Lovarda

-Nem feleségről beszéltünk...
Tettem még hozzá gonoszan mosolyogva.
-Annak csak pénzének kell, hogy legyen a szerelem meg kialakul idővel.
Vontam vállat és inkább ejtettem a témát. A magán élet ezen része még bőven ráér.
-Oké akkor majd szólj rám. Úgy is elfelejtem...
Alice-ra néztem majd az erdőre. Egy ideig merengtem, hogy versenyezzünk e.
-Mit kap a győztes?
Merült fel a kérdés, és aztán ha ezt letisztáztuk és ínyemre is van akkor beleegyezek és meghajtom a lovat aki alattam üget.

-Te lehet, hogy nem, de én igen. -vontam meg a vállam.
-Ah oui, je sais, je sais, je sais... Nálatok a pénz az első. Hmmm, azt mondod, a szerelem idővel kialakul? De megnézném, ha valami két mázsás milliárdospalántával hozna össze a sors. Tuti jót röhögnék rajtatok. -jegyeztem meg gonoszan- Bár még úgy is fiatal vagy az ilyenekhez.
Greg megjegyzésére csak egy pillanatra hátrafordultam.
-Te is elfelejted? Fain, szóval az aranyhal-memória is Severald örökség...
Azt hittem, Gregory vevő egy kis versengésre, de így, hogy csak a jutalom érdekli... már elment a kedvem az egésztől. Most komolyan, és még nekem akarja bemesélni, hogy szereti a lovakat? Cöhh... Megsarkantyúztam a lovat, majd elkezdtünk az erdő felé vágtatni, Greg meg ha akar, jön, ha nem, nem. Nem kényszer... Nem is figyeltem, hogy végül jön-e, vagy mi van, egészen addig, amíg pár perccel később le nem lassítottunk az erdő széléhez közelítve. Visszanéztem, a lovarda felé, ám az csak egy apró pont volt a horizonton, a nem olyan rég még a közelben haladó lovasoknak is nyoma veszett.
-Opale, mit szólsz egy kis túrához az erdőben? Micsoda, hogy várjuk meg a többieket is? Hát jó...
Elengedtem a kantárt és előrehajolva megpaskoltam a ló nyakát, majd nyúztóztam egyet ültömben.

-Ja... te ilyen földhöz ragadt vagy, mind egy...
Legyintettem flegmán. Aztán ahogy szóba jött a kétmázsás csatakanca, mint feleség opció... Megborzongtam ahogy magam elé képzeltem a sziluetjét.
-Na na na na na... Szögezzük le, hogy azért igenis vannak igényeim... Vörös, legalább festett, esze se kell, hogy sok legyen, idősebb is lehet, felőlem még rendőr is lehet, ha pénze nincs is még befolyása lehet... Csak ne valami hadi-ménes vagy mészárszék szökevény legyen. Meg a tükör viselje el a képét...
Arany hal memória... mikor ezt legutóbb hallottam éppen a telefonomba írtam fel a megjegyzendő dolgot. Mér nyúltam is érte de akkor kapcsoltam hogy le van merülve, és a kocsiban maradt.
-Telefonodba nem írod fel?
Épphogy megkérdeztem már át is váltott vágtára. Én inkább maradtam a kényelmes ügetésnél, száguldozni akarnék akkor kocsival jöttem volna idáig is. Véztem ahogy elvágtat. Pár régi emlék dereng fel amikor én anyám lábánál pityeregtem ő meg már akkoriban is vágtázott. Ha emlékeim nem csalnak pont Opal anyján vagy apján száguldozott.
~Hogy is hívták azt a dögöt?... Mindegy...
Bármennyire is akartam húzni Alice agyát a csiga tempóval úgy tűnt nekem hamarabb fogyott el a türelmem.
-Gyiá...
Nyomtam meg két oldalról a ló oldalát, csípőből még rásegítettem majd rákuporogtam és felvágtáztam Alice mellé. Az utolsó pár méter pedig séta tempóban tettük meg.
-Hogy is hívták az anyját... vagy apját.... tudod akin Tanultál.
Biccentettem Opale-ra.

