Meditációs kert

Bólintottam a szavaikra újfent:
- Rendben van - feleltem. - De meg kell értenetek, hogy ez nem olyan dolog, amit egyetlen órán el fogtok tudni sajátítani. Minden nap kell meditálnotok, legalább egy órát ezen a csendes helyen az elmétekben. Az én edzéseimen visszatértek majd a Nyugalom Tavatokhoz. De ismernetek kell már az utat majd...
Sean kérdésére is válaszoltam természetesen:
- Mikor a Shimotami kolostorerődjének diákja voltam egy nap elvittek minket a közeli hegycsúcsra. testedzés volt. Meztelenül, egy ágyékkötőben kellett megmásznunk a jeges sziklafalat. Húsz diákból végül majd négyen tértünk vissza, a többiek megtértek őseikhez. Akkor, azon a hegyen kapaszkodás közben találtam egy barlangot. Csak láttam, de nem jártam odabenn. Soha. Később sem. A barlangban cseppkövek lógtak és jeges volt. Mindent jégkristályok borítottak. Nagyjából térdig érhetett a hó az elején, ahová a szél még behordta. Beljebb azt hiszem nem, vagy csak nyomokban lehetett. Abban a barlangban biztosan nincs élet. Még a növények sem élnének meg jeges szikláin és metsző hidegében. Éppen ezért is a tökéletes nyugalom egy kicsiny szigete. Azt hiszem. Számomra. Gyönyörű a maga módján. Jégkristályaiban a halál pillantása csillan vissza. A halál, ami az új élet kezdete. Buddha tanításainak summája egy természeti képződmény képében. Én oda menekülök az anyagi világ elől, ha szükséges, vagy ha vágyom rá. Kielégít a válaszom, ifjú Sean?

-Meg sem fordult a fejemben, hogy könnyű dolgunk lesz - feleli mosolyogva, mindössze egy csipetnyi cinizmussal a hangjában. Érzi, hogy Sarah valamiért kételkedik benne, hogy választ kap majd a kérdésére, pedig a Ninja semmi jelét nem mutatja annak, hogy zavarná Sean kíváncsiskodása. Más kérdés, hogy a válasz hallatán a fiút kirázza a hideg, még annál is jobban, mint amikor derékig lefagyasztották.
~Te jó ég! Rozsomákkal biztos jó haverok lennének...~
-Teljes mértékben. - Vágja rá gyorsan.
~Remélem Adam azért tájékoztatta, hogy ebben a suliban nagyobb az elvárt túlélési ráta...Remélem ebben a suliban nagyobb a túlélési ráta!!!~
Sean-nak volna még egy kérdése, de jobbnak látja nem feltenni, hisz bőven eleget hűsölt ma már így is. Pedig tényleg nagyon kíváncsi lenne, hogy egy Japán fiú, miért beszél angolul, és néz ki ennyire európainak.
~Talán majd később, ha az életbiztosításom fedezi a mutáns "baleseteket".~
-Szóval, mikor kezdünk?

Csak bólintottam a szavaira, és igazat adtam Sean-nak is, hiszen pont az előbb gondoltam rá, hogy ez megtanulni nem egy napos meló lesz.
Aztán elborzadva hallgattam a „testedzés” részleteit, amit olyan természetességgel mesélt el, mint ha csak arról beszélgetnénk, hogy hová megyünk legközelebb kirándulni.
~ Hát, én biztos nem lettem volna diák abban az időben! ~
Minden esetre érdekes elgondolás volt arra a barlangra kitalálni a Nyugalom tavát, amit még csak nem is látott belülről.
Mivel Sean is hasonlóan hozzám kikerekedett szemekkel hallgatta Fagypontot, gondolom neki is elég sokkoló volt a dolog, de próbálta leplezni és magabiztos hanggal a kezdésre rákérdezni, de én éreztem benne a megbújó pánikot.

Felálltam, de intettem, hogy maradjanak ülve:
- Most arra kérlek titeket, hogy figyeljetek rám, illetve arra amit tenni fogok - kezdtem. - Amit most bemutatok, annak semmi köze nincs a mutáns erőhöz, ezt bárki képes elsajátítani, egyúttal ez a Nyugalom Tavának csúcsa. Nagyon messze vagytok ettől most még természetesen, de a lényeget meg fogjátok belőle érteni. Nem mostanában fogtok ilyen intenzitású tréning feladatot kapni, megnyugtatlak titeket, ezt most csak egy bemutató lesz. Egyedül a pálya kialakításához használok némit az erőmből, semmi máshoz.
A levegőbe emeltem a kezemet, majd sebesen növesztettem egy jégkardot a tenyeremben, amivel az egyik bambuszbot végét hegyesre vágtam, majd egy másikét is. Ezek után némi jeget lőttem rá, hogy megkeményedjen a vége. Tesztként egyszerűen a levegőbe rúgtam az egyik vödröt, majd egy következő rúgással célba állítottam, ahogy visszahullt a kemény fából készült tárgy az alját egyszerűen keresztülverte a hegyes "lándzsavég".Összeroppantottam a kezemben a jégkardot, majd két dobogószerűséget fagyasztottam a jégből egymás mögé az egyik fakaró mellett. Azonban azokkal nem foglalkoztam, csupán Sarahra néztem:
- Amint intek azok segítségével állj a hátamra, te pedig Sean rántsd meg lefelé a karjaim. Ez utasítás!
Ezzel felszökkentem a levegőbe az egyik ép bambusz tetejére. Lábujjhegyen álltam rajta megrogyasztott térddel, amely fölé feltettem a combomra a másik bokámat szinte fél ülő helyzetbe. Karjaimmal sem akartam egyensúlyozni, az egyiket tenyérrel felfelé a mellem elé tettem, a másik öklöm pedig belehelyeztem, csak a mutató és a középső ujjam nyújtva az ég felé. Halványan éreztem a megrökönyödésük, noha ez egy viszonylag egyszerű egyensúlyi póz volt, ennél sokkalta nehezebbeket akartam bemutatni. Megkerestem magamban a Nyugalom Tavát, majd lassan oldalra tárva a karjaim megszabadultam a maszkomtól és a felső ruhámtól. Aztán nekilódultam.
A katan lényege nem az, hogy a talpad szilárd talajra, vagy vékony jégcsapra, süppedő homokra, majd imbolygó cölöpre érkezik. Ha a lelked egyensúlyban van, azt követi a tested is. Nem számít mit teszel, amíg a világ áramaival együtt mozdulsz. Addig minden úgy történik, ahogy történnie kell. Minden szaltó, minden levegőben átfordulás cölöpre érkezett, mind az 500 rúgás, ütés, perdülés és ugrás megtalálta a helyét, hiszen a lelkem a nyugalom tavában pihent s a testem ösztönösen korrigált minden félrelendülést a cölöpökön. Végül egy szaltó közben kaptam el a kihegyezett cölöpöt s lassan ráengedtem a testemet a gyomorszájam alatt, hogy pusztán a hegyen egyensúlyozódjon ki s az tartson meg a levegőben. Aztán intettem a lánynak.
Fúria hezitált egy keveset, de végül fellépett a hátamra. Mit sem számít egy másik test sem, akkor sem, ha az nincs egyensúlyban önmagával, számomra a világ része s eszerint kell tudjam elhelyezni a katanban. A világban. S a lelkemben. Megváltozott a testem egyensúlya, ha nem is a szemek számára. Lenyújtottam a karjaim Seannek. Akár teljesítette az utasításom, akár nem (utóbbi esetben jégcsapjaim segítségével perdültem körbe a hegyen), végül intettem Sarahnak, hogy leléphet a hátamról. Aztán magam is leugrottam. A hasfalamon csak egy nagyon kicsi, felületi seb látszott, semmi más. Meghajtottam magam:
- Ez a Nyugalom Tavának csúcsa ismereteim szerint - mondtam a tanítványaimnak. - A lélek egyensúlya a testben, a test egyensúlya a lélekben s kettejük egyensúlya a világban. De ettől még távol álltok. A bemutató célja csupán az, hogy megértsétek: több dologra képes a test, mint azt hinnétek. Amint elhiszitek, meg is érzitek. Ha megérzitek az egyensúlyt, akkor pedig meg is tudjátok majd tenni.
Felvettem a felsőm és a maszkom is, majd rájuk néztem:
- Az egyensúly első pontja viszont az edzettség. Futni fogunk. Tovább, mint amit a test enged. A lélek határáig. Kövessetek.
Nem diktáltam nagy tempot, de nekiindultam...

