Roncstelep

Nagyjából beválik amit tervezett, csak épp azzal nem számolt, hogy Kardfog sem marad majd nyugton közben, ami lássuk be, nem valami előrelátó, főleg, hogy durván századszorra játsszák ezt el egymás között.
-Bundás? - Kérdi meglepetten, mikor karma már bátyja mellkasában pihen. - Ni csak ki beszél!
Felüvölt fájdalmában, ahogy húsa leszakad az alkarjáról, s emiatt fél keze hasznavehetetlenné válik, ám ettől csak még nagyobb gyűlölettel, és hévvel gyepálja őt tovább a másikkal, egészen addig, amíg ellensége fel nem löki őt, és fél lábbal indián szökdelve lendül át fölötte. Mindig is tudta, hogy pokolian erős, de sajnos ezek szerint meg tudja még lepni őt. Mire megfordul, már késő, egy súlyos fémdarab csapódik a gyomrába, ő pedig előre görnyed a fájdalomtól, tekintetét azonban még mindig a halálos ellenségén tartja, ezért láthatja, amint annak arcán a párhuzamos mély vágások egybe forrnak, s a rászáradt vért leszámítva olyanná válik az arca, mintha mi sem történt volna. Ilyen érzés lehet hát z ő ellenségeinek, mikor rádöbbennek, hogy hasztalan küzdeni ellene.
-Párduc? - Kérdi lassan nyöszörögve, hogy nyerjen egy kis időt magának, bár az igazat megvallva nem teljesen színjáték, amit művel. - Az a szöszi vadmacska? Azt nem mondanám, hogy elvert, de jól kifárasztott, nem tagadom! - Természetesen ehhez olyan kéjsóvár vigyor társul, hogy senki se érthesse félre, mire is célzott az imént. Végre helyre jött mindkét karja, és nem is vár tovább. Előre lendíti fegyvereit, hogy szétvágja a fémdarabot, és újra hozzáláthasson Victor feldarabolásának.
-Ti ketten szép pár lennétek, ha tudnál kezdeni valamit ezzel a bűzzel.
A vicc az, hogy ez tényleg megfordult a fejében párszor, amikor egy levegőt szívott Sheena-val, igaz akkor épp meg akarta őt ölni, és nem tudott volna fájdalmasabb halált elképzelni neki, mint azt, hogy összefut a bátyjával. Úgy tűnik, igaz a mondás, vigyázz mit kívánsz...
-Szóval ezzel múlatod az idődet? Járod a várost, és belekötsz mindenkibe, akinek több esze van nálad? Mert akkor el leszel egy darabig.

Hangosan röhög fel Kardfog panaszkodásán, s furcsa mód ez egy őszinte, szívből jövő nevetés részéről. Furcsa, nem gondolta volna, hogy pont Vic lesz képes ilyesmit előhozni belőle.

-Ugye tudod, hogy ezzel nagyon-nagyon leszűkíted a kört? - Kérdi, még mindig vigyorogva. - Főleg ebben a városban! - Na persze, azért próbálja még lecsapni, hiába tartja őt pillanatnyilag mulatságosnak, de persze a villámgyors gazfickó kitér minden vágása elől.

-Vesztesek?! - Kérdi felháborodottan, de aztán olyan amatőr hibát ejt, hogy lehet kivételesen megérdemli ezt. Ahogy nyeli a port, miközben bátyja a fejét a földbe veri, ő prüszkölve próbálja ledobni magáról a bátyját. Vakon hadonászik karjaival, s első két támadásával csak magában tesz kárt, a fülét például nagyon szétroncsolja, de aztán csak sikerül eltalálnia a nyavalyás kezét, ami a földbe döngöli koponyáját. Félig vakon botorkálva támaszkodik föl, és lépdel hátra, mígnem beleütközik egy autóroncsba. Zihálva veszi a levegőt, miközben próbálja bemérni merre lehet Kardfog, bár van egy sanda gyanúja, hogy nemsokára nem kell a fülére támaszkodnia e kérdésben, elég lesz hozzá a bőre is...

-Vedelek, bulizok, és ünneplem, hogy nem látlak! - Veti oda neki mérgesen, még mindig a szemeit törölgetve. - De azt hiszem, ennek most vége szakad!
~Basszus, ki kell találnom valamit. Az idők végezetéig püfölhetjük itt egymást, és akkor sem fog kidőlni. Na persze én sem, de nincs kedvem itt tölteni az egész estét!~

-Lehet azért, mert számomra az előjáték nem azt jelenti, hogy eltöröm a lábuk, nehogy megszökjenek. - Feleli, vigyorogva, ám amikor erre ő is rádöbben, nyomban visszatér a jól megszokott, mogorva nézéséhez. Ezt nagyban megkönnyíti, hogy Kardfog ezek után kapja el őt, és használja a talaj göröngyeinek kiegyenlítésére a koponyáját. A következő beszólásra így már csak szabadulása után tud reagálni. - Pofa be!
Nem volt valami frappáns visszavágás, annyi szent, de ennyi földdel a szájában csoda, hogy erre képes volt. Szerencsére a következő pár percben mindketten le tudják foglalni magukat sebeik nyalogatásával, és elvesztett testrészeik visszanövesztésével, így mikor Kardfog újra megszólal, Rozsomák már két füllel hallja őt, s végre Bronx olajtól, vértől, és egyéb szeméttől szennyezett, sokszorosan terméketlen földje sincs már a szájában, ezért felelni is tud.
-Igazad van! - Feleli, annyi érzelemmel, mint egy kezdő, de tehetségtelen Shakespeare színész, mikor először olvassa fel Rómeó szövegét. - Gyere ide bratyókám, had öleljelek keblemre!! - Ő maga is széttárja karjait, és úgy rohan Victor felé, üdvözült mosolyt virítva felé. Ha meg tudja tenni ezt az utat anélkül, hogy hozzávágnának valami keményet, az utolsó lépésnél elrántja karmait, majd x alakba sújt le Creed mellkasára.
-Ez tényleg hiányzott! - Üvölti, ahogy a vér az arcára fröccsen.

Ahogy ellensége megtapossa, már érzi, hogy ez sem fog összejönne, pedig becsületére legyen mondva, nagyon lelkesen próbálja levágni bátyja fejét, de hiába. Éles fájdalom hasít a térdébe, bár azt el sem tudja képzelni, a reccsenés honnan jött, lehet Vic-nek sikerült eltörnie a lábát? Ezen a gondolaton fellelkesülve tovább támad, nem is törődve semmi mással az égadta világon, csak, hogy végezhessen vele, még ha ezért bivajbasznádig is kell kergetnie őt. Harag okozta csőlátása okozza végül a vesztét, de erre már csak akkor döbben rá, mikor acélos marka egyszerre könnyű lesz, majd mind a kettő az égbe szökken, mintha megunta volna a felesleges csatározást, és kapitulálna, helyette is.
-Mi a... - Feltekint, bár már sejti, mi folyik itt, s miért hány fittyet körülötte minden fém a gravitációra. Káromkodni sincs ideje, s már emelkedik is fel, a magasba, háttal csapódva a mágnesnek. Teljesen szétterül a hatalmas fémlapon, mozdulatlanul, hisz az elektromágnes olyan erővel vonzza őt magához, hogy fémmel bevont álla miatt még beszélni is képtelen lenne rendesen, marad hát az artikulálatlan üvöltés, mely minden kétséget kizáróan melegséggel tölti el bátyja szívét, de ez most a legkevésbé sem hatja meg.
-VIKTOOOOORRR!!!!!!!!!!

Órákkal később még mindig ott szerencsétlenkedik, korgó gyomorral, miközben a szél egy közeli étteremből szilvásbukta illatát sodorja felé. Jó ideje nem próbál már kiszabadulni, hisz mind az ezer korábbi próbálkozása csődöt mondott. Mostanra belátta, hogy nincs mit tenni, kénytelen várni az első áramszünetre, bármikor is lesz az...

//Ezért még megfizetsz! //
(Köszönöm a játékot )

Mivel már eléggé kezdtem beilleszkedni a Testvériség soraiba, egyre több történetet hallottam mesélni a különböző összecsapásokról, így volt szerencsém megtudni, hogy Kardfog san mennyire gyűlöl egy Logan, vagy más néven Rozsomák nevű alakot,aki az ellenséges X-men klánt erősíti és, hogy ő is egy hasonló, olyan legyőzhetetlennek titulált kami, aki hasonlít kicsit Victorra. Mivel szerettem volna a kedvére tenni a klán előkelőségeinek, így elhatároztam, hogy megpróbálom elkapni és kifaggatni ezt a férfit, hogy megmutassam hasznos tagja vagyok a testvériségnek, akire már rá lehet bízni fontos megbizatásokat. Ha ezt megteszem, akkor kivívhatom Magneto és Kardfog elismerését.
Mivel azt is hallottam, hogy a legutóbbi csatájuknál egy mágnes segített harcképtelenné tenni a kamit, mert a képessége valahogy a fémekhez kapcsolódik, amit kicsit nehezen értettem, de nem is ez volt a lényeg. Így erre a roncstelepre akartam ismét csalni, hogy azzal a nagy mágnessel ejtsem fogságba, hiszen erőm még nem tért vissza, így megmérkőzni nem tudtam volna még vele.
Igyekeztem elterjeszteni a hírt, hogy a Testvériség itt akar toborzást tartani, és kardfog, de lehet, hogy még Magneto is itt lesz. Ez csak megér neki annyit, hogy idejöjjön.
Az egyik itt dolgozót egy kis pénzzel és egy kis fenyegetéssel rávettem, hogy öljön be a gépbe és, ha jelt adok eressze le és kapcsolja be a Mágnest, én magam pedig a csali szerepét játszottam, mint aki a találkozóra jött. Mivel még nem ismert, így volt esélyem, hogy bedől a cselnek.

