Re: St. Luke's Church

by **Tibutty Tamity** Szomb. Május 12, 2012 3:38 pm

A mondandóját hallgatva egyre értetlenkedőbb, gyanakvóbb vagyok, és úgy bámulom a könyvespolcon álldogáló angyalszobrot, mintha személyes sértésnek venném a jelenlétét a fehér szárnyaival, amiket nekem nélkülöznöm kell. Nem tudom milyen látványt nyújthat, de egy biztos – a gondolataim még az angyalka közelében sem járnak, egyre inkább az oda nem illő szavakat figyelem, amik a fiú száját hagyják el. Nem hiszi, hogy meglepődtek volna… szakszerűbb ellátás… kellemetlen helyzet? Hirtelen fordulok Seb felé és a kérdésem végigszánt a levegőben.

- Mégis melyik iskolába jársz te? – Kezdek tartani attól, hogy telibe találom a dolgot és a kölyök tényleg a Xavier-t emlegeti… Egyszerűen nem jut más az eszembe. Persze, miután ezt kimondom, nem tudok arra sem magyarázatot adni, hogy ez engem miért foglalkoztat annyira. Nincs semmilyen kapcsolatom az Intézettel, nem akarok odamenni, gyűlölni se gyűlölöm az ottaniakat. Talán… kicsit irigylem azokat, akiknek olyan gyermekkora lehetett, mint az ottani mutánsoknak. Talán…

Újra felsóhajtok, majd megkapaszkodom az asztal szélében és kínkeserves másodpercek árán, de felküzdöm magamat ülő helyzetbe. Kissé idegenkedem, attól, hogy a kérdésem után ennyire megered a nyelve. Hiába, sosem voltam egy könnyen barátkozó típus és a munkám sem engedi meg, hogy ártatlan, baráti kapcsolatot kössek emberekkel és mutánsokkal egyaránt… Mégis, megtisztelőnek érzem, hogy bízik bennem és mégis beszél. Türelmesen hallgatom, néha biccentek, párszor felhümmögök, de nem szólok semmit, amíg a végére nem ér. A lányokkal ismerkedésnél sunyi mosolyra szalad a szám és támad egy ötletem, amit türelmesen dédelgetek a fejemben. Ráérünk még, hogy visszatérjünk rá.

- Tehát úgy akarsz élni, mint minden más korodbeli – vonom le a következtetést halkan és megértően nézek a szemébe, miközben a tenyeremre támaszkodom a hátam mögött. Bár Jeremy Boower nevére leginkább egy döbbent arccal és kikerekedett szemmel válaszolnék, miközben az agyamban egyetlen egy szó ismétlődik: „veszély!”, mégsem teszek így. Egy; a Boower famíliával csak egyszer kerültem szembe és hihetetlen módon, de mégis megúsztam… ráadásul azóta különösen nagy a csend és nem is merészkedek olyan messzire, hogy újra a kezük közé essek. Kettő; a fia nem érdemelné meg ezt a reakciót tőlem. Oldalra fordulok, majd óvatosan és lassan, de mégis felállok. Kissé megrázom a szárnyaimat, hogy a tollak elrendeződjenek, majd becsukom és a hátamhoz húzom, hogy még véletlenül se verjek le semmit. – Jó ember vagy Sebastien. És igen, direkt mondom, hogy ember, mert akár az is lehetnél, annyira nem befolyásol téged a mutációd. Ember vagy mutáns, ki tudja… de egy biztos - egy rendes kölyök. És a jóság kifizetődő csakúgy, mint ahogy a rossz is elnyeri méltó büntetését. Tudom, sablon szöveg -húzom el a számat, hiszen én nekem sem tetszik, amit az előbb mondtam - de... Higgy benne Seb. Hidd el és sikerülni fog – mondom teljes meggyőződéssel, hiszen ha én nem gondolnám így, nem mondanám. Bár ez a pöcegödör, amit mi Földnek nevezünk nem csak a jóságáról híres. Tisztában vagyok a másik oldalával, ami kegyetlenül eltapos mindent, ami valamennyire jobb, mint az átlag… de ott van az a de… Az-az apró, kicsike de.

A vízhez bicegek, miközben felteszi a kérdéseit és elkezdek inni. A vérveszteség és a meleg után jólesik a hűvös folyadék, amit lassan iszok, minden kortyot kiélvezve. A hátam mögött lévő fiúnak egyenlőre nem válaszolok és az ivással próbálom húzni az időt. Nem mondanám, hogy meglep a kérdése, de erre nem lehet felkészülni. Mindig nehéz volt és nehéz lesz… csakúgy mint most. Megpróbálok a mintás ablakon kilátni, de ez lehetetlen vállalkozás, így inkább csak belenézek a semmibe… Végül a pohár keményen csattan a kancsó mellett, ami furcsa, hiszen nem vagyok ideges. Nem kellene ilyen hevesnek tűnnie a mozdulatnak.

- Tudod… - kezdek bele nehezen, de tudom, hogy beszélnem kell, még akkor is, ha nem akarok. Ezek után, hogy Seb őszintén válaszolt, én sem tehetek másképp. Muszáj… Egyszerűen muszáj… Egy pillanatra behunyom a szemem és veszek egy mély levegőt, majd ismét nekikezdek. – Tudod, vannak olyan emberek, akiknek bűnhődniük kell. Akik nem vállalják a tettük következményeit, és akik szerint, ha megölünk valakit, azt könnyű szerrel meg lehet úszni… - lenézek a csupasz mellkasomon hintázó keresztre és ismét eszembe jut a múlt. A napi üldözések, Mane bíztatása, anyám hamis mosolya, amivel azt állítja, hogy minden rendben lesz. A sértések, amiket a családom fejéhez vágtak nap, mint nap, a sikátorok, amikbe be kellett mennem a verésekért, hogy legalább arra a napra hagyják békén a szeretteimet. Hogy hiába próbáltam lapulni vagy védekezni, sosem volt jó egyik sem…. – Mondhatjuk úgy, hogy itt nőttem fel, miután ideköltöztem a családommal Európából. Ide, Bronx-ba – undorodva mondom, majd felnézek a keresztről és Seb felé fordulok. – Miután ezek megjelentek – mozgatom meg fejemet, a szárnyaimra utalva – néhányan azt gondolták, a legjobb, ha ölnek. Mindegy, hogy kit, a lényeg, hogy kapcsolata legyen az itteni mutánsokkal... Hiszen tudod, a legjobb módszert, hogy valakit bántsanak az, ha a szeretteit bántják... Csakhogy rossz személlyel kezdtek, mikor megölték a bátyámat… Meg fogom találni a gyilkosát és vagy így vagy úgy, de véget vetek ennek – válaszolom és összefonom a mellkasom előtt karjaimat. – Ami a Vidámparkban történt, az egy csapda volt. Azt hittem találtam egy szövetségest, egy csere alapú üzlet miatt mentem oda. Én a bátyám gyilkosát kaptam volna. A hölgy, aki állítólag fel tudta volna kutatni a bátyám gyilkosát, ő küldte az embereit, hogy tárgyaljanak velem, de… tévedtem. Csak egy újabb vakvágány. Az a rohadék direkt szórakozik velem – sziszegem. - Mivel a "hölgy", igazándiból sokkal, de sokkal jobban ismeri a gyilkost, mint ahogy állította...

