Re: Sovány Moslék

by **Ratna Nayar** Vas. Márc. 10, 2013 10:42 pm

Mosolyogva hallgatom a válaszát, de aztán már próbálom is megnyugtatni:
-Az én feladatom az volt, hogy megtaláljalak. És tudod, mivel nem vagyok „rendes” telepata, csak a képességem mentális, így sokkal hatékonyabb, ha egyszerre egy emberre koncentrálok. –adtam egyértelmű választ a fiú kérdésére.
-És ha mégsem sikerült boldogulniuk? –nézek aggódva a fiúra- Mármint tudom, mi vagyunk a jó fiúk, meg többnyire lenyomjuk a rosszfiúkat, de… sosem lehet tudni, Sebastien, történhetnek balesetek. Ráadásul valami blokkolja a kommunikációs rendszert is, így nem tudom elérni őket. Más telepatát meg nem hoztunk magunkkal… -nézek a fiúra, majd én is a kijáratra felé pillantok.
-Mielőtt bejöttem volna, külön váltunk. Az is lehet, hogy elcsalták a többieket… Biztos vagy benne, hogy biztonságosabb, ha arra megyünk? Mert akkor felőlem… Csak arra még nem jártam.
A fiú szavai hallatán a homlokomra csapok a tenyeremmel.
-Istenek és istennők, tényleg! Ne haragudj, hogy elfelejtettem, csak mostanában annyira összejöttek a dolgok, egy kicsit szét vagyok csúszva.
Na ne, ez most komoly? Most akar ilyenekről faggatni?
-Sebastien… kb. 3 hónapja nem láttam a családomat, az elmúlt pár napot otthon töltöttem, tudod, ők is New Yorkban élnek… Ma mentem vissza a suliba, aztán már rángattak is magukkal, hogy jöjjek, mert bajba kerültél… Szerintem még mindig a folyosón vannak valahol a csomagjaim, hacsak valaki nem vitte fel őket a szobámba. Szóval nem, még nem találtam semmi meglepetést… amúgy meg Logan tudja, hogy a sárga a kedvencem, nem a rózsaszín. Na de előbb épségben jussunk ki innen, aztán majd csevegünk utána, hogy kinek hogy telt az elmúlt pár hónapja, rendben? –néztem a fiúra kissé türelmetlenül.
Hogy merre indul, az nekem édes mindegy, megyek vele, akármelyik ajtót is válassza.

by **Sebastien Longley** Hétf. Márc. 11, 2013 9:57 am

Most minden figyelmemet Ratnára irányítom, hogy magamnak is bebizonyítsam, hogy tévedek és a gyanúm csak egy nevetséges képzelgés, a felfokozott adrenalin számlájára írható.
Aztán, ahogy beszélni kezd, az én arcomról is eltűnik a gyanakvás és már egy halvány mosoly is feltűnik, mert nem is tudom mi ütött belém, hogy kételkedni kezdtem a világ egyik legártatlanabb teremtésében. Talán a ruha keltett bennem valamiféle gyanút, de szinte azóta sem tudom levenni róla a szemem, mikor megmozdul és szinte második bőreként tapad rá.
- Értem! – bólintok visszakozva és bocsánatkérő mosollyal. – Igazad van, talán nem kéne kockáztatni, ha már ilyen szerencsésen megúsztam eddig és főleg téged sem szeretnélek bajba sodorni. – ráztam meg a fejem a kérdésére. – De remélem, hogy a többiek azért jól vannak. – tettem hozzá, mert kezdett lelkiismeret furdalásom lenni, hogy esetleg miattam bajuk esik, mikor már a Repülőtéri esetnél is kockáztatták miatta az életüket.
Mikor a csali kérdésemre is megadta a teljesen logikus választ, akkor már az utolsó kétségeim is elmúltak, és inkább elszégyelltem magam, hogy itt akadékoskodok, miközben ő meg nekem próbál segíteni.
- Persze, bocsánat. – pirultam el és azonnal megindultam a konyha felé, amerre ő akar menni. – Ne haragudj, de még mindig ideges vagyok a történtek miatt, nem akartalak megbántani. Akkor vezess, amerre te jónak látod.

by **Ratna Nayar** Hétf. Márc. 11, 2013 12:40 pm

-Én is. –hazudtam mint a vízfolyás, akárcsak az elmúlt pár percben szinte folyamatosan.
Na igen, úgy látszik, mégiscsak kifizetődő dolog volt órákat azok fölött a nyomorult akták fölött görnyedni, meg magolni az adatokat napestig. Úgy tűnik, a többi már csak határozottság kérdése, esetleg néha egy-egy mosoly, aztán simán bekajálnak mindent.
Azzal, hogy beámul, meg különösebben nem foglalkozok, legalább ezzel köti le az agytekervényeit ahelyett, hogy szökésen agyalna. Amúgy meg, még fogjuk rá, imponál is a dolog, bár ha azt nézzük, hogy még kölyök… annyira talán nem meglepő, mármint a bámulás. De remélem, azt senki sem gondolta komolyan, hogy majd valami száriban tipegek bevetésre. Pff, szép is lenne!
-Semmi gond –biccentettem- Én is nagyon remélem, hogy jól vannak.
~Na ja, be is cseszne, ha mindegyiküket lenyomták volna…
A bocsánatkérdésére csak elmosolyodtam. Na, ugye, hogy ugye? Viszont nem akartam tovább bonyolítani a dolgot, így aztán intettem neki, majd maradtam az eredeti tervnél, ergo a hátsó kijárat felé indultam. Már amennyiben követ, de miért is ne követne?
Az ajtóhoz érve a falhoz simultam, majd úgy tettem, mint aki épp nagyon koncentrál, s csak aztán nyitottam ki nagyon lassan és óvatosan az ajtót. Kikémleltem rajta, majd beléptem a konyhába, újra körbenéztem, és szóltam neki is.
-Tiszta, jöhetsz!
A konyha után jött a raktár, annál is hasonlóképp jártam el, míg végül csak egy ajtó választott el minket a külvilágtól. Itt, a hátsó raktárban viszont egy árva ablak sem volt, csupán rideg falak, és hatalmas, mindenfélével megpakolt polcok.
-Sebastien? Most jön a legneccesebb része a menekülésnek, szóval próbálj meg mindent beleadni, rendben?-fordultam felé, mielőtt tovább léptünk volna.
Ha valami javaslata esetleg van, akkor még kap egy utolsó esélyt. Ezek után mondja valaki, hogy nincs arany szívem…

by **Sebastien Longley** Hétf. Márc. 11, 2013 2:29 pm

Azért határozottan megkönnyebbültem, mikor felém mosolygott és nem csinált gondot belőle, hogy akadékoskodtam. Csíptem is Ratnát, meg aztán egyébként is jóval képzettebb volt nálam a képessége terén, egy igazi X-men, így nem akartam ujjat húzni vele.
Most már szó nélkül követtem, rábízva magam a képességére és igyekeztem nem láb alatt lenni, vagy nem ütni semmi zajt, nehogy felfedezzenek minket, ha esetleg mégis lenne valaki odakinn, aki nem a barátunk.
Először átmentünk a konyhán, ahol nem volt semmi gond, aztán onnan egy raktárba jutottunk, aminek ajtaja valószínűleg a hátsó utcára nyílik de nem volt lehetőség körülnézni, hiszen semmilyen más nyílászáró nem volt itt, csak az áruk halomban.
- Oké, felkészültem, csak mond mit csináljak, nehogy keresztbe húzzam a számításaidat. – bólintottam izgatottan, mert újra elöntött az adrenalin, ahogy nőtt a veszélyérzetem. – Nem kéne megint felvenni a kaméleon alakom? – kérdeztem tőle. – Talán neked is biztonságosabb lenne, ha nem látnának együtt minket. – javasoltam, de rá bíztam a döntést.
Aztán, ha kialakult mit tegyek és hogyan, akkor minden további nélkül követem az utcára.