-Csak ideértél... -jegyeztem meg Gregnek, amikor felzárkóztak mellénk, de aztán a következő kérdésére csak értetlenül ráncoltam a homlokomat.
-Azt hiszem, valamit keversz... Akin tanultam, azt Chocolate-nak hívták, de az összes leszármazottja Québecben van, a nagyszüleim birtokán. Opale már itteni szerzemény, ha érdekelnek a szülei, majd otthon előkerítem a törzskönyvét. Hmm... jut eszembe, még abban a bentlakásos suliban laksz, vagy a szüleidnél? Esetleg már különköltöztél? Most így nem is rémlik... -töprengek el, amikor valami érezhetően megváltozik.
Felkapom a fejem, fülelek, figyelek, de egyelőre nem veszek észre semmit, mi lehet a magyarázat arra, hogy a két ló csak ideges fújtatásba, majd alig pár pillanattal később türelmetlen toporzékolásba kezd. Kérdő tekintettel nézek unokaöcsémre, hátha ő észrevett valamit, ami az én figyelmemet elkerülte.
A következő néhány percben pedig hihetetlenül felgyorsulnak az események, ahogy a két ló teljesen megbokrosodott, nem kis teljesítmény kellett hozzá, ha a lovasaink fent akartak maradni a hátukon.

Úgy fest emlékeim megcsaltak. De elég alaposan ahogy az szépen lassan kiderült. Vakartam is a fejemet.
-PFúúú, akkor valamit összekevertem. De nagyon... Ne makkor dobot le a ló? Mind egy...
Intettem és vontam is vállat. Annyira a lovak nem voltak a szívem csücske főleg amikor így begolyóztak, ahányszor rájuk ülök van valami. Ez a nap sem volt kivétel. Eleinte még próbáltam csitítgatni de egyre inkább kezelhetetlenné vállt. Egy perc után beadtam a derekamat és inkább hagytam, hogy ledobjon. Sok bajom nem eshet főleg ha felkészülök a zuhanásra. Bele is merültem a talajba és csak reméltem, hogy azért a paci nem akar megtaposni mikor tótágast állt. Szerencsére ezt megúsztam. Felkeltem, vagyis kimászta ma földből ami mint valami gumis anyag visszanyerte eredeti formáját. Csak porolgattam magam.
-Mindig ez van...
Néztem fel Alice-ra ő hogy bír a lovával. Valószínűleg jobban, mint én.

-Mais si, si, akkor. Úgy látszik, Akad még olyan, amire emlékszel. -fűztem még hozzá az előző megjegyzéséhez.
A lovak türelmetlensége kissé váratlanul ért, ám Gregoryra tekintve úgy tűnik, ő se volt sokkal okosabb, mint én. Próbáltam csitítgatni Opale-t, a nyakát simogatni, hiába. Nem hogy nyugodtabb lett volna, talán csak még idegesebb lett. Ahogy oldalra pillantottam, hirtelen csak annyit, láttam, hogy unokaöcsémet leveti magáról a ló, én pedig ijedten kiáltottam a nevét, mire láttam, hogy szerencsére semmi baja nem esett.
Na jó... Végül én sem rodeóztam tovább, egy szempillantás alatt piszkos fehérré fakultam, ruhástól együtt, mire a következő pillanatban egy nagyobb porfelhő képében fújt le a szellő a ló hátáról. Több se kellett nekik, már mindketten vágtáztak is elfelé, minél messzebb, vissza, az istállók felé. Persze megpróbáltam utánuk lebegni, ám hamar feladtam, most úgy is zabolátlanok... Így aztán csak újra emberi alakba rendeződtem Gregory mellett, majd visszaváltoztam emberi mivoltomba.
-Attól tartok, hogy visszafelé gyalogolhatunk... -jegyeztem meg nagy bölcsen, majd néhány lépéssel előrébb sétáltam, hogy kicsit jobban körbenézzek- Nem értem, hogy mi ütött beléjük. Opale még sosem viselkedett így... Vagyis na jó, egyszer, amikor valami versenyt tartottak, aztán azok az eszetlen marha fotósai belevakuztak a képébe... Mondjuk így visszagondolva, azt hiszem, megérdemelték, hogy utána az elszabadult ló trapára vágja a karosszériájukat. De mindegy is, most senki sem vakuzott... De akkor mégis, mi...? -töprengtem hangosan, amikor megtorpantam, és elakadt a szavam.
Csak ledermedve álltam pár pillanatig, majd magamon erőt vége, nagy nehezen sikerült annyit kipréselnem magamból, hogy:
-Greg... -majd a fák felé mutattam.
Sok minden nem látszódott az erdő szélén álló, alacsony, sűrű bokroktól, ám a levelekről csöpögő, sűrű, vöröses folyadék, és az egyik cserje mögül kivillanó, sápadt, fehér emberi kéz így is több volt számomra, mint elég.
-Te... te is látod? Az... az ott... ugye... nem... -kérdeztem remegő hangon, ahogy rekordidő alatt váltam falfehérré- ...Vér?
Majd estem össze, ájultan.

