Liget

Gyanútlanul ücsörögtem végig a kis heverőmben mialatt szobrászkodtam. A kilincs kevésnek bizonyult így vissza fontam a csuklómra. A kőheverőbe markoltam és kitéptem egy nagyobb darabot. Ezt már két kézzel kellett megmunkálni, kicsit nehéz volt. Egy szép tömböt formáltam belőle. Mélyen a gondolataimba temetkeztem és az aranyra koncentráltam. A tömb szépen lassan zsugorodni kezdett, sűrűsödni és lassan egy aranytömböt szorongattam. Ekkor valaki hozzám szólt a semmiből. Ijedtemben rándultam egyet és még a tömböt is a hasamra dobtam. Nem magasról de elég súlyos darab.
-UHhm... Neked is...
Válaszolok fojtott hangon és ledobom magamról a tömböt. Behorpad és kissé eldeformálódik. Még is csak egy puha fém. Hasamat fogva fel ülök és felsandítok a merénylőre. Ekkor látom, hogy tényleg elmenne valami iszlám merénylőnek így elsőre.

Épp azt a tömböt figyeltem, amivel a srác babrált, de úgy tűnik, sikerült ráijesztenem azzal, hogy a közelébe lopakodtam. Na jó, nem lopakodtam, csak csendben odasétáltam. Az ő lelkiismerete rossz, ha ennyitől megijedt.
-Hékás, minden rendben? Ne hívjak orvost? -kérdezem egy kissé aggodalmas hangon, bár nem tudom mit udvariaskodok itt, szerintem még a szobámig se találnék vissza, nem hogy orvost keressek...
A tekintetem a tömbre vándolor. Első ránézésre elég nehéznek tűnt, de ahogy eldeformálódik a földet érés hatására. Hát mit ne mondjak, érdekes. Mi a manó lehet ez?
-Az én nevem Ratna. -mutatkoztam be végül.

Összeráncolt szemöldökkel bólogatok.
-Nem kell köszi. Egyben maradok.
Kicsit még ücsörgök és szedegetem össze magamat. Néhány mély levegő sokat segít. Sikeredik szociális szinten összeraknom magam. Felállással nincs gond, és remélem nem is lesz később sem. Bemutatkozáskor kezemet nyújtom kézfogáshoz.
-Greg.
Még egyszer alaposabban végig nézek rajta.
-Te nem ide valósi vagy, jól sejtem?

-Hát, te tudod. -mondom vállat vonva, persze közben nagy kő gördül le a szívemről, hogy nem kell megint belevetnem magam az épület labirintusába, hogy kerítsek egy dokit neki.
Nézem, ahogy feltápászkodik a helyéről, majd amikor ő is kezet nyújt, csak csodálkozva felvonom a tekintetem. Ejj, itt mindenki ilyen hivatalosan köszön? Én azonban még mindig nem vagyok hajlandó ezt a "nyugati" köszönésmódot átvenni, így maradok a jól bevált indiai köszöntésnél. A két tenyeremet mellkas magasságban összeillesztem, mint amikor imádkozik az ember, majd egy enyhe meghajlás és biccentés. Épp felegyenesedem és leengedem a kezeimet, amikor meghallom a fiú kérdését. Csak halkan kuncogok kicsit, majd válaszolok neki.
-Ugyan, ezt miből gondolod? -kérdezem ártatlan tekintettel-Az attól függ, mit értesz azon, hogy ide valósi. Tény, hogy nem Amerikában születtem, viszont az itt születettek felmenői között sem találsz túl sok igazi, őslakos amerikait.

Összeráncolom a szemöldököm és lassan visszahúzom a kezemet. Furcsa nekem ez a köszönés, de ahogy neki jólesik. Zsebre csúsztatom mind a két kezemet.
-Jó színed van, és a hanglejtésed is furcsa. Erről a köszönési formáról nem is beszélve. Ez tény. Az őslakosok jó részét kiirtották, másik felét pedig rezervátumba zárták.
Helyeselek és egészítem ki egy kicsit a saját nézőpontomból. Leguggolok és belemarkolok az aranytömbbe. Mintha csak valamiféle gyurma lenne úgy tudom összepréselni. Nagy lendülettel felkapom és két kézzel tartom. Eközben felteszek neki egy igen egyszerű kérdést.
-Egyébként, mit keresel itt ilyen későn?
A tömböt ráemelem a heverőre, ekkor fémesen cseng.