Bronx ezen kivilágítatlan részén gyönyörűen ragyog a csillagos ég, s lágyan fúj az éji szellő. Ha az ember nem gondol bele, miért ilyen kihalt ez a környék éjjel, még egészen idillinek is mondható ez a környezet, s a többség jókedvűen sétálgatna itt, talán még túl is élni. Logan sajnos nem tartozik ezek a boldog emberek közé, ő teljes szívéből rühelli ezt a városrészt, az összes lakóját, de főleg azt a rohadt autóbontót, ahol a múltkor egy fél napot töltött annak a nyomorult elektromágnesnek az aljához tapadva, mely most is itt billeg, véletlenül pont a találkozó helyszíne fölött. Bár nagyon élvezte a múltkor, hogy miután lejutott végre, felfalta az összes szilvásbuktát egy közeli vendéglőben, most annyira nem vágyik a repetára, azért befelé menet kivillantja a karmait, s egy kézmozdulattal véget vet a biztosíték szekrénynek. Hatalmas zaj, és szikratenger követi akcióját, aztán végtelen csend, ős sötétség.
-Üdv, itt lehet jelentkezni mellékszereplőnek az evolúcióba? - Kérdi, s nevetése annyira lekezelő, amennyire csak tőle telik. - Egyébként ez már túlzás, miért pszichopata az összes dögös csaj? Yuriko....Jean...most emg te! Komolyan mondom...
Persze van némi igazság abban amit mond, tényleg nem nyújt visszataszító látványt az apró japán hölgy, de leginkább csak zavarba próbálja hozni. Úgy gondolja, hogy ha annyira elpirul szegény, hogy valósággal lángol, könnyebb lesz elintézni...Sajnos valóban ismeretlen előtte a kicsike.
-De most komolyan, mit keres egy ilyen szemrevaló hölgy azok az állatok között?

Mikor hirtelen vak sötétség lepte el a telepet, akkor már kezdtem rosszat sejteni, hiszen mivel máshol világos volt és itt egy lélek sem dolgozott, nem lehetett az a variáció, hogy csak erre a kis területre terjedt ki a világítás hiánya. Habár nem nagyon konyítok ezekhez a dolgokhoz, de azért logikusan gondolkozni tudok, és ezek szerint itt más tényezők játszanak közre, pl. egy karcos férfi hang tulajdonosa, aki minden valószínűség szerint a Logan névre hallgat.
- Ismerjük egymást? – nézek rá összevont szemöldökkel, hogy húzzam az időt, hiszen azt már tudtam, hogy a gépek e nélkül az elektromosság izé nélkül nem fognak működni, és így mást kellett kitalálnom, ha nem akarok könnyű prédája lenni ennek a karmosnak. – Milyen állatokról beszél? Csak nem magáról? – lépek hátrébb pár lépést, ha úgy érzem túl közel ér hozzám, miközben lázasan töröm a fejem, hogy mit tegyek.
~ Lehet el kéne halasztanom a dolgot és eltűnni a szeme elől, amíg lehet? ~ fut át rajtam a gondolat, de egyelőre még várok.
- Mi járatban ezen a helyen, talán csatlakozni akar? – döntök és adom a tudatlan, aki nem ismeri fel a nagy Rozsomákot. – Még csak én vagyok itt egyedül, de azért örülök, hogy más is megjelent itt, már kezdtem aggódni és elég félelmetes ez a környék egy magamfajtának. – próbálok védtelennek és esetlennek tűnni, hogy félrevezessem.

Komolyan elgondolkodik rajta, hogy vajon mennyire néző őt hülyének ez a szemrevaló teremtés, aki valamiért a jelek szerint egyedül akart összefutni Rozsomákkal, Bronx-ban. Minden esetre, lehet nem ártana vigyázni vele, mert ha véletlenül nem elmebeteg a csaj, akkor csak simán nagyon erős lehet, az pedig nem jó, nagyon nem...
-Sajnos nem - dörmögi, s egyre közelebb lép. - De nagyon szeretnék ezen változtatni. - Úgy mozog felé, hogy a folyamatosan hátráló nőt szép lassan sarokba szorítsa. Ha sikerül elérnie, hogy szegény Parázs háta az egyik falat érje, már nyert ügye van. - Az én nevem Logan, és kegyedet hogy szólíthatom?
Színjátékát kissé megtöri a következő kérdés. Ő csatlakozni a testvériségbe? Ez annyira nevetséges, hogy prüszkölve röhögi el magát a puszta feltételezésen, még ha nyilvánvalóan nem is volt komoly.
-Ahhoz még nem ittam eleget.
Alaposan végigméri a csöppnyi szépséget, mikor közli, hogy egy magafajtának ez a környék veszélyes. Tényleg az, de kétli, hogy valóban be lenne tojva, már csak azért is, mert akkor a szívverése szaporább lenne annál, amit ő csak úgy hív: ninja pulzus. Minden esetre úgy dönt, egyenlőre beveszi a dolgot.
-Tudod, attól tartok egy nagyon gonosz tréfa áldozata lettél. Mi lenne, ha elmennénk erről az ijesztő helyről - mintha csak lefizette volna a vérebeket, hogy pont ebben a pillanatban ugassanak meg egy szerencsétlen papírzacskót, töri meg a csendet éktelen lármájuk, mitől majdnem ő maga i összerezzen. - Hülye dögök, szóval, ha gondolod, még el is viszlek egy darabon. Ahogy látom, itt ma úgysem futok össze senki érdekessel...
S ezzel hátat fordít neki, hogy a motorja felé induljon. Amúgy is ideje lelépni, mert kizárt, hogy még sokáig jópofát fognak vágni a tulajdonosok ahhoz, amit a berendezéssel művelt, ha pedig még a zsarukat is kihívják...napok kérdése, és tele lesz velük a környék!

Úgy látszik, hogy ő sem most jött le a falvédőről, hiszen látszott, hogy egy pillanatra sem vette be a mesémet, de azért úgy tesz, mintha belemenne a színjátékba. Ez tipikusan ez az eset, mikor ő tudja, hogy én tudom, én tudom, hogy ő tudja, de azért játsszunk tovább.
Egy percre sem tévesztem szem elől ezt a veszélyes ellenfelet, aki még Kardfognak is megkeseríti az életét, hiszen, ha nem tudom csapdába csalni, akkor valószínűleg esélyem sincs ellene, és nem szeretném, ha sikerülne a kis próbálkozása, hogy sarokba szorítson, így oldalra mozdulok, mielőtt nem maradna kiutam.
- Szólíts csak Parázslétűnek. – biccentek enyhén felé, ahogy bemutatkozik, és magam is elmosolyodom halványan, ahogy a Testvériséghez való csatlakozásra reagál. – Azt mindjárt láttam. – fűzöm hozzá. – De milyen kár!
Már csak azért sem lenne jó, ha közelebb jönne, mert akkor már a nyakam is kitörne, hogy felnézzek rá, tartva a távolságot viszont még elég kényelmes a kommunikáció.
Felajánlása, hogy menjünk el innen azért váratlanul ér, de igazán megfontolandó, hiszen a mágnes nélkül nincs értelme itt maradni, habár nem tudom, hogy miért is akar velem együtt távozni. A szövegét természetesen nem veszem be, és tudom, hogy ő sem gondolja komolyan, így viszont nem látom át a szándékait. Nem hiszem, hogy egy cseppet is megbízna bennem, mint ahogy én sem bízom meg benne.
A kutyaugatás pont ekkor töri meg a feszült csendet, és kissé megdobogtatja a szívem, de a szemem sem rebben.
Mikor hátat fordít már tényleg nem értem, hogy mi is a szándéka, de ha motorral jött és ő ül elől, én meg a háta mögött, akkor nagy vész nem lehet, legfeljebb nem kell gyalogolnom visszafelé, én meg ha kieszeltem egy másik csapdát, majd ismét megkeresem a nagyfiút, ha csak menet közben nem adódik valami alkalom.
- Oké! Talán igazad van, ma már nem lesz itt semmi érdekes, pedig élvezni tudtam volna, ha mégis. – indulok meg után lassan, kellő távolsággal. – A belváros felé megyek, ha arra jó neked.

