Re: Methal Inc. székház

by **Szellem** Vas. Jan. 08, 2012 7:29 pm

Egy kis hang tiltakozik ugyan az ellen, hogy csak álljon ott, és hagyja, hogy a barátnője a 3 szükséges példány mellett még nyolc másikat is hitelesítsen, de ugyanakkor komoly visszatartó erő, hogy így hátulról az asztalra hajolva eszményi látványt nyújt a számára a még terhesen is hihetetlenül kívánatos kedvese. Végül a szépérzéke lenyomja lelkiismeretét, s még finoman meg is paskolja a formás feneket, mielőtt elvenné a papírokat, egyet kivéve.
-Ez a tiéd. Őrizd meg jól. Hamarosan megkapod a beléptetőkártyád is.
Egy legyintéssel hárítja új alkalmazottja ellenkezését azon kiváltság ellen, hogy ő vezesse körbe személyesen. Ezer örömmel van vele, és egyébként is, bármit, csak dolgozni ne kelljen, így két legyet üt egy csapásra.
-Valójában, annyira be van fenyítve a banda, hogy még jót is tenne a morálnak, ha azt látnák, hogy képes vagyok kivételezni valakivel. A jégkirálynőtől megszokták, hogy egyenlően kínoz mindenkit... Ez nyilván túlzás, de egy 24 éves szőke modellről van szó, akivel még én sem szoktam viccelődni, szóval gondolhatod, mit művel...
Újra Lynn-hez lép, végigsimítja arcát, s ajkaival eltávolítja a kakaó bajszot, lélegzetelállító alapossággal. A tisztogatás közben szorosan öleli át Lynn-t, és úgy tűnnek el az irodából.

//Folytatás: [You must be registered and logged in to see this link.]//

by **Lynn Harlow** Kedd Feb. 14, 2012 9:43 am

A terebélyes íróasztal, amitől Lynn úgy megijedt első alkalommal, most sokkal hívogatóbb volt. Egyenesen a közepére került a bekeretezett kép, amit Lynn szánt ajándékba Szellemnek. Nem csomagolta be, csak a sarkára kötött egy piros masnit.
A képen ő volt látható, ahogy a kamerába mosolyog, karjában pedig egy kacagó kis fiúcska, aki csapkodó karjával, mintha éppen integető mozdulatot tett volna.
Ha Szellem megnézi a kép hátulját, azon szignóként a ,,Boldog Valentin napot!" felirat alatt Lynn neve állt egy kis rajzolt szívecskébe zárva, alatta pedig egy icipici pracli festékes lenyomata díszelgett.

//Boldog Valentin napot, Pocak! I love you

//

by **Victor Creed** Pént. Feb. 17, 2012 11:05 am

//Botanikus Kert folytatása; Ratna-nak és Lynn-nek//

Feljebb emelem a fejemet és lassan végignézek a hatalmas épületen. Pár hópehely a szemembe hull, lustán szállingóznak már vagy negyed órája. A toronyház nem doktoroktól hemzsegő helynek néz ki – inkább, mintha gazdasági üzleteket bonyolítanának le benne… De mikor ismét lenézek a vérző lányra, inkább nem szólalok meg - remélem, tudja mit csinál és tényleg találunk valakit, aki ellátja. Nem engedem meg, hogy leszálljon. A taxiban is csak óvatosan magam mellé ültettem, de egy másodpercre se vettem le róla a szememet. A sofőrt egy köteg pénzzel, amit a turistáktól vettem kölcsön, hamar meg lehetett nyugtatni és ellenkezés nélkül hozott minket ide. Nagy léptekkel megyek be az épületbe, kabátom mögöttem úszik, a felénk forduló tekintetekkel nem foglalkozom, vagy pedig egy pillantással elhallgattatom a megszólalni vágyókat. Most nem! Védelmezően ölelem körbe a kicsi lányt, vigyázok rá, nem akarom, hogy több baja essen. Nem elég, hogy még mindig magam alatt vagyok és Ratna-val is foglalkoznom kell, még a bűntudat és a búskomorság furcsa keveréke is kínoz. Rámorranok az előttünk lévő emberre, megelőzöm és beszállok a liftbe. Mikor megtudom a nekünk kellő szintet, megnyomom a gombot.

- Nincs akkora vérveszteséged, hogy ne élnéd túl. A sebek nem mélyek, csak fájdalomra jók, nem arra, hogy azonnal meghalj – magyarázom, és mikor megremeg, nyílik az ajtó. Körbenézek a folyosón és az aranyszínű, tükörsimára csiszolt padlón a vércseppek hamar kitűnnek. Bekopogok az ajtón a lábammal, hogy még véletlenül se kelljen elengednem Ratna-t. Aggódom érte. Nagyon… A levegőben terjengő aroma, azért megborzongat és mikor az ismerős lány nyit ajtót, egy pillanatra kikerülök a varázs alól. Ingerülten felmorgok, vicsorgok. – Lynn! – mélyesztem bele a karmaimat idegességemben a lányba és már rá is vetném magamat a dokinőre. A düh teljesen elönt, ráadásul, mikor rájövök, hogy ez a kis szuka VELEM hozatta el magát idáig, még inkább kivörösödöm! Ezt nem hagyom annyiban. Már lépnék is be, hogy eldobjam a karjaimban ájuldozó lányt és egy mozdulattal kiterejem Sheena barátnőjének a nyakát.

De nem menekülhetek… Elönt a békesség, a szégyenkezés és az a mély depresszió és sajnálat, amit Ratna iránt érzek, hogy csak bocsánatkérően nézek bele a szemébe, aztán ugyanolyan megszeppenve Lynn felé. Tényleg nem lesz ennek jó vége, ha ezt tovább folytatom.

- Bocsánat… - mondom zavaromban és kínomban megköszörülöm a torkomat.

by **Ratna Nayar** Szomb. Feb. 18, 2012 6:30 pm

Díjaztam a férfi ötletét, hogy gyalogolás helyett inkább taxival menjünk, még ha a taxisofőrnek nem is tetszett annyira... Mondjuk alapjáraton én is inkább tömegközlekedek az autó helyett, de a mostani állapotomban valahogy nem igazán volt hangulatom meg energiám ezen rágódjak. Amikor megláttuk a hatalmas épületet, egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó helyen járunk-e, de Dr. Harlow csak tudja a saját munkahelyének a címét... Mondjuk még odabent is kész élmény megtalálni, hogy pontosan hol van a rendelő, kóválygunk is egy kört, mire megtaláljuk.
Victor "megnyugtató" szavaira csak szótlanul bólogatok, bár azért továbbra a vérző karomra szorítom a sálamat. Biztos igaza van, de mi van ha téved? Ha valami nagyobb eret is széttrancsírozott a karomban? Majd ha a dokinéni megállapítja, hogy minden rendben, akkor elhiszem... Csipp-csöpp, egyik csepp a másik után landolt a földön... Lassan a sál is átázik, én pedig szép kis piros pöttyöket hagyok magam után a folyosó kövein. A takarítók biztosan imádni fognak érte.
A következő meglepetés akkor ért, amikor Lynn feltűnésekor kiderült, hogy ő és Victor már ismerik egymást korábbról. Már egészen elbágyadtam a több helyen löktető fájdalomtól, de miután úgy 10 hatalmas karom mélyedt bele a lábamra és az oldalamba, egyből összekaptam magam és a férfira kezdtem koncentrálni. Persze közben az ép karom 5, közel sem akkora karma az ő karjába mélyedt, gondolom felért nála egy lightos kis karmolászással...
Nem nyugtatott meg a tény, hogy ismerik egymást, az meg valahogy nem volt újdonság, hogy ha már ismerősök, ilyen a viszonyuk. Egy kicsit féltem is attól, hogy mi lesz most Victorral, ha esetleg elájulok vagy ilyesmi, nem akartam a dokinénit bajba sodorni.
-Jó estét, Dr. Harlow... és elnézést a zavarásért... -erőltetek egy mosolyt az arcomra, miután csillapodik a férfi átmeneti érzelemkitörése és úgy tűnik, megússzuk újabb vérontás nélkül is a találkozást.