by **Stryker** Kedd Márc. 12, 2013 12:36 pm

Odakint közben a kommandósok a "tiszta jöhetsz" vezényszóra bekerítik a hátsó ajtót, ahol éppen a két mutáns készül kilépni, fegyvereiket a fedezék mögül rájuk szegezve...illetve egyenlőre csak az ajtóra, de ami késik nem múlik.
-Ez a Ratna remek választás volt...hihetetlen milyen gyorsan rá tudta venni. - Mondja az egyik operátor, egy közeli furgonban. - Rohanjuk le, amint kiértek?
-Ne... - Válaszol egy mély hang. - Van egy jobb ötletem!
Mielőtt még nyílna az ajtó, minden gázmaszkos katona elbújik, hogy senki se fedezhesse fel őket, egyet kivéve, ki mindössze a sokkolójával felfegyverkezve ront neki az indiai szépségnek, hogy a falhoz szorítsa őt, és megpróbálja a sokkolóját a nyakához nyomni. A lány számára elég nyilvánvaló lehet, hogy csak színjáték az egész, hisz a nála sokkal erősebb katonának velemiért nehezére esik lenyomni őt, ha ellenkezik, de azért centiről centire halad előre, hogy végre lesokkolhassa szegényt.
Sebivel közben senki sem törődik, az az egy szem katona rá sem hederít, a többi pedig marad a rejtekhelyén.

by **Ratna Nayar** Szer. Márc. 13, 2013 12:39 am

-Hogy mit csinálj? A kaméleon jó ötlet, próbálj észrevétlen maradni, meg nem megsérülni. Megyek előre, de akkor annyit megtennél, hogy fedezed a hátam? Ha nem látnak, akkor úgy se számítanak rád… A többit meg majd meglátjuk odakint… Na, készülj! 3… 2… 1…
Azzal óvatosan lenyomtam a kilincset. Reménykedtem benne, hogy a fiúk is emlékeznek a tervre. Ha kijövök és nem kezdek el csettintgetni a kezemmel, akkor a srác velem van. Ez esetben pedig valószínű, hogy a képességét használja, ahogy az is, hogy mögöttem lesz.
Ahogy kilépek a teremből és elindulunk, már épp csukódik mögöttünk az ajtó, amikor észreveszem, hogy egy katona épp felénk tart. Bár nem rémlik, hogy ez is a terv része lenne, így egy pillanatra ijedten tekintek hátra Sebi felé, mielőtt lereagálnám a dolgot. A sokkoló láttán már épp kezdenék aggódni, hogy talán mégis elbuktam a „vizsgámon” és a Mester parancsára cselekednek a fiúk… De… nem, az nem lehet! Bár a férfi hamar visszaszorít a hát falához, azért próbálom eltolni magamtól a sokkolót, talán én lepődök meg a legjobban, hogy milyen könnyen is megy. Túl könnyen, így aztán minden színészi tehetségemet bevetve, a tekintetemmel kétségbeesetten Sebastien után kutatok. Remélem, hogy veszi a lapot… Ha már X-men, csak nem lehet olyan kis rohadék, hogy itt hagyja pusztulni egy csapattársát, nem igaz?

by **Sebastien Longley** Szer. Márc. 13, 2013 9:20 am

Már egészen izgatott voltam és mikor Ratna azt mondta, hogy nem rossz gondolat használni a képességemet, akkor már csak bólintottam és mire elszámolta az egyet én már beleolvadtam a környezetbe. Persze csak egy felületes szemlélő számára, hiszen, ha mozogtam, akkor azért olyan kicsit homályos foltként láthatóak voltak a körvonalaim, de egyébként jól álcázott.
Ratna kióvakodott az ajtón és én mentem utána, ahogy megbeszéltük. Körülnézve már éppen kezdtem fellélegezni, hogy nem géppuska tűz fogadott minket, mikor megláttam a felénk robogó, sokkolót szorongató katonát, aki azonnal a lányra vetette magát, hiszen engem ezek szerint nem vett észre.
Persze azért önkéntelenül ugrottam egyet, mert majdnem keresztül gázolt rajtam és azt azért már észrevette volna, viszont rémülten láttam, hogy mindjárt eléri az a szörnyű szerkezet Ratna nyakát és ezt én nem hagyhattam, még akkor sem, ha ezzel felfedem magam. Az is valószínű volt, hogy ha ez a katona itt van, akkor több is van valahol, ezért gyorsan kellett cselekednem, hátha még el tudunk menekülni.
- Azt már nem te mocsok! – csattant fel fojtottan a hangom és kicsaptam a nyelvemmel, hogy elragadjam a kezéből a sokkolót, és ha sikerült a földre lökni is megpróbáltam, majd egy köpéssel is megajándékoztam, aminek maró hatása egy kicsit elfoglalja, ha pontosan céloztam idegességemben.
Ha mindez sikerült és nem leptek meg minket közben többen, akkor megfogtam Ratna kezét, hogy lássa, ott vagyok.
- Jól vagy? Húzzunk innen, míg lehet.

by **Stryker** Szer. Márc. 13, 2013 12:21 pm

Ratna ellen még vissza kell fognia magát a kommandósnak, a fiút támadásaira viszont már őszinték a reakciói, vagyis kiejti a kezéből a sokkolót, aztán seggre esik, végül pedig feláll, mint aki nem hajlandó tudomás venni arról, hogy a ruhája gőzölögve megy ki a divatból, a bőrével együtt. Mivel a sokkolója még mindig az indiai lány lábai előtt hever - egyenlőre túl messze ahhoz, hogy gyorsan megszerezhesse - pisztolyt ránt, és arra szegezi, amerre láthatatlan támadóját sejti, és nagyjából köldök magasságban lead két lövést a kinyílt ajtó hűlt helyére.
A többi katona egyébként még mindig csak vár a sötétben, a kisujjukat sem mozdítva addig, amíg nem kapnak rá parancsot, hogy közbe kéne lépniük. Nem is érdekli őket igazán, mi folyik ott, igaz semmi más sem.
A furgonban ülő operátor persze izgatottan figyeli az eseményeket, és percenként törölgeti le a verítéket a homlokáról, ám egyenlőre nem tehet semmi mást. A mester azt parancsolta, várnia kell, hogy kiderüljön, mennyire megbízható legújabb katonájuk.

by **Ratna Nayar** Szer. Márc. 13, 2013 7:24 pm

Hála az égieknek, nem kellett sokáig várnom, meg a fiúban sem csalódnom. Ahogy a támadóm hanyatt vágódik, első dolgom, hogy a sokkoló után nyúljak, higgyétek el, jobb kezekben lesz az nálam…
Bár Sebastien nem ütötte ki teljesen az ellenfelet, ezért biztos ami biztos, lesokkoltam. Csak mielőtt lelőné a kölyköt, de tényleg! Na meg ha eddig nem bízott bennem, ezek után már tuti hogy fog…
-Igen, köszönöm! –bólintottam a kérdésére, majd miután a srác karon ragadott, egyből elmosolyodtam.
Higgye csak, hogy hálából. Persze valójában azért, mert még mindig nálam volt a sokkoló, így meg aztán tutira tudtam, hogy merre lehet. Remélem, hogy mást nem változtatnak a fiúk a megbeszélt terven, így csak lélegzet visszafojtva vártam, hogy távolabb kerüljünk kicsit az épülettől – ha már játék, akkor adjuk meg a módját. Amikor már pár méterrel arrébb jártunk és még mindig nem lyuggattak ki minket, úgy döntöttem, hogy itt az alkalom:
Ráfókuszáltam, hogy hol lehet nagyjából, fogtam a sokkolót, és Sebastien engem fogó keze felé böktem vele. Annyira lúzer csak nem vagyok, hogy így eltévesszem, pláne, hogy nem is láthatatlan, csak kaméleon… Meg aztán reménykedtem benne, hogy a sokk hatására kikapcsol a képessége, bár ha nem, akkor „megbököm” még párszor. Ha pedig elájul, jelzek a fiúknak – jöhetnek összeszedni a kölyköt.

