Liget

Három év alatt, már kellően rádöbbentem arra, hogy úgy lehet legjobban összekötni a kellemeset a hasznossal, hogy ha a szabadidőmet itt töltöm el a ligetbe az egyik eldugott kis padon. Így hát most sem tettem másképp, szépen levonultam az egyik firkafüzetemmel, hogy alkossak valami maradandót az utókornak... Bár úgy is tudom, hogy ez is szépen a fiók alján fog kikötni, ahogyan az összes többi is. Sebaj, addig se töröm össze magam a lépcsőn vagy ilyesmi.
Miután megtaláltam a legmegfelelőbb helyet, ami az egyik virágágyás mellett volt, nemes egyszerűséggel ledobtam magam a fűbe, és kiválasztottam egy szimpatikus virágot. Az a szép sárga pont jó lesz.
A mutatóujjammal megérintettem a szirmaimat, és úgy egy percig csak mereven néztem a kis növényt, ahogyan megnő, és a többi virága is szépen kinyílik, aztán... szépen lehullanak a szirmai, és a nedvesség is elillan belőle.
- Hát persze Lis, ezt is csak te tudod elbénázni.. - morogtam magamnak, majd a füzetet hajtogatva néztem körül egy újabb áldozat után kutatva.

Egyik kezem zsebre téve, másikban mobil. Kellően elmélyülten telefonálok ahhoz, hogy ha a leányzó a padon nem lenne hasonlóan elfoglalt, hamar kiszúrjon.
- Nem, apa, utánaszámoltam. Ez most biztos üzlet. Tudom, mindig van kockázat, de ez az én pénzem. Te mondtad, hogy csak élesben lehet igazán megtanulni.
Ekkor veszem észre az ábrándos tekintetű, szép arcú, furcsán-gyemekien élénk színű ruházatot viselő ifjú hölgyet.
- Most le kell tennem. Igen, nemsokára órám lesz. Tudom, hogy szombat van, de itt ilyen furcsa az időbeosztás. Legalább kap valamit a fiad a pénzedért. Majd beszélünk. Rendben, úgy lesz.
Leteszem, és elteszem a telefont, majd zsebre tett kézzel közelítem meg a kiszemelt prédát.
~ Végre egy kis izgalom. Sokkal szebb, mint az a szőrös majom a másodikon.
Kisebb ívet sétálok be, mellyel a pad mögé érek. A lány mellett a támlára támaszkodva nézem csendben, mit művel a virággal.
- Érdekes képesség. Bár érdekes személyekhez efféle illik.

Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha inkább sajátos defibrillációt végeznék szerencsétlen áldozatomon, de, mivel ez nem szokott mindig jól elsülni, úgy döntöttem, hogy inkább hanyagolom. Csak így az a baj, hogy... Ó, a mézeskalácsát, egy próbát azért megér!
Újra megérintettem az szottyadt teremtést, de valaki megszólalt közvetlen mellettem, mire én meg rátenyereltem szegényre nagy ijedtségembe. Tipikus...
- Na igen, köszönöm, de most már sosem tudom meg, hogy visszafelé is sikerült volna. - mondtam kicsit flegmán, majd megtöröltem a földes kezemet a nadrágomba, és hátrapillantottam a profi lopakodóra. - Bocs, csak sikerült rám hoznod a szívbajt... - fordultam végül meg, hogy ne kelljen kitörnöm a nyakam, ha rá szeretnék nézni.

Elmosolyodom, és megcsóválom a fejem. Egy pillanatra igen rámenős arckifejezéssel élek, úgy egy mondat erejéig.
- Hát, ha úgy nézem, meglett volna annak is az előnye.
Alaposan végigmérem, míg gondolkozik előző szavaimon, vagy netán visszakérdez.
- Egyértelmű, miért, nem? Téged bármikor szívesen újraélesztenélek.
Ezzel a lendülettel, mintha csak a három testőr tanított volna kocsmában közlekedni - pedig tanultam én azt magamtól is -, fellépek a pad támlájára, majd a pad elé ugrom, hátradőlök, és a támlára könyökölve megtámaszkodom.
- Elnézést, még be sem mutatkoztam a szép hölgynek!
Kiegyenesedem, és enyhén biccentek felé.
- Cristopher W. Somerset, szolgálatára! Nyugodtan szólíthatsz Chrisnek. És ezt a tavaszi virágok módjára pompázó szépséget milyen néven szólíthatom?

