Meditációs kert

Mikor mindhármunk elmondta, hogy mit gondol erről a tulajdonképpen megfoghatatlan fogalomról, Fagypont is belefogott a saját magyarázatába.
Érdekes volt meghallgatni a Magas és Alacsony ősvény közötti különbséget. És már akkor éreztem, hogy amit Fagypont ezekről az ösvényekről mond, azok erősen sarkított összegzései egy- egy irányzatnak, mint az is, hogy valaki, vagy alami csak jó, vagy valami csak rossz. Ez sosincs így! A dolgok mindig keverednek és sosem jó, ha valami nagyon csak egyirányba húz. Az mindig egy torz irányt fog mutatni, ahogy a Fagypont által velünk megismertetett ösvények is.
- Haszna mindenképpen volt a beszélgetésnek, hiszen megismerjük a gondolataidat és a hitvilágodat, ahogy a kérdéseid révén te is megismersz minket erről az oldalunkról is. – bólintottam most én elsőnek, megelőzve a fiúkat. - És nagy részben igazat is adok neked, mert egyik oldalt sem lehet és szabad túlzásba vinni, mert az végül senkinek nem lesz jó, de én az Alacsony ösvényt egyáltalán nem tartom semmilyen szinten jónak, és bár igaz, hogy gonosznak sem, de rossznak mindenképpen. Mivel egyre több ember él a földön és egyre több fajta ember él a földön, így szerintem óhatatlan, hogy az egyéni érdekek fölé helyeződjön a közösség érdeke. Persze túlzásokba nem kell esni, de ez meg nem a rendszer, hanem az azt irányító emberek hibája általában. Mint ahogy a túlzások semmiben nem vezetnek jóra.
- Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy jóléti társadalomban, ahol az embereknek jórészt megoldják, vagy megkönnyítik a dolgát, az eltunyuláshoz, tespedéshez vezetne. Azért mindig lesznek megoldandó feladatok, bár lehet, hogy másfélék. Az ember gondolkodó, kreatív lény, akkor majd esetleg a művészetek, a tudomány felé fordul és nem a hétköznapi problémák felé. – igyekszem érthetően elmondani, ami bennem kavarog ezzel kapcsolatban.
- Azzal egyetértek, ahogy már az előbb említettem, hogy ezek közül az Alacsony ösvény sem gonosz. Én most is azt mondom, hogy valamit az ember tud csak gonosszá tenni, hiszen egy eredendően jó dologból is lehet gonoszt csinálni. Csak gondoljunk az atomenergiára például.
Zavartan néztem Fagypontra, mert nem tudtam hallott-e már róla, de a többiek biztosan értették mire gondolok.
- Vagy bármely olyan találmányról, amit eredetileg azért hoztak létre, hogy segítsék az emberi fejlődést, de mégis gonosz dolgokat műveltek vele. – fejeztem be az érvelésemet.

Fagypont, bár mindegyikünk válaszában jónak talált valamit, végső soron nem volt teljesen elégedett a megfogalmazásunkkal, amit hosszasan igyekezett megértetni velünk egy keleti filozófiai magyarázattal.
Figyelmesen hallgattam a kétféle irányzat összevetését és érthető is volt a kettő közötti óriási különbség, és már a felénél tudtam, hogy igazán a kettő vegyítése lenne egy igazán tökéletes irány. De ezeknek az ösvényeknek a követői inkább emlékeztettek engem a mai fanatikusokra, akik nagyon egysíkúan és mereven ragaszkodnak valamihez. Ezek az ösvények is olyan egyoldalúak voltak.
Mikor Fagypont befejezte és feltette a kérdését, még nem tudta volna megfogalmazni magában a választ, de Sarah helyette is elmondta azt, amit érzett, így mikor a lány elhallgatott, csak bólintott a ninja felé.
- Természetesen sokat tanulunk tőled és ez már magában is hasznos. Egyébként meg egyetértek Fúriával, nekem is hasonló gondolataim voltak ezzel a témával kapcsolatban. Nem hiszem, hogy én jobban meg tudnám fogalmazni.

