Konyha és étkező

Elanor érdeklődve nézte végig a keresgélésemet. Kérdésére, csak megvontam a vállam.
- Talán tényleg a szobámban hagytam, de ez nem szokásom. És nem gondoltam, hogy a kis figuráid lovasították volna meg. - nevettem el magam, mikor ő is megnézte, nincs-e a zsebében. - Olvasni is jó, de harcolni, küzdeni bármilyen ellenféllel.....az nagyon szuper! - mondom neki izgatottan. - De, persze nem mindenki élvezi ezt annyira, hiszen a mutációk is sokfélék. A tied, azért nem az a kimondottan küzdelemben bevethető fajta. - adok neki igazat. - Egyébként mik a terveid a mai napra? Nekem még nem ártana tanulni, de egy fagyizásért megkockáztatnék egy kis lógást. Mit szólnál, ha megpattannánk egy kicsit és bemennénk a városba. Tudsz vezetni? - várom kíváncsian a válaszát.

Elszontyolodva hallom, hogy csak felnőtt kísérővel vezethet. Ha nem ígérte volna be Adam, hogy mehetek tanfolyamra és meg lesz a jogsim, bizony most nem érdekelne, hogy szabályszerűen járjunk el, de így nem mertem megkockáztatni, hogy elkapjanak bennünket. Viszont mikor a mocit megemlítette, teljesen felvillanyozódtam. Ketten ülni rajta sem szabályos, de kicsire nem adunk!
- Az klassz lenne! -csapok le a lehetőségre. - Sok jó ember kis helyen is elfér! És majd kerüljük a feltűnő helyeket. - nevetek rá. - Szólni? Áááá, akkor az már nem is lógás! Nem fogják észrevenni ne félj! - fogom meg a kezét és húzom kifelé. - Kell egy kis izgalom néha az ember életében, ne légy már ennyire "szabályszerű". - unszolom tovább.

Örömmel látom, hogy Elanor, nem fejt ki nagyobb ellenállást, csak gyorsan felkapja a gépét és enged a vonszolásnak, de aztán a konyhából kiérve, csak megtorpan és mutogatni kezd. A nagy hevületben persze aztán csak leesik a tantusz, hogy nem a laptopjával óhajt motorozni, meg hát gondolom a motor kulcsa sem lapul a zsebében, mikor a konyhába készülődik, ezért értően bólintok és a lakószobák irányába indulok. Aztán meg én torpanok meg, hogy Elanor majdnem felkenődik a hátamra.
- Jobb lesz, ha megvárlak a garázs előtt, nem kell, hogy kettőnket lássanak flangálni tanuló időben a folyosókon. Ha egyedül vagy nem olyan feltűnő. - kacsintok rá és már el is indulok kifelé.

Felszaladok hát szobámba, miután elválok Sarahtól. Jó, nem rohanok, mert az feltűnő lenne, de igyekszem minél hamarabb elérni ajtómat. Belépve egy nagyot sóhajtok. Nem lehet igaz, hogy mire készülök. Én. Aki nem voltam egy lógós fajta eddig. Felhúzok egy sportcipőt, derekamra kötök egy pulcsit, zsebre vágom amit szükségesnek látok, mint például füzet, kártya, bicska, kulcs, pénz, zsepi, s már indulok is kifelé. Menet közben kezembe veszem még a tartalék bukósisakot is. A mai robogóknál gyakran csak a rendszámtól függ, hogy egy-, vagy két személyes, így ennél is. Ha két bukunk van, nem állít meg olyan hamar a rendőr sem.
No de még ki is kell érni az épületből, ami nem is lesz olyan egyszerű, hiszen nem mondhatom, hogy én csak a vécét keresem, mikor kezemben ott virít egy sisak!
Sikerül azért valahogy elkerülni az ellenőrzést, s a garázsba leérve Sarahoz lépek, s elindulok vele a motorhoz....