by **Lynn Harlow** Vas. Feb. 19, 2012 9:42 am

Kopogtattak az ajtón. Nagyon is erélyesen, a hangból ítélve vagy ököllel vagy lábbal. Imádtam ezt a helyet! Ilyen sürgős, de mégis megvárják, hogy én nyissak ajtót. Csupa udvarias ember. Felnéztem az asztalom mellől, amin természetesen nagy csokor virág díszelgett, amit Szellemtől kaptam egy diszkrét kártyával (,,Conference call!"). Mivel az elkövetkező egy-két órában nem vártam beteget, már épp hozzá készülődtem, mikor meghallottam a dörömbölésnek is beillő kopogtatást.
Felálltam ajtót nyitni. Vajon mi lehet a baj? Valaki elcsúszott? Ráesett valami? Megrázta az áram? Esetleg egy mutáns az?
Végül is az utolsó tippem telibe talált. Rögtön két mutáns. Az egyik Ratna volt. Ő volt az első, akit megláttam, mivel az ő feje volt az enyémmel egy magasságban, akkor is, ha nem a két lábán állt. Borzalmas állapotban volt, de úgy tűnt, legalábbis első ránézésre, hogy semmi kezelhetetlen.
Aztán észrevettem a kezeket, amelyek tartották. A hatalmas kezet, a jellegzetes karmokkal. Riadtan kaptam fel a fejem, hogy a szemébe nézzek, és mikor megbizonyosodhattam róla, hogy tényleg Kardfog az, heves hátrálásba kezdtem, még a székemet is felborítottam. Meg sem álltam a szemközti falig.
Úgy néztem, ő is rám ismert, és legalább annyira tartotta kellemes meglepetésnek ezt a találkozást, mint én. Bőre mocskos, izzadt és véres volt, milyen is lett volna! Izmai megfeszültek, ahogy meglátott, felöltötte rémisztő vicsorgását, ráadásul karmait is kieresztette egyenesen szegény Ratna bőrébe, és úgy tűnt már támadásba is lendül, amikor... amikor...
~Mit mondott?!~
-Lynn! - javítottam ki Ratnát automatikusan.
Fürkésző, hitetlen tekintetemet egy pillanatra sem véve le Kardfogról visszaaraszoltam hozzájuk, persze csak óvatosan. Nagyon meg voltam zavarodva.
-Ez tényleg Kardfog? - sandítottam Ratnára. - Az a Kardfog?
Aztán eszembe jutott, hogy most fontosabb dolgom is akadna.
-Öhm... ööö... megtenné, hogy leteszi a vizsgálóasztalra... kérem?
Hacsak nem ellenkezik, nekiláthatok a vizsgálatnak. Először is hatalmasat csípek a jobb karomba, hogy megbizonyosodjam róla, nem álmodok. És nem! Akkor most jöhet Ratna!
Vágások, szúrások, zúzódások, rándulások, a fején erős trauma érhette, világosan látszanak a nyomai. A lába épnek tűnik egy vágástól eltekintve. Ollóval vágom végig ezt a ruhadarabot, hogy hozzáérhessek a sebéhez, ami a legmélyebbnek tűnt, de egyenlőre csak gyorsan fertőtlenítettem.
-Elájult? - néztem a lányra.
Kis lámpával a szemébe világítottam, és szerencsére a pupilla reflexei kitűnően működtek. Mutatóujjammal párszor finom, de hirtelen mozdulattal a szempillájára pöcköltem, mire azonnal behunyta egy pillanatra a szemét. Úgy tűnt neurológiai gondokkal nem kellett számolnunk.
A vállán hatalmas lilás folt éktelenkedett.
-Ezt muszáj lesz megvizsgálnom - mondtam neki, és elindultam a tárolószekrényhez. Onnan aztán előhúztam egy injekciós tűt. - Sajnálom, tudom, hogy nem szereti, de muszáj. Utána, kérem, vegye le a felsőjét, hogy elláthassam.
Beadtam neki az érzéstelenítőt, aztán elhúztam a ponyvát, hogy Kardfog ne kukucskálhasson.
-Elnézést! - Nem is értettem, hogy lehetek vele udvarias a múltkori után, de úgy véltem, aki segít Ratnának, megérdemel még egy esélyt. Az út közben felállított székre mutattam. - Ha meg akarja várni, üljön csak le. És ha Ön is megsérült, szóljon, és ellátom.
Utána visszavonultam a ponyva mögé Ratnához, hogy végre összefoltozzam. A lábát össze kellett varrnom, de elég volt hozzá hat öltés. A többi sebe csak enyhébb sérülésnek tűnt. Kitisztítottam és fertőtlenítettem őket, de kötést sem mindegyikre kellett tennem. A válla jobban aggasztott. Úgy tűnt, mintha kirántották volna a helyéről, aztán durván visszatették volna. Kicsit még kellett igazítanom rajta, aztán erősen átkötöttem fáslival, majd vastag textilkendővel felkötöttem a karját.
-Ne lógassa, ne terhelje, ne mozgassa - intettem. - Ez a lábára is vonatkozik. Amikor csak teheti polcolja, ne sétáljon sokat.
Utána visszamentem Kardfoghoz.
-Rendbe fog jönni, köszönöm, hogy behozta. Ön jól érzi magát?
Ha igenlő választ kapok, máris a lényegre térhetek.
-Remek, akkor Ön nem a betegem. MAGA MŰVELTE EZT VELE?!

by **Victor Creed** Vas. Feb. 19, 2012 10:50 pm

Lynn kérdésére csak lekezelően felhorkantok és pár hosszú lépéssel bemegyek. Ki más lenne?! Igen, én, én vagyok! Szótlanul haladok a vizsgálóasztalhoz, majd óvatosan, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzam Ratna-nak, lerakom a lányt és elhátrálok, hogy a doki nekikezdhessen a vizsgálódásnak. Idegesen toporgok a közelben, de mikor nem tudok mást tenni, csak a falnak támaszkodom és keresztbe teszem a karomat. Kíváncsian nézem Lynn-t aztán Ratna felé pillantok, nem kerüli el a figyelmemet egyetlen mozdulat sem. Mikor látom Ratna arcán a fájdalom jeleit és ahogy néha-néha összerezzen, nekem is erősebb lesz a szorításom a karomon... Arrébb megyek, mikor Lynn sebesen elhalad mellettem a tűért. Felém pillant, látszik, hogy egy másodpercre sem akar szem elől téveszteni. Kicsit idegesnek néz ki és úgy érzem, nem nagyon érti a helyzetet… De nem ő az egyetlen, aki így van ezzel… Különös, újszerű az egész...