Valahol ez az a pont, ahol felmerül Sean-ban, hogy talán nem mindenki gondolatolvasó a környéken, így aztán szegény mesterük jogosan érzi úgy, hogy megkukultak. Nem tehet róla, ő már megszokta, hogy úgyis hall mindet, társai pedig biztos úgy gondolták, hogy ha már ő tette fel a kérdést, akkor talán neki is kellene reagálnia valamit a feleletre...
~Biztos úgy gondolják...mintha nem hallanám, hogy tényleg így van.~
~Mest...Fagypont! Mindannyiunknak megvan a véleménye ebben a témában, de elég szégyenlősek, ha arról van szó, mennyire érzik magukat kiválasztottnak, úgyhogy inkább itt felelnék, hogy ne érezzék úgy magukat, nekik is muszáj: szerintem az emberiség lelke is sokat fejlődött az utóbbi időben. Hogy utópisztikus lenne a helyzet, azt nem mondom, de az tény, hogy akad jó pár ország, amit az egyesült államok enyhén szólva sem szívlel, és van egy fegyverünk, amivel egy mozdulattal eltörölhetnénk ezeket az országokat, mégsem tettük meg. Tudom, hogy ez nem sok, de mégis...más civilizációk nem sajnálták a vérüket ontani, hogy elpusztítsák azokat, akik az útjukban álltak, úgyhogy sokat fejlődött az emberi faj lelkiismerete, ami pedig a mutánsokat illeti...én hiszek neked. Mármint...a szellem dologban nem, de hogy célunk van, az jól hangzik.~
Mint a villám ér át a telepatikus üzenet fagypont fejébe, nagyjából annyi idő alatt, amennyi a valóságba csupán arra elég, hogy Sean kacsintson egyet. Kissé bele is szédül. Innentől kezdve inkább csak csendben hallgatja végig a mester mondandóját, néha bólintva a magyarázatra, de többé nem szól közbe.
~Egész ügyesen építették fel...bárki is találta ki ezt az egészet.~
-Azt hiszem az álláspontjaink nem is különböznek annyira, mint elsőre gondoltam - feleli mosolyogva.
-Még egy kérdést, ha szabad...mi az amit a legjobban szeretsz ebben a korban, ami akkor még nem létezett, amikor születtél?

Megráztam a fejemet Fúria felé:
- Talán van igazság abban, amit mondasz, sőt bizonyosan van, de az érvelésed nem tudom egészében elfogadni - mondtam ki őszintén. - Igazság szerint teljesen mindegy, milyen alkotásról vagy felfedezésről beszélünk a tudomány terén, akármilyen korszakban, az legelőször hadi célokra készült. Ez alapvető. Az ember alapvetően harcias lény, területvédő és agresszív. Megvan benne a lehetőség a továbbfejlődésre a civilizációs körülmények között, de az alapvető lelkületünk része ez. Ha úgy tetszik, elmondom másképp. Egy bölcs ember egyszer a Magas Ösvényt aranynak nevezte, az Alacsony Ösvényt pedig vasnak. Azt tanította, hogy az ember nem lehet sem arany, sem vas. Mint a szántóvető. Ekéje vasával keresi meg az aranyát, s az aranyon új szerszámot, újabb vasat vásárol. A bölcsesség, az erkölcsi jóság azt hiszem, úgy hiszem, abban lelhető fel, hogy ha tudja az ember, azzal a felelősséggel, amit képességei és hatalma szerint a világgal szemben kapott, mikor, milyen helyzetben, mely döntést kell meghoznia. A tudása annak, mikor van szükség az aranyra és mikor a vasra.
Sean telepatikus üzenetére elmosolyodtam, s magam is csak gondolatban feleltem.
~Érdekes a szemléleted. Bár ez számomra kétséges fejlődést takar, ha őszinte akarok lenni. Egy ország eltörlése igen komoly döntés, de nem szükségszerűen gonosz. Attól függ, mi az esetleges következménye. Ha egy sor háború, amiben ötször, tízszer annyi ember hal meg, mint a fegyver használatával, akkor már nem vagyok benne biztos, mi a helyes döntés. Másrészt, ami még inkább kérdéses: vajon a lelkiismeret tartja vissza az embert, vagy a félelem, hogy eddigi szövetségesei ennek láttán, magukat is fenyegetve érezve elhagyják, összefognak ellene? Nem akarom lerombolni a bened lévő optimista képet Sean, mindössze egyelőre vannak kétségeim a koroddal és a fejlődéssel kapcsolatban. Számomra egyetlen dolog világos: az ember igyekszik fejlődni lélekben és lelki erőben. Nem tudom eldönteni, menyire sikeres, de abban biztos vagyok, az érzelmek azért uralják jobban ezt a világot, mint a középkori Japánt, mert szeretnének fejlődni. A kitartás pedig mindig meghozza a gyümölcsét, ha kellő idő telik el.~
A hangosan feltett kérdésén elmerengtem egy kis ideig, végiggondolva mindazon élményeket, amelyek értek eddig ebben a világban és ebben a kultúrában. Végül csendesen válaszoltam:
- Azt hiszem, még ha esetleg furcsának is találjátok, a mosolyokat Sean - összegeztem. - Az érzelmek kimutatása sokszor furcsa a számomra, de harmonikusabban hat, mint az elzárt érzések semmitmondó maszkok mögé rejtése a saját koromban. Őszintébb és nyíltabb. Nemesebb. Ha most visszakerülnék a középkori Japánba, ez hiányozna leginkább, azt hiszem.
Miután mindhármuk válaszát meghallgattam bólintottam és halkan, egyértelműen fogalmazva immár kimondtam:
- Hajlandó vagyok tovább oktatni titeket hát, ha szeretnétek. De - emeltem fel intően a kezemet - most és utoljára kimondom: fegyelmet követelek. Egyrészt, mert nem tudok másképp, más úton oktatni, mint engem egykori mestereim. Másrészt, mert a felelősség, ami bennünk van, minden irányban megköt minket. A készségeinket csak elménk és testünk fegyelmével uralhatjuk egészében. Tehát ez egyszeri és komoly kérés: ha maradni akartok, többé ne kérdőjelezzétek meg az utasításaim. Kérdezzetek, ha valamiben nem vagytok biztosak, ez nem szégyen, sőt, a tudás alapja. Mondjátok el, ha nem értetek egyet. De önhatalmúlag többé ne bíráljátok felül, mert ezt többször nem kérem tőletek. Soha többé. Ez az utolsó alkalom. Szeretnétek folytatni? - néztem egyenként a szemükbe.