//Következőnek már más helyszínt keressünk, pl egy utca //

//Virginiának//

Igaz, már egy jó ideje itt laktam a Xavier suliban, de eddig valahogy még nem sikerült alkalmat kerítenem rá, hogy főzőcskézzek egyet. Pedig amíg otthon laktam, milyen gyakran főztem... No mindegy, itt az alkalom!
A délutáni bevásárlás során beszerzett csomagokat a konyhapultra pakolom, majd miután pihenek egy kicsit, nekilátok, hogy körbenézzek, mi hol is van pontosan. Az étkezőt már ismertem annyira, hogy tudjam, mit merre kell keresni, de a konyha azért már egy fokkal bonyolultabb... Hosszasan keresgéltem a konyhaszekrény különböző részein, mire sikerült megtalálni a megfelelő eszközöket: vágódeszka, kések, néhány kisebb-nagyobb tál, serpenyő, meg hasonlók, amik egy szimpla főzőcskézésnél jó, ha kéznél vannak. Ezután nekiláttam, hogy kipakoljak a papírzacskókból. Ahogy gyűltek a hozzávalók a pulton, egy kissé elbizonytalandtam - talán túl sok mindent vettem? Mondjuk az tény, hogy egyszerűbb több emberre főzni, mint 1-re...
~Hát, ha mást nem, majd körbekínálok néhány diákot... Vagy egy hétig ezt eszem... -hagytam annyiban a dolgot, majd miután gondolatban még egyszer végigfuttattam a kívánt étel elkészítésének lépéseit, nekiláttam, hogy előkészítsem a hozzávalókat.

Gin tétova léptekkel halad a folyosón, egyik kezében négybe hajtva és meglehetősen megnyomorgatott állapotban a diáktanács elnökének levele, másikban alkoholos filccel összefirkált, szakadt pántú hátizsák a lány összes ingóságával.
Út közben összehúzott szemmel figyeli az ajtók feliratait, a sarkokon mindig sokáig gondolkozik, majd találomra választ irányt. ~miért nincs egy ekkora hodályban egy rohadt térkép?!~ Néma dohogásából és egyre elkeseredettebb útkereséséből azonban hamarosan kiszakítja az egyik ajtó felirata: Konyha.
Mintha a mennyország aranyló kapuját pillantaná meg, úgy áll az egyszerű nyílászáró előtt, hasa hangosan és színpadiasan megkordul.
Már nyúlna a kilincs után, mikor elbizonytalanodik kissé, felrémlik benne, hogy talán nem sétálhat be csak úgy és nem falhat fel mindent, amit odabent talál. ~Azt ígértem, hogy jó kislány leszek... nem kéne az első nap... de azt mégsem hagyhatják, hogy éhen dögöljenek a diákok, nem?~ Egyébként is motozást hall bentről, úgyhogy összeszedi a bátorságát és benyit.
Ratnara csak egy futó pillantást vet, annál több figyelmet szentel a pultra kirakott dolgoknak, szeme kikerekedik, maszatos arcán vágyakozó kifejezés jelenik meg.
-Ő sziasztok... izé... szia. Nem tudod véletlenül, merre van a diáktanács irodája? -kérdezi még mindig az alapanyagokat fixírozva, majd kibukik belőle még egy kérdés- Ezt mind magadnak csinálod?

Épp végeztem a különböző gyümölcsök és zöldségek megmosásával, amikor az ajtó nyikorgására lettem figyelmes. Az egyik konyharuháért nyúlok, hogy megtöröljem a kezem, amikor egy hosszú, vörös hajú lány sétál be az ajtón.
-Szia. A diáktanács irodája? Ezek szerint most érkeztél... Húha, na várj csak... -egy pillanatra eltöprengek, hogy merre is van Cris "székhelye", majd magyarázni kezdek, miközben a kezemmel lelkesen gesztikulálok mellé- Ha itt a folyosón tovább mész, utána egy hallba jutsz. Ott 3 felé ágazik el az út, ott balra kell menni, aztán fel a lépcsőn, utána jobbra... vagy várjunk, nem, mégsem, megint balra, és utána jobbra és egyenesen... -mondom még mindig, amikor elbizonytalanodok, lehet, hogy mégis sikerült belekeverednem?
-Tudod mit? -fordulok végül felé- Ha gondolod, akkor megmutatom, merre van, az a legegyszerűbb. Olyan az épület, mint valami nagy útvesztő, már egy ideje itt lakok, de még így is sikerül néha eltévednem... -vallom be neki, majd a következő kérdésre reagálva az én tekintetem is a pultra vándorol.
-Áhh, ne viccelj, egyedül egy hét alatt se ennék meg ennyi mindent. Kissé elragadott a hév bevásárlás közben... szóval, ha szereted az indiai ételeket, akkor örömmel látlak. Igaz, még csak most kezdem a főzőcskézést... Hogy legyen? Előbb megmutassam az irodát, aztán utána majd visszajössz, vagy ha gondolod, akár itt is lepakolhatsz és majd vacsi után segítek megkeresni Crist. Bár nem tudom, ilyenkor még bent van-e... Na mindegy, megoldjuk. Jut eszembe, még be sem mutatkoztam, az én nevem Ratna. Téged hogy hívnak? -zártam le egy kérdéssel a kis monológomat, majd vártam, hogy dönt.