Az atomok és molekulák örvénylését figyeltem amik mellém gomolyogtak. A mutatvány után Alice ismét önmaga lett mellettem. Vetettem rá egy pillantást, onnan pedig vissza a száguldó lovakra.
-Jah, úgy tűnik... Amúgy csak szólok, hogy fordítva vetted vissza a felsődet.
Egy ideig merengtem a távoli lovardára.
-Nincs kedvem ennyit gyalogolni...
Megropogtattam a nyakam és a lovagló gúnyám visszaváltozott a jól megszokott öltözékemre. Nevemet hallva Alice felé kaptam a fejem és oda indultam.
-Mi az? Mit találtál?
Mellé érve megláttam én is a fa tövében heverésző kezet. Szám elé kaptam a kezem és bele haraptam az ujjamba és elfordultam. Ezt még nem igazán sikerült megszoknom. Pedig az elmúlt félévben-évben volt hozzá balszerencsém...
-De az...
Böktem ki és ahogy fordultam felé ő már dőlt is elfelé, ismét hó fehéren. Gondoltam aktív a képessége de amikor puffant a földön rájöttem, hogy ahhoz nem elég fehér. Nem koppant nagyot. Annyira.... Minden esetre odasiettem hozzá, finoman megráztam, két kis pofont is adtam neki hátha magához tér de nem igazán akart. Jobb híján raktam a feje alá egy párnát, lábait pedig talpra húztam, hogy a fejébe is menjen egy kis vér és minél előbb magához térjen. Egy időre ott hagytam és a fehér kéz irányába mentem. Lábbal finoman meglöktem mire egy olyan tengelymentén fordult el ami nem volt túlságosan egészsége. Tovább tolva, vagyis fordítva kiderült, hogy csak egy alkaról van szó.
~Ezt valaki itt hagyta...
Tarkómra csöppent valami. Vagy letojt egy madár. Milyen jó is másoknak, hogy ilyenkor nem tudják rögtön mi esett a nyakukba. Én ijedtemben rögtön hátra ugrottam és felnéztem a fára. Egy másik csepp épp akkor esett az orcámra. Megpróbáltam letörölni magamról de csak elkenni sikerült a vért az egész képemen. Visszasiettem véres arccal és kézzel Alicehoz, hogy magához tért e már és tudunk e menni. Nem sok kedvem volt egyedül kóricálni a fán lógó hulla alatt...

STRYKER-NEK

*Egy taxival hozattam el magam a lovardába. Nem akartam sétálni, és most a leggyorsabb az autó volt. Így amint kiszálltam kifizettem a hapsit, aki egész kellemes társaság volt az idevezető úton, majd lassan besétáltam a lovardába. Még sose jártam ilyesfajta helyen, bár lovagolni azért nagyjából tudtam, hála drága nagynénémnek. Ahogy befele sétáltam nemsokára szembe találkoztam egy ott dolgozóval. Rögtön tudakolni kezdtem, mit és hogyan kell elkövetnem, hogy lóra szállhassak. Miután mindent elrendeztem és lovagló szerelésben voltam, egy nagyon békés kis csődört kaptam. Amint az engedély elhangzott lóra szálltam és elindultam vele ki a rétre, ami nem volt olyan messze a lovardától. Eleinte csak lassan mentünk, aztán ügetni kezdtünk végül megzaboláztam a pacit és mint a szélvész repültünk a kora reggeli fényben. A levegő még hűvös volt, de a vizes fű és a felkelő Nap illata megtöltötte az egész mezőt és valami fantasztikus volt. Egy kis idő után megállítottam a lovat, majd megpaskoltam az oldalát és lassú sétára ösztökéltem. Közben a Nap felkeltében gyönyörködtem, és azon gondolkoztam, ma vajon milyen furcsa dolgok várnak rám..*