Mikor Fagypont felel az érveimre figyelmesen hallgattam végig és végül is egyet kellett vele, hogy értsek, de hát én úgy éreztem, valahol, mint a hárman, vagyis négyen ugyan azt akartuk mondani, csak más és más szavakkal.
Mikor válaszolt Sean kérdésére, én is kíváncsian néztem rá, mert érdekes volt hallani, vajon mi az, ami egy ennyire régi korból érkezett embert, aki ráadásul olyan zord neveltetést kapott, vajon mi fogja meg ebben a rohanó és fejlődő világban.
Mikor elmondta, a várakozásával ellenkezőleg, nem tartottam furcsának, hanem inkább …….meghatónak?....szívet melengetőnek? Nem tudtam volna megmondani, de valahogy jól esett hallani.
Aztán végül Fagypont a lényegre tért, amiért ezt az egész kis filozófiai diskurzust megejtette velünk, és amit mi már akkor elhatároztunk, amikor újból megjelentünk az óráján, így egy fikarcnyi kétségem sem volt, hogy mit fogok válaszolni rá.
- Megértettük, hogy ez mennyire fontos és elengedhetetlen számodra és tudomásul vesszük a feltételeidet. Többé nem fordul elő, hogy fegyelmezetlen leszek, hiszen ez azt hiszem igazából csak nekem szól. – nézek bele komolyan és határozottan a szemébe. – Végre fogom hajtani, amit mondasz és nem fogom megkérdőjelezni azt. – bólintottam, mint egy lezárásaként a mondanivalómnak. – Tehát igen, szeretném, ha folytatnád az oktatásomat.