by **Sebastien Longley** Szer. Márc. 13, 2013 8:01 pm

Egészen büszke voltam magamra, hogy milyen ügyesen sikerült hatástalanítanom a katonát, aki Ratnára támadt, de a maró köpésnek azért kicsit nagyobb fájdalmat kellett volna okoznia várakozásom szerint, mert hogy a maszkos fazon, szinte észre sem vette, hogy leolvad egy folton róla a ruhája és vele együtt a bőre is. Ez azért nem volt benne a pakliban, ahogy az sem, hogy szinte azonnal lőni kezdett, még szerencse, hogy csak vaktában tette, de még így sem volt messze tőle, hogy eltaláljon.
Mielőtt azonban még nagyobb baj lett volna Ratna is akcióba lépett és a fickót saját sokkolójával tette hatástalanná.
- Én is köszönöm! Ez nagyon meleg helyzet volt! – szólaltam meg hálásan a lány füle mellett, hogy tudja merre vagyok, bár fogtam a karját, hogy ne keresgéljen, mert még nem mertem visszaváltozni, igaz talán már mindegy lette volna, hiszen most egyelőre nem láttam senkit. Talán csak őrnek hagyták itt ezt az egy szem embert.
Elindultunk az utcán, én meg lépkedtem mellette, de a szemem az járt mindenfelé, nehogy meglepjenek valahonnan, így aztán igen csak nagy meglepetés ért, ahogy éreztem, valami kemény és hideg hozzá ér a karomhoz, de már reagálni nem tudtam, csak összeestem, de a döbbent tekintettem még utoljára Ratnára tapadt, ahogy rángatóztam az áramütéstől. Bár nem veszítettem el az eszméletemet, de teljesen elzsibbadtam, mozdulni sem bírtam, csak az agyam járt sebesen, de képtelen voltam elhinni, hogy ő ezt tette velem.
~ Ratna……..mi ez az egész? ~

by **Stryker** Szer. Márc. 13, 2013 8:56 pm

A sokkolóra meglepetten fordul Ratna felé a katona, de aztán össze is esik, és a földön rángatózik tovább. Valójában a meglepett talán kicsit túlzás, hisz az arca továbbra sem látszik, de elég fürgén reagált az áramra, az egyszer biztos, üldözni viszont már nincs kedve a két mutánst, ahogy felállni sem még egy jó darabig.
Ami a társait illeti, ők már nem restek titokban követni áldozatukat, és amikor Ratna akcióba lép, az operátorok, és a mester is szélesen elmosolyodnak.
-Nyugtatózzátok be.
Több mint egy tucat gázmaszkos katona keríti be őket minden irányból, épp csak egy akkora rést hagyva, amin át egy magas, kopasz férfi be tud furakodni, hogy átadjon az indiai lánynak egy sötét, hatalmas nyugtatópisztolyt.
-Fejezd be. Két adag elég kell, hogy legyen, amíg Stryker elé visszük.
Ha a lány teljesítette a feladatát, int a zombiknak, hogy vihetik, kik nagyjából olyan féltő gonddal pakolják el Sebastiant a csomagtartóba, mintha egy zsák krumpli lenne.
-Szép munka volt. Közben szóltak, hogy a sok gyökér az alfa csapatból elesett az utolsó emberig. Úgy néz ki, előléptettek minket fő hadtestté.
Megveregeti Ratna vállát vigyorogva, aztán a kocsija felé indul. Közben a Ratna által lesokkolt katona is eléjük botorkál, mire a férfi kopasz homlokára csap.
-Ó, majd elfelejtettem! Gyere csak ide!
Lekapja a fickóról a gázmaszkot, mire az fuldokolva esik térde, s a szemei is egyre jobban kiguvadnak. Ha Sebi még küzd az eszméletéért, felismerheti az agonizáló figurában Defoe egyik emberét, ki korábban már az életére tört.
-Bocs haver, de senki sem szereti ha árulkodnak -jegyzi meg a kopasz kedvesen, aztán lezseren homlokon lövi nagyjából 5 méterről. - Na jól van. Húzzunk innen!

Néhány perc, és minden katona, és autó eltűnik. Egyedül a hat holttest marad hátra, hogy tanúskodjon erről a leszámolásról.

//Folytatás: Hart Island//

by **Reyes Concha** Kedd Jún. 18, 2013 11:47 am

//Micheal Bodwin//

"...Újabb mutánscsapás!..."
"...Brutálisan meggyilkolták az utcán..."
"...Emberei előtt ölték meg..."
"...Súlyos veszteségként érte a várost és lakóit Richard Kohler, egykori rendőrfőkapitány halála..."
"...Amikor is tegnap hősi halált halt egy bevetésen..."

Ezek a főcímek terjednek mint a tűz, a nagyvilágban... Tvben, rádióban, újságban, mindenhol...

"...Veszélyes mutáns végzett a rendőrfőkapitánnyal..."
"...Meddig mehetnek el?..."

Ez a kérdés visszhangzott az én fejemben is.. Meddig? Meddig mehetnek még el a mutánsok? Most nem csak egy sima ember halt meg, egy civil. Egy kormányszerv alkalmazottja... Egy rendőr... A főkapitány. Habár Kohler halálának a szele az ERUt messziről elkerülte -tekintve, hogy mi nem függünk más szervektől és emberektől- én azért sajnáltam a férfit. Igaz szívvel küzdött egy igaz ügyért.. És hősiesen feláldozta magát az ügye érdekében. És hallgatva a híreket, a rádiót, valahogy nem lepődtem meg, hogy ki lett a következő célpontunk.

Éppen erősítő gyakorlatokat végeztünk az ERU konditermében, amikor Laurence ezredes belépett.
- Egy óra múlva sorakozó a reptéren. Akció lesz. - közölte röviden, majd ki is sétált. Egymásra néztünk a fiúkkal. Mindannyian izzadtak és elszántak vagyunk. Már ugrunk is és szaladunk, hogy lezuhanyozzunk. Aztán futólépésben megyünk át a több mint 10emelet magas és 20 emelet mély ERU bázison, a földszinten.
Egy óra múlva már felfegyverkezve,és az előírt ruhákat viselve vártuk Laurencet a helikopter pörgő rotorjai alatt. Egy perc múlva már meg is láttuk, mögötte egy öltönyös férfi haladt, úgy tűnt beszélgetnek.
- Ne feledjék! A mutáns élve kell! ÉLVE! -hallottam meg, amikor közelebb értek.
- Ne aggódjon uram, a csapatom precíz és gyors munkát fog végezni. - válaszolt halálos nyugalommal az ideges öltönyös férfinek az ezeredes, majd csoportunk beszállt a repülőbe. A rotorok felgyorsultak, a helikopter elemelkedett a földről.
- Ki volt ez? - kérdem a fejünkre erősített rádión át, de amikor oda pillantok az ezredesre, meglátom, hogy ő nem vette fel a fejhallgatót. Nem kíván hozzá fűzni semmit. Ezt tudomásul is vesszük. Két perc múlva egy aktát oszt ki a főnök.
- Micheal Bodwin. Veszélyes mutáns, ex-SWATos. Kiváló lövész, közelharcban is meglehetősen jártas és ügyes.
- Képességek? - kérdi Roger.
- Testének atomjait sűríteni és bontani tudja. Ezáltal képes felfogni a golyókat, mint azt a Kohler incidensnél láthattunk...
- Az adatok hitelesek?
- Az egészségügyi központ adta. Gyerekkorából egy baleset által derült fény képességére.
- A szülei?
- Emberek. A cél eléréséhez felhasználhatóak.
- Felhasználhatóak...? - kérdezek vissza és az ezredesre pillantok homlok ráncolva. Embereket nem szoktunk elfogni...
- Felhasználhatóak. - nyomatékosítja meg az ezredes, rám pillantva, egy kis ideig tartva a szemkontaktust. - Az a férfi rendőrt ölt. Egy közveszélyes, bűnöző mutáns a felesége és a világra hoztak egy gyermeket. Mr és Mrs Bodwin felhasználhatóak. - ismétli meg élesen, hogy mindenkinek világos legyen, majd órájára néz. - Épp e percekben indulhatnak a bázis felé.
- Elraboljuk őket? - hüledezem.
- Reyes őrnagy, ha az érzelmei hatalmukba kerítik a küldetés alatt, jobb ha velünk sem jön. - néz rám Laurence komolyan, én állom a pillantását - Amint meg van a célpont, a szüleit elengedjük. Ezt én magam biztosítom. - habár még mindig nyugtalan voltam, az ígéret egy kicsit hűt a fejemen. Bólintok és hátra dőlve megnézem Bodwin képét.
- Hova megyünk?
- Az ERU2 megtudta a helyet, ahova menni fog. Halk akciónak kell lennie, mert elég mocskos környék és utálják a kormányszerveket...