* Egy ideig békésen lovagoltam, aztán pár pillanat múlva hangos robajra lettem figyelmes a hátam mögül. A ló egy kicsit megugrott, és az igazat vallva rám is ijesztett.*
- Héé, nyugalom pajti.- * Paskoltam meg a pacit, majd amikor a quad-osok körülöttünk kezdtek körözni én pedig szorosan kapaszkodtam a kantárba, miközben lassan elkezdtem a lóval ütemesen futni. Egy sanda gyanúm támadt, hogy ezek a fickók nem poénkodásból vettek minket célba. A hátam borsódzni kezdett és legszívesebben futva menekültem volna el, amit meg is tettem.*
- Gyerünk szépségem, gyerünk.-* Suttogtam a ló fülébe, és mintha értette volna a dolgot gyorsabban kezdett vágtázni, át a mezőn a lemenő nap felé. Nem sokáig tartott ám az utunk. Lassan kiértünk egy útra, ám a csődör ott se állt meg. Patái hangosan kopogtak minden egyes lépésénél az aszfalton és ez furcsa mód biztató jelnek tűnt számomra.*
- Hagyjuk itt ezeket..-* Dörrentem fel, ahogy a quad-ok hangja egyre közelebbről szólt.*
~ Óh kislány, hogy te mindig rosszkor vagy a rossz helyen....~

* Amint meghallottam, a hangos dördüléseket, megfagyott a vér az ereimben és csak arra tudtam gondolni, hogy most végem. A fekete kocsik láttán egyre idegesebb és iodegesebb lettem, és amint a ló megugrott alaposan a földre estem, mivel nagy ijedtemben nem is nagyon figyeltem, hogy szegény paci hogy viselkedik. Amint leértem a jó kis vizes útra felnyögtem, mivel a könyökömet alaposan belevertem a kőkemény aszfaltba.*
- Mit akarnak tőlem?-* Kiabáltam hangosan, miközben a kezemet kezdtem dörzsölni, és szépen lassan megláttam, hogy hófehér hosszú ujjú pólómon vörös folt keletkezik.*
~ Remek.. igazán nagyon ügyes vagy kislány...~
* Míg én magamban szitkozódtam a csődör szélsebesen elvágtatott a mezőn és meg sem állt. Szóval végérvényesen is egyedül maradtam a fekete ruhás emberekkel, akik engem akartak. Dehogy miért.....

*Egyre nagyobbra tágult szemmel figyeltem, ahogy a nő felém közeledett. Igazából egy kicsit megnyugodtam, hogy egy normális embert is látok itt magam mellett. Ám a nyugodtság elpárolgott amikor felemelte a pisztolyt és rám lőtt. Kétszer is. Egy ideig még láttam a nőt. Láttam, hogy megfordul és elmegy, aztán a földre dőltem és iszonyatosan mély álomba kerültem. Konkrétan nem is nagyon érzékeltem semmit. Annyit azért igen, hogy valaki felemelt és hogy egy hangos csapódással valamit bezártak, amiről fogalmam sem volt, hogy mi az. De hát eszméletlen voltam, ez nem is csoda...*

