Kidd Springs Park

El sem hittem, hogy képesek egy ilyen bulit ilyen távol tőlünk megrendezni, de itt volt az ideje, hogy kipróbáljuk, hogy mozgok emberek között, meg az új arcomat sem ártott már felavatni. Az egyetlen, ami vigasztalt, hogy a sör ingyen volt és, hogy King ide már biztos nem dugja a ronda pofáját. Az elsődleges indoka annak, hogy miért pattantunk kocsiba, és nyeltük le a kilométereket egymás után az volt, hogy a partira elég sok régebbi megbízóm is hivatalos volt. Ha ők nem ismernek fel, akkor a következő célpont már lehet akár maga Derek King is. Addig meg bulizunk egy jót.
Moderált sminkelés, meg a hajam szögegyenessé való kihúzása után egy feszülős, vörös bőrnadrágba bújtam, felülre egy szintén testhezálló fekete, nyakba akasztós felsőt húztam, a lábamra pedig egy koromszín sportcipőt. Két csuklómra széles fekete bőrpántot kötöttem, aminek rojtjai hosszan kígyóztak le a semmibe.
A bulin rengetegen voltak. Legalább háromszázan. Azt ugyan nem tudom, melyik pénzeszsák bérelte ki a parkot az eseményre, de eléggé odatette magát szervezés terén. A fényről fára csavart, kifeszített madzagra aggatott lampionok és a földbe szúrt fáklyák gondoskodtak, pár méterenként büfé asztalok kínálták a könnyű finomságokat, italokat, a zenekar pedig fáradhatatlanul húzta a talpalávalót.
-Csúcs, ingyen sör, meg vagyok főzve - csillant fel a szemem, ahogy elvegyültünk a tömegben.
-Elnézést, kisasszony - hajolt meg enyhén egy pocakos pasi, aki véletlenül (legalábbis nagyon ajánlom neki) meglökte a karomat, ahogy egyszerre nyúltunk az italokért.
-Semmi gond - biccentettem kényszeredett mosollyal, amikor felismertem benne az egyik legrégebbi munkaadómat, akinek alig két hónapja szereztem be három gengszterfőnök fejét. - Megesik.
-Kellemes szórakozást!
-Önnek is! - viszonoztam a búcsúzkodást, majd Mike-hoz fordultam. - Na, mit szólsz? Udvarias vagyok, fel sem ismertek, a sör is be van hűtve, a zene is tök jó... Eddig sokkal jobban alakul, mint ahogy számítottam rá.
Belekortyoltam a sörömbe, aztán elvigyorodtam.
-Gyere, feszítsük tovább a húrt! Itt legalább harminc arcot felismerek. Fogadjunk, hogy huszonöt fölött tudom tartani azoknak a számát, akiknek gőzük sem lesz, hogy ki vagyok! Áll az alku?
Bár a parti még csak egy órája kezdődött, máris észrevettem egy erősen ittas férfit. Nem lett volna benne semmi különös, viszont kissé sok helyen tűnt fel egyszerre.
-Tartsuk rajta a szemünket - mormoltam oda Mike-nak a részeg felé intve. - Ha mutáns, ügyelhetne jobban is, ma nem akarok balhét!

Dallas! Miért pont Dallas? Valahogy most semmi kedvem nem volt bájologni egy csomó, magát üzletembernek kiadó maffiózóval, hiszen egész héten szolgálatban voltam és inkább egy kis kényeztetésre vágytam az én szerelmem részéről. De a kettesben töltött hétvégének lőttek, mikor Aya lelkesen ecsetelte, hogy most itt lesz a lehetőség a nagy főpróbára, hiszen ezen a rendezvényen egy csomó régi kuncsaftja is részt vesz, így lehetőség lesz tesztelni az átalakulása sikerességét.
Természetesen nem volt más választásom és a lelkesedése láttán én s boldogan bólintottam rá a dologra. De mikor megláttam, hogy a dög melegben még ki is kell csípnem magam, már nem voltam annyira feldobva.
Egészen addig, míg meg nem láttam a szobájából kilépő Aya-t, abban a dögös szerelésben, amitől egyből nem a hosszú autókázás fáradalma jutott eszembe.
- Óóóó bébi! Csodásan nézel ki! – fogtam meg a derekánál és húztam magamhoz, hogy ezt egy csókkal is megerősítsem.
A fehér szmoking kabátot és a csokornyakkendőt egyelőre a kocsiba hajítottam és felgyűrt ingujjban ültem a volán mögé, hogy legalább a megérkezésig ne kelljen szenvednem.
Mikor megérkeztünk már javában zajlott a fogadás és rengetegen voltak, még jó, hogy egy egész parkot béreltek ki erre az alkalomra. Természetesen volt itt minden, ami szem-szájnak ingere, így abban biztos lehettem, hogy szomjan és éhen halni nem fogunk.
Az italpultnál máris inzultusba keveredtünk és már felkészültem, hogy elsimítsam az ügyet, hiszen Aya-t ismerve mindjárt belenyomja a fickó fejét a bólés tálba, de legnagyobb meglepetésemre egy udvarias hölgy mosolygott és bájolgott előttem.
- Ez igen! Megleptél édes! – vettem el én is egy italt és karoltam át kedvesem derekát, hogy körbejárjuk a rendezvényt és további ismerősöket keressünk.
A teleportálgató mutáns nekem is feltűnt és csak biccentettem Aya szavaira, mert sejtettem, hogy előbb-utóbb tényleg baj lesz belőle.
- Én sem akarok, de már nem reménykedem. – néztem az újból eltűnő ittas férfira, aki szerintem szándékosan akarta magára felhívni a figyelmet és nem hiszem, hogy sokat tehetnénk annak érdekében, hogy ezt megakadályozzuk.

Mélyet sóhajtottam, ahogy sétáltam a városban. Nagyjából ekkorra párolgott el bennem minden olyan szándék, hogy valakinek én ma le fogom csavarni a fejét és azt fogom gyakorlóbábunak használni. Az egyetem engem küldött egy konferenciára, hogy előadást tartsak rajta. Lelkiismeretesen fel is készültem, vártam is az alkalmat, kíváncsi voltam. Így utólag elég nagy csalódás volt. A helyi felsőoktatás valami vicc. Megtartottam az előadásomat, de közben szembesültem vele, hogy csupa érdektelen ficsúrral vagyok körbevéve, akik nem az eszüknek, hanem az apuka pénzének köszönhették, hogy lerakták a nyolc elemit. Ennél unottabb, érdektelenebb hallgatóságot még az egyetem legunalmasabb tanárának kurzusán se láttam. Nagyon felmérgesítettek, a végén már gyakorlatilag örültem, hogy lemehettem a katedráról. Lusta bagázs, az ilyeneket szokás jobb helyen beadni valami tehetségtelenség gondozóba, hátha változtatnak a magatartásukon valami trauma hatására. Mert az ilyenekre már csak az hat, semmi más. Na mindegy, túl voltam ezen az egészen, a professzorok pedig legalább elismerték a törekvéseimet. Volt egy-két híresebb koponya köztük, így ez gyógyír volt.

Mindenesetre örültem, hogy mostanra már megszabadulhattam az öltönytől és kényelmes ruhában lehetek. Volt még pár órám addig, míg a repülőm visszaindul New Yorkba, szóval úgy gondoltam, feltérképezem a mágnások városát. Viszont nem voltam hosszú ideje úton, amikor éreztem, hogy megkordul a gyomrom. Nem csoda, hiszen alig ettem ma valamit. Meg is találtam az alkalmas helyet a táplálékszerzésre.
- Jó napot, mivel szolgálhatok?
- Hotdogot kérnék, simán.
- Ketchup, mustár?
- Mustár.
A sarki hotdog stand tulajdonosa neki is állt előkészíteni az ételt, ami eltartott egy darabig, így körbenéztem. Láttam, hogy egy nagyobb zöld övezet mellett vagyok, ahol éppen eléggé nagy csinnadrattát tartottak.
- Jól megy egyeseknek - jegyeztem meg, mert innen láttam, hogy eléggé drága mulatság lehet.
- Nem csoda, a város nagykutyái vannak ott - mondta az öreg. - Maradjon köztünk, de nem mind tisztességes munkával szerezte ám a pénzt.
Hümmögtem egyet, de innentől inkább nem firtattam, hogy kik lehetnek azok. Hamarosan kézhez kaptam a tápanyagot, melyet ki is fizettem, majd kissé arrébb sétáltam és nekiálltam fogyasztani. Jobbnak láttam, ha inkább nem megyek be a park területére. Nincs bejárásom egy ilyen rendezvényre...