Bronx... Az állam fertője. Megannyi mocskos dolog folyik, bár minket nem igazán érdekelnek az emberek... Csak a mutánsok, azokból pedig nincs sok itt, tekintve, hogy ez a közösség rühelli őket. A helikopter már 3 órája leszállt, és el is ment. Mi biztosítottuk a terepet, különböző háztetőkön állítottuk fel a mesterlövészeket, mások beépülve üldögéltek a padokon, olvasgatva. Szintén mások egy ház aljában húzódtak meg. Láthatatlanokká váltunk. Jó magam civil öltözetben egy fának nekidőlve rágóztam és karba tett kézzel vártam, dzsekim alatt a desert eagle lapult... Még most is vissza hallom Laurence ezredes hangját a fejemben, amikor egy órája megkért, hogy öltözzek át.
"- Maga fog beszélni vele, mert magában bízok meg a legjobban.
- Beszélni..? Beszélnem kell? - döbbenek meg. Nem vagyok a szavak nagy mestere.
- Igen. Mondja meg neki, hogy jobb, ha nem akadályozza a munkánk elvégzését és velünk jön, minden más esetben a szülei...
- Azt mondta, azoknak az embereknek nem lesz semmi baja! - vágok a szavába.
- De ezt Bodwinnak nem kell tudnia! - az ezredes hangja olyan volt, mint a fém. De hamisan csengett.. Az ERU nem létezik a világ számára. A benne dolgozó emberek hivatalosan más szervekhez vannak bejelentve, így az egész rejtve marad. Az ERU számára két ember halála megéri, ha egy olyan mutánst foghat el, mint Bodwin, aki által másik kettő is kézre keríthető... - Képes az akció kivitelezésére? - kérdezte élesen. Egy percig hallgattam, majd némán bólintottam és elvonultam."
Most meg itt állok... És várom, hogy a vad bemenjen abba az étterembe. A fülesemben aztán meghallom a várva várt hangot.
- "Célpont látótávolságban, akció indul, vétel." - körbe pillantottam. Láttam Bodwint, ahogy végig sétál az utcán és bemegy az étterembe. A nagy ablakokon át láttam, hogy beszél valakivel, majd átadnak neki egy borítékot, amit ő el is rak. Már elindultam befelé, s mikor a férfi, aki a borítékot adta elmegy mellettem, Bodwin épp indulni készül, ám elmegyek mellette, a vállánál fogva vissza nyomom, majd leülök vele szemben, ahol az előbb a férfi volt
- Csak semmi felhajtás, Micheal. - szólalok meg halkan. - Nagy szarban van, ugye tudja? - könyökölök az asztalra és komoly pillantással farkas szemet nézek a férfivel.

by **Michael Bodwin** Kedd Jún. 18, 2013 7:01 pm

Bár tudtam, hogy nagy veszélyben vagyunk, azért nem volt olyan egyszerű eltűnni Amerika földjéről, ahogy azt a laikus elképzeli. Hiába voltak Aya-nak jó kapcsolatai, azért egy csecsemővel megtoldva a család létszámát eléggé húzós volt a dolog.
Szelleméket sem akartuk bajba keverni, így aztán a külvárosban húztuk meg magunkat, hogy pár napot valahogy átvészeljünk, míg egyetlen drága feleségem elintézte a szükséges telefonhívásokat.
A rendőrgyilkosság és a hírverés alaposan megnehezítette a dolgunkat és jó időbe telt míg találtunk olyat, aki hajlandó volt segíteni és megígérte, hogy elintézi a papírokat, így is keményen zsebbe kellett nyúlni miattuk, de hát pénz nem számított csak tudjam a családomat biztonságban, mert hát minden nap életveszélyes volt a városban maradni.
Bár már cseppet sem hasonlítottam a régi, skatulyából kihúzott önmagamra, borostás és eléggé meggyötört arcomat nagyon elmaszkírozni sem kellett, bár azért feltettem egy sötét szemüveget, ahogy a végső, megbeszélt találkozóra érkeztem ide a Sovány Moslékba, ahol Aya embere átadja a hamis dokumentumokat.
Az úton igyekeztem meggyőződni róla, hogy nem követnek, de nem láttam senkit. Gaz ez nem jelentett a mai technikai világban semmit, azért kicsit megnyugtatott, bár míg nem tudom magam mögött az országot teljesen nem leszek nyugodt soha.
A fickó nem akart átverni, de nagyon izgatott volt és alig várta, hogy átadja a borítékot (a pénz már előre elutalta neki Szellem, mivel az enyémet már rég zárolták), aztán már húzott is el, mintha parazsat dugtak volna a seggébe.
Megértettem! Olyan volt, mintha leprás lettem volna és néha úgy is éreztem magam. Biztos voltam benne, hogy sosem fogom feldolgozni a megtörtén szörnyűséget és soha nem is lesz alkalmam megmagyarázni, hogy kihasználtak, hogy nem voltam önmagam, mert még előtte golyót eresztenek belém.
Nem nézve se jobbra, se balra én is megcéloztam az ajtót, hogy mielőbb eltűnjek, mikor egy kezet érzek a vállamon és már önkéntelenül mozdulnék is, mikor látom, hogy az egy bőrdzsekis, fiatal nő.
Hökkenten nézek rá, de aztán elborul az arcom és a tekintetem megkeményedik.
- Ki maga és mit akar tőlem? – feszülök meg, miközben a szemem körbe jár és már biztos vagyok benne, hogy nincs egyedül.
Úgy helyezkedem, hogy az ajtó felől takarásban legyek, majd ha válaszol, ha nem elindulok a mosdók felé, ahol a hátsó kijárat is van. Tudom, hogy valószínűleg körbevették a helyet, de ott kevesebb ártatlannak esik baja, ha lövöldözni kezdenek.

by **Reyes Concha** Kedd Jún. 18, 2013 8:17 pm

- Reyes Concha őrnagy vagyok az ERU3tól. A maga helyében nem próbálnék megszökni, különben Mr és Mrs Bodwin csatlakozni fog a néhai rendőrfőkapitányhoz, Kohlerhez. - szólok utána halálos nyugalommal. Kicsit húzom a számat, hogy ki kell ezt mondanom. De sajnos van egy olyan sejtésem, hogy Micheal vagy nem fog hinni nekem, vagy vérszemet kap. Végül is dulakodásban is nekem volna előnyöm, főleg, hogy oda kint 29 feszült és képzett férfi vár. Ez azért elég jó arány egy mutánssal szemben is. - És kérem, ne próbálkozzon semmivel. Ismerjük nagyon jól a képességeit és azt is, hogyan tegyük ártalmatlanná. Az eljárásunk szerint meg kéne magát bénítanom, aztán letartóztatni, ismertetni, hogy az ég világon semmilyen joga nincs, csak annyi, hogy hallgathat. De úgy hiszem, nem akarja magát megaláztatni is, azok után, hogy hazaáruló senki lett egy SWATosból. Az.. már épp elég szégyen. -mondom, majd ciccegve elhúzom a számat - Pedig az már majdnem a plafon volt. Dereknek elkerekedhetett a szeme... -tettem kabátom zsebébe a kezeimet és várakozóan pillantottam rá. - Akkor tehát választhat: megbilincselem és elvisszük, ez esetben a szülei szabadok. Vagy nem engedi, mi szerint erőszakot alkalmazunk. És akkor maga is és a szülei is sitten maradnak. Vagy próbálkozik és meg is szökik, ebben az esetben nem tudom garantálni szülei épségét. Az ERUs fickók nagyon hevesek... - vázolom fel egyszerűen és érthetően, hogy még egy csiga is megérthesse. Kezemet ökölbe szorítom a zsebemben, hogyha gyorsan kell reagálnom, akkor már ne kelljen ezzel bajlódnom. A box és a judo edzések ötlenek fel bennem. Box... De szerettem... Merengésem közben persze egy pillanatra sem veszem le a szemem Michealről. Remélem felfogta amit mondtam. A feleségéről egy szót se szólok, jobb ha nem tudja, hogy már utána is kutatnak. Bár eléggé megkönnyítette az ERU1 dolgát, ha a térfigyelő kamerák területein haladt el. Ahogy kinéz, el tudom képzelni, hogy elkövetne egy ekkora hibát is... Szinte rá sem lehet ismerni.
"- Célpont bemérve..." - hallottam a mély hangot. Már tudtam, hogy az egyik mesterlövész rálátást kapott. Azonban csak vészestben fog lőni, és akkor is olyan testrészre, amely nem öli meg a célpontot..
"- Ne feledjék! A mutáns élve kell! ÉLVE!" - emlékszem vissza az öltönyös férfire. Aztán amikor Micheal megmozdul, megfeszítem az összes izmom.. Ha nem válaszol, tovább megy, itt helyben terítem le...

