Meditációs kert

Buddha, az örök, a nagy tanító szobra előtt térdeltem, visszaülve a sarkaimra. Bal tenyerem a mellkasom előtt, jobb öklöm a tenyerembe helyezve, mutató és középső ujjam felfelé tárva. Jégpára rezgett ajkaim körül, tejfehér szemeimet lehunytam s magamba mélyedtem. Az ő életéből, a tanításaiból merítettem erőt ahhoz, amit most nekem is meg kell tennem. Tanítanom a hozzám érkező lelkeket. A test csak utána következik.
Bár bizonytalan a tudásom még a jelen korról, valahogy úgy érzem, ezek az első tanítványaim megszenvedik majd a módszereket, melyeket rám hagyományoztak a Shimotami mesterei. Lehet, hogy manapság nem így oktatnak. De a hatékonyságáról nincs kétségem. Mögöttem a földbe szúrva állt a katanám, mellette a földön a botom. Két üres vödör. 12 bambuszbot a földbe szúrva, egyenként 2,5 méteresek. Másra nincs szükség, soha nem is volt. Ezekre sem lenne feltétlenül, ha nem kezdő tanítványokkal kéne foglalkoznom.
Ahogy meghallom a lépteket magam mögött még viszonylag távol és a halk beszélgetést előre hajolva homlokommal érintettem a talajt Buddha emléke előtt tisztelegve, majd visszaereszkedtem a meditatív ülésbe és várakoztam.

Hátát a nő öltöző ajtaja melletti falnak támasztva várakozik, hogy osztálytársa, és egyben barátnője, végre elkészüljön, és útnak indulhassanak a tanóra felé. A lány "halk kuncogása" kihallatszik a folyosóra, ezért aztán nem tudja megállni, hogy még egyszer utoljára rákérdezzen valamire. Még az sem gátolja meg benne, hogy újra feltegye a kérdést, hogy gondolatolvasó lévén természetesen hallja az igazi választ is.
-Te Sarah, most már tuti nem öltözöm át még egyszer, úgyhogy nyugodtan bevallhatod, biztos, hogy kötelező ezt viselni, minden gyakorlathoz, vagy csak látni szeretted volna...
Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, s megjelenik a nő, ugyanolyan fekete bőrcuccra hasonlító valamiben, mint amit ő visel. A látványtól eláll a szava, s monológja végre örök rejtély marad, hisz az egyetlen szó, amit ki tud ejteni a következő fél percben az, hogy "hűha".

-Szóval, a fickó komolyan idősebb, mint Kanada? - Kérdi érdeklődve a lánytól, persze csak halkan, hisz már közel járnak úticéljukhoz,vagy legalábbis erre tippel a Buddha szoborból. - Ezt egyébként hol szerezted? - Kérdi, s finoman megcirógatja a lány arcát, gondosan kikerülve az elszíneződött részeket. - Belenéztél egy ágyú csövébe, amikor lőttek vele? - Bár ezzel most poénkodik, némi aggodalom azért érezhető a hangjában, bármennyire is próbálja titkolni azt. Közben csak megérkeznek a kertben, és.. JÉZUS ATYAÚRISTEN!
~Mi a fene? Mintha átléptem volna egy féregjáraton a középkorba! Hol vannak a lámpák? A kamerák? Az elektronikus öntözőrendszer fejei? Te jó ég, ezt a kertet valaki kézzel locsolja?~
-Jó napot! - Szól a tőle telhető legtöbb határozottsággal, miután a férfi befejezte a meditációt, és feléjük fordult. - Még nem találkoztunk, a Nevem Sean Darrow. - Elengedi barátnője kezét, és a férfi felé nyújtja jobbját. Közben szeme sarkából felfedezi a földbe szúrt gyakorlóeszközöket.
~AZTA! Ez a manus tényleg igazi Ninja lenne? Ez olyan király!~
Természetesen a Katana látványa volt az, ami ennyire fellelkesítette őt. A fiúk már csak ilyenek...

Olyan jó volt látni Sean elképedt arcát, mikor közöltem vele, hogy a suli egyenruhájában kell menni Fagypont órájára. Közben persze nagyon igyekeztem erre is gondolni, habár éreztem, hogy egy kicsit elbizonytalanodik közben, de végül csak elhitte.
Én szeretem az enyémet viselni, így nem okozott gondot, hogy magamra öltsem, de még az öltöző előtt álló fiú, ekkor is kételkedett. Én tudom, hogy nekem mi áll jól, és ez jól állt, ezt az arcáról is leolvastam, mikor kiléptem. Már megérte!