Mivel nem hozzám intézte Fagypont a szavait, így csak csendben hallgattam végig azokat, de persze azért én is leszűrtem belőle, mit akart vele kifejezni. Lehetnek mindenféle utak és ösvények, de a legfontosabb, hogy saját magunk találjuk meg cselekedeteinkben és döntéseinkben azt a középutat, amivel segíthetünk, vagy előrébb vihetjük a dolgokat.
Sean kérdése kicsit meglepő volt, de nagyon is érdekes, hogy mi lesz erre a válasz.
Mikor a mosolyt választotta, belegondolva tényleg ez lehet számára a legfurcsább a mai világban, mert a tanulmányaimban is mindig megdöbbentett, hogy az ekkori japán emberek mennyire azon voltak, hogy elrejtsék valódi érzelmeiket. Így Fagypont számára ze mindenképpen megdöbbentő lehetett.
Mivel én mindig követtem az utasításait, így most is sejtettem, hogy a szavait tulajdonképpen nem nekem címezte, de mivel mindannyiunktól választ várt, így Sarah válasza után én is meghajtottam magam felé.
- Természetesen szeretném folytatni a tanulmányaimat, és már megismertem a módszereidet és nincs kifogásom ellene.
Aztán már csak Sean-ra vártunk, vajon ő mit válaszol. Bár voltak sejtéseim a barátnője válasza után.

~Vajon mások is mindig mutációs kertnek olvassák ezt a helyet a térképen, vagy csak én vagyok ilyen defektes? Hmm....igen, csak én, francba!~
Ami fagypontot illeti, inkább nem nyaggatja őt tovább a kedvenc karaktere "Lawful Good" szónoklataival, pedig tudna arról még rizsázni, hogy de igen, egy országot eltörölni rossz, mert....á, mégsem tudja megállni!
~Szerintem egy országot eltörölni igenis...szűk látókörű, ha másért nem, akkor azért, mert mindig kell hogy legyen egy olyan megoldás, ami könnyebb, mint megölni több millió embert, csak épp meg kell találni.~
~Mellesleg, pont a mosoly? Ez egyszerre nagyon aranyos, és nagyon szomorú is, hisz ezek szerint még senki sem vitte el fagyizni??? Vagy mondjuk egy víziparkba, úgyis nyár van! Ja várjunk, nem...az rossz ötlet lenne...brrr....de a fagyi talán nem hangzik hülyeségnek...na majd egyszer!~
-Tényleg ennyire ritka volt abban a korban a mosoly? Ez annyira... - Itt jobban szemügyre veszi Fagypont jégszoborra emlékeztető, ráncmentes vonásait, aztán megrázza a fejét. - ...Nem érdekes.
Felvonja egyik szemöldökét, és Sebi-re sandít, mert nem egészen érti, mi ez a duma, hogy vannak sejtései, mit fog felelni a barátnője válasza után, de végül is megvonja a vállát, és ő is bólint.
~Úgysincs semmi jó játék őszig...~
Ígérem jó fiú leszek. - Majd belegondol, mire számíthat ezek után, a múltbéli tapasztalatok alapján, és egy mélyet sóhajt. - Az erő legyen mindannyiunkkal... - Teszi még hozzá, suttogva.

Seannel nem kívántam vitatkozni, vagy legalábbis az elménkben nem. Ez roppant kényelmetlen metódus volt, azon kívül, hogy zavaró is, ha az ember fejébe beszélnek, belelátnak. Azt sem mondhatom, hogy ne lett volna képes kikapcsolni ezt a fiú, így valahol persze udvariatlanság volt, de erről lehetőleg igyekeztem nem tudomást venni. Manapság szinte semmi sem szent, ami az én koromban az volt. Privát szféra például. A kopogtatás nélkül rontunk rá az ismerőseinkre elv megvalósulása volt csupán a fiú elmebeszéde az agyamban, korának gyermeke - emlékeztettem magam. Mindenesetre a tisztelet hiánya, a régi értékek félvállról vevése, a múlt elfeledése... na ezek lennének azok a dolgok, amelyek nem hiányoznának ha hazatérnék. Egy másodpercre sem. Már éppen intően emeltem volna fel a kezem Sean felé, hogy ne hagyjon félbe megkezdett mondatokat, de végül ezen is átugrottam. Kaméleonnal még nagyjából kijövök e téren, de azt hiszem Sarahnak vagy Seannek teljesen felesleges lenne bármit is mondanom az udvariasságról. Ezt a Kalifára hagyom, ha egyáltalán valaha is igényük támad ilyesmire, amit nem hiszek.
Combjaimra fektettem a tenyereim, majd derékból meghajoltam feléjük:
- Hai! Elfogadom a szavaitokat és ez esetben megkezdjük az edzést - mormoltam. - Egy utolsó kérdés után. Mit reméltek ezektől az edzésektől? Milyen téren akartok erősödni? Miért? - vetettem fel pár alapvető kérdést. Amelyikük a képességét akarja fejleszteni, azt elküldöm, bármi más viszont értelmes indok lehet...