~Te jó ég~
-Hú, hát... köszönöm... talán tényleg az lenne a legjobb, ha elkísérnél. Ha nem gond.
Ismét a pulton sorakozó finomságokra pillant, futólag megrázza a fejét, amitől még pár tincs az arcába hullik.
-Egy hét? Másfél nap aranyom, és akkor nem csináltam semmi megerőltetőt...-mondja félig nevetve- Amúgy Gin vagyok. Az a Chris vagy ki meg várhat. Ha akarod, segítek, bár nem tudok megfőzni semmit, aminek a csomagolásán nincs rajta, hogy hány percre kell berakni a mikróba. A zöldségvágás azért még megy...
És máris tettrekészen, csillogó szemmel néz Ratnara, felgyűri túlméretezett kapucnis pulcsijának ujját, láthatóvá téve hihetetlenül vékony, holtfehér csuklóit. Egy pár pillanatig kritikusan méregeti gyászkeretes körmeit, majd beletörődő sóhajjal odalép a mosogatóhoz és megpróbál némi civilizált emberhez méltó higiéniára szert tenni.

-Ne viccelj, miért lenne gond? Egyszerűbb, meg gyorsabb, mint egyedül kóvályogni...
Ám Gin következő megjegyzésére csak értetlenül vonom fel a szemöldökömet. Végignézek a temérdek kaján... Na jó, ha 10-en jönnénk össze vacsorára, akkor tényleg esélyes, hogy másfél nap alatt elfogy, nem mint ha nehéz lenne ennyi embert összecsődíteni egy ilyen bentlakásos suliban. No de két emberrel?
-Hogy értetted ezt a másfél napot? -kérdezek vissza- Amúgy ne aggódj, a főzést bízd csak rám, de a segítséget megköszönöm! Zöldségvágás, hmm, na várj csak egy picit...
Előkészítem a más előzőleg kikészített vágódeszkát és kést, majd azokat a zöldségeket, amiket nem kell külön megpucolni, odasorakoztattam mellé. Felraktam egy adag vizet a vízforralóba, ami majd jó lesz teának, majd én is kézbe vettem egy kisebb kést, és nekiláttam megpucolni a maradékot. Sokáig azonban nem bírtam csendben maradni, így jöttek az újabb kérdések...
-Mondd csak, Gin, te miért döntöttél e mellett a suli mellett? Nem számonkérésből kérdezem, csupán kíváncsiságból.

Gin lelkesen nekiáll a zöldek módszeres pusztításának, és olyan hévvel gyártja a botrányosan változatos méretű és alakú zöldségdarabokat és az ezzel járó hulladékot, hogy gyengébb idegzetű gasztronómia-kedvelők már rég sírógörcsöt kaptak volna.
-Ja, csak kábéra mondtam azt a másfél napot. Lehet, kitartana kettőig is. Egészséges étvágyam van, na... -teszi hozzá kicsit sértődötten, aztán igyekszik arra koncentrálni, hogy az ujjait ne szeletelje bele a gazok közé. Ám durcás hangulata nem tart sokáig, Ratna következő kérdését fontolgatja egy darabig, a kést markoló keze fejével megdörgöli az orrát, mielőtt válaszolna.
-Igazából nem nagyon volt választásom. Négy hónapja éltem az utcán, mikor egy agyturkász fajtánkbeli megtalált és mondta, hogy ide akár jöhetnék is, ingyen szállás, kaja, egy hely jó messze a szüleimtől, egy csomó lehetőség arra, hogy legyen belőlem valami -az utóbbit olyan fintorral mondja, mintha valami nagyon furcsa és eszement dolgot idézne- és cserébe csak le kell szoknom a... egy rossz szokásomról. Szerintem jó vásárt csináltam. És te? Ahogy elnézlek, neked biztos fényes álmaid vannak...

