Amanda Boower lakása

Amanda Boower lakása egy előkelő társasház tizenötödik emeletén található, így az egész városra ráláthat, még akkor is, ha az odalent rohanó emberek csupán apró hangyáknak tűnnek onnan a magasból. A lakás százhúsz négyzetméteres, és bár Amanda csupán bérlő, a kényelem mellett az esztétikát is nagyon fontosnak találja. Ennek köszönhető, hogy kellemes hangulatú, világos lakás a legfinomabb bútorokkal lett berendezve, és természetesen, hogy teljes legyen a harmónia, itt-ott növények, képek és különböző egyéb dísztárgyak teszik igazán hangulatossá a hölgy otthonát, amiben egy hálószoba, fürdőszoba, dolgozószoba, könyvtárszoba, amerikai konyhás nappali és egy étkező található.

Nappali:



Fürdőszoba:



Konyha:

Miután lebonyolítottam a tárgyalást Georgio Defoe-val, mondhatni egészen elégedett voltam annak az eredményével. Volkov-ot mindenképpen el kellett takarítani az útból, hiszen már eléggé rég óta szálka volt a szemünkben, még egy évekkel ezelőtti terjeszkedési vita miatt, ahol Chicago-ra is szemet vetett. Mivel most az én utamban állt, így már két okom is volt rá, hogy megölessem és megfordítva a kockát a mi családunk vegye át az ő területét.
Így, hogy a város egyik legnagyobb maffia családjától még szabad kezet is kaptam, az idő is eljött a leszámolásra.
Mikor haza értünk, az első dolgom az volt, hogy Curtis-nak lekevertem két hatalmas pofont, aminek a nyoma még percekig az arcán piroslott.
- A legnagyobb ellenségemtől kell megtudnom, hogy Volkov a saját házamban akar majd megtámadni? – kérdeztem jeges hangon.
- Bocsáss meg Amanda, ez nem fordulhat elő többször, azonnal utána nézek a dolognak.
- Ez a minimum, vagy különben kénytelen lennék azt hinni, hogy összejátszik valaki az embereid közül az oroszokkal és akkor kénytelen lennék másik testőrfőnököt találni magam mellé.
- Magam nézek utána és teszem meg a megfelelő intézkedéseket. – mormolta bűnbánóan szégyenkezve Curtis, és én tudtam, hogy pár emberének nagyon rossz napja lesz ma.
- El is várom és most menj, tedd a dolgod. – intettem, hogy távozhat. – Az őrséget erősíttesd meg és ellenőrizz minden biztonsági rendszert….személyesen. Még egy hibát nem tűrök el!

Két nap telt el azóta és semmi különös nem történt, ha csak az nem, hogy pár embert mintha nem láttam volna mostanában a régi csapatból, helyettük jött vagy még hat, akik a megszigorított őrséghez csatlakoztak. Curtis nagyon a lelkére vette a dolgot és árgus szemekkel figyelt mindnre.
A szolgálaton kívüli emberek a mellettem lévő két lakásban kaptak helyet, így az emeleten csak mi voltunk.
Az ajtóm előtt mindig állt két ember és a lépcsőnél is kettő. A recepciónál megint csak ült mindig valaki a hallban és figyelte a ki-bejövő embereket. Az őrség folyamatos volt. A ház eleve portaszolgálattal és zárt kapuval rendelkezett. A riasztó rendszer teljesen ki volt építve, a helységekben mozgásérzékelőkkel, az ablakokon behatolás jelzővel, valamint volt füst és tűzjelző. Pont ideális volt számomra, ezért is esett erre a lakásra a választásom. A padlásra vezető ajtóra új zár került és az is rá lett kötve a riasztóra, de naponta többször ellenőrizték is.
El nem tudtam képzelni, hogy Volkov, hogy akar megölni, de felkészülten vártam.

