam végül ököllel az ágyra. - Egy napon tudom meg, hogy testvérem van, és ölöm meg. Hát lehetne ez a szitu még ennél is gányabb? Még azt se fogtam fel teljesen, hogy van egy húgom, erre már nincs is. Annyi mindenkit tettem már el láb alól, de még sosem öltem meg a testvéremet. Azt se tudtam, milyen érzés, ha van... és most már soha nem is fogom tudni. Mike, neked van tesód! Te hogy reagálnál rá, ha megölnéd? Egyáltalán minek kéne ahhoz történnie, hogy ezt tedd? Mond már meg nekem, hogy most mit is kellene éreznem!

Mivel Aya a fegyvert a vízbe hajított, és még ujjnyomokat sem hagytunk rajta, ráadásul remélhetőleg senki nem látott és hallott semmit, így reménykedtem, hogy semmilyen gyanú nem fog egy ártatlan nászutas párra terelődni.
Akár mennyire is azon járt az eszem, hogyan tudnám Aya-t megvédeni a nyomozástól és főleg King-től, azért ha nehezen is, csak leesett mennyire le van törve, mennyire feszült és az elejtett megjegyzéseiből rájöttem, hogy talán nem ártott volna kissé a lelkét is ápolgatnom, hiszen hiába volt a régi életében a legvadabb bérgyilkos, most feleségként, anyaként és testvérként is megszenvedte ezt a szerencsétlen esetet.
- Édesem! – öleltem magamhoz gyengéden, a fejét simogatva. – Annyira sajnálom, hogy ennyire tapintatlan és figyelmetlen voltam veled. El sem tudom képzelni, hogy mit érezhetsz most. – csókolgattam a feje búbját és a homlokát. – Igen, hisz tudod, hogy van testvérem, és ha véletlenül meglőném, biztos borzasztóan érezném magam, és az, hogy a húgos meg akart ölni, nem változtat a dolgon, hogy mit érzel most. Nagyon-nagyon sajnálom bébi, tudom, hogy most szomorú vagy, hisz látom rajtad. – ringattam egy kicsit, hogy megnyugtassam.
Mivel nem tudtam, hogy mit hallotta a beszélgetésünkből a főnökömmel, így inkább elmondtam neki, hogy ha kikérdezik, egyformát hazudjunk.
- Kingnek az mondtam, hogy tegnap este észrevettem, hogy követnek, és mikor egy kirakatban le akartam ellenőrizni, úgy láttam, mintha Aya lett volna, de mivel ő meghalt, így nem vagyok biztos benne, lehet, hogy csak hasonlított rá. De biztos, hogy minket követett. Még azt is elmondtam neki, hogy reggel egy hullát találtak a parton lőtt sebbel, egy ázsia lányt.
Ez még igaz is volt, mert most is le van zárva az a rész és nyüzsögnek ott a kollégák, a szobánkból is látni.

-Hogy kinézném-e egy átlagos nőből, hogy felhívjon, közölje velem, hogy egy szobában van egy veszélyes gyilkossal, aki egyszer már az életemre tört, majd letegye azzal, hogy :"Ha tíz perc múlva nem hívlak, meghaltam!", aztán ne jelentkezzen nemhogy abban a fél órában, amíg ideértem, de a következő két hétben sem? Elvált ember vagyok, mit gondol? És igen, Noriko valóban egy kiállhatatlan kis boszorka, akiből kinézek rosszabb tréfát is, de Aya Caine-el nem fogok viccelődni, és ha tényleg megtalálta, ott akarok lenni, még ha csak azért is, hogy belerúghassak a hullájába, mielőtt megetetjük a disznókkal, szóval azonnal nézzen utána, honnan jött ez a hívás, és kérje le a telefon cellainformációit tegnaptól egészen eddig a pillanatig!
A kijelzőn hamarosan megjelennek a kért adatok, a kapitány pedig összeráncolt homlokkal tanulmányozza azt, főleg a hívás helyszínének koordinátáit. Természetesen nincs földgömb az agyában, így csak nagyjából tudja megállapítani, honnan jött, de az is elég ijesztő: Hawaii!
-Uram...ez a hatáskörünkön kívül esik.
-Én is tudom. Küldjön át mindent a helyieknek, had tudják, mivel állnak szemben, és küldje el nekem is, amint megvan. Kell a pontos cím, és az épület alaprajza, ahol tartózkodott, megjelölve a szobát ahol állt...illetve, nagyjából.
~Ahogy ismerem, úgyis valami eldobható vackot használt, hogy ne lehessen könnyen lekövetni, abban pedig nincs gps, így csak pár méterre tudjuk bemérni...~
-Sam! - Szól bele egy másik telefonba, mint aminek a számát meg szokta adni olyan embereknek, akik láthatják az arcát. - Készítsd a gépet, és álljon össze egy csapat. Mutánsvadászatra indulunk.

