Re: St. Luke's Church

by **Victor Creed** Hétf. Aug. 27, 2012 9:17 pm

A földre köpött nyálra kúszik a tekintetem, a számat elhúzom el, majd sóhajtva ismét, szomorúan felhümmögök. Az, hogy ennyire lebecsüli az összegyűlt kis bagázst, nem érdekel. Ch, a legkevésbé sem... Hallom, hogy páran mélyen beszívják a levegőt és benn tartják, szinte már hallom a gondolataikat is, ahogy azon morfondíroznak, hogy milyen módszerekkel nyúzzák meg a kicsikét. Egy aprót felé lépek, amivel egy méter előrébb jutok, majd erősen megmarkolom az arcát és közelebb hajolok hozzá. Karmaim vége csodálatos módon nem sebzik meg a bőrét, de még így is élvezet nézni, ahogy a finom kis pofikája benyomódik az ujjaim nyomán. A kérdéseit meg sem hallva, csak egy dolgot mondok, mély, dörmögő, jeges hangszínen, miközben a lehető legkisebb erőfeszítés nélkül állom a tekintetét.
- Templomban nem köpködünk kicsi lány. - Közömbösen hagyom, hogy mikor tovább sértegeti a férgeket, az egyik gyomorszájon rúgja, mielőtt leülteti. Mr. Vezető ráordít, mire az visszapofázik, végül az orra alatt elnézést kér, de az arcán tükröződő elégedettség nem tűnik el. Heh… mik vannak! Emberi büszkeséget látnék? A szuka sértegetéseire csak egy mindentudó pofátlan mosoly a válaszom és még meg sem erőltetem magamat. Egyszerűen, alig mosolygok, a világ legkedvesebb apai mosolyával, mintha Sheena csak egy rossz kölyök lenne… Nos, és persze azért, mert, ahogy az elkövetkezendő dolgokra gondolok, igazán szórakozhatni támad kedvem. Felpörgetni a dolgokat, egy kis… hmm, nem is tudom mik közül válogassak. Vérrel, sikolyokkal? Nem, nem, ennél sokkal több kellene ide. Heh, de majd mindent a maga idejében. A szemem sarkából Mr. Vezetőre nézek, majd a keresztbe tett karjaimat az oldalamhoz engedem és visszhangzó léptek után leülök Sheena mellé, egyik kezemmel átkarolom a hozzám képest apró nőstényt és a vállán pihentetem a kezemet.
- Ideje lenne elkezdeni dalolni kiscicám – szólalok meg még mindig mély, de cseppet sem szórakozott hangon. Hmm, mondjuk azt, hogy halálosan komoly vagyok. – Mindent tudni akarok Rikers Island-ról, míg ott voltál… - ha talán meglepődne, sötéten felkuncogok. – Nehogy azt hidd, hogy nem tudom mikor merre jártál, ahhoz túlságosan sok nyomot hagysz magad után… És most beszélj. Már így is sokkal több időt pazaroltam rád, mint amennyit megérdemelnél – vetem oda unottan és ha kellene, ösztönzőleg, esetleg figyelmeztetőleg egészen a vállcsontjáig belemarok. Ha a kötéllel babrál, úgyis meghallom… Ugyan, ugyan Sheena… Ilyen ostobának tartana?

by **Sheena Duran** Kedd Aug. 28, 2012 4:34 pm

Továbbra sem tud meghatni Kardfog visszafogott viselkedése, sem az, hogy hirtelen viselkedni támadt kedve egy templomba, de az már kicsit fájdalmasabb, mikor az egyik Tisztító tag térdel bele a gyomromba, bár ezt kifelé max. egy grimasszal jelzem.
Azt nem nagyon értem, hogy miért is akar ennyire megkímélni a vezetőjük, hogy még a heves vérmérsékletű emberének is leordítja ezért a fejét, de gondolom előbb-utóbb meg fogom tudni, méghozzá a mellém telepedő Kardfog barátomtól, aki közben letelepedett mellém a padra és kedélyesen átölelve a vállam, kicsit magához húzott.
Gondolom a játék mostantól kezd majd komolyabbra fordulni, ahogy a mosolygó fenevad hangja is, hiszen a szemében eddig is csak a halál sötét ígéretét láttam, akár mennyire is kedélyesen cseverészett, vagy mosolygott erre a szerencsétlen bagázsra.
- Óóó, drága barátom, csak nem valami türelmetlenséget vélek felfedezni a szavaidban? – veszem át mézes-mázas stílusát, mert talán mással kevésbé tudnám felidegesíteni. Ha kiabálnék, vagy vergődve szabadulni próbálnék, tudom nagyon is élvezni, így csak kedélyesen hátradőlök, amennyire csak a karjai engedik és mosolyogva nézek fel rá. – És, nem akarnék ünneprontó lenni, hiszen tudod, hogy nincs jó énekhangom. – válaszolom könnyedén, pedig igazán megdöbbenek, hogy mit akar megtudni tőlem.
~ Rikers Island? Mi a fenét akar azzal a hellyel? És miért pont tőlem? ~
Az, hogy tudja, hogy ott voltam, nem lep meg, hiszen még az újságokban is benne volt, az már jobban aggaszt, hogy rám talált. És annak ellenére, hogy nem lenne okom és érdekem sem fűződik hozzá, hogy ne válaszoljak neki, hiszen miért ne tudhatna meg arról a helyről többet, ha akar, de biztos öreg hiba, de utálom, ha ki akarnak kényszeríteni belőlem valamit.
Akkor nagyon makacs tudok lenni. Jobban jártak volna, ha ezt egy pohár bor mellett kérdezik meg, de így…….
Nem sok időt hagy az elmélkedésre karmos barátom, mert már hasítanak is a körmei a húsomba, hogy hangosan felkiáltok és érzem, ahogy a vér elkezd leszaladni a vállamon, de egyben kihasználtam is a lehetőséget, hogy a rándulásom és a kiáltásom elnyomja a kötél sercenését, ahogy engedett az első csomó. Így talán nem hallotta meg Kardfog, meg amúgy is élvezni szokta, ha szenvedést okoz, talán erre most jobban figyelt.
- Ezt szépen is kérhetted volna Kardfog és nem esem hasra az előtt sem, hogy tudod, hogy ott voltam, hiszen egyáltalán nem titok, de mit akarsz ezzel? Miért nem kérdezed meg pár Testvériséges haverodtól ezt, vagy ezektől a marháktól itt. –intek a banda felé. – Biztos van bevarrva pár testvér is. – harapok a szám szélébe kissé, ahogy továbbra is a sebben tartja a körmeit. – Na cicus, legyél kedves hozzám, mond, hogy kérem szépen és akkor beszélhetünk. – néztem aztán keményen a szemébe, mert látni akartam, hogy megteszi-e. Ki tudja-e ejteni a száján egyáltalán ezt a szót. Persze, még ha meg is tenné, akkor is csak arra válaszolnék, amivel nem sodornék bajba senkit.

by **Victor Creed** Kedd Szept. 04, 2012 11:41 pm

- Ugyan, én türelmetlen? Sheena… - duruzsolom lágyan és felkuncogok, ami minden csak nem megnyugtató. – Hát nem ismersz eléggé? Maga vagyok a megtestesült nyugalom – vigyorgok kivillantva agyaraimat és biztosan tartom a szukát. Mondjuk igaz, sosem gondoltam volna, hogy ennyire szórakoztató lehet egy ilyen beszélgetés. Olyan békés, kedves… ch, igen, idegesítő ez az időhúzó játék, de mégis van benne valami, ami miatt minden egyes alkalommal imádom megismételni. Figyelmesen hallgatom, amit mondd és meg kell mondjam, nem sok mindent tudok meg, ami egyáltalán nem tölt el elégedettséggel. Fogy a türelmem. – Hmm… mondjuk azt, hogy két legyet ütök egy csapásra – felelem arra, hogy miért pont őt kerestem fel. Tudom, hogy ettől még nem fogja érteni. És azt is, hogy ez engem mennyire hidegen hagy. Az utolsó kérése után a szám ismét gyilkos félmosolyba rándul, miközben lassan közelebb hajolok és előzékenyen kiveszem a sebéből a karmaim. Igazán előzékenyen.