by **Sebastien Longley** Vas. Május 13, 2012 1:29 pm

Igaz, hogy nem szándékosan kerültem eddig az iskola nevének említését, ahová most járok, de tudom, hogy sokan idegenkednek tőle, talán ez is motivált benne, de most, hogy Tibu határozottan rákérdezett, már nem volt értelme.
- A Xavier-be járok. – ismertem be. – Tudod ott nem lepődnek meg egy-egy sérült mutáns láttán, hiszen sajnos nem olyan ritka eset, és elég jól felszerelt Gyengélkedőjük is van erre az esetre. De tulajdonképpen mindegy, hiszen végül is nem ott kötöttünk ki. – vonom meg a vállam miközben ugrásra készen figyelem mozgolódását, hogy nem e lesz szüksége segítségre, mert még mindig eléggé sápadt és rosszul néz ki.
Aztán mikor minden gond nélkül, csak kisebb grimaszokat vágva, ami akár a fájdalomnak, akár a mondandómnak szól, de már az asztal mellett áll és megindul a vizeskancsó felé, akkor én is elernyedek, mert ezek szerint kezdi összeszedni magát és nem kell a segítségem.
- Hát jó lenne úgy élni! – biccentek a szavaira és kicsit belepirulva a dicséretébe válaszolok. – Köszönöm, hogy ilyen jó véleménnyel vagy rólam, sajnos sokan már a nevem hallatán kialakítják a véleményüket rólam, úgy, hogy azt sem tudják ténylegesen ki vagyok, csak apám hírét ismerik. – merengek el rajta keserűen. – Így nehéz hinni abban, amit mondasz, egyre nehezebb. – válaszolom halkan és nézek érdeklődő szemekkel a srácra, aki szomjasan hajt fel egy pohár vizet.
Talán vallásos lenne? Nincs kizárva, hiszen ide hozatta magát az atyához, akit láthatóan régóta ismer. De, hát nem baj az, ha valaki hinni tud valamiben. Bár nekem is menne, de egyre inkább elvesztem a hitemet, hogy valaha is jóra fordul minden.
Most ő tart kisebb szünetet, ahogy felteszem a kérdésemet, de nem is csodálkozom rajta, hiszen ahogy nekem sem, neki sem lehet könnyű egy vadidegenben megbízni, főleg, ha esetleg olyan jellegű a dolog. Kicsit össze is rezzenek, ahogy a poharat éles csattanással teszi vissza a tálcára, de közvetlen utána beszélni kezd és onnantól kezdve már azt hallgatom figyelmesen, mert láthatóan nehezére esik beszélni róla és felidézni a történteket.
Szomorúan hallom, hogy ő is egy a sok sérültlelkű mutáns közül, akinek az előítéletek és a fajgyűlölet tette tönkre az életét, és ráadásul a bátyját is elvesztette, és most a bosszúra tette fel az életét. Hajh a Xavier-be is sok ilyen történetet hallottam, de ott legalább megpróbálják a tanárok átformálni ezeket az érzéseket, hogy ne tegye tönkre az életüket. De igazán nem tudom elítélni érte Tibut, hiszen én is ezt tettem volna, ha a törvény nem áll mellettem.
- Értem. – nézek rá mikor befejezte a történetet. – Ezek szerint a bátyás gyilkosa büntetlenül megúszta. – foglalom össze a lényeget. – És te azóta a nyomában vagy? Elég befolyásos lehet, hogy ilyen kaliberű embereket tud rád uszítani, mint a mai banda főnöknője. – húzom el a szám. – De talán, ha felveszem apámékkal a kapcsolatot, akkor hamarabb a végére járhatunk a te gyilkosod lelőhelyének. – mondom neki izgatottan, felmérve a lehetőségeimet. – Azért van itt a városban is pár embere és összeköttetése, meg aztán…- jut eszembe egy igazi nagyágyú, Romboló. – talán más lehetőség is van még, ha ez nem vezetne eredményhez. – Szerintem meg lesz az embered hamarosan. – mondom neki enyhén mosolyogva, biztatóan.

by **Tibutty Tamity** Szomb. Május 19, 2012 1:15 am

- Ugyan kölyök – mosolyodok el a zavarán és kissé gonoszkodva figyelem a pirulását. Ez eltereli a gondolataimat a sötét emlékekről, a dühről és a keserűségről, ami kezd ismét eluralkodni rajtam és bár a fájdalom újra erőt vesz rajtam, ez mégis jobb, mint az a tudat, hogy a bátyámat sosem kaphatom vissza… Legalább egy kicsit el tudom űzni a fejem felől. – Nem vagyok én olyan rossz mutáns, hogy más valaki miatt ítéljelek el. – legyintek, de arra, ahogy az átlagos reakciókról beszél, nem tudok mit mondani. Megértően nézek a szemébe és elhúzom a szám egyik sarkát, hogy éreztessem, sajnos ezzel mindenki így van. Vagy így vagy úgy, de előítéletek vannak. – Tudod Sebastien, azt hiszem, ha keményen dolgozol rajta, elérhető, hogy kilépj apád árnyékából. Hogy ne csak a Boower-t lássák benned…

- Nos, ebben nem tévedsz – ugrálok vissza a rögtönzött ágyamhoz és beszéd közben szorgalmasan dolgozok a feljutáson, mert úgy érzem, nem sokáig bírom már állva. Az ébrenlétről, pedig ne is beszéljünk. – Eltűnésben profi és nem azért, mert mutáns. Egyszerűen túl jó a pozíciója az alvilágban és emberként is veszélyes, szinte minden… - elharapom a mondatot és rezignáltan felsóhajtok. A fejemet óvatosan lerakom és behunyom a szememet. – Hagyjuk… - mondom végül és elmosolyodom. – Furcsa kölyök vagy… Túl jóhiszemű és segítőkész. Persze nem baj, nehogy magadra vedd, egyszerűen… ritka dolog manapság – rántom meg a vállamat, ami nagyon nem volt jó ötlet. – Legyen annyi elég, hogy ez – mutatom fel a fecnit a mobilszámmal, a mutató és a középső ujjam közé csippentve – nálam van. Ha nincs más megoldás, felkereslek. De addig ne akarj belekeveredni a dologba. Ezek után nincs kedvem a seggedet védeni – motyogom én, a többszörösen meglőtt, vérző felnőtt, a teljesen ép, patyolat tiszta srácnak, akinek gyerekjáték sértetlenül átvészelni egy tűzharcot… Kissé ironikus… vagy csak én gondolom annak? Mikor elnyomok egy ásítást, már nem nagyon érdekel a válasz. Egyenlőre nem akarom belekeverni semmibe, remélem ezt még megérti… Az ajtó nyílik és mikor belép a pap és ellenőrzi a kötésemet, már nem tudom biztosan megállapítani, hogy a fiú elment-e már. Egy valamire, azonban kíváncsi vagyok. Muszáj megkérdeznem Frederick atyát.

- A szüleim jól vannak?...

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt! Very Happy

//

by **Sebastien Longley** Szomb. Május 19, 2012 2:05 pm

Tudom, hogy vigasztalni akar, ezért el is mosolyodom enyhén, ahogy bizonygatja, hogy ő bizony nem ítél el más tettei miatt, de hát ismerem már az embereket és mutánsokat is, hogy tudjam, ezzel a kisebbséghez tartozik.
- Igyekszem dolgozni rajta. – bólintok, de azért hozzá teszem. – De ne érts félre, én szeretem az apámat, akármilyen is más szemében, nekem mindig szerető szülőm volt, és az aggodalma miatt vagyok most itt is, hiszen ő akart távol tartani az ügyeitől, de hát ezt nem magyarázhatom el minden embernek külön-külön.
Mondom ezt azért is mert nem akarok hálátlannak tűnni, hiszen tényleg mindent megtett, hogy jól érezzem magam a bőrömben, és nekem nem az a Boower jut eszembe róla, mint mindenki másnak, ha meghallja a nevét.
Mikor visszaigyekszik az asztalhoz, hogy ismét leheveredjen, amit egyre sápadtabb arcából kiindulva nagyon is jó ötletnek tartok, még szól pár szót a testvére gyilkosáról, és hogy annak miért sikerül mindig eltűnnie a szeme elől, de látom, hogy nem kellemes neki ez a téma, ezért nem is erőltetem tovább.
Viszont megfogadom, a figyelmeztetése és aggodalma ellenére, hogy kicsit közbenjárok az érdekében, ha tudok beszélni az apámmal, vagy valamelyik helyettesével. Nagyon megkedvelte Tibut, így úgy gondoltam ennyit igazán megtehetek és nekem nem is kerül semmibe. Így talán azok, akik eddig támogatták és segítettek neki elbújni a srác elől, ha meghallják, hogy ki érdeklődik utána, akkor magára hagyják.
~ Talán nem is olyan rossz dolog Boower-nek lenni! ~ húzom el a szám gondolatban, hiszen most az előnyeit élvezem.
- Oké! Szívesen segítek mindenben, amiben tudok, csak hívj nyugodtan. – nézek a kezében tartott cetlire. – És ne félts engem, tudok én vigyázni magamra. – vigyorodom el. – Inkább magadra ügyelj, hogy megmaradjanak a szárnyaid.
Látom, hogy a szemei már nagyon csukódnának le, így ahogy az atya ismét megjelenik, csendben elbúcsúzom tőle, és a lelkére kötöm, hogyha megtudja, hogy Tibu esetleg bajba kerülne, akkor feltétlenül szóljon és neki is megadom a számomat, majd csendben kiosonok a templomból és leintve egy taxit egyenesen a suliba vitetem magam, hogy végre én is lepihenjek ezután a mozgalmas nap után.

