Cinema De Lux

-Ezt már mondták - feleli mosolyogva, majd viszonozza a csókot - igaz, más értelemben.
~Az nem volt ilyen kedves dolog...~
Viszont, úgy tűnik, minden igyekezete ellenére sem tudja pár percnél tovább megnyugtatni a nőt, sőt, lehet jobban járna, ah csendben maradna, ugyanis épp a szavai azok, amiktől szegény Lily folyton folyvást zavarba jön, és visszaterelődnek a gondolatai a szexre, és kivételesen nem az a cél!
-Hogy mit...? - Kérdi döbbenten, amikor meghallja Lily választását, s pár másodpercig csak mered maga elé, mint aki nem egészen biztos benne, hogy ez az egész csak álom, vagy valóság, aztán elismerően elmosolyodik. - TE vagy a legjobb.
Az orra ellen elkövetett merénylet után elkapja a nő kezét a levegőben, de legalábbis megpróbálja, ám a nő nagyon elemében van, és ha nem akar kárt tenni a kézben, ő sem mozoghat olyan gyorsan, mint szokott, így simán megszökik előre, egyenlőre. A következő pillanatban Lily már prüszköl, ő pedig gyanakodva tekint a turmixára.
-Igen, én is... - a pohár fölé hajol, és beleszagol - áhhá, ezért volt ilyen fura íze.
A következő kérdésre bólint, majd félretolja a felé nyújtott sört, s miután kijelenti, hogy igen, nagyon meg szeretné kóstolni, két kezét a nő arcára teszi, majd közelebb húzza magához, ő maga pedig fél úton találkozik vele, s egy hosszú szenvedélyes csókban részesíti söröző szerelmét.
-Hmm, jó az ízlésed. - Dicséri meg, aztán újra a korsóra tekint, és még mindig nem tud nem csodálkoznia dolgon. - Azért, erre nem számítottam...azt hittem te sosem alkoholizálsz, vagy legfeljebb koktélozol... - kicsit furcsán veszi ki magát, hogy közben szájába veszi a szívószálat, s egy jó adag színes lötty ömlik le a torkán. - Az enyém kezd kiürülni, kérjek még egy kört? Ahogy ismerem az éttermeket, kb hatszor lassabban készülnek el, mintha én főznék...beleértve azt is, amíg levadászom az állatot.
Ha Lily beleegyezik, akkor percekkel később már meg is kapja második korsóját, James pedig a második turmixát. Savanyú képpel méregeti a bögrét, de aztán vállat von, és szájába veszi a szívószálat.
~Végül is nem gondolatolvasó a pincér, mit vártam, mit kapok, ha az mondom, hozzanak még egy kört?~
-Ó, jut eszembe, az igazgató végre visszatért a suliba, úgyhogy mostantól nem vagyok a főnököd. Neki viszont lehet nem ártana bemutatkoznod majd. Ne félj, nem harap, sőt, egyesek szerint kimondottan... - a mondat vége felé érezhető, hogy nehezére esik elfojtani egy kárörvendő kacajt - ...aranyos, mint egy játékbaba.

-Hát nem túl nehéz elképzelni, hogy másban is te vagy a legjobb - mosolyogtam rá, és lábujjhegyre állva adtam neki egy eszkimópuszit.
Nem akartam, hogy a randevú ilyen feszélyezett hangulatú legyen, ezért inkább lezártam magamban a témát, elvégre, amit kellett, elmondtam, és Logan is megértette, és nem erőltette a dolgot. Szóval akár lazíthatok is, minden nagyszerű lesz.
-Most mit csináltam? - értetlenkedtem lelkesedését hallva.
A váratlan töménnyel ízesített turmix után szükségem volt egy kis szájöblítésre, úgyhogy nagyot kortyoltam a sörömből, hogy lemossam vele az égető ízt, ami helyett egyszerű tejszínes, gyümölcsös, cukros frissítőre számítottam.
-Nem volt odaírva, hogy alkoholos? - kérdeztem furcsállva.
Aztán eszembe jutott, hogy a habot nem ártana eltávolítani a szám fölül, mert így olyan lehet, mintha bajszom lenne, úgyhogy egy mint a kocsi ablaktörlője suhant végig a nyelvem egyszer-kétszer a habos felületen, mielőtt Logan felé nyújtottam a poharamat. Neki viszont egészen más elképzelése volt arról, hogy szeretné megkóstolni az italomat. A édes, hosszú csók után akár terroristák is támadhattak volna ránk, mint az első találkozásunkkor, akkor sem tudtam volna abbahagyni a a mosolygást.
-Ha gondolod, majd a gyrost is megkóstolhatod - kacsintottam rá.
Bókjára megvontam a vállam.
-Ritkán iszom alkoholt, de hát amikor piknikeztünk, akkor is bort ittunk. De most úgy megkívántam a sört. Viszont azt nem mondanám, hogy különösebben jól bírom, ráadásul még csak nagyjából a negyede fogyott el, úgyhogy azt hiszem, egyenlőre elég nekem ez az egy pohár - mosolyogtam rá.
Kifejezetten mulatságos volt, ahogy a nagy izompacsirta, a nagy harcos, a rettenthetetlen Rozsomák gyümölcsturmixot szürcsölt a színes, kacskaringós szívószálon át, de azért nem nevettem ki, bármennyire is megrándult a szám sarka valahányszor újabb kortyra csücsörítette a száját.
-Ó, természetesen - bólogattam. - Holnap akár sort is keríthetnénk rá... mármint... talán nem ártana, ha te is velem jönnél, ugyanis akkor már egy kalap alatt tisztázhatnánk ezt a munkahelyi ,,románcot". Nem tudom, mennyire nézik az ilyesmit jó szemmel a Xavierben, de jobban örülnék, ha nem ütköznénk akadályokba. Hogy is hívják?
Közben megérkezett a vacsoránk, de mielőtt hozzáláttam volna, még egyszer megcirógattam a kézfejét.
-Egyébként - hunyorogtam rá vidáman - ez azt jelenti, hogy még több szabadidőd lesz? Nem fog már lefoglalni az a sok papírmunka, meg ügyintézés, igaz? Ennek kifejezetten örülök.

