Re: Sovány Moslék

by **Reyes Concha** Kedd Jún. 25, 2013 12:47 pm

//So.//

Nem sok esélyt hagytam magamnak a három mutáns mellett, amiből kettő azonnal holtan akart látni engem. Már éppen néztem hátra, mert úgy éreztem, ott áll majd a Halál, mikor Bodwin rám vetődött. Nem volt épp élmény teli ahogy képességétől kemény teste nekem ütközött, de megmentette az életemet. Láttam, ahogy a kasza szinte vissza pattan róla, majd visszahúzódik az árnyékba, mielőtt a férfi ellöki a széket, amit eddig nem értem el. Megütközve pillantok rá, miközben felrángat és a kijárat felé lök. Habár elsőre nem indulok meg, látom ahogy az idegen felé nyúl, elhúzza, hallom a szavait is, aztán azt a furcsa ködöt. Na már most, Michealnek nincs ilyen képessége, se Árnyéknak. A harmadik mutánsnak mi oka lenne azt takarni, aki épp az előbb tette kísérletté gyilkosságát, szóval csak egy magyarázat van...

-"ŐRNAGY!" - hallom Laurence hangját és mély döbbenettel nézek körbe. Az összes árnyék, amely eddig ide bent volt, most olyan sötét, fekete lett, mintha egy kút mélyére néznék le. És ahogy ment le a nap, úgy lett egyre nagyobb és nagyobb. Végül a leggyorsabb utat választottam: kitörve az ablakot ugrottam ki oldalt. A többiek már körbe vették az épületet.
- Négyen vannak bent, feltételezhetően mind mutáns. - mondtam zilálva még egy kicsit az adrenalintól.
"- Égessük fel." - hallatszott a parancs.

A mosdó rejtette a kijáratot, ahova Bodwinék szaladtak. A hely meglehetősen sötét volt, hiszen a lámpa nem volt felkapcsolva, a nap pedig lemenőben volt. Így az a négy apró, téglalap alakú ablak, amely ott volt, elég kevés napfényt engedett be, s már azt se sokáig.
Ahogy a két férfi belépett, az árnyékok egyre sötétebbek lettek, s lassan elnyeltek mindent: a falakat, az ajtót mögöttük, a kijáratot.. Mindent. Egyre feketébb s egyre mélyebb lett, mintha valaki egy csillagtalan űrbe nézne bele. Előttük lassan kirajzolódott két alak. Egy férfi -aki az ERU aktáiban Árnyékként szerepel- és egy fiatal lány akinek bal keze még mindig át volt alakulva egy nagy kaszává. Egymás kezét fogták, úgy álltak szembe a két férfivel. A lány láthatóan mérges és bosszúvággyal teli volt, míg a férfi csak nyugodtan állt végül megszólalt.
- Miért mentette meg? Hisz a maga ellensége is... - neki volt ideje. Kintről nem jöttek be, mert veszélyes lett volna, bentről meg addig nem mennek ki, amíg vissza nem húzza saját árnyékát.

by **Michael Bodwin** Kedd Jún. 25, 2013 2:54 pm

Még egy utolsó pillantást vetek a végre megmozduló Reyes-re, ahogy az ablaknak ugrik és nagy csörömpöléssel kivetődik az utcára, de már a rám fonodó kézre és az ismerős hangra koncentrálok, ahogy a mosdó felé tartunk.
- Hééé! Megsüketülök tőled öreg! – vigyorodom el a helyzetünket nézve furcsa mód, de nem tudtam megállni, hiszen ahogy a srác kinézett….!!!??? – És elhiheted, hogy semmi kedvem itt maradni, de te? Mit keresel itt? – teszem fel a kérdést miközben már be is csapjuk magunk mögött a mosdó ajtaját, hogy a hátsó kijáratot célozzuk meg. – Nem valószínű, hogy egyszerű……. – „lesz”, fejeztem volna be, de hirtelen olyan sötétség kezdett eluralkodni odabenn, hogy úgy éreztem, mintha a sötét űrben állnánk a semmi közepén.
Aztán megpillantottam a férfit és a kezét szorongató fiatal lányt, akinek egyik keze még mindig éles kaszaként végződött, amihez odakinn volt szerencsém. Izmaim megfeszültek, de még mindig a tömörített formámban voltam, így tőle nem valószínű, hogy tartanom kell. De Tibu? Ő nem sérthetetlen! Kicsit előrébb léptem, hogy ha kell, akkor megvédhessem, bár a férfi nekem nagyobb fenyegetésnek tűnt a nyugodtsága ellenére is.
- Nem vagyok gyilkos és az sem szokásom, hogy hagyjam, hogy más tegye ezt meg. A nő csak a dolgát végezte. Nem ő az ellenségem. – ráztam meg a fejem. – Mit akarsz tőlünk? Engedj utunkra, hiszen neked én sem vagyok az ellenséged. Viszont, elérted, hogy berágjanak és ezt csak fokozta volna, ha megölöd a nőt. Azonban, ha nem tűnünk el pillanatokon belül a nyakunkon lesznek, és a történtek után kétlem, hogy kockáztatnának. Talán még az épületet is megpróbálják ránk robbantani, és nem nagyon hiszem, hogy a főnökeiket érdeklik, hány ártatlan áldozat van még benn. – próbáltam meggyőzni, hogy húzzunk innen a fenébe.
Közben Tibu-ra néztem egy pillanatra, hogy tudja, ezt biztos nem fogom hagyni. ki kell innen jutnunk mielőtt ez megtörténhetne!