- Újabb eseménytelen nap! – sóhajtottam, miközben megmasszíroztam a halántékomat fáradtan.
Az eseménytelent persze nem arra értem, hogy én nem dolgoztam egy csomót, hanem, hogy Volkov ma sem próbálkozott. Már arra is gondoltam, hogy talán feladta, belátva, hogy számára itt nem terem babér.
Én sem tétlenkedtem azért az utóbbi napokban, hanem a haditervet egyeztettem az embereimmel, hogy miként söpörjük ki az oroszokat Brooklín-ból, milyen sorrendben számoljuk és foglaljuk fel a fegyveres bázisaikat, a szerencsejáték termeiket, masszázs szalonokat. Már egészen jól álltunk és az utolsó simításokat végeztem, hiszen nem várhatom örökké, hogy Volkov maga sétáljon a vesztébe. Engem szorít a határidő, amit Georgio-val kötöttem.
Ezek a gondolatok kergetőztek a fejemben, miközben egy könnyű kis nadrág kosztümben üldögéltem a nappaliban a kanapén, mellettem a laptopommal, és megszólalt a kamerás telefon.
- Én? Pizzát? – vált neheztelővé a hangom, de visszafogtam magam, mert az egyik új emberünk volt. – Jegyezze meg, egyrészt soha nem rendelek pizzát, csak a Benedetto pékségből a sarokról és mivel nem szoktam vacsorázni, ilyenkor meg főleg nem. Szóval nem, nem rendeltem pizzát! Nézzék meg mit hozott, ha tényleg azt, akkor adjanak egy huszast neki és dobják ki, ha esetleg más meglepetést, akkor öljék meg. – tettem le kissé mérgesen a telefont. – Talán kezdődik?
- CURTIS! – kiáltottam ki az ajtón.

Mivel nem hívtak vissza pár perc után, gondoltam nem volt semmi különös, lehet, hogy csak eltévedt az a szerencsétlen pizzafutár. Így, hát visszatértem a laptopomhoz még egy kicsit, mielőtt elmegyek fürdeni.
A kiáltásomra Curtis robogott be az ajtón fegyverrel a kézben, amire csak mosolyogva pillantottam rá.
- Héé! Nem ég a ház! Csak szólni akartam, hogy volt egy eltévedt pizza……….
Ekkor szakított félbe a kameraszobában lévő emberünk és én azonnal felpattantam, majd az elkomorodó arcú Curtis-ra néztem.
- Hogy a fenébe…….
- Amanda menj be a hálószobádba és ne gyere ki, csak ha én szólok. – intett a férfi és én most nem vitatkoztam vele. Ez az ő terepe és tudom, hogy megbízhatok benne. – Tessék. – nyomott a kezembe egy 9 mm-es Magnumot. – Ezzel, ha eltalálod, biztosan nem megy sehová. Csak arra az esetre, ha……
Nem fejezte be, de sejtettem, hogy mire gondol.
- Erről hallani sem akarok! – ráztam meg bosszúsan a fejem. – Egy ember nem okozhat ilyen kalamajkát. Hívd az embereidet, szorítsátok csapdába, ha kell itt bent. – szóltam határozottan, de aztán behúzódtam a szobába, de csak résnyire csuktam be az ajtót, hogy ha kell segítsek Curtis-nak.
- Gyere csak te vén gazember! Innen nem mész el élve!
Curtis mobilon hívta a pihenőben lévő embereket és pár kint lévőt is riasztott, így Volkov számításaim szerint hamarosan nagy bajban lesz. Az emeleten legalább még 6 emberrel kell végeznie, ha el akar jutni a szobámba és akkor is sietnie kell, hiszen jön az erősítés.

Az ajtó nyílásából jól hallom Curtis rádiójának hangját és látom a férfit, ahogy az ülőgarnitúra mögé húzódva szegezi a bejárati ajtóra a is méretű Uzi-t, hogy azonnal lőhessen, ahogy felbukkan ott valaki. Látom a feszült arcvonásait és tudom, hogy akár az életét is feláldozza értem, ha szükséges, és ez amennyire megnyugtató, annyira aggodalomra is ad okot.
Bár a kemény külsőt fenntartva sokszor teremtem le, vagy töltöm ki rajta a mérgem, de belül nagyon is féltem, hiszen hosszú évek alatt a szívemhez közelivé vált és komolyan megsínyleném, ha elveszíteném.
Szinte ugrom egyet, ahogy a gránátok és a lövések belerobbannak a szoba viszonylagos csendjébe, de bár nem vagyok egy rambó típus, azért azonnal hasra is vágom magam.
Könny szökik a szemembe, ahogy látom Curtus-t véresen eldőlni, de a fejem fölött az ajtón átröppenő lövedékek egyelőre nem engedik, hogy figyelmen kívül hagyjam ezt a ninja-ként a házamba hatoló férfit: Volkov-ot.
A düh mérges felhőként lepi el az agyamat, de kordában tartom, nem engedem, hogy felelőtlen tettekre ragadjanak, így a földön fekve gondosan megcélzom a nappali közepén álló ellenségemet és leadok rá két lövést nem többet. Nem engedhetem meg, hogy elpocsékoljam a tárban lévő golyókat, amíg nem vagyok benne biztos, hogy súlyosan megsebeztem.
- Nem kell ezzel bajlódnod öregember, te már nem ásol semmit, ezt megígérhetem. – feleltem jégcsappá váló hangon, a lövések után.