// köszönöm én is és igazán élveztem //

by **Dzsin** Szer. Jún. 13, 2012 11:44 pm

A tanulmányi kirándulás amire úrnőm, vagyis Ratna ő fel... szóval Ratna kárhoztatott egy egyszerű, magas, fehér épülethez vezetett. Állítólag ezen a gyarmaton főként a kereszténység volt mérvadó vallási nézet, pedig mindenki tudja, hogy Visnu a legfőbb hatalom a világon. Még Siva és Brahma sem szegülhet szembe ellene. De még ez a kettő is legyőzni azt a fura alakot akit csak úgy emlegetnek isten.
~Igen ebben teljességgel biztos vagyok!
De mivel Ratna szerint fontos, hogy jobban megismerjem ezt a kierőszakolt divat hitet, ezért szó nélkül idejöttem. Nem tűnt logikus lépésnek, de nem volt mit tenni. Talán úgy gondolta, hogy ha megismerem az hasznomra válhat és talán megérthetem ezt az egészet.
Egy pillanatra megjelentem ahogy a hatalmas kapuk előtt lebegtem majd megbontva alakomat begomolyogtam a kulcslukon és eltűntem a látható szemek elől. Az egyszerű épület belülről már valamivel jobban volt díszítve de így sem ütötte meg a mércét. A mieink sokkalta szebbek, nagyobb odaadással készültek. De legalább szobrok voltak. Egy jó pont.
~Ennek pusztulnia kéne. Egy ilyen elfuserált hellyel akarják kiszúrni a kis mindenhatójuk szemét? Kész borzalom. Elég igénytelen alak lehet az az isten. Visnu, mond miért teremtettél ilyet? Tán a szegények istene akart lenni vagy az igényteleneké?
Valójában nem volt jogom kérdőre vonni, biztos okkal teremtette. Talán a pórnépnek akik nem vehetik szájukra az ő nevét.
~Minden bizonnyal. Bocsásd meg kérdésem.
Körbejártam az egész épületet de nem találtam semmi érdekeset. Még a Kámaszutrát se.
~Azt hiszem meg kéne kérdezni valakitől...
Visszalibegtem a nagy terembe ahol az a sok pad volt és olyat kerestem aki esetleg tudja. Ide oda cikáztam sokak haját fel és összeborzolva ahogy egy fuvallatként haladtam át a fejükön.

by **Gordon Knight** Szomb. Jún. 16, 2012 10:54 pm

Arra gondoltam, hogy talán volna értelme elmennem a templomba. Gyónni nem szoktam... Azt már évek óta nem csinálom. De elég sok gazságot követek el nap mint nap. Ezért olykor fogom magam, és beletömök pár száz dollárt egy templomi adománygyűjtő perselybe. Nem igazán gondolom komolyan, hogy ettől megtisztulok vagy ilyesmi, de ha tényleg van Isten, talán a végső elszámolásnál ez egy jó pont lesz nála. Az meg, hogy a papok tényleg a szegényekre költik-e, vagy új kocsit vesznek maguknak, engem már nem érdekel. Én legalább megpróbáltam.
Pont ilyesmiken gondolkodtam, mikor megláttam valami nagyon szokatlant a templom előtt. Bezártam a kocsim ajtaját, és szemöldök ráncolva fordultam vissza oda, ahol az előbb még az a valami állt, vagy lebegett, vagy mit is csinált. Most már semmi sem volt ott.
Bementem a templomba, és találomra elkezdtem olvasgatni az elmékben. Közben mélán tömködtem a pénzt a perselybe. Basszus! Az egy százas volt... Na mindegy.
Érzékeltem valami szokatlant. Mintha egy cikázó, nyugtalan elme lett volna. Kísértet? Vagy, talán igaz lehet... A Szentlélek? Á, fenéket. A baj csak az, hogy nem láttam, és így eléggé nehéz volt becélozni egy telepatikus üzenettel. Végül jó kis migrént okozva magamnak elküldtem mindenkinek, akit nem látok.
Üdv! Ki vagy?
Aztán leültem az egyik hátsó sorba és reméltem, hogy épp senki sincs a gyóntatófülkékben. Nem volt kedvem megint elsunnyogni, miközben a pap örömkönnyeket hullat, hogy az úr szólt hozzá. Már elsőre sem volt vicces.

by **Dzsin** Szomb. Jún. 16, 2012 11:30 pm

Ebben a sok fejben csupán mindenféle katyvaszt találtam. Meglepően sokban tesznek említést valami Szűz Máriáról, valami atyáról, fiúról és egy Szent lélekről. Eléggé egy kaptafára járt az agyuk, mint valami agymosott zombi csürhe mormogná ugyanazt kánonban. Kifogytam a kobakokból amikor belépett az utánpótlás a hatalmas ajtón. Nem hittem benne, hogy tudni fog bármit is a könyv hollétéről. Álltam volna tovább a helységből amikor egy furcsa üzenetet kaptam. Pontosabban az volt a furcsa, hogy üzenetet kaptam, közvetlenül a tudatomba. Körbetekintettem de csak azok a meglepett arcok vártak amik akkor kerülnek elő amikor valakit én szólítok meg hasonló képen. A sötét bőrű szökött rabszolgára néztem. Egyedül ő nem nézett furcsán, inkább mint aki keres valamit, vagy valakit. Talán többet tud mint ami elsőre tűnik.
Lassan közelebb evickéltem hozzá mialatt próbáltam beférkőzni a tudatába, hogy utána nézzek ki is ez az alak. De valahogy nem úgy ment a dolog mint másoknál. Nehézségekbe ütköztem. Ha nem sikerül bejutni néhány másodperc alatt akkor feladom a kopogtatást elméje falán. Úgy tűnik egy hozzám hasonló személlyel van dolgom.
~Ez a szolga tán még segíthet is....
-Üdv, valaki aki a helyi Kámaszutrát keresi.
Csendült fel a hangom fejében. Körbe-körbe röpködtem körülötte és alaposabban szemügyre vettem.