by **Reyes Concha** Kedd Júl. 02, 2013 5:46 pm

Az előbbi akciózás után az emberek -már ahányan voltak bent, egy ilyen szutyok helyen- inkább távozásra vették a figurát, hiszen lassan mindent beterített a...

- Még hogy nem gyilkos. - mosolyodott el a férfi.
- Az a nő és a többi szemét a mi ellenségünk! Ha segít nekik, maga is az ellenségünké válik! - szólalt meg szinte kiabálva a lány, mire Árnyék lecsitította.
- Csak nyugalom, kedves. Majd elégtételt vehetsz. Most azonban... - pillant a férfi az ablak felé, ahonnan még mindig szűrődött befelé a narancssárga fény, ám most fátyolos volt.. Ez már nem a nap volt, s a fényt is a füst fátyolozta be.. Az ERU ténylegesen elkezdte felégetni a házat. - Muszáj mennünk. Tudod, hogy fényre érzékeny vagyok. Pedig szívesen elkapnám azokat a mocskokat. - Fordul a férfi a lány felé és kissé megsimogatja az arcát, aki láthatóan majd felrobban a dühtől és úgy néz Michealre, mintha most azonnal szét akarná cincálni.
- Ha netán összefutnánk még egyszer, az ERU miatt, imádkozz, hogy túléld! - mondja fenyegetően a lány, Árnyék csak elmosolyodik a viselkedésén, s egy ravasz mosoly terül arcára, miközben Michealre pillant.
- Ki tudja. Lehet, hogy tényleg találkozunk még. - mondja ugyan azzal a fura, már-már örömteli mosollyal, s a sötétség lassan eltűnik, velük együtt. Azonban a füst kezd egyre nagyobb lenni, úgy ömlik befelé az ablakon, mintha csak víz lenne. A meleg is egyre növekszik. Az ajtónak a kilincse, ahova ki akartak menni, szinte már izzik a forróságtól. Arra valószínűleg nem mehetnek.. Körbe kell nézniük egyéb útvonal után.

- Ki fogjuk ezt fizetni? - kérdezem Laurencetől, aki figyeli az embereit miként locsolnak benzint a falakra, ablakokra, mindenre és gyújtják meg. Figyeli a lángok terjedését. Közben persze mindenki figyel az árnyékára, ujjaik a ravaszon feszülnek. Bármi is jöjjön ki az épületből, vagy az árnyékból, az nem kap kegyelmet. Bodwin úgy is túl éli a golyókat, más pedig nem érdekli őket jelenleg. A civileket már kimenekítették.
- Persze, az ERU vezetősége majd gondoskodik, hogy minden olyan legyen mint volt. - bólint a férfi, mire az épületre pillantok. Kiráz a hideg, ha a kaszára gondolok magam felett.. és miért mentett meg az, akinek a halálát akarnám legszívesebben, aki az ősellenségem? Lehet, hogy befogok így dilizni...?

