Konyha és étkező

A mellszobrot tanulmányozva hamar beugrott, hogy én már hallottam erről a Charles Xavierről és nem csak az iskola nevének említésekor. Emberek és mutánsok között is híres volt, bár én nem tudtam róla sokkal többet, mint hogy telepata mutáns volt, aki ezt az intézményt alapította. Na jó, ha tudtam róla még valamit, az most derült ki Adam beszámolójából. Amikor az érzékeny témához érve elfordult, csak finoman megpaskoltam a vállát, de hagytam, hogy összeszedje magát, amikor gondolja. Meglepően hamar sikerült. Hát persze, elvégre katona volt, mit vártam? A hadseregben nem valószínű, hogy tábornokok időnként leültek egy jókora székbe, és mint az áruházi mikulások az ölükre ültették a katonákat, hogy na, akkor most megoszthatja mindenki a tábornok bácsival, hogy mi nyomja a szívét. De csak a jók ám, a rosszak legyenek boldogok a virgácsaikkal. Meg gondolom, a latrina pucolásával.
A könyvtárossal való szóváltásába pedig már bele sem szóltam. Hogy itt mennyi furcsa szerzet lakik!
-Ezek nem könyvtári könyvek - rázta a fejét Lily. - Mármint ha úgy vesszük... szóval ezeket Logannek vettem, de neki valamiért nem volt az ínyére, hogy kitudódjon, hogy ennyit olvas, szóval könyvtári könyvekként iktattam őket. Vagyis bárki hozzájuk férhet, de csak aki tud a létezésükről. Ami most már négy embert tesz ki... ha számíthatok a diszkréciójukra - nézett még ránk sokatmondóan, de aztán már futott is az agóniától torzult üvöltés hangja felé.
Érdeklődve hallgattam Adam beszámolóját Lily képességéről, és még azt is megálltam, hogy ne vessem közbe, hogy az ő koránál az ,,öregebb" szót még eléggé felesleges használni. Ha nem is tudtam, az pontosan mennyi, de nem hittem, hogy több lehet harmincnál. Sőt inkább annál kevesebb lehetett, olyan huszonsok.
-Nincs Logannek egy bátyja hasonló képességgel? - kérdeztem elgondolkodva. - Akkor Miss Gage is a testvére? Van egy húguk? És a madár? Ő tényleg egy madár, vagy az egyik diák átváltozva?
És akkor jött a következő szívbaj méghozzá jegelve. Teljes fegyverzetben. És embertelen higgadtsággal, mintha tényleg mindenhol jégbe fagyott volna. Fagyosságán még csak-csak túltettem volna magam, de a fegyverek már túl fenyegetően csillogtak bőven kar(d)távolságon belül. Nyüszítő hanggal ragadtam meg Adam kezét, a következő pillanatban pedig ismét gyíkká zsugorodtam, és felkúszva a karján bújtam be a zakója alá a mellkasáig, majd ott reszkető ujjaimmal megkapaszkodva az inge ráncaiban kukucskáltam ki a hajtóka mögül éppen annyira, hogy a szemeim kilógjanak (szóval durván egy centit).
-Nem fog bántani? - suttogtam fel cincogó hangon Adamnek.
Ha nem kellett veszélytől tartanom, óvatosan előmerészkedtem, egészen a mellényzsebig. Gondoltam rá, hogy talán visszaváltozhatnék, de azt azért még nem mertem.
-Nem Sama - javítottam ki remegő hangon, nehogy ezért szusivá aprítson. - Annabelle. Annabelle Shirley vagyok... Mr Fagypont.
Továbbra sem éreztem magam kellőképpen biztonságban, úgyhogy bebújtam Adam mellényzsebébe, de annyira előbújtam belőle, hogy a mellső lábaimat át tudjam vetni rajta, és így kapaszkodva nézelődtem.
-Sok fura szerzet van errefelé - jegyeztem meg felpislogva Adamre. - Nem veszélyes időnként ennyi... öhm... különleges emberrel összezárva?

Biccentettem Lilynek, majd később visszatérek erre vele részletesebben, de jelenleg Annabelle kalauzolásával voltam elfoglalva. A kérdéseire barátságosan feleltem is:
- De igen, van egy hasonszőrű bátyja, Kardfog - morogtam. - Lényegében ugyanolyan a két férfi. Antiszociális, logikus gondolkodásra képtelen, maguknak való lények, csak a beszédkészségük teszi többé őket az állatoknál, élő példái a korai, instabil mutációk nem csak előnyére változtathattak meg egy-egy szervezetet - ráztam a fejemet. Magamon érezve a tekintetét enyhén megvontam a vállam: - Sohasem volt titok, hogy Rozsomák és én nem kedveljük egymást és különösebben nem is becsüljük. De ettől még együtt tudunk működni... néhanap. Erről szól valahol a társadalmi élet, és ez lesz igaz rád is Anna. Lesznek, akiket kedvelsz majd, másokat csak elviselsz, ha muszáj, erre jobb ha felkészülsz - nevettem. - Ms Gage pedig egyiküknek sem a testvére, inkább Logan barátnője, úgy hiszem. Ami a madarat illeti... Innima maga a talány. Még Sinclair professzor is csak kétségbeesetten tudta széttárni a karjait, nem tudjuk honnan lesz, ki vagy mi ő. Biztosan nem természetes madár, ennyi időt nem élne meg egy kanári, mint amióta Ms Gage képes a szólítására. Nem tudjuk mi alkotja a testét, honnan lesz, meddig marad, nulla az ismeretanyagunk. De igen, tekintsük valódi madárnak jobb híján - mosolyogtam.
Hát Fagypont megjelenése kb a gyakorlatilag borítékolható reakciót, rémült menekülést váltott ki Annabelleből. Mosolyogva megcirógattam a kis buksiját, ami kiállt a zsebemből, majd nevetve megráztam a fejemet:
- Nem, Fagypont abszolút nem veszélyes. Fakultatív tárgyakat, harcművészetet, keleti filozófiákat, buddhista vallásismeretet és masszázstechnikákat oktat - világosítottam fel nevetve. A ninjamester meghajtotta magát:
- Elnézést, ha megijesztettem Annabelle Shirley. A sama japán szó, tiszteletteljes megszólítása a rangbéli hölgyeknek - fejtette ki kavargó jégkristályokkal maszkja előtt. - Mindenesetre távozom, még mielőtt jobban ráijesztenék a hölgyre - emelte rám holtfehér szemeit, amire bólintottam felé. Ahogy a jégninja eltűnt a folyosón Annabellehez fordultam:
- Fagypont fura szerzet, ahogy mondtad, ez igaz, de nem merném a legfurcsábbnak titulálni. Igaz a fizikális torzulásai talán neki a legjellegzetesebbek - ismertem el. - Nem csak teremti és uralja a jeget, de az lassanként a maga képére is formálja őt. Hideg, szinte érzelemmentes férfi, viszont, ezt jól jegyezd meg, ha valaha is bármi fizikailag veszélyeztet téged, elsőként hozzá fordulj. Nem a mi korunk szülötte, másként érez, másként gondolkodik, de megvéd és ha kell meghal érted, mert ide tartozol. Nem fogod őt megérteni, senki sem érti meg igazán, de ez nem számít. Itt nem. Vannak veszélyei az iskolának, de odafigyelünk egymásra. Nyilván ha öt centisen rohangálnék a folyosókon, előbb-utóbb valaki rám lépne - éltem egyszerű példával. - De ha a gyakorló teremben öltök ilyen alakot valaki gyakorlását segítendő, akkor az még véletlenül sem fogja elfordítani a tekintetét a lába elől. Egyszerű. Ismerjük az erőnket és azt is, mikor és miért lehet veszélyes. Olyan formában nem élünk vele. Nincs miért aggódnod - biztattam.