~ A fészkes fenébe! ~ dühöngök magamban, mikor látom, hogy éppen csak megbillen a lövésemtől. ~ Gondolhattam volna rá, hogy golyóálló lesz rajta és a fejét célozni! ~
Aztán gyorsan arrébb gurulok, mert a következő sorozata, alig valamivel a fejem fölött repülnek el, és ha nem hasalnék, akkor már biztosan gazdagabb lennék pár golyóval. Ez a fickó aztán nem sokat cicózik!
- A DNS-ed miatt már nem sokáig kell izgulnod, sőt azok miatt sem akibe átörökítetted, te vadbarom! – sziszegtem hangosan felé, de óvakodtam tőle, hogy az ajtó közelébe menjek már. A tervem már készen állt, így erőt vettem magamon és a szobámhoz tartozó terasz ajtóhoz lopakodtam, amiben a vastag szőnyeg is segített, mely elnyelt minden zajt. Egy ilyen helyen nem kellett attól tartanom, hogy az ajtó nyikorogni fog, így bátran nyitottam ki, majd a nappali erkélyétől elválasztó korláton átlépve, belestem annak széles üvegajtaján, ahonnan kiválóan láttam a férfit, aki éppen szerencsétlen Curtis-t kínozta, amitől felborzolódott a hátamon a szőr és hideg gyűlölet villant a szemeben.
~ Csak egy kicsit bírd még ki Curtis! Ígérem, láthatod megdögleni! ~ küldtem gondolatban felé egy kis erőt, de közben összeszorult a gyomrom a feszültségtől. Talán ez lesz az utolsó esélyem, ha elszúrom……..
Most nem követtem el megint azt a hibát, hogy a testére célozzak. Nem volt messze tőlem, így nem esett nehezemre megcélozni a guggoló ember széttárt combjai közötti területet. Fájdalmat akartam okozni és szenvedést azért, amit velem és az embereimmel tett. Sok fájdalmat! Fejbe lőni utána is tudom majd. Meghúztam a ravaszt ismét kétszer.
- Neked is lesz mindjárt egy kis hiányosságod Volkov! – sziszegtem közben gyűlölettel telt hangon.

Szerencsétlen Curtis issza meg a levét a szavaimnak és Sebastien-re tett megjegyzése sem remegtette meg a kezemet, sőt! Igazán csak ettől lettem még elszántabb és tudtam, hogy ha az életem árán is, de megakadályozom, hogy ez a féreg élve távozzon innen.
Szinte jégcsappá merevedve tartottam a pisztolyt és húztam meg a ravaszt, és tudtam, hogy eltaláltam, amikor az üveg csörömpölésével szinte egy időben az egyik fotel mögé dőlt.
Bár hallottam a válasz lövéseket is, de azok már bőven célt tévesztve csak vakon leadott, ösztönös reakciók voltak.
Előre szegezett fegyverrel léptem be az ajtó romjain keresztül és első pillantásom a csurom vér és valamit mondani akaró Curtis-ra esett, akinek egy véres kés volt a kezében.
- Nyugi, csak nyugi, hallod Curtis! – hajolok le hozzá, hogy megnézzem a pulzusát, ami nagyon gyengén ver. – Azonnal hívok segítséget, csak tarts ki! Meg ne merészelj halni nekem! Megértetted! – szóltam rá könnyes szemekkel, de szigorúan, de muszáj volt bevégeznem a gazemberrel való összecsapást, mielőtt még meglepetést okozna, ezért óvatosan léptem ki a takarásból és szegeztem Volkovra a pisztolyt.
Ha nem mozdult, akkor közelebb mentem, és mellé guggolva néztem a szemébe.
- Mocskos gazember vagy te Volkov, és nem fogom megkönnyíteni a halálod egy lövéssel, csak szenvedj, amíg el nem vérzel. Csak azt sajnálom, hogy ezt csak addig húzhatjuk, amíg meg nem jön a mentő Curtishoz és az embereimhez, mert előtte sajnos végeznem kell veled, ha addig magadtól nem nyúlsz ki.– azzal én is beleléptem a lövés okozta sebbe, hogy élvezhesse amit az emberemmel tett. – És ismét megígérem neked, hogy a véreid hamarosan követni fognak, az olyanoknak, mint te, még az írmagját is ki kell irtani.
Ha semmi nem jön közbe, akkor aztán, mit sem törődve a szenvedésével, a telefonhoz megyek és hívok egy mentőt.