by **Michael Bodwin** Szer. Júl. 03, 2013 8:51 am

Nem reagáltam a férfi szavaira, amellyel kétségét fejezte ki gyilkos mivoltom iránt, de hát ezt nem róhattam fel neki. Kevés ember van az országban, aki az ellenkezőjéről lenne meggyőződve.
- Ha bosszút akarnak állni, akkor ne egy olyan helyen tegyék, ahol ennyi ártatlan ember eshet áldozatul. Ők nem az ellenségeik! – emeltem meg én is a hangom, mikor a lány nekem támadt a szavaival. – Különben is ő csak parancsot teljesít, nem ő a főellenség. – tettem hozzá már csendesebben.
Sejtettem, hogy nem loptam be magam a szívükbe sem a tetteimmel, sem a szavaimmal, de hát egy-két ellenséggel több vagy kevesebb, már igazán nem számított mostanában nekem, és a lány dühtől villámló szemeit elnézve, húzhattam is egy strigulát.
- Nem szándékozom az ERU-sokkal rendszeresen összefutni, ezt elhiheted, így remélhetőleg soha nem találkozunk többet. – vontam meg a vállam, majd néztem, ahogy felszívódnak.
~ Persze, nekik könnyű, de mi meg jó nagy szarban maradtunk! ~ néztem körül, hiszen a füstöt és a fokozódó forróságot már nem lehetett nem érezni.
- Talán a pult mögötti raktár felé még ki tudunk jutni! – néztem a szokatlanul hallgatag Tibu-ra, mert nekem már csak ez az egy ötletem volt, mert bár én ki tudtam volna jutni valószínűleg, de a barátom már nem, így muszáj volt más kiutat keresni.
Kirántottam a vendégtérbe vezető ajtót és bár már marta a torkomat a füst és egyre jobban elborított mindent, hogy alig lehetett látni, azért a pultot megtaláltam. Csak a lángok ropogása hallatszott, egyébként bent egy lélek sem volt. Kis keresgélés után megtaláltam a keresett ajtót és benyitottam a raktárba. Sötét volt, így tapogatózni kellett. De találtam egy ajtót.
- Talán gyilkos sortűz vár odakinn. – néztem Tibu-ra. – Jobb, ha mögöttem maradsz! Mehetünk? -

by **Tibutty Tamity** Csüt. Júl. 04, 2013 3:25 pm

- Gondoltam benézek, az egekig dicsérik az itteni burrito-t – feleltem kapkodva a vigyorgó srácnak, sötét humorral, amely igazán illet a nemsokára a helyiségre telepedő sötétséghez.
Az ajtó hangos csattanással csapódott neki a még a falon megmaradt csempéknek, mikor Kopóval berontottunk a mosdóba. Mike befejezetlen mondatára, aztán az elsötétülő helyiséget látva, a srácra néztem összehúzott szemekkel.
- Ezek után ki ne mondd, hogy ennél rosszabb már nem jöhet – sziszegtem felé. Ekkor megjelent előttünk a két kiscserkész. – A francba… Ez a mondat még így, közvetett módban is ilyen veszélyes?! - Igazándiból sütött a feszültség belőlem, hiszen az egy dolog volt, hogy megmentem a haverom seggét, de egy másik, hogy az én seggem pedig ott marad. A helyzet feszélyezett… Bár Mikey előremozdulását igazán értékeltem, nem bírtam eltüntetni a fintort az arcomról. Meg tudtam magam védeni! Egy ideig igazán türelmesen hallgattam, majd mikor a csaj feje már igazán vörössé kezdett válni és egy édi kis erecske is azzal fenyegetett, hogy elpattan a nyakán, felemeltem a kezemet.
- Hé, hé, nyugalom Bébipaprika! Ha jól emlékszem nem ő volt az, aki ketté akarta vágni a nőt, szóval te is vegyél vissza Pamacska, ha a gyilkos jelzővel dobálózol! Vagy ha már egy tényleges gyilkost akarsz látni, nézz magadra, esetleg a szőkecskére – Dühített ez a betegesen nyugodt „mi-vagyunk-azok-akiknek-igaza-van-csak-mi-tudjuk-megmenteni-a-világot-azzal-hogy-elpusztítunk-mindenkit” eszmecsere, miközben éreztem az égő fa ízét a szájpadlásomon és az orromban egyaránt. A vészjelző készülékem már azzal fenyegetett, hogy kettéroppantja az idegeimet. Felköhögtem és egy pillanatra értetlenül Mikey-ra pillantottam. Milyen ERU?! – Neked is viszlát Füstmapacs – intettem hanyagul a férfi felé, majd miután eltűntek, bosszúsan hozzátettem. – Komolyan Mikey, az ilyenek bosszantanak a legjobban. Ennek a férfinak is nagyobb volt a füstje, mint a lángja… Apropó, láng… - néztem körbe, visszazökkenve a komolyabb problémához. Bólintottam, egy-két pillanatig köhögő rohammal küszködve, kiszáradó szemekkel pislogva követtem botladozva Mikey-t. Úgy éreztem, hogy a hő már a bőrömet olvasztja le rólam. Lekaptam a tűzre kapó ballonkabátomat és igyekeztem még jobban összehúzni a szárnyamat. De aztán mielőtt kinyithatta volna az ajtót, elkaptam a kezét. Ráeszméltem… Megráztam a fejemet és a nyitott ablakok és a mellettük lévő ajtó felé intettem, ahonnan már amúgy is dőlt kifelé a füst.
- Felszállunk… a… - egy újabb köhögő roham kapott el – a felfelé szálló… fü… köh, köh… füstben nehezebb eltalálni minket és… köh… és… köh, köh, köh – az ajtó felé húztam - a szárnyam is fekete. Nehezebb minden nekik. – Főleg, ha még plusz füstöt kreálok magunk köré, amellyel még kisebb az esélye, hogy megtalálnak a fekete, pusztító halál között. Csak ide-oda örvénylő fekete gomolyagot fognak látni és ha szerencsénk van, abban a füstörvényben tudunk maradni jó pár életmentő másodpercig, amely messzire fújódik az épülettől. Ha jól vettem ki a dolgot, nem véletlenül állt most lángokban egy az istencsapása, tehát nehezen elhihető, hogy akár 100-200 méterrel arrébb is várnak ránk. Elég akár 100 méteres előny is, hogy kikerüljünk a sugarukból, mielőtt felfedeznék a különálló, szárnyas, repülő csomagot.
Ha a férfi beleegyezett, hátulról átkaroltam a hónaljánál és a mellkasa előtt a csuklómra fontam az ujjaimat, hogy ne ejtsem el a zsarut, aztán ismét megjelent körülöttünk az én füstöm. Vak sötét volt és tisztában voltam vele, hogy még jó sokáig ebben a bizonytalan, kiszolgáltatottnak tűnő helyzetben fogunk maradni. Egyedül a fa ropogása és a tarkómra lehelt halál forrósága érződött. A fájdalommal nem törődtem, amely belém hasított, összeszorítottam a fogamat, kirontottam, aztán azonnal kitártam az égő tollazatú szárnyamat. Égetett, fájt, de próbáltam kitartani, miközben felfelé csapkodtam. A bőrömre parázsmaradványok tapadtak, néhány belerepült az amúgy is vak szemembe, más pedig lekúszott a torkomon, hogy még nagyobb fulladásra késztessen. Mégis próbáltam a feladatra koncentrálni. A túlélésre.