Csak felvont szemöldökkel néztem a még ismeretlen srácra.
- Mármint minek is? - billentettem kissé oldalra a fejemet. Persze erre a válaszra egyáltalán nem számítottam, és lassan szép piros lett az arcom, mint mindig, mikor váratlan bókokat kapok. Elég utálatos szokás, kár, hogy nem tudom, hogy kell leszokni róla.
- Szerencse, hogy most csak szegény virágnak lett volna rá szüksége. - sóhajtottam, mint aki tudomást sem vett volna arról, hogy a színe majdnem olyan, mint egy pipacsnak. A mutatvány alatt, én csak arrébb húzódtam, és a füzetem meg a ceruzáimat ledobtam a földre. Most már úgyse lesz rájuk szükség.
- Lisbeth Callahan. - nyújtok felé illendően kezet - De bőven beérem a Lizzyvel. Örülök, hogy megismerhetlek, Chris.

Mikor kezembe kaparintom a kezét, másik kezemet is ráhelyezem, így tartva fogva. Majd végigsimítom a puha bőrű kacsóját, kezemet pedig egy kézcsók követi. Csak nagyon lassan engedem el a kezét, közben végig a szemébe nézek.
- Örvendek, Lizzy!
~ Remek. Egyszerű, cserfes leányzó. Nincs hozzászokva a formaságokhoz. Gentleman-re van szüksége.
Kissé töprengő arckifejezésre váltok, mint akinek nagyon fontos dolog jutott az eszébe.
- Az előbb meglepődtél, mikor méltattalak. Azt kell hinnem, hogy magad sem vagy tisztában szépséged nagyságával és tisztaságával!
Már-már közel felháborodott színt üt hangom, de nyilvánvalóan környezetének szól, és nem neki.

A kézfogás elnyújtása, és a folyamatos szemkontaktus... Tuti az a terve hogy addig cukkol, míg olyan vörös nem lesz a fejem, mint egy tűzoltóautónak. Ha így folytatja igazán nem kell sok idő hozzá.
- Hát igen, nem minden nap futok bele idegenekbe, akik miután végignézik, hogyan szenvedek néhány gazzal, még bókolnak is nekem.. Mellesleg te szintén a mutánsok táborát népesíted, vagy csak egy barátságos vendég vagy, aki profi módon ért a lopakodáshoz? - húztam fel közben mind a két lábamat törökülésbe, és a kezeimet pedig az ölembe ejtettem. A két legjobb módszere annak, hogy eltereljem a figyelmet a zavaromról: a fecsegés és a mocorgás. Ha van egy bátyád, és annak bolond haverjai, akkor sok mindent megtanulhatsz...

Amolyan üzletemberesen, de azért szemeimben látszik, inkább tréfálkozva megingatom a fejem.
- Nos, ha ilyen sok a kérdés, akkor nekem is illik kérnem valamit cserébe. Hiszen ki tudja, még kém is lehet, ha növényekkel tudsz kommunikálni!
Felállok a padról, kihúzom magam, hogy lehetőleg méginkább kellessem kellemes küllemem eme leányzó számára. No és persze úgy, hogy az ne legyen mesterkélt. Kezemet nyújtom felé.
- Amennyiben csatlakozol hozzám egy sétára, talán könnyedebb hangulatban ismerhetjük meg egymást, mint egy kis padon feszengve.
Számítok rá, hogy ismét meglepem közvetlenségemmel, de egy megengedő mosollyal igyekszem megnyugtatni.
- Már olthatatlan kiváncsiság gyötör, vajon milyen gondolatok rejtőznek e csodás szemek mögött!

Rémült tekintettel meredtem rá, ahogy a szám elé kaptam a kezeimet.
- Úristen lebuktam! De kérlek ne áruld el az ellenségnek, hogy a fejes salátának dolgozok, mert még a végén rám uszít néhány agresszív burgonyát, aztán megnézhetem magam. - mosolyodtam el szélesen, majd elfogadom a felém nyújtott kezet és felállok, majd miután összeszedtem a cuccaim, egy bólintással jelzem, hogy indulhatunk.
- De vigyázz, velem nem jársz jól, hogy ha becsalogatsz a bokrok közé. - emelem fel a mutatóujjam figyelmeztetőleg, de aztán csak elnevetem magam.
- Rengeteg ostobaság, amit legtöbbször senki sem értékel. Na de téged mi szél fújt erre? Friss levegőre vágytál, vagy meguntad a benti sürgés-forgást?