Greg megjegyzésén csak elmosolyodtam. Hát igen...
-Értem én, értem. -mondom, ahogy szorosabbra fogom magam körül a kendőmet, mert oké, hogy nyár este van, de azért érezhetően lehűlt a levegő.
-Nem bírtam elaludni, úgyhogy úgy döntöttem, sétálok egyet idekint. És te? Mit foglalatoskodsz itt kint ilyenkor? Az micsoda? -tekintek a tömb felé, miközben kíváncsian figyelem.
~Hmm, színre úgy néz ki mint valami fém, de... Azt csak nem lehet így gyúrni. -hogy meg is győződjek róla, én is a tömb felé nyúlok.
Óvatosan megkocogtatom, azonban nálam korántsem olyan gyurma állagú, mint a fiú kezei között.
-Greg, ezt te csináltad vele? -kérdezem csodálkozva.

-Értelek.
Figyelmemet nem kerüli el az összébb húzódó mozdulat.
-Nem ehhez a klímához vagy szokva mi?
Megeresztek egy félmosolyt. Nem bántásból mondtam de ezt hangomból érezhető. Leveszem a zakóm és felé nyújtom, ha nem tart rá igényt, akkor csak ledobom a padra.
-Ez? Arany.
Megfogom ahol előbb felemeltem és és letépem róla azt a kis maréknyi darabot. Nyílt tenyeremen egy kis arany tömbbé alakul.
-Fogd.
Nyújtom oda neki. A nagy tömb lassan elkezd deformálódni, felülete durva lesz és szemcsés. Lassanként visszaalakul a padhoz hasonló kővé.

Greg kérdésére csak felpillantok, miközben kissé megdörzsölöm a karjaimat.
-Nem tegnap költöztem Amerikába, de még mindig nem tudtam teljesen hozzászokni az itteni klímához. -felelek a kérdésére.
Ciki vagy nem, ez van. Fázós vagyok és kész. Amikor azonban felém nyújtja a zakóját, csak kissé döbbenten pislogok rá.
-De... te nem fogsz így fázni? -kérdezem, majd ha megerősíti, hogy holnapra nem fog csak azért megfázni, mert lenyúlom a zakóját, akkor elfogadom és a hátamra terítem.
Amikor felemeli azt a tömböt és közli, hogy arany, csak kétkedve figyelem.
-Arany? És abból honnan szereztél egy ilyen tömbbel? -kíváncsiskodok egy kicsit, közben pedig figyelem, ahogy a kezében alakot vált.
Amikor nekem nyújtja, a kezembe fogom az arany tömböt. Az tény, hogy tapintásra tényleg az aranyra emlékeztet. Aztán szépen lassan elkezd átalakulni...
-Most legszívesebben azt kérdezném, hogy "ezt meg hogy csinálod"? De gondolom ugyanolyan megmagyarázhatatlan, mint bárki más hozzánk hasonló különleges képessége... Mondjuk, hogy őszinte legyek, eddig még nem igazán találkoztam más, hozzánk hasonló emberrel, szóval még kissé furcsa nekem. Te sok hozzánk hasonlót ismertél, mielőtt ide kerültél?

-Nemszokásom.
Eközben megfogom a nagy tömböt ami teljesen visszaalakult eredeti állapotába. A széken lévő nagy folthoz teszem mire egybeolvad a kettő. Már csak egy maroknyi része hiányzik.
-Igazándiból nagyon egyszerűen.
Fordulok vissza felé és leülök. Megpacskolom a mellettem lévő üres részt, hogy üljön le ha gondolja.
-Talán még hajlandó is vagyok elmondani.
A sötétségben arcom egy része nehezen látszik de egy sejtelmes mosoly fellelhető rajta.
-1-2-vel volt dolgom. Na és neked milyen "furcsaság"od van? Ratna ugye jól ejtem?

Csodálkozó tekintettel figyelem, amit Greg azzal a tömbbel csinál, ahogy a két anyag egybeolvad... Közben szinte már meg is feledkezem róla, hogy egy darab még a kezemben van, csupán akkor eszmélek rá, amikor a srác hellyel kínál. Hely az még van elég, így közelebb lépek és lehuppanok mellé, miközben egyik kezemmel a zakót fogom össze magam előtt, a másik kezemben pedig még mindig azt a darab aranyat fogom. Egy kicsit forgatom, nézegetem, majd találgatni kezdek.
-Csak nem arannyá változtatod a különböző anyagokat? Vagy a szilárd anyagokat tudod "meglágyítani"? -találgatok az eddig látottak alapján.
-Igen, Ratna. -biccentek, majd amikor a képességemről kérdez, rajtam a sor, hogy rejtélyesen elmosolyodjak- Ami azt illeti, az én... "furcsaságom" kevésbé látványos és kézzel fogható... Egyszerűbb lenne megmutatni, mint elmagyarázni. Előtte kérdezhetek valamit? Most hogy érzed magad? Vagy milyen személyiségnek tartod magad?