Míg a Fagypont által létrehozott kis kert felé mentünk, még nagyban magyaráztam Seannak, hogy ki is tulajdonképpen a férfi és honnan jött. Közben persze nem kerülte el a figyelmét az a pár kék folt és a felreped szám sem, amit még a két nappal ezelőtti csetepaténkban szereztem, de mielőtt válaszolhattam volna már meg is érkeztünk és ahogy Sean-nak, nekem is leesett az állam. Pár nappal ezelőtt itt még csak mértani alakzatra vágott dísznövények és gyep volt, most meg egy kis csoda kert. Eszméletlenül tetszett, ilyet mindig is csodáltam a képeket, vagy a filmeken és most élőben látni fantasztikus volt.
Közben azért a férfi mögötti felszereléseken is végig futott a szemem, de egyelőre elképzelni sem tudtam, vajon mire is szolgálnak majd. De hát azért jöttünk, hogy majd megtudjuk.
Míg Sean a kezét nyújtotta és, ahogy már láttam Fagyponttól is, csak meghajtottam magam.
- Üdvözöllek Fagypont! Megérkeztünk az első óránkra.

Oldalra nyújtottam a két tenyeremet és jégcsapokat lőttem vele a talaj felé, amik egy bizonyos magasság elérése után egyszerűen megemelték a testemet, bár még mindig a meditációs ülés pózában, csak amint elérték a kívánt magasságot tettem le a két lábam, majd fordultam meg a tanítványaim felé. Nem foglalkoztam a fiatalember előre nyújtott kezével, helyette derékból meghajoltam feléjük. Még mindig nem értem mit kéne ilyenkor csinálni, mikor így előre nyújtják a tenyerüket...
Felegyenesedve megszólaltam, hangom jegesen ropogott, maszkom előtt jégpára kélt:
- A nevem Fagypont. Tanulni jöttetek hozzám és számomra megtisztelő - kezdtem, majd Sarahra néztem: - Remélem kipihented az összecsapásunk sebeit már. Megmondom előre, hogy a gyakorlás teljes fókuszálást kíván. Ha nem sikerül, meg vannak az ősi módszerek, amelyek segítenek elérni, hogy az elme ne kalandozzon el. Talán fájdalmasak, de hasznosak. Bármit meg lehet velem beszélni, mert a kétségek gyötörte elme nem tiszta, nem tud a feladatára koncentrálni, de a tiszteletlenséget, a feleselést és a fegyelmezetlenséget nem tűröm.
A kis vízzel telt mélyedésre mutattam:
- Mosakodjatok meg, vegyétek le a csizmákat és merítsétek tele a vödröket - adtam ki a kezdő utasításokat.

Vár pár másodpercet, de aztán erős kétségei támadnak afelől, hogy a férfi viszonozná a gesztust. Ebben a hitében megerősíti hajlongása, és az utána következő gondolatok, így aztán feladja a dolgot, és vissza ereszti karját maga mellé.
~Azért ez a felállás nem volt semmi! Egyszer nekem is meg kell tanulnom!~
-Összecsapásunk? - Kérdi meglepve, de aztán inkább nem firtatja tovább a dolgot, hisz ha jobban belegondol, mutánséknál lehet az a normális ismerkedési protokoll, ha először egymásra támadnak. Hanem a következő utasítás hallatán már igencsak ledöbben.
~Megmosdani? Nincs ehhez egy kicsit hideg...~
Na persze, Sarah nem ellenkezik, és ő sem akar beégni, így hideg ide vagy oda, a víz fölé hajol, két tenyerébe vizet tölt, s megmossa az arcát. Ha fagypontnak az volt a célja, hogy Sean 1000%-os bizonyossággal felébredjen, s a gondolatai sem akörül járjanak, hogy mit csinálna szívesebben most valahol máshol, akkor elérte célját. Ilyen ébernek még sosem érezte magát, s ilyen szaporán sem töltött még tele vödröket vízzel. Mindegy, csak mozoghasson, mielőtt ide fagyna! A feladat közben lerúgja a csizmáját is magáról, de aztán szépen rendezetten helyezi el barátnője lábbelije mellé.
~Kezd rossz előérzetem lenni...~

Megcsodálom Fagypont bemutatóját a jégcsapos felállással, mondjuk én már láttam tőle egy pár trükköt, úgy hogy nem lep meg annyira a dolog, mint Seant, de azért látványos, az tuti.
- Igen, már jól vagyok. – biztosítottam a férfit az egészségi állapotommal kapcsolatban, majd figyelmesen végighallgatom, hogy mik az elvárásai velünk szemben.
~ Hát ez érdekes lesz! Azt hiszem a fókuszálás és a nem elkalandozást még igazán gyakorolnom kell, főleg, ha Sean itt lesz mellettem! ~
Bólintással tudomásul vettem az elmondottakat, aztán a kis mélyedéshez mentem, ahol egy kisebb sóhaj után megmerítettem a kezem.
Azt hiszem jó kis szórakozásnak nézünk elébe, hiszen a vizes mókához és a mezítláb mászkáláshoz kissé zimankós az idő, de hát már az elején nem akarjon vitatkozni az ember.
Gyorsan megmostam az arcom és igyekeztem a ruhámba megtörölni a vizes kezem, aztán a csizmámat is levettem, majd a vödörrel igyekeztem a vízhez, hogy maradéktalanul eleget tegyek az utasításoknak.
~ Remélem nem a hidegtűrő képességünket fogja tesztelni Fagypont, mart az ő tuti jobban bírja, mint én. ~