A következő órák készülődéssel telnek, a drótkötél idegzetű férfi pedig a sisakja alatt épphogy nem a fogait csikorgatja, mióta megkapta az E-mailt arról, hogy pontosan hova is mennek. Noriko meghalt...ebben egészen biztos, és bár az túlzás, hogy kedvelte, vagy könnyen elviselte, de azért szíven ütötte a dolog. Viszont, nem ez az, ami miatt ideges, és ami miatt egész úton olyan állapotban van, mint aki most ül életében először sugárhajtású gépen, amit egy olyan fickó vezet, kinek vérvörös kereszt díszíti a páncélját, és kirúgták a seregből, mert elkötött egy helikoptert részegen.Mázli, hogy a föld alatti mutánsgyűlölő mozgalmak nem ilyen finnyásak.
-Fél óra, és ott vagyunk!
Ó nem, nem azért ideges, mert 15 méterrel repülnek a tenger felett, hogy ne lássa őket a radar, nem is azért, mert nem hívta a nő, hanem mert ahonnan hívta, az lehet, hogy merő véletlenségből van épp ott, ahova a kollégája ment nászútra, és Hawaii elég nagy sziget, de sajnos nem engedheti meg magának, hogy higgyen a véletlenekben, ha az ifjú pár élete a tét.
-Köszönöm. Nemsokára ott leszek a parton.
Miután sikerült rávennie régi haverját, McGarrett hadnagyot, hogy gondoskodjon a hotel védelméről, egyenesen a partra megy -természetesen a díszkíséret, a páncélja nélkül - ám sokkal többet ő sem tud megállapítani.
-Az igazi neve Noriko Hashimoto. Fejvadász...ha úgy vesszük, közülünk való volt. Egy veszélyes gyilkost keresett... - Mélyet sóhajt a japán lány holtteste fölött guggolva. - Nyilván meg is találta. A neve Aya Caine, az aktáját megtalálják a rendszerben. Mond el az embereidnek, hogy legyenek nagyon óvatosak, egyszer engem is majdnem megölt a kis korcsfajzat...
-Köszönöm...de te mi a fenét keresel itt??
-...magánügy. És most sietnem kell.

Ahogy elhagyja a partot, megcsörren a telefonja.
-Mike! - Köszön rá vidáman, aztán viszont elhallgat, amíg a férfi beszél. - Nyugodj meg, minden rendben lesz. Maradjatok a szobában a nejeddel, én pedig átszólok a helyieknek, hogy figyeljenek oda rátok, és Caine-re is. Ha tényleg felbukkant, ezúttal nem csúszik ki a kezeink közül...
Amúgy sem szoprán hangja fokozatos mélyülése nem sok jót sejtet, és valóban, az arzenál amit magával hozott arról árulkodik, hogy ezúttal esze ágában sincs élve elfogni azt a gyilkost, ha ő találja meg előbb.
-Ó, igazán fölösleges hálálkodnod, és hidd el, ez a legkevesebb, csak a dolgomat végzem. Pihenjétek ki magatokat. Hawaii-n nem bujkálhat sokáig.
Aztán újra csörög a telefonja, ezúttal viszont New York-ból hívják.
-Bejutottak a csaj gépébe? Helyes, amint kész a másolás szóljanak. Tudni akarok mindent, amire rájött, mielőtt meghalt...