- … Kérem szépen, mi? – horkantok fel, miközben a furcsa szavakat ízlelgetem a számban. Mit ne mondjak, gusztustalan – az áldozatok utolsó kis menekülése. Gyenge, jelentéktelen egy szokás, ráadásul hiábavaló. A leghiábavalóbb, amit csak tehet valaki, aki nem én vagyok. – Látom túl rég találkoztunk, szóval hagy elevenítsem fel az emlékezeted, cicus – válaszolom még mindig trillázva, de az undoromat és a megvetésemet nem is akarom leplezni, ami egyre inkább szabadulni akar. A kezemmel rámarkolok a nyakára és a következő másodpercben már ott fuldokol a levegőben. Túl könnyű, de hát mit lehet tenni, sóhajtok fel. Egy kézzel tartom, mint egy ócska rongybabát, lábai pont nem érintik a földet, karmaimat megnövesztem. Egy apró mozdulat és annyi annak a drága kis verőérnek, remélem ezzel ő is tisztában van. Mert ha nem… ssz, sosem szerettem előre lelőni a poént. Az emberek közül néhányan felkiáltanak, de nem nézek feléjük, ahogy egyenlőre a nőstényre sem, érzéketlenül állok a kiáltozók és a fuldokló között. Ha támadni akarnának, már rég megtették volna és mire elhatározzák magukat, akár egy perc is eltelik. Heh, van időm. Sokkal érdekesebbnek tűnik az oltár, így szinte már unott arccal figyelem meg, miközben tovább beszélek a lehető legridegebb és legunottabb hangon, mintha már százszor kellett volna ezt elmagyaráznom. – Itt én kérdezek, te válaszolsz, jobb, ha elfogadod, mert annak sosincs jó vége, ha bosszús vagyok. Tehát először és utoljára: Ha hazudsz, megöllek... Ha elhallgatsz előlem valamit, megöllek... Ha nem csiripelsz, legyen akármilyen hamis, megöllek… Ha húzod az időmet, megöllek... Ne, hidd, hogy nem tenném meg hidegvérrel. Te vagy az A terv, de ha nem jön össze, nem fogok álmatlanul forgolódni az ágyamban, ha levágtalak, mint egy állatot. Tehát, kezdjük elölről. Mondj el mindent a börtönről! Elég egyszerű, biztos menni fog... Remélem elég szépen kértem – mosolygok, csillogó szemekkel. – Ó, de nem akarom, hogy úgy érezd, mintha kihasználtalak volna. Nem tudom, mit is adhatnék cserébe – húzom el a számat aggódva, miközben számítóan a liluló fejét nézem. – Ha van bármi, amit tehetek érted, csak szólj. - Mondom, és ha tényleg úgy tenne, enyhítek rajta, hogy valamit sikerüljön nyávognia. Magamban pedig jó röhögök... Hmm... Miért is ne?

by **Sheena Duran** Szer. Szept. 05, 2012 5:50 pm

Tudom, hogy ez a természetellenes bájolgás, amit Kardfog most itt művel, az már a robbanás előtti állapot, hiszen azt sem tudom, hogy bírta eddig is türelemmel, bárhogy is dicsekszik vele. Pont ezért esik jól, hogy még húzhatom az agyát, bár kétséges, hogy meddig büntetlenül.
Most, ahogy még mindig, aránylag türtőztetve magát közel hajol hozzám, hogy látom , ahogy meg-megremeg a szája szélén egy kis izom, és kihúzza a karmait a vállamból már sejtem, hogy ez a vihar előtti csend.
Nem nehéz ezt megjósolni, hiszen az a szöveg részemről, hogy valamit kérjen tőlem szépen, minden bizonnyal egyrészt kiveri nála a biztosítékot, másrészt talán életében nem ejtett ki ilyet a száján, lehet most hallja először, legalábbis ahogy ízlelgeti és forgatja a szájában.
Olyan méla undorral ejti ki a szót, hogy azt várom mikor adja vissza ebédjét a természetnek, de hát ez biztos sokat rontana a renoméján, így inkább engem vesz elő és a következő pillanatban már a marka között vergődöm, az éltető oxigénért küzdve, ahogy szabályosan, egy könnyed mozdulattal a nyakamnál fogva felránt a padról, úgy, hogy még a lábujjaim sem érik a földet.
A kezemet még mindig gúzsba köti a kötél egyik csomója, de a szükség nagy úr, így a következő mozdulattal már át is vágom, nem érdekelve, hogy megtudják, kiszabadultak a kezeim, de most szükségem volt rájuk, hogy megpróbáljam lefejteni a légcsövemről Kardfog ujjait, bár éreztem, ahogy megnőnek a karmai, így nem nagyon ugráltam, mert azok vészesen közel jártak az ütőeremhez, csak finoman feszegettem őket.
Nem törődtem most a többiek kiáltozásával, mert igen csak elfoglalt, hogy legalább egy icipici levegőt jutassak a tüdőmbe, de nagyon is tisztában voltam az esélyeimmel, hiszen, erőben soha nem vehetem fel vele a versenyt, így most is lazán elroppanthatná a nyakamat, vagy átvághatná az eremet, vagy egyszerűen hagyhatná, hogy megfulladjak.
Így aztán egyre jobban liluló fejjel hallgattam a fenyegetőzését, majd mikor ismét feltette a kérdést, igyekeztem legalább halvány biccentéssel jelezni, hogy felfogtam és most már közlékenyebb leszek.
Muszáj lesz valami kis morzsát oda csepegtetni neki, hiszen, ha nem beszélek, akkor lőttek a későbbi szabadulási terveimnek, ráadásul semmi okom, hogy magáról a börtönről ne mondjak neki el mindent. Azzal meg kezdjen amit akar. A szökésem az más tészta, azt már nem osztom meg vele, hogy történt.
Persze nem tudom mi vinné rá, hogy ha megtudta amit akar, akkor átadjon ezeknek a majmoknak, mert Kardfog mindig szerette maga elvégezni a piszkos munkát és végezni a játékszereivel. Szerintem a fiúk még nem tudják, de lehet, hogy nagy-nagy tévedésben vannak a nagyfiú felől.
Reméltem, hogy a bólogatásom meghozza a kívánt eredményt és végre hagy levegőt venni, ha igen, akkor némi harákolás és sípolás után, rekedten szólalok meg:
- Rendben, elég meggyőzőek az érveid, mit akarsz tudni?

by **Victor Creed** Szomb. Szept. 29, 2012 2:07 pm

Bólint és készségesen hagyom, hogy a talpa érintse a földet. Komolyan mondom, kezdek meglepődni milyen kedves vagyok. Bár lehet, hogy az-az, oka, hogy ha unatkozom, képes vagyok még ilyen kis pótlékokkal is gyerekes játékot űzni, mint Sheena. Nos, nem mintha nem lenne szórakoztató a kis szuka, de mélyen belül, ott ül majdnem 180 év unalma. Felszíni szórakozás? Mondjuk… Legalább mulatságossá lehet változtatni. Hiába, ízig-vérig szórakoztatóvá tudom tenni, ha akarom.

- Azt hittem ezt a részt kihagyhatjuk… - sóhajtok fel fejcsóválva, majd leülök és keresztbe fonom a karom. A vére orrfacsaróan bódító illata mindent körbeleng, miközben békésen megpaskolom a mellettem lévő helyet. A csuklóján csüngő kötélfoszlányokra kúszik a pillantásom, miközben érzem, ahogy a fuldoklása közben a körmével okozott apró kis hegek végleg eltűnnek. Meg sem rándul az arcom; a szúnyogcsípésnél se rosszabb, múló bizsergés marad utána. Nos, nem mintha egy több centi mély vágás nem ugyanilyen érzés lenne… - Azt hittem erre magadtól is rájössz. Mindent, a legapróbb részletekig. Az őrök váltását, képzettségét, a rendőrök neveit, a védelmet, a rabok leheletét, hogy mikor esznek, hogy mikor sz*rnak, hányszor dobban meg egy őr szíve az udvaron sétálgatva… - vetek rá egy lesajnáló pillantást. – Mondd, hogy nem kell ecsetelnem. – És ez nem kérés, hanem visszautasíthatatlan, zord… ajánlat. Persze én is tudtam egy-két dolgot, amit eszem ágában sem volt elárulni a nősténynek. Ugyan, hagyni kell, hogy kibontakozzon a kicsike.