Bólintok és leülök, aztán a kezeimbe temetem az arcomat. Nem hagyom itt Ratna-t, ahhoz túlságosan féltem. Még most is feszülten ülök és összerezzenek, ha hallom, ahogy az ujjai összemorzsolják az asztalra terített fehér lepedőt. Muszáj valahogy jóvátennem a dolgot, tudom jól. Kétségbeesetten kutakodok az agyamban, valami megfelelő bocsánatkérés után, de semmi sem tűnik megfelelőnek. Egy ilyen lány a legjobbat érdemelné, erre meg… Szörnyen érzem magam. Panaszosan felsóhajtok. Ki tudja, talán az lenne a legjobb, ha eltűnnék. Örökre. Már belefáradtam ebbe… egyszerűen… csak pihenni akarok. Lehunyni a szememet és soha többé fel nem ébredni. Még magamat is elfelejteni. Belemerülni abba, amit úgy hívnak: halál. Érdekes lenne megtapasztalni, milyen az igazából... Hogy nem csak egy újabb szünetnek kelljen megélnem az egészet. A véget nem érő játék egyik pihenőjeként, hogy aztán ott folytassam, ahol abbahagytam... Milyen lenne?

Véres karmaimat nézem, majd nyelek egyet. Elegem van. Vége. Nem csinálom tovább, egyszerűen csak hagyjanak aludni. Háttérzene gyanánt a tű a húsba fúródik, ahogy Lynn összevarrja a sebeket, miközben a tenyeremre támasztom a nyakamat. Ez a lelki fájdalom intenzív, mint amilyen a gyorsan folyó vér is volt pár perce. Egy fájdalom, ami ezer darabra szakítja szét a lelkemet... Újabb sóhaj - és a kín erősebb lesz. Nézem az elhúzott ponyvát, hallgatom a mögüle jövő zajokat, a levegőben a vér, fertőtlenítő, gyógyszerszag terjeng. Arcom komor, talán egy kissé fáradt vagyok, de nem mutatok ki semmilyen érzelmet. Nem lenne semmi értelme... Feljebb emelem a nyakamat és karmaim végeit a torkomhoz helyezem. Már-már finomnak mondható a mozdulat. Gyengéd... Lépcsőzetesen, egyik kezem után a másik kezem ujjai jönnenek - ne ütközzön egyik se akadályba... Akadály... Utálkozva horkantok fel. Milyen ironikus... Sosem szabtam gátat semmiben magamnak, sosem uralkodott felettem senki és legfőképp senki sem állított nekem olyan akadályt, amit ne lehetett volna szétrombolni. Helyette megtettem én magam. Tessék, itt van: Ha élek pusztítok, de nem tudok nem létezni.

Számat összeszorítom és egy gyakorlott mozdulattal metszem át torkomat. Csak egy szívdobbanásnyi idő, mely nekem kell. Nyolc ujj szakítja át a bőrt, az ereket, a légcsövet, hogy aztán a másik oldalom találkozzanak és szinte imádkozásnak beillő pózban kulcsoljam össze őket egy pillanatra. A következő dobbanáskor, már érzem a fájdalmat... Nem rosszabb, mint máskor. Automatikusan levegő után kapkodok, de a szenvedésem néma, nem engedem, hogy meghallják. Vér szökik fel én pedig négykézlábra érkezem, mikor lefordulok a székről... Az egész hidegen hagy. Mindegy. Feszülten várom, vajon mi fog következni... Karmaimat a padlóba vájom és felköhögök. Oxigént! Oxigént akarok!!! Üvölti a szervezetem és nem érdekli, hogy nekem nincs szükségsem rá. Engedély nélkül kezd el gyógyítani, megkérdezés nélkül teszi a dolgát, hogy életben tartson. Talán még fél percig sem tart az egész. Visszaülök a székre, mintha mi sem történt volna. Az egész, még csak meg sem döbbent. Tessék - ennyit jelent számomra a halál... Veszek egy mély levegőt. Majd még egyet... és még egyet... Lélegzem. Dobog a szívem. Élek...

Élek, ahogy Ratna is. Pár perc után jelennek meg megint. Lynn szavai megnyugtatnak: rendbe fog jönni. Megkönnyebbülten sóhajtok fel és szántok végig a hajamon az ujjaimmal. Ekkor kezd el üvölteni. Összerezzenek és megszeppenve pislogok fel rá. Most ezt miért kell? Eltelik egy kis idő, aztán nyelek és aprót bólintok.

- Igen... - De én miért kell, hogy ettől a lánytól ennyire megijedjek?!... Bár... Biztos megérdemlem. - Hívni akarta a rendőröket, így muszáj volt ezt valahogy megakadályoznom - vonom meg a vállamat. Elgondolkozom... Miért veszem ilyen könnyedén? Felpattanok és idegességemben ököllel csapok a falba. Mi ez az érzelmi hullámvasút?!