-Hát Kardfog tényleg egy vadállat, szó se róla, de... biztos, hogy ugyanarról a Rozsomákról beszélünk? - döntöttem kissé oldalra a fejem csodálkozva. - Engem mindig megvédett, valahányszor találkoztam vele, és mindig kedves volt... hát leginkább úgy viselkedett, mintha legalábbis az apám lett volna.
Arra, hogy Lily Logan együtt lennének még inkább elkerekedtek a szemeim a meglepettségtől, ahogy hátrafordulva utánanéztem, bár már rég eltűnt a folyosók útvesztőjében. Nem mintha nem tartottam volna őket összeillő párnak, csak éppen így már még kínosabb volt, hogy a húgának néztem a barátnőjét. Számító hümmögéssel húztam össze a szemem, ahogy mutatóujjammal az államat elgondolkodva pöckölgetve motyogtam:
-Akkor biztos ők is szoktak csókolózni. És Logan is elég erős ahhoz, hogy megpörgesse előtte, ahogy kell. Hmmm...
Erre eddig még nem is gondoltam, de csak most tudatosult bennem, hogy ezek az emberek tényleg együtt élnek, vagyis nem csupán órákra járnak időnként közösen, hanem lényegében egész álló nap, a hét mind a hét napján együtt vannak. Nyilván nem fogok belekotnyeleskedni senki magánéletébe, de annyira figyelhetek, mint Tibu és Tess esetében. Ó, lesz itt bőven mit tanulnom!
Fagypont veszélytelen mivolta annyira megnyugtatott, hogy kidugjam a fejem Adam mellényzsebéből, de azért még mindig félősen lapultam hozzá, cirógatása után pedig inkább nem nyafogtam, de azt kívántam, bárcsak ne húzta volna el olyan gyorsan a kezét.
-Nem... semmi baj... nem is ijedtem meg - ráztam a fejemet még mindig rémülten. - Csak... szűk a folyosó, gondoltam így könnyebben elférünk... Fagypont férfi-sama. De ne mondja már, hogy rangbéli, attól eléggé távol vagyok - húztam még jobban össze magam, hogy már csak a szemeim kandikáltak elő a zseb rejtekéből. - Nem vagyok rangbéli, pont a fordítja vagyok... egy amas.
Kicsit zavarba jöttem, amikor szabadkozva távozott, de azért még mindig meg voltam szeppenve miatta, így csak bátortalanul integettem utána.
-Most megbántottam? - kérdeztem Adamtől lefelé biggyedő szájjal.
Főleg azután szégyelltem el magam, miután Adam beszámolójából kiderült, hogy egyébként milyen jó lelkű és segítőkész szerzet. Őszintén reméltem, hogy hamar össze tudom kapni magam annyira, hogy ne kelljen minden ismeretlentől vagy túl hirtelen mozdulattól halálra rémülnöm, de valami azt súgta, hogy nyolc év után ezt nem néhány nap lesz magam mögött hagyni. Még akkor sem, ha Adam szerint nem volt miért aggódnom.
-Sajnálom - ingattam a fejem -, de ha kellemetlen is, az utcán mondhatni létszükséglet a pánik. Csak egyszer ne ijedjek meg, amikor kellene, és végem. Nem mintha sokat kellett volna kondicionálni magam, eléggé ijesztő odakint a világ.
Sötét gondolataimból gyerekgügyögés billentett ki. Értetlenül fordultam a hang irányába, hiszen nem hittem, hogy itt kisbabák is vannak, márpedig a hangok egyértelműen egy csecsemőtől származtak. Elképedésem azonban csak egyre nőtt, amikor meg is láttam az apróságot. Fél évesnél nem lehetett több, de már két lábra állva szaladt teljesen önállóan és láthatóan kifejezetten jókedvűen. Amikor meglátott minket, először megszeppenten mérte végig Adamet, akit először láthatott meg, majd ismét kiszélesedett a mosolya, és kitárt karokkal elrugaszkodva a magasba szökkent.
-Geööö! - rikkantotta, ahogy elkapta Adam nyakát, és úgy csimpaszkodott bele, akár fogta a férfi, akár hagyta lógni. (Igaz olyat úgysem csinált, és Adam, ha megtartotta, meglepően könnyűnek érezhette a babát.) - Meöme gö - magyarázta fontoskodó suttogással, majd a közeledő lépteket hallva visító kacagással bújt közelebb Adamhez, apró pihe hajacskával borított fejét pedig a vállába fúrta.
Hamarosan meg is jelent a következő számomra ismeretlen személy. Egy barna hajú, ziháló nő volt az, akiről nem tudtam eldönteni, hogy eddig halálra aggódta magát, vagy tényleg élvezte a játékot.
-Megvagy - borzolta fel a baba haját. - De megmondtam, Alistair, hogy ha fogócskázunk, akkor azt lassabban. A mama sem egy versenyló, ezt a tempót csak a papa tudná tartani. Jaj, te!
Puszijára a kisfiú felkuncogott, majd meghuzigálta a kezében tartott zakó ujját, mintha csak azt mondaná ,,Nézd, mama, mit találtam! Megtarthatom?"
De eddigre az anyuka már magától is tovább lépett a megtalált gyerekről az őt kézben tartó férfiig, és úgy tűnt, már ismeri is.
-Üdvözlöm, Adam - mosolygott rá, majd visszavette tőle Alistairt. - Elnézést, Seant jöttünk meglátogatni, csak a töprtyűbe meg belebújt a kisördög.
Én eddigre már mélyen a mellényzseb legaljára bújtam, mert ha ez az aprólék még meg találna kaparintani, a végén még kipasszírozná belőlem a szuszt. Visszaváltozni meg még nem akartam, annyira még nem éreztem magam biztonságban. Esetleg, ha Adam ragaszkodik hozzá, de egyébként szépen csendben lapulva vártam meg, amíg anya és fia elköszöntek, és a vihar elvonultával ismét előmerészkedhettem.

Elég fura, hogy itt vagyok. Ezt nem csak azért mondom, mert egy szörny lakozik bennem, aki nem hajlandó osztozni az életünkön, és emiatt konfliktusok szoktak keletkezni, hanem azért is, amik a közelmúltban történtek. Az elmúlt hetek alatt körülbelül háromszor támadtam rá az intézményre, mégis befogadtak engem ide, és ez valami elképesztő. Arról nem is beszélve, hogy sokkal könnyebb ez olyan helyen élni, ahol amúgy is olyanok vesznek körbe, mint én, hiszen, ha kicsúszna a kezemből az irányítás, az itteniek még képesek lekapcsolni, mielőtt valami komoly baromságot csinálnék. Pontosabban csinálnánk. Én meg Ő. Bár, akármennyire szeretném, bármennyire is küzdök az irányításért, képtelen vagyok végérvényesen is megszabadulni tőle. Túl gyenge vagyok hozzá. Éjjelente, mikor a legvédtelenebb vagyok, mint egy vadász, kit élvezettel tölt el, hogy becserkészheti áldozatát, előmászik búvóhelyéről, és agyam legmélyebb zugában intéz támadást ellenem. Behatol a fejembe, az álmaimba férkőzik, és eléri, hogy olyasmivel kínozzon, amiről tudja, hogy valóban fájdalmat okoz. Már sokadjára álmodom ugyanazt. Éjszaka van, én pedig Manhattan utcáit róvom. Sehol egy lélek. Aztán meghallom Emma sikolyát. Illetve… egyetlen sikolyt hallok, de bármikor képes lennék felismerni az ő hangját. Futni kezdek, ahogy csak tudok. Félelemtől elszorult torokkal haladok a sarok felé, majd befordulva félelmem beigazolódik. Én állok ott. Vagyis Ő. A fekete szörnyeteg lábánál ott fekszik Emma, a rém pedig csak felnéz rám a testéről, és hűvös, őrült kacaj tör fel a torkából. Ellép az útból, majd maga mögé mutat. Mindenki ott van. Mind a földön fekszenek. Az orvosnő, Lynn Harlow, a srác, aki az igazgatónak adta ki magát, a fémtestű pasas, akivel az intézetben harcoltam, és ott van persze a karmos is. Köhögve próbál felállni, de a Szörny csak egy újabbat rúg a bordájába, nekirúgva ezzel a férfit egy ott parkoló kocsi oldalának. Majd a Szörny felém fordul. Hideg, gyilkos vigyor terül szét az arcán, majd lassú, nyugodt léptekkel elindul felém. Tudom, mit akar, és egy percig sem hátrálok. Nem gondolok semmire, nem nézek a hullákra, csak egyetlen érzés tölt el: azt akarom, hogy vége legyen. A Szörnyeteg már-már futva teszi meg a köztünk lévő távolság utolsó pár méterét, majd keményen megüt. Érzem, ahogy felemelkedek, lábam alól eltűnik a talaj, én pedig rövid repülést követően egy autó szélvédőjére csapódok, csak, hogy aztán a Szörny gúnyosan fölém tornyosulhasson. Még élek. Érzem a fájdalmat. De ez nem fizikai fájdalom.
- RAJTA!
Kiáltok a Szörny képébe, de az csak nevet. Fél kézzel szed le a motorháztetőről, és magával vonszol. Mielőtt elsötétednének a mellettünk elhaladó utcalámpák fénye, még hallom az utolsó szavait:
- Nem végeztünk egymással. Még nem!
Aztán felriadok. Zihálom a levegőt, mint mindig, arcom csupa verejték. Elmegyek, és megmosakszok, remélve, hogy az segít majd lenyugodni. De ahogy elhagyom a szobát, hogy aztán egy perccel később belépjek az étkezőbe, tudatosul bennem, hogy miért is döntöttem úgy, hogy itt maradok. Távol azoktól, akiket szeretek. Azért, mert az álom könnyen valósággá válhat, ha óvatlan vagyok, ezt pedig nem engedhetem. Nem hagyhatom, hogy olyanok szenvedjenek miattam, akik fontosak nekem, azért, mert egy mutáns vagyok, aki már sokkal inkább valóban egy fenevad, semmint emberi lény. Ahogy kiiszom az első pohár tejet, már érzem, hogy Ő is ébren van. Van, hogy napokig nem érzem a jelenlétét, de aztán, mikor a legkevésbé várnám, jelt ad magáról az álmon kívül is.
~ Rosszul aludtál, kicsi Blaze?
Nem felelek a megjegyzésére, mert ekkor elvonja a figyelmem a gúnyolódásról az, hogy meglátom kézfejemen növekedni a fekete, folyékony anyagot. Az átalakulás kezdete. Erősen koncentrálok, hogy visszafogjam, és az anyag lassan el is kezd felszívódni, ám a baljós érzésem, miszerint ez korántsem lesz ilyen egyszerű, nem múlik el vele együtt. Ezt csak megerősíti a fejemben elhangzó következő mondat. Az Ő gondolata, és az azt követő eszelős nevetés:
~ Olyan rég volt már, hogy kinn voltam mókázni!