Azonban sajnos nem szenved annyit az a nyomorult, mint amennyit megérdemelt volna, hamar a halálba menekül, így csak dühösen állok fel, és csak a jó neveltetésem tart vissza attól, hogy bele ne rúgjak egyet. A telefon azonban sürgősebb és bár Curtis nagyon próbálna tiltakozni, most eszem ágában sincs hallgatni rá.
- Bízd rám a dolgot, oké! – paskolom meg a kezét és végig mellette maradok, míg megjönnek a mentők, szinte a rendőrséggel karöltve. Gondolom azért másnak is feltüntek a lövések hangjai, még ha elég jól szigeteltek a falak, akkor is, a robbanásokról már nem is beszélve.

Miután az aggodalmam Curtis iránt alább hagy egy kicsit, mert a mentősök ellátják és gyorsan a kórházba szállítják, olyan méreg önt el, hogy jó, hogy csak King marad a szobában, mert azonnal egy szépen váza bánja, ami a falon törik darabokra.
Tudom, hogy az itt lévő összes emberem közül jó, ha három túléli és egyik sem sértetlen. Még jó, hogy készültünk re!
- Nem tudom, hogy akarod-e! – ráztam meg a fejem zaklatottan és elé lépve a szemébe néztem. – Volkov egy nyomorult szadista gazember volt és halott, ez neked is megkönnyíti az életedet, nem? Az oroszokat mostantól leírhatod. – indultam volna el mellett, hogy töltsek magamnak egy adag…..egy jó adag italt. – Kérsz te is? – kérdeztem, miközben néztem, ahogy az üveg rázkódni kezd a remegő kezemtől.
~ A fenébe! A fészkes fenébe! ~

-Akarom - feleli rövid gondolkodás után, leginkább magát győzködve ezzel. Volkov neve természetesen nem lepi meg, hisz a városi rendőrség tagjaként volt szerencséje a helyi nevezetességek sztárfotóihoz, és bár ott öltönyt viselt hullazsák helyett, azért nem nagy kunszt felismerni a vén ruszki alkoholistát.
-Megkönnyíti? Nem, nem mondhatnám...sőt, az csak az első lesz a hosszú, túlórával töltött éjszakák sorában. Felteszem hiú ábránd lenne abban bízni, hogy nem történik ezért majd egy baleset valakivel...
Az italra bólint, hisz gyakorlatilag most nincs szolgálatban. Azok után, hogy a Central Parkban bevetett mindent, és mégis kicsúsztak a mutánsok a kezéből, hazaküldték pihenni, ami ugye sosem jelent jót, és az írásos felfüggesztést is csak a rendőrfőnök barátsága akadályozta meg. A lényeg, hogy igen, nagy szüksége van arra az italra, sokkal nagyobb, mint a padlónak, ezért a nő mögé lép, s karjával érintve az ő karjának teljes hosszát megfogja az üveget, másik keze pedig már érkezik is a másik oldalról, hogy így közbefogja a nőt, és hátát a mellkasának döntse. Két ujja ez alatt megtalálja a kupakot, amit le is tép az üvegről. Nem csavarja, egyszerűen csak leszedi, jóformán erőfeszítés nélkül, aztán el is dobja azt.
-Semmi baj - suttogja. - Minden rendben lesz.

Mérges vagyok saját magamra, amiért nem tudom leplezni ezt a remegést, amit valószínűleg a sokáig visszafojtott feszültség okozott és most gyengének mutatkozom pont az előtt az ember előtt, aki előtt nem kéne.
Azonban olyan jól esik megtámaszkodni azon a széles mellkason és érezni izmos, erős karjainak támasztékát, ami átveszik a kezemből az üveget és lassan kitöltik az italt a két pohárba.
- Most már nem, tudom! De túl nagy árat fizettem érte! – bólintottam kissé keserűen. - Talán lesz még némi felfordulás és pár baleset meg eltűnés, de nem hiszem, hogy bárkinek hiányozni fognak, aztán viszont sokkal nagyobb nyugalom lesz, mint eddig. – sóhajtottam mélyet, hogy megpróbáljak megnyugodni. – Legalábbis a ………tenyérjósom ezt mondta és remélem nem téved. – embereltem meg magam, és lerázva magamról a gyengeséget, eltávolodtam tőle az egyik pohárral a kezemben és a kissé átlyuggatott kanapéra telepedtem.
Nem tudom miért vagyok ennyire közvetlen ezzel a nagydarab zsaruval, aki ránézésre olyan kedves, mint egy mérges gorilla, de valamiért úgy érzem, hogy nem ártana nekem, de persze azért neki sem fogok teljesen színt vallani, de azt sem akarom, hogy váratlanul érjék az események.
- Viszont azt hiszem, ezek után hosszabb távra rendezkedem már be, hogy elmúlt a veszély. – nézek rá és feltűnik ajkaimon egy halvány mosoly.