by **Gordon Knight** Szomb. Jún. 16, 2012 11:44 pm

Furcsa, kellemetlen érzés kerített hatalmába. Éreztem már ilyet, mikor más telepatával voltam egy légtérben. Aha! Szóval erről van szó! Gondolhattam volna...
Úgy éreztem, nagyjából olyan erős lehet, mint én. Nem tudtam, engedély nélkül be tudna-e törni az elmémbe. Talán. De nem volt rá szüksége. Inkább utat engedtem neki, és abban az egy pillanatban én magam is láthattam valamicskét belőle.
Először alig tudtam megérteni, hogy mit látok. Mintha... Nem is tudom, mintha még mindig védekezett volna ellenem, és csak a réseken jutnék be, vagy mintha velem volna baj, és nem tudnám dekódolni a jeleket. Aztán persze rájöttem: az ő gondolatai nem azon a nyelven fogalmazódnak meg a tudatos szinten, amit én beszélek. Ezért olyan, mintha zavarnák az adást, vagy valami. De a lényeg azért átjött.
Nem vagyok szolga! - az üzenet dühös volt, érezhetően, még ha egy ilyen beszélgetésben az intonáció hiánya miatt sokkal nehezebb is ezt megállapítani - Kifelé!
Megpróbáltam kihajítani az elmémből, de nem hiszem, hogy sikerrel jártam. Legalábbis a következő üzenete is átjött, igaz, ezt tényleg nekem szánta. Néha még nehezen teszek különbséget a kettő között. Új ez még nekem.
Te most szívatni akarsz? Ez a templom, te idióta! Mi a fenét keresne itt a Káma-Szútra?

by **Dzsin** Szomb. Jún. 16, 2012 11:59 pm

Hirtelen úgy mond beestem a kis kapuján és átzúdult szinte minden amire kíváncsi voltam. Talán kissé túl sok információ is jött át. Egy pillanatra felfénylettem, lágy kék színeimmel szeme előtt. Eloszlott a friss tudás s ismételten eltűntem a látótérből. Az információ áramlás kissé lelassult végül teljességgel megszűnt. Csupán üzenet érkezett amit ő maga címzett nekem.
Nekem nem tűnt fel, pontosabban nem éreztem, hogy kutakodott volna az elmémben. Végtére is érzések és érzelmek nélkül nehéz rájönni az ilyesmire. Úgymond büntetlenül nézhetett körbe.
-Idióta? Szólnom kéne a gazdádnak, hogy fogjon vissza és neveljem meg legalább 50 korbáccsal, hogy tudd hol a helyed! Én a királyi családot szolgálom te senkiházi. Ilyen hangot nem tűrhetek meg egy magadfajtától. Ne hitegess, ezzel a bőrszínnel csupán a szolga lehetsz.
Hang ami átjárta gordon fejét végig higgadt volt és tiszteletet parancsoló. Enyhén visszhangzott akár csak egy csepp ami a barlangban lévő tó közepén koppan.
-De ha elmondod hol a Káma-szútra vagy hogyan is hívja a magad fajta a szent könyvet, abban az esetben eltekintek attól, hogy büntetést szabassak ki reád Pór.

by **Gordon Knight** Vas. Jún. 17, 2012 12:29 am

Nem tudtam, hogy röhögjek-e, vagy dühöngjek. Úristen... Már bocsánat. De ez meg... Te jóságos... Mármint... Eh, hagyjuk. Miért olyan nehéz egy templomban ilyesmiket gondolni?
Na idefigyelj, te kis görcs! Amennyire én értem a hülyeségeidet, te vagy szolga, és nem én! És miféle királyi család? Ennek az országnak sose voltak királyai, te kis gyökér.
Láttam valamit magam előtt, de csak olyan "mintha" érzés volt Nem voltam biztos benne, hogy nem csalt meg a szemem. Bár... Ma még nem ittam. Talán ez a baj.
Ez te voltál? Egyébként szerintem ne nagyon erőltesd ezt a rasszista dumát,mert ha belefutsz egy tesó szellemébe, rosszul jársz...Különben is, kétszáz éve vagy mióta nincs erre mifelénk rabszolgaság. Szabad ember vagyok. Ahogy elnézem, szabadabb is, mint te. Egyáltalán... Mi vagy te?
Ilyet ugyanis még nem láttam. Egy telepata, aki ténylegesen el tudja hagyni a testét? Vagy egy kísértet? Na jó, azt azért mégse...

by **Dzsin** Vas. Jún. 17, 2012 12:44 am

-Én önszántamból állok az úrnőm szolgálatában.
Válaszoltam higgadtan sértegetései ne érintettek meg. Miközben magyarázta hogy itt már nincs rabszolgaság beugrott, hogy basszus tényleg, az az Adam nevű már mesélte még annak idején. Ratna is említett valamit az egyenjogúságról. De az ahogy eddig észrevettem közel sem volt annyira egyenlő mint amilyennek beállítják.
-Már 200 éve? Öreg hiba, meglátszik a modorodon, nevelésre szorulnál. A szavak amelyekkel illetsz nem méltó egy szabad emberhez. Így nehéz hinnem szavaidnak.
Taglalom teljes nyugodtsággal, mintha nem most hordtak volna el mindennek és kaptunk volna hajba. Nem éreztem jogosnak kérdéseit, míg ő nem válaszol az enyémre addig én sem vagyok hajlandó akár egy igent vagy nemet kinyögni, nemhogy egy komplett magyarázatot ráadásul a kilétemről. A beálló hosszabb csönd arra engedett következtetni, hogy kiment a szita fejéből a kérdés.
-Nos? Hol az a könyv?

by **Gordon Knight** Vas. Jún. 24, 2012 8:21 pm

Ó, te szerencsétlen barom, gondoltam. Persze ezt is hallhatja éppen, ha megint itt kutakodik. De talán szerencsém lesz.
Ennek a vallásnak a szent könyvét úgy hívják, hogy Biblia. És ha egy itteni papnak egyáltalán megemlítenéd a Káma Szútrát, szerintem szívrohamot kapna. Ez egy nagyon konzervatív vallás. Remélem tudod, ez mit jelent...
Miért hoz engem össze a sors mindig ilyen fura figurákkal. Ha már itt voltam, éppen a nagyfőnököt is megkérdezhettem volna erről, de nem vagyok az az imádkozós típus. De jobb is ez így... Ha az lennék, tuti azt hittem volna, hogy maga a Szentlélek szólított meg.
Egy szabad ember azt mond, amit akar. Épp ettől szabad.
Nem akartam filozófiai vitába bonyolódni egy füstpamaccsal, de úgy látszott, ez elkerülhetetlen lesz.
Szóval, ki vagy te?
Bár nem gondoltam komolyan, hogy választ is kapok a kérdésemre. Bárki is volt ez az izé, nagyon fent hordta az orrát. Úri szolga, vagy mi, aki önszántából szolgál... Na ne már...

by **Dzsin** Vas. Jún. 24, 2012 10:33 pm

Biblia. Ez a szó néhány emléket idézett fel bennem. Mintha Ratna is ezt a szó használta volna. Sőt, biztos voltam benne, hogy az lesz az. Mivel ezzel immáron tisztában voltam már csak a könyv hollétére kellett volna fényt derítenem.
-Ezek a papok errefelé hogyan néznek ki?
Tettem fel a kérdést, közben ő a szabad emberek ismérvei közül sorolta fel a legfontosabbat. Ha lenne most elhúztam volna a számat.
-Elég baj az.
Fejtettme ki véleményemet de Ratna többször is elmagyarázta, hogy az eberek szabadságra vágynak, nekem eszem ágába nem jutott még olyan hülyeség mint a szabadság, szabad akarat. Az embereknek szükségük van uralkodóra. Egy ilyen dilettáns bagázst irányítani kell különben kipusztul. A létfennmaradás pedig nagyon fontos. Legalábbis azt mondják.
-Dzsin
Visszhangzott halkan fejében a nevem.
-Na és Te rabszolgák felszabadult sarja? Milyen névvel illettek gazdáid?