-Ugyan, nehogy már még te érezd magad rosszul - ráztam a fejemet, de azért jól esőn merültem el Mike ölelésében. - Itt vagy mellettem, és ez a lényeg. Csak már megint sok dogot kell... éreznem. Olyasmiket, amikről fogalmam sincs. Fogalmam sincs, hogyan kéne kezelnem egy ilyen helyzetet, és...
Ekkor felkaptam a fejem, és elsötétülő tekintettel néztem a férjemre.
-Na, meg még mit nem! - dohogtam, miközben idegesen kászálódtam ki az öléből, hogy öles léptekkel átmasírozzak a fürdőszobába, ahol vagy húsz liter hideg vizet locsoltam az arcomba.
Mikor megtörölközve visszatértem, már nyoma sem volt rajtam iménti elveszett, érzelmektől gyötört nőszemélynek, ismét az voltam, aki: Aya Caine, akit az érzelmeknek nevezett baromságokkal szíveskedjenek békén hagyni.
-Nem! - döftem Mike felé a mutatóujjammal. - Ő volt a hülye, és rohadtul nem a testvérem, csak azért mert a hűtlen apám felcsinálta az anyját. Kezdhette volna karácsonyi lapokkal is, vagy mit tudom én! Alvilági fülesekkel! De nem, neki pisztollyal kellett ugrálnia, hát mégis mit várt? Ezek után se magamhoz ölelni, se megsiratni nem fogom! Csak egy idióta volt a sok közül. Magának köszönheti, hogy így alakultak a dolgok.
Idegesen rúgtam arrébb egy széket, hogy zsebre vágva a kezem a falnak tudjak dőlni. Nem szándékoztam több időt vesztegetni arra a bolond fruskára, aki elérte, hogy majdnem elgyengüljek, és nekiálljak siránkozni a történteken. A kis mocsok még halálában is egy rohadék volt!
A sztori egyeztetést mogorván hallgattam végig, bár semmi kedvem nem volt most még Kinggel is foglalkozni, bár tudtam, hogy kénytelen leszek. Bólintottam, hogy értem. A mese jó volt. Kellőképpen egyszerű és hihető, nem nagyon volt része, amibe bele lehetett volna kötni, így én se tettem. Türelmetlenül rugdostam a falat, ha nem is tudtam, tulajdonképpen mit sürgetnék, hiszen nem siettünk sehova. De ideges voltam. Nagyon ideges. Hiszen ez volt a nászutunk, aminek csak arról kellett volna szólni, hogy hányféle pózban és hányféle színhelyen tudjuk kifejezni, mennyire szeretjük egymást. Most kifejezetten örültem volna, ha megmenekülök egy kicsit a melótól, de persze olyankor, amikor még nekem sincs hozzá kedvem, beüt valami munka, és lőttek a mézesheteknek. Arról nem is beszélve, hogy ez még csak nem is az általam kedvelt meló volt.
-Most mi lesz? - kérdeztem végül. - King szemében mennyire normális, ha te csak úgy ülsz ölbe tett kézzel, miközben Aya Caine eltépte a pórázát? Te ismered őt jobban. Hívjam fel hisztérikusan, hogy bajban vagyunk, vagy az már túlzás lenne?

Bár még szívesen dajkálgattam volna a karjaimban, a szokatlanul elérzékenyült nejemet, de hát nem ő lett volna, ha sokáig hagyja, hogy a fájdalmas érzés elhatalmasodjon rajta.
Persze inkább megint csak az történt, hogy megrémült a saját érzelmeitől és ezt csak egyféle képpen tudta kezelni, haraggal és dühvel, mert azt hitte, az ismerős érzésekbe menekülve minden megoldódik.
- Tudom bébi! Tudom, hogy nehéz ezt feldolgozni, de mindenkinek fel kell, csak ezt mindenki másként teszi. Tőled nem is vártam, hogy zokogásban törj ki, de attól még érezhetsz szomorúságot, hogy ennek a találkozásnak így kellett megtörténnie. Lehetett volna ez másként is, de egy biztos drágám, nem te tehetsz róla, hogy ez lett a vége. – győzködtem azért továbbra is, mikor már kicsit felfrissülve visszatért a fürdőből, azt gondolva, hogy túl van rajta, ami persze nem volt igaz. – De nem kell elfojtanod semmit, előttem főleg nem. – ráztam meg a fejem és szerelmesen néztem a szemébe.
Nem tudom mennyit fogott fel abból, amit meséltem a King-gel való beszélgetésből, de reméltem, hogy eleget, nehogy később ellentmondásba keveredjünk. Még mindig elég zaklatott volt, még ha magának sosem vallotta is volna be.
- King-nek azt mondtam, hogy csak én láttam. Minek rémítettem volna meg ezzel a feleségemet a nászutunkon. – magyaráztam tovább, hogy miért is nem kéne neki hisztiznie a főnökömnél. - De innentől vigyáznunk kell, mert ránk állította a helyi zsarukat, így tényleg gondtalannak kéne mutatkoznod. Igaz azt kérte ne mászkáljunk sehová, amit egy nászutas párnak igazán nem nehéz betartania. – folytattam tovább, hogy tisztában legyen azzal, mire figyeljen.
- Nem tudom, de van egy rossz érzésem King-gel kapcsolatban. Túl higgadtan vette tudomásul, mikor említettem a neved, pedig máskor eperohamot kapott már csak a hallatán is, és semmi pénzért nem engedte volna át a dicsőséget, hogy maga végezzen veled. – csóváltam meg a fejem gyanakodva. – Valami itt nem stimmel és én hallgatni szoktam a zsaruösztöneimre, még nem hagytak cserben. – édesem, nagyon kell vigyáznod, nem szeretném, ha bármilyen kockázatot is vállalnál, ha mást nem gondolj a bébire. – mentem oda hozzá, és simítottam végig a hasán.