Mezítláb és vizes arccal a hűvös időben némileg dideregtek, ellenben a figyelmük azonnal koncentrálódott felém. Megálltam előttük és nem túl hangosan, de érthetően beszélni kezdtem:
- Az embernek hat alap érzékszerve van - néztem rájuk. - Szem, fül, orr, nyelv, bőr és elme. Ha használni akarjátok a testeteket és a képességeiteket, akkor meg kell tanulnotok legelőször is uralkodni az érzékeitek felett. Ha kell kiélezni, ha kell, akkor pedig kikapcsolni bármelyiket. A legtöbb ember úgy hiszi, hogy szabadon csak a látását képes kikapcsolni a szeme behunyásával, de ez nem igaz. A fej az egyetlen, ahol igazán érzékelünk, tegyük bármelyikkel a hat érzékünk közül. Megtanítalak titeket először is arra, hogy hogyan ne vegyetek tudomást valamilyen ingerről. Hajtsátok fel a nadrágotok szárát a térdetek fölé, aztán lépjetek bele a vödrökbe.
Megvártam, míg eszerint cselekednek. Végignéztem rajtuk:
- Fáztok - mondtam egyszerűen. Kinyújtottam a tenyereim és jéggé fagyasztottam a lábuk körül a vödrök tartalmát. A hangorkánnak elejét véve feltartottam a tenyerem:
- Mint mondtam, nem tűröm a feleselést. A lábatok nagyjából fél óra alatt elfagy, ha nem figyeltek rám, akkor ezzel csak időt veszítetek.
Úgy éreztem egyből kiéleződött a figyelmük, így folytattam:
- A legtöbb inger egyszerűen felülírható egy erősebbel. Most a legerősebb érzéketek, hogy fáztok. De ennél értek már komolyabb behatások is titeket életetekben. Csukjátok be a szemeteket és koncentráljatok valamire, ami sokkal fontosabb volt nektek a jég érintésénél. Ha nem tudtok ráfókuszálni az elmétekkel, akkor csak magatoknak ártotok, így javaslom igyekezzetek...
Voltak kétségeim, hogy elsőre sikerül-e, de nem is számít, akkor majd rávezetem őket. Valójában nincsenek veszélyben, de ezt egyelőre nem kell tudniuk, a veszélyhelyzet csodákra képes.

Felhorkan a lány gondolatainak hallatán. Na persze, NEKI lesz nehéz dolga koncentrálni, MIATTA?! Már épp megfogalmazna egy telepatikus választ, mikor megüti fülét Fagypont utasítása.
~HOGY MIT AKAR? MIT CSINÁLJAK???~
Bátortalanul tekint maga mellé a lányra, de aztán beadja a derekát. Óvatosan lép a vödörbe, nagyjából mintha tisztában lenne vele, hogy taposóakna hever az alján, de abban reménykedik, hogy ha csak lassan nehezedik rá, nem fog felrobbanni. Nos, a számítása nem jön be. A másik lábát már gyorsan dugja a vízbe, hogy mihamarabb túl legyen rajta, ki is löttyen belőle jó néhány csepp, de pillanatnyilag jobban leköti a lábszárától felkúszó fájdalom, mely végigfut gerincoszlopán, s fogsorát sűrű vacogásra készteti. Aztán, mintegy kegyelemdöfésként, tanáruk jéggé fagyasztja a vizet, és arra következtet, hogy ők most fáznak.
~MIBŐL JÖTTÉL RÁ???~
Szíve szerint ezt mondta volna, de a férfi leintette őt, mielőtt megtehette volna.
-O...o...oké... - Jelzi dideregve, hogy megértette az utasítást, s megpróbál valami erőteljesebb élményre koncentrálni. Sajnos, bármennyire is töri a buksiját, semmi sem jut eszébe, ami ennél jobban fájt neki életében, és eszméleténél tudott maradni, így rövid úton úgy dönt, más felől lesz kénytelen megközelíteni a kérdést. Ismét maga mellé tekint, s kinyújtja karját Sarah felé. Őszintén reméli, hogy fájdalmában nem növesztett tüskéket a lány, mikor megszorítja a kezét, és rá mosolyog, de ha nagyon őszinte akar lenni, a lesokkolás sem tűnne olyan borzalmas alternatívának.
~Oké, nincs fájdalom! Velem van a lány akit imádok, kit izgat egy kis jég? Nem fáj, nem, nem NEM!~