Kisvártatva léptei visszhangjának koncertjébe hamarosan vendégművészként csatlakozik még egy pár ninja surranó, ahogy bájos gazdájuk – minden bizonnyal józan ítélő képességének ellent mondva – a nyomába ered, eldobva magától ezt a talán utolsó lehetőséget arra, hogy sértetlenül ússza meg a mai találkozást. Logan persze egész úton azt figyeli, mikor támad rá valaki lesből, ám ezt olyan óvatosan teszi, szigorúan csak a szemeit mozgatva, és a fülét hegyezve, hogy ebből az őt követő harcművész semmit se vehessen észre. A világ összes lesipuskása, és bokorban rejtőzködő, majd hírtelen előugró szörnyetege sem lepte volna meg annyira, mint az, amikor minden atrocitás nélkül elérte kétkerekű fémparipáját, s még akkor sem történt vele semmi, amikor felhajtotta annak ülését.
-Tessék - szólt reménybeli útitársához, ahogy neki passzolja a csomagtartóból előkapott rózsaszínű bukósisakot. – Már hallom a szirénákat, szóval nagyon gyorsan fogunk elhajtani innen…
A mondatot csak az után fejezi be, hogy a nő felcsatolta a sisakot, mögé ült, ő pedig nagy gázzal maga mögött hagyta ezt a helyet, és egy második világháborús vadászgép felszállási sebességével pengeként hasította ketté az országutat:
-…és kicsit ittam is, mielőtt ide jöttem.
Természetesen homlokegyenest az ellenkező irányba tart, mint amerre a hölgy szállása található, ám ezt igazán nem róhatja fel neki senki, elvégre a testvériség bázisa azért titkos többek között, hogy ő semmiképpen se tudja, hol van. Más kérdés, hogy ez meddig maradhat így, ha ilyen finom illatú hölgyeményeket költöztetnek be oda…A lényeg, hogy rossz felé mennek, de az útból csak egy elmosódott paca látszik, így szegény Parázs csak akkor fedezheti fel, hogy valami nincs rendben, amikor Logan már leparkol a Herculoids mellett.
-Ezer bocs, elfelejtettem, hogy van még itt egy kis dolgom, ha gondolod, indul innen busz Brooklyn felé – mutat a táblákra, ám ez minden bizonnyal nem túlvonzó lehetőség a hölgy számára, tekintve, hogy több tetovált tuskó áll ott, mint amennyit egy hét alatt el tudna használni a Steinway ház befűtésére – vagy jöhetsz velem is, és akkor utána tényleg hazaviszlek, vagy ahova csak akarod. Egy üdítőt állok. Na, mi legyen?

Tudom, hogy nem egy életbiztosítás ezzel a veszélyes mutánssal egy motoron ülni, de végül is én egy ujjal sem bántottam és mivel azt nem sejtheti, hogy miért csaltam ide, sőt talán ki sem nézné belőlem, hogy ilyen terveket forralok ellene, így igazán nincs mitől tartanom.
Még ha látni nem is látom, de érzem a belőle áradó feszültséget, a merev tartását, ahogy arra számít, útközben csapdába sétál. De sajnos ez nem fog megtörténni, mert egy őrült, karmos figura tönkretette a berendezéseket!
Mikor az a valamit a kezembe nyomta, nagyjából tudtam, hogy a fejemre kell tenni, hiszen már láttam az utcán, hogy így közlekedtek vele, de a színe elég gusztustalan volt, de azért szó nélkül fel tettem, és csak bólintottam, mikor megemlítette a szirénákat, amik rendőröket jelentettek.
- És az baj? – kérdeztem halkan, kíváncsian ránézve. – Engem nem zavar, ha csak nem akarsz engem is megkínálni. – ülök fel mögé a motorra, majd ahogy láttam az utcákon, megkapaszkodom a derekában, és ami egyre szorosabbá válik, ahogy elindul a dübörgő masinával.
Ha azt hiszi, hogy ezzel megrémít, vagy ha tesztelni akarja bátorságomat, akkor emberére akadt, hiszen habár nem vagyok szokva a modern járművekhez, meg ilyen sebességhez, azért nagyon is ki tudom kapcsolni a félelem érzését, ahogy a fájdalomét is, ha úgy hozza a szükség.
Persze amúgy sem tudok még nagyon tájékozódni a városban, de azt azért megállapítom egy idő után, hogy biztos, hogy nem a belváros felé tartunk. Vajon mi a terve Rozsomáknak? Miért cipel el magával egy másik helyre? Ha meg akart volna ölni, akkor a Roncstelepnél nem találhatott volna ideálisabbat. Akkor meg mi értelme van? De hát kár meditálni olyan dolgon, amit nem tusok megfejteni, majd ha eljön az ideje megtudom.
Mikor megállunk és közli, hogy van itt egy kis dolga, szívesen megosztanám vele, ezen gondolataimat, de végül csak illedelmesen meghajtom magam, miután szemügyre vettem a kocsma előtt álló férfiakat.
- Köszönöm Logan san a meghívást, és élek vele. – majd követem a zajos helyiségbe
Még szerencse, hogy ma csak a tőröket hoztam magammal, mert elég feltűnő látvány lettem volna a katanával a hátamon, de így nem volt semmi feltűnő rajtam. Ettől függetlenül egy ilyen helyen bármikor fennállt az esély, hogy belekötnek az emberlányába. Ez régen sem volt másként. Felkészültem, hogyha kell megvédjem magam.

** Nick **

Pár napja már futótűzként rohant körbe a hír az illegális gyorsulási versenyre járók körében, hogy hamarosan újabb versenyre kerül sor, viszont a helyszínt mindenki csak az utolsó pillanatban kapta meg. Ez egy viszonylag zárt társaság, bekerülni sem egyszerű, de ha már bent vagy, akkor ott kő kemény szabályok vonatkoznak mindenkire. A legjobb, hogy itt senkiről nem tudni, hogy valójában kicsoda, mi az igazi neve, mivel foglalkozik, itt mindenkinek volt egy álneve, amivel versenyzett, és amit az itteniek tudtak, illetve hogy más versenyeken milyen eredményekkel futottak. Itt erről szólt az egész, a járgányokról, arról, hogy mit mersz bevállalni, hogy mennyire vezetsz jól, és persze a pénzről. Hiszen nem csak a hírnév volt a lényeg, a semmire senki nem jönne ide agyon tuningolt gépszörnyekkel, és nem kockáztatnának annyit, amennyit.
Késő este volt a verseny időpontja, hogy az ilyenkor mindig lenni szokott. A rendezőknek valahogy sikerült megkenniük a roncstelepen lévő őröket, és időközben a géptemetőben úgymond egy hirtelen kialakított pályát is létrehoztak, ami egy ekkora helyen, ilyen akadályok mellett nem okozott különösebben nagy nehézséget. Viszont a rizikó azért benne volt a pályában, de pont ezért volt különleges alkalom. Itt senkiről nem lehetett tudni, hogy miféle, ember vagy mutáns, de nem épp a városi gazdag gyerekek jártak ki ide, ha némelyik mégis idekeveredett, akkor többnyire kemény pénzeket vesztettek el,és sok esetben magát a kocsikat vagy motorokat is. Ahogy közeledett az éjfél lassan kezdett a tömeg is összegyűlni. Elég kemény arcokat lehetett itt látni, sokan ismerősként üdvözölték egymást, és kisebb csoportokba is tömörültek, mindenki komolyan tuningolt autókkal és motorokkal érkezett, dögös csajok és kemény pasik. Megvolt a sajátos hangulat.
Végül ő is befutott, egy saját kezűleg összerakott porchéval, ami bár fel volt turbózva, de külsőre nem volt túlcicomázva mint a legtöbb itteni gépszörny. Ő nem szerette a túl nagy hivalkodást, számára sokkal fontosabb volt a teljesítmény, mint a hivalkodás. Leparkolt, kicsit távolabb a nagyobb csoportoktól, majd leállítva a kocsit kiszállt. Szakadt farmer, box cipő, ujjatlan bőrkesztyűk, laza trikó ami egy csajosabb fűzővel volt feldobva, valamit a haját szokásához híven felkötötte. Páran messziről intettek neki, lazán visszaintett, majd utoljára még a rajt előtt átnézte a kocsit. Felnyitotta a motorháztetőt, és elkezdte átvizsgálni, hogy azért minden a helyén és rendben legyen, ha versenyről volt szó, akkor nem ismerte a viccet...