by **Ratna Nayar** Hétf. Feb. 20, 2012 2:29 am

-Kardfog? Milyen Kardfog? -kérdezem bágyadtan, hisz nekem Victor Creedként mutatkozott be.
Vagy a Kardfogat is említette? Csak nekem ment ki a fejemből a délután-este izgalmai miatt? Mire azonban még elmerenghetnék magamban, hogy felidézzem a bemutatkozás pillanatát, már azon kapom magam, hogy Victor karjaiból a jóóó, hideg vizsgálóasztalra kerültem, ahol a dokinéni már serényen nézegeti-tapogatja-vizsgálgatja, a sérülések milyen változatos sokaságával állítottam be hozzá...
-Nem ájultam el, csak beütöttem a fejem. -feleltem, miután a nadrágomból csak patchwork alapanyag maradt, Lynn pedig a szememet kezdte el vizsgálni... azt hiszem. Valahogy nem volt szívem azt mondani, hogy Victor vágott fejbe úgy, hogy csoda hogy nem ájultam el ott helyben. Így is olyan lelkiismeretfurdalást okoztam neki. Szegény, úgy sajnálom, de tényleg...
Oké, hogy már a fertőtlenítő is úgy csípett, hogy remegő lélegzetvétellel próbáltam megállni, hogy potyogni kezdjenek a könnyeim (már ha a botanikus kerti kis randevú után maradt még egyáltalán...), de amikor a vállamhoz értünk, éreztem, hogy ez fájni fog. Megint. Kegyetlenül... Ma már harmadszor. Sőt, mi az, hogy ma? Egy órán belül, ó édes istenem...
Igaz, hogy finoman szólva is rettegtem a tűktől, de azt hiszem, a délután történtekhez képest ez már igazán semmiség, sőt, csak javítani tud a helyzetemen így ezúttal csak belenyugvóan bólintottam, és egyáltalán nem csináltam a műsort... Mint egy jólnevelt beteg, csak szótlanul hagytam az egészet. Mondjuk igaz, annyit azért csaltam, hogy elfordítottam a fejem, de olyan szinten sajgott az egész karom, hogy őszintén, azt se éreztem, hogy mikor vagy hova szúrták belém azt a tűt. Aztán függöny el, és most jött a neheze. Fél karral hogy a búbánatba vegyem le a felsőmet?! Az oké, hogy a kabáthoz elég volt ellazítani a karom és magától leesett, de attól már a vizsgálat elején megszabadítottak. A cipzáros kardigánt megint nem volt nagy szám levennem, de egy sima, bebújós pólót? Hát, mindenesetre megpróbáltam, mielőtt a dokinéni ennek is ollóval esne neki. Valmiben azért haza is kell ma mennem, és elég hűvös az idő odakint. Ííígy aztán szééépen, lassan-óvatosan neki is láttam, mint valami lassított felvétel. Még mázli, hogy balkezes vagyok, Victor meg a jobb kezemet trancsírozta szét (na jó, igazából az lett volna a mázli ha nem az én karomat választja, de ha már megtörtént, jó, hogy nem a bal lett a szerencsés nyertes). Mindenesetre fél kézzel, karral, foggal-körömmel néhány perc alatt lekerült az a felső is, így fájdalomcsillapítóval még nem is volt olyan vészes... Aztán persze jött a még több érzéstelenítő, míg szinte mindenem el nem zsibbadt a sok bizsergéstől és sajgástól, oh yeah... Ezek után szinte már azt se éreztem, ahogy a doktornő összevarja a lábamon lévő sebet (istenek és istennők, engem varrnak!!! o_O még belegondolni is rossz), meg jópár elsősegélydobozra való fáslival bekötöz, s a vizsgálat végére már akár egy selejtes múmiának is elmentem volna. Kár, hogy nem most van Halloween... Mint ha valami tompa puffanást hallottam volna a függöny mögül, amíg férceltek, de úgy tűnik, Lynn nem zavartatta magát.
-Rendben, megpróbálok. -sóhajtottam megfáradtan- Pontosan mennyi ideig kéne pihentetnem?
Oké, tegyük fel, hogy a táncórákat kihagyom, de könyörgöm, a Xavierben élek... Csak egy szimpla szoba-tanterem-konyha-tanterem-szoba körút is önmagában pár kilométer... És akkor a lépcsőket még nem is kalkuláltam bele! Ahogy a dokinéni eltűnt a függöny mögött, a tőlem telhető legnagyobb gyorsasággal bújtam volna vissza a pólómba, amikor rájöttem, hogy hoppá. Felkötözött karral az bizony érdekes mutatvány lesz. Vajon Lynn nagyon kiakadna, ha már mozgatnám itt a karom azok után hogy 1 perce ígértette meg velem, hogypihentessem? Volt egy tippem, hogy igen... De azt se akarhatja, hogy így menjek haza, a végén még tüdőgyulladást kapok... Szóval fittyet hányva az orvosi utasításra, nekiláttam az öltözködésnek, amikor meghallottam a nő felháborodott kiáltását. Teljesen ledermedtem tőle, milyen is az, ha mérges, így egy szempillantás alatt már újra a kendőben pihent a kezem, még ha a nagy sietségtől újra meg is fájdult... Csak engem ne vegyen észre! Persze aztán, ahogy a vállamra terítettem fél kézzel a kardigánt, meghallottam Victor hangját is, amitől már kis híján lelkiismeretfurdalásom támadt, hogy a képességemnek hála hogy kifordult magából szerencsétlen. Egy ütés hangja, bár mivel nem láttam a függönytől, hogy mi lehetett az, csak találhatgattam. Mindenesetre nem túl bíztató. Óvatosan lecsúsztam a vizsgálóasztalról, ahol eddig viszonylag biztosan ültem, és bizonytalan léptekkel elindultam feléjük. Arról azonban megfeledkeztem, hogy már a botanikus kert óta nem használtam a saját lábaimat, ami azóta már a fertőtlenítőtől is elzsibbadt és még némi cérnával is meghímezték, szóval röviden és tömören, aucs...
Körülbelül 3 lépést sikerült megtennem, mire a lábaim remegve megadták magukat, én pedig hiába nyúltam vissza a vizsgálóasztal felé, elterültem a kövön mint valami béka. Újra aucs, majd beláttam, jobb nekem ha maradok a fenekemen, szóval megpróbáltam visszamászni a vizsgálóasztalra. Vagy legalább egy székre leülni, ne a kövön dekkoljak, a végén még felfázok... Viszont azt éreztem, hogy nem vagyok jól, mióta megpróbáltam lábra állni, csak még inkább erőt vett rajtam a szédülés és az émelygés. A többiek akár bejönnek a zajra, akár nem, én mindenesetre figyelmeztetem őket, legalábbis Lynnt:
-Attól tartok, ilyen állapotban már nem bírom túl sokáig használni a képességem.

(= max. pár perc és Kardfog újra "szabadlábon", ha érti, mire gondolok...így hangosan az illetékes előtt inkább nem szeretném kimondani, legalább az a pár perc előnyünk maradjon, már ha veszi a lapot)
(Kardfog, ha gondolod, a következő körödben már veheted úgy, hogy elmúlt a képességem hatása)

by **Lynn Harlow** Hétf. Feb. 20, 2012 11:35 am

Szóval ő tette. Kardfog látta el ilyen brutálisan Ratna baját, hogy szegényben már alig akadt némi vér vagy ép bőrfelület. Hiába vallott a lány szinte minden egyes megkínzott porcikája Kardfog tettére, valahogy mégsem állt össze a kép, és az sem volt sokáig kérdéses, hogy pontosan mivel is akad gondom.
Miért nem ölte meg? De még inkább: miért hozta el hozzám? Miért látszik rajta aggodalom, bűnbánat, ijedtség, szégyen? Egyszerűbben szólva miért viselkedik úgy, mint egy normális ember?
-Unalmas napunk volt, mi? - léptem hozzá közelebb összeszűkült szemmel, figyelmen kívül hagyva a rendelő falon levezetett idegrohamát, elvégre érezze is magát pocsékul ezek után! - Ennyire tök mindegy, hogy kit bánt? Ez a lány még a légynek se tudna ártani, az ég szerelmére, mit árthatott magának? Túl kedvesen mosolygott? Segített felállni, amikor elbotlott?
A következő lépésnél megcsúsztam valamin, és majdnem hanyatt vágódtam. Mikor visszanyertem az egyensúlyomat, letekintettem. Vér volt. Ismét Kardfogra néztem, ezúttal kutató, nem vádló tekintettel. Hamar meg is találtam a jókora vérfoltot a nyakán, ami érkezésekor még egészen biztosan nem volt ott. Közelebb léptem, és óvatos mozdulattal megtámasztottam a nyakát, hogy jobban lássam. Ha ellenkezett, csak türelmetlen mozdulattal félrelöktem a kezét. Persze sebet nem találtam.
-Ja, igen - kaptam észbe. - Még mindig gyorsan gyógyul. Ha bűntudata van, inkább Ratnának segítsen, ezzel akkor se érne el semmit, ha hatásos lenne.
Azért elővettem némi gézlapot, bevizeztem, és nekiláttam letörölni róla a vért. Ha nem hagyta, inkább a a kezébe nyomtam, hogy akkor csinálja ő, aztán a telefonhoz léptem, és tárcsáztam Szellemet.
-Én vagyok, most nem tudok felmenni. Itt van Ratna, el kell látnom. Elég rossz állapotban hozták ide, de már jól van, ne aggódj. Oké, átadom. Ja, és szerintem küldj pár takarítót a folyosóra, elég csúnyán nézhet ki. Én is téged. Szia.
Letettem a telefont, és Kardfogat megkerülve Ratnához léptem. Még épp időben ahhoz, hogy pont ne érjek oda, mielőtt fenékre tottyant volna a padlóra.
-Nana, még ne olyan hevesen!
Derekát átkarolva segítettem neki felállni.
-Egyébként Szellem üdvözöl, jobbulást kíván, és kérte, hogy adjam át - Finoman megpaskoltam a buksiját.
Aztán Ratna mondott valamit, ami homlokráncolásra késztetett.
-Képességed? Milyen kép... - Mint szagot fogott kutya sandítottam Kardfog felé, aztán vissza Ratnára. - Vagy úúúgy - bólintottam lassan. - Szóval ezért... Oké, semmi baj, gyerünk!
Az ajtó felé támogattam, ott pedig kitessékeltem a folyosóra.
_Megtenné, hogy megvár itt minket? - néztem a küszöbről Kardfogra. - Még el kell végeznem néhány vizsgálatot, mindjárt visszajövünk. Pár perc. Addig nyugodtan olvasson valamit.
Az asztalomra mutattam, amin néhány könyv feküdt (Galaxis útikalauz stopposoknak, A herceg menyasszonya, Mester és Margaríta, A 22-es csapdája, Kiberiáda), aztán becsuktam az ajtót, előhúztam a zsebemből a kulcsokat, és gyorsan bezártam az ajtót.
-Siessünk! - fordultam vissza Ratnához, és már igyekeztem is a kijárat felé végig a hosszú folyosón, magam mellett támogatva az elgyengült lányt.