-Közel állsz az igazsághoz. De ennél kicsit komplexebb a dolog.
Felé tartom a tenyerem az aranytömbért. Picit odébb csusszanok, hogy biztosan elférjen és a magánszférájába se lógjak be túlságosan.
-Nehezebb lebukni vele.
Kérdésén elmerengek egy kicsit. Sose volt gondom az önkritikával. Fejemben kicsit rendezgetem a mondatokat.
-Jól érzem magam, kicsit szomjas vagyok, sokak szerint pedig gonosz vagyok, pedig csak megtanítom mindenkinek, hogy hol a helye. Ezek miért is olyan fontosak? Valami Keleti ismerkedési szokás?
Utóbbi mondat érezhetően komolytalan.

-Ééértem. -mondom, pedig közben annyira azért mégsem, de én aztán nem firtatom a dolgot.
Nem tudom, ez mennyire számít magánügynek, így úgy vagyok vele, hogy majd beszél róla, ha nagyon meg szeretné osztani valakivel. Látom, hogy felém nyújtja a kezét, bele is ejtem a nálam maradt darabka aranyat. Vissza a feladónak.
-Mondjuk az is igaz. -mosolyodok el a lebukás gondolatára- Eddig legalábbis még nem nagyon buktam le vele. Talán egyszer volt egy kis gubanc... Na jó, talán nem olyan kicsi belőle, amikor felfigyeltek rám innen a suliból. -jegyzem meg, majd kíváncsian hallgatom, milyen embernek tartja magát.
Ahhoz, hogy hatásosan alkalmazzam rajta a képességet, az a legbiztosabb, ha tudom, amúgy milyen személyiség. A válaszát hallva egy kissé elgondolkozok, hogy mi legyen a következő lépés.
-A-a, ez nem az. Mindjárt megtudod, miért kérdeztem.
Magamban úgy vonom le, hogy inkább ilyen magának való alak. Hmm, hmm... Koncentrálni kezdek, miközben a szemét fürkészem, mennyire hatásos a dolog. Lehet, hogy Greg eleinte semmit se vesz észre az egészből, de aztán egyre erősödik a pozitív érzések egy kellemes keveréke: felszabadultság, megnyugvás és öröm. Így elsőre azt hiszem, ennyi elég lesz neki... Viszont kíváncsi vagyok, hogy ez a kis "keverék" hogyan hat rá.

Egy ideig fürkészem tekintetét közben kezemmel az aranyat gyúrom. Kicsit összeráncolom a szemöldökömet és lenézek a szoborra. A fizikai munkát abba hagyom és a szobor kezd magától alakot ölteni. Aztán félbe szakad. Vonásaim kisimulnak, gondolataim elterelődnek. Egy őszinte mosoly ül arcomra. Jókedvűen nézegetem a félig kész szobrot. Mint akit elvarázsoltak... és tényleg. A nevetés határán vagyok amikor kicsit összébb kapom a gondolataimat. Felsandítok a lányra még mindig jókedvűen.
-Ez lenne az? Olyan mintha be lennék lőve.

-Miii?! Még hogy belőve, istenem... -nevetek fel a kijelentése hallatán.
Egy pár pillanatig csak nevetek, hasonlóan felszabadultan, mint amilyen érzést az ő nyakába is zúdítottam. Aztán a nevetés lassan elhal, én pedig mosolyogva megjegyzem:
-Ne haragudj, csak... áh, nem is tudom mit szóljak hozzá. Még senkitől se kaptam ilyen hasonlatot a képességemmel kapcsolatban. De most, hogy jobban belegondolok, lehet benne valami. Mondjuk tény, hogy akiken eddig használtam, azok nem tudtak róla. Szóval mint ha be lennél lőve? Ejj, az... érdekes lehet. Mondjuk a másik véglet is működik, a legatív érzelmekkel...

Felharsan a nevetés duettje. Kicsit még a könnyem is kicsordul. Egy gyors mozdulattal le is törlöm.
-Igen, pont olyan. Ez egyszerűen fantasztikus. Remélem te nem vagy káros az egészségemre.
Mondom még nevetve. Lassan kezdek lenyugodni és visszaállni az eredeti állapotra.
~Mint valami természetes drog.
Bár egy-két nevetési inger még így is végig fut rajtam. Úgy tűnik a képességnek van ám veszélyes oldala is. Védekezően magam elé emelem a kezem.
-Azt kihagynám ha nem gond... Egyébként, mennyire sikerült kiismerned a képességed?
A jókedv hevében fel sem tűnt hogy az aranyszobrocska egy kőmassza lett ismét. Egy határozott mozdulattal visszaillesztem az őt megillető helyre.