Hunyorítok egy kicsit, afféle "Bondos" beütéssel, végül megvonom a vállam.
- Én vagyok a saláta feje. - mondom, mintha valami áhítat és hipnózis szándéka keveredne a beszédembe - Többek között. Szóval jó helyen jársz.
Megvárom, míg összepakol, majd a séta elején egy kis ideig csendben maradok. Mikor elsüti a bokros megjegyzést, csak mosolygok egyet rajta, de egyelőre nem reagálok rá. A következő kérdéssel viszont megint magas labdát kapok.
- Egy kicsit mindkettő. Tudod, olyan kihalt és magányos volt az a szoba odafent! Idekint pedig megéreztem egy csodás virágszál illatát.
Ismét elcsenem a kezét, és egészen közel lépek. Arcunk alig egy arasznyira lehet egymástól, csak kezemben tartott keze választ el minket. Újabb kézcsók, majd szemkontaktus. Mielőtt beleélhetné magát, nemtörődöm kifejezéssel arcomon és hasonló hanglejtéssel ellesek a rózsabokrok felé, majd visszafordulok a leányzóhoz.
- Tudod mit? Kiváncsi vagyok azokra a veszélyes bokrokra.
Megfogom a kezét, és rámosolygok, majd elindulok a bokrok felé.

- Téééényleg? De szuper! Már régóta megakartam ismerni őt. Eddig mindig csak inkognitóban nyomta...d. - végül csak lelegyintettem magam, és séta közben ide-oda forgattam a fejem. A képességemmel járó rossz szokás, hogy hajlamos vagyok minden egyes növényt megszemlélni, amit méltónak találok rá.
- Meghiszem azt... Bár én elütöm az időt a kaktuszokkal a sarokban. - vontam meg a vállamat. - Akkor tényleg kár volt elszárítani szegényt. - húztam el a szám, bár tudtam, hogy ez megint nekem szólt. Vagy már csak beképzelem a bókokat is? Az azért már csúnya lenne.
Picit meglepetten pillogtam Chrisre, ahogy megfogta a kezem, de amint felém is mozdult, rögtön beindult a gépezet, és éreztem, ahogy ismét olyan színem lesz, mint egy frissen főtt homárnak. Nyitottam a számat, hogy mondjak valamit, de mivel egy aprócska hang sem jött ki, inkább gyorsan beharaptam az alsó ajkam. Ahogy elfordította a fejét, én is gyorsan a talajt kezdtem fixírozni, de a bokrok hallatán hamar felkaptam a fejem.
- Csak egy a baj ezzel, Saláta úr... A tüskéket nem tudom ám eltüntetni. - torpantam meg, amint megindult a kezemet fogva.

Megintcsak töprengést mímelek, mikor a leányzó megtorpan. Valójában elgondolkodom, de jóval rövidebb ideig, és egészen máson.
~ Akkor majd másképp...
- Az az igazság, szép hölgyem, hogy akkor csak két lehetőségünk maradt. Önre bízom a választást.
Ismét közelebb húzódom, most viszont nem emelem magunk közé kezét, csupán kezemben tartom.
- Vagy mutat nekem egy hasonlóan nyugodt helyet, ahol megmutathatja tehetségét itt a parkban, vagy én vezetem be a saját világomba.
Néhány ujjnyi helyet azért hagyok magunk között, és hajszálnyi rekedtséget csempészek suttogó hangomba.

Egy mély levegőt veszek, bízva abban, hogy ez valamelyest enyhít majd a zavaromon.
- Inkább... - közben újra mérlegelem a lehetőségeimet - Na jó, amennyiben a te világod is ehhez hasonlót takar - engedtem el a kezét, és a bokorhoz lépve az egyik virágra tettem finoman a tenyerem, majd egy perc múlva, mikor elengedtem, az előbb még pompás virágból, most ismét csak egy kicsiny bimbó lett - Akkor inkább egyezzünk meg abban, hogy te is mutatsz valamit, akkor én is. Na, korrekt az ajánlat? - mosolyodtam el halványan, és újra visszaléptem hozzá, persze annyira nem közel, ahogyan azt ő tette az imént.