Egész jól belemerültem a zöldségpucolásba, miközben Gint hallgattam. Aztán oldalra néztem, és... lehet, nem mégsem kellett volna. Egy pillanatra összeszorult a szívem, ahogy megláttam, milyen szakértelemmel vágja a zöldségeket, de inkább nem szóltam semmit.
~Jó lesz az, maximum egy kicsit tovább kell párolni... De legalább lelkes, az félsiker.
Amikor az egészséges étvágyról beszél, nem bírom megállni kuncogás nélkül.
-Aaaz szép. Végülis, nem vagyunk egyformák. Viszont akkor szerencsés vagy, hogy legalább nem látszódik.
Majd ahogy Gin mesélni kezdi, hogy hogyan is került ide, egy kissé kínosan kezdem érezni magam. Lehet, hogy túlságosan is kényes vagy személyes dologra kérdeztem rá? Mindenesetre válaszol, kínos csöndet meg nem igazán akarok, úgyhogy tovább beszélgetünk.
-Ó, értem. Agyturkász... itt valami telepatára gondolsz? -kérdezek vissza, miközben alig láthatóan elmosolyodok.
Ha tudná, hogy én is valami hasonló vagyok... Bár, lehet addig jó nekem amíg nem tudja, nem úgy tűnik, mint ha túl jó véleménnyel lenne róluk.
-Hát, hogy fényes álmaim lennének, az kissé túlzás. Amikor kicsi voltam, a szüleimnek volt egy üzlete, ami tönkre ment, utána költöztünk Amerikába. Még a gimi utolsó évén keresett fel az egyik tanár, hogy nem lenne-e kedvem ide jönni. Mivel más elképzelésem nem igazán volt, a szüleim meg így se tudtak semmit a képességemről, így aztán itt kötöttem ki. Viszont érdekes, azelőtt szinte egy hozzánk hasonlóval se találkoztam, ahhoz képest, most meg teljesen hétköznapinak számít, hogy körülötted mindenki különleges. Te korábban már találkoztál más, hozzánk hasonlóval, vagy az a telepata volt az első? -kérdezek vissza, majd a megpucolt zöldségeket vérző szívvel pakolom oda Gin mellé, én pedig nekilátok, hogy elkészítsem a teát, ha már felforrt a víz.

-Szerencsés? Hát... végül is ja, kövérnek lenni rosszabb lenne... -egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy lecsapja a kést a pultra, felrántja a pulcsi alatt viselt fekete atlétatrikót és megmutatja, mennyire szerencsés az, akinek folyamatos zabálás mellett is jól kivehetőek a bordái és konzervet lehet nyitni a könyökével... de aztán mégsem teszi. Nem akarja sem megijeszteni, sem megbántani a lányt, amikor az kaját ígért neki, minden reális ok nélkül.
-Ja, gondolatolvasó, telepata, valami ilyesmi... Ő volt az első mutáns, akit megismertem. Bár igazából nem csodálom... Én sem hencegtem soha azzal, mit tudok. Nem mintha olyan nagy szám lenne. Egyébként Céline egész rendes nő -folytatja miután nekiáll az újabb zöldségadag módszeres meggyalázásához- Segítőkész. Az pedig jó dolog. És tiszta mázli, hogy ismeri a dirinőt. -kisimít egy hajtincset az arcából, aminek két következménye van csupán: a rakoncátlan tincs egy aprócska répadarabbal gazdagabban esik vissza az arca elé, illetve hogy a még mindig a kezében tartott kés veszélyes közelségben húz el Ratna válla mellett.
-Tényleg, ez a tanácselnök srác, Chris, vagy mi volt a neve... ő milyen? Rendes? Vagy játsza az eszét? És a tanárok jó fejek?