Lily amilyen kedves, és jólelkű leányzó, teljességgel félreérti, hogy pontosan mi is az, amiben ő még remekel, és talán jobb is ez így, hisz kétséges, hogy nagyon odalenne a darabolós gyilkosokért. Na persze, lehet, hogy ebben is téved, végül is ez a nő képes meglepni őt, nem is kicsit.
-Semmi, csak...direkt nem sört ittam, mert féltem, hogy utálod az ízét erre...
~Erre kiderül, hogy több közös van bennünk mint gondoltam volna? Na jó, ez mondjuk még nem a világ, de akkor is...~
-De, lehet - vallja be, s újabb emberes adagot kortyol a sárga színű édesen bódító italból. - És most, hogy mondod tényleg bort ittunk akkor is, csak épp... Gondoltam a kedvedért megpróbálok kicsit rendes fickó lenni...Látod, mondtam, hogy mindig a legrosszabbat hozod ki belőlem te!
Mintha csak erre várt volna, Lily lenyalja a habot a szájáról, James pedig egyre kerekedő szemekkel figyeli a mutatványt, kezei pedig szinte már belemélyednek a szék lábaiba, amit egyre növekvő erővel szorít.
~Hát ilyen nincs, ez a csaj az őrületbe fog engem még ma kergetni.~
-Neked amúgy nincs meleged? - Kérdi, hogy elterelje a témát zavaráról, majd egy könnyebb mozdulattal lekapja magáról a felsőjét, felfedve két igencsak kidolgozott karját. A dzsekit maga mögött teríti a székre, aztán visszafordul kedvese felé, még pont időben, hogy elkapja a pillantást.
-Meg is fogom, ebben biztos lehetsz - feleli sejtelmesen, majd gondolatban két kézzel hessegeti el a képet, ahogy a szósz véletlenül a völgybe ömlik, és nincs szalvéta amivel le lehetne törölni ezért...
~Elég legyen odafent! Meg lent is...~
-Hmm? Ja igen... Adam Windsor-nak hívják...asszem doktor is, amikor éppen csajozni akar, hiába mondom neki, hogy a századossal többre menne. Amúgy ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy kedvelni fog téged.
~Hmm...valójában...mázli, hogy én láttam meg előbb! Na nem mintha nagy nőcsábász lenne, de Lily pont olyan nőnek tűnik, aki el tudná viselni a rendmániás Windsor-t...~
-Nincs amúgy egy húgod véletlenül? na mindegy, szóval, ne aggódj, nem mi leszünk az elsők, akik így dolgoznak itt együtt. Ami azt illeti, ijesztően gyakran fordul elő az ilyesmi...

Logan magyarázatára felnevettem, aztán áthajolva az asztal fölött most én ragadtam meg az arcát, és cuppanós csókot nyomtam az ajkaira... aztán még egy párat.
-Ez nagyon édes - kuncogtam. - Komolyan. Így odafigyelsz minden kis apróságra! Nagyon jól esik. - Még egyet cuppantottam a szájára, aztán visszaültem a helyemre.
Amikor bevallja, hogy talán tényleg oda volt írva, hogy alkoholos megint felnevettem, de ezúttal csak halkan. Arra meg, hogy miért rendelte pont ezt, pont azért, mert azt hitte, hogy alkoholmentes... hát az előbb már megkapta érte a jutalmát, és bár nagyon szívesen hajoltam volna ismét az ajkaira, nem akartam, hogy kipenderítsenek minket innen közszeméremsértésért. Lesz még elég alkalmunk a gyengédségre. Viszont ilyen helyzetekben az emberi test eléggé követelőző tud lenni, úgyhogy hogy lefoglaljam valamivel a számat, bár épp most távolítottam el a számról a habot, újabbat kortyoltam.
Ekkor Logan olyat tett, amitől nagyot koccantak a fogaim a pohár szélén, én pedig kiguvadt szemmel néztem előbukkanó két kidolgozott, formás karját. Pedig nem is volt olyan nagyon meleg, a legtöbb férfi öltönyben ült itt, és nem látszódott rajtuk, hogy akár a legenyhébb formában is gondot okozna nekik a hőmérséklet. Viszont valami azt súgta, hogy ugyanaz tehet arról, hogy hirtelen nekem is melegem lett, mint ami az arcom kigyúlását eredményezte.
~De hát én mit tettem? ~ - morfondíroztam, miközben újra lenyaltam a számról a habot. - Nem csi.. Óóó! De hát én csak... nem is azért... Háborút akar a galád? Megkaphatja!~
-De, ami azt illeti tényleg elég nagy itt a forróság - sóhajtottam nagyot, hogy a mellkasom jó magasra emelkedett, majd lejjebb húztam a ruhám felső részét, hogy a dekoltázs még jobban elmélyüljön, és feszüljön is az anyag. - Ami azt illeti, szinte lángolok.
Felvettem a szalvétámat és a fejemet hátradöntve, lehunyt szemmel kezdtem finoman hozzá-hozzáérinteni a puha anyagot a nyakamhoz, nemlétező izzadtságcseppeket törölgetve le onnan, majd egy jóleső, halk szusszanás után visszatettem a szalvétát az ölembe, és lágyan mosolyogva néztem Loganre.
-Látod, az embernek mindig más kell, mint ami éppen van. A vadonban az nem volt jó, hogy hűvös volt és esett az eső. Emlékszel, hogy megáztunk? Mindenem csurom víz volt, csak úgy tapadt rám a ruha, ráadásul nem is volt mibe átöltöznöm, úgyhogy miután levetkőztem, be kellett érjem azzal, hogy bebújtam a hálózsákodba.
Nosztalgikus mosollyal kacsintottam rá, és úgy tettem, mintha nem láttam volna, hogy a szomszédos asztalnál ülő két üzletembernek tűnő, idősödő férfi közül az egyik óvatosan felénk fordult, és nagy szemekkel meredt ránk.
~Uh, lehet, hogy nem ártana egy kicsit halkabban felvennem a harcot Logannel.~
-Örülök - feleltem Windsor igazgató leírására. - Én nagyon fogok igyekezni, hogy jó munkaerő legyek. És egyébként nincs húgom, egyke vagyok.

~Már megint ez az édes dolog! Ha még sokat mondja, lehet el is hiszem neki. Istenem, remélem senki sem fog hallani erről a suliban! Bár...akad olyan, aki el merné hinni ezt?~
Alkoholos turmixa majdnem az orrát át szökik ki testéből, amikor meglátja micsoda galádságot művel vele szemben élete szerelme, s ismerve Lily-t, percekig csak gyanakodva figyeli őt, hogy most mégis mi a fene folyik itt.
~Na jó...ezt most már biztos, hogy direkt csinálja! Mármint...végül is ez Lily...de nem, ki van zárva, ezt direkt csinálja!!!~
-Ugy...ugye? - Kérdi rekedt hangon, és nagyot kortyol az italából. - Kedvem lenne lelocsolni magam egy vödör jeges vízzel.
Néha már alig kap levegőt, ahogy Lily azt ecseteli, hogyan feküdtek a hálózsákban, szinte teljesen meztelenül, pár perccel később pedig igencsak bánja már, hogy farmerben jött, és nem valami olyan anyagból készült nadrágban ami...jobban nyúlik. Agonizálásában csak addig tart szünetet, amíg vet egy gyilkos pillantást a két férfire, akik elég érdekesen kezdik méregetni barátnőjét, de aztán visszafordul kedveséhez.
~A harc hát legyen harc!~
-Ilyen meleged van kedvesem? Biztos, mert útban van egy a nagy tábla a ventilátornak, várj, arrébb teszem. - Ezzel felpattan, és izmait megfeszítve arrébb teszi a súlyos fémlábakon álló fatáblát, melyre a napi menüt szokták kiírni, többek között. - Így ni, most már jobb? - Kérdi, kissé lihegve a mázsás tárgy megmozgatása után.