by **Michael Bodwin** Kedd Jún. 18, 2013 8:50 pm

Nem jutok azonban messzire, csak pár lépést, mikor beszélni kezd és én egy pillanat alatt megdermedek, ahogy a szüleimet említi.
~ Ez nem lehet igaz! Ezek tényleg képesek lettek volna elfogni a szüleimet, csak, hogy elkaphassanak? Miért? Miért nem lőttek le azonnal? MIÉRT? ~ zakatoltak bennem a kétségbeesett gondolatok, de valahogy képtelen voltam elhinni, hogy egy állami szervezet ilyet megtegyen.
~ Talán csak blöff az egész! De mi van, ha még sem? ~ őrlődtem, miközben a nő szeméből próbáltam kiolvasni, hogy igazat mond-e.
- Csak blöfföl! – szólalok meg végül halkan, hogy csak mi ketten halljuk, habár sejtem, hogy be van drótozva. – Mi a bizonyítéka, hogy igaz, amit állít? – kérdezem feszülten, mert az arcáról csak valami kelletlenséget tudok kiolvasni és azt nem tudom hová tenni. – Mivel tudja ki vagyok, azzal is tisztában lehet, hogy túl nagy a tét számomra ahhoz, hogy csak úgy elhigyjem, amit mond Reyes őrnagy.
Azt készséggel elhiszem, hogy ismerik a képességeimet, de azt már kevésbé, hogy könnyen elkaphatnának, mert akkor nem kéne ez a színjáték, hanem már rég a földbe döngöltek volna.
- Maga és ……..és a többiek ,,,,,nem tudnak semmit! – vonom meg a vállam még mindig félig a hátsó rész felé fordulva.
Derek említésére kicsit összerezzentem, mert még mindig álmodtam róla, hogy miként nézett rám akkor. A szégyenérzettel nagyon is az elevenemre tapintott, de most, hogy ott volt nekem Aya és a fiam, nem törődhettem csak magammal.
A papírok nálam voltak, ha most feladom magam, akkor soha nem jutnak el hozzájuk, de mondjuk szerezhetnek újakat. Persze azon is törtem a fejem, hogy ha rám akaszkodtak, akkor vajon kiszúrták-e, hogy honnan indultam, bár elég körültekintő voltam.
Minden esetre, a zsebemben tartott bal kezemmel megnyomtam a csipogó gombját, amit arra az esetre tartogattam, amilyen ez a mostani és ebből Aya tudja, hogy le kell lépnie a helyről, aztán majd, ha jelentkezem elmondja, hol vannak.
Az első az ő biztonságuk.
Ha nem tud meggyőzni, hogy a szüleim náluk vannak, akkor nem foglalkozom vele tovább, csak pár gyors és váratlan lépéssel elindulok a mosdók felé, de szinte megfeszülten várom, hogy megtámadjon, akkor bevetem a képességem és ha kell az önvédelmi tudásom is.
Nem adhatom fel ilyen könnyen!

by **Reyes Concha** Szer. Jún. 19, 2013 6:50 am

- Szóval megkockáztatja, Bodwin, hogy holnap az anyja karját megtalálják valahol? Aztán a következőnap egy másik testrészét.. És így tovább. Nekik semmi sem szent. És mit gondol mibe telne nekik egyszerűen magára fogni a dolgot? - hangsúlyozok élesen, majd folytatom. - Kitűznek a fejére egy csinos kis vérdíjat.. A fejvadászok az államokon kívül is szeretnek dolgozni. Azt hiszi, ha most elmennek, minket, vagy őket lerázzák? - halkan elnevetem magam - Micsoda hiúság. Soha nem lesznek már biztonságban, ez már régen eldőlt. De ha nem hisz nekem. - s ezzel elő kaptam a telefonom, majd felé dobtam. - Hívja fel a szüleit. Vajon felveszik-e?
"- Célpont bemérve."
"- Még ne lőjön. Majd ha jelet adok." - hallom őket a fülesemben. Mindenki feszült. Tudják, hogy az a vad a legveszélyesebb, amelyik sarokba van szorítva. Feszülten várok, mi lesz, ha fegyver van nála, s dühében rám támad vele? Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy előkapom a pisztolyomat, de ekkor eszembe jut, miért én vagyok itt és miért nem más. Mert nő vagyok. Ártalmatlannak tűnök. Ha egy kétajtós szekrény lenne a helyemen, akiről látni, hogy sokkal több gondot okozhat, akkor Bodwin nagy valószínűséggel már a percek kezdetétől használná képességét. Elmerengek. Ha a férfi atomszerkezete nem változik meg -tehát nem alakul át, csak tényleg tömörebb lesz- akkor a tűzre, áramra ugyan úgy érzékeny lehet. Még a szikla is megreped és kettétörik, ha elég sokáig hevítik, s az áram ugyanúgy cikázni tud részecskéi között.

[Ha Bodwin ezek ellenére se áll meg, nem kezd el telefonálgatni, a következő pillanatban (még mielőtt a mosdó ajtajához érhetne) csörrenés hallatszik, ahogy a golyó áttöri az üveget, s a férfi lábába fúródik, pontosabban a vádlijába.
"- Terítse le, míg oda érünk." -hallom, s ekkor előhúzva ökleimet támadok rá.]

by **Michael Bodwin** Szer. Jún. 19, 2013 3:59 pm

Bár továbbra is voltak kételyeim, az újabb fenyegetésre, hogy anyámnak baja eshet, ismét megálltam és visszafordultam, habár sejtettem, hogy most követem el életem egyik újabb hibáját. De az vesse rám az első követ, aki szó nélkül elsétált volna ezekre a szavakra! Akármit is gondolt rólam ez a hidegvérű nőszemély itt velem szemben, és akármit híresztelt rólam a szenzációhajhász média, nem voltam egy hidegvérű gyilkos.
És tulajdonképpen az őrnagynak igaza volt, talán sehol nem leszünk biztonságban, bár azért én megpróbálkoznék vele.
A levegőben elkaptam a felém hajított telefont, de nem volt rá szükségem, hiszen nálam is volt egy, amit nem régen vásároltam, hogy ne tudják a régi mobilomat bemérni.
- Kösz! Megoldom. – dobtam neki vissza, majd előhúztam a sajátomat és minden ellenérzésemet félretéve, mégis csak hívtam apámékat.
Már beszéltem velük az…….az eset óta, és szerencsémre hittek nekem, mikor elmeséltem mi történt velem, de akkor mondtam is nekik, hogy nem hívom őket, nehogy miattam bajuk essék. Erre tessék! Nem vette fel senki……
~ Apám tudja ezt az új számot és biztos vagyok benne, hogy minden körülmények között felvenné. ~
Ismét a nő arcáról próbáltam valamit leolvasni. Gondolhatnám, hogy csak épp nincs kéznél a telefon otthon, de nem hiszek az ilyen véletlen egybeesésekben. Baj van, ezt minden zsigerem jelzi!
Mivel már eltelt kis idő, úgy gondoltam Aya már biztonságban lehet Conor-ral, és igaza volt az előttem ülő katonának, nem, semmiképpen nem kockáztatnám senki életét a magamé miatt.
- Győzött! – néztem fel komoran, majd kinyomtam a még mindig csörgő telefont. – Mit akar, mit tegyek? Nem akarom, hogy itt bárkinek is baja essék. – néztem körül, aztán fel a szemben lévő háztetőre, ahol sejtésem szerint az egyik mesterlövész lapult. Legalább is én ott foglaltam volna el a pozíciómat.
Valahol mindig is sejtettem, hogy ennek így kell lennie. Nem úszhatok meg egy rendőrgyilkosságot. Már eddig is szétmarta a lelkemet a dolog. Most vezekelhetek.