-Aham, értem. -nyugtázom Gin szavait, hogy tudja, figyelek rá attól, hogy közben ide-oda mászkálok, teszek-veszek a konyhában.
Azt nem tudom, Gin mennyire díjazná, ha nekiállnék indiai fűszeres teát készíteni, lévén hogy nem sokan szokták díjazni a teában a tejet, szóval most marad a szimpla, egyszer változat. Egy pár perc és már el is készül. Kiveszek két nagy bögrét az egyik szekrényből majd miután töltök, oda tolom a pulton mellé az egyiket.
-Tessék, ha kérsz még, önts nyugodtan. Csak vigyázz vele, elég forró.
Még épp idejében sikerül arrébb lépnem a kés elől, ami a vállam mellett húz el, így gyorsan arrébb is lépek, majd nekiállok megpucolni a mangókat, hogy aztán azt is továbbítsam Ginnek darabolásra.
-Hogy Cris? Hááát... -kezdek bele, majd hirtelen mégiscsak örülni kezdek, hogy a lányra bíztam az aprítást.
Ahogy felidézem magamban az első beszélgetést a sráccal, legszívesebben most beleállítanám a kést a vágódeszkába.
-Hogy őszinte legyek, nekem első benyomás alapján nem lett a szívem csücske... Bár, ki tudja, biztos rendes srác, csak nem igazán jövünk ki egymással. -adtam elő a visszafogottabb verziót, azért mégse lenne szép dolog itt nekiállni szapulni egy újonc előtt- A tanárok, ők egész szimpatikusak.
Megmosom a kezemet, majd nekikezdek a következő lépésnek, egy edényben vizet rakok fel forrni, majd utána jöhetnek a zöldségek, párolódni.
-Gin, lehet egy kérdésem? Ha nem muszáj, nem kell válaszolnod. De az előbb utaltál a képességedre... azt megkérdezhetem, hogy mi az? -no igen, a klasszikus örökzöld téma a magunk fajták között.

Gin hálásan elfogadja a teát és az ízére -a hőmérsékletére meg pláne- szinte oda sem figyelve felhajtja. Legalább addig is van valami a hasában, amíg elkészül az ebéd.
-Hű, még sosem ettem olyat, amiben igazi mangó van! A gyümölcsjoghurt nem számít, az tuti kamu... -ismét kezébe veszi a kést, de az egyik első kockát suttyomban a szájába tömi. Talán nem fog hiányozni a leltárból.
-Na velem nem fog szórakozni a srác!-jelenti ki harciasan, bár fogalma sincs, hogy fogja ezt elérni, mindenesetre szándékának komolyságát egy igen heves vágással jelzi, aminek eredménye egy jó fél maréknyi mangókocka (amelyet csak jobb híján, hiányos térgeometriai ismeretekből fakadóan vagyunk kénytelenek kockának nevezni) földre esése. Gin egy orra alatt elmotyogott ízes káromkodás közepette lehajol, hogy összeszedje a szétszóródott gyümölcsöt, az egyik darabról két ujjal lecsippent egy kósza hajszálat, ránéz Ratnara, majd megvonja a vállát. Ezt már nem lenne szép beletenni a többi közé... de kárba sem mehet, úgyhogy rövid úton befalja őket.
-A képességem? Hát... tök meleg vagyok. Ha akarom. Vagyis... basszus... nem úgy. ~Atomgáz~ Hanem... Fel tudok melegedni. Na várj, inkább megmutatom! Csak várd ki...
Azzal két tenyerét az épp csak tűzre tett lábosra teszi, orrát kicsit összeráncolja és elkezdi szépen pumpálni a hőt előbb csak a kezébe, onnan a fémbe, onnan a vízbe... A lábasban lévő folyadékban pedig hamarosan (egy pár perc múlva, hiszen az alatta égő gáz is segít) elkezdenek megjelenni az első felszálló buborékok és a felszínről felszálló gőz.
-Hallottam, hogy sok mutánsnak van ilyen álneve, mint Vihar meg Küklopsz meg Kardfog... engem hívhatnátok mondjuk járkáló villanysütőnek. Bár a Gin jobban tetszik