A párnak van egy újabb napja kipihenni magát, hisz a rendőrség, és a kevésbé hivatalos keresztes lovagok sem tudnak olyan gyorsan dolgozni, mint egyesek azt elvárnák tőlük. Egy nap viszont már bővel elég a technikusnak, hogy a King-től kapott információk mellé társított vírus segítségével hozzáférhessen Noriko gépéhez, és a rajta lévő adatokhoz. Sajnos a csaj közel sem vezeti olyan lelkiismeretesen a jegyzőkönyveit, mint egyesek a rendőrségnél, és arra sem igazán ügyel, hogy mások is megértsék, mi a francot firkant össze rajta kívül, de idővel összeállnak a kirakós darabjai. Másnap újra csörög Mike telefonja, és megint Derek az, aki keresi.
-Mike. Amit most mondani fogok, nem szeretném, ha más is hallaná, úgyhogy ha esetleg kihangosítón vagy, vagy ilyesmi, kérlek kapcsold ki, rendben? - Vár egy kicsit, hogy eleget tehessen a kérésének, akár fél percet is, aztán hozzákezd.
-Igazad volt. A kollégák kiszúrtak a reptéren egy csajt, akire nagyjából illett a leírás. Megpróbált elmenekülni, de ezúttal nem volt szerencséje. A légierő szétlőtte a gépet, amivel megpróbált elszökni, úgyhogy most már vége van. Mintha tényleg meghalt volna a börtönnél. Na, a lényeg, nyugodj meg, a ribanc halott, és nem bánthat többé, személyesen néztem át a felvételeket, és biztos, hogy a gépen volt, amikor kilőtték. További kellemes nászutat, és ne aggódj...ezt nem őrizzük meg írásban.
Ez után leteszi a "kagylót", és az emberei felé fordul.
-Rendben, kapcsolják be. Hallani akarok mindent.

Alig hallottam, amit Mike mondott, annyira lefoglaltak a dühös (és nem szomorú!) gondolataim. Bármennyire is nyilvánvaló volt, hogy mint ő is mondta, nem az én hibám volt, egyedül azé a nagyon gyengeelméjű húgomé, de attól még testvérgyilkosság maradt, arról nem is beszélve, hogy olyan részleteket tudtam meg az apámról, amiket nem biztos, hogy akartam. Sosem volt szoros kapcsolat köztem és a szüleim között (aztán meghaltak, és ezen már nem is tudtam volna javítani), de azért mégiscsak az apám volt, és elég rosszul esett, hogy képes volt ilyesmire. Igazából mindkét családdal kiszúrt. Hűtlen volt az egyikkel, elhagyta a másikat. Hát milyen apa az ilyen? Jézusom, anyámnak vajon milyen titkai voltak? Akarom én azt egyáltalán tudni?
-Persze, oké - legyintettem. - Nincs hiszti, nincs kijárkálás. Nem mintha most olyan sok kedvem lenne bármelyikhez is.
Amit azonban ezek után mondott már nem tudtam félvállról venni. Gyanakodva pillantottam rá, hiszen ha még ő sem tudta pontosan, mit is súg a hatodik érzéke, nekem esélyem sem volt. De egyvalamit tudtam: nem akartam visszamenni a börtönbe.
-Mire gondolsz? Most éppen mit csinálhat már megint, amitől már megint utálnom kéne?
Ha már ő is gyanakodott, én már végképp rákezdtem. Nem voltam ugyan zsaru (uram atyám, még csak az kéne!), de annyira hasonló terepen dolgoztam, hogy az ilyesfajta figyelmeztetésekre azonnal beleszagoljak a levegőbe, mert a legapróbb eltévesztett jel is halálos kimenetelű lehet. Éppen ezért, amikor megszólalt a telefon, azonnal odakaptam a fejem, és ha lett volna nálam pisztoly, tuti rászegezem. Megvártam, amíg Mike végzett, de aztán azonnal nekiestem:
-Nos?
Hát jó, elég szűkszavúan.
Nagyon utáltam már az egészet. Ez történik, ha nem hagyják a saját szabályai szerint játszani az embert. Pedig milyen egyszerűen megoldottam volna, ha nem lettem volna fülig szerelmes a férjembe, derült volna ki, hogy a már halott húgom engem akar holtan látni, ezen kívül kötne egy igen nehezen betartható ígéret a nagyon is zsaru férjemhez. Pedig mennyire könnyen el lehetne intézni, hogy King többet ne zaklasson. Akármilyen nagy darab, egyetlen golyó neki is elég kell, hogy legyen.
-Oltári - forgattam a szemem. - Aya Caine, a ,,ribanc", halott. Nem azért mondom, de mit árul az el a rendőrségről, hogy valakit kétszer kel megölni, hogy végre leköphessék az emlékét?
Öklömet a homlokomhoz kocogtatva, lehunyt szemmel töprengtem pár másodpercig, aztán nagyot szusszanva ráztam meg a fejem.
-Nem, én ezt nem kajolom be. Sajnálom, édesem, de ha ilyen könnyen el tudná ezt intézi, eddig se esett volna nehezére. De ne mond, hogy szőrös szívű vagyok, adok neki is egy esélyt.
Felkaptam az ágyról a távirányítót, és kapcsoltam a helyi csatornát, ahol non-stop ontották a híreket.
-Egy lezuhant repülőnek nyoma van - morogtam meredten figyelve a képernyőt. - Ha nem is dokumentálják, a média elől nehéz lenne eltitkolni.