Nos az éjszakai taxizás hátránya tud néha az előnye is lenni a dolognak. Még pedig a kevés utas. Míg napközben a csúcsidőszakban alig találni üres taxit, este fordítva van. Utast találni alig, szinte minden fuvar rendelés volt az elmúlt héten is. Így mikor a fülembe jutott, hogy jó pénzes kis verseny lesz a Bronxi roncstelepen nem volt kérdés, hogy részt veszek rajta. Tartottam magam annyira jó sofőrnek, hogy még a szakadt sárga taxival is nyerjek. Elvégre nem csak tuningolt verdák forognak az az ilyen versenyeken. Nekem pedig nem kell mást csinálni csak rá dugni egy Laptopot a motorra, a be állításokat átnyomatni a takarékos városi módról a versenyeken sokkal jobban használható beállításokra. Változtatni a vezérlő chip nyomaték elosztásán gyerekjáték. Bár félek, mert bár az én jó -féle amerikai Fordom azért hiába rendelkezik erős motorral, mégsem verseny gép. Nem kecses, mint egy Európai verda, és nem tuning barát mint az ázsiai csodák. De a szíve a motor erős, és jó amerikai szokás szerint ha jól állítod be a benzin mellett a mérföldeket is falni fogja.
Mikor megérkezem a roncstelepre már egy kisebb tömeg van, de a versenyek még nem kezdődtek el. Ilyenkor még csak a buli és paraszt vakítás megy. A srácok próbálnak felvágni a verdáikkal a csajok előtt, miközben mindegyik kocsiból más zene szólt teljes hangerővel. Nem tagadhatom a szívem ugyan úgy meg dobogtatják a szépen felcicomázott Japán csodák, melyekbe nitrót és mindenféle dolgot szorítanak, mint a jó öreg amerikai izomautók. Persze semminek sem vagyok ellenére amely képes többel menni, mint egy gyalogos. Csak kicsit fáj, hogy kinevetnek a verdám miatt. Elvégre mindenféle optikai kiegészítő és fény, és menő fényezés nélkül álltam ide. De látok egy két elégedett bólintást is az olyan versenyzőktől akik már láttak engem vezetni. Ők tudják, hogy még a közepes kocsival is jobb vagyok mint az amatőrök a drága járgányokkal.
Mivel azonban nem szeretem, ha röhögnek rajtam, és éretlen tacskók gúnyolódásának célpontja vagyok kissé távolabb álok le. Még a végén meg ölnék valakit hirtelen fel lobbanó dühömben, és kezdek rá jönni, hogy Kardfog rossz hatással van rám ilyen szempontból. Néha nagyon is ésszerűnek tűnik a hulljon a férgese hozzá állása. Egy fehéres Porsche mellé, melynek a motor tere nyitva, és valaki éppen befelé hajol. Leparkolok mellé, és lenyúlva én is fel pattintom a motorháztetőt, majd ki ugrom a kocsiból, és felnyitom a fedelet. A látvány nem túl meggyőző. Nem fiatal már a taxi amit hajtok. Meg keresem a csatlakozókat és szét húzom, hogy rá tudjam tenni a laptopot, mikor is pillanatokkal később realizálódik bennem, hogy nincs nálam ilyen. - ÓÓÓÓ a Kuuurrrrr..... - Fojtom el a szitkozódást, majd a szomszédomhoz fordulok. Enyhe meg lepetéssel konstatálom, hogy egy finoman szexi baba lóg ki a motorból, feszes virgácsokkal. Ahogy végig néztem az öltözékén láttam, hogy ő velem ellentétben divatból hord szakadt farmert, én azért mert már elkopott. Sajnos a testvériség nem kedvez a ruhatáramnak. A legutóbb vásárolt ruháimat sörétes puska szaggatta szét. A mai napig siratom a kabátot, most sincs rajtam más csak kockás munkás ing, kopott kék farmaer, és egy egyszerű sportcipő. Igazán csövesnek hatok mellette és a Porsche mellett. - Hali! Nincs egy szerviz Laptopod véletlen V8-as motorokhoz? - Szólítom meg mégis, hiszen szükségem van pénzre amit a ma esti versennyel nyerhetek.

Szokásomhoz híven nyakig benne lógok az autóban, és bár mindent átnéztem, és rendben találtam, azért mégis sorra fintorgok egyes dolgokon, ugyanis már most látom, hogy mennyi mindenen tudnék változtatni, és mennyi mindent át lehetne még alakítani. De majd legközelebb, most azzal állok ki, ami van, mindig hozok valami újat a kocsimmal, de közel sem feltűnősködöm vele úgy mint mások, én jobb szeretek a pályán bizonyítani. Hallom a közelgő autó zaját, és ahogy lelassít majd megállítja a motort, de nem nézek fel, csak akkor, amikor a hang közelről szól hozzám. Óvatosan kibújok a nyitott tető alól, elsöprök egy kósza tincset az arcomból, melynek nyomán egy kis fekete olajcsík marad az arcomon a kezemről. Nem veszem észre, de ha észrevenném se zavarna, hiszen a műhelyben gyakran a fejem búbjától a lábujjamig képes vagyok mocskos és olajfoltos lenni, nekem ez az életem, már hozzászoktam, és egy cseppet sem zavart. Érdeklődve mértem végig a srácot, majd aztán a kocsiját. Elmosolyodtam, még őt magát nem láttam, de hallottam hírét, hogy valaki olykor vakmerően egy ócska taxival futja meg a pályákat, de csak néhány versenyen tűnik fel, ahol egész profi vezetői tudományt szokott bemutatni. Nekem még nem volt hozzá szerencsém, se személyesen se versenyen...eddig. Nem szólok, csak odalépek a kocsijához, és érdeklődve kukkantok bele, remélem ezt nem veszi zokon, mert van akinek bizony elszáll az agya, ha valamelyik másik versenyző a motorháztetője alatt vizsgálódik. Meglepődtem, ugyanis semmi extra tuningja nem volt a gépben, ahogy elnéztem ez tényleg csak egy átlagos, sima taxi volt, semmi más. Nem nevettem ki csak mosolyogtam az orrom alatt, majd odamentem a saját kocsimhoz, és behajoltam az első ülésről a hátsóra, matattam egy kicsit, majd előkerült pár hasznos cucc, köztük a szerviz laptop is, amit Nick kért, majd továbbra is mosolyogva nyújtottam át neki.
-Azért egy alaposabb szervizelés is ráférne már erre a taxira, nem gondolod? Néhány vezeték sincs már valami túl jó állapotban, és a motor....de a hangjából ítélve azért nem mehet rosszul.-mondtam neki, igen, hiszen amikor még mellém állt be a motor zúgását figyeltem, ami jócskán eltért a többi itteni motorbúgástól. Mindig figyelek minden apróságra, ami fontos lehet a későbbiekben. Felmértem a terepet. Figyeltem, ahogy Nick ügyködik a kocsiján, és csatlakoztatja a laptopot.
-Úgy gondolod, hogy ez a taxi elég lesz ahhoz, hogy nyerni tudj?-tettem fel a kérdés, közben már csípőre tett kézzel ácsorogtam, majd végül visszamentem a kocsimhoz, lecsuktam a motorháztetőt, és nekidőltem, amíg Nick végezte a dolgát. Ahogy így figyeltem, és azok alapján, amit a szóbeszédből hallottam bevallom most reménykedtem, hogy a sorsolás után egy csoportban indulhatok vele, már csak kíváncsiságból is.

Elmosolyodok mikor a haját az arcából kisöpörve olajos csíkot húz az arcára. De nem szólok neki, hiszen ettől a csíktól olyan harcos amazonos lett az amúgy is kemény csajos figura. Mint valami indián harci festés, csak nem festékből, hanem korom fekete olajtól. Ahogy végig mér mosoly szalad át az arcán, és én egy pillanatra azt hiszem máris nemet mond a kérésemre. Elvégre a verseny az verseny, és senki nem szólná meg érte hogyha pácban hagyna egy potenciális ellenfelet. Látom amint a léptei a kocsimhoz vezetnek, és kíváncsian a motorházba kukkant. Pár pillanatnyi vizsgálódás után azonban halvány mosollyal az arcán indul a saját kocsija felé. Azt hiszem ki jelenthetjük, hogy mikor mégis ki emelt egy szerviz laptopot az utastérből nem gyengén lepődök meg. - Óóó köszönöm, ezzel a ma esti versenyemet mented meg. Nick! - Mutatkozok be neki miközben elveszem a gépet, és rá csatlakoztatom a motor kábelekre, majd be szálok a kocsiba és elindítom a verdát. Hallom amint a motor egyenletesen a városi tempóhoz mérten lassú alapjáraton ketyeg. Majd kiszállok és szerviz laptophoz lépve a menübe lépek.
- Én gondolom, de céges autó. Én hiába mondok bármit a főnököket nem érdekli. Úgy vannak vele még bele megy talán 10.000 mérföld utána le selejtezik. Persze ha kárt okoznék benne akkor rögtön egy gyári új kocsi ártáblázatát vennék, hogy levonják a kárt a béremből. Szóval nem fogok az ő kocsijukra költeni a saját fizetésemből. - Mondom, majd át állítom az alapjárat beállításokat a gépen, és a V8-as máris máshogyan kezd el hangzani. A lágy duruzsolást felváltja egy mélyebb morgósabb, mondhatni éhesebb dübörgés. Főleg miután a nyomaték leadási vezérlést is át állítom.
- A motor kapcsán. Meg mondom őszintén azt sem értem egy ilyen városi taxiban miért van V8 as motor a sima soros négyhengeres helyett. De az tény, hogy most már van ereje a kicsinek. - Mondom, miután az utolsó szükséges beállításokat is elvégeztem a motor elektronikán. A kocsi most már ugrósan fog gyorsulni és harapósan. Igaz a végsebességet így nem fogom tudni kihozni belőle. De ahogy láttam a mai verseny is kanyargós rövid szakaszokból álló pálya lesz, ahol a gyorsulás fontosabb mint a végsebesség. - Azt hiszem igen. Ha nem is úgy mintha Porsche GT-m lenne mint neked. De nyerhetek. A legtöbb itteni soffőr 5-60% -a csak villogni tud a kocsival de vezetni már nem annyira. Egy harminc százalék körül van azok száma akik már azért nem rosszak és olyan tíz húsz százalék az aki tényleg profi. Te melyik vagy? Aki csak szép autóval villog, vagy az akinek a helyzet jelző lámpái mások előtt villognak? - Kérdezem tőle mosolyogva, miközben elpakolom a laptopot és hálásan nyújtom neki vissza, és úgy döntök hálám rögtön ki is fejezem. - Nem mintha így nem lennél szerintem csinos, de azt kell mondjam ha van ma itt valami pasi kit fel akarsz szedni akkor jobb lenne ha ellenőriznéd a sminked. Szép olaj csíkot húztál az arcodra. Olyan vagy mint egy mohikán.