-Rég volt bizony - csendül fel egy nyugodt hang olyan mélységből, mintha csupán egy gyermekhez tartozna, ám annak dörmögő, nyugodt tónusa mégis felnőtt...vagy legalább ahhoz hasonló férfiról árulkodik. Ha Blaze letekint Sean-t láthatja a hűtőajtó másik oldalán, akiről a gyermekek azt terjesztik, hogy egy igazi ninja, és lehet benne valami, ha az éjszaka közepén képes volt egy hang nélkül idelopakodni, tolószékben ülve.
-De nem ma este lesz, hogy ezt bepótolod.Amúgy a kakaó jobb ilyenkor. Ha gondolod van ott egy kis tejszínhab is.
Na jó, lehet csak Blaze nem figyelt oda...minden esetre a tejszínhabos flakon felrepül, ahogy említik, és egy másik doboz tej is szállni kezd az asztal felé, ahol kiölti magát egy bögrébe, amibe egy segítőkész kanál épp kakaóport pakol, aztán meg is keveri, végül pedig az egész fejest ugrik a mikróba, mert mégiscsak melegen az igazi.
-Nem tudsz aludni? Vagy téged is a Heart of the Swarm tart ébren? - Kérdi, mint aki nem tudja a választ, közben pedig a fiú felé nyújtja a kakaóporos bödönt, ezúttal a kezével.
-Kérsz? A húgom Brazíliából hozta...én nem érzem a különbséget, de állítólag ez nagyon sznob...
~Vagy Afrikában találta volna? Á, mindegy is...~
Beszéd közben nagyon igyekszik elrejteni, hogy picit azért tart a fiútól, hogy képesség ide vagy oda, réden kell lennie, ha ebben a vacakban is fel akarja venni a versenyt azzal a szörnyeteggel, aki elől a 10 éves énje sírva rohanna a pókemberhez.
-Szóval...rémálmok.

A hangra ijedtemben összerezzenek, egy pillanatra ugyanis elfogot az ézés, hogy valójában még mindig álmodom, és ez az egész csak a Szörny egy újabb próbálkozása arra, hogy mind mélyebbre és mélyebbre férkőzzön az agyamban. Mikor azonban megpillantom a tolószékben ülő egyént, megkönnyebbülten sóhajtok fel.
- Ezt meg hogy... - de nem fejezem be a kérdést, helyette csak megrázom a fejem, majd beletúrok a hajamba idegesen, mint aki nem tudja, mit kezdjen a hirtelen jött helyzettel. Nem, mintha zavrná őt a férfi, csak éppen nem számított rá. Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem számított senkire ezen az éjjeli órán. Meg aztán, bunkóságnak is érzem a kérdést, hogyan került oda, főleg olyan csendben, de amennyire elvoltam épp a magam elvont gondolataival, könnyen meglehet az is, hogy már itt volt, csak olyan szinten nem figyeltem, hogy nem vettem észre Sean jelenlétét.
- Bocs, eléggé nyugtalan vagyok, nem alszom mostanában valami jól... - mikor leesik, hogy már megint többet pofázok a kelleténél, ezt a mondatomat is elharapom, de közben odabent, a fejemben, még folyik a mentális beszéd, melyet Sean már nem hallhatott.
~ Mégis mit akarsz tenni? Elpanaszolod neki, hogy rosszat álmodtál? Rendkívül férfias viselkedés!
A gúnyos hang kezdi szétrepeszteni a fejemet, arról nem is beszélve, hogy nem kicsit unom már a prédikálását.
~ Nem, de tőled nagyon szívesen megszabadulnék!
~ Ne gondold, hogy ez nem kölcsönös.
Hogy ne a Szörnyre figyeljek, megint Sean-ra koncentrálok. Egyelőre mégis csak jobb társaság, mint a saját, belső démonom.
- Hát, ahogy elnézem, nem csak én nem alszom. - jegyzem meg, miközben egy halvány félmosoly is megjelenik az arcomon.
Végignézem a tárgyak ténykedését, majd a felajánlásra a bödön felé nyúlok.
- Köszönöm.
Azonban, ahogy elfordulok, megint a kézfejemre terelődik a pillantásom, így veszem észr rata, hogy a változást csak ideiglenesen tudtam újra visszaszorítani magamba, mert a fekete massza megint terjedésnek indul.
~ Nem tudsz elnyomni, nem emlékszel?
~ Ó, ne!
Erősen koncentrálok, hogy tegyek valamit, de kezd olyan érzésem lenni, hogy már inkább csak késleltetem az elkerülhetetlent.
A fekete anyag valamennyire visszahúzódik, én pedig jobbnak érzem leülni, hátha úgy könnyebben megnyugszom. Miután elkészítettem a kakaót, leülök az asztalhoz, majd mielőtt újra elnémulnék a koncentráció közepette, még válaszolok Sean utolsó megjegyzésére:
- Nem csak rémálmok. Legalábbis... nem azok a legrosszabbak.
Az italt kortyolva lassul a légzésem, de a Szörny "mozgolódása" érezteti: ez csak átmeneti, erről pedig eszembe jut az, amit a Szörnyeteg az álomban mondott:
"Még nem végeztünk egymással!"

-Rávarrtam pár tucat kinőtt mamuszt, hogy ne csapjon zajt, amikor gurulok - jegyzi meg komolytalanul. A kerekeken természetesen nincs semmi ilyen lopakodó technológia, szóval tényleg csak arról lehet szó, hogy a srác nem figyelt rá.
-Semmi baj, megértem. Tudtál azért aludni valamennyit? - Kérdi együtt érzőn, ami nem olyan nehéz...emlékszik ő is erre a szakaszra az életében...nem is volt olyan rég...
-Egyébként, ne hallgass a mély hangú haverodra, nem leszel attól kevésbé férfi, ha segítséget kérsz.
~Mondjuk elég bizarr, hogy kétféle hangot hallok a fejéből...majdnem annyira szomorú, mint az, hogy nem játszik a StarCraft 2-vel. Gáz, hogy a suliban csak 12 évesek állnak ki velem...és vért izzadok, hogy leverjem őket.~
-Ó, a suliban mindig van legalább egy tanár, aki éjszaka felügyeli a gyerekeket. Ma én nyertem meg...Sarah pedig az emeleteket nézi át.
Itt sóhajt egy mélyet, aztán vágyakozva sandít a plafon felé egy röpke másodpercre.
-Meg kéne próbálnod olvasni valamit, a többieknél állítólag működik.
Ami a rémálmokat illeti, megértően bólint. Ő sem szívesen nézné...bocsánat, nézte végig épp most, hogy a srác fejében lemészárolja valaki a mostohaanyját...meg a cuki vöröskéért is kár. Rozsi...hát ő így száll le a motorról, neki mindegy, de a többieknek biztos nem lenne jó érzés, ah ez valóság lenne.
-Nyugodj meg Blaze. - Parancsolja telepatikusan, a leglágyabb hangjával fűszerezve, amire csak képes...és mivel ez Sean, igencsak lágy tud lenni.
-Nem fogsz bántani senkit ma este, ígérem.
A kezére rá sem hederít, annak ellenére, hogy pontosan tudja, mi történik ott. Persze, más kérdés, hogy nem is kell odanéznie ahhoz, hogy tudja, hányadán állnak éppen a szörnnyel, de ezt Blaze-nek nem kell tudnia.
-Na jó, tudod mit? Ha megteszed nekem azt a szívességed, hogy nem árulod el senkinek, hol van...kaphatsz egy kis jégkrémet, rendben? De tényleg titokban kell tartanod, elsősorban Sarah előtt...nem arról van szó, hogy sajnálom tőle, de amilyen kis falánk, félek,hogy még cukorbeteg lesz, ha így folytatja...