Eközben, a jelentéktelen kis férgek, hogy tudassák, ők is itt vannak, maguk között morgolódnak, igazítanak párat a fegyverükön és sötét tekintettel figyelik, amikor a nő kezén az oly tökéletesen megalkotott remekmű lehullik. Persze, csak azután, miután meggyőződnek, hogy nem fogom megölni a kis házi kedvencüket. Mr. Vezető felém néz, látom a látásom perifériáján a gusztustalan hörcsögképét, az ajkát beszívja, majd nagy tehetetlenségében, vet egy futó, mérlegelő pillantást a nőre, végül egy alig látható fejrázással válaszol valakinek a hátam mögött. Frusztráló előétel, meg kell hagyni… Jó adag elégtétellel fogom kiszaggatni a beleit a helyéről, miután befejeztem a bájcsevejt.

by **Sheena Duran** Szomb. Szept. 29, 2012 6:40 pm

Látom a szemében, amit igen közelről van lehetőségem most megszemlélni, hogy nagyon szívesen élvezkedne még a haláltusámban, de valami, vagy valaki nagyon kíváncsivá tehette azzal a börtönnel kapcsolatban. Igaz, hogy az új felszereléssel, talán még Kardfognak is gondot tudnának a zsaruk okozni. Ez igen csak szöget üt a fejemben.
~ Hogy én erre nem gondoltam előbb! Óóóó, Aya, ezzel kapcsolatban beszélnünk kell majd azt hiszem! ~ jut eszembe ez a helyhez és szituációhoz egyáltalán nem illó gondolat, miközben végre a saját lábamon állok és kapkodva töltöm meg a tüdőmet az éltető oxigénnel.
Kardfog nem pocsékolja túl sok magyarázatra az időt, szép kis felsorolást tart és csak úgy mellékesen maga mellé rendelt, ami most visszautasíthatatlan ajánlatnak tűnik és teszek is pár lépést, miközben a nyakamat és a csuklóimat masszírozom. Azt hiszem itt az ideje kis taktikai módosításnak, mert az időm vészesen ketyeg. Ha elmondom neki, amit tudni akar, akkor valószínűleg végem és ezt a most árgus szemekkel engem figyelő Tisztogató fiúk sem akadályozhatják meg.
- Neveket nem tudok. – ingattam meg a fejem. – Gondolod annyira népszerű voltam, hogy külön bemutatkoztak nekem? – vetem oda gúnyosan, de még nem ültem mellé. – Az őrök 4 órás váltásban vannak, gondolom külön gyakorolják az új bilincsek mutánsokon való használatát, mert elég jól csinálták. Ha engem kérdezel kijutni lehetetlen segítség nélkül és baromian rühellik a magadfajtát odabenn és mivel sokan vannak és a mutánsok meg a nyakörvek miatt eléggé szembetűnőek, így elég nehéz az élet odabenn. Ha a menűre vagy kíváncsi csak fel kell adnod magad és máris élvezheted. – vonom meg a vállam. – Hé nagyember! – lépek gyorsan a főnök mellé hirtelen. – Ugye tudja, hogy Kardfog sosem fog átadni maguknak, és én sosem ismerhetem meg a nagy Tisztogató főnököt. – hangomban megjátszott szánakozás ül, de közben szemmel tartom halálos ellenségemet is, mert tudom, hogy mindjárt robbanni fog. – Ne nézz rám ilyen csúnyán Kardfog, én csak az igazat mondtam és különben is válaszoltam a kérdéseidre, nem?
Szerettem volna összeugrasztani a bandát és Kardfogat, mert addig esélyem lett volna a menekülésre. A harc kimenetelében nem kételkedtem, de időt adott volna, hogy messzire jussak.
Egyébként is készültem, hogy, ha közelebb jutok a vezetőjükhöz akkor elkapom a nyakát és kicsit megnyiszálom, de egyelőre kivártam.

by **Victor Creed** Szomb. Szept. 29, 2012 8:22 pm

- Amilyen „ügyes” vagy, biztos volt dolgod néhány rendőrrel – felelem érzelemmentes arccal, gúnyosan a kérdésére, de egy izomrándulással sem jelzem, hogy mennyire bosszantó a felesleges magabiztossága. Mikor aztán befejezi, csettintek egyet a nyelvemmel és egy hümmögéssel fejezem ki nemtetszésemet. Hogy is mondjam… Az elégedettségemet még csak alulról sem súrolják ezek a bulvárlapokba beillő részletek, de arra hogy tovább ösztönözzem, már nem marad időm. A kiscserkész-akció megindul és én hátrafordulva, unottan követem a tekintetemmel Sheena-t. Az emberei közül sokan felemelik a fegyvert és lassú mozdulatokba burkolva tartják a ravaszon az ujjukat. A gyakorlatiasság nagyobb, mint a félelem, ami nem azt jelenti, hogy a második nincs ott. Csupán fel kell erősíteni. A még mindig keresztbe tett kezeimen lassan elkezdenek megnőni a karmaim. Nos, Sheena, a főételt hamarabb tálalják a pattogásod miatt. A főnök először a szukára néz, majd rám, arcán már nem látszik szűzies zavarodottság, tekintetét mérlegelve kapkodja kettőnk között, miközben az ujja a pisztoly takarásában egy hangyányit megmozdul. Semmi rádión beszólás, hogy „mehet”, semmi gerincre utaló jel. Bár, nem mintha hiányolnám, ch, nem sokat várok egy embertől. Én is csak azért veszem észre a mozzanatot, mert tudom mi fog következni, lerí az egész kis b*ziról az a hirtelen nagy átalakulás. – Ostoba szuka – morranok fel ingerülten. Az izmaim befeszülnek, ahogy sebesen átugrom a padon. A templom ablakai hatalmas hangzavarral törnek be, miután a szőke herceg megadta a jelet a kint várakozóknak. Elszabadul a pokol, abban a másodpercben, ahogy négykézlábra ereszkedem. Két másodperc… Az összes fegyver célra tart (Én és a kis szuka), de a gyors reflexem mellett lassú, álmos mozdulatoknak tűnnek a fegyverelőkapások. Ha van egy kis esze, a nőstény megmozdul, én meg utána vetem magam, hogy egy laza mozdulattal végigszántsak a combján. A húsba belemarva a lelkem mélyén megmozdul valami, felkuncog a vadállat, ami szadista vigyorban ölt testet. Az erek felszakítása és a belső izomzat feltépése egy valamit eredményez. Gyors, ősi nyomkövetőt, amit egy magamfajtának gyerekjáték követni. A vérzés erőssége, a karmolások helyei lehetetlenné teszik a hanyag kötést vagy a könnyed mozgást. Hmm… Vagy halálraítéltem vagy nem. Heh, sosem lehet tudni…

- Még nem végeztünk – sziszegem neki, mielőtt elengedném, és egy golyó fúródna az oldalamba, a vállamba, a gyomromba és a lábszáramba, a… Ostoba homo sapiens, fut át az agyamon és elrugaszkodva tépem ki Mr. Vezető légcsövét és szántom fel a mellette lévő két fegyveres arcát. A szemek kifolynak, az orrok eltörnek, a szájakra természetellenes vigyor jön, a vörös hús pedig a fehéredő arcokon tökéletes kontrasztot alkot. Mondanám, hogy gyönyörű a torok gurgulázása, de ha egyszerre 36 fegyver szegeződik rám, igazán nehéz kiélvezni az ilyen szépségeket. Ki akarok jutni a csapdából, amibe direkt másztam bele. Nos, mindig is imádtam korcsokat aprítani, ráadásul ez volt a legegyszerűbb alku, amivel elő lehetett csalogatni Sheena-t. Nem érek rá hosszas keresésekre, szorít a… heh, a határidő. Ha idecsalják a csajszit, nagy kegyesen megjelenek előttük. Két legyet egy csapásra, még a hülyének is megéri. Ám, sajnos, sajnos, sajnos ha az egyik egy mutáns bérgyilkosnő, a másik meg halhatatlan…

Kijutni, egyedül hagyni Sheena-t, majd ha kitör, őt követni, ismét elkapni és eljátszadozni a kislánnyal, ahogy a szorgalmas énemhez illik. Ha pedig megragadják a grabancát. Hmm... ilyen az élet kicsikém...