Továbbra is mosolygásra késztet, főleg, mikor látom a meglepettséget az arcán, amit már sokszor tapasztaltam, talán nem is azon lepődik meg elsősorban hogy hajlandó vagyok neki segíteni, hanem hogy lazán előkapok bármit a kocsimból. Sajnos vagy szerencsére, de ez mind szakmai ártalom nálam, gyakran járok el úgy, hogy vannak nálam olyan szereléshez szükséges felszerelések, csavarkulcsok, amit normális ember aligha cipelne magával, de egyrészt én nem vagyok olyan mint mások, másrészt meg cseppet sem izgat mások véleménye.
-Szóval Nick.-ízlelgetem a nevét, nem tudom, hogy vajon ez az igazi neve, amit ilyen körökben ritkán vállal fel valaki, vagy szándékosan egy átlagos hétköznapi néven mutatkozott be nekem. Mindenesetre így első ránézésre egész jó passzol hozzá ez a név.
-Moira.-nyújtok neki kezet, engem ezekben a körökben csak így hívnak, mondhatnám, hogy barátoknak csak "Moo", de nem voltunk sem barátok sem ismerősök, jelenleg ő csak egy újabb ellenfél volt a számomra, még ha a taxijával ki is vívott bennem egy minimális szimpátiát. Különös, az igazi nevemet már olyannyira ritkán használom, hogy az szinte már csak papíron létezik, a műhelyben és Buddy-éknak is csak Moo vagyok, azon kívül versenyzőként pedig Moira. Mintha Ann-Marie Crawford egyáltalán nem is volna egy létező személy.
Figyelem, ahogy beállítja a taxit, és bizsergés fut végig a karomon, ahogy a mélyebb motor hang felbúg, ez zene volt füleimnek, máris nem volt olyan mint egy átlagos taxi.
-Merész vagy egy ilyen kocsival ide jönni, de szállnak itt kósza hírek egy versenyző taxisról. Csak nem te volnál az, Nick?-nem kertelek, egyenesen megkérdezem tőle, majd visszapakolom a cuccot a kocsimba. Érdeklődve hallgatom az elgondolását, és valóban volt benne valami. Sokan valóban csak villogni jönnek ide, nulla tudás nélkül. Én is csak akkor jövök, ha kell egy kis plusz pénz, az izgalmat jobban megtalálom a Nascar-ban, mint itt, na meg persze ha képes vagyok nyerni a különböző hozott járgányaimmal, akkor azért a műhelyet is reklámozom kicsit, ami szintén nem jött rosszul, még ha meg is válogattam azokat, hogy kiknek vagyok hajlandó megcsinálni vagy feltuningolni a kocsiját.
-Tudod, kíváncsi vagyok, mit fogsz kihozni a kicsi kocsiból.-mondom neki kissé eltűnődve, majd a kérdést ezután nekem szegezi. Ördögi villanás jelenik meg a szemeimben, vagy csak az éjszakai fények fura játéka volna?
-Én a győztes típus vagyok. Még ha nem is mindig a pénz vagy a hírnév miatt csinálom.-itt kicsit elmerengtem, de hamar kapcsoltam, hogy nem vagyok egyedül.
-De tudod mit, ha a futam alatt mégis felvillanó hátsó lámpákat látsz, akkor majd megtudod.-kacsintottam rá, persze gondolhatja, hogy nekem is csak nagy a szám, mint az itteniek többségének, de szándékosan nem úgy fejeztem ki magam, hogy nagyképűnek tűnjek a kijelentésemmel. De a lényeg benne volt. Most már tényleg kíváncsi voltam, hogy hogy alakulnak a csoportok, annyian gyűltünk össze, és a pálya sem széles útból állt most, így két csoportot indítanak el, majd a két csoportból az első három vesz részt a mindent eldöntő futamban, azaz 6 ember között fog eldőlni minden. Reménykedtem benne, hogy Nick is benne lesz a végső hatosban a kis taxijával.
És akkor hozzátesz még valamit,és a megjegyzésére leguggoltam a taxijának a visszapillantójához. Nekem nem volt újdonság az olajos folt, és a megjegyzésére, ha már ilyen remek hasonlattal élt, akkor ráteszek egy kicsit, ha már úgyis olyan hangzatos volt. A visszapillantóban megnéztem a csíkfoltot, majd a még mindig olajos kezemmel húztam egy másikat is a másik oldalra hogy nagyjából szimmetrikus legyen, majd felálltam.
-Így már mindjárt mutatósabb.-engedtem meg egy félmosolyt, majd közben a háttérből hallani lehetett, hogy megvannak a sorsolás eredményei. Elindultam, egyelőre még gyalog, hogy kiderítsem mikor indulok, és kikkel, de közben félúton még visszafordultam Nick felé.
-Ó, és még valami...én közveszélyes vagyok a pasikra, de kedvelem a különcöket.-kacsintottam rá, majd megfordultam, és könnyed léptekkel indultam meg én is az összegyűlt tömeg felé. Ott kiderült, hogy az első körben nem kerültem össze Nickkel, mindketten külön csoportban indulunk, én tudtam, hogy mindent meg fogok tenni, hogy benne legyek az első háromban, és nagyjából ismertem is azokat, akikkel indulok, kivéve pár újonc milliomos palántát, de nekik nem adtam sok esélyt. Volt pár nehéz fiú nálam és Nicknél is, de csak taktikázni kell, rálépni a gézpedálra és gyorsulni. Kíváncsi voltam, hogy vajon a végső hatosban találkozunk e. Majd visszamentem a kocsimhoz, beszálltam, és megvártam, amíg Nick is visszaért a taxihoz.
-Sok sikert!Remélem az utolsó körben találkozunk!-majd azzal beindítottam a kocsit, és elgurultam a rajtig, ugyanis én az első körben indultam...