Épp sikerült elkapnom a pillanatot, amint Gin egy elegáns mozdulattal, húzóra megissza a bögre teát. A csodálkozástól csak épp, hogy nem zuhant egy emeletnyit az állam, hogy hogyan bírja azt a tűzforró italt így meginni, ráadásul kutya baja sincs tőle. Hát... aki tud, az tud.
-Uhh, hát a bolti joghurtoknak tényleg nem sok köze van a mangóhoz. Mondjuk ezek se épp a legérettebbek, de ilyen mártogatós szószt akarok csinálni belőle a kaja mellé, ahhoz pedig ilyen a jó.
Gin harcias kitörésén csak jó kedélyűen nevetek egyet.
-Na, ne is hagyd magad! Mondjuk így belegondolva, ilyen diákelnöki posztra tényleg nem hátrány ha valaki olyan magabiztos mint ő, meg annyira jól tudja forgatni a szavakat. De a hétköznapi életben... hát, nekem egy kissé sok. Túl sok.
Amikor pedig a képességéről kezd magyarázni, kíváncsian figyelem, hogy mit akar mutatni. Én is közelebb lépek a lábashoz, majd hol őt, hol a kezeit, hol a vizet figyelem felváltva, mígnem megjelennek azok az apró kis buborékok.
-Wow... ez aztán gyors volt. -mondom elismerően, mert úgy kalkuláltam, hogy legalább negyed óra, amíg ennyi víz felforr.
Így azonban gyorsan rá is raktam egy másik, lyukacsos aljú edényben az összeaprított zöldségeket, aztán lefedtem, had párolódjon magának.
-Igen, a legtöbb embernek már van álneve, bár még nem mindenkinek. Legalábbis még nekem sincs semmi. Nem jutott eszembe eddig semmi olyan, ami találó lenne és tetszene is, szóval mást nem max. valami becenév majd rám ragad... -jegyzem meg vigyorogva, majd a felaprított mangókat egy edénybe öntöm, mindenféle finom fűszereket szórok rá, majd a gáztűzhelyre rakom.
-Ezt tudnád kavargatni, hogy ne égjen le? Addig én előkészítem a többit...

-Mártogatóst? Hmmm.... jól hangzik- nyugtázza elégedett vigyorral a lány. ~Lehet ma nem csak sokat fogok enni, hanem finomat is? Na majd kibírom valahogy!~
A Chrisről hallott véleményt csak egy ciccenéssel nyugtázza, ami nem egészen egyértelmű, hogy minek is szólt, majd kritikusan végigméri Ratnat tetőtől talpig.
-Hát, ha más nevet nem találsz, én javaslom a Konyhatündért! A menő fűszereken kívül mihez értesz még? -kérdezi szinte mellékesen, de kíváncsi tekintete ellentmond flegma hanghordozásának. Elég nyilvánvaló, hogy nem arra kíváncsi, van-e Ratnanak jogsija, inkább a képessége érdekli.
Az orra alá dugott mangós edényt egy pillanatnyi kétkedéssel fogadja majd egy elmotyogott "hát ő izé... te akartad" kíséretében felteszi a tűzhelyre. Csak nem lehet ez olyan ördöngösség, ha más meg tudja csinálni, majd ő is biztosan. Az elszántság azonban hamar kárára válik, egy túl hirtelen mozdulattal sikerül kikevernie pár darabot, amik gyönyörű színes-ragacsos csíkot húznak a hófehér gázsütőn. Gin ijedten kap utánuk, az egyiket egészen a lángok alól piszkálja ki, amit azért még az ő jó hőtűrő bőre is megérez, felszisszen, ujját gyorsan a szájába kapja, miközben fél kézzel igyekszik takarítani, kár, hogy közben a többi mangót a tűzhelyen hagyta és azok szomorú sistergéssel adják a világ tudtára szenesedésük kezdetét.

Gin megjegyzésére csak elmosolyodok, majd némi pakolászás után egy kisebb tálban nekiállok elkészíteni a joghurtos öntetet a főételhez. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy vajon mit reagálna Gin, ha közölném, hogy vegetáriánus menü lesz... Felé pillantottam, majd eltöprengtem egy kicsit.
~Igen, azt hiszem, tuti kiakadna.
-Hát, nem is tudom, az olyan hosszú. Meg előbb-utóbb csak akad valami frappánsabb is. -vonok vállat a javaslatára.
Beleszórom a maradék zöldséget az egyik tűzálló tálba, majd előveszem a húst a hűtő mélyéről. Igaz, miután Logan a szemem láttára aprított fel akárhány embert, erős volt a dilemma, hogy mostantól vegetáriánus leszek, de ha már előtte megvettem a husit, csak ne menjen kárba, no meg gondolom Gin is jobban díjazza ezt a döntést.
-Hm, a képességemre gondolsz? -kérdezek vissza, majd egy darabig még szemezek a nyers hússal mielőtt bevagdosnám és megfűszerezném- A mentális érzéseket tudom manipulálni, öröm, félelem, meg hasonlók. Ha gondolod én is megmutathatom, de... -és ekkor valami fura, égett szag érte el az orromat.
Egyből a gáztűzhely felé fordultam, riadt tekintettel, de úgy tűnik, csak néhány apró mangódarab esett ki az edényből és kezdtek szenesedni.
-Ne is törődj vele, néha én is megfeledkezek magamról aztán kikavarok egy kicsit. De azért próbáld meg kicsit lassabban, maradjon is valami.
Fűszerek a husira, hús a zöldségekre, zöldség a tepsiben, tepsi az előmelegített sütőbe. Bezártam az ajtaját, majd a konyhapultnak dőlve figyeltem, hogyan boldogul Gin.