Eléggé elvonja a figyelmemet momentán a Szörnyeteg, ahhoz, hogy leessen a poén. A kezemet figyelem, pontosabban a fekete anyagot rajta, ahogyan vissahúzódik, majd lassan, újra terjeszkedni kezd, mint a fenevad, ami alig várja, hogy feleméssze végre az emberi ént. De miközben odabent a belső szörnyemmel hadakozom, figyelmem egy részét Sean felé összponosítom, hogy azért a szenvedésem mellett valamelyest a társalgást is fenntartsam.
- Nem igazán aludtam, ezek a képek... nehéz megszabadulni tőlük. Gyakran hiába ébredek fel, beleégnek az agyamba, és az esetek többségében, mint most is... még mindig látom a borzalmakat, amiket tett. Amiket... tettem.
Remegő kezebe temetem az arcom, és érzem, egyre nehezebb a megnyugvás. Sőt ez a fogalom az életemben lassan olyanná kezd válni, mint holmi vágyálom, melyet soha nem leszek képes elérni.
~ Ne küzdj ellene! Nincs értelme. Te is tudod, Blaze, hogy ami most vagy, az egy hazugság. Hagyj végre szabadon mozogni,és megmutatom neked a valós erőt. Az igazi szabadságot.
~ Te csak rombolni akarsz. Neked az öldöklés a szabadság, de nekem nem az!
~ Ó, nagyon is tévedsz! Egyek vagyunk, gyönge ember. Szerinted ez így lenne, ha nem uganaz lenne a fontos mindkettőnk számára?
Ismét kezd kiverni a víz, érzem. Megadóan kezdek a távolba meredni, már nem is nézek Sean-ra, mint aki attól tart, meglátják benne a szörnyet. Aki fél a pillantástól, hogy úgy néznének rá, mint aki nem ember. Mert mélyen belül, tisztában van az igazsággal... hogy tényleg nem az.
Közben még mindig figyelek Sean szavaira, jóllehet olyn abszurd csavarral vált témát, hogy egy pillanatra még a fonalat is elvesztem, de azért bólintok egyet, mikor befejezi a mondatot, mégha nem is igazán tudom, mire is bólintottam épp rá. Elkeseredetten beletúrva a hajamba újra, nyomom homlokom az asztal lapjának.
- Ennek soha nem lesz vége...
~ De nem ám! Még csak most kezdtem!

Előredől a székében, és lágyan megveregeti a fiú vállát a rémálmokról, és egyebekről szóló magyarázatát követően, majd még egy együtt érző mosolyra is futja, mielőtt kiinná a kakaója maradékát.
-Kevesen tudják elképzelni, hogy min mész most keresztül. Van aki már a kamaszkorral sem képes megbirkózni. Hozzájuk képest te remekül állod a sarat, annak ellenére, hogy sokkal nehezebb dolgod van, mint az átlagnak.
A bögréje közben felrepül, mintha csak egy tollpihét lengetne arrébb a szellő, és a mosogatóba száll, ahol enged is bele egy ujjnyi vizet valami láthatatlan erő.
-Ezek a rémálmok, bár kétségtelenül szörnyűek, egyben azt is jelentik, hogy nem fogunk bakot lőni veled. Sajnos egy tisztességes ember így reagál ezekre az eseményekre, még akkor is, ha jogos önvédelemről van szó, és nem tehet arról, ami történt.
Közben készíti a jégkrémet, és amikor Blaze a homlokát az asztallapnak támasztja, odatolja a fiú elé a kész kelyhet. 3 gombóc, tejszínhabbal a tetején, egy kanállal a közepében.
-Ó, dehogy nem lesz vége. Megígérem, hogy egy nap te is meg fogod tanulni, hogyan irányítsd, addig pedig tartsd ki,a többit pedig bízd ránk. Most pedig tüntesd el a fagyit, mielőtt még meglátja valaki.
Kivételesen magának nem csinál. Nem volna rossz, csak épp...ha felszed még pár kilót a büdös életben nem fog tudni felállni ebből a székből, és annyira azért nem kényelmes.
-Egyébként, az a másik hang a fejedben, mindig ennyire kiállhatatlan? Meg a logikája is elég furcsa....

Mikor a vállamhoz ér, kissé összerezzenek, nem igazán szoktam hozzá, hogy bárki is ilyen közel kerüljön, Emmát kivéve, de vele sem találkoztam már a legutóbbi incidens óta itt a birtokon, szóval kissé váratlanul ért ez a gesztus, és érzem, ezzel nem vagyok egyedül, ez pedig kezd egyre baljósabb lenni. Mindenesetre még mindig próbálom összeszedni magam, több-kevesebb sikerrel, és reagálni a megjegyzésére.
- Hát, ami a helytállást illeti, azért nem mondanám, hogy olyan jól csinálom, tekintve, hogy már nem egyszer támadt rá... támadtam rá erre a helyre. - mikor ismét felidézem azokat az eseteket ismételten érzem, hogy a Szörny egyre erősebben próbál kitörni, nekem pedig egyre nehezebb koncentrálnom, hogy önmagam maradjak.
~ Ennek a pórnak fogalma sincs róla, mik vagyunk valójában, Blaze! Nem hagyhatjuk, hogy úgy kezeljen bennünket, mint egy kölköt! Lépnünk kell, méghozzá azonnal!
~ Nem, azt már nem! Még egyszer nem fogsz gondot okozni itt!
~ Gondot? Mégis milyen gondot? Azt, hogy szabaddá tenném magunkat? Gondolod, hogy ezek a marhák nem zárnak majd ketrecbe, amint kinyílik a szemük, és rájönnek, hogy képtelenek irányítani? Vagy talán ezt akarod, Blaze? Egy, még a mostaninál is gyöngébb, és sebezhetőbb emberi lénnyé válni, akit kedvükre irányíthatnak, mint gyerekek a távirányítós kisautót?
A fejem lassan kezd szétrobbanni, kezem ökölbe szorul, és az asztalra ütve próbálom visszanyerni az önkontrollt, de úgy érzem, ez minden egyes másodperccel elkeseredettebb próbálkozássá válik. A fagyiról, amit Sean időközben elérak, már nem tudok tudomást venni, ugyanis a Szörny próbálkozásai az átváltozásra egyre csak erősödnek, én pedig mire észbe kapok, már le is fordultam a székről, és a padlón térdepelve, nyöszörögve próbálok még küzdeni önmagamért, miközben próbálom őt is figyelmeztetni, hogy talán jobb lenne, ha eltűnne, még mielőtt nagy baj lenne.
- Menj... menj innen!- szólok neki, de ennél több hang már nem jön ki a torkomon. A kép kezd összemosódni a szemeim előtt, még látom, ahogyan a kezemen elkezd terjedni a fekete massza. Nem marad más, csak a belső vívódás.
~ Ők nem irányítanak minket, és bezárni sem fognak!
Ám ahogy Sean utolsó mondata eljut a tudatomig, a Szörnynél betelik a pohár.
~ TAKARODJ KI A FEJÜNKBŐL!
Azzal megkezdődik az átváltozás, én pedig érzem, már nem sokat tehetek. A Szörnyeteg el fog szabadulni, újra.