by **Victor Creed** Hétf. Feb. 20, 2012 2:49 pm

Csak lehajtott fejjel tűröm Lynn fejmosását, miközben még inkább megforgatja bennem a kést a mondandója. Hát tényleg ilyen szörnyű vagyok? Egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen. Ennyi, nincs rá jobb mentségem. Megcsúszik én pedig gyanakodva figyelem a közeledését. Párat hátralépek, mintha olyan nagyon tartanom kéne tőle, de kitartóan jön felém. Most meg mit akar?! Megadóan hagyom, hogy megnézze a nyakamat. Felsóhajtok és megforgatom a szememet. Lynn nem tudja, ha ez hatásos lenne, mindent elérnék, amit most akarok… Véglegesen.

- Ne! – mondom nyúzott hangon és mielőtt még elkezdene itt babusgatni arrébb ütöm a kezét, amire csak a kezembe nyomja azt a szart. Morgolódva eldobom valahová és Ratna-ra nézek. Szegény lány! Türelmesen hallgatom Lynn-t és egy halvány mosoly suhan át az arcomon, mikor megpaskolja a fejét. Ki tudja hányadszorra sóhajtok fel az elmúlt egy órában és végigszántok a karmaimmal az arcomon. Lefolyik a vérem, de a mostani fájdalom is sokkal kisebb, mint amilyet magamnak akarok okozni. A fal felé fordulok és megtámaszkodom. Lenézek és látom a lecseppenő vért, az izzadtságot és talán… Felsőtestem némán megrázkódik. Hallom, ahogy elmennek mögöttem és a zár kattanása után egyre hangosabban és hevesebben... kacagok!

Őrült tekintettel meredek a falra és öblös hangon nevetek tovább, tele gyűlölettel, méreggel, utálattal és vérszomjjal… Talán még egy kis megkönnyebbülés is van benne. Minden a helyére áll, az összes cselekedetet megértem. Szabad vagyok… Lánctalan vadállat, akit ezek után nehéz lesz megállítani… Nem igaz, kicsi Ratna? Ezt nagyon meg fogja bánni… Ellököm magamat a faltól és egy erős rúgással szakítom ki az ajtót a helyéről. A folyosó másik végére száguld és ott darabokra törik. Kilépek, körbenézek (feleslegesen, mivel a vér szaga könnyedén utat mutat), majd mikor meglátom a néha-néha hátraleső két lányt egy bosszúszomjas és elégedett fél mosollyal indulok utánuk.

- Máris menni készültök? – kiáltom utánuk. Hangom is a régi, aminek örülök… Milyen megalázó játszani az ijedt, aggódó férfit! – Pedig a buli még csak most kezdődik Ratna! Hagy viszonozzam ezt a kedves kis ajándékodat! – üvöltök egyre jobban gyűlölködve és ügetve vetem magamat utánuk. Idegesen felmorgok. Le akarom taszítani őket a lábukról… Vagy így, vagy úgy… De most nem fognak elszökni.

Garantálom.

by **Szellem** Hétf. Feb. 20, 2012 5:39 pm

Ahogy Szellem az irodájában üldögél, kakaóját szürcsölgetve, s a képernyőre meredve, már épp ezredszer is készülne levonni a következtetést, hogy ideje volna felvenni valakit, aki ért ehhez a sok hülyeséghez, s nem mellesleg, a nagyképernyős tv-t a tőzsdeeredmények bambulására használná, a South Park nézése helyett, mikor megcsörren a telefonja. A sima, szaggatások nélküli csörgés közvetlen vonalat jelent, márpedig mindössze egyetlen ember van az épületben, kinek nem a személyi titkárát kell hívnia először, hogy beszélhessen vele, ezért mint a villám nyúl a kagylóért, ki is löttyentve egy kicsit italából.
-Szia! - Szól bele vidáman, de aztán jókedve lehervad az arcáról, mikor meghallja, mi az, amit kedvese közöl vele. A helyzetre való tekintettel komoly hangon felel. - Jól van, semmi baj, mond meg neki, hogy jobbulást kívánok neki, és paskold meg a buksiját a nevemben is.
Visszateszi a kagylót a helyére, majd mély levegőt vesz. Gondolatban elhatározza, hogy amint rájött, melyik alkalmazottját tudná rávenni arra, hogy végezze el a munkáját helyette, személyesen is meglátogatja a lányt odalent, mikor a Sheena által beszerelt biztonsági rendszer néma riasztója működésbe lép. Kyle, Stan, Kenny és Cartmen eltűnnek, és helyüket az épület alaprajza veszi át, ahol is egy pirosan izzó pont jelöli a behatolás helyszínét.
-Bakker, ez a rendelő!
Azonnal felpattan a helyéről, hogy kicsit előbbre hozza azt a bizonyos látogatást, ám ekkor megjelennek a biztonsági kamera felvételei is. Legszívesebben leteleportálna oda azonnal, de fejében máris ott visszhangzanak Lynn szavai: - És ne feledd, ha Kardfog ránk támadna, az első dolgod az legyen, hogy kimented a gyereket, és csak utána foglalkozz velem! Én egyébként is tudok vigyázni magamra.
Meg is fogadja a tanácsot, egy fél pillanattal később már az alvó Alistair ágya felett áll a Methal Inc céges bölcsődéjében. Gyorsan felkapja a kölyköt, ki nagyon rossz néven veszi, hogy édes álmát megzavarták, és azonnal keserves sírásba kezd, de sajnos apucinak most nincs ideje megvigasztalni őt, ezért csak gyorsan az ölébe veszi, és már el is tűnik vele.
~Nem hiszem el, hogy anyád tényleg fordított időt rá, hogy kioktasson arról, mit tegyek, ha KARDFOG(!) támadna ránk. Őrült szüleid vannak, nem igaz teeee?~
Na persze, valahol jogos a dolog. Ennyi embert egyszerre nem tud elég gyorsan eltüntetni, ha pedig a folyamat során elveszti a fejét, legalábbis sanszos, hogy a landolás sem lesz valami sima, szegény prücsök meg akkor magára marad egy épületnyi aktatologatóval, akik otthon az apja képére dartsoznak.
~Ne sírj, 10 perc, és a nagyszüleidnél vagy, aztán eljövök anyuért is...~
Persze azért hagyott egy kis meglepetést Kardfognak is, pontosabban nem ő, a biztonsági rendszer. Nem sokkal azután, hogy Szellem meglépett, a tűzjelző működésbe lép a felső szinteken, az alsón pedig a hangosbemondó is felrecseg.
-Kedves alkalmazottak! Kérem mindenki hagyja el az épületet rendezett sorokban. A mentőket, tűzoltókat, és rendőrséget már értesítettük, akinek orvosi segítségre van szüksége, a kijáratnál megtalálja őket, hamarosan. Sok szerencsét!
~Ez nem ér...legközelebb ő vigyáz a gyerekre, és én ölöm meg a sárkányt! Vigyázz magadra, oké?~