*Egy üres teremben tért vissza az emlékezetem. Egy ideig körbenéztem, majd felálltam a székről és az ajtóhoz siettem. Aztán, amikor megpróbáltam kinyitni rájöttem, hogy.. nem nyílik és hogy igazán.. nem is akarom, hogy kinyíljon. Nagyot sóhajtottam, majd a farzsebembe nyúltam és nagy meglepetésemre a mobilom továbbra is ott volt. Gyors ötlettől vezérelve kikerestem Logan számát. S telefon kétszer csöngött ki, harmadikra a férfi mély bariton hangja szólalt meg.*
- Logan, segít.... El-elraboltak. Nem tudom, hogy hol vagyok. Sötét van valami raktár szerűségben lehetek Staten Island-on. Érzem a tenger illatát... kérlek segíts....- *Könyörögtem a telefonba, aztán hirtelen kivágódott az ajtó.*
- Logaaaan...-* Kiabáltam bele hangosan, aztán, amint a lövést meghallottam és odabilincseltek a székhez morcosan néztem a hapsi után. Az ajtót újra bezárták, és lassan elöntött a boldog tudat, hogy Logan-ék értem fognak jönni. Ajkaimon gúnyos mosoly kezdett szépen, lassan szétterülni, majd egyre hangosabban és gúnyosabban kezdtem nevetni*

-GREG!!! - Ordítja Logan teli torokból, ami tőle kimondottan velőtrázó hatású, és meg is van az eredménye: a folyosón úgy ugrálnak félre már jó előre az útjából, mintha egy száguldó kamion lenne, nem pedig csak egy felbőszült, 130 kilós gyilkológép. a fiú szobájába lépve - ha zárva van az ajtó, netán még a kilincs sincs rajta, akkor kissé rajzfilmesen szakítja át, le sem lassítva - csak ennyit mond:
-Gyere velem a hangárba, most!
Ha szálkákat kell kipiszkálnia a szakállából, még azt is hozzáteszi, hogy az ajtót ráér megjavítani később is, most fontosabb dolguk van. A hangárba érve nyomban a gép fedélzetére rohan, ott pedig előhúz a zsebéből ey térképet, amire ő rajzolt rá ceruzával egy hatalmas kört, New York egyik kerületén belülre.
-Te vezetsz. Staten Island felé repülj egyenlőre.
Közben a saját ceruzájával tovább rajzolgat a térképre, összekötve több pontot egymás után. Dolga végeztével Greg-nek is megmutatja a művét.
-Ha kiértünk a tengerpartra, alacsonyan repülj. Itt fordulj balra, és tedd le a gépet pontosan itt.

A sikeres leszállást követően - ha kevésbé sikeres, akkor a hányást követően - a tisztásról egyenesen az erdő mélye felé kezd szaladni, aztán a sűrű fák közül egy több épületből álló elhagyott gyárkomplexumot kezd kémlelni. Nincs szüksége arra, hogy megnézze a térképet, így is tudja, hogy a jó helyen vannak.
-Agyasgyík szerint a lány mobilja itt cellázódott be utoljára, vagy mi...Három őrt látok, de biztos többen vannak. Furcsamód a lányt csak egy felügyeli, nézd...
Rámutat egy tök üresnek ható házra, betört ablakokkal, és omladozó falakkal. Az őrt, és a másik hármat sem lehet látni szabad szemmel, hiába mutat rájuk, de persze akinek nem csak a szabad szemre kell hivatkozni, annak még összejöhet.
-Biztos az a tervük, hogy bekerítik a pancsert, aki odamegy hősködni. Elbírsz azzal az egyel odabent? Én a többit lerendezem, amíg kimented a lányt.

Tegnapi jól sikerült estét a vendégem reggel folytatni kívánta. Nem volt vele problémám. Sőt kimondottan jó volt. Egészen addig míg más is el nem kezdte kiabálni a nevemet. Mindennek tetejébe ez egy férfi hangja volt. Egy szőrös, lepukkant, zsírfoltos asszonyverő atlétás alaké. Nem volt sok időm, amikor szakadt fel az ajtó a takaró éppen a vendégemre és az alsó testemre húllot takarva a nyilván valót. Kissé megilletődve térdepeltem az ágyon.
-Ezt még befejezhetem?
Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is távozott. Ezt egy határozott nemnek véltem. Sóhajtottam és kimásztam az ágyból.
-Hát nekem dolgom van, fejezd be magad, vagy nem tudom. Zuhanyozni tudsz, ruháid azok... majd megtalálod, Szia.
Elindultam az ajtó felé. A maradványai szépen rám tekeredtek és alig két lépés után már a nyakkendőmet igazgattam és Loholtam Logan Lábszaga után. Behuppantam a pilóta fülkébe, beizzítottam a gépet.
-Értettem Kapitány...
Előre löktem a kart és bele passzírozódtunk az ülésbe. A parthoz vészesen közeledve egy hirtelen mozdulattal lefelé toltam a kormányt. Ha nem lettem volna bekötve biztos hogy a szélvédőn kötök ki. Ahogy Logan, nem is értem miért szakadt el az öve... Elérve a kívánt magasságot, felhúztam az orrát és vissza ügyeskedtem a székbe. Végül egész könnyedén leszálltunk. Siettem Logan után, aminek a cipőm nem örült. Sem a bokám, de a kényelem nem írja felül a stílust így maradt ez a cipő. A gyárhoz érve végig néztem rajta. Jó alaposan. Első felszínes nekifutásra én sem találtam benne 4-nél több embert. Harmadiknál feltűnően sok fém. Nagy, fegyver, sok lőszer. A 4. felépítése egy alaposabb vizsgálat után már ismerős volt.
~Nézzenek oda, megint nagy volt Törpillának a szája?
-Hát, kénytelen leszek.