~ Most már nem engedem. Egészen jól tartja magát. Különösen édes lesz ez a gyümölcs.
Ismét felé tartom a kezem, ezúttal viszont hagyom, hogy az ő döntése útján kerüljön rá a keze. Közben biccentek egyet.
- Rendben. Mutatok neked valamit. De csak neked, és nem itt.
Megvárom, míg lép. Ha megfogja a kezem, akkor rámosolygok, és az épület felé indulok Lizzyvel az oldalamon.
- Mond csak, virágszálam, mióta vagy itt az intézetben?

Lehajtott fejjel halkan kuncogtam el magam, majd egy nagyot nyelve néztem újra fel, immár csak egy nagy mosollyal az arcomon.
- Elnézést, csak.. Szóval ez kétértelműre sikeredett. - végül aztán megfogtam a kezét, hogy elindulhassunk befelé, mert már tényleg nagyon felpiszkálta az érdeklődésemet, ez a rejtélyesség.
- Hát, én már három éve.. Talán egy hónappal már több is. - merengtem el egy pillanatra, ahogy utánaszámoltam, és végigpörgettem a fejemben az itt eltöltött időt. - Jó hely.

A kuncogásán továbbra is csak sejtelmesen mosolygok. Jó jelnek tekintem, hogy a zavara inkább nevetgélésben nyilvánul meg.
- És melyik volt a kétértelmű? Vagy esetleg...melyik értelme nem tetszett?
Határozott léptekkel vezetem be az oldalsó kapun át a főépület keleti szárnyába. Jelenleg ebben a szárnyban van a legkevesebb elfoglalt szoba, ha minden igaz.
- Milyenek erre a tanárok? Az igazgatónőről hallottam már, meg egy-két hírt a többiekről. Személyesen viszont még nem találkoztam velük.
Közben haladunk felfelé a lépcsőn. Újabb kanyar, újabb lépcső, és így tovább. Végül az egyik folyosó végén előveszem a kulcsom szabad kezemmel, kinyitom az ajtót, majd magam elé engedem Lizzyt.
- Fáradj beljebb!


/Főépület - Hálószobák/

Az épületből kilépve előkotrom a kilincset. Könnyed mozdulattal a jobb csuklóm köré illesztem. Egy kis finomítással elegáns karkötő formát vett fel. Zakóm ujját ráigazítom, hogy elfedjem. Keresek egy feltűnőbb kőpadot és azon helyet is foglalok. Lassan egy pakli francia kártya mind az 55 lapjával együtt kezem ügyébe kerül. Ide-oda pergetni kezdem miután úgy mond bejárattam párszor összekeverem utána félkézzel el emelem jó néhányszor. Tekintetemmel keresek egy kukát. Olyan 10-12 méterre találok is egyet. Egyszerű elegáns kézmozdulatokkal elkezdem a kukába dobálni a lapokat. Szép nagy ívről fordulnak a szemetes vödör szájába és az aljáig meg sem állnak.

Zsebre tett kézzel, fütyörészve sétálgatok a ligetben. Közben nézelődöm, és próbálok kiszúrni valakit, aki esetleg éppen erre jár.
~ Azért ennél a virághervasztós dolognál biztos van nagyobb mutatvány is a helyiek tarsolyában.
Nem is kell csalódnom, kiszúrom az egyik kukánál Greget. Nem mondhatnám, hogy rá gondoltam helyiként, de azért örülök neki.
- Hé, Greg! Mit szólsz egy kis bulihoz? Ki kéne ruccanni valahova. Csak kéne egy kocsi...
Ezzel a lendülettel el is kezdem felmérni a terepet, bár nem várom, hogy hirtelen pont ott teremjen egy autó számunkra.

Éppen az utolsót dobnám el amikor Cris szólít meg. A mozdulatot elvégeztem de a lap még a kezemben van. Éppenséggel egy Pikk ász.
-Szervusz.
Köszönök vissza és végig hallgatom. A lapra pillantok, kezembe fordítom és összegyűröm a markomban. Körbepillantok az üres placcon. Mikor kitárom a kezem egy papír autó van benne.
-Megfelel?
A rossz vicc után ismét összegyűröm és galacsinként dobom a kukába a többi közé.
-Találtam egy garázst. Szerkezetileg legalább is úgy festett, de hogy van e benne valami azt mindjárt megnézem.
A terasz felé biccentek ami alatt egy garázs ajtó van. Lassan elindulok a helység felé. Közben előveszem a tárcám és szemügyre veszem a KP-m. A bezárt bejáróhoz érve rátenyerelek.
-Csinálod vagy csináljam én?