-Ugyan, ha számon akarnánk tartani, ki hányszor támadt ránk a diákjaink közül, nagyobb gépteremre lenne szükségünk, meg egy 50"-es TV-re, azon talán kiférne a szám, 10-es betűméretben. Ezzel csak azt akartam mondani a kelleténél nyakatekertebben, hogy senki sem okol téged a történtekért, saját magadat kivéve.
A felszólítására nem tágít, csak elszántan néz előre, igaz ebben azért akad színészkedés is bőven, hisz nem kicsit "lámpalázas".
-Nem megyek sehova... - Jelenti ki halkan.
~Egyébként is, mit vár, eltávolodom tőle egy szaltóval, és kiszaladok az udvarra?~
Megragadja a székének karfáit, hogy levezesse kicsit feszültségét, és újabb telepatikus támadással próbálkozik, hogy visszaszorítsa a szörnyet.
-Együtt meg tudjuk csinálni Blaze. Harcolj ellene! Te pedig ne kiabálj ormányos, hallak így is.
Bár teljes mértékben komolyan gondolja, hogy meg tudja győzni a fiút arról, hogy van esélye lefogni ezt a rémet, azért biztos ami biztos felébresztette Logan-t is telepatikusan, elvégre valakinek megígérte, hogy vigyázni fog magára, és az a valaki ha akar, sokkal ijesztőbb tud lenni, mint ez a lény.
-Hiszek benned Blaze - jelenti ki, és közben telepatikusan tovább próbálja visszaszorítania másik személyiséget - tegyük büszkévé Emmát.
Azért, amikor meghallja Logan ismerős hangját a háta mögött, bármennyire is bűntudata van miatt, kisit megkönnyebbül, hogy nem kell többé egyedül szembenéznie a rémmel, akit úgy tűnik képtelen kordában tartani.
-Lámpaoltás van Pubi, vagy talán neked nem szólt senki? - dörmögi egy ismerős, érces hang, egy ismerős, barátságtalan képű figura torkából. Ez a barátságtalan figura székestől tolja félre Sean-t egy mérsékelten gyengéd mozdulattal, és úgy lép Blaze-hez.
-Húzás lefeküdni, amíg még szépen mondom.

Már hiábavalóak az észérvek, minden, amit Sean mond, csak némi fáziskéséssel jutnak el a tudatomig, miközben a fekete anyag, mely a testemet készül teljesen elfedni, mintha az agyamat is eltakarná. Már nem gondolkodom tisztán, sőt, gondolataim helyét érzem, lassan átveszik az Ő gondolatai. A gyűlölet, a megvetés, és az undor minden, és mindenki iránt. Kezem ökölbe szorul, és a padlóra csap. Az ütés visszhangot ver az amúgy csendes helységben, de már nem tudok arra gondolni, kit is verek fel. Képtelen vagyok megakadályozni az átváltozást, és közben csak az jár a fejemben, vajon ezúttal hány embernek próbál majd meg ártani... fogunk majd ártani. Elsősorban Sean van veszélyben, aki láthatóan a veszély ellenére sem akar elmenni, ez pedig nem nyugtatja le az Ő kedélyeit.
- Pedig jobban tennéd, ha nem lennél itt, amikor... árrrgh.... - nem tudom már befejezni a mondatomat. A Másik teljesen eluralkodik rajtam, a fekete anyag beteríti a testem, és az átalakulás befejeződik, de előtte még arcomon lecsordul egy könnycsepp, mint az utolsó emberi érzelem megnyilvánulása Sean következő mondatára: "... tegyük büszkévé Emmát". Cserben hagytam... ahogy mindig is cserben fogom, ahogyan mindenkit a közelemben.
A Szörnyeteg elégedett szuszogással tápászkodik fel a padlóról, és néz körbe az éjszakai konyhán, majd tekintete kitéved az ablakon, ahol megpillantja a sötét eget. Már vágyott a szabadságra, és most, hogy megkapta, nem hajlandó elereszteni, pláne nem egy olyan hitvány lélek kezébe adni nem, mint Blaze. Azzal pillantása a székében ülő srácra ugrik, és ördögi vigyor jelenik meg démoni képén.
- Lássuk, mennyire vagy szívós agyturkász!
Lassú, ráérős léptekkel indul meg Sean felé, míg nem meghallja a mély, morgó hangot, és célpontját félre nem tolják. Helyébe egy szőrös, ismerős alak lép, kinek láttán a Szörny vigyora csak még szélesebbé válik, és hűvös, a már megszokott őrült kacaj tör fel a torkából, úgy nézi töretlenül az előtte álló figurát, majd így visszhangozza annak szavait, mintha ezzel próbálná értelmezni, pedig csak az időhúzást szolgálja, továbbá a másik hengerlését, így eldöntött fejjel nézve rá ejti ki, ám közben vigyora nem tűnik el.
- Lámpaoltás van, Pubi!
Még egy darabig nézi a férfit, aztán keze gyakorlatilag villámgyors lendülettel, ökölbe szorítva kísérel meg egy ütést az alak gyomorszája felé, hogy ezzel segítse hátrébb az alakot az útjából, és aztán fölényes mosolyával nézzen új célpontjára, mert egy dolog biztos: ma este kiszórakozza magát, mindegy hányan kerülnek az útjába, sem az, vele mi lesz majd azután.

A látvány, ahogy a fiút elnyeli a sötétség hátborzongató, annak ellenére, hogy csaló telepataként látta már a fiú emlékeiben, milyen az. Más kérdés, hogy az ember hajlamos a saját traumáit túldramatizálni a fejében, és a valóságban elég ritka, hogy a fiú aki elvette a játékait tényleg 3 méter magas, a szomszéd idegbeteg kutyájának 3 feje van, vagy mondjuk úgy néz ki a képessége, mint ahogy egy bedrogozott Tim Burton képzeli el a démonokat.
-Hát igen, nos ha eddig nem szaladtam el soha, azt hiszem nem most fogom elkezdeni! - Jelenti ki Sean elszántan, igaz bátorságát leginkább annak köszönheti, hogy már ott áll mellette, nem sokkal később pedig előtte a nagy szőrmók...

Rozsomák amúgy egy percig sem gondolja, hogy megúszná ezt a dolgot anélkül, hogy másnap valaki kiselőadást tartana a szobája ajtajának az iskola tulajdonának rongálásáról, amíg ő egy közeli késdobáló kocsmában hullarészegre issza magát, de amilyen szentimentális vén bolond, szeret adni egy esélyt legalább a gyerekeknek, mielőtt kénytelen hülyére verni őket. A lény gyorsasága harmadik alkalommal is épp olyan szokatlan, mint az első kettőnél, ő pedig a falnak repül, összegörnyedve, de aztán mint a villám pattan fel, immár előbújt karmokkal.
-Te is hiányoztál - veti oda, aztán karmokkal előre ront rá a szörnyetegre, mielőtt az elsodorhatná a tolószékes fiút, aki közben meghozza a végső áldozatot, és a telekinézis segítségével egy vödör fagyit lök a rém arcába, hogy elvakítsa őt Logan támadása előtt.
-Csak, hogy tudd...te csak ne szólj be jól van? Épp a seggedet próbálom megmenteni! Hát nem igaz, még,hogy ez csak jobban feldühítené.
Végül azért csak nem mondja el a monológját arról, hogy mennyire odavan a vörös csajokért, és mit fog tenni az egyikkel, ha itt és most karmolás okán válna szinglivé az ifjú hölgy.

~Blaze, koncentrálj. Nem akarlak bántani, de te is tudod, hogy nem engedhetem, hogy innen kijuss. Állítsd le magad, vagy én teszem meg!~

Nevetve figyeli, ahogy a férfi repül hátra ütésének nyomán, miközben a Szörnyön belül ragadt Blaze tehetetlenül nézi az eseményeket, és tudata elkeseredett harcot vív a Másikéval.
~ Neee! Ne csináld ezt!
~ Ugyan már, Blaze, nekünk ők nem jelentenek semmit. Csak itt akarnak tartani minket, mint az állatokat, hogy így oldjanak meg egy problémát, lásd már be végre!
Ahogy a szőrös figura megiramodik felé, a Szörnyeteg az asztalra felugorva várja, hogy újabb csapást mérhessen a férfira, azonban váratlanul éri a felé száguldó fagylalt adag, mely képen találja. Látása elhomályosodik, hiába törli le képéről a fegyverként használt édességet, csak körülbelüli foltokként tudja kivenni a két alakot. Egyetlen ugrással távozik az asztal tetejéről, a karmait előretartott férfi mögött földet érve. A lehetőséget kihasználva könyökével megpróbálja tarkón vágni a fickót, akit már a kezdetektől fogva gyűlöl, amióta először összehozta őket a balsors azon az éjszakán az utca közepén.
~ Emlékszel, Blaze? Jól mulattunk aznap este, nem igaz? Azt hiszem, hasonló murit kellene csapnunk!
~ NEM! Le kell állnod!
A fiú erőlködései azonban mit sem érnek már a begőzölt Szörny ellen, akit a harc heve csak még jobban feltöltött energiával.
Amennyiben támadása sikeres volt, mély szuszogások kíséretében indul meg a tolószékes Sean felé.
- Kezdesz nagyon bosszantani, kicsi mentalista!
Azzal a tolószékkel együtt nekilöki a karmos férfinak, majd a két ellenfelének hátat fordítva, sietős léptekkel az ajtó felé veszi az irányt, hogy újabb potenciális áldozatokat keressen magának, jelenlegi játszópartnereit ugyanis megunta. Hűvös kacajjal indul útnak.
- Végre, szabadság!
~ Állj már le, nem bánthatod őket!
~ Hát persze, hogy nem. Ahogy ők sem bántanának minket! Túl emberi vagy...
~ Na és te mi vagy?
~ A te legjobb barátod...