-A tenyérjósod mi? - Ismétli, s kicsit sem úgy hangzik, mint akit ez túlzottan meggyőzött volna. Azért biztos ami biztos végighúzza ujjait a nő alkarját, hogy aztán tenyerét maga felé fordítsa, és ő is meggyőződhessen erről a meglepően specifikus előrejelzésről.
-Érdekes, én itt csak azt látom, hogy kreatív vagy, örökifjú, és kevesebbet kéne játszanod késekkel.
Mikor kezébe kapja a poharat, belekortyol óvatosan, aztán nekidől a háta mögötti szekrénynek, melynek erre nagy reccsenéssel törik ki a lába, és csak egy pillanattal tud az előtt elugrani, hogy az egész rádőlne.
-Hosszabb távra? A bűnügyi fotósunk boldog lesz, téged szívesebben kap majd le, mint Volkov-ot. Viszont, arra nem számítanék, hogy elmúlt a veszély. A rendőrségtől nem kell tartanod, most épp amúgy is lenne bőven más dolgunk, mint veled foglalkozni, de kétlem, hogy a többi banda örülne ennek, és az oroszok sem arról híresek, hogy annyiban hagynák ezt.
~Eredetileg nem az volt a tervem, hogy megnyugtassam? Eddig marha jól csinálom...~
-Minden esetre, ha szükséged van segítségre, csak szólj. Pár napig most úgy is ráérek...bőven.

A férfi érintésétől kellemesen megborzongok és csak egy pár perc elteltével húzom ki a kezem a kezéből, miközben a szemem rajta felejtem
Már a kanapén ülök, mikor felkapom a fejem a robajra, de aztán csak legyintek egyet a kezemmel a szekrény darabjait látva.
- Ennek a szobának már olyan mindegy!
Tudom, hogy zsaru létére szívén viseli a sorsomat, és erősen szimpatizál velem, ami mondhatni valami megmagyarázhatatlan oknál fogva még kölcsönös is, de mégis meglep, hogy még tanácsokkal is, vagy inkább figyelmeztetéssel is ellát az oroszokkal kapcsolatban.
- Tudom. – bólintotta a szavaira. – De ezzel számoltam. Csak Volkov volt a fekete ló a sakktáblán, de így, hogy halott és a szervezete fej nélkül maradt, már nem fognak túl sok gondot okozni. Úgy tudom eléggé egyeduralkodó volt. – mosolyodtam el hidegen. – A többiek nem fognak beleavatkozni, hidd el.
Bár tudtam, hogy többet árulok el Derek-nek a kelleténél, de egymás között voltunk és semmit nem tudna rám bizonyítani, ha akarna sem.
Viszont, amit utoljára hozzáfűzött nagyon is megdöbbentett és kíváncsian fúrtam a tekintetem az övébe.
- Csak nem állást akarsz változtatni? De….. – billentettem félre a fejem és vetettem be egy csábos mosolyt, - de, mint látod épp hiányom van testőrségben, ha komolyan gondoltad, akkor ……….
~ Biztosan elment az eszem, hogy egy rendőrparancsnoknak ajánlom fel, hogy dolgozzon nekem! De azt mondják tartsd minél közelebb magadhoz az ellenségedet és én csak követem a mondást, nem? ~
- Gondolom, amúgy el lehet ezt az ügyet rendezni, hogy Volkov legyen mindenért a felelős, igaz?