by **Reyes Concha** Szer. Jún. 19, 2013 4:42 pm

Arcomról csak is a hűvös nyugalmat és ismét a kelletlenséget olvashatta le. Utálok embereket felhasználni, hogy elérjük a kívánt célt... De mint mondtam az ERU igazgatócsoportját a legkevésbé sem érdekli két ember élete. Őket -és végül is minket is- az érdekel, vajon hány mutánshoz tudunk még eljutni Bodwinon keresztül? Mindig ez volt. Elkaptunk egyet, kifaggattuk, lesitteltük, mentünk a következő láncszem után, és így tovább, amíg véget nem ért a nyom. Elkaptam a telefonom, elraktam, aztán figyeltem, ahogy kicsöng... És nincs válasz.
- Mi sem akarjuk a járulékos veszteséget. - felelem és a mellettem lévő asztalra és székekre mutatok. - Mivel még várjuk a rabszállítót, addig üljünk le és beszélgessünk. Bár ha nem kíván, megbilincselhetem és az egyik épületben némán ücsörögve is megvárhatjuk őket. Nos, melyik opciót szeretné? - kérdezem, de én már közben le is ülök. Valószínű, hogy inkább tölti kellemesebben, mint megvető pillantások között. Ha leült, akkor én már hívtam is a pincért egy intéssel.
- Hozzon nekem egy kávét feketén. Aztán jó erős legyen. - mondom. Láthatóan nyugodt.. inkább nyugodtabb voltam, mint az előbb. Bodwin feladta. Elvisszük őt a bázisra, ahol aztán az Egyes részleg kikérdezi. A megtudtakat a Kettes felderíti, majd leadja nekünk a drótot... És folytatjuk... Mikor kihozzák a kávém, rakok bele két cukrot és kavargatni kezdem.
- Miért tette? - kérdezem, de csak azután pillantok fel rá kérdőn, amikor már megkavartam a kávét. - Nem úgy néz ki, mint aki elégedett a munkájával.

Ha nem ült le, akkor várakozóan figyeltem, hogy mit fog csinálni. Leül-e? Nem ül-e?Ha meggondolta magát, a mesterlövészek és a csapat többi tagja ugyan úgy lesben, megfeszült inakkal várja, mikor kell rávetniük magukat Michealre. Őszintén szólva nem akarom, hogy ezt tegye. Bodwin miatt nem halhat még két ember.

by **Michael Bodwin** Szer. Jún. 19, 2013 5:33 pm

Azt hittem, ahogy megtudja, hogy nem tanúsítok ellenállást, azonnal megbilincsel és már száguldunk is valami sötét és mélyen a föld alatt lévő helyre, hogy aztán megpróbálják kiszedni belőlem még azt is, amit nem is tudok. De nem így történt és ezzel alaposan meglepett, még a szemöldököm is felcsúszott, ahogy a mellettünk lévő asztalra és székekre mutatott, bár a szavai…….
- Járulékos veszteség? – szisszentem fel dühösen. – Magának a szüleim csak járulékos veszteség? Nekik aztán végleg semmi közük az egészhez, de számíthattam volna rá, hogy az olyanok, mint Derek King, meg akiknek dolgozik az ártatlan emberélet körülbelül ennyit jelent. – mondom fojtott hangon, keserűen, mert nem akarom felhívni magunkra a figyelmet, bár lehet, hogy rosszul teszem.
De végül nincs min gondolkozni, hiszen tényleg kellemesebb itt tölteni azt a pár percet, mint pár vérszomjas kommandós között.
Lassan és megfontoltan mozogva húztam ki a széket és ültem le, majd megvártam míg rendel, de azért közben járt az agyam még mindig. Azért nem ítéltem még halálra magam, bármennyire is rosszul állt jelenleg a szénám.
- Úgy sem hinné el. – vontam meg a vállam egy grimasz kíséretében, de aztán úgy voltam vele, az időmbe belefér, miért ne adjam elő, bár sejtettem mi lesz a reakciója, ezért előre bocsátottam. – Ne higgye azt, hogy csak mentegetni akarom magam, hiszen arra úgy sem lesz esélyem, már csak azért sem mert mutáns vagyok. – dőltem hátra a székben. – Biztos tudja, hogy megtámadták az őrsünket, bár lehet, hogy nem verték nagydobra, mert én nem olvastam róla. Akkor raboltak el. Egy erős mentalista mutáns vezette őket. Átmosták az agyamat és nem voltam önmagam, csak miután megtörtént a dolog. Ők dobták fel az utolsó idős állapotos nejemet is. Ennyi! – tártam szét a kezem. – Mondja, miért a szüleim? Miért nem vadásztak le egyszerűen?

by **Reyes Concha** Csüt. Jún. 20, 2013 9:26 am

Kitörése nem lep meg szavaim után. Bele kortyolok a kávéba. Hát úgy tűnik, itt nem csak főzni, de kávét csinálni se tudnak. Most már ténylegesen is tudatosult bennem a név miben léte. Fanyar fintorral tolom el a kávét, s közben hátra dőlve nézek Bowdinra.
- Higgye el, én sem preferálom, ha embereket használnak fel. Egy ember sem tehetett olyat, amiért egy démon miatt kell meghalnia. - mondom és kipillantok az ablakon. Az apám sem tett semmit. Aztán szemem sarkából rápillantva hallgatom végig, kicsit homlok ráncolva.
- Egy mutáns, amely átvette maga felett az irányítást? - kérdezek vissza. Aztán megrezzen a szám széle. A telepaták, gondolatolvasók olyan jól simulnak a tömegbe, hogy még egyet sem sikerült elkapnunk.. Nagy valószínűséggel nem hagynánk életben őket. Túl kockázatos lenne. A kérdésre rápillantok.
- A gyors és csendes akció érdekében. Gondolja át. Ha csak egy szó nélkül megtámadjuk, maga beveti a képességét és védekezik. Talán még most is dulakodnánk. Így volt célszerű. Nem tudom, kinek kell maga ennyire a bázison, de gyors, tiszta és csendes akciót akart. Talán azért, mert fél. -mondom elmerengve. Igen, ha fél, az teljesen logikus lépés.

"- 5 perc." - hallom a fülesemben.

by **Michael Bodwin** Csüt. Jún. 20, 2013 11:28 am

Egyáltalán nem hiszem, hogy ez a nő gyenge lenne, mert biztos, habozás nélkül belém eresztené az egész tárat, ha valamit terveznék ellene, vagy menekülni próbálnék, de azért látszik rajta, hogy ez a túszos dolog nem nyerte el a tetszését. De hát katona, aki parancsot teljesít és gondolom nem ő szablya a feltételeket.
Az, hogy mi rólam a véleménye egy cseppet sem lep meg, de már rég túl vagyok azon, hogy érdekeljen. Szerintem soha nem tudnám bebizonyítani, hogy akkor és ott, olyan voltam, mint egy távirányított robot. Gyilkos vagyok, még hozzá rendőrgyilkos!
- Tudom, hogy ez csak olyan, mint amikor valaki arra hivatkozik, hogy elborult az agya. Higgye el sokszor hallottam én is, mikor…….mikor még a szakmában voltam. – húztam el a szám. – És nem is azért mondtam, hogy elhiggye, de kérdezte, hát válaszoltam. – válik merevvé az arcom egy pillanatra.
- Fél? És ezért küld be egy nőt, aki látszólag fegyvertelen? – vonom fel a szemöldököm és hangomban a meglepődésen kívül, megvetés bujkál. – De, hát mit várok egy olyantól, aki mások életével fenyegetőzik. – Ha utána nézett az előéletemnek, maga is láthatta, hogy mintarendőr voltam……..egy kis szünet után folytattam – mármint az eset előtt. Ez nem furcsa magának egy kicsit?
A zsebemben megrezzen a csipogó és tudom, hogy Aya-ék biztonságban vannak. Most ismét azon morfondírozom, hogy ha már így lenyugodtak a kedélyek, mi lenne ha mégis meglépnék. Hiszen még ha igaz is, hogy náluk vannak a szüleim, csak addig értékesek számukra, míg életben vannak. Talán nem kéne feladnom ilyen könnyen.
- Ki kell mennem a wc-re. – jelentettem be váratlanul. – Jöhet velem, ha akarja. – ajánlottam fel bár biztos voltam benne, hogy ha meg is engedi, akkor úgy is velem jön.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Jún. 20, 2013 12:38 pm