by **Ratna Nayar** Kedd Feb. 21, 2012 1:07 am

-Köszönöm. -felelem hálásan, amikor Lynn a segítségemre siet, én pedig a vizsgálóasztalnak támaszkodva pihenem ki előbbi buta ötletem eredményét.
Amikor azonban a doktornő megpaskolgatja a fejemet, lévén, hogy Szellem küldi, csak csodálkozva pislogok rá.
-Én is üdvözlöm őt... de őszintén, ezt most miért kaptam? Azt hiszem, lemaradtam... De várjunk csak, ő is itt van?!
~Akkor van remény... Jut eszembe, vajon a dokinéninek is van különleges képessége? Majd később megkérdezem...
Amikor azonban alig néhány pillanattal később Lynn csak értetlenül néz a képességem említése kapcsán, csak felvonom az egyik szemöldököm. Na ne... Azt tudja, hogy ismerem Darient, de azt nem mondta el a barátnőjének, hogy én is mutáns vagyok? De nem, azt biztosan tudja... Akkor azt, hogy mi a képességem? Nos, úgy tűnik... Persze aztán gyorsan kapcsol a dokinéni és már karon is ragad, hogy kövessem kifelé a rendelőből. Ahogy elhaladunk Victor mellett, én is észreveszem a földön lévő vérfoltot, illetve a férfi véres nyakát, arcát... S már épp kérdezném, hogy minden rendben van-e vele, amikor Lynn megelőz és már kattan is az ajtó zárja mögöttünk.
Őszintén, nem hiszem, hogy különösebben feltartóztatná Victort, amikor elég messzire érünk, megszűnik a képességem hatása és csórikámnak elgurul a gyógyszere... Mert volt egy olyan érzésem, hogy el fog, így hát kapkodtam a frissen vart lábamat ahogy csak bírtam, minél előbb minél messzebb jussunk el a rendelőtől. Mondjuk ahhoz képest, hogy az előbb még mennyire el volt zsibbadva, most se volt sokkal rózsásabb a helyzet, csak azóta már megindult benne a vérkeringés, no meg egy kis segítség, így azért már könnyebben botladoztam Lynn oldalán.
-Képes vagyok más emberek hangulatát befolyásolni... Mármint a képességemmel... Victor is azért viselkedett ilyen nyugodtan... De majd ha biztonságban leszünk, mindent elmondok... És... és sajnálom, hogy a nyakára hoztam, de nem tudtam, mitévő legyek... Sajnálom... -kértem bocsánatot kissé szaggatottan, nagy lélegzetvételekkel megszakítva a nőtől, miért őt is ilyen veszélybe sodortam.
Ám alig, hogy befordulunk a folyosón, egy nagy ricsaj hangjára kapom fel a fejem a háttérben. Ilyen hamar "kitört" volna? Persze már jópár perc eltelt, az igazság az, hogy inkább én csoszogtam ilyen lassan... A francba! Nem telik bele néhány pillanat és már hallom is a férfi vészjósló hangját a rendelő felőle. Már ettől is a hideg futkos a hátamon, ám amikor meghallom az ígéretét és önkéntelenül hátranézek... és azt látom, amint éppen felénk üget (?)!!!!! Riadtan nézek körbe, hogy hová húzódhatnánk be fedezékbe, bár tudom, hogy úgy se állítaná meg egy csukott ajtó... Így, sérülten pedig esélyem sincs elmenekülni, pláne, hogy amikor megpróbáltam a képességemet használni, csak az a jól ismert, iszonyú fejfájás jött helyette, amit olyankor szoktam érezni, ha nagy ritkán tejlesen kifárasztom magam a használatával... Így hacsak Lynn nem rángat magával, egy helyben állva várok, hisz úgy sincs esélyem elmenekülni előle, legalábbis ilyen körülmények között.
-Victor, kérem, beszéljük meg! Egy félreértés volt az egész, én nem akartam semmi rosszat önnek...neked... Kérlek... -próbálkozok, hátha, mégis, van egy kis együttérzés abban a szívben ami ott dobog a mellkasában. -szólok felé kissé remegő hangom, a szokásosnál erősebb akcentussal- Ne hagyd, hogy ez a szívtelen, vérengző állat uraljon téged, ez... ez egyszerűen nem te vagy. Akármennyire is próbálod tagadni... a szíved mélyén nem ez vagy, és ezt te is tudod!

by **Lynn Harlow** Kedd Feb. 21, 2012 8:19 am

Ratnának nem lett volna szabad, most ennyire megerőltetnie magát, főleg nem a lábát. Nagyon aggódtam, hogy felszakadnak a varratai, de sajnos nem voltam elég jó fizikumban ahhoz, hogy felkapjam, és úgy szaladjak vele, még ha a pehelysúlyúak közé is tartozott. Ilyenkor de örültem volna neki, ha inkább a súlyemelő szakmát választottam volna!
-Igen, már beugrott - bólintottam, amikor a képességét ecsetelte. - Említette, amikor először találkoztunk, csak hát az se tegnap volt. Szép munkát végzett rajta, de talán jobb is, ha most nem erőlteti meg nagyon magát. Majd valahogy...
Ekkor felhangzott Szellem hangja. Reménykedve kaptam a magasba a fejem, mintha lett volna bármi remény is rá, hogy valahol ott lebeg a magasban, pedig egyértelműen hallatszott, hogy a hangosbemondóból szólt az imádott hang, nem közvetlenül az ő torkából. Ezek szerint máris tisztában volt a helyzettel. Az pedig, hogy nincs máris mellettem csak azt jelenthette, hogy betartotta a nekem tett ígéretét, és először Alistairt helyezte biztonságba a szüleimnél.
Egy megkönnyebbült sóhajt engedélyeztem magamnak, aztán folytattam a menekülést a sebesült lánnyal az oldalamon. Már épp elértük volna a bejárati csarnokot, amikor utolért. Már az ajtó kiszakadásából is tudhattam, hogy nincs sok időnk, de azért ennél a pár másodpercnél többen reménykedtem. Még emlékeztem a mozgására a könyvtárból, az agyam viszont úgy tűnik kissé kiszínezte az emlékeimet. Tényleg ennyire gyors?! Ne már!
Ratna próbálkozására szomorúan mosolyodtam el. Mintha magamat láttam volna a könyvtár előtt.
-Hagyd csak - ráztam a fejem. - Ezt már én is próbáltam. Ami a szíve mélyén van, nem tud kiszabadulni. Minden jót és emberit bekebelezett a vadállat, és nem engedi a felszínre törni.
Kardfogra emeltem félig szomorú, félig ijedt tekintetemet.
-Pedig tényleg volna még ott valami.
Kevés esélyt láttam rá, hogy Ratna segítsége nélkül ismét emberi lesz, ezért a biztonság kedvéért máris vízzé változtam.
-Keress magadnak valami fegyvert - súgtam oda Ratnának. - Bármit. Ha támad, ne maradj védtelen!

by **Victor Creed** Kedd Feb. 21, 2012 7:50 pm

Mentők, tűzoltók, rendőrség? Remek… Tényleg csak ők hiányoznak még innen. Ha egy csorda fegyveres halad errefelé, nem sok időm van. Ahhoz már túlságosan is jól ismernek, hogy csak úgy hagynának elmenekülni. Bekerítenének, lezárnák a körzetet és mindent megtennének, hogy elkapjanak. Rühes banda, állandóan ott vannak, ahol én! Lynn iránt még inkább nő a gyűlöletem, amiért volt pofája riadóztatni az embereket, ahelyett, hogy hamar túlesne a dolgon. Úgy sem menekülhet örökké és ha jó kislány lenne, még nem is fájna… annyira… Döbbent képpel fékezek le pár méterre tőlük és megütközve hallgatom, amit összehordanak. Először Ratna-ra nézek és a könyörgő hangjából könnyű kitalálni, hogy komolyan gondolja azt, amit mondd. Basszus, ez a kislány, tényleg azt hiszi, hogy… Jólesően felkacagok és felemelkedek, hogy két lábon lépdelve haladjak tovább. Mélyről jövő nevetéssel nagyon jót szórakozom a kis párbeszédükön. Hát, ez egyre jobb lesz!