Megnézem a papírautót, majd nevetek egy jóízűt. Még a kezeim is kicsúsznak a kezemből.
- Ha tudsz akkorát, hogy beleférjünk és el is vigyen minket valamelyik egyetemi buliba, felőlem jöhet!
Követem Greget, majd a garázsajtóhoz érve én is megérintem a fémet. Bólintok egyet, mikor Greg kérdez.
- Csinálom én. Te hozd a kocsit!
Egy téglalap alakú lyuk keletkezik a garázskapun, ahol egy személyautó kényelmesen kifér még.
- Ha kijöttél, majd visszaengedem - teszem hozzá, hogy jelezzem, milyen módszerrel csináltam most az átjárót.

Elkapom a kezem az ajtóról mielőtt azt is elragadná.
-Ahogy óhajtod.
Ellépek két lépést az ajtótól. Amikor szabad az út beslattyogok. Cipőm ritkás kopogása jelzi lassú haladásomat. Nehéz választani. Meg akad a szemem egy kabrión. Körbejárom egyszer majd a vezető ülésnél az ajtóra támaszkodom és át libbenek felette egyenesen a székbe. Kényelmes. Megüti a szintet. Előkotrom a szobakulcsomat. Lassan belehelyezem a nyílásba közben a szobakulcs felveszi a megfelelő alakot. Alig 100 fokkal elfordítom és már fel is dübörögnek a csikók. Sebesség és indulás. Garázsból kiérve lefékezek.
-Érd be ezzel. Jobb nincs.
Amint betölti az anyós ülésen tátongó helyet már száguldunk is ki a birtokról.
-Az úti cél?

Kedvem lenne felnevetni, de helyette inkább megjátszott hűvösséggel szólalok meg.
- Rendben. Egyelőre ez is megfelel.
Beugrom az anyósülésre, és előkapom a telefonom. Gyorsan fellapozom a könyvjelzőt, amit elmentettem egy buli kapcsán.
- Bronxba megyünk a Fordham egyetem egyik kollégiumába megyünk. Ott lesz egy fergeteges parti.
Átkapcsolom GPS-re a telefont, és behelyezem az autó műszerfalán erre fenntartott helyre.
- Ja még annyi, hogy állítólag mutánsellenes szektája van ennek a régen vallási fanatikus egyetemnek.

/Bronx - Fordham egyetem/

Egy darabig csak az erkélyen könyököltem és lestem a csöndes kertet. A nap lement már, néhány ablakból még szűrődött ki fény de ez csak ott volt zavaró így lesétáltam a kertbe. Miután találta megy árva padot a nagy füves semmi közepén rátenyereltem. Pár pillanatra behunytam a szemem. Amikor kinyitottam a padból egy kényelmesebb heverő formálódott. Lefeküdtem rá és az eget kezdtem bámulni. A tömérdek csillag mindegyike jól látszódott. Csuklómról mint valami gyurmát úgy téptem le az átalakított kilincset. Összegyúrtam és mindenféle egyszerű alakzattá alakítottam nyílt tenyeremben.

Igaz, már besötétedett, de még nem volt kedvem aludni, amúgy is korán volt még ahhoz. Helyette a vállamra, hátamra kanyarítottam egy kendőt és elindultam, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. Szép lassan elindultam a kert felé, végig a folyosón, le a lépcsőn, jobbra, balra... megint balra... aztán megint jobbra... aztán azt hiszem eltévedtem... Sietősebbre vettem a lépteim, aztán már gyorsabban és kicsit kétségbeesettebben kerestem a kijáratot. Már épp ott tartottam, hogy nem érdekel, csak találjak vissza valahogy a szobámig, amikor rájöttem, kijutottam a kertbe. Egy darabig csak csodálkozva pislogtam, majd sóhajtottam egyet és elindultam, hogy sétáljak egyet. Szerencsére néhány apró jelzőfény volt elszórva az utak mentén, így a sötétben is lehetett valamennyire tájékozódni.
Már vagy negyed órája sétálgattam odakint, amikor feltűnt, mint ha valamivel arrébb, valaki lenne az egyik padon...
~Hmm... ki lehet az ilyenkor? Odamegyek, csak nem fog megenni...
Így hát szépen, lassan odasétáltam hozzá, lehetőleg úgy, hogy ne vegyen észre. Majd végül mellé léptem, és:
-Szép estét.