A következő pár perc eseményeit Sean sosem fogja elfelejteni, vagy legalábbis nagyon fél tőle, hogy ez a helyzet, ugyanis ekkor még az előzőeknél is jobban kirázta a hideg. Na persze, látott már eszement dolgokat az iskolában, és azon kívül is, illetve a Tv-ben is mutattak pár olyan bűvészmutatványt, amitől leesett az álla, ám itt látni élőben egészen más. Annyira leblokkol a látványtól, hogy majdnem képtelen teljesíteni az utasítást, de aztán csak sikerül összeszednie magát annyira, hogy megrántsa a férfi kezét, beindítva ezzel az emberi búgócsigát, s rátéve még egy lapáttal az amúgy is bizarr jelenetre.
~Nem itt vagyok, a gépteremben ülök, és hallgatom a ventilátorok zúgását...ülök a gépem előtt, csend van és nyugalom!~
Émelygő érzés fogja el, arca elsápad, reggelije pedig távozna, ha nem olyan dolgot reggelizett volna, ami nem a gyomrába került végül. Utólag belegondolva bölcs döntés volt kihagyni a menzát. Aztán, mindennek tetejébe a fickó leszáll a rúdról, mintha mi se történt volna, és közli, hogy futni fognak! Nem hangzik hülyeségnek a dolog, hisz az ő fejében is megfordult ez a gondolat, igaz nem a Ninjával, hanem inkább előle de...áh!
~Na jó...elég a nyafogásból!~
Ha Sarah követni kezdi a Férfit, ő sem marad le.

Következő szavai igen csak felkeltették a kíváncsiságomat, hogy vajon mit is akar bemutatni. Aztán végig, a számára biztosan nagyon komoly koncentrációt igénylő gyakorlatsor alatt, én csak tátott szájjal bámulok, hiszen láttam én már elég furcsa és látványos mutációs képességet, de, hogy valaki ezek nélkül ilyet és ilyen könnyedén tudjon végrehajtani, az elképesztő számomra. Fél szemmel azért néha Sean-ra pislogok, aki legalább annyira elbűvölve nézi a bemutatót, mint én.
Aztán amikor Fagypont megkér, hogy álljak a hátára miközben ő ráhasal arra a kihegyezett karóra, hát nem mondom, végig szaladt rajtam a rémület. Talán nekem nem lenne bajom a bőröm védekező képessége miatt ettől, de ő nem rendelkezik ilyen képességgel. Már az is csoda, hogy a saját súlyától nem szúrta át magát, nem, hogy még én is ráálljak!
Határozott hangja és pillantása végül is kisebb bizonytalankodás után, meggyőznek és fellépkedve az előre elkészített jégdobogón, óvatosan ráállok, igyekezve nem kibillenteni az egyensúlyából, habár egy kihegyezett cölöpön ez igen esélytelen feladat számomra.
Mindenesetre Fagypont valahogy rögtön korrigálja a súlyelosztást és még a kissé falfehér Sean segítségével meg is perdítteti magát az oszlop hegyén.
Mikor végre szólt, hogy leszállhatok, én gyorsan a földre ugrottam és az utánam földet érő Fagypont hasára néztem, ahol alig látszott valami kis seb. Álmélkodva és csodálkozva néztem a szemébe, és ő megismételte, hogy ez a bemutató arra volt jó, hogy megtapasztaljuk, hová lehet eljutni a Nyugalom Tavának elmélyült használatával. Persze arra nem kellett felhívni a figyelmünket, hogy ez nem holnap lesz.
Aztán visszavette felsőjét és maszkját és kiadta az ukászt, hogy a gyakorlat első lépéseként fussunk. A futás, amúgy sem az erős oldalam, de a szavai főleg nem nyugtattak meg.
Mi az, hogy tovább, mint amit a test enged? Akármi is, de nem hangzott jól!
Azért engedelmesen elindultam utána, ahogy a még mindig kicsit sápadt kedvesem is.

Az iram, amit diktáltam nem volt különösebben nagy, ellenben nem lanyhult és főképpen nem álltam meg egy pillanatra sem. Könnyed íven futottunk körben a parkban, de egyre többször és többször. A testi edzettségem magasan felettük áll egyelőre, bár ezen erősen szándékunkban állt változtatni, na de mindent el kell kezdeni valahol. A futás remek edzés, még ha meglehetősen nehéz is eleinte.
Sarah valamivel jobban bírta a tempót és a hosszt mint az inkább feltehetően szobában otthonos Sean, aki rettentő sebességgel ért erőtartalékai végére. Még a harmadik kört se futottuk meg a parkban, mikor már zihált és verejtékezett, de a párja sem volt sokkal jobb állapotban. Lazítottam a magam a kocogásán, hogy kettejük közé zárkózzak, aztán határozottan közöltem:
- A testetek a feladás határán jár, de nem állhattok meg - mondtam nekik. - Még legalább fél órán fogunk futni. Folytassátok!
Természetesen az utasítás mit sem ért, Sean már botladozott és levegő után kapkodott, de Fúria is úgy nézett ki, mint aki pillanatokon belül az összerogyás határára kerül. Végül is már egy órája kocogtunk, még ha ez nekik többnek is tűnt. Határozottan folytattam:
- Ne figyeljetek a testetekre, mert hazudik - intettem őket. - Azt mondja, hogy az erőtartalékai kimerültek, de ez nem igaz. Sokkal előbb közli, mint az valós lenne. Keressétek magatokban a tavatokat és meneküljön oda az elmétek, ne hallgassátok meg a hús szavát. Folytatnotok kell. Ha nem kocogtok el a meditációs kertig, akkor még egy teljes kör vár rátok. Keressétek a tavat!
Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz a megterhelés alatt, de abban sem kételkedtem, hogy sikerül. A fenyegetésem ösztönzőleg hat majd, a bordák közé szúró fájdalom pedig kiélesíti az elmét.
- Gyerünk!
Majdnem húsz perc volt, mire elértük újra a ligetet, de megfutották. Igaz, hogy az arcuk merev maszknak tűnt, a szemük sem azt súgta, hogy itt járnának, de elérték. Helyes! Magam visszaültem a sarkaimra, míg ők szabályosan összeestek a gyékényeken, levegő után kapkodva hevertek. Csendesen megszólaltam:
- Ebből is láthatjátok, hogy a testnek sokkal nagyobbak az energiatartalékai, mint azt hinnétek, mint amit elhitetni próbál veletek - mutattam rá. - A test ingereinek mindegyike legyőzhető, sokszor hasznos is. Azonban nem árt odafigyelni is a szavára, ha szükséges. Meg kell adni neki a kellő pihenést és élelmet, hogy teljesíteni tudjon, de maximálisan meg kell tanulni kiaknázni a benne rejlő energiákat. Fizikai gyakorlással folytassuk, vagy most jobb lenne egy kis pihenés és szellemi elmélyülés? - érdeklődtem komolyan, bár voltak megérzéseim a választ illetően.

~Mindig is imádtam futni, kérdezzétek csak meg bármelyik testnevelés tanáromat, és azt fogja mondani, bármilyen tornagyakorlatról volt szó, én már szaladtam is az ellenkező irányba! Mit nekem másfél perc futás, elvégre ha az cél, hogy háromszor annyi ideig szaladjak, ameddig bírok, sokkal tovább nem tarthat ez a gyakorlat sem......ugye??~
A kérdésére gyorsan megkapja a választ. Eleinte még magát is meglepi, mennyire jól bírja az iramot, de aztán fokozatosan kezd leamortizálódni szegény, a sokadik kör megtétele után pedig komoly kétségei támadnak afelől, hogy ebben a minimaratonban egyáltalán a bronzéremre esélyes lehetne.
-Mi lenne, ha a testem hátrahagynám, és a lelkem futna tovább?
~Annál is inkább meg kéne fontolni, mert még néhány perc, és nem lesz opcionális a dolog, tényleg maximum a szellemem fogja ezt befejezni helyettem!~
Fagypont bátorító(?) szavai, és az, hogy a barátnője is mellette szalad sem segít sokat többé, ami pedig a nyugalom tavát illeti...fogjuk rá, hogy működik a dolog, bár az sem lehetetlen, hogy csak simán nem érzi többé a lábait. Annyira megviseli az egész, hogy panaszkodni sincs ereje, mikor meghallja, hogy még fél órán át(!) kell futniuk, inkább csak tovább koncentrál álmai szervertermére, és megpróbál kizárni mindent, bármennyire is ostromolja őt a fájdalom, mely néhány olyan testrészében is lüktet, melyekről eddig nem is sejtette, hogy létezik. Néhány tárgy, és növény gyanús pályára áll a levegőben, de a szemébe folyó izzadtságtól ezt már észre sem veszi, csak szalad tovább, és tovább, és tovább...