- Ratna – kuncogok halkan, mikor már alábbhagy a röhögő rohamom -, nem tudom mit hiszel… Hogy én voltam az, az előbb? Ó, nem, az a te műved… Ez vagyok én! – tárom szét a karomat, bujkáló mosollyal. – Ez a szívtelen, vérengző állat – közlöm vele sajnálkozva és ráérősen sétálok. – Jobb, ha megszokod. Még te is Lynn… Több, mint 170 évem volt kipróbálni mindent. Szólj, ha ezek után találsz valamit, ami „emberi”… Én nem vagyok ember! Mutáns vagyok! – köpöm felé gúnyosan a szavakat. – Ja, és Ratna – fordulok vissza a lány felé és lassú mozdulattal húzódik kihívó vigyorra a szájam -… Neked csak Kardfog! - Felkapom a fémesen csillogó szemetest és a fegyver után kutakodó lányhoz dobom. Meg sem várom, hogy a kuka a földre érkezzen, máris ugrok Ratna felé, hogy végezzek vele… És Lynn?… majd neki is kitalálok valamit. Egy ideig hagy nézze, a biztonsági zónán belül, ahogy letépem a lány karját és a vérével festem vörösre az aranyló padlót.

by **Dzsin** Kedd Feb. 21, 2012 9:27 pm

Amióta befutott a riasztás Ratnatól azóta gőzerővel haladok az irányába, sajnos amikor már majdnem elérném egy vasszőnyegre illetve kocsiba szállva tovább hajt. A nagy épülethez érve már hallom a gondolatait, zaklatott és kétségbe esett... vagy hogy nevezik az ilyen gondolatokat. Látható szemek elől eltűnve iszkolok fel az emeletre. Elérve a megfelelő szintet az "iránytűm" ami Ratna helyét mutogassa vízszintbe állt. Kipréseltem magam a liftajtók között. Egy nagy és csúnya alak fenyegette. Amilyen gyorsan csak tudtam Ratna és Creed közé gomolyogtam. Hirtelen alakot öltöttem. A tűz színeiben pompáztam és egy nagy macska, történetesen egy tigris alakját öltöttem magamra. Felborzolt szőrre ami valójában lángoknak tűntek kiengedett karmokkal vicsorogtam és üvöltöttem Creedre. Ebből Ratna és Lynn semmit sem halottak. Ratna akár még érezhette is ahogy közeledek, mozgok. Kis mocorgás valahol a tarkójánál, ahol a gerinc becsatlakozik a koponyába. A hangos üvöltést Creed úgy észlelhette, mintha közvetlenül a fülébe bömbölne a fenevad. Lassan két lábra emelkedek és emberibb formát öltök. Egy fess alak rajzolódik ki az engem alkotó füstből kezemben lándzsa, színem akár csak Ratna szeme. "Bőröm" felszíne lobok, a fegyvert előre szegezem Creed felé.
-Hogy merészelsz kezet emelni Ratnara? Te húszad rangú, koszos paraszt! Jobbágyok szégyene! Fejed szegem tettedért és testrészeidet kiszögelem mind az 51 tartományba, hogy lássák csúfságod te mihaszna prérikutya! Kezd el megbánni tetteidet mielőtt Indra(istenek királya, az időjárás és háború istene) haragjával lesújtok reád és el nem pusztítom koszos porhüvelyed. TÉRDRE!
Csendül fel Victor fejében a szónoklat. Halk, visszhangokkal tarkítva mintha csak egy csepp víz esne le az üres barlang tetejéről a kristálytiszta vízre.
-Nem hallod?!

by **Ratna Nayar** Szer. Feb. 22, 2012 7:55 pm

Csak kétségbeesetten néztem Lynnre, miután a próbálkozásom közben félbeszakított, miszerint ez az egész felesleges. De hogy mondhat ilyet? Hátha... talán... mégis... Mielőtt azonban még ragálhattam volna rá, már át is változott, én pedig döbbenten konstatáltam, miszerint ő is sorstárs, yay! Akkor még talán van remény, kicsivel több, mint ha egyszerű ember lenne. De úgy tűnik, Kardfog is makacskodik, legalábbis nem úgy tűnik mint aki kulturált ember módjára akar viselkedni az este folyamán.
-170 év?! -kérdezem csodálkozva, mire egyből eszembe jut Logan- Ismerek olyat aki már 150 körül van, és mégis van benne emberi... De ha már így gyűlölöd az embereket, és büszke vagy rá, hogy mutáns vagy, esetleg nem lehetne, hogy mégis elengedj minket? Elvégre mi is azok vagyunk... -erőlködtem tovább, mert nem, nem fogom feladni.
Lynn tanácsára, miszerint kerítsek valami fegyvert, csak megrökönyödve nézzek körbe. Itt? Ugyan mit? Ha nem lennék így leamortizálva, akkor se bírnék felemelni egy ilyen fotelt mint ami itt van a folyosón, a dohányzóasztalról már nem is beszélve, hát még ilyen állapotban. De azért jó kislány voltam, tettem amit mondd, így aztán felvettem a hamutartót az asztalról. Nem valami hú-de-nagy fegyver, de a Szakítópróba című filmben azért megérezte a srác, amikor a kis felesége kupán nyomta vele... Épp, hogy sikerült kézbe vennem, már csattan is a szemetes az asztalon, hogy aztán tovább pattanjon a folyosó felé... Kardfog pedig már rohan is, mire ijedten hátrálni kezdek, közben egy pillanatra Lynnre sandítva, s már emelem is a kezem, hogy eldobjam a faragott kő hamutartót, amikor...
-Dzsin?! -nézek csodálkozva az előttem lebegő vöröses füstpamacsra, ahogy hősiesen próbálja feltartóztatni a támadónkat.
Úgy tűnik, a megjelenése Kardfogat is legalább annyira meglepte, mint engem, ha nem jobban, így aztán igyekszem kihasználni a pillanatnyi előnyt, hogy távolabb kerüljek a férfitól.