Nem akartam, hogy Aya is ideges legyen még King miatt is, hiszen éppen elég neki szerencsétlen testvére, na meg a legfontosabb a bébi a hasában, így ezt jó lett volna magamban lerendezni, de én hülye fejjel természetesen hangosan gondolkozom, és ezzel máris tápot adok az ő gyanakvásának is.
- Nem tudom drágám, de abban biztos vagyok, hogy valami nem stimmel. – ingatom meg a fejem. – De majd megejtek pár telefont, csak nyugodjunk meg egy kicsit, aztán megtudom, talán miben sántikál kedvenc főnököm. – vonom magammal az ágyra, hogy átölelhessem kicsit, elvégre nászúton vagyunk vagy mi!
Mikor megcsörren a telefon, majdnem ugrom egyet, ami már mutatja, hogy az én idegeim sincsenek formában, de aztán jól leteremtem magam gondolatban, hogy szép kis példát mutatok Aya-nak és sebesen felkapom a kagylót.
Bár egy pillanatra felszalad a szemöldököm, ahogy meghallom egyrészt Derek hangját, másrészt a mondanivalóját és elhűlve nézek közben Aya-ra, de azért teszem amit mond, mert azt biztosan hallaná, ha kihangosítanám.
- Hát….. – nyelek egyet, hogy megjöjjön a hangom és egy kis megkönnyebbülést is tudjak bele csempészni, - hát ez remek hír főnök, és köszönöm, hogy ennyire a szívén viseli a ….azt, hogy ne essen bajunk és jól érezzük magunkat. – mondom még neki, bár a gyanúm most már az egeket verdesi és az ösztöneim heves riadót fújnak.
Mikor leteszem a kagylót és szerelmem türelmetlenül szegezi nekem, ha nem is a készenlétben tartott fegyverét, de a majdnem akkorát csattanó szót, röviden elmondom neki amit King mondott.
Közben, míg ő kipuffogja magát egyfolytában azon agyalok, hogy mi az, ami nem stimmel Derek sztorijában. Egyrészt ennyire nem nyúlhattak mellé, másrészt nagyon a hangján sem hallottam, hogy ujjongana az örömtől, és hirtelen ekkora mákunk sem lehetett, hogy itt teren egy ázsia lány, aki még sáros is valamiben, hogy mikor la akarják tartóztatni, akkor menekülni kezdjen. Arról nem is beszélve, hogy King-nek elég jó az arcmemóriája, tuti nem keverhet össze senkit Aya-val, főleg, ha többször megnézte a felvételt, ahogy mondta.
- Igazad lehet bébi, túl szép ez az egész, hogy igaz legyen, nekem is mást súgnak a megérzéseim. – bólintottam a nejemnek és érdeklődve néztem a tévére, hogy vajon mondanak-e valamit a dologról. – Nehezen tudom elképzelni az én „pedáns” és precíz főnökömről, hogy ne vegye észre, ha meg akarják etetni egy ilyen figyelem eltereléssel, csak kérdés, hogy ki áll e mögött? – nézek Aya-ra, de hirtelen bevillan egy félelmetes gondolat és gyorsan hozzálépek, majd az ajkaira tapasztom a sajátom, egy heves csók erejéig, majd mielőtt még elengedem a fülébe súgom.
- Lehet, hogy ez csapda és figyelnek minket.
Aztán mosolyogva nézek rá, mert nem tudom, hogy csak lehallgatnak, vagy másként is figyelnek.
- Ez már annyira hiányzott, nem kéne ezzel annyit foglalkozni, halott és kész. Látod, hogy mennyire a szívén viseli a drága bajtárs azt, hogy élvezzük a nászutunkat!

Bár eléggé...érdekes amiket hall, egyenlőre a párocska nem mondott semmi olyat, ami elég lenne egy valamirevaló bírónak, hogy engedélyezzen egy dns vizsgálatot, de még az ő halálosztagának is kevés lenne lecsapni, legalábbis amíg ő parancsol nekik...
-Érdekes...nagyon...az ég szerelmére, vegyétek le a hangot! Nincs kedvem most EHHEZ a műsorhoz.
-Kapcsoljuk ki Bodwin telefonján a mikrofont, uram?
King leveszi a fejéről a fejhallgatót, aztán homlokát a tenyerébe temetve előre dől, és pár másodpercig csak némán támaszkodik így az asztalra, aztán csendesen, s fáradtan szól:
-Folytassák. Addig elintézem, hogy legyen mit nézniük, ha végeztek.