Egy vödör jeges vízzel! Hogy végigfolyjon rajta a víz, kis patakokba gyűlve izmai közé, ő pedig hátravetett fejjel rázná ki a nedvességet a hajából, majd hatalmas kezeivel, bele is túrna a tincsei közé, és az ajkai is jobban csillogna a rajta táncoló cseppektől, és...
Oké, szóval méltó ellenfél volt, és ezt mi sem bizonyította jobban, hogy játszi könnyedséggel rakta arrébb azt a borzalmasan nehéznek tűnő táblát, ami valószínűleg tényleg borzalmasan nehéz volt. Karja, mintha óriási tekegolyókkal lett volna kitömve, hátán csak úgy ugrándoztak az izmok, lihegése forró levegőt szabadított az arcomba, a ,,kedvesem" megszólítás pedig már csak hab volt a tortán.
-Iii-gehen - leheltem alig hallhatóan.
Már épp feladni készültem, de nem, nem nyerhetett ilyen könnyen! Még mit nem!
-Bár azt hiszem, kicsit még el kellene fordítani, hogy pont ránk fújjon - vettem szemügyre a ventilátort, ami geometriai pontossággal pontosan ránk volt irányítva.
Felálltam, és lassan, finoman hullámzó csípővel odasétáltam hozzá, majd kinyújtott lábbal hajoltam le a földig, hogy ne a fogójánál, hanem a lábánál igazítsam meg a berendezést. Ez eltartott természetesen egy darabig, de miután felálltam, azután sem kegyelmeztem a kegyetlen férfinak. Tettetett bosszússággal kezdtem a ,,piszkot" leporolni magamról kiemelt fontosságot szentelve a fenék és a mell résznek. Út közben úgy tettem, mintha Loganen is megláttam volna valamit, ezért aztán előbb hozzá mentem oda, nem ültem le azonnal.
-Vigyázz, nehogy tönkremenjen a felsőd - mosolyogtam rá, miközben olyan közel hajoltam hozzá, hogy csak centiméterek választottak el tőle, majd megnyaltam a hüvelykujjam, és egy odaképzelt foltot kezdtem el dörzsölgetni a trikóján ott, ami nagyjából a medencecsontja melletti puhább részt feddte. Aztán felemelkedtem, mutatóujjammal finoman végigcirógattam a nyakát a fülé tövétől a válláig, majd ismét helyet foglaltam a székemen.

Önelégült vigyora az arcára fagy, mikor meglátja, hogy Lily ringatózó kecses teste megindul háttal neki, s a szél úgy fodrozgatja ruháját, mintha csak egy filmben lennének. A kezében tartott pohár kissé megreped, és jobbnak látja elengedni, főleg amikor még le is hajol kedvese, annál a pontnál pedig, amikor a maszatot törli le róla a galád nőszemély már úgy érzi percek kérdése, és felrobban.
~Oké! Én tényleg nem akartam semmit csinálni vele, ha hazaértünk, de ha így folytatja, még addig sem fogok tudni uralkodni magamon! Hát ilyen nincs!~
Szerencsére végre valahára megérkezik a kaja, mielőtt még alkalma lenne beváltani gondolatban tett fenyegetését, s bár a tálján heverő hússzeleteket kebelezi be farkasétvággyal, tekintetét egy pillanatra sem veszi le arról, akit igazából enne meg két falásra, ha tehetné.
-Milyen a Gyros? - Kérdi, miközben óriási húsdarabok tűnnek el a szájában, és a körettel sem kíméletesebb. - Arra gondoltam, desszertnek ehetnénk egy fagyit, ha már ilyen meleged van.
~Majd igyekszem nem leenni magam, már így is az őrületbe kerget!~
Természetesen minden egyes hússzelet felvágásához befeszíti minden izmát a karján, hogy biztosan könnyen, és gyorsan tudja feldarabolni a bélszínt, és nehogy kihűljön, amíg ezzel végez. Ha esetleg elfogyna Lily söre, rendel még egy kört, ezúttal azonban már magának is sört kér, csak korsóval.
-Kérsz egy harit? - Kérdi, és a nő felé nyújt egy jóval kisebb falat húst. - Állítólag a sör jól kihozza az ízét.

-Ó, nagyon finom, köszönöm - feleltem mosolyogva, miközben a ,,véletlenül" az ujjaimra került szószt nyalogattam le ráérős komótossággal, kiélvezve minden pillanatát az ízek kavalkádjának, bosszúból minden legnagyobb erőmegfeszítést igénylő falatért, amit Logan a szájába tett.
Aztán elkövettem egy hatalmas hibát.
-Istenem - nyögtem fel a szám elé kapva a kezem, miután pedig végre lenyeltem a falatot, a söröm után kaptam, és egy hajtásra megittam az egészet. Utána elkeseredett, rémült pillantást vetettem Loganre. - Elfelejtettem szólni, hogy csípős szószt nem kérek rá.
Hálásan fogadtam el a felkínált falatot, bármit, ami elnyomta annak a borzalomnak az ízét, és leöblítette vagy akár ledörzsölte a nyelvemről, ínyemről, szájpadlásomról a csípős szósz maradékát. Arcom most kivételesen nem azért vöröslött, mert valaki zavarba hozott, hanem azért amiért a szemembe is könnyek szöktek: a pokol tüze lángolt a számban. Még pár kortyot ittam az időközben megérkezett második pohár sörből, de nem volt elég nagy gyomrom ahhoz, hogy több férjen bele, már így is majd szétdurrantam. Aztán a rengeteg hirtelen jött szénsavtól csuklani is kezdtem.
-Hikk... bocsánat... hikk... szólnom kellett volna, hogy ne tegyenek rá... hikk... vagy legalább odanézni, mit eszem... hikk... jól van na, te győztél... hikk... én meg most mindent elrontottam... hikk... ez egyáltalán nem romantikus... hikk... és még olyan szexi sem tudok lenni, mint azok a nők, hikk... akikről az az Aya mesélt... hikk... pedig n mindent megpróbáltam, amit a filmekben... hikk... láttam... hikk...
Eddigre már nagyon meguntam a csuklást, úgyhogy, ahogy a nagymamámtól tanultam vettem egy nagyon mély levegőt, és mintha csak egy iskolai tanórán jelentkeznék, felemeltem a bal kezem. Addig tartottam vissza a lélegzetem, amíg csak tudtam, aztán kifújtam, és bűnbánóan sütöttem le a szemem.
-Sajnálom - motyogtam, és sután rágcsálni kezdtem egy paradicsomdarabot, ami nem lógott bele a csípős szószba. Aztán Loganre emeltem a pillantásom, és tétován elmosolyodtam. - Nahát... mennyire jól áll neked, amikor ketten vagy...