Ismét egy általános hétvége általános napja általános ebédidőben általános… Mikey-val?! Kikerekedett szemekkel néztem a mosdókhoz vezető folyosón eltűnő sötét üstök után és diadalittasan elmosolyodtam. Igen, tudtam, hogy itt lesz, vagyis, ha pontosítunk reménykedtem, hogy a hamisító haverom nem fog megfosztani egy ilyen hatalmas információmorzsától, aminek segítségével végre elérhetek a régi haveromhoz. Mióta bajban volt és egyre inkább szorult a hurok a nyaka körül nem találkoztam vele. Természetesen nekem is el kellett intézni néhány dolgot, így nem értem rá állandóan Szuperszimatot követni, de mégis megkönnyebbültem, mikor megláttam az ép fejét annak a fajankónak. Nem tudtam pontosan mi történt, vagyis pontosítva, amiket hallottam, egyáltalán nem bírtam megemészteni se ésszel se gyomorral. Ugyan, azért ahhoz már eléggé jól ismertem, hogy ez az egész egy nagy hazugság vagy csőbe húzás legyen. Kicsit azért sértette az egómat, hogy mikor baj volt nem engem keresett fel, hiszen én nemhogy jutányos áron juttattam volna a kért iratokhoz, hanem akár ingyen is megkapta volna, ha megoszt velem néhány szaftos részletet. De most már kár volt keseregni…

A nagy ballonkabátom most is állandó társam volt, amivel nem kis feltűnést keltettem, nem szólva a szárnyam miatt kissé púpos hátamról, de most az egyik melómnak köszönhetően, amelynek a szünetében gondoltam leellenőrzöm a helyet, egy hatalmas nagy vörös műbajusz is díszelgett az orrom alatt hegyes végekkel, igazodva a vörös kecskeszakállam áramvonalas gusztustalanságához. Ezeket megnézve, senki sem lepődött meg, hogy vörös, vállig érő paróka volt rajtam. Mindegyik tökéletes áru volt, így szinte olyan volt, mintha igaziak lettek volna, tapasztalt szem is maximum hosszas bámulás után jöhetett rá, hogy valami nem stimmel velük... És még akkor sem biztos, hogy feltűnik neki. A vékony keretes, kerek lencsés szemüveg, amely az orrom hegyén pihent már csak hab volt a tortán. Hiába, sosem mondtam, hogy egy-egy melónál nem változom át, mint valami kaméleon. Kellett a vérfrissítés és ha nem akartam, hogy elkapjanak muszáj volt az ilyen intézkedésekre. Azonban a hátránya ennek az egésznek azonnal meglátszott csillogó izzadtságcseppekként a homlokomon. Mint már sokadszor mondtam… nem az én évszakom volt a nyár.

Az ajtó csilingelve jelezte, hogy egy újabb vendég jelent meg. A hangulat a helyiségben leginkább egy Karib-tenger melletti fülledt vendéglőre emlékeztetett. Határozott, mégis nyugodt léptekkel (volt alkalmam kitanulni hogyan legyek a világ legjobban beolvadó embere) indultam meg a plafonra szerelt ventilátor fújó irányába, hogy ott előtte leüljek a pulthoz és kérjek egy jó hideg citromos limonádét. A csapos csak felhúzott szemöldökkel végigmérte a felszerelésemet, de nem szólt semmit. A kabátom a pultszék mögött majdnem a földig leért, ahogy a szárnyaim is, így nem aggódtam a kikandikáló végtollak miatt. A kikért italom hamar megérkezett, elvigyorodva belefúrtam egy színes szívószálat, majd áthajolva a pulton elloptam egy kis koktélesernyőt, hogy még jobban feldobjam. Miközben a mosdót figyeltem valahogy csak megtaláltam a nyelvemmel a szívószál végét és jólesően elkezdtem felszívni a hideg italt. Libabőrös lette, leginkább a szárnyaimnál a kellemes hűvöstől. Ahogy telt az idő, leraktam magam elé a poharat és ráhajolva ittam tovább töretlenül, míg a kabátom zsebéből elővettem egy zöld almát és elkezdtem gurgatni a bal tenyeremtől a jobbig a sötét fán unalmamban.

El akartam kapni időben a srácot, de ha bármi gyanúsat észrevettem volna, amely miatt nem tudtam nyíltan neki inteni, szörcsögve kiittam az utolsó kortyokat, leszálltam a székről és az egyik kezemben fel-le dobálva az almát elmentem mellette egyenesen a WC felé. Egy-két pillanatig próbáltam elkapni a pillantását is, de úgy, hogy ne legyen gyanús se túlságosan tolakodó. Ennyiből már csak rájött, hogy én vagyok, nem?! Nem?... Remek...

by **Reyes Concha** Csüt. Jún. 20, 2013 1:21 pm

Nem felelek a férfi szavaira, csak megeresztek egy halvány félmosolyt. Itt egy újabb példa az alábecsülésre. Az ERU pedig valószínűleg attól fél, hogy nem szolgálhat nekünk információkkal Bodwin. Az, hogy engem küldtek, nem a gyávaság, hanem az elővigyázatosság jele. Utóbbi szavaira pedig tárgyilagos fejjel ránézek.
- Nem az én dolgom hinni és ítélkezni. Az egy másik részleg dolga. Az enyém az, hogy elkapjam és leszállítsam magát. Ha én hinnék és ítélkeznék, megzavarhatna a munkámban. Így végül is teljesen mindegy, hogy mit gondolok erről az egészről. Ha valóban elrabolták magát, akkor az csak plusz információkkal szolgálhat nekünk, hogy egy még veszélyesebb mutánst kapjunk el. - az, hogy ki akar kéredzkedni a mosdóba kis gyanút ébreszt bennem. - Idő? - kérdezem.
"-2 perc." - kapom a fülesbe a választ, mire megrázom a fejemet.
- Mindjárt itt vannak értünk. Most már ne menjen sehova. -mondom és felkelek, veszem elő a bilincset. Közben nekem jön majdnem egy férfi. Magas, homlokán csordogál az izzadtság. Vörös haj, szakáll és bajusz... Nagy kabát... Végig méri Bodwint, aztán bemegy a mosdóba. Egy pillanatig utána nézek, de tényleg csak egy pillanat. Azt hiszem, ez a pillanat ment meg, mert a szemem sarkából meglátok valami mozgást. Oda kapom a fejem és elkerekedik a szemem. Az egyik árnyékból a falon egy karféle nyúlik ki.. ám nem közönséges: könyökétől kezdve a kar kőből van, s kézfeje helyén mintha egy kő kasza lenne.. Az egész alkarja egy nagy kasza!
- A FÖLDRE! -ordítok, és Bodwint is a földre rántom. A kar át lendül fölöttünk, ketté vágja mindazt, ami az útjába kerül. Még a falon és a mosdó ajtaján is egy vízszintes, hosszú lyukat vág.