-Magácska olyan ismerős - erősködött egy másik ex-megbízóm, akinek az utasítására, kétmillió dollárért, két bandát tettem el láb alól Bronxban nagyjából fél éve. - Biztos nem találkoztunk már?
-Nem hinném - ráztam a fejemet. - Talán csak összetéveszt valakivel. Megesik.
-Na, de...
-Ugyan, hagyd már, George - szólt közbe egy rózsaszín koktél ruhát viselő nő, és határozott mozdulattal tolta félre a férfit. - Ne haragudjon a férjemre, kedvesem, nagyon makacs tud lenni.
-Ugyan, semmi baj - legyintetem mosolyogva.
-Igazán kedves. És milyen csinos a ruhája!
-De feleannyira sem, mint az Öné. Még az ünnepség fénye is elhalványul mellette.
A nő nevetve paskolta meg a vállamat, de mielőtt még válaszolhatott volna, odalépett hozzá egy pincér, hogy telefonon keresik.
-Ugye megbocsát?
-Hát hogyne, természetesen.
-Még rengeteg alkalmunk lesz beszélgetni, igaz?
-Vissza sem tarthat - mosolyogtam tovább rendületlenül, majd ugyanazzal a negédesen vigyorgó arccal fordultam Mike felé, ahogy a nő végre elhúzta a csíkot. - Drágám, ha szeretsz, most azonnal lelősz.
Ha a társasági élet ismételten be is bizonyította, hogy baromira nem érdekli, nekem mi a jó, azért egészen elégedett voltam, hiszen eddig senki sem jött rá, hogy én vagyok az. Ez sokkal jobb arány volt, mint amire számítottam, bár megegyezett azzal, amiben reménykedtem. Erre nézvést legalább nem lehetett egy rossz szavam sem.
Az a barom részeg viszont egyáltalán nem volt képes normálisan, d legalább nem túl feltűnően kretén lenni. Fel-alá rohangált, és időnként olyanokat üvöltött az emberek fülébe, hogy ,,Miért is rúgtam be másfél óra múlva?! Még mindig forog velem a világ!" meg ,,Jobban nézel ki, cicus, mint egy prosti az ókorban! Pedig azok aztán... Húúúúúúúúúúúúúúúú!..." Kérdőn néztem hát Mike-ra.
-Mit mondasz? Kiüthetem?
Bármit is felelt, odamentem hozzá, pont amikor egy fiatal srácot szemelt ki magának, hogy a valószínűleg roppant elmés megjegyzéseivel szórakoztassa. Tajtrészeg volt a pasi, azon is csodálkoztam volna, ha a nevét el tudta volna mondani.
-Jól van, haver, elég a műsorból - tettem a vállára a kezem. - Hazamész magadtól, vagy én rugdossalak odáig? Jól gondold meg, mert én konkrétan a másodikban reménykedek.
Nem jött zavarba. Még csak meg sem ijedt, ami azért eléggé dühített. Ehelyett nagy lendülettel átkarolta mindhármunk nyakát, és vidáman rikkantotta:
-Ti vagytok a legjobb cimboráim! Gyertek, menjünk egy sokkal jobb buliba!
Mielőtt akár a számat ki tudtam volna nyitni, minden elsötétült körülöttünk, és mintha egy hatalmas porszívóba keveredtünk volna, valami folyamatosan szívott minket... nem tudom, merre. A hangzavar borzalmas volt. Valaki bekapcsolva felejthetett több millió tévét, természetesen maxira hangosítva, ügyelve arra, hogy két készüléken még véletlenül sem menjen ugyanaz a műsor.
Aztán a földhöz csapódtunk. Én azonnal elvesztettem az eséstől az egyensúlyomat, és eltaknyoltam. Ahogy körülnéztem, leesett az állam. Forró homokban feküdtem, itt-ott ugyan akadt néhány fűcsomó, gaz, cserje meg néhány fa, de azok is elég kókadtnak, kiszáradtnak tűntek. Az égen egy darab felhő nem volt, a nap viszont kegyetlenül tűzött. A távolban sziklás hegyek magasodtak, előttünk viszont hatalmas üres préri, ami fölött hullámzott a levegő a melegtől.
A távolból patadobogás semmivel össze nem téveszthető hangja hallatszott, ami egyre jobban közeledett. Különös túravezetőnk eddigre már ki is rohant a semmibe, és két karjával csapkodva üvöltött:
-Jackie, fiú, hát hiányoztam?
A nagyon is furcsán öltözött lovasok egyike megközelítette a férfit, és mindenféle teketóriázás nélkül fejbevágta, hogy ájultan zuhant a földre. Aztán leszállt, feldobta keresztbe a lova hátára, majd ismét nyeregbe pattant, és társaival együtt elvágtatott.
-Hé! - kiáltottam utánuk. - Hozzátok vissza, rohadt gyorsan el kell innen vinnie, mivel hogy... Tényleg, hol az istenben vagyunk? - forgolódtam tanácstalanul.
Kezemmel elernyőzve a szememet a tűző napsugarak elől a távolba meredtem, ahogy egy kis városka képe bontakozott ki lassan képrázó tekintetem előtt.
-Szerintem célozzuk be - mutattam előre. Aztán feltűnt a harmadik utas is. - Te meg ki a franc vagy? Mindegy, most együtt kell lennünk, legalábbis én ezt ajánlom. Én Aya vagyok, ő meg Mike. Mehetünk?
Hacsak nem volt ellenvetésük, nekivághattunk a gyalogútnak, amihez foghatót őszintén kívánom, soha többé nem fogok megtenni. A forró levegő felkavarta lépteink nyomán a nem sokkal hűvösebb port, ami csípte a szemem és a torkom, és ráragadt izzadt bőrömre. De utáltam azt a kb. fél órányi sétát!
Amikor pedig megérkeztünk... hát én majdnem dobtam egy hátast.
-Mi a...?
A poros út két oldalán fából tákolt épületek álltak, előttük pedig lovak várakoztak kikötve, postakocsik és szekerek gurultak sietve, kalapos férfiak és bő szoknyás nők sétafikáltak, szóval egészen biztos lehettem benne, hogy én még mindig ott fekszem, ahova estem az előbb, és most nagyon nagy állatságot álmodok, vagy esetleg még mindig a buliban fetrengek, mert túl sok sört ittam.
-Ha valaki tudja, mi folyik itt, legyen olyan bájos, és világosítson fel - fordultam a két férfi felé.

Igazán kíváncsi voltam, hogy lesz e valaki, aki akár csak célzást is tesz, arra, hogy Aya ismerős neki, de persze annak örültem volna, ha ez nem következik be.
Erre mondják, hogy „ember tervez Isten végez”, mert természetesen belebotlottunk egy jóemberbe, vagy rosszba, nézőpont kérdése, aki eléggé kötötte az ebet a karóhoz, hogy valahonnan ismerős neki az én drágám.
Már az érkezésünkkor eléggé ledöbbentem Aya úrinő viselkedésén, de amit itt előadott a piócaként tapadó férfi feleségének, attól egész egyszerűen leesett az állam.
Mikor végre megszabadultunk tőlük büszkeségtől ragyogó szemekkel néztem az én gyönyörű és illemtudó menyasszonyomra.
- Ez valami csodálatos volt! Akár holnap bemutathatnálak King-nek és akkor sem jönne rá, hogy te vagy, ha rád lenne tetoválva. – öleltem át boldogan, habár nagyon reméltem, hogy ez a fennkölt viselkedést csak akkor fogja gyakorolni, ha társaságban vagyunk és egyébként megmarad nekem a régi, szabadszájú Aya. – Ne aggódj a hárpia miatt, majd elkerüljük! – mondtam neki mosolyogva.
A részeg fickó viszont nem bírt magával és nagyon úgy nézett ki a helyzet, hogy nem lesz jó vége az ügyködésének. A szája meg egyfolytában járt és hülyébbnél hülyébb dolgokkal sokkolta a vendégeket, így mikor Aya megunta a ténykedését egyáltalán nem volt kifogásom az ellen, hogy eltüntesse ezt a bolondot a színtérről.
Így aztán mikor egy hotdogot majszoló srácra vetette ki a hálóját, aki ráadásul nem is a vendégek számát gyarapította valószínűleg, mivel í park szélé ácsorgott, akkor jött el az idő, hogy kijjebb tessékeljük.
Azonban nem úgy sült el a dolog ahogy számítottunk rá, mert ez a szerencsétlen egyáltalán nem vette a lapot, sőt mintha még élvezte is volna, hogy partnerei akadtak és használta a képességét, azaz egyszerűen magához ölelve minket Aya-val és az idegen srácot, elteleportált.
Vagyis valami ilyesmit csinálhatott, habár nekem csak Szellemmel volt ilyen tapasztalatom, de ez egészen más volt, zavarosabb és kaotikusabb.
Mikor végül keményen földet értünk, vagyis homokot, mert az volt a talpunk alatt, akkor már alig bírtam visszafogni magam, hogy be ne húzzak neki, de azonnal elrohant, nagy ordibálások közepette.
- Állj meg te idióta! És azonnal vigyél vissza minket! – léptem volna utána, de egyrészt megláttam Aya-t a földön és gyorsan felemeltem, másrészt lovasok vágtattak elő a forróságtól remegő semmiből és leütve a bolondot, egyszerűen elrabolták, hiába kiabáltunk utánuk.
- Ez a szerencsétlen valahová a sivatagba hozott minket? – néztem körül, ahogy mindannyian, mivel a vétlen idegen is csatlakozhatott kis csapatunkhoz. – Hogy a fenébe keveredünk vissza innen, ráadásul ebben a szerelésben. – mutattam a nem éppen ide való ruházatunkra.
Mikor Aya a távolba mutatott és megláttam a házakat, azért kissé jobb kedvem lett, de ha előbukkanna a fickó, aki idecipelt minket, azért lenne hozzá egy-két keresetlen szavam.
- Menjünk! Már, ha Ön is velünk tart! – néztem a srácra kíváncsian, hiszen Aya gyorsan lezavarta a bemutatkozást.
Rohadt meleg volt! Mire elértük a szélső házakat, már az ingem is csupa víz volt, pedig a szmokingomat a kezemben vittem már jó régen. A szám kiszáradt a száraz levegőtől, melyben csak a karcos homokszemcsék kavarogtak.
Csak raktam egyik lábam a másik után és mikor Aya megtorpant majdnem neki mentem, így gyorsan felemeltem a fejem és igazat kellett adjak neki, hiszen elég érdekes látvány tárult a szemünk elé.
- Hát hmmm….. – nyögtem ki a kérdésére. – Azt hiszem valami western film forgatásba csöppentünk, de ez legalább jó hír, mert tudunk telefonálni valami szállítóeszközért. – ugyanis az én mobilom valamiért nem talált térerőt, ezt már a gyalogtúránk elején meg kellett, hogy állapítsam.
- Javaslom keressük valami normális embert, aki el tud igazítani minket. – indultam meg a poros utcán.

A hotdog szépen lassan elfogyott, megtöltve a bendőmet egy időre. Éppen lenyaltam a kifröccsent mustár maradékát a kezemről, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki odalép hozzám. Ránéztem erre a nem mindennapi, valószínűleg a fogadásról áttántorgott alakra, kérdően. Hát mit ne mondjak, nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy tudjam, már nem szomjas. Egyetemistaként elég sok részeg ember láttam és már maga a megjelenése is megért egy misét. Ha ez nem lett volna elég, amikor kinyitotta a száját, hogy megszólítson, kissé úgy éreztem magam az elkövetkezendő másodpercekben, mint akinek odatojt volna egy bűzösborz. Meg is tántorodtam tőle egy kicsit. Ám aztán a szavak ideje nem tőle jött el, hanem egy megjelenő hölgytől. Ránéztem a nőre. Na, most vagy nekem volt túlságosan tág a fantáziám, vagy most tényleg az egyik kedvenc japán énekesnőm jelent meg egy eléggé jó kondiban levő férfival az oldalán. Kissé el is méláztam ezen a gondolaton, szóval már csak azon kaptam magam, hogy a szomjtalan fickó átkarol engem a másik kettővel együtt és... izé, ez most mi volt? Úgy éreztem magam, mint a golyó, amit belöknek a flipperbe azzal a karral. Vagy inkább csillagkapu effektet kellett volna mondanom? Hirtelen gyorsulás, elmosódó ,,képernyő", kissé süvítő hang, aztán hoppá.
,,Anyádat!"
Ez a nem túl szép gondolat futott át az agyamon, amikor arccal csattantam a homokban. Pár másodpercig a homokban feküdtem, míg az eset hatása alatt voltam. Soha az életben nem teleportáltak még el, szóval beletelt némi időbe, mire felemeltem a fejemet. Elsőként kiköptem a számba került homokot. Másodjára szembesültem vele, hogy az ittas ,,barátunkat" éppen most vágják lóhátra és nyargalnak el vele. Ekkor szembesültem vele, hogy van még rajtam kívül két másik emberke is velem: akik odajöttek leszerelni a részeget. A férfi kiabált is valamit az elhaladók után, nevezetesen, hogy vigyen minket vissza. Mi a csuda, gondoltam. Csak nem egy mutáns. Ahogy szembesültem vele, hogy valószínűleg az a részeg fickó hozhatott ide minket. Ha pedig őt elviszik.
,,Azt a leborult szivarvégét!"
Gyorsan térdre emelkedtem, de már késő volt, hogy megpróbáljam visszafordítani őket a képességemmel. Túl messzire jutottak, mire eszméltem.