Szóval, miután megjelölte a területét a gép mellett a landolást követően, és sikerült szemügyre vennie, kikkel állnak szemben, végre arra is van egy kis ideje, hogy órák óta először kicsit kifújja magát. Oldalra Greg-re, akinek tekintetében mintha a felismerés tüze gyúlna fel, és akire még egész büszke is lehetne, amiért tegnap éjjel felnőtt, ha nem akarná épp agyoncsapni valamivel.
-Helyes. Ha meg nagyon nem megy, Sean mellett még van egy szabad ágy a gyengélkedőben, úgyis nagy haverok vagytok. Na, lódulj, nem érünk rá egész nap.
Erre a végszóra felpattan, és a másik irányba kezd el rohanni, a távolban pedig még hallani, ahogy előugranak a karmai, aztán egy konténer mögé veti magát és...nos, valakinek nagyon fáj, amit ez után tesz. Közel sem annyira, mint a helyszínelőnek fog majd, amikor a fogai után próbálja majd beazonosítani a pácienst, de emiatt annyira sem aggódik, mint Greg testi épsége miatt, helyette inkább szalad tovább, hogy a következőt is elkaphassa, mielőtt a srácra lőne, majd a következőt, és a következőt is. Az egyetlen, akinek a közelébe sem megy az az őr, aki még mindig a sörétes puskáját szorongatva áll Heily ajtajával szemben, és gázmaszkja mögül bambán, mozdulatlanul bámul maga elé.

Összeszűkült szemekkel néztem fel Loganre. Inkább kíváncsi voltam, mint mérges.
-Ma ki is van ügyeletben?
Elméláztam a gondolaton de csak nem akart eszembe jutni. Felmerült bennem, hogy ki a lehetséges jelölt. Némi mérlegelés után azonban úgy öntöttem, hogy nem éri meg a kockázatot. Csinos meg minden de akkor sem. Különben se állna jól a gipsz.
A karmok fémes siklása ahogy utat törtek maguknak Logan kezeiben felébresztett a mélázásból. Sietősre vettem a lépteimet és a megtisztított terepen. Az épület falán, mint valami kocsonyán vagy filmbeli erőtéren úgy léptem át. Bent nem észleltem senkit 2 emberen kívül. Felmentem a második emeletre és még mielőtt befordultam volna a folyosóra main az őr állt a falnak támaszkodtam háttal. Nagy levegőt vettem. Elképzeltem ahogy az ajtó felpenderedik és magába zárja az őrt fegyverestül. Finoman megpaskoltam a falat mire az ajtó tette a dolgát. Nyújtott tenyérként markolt rá az őrre. Onnantól, hogy annak keze, lába és egész teste a nyílászáró fogságába esett nyugodtabban léptem elő a fal takarásából. Ruhámat leporoltam, az őrnek biccentettem amikor elléptem mellette és bementem a helységbe.
-Maga tényleg nem tudja mikor kell befogni a száját?
Kérdeztem vigyorogva felé haladva.

