Lovarda

Még mindig nem egészen tiszta a számára, hogy mi folyik itt, csak abban biztos, hogy ha egyetlen pillanatig is békén hagyná őt mindenki, akkor olyan jót szundítana, hogy abból legfeljebb az asszonykórus tudná felkelteni pucéran, de talán még ők sem. Természetesen nem húzhatja a lóbőrt, hisz ki kell jutnia innen, megúszni az egészet élve, és valahogy Greg-nek sem ártana segíteni, mielőtt a srác megöleti magát.
~Vagy ehhez már túl késő lenne? Remélem nem...nem örülnék, ha elpatkolna. Jó srác, rendes családból...szóval biztos egy hegynyi papírmunka lenne vele, meg macera, temetés, ilyesmik, ahelyett, hogy csak elkaparnák félig meddig, mint a hozzám hasonló trógereket...Utálom a nagy felhajtást...szóval ajánlom, hogy éljen még!!!~
Ratna-ra tőle szokatlan módon reménnyel telve néz fel, és bár kicsit furcsállja, milyen készségesen állnak félre az útjából a kommandósok, végül letudja magában annyival, hogy biztos a képességét használja, valamivel később pedig nincs is kedve gondolkodni ezen. Elfogadja a segítő kezet, és igyekszik valamennyire megállnia  lábán, bár ez most eléggé nehéz feladat a számára...
-Mi a fenét...keresel itt? Á, kit érdekel...olyan jó, hogy jöttél, most még azt is megbocsájtom, ha csak azért bukkantál fel, hogy bevalld, te festetted rózsaszínre a szobámat...te...úgy hiányoztál te...vigyázz, az ólomkatonád követ minket...
És valóban, a katonák próbálják Ratna és Rozsomák után vonszolni magukat, nem sok sikerrel. Ami a szőrös férfit illeti, abszolút hagyja magát, le is ül a repülőgépen, aztán pedig eldől, mint egy zsák. Sokat nem kell győzködni, hogy nagyon álmos, és zsibbadt, tényleg az. Mielőtt behunyná a szemeit, még pont látja, hogy Greg-et kezelésbe veszi az a szép, szende lány, de amikor felkel, csak úgy emlékszik majd rá, mint egy fura álomra, és még így sem teljesen. A gép padlója meglepően kényelmessé válik, ő pedig hangos horkolásba kezd.