by **Gordon Knight** Vas. Jún. 24, 2012 11:02 pm

Kezdett komolyan kiborítani. Mégis, ki a jó fene ez, hogy ilyen bátor?
A papok fekete hacukában vannak, és olyasmiket mondanak, hogy "Isten szeret téged, gyermekem. Csak azért vágta le a vonat a lábad, hogy kigyógyulj a az alkoholizmusodból..."
Persze tudtam, hogy ez nagyon sarkalatos nézőpont, de edig ezt tapasztaltam. Nekem egyszerűen nem volt elég az az indok a kérdéseimre válaszul, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek", meg, hogy "Ahol az ÚŐr becsuk egy ajtót, ott kinyit egy ablakot." Nem és nem. Nekem bizonyíték kellett. Vagy legalább valami elfogadható magyarázat. Addig meg marad a perselybe tömött bűntudat-pénz és a gyónás következetes kerülése. Volna mit meggyónnom. De nem hiszem, hogy értelme is volna megtennem.
Figyelj, nem tudom, hogy téged le lehet-e lőni, de ha még egyszer bármiféle összefüggésbe hozol a rabszolgákkal, megpróbálom. A nevgem Gordon. Mégis miféle Dzsin vagy te? Tudsz kívánságokat teljesíteni?
Na persze, én meg Aladdin vagyok, és ez egy gyönyörű barátság kezdete... Ha nem volnék telepata, azt hiszem, baromira utálnám őket...

by **Dzsin** Hétf. Jún. 25, 2012 9:45 pm

-Nincs is lábam...
Közöltem vele ridegen a magyarázata után.
-Ilyen tudatlanok lennének ezek a papok? Nekem azt mondták, nagy tudású, sokat tanult személyek. Nálunk sem volt ez másképpen. A Vasú egyébként az a hosszú, tömegeket mozgató vasszőnyeg ugye jól emlékszem?
Merültek fel bennem kérdések egész sora.
-Alkoholt pedig nem is fogyaszthatok. Ráadásul képtelenség.
Valami azt súgja, hogy nem egészen van rendben ez a vallás. Alkoholt isznak, vonat alá fekszenek.
-Nem nem lehet lelőni. Azonban ezt vegyem fenyegetésnek? Én a Nayar család Dzsinje vagyok csak az ő kívánságukat teljesítem. Kivételeket persze ők is tehetnek így módomban állhat kívülállóknak is engedelmeskedni. De miért érdekel ez téged?

by **Gordon Knight** Hétf. Jún. 25, 2012 11:25 pm

Vállat vontam. Nem minden nap találkozik az ember ilyen fura szerzetekkel, még itt, Bronxban sem.
Nem állítom, hogy ez a legfrankóbb vallás a világon. De sokan bírják. És ha belegondolok, te simán eretnekségnek számítasz a hívők előtt. Nem hisznek a kísértetekben, ha jól emlékszem...
A Nayar név semmit sem mondott nekem. New Yorkban sok más nemzet fiai és lányai is megfordulnak. Ez a Nayar nekem valami keleti hangzású névnek tűnt, talán indiainak. De végül is mit számít?
A Dzsin értetlenkedésére megvontam a vállam. Kit érdekel, van-e lába? Tényleg, ez hogy, Dzsin, egyáltalán a fajtája vagy a neve? Vannak még ilyenek, mint ő?
Igen, a vonat az a fémszőnyeg, ami... Á, hagyj engem ezekkel a "múltból jöttem" - dumákkal. Nézd, errefelé ez a szokás. Alkalmazkodj. A te hazádban nyilván én lennék ilyen idegen és tudatlan. Nem azt mondom, hogy kezdj el piálni, főleg, hogy nem is tudsz, de jobb, ha beletörődsz, hogy itt mifelénk így mennek a dolgok. Ez a Nayar nem világosított fel, hogy mi a pálya errefelé?
Valaki meggyújtott egy gyertyát. Talán egy halottért. Talán csak mert unatkozott.
Azért érdekel, mert nem találkoztam még hozzád hasonlóval. Kíváncsi ember vagyok.

by **Sheena Duran** Szer. Júl. 18, 2012 8:12 pm

//Kardfognak//

Kanadában nem igazán éreztem otthon magam, azt hittem majd jobb lesz, de tévedtem, így alig egy hónap után haza is húzott a szívem, de természetesen már felszerelkezve príma hamis papírokkal és most Susan Dumas néven éltem az életem a nagy Almában.
A megbízható régi hackeremmel felvettem a kapcsolatot, persze csak e-mail-en keresztül és újra beindítottam a boltot, hiszen a bankszámlám alaposan megcsappant az utóbbi időben. Azért kerültem a régi lakásomat, hogy még véletlenül se fussak ismerősbe és a hajamat is levágattam és sötétre festettem, így azért már nem voltam annyira feltűnő jelenség.
Magbízásom persze rögtön akadt, valaki nagyon szeretett volna megszabadulni pár Tisztogató fejestől és szép pénz fizetett értük.
Egy kis nyomozást és kutakodást végezve, na meg alapos terepszemlét, erre a templomra eset a választásom, hiszen ide jártak azok az álszent férgek, hogy könnyítsenek bűnös lelkükön, így pont ideális volt, hogy itt térjenek meg istenükhöz is, habár inkább a pokolban fognak elégni szerintem, már ha létezik.
Nem volt nehéz bejutnom egy oldalsó bejáraton még jóval a mise előtt, hiszen tudtam, hogy ők is korán érkeznek, hogy még megbeszéljék egymás közt az ügyeiket, hiszen itt senki nem zavarta őket, még a pap sem, mert az még javában készülődött a misére. Én a karzaton helyezkedtem el a puskával és türelmesen várakozni kezdtem.

by **Victor Creed** Csüt. Júl. 19, 2012 12:54 am

Hogy miért szórakoztató Sheena-ra vadászni? Nos, nehéz megtalálni, mivel mesterfokon űzi a bújócskát. Jók a kapcsolatai, a fekete bundáját pedig még nekem is nehezebb meglátnom a sötétben… Legalábbis eddig ez volt, de most már komolyan kezdek aggódni érte. Hibát, hibára halmoz és az egészet megkoronázta a börtönbe vonulásával. Enyje, enyje… És ezzel kitüntetett helyet kapott a listámon, az elsők közé ugrott, akiket a közeljövőben feltétlenül meg kell látogatnom. Mikor unatkozom, megmozgatom a szálakat, hogy előugrasszak valakit a bokorból. És mikor unatkozom, akkor vagyok a legveszélyesebb. Nem érdekel, hogy kinek az idegei pattannak el, ha valaki nem bírja tovább, megölöm. Aztán kilép a következő a sorból, majd az azt követő. Szépen, egymás után, addig, amíg ezt is meg nem unom. Játszom és a játék során nem érdekel, hogy ki az áldozat. Kereskedő, üzletember, piti kis bűnöző? Mindegy. A végeredmény mindig ugyanaz lesz.
De Sheena… Hmm, mondhatjuk azt, hogy első helyet kapott a listámon, mióta megszökött Rikers Island-ról. Miközben elkezd megtelni a templom, próbálom különválasztani a beszélgetéseket. A hajó visszhangzik a léptektől, szinte álmosító, ahogy lassan csattannak a cipők a fagyos padlón. A pap még nem jelent meg, hogy itt ossza a nagy igazságokat Istenről meg az ő jóságáról, így tehát felkészülhettem, hogy alapjaiban rengessem meg az istenbe vetett hitet mindenkiben. Nevezzük próbának, ch, tesztnek. Ha meghalnak, Isten útjai kifürkészhetetlenek, ha életben maradnak, Isten kegyes lesz. A gyóntatószékben ülve, már kezdem egészen kényelmesen érezni magamat, mikor nyílik az ajtó és hirtelen valaki beül.
- Atyám… - suttogja a félhomályban. A levegőben, amit felkavar érezni lehet egy jól ismert nő illatát. Elmosolyodom, előrébb hajolok, majd dörmögve megszólalok.
- Bizonyára vétkeztél fiam...