-Ugyan, csak egy kis festés kell, meg néhány új függöny... - jegyzi meg, aztán a földön heverő, lyukas, tépett anyagra sandít.
-És talán egy golyóálló üveg legközelebb.
Közben azt a különös játékot játssza, amikor próbálja a támogatásáról biztosítani a másikat azzal, hogy végighallgatja őt, de közben úgy is tesz, mintha nem hallana az egészből semmit, a zsebében magától kinyíló bilincs hangja pedig végképp valami fehér zaj lehet csak, amivel aztán pláne nem foglalkozik.
~Ez van...úgy tűnik az én szívem hölgye már csak ilyen...Hiába, nem foghat ki mindenki olyan békés, tisztességes nőszemélyt, mint az a mázlista Mike...~
-Hogy mi? - Kapja fel a fejét a kérdésre. - Dehogy! Úgy értettem, ha beszélni szeretnél valakivel, vagy megint kifog rajtad egy üveg...esetleg ha a következő ellenséged is lesz olyan hülye, hogy az otthonodban támad meg, ahol egyértelmű, hogy ő a bűnös....
~Én, mint maffiózó? Szép is lenne....Mondjuk az a két mutáns luvnya halálra röhögné magát...lehet már csak ezért megérné a dolog...~
-Na mindegy....egyébként, egyértelmű, hogy ő volt a felelős, még hazudnom sem nagyon kell...mondjuk gondolom sokat segít majd, hogy nem kutatjuk át a lakást fegyverek után.
Szájához emeli a poharát, és kiissza belőle a maradék italt, aztán az ajtó felé sandít.
-Mond, van hol aludnod ma éjszaka? Úgy értem...biztos tudsz szállást szerezni, csak...szóval...
Megköszörüli a torkát, mintha ezzel a mennydörgő hanggal próbálná elűzni a testét megszálló kiskamaszt, aztán folyékonyabban folytatja:
-Kétlem, hogy biztonságban lennél ma egyedül. Ha gondolod, nálam meghúzhatod magad. Nem egy királyi lakosztály, mint ez itt, de az biztos, hogy a rendőrség egyik századosának lakásán keresnének utoljára.

Nem hiába tudtam átvenni én a férjem üzletét és az irányítást a kezemben tartani, elég jó emberismerő vagyok hozzá, hogy lássam Derek mennyire zavarban van, hiszen ő a rend rendíthetetlen őre és most mégis igyekszik barátságos mosollyal végig hallgatni még ha, teljesen nyíltan nem is tárom elé az igazságot, azt, hogy miként akarok leszámolni az ellenségeimmel. Hiába kedvel engem, amit a szemébe nézve, a vak is áthat, azért nehezen tagadhatja meg önmagát. Végül is számomra ez egy próba…….vagy sikerül, vagy nem, vagy tudomásul veszi és szemet huny, vagy letartóztat, de azért elég okos hozzá, hogy ezzel nem sokra menne. Egyelőre jól láthatóan marad a vívódás. Vajon én vagy a hivatása fog-e győzni?
Azt is tudom, hogy mindenképpen merész fába vágtam a fejszémet, hiszen egy mutánsüldőzővel állok szemben. Igen! Utána nézettem! Szeretem tudni, hogy kit engedek a közelembe! De azt is tudom, hogy bár tudja, hogy a fiam is mutáns, mégis segített neki. Nem egy elveszett lélek!
Azt csak egy halvány mosollyal veszem tudomásul, hogy ijedt tiltakozásba kezd a munkahely váltás hallatán.
- Jól van! Nem erőszak a disznótor. – ráztam meg a fejem. – De, ha mégis meggondolod magad, tudod, hogy szívesen látnálak magam mellett. – mondom kissé kétértelműen, egy kacér mosoly kíséretében.
Az, hogy kijelenti, egyértelműen Volkov a hunyó, megnyugtatott, bár, hogy őszinte legyek ebben valahogy nem is kételkedtem a történtek után.
- Köszönöm! – biccentettem azért felé, hogy lássa nem vagyok hálátlan, de aztán meglepődve kapom rá a tekintetem, ahogy kissé szétszórtan, de felajánlja a lakását és védelmét éjszakára.
- Óóó! Milyen figyelmes vagy, és ha már így szóba került…..hmm…….tényleg nem gondoltam erre. Nagyon kedves vagy, de nem akarok zavarni. Biztos te is szeretnéd kipihenni magad egy kemény nap után és nem egy véééédtelen, gyenge nőt pesztrálgatni. – kéretem magam, jócskán eltúlozva a dolgokat, miközben olyan arcot vágok, mint egy angyal.
Már megtanultam ez alatt a rövid idő alatt is, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni, ha erős akarok maradni és megtartani az eddig megszerzett hatalmat, sőt, akár még tovább növelni azt. És egy ilyen szövetséges, mint King, nagyon-nagyon előre vinné az ügyemet. És azt tanultam meg a férjemtől, hogy a cél érdekében minden megengedett. Hát akkor……