Kicsit már kezd ideges lenni a lény nevetésének hallatán, főleg mert most nincs itt egy agyondiplomázott barna szentfazék sem, akit ő is lökdöshetne, így aztán nem koncentrálhat másra, mint a nagydarab izére, aki ha kiszabadul innen, megy egyenesen a gyerekek közé. Persze sosem vallaná be senkinek, hogy a konyhabútor arccal történő lebontása után van olyan pillanat, amikor ilyesmikre gondol, a környező telepaták pedig jobban teszik, ha tartják a szájukat!

Sean közben továbbra sem adja fel a harcot. Mivel a lény nem hátrál, erőteljesen koncentrálni kezd, és megpróbálja megparancsolni neki, hogy maradjon, ám mielőtt komolyan tehetne bármit is, már gurul is Rozsomák felé nagy sebességgel.
-Ó hogy az a...!!!
Összeszorított fogakkal tartja maga elé két tenyerét,az ütközés előtti utolsó pillanatban pedig majdnem a szemeit is lehunyja, de végül sikerül lefékeznie magát a képességével, aztán Logan rosszalló pillantása elől elfordulna inkább Blaze-re koncentrál.
~MARADJ! GYERE VISSZA A KONYHÁBA!~
Egy átlag embert már arra is rá tudna venni, hogy bekenje magát kátránnyal, széttépjen a feje fölött egy párnát, és eljárja a csirke táncot(mármint valószínűleg, nem próbálta soha...nem nem...eszébe sem jutott...) szóval nagyon reméli, hogy legalább le tudja lassítania rémet, amíg Logan végre összeszedi magát.
~Kapd már el!~


Rozsomáknak bőven elég ennyi ösztönzés. Előre szalad a dög felé, karmait maga előtt tartva, az utolsó méteren azonban becsúszik, és megpróbálja a lábait szétvagdalni, hogy aztán a sérült lényt rúghassa fejbe párszor súlyos lábaival, mielőtt még esélye lenne felkelni.
-Ugye tudod, hogy ha rajtunk átjutsz, akkor elszel csak igazán bajban?

~Ne hallgass rá Blaze. Nincs olyan, hogy túl emberi, a legjobb barátod pedig ez az óriás szőrcsomó, legalábbis úgy aggódik érted, mint a motorjáért szokott. Változz vissza, mielőtt még felkaszabol engem amiért ezt elmondtam!~

A Szörny sikeresen elér az ajtóig, ám ekkor Sean telepatikus ereje hatással lesz rá, főleg, hogy ekkor Blaze is megszólal tudata mélyén, és a két felőli ellenállás meggyengíti, így a lény visszatántorodik a konyhába.
~ Meg kell állnod, ha most továbbmész, csak kinyírnak! Én nem félek a haláltól, de ha kinyírsz bennünket, ugrott a szabadságod! Add fel! Most!
A Szörnyeteg mélyről jövő, hörgő üvöltést hallat dühében, majd megfordulva ismét a közeledő szőrmókkal néz szembe. Elindul felé futva, mintha csak harcba bocsátkozna a karmossal, ám mielőtt annak a pengéi elérnék, becsúszik és lábát előre tartva egy rúgást mér a férfi lágy szervére, ahol már többszöri csapással is tudta bizonyítani a Szörny, hogy bizony nem védi fém a szőrös alakot, majd feláll és egy lökéssel a konyha ajtaja felé igyekszik invitálni ellenfelét, hogy keresztüllökje rajta. Amennyiben ezzel sikerrel jár, végre foglalkozhat a telepatával. A fekete szörnyeteg gyilkos fújtatással fordít hátat az ajtónak, és indul meg a tolószékes fiú felé.
~ Ne! Elég, állj már le! Nem vagyunk ilyenek!
~ Helyesbítsünk... te nem vagy ilyen! Te túl gyenge vagy!
Megérkezik a srác elé, majd megáll előtte, és szuszogva, halálos nyugalommal néz le rá.
- Na mi az? Kifogytál a trükkökből, telepata?
Ujjai a fiú torka köré fonódnak, de a Szörny már nem Sean-t látta többé maga előtt. A Szörnyeteg Blaze-t fojtogatta.
- Pusztulj, te pondró!
~ Nem, ELÉG!
A küzdelemtől egyre több kép kezd bevillanni a Szörny fejébe: az első átváltozás, Emma ijedt arca amikor rátámadt, a harc a birtokon, a Kolosszussal vívott ökölcsata, Emma első csókja, a nap amikor a suliba jött, a beszélgetés a szüleivel arról, hogy ő egy mutáns, az este, mikor Blaze és a Szörny együtt védték meg Emmát... az emlékek sorozata térdre küldi a lényt, annak keze elereszti Sean torkát.
~ Látod... te gyilkost akarsz csinálni belőlünk, azt mondod elgyengítelek... de valójában, ezek vagyunk mi. Amiket láttál, amiket láttunk... mi voltunk. Nem vagyunk a legjobbak, de ettől nem kell rosszabbnak lennünk! Ideje elfogadnunk végre egymást. Engedj vissza!
A massza lassan mozogni kezd, és a Szörny mintha kezdene összemenni, de azért még küzd a fiú ellen.
~ NEM! Nem fogsz elnyomni... sem te, sem a barátnőd, sem az undorító, szánalmas kis barátaid! Ne gondold, hogy győztél, Blaze...

Bár több méterre van a küzdelemtől, a lény támadása a becsúszni próbáló Rozsomák ellen még neki is fáj, ami nem csoda, az ilyen pillanatokban az emberiség minden tagja telepatának képzeli magát. Amíg Logan megpróbál talpra állni - ami egy nagyon NAGYON lassú folyamat - Sean számára nem marad más teendő, mint nyelni egy nagyot, és hátradönteni a fejét, hogy Blaze szemeibe nézhessen, vagy legalábbis oda, ahol a szemeit sejti.
~Valójában, csak most kezdek belejönni.~
Igaz az nem ad valami sok önbizalomra okot, hogy a torka köré szoruló ujjak miatt ezt ha akarta volna sem tudta volna szóban kimondani, de most nem ez a fontos, hisz Blaze végre meg tudja fogni a lényt. Gyorsan felemeli a tenyerét, jelezve Rozsomáknak, hogy egyenlőre még várjon a kezében lévő húsvágó szamurájkarddal, vagy mivel, mert lehet, semmi szükség leszúrni vele szegény srácot. Lehet csak a karmai lennének azok? Nehéz megmondani, egyre homályosabb minden, és egyébként is, hogy tud ez így lopakodni a 130 kilójával?
~Na jó, ez már kezd egy kicsit...huhh...~
Felköhög, ahogy újra kap levegőt. Arca majdnem a két térde közé vágódik a heves mozdulat közben, de aztán, amikor tüdeje kissé megnyugszik, lassan, egyesek számára talán baljósan emeli fel a szokásosnál élénkebb kék szemeit.
~Valójában, ezúttal ő győzött. Most pedig add fel szörnyeteg, elég volt belőled ma éjszakára.~
Ezúttal nem finomkodik a képességével. Nem kételkedik benne, hogy Blaze egyedül is véget tudna vetni az egésznek, de ahogy mondta, ma estére bőven elég ennyi, és egyébként is, had tudja az a szörny, kivel szórakozik. Ha sikerül lenyugtatni a fiút, azonnal felemeli mindkét tenyerét.
-Ne mentegetőzz...tényleg, semmi baj.
Rozsomák karmai ekkor a fiú háta mögött a szokásos jellegzetes hanggal visszacsusszannak a helyükre.
-De ma este nincs több jégkrém....