by **Reyes Concha** Csüt. Júl. 11, 2013 10:32 am

Miután sikeresen kimenekültem, át kísértek abba az épületbe, amelyben a hármas osztag kisebbig fele tartózkodott. Kaptam egy ruhát, amibe gyorsan át is öltöztem, nem érdekelve, hogy figyelnek-e. Kaptam egy gázmaszkot, kesztyűt és már mentem is kifelé a terepre.
A füst hatalmas volt, a lángnyelvek hatalmasra csaptak, rajtunk már a gázmaszk díszelgett, hiszen levegőt muszáj volt kapnunk, azonban nem hagyhattuk őrizetlenül a házat.. Ami ott ki jön, azt nekünk vagy lelőni, vagy elkapni kell. A fegyverek már szinte perzselték forróságukkal a kesztyűket, amelyek még védték a kezeinket. A maszkok üvegszemén élesen tükröződött vissza a tűz, miközben a füst hatalmas, fekete gomolyban kígyózott felfelé... Messziről már hallani lehetett a tűzoltóautó szirénáját, azonban az embereink elállták az útját...
- HÉ! El az útból! - kiáltott ki a tűzoltó autó sofőrje, azonban a maszkos férfi, kezében a fegyverrel nem kívánt odébb állni, még akkor sem, amikor a nagy teherautó ijesztgetésképpen elindult. Aztán mikor a tűzoltók kiszálltak, még egy fegyveres állt társa mellé, mire a férfiak felemelték a kezüket, hogy nem akarnak bajt. A sofőr visszaszállt, miközben a többiek farkasszemet néztek a férfiakkal és figyelték, hogyan pusztít ellenségük. - Uram, van itt egy fegyveres csoport, nem engednek minket oda a házhoz...
"- Miféle fegyveres csoport? Terroristák?"
- Nem annak tűnnek uram. A ruhájuk inkább katonai... ERU van ráírva, ha jól emlékszem.
"- Utána kérdezek." - Eközben mi egy furcsa árnyat pillantottunk meg, a kavargó füstben.. A parázs, amely vele szállt fel, furcsa, de ismerős alakot ábrázolt, bár nem ismertem fel. Egy darabig figyeltük, és valahogy volt egy olyan sejtésünk, hogy most lógott meg a zsákmány...Alig telt el két perc, mikor a rádióból ismét megszólalt a hang. -" Várjanak, amíg végeznek. Ők nem voltak ott, nem láttak senkit. Ha ennek híre kel, letépik a tökömet. Szóval kénytelenek megvárni, amíg elmennek."
A tűz már felperzselte az éttermet, a mellett lévő fát, ám szerencsére nem terjedt át más házra. Mikor már elég romos volt a hely, átengedtük a tűzoltóautót, akik azonnal bele kezdtek az oltásba, habár már nem nagyon volt mit. Miután végeztek, átfésültük a romokat. Se holt test, se semmi.
- A francba! - morgott az orra alatt az ezredes, majd elkezdtünk szedelőzködni. Persze a katasztrófa turisták már itt is megjelentek volna, ha nem küldtük volna el őket is... Hamarosan megjött a rendőrség is, akik utálkozva mentek el mellettünk, s a jegyzőkönyvbe beírták, hogy a konyharuha a tűzhelyen maradt, ez volt a tűz magva.