- A nevem Andrew, örvendek - reagáltam a nő amúgy nem pont megfelelő kérdésére, de hát istenkém, ez van, ezt kell szeretni.
Ezzel a rövid traccspartival indultunk útnak mi hárman. Hát igen, Mike-nak igaza volt, a rajtuk levő ruha egyáltalán nem sivatagi túrára volt jó. Még jó, hogy előzőleg átöltöztem, gondoltam. Mondjuk nekem meg ott volt a táskám, ami nem pont könnyű volt. De azért meneteltem utánuk. Egy idő után előkerült a táskámból egy üveg víz. Elég sokat beszéltem ma, szóval kiszáradt a szám, így kellett a folyadék. Először megkínáltam a két társamat, csak utána ittam egy keveset. Mentünk, mendegéltünk, lógott a nyelvünk, aztán egyszer csak megérkeztünk ahhoz a bizonyos településhez.
- Mint ha valami spagettwesternbe csöppentünk volna - jutott eszembe az egyik Hill-Spencer film. - Vagy émisek.
Több okosság nem jutott az eszembe, szóval inkább csendben maradtam. A nő túlsó felén sétáltam be a településbe. Lassan körbehordoztam a tekintetemet. Közben a nő kérdése is eljutott a tudatomig, de nem mondtam rá semmit, mivel nem volt meg a szükséges információ a válaszra.
- Támogatom az ötletet... csak nehogy valaki olyat találjunk, aki párbajozni akar...

-Nagyon jó ötlet életem - veregettem meg a hátát, majd a kezem a nyakára tévedt, hogy lehúzzam magamhoz, és futó csókot nyomjak a szájára. - Csak éppen itt nincs egy darab kamera, lakókocsi, sminkes vagy megafonnal rohangáló rendező. Ezek igazinak tűnnek.
Andrew ötletét is persze fontolóra vettem, de neki egyrészt nem adtam vigaszpuszit, másrészt az övét is el kellett vetni.
-Láttál már olyan ámist, aki ennyire díszesen öltözött és még ékszert is hordott? Aligha. Szerintem ezek simán buggyantak.
Ahogy az emberek között haladtunk az egyik épület előtt egy fából faragott hintaszékben morcos férfit pillantottam meg, ahogy ringatózva olvasta szokatlan betűtípussal írt újságját. Közelebb hajolva hozzá elhaladtamban még ki tudtam venni a felülre nyomtatott dátumot: 1898. június 20.
-Mi a szaros... Hé! - kiáltottam rá az ürgére, mire az lustán felém fordította a fejét, és lejjebb eresztette az újságot. - Mi a jóisten folyik itt? Nehogy már azt akarja, hogy elhiggyem, ez itt 1898, haver.
A férfi flegmán mért minket végig, aztán eldobta az újságját, és lassan felállt. Ingén ezüstszínű csillag csillant meg, aminek a közepére a ,,Seriff" szót vésték.
-Seriff - forgattam a szemem. - Na, maguk se néznek ki sokat belőlünk. Na, ki vele, mi folyik itt!
A ,,seriff" még egyszer végigmért minket, aztán még mindig lusta, de azért határozott és úgy néztem, gyakorlott mozdulattal húzta elő a fegyverét, amit azonnal ránk is fogott. Meghökkenten néztem a pisztolyt. Egy 45-ös Colt?! Ez most szórakozik velem? Egy hatlövetűvel fenyeget engem?
-Nem nagyon szeretem a furcsa idegeneket a városomban - jelentette ki barátságtalanul. - Úgyhogy azt ajánlom, húzzák meg magukat, amíg itt vannak, és amint lehet, álljanak odébb.
-Csak a miheztartásvégett, apafej - léptem közelebb. - Rohadtul oda megyek, ahova akarok, és egy magadféle kretén idióta...
Mondtam volna én tovább is, ám ekkor megakadt a szemem egy kiszögezett hatalmas papírlapon, amire alul is felül is a WANTED felirat díszelgett, a kettő között pedig a pofa képe, aki idehozott minket. Megböktem Mike-ot és a képre mutattam.
-Ki ez a fickó, és hol van? - fordultam ismét a seriffhez fejemmel a plakát felé biccentve.
-Egy bűnöző - felelte még mindig bizalmatlanul méregetve minket. - Több városban körözik, de erre még nem tévedt. Viszont úgy tudom elég sok fejvadász van már a nyomában.
-Aha, kösz. Jaj, az ég szerelmére, tedd már el azt a csúzlit - legyintettem a fegyvere felé. - Már itt sem vagyunk.
-Bölcs döntés - bólintott, aztán Mike és Andy felé fordult. - Nem tudom, melyik kupiban szedtétek össze, de szerintem ráfizettetek.
Már épen indultam, de szavai hallatán mozdulat közben dermedtem meg, majd lassú, fenyegető mozdulattal fordultam vissza. Kezem már megindult lefelé a bokámra erősített tok felé, amiben ott pihent egy igazi pisztoly, de aztán mégis hagytam a fenébe. Hiszen viselkednem kellett, ez volt a cél.
-Maga már csak tudja, mi? - vetettem oda neki, aztán ismét sarkon fordultam, és célba vettem az utca túloldalán lévő lengőajtós kocsmát.

Jobban megnézve tényleg nem látok filmfelvételhez szükséges kamerákat, állványokat, de hát lehet, hogy arrébb vannak, ezért még nem adom fel az ötletet.
Andrew felvetésére, hogy amisok lennének én is csak a fejem rázom. Már láttam ilyen kolóniát és az cseppet sem hasonlított ehhez.
Viszont nem volt sok választásunk, mint hogy beljebb haladjunk és valakit megkérdezzünk merre is járunk és hogy keveredhetnénk vissza Dallasba vagy esetleg haza, mert hát annak a fogadásnak már úgy is lőttek, ilyen ruhában és piszkosan nem mehetünk vissza.
Mikor Aya megcélozta a nyikorgó hintaszékben olvasgató „seriffet”, már ha hinni lehet az épület homlokzatán díszelgő feliratnak, kénytelen voltam követni, de végül is nem rossz ötlet egy hatósági emberhez fordulni, még ha talán színész is az illető.
A jól ismert vehemencia sem lepett meg szerelmem részéről, legfeljebb a férfi jobban csipkedi magát, az viszont nálam is kiverte a biztosítékot, mikor megemlítette a dátumot: 1898.
Amikor azonban a fickó előhúzza a pisztolyát, ami nagyon is korhűnek tűnt és ráadásul igazinak, máris visszább húztam Aya-t és már bántam, hogy nem hoztam magammal a szolgálati fegyverem, de hát én egy gazdag emberekkel tömött fogadásra mentem emberek!
Tudtam, hogy ezzel a megmozdulásával nem fogja belopni magát Aya szívébe és nem is csalódtam, hiszen minden igyekezetem ellenére közelebb lépett a „seriffhez” és beolvasott neki.
- Bocs haver, de talán nem kéne ennyire komolyan venni a szerepét! – tettem még hozzá morcosan, mert már marhára elegem volt a hőségből és a porból, meg a hülye emberekből és haza akartam menni. – Csak mondja meg hol találunk egy telefont, hogy hívjunk egy taxit, és már itt sem vagyunk, a „maga” városában”!
Aya bökdösésére kérdőn néztem rá, majd a mutatott plakátra és ekkor belém szorult a további mondanivalóm. Hiszen ez az e részeg fószer, aki ide teleportált minket! Ki lehet ez, valami nagymenő mecénás és így akar bekerülni a filmbe? Mert ha még sem ez a variáció áll fenn, akkor nagyobb a baj, mint amire először gondoltunk! És, ahogy a …….a seriff, és ezek szerint egy IGAZI SERIFF szavait hallgatom, nagyon úgy néz ki, hogy az utóbbi sejtésem az igaz.
- Mondja uram, ki most az ország elnöke? – kérdezem gyanakodva és nagyot nyelve, mert már előre félek a választól, mert ha William McKinley-t mond, akkor felköthetjük a gatyánkat, mert az a hatökör, aki azon a plakáton díszeleg, nem csak elteleportált minket, deaz időben is visszahozott, méghozzá a vadnyugatra!
- Azt a jó……. – nyelem le a káromkodás másik felét, hiszen Aya most épp a jólneveltséget gyakorolja, akkor én már ne legyek rossz példa. – Sürgősen elő kell kerítenünk ez a faszit! MIIIII???? Fejvadászok! Hallottátok? - lépek a közben a kocsma felé startoló Aya után., aki a seriff csipkelődő szavaira azonnal felfortyan.
- Na, na, na, bébi! – fogom meg a karját, amikor a bokája felé kezd araszolni a keze, de úgy látom magától is sikerült visszafogni magát.
- Ááááá! Ne higyjen a látszatnak seriff! – intettem a bajuszos férfinek, aki közben eltette a pisztolyát. – Viszont ajánlhatna egy helyet, ahol tudunk lovat és valami ruhát szerezni, na meg fegyver sem ártana, ha már itt tartunk.
Ha Andrew is velünk tart, akkor tovább indulunk, de én először nem a kocsmár venném célba, hiszen úgy kirívunk ebből a környezetből, hogy még egy barátságosabb birkapásztor is belénk kötne. Ez a vidék meg nem a béketűrő emberekről volt híres az emlékeim szerint.
- Aya, először szerezzünk valami normális öltözetet és főleg FEGYVERT! – fogom vissza a lendületét. – Neked mi a véleményed? – nézek Andrew-re, hiszen most nagyon úgy néz ki együtt vagyunk a slamasztikában.

Ahogyan körbenéztem ebben a koszos porfészekben, valahogy egyre jobban kezdett az az érzésem lenni, hogy túlságosan igazi minden. Anno tanulmányai során nézegettem archív képeket az ország különböző régióiról. Vagy egy rendező nagyon jól érti a dolgát és teljesen hiteles díszleteket dolgozott ki - amit kétlek -, vagy... időutazó lettem? Nane, azt hiszem, túl sok Doctor Who-t néztem és már kezd az agyamra menni a téma. De mint egy kis szemtelen légy, ottmaradt a gondolat. Amikor megláttam az újságot, elmosolyogtam magam.
- Vicces egy dátum.
Pontosan 1898. június 21-én, vagyis holnap, a Havannában állomásozó egyik csatahajót el fog süllyedni. Ezt majd a spanyolokra fogják, így az amerikaiaknak lesz oka beavatkozni a kubai harcokba. Ez új szigeteket jelent az országnak amellett, hogy Kuba védnöksége mögé bújva megszüntetik a térség spanyol dominanciáját. Hiába, az emberi... najó, már megint előjött belőlem a történész és nem figyeltem. A korábbi gyanúm pedig beigazolódott, tényleg visszamentünk az időbe. Mondjuk ezen most nem kezdtem el filózni, mert a törvény túlreagáló őre, akihez odamentünk, eléggé komolyan vette a munkáját. Lélegzetvisszafojtva figyeltem a történteket. Így fel se tűnt az a bizonyos körözési plakát, csak amikor már Aya felhívta rá a figyelmet. Oké, már csak ezt hiányzott. Az emberünk nem elég, hogy előszeretettel játszik az idővel, de még körözik is a fejvadászok. Mindenesetre azt sikerült megúszni, hogy a seriff kipumpáljon minket ólommal és hamarosan már eltávolodtunk tőle. Az agyam elkezdett zakatolni, hogy most akkor mi legyen, de szót is kellett adnom nekik, hiszen Mike kérte a véleményemet.
- Akármit is akarunk lépni az ügyben, gyorsnak kell lennünk. Az előző fiaskó alatt valószínűleg az egyik fejvadász kapta el a... ,,barátotokat". Amint magához tér és felfogja, hogy bajban van, habozás nélkül el fog tűnni innen, mi pedig itt ragadtunk - elgondolkodtam. - Ha jól emlékszem, akkor a fejvadász Jackie-nek hívta. Eléggé elterjedt név a korban, de talán a kocsmában tudnak róla információkat adni, ha eléggé hirhedt személyről van szó.