A hús látványa némileg megnyugtatja Gint, már kezdte azt hinni, Ratna megfeledkezett róla. Hogy valaki vegetáriánus legyen, az számára akkora eretnekség, hogy eszébe se jut ilyesmi. Szinte hipnotizálva nézi ahogy a húsdarabból csinos kis fűszeres csíkok lesznek, egészen addig amíg az egyre sürgetőbb sercegés észhez nem téríti.
-Hát... azt inkább ne próbálgasd rajtam. Szeretem azt hinni, hogy legalább a gondolataim és érzéseim az enyémek. Persze biztos hasznos meg akár még jó dolog is lehet, mondjuk ha valakire rájön a pánikroham és meg kell nyugtatni, de azért... ne rajtam gyakorolj-fejezi be sután és sokkal barátságosabban, mint elsőre elképzelte magában (értsd nem teszi hozzá, hogy "ha megpróbálod kisütöm a szemed", ami bár üres fenyegetés lenne, valószínűleg barátságtalanul hangozna).
-Aha, persze, vigyázok...~könnyű azt mondani~
És tényleg, hiába a gondos odafigyelés, csak nem sikerül megtalálnia a megfelelő sebességet és mozdulatokat, hiába kavarja körbe, hiába tologatja keresztbe, vagy leragad, vagy kicsöppen... az eredmény: koszos tűzhely, ragadós mangók és a serpenyő elmosogatójának egy kiadós hajhullás. De legalább késznek tűnik. Vagy csak rámondjuk, hogy kész, mert ez már csak rosszabb lesz.

Mondanám, hogy Gin reakciója nem lepett meg, hiszen azt hinnénk, hogy ez a normális emberek reakciója, de... ha így nézzük, akkor eddig csak nemnormális alakokkal találkoztam, ugyanis akinek beszéltem a képességemről, mindenki kíváncsi volt rá és senki sem ellenkezett, hogy ne merjem rajta használni. No de mindegy, legalább Gin javított egy fokot az ismerőseim statisztikáján.
-Persze, nem szokásom csak úgy szó nélkül belemászni az ismerőseim fejébe. Az olyan lenne, mint ha én irányítanám őket, az érzéseik sem valódiak, úgy meg már nem viselkednek természetesen. Igaz, hogy sokszor fel se tűnik nekik, de akkor is... Persze ahogy mondtad, néha szorult helyzetben azért muszáj... De mindegy is, ez már tényleg más tészta.
Amíg a "lelkes" kis segítőm a chutney-t készítette, addig én letakarítottam a konyhapultot, ami már nem kell, az ment a hűtőbe, ami használhatatlan volt az a szemétbe. Közben azért fél szememet Ginen és az edényen tartom, s amikor úgy vélem, még menthető a mártogatós, gyorsan megköszönöm a lány segítségét és le is veszem a gázról. Egy másik edényben vizet rakok fel, abba némi zöldség, és egy jóóó adag fűszer, ő lesz majd a leves bő egy óra múlva.
-Úgy tűnik, most egyelőre ennyit tudtunk alkotni a konyhában, most már csak várni kell... -szóval valami témát nem ártana kitalálnunk a kínos hallgatás helyett- Tényleg, Gin... itt a suliban új vagy, de... amúgy New Yorkban éltél korábban, vagy valami másik városból költözöl most ide?