A gyakorlat végén ágy heveredik le a földre, mint akit az imént lőttek le. Szemét égetik a sós izzadtságcseppek, ezért igyekszik letörölni minél több verítéket az arcáról, miközben úgy zihál mint...aki most futott le Maratonból Athénba?
~Ha Sarah nem ragaszkodik hozzá, én is inkább a pihenést választanám a további fizik...fizi...istenem, gondolni is fárasztó rá!Szóval, én inkább pihennék, ha lehet.~
A telepatikus üzenet mindkét társának szólt ezúttal. Szó sincs róla, hogy fel szeretne vágni képességével, csupáncsak ahhoz, hogy beszéljen kéne a tüdeje is, és még nem volt alkalma megbizonyosodni benne, hogy az említett szerv még mindig a helyén van, és nem lépett meg, amikor rádöbbent, hogy gazdája most komolyan végig fogja ezt csinálni.

Aztán elkezdődött a rémálom, amit Fagypont egyszerűen testedzés címszóval illetett megtévesztésül, hogy nem rohanjunk el hanyatt-homlok a dolog elől.
Először még lazára vettem a figurát, hiszen, mit nekem egy kis futás, általában elég jól bírom és az Adammal történő edzések is sokkal kitartóbbá tettek, és már előre sajnáltam szegény Sean-t, hogy vajon ő, hogyan fogja bírni.
Aztán, ahogy egyre több kört hagytunk magunk mögött, kezdtem egyre fáradtabbnak érezni magam, a tüdőm már tűzben égett, a lábaim, mintha egyre nehezebbé váltak volna, és ekkor Fagypont még úgy nézett ki, mintha csak az előbb kezdtünk volna neki.
Már nem nézelődtem kedvesem után, már örültem, hogy a saját lépeimre tudtam ügyelni.
Fagypont jeges lehelete, mikor mellénk zárkózott és szinte hipnotizálni próbálta tudatunkat borzongással járt át,
~ Fél óra! Az kizárt! Hiszen örülök, ha a következő száz métert meg tudom tenni. Az én testem nem hazudik, itt a vég!~
Azért megpróbáltam az utasítása szerint eljárni, hiszen Sean is futott még mellettem, így szégyelltem volna előbb feladni, és talán ez inkább segített.
Összekapartam a maradék akaratomat és rábírtam magam, hogy ne gondoljak a lábamba álló görcsökre, a szétrobbanó fejemre, csak arra, hogy előbb-utóbb vége lesz, már csak a kertig kell eljutni és ott véget ér a tortúra. Aztán megtörtént a csoda és én úgy zuhantam a gyékényre, mintha letaglóztak volna. Nem hallottam semmit a saját vérem dübörgése és a zihálásomon kívül.
Fagypont szavai is csak valahonnan a messzeségből hallatszottak el hozzám.
~ Hogy tud egyáltalán megszólalni! ~ Futott át rajtam
Aztán meghallottam Sean gondolatait és csak erőtlenül biccentettem egyetértésem jeléül, hiszen, hogyan is gondolhatta Fagypont komolyan, hogy ezek után egyáltalán lábra tudunk állni.

Majdnem biztos voltam abban, hogy így fognak dönteni, ahogy abban is: később megbánják ezt. A hirtelen megerőltetés után a hirtelen pihenés mindig ugyanazt okozza. Heveny izomgörcsöket. Okosabb lett volna fizikai tréninget választani, ami levezeti a megterhelést, így amint innen fel kell majd állniuk szembesülnek a vádlijukban felerősödő fájdalommal egy jó negyed óra múlva. De hát... mindenki a saját kárán tanul, ezt úgyis hiába magyaráztam volna most a kimerült tanítványaimnak. Legközelebb már tudni fogják. Így viszont beszélni kezdtem:
- Láttam, mikor érkeztetek, hogy milyen érdeklődéssel nézted a földbe szúrt katanát Sean - vettem fel a beszélgetés fonalát. - Nemes fegyver, a kovácsmesterség csúcsa a kardok terén az én véleményem szerint is egy egy ilyen penge. Egyfajta művészet az elkészítése és a forgatása is, noha egyébként csatákban senki nem használta, oda a nagyobb és nehezebb tacsit vitték a szamurájok. De szeretnék mesélni nektek erről a fegyverről, megértitek majd talán a jelentőségét és az elveket a gyakorlatok mögött...
A leszúrt kardra mutattam és belekezdtem:
- A kovácsolási módja titok, legalábbis az én koromban bizonyosan az volt, nem tudom még ma is így van-e - sóhajtottam. - De az biztos: az egyik legmegerőltetőbb és legszebb feladat egy kovácsmester számára. A katana maga az egyensúly. Nem csupán a kialakítása és a súlyelosztása okán, mint egy remek kard vagy naginata esetén, óh nem! Az ezt elkészítő mester hosszas böjttel és meditációval tisztította ki először is az elméjét, majd a kovácsolás során, ami akár 1-2 évig is eltarthatott mindvégig böjtölt, feleségével együtt nem hált, sőt a műhelyébe nő be sem tehette a lábát, minden nap háromszor imádkozott és áldozott a kamiknak vagy Buddhának, csak az udvaron lévő tiszta vízzel mosdott le, télidőben is. A rendkívüli megterhelés amit évekig tartó böjt okoz kiélesíti az elmét és az érzékeket, ez volt a katana egyik titka. A kovács egyensúlya létrehozta a penge tökéletes egyensúlyát. De bármilyen tökéletes is legyen egy kard, az mindig egyetlen dologra való. Életek kioltására. Márpedig a katanája a szamurájnak lelke egyik fele volt, személyisége része. Mégpedig a pusztító fele. Az az erő, ami mindenkiben benne van, ami alkalmassá tesz minket arra: eltépjük egy élet fonalát. Azonban a katanának markolata van. A szamurájnak meg kellett tanulnia forgatni és irányítani, fegyverként használni ezeket az indulatokat, mind támadásban mind védekezésben. A katana gyilkos fegyver, de csak fegyver. Vért akkor fog ontani, ha a kar úgy irányozza reptét. Hagyomány szerint minden ilyen kardot gazdája, amint átvette, le is tesztelte a dzsúdzsi-kirivel. Ez keresztvágást jelent, a lényege egy ember széthasítása először hosszában, majd derék magasságban keresztben. Vagy elítélt bűnözőket, vagy ha az nem adódott, akkor az első parasztot, akivel a szamuráj találkozott. Egy minőségi katanával hiba nélkül végre kellett tudni hajtani a dzsúdzsi-kirit. Ritkán hordták egyébként, legtöbbször a daishoban a wakizasival, bár azt is inkább csak ünnepeken, a katana többnyire otthon maradt. Más házába be sem léphettél ezzel a derekadon, de a wakizashival igen, azt nem is hagyták el. A katana párbajfegyver. De több is annál. Szimbólum. Annak az erőnek, egyensúlynak és köteléknek a szimbóluma, ami a gazdáját a világhoz köti.
Sean felé fordultam:
- A katanát, főleg másét nagy tiszteletlenség volt ujjal érinteni a pengén, többek közt azért, mert rozsdanyomot hagy, ahogy átlépni is más fegyvere felett. Ezeket a kard gazdája azonnal meg is torolhatta és meg is torolta. Most viszont arra kérlek hozd ide a pengét - néztem a szemébe. - Elvégre neked ehhez nem kell a kezedet használni, ugye? Az a kard megközelítőleg 1 kiló súlyú, pár dekával több csak, ennyit azt hiszem elbírsz - mosolyodtam el, majd karomat kitartva nagy mennyiségű jeget lőttem ki a kard köré, hogy a talaj azonnal keményre fagyott... - Koncentrálj, ifjú Sean! Ne hagyd, hogy a körülmények megzavarjanak.