*Nem sokkal később, amint felhívtam Logan-t, meghallottam, hogy odakint hangzavar keletkezik. Fegyverek sültek el, és öklök csaptak össze. Aztán valami fémes kattogást hallottam, és az ajtó egyszeriben kirepült a helyéről, és alaposan bebugyolálta az előtte álló fegyveres őrt. Egy pár pillanatig pislogtam, az erős fénytől, ami odakintről szűrődött be, aztán egy alak jelent meg a nyílásban. Lassan jött felém egyre közelebb, aztán meghallottam a hangját. Gregory. Amint megértettem a szavait, kétségbeesett arccal néztem rá. Meg kellett hagyni, egész jó képű hapsinak bizonyult a maga módján. Az inge felső gombja nem volt bekapcsolva, így kilátszott a mellkasa, nyakkendője nem feszült teljesen a gallérja alatt és az a most-keféltem-haj is jól állt neki, és nagyon is úgy éreztem, hogy Logan nem a legalkalmasabb pillanatban kereste fel. Lassú léptekkel közeledett felém. Járása könnyed volt, akárcsak egy ragadozóé, aki lassan közelíti meg áldozatát.*
~ Hm... friss husi... ~
- Nem járt a szám, és nem tudom, hogy miért hoztak ide, de hálás lennék, ha a keze helyett a szája járna és eloldozná a bilincsemet.-* Rángattam meg a a bilincset, amivel a kezem meg volt kötve és mindvégig kétségbe esett arccal meredtem rá. Míg eloldozott eszembe jutott a legutóbbi és legelső találkozásunk, amikor szintén ugyan ilyen jóképű módon futottunk össze, szintén valamerre erre.*
~ Teli vagy meglepetéssel, Gregory, telis-tele...~

Az épületben vesztegelő katona megpróbál ugyan vergődni egy kicsit, mikor a fémmarok elkapja őt, de ezt leszámítva meglepő apátia jellemzi őt, mikor tudatosul benne, hogy képtelen megmozdulni, és ez ellen nem tehet semmit. Nem szól, nem ficánkol, csak tekintetével követi Greg-et egy darabon, amíg a nyaka engedi. Ezt leszámítva viszont nyugton van, és várja az erősítést, ami valamiért nem akar megérkezni...

-Na mi van? Fej nélkül már nem is vagy olyan nagy legény mi?! HOGYAZANYÁD!!! - Ordítja a másik irányba, ahonnan útnak indult az a golyó, ami feltépte a húsát, egy másik pedig a homlokáról pattant le, enyhén felsértve ott a bőrt. Maradandó kárt természetesen nem tett benne, kivéve, hogy dobhat ki még egy atlétát.
-20-an egy ellen!? De utálom, ha túlerőben vagyok!!!

Odabent a páros hallhatja, hogy kint egyre hevesebb tűzpárbaj alakul ki, viszont a Logan jelenlétét jelző jajveszékelés most kivételesen elmarad, ám a trancsírozásra utaló neszek nem, így csak arról lehet szó, hogy az ellenség csendben tűri, hogy holnap már egy kínai étteremben folytathatják a karrierjüket, mint napi ajánlat. egyenlőre nem támad meg titeket senki, hisz ahhoz Rozsomákon kéne túl jutni egy darabban, ez pedig jelenleg meghaladja a katonák tudományát, amit jól mutat, hogy a lövéseik egyre inkább elhalnak, és a levegőt már minduntalan Logan diadalittas, és kissé mániákus röhögése tölti be.

Lágyan mosolyogtam és alig két méterre álltam meg tőle, hogy ott várjam meg válaszát. Amiből aztán kioktatás és parancsolás lett.
-A kezemet mi?
Csúszott egy perverz vigyor az arcomra ahogy eszembe jutott a tegnap estém. Aztán megráztam a fejemet és értetlenül kérdeztem vissza.
-Nektek a kezem a mániátok?
Lemondóan sóhajtottam fejemet ingatva és mögé sétáltam. Megfogtam a bilincset és lehúztam róla. Mint egy papír darabot úgy gyűrtem össze és alufólia golyóként dobtam odébb, földet érve a fémgolyó pattogott kettőt és halk búgással elgurult a szoba egyik falához. Logan kiabálására felkaptam a fejemet. A falhoz léptem és kinéztem a hirtelen megjelenő ablakon. Némi fintorral néztem, hogy mit művel. Innen úgy tűnt mint valami elbaltázott Zombis videó játék.
-Már csak egy konzol hiányzik...
Jobb kézzel az ablak oldalának támaszkodtam, lábamat keresztbe vetettem a másik előtt, bal kezem pedig csípőre raktam. Enyhén kiszáradt ajkam jobb oldalát kezdtem rágcsálni.