Mikor már kellően kezdtem vizes arccal és kézzel fázni, nagyon odafigyeltem arra, amit Fagypont mondani kezdett, hátha ebből valami hasznom is származik és a hideg is elmúlik, de ami a végén jött az alaposan meglepett.
~ Mi, hogy abba a hideg vízbe álljak mezítláb? ~ kezdtem volna hangosan is, de ekkor eszembe jutott a feleselésre, meg a fegyelmezettségre vonatkozó mondata és befogtam a szám.
Mikor a vödörbe léptem a bőröm egy fél másodpercig megvédett a nyillaló hidegtől, de aztán kamatostól kaptam vissza. Láttam, hogy Sean sem élvezi a helyzetet.
Na, de még csak ezután jött a hab a tortán, mikor Fagypont befagyasztotta a vizet! Még a menekülés is lehetetlen volt így! Persze már élénken a tudomására is hoztam volna, de egy kézmozdulattal belém fojtotta a szót.
~ Hmm! Valami nagyon olyan dologra kellene koncentrálni, ami a hidegnél is fontosabb? Ohh, Istenem, de ez nagyon hideg! Már most lefagy a lábam! Mi a fenére kéne gondolni, azon kívül, hogy ki akarom venni a lábam a vödörből és valami jó kis meleg helyre tenni! ~
- Ez nagyon hideg! – nyekergem egy kicsit halkan, de egyelőre próbálkozom, hátha mégis el tudom vonni a figyelmemet, mikor Sean kezét érzem a kezemen.
Ránézek és egy kicsit enyhül a fájdalom, de látom, hogy neki sem megy jobban és ekkor elkezdek aggódni, hogy mi van, ha mégis lefagy a lábunk! Ezt nem teheti velünk! Kezdek mérges lenni , de Sean miatta tüskéket vissza kell fognom, pedig lehet, hogy azok melegebben tartanának.
Megint próbálkozom és egy ideig sikerül is a Harci teremben tett legutóbbi csatára koncentrálni Adammal, de pár perc után a fokozódó fájdalom visszarángatott a valóságba.

Nem adtam semmi jelét annak, hogy mi a véleményem a viselkedésükről, vagy a tetteikről, egy idő után érdeklődően szólaltam meg:
- Mondjátok csak, ti hogy találkoztatok?
Hallgattam a mondandójukat, folyamatosan kérdéseket téve fel minden lényegtelen apró részlet kapcsán. Mikor történt ez, hol történt, stb. El kellett mesélniük az első találkozást részletesen. A nehézségeket, az orvosi szobát, egyebek. Folyamatosan fenntartottam a figyelmük fókuszát a történetükre a kérdéseimmel. Majd nyugodtan szólaltam meg:
- Már csak egy kérdésem van. Hol marad a vacogás? - néztem rájuk.
Leírhatatlan volt a döbbenet, ami az arcukra ült. Bólintottam:
- Elvonta az elméteket a történetetek, mert egymásnak fontosabbak vagytok, mint a jég hidege a lábatoknak. Egyszerű.
Intettem, mire a jég kis golyókká vált, így könnyen kihúzhatták a lábukat, ami szinte csak éppen hogy kipirult, más baja nem volt.
- Természetesen ez a módszer sem mindig hatásos, de egy alapvető és viszonylag egyszerű dolog. Felvehetitek egyelőre a csizmákat, ha akarjátok.
Ha megtették, ha nem, intettem, hogy jöjjenek ide elém, amint végeztek.
- Hallás. A második legfontosabb érzékszerv. Hunyjátok be a szemeteket, hogy az ne zavarjon titeket most... Jól van. Azok, akik megvakulnak, élesebb érzékekre tesznek szert a többi területen, mert így próbálja a fej kiegyenlíteni az egyik elvesztését. Gondolom ez a ti korotokban is ismert dolog. Azonban a hallás változtatható és ki is kapcsolható, ha szükséges. Nem a rászorított tenyérrel gondoltam... Csukott szemmel nem láttok, próbáljatok meg a halláson kívül a többi érzékszervetekre támaszkodni. Érezzétek a téli kert, a víz illatát, a vízcseppeket az arcotokon... Jól van. Koncentráljatok. Fókuszáljatok ezekre. Ne törődjetek a hangokkal. Az enyémmel sem. Csak azzal foglalkozzatok, hogy az illatok és az elme megérzései alapján képzeljétek el, hogy milyen a kert körülöttetek.
Csendben maradtam ez után és hangtalanul nekiálltam átrendezni a dolgokat. Máshová kerültek az illatos füstölők, néhány virág. A mozgásom biztosan nem csap zajt, lássuk mennyire képesek fókuszálni.

Hihetetlen, de a lány érintése - mit érintése? Szorítása! - önmagában is elég volt ahhoz, hogy ne a hidegre koncentráljon, ami a csontjáig hatolt, s egyben kíváncsivá is tette, hogy vajon képes lenne-e papírrepülőt hajtogatni a tanár úrból.
-A lll..lőtéren - kezd bele a történetbe, még mindig dideregve. - Ott áááá....állt a bibibi...biztonsági űűű...űveg előtt, és nénénézzzzzte a többi elmebeteget, ahogy gyakorolnak, ééénnn pedig...
~Basszus, ez de hideg! Na jó, mély lélegzet! Mélyebb!~
-Ssszóvval, első látásra megtetszett nekem. Sosem láttam még ilyen aranyos lányt, ennyi fegyver között, úgyhogy meghívtam egy kis céllövöldére. Remek harcosnak bizonyult, ezért együtt is vacsoráztunk ahol aztán...
És mesél tovább. Az első közös Hot Dog-ról, az első csókról, az együtt töltött éjszakáról a gyengélkedőn...Néha azért hagyja a lányt is szóhoz jutni, illetve, amikor hallja, hogy szegény a normálisnál is jobban kivan a kiképzéstől, bátorítóan megszorítja a kezét, bár nem teljesen biztos benne, hogy érzi egyáltalán ezt, ő alig...
-Huhh? - Kérdi, s valóban nem dideregnek többé. Lehet, hogy tényleg tud valamit ez az ősninja? Minden esetre, a következő beszéde bármilyen szívmelengető is, ő csak azzal törődik, hogy mint egy rakéta kilövelljen a vödrökből, és mire ahhoz a részhez ér, hogy "viszonylag egyszerű", ő már fel is kapta a csizmáját. Ezt követően Sarah-ra néz.
~Jól vagy? HA nagyon fáj, csak szólj, kettőnkkel egyszerre csak nem bír el!~