A fűben fetrengve rossz előérzete támad, főleg mert Fagypont gondolatai szerint hiba volt a pihenést választaniuk. A beígért pokoli fájdalom az izmaiban még csak hagyján, mi akkor vár majd rájuk, ha fel kell kelni innen, ám ha jól vette ki, a férfi azt tervezi, hogy ma még mozogni fognak!!!
~Hiányoznak Rozsomák tesiórái...~
Pár perc fekvés után megerőlteti magát, és ülőhelyzetbe kényszeríti testét, hogy a hozzá beszélő tanár/inkvizítor szemébe nézhessen. Az állításra, hogy megakadt a szeme a kardon, nem győz elég lelkesen bólogatni.
-Még jó, amíg nem találja fel valaki a fénykardot, ez lesz a legtutibb holmi a bolygón.
Azt követő előadást egyszer sem szakítja meg, csak csendben hallgat, bár az elején vet egy sokatmondó pillantást Sarah-ra, miközben elhatározza, hogy ha véletlenül visszaküldenék a középkori japánba, kizárt, hogy fegyverkovácsnak állna. Ami a kard előállításának titkát illeti, nincs szíve elmondani, hogy olyan korban élnek, ahol semmi sem titok többé, legkevésbé a gondolatolvasó hackerek számára, más kérdés, hogy személy szerint ezzel az információval speciel nem megy sokra...
~Évekig böjtölni, főleg abban az értelemben? Na nem, inkább párbajozom puszta kézzel...vagy a magnummal...~
-Mimimi? - Azonnal felkapja a fejét, amikor arra kap utasítást, hogy a telekinézis segítségével vonzza ide a fegyvert. Az még rendben van, hogy a fickó nem fél a haláltól, de azért egy kicsit túlzás! Szívesen elmagyarázná, hogy rossz ötlet lenne megkockáztatni, hogy elszabadult légcsavart kreáljon a szablyából, de aztán eszébe jut, hogy valószínűleg nem tudja, mi az a légcsavar. Barátnőjére pillant, aztán megint a kardra, nyel egy nagyot, kinyújtja kezét.
-Véletlenül sem látta a Birodalom Visszavág című filmet ugye? - Kérdi rosszallóan, mikor a pengét még a jég is bebörtönzi. Újabb elkeseredett sóhajjal később, s miután megbizonyosodott róla, hogy nem ólálkodik a közelben egyetlen mókus sem, koncentrálni kezd. A kard néha mintha megmozdulna, de olyan aprókat, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy nem csak képzelte.
~Na jó, képzeljük mondjuk azt, hogy egy éhes Wampa közelít felém, a jégverem úgyis megvan már.~
Tovább koncentrál, és ezúttal a kard határozottan megmozdul! Egy másodperccel később a penge kiugrik a földből, és egyenesen a fiú felé száguld a levegőben, ki ijedtében elkapja azt a markolatánál fogva. Kívülről lehet, nagyon jól nézett ki ez a mutatvány, ám odabent nagyon jól tudja, hogy mindez csak véletlen volt, és a nyavalyás kis híján orrba vágta őt, szerencsére a kevésbé éles végével. Kikerekedett szemekkel bámulja a fegyvert, melyet görcsösen szorongat, megmerevedett ujjai közt.
-Asszem sikerült...

Igazán hálás voltam, hogy választhattunk a pihenés és a további fizikai tevékenység között, így legalább már kezdett jó pár perc múlva visszatérni a normális légzésem és a hallásom is, legalább is nem a vérem dobolását hallottam csak a fülemben, hanem már eljutott hozzám Fagypont hangja is, aki felhozva Sean érdeklődését a katanája iránt, egy igazán érdekes történetet mesélt el a kard készítéséről. Már könyvekből és ismeretterjesztő műsorokból hallottam elbeszéléseket erről valamikor, de ilyen részletesen és egy olyan ember szájából, aki talán saját maga is tanúja lehetett egy kard elkészítésének, még sosem.
Ahogy egyre jobban éreztem magam, úgy kötötte le egyre jobban az érdeklődésemet a történet, amely bepillantást adott egy olyan hitvilágba és elhivatottságba, ami megmagyarázta, hogy miért is lengte körül mindig is valamiféle misztikus félelem ezt a valóban szép és kecses fegyvert. Megborzongatott a szamurájok hozzáállása és a kard kipróbálásának véres és kegyetlen hagyománya.
Aztán csodálkozva hallgattam, hogy mit is kíván Fagypont a történetet szintén figyelmesen hallgató Seantól, és legszívesebben én is lebeszéltem volna róla, hiszen én is tanúja voltam kedvesem egy-két próbálkozásának, de mivel maga az érintett is csak kisebb nyikkanással adott hangot ellenvéleményének, aztán beletörődően koncentrálni kezdett, így én is csendben maradtam, csak észrevétlenül próbáltam arrébb húzódni, ha esetleg mégis irányt veszt a dolog, habár talán nekem nem okozott volna nagy sérülést.
Homlok ráncolva néztem, ahogy Fagypont még jobban nehezítve a dolgot, jégbe is zárja a pengét, de aztán láttam, ahogy a katana először még csak alig láthatóan, majd egyre nagyobb intenzitással megremeg, majd hirtelen kicsúszva börtönéből villám sebesen Sean felé röppen, aki épp az utolsó pillanatban kapta el a markolatot, hogy nem a fején koppanjon az.
Hangosan fújtam ki az eddig észrevétlenül benn tartott levegőt, és gondolatban örömmel gratuláltam kedvesemnek.

Láttam, ahogy Sean koncentrál, majd a penge remegni kezd a jeges földben. A ritmikus kimozgás egyre erősödött, végül a fegyver kiszabadult és markolatgombbal előre repült nagy sebességgel a fiú felé, aki látványos mozdulattal kapta el a markolatrészt nyújtott kézzel. Határozottan bólintottam:
- Rendben van - közöltem szűkszavúan. Elégedett voltam Sean teljesítményével, de ahogy mesterem is tette, magam sem dicsérek vagy szidalmazok. A siker természetes, az a követelmény, a sikertelenség nem szidalmazást kell hozzon, hanem magyarázatot. Felálltam és tenyerembe teremtettem egy jégkardot, külsőre rendkívül hasonlított a katanára, majd tenyeremből jó adag jeget lőttem Sarah elé, de egyelőre ezzel nem foglalkoztam sem én, sem ők, szerepe csak később lesz. Rájuk néztem:
- Kettős gyakorlat előtt álltok - mondtam nekik. - Sean! Lassan fogok bemutatni egy kardvívás kanzant. Minden szúrás, vágás, hárítás valódi mozdulat lesz, de csak visszafogott sebességgel, nem mintha igazi harcot imitálnék. Elméd erejével emeld fel a katanámat és mozgasd úgy, hogy leutánozza a mozdulataim. Tudom, hogy nem mélyedtél még bele eléggé finom mozgásokba, de az alapokat jól ismered. A penge pedig csak bizonyos íveken tud mozogni, így ez sem lesz sokkal nehezebb, de fenn kell tartanod a figyelmedet, hogy nézd az én mozgásom is és le tudd követni. Helyezd el magad, a katanát, engem és a jégkardot is a park részeként elmédben. Egyensúly. Csak utánoznod kell, fenntartani az egyensúlyt. Harmóniát kell érezned a világgal és ezt a harmóniát kell megtartanod. Érted?
Majd Fúria felé fordultam:
- Neked még gondjaid vannak a meditációval - mondtam neki komolyan. - Éppen ezért lesz most az a feladatod, hogy mindannak ellenére, hogy a gyakorlat érdekes lehet, hogy a kedvesed csinálja, érzelmek, fáradtság, kíváncsiság ellenére ki kell szakadnod a látványból. Meditálj. Találd meg magadban a Nyugalom Tavadat és zárj ki mindent. Engem, Seant, a kardokat, a parkot, az egész világot. Ne lásd, ne halld, ne érzékeld. Csak a tavadat.
Ezzel kitartottam a jégpengét és vártam, hogy Sean is irányba emelje a katanát, illetve hogy Sarah belekezdjen a gyakorlatba.

~Látványos? Hát, örülök, hogy nekik tettszett, ami engem illet, épp hálát adok istennek, Allah-nak, Buddhának, a Télapónak(ilyenkor nem válogat az ember), és úgy mindenkinek aki eszembe jut, hogy ez a vacak nem szúrt szíven!~
-Rendben van? - Ismétli enyhén dadogva a férfi szavait. Nem tudja megállni, hogy ne képzelje maga elé, ahogy vérbe fagyva fekszik a földön, mestere pedig rosszallóan csóválja a fejét, közölve, hogy amíg a szíve ketté van osztva, sosem lesz igazi ninja, ezért többé ne forduljon elő ilyesmi. - Hát, csúcs...
A következő utasítás hallatán csak ezért nem kezd el méltatlankodni, mert őszintén szólva már unja, hogy folyton ő rinyál az életben maradás fontosságáról. Ha neki ilyen sok fölösleges végtagja van, ő aztán nem fog akadékoskodni. Leutánozza Fagypont állását, és bólint, felőle kezdhetik.
-Ja igen, telekinézis...
Elengedi a fegyvert, ami fittyet hányva a gravitációra nem zuhan le, csak lebeg ott tovább, ahogy volt. Megint, ez viszonylag látványos, de Sean ilyen nehéz tárggyal még sosem tudott többet elérni, anélkül, hogy valami összetört volna, úgyhogy érthető, hogy jelenleg nem kicsit izgul. Amint Fagypont megkezdi a gyakorlatot, ő is megpróbálja leutánozni azt, nagyon-nagyon lassan.