- Üdv Moria! Olyan törpés neved van. Csak nem Tolkien volt valamelyik szülőd kedvence? - Ugratom kicsit miközben elfogadom a kezét, bár feleslegesen, hiszen jól tudom, hogy ez a név lehet egy egyszerű becenév is. De akkor is, nem tudtam megállni, hogy ne mondjam ki azt ami elsőnek az eszembe jutott a nevéről. Elvégre ha egy ilyen minimális csipkelődést sem ért akkor jobb ha az az elején kiderül. Minden esetre a motorbeállítás gond nélkül lezajlott. A kérdésére csak felvonom a szemöldököm meglepetten. - Valóban ilyeneket mondanak? Nos akkor tuti én vagyok, mert tudtommal csak én szoktam taxival versenyezni. Nekem nincs pénzem még saját kocsira. Egy estére meg kocsit lopni versenyezni rizikós. Szóval inkább megyek azzal ami elérhető. A céges taxival. - Amit mondott, hogy egyesek versenyzőnek tartanak meglepett. Mármint az, hogy beszélnek rólam. Igaz, hogy jó sofőr vagyok, és amikor indultam mindig nyertem. De ennek legalább akkora köze volt a vezetői tudásomhoz, mint az eszemnek. Elvégre vesztes csatát sosem vállaltam. Például ha a csaj Porsche GT-jével kellene versenyeznem nem vállalnám. A sport kocsi útfekvése és gyorsulása is jobb a Fordénál. Ami még nem is lenne baj, mert a farmotoros kocsi a kanyarokban máshogy táncol, vagyis egy amatőr sofőr kezében nem jelent előnyt a dolog, és kiállnék vele. De az a pipi, aki így ért a kocsikhoz, és ilyen szemmel mért végig engem. Nos neki megelőlegeztem a jó vezető státuszt. A profit még nem. Elvégre a jó hozzá értés, és a jó technikai érzék nem jelenti azt, hogy valaki a vezetést is érzi. Én például jobban vezettem, mint amennyire a szereléshez értettem. Csak pár alap dolgot tudok meg csinálni a kocsikon. Viszont a kormány mögött én leszek a mágus. Vissza térve a vezetéshez, a stratégia is eldönt egy versenyt. Annak az ismerete, hogy ki is az ellenfeled. Már pedig őt ebben a kocsiban veszélyes ellenfélnek tartom első ránézésre is. A szavaira, hogy ő győztes típus csak mosolygok.
- Na igen, de itt mindenki annak tartja magát. Elvégre a vesztesek nem szoktak versenyezni. De igazad van, aki nem csak a pénzért vagy hírnévért versenyez, hanem a győzelem tiszta érzése miatta az igazi nyertes. - Mondom neki elismerve, vagy inkább megelőlegezve a győzni akaráshoz szükséges akaratot. A következő pillanatban viszont már azt figyelem jót mulatva amint a sminkjét igazgatja a taxi tükrében. Meg kell hagyni igazán harcias lett ahogy az arca mind a két oldalára felkerült az olaj csík. - Igen valóban mutatósabb, már csak egy sisak kell és focistának fognak nézni. Vagy pedig egy toll a hajadba, és törzsfőnöknek. - Jegyzem meg én is mikor végzett. Majd ahogy elindul a tömeg felé hirtelen felém fordul és enyhe éllel, vagy célzással a hangjában közli, hogy szereti a különc pasikat miközben rám kacsint. Egy pillanatra a szavam is elakad, de a kacsintására meg én kacsintok vissza. - Én ugyan így vagyok a nőkkel. - Mondom neki, és vissza térek a kocsimhoz. Én Moriával ellentétben nem megyek oda a tömegbe, nem szeretek az emberek közt keveredni. Nekem így pont jó, hiszen tudom, hogy a sorsolás után az egyik szervező úgy is ide fog jönni hozzám, hogy elkérje a nevezési díjat. Akkor meg minek törjem magam a dologgal? Úgy is mindent meg tudok időben. Sőt még annál is többet. Azzal, hogy a szervezővel egyedül beszélhetek a tömeg nélkül, ki tudom őt kérdezni az ellenfeleimről, és a pályáról. Mint mondtam, a versenyzéshez ész is kell.

Tetszett Nick hozzáállása a történethez, és bár keringtek szóbeszédek, és láttam is a taxit, de azt még nem, hogy hogyan is vezet, és annak ellenére, hogy beszéltem vele, még sok mindenről nem győzött meg teljesen, de ugyebár, ami késik az nem múlik...ahogy a mondás is tartja. Nem vettem fel korábbi cukkolásait, nem vagyok az a fajta valaki, aki könnyen ráhisztizik néhány odaszólogatásra, sőt, kimondottan szeretem, ha valaki feldobja a labdát, ami vissza le lehet csapni. Csak tudni kell mikor, hogyan és mivel. Eszem ágában sem volt soha senkit győzködni arról, hogy mekkora profi vagyok, hiszen nem hazudtam korábban Nick kérdésére sem, engem elsősorban nem a pénz érdekel, az totál hidegen hagy, kivéve, ha alkatrészre kell, mert éppen nem úgy állok anyagilag, és hírnévre sincs szükségem. Csak arra az érzésre, ami ilyenkor elkap, és befészkeli magát minden egyes idegszálamba, és totál felpörget. Pont ez az amit már kezdtem is érezni, amint besoroltam a rajtvonalhoz. Voltak ismerős arcok, de nem vagyok az a túlzottan haverkodós típus ilyen körökben. Ezt csak megerősítette az, hogy mellettem mély búgó hanggal pörgette meg a motort egy punk kinézetű alak, fekete napszemüveggel, rágózva...nah az ilyen alakoktól tudok a falra mászni. És ezt a pofát kimondottan rühelltem is...
-Na mi van Moira, megint összetákoltál valami guruló dobozt magadnak? Majd ha ott leszel, azért törölgesd meg a hátsó lámpámat, mikor lehagylak.-magyarázott nekem az ablakon át ez a tahó. Legszívesebben odaköpném az arcába, hogy mekkora s*ggfej vagy te Luther,legutóbb is te nézted az én bádogdobozom hátsóját a célvonal előtt...de nem süllyedtem le erre az aljadék szintre, arra sem volt méltó az a barom, hogy hozzászóljak, így a reakcióm csak annyi volt: rámosolyogtam, és nőiesen telibe mutattam neki a középső ujjam. Kimondottan a falra tudtam mászni a nagyszájú alakoktól, akik a semmire nyitnak mindig ekkora arcot.
~Te is csak egy csökött emberfajzat vagy nulla IQ-val.~zártam le magamban a dolgot vele kapcsolatban, és hagytam, hogy az adrenalin és az izgalom lassan átjárja a testem. Még egy pillanatig a szememet is becsuktam, és addigra már hallottam a visszaszámlálást. A kocsi szépen muzsikált, még csak nem is olyan böhöm erővel mint a többi, és ahogy elindították a futamot beletapostam a gázba, és a kis GT szinte puskagolyóként lőtt ki. Három körös volt a verseny, lévén a pálya hosszú, viszont több benne az akadályokkal tarkított kanyargós rész, mint egy sima gyorsulási versenyben. Itt tényleg szükség volt a precíz taktikai vezetésre is, nem csak arra, hogy valaki esztelenül nyomja a gázpedált. A boly élén voltam, de szándékosan nem túráztattam ki az elején a gépet, hogy a végére szebbet alkothassak vele, viszont nem hagytam, hogy lecsússzak az élbolyból, nehogy pozíciót veszítsek. A harmadik kört kezdtük el, négyen maradtunk az élen, a többiek leszakadtak rólunk.Az egyik éles balos kanyarban sikerült megelőznöm egy újabb versenyzőt, így a harmadik helyen álltam, de nem volt elég, még ha tudtam is hogy ezzel már tovább jutottam. Luther volt előttem, és eszem ágában sem volt hagyni, hogy előttem érjen be a célba. Az egyik hosszabb egyenes szakaszban fej fej mellett haladtunk, nem figyeltem rá, nem akartam, hogy kizökkentsen, csak nyomtam a gázt, ugyanis tudtam, hogy az egyenes végén egy visszahajló jobbos van, és bár ő is tudta a pálya felépítését, de ha rányomom a gézt, akkor belerántom abba a hibába, hogy a kanyar előtt nem fog visszavenni a sebességből, így addig gyorsultam, amíg láttam, hogy az ő autója már kezd elhaladni mellettem, viszont tudtam, hogy jön az a pont, ahol váltok, és leveszem a lábam a gázról. Amint ezt a pontot elértem, így is tettem, és az az ökör ott vihogott, hogy legyőz engem. Viszont az én kocsim már fordult is a jobbosba, mikor ő már észbe kapott, és hiába tekerte a kormányt és vette vissza a sebességet, az autója kifelé kezdett sodródni, amire elég nehéz volt ellenkormányozni. Nem érdekelt, hogy képes e megfogni vagy sem, már csak az számított, hogy ott a célvonal, és bár csak másodiknak futottam be a csoportból a következő kört jó pozícióból fogom indítani, és a hangsúly azon lesz, nem pedig ezen az úgynevezett selejtezőn. Nem véletlenül nem túráztattam agyon a kocsimat, azt a végére tartogatom. Nem mentem túl messzire a pályától, ahol leparkoltam a kocsival. Lassan felállnak a második csoport tagjai is, kíváncsian dőltem neki a kocsimnak, ahonnan pont egy kanyargós részt látok a pályából, érdekelt, hogy a kis taxis fiú miként fog brillírozni, na igen, kicsit felmérem a terepet.