-Na ugye! - mutattam diadalittasan Andrew felé. - Először a kocsmába megyünk infoért, ha valaki kekeckedik kinyírom a fené... Mármint! - kaptam észbe, és gyorsan korrigáltam. - Meggyőzöm, hogy nem szép dolog kötekedni, szóval ne izgulj, drágám, nem lesz semmi baj. Aztán tőlem mehetünk cowboy-nak öltözni. De ha valahol lehet tájékozódni, az a kocsma. És egyetértek Andrew-val. Ha ez a fazon kijózanodik, azonnal lelép, ha van egy csöpp esze. Mondjuk erre azért nem vennék mérget, de ne bízzuk el magunkat. Arról nem is beszélve, hogy úgy be volt tintázva, hogy lehet, hogy nem is fog rá emlékezni, hogy hozott magával valakit. Szóval gyorsnak kell lennünk, nem akarok száz évet várni, amíg végre normális fegyverhez juthatok.
Ha esetleg még mindig volt ellenvetése, a kezemet a szájára tapasztottam, és közelebb hajolva hozzá suttogtam:
-Nyugi már! Nem tudom, mennyire emlékszel rá, hogy a csajod maga Aya Caine. Ha itt még nem is tudnak rólam, az még nem azt jelenti, hogy kevésbé tudom megmenteni a seggedet, ha baj lenne.
Miután eltávolítottam a kezemet az útból, még cuppantottam egy nagyot a szájára, aztán, hogy leegyszerűsítsem, belemarkoltam a karjába, és vonszoltam magam után.
Lendületesen löktem be a lengőajtót, majd pár másodperces terepszemle után becéloztam a bárpultot.
-Gint! - vetettem oda Cheyenne-stílusban.
A csapos gyanakodva végigmért, és felvonta a szemöldökét, mire közelebb hajoltam hozzá, és a lehető leglassúbb kínhalált ígérő tekintettel sziszegtem:
-Mondom: gint!
A csapos végre biccentett egy kurtát, és kitöltött nekem egy pohárba némi színtelen, bivalyerős italt, ami messze sokkal erősebb volt, mint az otthoni, de nekem annál jobban ízlett.
-Ez a kettő meg dögöljön szomjan? - reccsentem rá, mire újabb biccentés és jóval nagyobb kapkodást követően Andrew és Mike is megkapták a porciójukat.
Amit nem tudtam felmérni akkor, amikor bejöttünk, most a pult fölötti tükörben vettem szemügyre, ami az italospolc hátsó fala volt, szóval az üvegek némiképp belógtak a képbe, de azért a diszkrét leselkedéshez megfelelő volt. Egy mocskos fapadlós lebuj volt izzadt, piszkos részegekkel, zsugázó helyiekkel, visítozó örömlányokkal, és persze a zongora mögött ülő klimpírozó barommal. Őszintén a filmekben sokkal jobban festettek az ilyen helyek. Talán, mert a tévé előtt nem lehetett érezni, mennyire megreked az ilyen légkondicionálást, normális szellőztetést nem ismerő helyeken a foró, fullasztó levegő.
Miközben azt figyeltem, melyik lehet eléggé jól informált, hogy megtudjunk tőle valamit, észrevettem, hogy néhányan máris kiszemeltek maguknak, amit annyiban nem csodáltam, hogy az ő szemükben tényleg belőhetetlenül furcsán öltözködtünk, úgyhogy úgy téve, mintha csak a lábamat vakarnám meg, előhúztam a pisztolyomat a bokámra erősített tokból, és előre az övembe csúsztattam, csak lazán, hogy könnyedén elő tudjam kapni, ha baj lenne.
-Lehet, hogy a csapost kéne kikérdezni - dörmögtem oda a fiúknak. - Általában ők azok, akik tudnak mindent, nem?
Még alig értem a mondatom végére, amikor valaki hátulról megütögette a hátamat. Még kortyoltam egyet az italomból, mielőtt hátrafordultam volna. Egy a többiekhez hasonlóan szurtos pasi volt napbarnította borostás arccal, és valami eszméletlen szaggal. Kihívóan bámult rám összeszűkült szemmel, két társa pedig két oldalról várakozott, és egyikükből sem az sütött, hogy ,,Elnézést, meg tudná mondani, merre van itt a postakocsi megállóhelye?"
-Idehallgass, te tyúk. Ez itt nagyon nem a te kotlóhelyed, úgyhogy vegyél vissza, mielőtt még bajod esik. Hagyd meg a keménykedést a férfiaknak, te meg húzzál vissza a kupiba. Ez itt a mi területünk!
-Elhiheted nekem - válaszoltam unottan -, rohadtul lesz@rom, kinek a területe ez. Oda megyek, ahova akarok, és ha ezzel bajod van, azt ajánlom, inkább csukd be a szemed, mert ha nekem rinyálsz, sokkal jobban fog fájni. És utána nem hogy az ilyen lepukkant csehókban nem tudsz keménykedni a többi seggfejnek, de még a kupiban a csajoknak sem... ha érted, hogy értem!
Erre már annyira elsötétült a képük, amennyire úgy sejtettem, az agyuk már régen megtette, és úgy reagáltak, ahogy az várható volt. Egy pisztoly... két pisztoly... három pisztoly. Még rendesen fel sem tudták emelni a fegyverüket, mikor én már ki is lőttem a kezükből gyors egymásutánban. A kocsmában néma csend lett, de tudtam, hogy ez inkább a különös fegyvernek szólt, semmint a profizmusomnak.
-És kuss legyen! - tettem pontot az i-re, aztán visszafordultam a pulthoz, eltettem a pisztolyomat, és ismét az ivásra figyeltem. Hallottam, ahogy a három pár láb sietősen távozott, mögöttünk pedig ismét felcsapott a hangzavar, kicsit talán izgatottabban, mint eddig.
-Szóval - folytattam, mintha mi sem történt volna - én arra szavazok, hogy a csapost kell megkérdeznünk.

Persze Aya-nak csak arra volt szükség, hogy valaki megerősítse abban az elhatározásában, hogy a kocsma bevétele az jó ötlet így elsőre, és mivel Andrew hasonló véleményen volt, így egész egyszerűen le voltam szavazva.
Nem mondom, hogy nem volt logika abban, amit mondtak, és lehet, hogy én sok western filmet néztem gyerekkoromban, de valahogy bennem az maradt meg, hogy egy vadnyugati kisvárosban pont az a legveszélyesebb hely, ezért úgy bemerészkedni, hogy csak Aya-nal lapul egy kis stuki, szerintem nem a legjobb ötlet, de hát ahogy mondják sürget minket az idő.
- Akkor is azt mondom, hogy rá kéne szánni pár percet, hogy vegyünk vagy szerezzünk valah……hom femereket. – fejeztem be szerelmem ujjával a számon, miközben nyugtatgatni próbált. – Hát jah! – sóhajtottam mikor már elvette a kezét. – Talán pont ettől félek. – mondtam csak úgy magamnak és hagytam, hogy lekenyerezzen egy csókkal és magával vonszoljon az ivóba.
Természetesen azonnal nagy feltűnést keltettünk, de úgy tettünk, mintha ez minket egyáltalán nem zavarna, de legalábbis Aya volt ebben a legjobb, főleg ahogy leutánozva a legtöbb film ilyenkor szokásos jelenetét, lazán a pulthoz sétált és rendelt a megrökönyödött csapostól italt.
Kisebb hezitálás után, ami közben nem voltam biztos, hogy a férfi nem azt latolgatja, hogy előkapja a pult alól a winchesterét és azzal kerget ki minket, végül is kiszolgált minket, de az én tarkóm már bizsergett a ránk szegeződő pillantásoktól.
Meg mertem volna rá esküdni, hogy nem fogjuk megúszni balhé nélkül, hiszen voltak szép számmal már az italtól bátor emberek és mivel csak ránk kellett nézni, hogy számtalan okot találjanak a belénk kötésre, na meg nem utolsó sorban egy szál fegyvert sem láthattak nálunk, remek céltáblák voltunk.
A zakómat letettem a mellettem lévő székre és felkészültem, hogyha harcra kerülne a sor nem érjen váratlanul. A kocsma ez eddig fülsértő lármája, hirtelen félbeszakadt, mikor Aya mögé megérkezett három bátor legény. Tipikus bajkeverőknek néztek ki.
- Hát, ha gondolod szívem, míg elbeszélgetsz a fiúkkal, addig én megkérdezhetem. – válaszoltam Aya-nak, ahogy megfordultam, hogy szembe álljak a látogatóinkkal.
A párbeszéd győztesének személyében egy percig sem kételkedtem, hiszen ezek a nagylegények még sosem találkozhattak az én drágámhoz még hasonlóval sem, így a cipője talpáig sem értek fel. Csak ezt ők még nem tudták! Pár percig….Aztán eldördültek a lövések és én elernyesztettem a titokban megfeszített izmaimat, mert máris három fegyvertelen, a kezét babusgató és leesett állú, megszeppent fickó állt előttem, akik gyorsan az ajtó felé vették az irányt, kellően megszégyenülve.
- Kérdezzük! De, ha lehet tempósan, mert érzésem szerint ezek nem fogják ennyiben hagyni! – nézek még a lengedező ajtó irányába. – Túl nagy az egója az ilyeneknek és azt, hogy egy nő bánt el velük nem tudják lenyelni.
Egyelőre azonban béke és nyugalom honolt most az ivóban, így semmi nem akadályozta meg, hogy kérdőre vonjuk a csapost.
- Mondja jó ember, ismeri azt a Jackie fiút, aki ott ki van plakátolva a seriffnél? Nem tudja merre tanyázhat? Vagy esetleg, hogy ki pályázott a fejére mostanában? – nyúlok a zsebembe és húzok elő pár dollárt, hogy hátha jobban megoldja a nyelvét.
Igaz, közben eszembe jut, hogy nem biztos, hogy ez a pénz jó lesz ide, de hát próba szerencse.