Szerencsére a helyi TV sem végzi sokkal jobban a dolgát, mint például a CNN, így elég egyetlen telefon egy magát megnevezni nem kívánó rendőrkapitánytól, és egy rakéta, amit a levegőben robbantanak szét, és máris kész a sztori. Pár órával később már be is mondják a hírekben a történetet a repülőgépről, melyet a légierő lőtt szét, fedélzetén a személlyel, aki a nemhivatalos források szerint egy veszélyes mutáns terrorista volt, és épp az egyesült államok felé tartott, hogy ott folytassa tovább ámokfutását.
~Az eszem megáll...ha kitalálják, hogy pop-corn-t is csináljak nekik, én feladom!~

-Nem tudom, ki áll emögött, de nincs kedvem akkor megtudni, amikor már túl késő. Baromira nem örülnék neki, ha muszáj lenne...
Mike csókja belém fojtotta a szót. Nem mintha nem örültem volna neki, de pillanatnyilag nem éreztem magam kellőképpen felajzva ahhoz, hogy ilyesmire pazaroljam a drága időmet, amikor odakint King ismét hajtóvadászatot indított ellenem, és mindezen nyíltsága ellenére is van okunk gyanakodni. Mielőtt azonban emlékeztettem volna Mike-ot, hogy most inkább a hírekre kéne figyelnünk, hogy bemondják-e a repülőgép-katasztrófát, vagy még nagyobb bajban vagyunk, mint hittük, máris felhívta valamire a figyelmemet, ami eddig nem is tudom, miért nem jutott eszembe. Persze nem lehettem benne biztos, hogy tényleg megfigyelnek, de hát ostobaság lett volna azonnal elvetni az ötletet, tekintve hogy kifejezetten ésszerűnek tűnt.
Így aztán csak egy jelentőségteljes pillantással jeleztem neki, hogy megértettem, és innentől többszörös figyelmet fordítottam arra, hogy mit mondok, vagy egyáltalán mit csinálok. Gyorsan utána gondoltam, hogy eddig mi is hagyta el a szánkat a csókon kívül, de szerencsére semmi kompromittáló, úgyhogy fellélegezhettem. Még akkor is ha nagyon zavart a gondolat, hogy most vissza kell vedlenem azzá a szerencsétlen nőcivé, akit, mint Kaori testesítettem meg. Na, remek!
-Rendben van, kedvesem - sóhajtottam az arcát simogatva. - Végül is ez a nászutunk, és ha a főnököd azt mondja, hogy Aya Caine halott, akkor tényleg halott. Csak tudod, annyira féltelek. Már a gondolata is, hogy valaki az életedre törne... Ó, istenem, Mike, ígérd meg, hogy mindig velem leszel!
A belem fordult ki ettől a színjátéktól, de ha ez kell a túléléshez, ám legyen. Szorosan öleltem a férjemet, mint aki tényleg soha nem lenne hajlandó elengedni, és olyan heves csókok záporát zúdítottam rá, hogy kis híján még én is megfulladtam. A kis perverz disznó meg csak élvezze az előadást, ha ennyire ránk cuppant. Azok után, hogy lefektette a húgomat egyébként is legszívesebben letépném a tökeit, és megetetném vele! Az én húgomat egy ilyen semmirekellő alak csak ne... Mármint kit érdekel, nem is volt a testvérem! Tojok rá!
Mégis olyan szenvedéllyel hempergőztem Mike-kal, hogy az ágy lábai panaszos nyikorgásuk közepette szerintem elég közel voltak ahhoz, hogy kitörjenek a helyükről. Nem mintha bántam volna, elvégre a nászutunkon voltunk.
-Mond csak - néztem Mike-ra hirtelen ötlettől, meg a belém szorult kisördögtől vezérleve, kicsit már lihegve -, szerinted Kingnek van valakije? Benne lenne egy hármasban? Úgy el tudnám képzelni lekötözve - vigyorogtam sokatmondóan.
Egészen biztos voltam benne, hogy Mike érti az utalást, de hát hangosan nem mondhattam ki, hogy hármas alatt nem éppen szexet értettem, mivel miután lekötöztem Kinget nagyon nem gyengéd cirógatásban részesítettem volna.