És akkor rátérnek a következő gyakorlatra. Kicsit furán hat az a mondat, hogy "ne törődj a hangokkal", főleg egy olyan ember számára, aki tényleg hallja őket, olyan értelemben is. Apropó!
-Nem tudom, mennyire tájékoztatták - kezd bele a magyarázkodásba, egyik kezét felemelve, mintha tényleg az iskolában lennének - de nekem a hatodik érzékem hall is...úgy szó szerint.
Némileg gyanakodva hunyja le két szemét, hisz a korábbiak után érthető módon arra gyanakszik, hogy ha nincs résen, fejbe verik őt az egyik bottal, vagy valami hasonló szörnyűség történik, amire még gondolni sem merne...
~Hé, várjunk csak!~
Most tűnik csak fel neki, milyen ritkán hallja Fagypont gondolatait. Valamivel gyakrabban mondjuk, mint Adam-nek, de akkor is! Elvileg tudnia kéne róla, ha ilyen gaztettekre készül már jó előre, ő viszont...hmm...lehet tényleg alkalmas a feladatra...csak ne fájna ennyire? Apropó fájdalom, vajon most mire készülhet?? Jobb híján megpróbál a feladatra koncentrálni, s érezni maga körül az élővilág bűzét, a füstülők aromáját - mely valamiért képtelen nyugton maradni egy helyben - s Sarah édes illatát.

Mikor már épp jelezni akartam, hogy na itt a vége, én bizony nem bírom tovább, akkor Fagypont elkezdett kérdezősködni rólunk, a megismerkedésünkről és persze ez azonnal felkeltette a figyelmemet. Mivel Sean is hasonlóan nagy hévvel kezdett mesélni és én is újra magam előtt láttam a találkozásunk, az első csókunk és az utána következő perceket, egyre jobban belemelegedtünk.
Mikor aztán a férfi felhívta a figyelmünket, hogy mi történt, hogy tényleg elfeledkeztünk arról a tényről, hogy a lábunk jégbe zárva sem fagyott le, pedig az idő már le is telt, csodálkozva vontam fel a szemöldököm.
Vigyorogva néztem a szintén elképedt Seanra és megszorítottam a még mindig szorosan tartott kezét.
Mikor végre megszabadultunk a vödörtől és a jégtől, én is gyorsan felhúztam a csizmám, biztos, ami biztos alapon, nehogy épp most fázzak meg.
Sean gondolatban feltett kérdésére, csak vigyorogva, de rosszallóan megráztam a fejem, még a végén rossz útra terel itten engem.
Aztán jött a következő gyakorlat ismertetése, ami azért sokkal jobban hangzott, mint az előbbi, legalábbis kevésbé fájdalmasnak.
Engedelmesen becsuktam a szemem és próbáltam magam elé képzelni a kertet, ahogy megláttam mikor ide értünk. Igyekeztem, hogy emlékezzek arra, hogy mi van mellettem, merre van a víz, merre a szobrok, de éreztem Sean halk légzését magam mellett és ez rögtön el is terelte a gondolataimat. Nagyot lélegeztem és kezdtem elölről.

Gyorsan Sarah mellé léptem, befogtam a szemét, majd a fülébe súgtam:
- Nyújtsd ki az ujjad, merre van a sáfrány füstölő?
A lány kinyújtotta az ujját, mire elvettem a tenyerem és már láthatta is a kudarcát. Ő azt mutatta, hogy hol volt. Sean felé szóltam:
- Merre van most a dió füstölő?
A fiú némi bizonytalankodás után helyesen megmutatta, alig néhány centimétert tévedve. Bólintottam:
- Helyes - mondtam a srácnak. - Egyikteknek sikerült meghatároznia, a másiknak nem. Mi a különbség? Nagyon egyszerű. Vagy az, hogy Sean kiolvasta az elmémből, ez esetben csalt. Ezt nehéz ellenőrizni, de idővel rájövök és akkor más módszereket alkalmazok majd. Vagy, amiben reménykedem, hogy ő azt tette, amire kértem. Az illatokra koncentrált és a hideg vízre az arcán. Előfordult már veletek, hogy beszélgetettek valakivel úgy, hogy a háttérben mondjuk zene szólt? Mi történik, ha a zenére figyelsz kissé? Nem érted, mit mond a partnered. Az érzékszervek akaratlagosan irányíthatóak. Minden szinten. Az elme is Sean - néztem rá. - Gyakorlás kérdése.
Letérdeltem, majd visszaültem a sarkaimra velük szemben, intettem, hogy csatlakozzanak. Ott voltak mögöttük a gyékények, nem tettem rá megjegyzést, hogy ide hozzák-e, de utasítást vagy tiltást sem. Ez az ő dolguk, felnőttek már.
- Kérlek mindketten mondjátok el nekem, számokra mit jelent a nyugalom?