A következő pár másodpercet azzal töltöttem, hogy valamiért eléggé érdekesnek találtam az egyik ereszcsatornát. Alapvetően így reagáltam, ha a társaság párjai éppen... közel vannak egymáshoz. Szóval megvártam, míg vége a megbeszélésnek és baktattam a többiek után. Ahogy körbenéztem, valahogy eléggé furcsán éreztem magam. Féléveket töltöttem a vadnyugat tanulmányozásával, de álmomban sem gondoltam volna, hogy meg is nézhetem, milyen igazából. Teljesen más, amikor az ember szembesül a történelemmel, mint amikor elolvassa a tankönyvben. Mélyet szippantottam a levegőből. Más körülmények között talán jóba lettem volna a fickóval, aki ezt csinálta, elvégre megnézhetném a jeles eseményeket. Viszont... abba meg nem akartam belegondolni, hogy ez az ártatlannak tűnő kiruccanás milyen változásokkal lesz a jövőre nézve. Szinte vártam, hogy találjak egy fényképet, rajta egy sírkővel, Clint Eastwood néven... ah, rohadt mozi. Elértük a kocsma bejáratát, én meg megfontoltam, hogy vajon, okos döntés-e. Aya eléggé kihívóan volt felöltözve és igazából csak azért nem bámultam, mert nem szokásom az ilyesmi. Az itteniek viszont nem pont a prűdségükről voltak hírhedtek. No mindegy, már nyílik a kocsmaajtó.

Egy rendező se alakíthatott volna ki ilyen hiteles díszletet. Megvolt a kocsmának az a jellegzetes hangulata, amit egyszerűen nem lehetett lemásolni. Megvolt az az otthonos varázsa... ezzel együtt a veszélyessége is. Hamarosan a pultnál voltunk, ahol Aya megint alakított. Szegény megszeppent kocsmáros tölteni kezdett, de én jeleztem neki, hogy köszönöm, nem kérek. Nem voltam nagy piás és elég könnyen a fejem tetejére tudtam állni egy ütősebb piától... most meg kellett a tiszta ész. Főleg, ha több ilyen jelenet lesz, ami megtörtént a pultnál. Kissé össze is rezzentem, amikor Aya elsütötte a fegyvert háromszor... nem is akárhogy. Most lőttek először a közelemben éles fegyverrel, szóval érthető a riadalom. Kezdtem gyanakodni, hogy ez a kis ártatlannak tűnő leányzó nem is olyan átlagos. Mindenesetre megtett a hatását a dolog, a fickók eltakarodtak. Lenéztem a földre, majd gyorsan leguggoltam és összeszedtem a három töltényhüvelyt. Valószínűleg a régészeknél a 21. század felfedezése lenne egy ilyen lelet, de inkább nem akartam, hogy tárgyi bizonyíték is maradjon utánunk. A szellemi termékek hamarabb elkopnak.

Inkább nem fordultam a pult felé vissza, hanem hátrafele néztem, hogy nehogy meglepjenek minket a lesipuskások. A vadnyugat emberei nem pont a könnyű feladás hívei. Ahogy viszont hallgattam Mike-ot, elfordítottam a tekintetem.
- Bocs a kiigazításért, de a fejvadászt hívták így, nem azt, akit keresünk.
Közben észrevettem, hogy Mike mivel is akarja megoldani a csapos nyelvét. Vetettem rá egy figyelmeztető pillantást, hogy talán nem kéne, de aztán megintcsak elfordultam a pulttól, ráhagyva a dolgot. Akárhogy is, a 19. században fizetni 21. századi bankókkal talán ne ma legokosabb döntés. A végén még a csapos kiszúrja és feljelent minket a seriffnél hamisításért. No mindegy, talán szerencsénk lesz, de látom előre, hogy az igazi korunk numizmatikusainak lesz meglepetésben részük...

-Hé, apukám, mond csak nem ismersz véletlenül egy Jackie nevű fejvadászt? - néztem a csaposra félrelökve kiürült poharamat.
-De igen - bólintott tisztes távolságot tartva tőlünk. - Mind az ötöt.
-Nekem az a Jackie kell, akit nagyon érdekel az a fickó - mutattam a kocsma falán is ott díszelgő WANTED plakátra.
A kocsmáros épp csak arra pillantott, és máris leesett neki a tantusz.
-Óóó - bólintott ismét, de ezúttal egy lassút. - Járt ma itt, el is kapta a semmirekellő suhancot, de tovább vitte a szomszéd városba, mert ott többet tűztek ki a fejére. A seriff nem örült neki, nagyon nem...
-Jól van, a többi már nem érdekel - vágtam el a szavát egy intéssel, majd a többiekhez fordultam. - Na, húzzunk innen a francba, itt akkor nincs semmi keresnivalónk.
Lepattantam a bárszékről, de alig érte a talpam a földet, máris csattant a csapos határozottnak beállított, de még mindig egy kicsit reszkető hangja.
-Már elnézést, de a két gin összesen egy húsz lesz.
De nem volt ottani pénzünk. Vagyis akkori pénzünk. Na, mindegy, a lényeg, hogy nem tudtunk mivel fizetni. Nem akartam további balhét, úgyhogy csak visszasétáltam, és hűvös mosollyal az arcomon közel hajoltam hozzá.
-Ó, elnézést, milyen figyelmetlen vagyok - csóváltam meg a fejem, majd ismét előhúztam a pisztolyomat. - Jaj, annyi itt a kacat, a pénz meg persze legalul.
A pisztoly csöve egyenesen az arcába mutatott, egy laza mozdulattal kibiztosítottam, aztán vártam, mikor törik meg végre. Nem kellet sokáig várnom.
-Tu-tudják mit? - hebegte a fegyverre bandzsítva. A ház vendégei voltak.
-Ez igazán kedves - biccentettem, majd eltettem a stukkert, és megindultam kifelé.
Odakint körbenéztem. Pont a kocsma mellett volt az istálló, de a bejárata nem az utca felől nyílt, hanem hátulról, ami éppen kapóra jött, mert nem akartam túl nagy feltűnést. Legalábbis nagyobbat, mint, amekkorát már így is kaptunk.
-Én bementem - jelentettem ki fejemmel az istálló felé intve nem kifejezetten zavartatva magam, hogy ők akarnak-e jönni. Kit érdekel? Én igen.
Siettem, hogy el ne késsek, és szerencsémre még ott is találtam a három jómadarat, akik még csak eddigre végeztek a lovaik felnyergelésével. Már éppen felpattantak volna a hátasaikra, amikor ismét kibiztosítottam a rájuk szegezett pisztolyomat, és elégedetten elvigyorodtam.
-De nem ám! - susogtam.
Feltartott kézzel szitkozódva léptek hátrébb. A nyergek alatt puskát és gagyi hatlövetűt láttam megcsillanni, de elég volt az egyiknek egy óvatos oldalpillantást vetnie rájuk, és máris rárivalltam.
-El a kezekkel, te seggfej! Mind a három a falhoz takarodik és kussol!
Mikor morgolódva bár kénytelen-kelletlen mégis engedelmeskedtek, megint felfelé csusszantak a szám sarkai.
-Vetkőzni! - kértem nyájasan.
-Mi van? - horkant fel az egyik.
-Azt mondtam - emeltem magasabbra a pisztolyt -, vetkőzni!
Kénytelenek voltak engedelmeskedni, én pedig kis híján hahotázni kezdtem, amikor előkerültek a kezeslábasok, amit akkoriban hordtak fehérneműnek, de arra nem is tartottam igényt, csak nem akartam, hogy kövessenek, és viszonylag kis esélyét láttam, hogy meztelenül kimerészkednének az utcára. A legkisebb termetű ruháját magamhoz vettem, és a nadrágon és cipőn kívül minden egyebet magamra húztam, inget (aminek az alját, mint a cipőfűzőt összecsomóztam a derekamon, és feltűrtem az ujját, mert elég nagy volt), a kalapot, és végül a hosszú valaha-fehér-most már-mocskos-mint-az-állat köpenyét, ami neki bokáig ért, én meg húztam magam után a földön, de gondoltam, lóháton ez úgyse fog meglátszani.
Felpattantam a barna színű ló hátára, aminek az orrán fehér volt, és szinte már nyúltam is a slusszkulcs után, hogy beindítsam a motorját, de ez ugye nem így működött.
-Milyen ostoba ez a gebe - morrantam rájuk. - Hát mi az istent csináljak, hogy végre elinduljon?
-Rúgj a szügyébe, és csettints a nyelveddel.
Úgy tettem, ahogy mondta, de azért csak óvatosan, finoman rugdalóztam, nehogy még a végén ledobjon a hátáról, és sikerült is elindulnom. A két másik lovat kantárszáron vezettem, nyergükön a csórt ruhákkal.
-Itt a télapó - mondtam Mike-nak és Andrew-nak, ahogy átnyújtottam nekik a szerzeményeimet. - Fegyverek, ruhák hátul a csomagtartóban, húzzatok bele, és már mehetünk is Jackie fiú, meg a mi drága barátunk után.
Ha átöltöztek, és nyeregbe pattantak, már irányba is állítottam a lovamat, és ismét elindítottam előre a következő település felé, miközben igyekeztem olyan lazán peckesen megülni a gebémet, ahogy csak a westernekből rémlett. Nem mondom, hogy nem élveztem marhára. Mert rohadtul odáig voltam érte!