-Ha te mondod... - jegyzi meg mosolyogva az újabb ajánlat hallatán, aztán hirtelen komolyságot erőltet magára, amikor rádöbben, min is mosolyog éppen. Ilyesmire gondolnia sem szabadna...ő mint bűnöző...
~Túl kéne tennem magam ezen a témán...mondjuk amikor így néz rám...~
-Esküszöm, be kéne tiltani ezt a mosolyt, egyes férfiakat bármilyen gaztettre rá lehet így venni.
Arra, ahogy a nő kéreti magát csak megrázza a fejét, aztán a nő szavait idézve felel:
-"Nem erőszaka disznótor".
Aztán a nő karosszéke elé sétál, és kezét nyújtja felé, hogy felsegítse belőle, ha elfogadja azt.
-Tehát akkor jössz, vagy maradsz? Ó. és ne aggódj egy percig sem, elég nagy a lakás, biztos vagyok benne, hogy nem fogsz zavarni, ha meg pihenni akarnék, cukrásznak mentem volna, és nem rendőrnek.
Ha elfogadja a kezet, gyengéden húzza fel magához, majd hátrébb lép, hogy Amanda is tudjon mozogni.
-Szedjük össze, amire szükséged lehet, és menjünk innen. Az embereim szerint most nem figyeli senki sem a lakást...legalábbis, azóta nem, hogy lecsuktunk egy furcsa "pizzafutárt", meg egy kukkolót a szemben lévő épületben, de ne akarjuk megvárni hogy erősítést kapjanak.
Ha a nő megindul a cuccaiért, vágyakozva figyelő őt hátulról, kezei viszont nem mozdulnak utána, bármennyire is szeretnének. Egyenlőre tud uralkodni magán, még ha nehezen is.

Derek szavaira hangosan felkacagok, és először a nap folyamán érzem, hogy egy mázsás súly gördült le rólam, igaz nagy árat fizettem érte.
- Pedig én csak kedves akarok lenni látod, és máris bűnt követtem el? –kérdezem továbbra is kacéran, mert melegen akarom tartani a vasat.
Mikor elém sétál és a kezét nyújtja, már nem habozok tovább, mert az már kellemetlen lenne, így hagyom, hogy segítsen felállni, amitől bizalmas közelségbe kerülünk pár pillanatra és forró lehelete megbirizgálja a bőrömet, de aztán szerencsére hátrál kicsit.
- Rendben, drága őrangyalom, mindjárt összekapom magam. – mosolyogtam továbbra is, miközben, ahogy távoztam végigcírógattam azokon az erős pofacsontokon.
Persze nem lepődtem meg azon, hogy azért Volkov hozott magával pár embert, akik arra lettek volna hivatottak, hogy a győzelmét megerősítsék, de az sem lepett volna meg, ha valaki Defoe-től is itt van, hogy hírt vigyen neki, kitől kell tartania a közeljövőben.
- Óóó! Nagyon hatékonyak vagytok, de majd szeretném tudni, persze csak ha nem titok, - néztem rá szinte esdeklően, - hogy kik voltak a kis kukkolók. Vagy sokat kérek?
A válasza után már a hálószobába megyek, ahol egy kisebb bőröndbe beledobálok pár szükséges holmit, aztán felveszek egy vékony kiskabátot, meg a nyakamba tekerek egy kis selyemsálat.
- Mehetünk!

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem és remélem lesz még folytatás a kis flörtnek //

-Bocs, de az már tényleg túl sok lenne - feleli, és reménykedik benne, hogy a nő majd tényleg ennyiben hagyja, mert vannak kétségei a saját megbízhatóságával kapcsolatban, ha Amanda-ról van szó. Konkrétan simán kinézi magából, hogy rövid unszolás után elmond neki mindent, igaz most kivételesen ez nem lenne sok, hisz a gyanúsítottak kihallgatása még nem történt meg. Az érintésre ő maga is reagál, csak ő a nő vállait simogatja meg finoman, mielőtt elválnának egymástól, aztán indul is az ajtó felé.
-Azért köszönjük, igyekszünk. - kiált vissza, aztán felméri a folyosót. Továbbra sincs itt senki,a ki veszélyt jelenthetne rájuk, így amikor a nő elkészül, az ő oldalán távozik az épületből. A bőröndöt természetesen elveszi. Ha vendége eleinte ellenkezne, akkor biztosan meggondolja majd magát,a mikor szembesül vele, hogy a lift továbbra sem működik, így gyalog kell megtenniük az utat a földszintre. Így persze eltart egy darabig, amíg kiérnek, de aztán mint a villám hajtanak el a helyszínről. King lakásán ahogy a férfi ígérte a vendég kapja meg a hálószobát, ő maga pedig a dolgozószobában vesztegelő matracon foglal helyet, szemben a bejárati ajtóval, hogy ha valaki mégis itt támadna rájuk, ebből a hibájából már ne tanulhasson.