Hát, haditerve látszólag nem aratott osztatlan sikert két személyes seregük másik felénél, ám azon titkos célját, hogy mosolyt csaljon kedvese arcára elérte, szóval a művelet mégsem fulladt kudarcba teljesen, sőt.

~Merre van a dió füstölő? Hát, ezeknél a vándor illatosítóknál sosem lehet tudni, de ha az utóbbi 10 másodpercben a seggén maradt, akkor ott!~
Ezek szerint sikerült pont beletrafálnia. Ennyi kínzás után ez az apró sikerélmény jót tesz a lelki békéjének, kár, hogy csak 2 másodpercig tart, ekkor ugyanis jóformán csalással vádolják.
-Dehogy olvastam ki! - Méltatlankodik szinte azonnal, és valóban. A teljes csöndben jobban lefoglalták a mellette álló lány azon gondolatai, melyeket ő ébresztett benne újfent. Tudja, hogy galád dolog levegőt venni, s ezzel megzavarni másokat a koncentrálásban, de nem tehet róla, néha muszáj azt is.
~Szerencse, hogy kezdem megszokni, különben most elpirulnék.~
Na persze, az, hogy akkor nem csalt, nem jelenti azt, hogy most sem fog! Amint meghallja, hogy valami gyékény van mögöttük, azonnal hátra néz, leginkább azért, mert nem tudja mi az. Látványra nem tűnik vészesnek a dolog, és biztosan kényelmesebb, mint lefagyasztani a hátsó felüket, így inkább arra ül, mint a hideg földre, s Sarah-nak is ezt javasolja, ha nem teszi magától, nehogy már egy ilyen apróság miatt ne lehessen gyerekük.
-A nyugalom? - Ismétli Fagypont utolsó szavát, s látszólag tényleg elgondolkodik a kérdésen. Annyi biztos, hogy ha személyes tapasztalatra vágyik a szó jelentésével kapcsolatban, rossz helyen keresgél. Az utolsó alkalom, amikor 2 percnél tovább voltak képesek nyugodtan üldögélni....hoppá, megvan!
-Számomra az, amikor a kedvesem ölelgetve elalszunk egy unalmas dokumentumfilmen.

Még éppen a képek megidézésével küzdöttem, mikor Fagypont hideg kezével befogta a kezem és a fülembe suttogott. Még jó, hogy ez itt történt és még időben visszafogtam a tüskéket, hiszen olyan hangtalanul tette ezt, hogy kicsit meg is ijedtem és az nálam nem olyan jó dolog, már annak aki ijesztget.
Minden esetre mikor összekaptam magam azonnal abba az irányba mutattam, ahol láttam legutoljára, persze közben galád módon átrendezte a terepet fagypont, így bizony a közelében sem jártam.
Sean persze rögtön rámutatott én meg gyanakodva néztem rá, hogy ezt vajon , hogy csinálta.
Kicsit irigykedtem is rá, mikor a férfi megdicsérte, és reméltem, hogy tényleg ilyen ügyes volt, és nem a gondolatait érezte meg Fagypontnak. Mindegy én tudtam, hogy nekem ezek az elmélyülések nehezebben fognak menni. Majd gyakorolok, ha nem lesz ott Sean!
Közben Sean felhívja a figyelmemet a gyékényből készült szőnyegekre, amin azért jóval kényelmesebb az ücsörgés, mint a füvön, vagy a kövön, ahova Fagypont invitál minke, hogy üljünk le.
A kérdésre hirtelen nem is tudom, mit mondjak, de Sean közben megelőz és szavain jót derülök közben.
- Hát a nyugalom számomra az, mikor minden dolgommal végeztem, nem vár semmilyen feladat és békésen heverészek az ágyamon…egyedül. – nézek vigyorogva Seanra.
Amivel teljesen igazat mondok, mert ha velem van akkor minden van, csak nyugalom nincs

Megráztam a fejemet:
- Nem személyekre gondoltam és nem alvásra - kezdtem bele. - Ezt hívják a harcművészek a Nyugalom Tavának, ami egy lelki állapot inkább, de ez nem szükségszerűen tó. Mondjátok el a saját szavaitokkal azt a helyet, ahol egyedül, mindenképpen egyedül a tökéletes béke és nyugalom állapotában lennétek. Nem számít, hogy létezik, vagy az elmétek szüleménye csupán. De olyan hely legyen, ahová ha eljutnátok tökéletes békét éreznétek, nyugalmat, örömöt. Beteljesült álmot. Mindegy. Írjátok le ezt a lehető legrészletesebben - kértem őket. - Hunyjátok le a szemeteket és kezdjetek bele, lássátok magatok előtt. Mindent részletesen, mintha a szavaitok alapján valakinek meg kéne festeni. Aprólékosan. Kezdjétek...