Azért kissé megnyugszom, hogy nem haragudott meg érte, hogy kapásból rajta mutatom be a képességemet. Mondjuk így, hogy más nincs a közelben, nehéz is lenne másképp.
-Na, örülök, hogy ennyire tetszik. Hát, tudtommal semmi káros mellékhatása nincs a dolognak. Legalábbis súlyos biztos nincs. Lehet, ha most órákon keresztül tartana, utána lenne valami fejfájás, vagy tudomisén, hogy mi, de ilyen még nem nagyon volt. De visszatérve, azt hiszem, ennyi elég belőle egyszerre. Nem akarlak itt kifordítani a személyiségedből.
A következő megjegyzésére csak legyintek egyet:
-Ugyan, eszem ágában sem volt azt is megmutatni.
Majd eltöprengek a kérdésén:
-Mire gondolsz pontosan? Mások befolyásolása egész jól megy, de szóbeli visszajelzést most kaptam először.

-Esetleg annyira káros hogy rászokik az ember mint az egyéb örömökre.
Teszem még hozzá a dologhoz. Jól láthatóan megjátszom mintha egy nagy kő esne le a szívemről mellé megkönnyebbülten sóhajtok.
-Úgy értve, hogy van elképzelésed arról, hogy úgy működik e, mint a gondolat olvasás vagy valami más alapon?
Hátam mögött megtámaszkodom az ülőalkalmatosság szélén és kicsit hátradőlök. Felpillantok az égre és a csillagokat kezdem el fürkészni.
~Milyen nagy pénz van benne... Drog, mellékhatások nélkül...

-Na, ez igazán érdekes gondolat. -jegyeztem meg, miközben eltűnődtem Greg megjegyzésén.
Így, jobban elgondolkozva rajta, reálisnak tűnt a dolog. Eddig bele sem gondoltam, hogy esetleg a képességem függőséget okozhat akárkinél is. Pedig hány emberen használtam én már...
-Ja, hogy úgy... Őszintén? Nem tudom. Gondolom mások agyát sikerül úgy befolyásolni, hogy különböző érzéseket ébresszek másokban. Telepatikusan? Talán... Vizsgálatokkal biztosan ki lehetne deríteni, de változtatna az valamit? Nem hinném, hogy túl sokat. -magyarázom elmerengve, amikor azon kapom magam, hogy Greg épp hátradőlve figyeli a csillagokat.
Én is felpillantok az égre, miközben megigazítom a hátamon a fiú zakóját, épp mielőtt lecsúszna.
-Mondd, Greg, te ismersz csillagképeket?

-Szóval egyfajta telepata vagy. Érdekes.
Bólogatok aprókat az eget kémlelve.
-Szerintem annyiban számítana, hogy minél jobban kiismered, megérted a működését vagy alapjait képességednek, annál jobban tudod alkalmazni. De! Ez csak az én véleményem.
Mondom felé fordulva. Végén vállat vonok és visszafordulok az ég felé.
-Hm?
A kérdésen elmerengek és körbepillantok. Közel dőlök hozzá, vállaink összeérnek. Jobb kezemmel, ami hozzá közelebb van, a nagy göncöl felé mutatok.
-Az ott a Nagy göncöl, ami az északi félgömbről látható. Állítólag körülötte van a nagy medve de még nem sikerült összekötögetni...
Kicsit eltávolodom tőle és körbenézek. Fel állok a padra és úgy fordulok körbe.
-Az a néhány fényes csillag pedig az Orion.
Mutatok Dél felé a fák és a horizont fölé nem sokkal.

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/17/Sternenhimmelhal.jpg

Hogy őszinte legyek, nekem a telepátiáról a gondolat olvasás jut eszembe, bár annyira nem vagyok otthon a témában. Szóval ha szerinte ez is egyfajta telepátia, felőlem legyen.
-Ebben igazad lehet, bár én most is jól elboldogulok vele. Legalábbis többnyire mindig sikerül úgy alkalmazni, ahogy akarom. Bááár, tényleg eléggé... hogy is mondjam... olyan... fura? Nem, nem ez a jó szó rá... Olyan különös meg megfoghatatlan. Úgy értem, hogy a te képességednek szemmel jól látható eredménye van, de az enyémnek? Valamennyire a jeleit fel lehet fedezni, ha valaki viselkedése megváltozik, de ennyire nem egyértelmű. Tudod, mint ahogy mondtad, nehezebb lebukni vele. -jegyzem meg még a témával kapcsolatban.
Majd, arra leszek figyelmes, hogy a vállamnak dől. A szemem sarkából lopva Greg felé pillantok, majd nézem, ahogy a kezével az ég felé mutat.
-Igen, igen. A nagy göncölt azt én is ismerem... Vagyis, inkább úgy mondanám, hogy eddig csak azt az egyet sikerült felismernem. -mondom halkan, majd a tekintetemmel megkeresem az Oriont.
-Ó, szóval ez lenne az? -majd én is észreveszek valami érdekeset, a kezemmel felé is mutatok- Nézd csak! Ott, mellette, milyen egyenes vonalon fekszik az a 3-3 csillag is! Annak van valami külön neve? Vagy az is az Orionhoz tartozik?