by **Sheena Duran** Vas. Szept. 30, 2012 2:45 pm

Azt mindjárt sejtettem, hogy nem nagyon fognak bízni bennem, így felkészültem rá, hogy nem engednek a főnök közelébe, de gyors voltam és szerencsémre egyik sem volt olyan elhamarkodott, hogy golyót röpített volna belém, így el tudtam mondani a szövegemet, mellyel reméltem rést nyitni ennek a nagy-nagy barátságnak a falán.
Azt is tudtam, hogy Kardfog ezt nem fogja annyiban hagyni, és, ha nem akar most már megküzdeni értem, akkor lépnie kell és mivel eddig elhasználta a türelmi kapacitásának jó részét, hogy ne tűnjön a kisfiúk szemében annak a vérengző vadállatnak, ami, így gondoltam, hogy hamarosan robbanni fog.
Tisztán hallottam, ahogy nőni kezdenek a karmai és az ideges felhorkanását is, ami a mozdulatait megelőzi, de a levegőben fütyülő golyókat is, melyek csörömpölve törik darabokra a templom díszes üvegét, de ekkor már én is villámgyorsan mozdulok, hogy míg a Tisztogatók Kardfoggal vannak elfoglalva, akit eddig is rettegve gyűlöltek és csak az alkalomra vártak, hogy kitölthessék rajta bosszúvágyukat, addig én szépen , angolosan távozzam, bár sejtettem, hogy nekem is szánnak belőle ízelítőt, így össze-vissza cikkcakkban igyekeztem távolodni a fegyverektől.
Ám alig teszek meg talán húsz métert, mikor éles fájdalom nyillal a lábamba, mely végigszánt rajta és oda sem kéne néznem, hogy tudjam, ki az aki utolért. A csapástól elvesztem az egyensúlyomat és hatalmasat esnék, de egy tigris bukfenccel korrigálok, és felpattanva lesek hátrafelé, de Kardfog jelenleg mással van elfoglalva, hiszen nem kevés lövedék fúrja át a testét és most velük készül elbánni. Nem sajnálom egyiket sem, de iszonyúan lüktet a feltépett seb, mellyel kezdenem kell valamit, ha nem akarok elvérezni, vagy feltűnő nyomot hagyni magam után. Bár semmi elvesztegetni való időm nincs, csak le kell tépnem a templom ajtaja melletti, kegytárgyakkal tömött asztalról a terítőt, melyek csörömpölve zuhannak a földre, és sebtében egy szoros kötést rögtönözni a lábamra. Ismerem már ezt a vadállatot, tudom, hogy semmit nem tesz ok nélkül és azt s, hogy mire volt jó ez az egész. Tudom, hogy a szaglása még az enyémnél is jobb és én is orrfacsaró émelyítően érzem a saját vérem illatát.
Hogy lassítsam és talán meg is szabaduljak tőle, felkapok pár szenteltvízzel töltött kis palackot a kegytárgyak közül és egy azonnal a kötésre borítok, bár a szemem kiugrik az égő fájdalomtól, ahogy a textilt átitatva a nyílt sebhez ér, a többit meg folyamatosan locsolom magam köré futtomban, ami kitart úgy negyven- ötven méteren keresztül, akkor már a hátsó templomkertben vagyok, ahol egy kisebb temető is helyet kapott. A hátsó kerítés felé igyekszem bicegve, ami egy csendesebb mellékutcába nyílik, ahol leparkoltam a motoromat.
De nincs szerencsém, hirtelen lövések dörrennek és a golyó csak centiméterekkel véti el a lábamat. Megállok a sírok közül elém bukkanó két alak előtt, akik puskáikat rám szegezve lépnek elő.
- Ne mozdulj, ha kedves az életes mutáns dög!
Míg a helyzetemet mérem fel így sebesülten, addig is az jár a fejemben, hogy Kardfog vajon milyen gyorsan végez a bentiekkel? Mennyi időm lehet még?

by **Victor Creed** Csüt. Okt. 04, 2012 7:37 pm

Nos, ha azt mondanám, nem élvezem, a belek táncát az ujjaim között – … hazudnék. Nagyon, de nagyon nagyot… Ó, hiszen ki tudna ellenállni ennyi vérnek, ennyi sikolynak és a káosznak, ami megrezegteti az egész templomot? Felhúzom az orromat, miközben kiszakítok egy lapockát a helyéről. Elégedetten felmorgok, a hangom ott vibrál a jajveszékelő kiáltások felett, mint valami ördögi ómen. Szentségtörés… Istenkáromlás… Egy erőteljes beintés minden felé, ami az isteneket jelképezi. Hmm, hogy tartok-e az isteni közbeavatkozástól? … Heh… Inkább az a kérdés, hogy miért kellene tartanom bármitől is?

Persze sokáig eljátszadozhatnék a prédákkal, ám nem teszem, mivel megszökne a vacsorám. És tegyük hozzá, túlságosan éhes vagyok, hogy más zsákmány után nézzek. Nem, nem, Sheena nem megy sehová – fordulok utána és pofátlanul elvigyorodom, ahogy látom a botladozó lépéseit. Megfordulok, mikor hallom a levegőt átszelő ütést és az ujjak között villogó késen egy pillanatra végigkúszik az orgona az oltár és a padsorok torz képe. Egy reccsenés, néhány húsos cuppanás… A fegyverek ropogása keményen csattan a dobhártyámon és a két csigolyám között elindul a jól ismert bizsergés, hogy szétáradjon a testemben. Szűzanya arcára vér fröccsen, és lassan levándorol az arcán, a passió jelenetei közé húscafatok ékelődnek, a keresztet vivő Krisztusnak már egy sípcsontot is magára kell vennie, kiharapott rongyok és fegyverek esnek a padsorok közé. Gyertyák esnek a márványpadlóra, a fából faragott díszeken ott virítanak a mély karmolások. Az egyik keresztbe golyó fúródik, a másik kereszten lógó Jézus élettelen szemében pedig ott csillog az életre kelt borzalom. Mintha megremegne a könnytől, ch de ki tudja, mit képzel a mutáns. Félelem, kín, fájdalom és rettegés… mikor az ördög templomba megy…

Persze sokáig eljátszadozhatnék a prédákkal. Ám nem teszem… Túlságosan könnyű őket állatok módjára levágni, ami megkönnyíti a helyzetet, de egyben felébreszti a gyilkos öröm mellett a dühöt. Tapasztalatlanok voltak a számuk ellenére, így gyorsan kiérek a templomból, hogy kövessen a szukát. Tapasztalatlanok, ami bosszantó, ha azt nézzük, hogy a Tisztogatók megkapták az alkalmat, hogy elkapjanak engem… Engem! Erre ki akarják szúrni a szememet néhány újonccal… Nevetséges… Nevetségesen bosszantó. A mészárlás közben néhányan még a nő után vetették magukat és most a vér szagát követve már hallom is a megkeményedő hangokat, ahogy többen Sheena-ra parancsolnak. Elmosolyodom és az épület falának dőlök. Mélyeket lélegzem, miközben próbálok lenyugodni és pihenni, várom, hogy alábbhagyjon a kezem remegése. Körülöttem a csendet a golyók fémes koppanásai zavarják meg és, mikor az utolsó is távozik belőlem megkönnyebbülten sóhajtok fel. Rühellem a géppuskákat…
Nem sietek, lassú léptekkel indulok a túlélők és a börtönbe jutásom… mondjuk úgy - zálogához. Kivárok és ha elintézi az összes férget, lassan, elnyújtottan tapsolva lépek hozzá közelebb.

- Bravó… Bravó… Bravó… - kuncogok fel gúnyosan. – Komolyan mondom, majdnem lenyűgöztél – folytatom éles ragadozóvigyorral, majd nekidőlök az egyik sírkőnek és elgondolkozva körülnézek a kihalt, emberek számára oly ijesztő helyen. – Milyen ironikus, hogy sosem fogok egy ilyen helyre kerülni – dörmögöm mély hangon, cseppet sem zavartatva magamat, hogy egy sírhalmon taposok és a föld szép lassan issza be a kabátomról lecsöpögő vért. – Ellenben te – mérem végig, mintha komolyan vizsgálnám. – Nos, előbb utóbb, így vagy úgy, koporsóban végzed vagy urnában. Ha jó kislány leszel, talán viszek virágot a sírodra – rázkódik meg némán a vállam és arrébb rúgom az egyik halott lábát. - Természetesen ez attól is függ, tovább akarod-e húzni az időmet vagy… - Ellököm magamat és ráérősen járkálok a hullák és a pár méterrel alattuk lévő maradványok között. – Előbb – növekszik meg a mutatóujjamon a karmom, amikor az egyik sírfelirathoz érintem. – Utóbb – kocogtatok meg egy másikat. – Így… vagy úgy… De beszélsz végre. Ne játszadozz velem, az én türelmem is véges.