by **Sheena Duran** Csüt. Júl. 19, 2012 10:24 am

Mivel az embereim kivételesen nem jöttek időben, így kénytelen voltam a puskát elrejteni, ahogy elkezdtek szállingózni az első hívők a misére, és nagyon úgy nézett ki, hogyha nem akarok nagyobb pánikor, meg kell várnom a szertartás végét és akkor akcióba lépni. Még azt sem zártam ki, hogy az utcán végzek velük, az ablakból, hogy még kisebb legyen az esélye, hogy ártatlan is áldozatul esik, főleg ha náluk is van fegyver.
A templom hála az égnek nem lett tele, mivel hétköznap volt, talán ha 20-30 ember lehetett a padok között, köztük az a 6 fős társaság, aki engem érdekelt.
A karzatra is csak pár fiatal mászott fel, de a pap beszédének vége felé már ők is inkább lementek, hogy mihamarabb távozhassanak. Gondolom nekik sem ez volt a legjobb programjuk a szünidőben, de hát a szigorú szülők szemmel tartották őket.
Reméltem, hogy a pap sem húzza az időt, mert láttam egy alakot bemenni a gyóntatófülkébe, de nem figyeltem rá túlságosan, reméltem, hogy nem fog túl sok vizet zavarni ott benn, hiszen valószínűleg az atyára vár.
Mikor egyedül maradtam, elővettem a puskát és lehasalva, a karzat oszlopai között, a szállingózó emberek között becéloztam az első férfi fejét. A tárban 12 lövedék volt, így volt lehetőség korrigálni, de nem akartam lehetőséget hagyni nekik, hogy ők is lövöldözni kezdjenek. Épp nem takarta semmi a célt, így ideje volt elkezdeni. Az ujjaim a ravaszra feszültek.

by **Victor Creed** Pént. Júl. 20, 2012 9:25 pm

- Igen, ahogy a többi bárány is elszakad néha a nyájtól – feleli a férfi, majd a díszes, apácarácshoz emeli a kezét, mutató és középső ujja között pár, gyűrött dollárt szorongatva. Tekintetemet lejjebb emelem, és mikor észreveszem a zárat, lassan kinyitom. A férfi benyúl a résen és addig nem húzza vissza a karját, míg el nem veszem a pénzt. Utána megigazítja az öltönyét, megköszörüli a torkát és azzal a magabiztos hangján tovább beszél. – Úgy látom, érti atyám. Köszönjük az együttműködését, higgye el, így lesz jobb mindünknek.

- Ó, számíthat rám… - motyogom és kíváncsian várom a folytatást.

- Ennek igazán örülök. A fegyverek gondolom magánál vannak… - fordul ismét, hogy a kezét nyújtsa, de a biztonság kedvéért az egyiket elrejti az öltönye alatt a másikat pedig a saját térfelén tartva, várakozik. Vagyis várakozna, ha a templom falairól nem verne visszhangot az atya hangja, ahogy elkezdi a misét. A félhomályban látom az összeráncolódó szemöldökét és a kezével jobban rámarkol a pisztolyra. Fejét irányomba fordítja, arcán a számon kérők jellemző kifejezésével. – Ki maga? – teszi fel a kérdést, de még be sem tudja fejezni rendesen, mert a markomba zárom a torkát és a karmaimat a húsba mélyesztve fojtogatom.

- Sss… - teszem a mutatóujjamat a szám elé, miközben reflexszerűen kap a kezemhez, elengedi az egyetlen esélyét a pisztolyt és próbál lefejteni magáról. Körmei az ujjaimba fúródnak és halkan hörög tovább játszva a haláltusáját. Nyugodtan ülök, még felé sem tekintek. Láttam már kidülledő szemeket, a halálát, pedig látás nélkül is meg tudom állapítani. Kezével vakon ütöget mindenfelé, de nem olyan hangos, hogy foglalkozzak vele. Keze a kijárat felé nyúl, mikor utoljára rándul egyet, valami reccsen a törékeny emberi nyakban, majd ahogy elengedem ernyedten összerogy. – Mondanám, hogy az Ördög, de templomban vagyunk, nem illik káromkodni – válaszolok a hullának, majd a talpammal a „falon” megtámaszkodva elhelyezkedek, hogy várjam, ahogy véget ér a mise.

Ha valakit meg akarok találni, azt meg fogom találni. Vagy előbb vagy utóbb - legtöbbször előbb. Nincs más lehetőség vagy ha mégis lenne, elpusztítom. Megszerzem, ami nekem kell, most is ezért vagyok itt. Sheena hasznos játékszer, egy olyan gumicsont, amit a fogaim sosem lyukasztanak ki, mert vigyázok rá… Felhorkantok, ahogy az utolsó szavak elhangzanak, előrehajolok és szememet összébb húzva fülelek. Az emberek elindulnak kifelé. Robotokként masíroznak és egy pillanatra sem játszódik le abban az ostoba, logikátlan agyukban az, hogy azt az apró tömeget megkerülve, hosszabb, mégis gyorsabb úton, a gyóntatószék előtt elhaladva igyekezzenek a dolgukra. De mit is várok tőlük… Ch, mindig lejjebb tudnak süllyedni a szememben, legyen szó akár ilyen jelentéktelen dologról.

- Vrred hol van?
- Nem tudom. Elküldtem, hogy lerendezze az atyával az ügyet.
- És azóta? – erődösnek fel a hangok és kissé oldalra döntve a fejemet elkezdek figyelni…

Eközben a hívők csekély serege közül kiválik kettő férfi és számukra hangtalanul elindulnak felfelé. Nincs bennük semmi különleges, leszámítva azt a pár figyelemre sem érdemes zöld hasút, amivel megcsappant a pénztárcájuk és amik most a karzatra felküldött kölykök zsebeiben lapulnak. Az új gazdák már természetesen árkon-bokron túl vannak, de talán ez nem is lényeges információ, miközben a két férfi kitartóan halad. Átlagosnak tűnnek; farmer, póló, bőrdzseki a csípős szél ellen és kopottas cipő, ami akár lehetne egy tiszteletreméltó többgyermekes családapa lábbelije is, ha nem rejtőzne igen jól a dzsekik alatt skorpió gépfegyver, kettő-kettő kis pisztoly és a zoknik takarásában pillangókés. Persze ők csak kishalak. Nevezhetnénk őket testőröknek, élő páncélzatnak, de jobban illik rájuk az Újonc kifejezés, csakúgy, mint a néhai Vrred-re, akinek vére túlságosan szorgalmasan folyik a halott torkából, a gyóntatószék rései között, kifelé a világba... Nos, pontosabban a templom hideg márványára.
A gyönyörű bérgyilkos azonnal rájöhet, hogy itt valami nem stimmel. A hat célpont helyett pár „hívő”, pontosan három férfi és két nő is furcsa mód lemarad a többiektől és a padok között sétálva várnak valamire. A két felküldött Tisztogató végre megérkezik és különös higgadtsággal és érzelemmentességgel az arcukon állnak meg pár méterrel Sheena-tól. Az egyik még meg is köszörüli a torkát, a szája elé rakva a kezét, ha a profi bérgyilkos ügyet sem vagy csak egy pillantást vetne rájuk.
- Már vártuk, hölgyem. Kérem, ha lenne szíves… - áll el az útból az egyik és kezét oldalra rakva mutatja az utat.