Szerencsére Aya nem laikus, így nem is kell sokat magyaráznom, hogy megértse mire gondolok, mikor elmondom neki, hogy figyelnek. Rögtön veszi a lapot és a kezdeti merevség feloldódik a testében, mellyel szabadulni igyekezett a csókból, hiszen én is tudom, hogy nem volt abban a kimondott romantikus hangulatban.
Bár nem lehettünk biztosak benne, hogy tényleg lehallgatnak, vagy valamilyen módon megfigyelnek minket, mostantól fokozottan kellett arr figyelnünk, hogy mit mondunk, mit csinálunk. Igaz úgy eltölteni szerelmes nászéjszakákat, hogy tudja az ember, lehet, hogy árgus szemek lesik minden mozdulatukat, nem éppen a legjobb ajzószer.
- Tudom bébi, tudom, hogy mennyire aggódsz, de hidd el én is pont ugyan ezt érzem! Nem szeretném, ha miattam bajod esne. De most, hogy Derek közölte velünk ezt a jó hírt, és ő már csak tudja, hogy mit beszél, hiszen annyira profi, hogy szinte néha fáj, szóval, ha ő mondja, akkor tuti, hogy elmúlt a veszély. – mondom meggyőzően játszva a megkönnyebbültet. – És arra mérget vehet mindenki, hogy mindig veled leszek, jóban, rosszban, ahogy a templomban megesküdtem rá, míg a halál el nem választ. – viszonoztam a csókjait és ölelgettem hevesen, hogy jól hallja mindenki, de azt hiszem a nyöszörgő ágy, elég bizonyíték volt, hogy mivel vagyunk elfoglalva.
Aztán a tévében a hírek szakította félbe a további akciójelenetet, mert nem tudom, hogy King hogyan, de elintézte, hogy benne legyen a híradóban az amiről beszélt.
Csak a szememet forgattam meg Aya-nak látványosan, hogy értse mennyire hiszem el a sztorit, de aztán majd megfulladtam, mikor meghallottam, hogy az én frissen meggyűrűzött nejem, milyen ötleteket vet fel.
- Hogy….mimi? – nyögtem, miután elmúlt a heveny köhögő rohamom. – Már, hogy úgy……hármasban? – néztem sokat mondóan Aya-ra vigyorogva, mert végre nekem is leesett, hogy mire céloz, de el tudtam képzelni a hallgatózó nagyfiú képét, ha ezt meghallotta.
- Nem tudok róla, hogy lenne jelenleg partnere, de ki tudja? Szerinted megkérdezzem tőle, ha legközelebb összefutunk? – fordultam bele a párnába, hogy ne röhögjek fel hangosan.
- Viszont, most, hogy elmúlt a veszély, akár mehetünk is pancsikálni, nem gondolod, vagy más terveid vannak? – kérdeztem Aya-tól.

Még mindig a monitora előtt görnyed, és a jelentéseket tanulmányozza arról, hogy pontosan mit is találtak Noriko gépén. A felét sem szeretné elhinni annak a kevésnek sem, amit eddig sikerült kigubózni, és mivel szinte semmi bizonyítékkal sem támasztja alá a csaj, tényleg csak azért nem dobja a kukába az egészet, mert a teória, hogy Mike összeszűrné a levet azzal a gyilkossal nevetséges ugyan, de a lány életébe került, amikor megpróbált közelebbről utána járni.
-Uram! - Szólal meg az egyik technikus, aztán felpattan a székéből, és haptákba vágja magát. - Ön annyira profi, hogy szinte néha fáj! - Jelenti ki, mérhetetlen átéléssel, és könnyek közt, olyan szélesen gesztikulálva, hogy majdnem leveri a fél berendezést. A többiek kuncogása még akkor is csak lassanként hal el, mikor Derek Gyilkos pillantást vet egyenként mindannyiukra.
-Feljöttek levegőért ezek szerint?
-Igen. Elég...inkább hallgassa meg.
Néhány percnyi elemzés után - kicsit tovább tart, mert az új srác, akit technikusként hoztak magukkal "véletlenül" a szex részt nyomta be a beszélgetés helyett - megrázza a fejét, aztán újra a monitor felé fordul. Noriko fekete fehér képe néz vissza rá, és meg kell állapítania, hogy a csajnak még a szeme sem áll jól...ugyanakkor...
-Lehet, hogy tévedtünk. Valaki a bolondját járatja velünk, és kis híján sikerült rávennie, hogy egy kitüntetett rendőrtisztre támadjunk. Maradjon mindenki készenlétben még még 3 óráig, ha addig nem bukkan fel Caine sehol, hazamegyünk.
Hátradől a székében, és a plafonra mered, miközben úgy érzi, mintha órák óta köveket cipelne egy bányában.
-Főnök, ha ön nem tart igényt erre az ajánlatra a hármassal, megengedi, hogy helyettesítsem?
-Kapcsolják ki a mikrofonokat, épp eléggé belegázoltunk a magánéletükbe így is.
Hamarosan felszáll a gép. King ugyan meghagyja a helyieknek, hogy tartsák nyitva a szemüket, de már egészen biztos benne, hogy ha itt is volt Aya, azóta lelépett, és máshol várja, hogy bosszút állhasson rajtuk.
~Még az sem lehetetlen, hogy megviselte a húga halála...no, most már tudja, milyen érzés. Lehet megérdemelné, hogy rágódhasson még ezen egy darabig, de legközelebb úgyis elkapom, és akkor nem menekülhet.~