by **Sheena Duran** Csüt. Okt. 04, 2012 9:17 pm

Tudom, hogy nem vagyok olyan gyors, mint egészségesen, de nem habozhatok, hogy kinyírjam-e a két Tisztogatót, akik közöttem és a szabadulásom között állnak, így ez most nem akadályozhat meg. Mielőtt még nagyon becélozhatnának már ugrom is feléjük, laposan, hogyha lőnek se találjanak el, de nem lőnek, mert meglepődnek, ahogy a párduc pofájába néznek, sőt a szájuk is ordításra nyílik rémületükben. Pedig csak a fejem és a karjaim alakultak át, hogy hatékonyan tudjam kitépni a torkukat, szétkaszabolni a mellkasukat.
Egy lövés sem hangzott fel, csak a két test puffant, majdnem egy időben a földön. Mire felegyenesedtem mellettük már újból ember voltam, csak a vér piroslott a számon és a körmeimen.
De, úgy láttam, elkéstem! Talán ez a pár perc is sok volt, mert közben Kardfog utolért! Nem hittem volna, hogy ennyi idő alatt végez az egész bandával.
Most meg itt tapsikol nekem, mint ha valami cirkuszi mutatvány lettem volna.
- Lehet, hogy előbb kerülsz a föld alá, mint gondolnád. – sziszegtem oda neki, miközben a fájdalom most már állandósult a lábamban, de ezt nem mutathattam ki vele szemben. A gyengeségből és a félelemből táplálkozott ez az állat.
- És ebben az egyben egyetértek veled, hisz minden normális ember, itt végzi előbb vagy utóbb. – nézek a szemébe, azokba a ragadozó tekintetekbe, ahogy egyre közelebb sétál. - Már elmondtam, amit akartál, mit akarsz még tőlem? Ha be akarsz jutni oda, akkor miért nem sétálsz be. Úgy is olyan nagyra vagy a halhatatlanságoddal. Most kipróbálhatod mire vagy képes. – hergeltem, hátha tényleg megteszi, amilyen őrült.
Közben igyekeztem olyan pozícióba kerülni, hogy legalább visszatámadhassak, ha nekem ugrik. Tudtam, hogy nincs esélyem ellene, de ha legalább egy kicsit le tudnám lassítani, egér utat nyerhetnék. A lábam előtt hevertek a géppisztolyok, amiket a Tisztogatók ejtettek el. Az egyiknek beleakasztottam a szíjába a lábfejem, míg beszéltem, hogy egy mozdulattal a kezembe tudjam rántani.
- Különben meg kérdezz konkrét dolgot, akkor konkrét választ is kapsz. - igyekszem időt nyerni.

by **Victor Creed** Szomb. Okt. 06, 2012 5:59 pm

Elnézem a két hullát és csalódott grimaszra húzódik a szám. Újoncok. Amatőrök. Legalább ha lőttek volna, de még… Ch... Magamban szomorúan felsóhajtok, amiért a Tisztogatók ennyire alábecsülték a mutánsokat. Pedig azt hallottam, hogy pont annak a csipet-csapatnak nem kellene. Első mondatára a mellkasomhoz kapok és felveszem a világ legfájdalmasabb arckifejezését.
- Áu, Sheena, most a lelkembe gázoltál… - egy pillanatra elnémulok és a tarkómhoz kapva kitapogatok valamit. Erős mozdulattal megrántom, majd egy hanyag dobással eldobom a véres golyót, miközben visszakúszik a csalódott grimasz az arcomra, de ahogy ismét a szukára pillantok elmosolyodom. – Csakhogy én nem vagyok ember… Hmm, valami mintha lenne az arcodon – mormogom mellékesen a véres szájára utalva és ismét egyre jobban szórakozok, miközben a hullák vérbe fagyva hevernek a lábunk alatt. Nos, nem tehetek róla; elememben vagyok! A sírkövek között sétálgatva, hirtelen megtorpanok és felvetett fejjel, kutyamód ugatva felkacagok. Ó, hogy sétáljak be a börtönbe! Lassan megfordulok és szétmorzsolok egy maroknyi márványt, ahogy ismét elkezdek közelíteni felé. – Néha tényleg szórakoztató tudsz lenni cicus… Nocsak, még, hogy sétáljak be… - Guggolok le és félig Sheena-n tartva a szememet elkezdek belevésni valamit az egyik kőbe, majd egyik pillanatról a másikra abbahagyom a nevetést és csak a vészjósló csillogás marad a szememben – Pontosan azt fogom tenni – csattan a hangom, majd tovább hallgatva a szukát, leírom a harmadik betűt is. R.

- Hmm… Szóval konkrét dolgot. Rendben – egyezek bele készségesen. - Milyen eszközöket használnak, hogy működnek ezek a nyakörvek? Mekkora egy cella és az egész férfi blokk? Milyen vastagak a falak? Milyen fejlett a védelmi rendszer? Ó, és ki ne hagyd az egész épület leírását sem – vetem oda a vállam felett és egy gyors mozdulattal felrajzolom a C betűt is. Miután kész vagyok, felállok, felé fordulok és az újonnan készített sírkőre támaszkodom az alkarommal, majd unottan ráteszem az államat is. Karmaimról csöpög a vér, míg a vésett névről csak csíkokban indulnak meg a föld felé. – Nos… csupa fül vagyok - vigyorgok pofátlanul.

by **Sheena Duran** Szomb. Okt. 06, 2012 6:43 pm

Idegesít ez a nyugodtságot sugalló színjátéka, ami hasonlít a macska egér játékhoz, hiszen tudja jól, hogy ne vagyok képes lemenekülni előle, még egészségesen sem, nem hogy fájó lábbal.
- Azt tudom, te egy állat vagy! – adok neki igazat, miközben a kézfejemmel megtörlöm a számat, mert nem akarok hasonlítani rá. Erre az ölésre is csak a szükség vitt rá.
A szemem folyamatosan követi a mozgását, mert, ha bármit tervez, azért meg akarom keseríteni az életét, mielőtt végezne vele. Azt hiszem ezzel legalább tartozom neki, hogy hosszú hónapok óta ját a nyomomban és keseríti meg az én és a barátaim életét.
Feszülten figyelem akkor is mikor leguggol és karmaival vésegetni kezdi a betont, melynek hangjára a hideg futkos a hátamon.
Látom a kialakuló betűket és már a harmadik után sejtem, hogy mit akar oda írni. Nem mondom, hogy nem dobban meg tőle a szívem, de ez az ercomon mit sem látszik, közönyösen, majd hogy nem letargikusan nézek farkas szemet vele, mikot újból rám emeli a tekintetét, ahogy befejezte a sírfeliratot.
- Nem tudsz újat mutatni Kardfog. – vonom meg a vállam követve a vércseppek útját a szememmel, majd a kérdésekre koncentrálok, aztán vállat vonok, mert miért is ne tudná meg ezeket, bár azért lenne hozzá egy kérdésem. – Mielőtt válaszolok, honnan veszed, hogy tudok a férfi blokkról valamit? Úgy nézek ki, mint egy hímpéldány?
De aztán, hogy ne hergeljem tovább, mert tényleg elvágja a torkom, mielőtt még kieszelhetnék valamit, beszélni kezdtem.
- Igazából nem tudom, hogy működnek, csak azt, hogy ha használni akarod a képességedet, azonnal olyan áramütést gerjeszt, hogy majd az eszed veszted, így képtelen vagy megtenni. Ez automatikusan működik, de az őrök is tudják aktiválni egy távkapcsolóval. – sorolom a lehetőségeket, miközben ismét átélem a börtönben kapott löketeket, ahogy visszagondolok rá. – Egy cella, általában két személyes és olyan 6 négyzetméter lehet összesen, a blokkról fogalmam sincs, de nagy és több szintes, amit rácsok választanak el egymástól. Egy központi teremből irányítják a rendszert, az ajtónyitásokat és az többszörösen védett minden féle támadással szemben. – mondom tovább, majd kis szünetet tartok, hogy felidézzem, mit kérdezett még. – Ja, az épület! Azt hiszem vagy öt szintes és egy hídon lehet megközelíteni csak. És van hozzá jó nagy udvar magas szögesdrót kerítéssel és egy csomó fegyvertoronnyal. Na, kihagytam valamit CICUS? – vetem oda sziszegve.

by **Victor Creed** Szomb. Okt. 06, 2012 7:48 pm

- Ugyan – kuncogok fel ördögien a könyökömre támaszkodva, mélyen belenézve abba a semmitmondó szemecskéjébe. – Ki akar? Bőven elég annyi, hogy megöllek. Nos… Azt már nevezhetjük újnak… De csak a te kedvedért – rázkódik meg ismét a vállam. A másik kérdésére kissé oldalra döntöm a fejemet, összeszűkül a szemem, miközben a szám széle felkúszik. – Tippeltem. Hiába a pletykák nem mindig igazak, de úgy látom szerencsém volt – egyenesedek ki és a sírkövön támaszkodva hallgatom a kis monológját Félig unottan, félig érdeklődve… Az utolsó szónál azonban félig morogva, félig hümmögve szökik ki az agyaraim között a levegő, a felső ajkam megremeg és a karmaim végei apró mélyedéseket vésnek a kőbe.