Még én is elégedetten mosolyogtam, ahogy Seannak sikerült a mutatvány, de Fagypont csak simán tudomásul vette. Aztán felállt és kezéből egy kisebb jégkupacot lőtt elém, de nem mondott semmit, hogy mi célból, viszont az újabb gyakorlatokra terelte a szót.
Kíváncsian vártam mit is fogunk csinálni. Sean gyakorlatozásának hallatán felcsillantak a szemeim, hogy most valami igazán izgalmas dolgot fogunk csinálni, megtanulhatjuk a kardvívást, de aztán mikor hozzám fordult és a meditációs gyakorlatom hiányosságára hívta fel a figyelmemet, majd azt kaptam feladatul a klassz kis vívásgyakorlás helyett, hogy igyekezzem megtalálni a Nyugalom tavát, miközben Sean és ő a karddal gyakorolnak, hát ez kicsit lelökte nálam az ékszíjat. Eddig olyan szófogadó kislány voltam, hogy nem is ismerek magamra. Szó nélkül végig csináltam mindent, hideg vízben álltam, meditáltam, a tüdőm kifutottam és most megint csak meditáljak, mert nem tetszik neki ahogy csinálom? Azt már nem!
- Fagypont, nincs semmi gondom a meditációval, igazán! De én is szeretnék hasonlóan gyakorolni a karddal, mint Sean és így talán jobb lenne, ha azt figyelném amit ő csinál, azt hiszem nem szeretnék most magamba mélyedve a Nyugalom tavát keresgélni. – tör ki belőlem az ellenkezés.

Sarahra villant a szemem:
- Fúria. Azt hiszem a tanulás elején elmondtam, hogy a kérdéseiteket feltehetitek, de a feleselést és a dacot nem fogom eltűrni - mondtam neki hangsúlytalan, monoton hangon, komolyan. - Ha úgy érzed, hogy a saját magad módszerével hatékonyabban fejlődsz mint a tanításommal, az a te döntésed, de ez esetben arra kérlek hagyd el a meditációs kertet most azonnal. Ha úgy gondolod, hogy tőlem tanulnál, akkor pedig tedd azt, amit mondok. Vagy képes vagy fegyelmezni saját magad, vagy nem neked való a ninjutsu. A kardvívással semmire sem mész, ha az elméd nem készült fel a fegyver befogadására. Állj neki a gyakorlatnak legjobb tudásod szerint, tedd azt amit mondok, vagy távozz azonnal.
Ezzel a magam részéről lezártam a kérdést, visszafordultam a kanzanhoz, függetlenül attól, hogy elhagyja most a kertet vagy sem. Ez az ő döntése, nem fogok beleszólni, ha megy, akkor főleg Sean edzésére kell koncentrálnom most. Ha marad, neki akkor is külön feladata van. Talán kemény vagyok vele - gondolkodtam el, elvégre ezek most más idők mint az enyém, de aztán túlléptem ezen a gondolaton. Valóban nem bírtak e tekintetben fontossággal számomra az ifjak. Ha maradnak mindent megtanítok nekik, amit csak magam tudok, olyan módszerekkel, amelyekkel engem is képeztek. Ha mennek, az sem fog megérinteni lelkileg hangyányit sem. Megkímélik magukat az edzéseimtől, de a ninjutsut ez esetben sosem érik el. Nincs közöm hozzá és nem is érdekel mit kezdenek a maguk életével. A jégkardot felemeltem, hogy merőleges volt a testem vonalával a homlokom magasságában. Halkan beszéltem:
- Ez a legalapvetőbb alapállás, ha védekezni szeretnél valamilyen támadással szemben Sean. Innen bármilyen irányból érkező szúrás, vagy vágás félre söpörhető, akár oldalra, akár felfelé - mutattam be lassan a mozdulatsorokat. - Természetesen a lábat nem tudod ilyen helyzetből védeni, azt mozgással kell elérned, hogy ne maradj védtelen combtól lefelé, ami az edzés dolga. De ez a legalapvetőbb technika, ha védekezni kell.
Jó párszor elismételtük a mozdulatsorokat, egészen addig, míg az elme irányította fegyver már remegés nélkül tudta megfelelő íven követni az enyémet. Bólintottam, és most lassan egy félresöprő mozdulatot tovább vittem, átfordultam és előre szúrtam. Természetesen mivel nem várta a dolgot megzavarodott, a penge rossz ívre váltott mire villámsebesen csaptam félre a veszélyesen megvillanó pengét, de rezzenéstelen tekintettel újra megismételtem folytatva a gondolatsort:
- A legtöbb kard technika szúrásra koncentrál elsősorban, a mozdulatok nagy többsége szúró jellegű, már csak azért is, mert a vágások egy vértes ellenféllel szemben nulla hatékonyságúak. Természetesen ha az ellenfél csak szövetet vagy semmit sem visel, akkor sokkal hatékonyabb vágni, de ez a kardok kialakulásának korában messze ritkább volt. Még egy előnye van a szúrásnak, ebben a formában nagyobb a pengéd elérése, mintha nem a teljes hosszát használnád ki, ahogy egy vágásnál teszed.
Újra és újra megismételtem a hárításból szúrásba átmenő mozgást, míg csak vajkönnyedén nem követte azt le a telekinetikus penge. Biccentettem:
- Eddig megfelelő, most egyelőre ezt az alapmozdulatot próbáljuk majd lassanként egyre gyorsabban kivitelezni.
Fokozatosan emeltem a sebességet, mindig hagytam időt, hogy legyen ideje megszokni a gyorsaságot. Végül elértük azt a szintet, ami már valósnak nevezhető. Megálltam és bólintottam:
- Most olyasvalamit próbálok majd neked megtanítani, ami az életedet jelentheti éles szituációban. Nem hiszem, hogy próbálkoztál volna már ilyennel, így ne lepődj meg, ha nagyon sokszor fogsz eleinte hibázni. Megígérem, hogy igyekszem kevésbé fájdalmasan csinálni.
Megálltam és magam elé mutattam:
- Emeled ide a pengét védekező alaphelyzetbe.
Megvártam míg megteszi és bólintottam:
- Jó. Most meg kell tanulnod egyszerre nem csak egy dologra koncentrálni. Csapni fogok a jégpengével, amit hárítanod kell a karddal, ahogy tanultad. Egyúttal hólövedéket dobok rád, ezt pedig ezzel párhuzamosan félre kell ütnöd az elméd erejével. Ez a kulcs a győzelmedhez és a technikádhoz is, megtanulni több dologra koncentrálni egyszerre.
Még egyszer ellenőriztem mindent. A kardok Seantől 10 méterre voltak, nem fenyegette veszély, de nekem bőven lövő távon belül a fiú. Nagyszerű.
- Ha eltalál a hógolyó, az nem fájdalmas, csak hideg, nem kell aggódnod. Belepi a tested a zúzmara, de néhány másodperc és el is tűnik. Addig fogjuk gyakorolni míg nem megy - tettem hozzá biztatóan, majd oldalról ütöttem a fantom ellenfél kardja alá és balomból már lőttem is a fiúra a hólabdát.

Püff neki! Ezt most jól megkaptam! Persze hallottam én is az elején mikor a feleselésről beszélt, de hát más tanárnál sem kell az ilyet véresen komolyan venni, mindegyik szokott fenyegetőzni, azt felét sem tartja be. De ez most nagyon komolyan és teljesen érzelem nélkül hangzott el, így alaposan meghökkentett, még a további ellenkező szavaim is bennem rekedtek. Seanra sandítottam, és mivel tudtam, mennyire lelkesedik a vívás tanulásért, és nagy eséllyel, ha elmennék utánam jönne, na meg aztán még furdal a kíváncsiság Fagypont önvédelmi oktatása miatt is, így hát vissza ereszkedem a sarkaimra és kifújom a feszültségemet.
Habár nagyon kíváncsi vagyok Sean teljesítményére és, hogy mit fog majd csinálni, kényszerítem magam, hogy ne figyeljek oda, csak a belső nyugalmamat keressem.
Lehunyom a szemem és igyekszem kizárni a külső zajokat, hangokat. Elképzelem, hogy egyedül ülök a Harci Teremben és a légző gyakorlatokat csinálom. Levegő beszív és kifúl, beszív és kifúj. Érzem, hogy kezdek ellazulni, a saját gondolataimra és testem izmainak ellazítására koncentrálok. Ahogy egyre távolabbra kerülnek a kinti események, úgy nehezül el egyre jobban a testem és már teljesen úgy érzem, hogy ott vagyok a Teremben. A csend körül vesz, egyedül vagyok, csak a következő gyakorlat lebeg a szemem előtt, amit már Adammal, annyiszor elpróbáltunk, hogy már álmomban is végig tudnám csinálni. Már csak ez pörög az agyamban, mint egy film. Légzésem egyre lassabb és mélyebb. Mikor már teljesen felkészültnek érzem magam, mintha távoli hangokat hallanék, és csattanás, majd újabb szavakat. Mint a búvár, amikor a felszínre bukkan, úgy nézek én is körül, és már látom Sean-t és Fagypontot, ahogy egymással szemben állnak, és mintha harcra készülnének. Nagyot sóhajtok, de nem mozdulok.