//Előzmény: Rozsomák szobája //

Ha egyszer fel kéne sorolni 10 TV műsort, amit képtelen végignézni, 3 belőle biztos, hogy CSI lenne, a másik 7 pedig valami egyéb bugyuta, detektív sorozat, így külön öröm a számára, hogy a tatarozás mellett még a nyomozgatásra is rákényszerítették így éjnek évadján azok az áldott jó lelkek, kik miatt kénytelen az idejét a világ legrosszabbul felszerelt konyhájában tölteni (nincs sör, és nem is lesz soha). Szerencsére a lelki békéje helyre állt valamelyest, ami nagyban köszönhető annak, hogy Greget is ide hívatta, had ne tudjon aludni ő sem, bár komoly kételyei vannak afelől, hogy hajnali háromkor már ágyba bújt, mint a jó gyerekek, főleg a mostani gaztettei után. Amíg a fiú megérkezik, egyéb nyomok után kutat, de ahogy sejtette, ez a hely nem sok információval szolgál, túl sok diák járkál itt ahhoz, hogy bárkire is rábizonyíthasson bármit az alapján, hogy ide tévedt, viszont legalább "kedvenc" fűszereit megtalálta, így legalább nem ment teljesen pocsékba az erre áldozott idő.
~Jöhetne már, a helyében nem rontanám tovább a helyzetem, már ha ez lehetséges egyáltalán!~

Egy másfél literes vizes flakon társaságában, enyhén bizonytalan léptekkel botorkálok be a konyhába. A folyadék úgy tűnik el mintha csak víz lenne amit a WC-be öntenek. Ennyi alkohol lebontásához sok víz kell. A helységbe lépve ámulva nézek körbe.
~Itt se jártam még...
Ahogy körbenézek szemem megakadt egy nyúzott Vasmacskán akivel újabban megpróbálnak lehorgonyozni.
-Jó es...-Vetek egy pillantást az órámra..- Reggelt.
Köszönök nagyot Loganra. Majd összeráncolt szemöldökkel futtatom rajta végig a szemem. Nyelek egy nagyot. Már a helységbe lépéskor is éreztem, de így jobban megnézve rájöttem hogy ez valamiféle gyilkos szándék egy alfaja amit érzek. Pechemre belőle árad.
-Elfogyott a sör?

Már akkor megérzi az ismerős kölni szagát, mikor Greg még csak a menza részen sétál keresztül. Tekintetével valósággal átdöfi a fiú mellkasát, de ez nem számít különleges bánásmódnak részéről. Ha valakire ma igazán pikkel, és bizonyítéka is lesz rá, nem a tekintetével fogja őt keresztül szúrni.
-Szia - köszönti őt, összeszorított fogai közül. - Nagyon nézelődsz. Gondolom most jársz itt először, mi?
Közelebb lép hozzá, s hatalmas karja, mely nehezékeinek köszönhetően elég erőt rejt magában ahhoz, hogy lukat üssön vele, megmozdul, hogy a fiú felé nyújtson egy nejlonzacskót, melyben a világ legrosszabb tusfürdőjének megmaradt termékmintája raboskodik.
-Fogd ezt meg - szól halkan, s Houdini markába ejti a kozmetikai cikket, melybe jóakarói a csiliport öntötték. - Mond csak, érzel valami szokatlant, ebben?
Ahogy Logan néz, az egyértelművé teszi, hogy azt felelni: "Az például elég szokatlan, hogy ilyen korán lerángatsz ide csak ezért!" nem éppen a jó válasz. Ahogy a srácra néz, azt az érzést kelti, mintha röntgenlátása lenne, és nem is járunk messze az igazságtól. Túlfejlett érzékszervei mindegyikét rá szegezi, hogy a legapróbb mozdulata, vagy rosszul vett lélegzete se kerülje el a figyelmét.

Úgy tűnik nem a sörrel van gondja.
-Ami azt illeti igen... De kellemes helység.
Jobb szemöldököm kérdőn felvonódik és kicsit eldőlök oldalra amikor felém nyúl, a magánszférámba férfi nem léphet be. A nők se mind. A kezembe adott csomagból az információk gyorsan feldolgozásra kerülnek.
-Polietilén, sok E, ez-az amaz és... kapciacin(csili)... Ezt kinek szántad? Így darabokban feltűnő.
Fogom a flakont, összeillesztem és visszanyújtom felé.
-Így már mindjárt.... más.
Aztán a tekintetéről le ír hogy nem a maradisága miatt nyitotta így ki a flakont.
-Nem ezért rángattál ide hajnalok hajnalán ugye...?