- Tudod Sheena… azon gondolkozom, hogy mennyire fogom még a hasznodat venni a további, jelentéktelen kis satnya életed során. Először még igazán szórakoztató voltál, de most… - felsóhajtok és a karmaim még nagyobbak lesznek, mire elindul egy repedés a betonban. – Egyre unalmasabbá válasz. Egyre lassúbbá… - Egy lomha ugrással felugrok a sírkőre, gerincem begörbül, ahogy rajta guggolok és egyik kezemmel elengedve a betont, lenyúlok a "Párduc" felirat elé. Ujjaim begörbülnek, ahogy belevájom a karmomat és szép lassan összezárom véres markomat, jelképesen összezúzva a szukát. – Miért kellene életben hagyjalak? – mordulok fel választ várva. Felhúzom az orromat, orrcimpám megremeg, ahogy felmorgok, majd elrugaszkodom, hogy… nos… darabokra morzsoljam a kislányt.

by **Sheena Duran** Vas. Okt. 07, 2012 1:11 pm

Még igyekszem, hogy fenntartsam az érdeklődését, hogy közben megpróbáljak valami menekülési tervet eszkábálni, bár elég hiú remény, de úgy döntöttem nem adom a bőröm könnyen. Az, hogy meg akar ölni, nem újság, hiszen ezt próbálja már egy ideje, és eddig is csak a szerencsén múlott, hogy nem sikerült neki.
Azt persze hülye lennék elhinni, hogy csak tippelt a férfi blokkbeli ismereteimet tekintve, hiszen szerintem még nem igen fordult elő hasonló, mint amit King tett velem. Valaki informálta, csak lehet, hogy biztosra akar menni!
Kaján mosolyra húzódott a szám, mikor láttam, hogy mennyire a szívére vette a cicus szót, legalább ennyi elégtételem meg van már.
Szemem követi minden mozdulatát, ahogy elkezd beszélni, tudom, hogy nem soká történni fog valami, még hozzá támadni fog. Egyrészt már megtudta amit akart, másrészt már eddig is pattanásig feszültek az idegei ezzel a türelemjátékkal.
Mikor felugrott a sírkő tetejére felkészültem, és jól számítottam, hiszen az utolsó kérdéssel együtt már ugrott is.
Én is fellendítettem a lábam és már a kezembe is simult a géppisztoly, mely azonnal felugatott.
Az egész tárat beleeresztettem. Tudtam, hogy nem sokáig tartja fel, ha el is találom, de ad egy kis időt. Megfordultam és amennyire csak a lábam bírta rohanni kezdtem a hátsó kerítés felé, nyíl egyenesen, miközben megpróbáltam átalakulni, hogy gyorsabb legyek és a kerítést is lendületből vigyem át. De nagyon fájt a lábam és koncentrálni is csak nehezen tudtam.

by **Victor Creed** Vas. Okt. 07, 2012 3:06 pm

Oldalra fordítom a fejemet, majd felnyomom magamat és felköhögök. Nos… bosszantó. Hát, persze, géppisztoly, így belegondolva, milyen kis… aranyos próbálkozás. Fél térdre emelkedek és megtámasztom magam, amíg regenerálódok. Az egyik golyó kinyomódik a szemüregemből és a fájdalom egyre csak enyhül, miközben felállok és leporolom a szakadt ruhámat, majd beleszagolok a levegőbe. Friss, hideg, csípős... Sós, halotti, rozsdás... Heh… Egy ijedt kiscicus lecseppenő vére. Hevesen letörlöm az arcomról a ráragadt földet, majd egy ragadozó lassúságával indulok el a hang irányába. A vér már nem ömlik belőlem, a sebek begyógyulnak, nem úgy, mint az arcomon lévő nyílás, ami egyre szélesebbé válik. Vérben fürödve gyilkos vigyorom egyre nagyobb, ahogy vészjósló nyugodtsággal kuncogok fel. Hangom szinte már visszhangot ver a sötétben álldogáló sírkövek között, amit egyenesen imádok! Hmm... bizsergető!

- Nem menekülsz Sheena! Tudod miért?... Mert nem egyszerűen megöllek, ó, nem – kacagok fel nyugodtan és tovább folytatom kedvesen csevegve. – Felfallak! A szívedet, a lelkedet, aprólékosan, hogy kiélvezzem az összes sikolyodat, amit csak én fogok hallani! Nem, nem lesz segítség, se könyörület… Ugyan – meglátom a sötétben úszó árnyat és összeszűkül a szemem. – A legvégén már csak azt kívánod bárcsak egy álom lenne. Legbelül a bőröd alatt fogod érezni a halálodat, ahogy darabokra téplek. Szépen… aprólékosan… - dörmögöm félhangosan az éjszakába, hiszen úgyis hallja a kislány. Majd lendületet veszek és az ugrása közben visszarántom a földre. Ahogy a teste puffan egyet szétáramlik bennem az elégedettség. Jó cicus… Rámarkolok a nyakára és leszorítva őt hajolok közelebb. – Lám, lám, lám, kit látnak szemeim... Tönkretetted a kabátom, legalább egy bocsánat járna nekem... De, ó egek! Hogy búcsú nélkül is itt hagynál? – a kezemet lendítem, hogy egy erős ütés miatt elájuljon… Ch, hisz már késő van. Ideje aludni...

by **Sheena Duran** Vas. Okt. 07, 2012 3:30 pm

Hallottam még fél füllel, hogy a teste puffan a földön és bár ez nem jelentett semmit, azért egy ki elégedettség és káröröm száguldott végig a testemen.
Az átváltozás nem ment, mert ahogy megfeszítettem az izmaimat végig lángolt a testemen a fájdalom, de még így is reménykedtem, hogy elég időm lesz és elérem a falat.
Azonban nem sikerült. Mikor meghallottam a hangját, és ahogy megroppantak léptei alatt a száraz gallyak, levelek, meglapultam, hogy ne vegyen észre és akkor nyerhetek még annyi időt, hogy átmásszak a nem messze lévő, talán, hja három méterre lévő kerítésen.
Nem volt valami szívet melengető, amiket mondott és éreztem, ahogy a hideg veríték végigszánkázik a gerincemen. Olyan választékosan és képletesen tudja leírni, hogy hogyan tudja szétszedni az embert, hogy szinte magam előtt láttam a nagyon nem szép halálomat.
Mikor úgy érzem éppen nem felém figyel, nekilódulok, nincs más esélyem, vagy most, vagy soha. De észrevett és gyors volt, még nálam is sokkal gyorsabb.
Mikor a földre ránt, nagyot nyekkenek és a fejem is beverem, aztán meg levegőt se nagyon kapok, ahogy a nyakamat szorongatja. Hiába vergődöm, nem enyhül a szorítás.
Utolsó erőfeszítéssel eresztem ki a karmaimat, hogy felszaggassam azt az önelégült képét, de megelőz. Még látom a közeledő öklét, aztán csak a sötétség hull rám.

by **Victor Creed** Vas. Okt. 07, 2012 3:52 pm

https://www.youtube.com/watch?v=d-diB65scQU

Ütemes puffanás, ráérős lapátolás. Míg a szuka alszik, bekopogok Mrs. Palm-hez (1930-1981) és kilakoltatom a két kihűlt hulla mellé. Tudom, tudom, a használt koporsó igazán nem szép dolog, de a szükség nehéz döntéseket hoz. Békésen dúdolgatva ásom ki a gödröt, majd mikor végzek, elégedetten körbenézek. Sheena a koporsóban, feje a „Mindörökké szeretünk” feliratú párnánk nyugszik, csuklója, bokája érelszorító szorossággal vannak megkötözve, hogy egy újabb kötél a csuklóján és a bokáján lévő csomót is összekösse egymással. Éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy egy mosolygó fejet véssek bele a koporsó fedelébe (a „Don’t worry, be happy” felirat már elkészült), mikor a nőstény megmozdul.
- Nocsak, nocsak, Csipkerózsika felébredt – morgom önelégült mosollyal és egyik talpammal fellépek a koporsó szélére. – Igazán nagy illetlenség így magára hagyni. De, most komolyan Sheena… Azt akarod, hogy máskor éjjel idekószáló öregnyanyák és zöldfülű kölykök legyenek a társaságom? – megcsóválom a fejemet és felciccegek. – Mindegy is kedvesem… Mindent megbocsájtok – vigyorgok és rákönyökölök a térdemre -, ha elmondod, hogy szöktél meg… - Ha nem válaszolna elsőre, folytatom. – Na, édesem, ennyi információ csak megéri az életed! Vagy szórakoztass vagy legyél hasznos... Hmm... Mivel az első nem ment, maradt a második… Nos?