//Én balra el, otthon várunk titeket. Kellemes nászutat //

Kicsit talán merev volt a mosolyom, ahogy Mike ömlengését hallgattam, hiszen amíg a többi nő talán élt-halt volna az ilyen vallomásért, nálam egyszerűen csak a halt-rész játszott volna, és az sem én lettem volna. Jézusom, ő hogy bírhatta ezt ki? Vajon meddig kell elviselnünk, hogy így kell viselkednünk? Arról nem volt szó, hogy a szabadságunk érdekében masszív hányingerrel kell megküzdnünk. Én néha már így is befoglaltam reggelente a fürdőszobát, de ez még azon is túltett. Főleg mivel ezért nem egy helyes kiskrapekot hibáztathattam, akiből egyszer majd olyan jó arc krapek lehet, mint az apja (plusz még az anyja, aki lássuk be, istencsászár).
Az, hogy az a repülőgép szerencsétlenség igazi volt-e, már nem is firtattam, legfeljebb fejben, de azon a téren sem erőltettem meg magamat különösebben. Kimutatni ugye nem lehetett a bizalmatlanságomat, úgyhogy látványosan nagy kő esett le a szívemről, amikor megláttam az adásban azt a hatalmas robbanást. Egyébként meg nem is különösebben érdekelt, mivel King ígyis-úgyis egy sunyi kis féreg, akinek még a hazugságaiban sem lehet hinni, ezért aztán nem lehetünk benne biztosak, hogy akár még ezen körülmények között is megkímélne minket a megfigyeléstől. Arról nem is beszélve, hogy vagy így, vagy úgy, de most már tényleg ki kell csinálnom, mert az idegeimre ment.
-Ó, feltétlenül kérdezd meg - susogtam érzéki szempilla rebegtetés közben, miközben elképzeltem, milyen magas hangon tud vajon visítani őkelme, ha éppen a zacskóját csavarják. - Alig várom, eljátszadozzunk.
A pancsikálás ellen nem volt semmi kifogásom, már csak azért is, mert hacsak nem rajtunk/bennünk helyezték el a lehallgató készülékeket, kicsi volt az esély, hogy ott is lehallgatnának minket. Ha meg csak bámulnak minket... hát majd mellőzzük az artikulálást. Ha meg valaki követne... hát egy profi kommandós meg a világ legjobb bérgyilkosa csak kiszúrja. Vidám mosollyal libbentem hát el átöltözni, majd mikor a bikinimen kívül már csak egy a derekamra kötött strand kendő volt rajtam, meg a lábamon a szandálom, indulásra készen karoltam Mike-be.
-Menjünk, szivi. Hadd ússzam ki magamból ezt a sok ideget.
Addig nem is beszélhettem nyíltan az egyre veszélyesebbé váló helyzetről, amíg kellő távolságba nem kerültünk a parttól. És a nászutunk végéig nem beszélhettünk sehol máshol nyíltan, mert nem tudhattuk, hogy vajon még mindig megfigyelnek-e, és ha még a helyi médiát, rendőrséget is be tudták fűzni, ráadásul egy repülőgépet is fel tudtak robbantani, ki tudja, kit sikerült még megfűzniük.
Egyre nyugtalanabb lettem.

//Köszönöm a játékot. Nagyon állat volt //

Sajnos ez a kis közjáték, élén Aya húgának a halálával, ami már keresztbe tett a nászutunk további élvezetének, a mostani Kingféle figyelés feltételezésével megtoldva, már előre vetítette, hogy ebből a kellemesen induló nyaralásból nem lesz semmi.
Én sem vagyok olyan jó színész, hogy hosszú távon tartani tudjam az álcámat, amivel meggyőzhetek mindenki, hogy milyen jól érzem magam, és gondolom Aya is így volt ezzel, mert jól ismerve őt, én minden mozdulatán éreztem a kényszert.
Na meg aztán férfi legyen a talpán, aki ilyen körülmények között kiválóan tud teljesíteni az ágyban, ahogy egy nászutas pártól elvárható.
Szóval a hátralévő napok inkább voltak kínszenvedések, mint igazi pihenés és szerelmes kikapcsolódás.
Szabályosan fellélegeztünk, amikor vége lett és bepakolva a cuccunkat végre repülőre ülhettünk, hogy visszatérjünk a városi taposómalomba.
- Ha megszületet a bébi, ígérem kárpótolni foglak mindezért. – suttogtam Aya fülébe már a gépen. – Elbújunk, valahol egy lakatlan szigeten és csak te és én fogunk számítani, senki más. – simítottam végig kedvesem arcán, majd a pocakján is.

//Köszönöm én is, tényleg szuper volt //