Kedve lenne áthajolni az asztal fölött, és egy udvarias felszólítás után("Kérlek, engedd meg") saját kezűleg lenyalogatni Lily ujjairól a szószt, ám mielőtt még végrehajthatná galád tervét, szegény nő fulladozni kezd valamitől, ő pedig egy pillanatra tényleg aggódni kezd érte, de ahogy a ő előrehajol a falatért, már megnyugszik...illetve, teljesen nyilván nem tud lenyugodni, hisz még ezt is szexin csinálta!!! Igaz, ezt már nem direkt...
-Hogy mi? - Kérdi nevetve, s székestől közelebb húzódik. - Akkor megsúgok neked valamit. - Ezzel közelebb hajol a nő füléhez, egyik karjával pedig átöleli őt, biztos ami biztos, s halkan a fülébe kezd beszélni, olyan lágy hangon, amiről talán más el sem hinné, hogy hozzá is tartozhat:
-Ez a legromantikusabb vacsora eddigi életem során, az pedig, hogy nem vagy szexi, badarság. Az előző számod után kedvem lenne...
A mondat végére kissé hevesebben beszél, mint tervezte, de még időben leáll, és innentől visszavált a lágy, megértő hangra, miközben kissé eltávolodik kedvesétől, hogy egyenesen abba a két szép csillogó - bár mostanra kissé fátyolos - szemébe nézzen.
-..látni téged, kibontott hajjal.
Kacsint egyet, és reménykedik benne, hogy Lily is emlékszik erre a beszólására. Minden esetre finoman megcirógatja a nő arcát, aztán pedig maguk elé húzza a 3 személyes tálat, a Gyros-t pedig arrébb löki. Eleinte fel akarta ajánlani, hogy cseréljenek, de okosan rádöbbent, hogy akkor neki lenne csípős íze, az pedig még rosszabb, úgyhogy inkább marad a b terv, és ketten fogyasztják el a 3 személyes tálat.
~A desszert pedig...nemnem, nem gondolunk erre! Fagyi lesz, és kész!~
-Biztos jól vagy? Olyan furcsa a hangod...

Bár jól esik a közelsége, ahogy a lehelete csiklandozta a fülemet, a karja pedig szorosan, melegen ölelt át, hát még a nevetése és kedves szavai, mégis amikor azt mondta, ez volt a legromantikusabb vacsora eddigi élete során, szánakozva néztem két szemébe.
-Hát ezt sajnálattal hallom.
Végül mégis sikerült megnevettetnie. A rémes emlék ilyen kedves felidézése (no meg a nem kevés sör benyakalása) megtette a hatását, és én kuncogva emeltem magasba a mutatóujjamat.
-Csak, ha Mrs Jennings nincs a közelben - jelentettem ki tettetett szigorral.
Néma ajánlatát, hogy osztozzam vele az ő vacsoráján hálásan elfogadtam, már csak azért is, mert tudtam, hogy én ebből úgysem tudok annyit enni, amennyi neki komolyan hiányozni, hiszen ez a bőségtál hatalmas volt.
-Áh, jól vagyok, csak ennyi sör egyszerre egy kicsit sok volt - nyugtattam meg, miközben nagyokat kortyoltam az asztalra előre kihelyezett pohár jeges vízből.
A mellettünk ülő asztalnál hirtelen megcsikordult a szék az egyik férfi alatt, ahogy csalódottan fordult vissza a vacsorája fölé, mivel mára nem kínáltunk további műsort. Én éppen elvettem a számtól a poharat, de a váratlan zajra ijedten rázkódtam össze, minek eredményeként egy jégdarab kiesett a poharamból, és egyenesen bepottyant a...
-Ez most nem direkt volt - néztem Loganre megilletődötten. - Hidd el, nem, tényleg nem volt direkt, de... nem néznél másfelé, amíg kiszedem? Nagyon hideg...
Bízva abban, hogy eleget tett kérésemnek gyorsan kikaptam a jégkockát a ruhakivágásból. Bár még a melltartómat sem hagyta el, de nagyon csúszós volt, ezért nehéz volt megkaparintani, de végül csak sikerült.
-Elnézést - suttogtam pironkodva az ehetetlen gyros-tálra ejtve a pimasz betörőt.
A zsíros hús és köret megtették a hatásukat, lassan kezdett kitisztulni a fejem. Bár még mindig egy kicsit kótyagosnak éreztem magam, legalább megint mindenből egy volt, és a szemeim se álltak úgy keresztbe. Reméltem, hogy Logan át tud siklani az előbbi kis hibám fölött, és a főétel elfogyasztásával rátérhetünk a desszertre, aminek felvételéért már meg is érkezett a sasszemű pincér.
-Én egy eperfagyit kérek - diktáltam, majd miután Logan is leadta a rendelését, a pincér a használt tányérokkal és maradékkal távozott, mi pedig megint kettesben voltunk, félénk mosollyal fordultam a mellettem ülő férfihoz. - A desszerttől számítva kezdhetjük elölről az egészet? Tudod, mintha nem égettem volna le a számat a szósszal, nem ittam volna rá annyi sört, hogy rögtön kettő lett belőled, rám meg rámjött a csuklás-roham, aztán még azt a jégkockát se ejtettem volna... Szóval... khm... tiszta lap?

-Ne félj, ott maradt Kanadában a férjével! - Feleli vigyorogva, aztán meglát Lily válla fölött egy épp akkor érkező idősebb, szolid frizurát, és estélyi ruhát viselő nőt, s egy pillanatra megáll benne az ütő, amíg rá nem döbben, hogy az még mindig csak álom volt, ráadásul annyira azért nem is hasonlít rá, és egyébként is, kit érdekel?
~Hmm, szereti a sört, de mégsem issza meg mindet előlem? Tökéletes!~
Már éppen kezdene megnyugodni, és újra átérezni a meghittséget, amit barátnője közelsége nyújt, s egyre nyugodtabbá váló légzése is azt jelzi, hogy a szörnyeteg visszavonulót fúj ma estére, mikor egy apró, hideg jégdarab kicsúszik Lily kezeiből, James tekintete pedig követi azt.
-Aha, oké... - Feleli kissé bambán, még mindig a becsapódási pontot figyelve, aztán megrázza magát, és félrekapja a fejét. - Mármint, persze, hogyne, eszembe sem jutott odanézni...
~Csak úgy megtörtént...nem tehet róla, vonz, mint egy mágnes!~
-Semmi baj - feleli, mikor már odanézhet, és valóban nem táplál haragot a szívében ez a kis malőr miatt, de hát tudni kell megbocsájtani, nem igaz? - Kettő belőlem? Nocsak, olyan kis pajzán vagy, hogy egy már kevés? - Kérdi nevetve, de aztán érzi, hogy egy hatalmas láthatatlan kéz baromi nagy tockost ad neki ezért, és nem hibáztatja érte. - Úgy értem, hogyne...tiszta lap, igaz? Legyen!
Az eperfagyi neki is megfelel, és bár elég fura látványt nyújt, pecekkel később még kanállal a kezében pusztítja az ínycsiklandozó desszertet.
-És mond, hazakísérhetlek a randi után? - Kérdi komolytalanul két falat közt.