by **Sheena Duran** Vas. Okt. 07, 2012 4:22 pm

Mintha távolról dobbanásokat hallanék, de aztán ismét csak sötétség. Aztán karistolás, mint mikor valaki végig húzza a körmét a fán. Várjunk csak! Köröm, fa, karistolás? KARDFOG!
Először csak a fülemet használom, de az érzés, hogy valami puhán fekszem mocorgásra késztet. Erre viszont rájövök, hogy nem tudom mozdítani a kezem és a lábam. Kitapogatom a köteleket és a szakszerű csomókat és meg kell hagyni szép munkát végzett, de csak kötél! Piha!
Aztán meghallom a hangját és kinyitom a szemem, hiszen nincs miért tovább tettetni magam. Azonban mikor meglátom, hogy egy koporsóban fekszem, bármilyen erősnek is gondolom magam, megremegek. Nem hiszem, hogy van ember, akit ez ne töltene el rémülettel, főleg, ha egy olyan elmebeteg állat néz vele farkas szemet, mint Victor.
Szinte sejtem, hogy mire készül és most igazán számot kell vetnem magamban, hogy szeretném-e, hogy élve eltemessenek, megér-e nekem ennyit ez az egész? Bár kétséges, hogy ha válaszolok neki, akkor tényleg életben hagy-e.
A saját kérdésemre a válasz nem. Nem ér meg nekem annyit semmi, hogy élve hagyjam magam eltemetni. Inkább öljön meg, de ezt ne!
Míg magamban tisztázom a helyzetet, addig lecsúszok a válaszról.
- Rendben! – szólalok meg gyorsan, és közben a kezem úgy igyekszem fordítani, hogy ha kieresztem a körmöm, de legyen feltűnő. – Elmondom, bár fogalmam sincs miért érdekel. – próbálok készségesnek mutatkozni, de a szemei nem sok jót ígérnek. – Egyedül nem ment volna. Úgy nem lehet onnan kijutni. Segítettek kívülről.

by **Victor Creed** Vas. Okt. 07, 2012 5:19 pm

Türelmesen hallgatom, összeszűkült, hideg tekintetem nem árul el semmit, miközben ráérősen kopogok a néhol kopottas barna fán. - Ó, nem kell tudnod, miért érdekel… - kúszik végig a pillantásom a testén és egy-egy pillanatra megakad a tekintetem ott, ahogy mozgolódni látom. Rutin ellenőrzés, bár… ch, miért is? – Szóval kívülről, hát persze… Na, de mégis hányan? Kik? – ha erre a kérdésre nem reagálna, elmosolyodom és felhümmögök. – Tegyük fel másképp a kérdést: Milyen képességek kellettek hozzá, hogy kijussatok? – Kíváncsian hallgatom, miközben felveszek egy kést és kívülről beleállítom a koporsó fedelébe, Sheena torkával egy magasságban. Persze egyenlőre nem akarom becsukni a fedelet, még akkor sem, hogy ha megtenném, se érne el a testéhez a kés hegye. Egyszerűen… imádom az idegeket borzolni! Ha mondana több részletet a kijutással kapcsolatban, további késeket nyomok bele a tetőbe. Keményen csattan az összes, felszakítva és eltörve a fát.
- Ennyi? – kérdezem hűvösen, ha befejezi. A kezemben lévő késsel felé bökök, miközben gesztikulálok. – Tudod Sheena, most azt kellene mondanom, hogy nem szívesen csinálom, hogy én sem élvezem ezt, de akkor hazudnék – kuncogok fel ördögien. - Ám, itt vagy egy apró dolog, ami érdekel. Mondd, nem lett volna egyszerűbb ezeket az elején kinyögni? Hmm? – ujjaim között játszadozva forgatom a kést.

by **Sheena Duran** Vas. Okt. 07, 2012 6:15 pm

A tekintete nem árul el semmit, sem azt, hogy érdekli amit mondok, sem azt, hogy unja a banánt, bár akkor azt hiszem azt már megéreztem volna. Természetesen számítok az újabb kérdésekre, hiszen miért is elégedne meg fél információkkal, mikor megtudhat mindent, ha tovább szorongat. Egyelőre még nem vágom el a kötelet, azt csak meglepetésnek szánom, ha szorul a hurok.
- Sokan. – rántom meg a vállam. – Nekem, veled ellentétben, vannak barátaim, akik összefogtak, hogy kivigyenek arról a lepratelepről. De te nem leszel olyan szerencsés. – nézek rá gyűlölködve. – Különben sem értem mit érdekel, hogy engem hányan szöktettek meg, hiszen azok téged biztos nem fognak.
Aztán csak nagyot nyelek, ahogy elkezd a késsel szórakozni. Nagyon is el tudom képzelni, milyre szánja azt. Egyelőre nem válaszolok, hiszen nem akarom elárulni Szellemet és Sean-t .
Nem lenne jó rájuk uszítani ezt a vadállatot, bár Szellemet talán nem tudná bántani, de ott van a családja. NEM! Nem adhatom ki őket.
Aztán egyre több kés sorakozott a koporsó fedelében és kezdett úgy kinézni, mint a régi idők „vasszűze”, és én egyre feszültebb lettem. Nem elég, hogy az a sors vár rám, hogy élve eltemet és sosem találnak rám, de még azt a rövid kis életemet is megnyomorítani készül.
- Telepatikus képességek kellettek legfőképp, az volt a lényeg. – nyögtem ki végül.
Úgy látszik, hogy ezzel egy időre leszereltem, mert az orrom előtt hadonászva egyik késsel ismét kérdés jött, mily meglepő.
- Lehet, hogy egyszerűbb lett volna, de miért adnék neked bármilyen információt önként és dalolva, hiszen nem vagyunk puszipajtások, ha jól emlékszem, vagy te másként tudod?
Nagyon remélem, nem tér vissza a szökés résztvevőihez, mert akkor bajban leszek, bár nem mintha most nem lennék abba.

by **Victor Creed** Vas. Okt. 07, 2012 6:51 pm

Gyűlölködő pillantására és „maró” szavaira felé fordulok. – Úúú, csípős - mondom gúnyosan, majd egy hanyag fél mosollyal válaszolok a többire és folytatom tovább a koporsó fedelének az átszúrását. Úgy csinálok, mintha igazán érdekelne, hogy az élük ne nyúljon át túlságosan, miközben beszél. Persze már rég végezhettem volna vele, de igazán kíváncsi vagyok arra meddig menne el, ha a halál nem csak egy gyors torokvágásként jön el érte. Nekem senki se akarja bemesélni, hogy valaki a haláltól fél. Heh, azt túl lehet élni. Ám az előtte lévő szenvedés, nos, az már változtat a dolgokon nemde? Lenéző mosollyal állok felette, miközben sugárzik egész lényéből a feszültség és a combjából továbbra is dől a vére. Fel-feldobom a levegőbe a kést, félredöntöm a fejem és úgy vizsgálom, mint egy kedves házi kedvencet. Hmm, talán már tényleg kezdtem megkedvelni. Ki tudja… Ne nevezd el a talált állatot és nem kötődsz hozzá. Felkuncogok, a szememben minden érzelem eltompul, ujjaim erősebben rákúsznak a kés markolatára.

- Nem, Sheena, nem vagyunk – válaszolok, majd a gyomrába fúrom a kést. Ha ellenkezne, azonnal visszatámadok és addig fojtogatom az előnytelen helyzetből induló szukát, amíg félájult nem lesz és a kést dühödten eldobom. A nyakára taposok, alkarommal megtámaszkodom a koporsó fedelén. – De tudod, elég sokáig el tudtál szórakoztatni, ami meglepő. Ám, minden tartós kapcsolat egyszer véget ér – rántom meg a vállam és lecsapom a koporsó fedelet, majd lelakatolom és belököm a gödörbe. Megfogom az ásót és ráérősen elkezdem betemetni a lyukat. Hmm, hogy is volt? Előbb utóbb csak idekerül? … Azért igazán kár. Pár perc múlva már csak tompa morajok hangzanak, miközben a legnagyobb precízséggel egyengetem el a földet. Egy laza mozdulattal belevágom a frissen feltúrt sírhalomba az ásót, majd rákönyökölök és elégedetten szemlélem a munkámat. Érzem, hogy eső közeleg. A hold kellemesen megvilágítja a sötét temetőt. Nyugalom van és béke. Vagyis… nemsokára mindenkinek az lesz. A vállamra kapom az ásót, majd elindulok kifelé, mikor valami eszembe jut. Pár másodperc múlva ismét Sheena sírjánál állok és a csokor virágot leteszem. Elvigyorodom.