Felvonja szemöldökét, s mintha zsinóron rántanák, úgy kapja fejét Sarah felé.
~Hogy micsoda??? Na ezek után ne is számíts nyugodt éjszakára teeeee!~
Na persze, mosolyog, miközben telepatikusan korholja barátnőjét, hogy azért ne vegye túl komolyan a dolgot, bár amennyire ismeri őt, erre amúgy sem lenne sok esély. Ezt követően fájdalom, de vissza kell térnie az óra anyagához. Az előző válasz sajnos nem volt kielégítő, de semmi baj, hisz eszébe jutott egy jobb, csak épp azt nem tudja, hogy magyarázza el a múltból jött férfinek, mi az a szerver terem?
-Hát, a régi sulim számítógépterme ilyen volt. Ha épp szerencsém volt, magam lehettem ott akár napokig is, mert még a tanítók közül sem mindenkinek volt kulcsa hozzá. Leginkább olyasmi, mint egy hatalmas könyvtár, csak modern gépekkel van tele. Bármiről tudsz olvasni, és bármivel játszhatsz, amihez csak kedved van, s közben nem hallasz mást, csak a ventilátorok halk zúgását...

Persze számítottam is rá, hogy Sean mindjárt reagál is a dologra, amiben nem is tévedtem, így igazán fékeznem kellett magamat, hogy ne nevessek fel hangosan, mert nem tudom hogyan reagált volna rá Fagypont, mivel semmi nevetségeset nem mondott, ami kiválthatta volna belőlem, így meg hülyén nézett volna ki.
Azon is nevetnem kellett majdnem, ahogy Sean a saját „Nyugalom Tavát” leírta, egy számítógépes terem képében. De, hát nem vagyunk egyformák!
Persze jobban tettem volna , ha maga is a feladatra koncentrálok, mert most igazán bajban voltam, hiszen mi is nekem az a hely, ahol teljesen ki tudok kapcsolódni, vagy ki tudnék, ha lenne ilyen.
- Talán a Harci Terem az iskolában, ha Adam megengedi, hogy egyedül gyakoroljak. Akkor érzem azt, hogy teljesen kikapcsolok és csak a mozdulataimra, a tökéletességre összpontosítok. A környezet persze lehet változó, de azt nevezném nyugalomnak. – merengek el a dolgon.

- Jól van - bólintottam, bár Fúria elmondása még mindig messze volt attól, amit én kértem, miszerint nyugalom, de hátha működni fog. - Hunyjátok be a szemeteket.
Felálltam és közéjük sétáltam, majd halkan beszélni kezdtem:
- Lássátok magatok előtt azt a helyszínt, amit elképzeltetek. Halljátok a hangokat, amik ott rejtőznek. Érezzétek a tárgyak tapintását. A szagokat. Mindent. A lehető legjobban, amire csak képesek vagytok...
Ez után csendesen várakoztam, méghozzá elég sokáig. Csak vártam, hogy elmerüljenek teljesen a képbe, amit megalkotnak. Amíg ellazul a testalkatuk, az arcizmaik. Kisimul a légzésük a hideg ellenére nem látszik már, hogy éreznék. Komótosan jeget lőttem rájuk, befagyasztva az alsó testüket, de meg sem rezzentek. A szúrós szagú füstölőket körbe raktam, de ez sem hatotta meg őket most. Végül visszatérdeltem eléjük és várakoztam tovább, majd idő múltán rájuk szóltam:
- Nyissátok ki a szemeteket...

~Koncentráljak arra a dohos teremre, az azóta cseppet elavult p1-es, 100 Mhz-en "száguldó" procikkal, és a hatalmas, 1 gigás vinyóval? Vajon az feleselésnek számít, hogy számomra a nyugalom ott kezdődik, ha ez a pokoli nőszemély itt ül mellettem?~
Szomorú sóhaj hagyja el ajkait. Ám legyen. megpróbálja elképzelni azt a helyet, igaz, némi extrával...például, ha úgy nézne ki, mint a Cerebro terem, a Coruscant-on lenne, és modern gépekkel raknák tele. Ó igen, így már jobban hangzik. A processzor hűtők halk ciripelése, a Winchesterek finom dörmögése, és a led monitor kápráztató fénye boldogsággal tölti meg a szívét, és végre úgy érzi, itthon van, ráadásul a gépek fejébe nem lát bele, így végre valahára viszonylag csend van. Meg tudná szokni itt...
-Mi a... - kérdi, ahogy lassan visszarángatják a valóságba, majd az ijedtségtől pár percre teljesen elnémul. Sosem bámulta még ekkora szemekkel ez őt körülvevő világot, és komoly aggályai vannak afelől, hogy vajon lesz-e még alkalma rá a mai nap után.
~Mi baja van ennek a csávónak a lábaimmal?~
-Baj lenne, ha én most pánikba esnék? - Motyogja maga elé, alig hallhatóan.
Na persze, a pánikroham végére neki is leesik a tantusz: várjunk csak, nem kellett volna ezt észrevennem már akkor, amikor a tökéletes pc-ről álmodoztam?