Úgy látszik Fagypont megelégedett a válaszainkkal, mert végül egy kis gondolkozás után meghajolt és nagy megkönnyebbülésemre belement, hogy továbbra is edz bennünket.
Legszívesebben megöleltem volna a mellett ülő Sean-t, de még időben visszafogtam ujjongásomat és bár első hallásra fülig szaladt a szám, rögtön igyekeztem ezt komoly, figyelő és érdeklődő nézéssé rendezni, hogy továbbra is lássa Fagypont, hogy mennyire komolyan gondolom. Így aztán megint én voltam az első, aki gyorsan válaszolt is a kérdésére.
- Hát azt, amiről eddig beszéltünk és amire felhívtad a figyelmünket, hogy meg kell találnunk az egyensúlyt, hogy tisztában legyünk a döntéseinkkel és azok következményeivel, hogy megfelelően használjuk vagy éppen ne használjuk a képességeinket. – magyaráztam elsőnek amit gondoltam.

Most már úgy nézett ki, hogy talán elégedett Fagypont a kérdéseire adott válaszokkal, vagy legalábbis már eldöntötte magában, hogy folytatja-e a velünk való foglalkozást vagy sem.
Nagyon reméltem, hogy a döntése pozitív lesz, mert nagyon megkedveltem ezeket az órákat, bár minden alkalommal úgy másztam fel a szobámba, de nagyon sokat tanultam is és a fegyelmezés is igazán rám fért. Talán még soha nem foglalkozott velem senki ennyit és adott életre való tanácsokat, mint ez a több száz éves ninja. Még az apán sem, aki sokszor csak a munkájának élt. Tudom, hogy szeretett, de nem ért rá velem foglalkozni, ami csak most jöttem rá, mennyire hiányzott.
Miután feltette a kérdést és Sarah rögtön válaszolt is rá én is megszólaltam.
- Teljesen igaz, amit Sarah elmondott és még annyit tennék hozzá, hogy h már ha kértük, ha nem, de megkaptuk ezeket a képességeket, akkor valahol úgy érzem kötelességünk is jól használni, vagy legalábbis megpróbálni, még ha sokszor elsőre nem is látjuk át hogyan kéne. Én is sokáig ódzkodtam tőle, hogy éljek vele, de most már kezdem érteni, hogy talán megtanulhatom hogy mikor és hogyan használjam és ehhez felvállaljam a megfelelő döntéseket. Én ezt szeretném erősíteni.

Szomorú fáradt sóhaj hagyja el ajkait, s közben fejét is előre dönti kissé, miközben a lába előtt növekvő fűcsomót kezdi tanulmányozni, amíg társai felelnek a kérdésre.
~Hát, ennyit arról, hogy kedves, értelmes fiú lennék, és a generációnk csúcs. Na mindegy, nem hallhatok csak jó dolgokat mások fejében, nem igaz? Nem hát...többnyire a Lady Gaga megamix megy...brrr...~
Zavarba ejtően gyorsan kerül rá a sor, mire először végignéz társain, aztán tekintete megállapodik fagypontén. A kérdésre nem tudja, mit kéne felelnie...mármint, annyi előnye van, hogy hallotta, mi az, amit nagyon szabadna, viszont...
~Most mégis mit mondjak? Tényleg csak a rossz válaszok jutnak eszembe. Ha elmondom, hogy mostanában alig vagyok Sarah-val, és akkor is eljönnék ide, ha kerámiaszakkör lennénk, azt hiszi nem veszem komolyan, ha ugyanazt mondom mint Sebi és Sarah...na ez a terv már ott hibádzik, hogy nem nagyon figyeltem. Marha korán vannak az edzések, és úgysem tudnék mást csinálni? Fejbe is rúgna, és megérdemelném. Á, legyünk őszinték, ha rólam van szó, a többieknek úgysincs választása...ez így fair...nemde?~
-Én csak azt remélem, hogy túlélem ezeket az edzéseket - vallja be, a lehető legkomolyabban - Illetve...nem is tudom, én tényleg csak azt szeretném, hogy többé ne bántsak senkit, vagy zúznék szét valamit, ha tüsszentek...azt hiszem ennyi, nem szeretnék egy két lábon járó csődtömeg lenni. Nem túl nagy ambíció, tudom...