"-Az őrnagyot megtámadták, mindenki befelé! Bodwint ne hagyjátok megszökni közben!" - hallom a fülesemben. Közben látom, ahogy egy másik árnyék is kezd furcsán viselkedni, mire felkelek, felráncigálom Michealt - Futás! - és elindulok vele kifelé. Illetve elindulnék, ha nem akadna meg a lábam: az egyik szék árnyékából kinyúlva kapták el a bokám. Előkapva a fegyveremet bele lövök az árnyékba, ám semmi hatása. Elkezdi lefelé húzni a lábam, mire elkap a félelem: láttam már ennek a mutánsnak az áldozatait:
Akit behúz az árnyékába, majd elengedi őket, azok a két dimenzió között ragadnak.. Illetve egyik felük itt, másik ott... Ketté válva.. Szörnyet halva...Nem kívántam magamnak ilyen véget, ezért bele kapaszkodtam a pultba egyik kezemmel, másikkal a széket próbáltam elérni, hogy arrébb lökve megszüntessem az árnyékot, még mielőtt belehúzza a lábamat.. De túl messze van..
- A francba a francba a francba! - mormogok és egyre jobban nyújtózkodom a szék lába felé... Nem veszem észre, hogy a kar mellől egy másik, az előbbi kasza emelkedik kis ismét..

by **Michael Bodwin** Csüt. Jún. 20, 2013 2:38 pm

Szavai tipikus „nem hall, nem lát, nem beszél” hozzáállás, de hát egyáltalán nem csodálkozom, gondolom, hogy ez követelmény az olyan csapatban, mint ez az ERU vagy micsoda.
Az, hogy nem lelkesedik a mosdós ötletemért, nem ér meglepetésként, ráadásul kezdek kifutni az időből a szavai alapján.
Ahogy feláll és előveszi a bilincset már tudom, hogy cselekednem kell és már mozdulnék is mikor egy magas, vörös férfi lök majdnem fel minket, és ahogy ránézek, bár senkire nem hasonlít első ránézésre, de a szemei valahogy mégis ismerősen villannak rám.
Csak egy pillantás erejéig van rá időm, ahogy pár gyors lépéssel a mosdóba megy, aztán meghallom Reyes kiáltását.
Elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy meg tudjam különböztetni a veszélyt és ne gondoljam azt, hogy csak így akarja megkönnyíteni a lefogásomat. Éppen, hogy elhal a hangja én már a földön vagyok, egyrészt rutinból, másrészt az őrnagy hatására, aki ránt magával.
A fejem felett egy árnyék suhan át, aminek következtében mindenféle hullik a nyakunkba. Ha lenne időm biztosan elképednék a dolgon, de nincs, mert a lány már rángat is felfelé, hogy induljunk ki a helyiségből. Nekem persze eszem ágában sincs vele menni, és a zűrzavar most a kezemre játszik, na meg valami ösztönösen érzem, hogy jó lenne mégis meglátogatni a mosdót, ahol az a fene mód ismerős fickó eltűnt, mert mintha akart volna tőlem valamit, meg egyébként is arra van a hátsó ajtó.
Nem kell azonban leütnöm vagy másként megszabadulni Reyes-től, mert magától esik hasra, vagyis először ezt hiszem, de aztán meglátom az árnyékből kilógó kezet, amint a nő bokáját rángatja, megpróbálva behúzni oda őt. Persze a lány kétségbeesetten védekezik, még a fegyverét is beveti, de a mutánsnak, mert valószínűleg az a támadó, ez meg sem kottyan.
Így aztán szabad az út a hátsó rész felé, amit meg is ragadok……azaz ragadnék, mert olyan hülye vagyok, hogy nem tudom ott hagyni még az ellenfelemet sem, hiszen gondolom az az éles, kőből készült kasza, ami a feje fölé emelkedik közben, nem csak ijesztgetésre szolgál.
Pedig most eltűnhetnék, talán még azt is bekajolnák, hogy ez a valami tüntetett el.
~ Hülye vagy Bodwin! Tiszta zizzent, ha most leállsz itt jótékonykodni! ~ mondom magamnak, miközben átváltozom és a lendülő kőpenge és a nő közé állva, térítem el halálos útjáról, majd arrébb lökve a széket, mely felé Reye kapálózik rántom fel a földről és lököm az ajtó felé.
- Menjen!
Legalábbis ez a terv! Én meg rohanok a mosdó felé, remélve, hogy összeköthetem a kellemest a hasznossal és kiderítve ki az odabent lévő fickó, és onnan meg is léphetek.
~ ha a szüleimnek baja esik, akkor aztán végképp sutba dobom a régi Bodwint és mindenkit levadászok, akinek csak része volt ebben. ~ fogadkozom, de reménykedem, hogy ez nem következik be.

by **Tibutty Tamity** Vas. Jún. 23, 2013 10:09 pm

A közömbös, talán még kissé vidámnak tekinthető arckifejezésemet egészen addig tartottam fenn, míg a mosdó ajtaja be nem csukódott mögöttem. Beljebb lépve azonban fáradtan felsóhajtottam, a vállam megereszkedett, ahogy kifújtam a levegőt, az arcom elnyúlt, a szám elnyílt, a tekintetemet beletörődötten a plafonra szegeztem és a tenyerem hatalmasat csattant az arcomon, hogy aztán az állam felé folyjék le, miközben hitetlenül ráztam a fejemet, mintegy hiába panaszkodva az Égieknek. Ilyen nincs! Ennyit a Kopó sasszeméről, morogtam magamban, odaálltam egy apró terpeszben az egyik piszoárhoz, lehúztam a sliccem és elkezdtem visszaszolgáltatni a limonádét. Ezalatt, azon gondolkoztam – mármint, ha ezt annak lehet nevezni, ha durván három másodpercről beszélünk -, mit akarhatott Mikey azzal az idegen nővel az oldalán. Nem volt vágott szeme, szóval azt, hogy Aya megint inkognitó módba kapcsolt, nem vettem be! Főleg egy baba nélkül. A helyzetükben szerintem a paranoia már réges-rég elkezdett gyökeret verni a szívükben, épp annyira, hogy a gyereküket ne hagyják idegen kezek között. Hmm, lehet, hogy meghibásodott az ösztönöm, de valami zsernyák-félére tippeltem. Eléggé olyan szaga volt, mint Mikey-nak volt az eset előtt.

Körülbelül eddig tarthatott az eszmefuttatásom. A falat a lágyék részemnél vízszintesen kettévágták és a kaszaszerű valami végigsiklott a levegőben megakasztotta az élét a kabátom elejében és egy darabon felhasította, majd elért a farmerom gombjáig is. Végül ahogy jött - eltűnt. Azt a k*rva! A döbbenettől az első másodpercekben ugyanolyan terpeszben álltam, a megrökönyödéstől kikerekedett szemekkel, a tekintetem a fehér falba fúródott, miközben a finom fehér por a bőrömre tapadt. Azonnal kiütköztek a prosztata gondjaim, nem kellett várnom még jó ötven évet rá...

Az első sokk után felkiáltva ugrottam hátra (valami ír szitkozódást engedve ki a számból, még mindig az előbbi szerepemben ragadva), majd egy gyors mozdulattal a sliccemet felhúzva futottam ki Mikey-ékhoz. A látvány ott sem volt jobb, az ismeretlen nőt épp valami a lábánál próbálta elsüllyeszteni a fekete árnyékban, Mike pedig a heroikus ex-rendőr és rendőrgyilkos az életét feláldozva vetődött az éles kasza elé, amelyen megcsillant a vérvörössé váló lenyugvó nap fénye az elkövetkezendő szörnyűség ítéletét hordozva, aminek köszönhetően a bajba esett dáma tovább…

Na jó, simán használta a mutáns képességét a srác, de attól függetlenül, hogy tudtam mi fog következni, szörnyű volt látni, ahogy a kasza koppant egyet a hátán, majd hátborzongató hangon továbbcsúszott a földön. Mikey „menjen” kiáltására én is léptem végre. Felé lendültem a kezemet nyújtottam, elkaptam a felkarját, magam elé húztam, közelebb a mosdóhoz és távolabb a nőtől, ott álltam egyfajta védőfalat képezve az idegen akadály és a szabadsága között.

- Nagyon szép volt Szuperszimat, de most már lóduljál te is! – veregettem meg a vállát és a fülébe üvöltöttem, ha nem ment elég gyorsan, elkezdtem a hátsó kijárat felé toszogatni. A hatalmas nagy felfordulást nem értettem, de minden porcikám azért sikoltott, hogy ragadjam meg a lehetőséget és menekítsem ki innen a barátomat. Csakhogy fedezzem valamennyire magunkat, szürkés, tömény füstöt teremtettem körénk, másfél-két méteres hatótávolságban.

by Ajánlott tartalom