Elkapva Logan furcsa tekintetét, én is hátratekintettem, és ahogy megláttam az agyoncicomázott nagyvilági dámát, rögtön tudtam, mi fordulhatott meg Logan fejében, hiába mondta épp az előbb, hogy Mrs Jennings ott maradt Kanadában (az a Mrs Jennings meg nem is létezik). Visszafordulva hozzá felnevettem, és átkarolva a nyakát bújtam hozzá arcomat az ő arcának nyomva.
-Úgy imádlak - suttogtam a fülébe még mindig szélesen mosolyogva, és nyomtam egy puszit az arcára. - Egyébként is, gondolod, hogy másznék le hozzád lepedőből font kötélen, hogy magad mögé ültess a Harley nevű lovadot, és elvágtassunk együtt a naplementében? Na jó, hát lehet, hogy inkább az ajtót használnám, sosem voltam jó kötélmászásban, de akkor is.
Még egy puszi, aztán elengedtem, és visszatértem a vacsorához.
Az álnok jégkocka eléggé pillanatgyilkos volt, de Logan szerencsére hamar szemet hunyt fölötte, legalábbis azt hittem. Mással legalábbis nem tudtam (vagy nem akartam) magyarázni a szurkálódását.
-Nem is vagyok pajzán - motyogtam kerülve a pillantását zavartan döfködve egy szelet húst. - Csak... hát... mindent megtettél te is, hogy nehéz legyen másra gondolni - nyújtottam ki rá a nyelvem. - De azért se fogunk ma este szexelni!
Megjegyzésem után olyan mélytengeri csend szakadt rám, hogy azt hittem megsüketültem, akár csak egy másodpercig tartott is, hogy Logan megszólaljon, akár percekig. Akárhogy is a mellettünk lévő asztalnál ülő férfi, akinek úgy tűnt, ma este mi szolgáltattuk a műsort, ismét felénk fordult, de ezúttal meg is szólított.
-Már elnézést, kisasszony, de... miért? - tetőtől talpig végigmért, majd felvont szemöldökkel folytatta. - Bár nagyon szórakoztatóak voltak eddig, de most már szeretnénk nyugodtan befejezni a vacsoránkat, ha lehet, úgyhogy, fiam - fordult Loganhez -, vidd el a hölgyet egy körre vagy máshogy csendesítsétek le magatokat.
-Hát nem tudom - vihogott fel a másik. - A csaj megigazíthatná még egyszer a ventilátort.
-Ó, bocsánat - pattantam fel. - Nem akartam elfordítani Önöktől, mindjárt visszacsinálom.
Azt ugyan nem tudtam, miért vigyorogtak erre mindketten olyan szélesen, talán tényleg olyan melegük volt, s örültek neki, hogy végre valami hűsíteni fogja őket.
-Mindjárt jövök - mondtam Logannek mosolyogva. - Egyébként persze, hogy hazakísérhetsz. Tudod, most költöztem el, és nem vagyok ismerős a környéken.
Rákacsintottam, bekaptam egy falatot a fagyiból, aztán elindultam a ventilátor felé, hogy megigazítsam.

-Ezt azt mondta nekem, hogy "fiam"? - Kérdi megrökönyödve Lily-től, majd a szomszéd asztal felé fordul, kivillantva legszebb mosolyát, melynek láttán a világ minden édes, bolyhos cuki nyuszikája az életéért könyörögve térden csúszva. Már éppen azt fontolgatja, hogy kivillantja a karmait, és felajánlja a két férfinak, hogy meghívhatják őt vacsorázni, ám mostanában nagyon rászokott arra, hogy gondolkozzon, mielőtt cselekszik, s van egy sanda gyanúja, hogy Lily is díjazná, ha nem most térne le erről az ösvényről, úgyhogy székdobálás helyett inkább csak határozottan ráteszi a kezét kedvese vállára, hogy meggátolja őt abban, hogy felkeljen az asztaltól, aztán ő áll fel, még mindig idegborzolóan nyájasan vigyorogva.
-Maradj csak édes, majd én.
Ígéretéhez híven felpattan, és először a ventilátort fordítja az urak felé, igaz cseppet sem olyan erotikusan, mint korábban Lily, ezután viszont felkapja azt a hatalmas, fél mázsát táblát, amit az előbb tett arrébb, a feje fölé emeli, majd közéjük, és a szomszéd asztal közé teszi azt, hogy végképp ne láthassanak semmit kotnyeleskedő szomszédaik. Mivel az öntöttvas lábakon álló dekorációs elem most sem könnyebb, mint a múltkor, így pólója szakadásig feszül, s kissé zihál is, mikor leteszi végre, de azért a nézésért megéri minden fáradtság...mármint, még azért is, ahogy a két fószer bámulja őt, hát még azért, ahogy Lily.
-Remélem így megfelel. További szép estét. - Még meg is hajol előttük, mielőtt visszatérne a saját térfelükre, aztán még egy utolsót kanalazik a jégkrémből, aztán pedig lecsap egy százast az asztalra, s kezét nyújtja szerelme felé.
-Hölgyem, mi lenne, ha távoznánk? - Kérdi, s amikor rá mosolyog, azt valahogy meg tudja tenni mindenféle kriminális hátsó szándék nélkül...egyet kivéve... - A szex dolgot meg majd megbeszéljük otthon te... - Teszi hozzá suttogva.
Ha kedvese elfogadja a kezét, felsegíti őt a székről, aztán hátára kapja kabátját, és úgy indulnak meg a kocsihoz, kéz a kézben. A közben rájuk esteledett égbolton milliónyi csillag díszeleg a fejük fölött, igazán kár, hogy a szmog, és a város fényei ezt elrejtik szemeik elől, de ha minden jól megy, ez hamarosan úgyis megváltozik.
-Szóval, mit mondasz, vagyok olyan jó ebben, mint a többi 170 éves?

-Én is úgy hallottam - húztam össze a szemöldököm tűnődőn nézve a most már még felháborodottabb vendéget, aki ,,Ezek a mai fiatalok!" morgással méregetett minket.
Végül Logan kedvesen felajánlkozott, hogy majd ő megcsinálja, sőt még arról is gondoskodott, hogy se a mellettünk ülőket ne zavarjuk, se ők ne tehessenek különös megjegyzéseket. Még hogy fiam! Természetesen a hatás nem maradt el, ahogy Logan felemelte azt a hatalmas súlyt. Akaratlanul is belemarkoltam a szoknyámba, szemeim nagyra tágultak, szám kis résnyire szétnyílt, és valamivel szaporábban is vettem a levegőt. Egyértelműen valami ruganyosabb anyagból kellett, hogy készüljön a trikója, különben már rég elszakadt volna.
-Mondtam, hogy véletlenül esett be... le... rám! az a jégkocka - motyogtam rosszallóan, bár újra és újra lopott pillantásokat vetettem felé. - De oké... majd otthon megbeszéljük.
Épp hogy maradt elég időm megenni a fagyi maradékát, mert Logan, mintha nagyon sietősre vette volna, amint elfogyott az övé, már az asztalra is dobott némi pénzt (de úgy összerezzentem rá), és a kezét nyújtva segített fel. Jóleső mosollyal fogadtam, és hagytam, hadd vezessen a kocsihoz, ahol nevetve legyintettem a feltett kérdésére.
-Ugyan már, a többi 170 éves hozzád képest olyan, mint egy tapasztalatlan 160 éves - jelentettem ki.
Aztán bekapcsoltam a biztonsági övemet, és vártam, hogy Logan behuppanjon mellém.
-És most hova?