Láttam versenyezni Moirát, és azt is láttam, hogy nem rossz sofőr. Mesterien vezette meg az egyik amatőr barmot a kanyarban. De hogy tartja a mondás? A szüzesség nem örökletes betegség. Mindenkinek van tanuló kőr mikor meg kell tanulnia a dolgokat. Az a srác most jó sokat fizet majd érte. Bukta a versenyt és törte a verdát. Viszont nem értettem, hogy miért fogja vissza a lóerőket a kocsijában. Egyáltalán nem volt rá oka. Hacsak nem taktikázik, és nem akarja a selejtező alatt meg mutatni mit is tud az a GT. Teljesen megérthető taktika lenne, ha nagyobb tétben menne a fogadás. Sajnos ennél az összegnél nem biztos a kifizetődés.
Az viszont nagyon is kifizetődött, hogy a szokásomhoz híven nem mentem oda a tömegbe én is kagylózni. A hozzám sétáló Jimmy bőbeszédű volt mint a legtöbb afroamerikai. És még kérdeznem sem kellett máris áradozni kezdet kinek a kocsijában milyen motor, és hány palack nitro van. És, hogy milyen frankó felfüggesztések vannak a kaszni alatt. Meg, hogy ezzel a verdával mennyi versenyt nyertek, meg milyen frankó a tulaj aki neki nagy spanja. Szóval mire ki csengettem azt a nehezen össze kapargatott dolcsi halmot ami nevezéshez kell már mindent tudtam amit tudnom kellett. A jelek szerint a csoport elosztás nem volt egyenletes az én csoportomban voltak a nagy nevek, és a veszélyes autók. Szerencsére a veszélyes autók közül kettőnek zöldfülű pilótája volt. Nem tőlük féltem. Hanem azoktól akiknek már volt neve. Minden esetre nem ijedtem meg bíztam istenben a tudásomban és a jó öreg amerikai V8-asban.
A rajtvonalhoz gördültem a sárga Taxival, majd babonából el indítottam a taxi órát és vártam a rajtra. A sebesség váltót kettes sebességbe téve felpörgetett motorral vártam a rajtot. Egy csinos a fantáziára nem sok mindent bízó felsőben lévő csaj végig lejtett a kocsi előtt, és pár pillanat múlva elindította a mezőnyt. Hála annak, hogy kettesből indultam a kerekek nem pörögnek ki, hanem egyből előre lökik az autót, miközben én a gyorsulástól az ülésbe préselődök. A kipörgés gátlóval rendelkező kocsik ugyan így tesznek. Az amatőrök azonban füstölő gumikkal ragadnak be pár értékes másodpercre az induló pozícióba. A sárga taxi azonban megbízhatóan ketyeg, és máris váltok felfelé, majd oldalra vágódok, hogy a következő kanyarban enyém lehessen az ideális ív. Majd már rántom is félre a kormányt. Az akciómnak köszönhetően rögtön az elején a második helyre törtem. Szerencsém van. Bárki is jön utánam, az köti le, hogy maga mögött tartsa a negyediket, és nem az, hogy engem előzzön. Azt hiszem itt az ideje egy kis zenének, és belököm a kedvenc ír kocsma zenét játszó együttesem a lejátszóba. A jó tempós jó kedélyű zene csak megnyugtat, és az agyamból minden kiürítve hajtani kezdek. A második kőr végére megelőzöm az előttem kacskaringózó japán tuning csodát, és az utolsó kört már öt másodperces előnnyel nyerem. Amikor le állok, le áll a taxi óra, és le álla zene is. Az igaz győztesek örömével szállok ki a kocsiból. Bár közben a kezeim mint mindig most kezdenek remegni ahogy a győzelem feloldja bennem a feszültséget.

Csak a pálya egyes szakaszain láttam, ahogy Nick vezetett, éppen kifogtam az egyik előzését is, és be kell vallanom meglepett az a teljesítmény, amit egy ilyen ócska taxival véghez vitt. Csak mosolyogtam az orrom alatt, ezzel ő is bebizonyította, hogy nem minden csak a kocsin múlik, hanem azon is, hogy ki ül benne, és az a valaki hogyan képes vezetni. Ő sokkal többet hozott ki a sárga taxiból, mint azt bárki elsőre gondolta volna, a meglepetés ereje...ez tetszett benne, hogy ennyire elszánt, és mellé még az sem utolsó, ahogy vezet. Leugrottam a vaskorlátról, amin eddig ültem, lassan úgyis a végéhez közeledik az ő körük, és egy kis pihenő után hamarosan indul majd az utolsó kör. Én arra tartogattam a készleteimet, amit nem akartam túl hamar elfüstölni már az elején. Könnyedén puffant a boxcipő a porban, majd vissza indultam a kocsim felé, amit kissé távolabb hagytam, de az utam csak félig volt sikeres, ugyanis egy kisebb csoport pattant elém, fiúk, lányok vegyesen, és egy alakot fogtak közre, meg sem lepődtem...
-Mit akarsz Luther?-kérdeztem meg, lazán álltam, semmi feszültség nem volt bennem, a karjaim is lazán lógtak magam mellett, csak az bosszantott, hogy egy ilyen öntelt p*cs, most itt fog nekem pattogni.
-Most menőzöl itt te r*banc...totálkárosra törted az új járgányom. És ezt nem fogod csak úgy megúszni...-fenyegetőzött itt nekem ez a punk hajú hülye gyerek.
-Ó igen?-húztam fel a szemöldökömet amolyan nemtörődöm módon, eszem ágában sem volt pont most itt ezt a hülye elkényeztetett ember képződményt pesztonkálni, mikor hamarosan kezdődik a következő futam.
-Én úgy tudom, te ültél a volán mögött, és te szálltál el a csoda kocsiddal...ha nem tudsz vezetni, akkor mi a francnak jössz ilyen helyre.-bosszantott a stílusa, de ez sem a hangomból sem a viselkedésemből nem jött át, ahhoz azért sokkal hidegebb vérű voltam, és nem egy ilyen helyen fogok elkezdeni balhézni, hiszen akár ki is zárhatnak innen, ami sokkal nagyobb érvágás lenne, mint egy ütés.
-Te kis...-és már indult is volna összeszorított öklökkel felém, de a többiek visszafogták, mondván nehogy kizárásra kerüljenek ők is.
-Ezt még nagyon megbánod.-mutogatott még felém, de egy cseppet sem érdekelt, hanem elindultam a kocsimhoz. Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy a későbbiekben még tényleg érhetnek meglepetések. Nick körének vége volt, gratuláltam volna neki, de újabb kör kezdődött, beültem a kocsiba, csak lelassítottam mellette, hogy amíg ő kiszállt a kocsiból gratulálhassak neki.
-Héé, nagyfiú...többet mutattál, mint amire számítottam. -kacsintottam rá, de most túl sok időm nem volt csevegni, mert fel kellett állni az újabb kör rajtjához.
Elindították a kört, rá is léptem a gázpedálra, de megint nem kapkodtam el az elejét, csak annyira, hogy jó pozícióban maradjak. A végén kell majd mindent beleadnom, fogytak is a körök, és az utolsó kör előtt már a második helyen voltam.
~Az utolsó...mindent bele kicsi...~magyaráztam a kocsinak, mintha legalább is az hallaná amit mondok, de ez is csak amolyan megszokás volt tőlem. Tudtam, hogy épp most jött el az ideje, hogy ráadjam a kakaót a nitróval, ha a hosszú egyenesben megelőzöm az előttem lévőt, az utolsó kanyar már nem lesz akadály, és enyém az első hely. Jött egy balos kanyar, és következett a hosszú egyenes szakasz, és rákapcsoltam a nitróra...
-Mi a...-csak felberregett a motor, de a beépített nitró hatása sehol, mintha hirtelen elfüstölt volna a varázserőm. Csak azt láttam, hogy az előző autó kezd lassan elhúzni előlem, és ha nem kapcsolok rá most azonnal, akkor bukom az egészet. Már nem csupán az adrenalin dobolt a fülemben, hanem az ideg is. Mintha hirtelen elborult volna nálam valami, és egy fátyolfüggönyt eresztettek volna le.
-Ezt nem...-az indulataim pattanásig feszültek, az ujjaim görcsösen szorították a kormányt, és hangosan üvöltöttem fel a kocsiban...és a GT gyorsulni kezdett, mintha legalábbis működne a nitró, de szinte másodpercek alatt túlgyorsulta annak a korlátait, megelőzve az előtte lévő autót, és mintha nem tudna lelassulni, pedig közeledik az utolsó kanyar a cél ráfordítónál, de ha nem képes lelassulni, akkor könnyen felborulhat az egész autó. Valami különöset kezdtem érezni, a ködöt mintha valaki egy szempillantás alatt elfújta volna a szemem elől, és éreztem, ahogy az orromból folyik a vér, a fülem még mindig erőteljesen lüktetett, a szememben is elpattant néhány hajszálér, amitől kissé bevérzett a bal szemem, és ekkor vettem észre a közeledő kanyart, reflexszerűen léptem rá a fékre, és forgattam a kormányt, hogy szinte becsúszott a kanyarba az autó, kissé talán jobban kilógott a hátsó része, mint normális esetben, de a manőverrel be tudtam úgy fordulni, hogy hajszál hijján, de nem borultam fel a kocsival. Átértem a célom, de tovább mentem, távolabb hajtottam valamivel a pályától, és az emberektől. Leállítottam a motort, és rádőltem a kormányra. Alig kaptam levegőt, a szívem többszörös gyorsasággal vert mint normális esetben, ziháltam, az orromból még mindig folyt a vér. Kellett jó néhány perc, amíg össze tudtam szedni magam. Az ujjaimat majdhogynem le kellett vakarnom a kormányról, úgy elzsibbadtak, annyira szorítottam azt. Kinyitottam az ajtót, és kiszálltam, a lábaim iszonyatosan remegtek, így le kellett ülnöm a kocsi mellé, megtámasztva a hátam és a fejem. Próbáltam mély lélegzeteket venni, hogy a szervezetem megnyugodhasson, majd hirtelen felnevettem. Tudtam, hogy valami oknál fogva ismét bekapcsolt a képességem, bár most nem egészen tudatosan jött a dolog, hiszen tulajdonképpen nem sok mindenre emlékszem, csak hogy nem működött a nitró, és hogy már ott volt előttem a kanyar. A kézfejemmel megtöröltem az orrom, lassan az orrvérzés is kezdett alábbhagyni. Mikor úgy éreztem már megnyugodtam valamelyest, megpróbáltam felállni, majd belenéztem a visszapillantóba.
-Hát ez igazán remek...-láttam meg a bevérzett bal szememet, a halovány vérfoltot az orrom környékén, nem festettem valami jól, de mielőtt visszamegyek csinálnom kell valamit magammal...