A Szörny még mindig hevesen küzd Blaze és Sean ellen, de már nem tudja visszanyerni uralmát a fiú felett, így aztán a teremtmény egy végső hörgést követően elkezd visszaváltozni, és a helyét hamarosan visszaveszi a sápadt srác, akinek fogalma sincs arról, mit is mondhatna.
Miután elkezd tisztulni a kép, a testemről is lassan eltűnik a fekete massza, így aztán megkövülten meredek magam elé, míg, talán az átváltozástól, újra felsejlenek bennem a képek, amiket a rémálmaim során szoktam látni. Valahogy érzem, hogy ezek a képsorok már beleégtek az agyamba, és bárhogyan is próbálom majd, nem fogom tudni egy hamar elfeledni őket. De még fel sem ocsúdok ebből, máris érzem, hogy a szörnyeteg aktivitása sem szűnt meg teljesen.
~ Még nem nyertél, pajtás... csak idő kell és újra kijutok. Gondolod, hogy a kis barátaid mindig ott lesznek, hogy lehűtsenek minket? Nem, Blaze... te is tudod, hogy csak várnunk kell, és olyasmit fogunk tenni, amire mindketten emlékezni fogunk. Még akkor is, ha te nem akarod!
Megsemmisülten görnyedek előre, és támaszkodom meg kezeimmel a hűvös padlón. Nem tudom, mennyi ideig szenvedek, lehet, hogy csak pár másodperc, talán fél perc, de azt tudom, hogy nem vagyok képes megszólalni. Némán meredek magam elé, mintha csak arra számítanék, hogy így majd meglátom a padlón Emma arcát, de tudom, hogy nem így lesz. Ahogy azt is tudom, hogy bármennyire is szeretnék, ettől a Szörnytől soha, de soha nem fogok tudni végérvényesen megszabadulni.
~ Ennek soha nem lesz vége, igaz?
~ De igen... fogadj el, és legyünk végre azok, akik valójában vagyunk. Nézz csak magadba, fiú... emlékezz, mi történt velünk az elmúlt hetekben, és tedd fel magadnak a kérdést, tényleg az vagy, akinek gondolod magad? Azt hiszed, Emma szeret? Hogy a barátaid, ezek a szánalmas férgek törődnek azzal, mi lesz veled, mi lesz velünk? Nem, Blaze... nem fog véget érni. Nem, amíg nem vagy hajlandó kinyitni a szemed, és meglátni az igazat.
~ Na és mi lenne az?
~ Tehetsz, vagy mondhatsz bármit... a lelked mélyén mi egyek vagyunk... és mindketten tudjuk nagyon jól, hogy azok is maradunk, életünk végéig.
Feltápászkodom a földről, majd körbenézek a némileg átrendezett konyhán.
- Sajnálom... - mondom, Logan felé intézve a leginkább szavaimat, leszegett fejjel. - Talán tényleg nem tartozom ide... - mondom neki, és jelen pillanatban kár lenne szépíteni a dolgokat. Hiszen hiába változok vissza, úgy látszik a lényegen akkor sem változtathatok: egy Szörny vagyok, és az is maradok.

-Mondtam, hogy ne izgulj miatta - jegyzi meg Sean, amolyan "hát a falnak beszélek én?" sóhajjal karöltve, de a végére aztán egy elnéző mosolyt is elereszt, igaz Blaze úgysem figyel most rá, hisz háttal áll neki.
-És ne mondj hülyeségeket, mégis hova tartozna egy segítségre szoruló mutáns? Az utcára? Azok a sztorik sosem érnek jó véget....
~Illetve...szinte soha...hmmm...~
-Az emlékek miatt pedig ne aggódj, a felejtés nem is olyan nehéz, ha olyan barátaid vannak, mint én.
-Ja, amennyire tele van, meg tud hívni annyi sörre, hogy életed végéig nem kell emlékezned semmire.
Ezt természetesen Rozsomák mondta, a tőle megszokott kedélyes dörmögéssel, mire Sean azonnal beveti a leglesújtóbb csúnya nézését, amit csak produkálni tud. Rozsi erre egy tőle csak közepesnek mondható vicsorítással felel, mire a srác hátrahőköl a székében.
-Mindegy, ha nem piál, hát nem piál, csak egyet jegyezzetek meg mindketten: én ezt biztos nem takarítom fel. Na jó éjt pubik.
Ezzel Rozsomák magára is hagyja a fiatalokat, Sean pedig rosszallóan sóhajt megint, és Blaze felé fordul.
-Ugye még mindig nem tudsz aludni? Lesz itt dolgunk bőven...Nem szeretném, ha reggel valamelyik kómás lurkó szilánkba lépne.
Kinyújtja a kezét, és egy szemeteslapát már repül is Blaze-hez.
-A barátod téved amúgy, elég sok dologban.Abban viszont igaza van, hogy egyek vagytok, ez viszont kimondottan szerencsés, te ugyanis nem vagy szörnyeteg, így bárhogy próbálkozik, ha bele gebed is, ő sem lehet az, mert tőled sosem fog tudni megszabadulni. Tudom, hogy ez neked sovány vigasz, de gyakorlatilag te egyedül védelmezed a világot egy olyan gonosztól, amitől mások bevizelnek, ahogy ma is te egyedül védted meg tőle a sulit, és ez azért elég menő dolog egy tinitől.
Közben a törmelékek fejest ugranak körülötte a szemetes zsákba, ám a kisebb szilánkok túl sokan vannak, így azokkal nem tud mit kezdeni.
-Rozsomák miatt meg ne aggódj, kapott már rosszabbat is egyesektől...

Alex
A választ megkaptam bár nem volt valami teljesen tiszta, hogy megértette-e a burkolt célzatú kérdésemet. Mindennek ellenére megengedte, hogy kiszolgáljam magamat. Én szépen elővettem a kis poharamat amit nemrég egy automatából szereztem majd odaléptem a polchoz és kivettem az ecetes üveget. Alex nagyon meg volt lepődve a választásomon és azt kérdezte tőlem, hogy netán kábítószerezek. Nem törődve megilletődöttségével egy húzásra kiittam a pohár tartalmat majd végül egy jóleső sóhaj hagyta el a számat. Éreztem ahogyan a folyadék végigcsordogált a testemen és végül a gyomromban landolt. A srác kissé meghökkent és széles vigyorral meredt rám és nem rémüldözve rohant el a közelemből. Ez talán annak a jele volt, hogy mégiscsak jó helyen jártam.
-Nagyon köszönöm. Jó ideje nem volt szerencsém ilyen finom italhoz. A különleges alatt azt értettem más mint az emberek többsége, speciális, mondhatni furcsa.- ezzel viszonoztam a mosolyt és magasra emeltem poharamat köszönetképpen. Innentől csak várnom kellett mit fog tenni.
~ha sikítozva rohan ki akkor biztosan rossz helyen járok. ha így van szedem a sátorfámat és olajra lépek. Ez az apró bemutató még nem jelentheti azt, hogy mutáns vagyok.~

-Hmm...valami ilyesmire gondolsz?
Az egyik konektorból egy elektromos kisülés csap belém majd az a ég felé távozik az ablakon ki az ég felé távozik. Majd eldobván a cigarettám, közelebb lépek hozzá.
-Nos, itt nem kell köntörfalaznod. Az a kérdés és ez a ecetes jelenet...hát aki nem figyel ilyenekre annak nem szúr szemet, de nekem igen. Lényeg a lényeg, hogy jó helyen vagy.
~Már csak az a kérdés, hogy miért jött...nos ezt csak egyféleképpen tudom kideríteni.~
-Ámde egy kérdésem akkor nekem is lenne. Pontosan miért jöttél?
Ha ő is ide szeretne járni akkor az egy érdekes kör lesz mert én abban nem tudok tenni semmit, esetleg keresni valakit a vezetőségből. Az pedig már csak azért is jó kör lesz mert onnan csak Logant ismerem akivel érdekes lenne találkoznom mert az ő szimatával jácci könyedséggel megérezné rajtam a cigareta szagot és akkor megint végighallgathatnám a szenbeszédet a dohányzásról, miközben majdnem lenyeli a szivarját ordibálásának köszönhetően. Ha viszont hátsó szándéka van akkor azt nekem kell orvosolnom aminek kérdéses hogy milyen kimetele lenne. Akárhogyis, viszamentem az ablakhoz és bezártam az, majd megfordultam és csak néztem az idegent.