Ezen a ponton túl el sem tudná képzelni, hogyan lehetne még ennél is aranyosabb szegény zavarban lévő lány, de szerencséje van ennél égetőbb problémája is, például, hogy hogyan fékezze meg magát abban, hogy...khmmm...
-Semmi baj kedvesem, tudom, hogy nem direkt volt - bólogat, majd a kocsiba ülve jó hosszan kinyújtózik, és újra befeszíti minden izmát.
~Biztonsági öv? De fura...~
Ez után maguk mögött hagyják a mozit, és a vele szemben lévő éttermet, hogy végre hazatérjenek, és kipihenjék a hosszú nap fáradalmait. Mielőtt azonban James lába tövig nyomná a gázpedált, valami hirtelen szöget üt a fejébe, tenyere pedig a homlokán csattan, majd hátranyúl a nő ülése mögé, és előhúz onnan egy nagy csokor vörös rózsát.
-Majd elfelejtettem...gondoltam a moziban kényelmetlen lett volna ezt cipelni...az étterembe meg nem hozhatsz magaddal zöldséget...
Elmosolyodik, aztán végre elindulnak hazafelé.

//folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.] //

//NJK: [You must be registered and logged in to see this link.] //

Az ilyen helyeken legalább annyira gyűlöltem, mint amennyire imádtam. Egyrészt nagyon is szerettem, hiszen a sok pénzes embert, akinek még arra tellett, hogy moziba járjon, könnyű volt kizsebelni. Ezenkívül a kukákban mindig akadt némi maradék pattogatott kukorica, üdítő, nachos, néha még szósz is, amiért meg bolondultam, mint minden nasiért. Arról nem is beszélve, hogy milyen szép volt, tiszta, az utcai kuckóm után kész luxus. De pontosan ez utóbbi okból kifolyólag gyűlöltem is. Hiszen bár jó volt megmártózni egy kicsit a kényelmes életben, n nem tartoztam ide, és nem hittem, hogy valaha is fogok, hiszen csak egy koszos csöves vagyok, aki bejött ide melegedni, guberálni, meg elemelni némi pénzt, meg, amit még találtam. Inkább gyűlöltem, mint vágytam rá, így könnyebb volt.
Persze a kamerák nem könnyítették meg a dolgomat, de már rég kitapasztaltam, hogy hol vannak a vakfoltok, ráadásul voltam annyira profi, hogy elég diszkréten csináljam a ,,melót", hogy ne akadjon meg rajta senkinek sem a szeme. A biztonsági őrök... áh, ne szórakoztassanak, hát azok csak talpon próbáltak maradni, egész nap nem történik semmi, én meg mindig odafigyeltem rá, hogy legalább úgy-ahogy tiszta maradjak, és ne olyan tipikus hajléktalan külsővel mászkáljak, hogy minél kisebb feltűnést keltsek. Tőlük sem kellett hát tartanom.
Sajnos nem volt olyan jó szemem a pénzesebb emberek kibökésében, mint Varangynak, úgyhogy bosszúsan hajítottam a kukába a harmadik elcsórt tárcát is, ami után még mindig csak tizenöt dollár volt a zsebemben. Na persze kárpótoltam magam néhány kulcstartóval, csokiszelettel, szép kupakú töltőtollal, de ezek csak vigaszdíjak voltak, sokra nem mentem velük.
Ám ekkor megláttam az én emberemet. Fiatal srác, elég jól öltözött, legalábbis a nyakamat teszem rá, hogy nem turkálós vagy templomi adakozós göncei voltak, jól fésült, ápolt, ez tuti jó vastag. Sajnálom, öcsi, de az éhség nagy úr, és egyébként is! Ha elújságolom Varangynak, hogy mekkorát kaszáltam... hát muszáj látnom az arcát! Ha van nálad elég, elviszem a McDonald's-ba és meghívom valami főúri lakomára! Ez a gondolat még jobban felbuzdított, és a pénztárak előtt álldogáló srác mögé lopakodtam, aki annyira belemerült a műsor tanulmányozásába, hogy szinte már elment a kedvem tőle, hiszen így tök könnyű lesz, egyáltalán nem izgalmas! Ekkor azonban megkordult a gyomrom, ami már két napja nem kapott mást, mint egy kukából kihalászott szendvicset, ami valamiért nem kellett előző gazdájának, meg most ez a nasi vadászat. A főnökre pedig hallgatni kell.
Odaálltam én is, mintha csak a kiírt filmeket nézegetném, de lassan, óvatosan egyre közelebb értem hozzá. A kezemet megfontolt, gyakorlott mozdulattal indítottam meg a zsebe felé, ahonnan a pénztárcáját láttam kikandikálni, és már az ujjaim között éreztem a bőr finom tapintását, már el is kezdtem finoman kicsúsztatni onnan, amikor egy kislány hirtelen felkiáltott mögöttem:
-Nézd, anyu, milyen furcsa haja van!
Úgy rám hozta a frászt, hogy összerezzentem, amit a srác is biztos megérzett, hiszen a kezem, ami szintén megremegett a zsebében volt. De most már nem hagyom abba, most már az enyém a tárca, én néztem ki magamnak. Viszont már nem volt értelme az óvatosságnak, így egy határozott mozdulattal kirántottam a zsákmányomat, és azonnal hátrálni kezdett.
Ha megfordult, még összeakadhatott a tekintetünk, de a szememben ülő ijedtséget nagyon gyorsan váltotta fel a vidám, dicsőséges sikerélmény boldogsága, ami miatt még egyszer pimaszul rávigyorogtam, aztán sarkon fordultam, és elrohantam.

Mivel általában mindig zajlik körülöttem az élet, habár én mindig igyekszem szolidan meghúzni magam, de valahogy a baj mindig megtalál, így most egy laza kis mozizást terveztem be magamnak, csak úgy egymagamban, hogy még véletlenül se vonzzam magamhoz a balszerencsét, de ha mégis megtalálna, akkor legalább ne keverjek bele senkit.
Az előadás még nem kezdődött meg és így azért voltak elég sokan az előtérben és a jegypénztárnál is tekintélyes sor kígyózott, így miközben a plakátokat és a műsorkiírást szemléltem, hogy vajon melyik filmre is üljek be, gondoltam beállok a sorba, és mire eldöntöm, addigra már legalább előbbre is jutok.
Persze lekötött az olvasás, meg a töprengés, így nem nagyon figyeltem a környezetemre, és mivel ez nem egy lepusztult kültelki mozi volt, így nem is gondoltam semmi rosszra, hiszen a fényesen kivilágított tér és a rengeteg kamera meg biztonsági őr, kellemesen ellankasztotta a figyelmemet, mert ki feltételezné, hogy itt sem árt vigyáznia magára az emberfiának.
Mikor megéreztem a lágy érintést a hátsó zsebemnél, akkor már tudtam, hogy nagyon rosszul tettem, hogy egyrészt oda raktam a pénztárcámat, másrészt, hogy nem ártott volna kicsit magam köré is figyelni, mivel biztos a bambulásom vonzza hozzám a zsebest, mert, hogy az kutakodik ott, arra mérget mertem volna venni.
Azonnal villámsebesen megfordultam, de akkor már fosztogatóm a kezében szorongatta a brifkómat és egy pillanatra le is fagytam, ahogy megláttam, hogy ki is a merénylő.
Egy fiatal, vékony lány volt az, akinek olyan zöld haja volt, hogy önkéntelenül is rá tapadt a tekintetem. Aztán a szemtelen vigyor térített magamhoz, majd azonnal lendültem is utána, ahogy futásnak eredt.
Biztosan jól tudott futni, hiszen ha ezzel kereste a kenyerét, akkor gyakorolhatott eleget, de engem sem kellett félteni, hiszen nagyon is edzésben voltam Fagypont és a Harci terem órái után. Egyre közelebb értem hozzá, ahogy egyik sikátorból a másikba futott, megpróbálva lerázni engem, csak nem számolt azzal, hogy nem csak egy szimpla ember üldözi, hanem egyben egy mutáns is.
Olyan öt perc rohanás után, már csak karnyújtásnyira lehettem tőle és úgy döntöttem az egyik szeméttel borított szűk utcában, hogy elég volt és megpróbálom elgáncsolni.