- Ja, oké! – kaptam Andrew-ra a tekintetem, mikor kiigazított, hiszen igaza volt, és a pénzzel kapcsolatban is végül beláttam, hogy igaza van, hiszen valamiért olyan embernek tűnt, aki jobban képben van ezzel a korral, mint én, így aztán visszagyűrtem a zsebembe a dollárokat.
Azonban a helyzetet Aya azonnal megoldotta és máris az egyre sápadtabb és tanácstalanabb csaposnak szegezte a kérdést, aki most jóformán késlekedés nélkül és készségesen válaszolt.
- A fene! –morogtam magamban, hiszen most mehetünk egy várossal odébb, és minden elvesztegetett perccel nő a kockázata, hogy itt ragadunk. – Azért szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább tudni merre mentek.
Már indultam is, ahogy Aya lepattant a székről, amikor megszólalt a kocsmáros és nekem megint csak a zsebemben lévő pénz jutott eszembe, mert talán végszükség esetén használhatnánk. Persze én sem gondoltam komolyan, hogy Aya nem fogja megoldani ezt a helyzetet, csak úgy felmerült az ötlet! Megoldotta!
- Azt hiszem ide sem jövünk vissza többet! – biccentettem a halálsápadt férfi felé részvéttel a szememben.
A kocsmából kilépve meg is pillanthattuk a lóistállót, és amíg én szemrevételeztem a terepet, meg azon gondolkoztam, hogy vajon a lovak tulajdonosát is ilyen könnyű lesz-e meggyőzni hogy vendégeljen meg minket három lóval, mikor visszanézve már nem láttam Aya-t sehol.
- Hová lett? –néztem Andrew-ra, ha ő ott maradt velem. – Ugye az istállóba ment? – sóhajtottam, de ez inkább megállapítás, mint kérdés volt. – Hogy egy percig sem tud nyugton maradni! A végén még bekasztlizzák nekem, azt akkor még fogoly szabadítás is a rovásunkra kerül, azt mi is egy ilyen körözési plakáton fogunk kikötni! – dohogok egy kicsit, de még be sem fejezem már meg is jelenik Aya lóháton, ehte cowboynak öltözve és maga után húzva két másik hátast, melyeken még ruha is van nekünk.
- Hát ezt meg….? – nézek rá gyanakvó tekintettel. – Ne mond, hogy a két szép szemedért adták neked? Kell attól tartanunk, hogy üldözni fognak? – fejezem ki az aggodalmamat és néztem Andrew-ra, hogy ő vajon mit szól hozzá, továbbra is velünk tart, vagy inkább a nyugodt, békés öregkort választja?
De, hát sok választásom már nem volt. Nem hiszem, hogyha visszavittük volna a holmikat és a lovat, akkor kevésbé akartak volna minket lógva látni, így inkább gyorsan magamra kaptam a ruhákat, majd a fegyverövet is igyekeztem magamra rángatni, ahogy a filmeken láttam, aztán felültem a lóra, hogy sietve távozhassunk, ha Andrew is velünk tart, akkor hárman, a szomszéd város felé.
- Még jó, hogy a rendőrakadémián tananyag volt a lovaglás. – jegyzetem meg Aya-nak, mert az viszont nem tudtam, hogy ő vajon tud-e lovagolni, még ha most aránylag biztosan is ül a lovon, harmadik társunkról már nem is beszélve.

Végighallgattam a beszélgetést, még ha csak a füleim is tekeredtek arra. Oké, asszem a seriffet hazugságon kaptuk, mert ő azt mondta, hogy a körözött és általunk is körözött fickó még nem járt erre. Az viszont ürüm volt az örömben, hogy a szomszéd városba vitték át a nyikhajt. Igen, vitték, többen voltak. Sóhajtottam egyet, de mit volt mit tenni. Szívesen megnéztem volna a tüzijátékot holnap, de szerintem sosem értem volna oda időben a keleti partra. Meg... nem akartam odamenni, nehogy még jobban módosuljon a történelem, mint amúgy. Szóval a társaimmal tartottam, akik megindultak kifelé a szükséges információ beszerzése után... persze csak miután megtudakoltam a csapostól még a beszélgetés ideje alatt, hogy voltaképpen merre is kellene menni. Mert az lemaradt a tudakolózásból. Na mindegy... kimentünk... ott pedig elég volt egy pillanatra félrenéznünk, hogy Aya eltűnjön és még lássam bemenni a pajtába.
- Igen, oda - majd elmosolyogtam magam Mike megjegyzésére. - Nyugalom, majd megbeszélem a sheriffel, ha gond van. Elég jó a... meggyőzőképességem - írtam körbe a ,,rendellenességemet".
Nem telt bele sok idő, mire Aya visszatért... ami azt illeti, kissé megváltozott. Ránéztem a mellette levő lovakra és elismerő grimasz jelent meg az arcomon. Mondjuk, pár másodperc elejéig valahogy eléggé hasznavehetetlennek éreztem magam, de aztán gyorsan túltettem magam és odaléptem a harmadik, gazdátlan lóhoz. Biztosra vettem, hogy Aya érdekes üzletet köthetett, ami kétes is volt, de most nem lehetett válogatni. Még se várhatom ki a következő postakocsit. Mondjuk, lehet, egy szekérrel jobban járunk. Na mindegy. Kerestem egy árnyékos helyet és gyorsan átöltöztem, a ,,normális" ruhát betömve a táskámba. Az öltözéssel még nem volt gond. Az övet is felraktam gond nélkül, bár kissé furcsa volt a fegyver közelsége... de ahogy felnéztem a lóra... uh.
- Hát... a katedráról nem pont ezt tanítják.
A következő egy perc azzal telt, mire nagy nehezen felmásztam a ló nyergébe. De aztán már nem volt gond, ahogy ott ültem a nyeregbe és igen, jó felé néztem.
- Valami gyorstalpalót tudsz adni? - nézek Mike-ra.

-Nem, nem hiszem, hogy üldözni fognak, legalábbis egy darabig biztos nem - ráztam a fejemet gonosz vigyorral.
Örömmel hallottam, hogy Mike értett a lovagláshoz, mert nekem továbbra is csak elindítani, meg megállítani sikerült a lovat, meg persze kanyarodni, bár az nem volt egy nagy művészet. Viszont gőzöm sem volt, hogy kell például gázt adni. Ezért aztán, ha Mike ellátta Andrew-t tanácsokkal, én is odafigyeltem.
-És azt hogy kell csinálni, hogy felágaskodjon a két hátsó lábára, az elsővel rúgkapáljon, és közben hangosan nyerítsen? - érdeklődtem fellelkesülve. - Azt muszáj kipróbálnom egy dombtetőn, miközben mögöttem villámlik!
Ha végre elindultunk, akármennyire is pocsék helyzetben voltunk, viszonylag jókedvű voltam, hiszen az ég szerelmére, itt ügettem lóháton cowboy ruhában a vadnyugaton! Az igazi vadnyugaton! Ez azért nem mehetett el csak úgy mellettem. Egyébként is már tudtuk, hogy merre vitték azt a kis tetűt, és ennyi idő alatt kizárt, hogy kijózanodott volna, az is lehet, hogy még ráöblített, ha akadt rá alkalma. Vagy borgőzös álomba szenderült, talán még az lenne a legjobb, akkor biztos nem hagy itt minket. Szóval abszolút western-feelinggel haladtam előre, ahogy a ló lépkedett alattam, és beletelt egy kis időbe, mire észrevettem, hogy fütyörészek, de még akkor sem hagytam abba, kellett ez nekem ide.
Beérve a városba, nagy felfordulást találtunk. Az emberek az utcán mind egy irányba nézelődtek, és izgatottan tárgyalták ki az eseményeket egymás között. Sokan még az emeleti ablakokból is kihajoltak, hogy jobban lássák. A házaktól nem messze állt egy rozoga viskó, alig ötszáz méternyire a többitől, ahol mozgást láttam, és időnként fegyverek is eldördültek, de ilyen távolságból nehéz lett volna kivenni, hogy mi történt ott.
-Hé! - bökdöstem meg egy férfi vállát a cipőm orrával. - Itt meg mi folyik?
A pasi összehúzott szemmel mért végig, de gondolom a nyeregtáskámból kilógó mordály beláttatta vele, hogy jobban jár, ha simán válaszol.
-Néhány fejvadász bevette magát abba az elhagyatott házba, ott ni! - mutatott előre, ahol az események zajlottak.
-Aztán miért? - kérdeztem, ahogy előrehajolva a nyeregre könyököltem, és a fél kezemben tartott kantárszárral lustán köröztem, ahogy a mutatott irányba néztem.
-Elkaptak egy körözött bűnözőt, de a seriff nem akarja kifizetni a fejpénzt, mert ők is bűnözők voltak régen, pár hónapja szabadultak a börtönből, és a seriff azt mondja, hogy börtöntöltelékeknek egy penny-t se fizet.
-Na szép! Kösz szépen! - morogtam, és intettem neki, hogy most már foglalkozhat a saját dolgával.
Elgondolkodva néztem a csetepaté felé, majd a fiúkhoz fordultam.
-Na, mi legyen? Nem mintha sok választásunk lenne, de várjuk meg, amíg a seriff kinyíratja magát, vagy menjünk most?

Miközben nézi, hogy Andrew is beáll a sorba és magára ölti a neki jutó ruhát, hirtelen eszébe ötlik, amit a férfi az előbb mondott, de akkor túlságosan el volt foglalva Aya féltésével, így csak most esett le a lényeg.
- Szóval, ezek szerint te is mutáns vagy? – néz rá kérdően, hogy nevezzék nevén a dolgokat. Nem hiszi, hogy itt, ha hallja is valaki őket, értené amit mond. – És ezek szerint valamiféle telepata, ha jól értettem?Ha a férfi megerősíti a dolgot, akkor csak bólintok rá, hiszen most igazán minden segítség jól jön, ha valaha az életben haza akarunk jutni és ez a képesség még igazán hasznunkra válhat.
Miután kiderült, hogy jók voltak a sejtéseim és Andrew nem igazán tud lovagolni, nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem.
- Lépj bele a ló oldalán lévő kengyelbe, abba ott, - mutatok rá, - majd jó erősen ragadd meg a kantárt és egy határozott lendítéssel ülj a nyeregbe. Ne félj, nem fáj a lónak és biztosan elbír. – teszem hozzá, mert sok ember ettől retteg felülésnél. – Aztán, ha már biztosan ülsz, akkor a sarkaddal kissé megbökdösve az állat szügyét, és lazára engedve a kantárt eléred, hogy elinduljon. Irányítani gondolom már tudod, a szárat mindig azon az oldalon feszíted meg, ahová menni akarsz. Ha egyszerre húzod két kézzel, meg fog állni, de nem kell széttépni a száját szerencsétlennek, ezek általában jól idomított jószágok, ha finoman csinálod is érteni fogja. – paskolom meg a ló nyakát, amelyik most is békésen álldogál. – A nyeregben nem csak ülünk, mint egy zsák, együtt kell mozogni a lóval. Nézd az első lábát és amikor az egyiket leteszi, akkor kicsit feltolod magad, majd visszaülsz, de szerintem, ha van jó ritmus érzéked, hamar átveszed a lő ütemét. Próbáld ki, először csak lassan. Vágtában általában kiállunk a nyeregből, tehát csak a kengyelben állsz és a seneked nem ér a lóhoz, de ezt, szerintem még hanyagoljuk most. – fejezem be a gyorstalpalót.
Aya lelkendező kérdésére csak megcsóváltam a fejem és elhúztam a szám.
- Édesem, szerintem azt hagyjuk meg a kaszkadőröknek!
Mivel Andrew volt olyan okos és megkérdezte merre is induljunk abba a városba, így nem volt gond és aránylag laza kocogással, hamar oda is értünk, miközben én kevésbé nagy élvezettel figyeltem szerelmem egyre nagyobb jókedvét, hogy élőben csöppent bele az igazi vadnyugatba. Csak reménykedtem, hogy ezt később sem bánjuk meg!
Aztán, ahogy beértünk a kisvárosba, egyből nagy csődületbe botlottunk, ami már eleve nem volt jó jel, de mikor Aya szelíd ösztökélésére egy itt lakó elmondta, hogy mi is történt, akkor már aggódva törölgettem meg a melegtől verejtékező homlokom, mert a kalap ellenére is iszonyú meleg volt.
Gondoltam, hogy Aya nem sokáig akar a babérjain ülni, ha lövöldözésről van szó, ami itt a vadnyugaton nem ritkán fordul elő, így csak összeszűkült szemmel néztem az épület irányába.
- Hát mi még csak mehetünk, de mi lesz Andrew-val, őt is vigyük magunkkal? Nem úgy nézem, mint aki nagy tapasztalattal rendelkezik fegyveres harc terén. – csóválom meg a fejem. – De, ha meg itt hagyjuk és a tréfás kedvű barátunk megint elteleportál, akkor meg könnyen itt ragadhat! – vakartam meg a tarkóm. – Nos mi legyen? – nézek kérdőn a férfira.