Na, megint egy kis meditálás! Szó nélkül csuktam be a szeme, de a folyamatos koncentrálás és a férfi monoton szavai, már megtették a hatásukat, hiszen pont azért kedveltem a harci Termet és választottam a nyugalom szinonimájaként, mert tényleg el tudtam benne lazulni.
Most egy egyszerűen üres termet képzeltem el magam előtt, ahol csak nyugodtan ülök benne, úgy, ahogy most itt is és kiürítem az elmémet, hogy a következő harcra tudjak ráhangolódni.
Pár lazító és nyújtó gyakorlatot végzek, és a teljes csendben csak a saját lélegzetem hangja hallatszik, majd megszólal Cerebro hangja és felépül a következő pálya.
Ekkor szólalt meg Fagypont hangja és én, mint ha csak álomból ébredtem volna néztem fel rá, majd érzékelve a külvilágot magam köré és elfintorodtam a szagokra. A jég már lassan meg sem lepett.
- Mi…mi történt? – kérdeztem, kissé kábán.

Intettem, mire leoldódott róluk a jégréteg, aztán felálltam és elvittem onnan a füstölőket is és visszatelepedtem:
- Nos, Sarah, emlékszel, amikor a küzdelmünk alatt a képességed ellenére sem kezdtem üvölteni? - néztem rá, mire bólintott. - Ezzel a módszerrel tudom megállni. A Nyugalom Tava egy tudatállapot, ami rendszeres meditációval egy szinten állandósul a tudatalattiban. Nem folytonos, de bármikor, bármely érzékszervedet erre a szintre helyezheted, ha szükséges. Hosszú megtanulni, de nagyon hasznos tudás. Megfeledkezhetsz a fájdalomról, a kimerültségről, a melegről, hidegről. A test nem lesz ellenállóbb, de te magad részlegesen képes leszel figyelmen kívül hagyni egy időre. Neked különösen hasznos lehet, Sean. Ha visszagondolsz, akkor emlékezhetsz, hogy senki, sem az én, sem Sarah, sem senki más gondolatait nem hallottad közben. Képes vagy kizökkenteni az érzékedet. De ehhez meg kell tanulnotok az elméteket egy pontra koncentrálni. Kizárni bármi mást. Idővel pont olyan természetes lesz, mint a levegővétel, öntudatlanul alkalmazod, ösztönszerűen. Akarjátok részleteiben is ezt megtanulni?

~Oké, Sarah egyben van, de mi ez már megint a küzdelmükkel? Tényleg kezd nem tetszeni a dolog...~
A jég viszont ismételten elolvad körülöttük, ezúttal azonban már nem ugrik fel, amint teheti, bár még mindig gyanakodva figyeli a ninját.
~Mázli, hogy nem ültünk le a hideg földre ugye?~
-Érdekesen hangzik - ismeri el - és tényleg nem hallottam senkit közben...picit egyedül is éreztem magam. - Oldalra tekint, ebben a percben sokadszorra, hisz a látvány erőt önt belé. Fél percig fontolgatja csak a dolgot, de aztán sikerül elköteleznie magát. - Részemről benne vagyok.
~Na mondjuk, van ami hiányozni fog, egyesek például egészen vicces dolgokra gondolnak, mások pedig...zavarba ejtőre... Inkább hagyjuk!~
-Önnek hol volt a nyugalom tava? - Kérdi, s egy másodperccel később lepődik csak meg magán, amikor leesik neki, hogy hoppá, ezt meg kellett kérdeznie...Máskor elég csak meghallania, de ezt most nem jött össze!~

Megkönnyebbültem, mikor megint eltűnt a körénk fagyasztott jég és a füstölők is messzebb kerültek, mert egészen kaparták a torkom.
~ Igen igazán kár lett volna felfázni! ~
Majd mikor Fagypont ismét előttünk ült magyarázni kezdte a megtapasztalt dolgok miértjét is.
Visszagondoltam a párharcunkra és emlékszem, hogy tényleg csodálkoztam azon akkor, hogy nem ordított a fájdalomtól, ahogyan már sokan előtte tették, és most meg is kaptam rá a feleletet.
Persze tisztában volta azzal is, hogy ha használni is karjuk ezt a tudatállapotot, az nem fog egyik napról a másikra menni, hosszasan kell gyakorolni.
Annak is örülök, ha ez segít Sean-nak kordában tartania a felé irányuló gondolatokat, és kizárni magából, ha épp nem szeretne össznépi konferenciát a fejében.
- Én is szívesen megtanulom. – bólintok az ajánlatra rögtön a kedvesem után, majd kíváncsian várom, hogy kap-e választ a kicsúszott kérdésére, vagy a tanítványok nem kérdezhetnek a mestertől ilyet?