Mivel sikerült összerúgnom a bokáit, a lány jó nagyot zakózott és bár sajnáltam, hogy ezt kellett tennem egy lánnyal, nem volt más választásom, ha nem akartam, hogy elszeleljen a pénztárcámmal. Nem azért mert olyan sok pénz lett volna benne, de egyrészt nem szerettem, ha valaki prédának néz, már épp elegem volt belőle, másrészt volt a tárcában egy kis medalion, amit még anyámtól kaptam és nem szerettem volna, ha ezt elrabolják tőlem.
A csaj minden esetre elég nagyot esett és jól be is üthette magát, de azonnal felpattant és mivel rájött, hogy nem menekülhet előlem, most szembefordulva velem, váratlanul fejhangon visíani kezdett, mint akit nyúznak és amitől egy pillanatra döbbenten torpantam meg.
- Mi? – néztem rá nagy szemekkel. – Mi a tied te kis tolvaj! Hiszen most emelted el tőlem és örülj, hogy csak én jöttem utánad és nem ordítottam végig az utat, hogy tolvaj, mert akkor lehet rosszabbul jártál volna.
A nyelvnyújtásra csak elhúztam a számat, hogy micsoda gyerekes viselkedés ez, aztán a konténer elé léptem, amire felmászott, hogy még véletlenül se tudjon meglépni, ha ez a szándéka. Mikor kiszedte a pénzt a brifkóból már igazán kedtem felhúzni magam a pofátlanságán.
- Hé, hé, hé! Nem zavar, hogy itt állok előtted és a pénzemet lopod? Tedd csak vissza szépen és, ha visszaadod, akkor elengedlek, de ha nem…… - nézek a lehető legmogorvábban a szemébe, hogy a kimondatlan fenyegetés még félelmetesebb legyen.
A kifakadása aztán meg úgy éreztem túl megy minden határon! Még neki áll feljebb! Hogy az a…..
- Te nem vagy teljesen komplett ugye? – nézek rá gyanakodva, ahogy lehuppan a földre és követem a tekintetemmel az eldobott tárcát.
- Mit akarsz te dilis? – lépek felé fenyegetően pár lépést és próbálom belőni, mire gondol, aztán felgyullad a fény. – A kabátomat? – hökkenek meg. – Te mondom meghibbantál! Ide a pénzem és most már nem leszek veled nagylelkű, átadlak az első rendőrnek, legalább megvizsgálják itt-e. – mutatok a fejemre megkopogtatva a halántékomat, jelezve, hogy mire gondolok nála.

Továbbra is csak azért nem vettem el tőle erőszakkal a pénzemet, mert még mindig meg tudott lepni, hogy mennyire magabiztos, holott itt áll velem szemtől-szembe tök egyedül és ráadásul még termetre is elbújhat mellettem.
Pont ez intett óvatosságra valamelyest, hiszen felmerült bennem, hogy vagy itt vannak a közelben a haverjai, vagy ő a helyi önvédelmi szakkör szupermenje, mert normális ésszel felfogva csak ez a kettő lehetett, ami indokolhatta volna a viselkedését.
- Te nagyon félrenéztél valamit! – kezdtem bele a felhomályosításába egyelőre tartva a pár lépés távolságot, amit úgy látom ő is igyekezett megtartani.
- Nem vagyok gazdag, amint láthatod is, hiszen akkor nem húsz dollárral rohangálnék, nem igaz? – próbáltam az eszére hatni. – Így hát beláthatod, hogy nekem is szükségem van a pénzemre. De, ha nagyon kajás vagy, akkor szívesen meghívlak egy hamburgerre vagy egy pizzára, de ezt akkor is megtettem volna, he nem lopod el a tárcámat és szólsz róla. – nézek rá szemrehányóan. – A kabátomat meg nem adom és nem hiszem, hogy megpróbálnád elvenni, vagy igen? – tártam szét mosolyogva a kezem, mert más vágyam sem volt, mint hogy a közelembe jöjjön és akkor elkapom a kis szemtelenjét. - És bocs, nem én kezdtem. – vontam vállat arra, hogy képes lennék-e lakat alá küldeni.
A következő pillanatban viszont leesett állal maradtam egyedül a sikátorban pár pillanatig, amíg a lány egy pillanat alatt váltott alakot és gyíkként csórta el a másik lány gyűrűjét, és mindezt olyan természetességgel, mintha én a világon sem lettem volna.
- Hogy mi? Tök állat? Hát nem! Egyáltalán nem az! – ráztam meg a fejem, mikor végre magamhoz tértem, és nem azért mert mutáns volt, hiszen ez részemről nevetséges lett volna, hanem, hogy miként használta a képességét és mennyire nem törődött másokkal. – Az ilyen kis hülyék miatt ítélik el a többi mutánst, mint te vagy és még kérkedsz is vele. – Aztán, ahogy nézegette látható élvezettel a zsákmányát én is éltem az alkalommal és kilőve a nyelvemmel kaptam el a gyűrűs kezét, majd rántottam magamhoz jó nagy erővel, hogy elveszítse az egyensúlyát. Ha sikerült, akkor máris megragadtam, leszorítva mindkét kezét, az egyik kezemmel, majd a másikkal elvettem tőle a pénzemet.
- Ha nem bánod ezt visszaveszem és a gyűrűt is kérem.