Az emberek körém özönlenek ahogy kiszállok a taxiból. Nekem azonban most nem az ünneplésre van szükségem. Hanem arra, hogy egy kis sétával le vezessem a kezeim remegését is okozó feszültséget. Nem tehetek róla a stressz és a szervezetemben elszabaduló adrenalin miatt jön rám ez a kéz remegés. Szerencsére általában mindig csak a stressz helyzet elmúltával. Ahogy a kocsim körül sétálgatok befut mellém a hölgy az ő Porsche GT-jével. A jókedvembe máris enyhe csalódottság költözik. Tudom mennyire jó sofőr, és azt is az ő kocsija mennyivel jobb mint az enyém. Tudom, hogy nem sok esélyem van a következő fordulóban. Azonban a büszkeségem nem engedi, hogy csak úgy feladjam. Mire az utolsó versenyző is be áll a rajt helyre már én is újra a volán mögött vagyok. Az előző körrel ellentétben ez pont elég volt ahhoz, hogy beragadjak a harmadik helyre. Hiába vezetek ezek után hibátlanul, az én kocsim ebben a körben nem elég a győzelemhez. Egy ilyen versenyben mint amiket ezek a srácok rendeznek pedig csak egy győztes van. Mindenki más vesztes. Elvégre csak az első helyezett viszi haza a nagy lóvét. Én pedig már tudom, hogy milyen ostoba is voltam, hogy a nehezen kuporgatott pénzem egy jó részét a versenybe fektettem. Azt hiszem végül a verseny szervezőkkel kell majd egy kicsit beszélnem. Kissé igazságtalannak tartom, hogy olyan autókkal kell kiállnom ahol nincs esélyem a nyerésre, mindezt csak azért mert jobb sofőr vagyok az átlagnál. Végig Moira Porschéja után száguldottam próbálva őt követni a szélárnyékában, remélve, hogy elegendő lóerőt tudok spórolni ahhoz, hogy hirtelen be előzhessem. Sajnos nem sok esélyem volt erre főleg azért is mert az utolsó körben a Porsche úgy kilőtt, mintha nem is benzint tankolnának belé üzemanyagként hanem zsírozott villámot. Igen és a legrosszabb az egészben az, hogy a jelek szerint mindezt a verda csak saját erőből oldotta meg, hiszen sehol nem látom kicsapni a kipufogóból a kék szinű nitrót.
Úgy hagyott le mint a gyalogkakukk a préri farkast. Éppen csak azt nem hallom a GT felől, hogy „BIP BIP”. Az igyekezetét látva én sem adom alább, nyomom a gázpedált és hajszolom a V8-ast. Sajnos az igyekezetem ma estére nem elég csak a második helyre, melyet éppen csak eltudok happolni az eddig első helyen vezető sofőr elől. Csalódottan álok félre a második helyezésem ellenére is. És most ezúttal nem tudom értékelni, hogy éljenző emberek vesznek körbe.
Helyette kíváncsi szemekkel figyelek a távolban megálló nyertes felé, mivel én is gratulálni akarok neki úgy döntök, hogy elindulok felé én is pár emberrel. Valamiért nem tetszik nekem a lány, olyan furcsa a tartása. Így megszaporázom egy kicsit a lépteimet, hogy minél előbb hozzá érjek. Félúton járhatok, mikor hallom a hátam mögött felbőgő motort, majd a sivító kipörgő gumik hangját. Csak egy pillanatra kapom hátra a fejem máris tudom mi fog történni. Luther rossz vesztes, és bosszút akar állni, még pedig azon aki a legjobban szúrja a szemét, Moirán. Nem tudom mi üt belém, hiszen nem igazán törődök az emberekkel. Mégis elrugaszkodom a földtől, és szupermen szerűen repülve száguldok a lányhoz, éppen megelőzve a száguldó autó szörnyet, és kapom fel magamhoz őt a levegőbe. Szorosan szorítom a karjaimba, miközben a földtől három méter magasan lebegek. - Az a mocsok Luther, ezt meg fogja keserülni. - Dohogok, majd odébb lebegve a földre eresztem a lányt.

Még vártam egy kicsit, miután felálltam, úgy gondoltam össze kell szednem magam, ilyen kinézettel nem festené túl bizalomgerjesztően, és túl sok kérdést vonna maga után a dolog, hogy mi történt velem. Tulajdonképpen a kocsival kapcsolatban is csak az a mázlim, hogy egyedül Nick volt olyan közel, hogy lássa, hogy nem a nitrótól lendült meg a kocsi, és talán maradt benne némi kétely ezzel kapcsolatban, de mindent ki lehet magyarázni, spéci cucc, amit épp kipróbáltam, vagy valami hasonló. Kérdés, hogy ő mennyire figyelte ezt a verseny közben, és mennyire fog kíváncsiskodni. Valamit majd kitalálok, ha ez mégis megtörténne. Ahogy töprengtem és ott botorkáltam a GT körül fel sem figyeltem a körülöttem zajló eseményekre. Már csak a felbőgő motor zaját hallottam, és ahogy odakaptam a tekintetemet, már csak a fényszórók éles fényével nézhettem farkas szemet. Kénytelen voltam a kezem a szemem elé tenné, hogy lássak valamit, de pillanatnyilag megvakítottak a fényszórók. A következő, amire kapcsoltam, hogy valami árnyék száguld felém, ami egyre nagyobb lesz, és akkor valami nekem nyomódott. Kellett pár perc hogy ne a szemem előtt táncoló színes foltokat lássam, hanem azt is, ami ténylegesen történt. Ekkor éreztem meg a szuszogást, és ahogy felnéztem Nick arca volt néhány centire az enyémtől. Sejtettem, hogy minden bizonnyal most nagyon is kiült az arcomra a "mi a franc folyik itt" kifejezés, és csak nagyokat pislogtam. Nem is igazán vettem a lapot hirtelen, hogy hogy jön ide Luther, és ahogy a káromkodás felé fordítottam a fejem, esett le csak igazán még jobban az állam. Jóval három méterre lebegtünk a föld felett, miközben odalent Luther nagyban mutogatott, és elég durva szitkokat szórt rám és Nickre is, de most már nem csupán azért, mert vesztett, hanem mivel kapcsolt, hogy egy "normális" ember aligha lenne képes repkedni a föld felett. Ekkor már nekem is megütötte a fülem, ahogy a "mocskos mutáns" és "torszülött" szavak elhagyták a száját, és rettentő dühös lettem, még ha ez jelen esetben konkrétan Nicknek is szólt nem nekem. De magamra vettem, hiszen én is szembesültem már ezzel az elítéléssel, és az esett a legrosszabbul, mikor apám vágta ezt érzelemmentesen a szemembe. Nem véletlenül gyűlölöm ennyire az ilyen alakokat. Ökölbe szorult a kezem, és kicsit meg is csúsztam, ekkor kapcsoltam, hogy jelenleg még mindig lebegek, miközben Nick próbál megtartani.
-Túl sok ilyen alak van mint ez a Luther.-ezzel tulajdonképpen most a mutáns ócsárolására céloztam, nem pedig arra, hogy nem tud veszíteni, de minden bizonnyal Nicknek erről fogalma sem lehet. Furcsa érzés volt, hogy most szembesültem azzal, hogy ő is hasonszőrű mint én, bár ezt ő rólam még nem tudja. És emellett megnyugtató érzés is volt, hogy ha már annyira szimpatikus lett már az elején, hogy legalább mutáns, és nem egy gyökér emberi féreg. Hatalmas kő esett le a szívemről.
-Kössz, az életmentést,superman!-mosolyodtam el, de ez a mosoly hamar tova is repült, ahogy folytattam.
-Viszont örülnék ha letennél, egyrészt át kell vennem a pénz mielőtt meglépnek vele, másrészt, nem fogok elfutni egy ilyen gyáva patkány elől, mint ez a Luther és a bandája.-elég elszánt voltam, és tényleg komolyan gondoltam. Bár tervem az egyelőre még nem volt, hogy ha valóban földet érünk, akkor mi is fog történni.