*Rémült tekintettel néztem Gregory-ra. El nem tudtam képzelni, hogy hogy lehet valakinek ekkora egója, de hát, mit vár az ember egy ilyen piszkosan jóképű szarházitól? Minden egyes lépését megfigyeltem. Lassan mozgott, kecsesen, és az igazat megvallva elég ingerlően is. Lehajtott fejjel vártam, hogy kiszabadítsa végre a kezeimet.*
- Bocs, hogy csak a te kezed van szabadon, de ha leszednéd végre ezt a szart, akkor hálás lennék és végre szabad.* Mormogtam az orrom alatt, aztán csendben figyeltem, ahogy mögém sétál és leszedi a kezeimről a béklyókat Végre valahára! Amint megéreztem, hogy a kezem szabadok magam elé húztam őket, igyekeztem összekuporodni és a bőrömet dörzsölgettem, amin meglátszott a bilincs nyoma, mivel a húsomba vágott. A halk pattogásra, és a gurgulázó hangra nem is figyeltem. Egy ideig dörzsölgettem a csuklómat, majd ajkaimon enyhe mosoly kezdett felderengni, ahogy meghallottam a kintről beszűrődő hangokat.*
~ Óh igen, Logan értem jött..~
*Ajkaimon a mosoly egyre hidegebb és veszélyesebbé vált. Lassan felemeltem a fejem, majd fel is álltam. Lassan, mint egy ragadozó, aki a prédája szagát követi megfordultam, és hátulról végigmértem Gregory-t. Ahogy ott figyelte a kint tomboló harcot olyan... sebezhetőnek tűnt. Lassan, egy tigris kecsességével mögé sétáltam, és egy pillanatra én is megcsodáltam Rozsi alkotását. Nem mondom, a látvány káprázatos volt. Ám nem sokáig gyönyörködtem a mészárlásban és Rozsi ügyes mozdulataiban Egy erős mozdulattal Gregory-t a falnak nyomtam háttal, kezemet pedig a torkának nyomtam és a könyökömet a gégéjének szegeztem. Ajkaimon gonosz kacaj táncolt.*
- Óh, Greg, Greg, Greg.... Nem is tudod még, hogy hova kerültél.-* Vigyorogtam ördögien, aztán egy alapos rúgással, hogy el ne tudjon előle menekülni alaposan tökön térdeltem.*

Léptei zajára csak hátra pillantottam, hogy biztos ő jön e. Az őr eléggé mozgás képtelen volt ahhoz, hogy ne ő legyen. De a biztonság érzet megkövetelte. A kötelező körök lefutása után vissza fordultam bámészkodni.
~Majd ha nagy baja lesz lemegyek segíteni. Addig elvan a gyerek ha játszik.
Alkarral támaszkodtam a hegyes saroknak így a kezemen a fejemet is megtudtam támasztani. Nem fogtam gyanút amikor megfogta a vállamat. Biztos csak közelségre vágyik, vagy egyéb női dolog. Na de amikor a falnak háttal találtam magam, kezével a torkomon... Nagyokat pislogtam. Aztán gyanakvóan összeszűkült szemekkel néztem rá. Valami kezdett nem stimmelni. Olyannyira, hogy a következő pillanatban elvesztettem az irányításomat a fejem fölött. Vagyis, egy olyan intenzív fájdalom érte el az agyamat ami szinte teljesen mozgásképtelenné tett. Arra volt erőm, hogy odakapjak ahova kell és lassan térdre rogyva összekuporodjak. Másik kezemmel a talajba markoltam mire az egész épület, a falai és a talaj is kezdett cseppfolyóssá válni. A Plafonról csöpögött a mennyezet, a falon csurgott a borítás, a talaj mint valami pocsolya amibe az eső esik úgy fodrozódott. Én pedig halkan nyöszörögtem.
~Mi a franc....