- Pszt… - torpan meg az egyik és megütögeti a társa vállát. Hallom, ahogy leguggol és ha csak egy kicsit is figyelne rám, ő is hallaná a levegővételeimet. – Ez… vér. – Nocsak, hogy pörögnek azok a fránya kerekek… A hulla kizuhan, mikor megszűnik a fej támasza, majd meglepett, mégis halk kiáltás következik. - Állj hátrébb! – parancsolja az egyik és miközben elkezd hátrálni ő is, átlyukasztja a fát, az első golyó. Majd három, kettő, egy… és kezdődik a show. Legalább fél tucat géppisztoly köpködi ki magából a lövedékeket, szép lassan miszlikbe aprítva a rejtekhelyemet és engem. Áucs.

by **Sheena Duran** Pént. Júl. 20, 2012 10:03 pm

Várok és várok türelmesen, hiszen a nagyja nép már eltávozott a mise végeztével, de a padsorok között még bóklászik pár ember és én tiszta munkát akarok végezni.
Az a szerencse, hogy a Tisztogatók fejesei sem mentek még el, valamire várnak, így nem kell kapkodnom, de, ha elindulnak ők is kifelé, akkor kénytelen leszek lőni, nem törődve a „civilekkel”.
Nyugodtan, de erősen koncentrálva várakozom, de ettől függetlenül meghallom a felém közeledő lépteket, amik nagyon is határozottan közelednek és ez csak egyet jelenthet, nem ijedős emberekről van szó, hiszen egy puskával a kezében lévő emberhez, más nem nagyon sétált volna oda.
A fél szememet rájuk villantottam, de a kezemben meg sem rezdült a fegyver. Viszont az erősen dudorodó dzsekikről máris tudtam, hogy nem kispályások a fiúk és valami nagyon kezd nem stimmelni ezzel a melóval.
~ Valaki feldobott volna? De, hát nem tudhatják, hogy itt vagyok, hacsak…..hacsak a közvetítőm el nem árult! De akkor ez volt az utolsó melónk együtt, eljátszotta a renoméját nálam és ez halálos bűn. ~
- De én nem vártam senkit és nem hiszem, hogy kedvem lenne a társasághoz. – válaszolom meg sem mozdulva közben, a célkeresztet az egyik Tisztogatón tartva, de már tudom, hogy itt több halott lesz, mint amire számítottam. Nincs más választásom! Mielőtt megmozdulhatnának meghúzom a ravaszt és útjára engedem a golyót, amely szétrobbantja a férfi fejét odalenn, majd a következő pillanatban a két, tőlem nem messze álló felé lendítem a puskát és további két golyót lövök ki.
Innentől biztosan felgyorsulnak az események, hiszen lelepleződtem és még van öt célpontom és akkor még nem számoltam a rám vadászó testőröket, mert már biztos vagyok benne, hogy a lent bóklászók sem egyszerű, lemaradt hívők.
Ha a két fickót le tudtam szedni, helyet változtatok, mert lentről máris lövöldözés hallatszik, de nem felém irányulnak, hiszen nem pattognak a golyók körülöttem egyelőre. De akkor kire lőnek? Mindenesetre most újból a lent lévőkre célzok.

by **Victor Creed** Vas. Júl. 22, 2012 10:51 am

Ahogy a nő fegyvere elsül, az eddig is készenlétben álló férfiak, már határozottan a fegyvereik után nyúlnak és egyik a gépfegyvert a másik a kispisztolyt megragadva mozdulnak, hogy előrántsák a fegyvereiket és hatástalanítsák a bérgyilkost, de Sheena macskareflexe és tapasztalata ellen az emberi, lassú mozgások nem sok mindent tehetnek. Már akkor megpecsételődött a sorsuk, mikor a nő elhatározta, hogy megöli őket, így egyáltalán nem meglepő, hogy a következő másodpercben mindketten halottak. Az idősebbnek tűnő férfi, esés közben még utoljára rámarkol a gépfegyverre és kaszáló karlendítése miatt szabadjára indulnak a golyók hatalmas ropogások közepette, amit a lenti hangzavar könnyedén elnyom.
Ostoba, rohadt kis férgek, jut eszembe az első gondolat, mikor végre vége lesz ennek az egésznek. Kihúzok egy törmelékdarabot az alkaromból, miközben magamban morgok. Bosszúsan dobom le magamról a fadarabokat és kiköpök. Előmászok és ahogy találkozik a tekintetem az egyik férfi tekintetével, elvigyorodom és lazán, minden igyekezet nélkül tartom fel a kezemet.
- Heh... megadom magam.
- Kardfog?! – kérdezi az egyik és leereszti a fegyvert. Aprót mozdít a fején, ahogy hátranéz a többiekre. – Senki se lőjön… - Ragadozótekintetem tovább vándorol a leereszkedő fegyvereken és a szám sarka megrándul a visszafojtott mosolytól. Okos, engedelmes kutyák.
- Nos… Mondjuk azt, hogy nem haragszom – dörmögöm és a szemem sarkából felpillantok, egyenesen Sheena szemébe. Féloldalas mosolyom vérszomjasabbá válik, majd a tarkómat megvakarva fordítok neki hátat. Nem félek, hogy meglő. Gyorsabban fogom meghallani a ravasz megnyomását, mint, ahogy a golyó ideérne. – Ha végre azt csinálják, amit kell – lesz komorabb a hangom és a karzatra mutatok. A Tisztogatók „vezetője”, egy vékony, cingár, szőke szakállas férfi felnéz, majd bólint, mire az összes fegyver a nőre irányul és elindulnak felfelé. Én pedig a falnak dőlve, keresztbe tett kézzel várom az eredményt.

by **Sheena Duran** Vas. Júl. 22, 2012 11:34 am

Az engem fenyegető két férfi halott és én az egyik oszlop fedezékéből meglepődve hallom, hogy senki nem lövöldöz rám, habár a golyók pattogását odalenn kitűnően érzékelem! De akkor ki a célpont?
Pár másodperc múlva, mikor hirtelen halotti csönd támad és éles hallásom közvetíti a fabútor recsegését, kicsit kidugom a fejem, hogy körbenézzek és végre megoldódjon a rejtély.
De még az előtt, hogy megpillantanám már meg is hallom az oly jól ismert orgánumot és a homlokom ráncba szalad: Kardfog!
~ Mi a jó istent keres ez itt! Kizárt, hogy véletlen lenne, hogy pont egyszerre támadt itt munkánk! De, hogy talált meg? ~ robbannak a fejembe a gondolatok, miközben a férfi legnagyobb meglepődésemre feltartja a kezét a Tisztogatók előtt, majd rám villan a tekintete.
~ Tehát nagyon is jól tudja, hogy itt vagyok! ~ száll el az utolsó kétségem is, hogy a dolgot a véletlen számlájára írjam.
Aztán a nagy csöndben nagyon meg sem kell erőltetnem magam, hogy meghalljam mit mondanak, és mielőtt még bármit is tehetnék majd egy tucat fegyver irányul felém.
Igaz, hogy még fedezékben vagyok, d már hallom a lépteket, melyek felfelé indulnak, úgy hogy nem sokáig élvezhetem a biztonságot.
Lázasan töröm a fejem, hogy mit tegyek. Tudom, hogy pár emberrel végeznék mielőtt a többiek szétszaggatnának a lövéseikkel, de én nem éledek újra, mint Kardfog, nekem csak ez az egy életem van. Nem tudom mi célja van ezzel Victornak, hogy a Tisztogatók kezére játszik, és ez nagyon zavaró. Viszont két választásom van csak, vagy most lőnek agyon, vagy esetleg később, de addig még van esélyem, hogy kitaláljak valamit. Így végül az első mellett döntök és bár nem szívesen, de eldobom a puskát, úgy, hogy lássák.
- Oké, rendben, megadom magam! - lépek ki az oszlop mögül és teszem a megadás jeleként a tarkómra a kezem és mélyesztem villámló tekintetem a lent álldogáló és szélesen mosolygó Kardfogéba.

by **Victor Creed** Kedd Júl. 31, 2012 9:06 pm

Sheena, megadja magát. Fanyar undorra húzom a számat – nem tagadom, a kiscicától többre számítottam. Ez a húzása meglep és lelomboz. Furcsa, milyen rossz tud lenni az emberelőny; semmi szórakozás, semmi kihívás. Az egyik férfi arrébb rúgja az eldobott puskát, majd a társával erősen megmarkolja a nőstényt a felkarjánál és a fegyvereiket készenlétben tartva kísérik le a padok között, egyenesen a kis csoportunk felé. A nő tekintete simogatja a kis lelkecskémet és miközben tüzes pillantását egy gátlástalan fél mosollyal viszonzom, azt hiszem nem is olyan reménytelen a kicsike. Ugyan, a szuka nem adja meg ilyen gyorsan magát… Hova tűnne akkor a szórakozás?