-Az a három amelyik közel vízszintesen van az tudtommal az orion öv. Alatta az a 3 pedig... nem sok tippem van.
Rázom a fejem szolidan. A mondat végén érezhető egy kis undor, arcomon pedig a fintor. Picit elcsöndesedek és behunyom a szemem pár másodpercre és sóhajtok egyet. Körbefordulok hátha találok még ismerős csillagot, de nem. Lehuppanok a földre, visszaülök a lány mellé és ismételten megtámaszkodom a hátam mögött.
-Indiában is ugyan ezek a csillagképek?
Miután a kérdés elhangzott kicsit várok és felé fordítom a fejem, kissé hátra is billentem.

-Jaaa, hogy úgy... így már értem. -jegyzem meg a kis tájékoztatásra, majd tovább lesem a csillagokat, egészen addig, amíg Greg egy kérdést nem tesz fel nekem.
-Hogy otthon? Hmm, ez jó kérdés... Ami azt illeti, kis koromban sem ismertem jobban a csillagképeket, mint most - értsd, egyet se ismertem... Szóval nem igazán tudok válaszolni rá. Bár ha úgy nézzük, elvileg India egy része már a déli féltekén húzódik, úgyhogy biztosan nem ugyanezeket a csillagokat látni onnan. Mondjuk nem vagyok nagy csillagász... -magyarázok kissé kuszán, de most valamiért nem megy jobban.
-Tényleg, Greg, te azelőtt is itt laktál a városban? Vagy máshonnan költöztél ide? -váltok hirtelen témát.

Helyeslően bólogatok míg magyarázza, hogy kiskorában nem igazán volt tájékozott a csillagászat terén.
-Majd ha arra járok megnézem neked.
Ajánlom fel nagylelkűen. Kicsit túljátszva, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Kicsit eltöprengek, hogy ez esetben mennyi oltást kéne beadatnom... Rápillantok és tovább kombinálom a dolgot.
~Vajon minden oltása meg van? Biztos, másképp nem lehetne itt.
A gondolatmenetből egy valamivel személyesebb kérdése szakít ki amire készséggel válaszolok is.
-Egy hasonló méretű birtokról jövök néhány száz kilóméterről. Nem nagy táv. Tekintve, hogy te honnét jöttél. Tényleg. Melyik városból származol?

-Hát, ahogy gondolod. -vonok vállat a megjegyzésére.
A nagy egy-helyben-üldögélés miatt megint elkezdtem fázni, hiába volt a hátamon már 3 rétegnyi textil... Felkeltem a padról, és elkezdtem előtte a gyepen, egy nagy félkörívben sétálni, miközben a kertet nézegettem. Legalábbis ami a lámpák mellett látható volt belőle. Greg válaszára azonban csak csodálkozva felé fordulok.
-Mármint úgy érted, hogy egy olyan méretű birtokról, mint ez? -kérdezek vissza csodálkozva- Úgy értem, az hatalmas...
Egy darabig még próbálom feldolgozni a hallottakat, amikor én is kapok egy hasonló kérdést.
-Mumbai-ban születtem, meg ott is éltünk. Vagyis... hogy pontos legyek, amikor születtem, még Bombay-nak hívták, azóta változtatták meg a nevét.

Tekintetemmel követem a lány mozgását.
-Nem egészen ekkora, valamivel kisebb. Hiszen csak 3 fő és a személyzet lakott a birtokon.
Vonok vállat flegmán. A hallott város nem volt ismerős.
-Mumbai? Az indián belül merre felé? Észak, dél? Esetleg egy part menti kikötőváros?
Törnek elő belőlem a kérdések egész sora. Zavar, hogy saccra sem tudom merre van. Fel állok a helyemről és rátenyerelek a heverőre. Lassan visszaalakul egy ugyan olyan kőpaddá, mint a többi.
-Látom fázol. Sétáljunk vagy menjünk be?