- Az ígéret szép szó... Ugyan, nem kell megköszönnöd – kuncogok fel, majd ahogy elindulok a dolgomra, gyilkos kacagássá erősödik.

Így vagy úgy... Előbb, utóbb...

//Köszönöm a játékot!//

by **Sheena Duran** Vas. Okt. 07, 2012 7:53 pm

Továbbra sem zavartatta magát, ahogy a késeket szúrogatta bele a fedélbe, amitől nekem már görcsbe rándult a gyomrom. A mozdulata olyan gyors volt, hogy ha nem lett volna gúzsba kötve a kezem akkor sem tudtam volna kivédeni, így a kés mélyen a gyomromba szalad és csak egy tompa nyögésre telt tőlem, bár abban a pillanatban át is vágtam a kötelékeimet.
De már csak a torkomra fonódó kezét tudtam megmarkolni és bár sikerült összevagdalnom, ez nem akadályozta meg, hogy addig szorítson, míg már kezdett elsötétülni előttem minden.
Alig éreztem mikor a nyakamra lépet, csak azt, hogy nem kapok levegőt, a hangja csak távoli morajlásnak tűnt, nem fogtam fel belőle semmit, csak azt, hogy most meghalok.
Mikor rám csapta a fedelet önkéntelenül próbáltam lenyomni magamról, de csak a kezeimet vagdaltam össze a késekkel. Mikor már újból magamhoz tértem erőszakkal szorítottam vissza a pánikot, és hogy nem mozogjak tovább, holott legszívesebben üvöltve kapartam volna tíz körömmel a tetőt. Potyogtak a könnyeim, ahogy hallhattam a föld dübörgését a koporsón és egyre halkabban, majd egyszer csak halotti csend lett. Tudtam, hogy hamarosan a levegőm is elfogy. Nem így akartam meghalni! KI KELL JUTNOM INNEN! ROHADJ MEG KARDFOG! TE ÁLLAT! – üvöltöttem most már lihegve és zokogva, de mozdulatlanul.
Aztán megéreztem a kezemen az órát. Azt nem vette el tőlem, szerencsére, nem gondolta, hogy fontos. Azonnal nyomogatni kezdtem és bár nem láttam semmit és fogalmam sem volt, hogy sikerül-e innen a föld alól jeleket adnia, ez volt az utolsó reményem. Éreztem, ahogy egyre nehezebben kapok levegőt.
~ Szellem siess! ~

by **Szellem** Vas. Okt. 07, 2012 8:21 pm

10 perccel korábban:

Nem rég voltak túl a vacsorán Szellemék, s a kis család összebújva nézte ahogy a TV maci gargalizál, majd kiköpi a vizet - még a régi megy, kazettáról, Lynn utálja az új mackót - mikor a férfi órája kéken villogni kezdett. Eddigre már a hüvelykujját cuminak használó Alistair rég elaludt az ölében - a klasszikus cuki a szoba másik végében hever, az ég tudja, hogy került oda - s a doktornő is behunyt szemekkel szundított férje vállán, ki már épp készült volna becsempészni mindkét álomszuszékot a saját ágyába, mikor a karórája rájött az öt perc. Egy felettébb óvatos mozdulat következtében megjelent a kékes holografikus kép, amin láthatta, hogy Sheena miatt volt ez az egész, s a nő elküldött neki egy segélykérést, egy buli meghívást, egy semleges halálos fenyegetést, és egy ajánlatot egy éjszakás légyottra.
~Ki kellett volna takarítanom a sablon üzeneteimet, mielőtt neki adtam ezt az órát...sok hasznom úgysem volt ezekből, az utóbbit például sose küldtem el.~
Már éppen elkönyvelte volna magában, hogy biztos csak félrenyomott valamit a csaj, csak beszorult valahova a kis szerkezet, ám valami megmagyarázhatatlan ok miatt erős aggodalom lett úrrá rajta, s miután az alvó gyermekét az alvó felesége ölébe helyezte, kámforrá vált.
~Abból nem lehet baj, ha megnézem. Ha csak gyömöszölik egymást valakivel, és véletlenül nyomta le a gombokat, úgysem tudja majd meg, hogy ott jártam...~

Jelen:

~Na jó, annyira biztos nem perverz, hogy egy temetőben csinálja, de mégis hol lehet? A koordináták szerint épp itt kéne állnia. Talán...~
Felnéz az égre, de ott nincs semmi. Aztán letekint, s amikor meglátja a frissen, és nem túl nagy gonddal betemetett sírt, rögtön gyanakodni kezd.
~Várjunk...nem...NEEEEM. Van itt valami katakomba is, biztos ott van.~
Eltűnik pár percre, aztán újra megjelenik, nem kissé zaklatott arccal, karjaiban tartva a nőt. A koporsóban nagyon szűk volt a hely, alig tudott oda beteleportálni, hogy kihozhassa, de szerencsére sikerült, s most, hogy kint vannak, és kifújta magát, az ölébe veszi őt, hogy újra eltűnjenek, és meg sem álljanak a legközelebbi kórházig.
~Tarts ki! Nem lesz semmi baj!~

by **Sheena Duran** Vas. Okt. 07, 2012 8:47 pm

Azt hiszem a végén elájultam, már semmi levegő nem volt és éreztem, ahogy szédülni kezdek, majd megszűnt minden fájdalom és gondolat, de az is lehet, hogy a vérveszteség volt a ludas. Egy biztos, arra ébredtem, hogy valami kellemesen puha helyen fekszem, és az nem a koporsó, mert az illatok nagyon is emlékeztettek valamire. Orvosság? Tisztítószerek? KÓRHÁZ???
Kinyitottam a szemem és tényleg egy kórházi szobában feküdtem és körülöttem pittyegő és halkan duruzsoló műszerek sokasága világított a félhomályos szobában.
Tekintetemmel Szellemet kerestem, hiszen csak ő hozhatott ki onnan, bár nem tudtam, hogy egyáltalán meg tudok-e szólalni, mert a nyakamon is kötés díszelgett és tisztában voltam vele, hogy Kardfog nem nagyon kímélt ott sem, amikor rám taposott.
Ha megláttam a megmentőmet, azért igyekeztem tudtára adni, hogy mennyire hálás vagyok, hogy attól a borzasztó haláltól megmentett.
- Köszönöm! - suttogtam rekedtes hangon. - Ezt soha nem fogom tudni neked meghálálni. - gördült le egy könnycsepp az arcomon, amit most az egyszer nem szégyelltem.

//Köszönöm a játékot Kardfog nagyon klassz volt és neked is Szellem a mentést Very Happy

//

by **Szellem** Vas. Okt. 07, 2012 8:56 pm

A férfi épp az aznapi újság Sudoku-ját alázza porba, mikor mocorgást hall az ágy felől, s hatalmas kő esik le a szívéről, mikor azt látja, hogy barátja végre magához tért. Szép lassan feltápászkodik ültéből, és az ágy mellé sétál, hogy ott óvatosan megcirógassa a vörös hajkoronával beborított fejet.
-Már megtetted, nem emlékszel? - Suttogja, s ad egy puszit a nő homlokára. - Próbálj meg aludni, reggelig elviszlek innen valami biztonságos helyre.
Újra megcirógatja a nő fejét, aztán hátat fordít neki, s visszaindul az újságjáért. Félúton azonban még visszafordul, s mielőtt a nő elszenderülne a morfiumtól, oda szól:
-Egyébként, tudom, hogy büszke nő vagy, de máskor ha lehet a temetésed előtt kérj segítséget.
Reggelre a nő valóban egy biztonságosabb helyen ébred. Szellem végül sikeresen ellenáll a kísértésnek, hogy a Xavier-be cipelje őt, ezért aztán a Methal inc. orvosi rendelőjében tér magához, ahol Dr.Harlow gondoskodik róla innentől kezdve, csak mint rendesen.

//Bármikor Wink

Én is köszönöm Smile

//

by Ajánlott tartalom