Felvontam a szemöldökömet, amikor Mike erre rákérdezett. Nem volt szokásom csak úgy elárulni, hogy mi is vagyok, sosem volt. Jó okom volt rá, hogy eltitkolom a kilétemet. Ezért is reagáltam úgy, ahogy.
- Miért, szerinted egy átlagos ember nem képes megfelelő beszéddel meggyőzni a másik felet? - mosolyogtam, de részemről le is zártam a témát.
Részemről kicsit nagyobb probléma volt az, hogy hogyan kell megülni az amúgy első ránézésre eléggé rémesnek tűnő lovat. Igen, rémes... annak idején nem hiába féltek a lovaktól az emberek első találkozáskor. Igenis eléggé tekintélyparancsoló tud lenni már egy felénk sétáló ménes is. Egy darabig eltartott, mire felfogtam, hogy voltaképpen Mike mit akar nekem mondani a ló megülésével kapcsolatban. Uh, akkor most ez, most az, na meg most amaz... kis híján így is tolatva indultam el. De aztán, még ha nem is valami gyakorlott lovag mintájára, de sikerült megindulni arra, amerre akartam. Igaz, a ló csak gyalogolt, de nekem valahogy ez is eléggé biztonságos és megfelelő tempó volt. Aya megjegyzésén aztán elmosolyodtam, amikor az ,,epikus" megjelenést mondta.
- Vagy a következő Zorro filmre.
Szóval megindultunk így, mint a három amígó, megindultunk a megadott útvonal felé. Mentünk, mentünk, mendegéltünk, aztán mit az Isten... izé... hogy, hogynem elvtársak... hamarosan megérkeztünk a szomszéd városhoz. Ahol, hát miért is ne, hiszen nem a vadnyugat lenne, megint állt a bál. Szóval jöhetett egy kis taktikai megbeszélés, amiben elsősorban arról volt szó, hogy én menjek-e egyáltalán.
- Tény, hogy nem vagyok egy pisztolyhős, de konyítok a közelharchoz. Ha sikerül közel juttatni az ombérkhoz, akkor garantálom, hogy leszerelem őket hamar.
Igen, már megint szerény voltam azzal a konyítok jelzővel úgy, hogy volt mögöttem majd 17 éves kung-fu...

-Csúcs - bólintottam Andrew mondókájára. - Támogatom. Részemről elég nagy fiúnak tartom, hogy egyedül eldöntse, vállalja-e, hogy esetleg kinyírják, de a részemről minél többen vagyunk, annál több az esélyünk. Jelen helyzetben legalábbis mindenképpen. De nem csak a te érdekedben remélem - villantottam Andrew felé a tekintetemet -, hogy közelharc alatt nem visongós-csapkodós pofozkodást értesz, mert azzal nem megyünk sokra, te meg nagyobb eséllyel purcansz ki.
Megbökdöstem a lovam oldalát, mire az engedelmesen el is indult az ostrom alá vett ház felé. Összesen öten voltak odakint a seriffel együtt, aki máris vérző vállát szorongatta, de a pisztolyát még mindig nem dobta el. Emberi közül csupán egyikük sérül meg a lábán, ő már kevésbé hősiesen nyöszörgött egy fa tövében.
-Na, itt sincs értelme nagyon támadni - morogtam oda a többieknek, ahogy lassan megérkeztünk. - Bizonyára rendesen elbarikádozták magukat, és leszednek minket, amíg betörnénk, és rohadtul semmi kedvem megdögleni. - Kicsit elgondolkodtam, aztán kivettem a mordályt a nyeregtáskámból, és odapasszoltam Mike-nak, majd folytattam. - Kerüljétek meg a házat, tuti van ott is kijárat, de legalábbis egy-két ablak. Ott találkozunk, és szólok előre, hogy ha meglátnak, lőni fognak, úgyhogy próbáljátok elfogni, leütni, kinyírni őket, engem különösebben nem érdekel, csak maradjatok életben. Mike, ez rád sokszorosan vonatkozik, vili? Nyugi, Aya néni is nemsokára csatlakozik, és megmenti a seggeteket, de addig próbáljátok nagyfiúk módjára megvédeni magatoknak. Rendben van?
Ha nem ellenkeztek, meg a házig együtt mehettünk, vagy hamarabb is elválhattunk, de én azonnal becéloztam a sebesült lábút.
-Húzzál haza - morogtam oda neki a kezébe nyomva a lovam gyeplőjét, miután a földre ugrottam mellette.
-Na, de...
-Kuss legyen! - dörrentem rá. - Mi a fenét lehet egy vinnyogó kis mócsinggal kezdeni, aki úgyis mindjárt elvérzik.
-Mégis mit képzelsz?! - kecmergett talpra lángoló arccal. - Hogy merészelsz sértegetni?!
-Hát a rohadt életbe, itt ülsz és anyád után hüppögsz, mégis mire kéne gondolnom?!
Erre fogcsikorgatva magához kapta a puskáját, és ahogy tudott, előrerohant, majd háttal vetődve berobbant a házba az ablakon keresztül. Az üvegszilánkok csak úgy röpködtek mindenfelé. Nem sokáig, talán két másodpercig néma csend lett kint is, bent is, majd mindenki egyszerre mozdult. A többi három fegyveres társuk bátorságán (vagy mondjuk ki: hülyeségén) felbuzdulva szintén az ablakot választották, hogy végre bejussanak, ha eddig féltek is, hogy ez esetleg az életükbe kerülne.
-Álljatok meg, ostobák - ordította kétségbeesve a seriff. - Gyertek vissz...
Nem jutott tovább, mert a pisztolyom markolatával akkorát sújtottam a tarkójára, hogy menten eszméletlenül esett össze. Hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam róla a seriff csillagot, és a saját mellkasomra tűztem. Meg kellett állapítanom, hogy sokkal menőbb, mint amit a corn flakes-os dobozban szoktam időnként találni.
Szépítkezésre azonban sok időm nem maradt, behajolva az ablakon azonnal leszedtem a seriff embereire törő fejvadászok egyikét, mielőtt még kárt tenne a már egyébként is bibis lábúban. A szokatlan hangtól, amit a számukra nagyon is különös fegyver okozott elkerekedett a szemük. Ennyi idő alatt rendesebben körül tudtam nézni. A beprovokált emberek szép munkát végeztek, az ellenséges bandából már csupán hárman maradtak talpon, de ebből kettő sajnos, már vonszolta is kifelé a még mindig részegen gajdoló időutazót, úgyhogy reméltem, hogy Mikey és Andrew a helyükön vannak, hogy megállítsák. A harmadikat a többiekre hagytam, én futásnak eredtem, hogy megkerülve a házat a fiúk segítségére siessek, esetleg, hogy megdicsérjem őket, ha máris sikerrel jártak.

Mivel Andrew úgy gondolta, hogy nem kéne a feje fölött eldönteni, hogy jön-e vagy marad, ezért elmondta a véleményét és én jólesően konstatáltam, hogy még sem olyan elveszett lélek, mint amilyennek eddig gondoltam, hiszen nem sokszor hangoztatta a véleményét. Na jó, Aya mellett nem sok esélye volt érvényesülni, főleg ha harcról és lövöldözésről volt szó, az biztos!
De most, hogy tudtuk hárman megyünk kiszabadítani a mi is teleportáló bajnokunkat, nem volt miért tovább álldogálni, így meg is indultunk a seriff és emberei felé, akik nem sok sikert értek el a ház bevételében, csak pár lyukat ütöttek a faépület oldalába, viszont az öt emberből már kettő sebesült volt, köztük maga a rend rendíthetetlen őre is.
Aya ezt látva rögtön a tettek mezejére lépett, vagyis inkább minket állított csatasorba, hogy hátulról próbáljuk megközelíteni a házat, ami valamiért ezeknek a becsület lovagjainak eddig nem jutott eszükbe. Elkaptam a felém hajított winchestert és kíváncsian néztem harcias amazonomra.
- Mit tervezel abban az okos kis fejecskédben? Remélem semmi olyat, amivel kilyukasztanának, ugyanis nagy galibát okoznál a történelemben, ha most itt lyukasztanának ki. – morogtam olyan stílusban, ahogy a filmeken láttam, még megpróbáltam egy kiadósat sercinteni is mellé,. De reméltem Aya veszi a célzást és nagyon vigyáz a seggére, mert különben velem gyűlik meg a baja.
Közben leszálltam a lóról és az egyik oszlophoz kötöttem, majd Andrewre néztem, hogy vajon jönni akar-e velem, vagy más véleményen van. Ha jön akkor ketten, ha nem akkor egyedül iramodok neki és jó pár épületet megkerülve közelítettem meg a célterületet.
A hátsó udvarokba hajigált hordók, rossz szekerek, ládák megkönnyítették a dolgomat, hogy észrevétlen maradjak, így hamarosan már a hátsó ajtóra szegezett puskával vártam valami jelre, amivel Aya minden valószínűség szerint ki akarja ugrasztani a fiúkat a házból.
Nem kellett sokáig gubbasztani, mert éktelen csörömpölés és pisztolydörrenés tört ki, és csak remélni mertem, hogy nem Aya játszotta el a hőst, de egyszer legalább az ő pisztolyát hallottam elsülni, hiszen elég jellegzetesen nem a vadnyugatra illő durranás volt.
Pár másodperc múlva kivágódott a hátsó ajtó és két hosszúkabátos, poros fickó, akiknek arcát takarta a széles karimájú kalap, és akik pisztollyal a kézben vonszolták magukkal a mi jegyünket hazafelé, igyekeztek kifelé, gondolom nagyon szerettek volna eljutni a lovakig, hogy megpattanjanak innen.
Felemeltem a puskát és céloztam, majd gyors két lövést adtam le, amivel sikeresen megfosztottam őket a fegyvereiktől. Amennyiben Andrew velem jött, úgy odakiáltom neki
- A jobboldali a tied!
Ha egyedül vagyok, akkor egymagam ugrom eléjük és a váratlan megjelenésemet és az előbbi sokkhatást kihasználva, na meg a képességemet bevetve, indítom el az öklömet, hogy kicsit alukálni küldjem a jómadarakat. Az első fickó engedelmesen elájul, de a második kést ránt.