-Moziba jársz, öcsi - fintorogtam rá. - Az nem éppen olyasmi, ami nélkülözhetetlen a túléléshez. Vagyis ha van elég fölösleged arra, hogy ilyesmikre szórd, akkor van még ott, ahonnan ez jött, hogy legyen hol laknod és legyen mit enned. Szóval nagyon nem mardos a bűntudat.
Ajánlatára nem álltam meg, és hangosan felnevettem. Annyira váratlanul ért és annyira röhejes volt, hogy lehetetlenség volt nem kacarászni rajta.
-Ja, peeeersze - bólogattam gúnyosan. - Biztos vagyok benne, hogy ha szépen kérlek, vettél volna nekem kaját, csak azért mert megsajnálsz, mi? Egyáltalán nem jutott volna eszedbe elhajtani, vagy esetleg jól helybenhagyni! Ne röhögtess már, a magadfajtától én nem várhatok semmi jót. Egyébként meg nem is én kezdtem - vetettem oda, mint egy a legkilátástalanabbul idiótának. - Ezt a pénzt úgyis itt hagytad volna, hogy megnézz valami vacak filmet és pattogatott kukoricát meg kólát zabálj hozzá, úgyhogy nem mindegy? Az csak kidobott pénz lett volna, így viszont értelmes dolgokra fogják költeni. Úgyhogy fordulj meg végre. és menj szépen haza. Csak még előtte dobd már ide azt a kabeszt, hát nem akarok miattad megfagyni!
Az, hogy a gyűrű nem tetszett neki, nem nagyon érdekelt. Meg a papolása sem. Az meg végképp nem, hogy lehülyézett, elvégre az utcán sokkal durvább megszólításokhoz szoktam, ezzel igazán nem tudott felhúzni.
-Nekem tetszik - jelentettem ki lelkesen új ékszeremet csodálva. - Szerintem tök király! Egyébként nem érdekel, ki hogy ítéli meg a mutánsokat, ez nem az én háborúm. Akkor sem lenne szebb életem, ha istenítenének minket, vagy ember lennék. Csak egy csöves vagyok, és így is fognak velem bánni mindig. Szóval köpök erre a nyominger maszlagra.
Beszéd közben egy pillanatra sem hervadt le a mosoly az arcomról, annyira tetszett a gyűrű, de aztán mégis elkomorult az arcom, ahogy a srác hirtelen valami egész különös támadást intézett ellenem. Éppen csak átfutott az agyamon, hogy mintha csak Varangy mutatványát láttam volna, d addigra már fogságba estem.
-Adod vissza! - visítottam kapálózva. - Az az enyém! Ne merészeld elcsórni! Add vissza! Igenis bánom! Az az enyém, én loptam! És nem kapod meg a gyűrűmet, szerezz magadnak! Egyébként sem fair, hogy nem szólsz előre, hogy te is mutáns vagy! Fordulj fel, te csaló! A zsét meg add már viszaaa-aaa-aaa!
Teljes erőmből rátapostam a lábára, dühösen ficánkoltam tovább, már amennyiben ez nem lett volna elég, hogy elengedjen. Aztán az egyszerűség kedvéért ismét gyíkká változtam, felmásztam rajta egészen a válláig, onnan a karjára, majd egészen a kezéig, és ott belemélyesztettem a fogaimat a bőrébe. Ha eldobta végre tőlem lenyúlt pénzt, nyomban visszaváltoztam (persze előbb visszakúsztam a földre, nehogy a kezén ücsörögve találjon), és azonnal magamhoz vettem. Ha nem egyre csak rágcsáltam.

Persze mondanom sem kell, hogy ezt nem nagyon tűrte szó nélkül a kis tolvaj, hanem azonnal olyan heves ficánkolásba és visítozásba kezdett, hogy alig bírtam megtartani, míg elszedtem tőle a pénzemet. Az, hogy a gyűrűt is elvegyem tőle miközben fogom, arra esélyem sem volt.
- Ne sivalkodj már, mint egy kismalac! – emeltem én is meg a hangom, hogy túlkiabáljam. – Ha lopsz valakitől, az nem lesz a tied, mert megszerezted, ezt nem tanították meg neked a szüleid. – vetettem neki oda morcosan. – És te sem mondtad, hogy az vagy, így kvittek vagyunk. Auuuuu! – rántottam hátra a lábam önkéntelenül és eresztettem el a lányt, ahogy a fájdalom belenyillalt a lábfejembe. – Te kis álnok kígyó! Vagy gyík vagy mi! – sziszegtem tovább.
De ez még nem volt elég, hiszen azonnal gyíkká változott és már fürgén szaladt is fel a vállamra és onnan a kezemre, amelybe azonnal jókorát harapott, hogy a csillagokat láttam és nem elég, hogy a lábam még mindig sajgott, most a kezemet is félthettem.
A meglepődéstől és a harapás okozta fájdalomtól hevesen megráztam a kezem, hogy lerázzam magamról a támadómat, így nem csak a pénzt ejtetem a földre, hanem a gyík is lepottyant rólam és azonnal visszaváltozott, majd rávetette magát a pénzemre.
- Mi az istent csinálsz te! – kiáltottam rá a kezemet szorongatva, amin vércsíkok kezdtek lecsorogni, ahogy az éles fogak felsértették a bőrömet. – Téged az álltakertben kéne rács mögött tartani, hisz veszélyes vagy! – morogtam neki dühösen. – De most már azért sem fogod lenyúlni a pénzemet! – villantottam rá a szemem, ahogy elégedetten vette magához az ÉN pénzemet, és azzal a lendülettel olvadtam bele a környezetbe, hogy eltűnjek a szeme elől és csendben megközelítve őt kikapjam a kezéből a saját bankóimat. Nem hagyhattam, hogy egy ilyen kis zsebes túljárjon az eszemen, bár bántani sem akarta, annak ellenére, hogy ő ezen késztetését egy cseppet sem fogta vissza.
Ha sikerrel jártam, akkor jócskán eltávolodtam tőle és csak akkor alakultam vissza.
- Nem csak neked vannak trükkjeid a tarsolyodban, de ha abbahagyod ezt az értelmetlen harcot, akkor tényleg meghívlak egy kajára és közben beszélgethetünk is. – próbáltam véget vetni ennek az egésznek.

Talán kicsit meglepett, ahogy azzal védekezett, hogy nincsenek szülei, mert rögtön gondoltam, hogy talán pont ezért éli most ilyen körülmények között az utcán az életét, hiszen a suliban is voltak jó páran, akiket onnan hoztak be, köztük Sarah is. Persze a legtöbbjüknek a szó szoros értelmében voltak szüleik, csak megtagadták őket, mikor kiderült, hogy mutánsok.
De végül is mindegy, az elhagyott gyerek szempontjából, hogy miért kerül az utcára.
Persze ez nem jogosítja fel, hogy ellopja a pénzemet, de valahol azért kezdem megsajnálni, hiszen az éhség nagy úr, így kicsit szánakozva nézem kétségbeesett rohangálását, ahogy próbálja megtalálni a támadóját, d persze ez hiú remény, ha nincs olyan szaglása, mint egy vadászkutyának.
Mikor megelégeltem a dolgot és a háta mögött visszaalakultam, láttam rajta, hogy megakasztottam egysíkú gondolatmenetét a szavaimmal, mert eddig a pénzen és a kabátomon lovaglás helyett, most mást is meghallott és láthatóan megdöbbentettem vele.
- Igen, halálosan komolyan mondom. – vigyorodtam el a hasa felől érkező hangokra. – De azt hiszem inkább jobb, ha én választok helyszínt. – fintorodom el a javasolt kajálási lehetőség hallatán, és igyekeztem lassítani a rángatás tempóján.
- Hé! Ne rángass már, tudok menni magamtól is és azt hiszem a legjobb lesz, ha beülünk egy Mekibe vagy egy pizzázóba, de te döntsd el, hogy melyiket szeretnéd. – ajánlom fel nagylelkűen. – Mond miért élsz az utcán? –teszem fel a kérdést kíváncsian. – Azt mondtad, hogy nincsenek szüleid, de rokonságod sincs? Vagy megszöktél? – nézek rá a válaszokat várva, miközben sietősen haladok mellette, mert nem nagyon lassít és én sem akarom, hogy tovább éhezzen.