//Én is köszönöm ÉS számíthatsz rá //

//folytatás: Fifth Avenue-ról //

Szavaira végignézek magamon, mint akinek ez teljesen kiment a fejemből, aztán finom mozdulattal a homlokomra csapok.
- Milyen igazad van! Ez egyébként is kicsit feltűnő lenne fényes nappal. – indulok és veszek le menet közben pár hétköznapibb dolgot a kínálatból. Egy térdig érő, méregzöld szűk szabású szoknyát, egy halvány bézs színű, selyemblúzt és egy világosabb zöld derékig érő blézert.
- Ez azt hiszem megfelelőbb lesz. – vonulok az öltözőbe és úgy tíz perc múlva már útra készen lépek onnan ki a pénztárcámmal a kezemben, de ekkor látom, hogy Georgio megelőzött.
- Köszönöm, nagyon gavallér vagy. – veszem tudomásul a dolgot a lehető legtermészetesebben, hiszen ez neki nem lehet valami anyagi megterhelés, ennyit bőven megér neki, hogy kicsit kukkolhatott.
- Rendben, akkor egy vacsora és a desszertet, majd bepótoljuk legközelebb. – bólintok rá, hiszen nem áll szándékomban lerohanni.
Epekedjen csak, idézze fel a kívánatosabb pillanatokat, az csak fokozza a vágyait és az én malmomra hajtja a vizet, bár engem is sürget az idő.
- Menjünk az enyémmel te, én és a sofőr,  a többiek meg jönnek utánunk. – nézek a toporgó testőrökre. – Aki nem fér be, az jön taxival. – vonom meg a vállam, hiszen, ha egymás életére pályáznánk, már rég lejátszhattuk volna, így egymástól nincs mit tartanunk, ezt ő is beláthatja.
Ha a konvoj megérkezett a lakásomhoz, akkor én felmentem az ebédlőbe a férfivel, bár Curtis majd keresztül döfött a tekintetével.
- Helyezd el Mr. Defoe embereit és gondoskodj róla, hogy kapjanak ők is enni. – néztem figyelmeztetően a szemébe. – Mi fent leszünk, oda kérem az ebédünket.
Felérve a nappali-ebédlőbe, könnyedén lerúgtam a magassarkúmat és levettem a blézert, amit a kanapéra dobtam a táskámmal együtt.
- helyezd magad kényelembe míg megjön az étel. Kérsz valamit inni? – léptem a bárpulthoz. – Azt hiszem azért van mit megbeszélnünk.

-Gavallér? Ugyan, ez a legkevesebb, hisz én tettem tönkre az előzőt.
Ami az emberek elosztását illeti, kicsit húzza a száját, de végül belemegy, hisz nehezen tudná elképzelni, hogy ez csapda lenne. Egyébként is, jelenleg az ő halála lenne a második legrosszabb dolog,a mi történhet szegény nővel, szóval magabiztosan foglal helyet a hátsó ülésen Amanda mellett.
-Szép kocsi...bár én jobban szeretem az olasz modelleket.
Ez mondjuk jellemző a férfire, és az igazat megvallva az egyetlen amiben nem ragaszkodik az olasz gyártmányhoz az a nők, hisz például a mellette ülő amerikait is örömmel nézegeti hosszan, elismerően.
-Ha sietünk, talán lehet szó a desszertről is.
A Boowerek főhadiszállásán biccent a fél szemű Curtis-nek, aztán Amanda kérésére kényelembe helyezi magát, az italra viszont nemet mond.
-Köszönöm, de lehet rázós utam lesz hazafelé, így inkább az alkoholt most kihagynám.
Az viszont már igaz, hogy van mit megbeszélniük. Hátradől a méregdrága bőrfotelban, és nagyot sóhajt.
-A csaj veszélyes. Nem is kicsit. Sok embert vesztettek mostanában, és a kedvenc bérgyilkosaik is eltűntek, vagy átigazoltak hozzám, de azért vannak még bőven, szóval amíg nem provokálnak ennél látványosabban, kétlem, hogy bölcs lenne ellenük vonulnom. Az előző háború is megviselte a szindikátusom, nem hiszem, hogy lenyelnének még egyet, ha nem látják be, mennyire jó okuk van rá...