Csendben haladtunk az épület hátsó fele felé. Ellenvetésünk nem volt, én pedig nem akartam kimaradni. Együtt mentünk a ganéba, együtt is kell kimászni. Szóval haladtunk, ahogy közben a tűzharc is elkezdett erősödni. Nem tudom, mi a manó történt, hogy hirtelen felerősödött a tűzharc. Hogy ehhez Ayának volt-e valami köze, azt nem tudom, de megütötte a fülemet az idegennek tűnő tűzhang. De ezzel most nem foglalkoztam. Csendben hátramentünk hát és meg is lett az eredménye a helyezkedésnek. Hamarosan kicsapódott a hátsó ajtó és megjelent benne két kliens, cibálva az emberünket. Mike-al kivártunk kicsit... majd megeresztett két pontos lövést, amivel szárnya kelt a fegyvereknek. Kiadta az utasítást, hogy melyiknek menjek neki, én pedig mentem hát. Szemtől szemben jelentem meg a fejvadásszal szemben, a tekintetem pedig semmi jót nem jelentett rá. Valószínűleg emiatt ránthatta ki a kését a helyéről. Ez valamelyest visszakozásra adott okoz, de nem hátráltam meg. Felemeltem a kezeimet, de nem alap pozícióba, hanem a mellkasomhoz visszahúzva őket. A késsel pedig betámadt. Azonnal láttam, hogy nem képzett ezen a téren. Nagy lendülettel támadt, körívesen akart megvágni... ahelyett, hogy szemből támadna. De ezt most kegyetlenül kihasználtam. Előre léptem, a késes kezét a közelebb levővel hárítottam, míg a másik kezem az arcába robbant ugyan abban a pillanatban. Éreztem, ahogy az orrcsontja próbálja felvenni az öklöm formáját. Bele is szédült az ütéstől az egyik halomba, a kés kiesett kezéből. Utána megpróbált felállni, de egy erős rúgás a mellkasára elvette a kedvét a mozgástól a következő pár órára.

Az egész pár másodperc alatt véget ért, mint minden igazi harc. Csak a filmekben tart percekig, órákig a harc. Élesben minden egyetlen pillanat alatt dől el. Mire oldalra néztem, láttam, hogy Mike éppen lerendezi a saját emberét. De most nem ezzel foglalkoztam. Habozás nélkül a cibált alak mellé léptem. Már éppen négykézláb akart állni, amikor megjelentem mellette. Nem késlekedtem, azonnal kinyúltam felé a tudatom csápjaival. Nem finomkodtam, azonnal betörtem a tudatába. Az ellenállás nagyon gyenge volt. Ittas állapotban nem is tudhatott volna szembeszállni egy gyakorlott manipulátorral. Ennél könnyebben csak azokat a fickókat tudtam elkapni, akiknek szétcsaptam az agyát a tudatrombolással. De aztán csakhamar éreztem a tudatomban a fickót, csakhamar már én uraltam őt teljesen. A látszat kedvéért belerúgtam egy olyat, hogy a hátára fordult. De attól még mindig ott voltam a fejében és ráparancsoltam, hogy maradjon nyugton. Még a mellkasára is ráraktam a lábamat, mint ha azzal akarnám odaszegezni.
- A helyedben én nem mozdulnék meg addig, amíg nem kapok rá engedélyt.

Mire az épület mögé értem, a fiúk már el is intézték a többi fejvadászt, sőt még az időugrálót is foglyul ejtették. Elégedetten vigyorodtam el, ahogy az Andrew talpa alatt fekvő alakra néztem, hiszen most már nem lehet semmi baj.
-Szép munka volt - léptek ki a házból a seriff emberei éppen akkor, amikor a lovainkat kantárszáron vezetve odaértem melléjük. - A város nagyon hálás a segítségért. Kérem adják át ezt a bűnözőt, hogy végre lakat alá kerüljön.
-Höhh, meg még mit nem! - horkantam fel, és hátat fordítva nekik a többiek kezébe nyomtam a lovuk kantárját.
Mikor visszafordultam, láttam, hogy némiképp elsötétült a képük, és a további lépések, amelyeket felénk tettek már korántsem voltak olyan kedélyesek, mint az eddigiek. Hogy elejét vegyem a csetepaténak, a mellkasomon díszelgő ezüst csillagra böktem.
-Bocsesz, de eszerint én vagyok a góré - magyaráztam nekik fogjuk rá, hogy türelmesen. - Úgyhogy húzzatok el, amíg szépen mondom.
-Nem akarunk erőszakot alkalmazni...
-Ez nagyszerű, maradjunk is ennyiben.
-... de attól még, hogy elveszed azt a jelvényt még nem te leszel a seriff.
-Szép is lenne, ha női seriffünk lenne!
-Ja, takarodj inkább vissza a konyhába főzni!
-Na, abban nem lenne köszönet - ingattam a fejem. - Higgyétek el, akkor még pisztolyra se lenne szükségem, hogy távol tartsalak. És most tipli!
-Utoljára szólok... - lépett még egyet előre az elől álló, de a rászegezett itt még meglehetősen futurisztikus stukker, amit ráfogtam átmenetileg megállította.
-Örülök, mert már nagyon unlak. Főnök, elintézhetem? - néztem Mike-ra.
Erre a másik kettő azonnal előrántotta a pisztolyát, és ránk szegezte. Az nem különösebben zavart, hogy az iménti szövetségeseinkből lett most az ellenség, inkább az, hogy mindig van valami akadálya annak, hogy végre hazamehessünk. Szívesen szitává lőttem volna őket, de nem akartam, hogy Mike megharagudjon rám, úgyhogy vártam, áldását adja-e, hogy eltegyem őket láb alól. Ha hazakerültünk, ez úgysem fog bekerülni az aktámba.

Mikor az ájul fejvadászról felnéztem, elégedetten állapítottam meg, hogy Andrew igazán ki tett magáért, hiszen a késes fickót úgy és olyan technikásan rendezte le, hogy elismerően biccentettem felé. Ezek szerint nem túlzott mikor a közelharci jártasságát említette.
Végszóra befutott Aya is a lovakkal és láttam rajta, hogy ő is meglepődött, de mielőtt dicsérően megveregethettük volna egymás vállát a nagyszerű munkáért, megjelentek a seriff épségben maradt emberei, hogy learassák munkánk gyümölcsét.
Persze ez Aya-ból azonnal reakciót váltott ki és erre az én arcomon is mosoly villant fel, hiszen a fiúk nagyon rossz lóra tettek, ha most el akarják előlünk happolni a retur jegyünket vissza a mi világunkba. Gondolom abban még Andrew is egyetért velünk, hogy ezt mindenáron meg fogjuk akadályozni, ha csak nem szerei annyira a vadnyugati miliőt, hogy itt akarjon maradni, de ezt őszintén kétlem.
Na, de hát ugye ezek a legények sem arról híresek, hogy csak úgy hagyják majd, hogy elvonuljunk a megszerzett zsákmányunkkal, így felkészülhettünk rá, hogy ebből még konfliktus is lehet, ami már kezdett is körvonalazódni, ahogy az elkomorult képükre és a pisztolyaik felé mozduló kezükre néztem, bár meglepő módon Aya megpróbálta verbális módon rendezni a nézeteltérést, igaz nem biztos, hogy a legmegfelelőbb módot választva.
Hát, hogy őszinte legyek, nem is igazán jött be, sőt a srácok egyből éleslátásukról tettek tanúbizonyságot, mikor megállapították, hogy egy nővel állnak szemben, habár ez addig, míg kikaparta nekik a parázsból a gesztenyét nem nagyon zavarta őket.
Na erre már azonban az én drágámnál is elpattant a cérna és a kedvenc, ajándékba kapott pisztolyát a már felénk mozduló fickóra szegezve esdeklőn nézett rám.
- Hé, nyugalom! – emeltem fel a kezem békítőleg mindenki felé és kicsit megráztam Aya felé a fejem, hogy egyelőre ne csináljon semmit, hiszen nem lett volna jó valami keveredést csinálni az időben. – Emberek nézzék, mi is a törvény emberei vagyunk és egy másik messzi városból jártunk ennek a jómadárnak a nyomában, így azt hiszem minket illet, hogy a törvény elé citáljuk. Nem tudom, hogy a látott kis akciónk után, komolyan gondoljátok-e, hogy ujjat húztok velünk ezért a kis gennyládáért? – néztem rájuk kérdőn és nagyon meggyőzően is egyben. – Megéri, hogy több munkája legyen a város sírásójának? – ütöm a vasat, amikor látom, hogy kissé elbizonytalanodva néznek egymásra. – Higyjétek el, hogy a törvény elé fog kerülni, ahogy visszaérünk vele, ezt megígérhetem. – biccentettem megerősítésként.

A végére Aya is előkerült, épen és sértetlenül, tehát minden szép volt és jó. Fejvadászok elintézve, célszemély elfogva, jók vagyunk. De nem lennénk a Vadnyugaton, ha ilyen simán megúsztuk volna az egészet. Hamarosan megjelentek a seriff emberei és, amúgy jogosan, követelték a teleportáló ürgét, még fegyvert is fogtak ránk. Vettem egy mély lélegzetet. Istenem, hagyjanak már békét pár percre legalább. Jobbnak láttam, ha megint közbeavatkozom a képességemmel. Már nagyon szerettem volna magam mögött hagyni ezt az évet és minden egyes pillanat, amit győzködéssel, trükközéssel töltünk, eltolta ezt. Szóval szerintem jogos volt a megmozdulásom. Levettem a tekintetem a sakkban tartott fickóról. Már benne voltam a fejében, innentől nem kellett a szemem előtt lennie ahhoz, hogy kordában tarthassam. Kinéztem magamnak a seriff emberei közül azt, aki a vezérbikának tűnik. Pont kapóra jött az, hogy Mike lélekrebeszélést kezdett tartani. Kinyúltam az alak felé a tudatommal. Kissé nagyobb ellenállás fogadott, mint a célszemély esetében, elvégre színjózan volt, sőt, adrenalintól túlfűtött. Beletelt egy kis időbe, mire áttörtem a mentális gáton, de mire Mike kimondta az utolsó szót, már a markomban volt az ürge. Szóval meg is kezdtem vele a színjátékot. Először elgondolkodó arcot vágattam vele, majd a szokásos körbenézést a társaival, hogy ,,nabanyek". Végül vetettem vele egy mély lélegzetet és ezt mondatom vele.
- Tüntessék el ezt a senkiházit a városunkból - megfordítom. - Menjünk fiúk.
A másik kettő értetlenül nézett, de aztán mentek a fickó után. Engedélyeztem magamnak egy elégedett vigyort a jó színészi alakításért. Elvittem a fickót nagyjából két háztömbnyire a színhelytől, csak utána oldottam fel a kötést róla. Nem féltem tőle, hogy meggondolja magát és visszajön. Az áldozataim mindig azt hiszik, hogy saját akaratukból teszik azt, amit rájuk erőltetek. Valószínűleg a fickó most roppant büszke magára, hogy elég diplomatikusan megoldotta az ügyet.
- Nos, mehetünk végre? - kérdezem, mint ha csak egy egyszerű hátsó szemlélő lettem volna mindvégig.