- Sheena, Sheena, Sheena – sóhajtok fel sajnálkozva és fej rázva felciccegek. Néhány Tisztogató felém néz. Érzem a tekintetüket. Némelyik utálattal, lekicsinyléssel és elemi dühvel figyeli, ahogy könnyedén és lassan ellököm magamat a faltól, aztán a fegyveres társaik között elsétálva közelítem meg a lehető legnyugodtabban a „túszt”. Némelyik utál, lenéz és gyűlöl... Ch... de ott érzem én a bizonytalanságot és a pocsékul eltakart félelmet is. Azt a finom kis apróságot, ami miatt nő a tartózkodás és az ujjak erősebben markolnak a pisztolyokra. – Ugyan már… Ilyen ostobának nézel? – állok meg előtte és suttogom kedvesen. Lejjebb hajolok, hogy egy szintben legyek a szukával és a szemébe fúrom a tekintetemet. – Pakolj ki – dörmögöm halkan, mégis jelentőségteljesen és a parancsolóan.

- Már ellenőriztük – veti oda az egyik csótány, mintha egy kis senkivel beszélne. – Nincs nála fegyver, felesleges tovább foglalkozni vele.

- Ó, nem hinném – válaszolom trillázva ragadozóvigyorral és várok. Ha a bérgyilkos nő nem vesz elő több fegyvert, végül megeresztek egy mindent tudó mosolyt, felhorkantok és kiegyenesedek. Így is jó. Heh, nekem tökéletes… Akkor játszunk így, legalább lesz benne valami izgalom. A két férfi, aki lekísérte őt, a háta mögé rántják a nő kezét és szorosan összekötözik a csuklóját, majd egy gyors mozdulattal nyomják le a vállánál az egyik pad szélére. - Lesz ennél sokkal rosszabb is, ne aggódj miatta – nyugtatgatom megértően, amit a gúnyos mosolyom egyáltalán nem támaszt alá. – Hol bujkáltál eddig, hmm? Már kezdtem unatkozni, igazán nem szép ennyire megváratni.

- Befejezi a bájcsevejt és végre nekikezd? – szólal meg hirtelen valaki, mire unottan felkapom a fejemet. – Nem érünk rá egész nap, a főnök már látni akarja ezt a rejtélyes Párducot – nyomja meg az utolsó szavakat és a fegyver csövével a nő felé bök, mintha még bottal se lenne érdemes megpiszkálni.

- Azért az ellenállhatatlan ajánlatért, amit a gazdádnak tettem, megérdemlek egy kis szórakozást – válaszolom túlontúl kedvesen, azzal a „finomsággal”, amiből sosem sül ki jó. Persze ezt, aki nem ismeri, a büdös életben nem fedezi fel. És ez így van rendjén. Bár mélyen már érzem, hogy kezdem elveszteni a türelmemet, a szerep kedvéért tartom magam. Egyenlőre… Pillantásomat, a szőke szemébe fúrom, mire Mr. Vezető nyakán lüktető ér egyre jobban kidagad, lázasan gondolkozik, hogy a feljebbvalója utasítását kövesse és szállítsa le a bérgyilkost azonnal, még ha ez azt jelenti, hogy az utamba áll… vagy adjon még időt a halhatatlan sorozatgyilkosnak, hogy elbeszélgessen a rég nem látott játékszerével. Végül nyel egyet és tudom, hogy nyert ügyem van. Nos, nem mintha változtatott volna a dolgokon, ha nemet mondd. Sheena marad. Vagy vérontással vagy anélkül.

by **Sheena Duran** Szer. Aug. 01, 2012 11:39 am

Hiába vagyunk körülvéve a fegyvereiket szorongató Tisztogatókkal, akiknek szeméből süt felénk a gyűlölet, mikor Kardfog és a csapat vezetője elé taszigálnak, én csak azt a szadista állatot látom, amelyik most is éppen csak a száját nem nyalja meg a látványomra, mint aki valami finom desszertet lát maga előtt.
Állom a tekintetét és sajnálkozó szavaira, csak a lába elé köpök, hogy megmutassam mit is gondolok róla, hiába próbál a szemembe fúrt tekintetével szinte átdöfni.
- Tudod, hogy nincs szükségem ezek ellen több fegyverre! – intek megvetően a társaság felé és nézek keményen az előttem álló mutáns szemébe. – Mond, hogy hízelegted be magad közéjük, hogy megtűrnek maguk között? Talán tisztára nyaltad a főnökük talpát? – kérdezem tőle halálos nyugalommal, hiszen biztos vagyok benne, hogy csak azért vagyok még életben, mert akar tőlem valamit, akkor meg miért ne használjam ki az alkalmat, hogy beletörölhetem a lábam.
Az engem sakkban tartó duó persze még meg is erősíti a szavaimat a fegyverek tekintetében és ez szorult helyzetem ellenére mosolyra késztet, hiszen nyilvánvalóan nem tudják, hogy mire vagyok képes, ahogy szerintem Kardfogat is alábecsülik, annak ellenére, hogy látszik rajtuk a félelem.
- Na látod? a kisfiúk sem találtak semmit! – vonom meg a vállam, de aztán máris nekem esnek és durván hátrakötözik a kezem, majd a padra löknek.
Szegények, kötelet használnak! Ezek tényleg nem tudják ki vagyok! Igyekszem elrejteni a vigyorgásomat, de azt hiszem Kardfog sejt valamit, bár még mindig nem látom, hogy mi a szándéka velem. Miért egyezkedik ezekkel a rasszista barmokkal, mikor maga is elvégezhetné a piszkos munkát? Vagy parancsba kapta a főnökétől, hogy megtegyen nekik valamit? Ez hihetetlen lenne, hogy két ilyen szervezet összefogjon valamiért is! De máskülönben miért fogná vissza hírhedt vérszomját?
- Nem mondod? – kérdezem tőle gúnyosan. – Még a végén megijesztesz! – játszom el a rémült nő szerepét. – Nem hiszem, hogy annyira vágytad az újabb találkozást. Legutóbb egészen szarul néztél ki, mikor otthagytunk Lynn-nel. – húztam tovább az idegeit a nagyfiúnak. Ki kell használni a lehetőséget, amíg lehet!
- És az, hogy a nagy Kardfog nem talált rám, egészen feldobja a napomat! – vigyorgok rá, és persze eszem ágában sincs közölni vele hol töltöttem ezt az időt.
Az, hogy valamiben tényleg megegyeztek, azt a csoport vezetőjének szavai most már be is bizonyítják.
- Ó, miért nem mondtátok, hogy ennyire híres vagyok, hogy a főnökötök, a hatalmas Tisztogató vezér vágyik a társaságomra! Akkor már régen meglátogattam volna! – kapom arra a fejem.
Mikor Victor válaszol már érzem azt a finom rezgést a hangjában, ami arra utal, hogy nagy erőfeszítésébe telik, hogy visszafogja magát, de most nem ellenem irányul a vérszomja, hanem a kis pupákok felé, akik ebből természetesen semmit nem vesznek észre, habár még mindig nem akarnak vele ujjat húzni, az azonnal kiderül.
Én közben azért nem ülök tétlenül, hiszen már kitapogattam a kötélen lévő csomót, amit szó se róla ügyesen megkötöttek, de az az én borotvaéles körmeimnek nem lehet akadály, és még az előtt neki kell látnom elvágni, mielőtt elzsibbadnak a kezeim, vagy Kardfog kiszúrná, miben mesterkedem.
Fegyver tényleg nincs nálam és nagyon eldugni sem tudnám, hiszen elég passzos szerelésben vagyok, de azt hiszem azok nélkül is meg tudom oldani, hogy meglepetést okozzak a társaságnak, csak Kardfognak kéne eltűnni a képből.

by Ajánlott tartalom