Ahogy Fagypont lehordja Sarah-t, a levegőben eddig egy helyben álló penge jól láthatóan megremeg egy pillanatra, s mintha közelebb húzódna gazdájához, mint éhes macska a gyanútlan egérkéhez, de aztán újra leáll a fegyver, s mereven áll a levegőben, ahogy eddig is tette.
~Hogy ÉN mennyire szeretnék vívni tanulni? Na remek...~
Némi koncentrációval közelebb húzza a fegyvert, hogy elkaphassa annak markolatát. Leereszti, és így várakozik, amíg eldől a vita kettejük között.
~Ha gondolod, most már kardom is van, tuti elintézzük, ha összefogunk.~
Nem tudhatja, mennyire megy át a hangsúlya ilyenkor, de őszintén reméli, hogy Sarah is érzi, most csak viccelt...bár ahogy a lány felsorolja az utóbbi néhány óra megpróbáltatásait, át kell értékelnie magában a dolgot. Tényleg viccelt volna? Mindenképpen! Még a feltételezés is sértő, hogy nem, még ilyet!
~Mit szólnál, ha este megnéznénk egy filmet, csak mi ketten? Most még kukoricát is vettem.~
~Kétlem, hogy ezek után rá tudna venni bárki, bármilyen mozgásra, az iskola felgyújtása nélkül...~
Elengedi a fegyvert, mikor a kisebb perpatvar megoldódik, s felveszi vele a védekezőállást. Bár komoly kétségei vannak afelől, hogy menni fog ez neki, sőt, amikor meghallja, hogy Fagypont addig szándékozik itt gyakorolni, mígnem tökéletesen tudja irányítani a fegyvert, már maga előtt látja, amint hosszú fehér szakálla nő az óra végére a legkisebb unokájának. Tekintve, hogy első próbálkozásra elejti a kardot, másodszorra csak simán rossz felé suhint, harmadszorra pedig ketté hasít egy kamikáze növényt, ami felé repül valahonnan, ez az elképzelés nem is tűnik túlzásnak, de aztán ahogy múlnak a percek, és költöznek a mókusok, Sean egészen kezd belejönni, a végére pedig már csak a kard mozog, semmilyen más tárgy nem kezd gyanús lebegésbe a környéken, legalábbis olyan nem, amit láthatnának. Már épp vállon veregetné saját magát, mikor a telhetetlen oktató ismerteti vele a következő próbatételt.
-Hogy mi??? - Kérdi, s meg sem próbálja leplezni az aggodalmát. - Nem akarok ünneprontó lenni, de eddig egy tárgyat is ritkán sikerült úgy mozgatnom, hogy ne legyen belőle katasztrófa, kettőt egyszerre pedig...
Fagypont hideg, érdektelen tekintete meggyőzi, hogy semmi értelme tovább panaszkodni. Felemeli karját, s a penge is követi azt, vissza a védekezőpozícióba. Másik karját is felemeli, s közben összeszorítja fogait, felkészülve az elkerülhetetlenre. Az első pár hógolyó természetesen telibe találja őt, hisz meg sem próbálja kivédeni azt, de még a karddal sem hárít valami szépen. Megunva a didergést, és a fájdalmat, harmadszorra már azonban használja mindkét kezét, s a hógolyó vissza lendül a feladó felé, ám a Katana is követi azt!
-Vigyázz! - Kiáltja, rémülten. Persze megpróbálhatná az erejével visszarántani a kardot, de sajnos túlzottan bepánikolt ahhoz, hogy gondolkodni tudjon.

Sarah a maradás mellett döntött és megkezdte az elmélyülést. Én Seannel edzettem. Eleinte a vártnak megfelelően alakultak a dolgok, vagyis egyik támadásra sem tudott igazán koncentrálni, általában a katana is lassan mozdult, ráadásul a hógolyó is telibe talált, rendszeresen eljegesítve a testét. Egy idő után ez láthatóan indulatossá tette, ami viszont azzal járt, hogy egyszerre mindkettőt visszairányította röppályára felém. Az én testemen is zúzmarás jégréteg jelent meg, sebesen félrecsaptam a repülő fegyvert, a hólövedéket hagytam becsapódni. Valamivel vastagabb lett rajtam a jégpáncél, de más hatása nem volt rám természetesen. Megráztam a fejemet:
- Ne hagyd, hogy az indulataid uraljanak Sean. Ha nem tudsz tiszta, higgadt fejjel döntést hozni, akkor meg fogsz halni. A düh rossz tanácsadó. Újra!
Megint nekiveselkedtünk a gyakorlásnak, több mint százszor lett végrehajtva a gyakorlatsor, mire biztosan, tízből tízszer sikerült mindkét támadást biztosan hárítania, de a fő az volt, hogy sikerült. Felemeltem a karomat:
- Elég! Ez már megfelelő eredmény. Felállhattok mindketten.
Természetesen egyiküknek sem sikerült, fájdalmasan rogytak vissza görcsölő vádlikkal. Megráztam a fejemet és hozzájuk siettem. Felgyűrtem a kínlódó fiú nadrágszárát és gyors, határozott, szakszerű mozdulatokkal átmasszíroztam a két vádliját, aztán ugyanezt Sarah esetében is megismételtem. Nem mondom, hogy már nem sajognak, de a görcs elmúlt. Meglepett tekintetükre nyugodtan feleltem:
- Adott esetben egy ninja, bevetésen, akár hosszú órákat, megeshet, hogy napokat tölt a Nyugalom Tavában egy adott testhelyzetben. Ha nem is érzékeli a fájdalmát, de ettől függetlenül az létezik és amint visszatér a testébe jelentkezik. Nem tudná végrehajtani a feladatát, ha nem lenne képes az izomfájdalmat semlegesíteni, éppen ezért mindannyian megtanultuk a görcsök feloldásának tudományát is - összegeztem. - Most pedig talpra.
Bizonytalanul és fáradtan, de felálltak. Intettem alulról felfelé irányuló mozdulattal, mire a Fúria elé kilőtt jégtömb lassan alakot öltött, egy a katanához hasonló, de keresztvas nélküli kard alakját vette fel.
- Vedd fel Sarah - néztem a lányra.
Amint ez megtörtént visszasétáltam a korábbi helyemre, intettem, hogy a lány jöjjön ide, a fiúnak pedig hogy hová emelje a pengét elém. Határozottan megszólaltam:
- Jól van. Ismeritek mindketten a védekezés alapmozdulatait, de most éppenséggel támadnotok kell. A célotok az legyen, hogy megsebezzetek. Fúria! Alkalmazd a páncélbőröd - sandítottam egy pillanatra a katana felé. Bíztam Seanben, de a páros küzdelmet szokni is kell, hogy oda tudj figyelni a társadra, jobb volt még a biztonság, - de a tüskék tiltottak. Védekezni fogok és adott esetben néha támadni is esetleg, bár ezek nem lesznek kárt okozó csapások, alapvetően a védelmem szolgálják. Próbáljatok megsebezni engem.
Alapállásba álltam, majd ahogy ők is felvették a pengékkel a pózt visszaegyenesedtem és a lányhoz sétáltam.
- Figyeljetek rám - címeztem mindkettejük felé a szavaim. - Az a kardtartás a védelmet szolgálja, de nektek most támadni kell. A pengét ilyenkor vigyétek a felső test elé, nagyjából ilyen szögben kidöntve - állítottam be a lány testét és vártam meg míg Sean is átlebegteti ebbe a helyzetbe a katanát. - Könnyebb a támadó mozdulatok kivitelezése. Így már jobb.
Visszavettem a védekező alapállást.
- Rajta!

Mire teljesen magamhoz tértem, már Sean is a végére ért a gyakorlásnak, és mintha Fagypont arcán is némi elégedettség lett volna leolvasható, habár lehet, hogy csak a fáradtság játszik velem, mikor engedélyezi a felállást.
Tápászkodnék is fel, de azzal a lendülettel esem is vissza, úgy beleáll a vádlimba a görcs, hogy fájdalmasan felszisszenek és meg sem bírok mozdulni, így is pokoli a fájdalom, ahogy az izmok beton keménységűre állnak össze.
Fagypont sem hezitál sokat, hamar a tettek mezejére lép és először kedvesem, majd az én lábamat gyúrja át szakavatott kezekkel, mire azonnal enyhül, majd szép lassan majdnem, hogy teljesen elmúlik a görcs. Hálásan és csodálkozva is nézek a férfi szemébe, aki azonnal logikus magyarázattal is szolgál a képzettségére, de nem hagy minket sokáig lazsálni.
Most már sikeresen állok talpra, majd az utasításnak megfelelően kezembe veszem az előttem lévő jégkupacból kinőtt kardot.
Mindkettőnket maga elé intett, engem a jégkarddal, Sean-t a katana-val és arra kért minket, hogy egyszerre támadjuk meg! Próbáljuk megsebezni! Persze sejtettem, hogy ez nem lesz egyszerű, valószínűleg inkább azt mondanám lehetetlen lesz, de a cél gondolom itt is a gyakorlás, így nem ellenkeztem, egy szót sem szóltam, csak biccentettem.
Kérdőn néztem rá, mikor a páncélbőr használatát kérte, de aztán a magyarázatot is megkaptam rá. A tüskéket meg amúgy sem használtam volna, most annak nem volt itt az ideje.
~ Mindent adj bele Sean, próbáljuk meglepni jó tanárunkat! Én a lábát támadom, te a fejét próbáld ~ küldtem gondolatban egy kis biztatást a mellettem álló fiúnak.
Néztem, ahogy Fagypont kezdőállásba áll és igyekeztem leutánozni, de ekkor kijavította a tartásomat és a kard állását is, majd ismét elhelyezkedett, majd szólt, hogy támadhatunk.
Alig ejtette ki a szót én már villámgyorsan szúrtam is előre és lefelé, igyekezve eltalálni a combját, és reméltem, hogy ha mégis sikerülne is meglepnünk az együttes támadással, nem okozunk neki komoly sérülést.