Alexander Hess
A különleges ember kijelentésemet végre megértette és nagy szerencsémre nem vert át a zöld hajú lány. Számítottam rá, hogy lesznek páran különleges adottságokra ám nem ilyen horderejűre gondoltam. Az egyik kezét a falban lévő konnektorra irányította ahonnan egy miniatűr villám csapódott ki bele egyenest a srác testébe. Nem maradt benne nagyon sokáig ugyanis a nyitott ablakon távozott a tiszta kék ég irányába. Ezúttal rajtam volt a sor, hogy csodálkozzam. Jó hangosan elfüttyentettem magam és igyekeztem a szemem nehogy kiugorjon a helyéről. Halottam nagy erejű emberekről ám teljesen más előttük állni és saját szemmel látni mit művelnek. Én ehhez a sráchoz képest egy rossz vicc voltam nehogy különleges. Igaz fogalmam sem volt arról mire is lehet képes ám megvoltam győződve semmi ehhez a villámszóró rasztás sráchoz képest. A kérdésére miszerint miért mentem oda elég nehézkes volt válaszolni. Nem akartam neki előadni az élettörténetemet viszont hazudni sem volt kedvem. Az is előfordulhatott, hogy nem vagyok mutáns mindösszesen furcsa az ízlésem.
-Egyik nap beakadtam egy tűzesetben és egy terhes nő csapdába esett. Nem nem az történt amire gondolsz nem én mentettem meg. Pusztán valahogyan magamba szívtam a füstöt majd hozzád hasonlóan ki engedtem az ablakon mire megjöttek a tűzoltók és megmentettek minket. Az egyetlen aki látta mi is történt egy zöld hajú lány volt aki azt mondta jöjjek el ide mert itt megtudtam mi is vagyok. Amúgy szép mutatvány volt egy két lábon járó villámhárító lehetsz.- majd megeresztettem egy barátságos mosolyt jelezve nem kötözködni akartam.
-Én pedig egy két lábon járó füstzsák. Meg akarom tudni mi is történik velem és jó lenne hozzám hasonlókkal megismerkedni. szóval eljöttem és vártam mi lesz.-
Hirtelen magamhoz tértem hisz ennek a srácnak bizonyára dolga van.
-Nem akarlak fenntartani ha dolgod van menj csak addig elnézelődök az ajtó előtt. Elég érdekesnek tűnik ez a ház amiben laksz.-

Meglepödötségén elmosolydtam ugyan, de nem szóltam semmit aztán miután elmagyarázta, hogy hogyan is jött rá arra, hogy ő sem átlagos, akkor úgy éreztem hogy egész jól járt, hozzám képest. Elvégre ő legalább megmentett valakit nem küldött több embert is kórházba.
-Hidd el nekem jól jártál hogy így kellet rájönnöd én konkrétan 5 embert küldtem kórházba erőssebb égési sérülésekkel. Szóval te még mázlista vagy...mármint nem azért mert majdnem megsültél, hanem mert nem öltél meg kishíjján senkit.
Ekkor kissé elmerengve a múlton azon kezdtem el gondolkodni, hogy egykori támadóim azóta felépültek-e rendesen és, hogy mennyire látszódik meg rajtuk annak a napnak a végeredménye, de gyorsan el heseggettem eme gondolatfoszlányokat elvégre most van itt egy vendégünk.
-Viszont ezek szerint te is ismered Annát. Akkor máris van egy közös ismerősünk ami azért nagy szó mert, ha te is ide fogsz járni akkor veled együtt már 4 ittlakót fogok ismerni ami azért a létszámhoz képest nem kissé elenyésző.
Elnevetem magam ezután a mondat után ugyan, de egyből folytatom is a monológom
-Nos végülis ha belegondolsz azért azzal is vigyáznod kell neked is elvégre egy nagyobb menyiség és bárki megdulladhat vagy lehet maradandó károsodása. Ne értsd félre nem akarlak kiokítani csak gondoltam szólok, hogy az én hibámból tanulj.
Akárhogy is próbáltam megint bevillantak a képek a mentőkről és a rettegő iskolatársakról, de megráztam gyorsan a fejem és csak folytattam tovább.
-Itt azonban különböző vizsgálatokkal akár azt is megmondják, hogy akár milyen irányba és meddig fejlődhettsz. Szóval ezt eléggé hamar megtudhatod.
Amikor elkezd magyarázni arról, hogy nem akar engem zavarni akkor csak nevetek egy jót.
-Ha zavarnál már én magam küldtelek volna el. Konkréntan az a nagy helyzet, hogy akkor keresni kéne neked valakit a vezetőségből, és akkor vele megbeszélned a továbbiakat. Viszont nekem is meg kéne keresni onnan valakit már egy jóideje, hogy felvegyek egy órát, de folyton halogatom. Kissé lusta vagyok.

Alexander Hess
Elmesélte nekem, hogyan tapasztalta meg ő a különleges adottságát. Őt embert küldött kórházba és mázlistának nevezett amiért a nagy leleplezésnél én mentettem ő viszont sérülést okozott. Azt nem árultam le, hogy valószínűleg nem ez volt az első alkalom furcsa képességeim megnyilvánulására. Egyre valószínűbbnek tűnt, hogy amire tévedésből azt hittük nagyszüleimmel, hogy patkányméreg volt tényleg az lehetett. Utána mesélt valamilyen Annáról és, hogy ha oda fogok járni velem együtt már négy embert fog ismerni.
-Nem tudom, hogy hívták csak pár szót beszéltünk miközben a maradék füst tódult ki belőlem.-
Ezután megpróbált tanácsokkal ellátni nehogy rosszul süljön el ez a kis légszívó különszámom. Bizonyára tényleg nagyon megsérülhettek azok ha ennyire példálózott velük. Én nemigazán használtam azon az eseten kívül mivel felénk nemigazán történtek tűzesetek.
-Nem kell aggódnod tudok vigyázni magamra.- erre megszorítottam az öklömet amitől izmaim halk ropogásba kezdtek.
-Ha balhé van jobban szerettem pusztakézzel elintézni nem pedig egy elfuserált sárkány módszerével.-
Pontosabban ritkán kerültem összetűzésbe, de szerettem tudni, hogy a testem mindig készen áll egy kis csetepatéra. Mellesleg ott talán továbfejleszthettem a pusztakezes harci repertoáromat.
-Az jó lehet kiderül a végén, hogy egy bionikus légszűrő vagyok. a távol keleten elég kapós lennék a sok szmogfelhős város közepette.- erre nevettem egy picit-De tudom nem lenne jó túlzásba vinni. Nekem sem volt jó érzés mikor a füst lassan marni kezdte a tüdőmet.-
Szerencsémre nem zavartam és ennek nagyon örültem.
-Hát ahogyan a mondás is tartja jobb később mint soha.-
Majd elraktam a poharat vissza a zsebembe hátha még később jól jöhet.
-Mesélnél nekem kicsit erről a helyről? Milyenek az emberek milyen itt lakni? Kinél kell jelentkezni? Remélem nem kell valami felvételi vizsgát írni mert akkor nem maradhatnék itt egy percet sem.-

Bár azt mondta, hogy nem tudja a nevét annak aki ide küldte, de csak egy ilyen személyt ismerek itt és amúgy sem egy gyakori megjelenésről beszélünk, szóval szinte biztos volt, hogy ugyanarra gondolunk.
-Végülis nem biztos, hogy rá gondoltál, de azért abban megegyezhetünk, hogy nem egy gyakori megjelenésű mutáns volt akkor aki ezt mondta neked. Nem mellesleg pedig teljesen ráillik Annára a leírásod.
Aztán mikor hirtelen ökölbeszorult a keze csak elnevettem magamat és csak ráztam a fejem.
-Ne értsd félre egy szóval nem mondtam, hogy nem tudnád megoldani, ha olyan helyzetbe kerülsz, de ne feledd, hogy nagy előnyöd van másokhoz képest, ha pedig ezt kihasználod akkor azzal nincsen semmi baj. Pédául ha valaki feketeöves harcművész az se úgy oldja meg eféle problémáit mint egy 16 éves suhanc a szórakozóhely parkolójában.
Kissé furcsának találtam ezt a kirohanását, de inkább elengedtem a fülem mellet.
-Hát lehet, de ne feled, hogy a hozzánk hasonlókat az emberek többsége nem szívleli, aminek legfőbb oka talán a félelem. Ámde mindenből lehet előnyt kovácsolni, itt scpeciel a félelemre gondoltam.
Később mikor azt kérte, hogy meséljek az intézetről kissé elgondolkoztam elvégre én is csak pár napja vagyok itt, de amit tudtam azta a tudomására adatam.
-Nos hát a felvétel...foggalmam sincs, hogy zajlik azt mondták nekem, hogy az én jelentkezésem nem volt egy hétköznapi beiratkozás.
Aztán mikor az itteni emberekről kérdezett csak nevettem egyett.
-Akik itt vannak azokat leírni szinte lehetetlen elsősorban azért mert ahányan itt vannak anyi féle személyiség, másodsorban azért mert mindenki másra képes. Nehéz két egyforma embert találni a világon is, nem hogy itt. Ami a te jelentkezésed illeti...hát kell keresni valakit a vezetőségből.
-Ami pedig magát a helyet illeti, hááát foggalmam sincs én is csak pár napja érkeztem én se találtam még meg mindent, egyszer  ugyan körbevezettek, de pehhemre nem figyeltem. Amit eddig én találtam az tudom hol van. A körbevezetésed nem hinném, hogy nekem kéne vezetnem. Mindössze annyit tudok, hogy a fürdő, a konyha egy-egy terem, vagy szoba és a tó hol van.