Laurence kicsit sem volt elragadtatva a mai akciótól, s feszült csend honolt a járműben, miután beültünk.
- Az a mocsokláda nem fogja megúszni.. Egyik sem.. - morogta a férfi, miután idegességében rácsapott a kormánykerékre. Idegesen fészkelődtünk. Árnyék megváltozott. Már nem csak menekült, hanem már támadott is. Ez probléma, tekintve, hogy nem tudjuk melyik akción fog még megjelenni. Innentől kétszer óvatosabbnak kell lennünk.. Ha nem háromszor.

//Na, ez az én utolsóm, köszönöm a játékot. :3//

by **Michael Bodwin** Szomb. Júl. 13, 2013 2:31 pm

- Az ERU egy titkos mutáns vadász osztag, legalábbis, amennyit King-től hallottam róla egyszer, amikor véletlenül elejtett pár szót róluk. – Az a csak odakinn, - intettem a vendégtér irányába, - hozzájuk tartozott és pont megpróbált bevinni, mikor…….mikor megjelentek ezek a ………szóval ők. – intettem most meg a két mutáns előbbi tartózkodási helye felé.
Aztán persze teljesen egyet kellett értenem Tibu-val a tűzzel kapcsolatban, ami most már vészesen közel volt ahhoz, hogy halálra égessen minket, ami gondolom a kint várakozó osztagnak jól is jött volna, habár valamiért engem életben akartak tudni.
Erről viszont eszembe jutottak a szüleim, akik lehet, hogy tényleg veszélyben vannak és nem csak üres fenyegetőzés volt ez a részükről.
- Muszáj kijutnom innen és megtudni, hogy a szüleim jól vannak-e. – mormogtam magamnak, de elég hangosan ahhoz, hogy ha Tibu fülelt meghallhatta.
Nem akartam, hogy a barátomnak, aki csak véletlenül csöppent a dolgok sűrűjébe, még nagyobb baja legyen, ezért nem örültem, mikor megakadályozott benne, hogy előtte menjek ki az ajtón.
Ahogy ő is, én is alig kaptam már levegőt, a forróság és a füst kezdett szép lassan megfojtani minket. El kellett tűnnünk innen minél előbb.
A javaslatában volt ráció és bár nem szívesen, de végül bele mentem, hiszen talán erre nem számítanak Reyes emberei és a füst ebben most nekünk segíthet.
Bár nem voltak kellemes emlékeim az egyetlen repülésünkről, most még sem haboztam, hagytam, hogy erősen átkaroljon és máris emelkedni kezdtünk, amitől a gyomrom egyből a lábamba akart süllyedni.
Hallottam Tibu kapkodó lélegzetét, ami részben a fojtó füstnek, részben a cipekedésnek volt köszönhető gondolom, de most nem tudtam mit csinálni, bíznom kellett benne, hogy ki tud tartani, amíg biztos távolságba nem fogunk kerülni, vagy……….vagy le nem zuhanunk.
- Tarts ki pajtás! Már nem látnak minket, kicsit arrébb leszállhatsz. – szólaltam meg, hiszen a sötét most eltakart minket.

//Reyes, én is köszönöm, élveztem Smile

//

by Ajánlott tartalom