Bár jeges nem egészen azt mondja, ő mégis Yoda szavait hallja a szájából, vagyis, hogy ne engedjen a dühének, mert az viszi a sötét oldalra, ráadásul még el is patkol, akkor pedig oda minden remény a szövetség számára, leszámítva a húgát.
~Ami ugye nekem nincs, szóval már csak ezért sem ártana életben maradni. Őszintén szólva, boldogsággal tölt el, hogy ez számára is fontos ezek szerint, mert megmondom őszintén, voltak kételyeim.~
Az edzés aztán a végéhez ér, s Fagypont úgy tűnik elégedett, még ha ezt nem is mutatja ki. Sean is büszke magára, sikerült egy órán át használnia a képességét, s mindenki életben maradt a környéken, ez már haladás nem? Minden esetre, amikor a mester közli, hogy vége van, minden erejét beveti, hogy küzdjön a rá törő boldogsággal, és megkönnyebbüléssel, ennek nem dől be megint, a gyakorlatnak van vége, nem a napnak, s ha a nap véget is, akkor sem biztos, hogy szabadon távozhatnak majd...
~Láttad ezt? Ja várjunk, nem volt szabad nézned...de legalább egy kicsit leskelődtél ugye? Na mindegy, marha jól ment!~
Különösebben nem sürgős felállnia, hisz az imént döbbent rá, hogy akár még vívni is tud ülő helyzetből, így őt már nem éri meglepetésként az, hogy nem is tud, hisz látja Sarah-n, mire számíthat. Na persze, megpróbál felállni, már csak dacból is, ám sikert csak a masszázs után könyvelhet el, pedig még telekinetikusan is megpróbál rásegíteni a dologra, ám az emiatt felé forduló virágok nem sokat javítanak a helyzetén.
-Öhm...mi lenne, ha cserélnénk? - Kérdi, miután meglátja Sarah fegyverét. - Valamiért az az érzésem, hogy hideg lehet ez a jégkard, én meg úgysem érek hozzá a saját fegyveremhez, szóval nekem mindegy.
Ha egyikük sem ellenkezik, magához röpteti a jégkardot, és Sarah kezébe adja sajátját, a hagyományos módon - belőle ugyanis csak ez az egy van, és ezen nem szeretne változtatni - ha nem hát nem. Minden esetre követi az instrukciókat, s támadásba lendül.
~A fejét? Nem úgy volt, hogy életben kéne hagyni? Á, tudod mit, megoldja!~
Első támadási nem járnak sikerrel - hacsak nem ugrik neki fagypont direkt - hisz páncélbőr ide vagy oda, ösztönösen azt tartja inkább szem előtt, hogy nehogy a lányt találja el véletlenül, arról nem is beszélve, hogy annyira a másik mutánst sem szeretné felvágni, mint az folyamatos panaszkodásából gondolhatnák egyesek. Aztán, idővel megunja, hogy csak a levegőt csapkodja - ráadásul nem is a célponttal szomszédos, fagyos levegőt - ezért taktikát vált.
~Na jó, lássuk van-e szeme a hátán! Ó, és támadjunk egyszerre!~
A penge fagypont körül kezd keringeni, s igyekszik mindig úgy helyezkedni, hogy a férfi háta mögé kerülhessen, mielőtt lesújt rá. Párszor még bepróbálkozik Sean ezzel a trükkel, aztán egyik alkalommal, amikor a penge hátralendül, a csapás elmarad, és helyette villámgyorsan indul meg a kard, markolattal lőre, hogy azzal találhassa fejbe a ninját. Reményei szerint ez a támadás elég váratlan ahhoz, hogy sikerülhessen, mert ha nem, az, amit most érez semmi sem lesz ahhoz az izomlázhoz képest, ami holnap vár rá, ha még sokáig elhúzódik ez a gyakorlat.
~Csak most gondoltam bele, pontosan az ilyen óráktól féltett a nagyapám, amikor nekem adta a azt a pisztolyt! Kabaré....~

Sen ötletére megráztam a fejemet:
- Az nem egy katana - közöltem a fagypengére mutatva. - Saraht mással tanítom vívni, de erről később majd. A kesztyűje megvédi a jeges hidegtől - feleltem, majd elkezdtük.
Az első próbálkozásaik persze nem túl jók és nem is összehangoltak. Könnyűszerrel védtem ki a támadásokat eleinte, odafigyelve, hogy a ritmikus mozgást azért le is tudják követni és élesben tapasztalják ennek valódi sebességét. Ellenben a fiú hamar taktikát vált és megpróbálja ellenem az ősi farkasfalka taktika két emberes változatát alkalmazni. Az ötlet jó, de nem annyira szerettem volna még a körkörös védelembe belemenni, csupán néhány bemutató mozdulat erejéig legfeljebb. Sebes, a kardomat pörgető mozdulatokkal, mély alapállásban hárítottam egyszerre Sean és Sarah csapásait is, aztán nemes egyszerűséggel úgy rúgtam mellbe a lányt, hogy a hátán szánkázott pár métert és már oldalaztam is a megkerülést kivédendő. Persze a hevesen próbálkozó Fúria újra nekem rontott, még pedig annyira vehemensen, ami még engem is némi hátrálásra kényszerített, a szellemfegyver pedig megint mögém került. Két körkörös hárítással éltem, mikor a telekinetikus penge enyhén megremegett és ívet váltott. Azonnal cselekedtem. Magamban elismerően gondoltam a fiúra, a markolatgombbal való ütésre több mint félszáz technika van, de úgy élt vele, hogy azt még egyáltalán nem tanítottam. Sebesen ráfogtam Fúria csuklójára a keresztvas alatt, majd perdülve magam felé rántottam. A nő könnyű teste elszáguldott így mellettem, jómagam pedig a jégkard markolatával ütöttem a tarkójára, így még rásegítve a feje lendületére amint belevertem a homlokát a szemből érkező markolatgombba, aztán a gerincére mért talpalással elhasaltattam. Megpörgettem a fegyverem:
- Talpra és folytasd! - mondtam a lánynak utasítólag. - Egyébként ez jó technika volt. De jobban össze kell hangolnotok a mozgásotokat egy tapasztalt ellenfél ellen. Sean ne beszélni próbálj, hanem a leendő mozdulatsort mutasd meg a partnered elméjében, éppen csak a kivitelezése előtt. Ha jó ütemben kötött volna le, akkor nem lett volna lehetőségem erre. Folytassátok - helyezkedtem alapállásba.

Az mondjuk Sean-nak is feltűnt, hogy a Sarah kezében tartott fegyver nem katana, az ugyanis nem jégből készül, hanem edzett acélból, és minden kétséget kizáróan a kovács könnyeiből, a hosszú nélkülözésnek köszönhetően, na de ha nem hát nem, akkor marad nála a szobahőmérsékletű szablya.
~Ezaz, meglesz, igen,igen, igen, BAKKER!!~
Leírhatatlan élmény látni, hogy aljas támadása levét végül Sarah issza mag. Bár ezúttal pánikolás helyett megpróbálja visszahúznia a kardot - nem úgy, mint amikor jégcsapot vágta vele ketté majdnem - sajnos nincs elég ideje ahhoz, hogy össze is jöjjön neki a dolog, aztán pedig, amikor látja, mekkora rúgást kap szegény lány, az már végképp sok. Katanája úgy zuhan a földre, mint a legtöbb tárgy , amit csak a szentlélek tart a levegőben, ő pedig már rohan is kedveséhez. Ahogy odaér, azonnal elé guggol, ám a lendülettől még csúszik néhány centimétert, mielőtt teljesen megállna.
~Jól vagy? - Kérdi aggódó tekintettel, s közben tenyerével végigsimít a lány arcán, akkor is, ha ezért oktatójuk jéggé fagyasztja őt, s eladja egy hutt gengszternek. Miután feltápászkodott a lány - ha elfogadja, akkor az ő segítségével - újra magához vonzza a kardot, s elszántan tekint Fagypontra. ~Na jó, mutassuk meg ennek az időutazó mutáns ninjának, hogy harcolnak a jövőben! Most én támadom a lábát, de úgy, amit még nem látott.~
Na persze, dumának jó ez a jövőbeli harcmodor, csak sajnos nincs nála egy UZI, amivel be is válthatná az ígéretét, pedig azzal talán még győzhetnének is. de sebaj, így is jó lesz. A kard boka magasságba süllyed, s így próbál közel férkőzni ellenfeléhez, ezúttal nem vacakolva semmiféle helyezkedéssel, hisz nem is célja eltalálni őt, csak zavarni, de nagyon! Sarah felé próbálja terelni ezekkel a normál esetben kivitelezhetetlenül alacsony támadásokkal, aztán, ha ez sikerül, mielőtt a lány támadásba lendülne, a penge magasra száll, s úgy lebeg Fagypont felett, mint Damoklész kardja, készen rá, hogy lesújtson a bűnösre.
~Nem épp a legszabályosabb kardforgatási technika, de ha a vívás kézikönyve szerint járnék el, az lenne az első dolgom, hogy a kezembe fogjam a markolatot, nem igaz?~
A bábjáték közben igencsak megviseli őt,a sűrű izzadságcseppek vízeséssé varázsolják homlokát, ahogy olyan intenzitással mozgatja a fegyvert, mint azelőtt még semmit, de már annyira benne van a dologban, hogy ebbe bele sem gondol. Egyébként sem itt van, a randa természetben, ahol mindenféle mozgásra kényszerítik, ott ücsörök a szerverteremben, kakaót szürcsölgetve, ahogy a Mass Effect 3 Demója szép lassan befejezi a telepítést, ó igen...

Mivel nem vagyunk túl gyakorlottak a kardforgatásban, mondhatnám egyáltalán nem, így még az is nehezemre esik, hogy nem vagdalkozzak össze- vissza, hanem próbáljak valami olyan formációt is vinni a dologba, amit Fagyponttól láttam. Persze, az hogy összehangoltan kéne dolgoznunk, ezt még külön megnehezíti, attól függetlenül, hogy azért telepatikusan néha irányítani próbáljuk egymást.
Mikor Sean taktikát változtat és hátulról kezdi támadni Fagypontot, már úgy érzem talán nagyobb az esély, hogy az eddig könnyedén hárító férfit megszorongassuk. Viszont ezt ő nem így gondolta, rutinosan kivédte mindkettőnk ütését, majd olyan rúgást kaptam a mellkasomra, hogy repültem vagy két méter hátra felé. Hát, ha most nem alkalmaztam volna a páncélbőrt, akkor biztos padlót fogok tőle, de még így is fájdalmas volt.
Arra viszont jó leckének bizonyult, hogy ne vegyem könnyedén a harcot, és jól fel is paprikázott. Most már nagyobb vehemenciával ugrottam neki és hevesen ütöttem-vágtam ahogy tudtam. reméltem, hogy Sean ezzel egyidejűleg szintén megpróbál valami trükköt bevetni, amíg én lefoglalom Fagypontot.
Nem is lett volna ez rossz elgondolás, csak, hogy még ezzel sem tudtuk meglepni ninja tanárunkat. Egyszerűen megragadta az előresújtó kezemet és nagyot rántva rajta lendített el maga mellett, a kard markolata nagyot csattant a tarkómon, amitől meg lefejeltem a Sean által Fagypont felé száguldó markolatot. Ha ez még nem lett volna elég a férfi még egy kellemes hátba rúgással is megtoldotta a lendületemet, amitől békaként terültem el.
Szavai zúgva jutottak el a fülemhez, olyan dühös voltam, aztán meghallottam Sean aggódó hangját, majd megéreztem keze simogatását, de ez nem segített a lelkiállapotomon. Nem rá voltam mérges, hanem saját magamra. Felsegített, majd meghallottam a gondolatban hozzáfűzött támadási javaslatot, és komoran biccentettem.
Fagypont úgy is arra biztatott minket, hogy folytassuk, akkor ne okozzunk neki csalódást!
Újból a kezembe fogtam a jégkardot és igyekeztem Seannal átellenesen elhelyezkedni és míg ő Fagypont lábát támadta folyamatosan és próbáltam abban az ütemben a felsőtestét eltalálni.
Most már egészen elfelejtettem, hogy ez csak egy gyakorlás, le akartam győzni, de legalábbis egy ütést bevinni.

A fiatalember a lányhoz rohan azonnal, amire csak a fejemet csóválom. Valós küzdelemben ebben a pillanatban halott lenne ő is és a kedvese is. Meg kell tanulniuk félretenniük az érzelmeiket, vagy a halálukat jelenti majd. De azt hiszem ez aligha a mai óra tananyaga lesz.
Mindenesetre mindketten újra felveszik a küzdelmi alapállásokat, majd biccentésemre folytatódik a gyakorló harc. Ellenben Sean taktikája igencsak meglepő és még annál is zavaróbb volt. Gyors ugrásokkal voltam kénytelen kitáncolni a pengét, mintha söprőgáncs ellen védekeznék, de rendkívül nehéz volt megvalósítani a védekezésemet Fúria gyors csapásai mellett, amelyek az oldalam és a mellkasom célozták. A harc egyre nagyobb ütemre váltott, elérte azt a szintet, amely egy élet-halál viadalt jellemez. Ennek nagyon sürgősen véget kell vetni. Megálltam, majd azonnal jégszoborrá változtattam a testemet, melyet ezernyi szilánkokra robbantott Sarah belecsapódó jégpengéje. A fiú lába mögött nagyobb jégtócsa keletkezett, amelyből előugrottam és a hideg pengém lapját a nyakához illesztettem. Határozottan szólaltam meg:
- Állj! Sarah gyere ide te is!
Amint mindketten odaértek összeroppantottam a saját jégpengém, majd sóhajtva fordultam feléjük:
- Részben nagyszerűen, részben pedig katasztrofálisan csináltátok - morogtam. - Sarah. Téged egyik pillanatról a másikra elragadnak az indulataid egy egyszerű gyakorlás közepette is, mi lesz veled éles helyzetben. Olyannyira a dühöd hatása alá kerültél, hogy ha nem tudnék teleportálni kénytelen lettem volna eltörni a csuklód és a két lábad - csóváltam a fejemet. - Ellenben sikerült segítened hatékonyan Seant, ami jó. Te pedig - fordultam a fiúhoz - bár tudtad, hogy a társadat megvédi a kisebb fizikai támadások ellen különleges bőre, mégis hozzá rohantál. Ha éles helyzetben így tennél, azzal a sajátod mellett az ő halálát is okoznád. Megvédeni akard, ne ringatni. Nem gyermek ő. Ellenben a pengével bemutatott cselek kreatívak voltak. Mindkettőtöknek van érzéke a kardokhoz, de amíg nem tanuljátok meg helyükön kezelni és uralni az érzéseiteket, addig az igazi harcosok fegyverével nem tanulhattok.
Intettem, hogy kövessenek, amint a Buddha szoborhoz sétáltam s ott lehajolva először is egy nagyobb bőrtokot vettem elő, amit a fiú elé térdelve szakszerűen rögzítettem a derékszíjához és a combján keresztül. Felnéztem a szemébe:
- Shurikenek. A te képességeidhez pont ideális másodlagos fegyverek.
Majd elővettem egy másik, az előzőnél azt hiszem meglepőbb kinézetű tárgyat. Három, visszahajló ágú fémkampóból álló karom féleség, amit a lány jobb csuklójának kézhátán rögzítettem egy apró szerkezettel. A kampó végén hosszú lánc tekergett, amit Fúria felkarján átvezetve a háta mögött az övére rögzített tartóban ért véget az övén. Biccentettem:
- A tartóban csörlős szerkezet van, ami képes ide visszahúzni ezen állapotba, így bármikor támadhatsz 3-4 méterre is vele. A neve kumade. Sokoldalú, de rendkívül nehéz technikájú fegyver. Foglyul ejtésre és ölésre, sebokozásra, megkötözésre és lerántásra is alkalmas, rövid és hosszú távra is. Amíg nem uralod az érzéseid, addig viszont leginkább csak magadat fogod vele kínozni. Számodra tökéletes - néztem a szemébe.
Majd mindkettejükhöz szóltam:
- Mostantól a tieitek. Meg kell ismernetek őket, mert épp annyira az életetek múlhat rajtuk majd, mint a képességeteken, az öklötökön vagy a kardotokon később. Mostantól mindig magatoknál kell hordanotok. Ha meglátlak titeket az iskolában ezek nélkül, akkor megverlek titeket - mondtam meg őszintén, hogy ne legyen ebből félreértés. - Annak területén kívül nem kötelező viselni, de magatokkal kell vinni. Megértettétek?