by **Lynn Harlow** Pént. Feb. 24, 2012 10:29 am

Miközben Ratna beszélt, kicsit közelebb húzódtam hozzá, hogy ha kell meg tudjam védeni, hiszen, ahogy elnéztem neki már egy kisebb szellő is elég volt, hogy összeessen, annyira össze volt kaszabolva. Olyan kitartóan bizonygatta logikus érveinek sokszínűségét, hogy időnként önkéntelenül is bólogattam, hiszen volt benne ráció. Bár sajnos nem sok esélyt láttam, hogy ezt Kardfog is be fogja látni.
A másik hasonló korú emlegetésénél azonban már nem tudtam követni, mivel ő lehet, hogy ismer nagyon jó fej Matuzsálemet, de az én fejemben rögtön Rozsomák képe jelent meg, aki számomra egy kalap alá vehető volt Kardfoggal. Azért furcsa, mennyi kortalan vénség császkál errefelé!
-Ratna! - dünnyögtem felé, amikor a lány magához vett fegyver gyanánt egy egész hamutartót. - Ne viccelj már, ezzel...
A repülő kuka a torkomra fagyasztotta a szót olyannyira, hogy a következő pillanatban már az egész testem jégből volt. Azonnal elrántottam Ratnát a vészesen felé suhanó láda elől, majd hátranyúlva megszorítottam a sebesült lábát, hogy a beadott érzéstelenítő mellett (aminek a hatása már lassan múlóban lehetett) a hideg okozta zsibbadás is segítsen neki a fájdalom elviselésében.
Közben rémülten kerekedett el a szemem, ahogy Kardfog előre lendült. Fogalmam sem volt, hogyan tudnám megvédeni ellene Ratnát, hiszen vízként én még elvoltam, de rajta ez nem segít.
Ahogy gyorsan körülnéztem rögtön meg is értetem, miért választotta a hamutartót fegyvernek. Még egyszer felrémlett előttem a súlyemelés, aztán elszántan emeltem fel két öklömet a magasba, hogy azokkal védekezzek. Nem volt rá szükség.
-Jézusom! - ugrottam hátrébb. - Mi... mi ez?
Egy lángoló tigris jelent meg előttünk, ami valahogy mintha nem lett volna tömör anyagból. Nem tudtam volna pontosan megmondani, hogyan lett volna ez lehetséges, de valahogy olyan áttetszőnek, légiesnek tűnt. Aztán a mellettem álló lány szájából elhangzott a magyarázat. Dzsinn.
Ha lehet, még jobban össze voltam zavarodva.
-Dzsinn? - meresztettem a szemem, hol Ratnára, hol a furcsa jövevényre. - Egy igazi dzsinn? Olyan tényleg létezik?
Ott lebegett előttem, tehát muszáj volt neki léteznie, de attól még alig tudtam elhinni. Ratna reakciójából ítélve nekünk nem kellett félnünk tőle, kis reménnyel viszont Kardfognak nagyon is. Reméltem, sok mindenre képes, és láthatom végre, ahogy valaki jól helybenhagyja ezt a gonosztevőt. Ratna hátrálni kezdett, én pedig ezt nagyszerű ötletnek vélve, követtem a példáját, miközben egyre a varázslatos jelenséget bámultam.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 25, 2012 12:03 am

A lendületem alábbhagy és megtorpanok, mikor hirtelen egy tigris (!) jelenik meg a semmiből. Mi a f@sz?! Ennyi suhan át az agyamon, mert utána már hevesen hátrálok és kissé összegörnyedek a fájdalomtól. Ez az ordítás kibírhatatlan! A fülemre tapasztom a kezeimet és meglepetten kiáltok fel. Még sokáig cseng tőle az érzékeny hallószervem. Ösztönösen távolodok tőle, a zsigereimben érzem a késztetést, hogy minél messzebbre jussak a füstnek tűnő, lángoló démontól. Aztán csak figyelem, ahogy a tigris átalakul és egy lándzsát tartó férfi mozdulatlan szájjal beszél. Mintha egy álom alak lenne… egy eléggé elfuserált álomból.

- Dzsinn? – szökik ki halkan a számon. Karmaimat még inkább megnövesztem és támadó, félig görnyedt állásba helyezkedem, miközben gyorsan és alaposan felmérem az új ellenfelemet. Alakja különös módon nem állandó, néha-néha megtörik, mint a füst, mikor elhessegetik, ráadásul ez a néma beszéd is furcsa. A lándzsa előre lendül és megáll a levegőben. Szemem összeszűkül, ahogy hallgatom. Egy idő után felhúzódik a felső ajkam és erősen morgok. – Nem, nem hallom… tudod, ha azt akarod, hogy értsem, beszélj érthetően! Ez a régimódi baromság nem nyerő – vakkantom felé dühösen, de nem támadok. A hangja visszhangot ver a fejemben és az utolsó, felcsendülő kérdése sokáig vibrál a két fülem között. Idegesítő… Megrázom a fejemet, hátha meg tudok tőle szabadulni, ám nem segít semmit. Helyette Lynn-ék felé nézek és a hátrálásuk még inkább felhergel. Azt hiszik szórakozhatnak velem?!

- Ratna nem menekül – jelentem ki nemes egyszerűséggel és dühtől izzó szemekkel. - Ha előtte rajtad kell átjutnom, legyen! – morgom és határozottnak szánt lépésekkel elindulok… Pedig ott üvölt a fejemben egy másik hang is az idegené mellett, ami figyelmeztetni próbál; nem tudom mennyire veszélyes ez a füstpamacs… Tényleg egy dzsinn? Mert ha igen, talán nem is olyan ártalmatlan az a lándzsa… Nincs tapasztalatom a szellemekkel… Sok embert és mutánst megöltem, de eddig egyik lelke sem jött bosszút állni. Hogyan kell ellenük harcolni…?

by **Dzsin** Szomb. Feb. 25, 2012 1:08 am

Az első fázis sikeresnek bizonyul amikor is a bestia megtorpan és kissé hátrálni kezd. Ekkor a fegyver szépen lassan lejjebb ereszkedik. Körvonalaim zavarodottsága is alább hagy valamelyest. A hajamat alkotó láng módjára táncoló füstnyelvek is megrövidülnek. Ratna és Lynn léptei szaporodni egyben távolodni kezdtek. Viszont az a kijelentése miszerint nem hallja amit mondok, szöget üt a fejembe.
~Nem hallja? Biztos valami gyengeelméjű alkoholista. Hogy itt miért nem tiltották be az italozást? Tele van ez a betondzsungel szesszel átitatott ronggyal. De ezen ráérek gondolkozni, előbb kifacsarom ezt a rongyot és felmosok vele. Legalább is megpróbálok...
-ÓÓÓÓÓ! -Hasít Creed fejébe a szó, majd halkabban, beszéd hangon folytatom.- Valóban nem hallod tisztán? Te oktalan, paraszt.
Osztom ki miközben húzom a drága és értékes időt. Kijelentésén, miszerint Ratnat nem hagyja futni elszíneződöm, ismét a vörös színbe, a füstnyelvek megnőnek, megbolydul az egész szerkezetem, de körvonalait nagy fodros vonalakban megtartja. A fegyver ismét Creed felé szegeződik. Majd keresztbe fordul.
-Megpróbálhatod, de nem ajánlom. Ezen a vonalon nem jutsz át. Meg se próbáld pór.
Amennyiben még is kísértés érez és 4 méteren belülre keveredik neme egyszerűséggel "bele visítok" a fülébe. Lényegében egy nagyon hangos sípoló hangot észlel amit nem halkít a fül befogós módszer. Ha visszahátrál akkor visszakékülök és felszólítom, hogy kotródon innen.

by **Ratna Nayar** Szomb. Feb. 25, 2012 8:04 pm

-Pedig én komolyan gondoltam... -jegyeztem meg miután Lynn úgy meglepődött a fegyverválasztásomon.
Azt nem akartam mondani neki, hogy nehezebbet nem is nagyon bírnék felemelni... Azt, hogy Lynn egy kis hűtéssel próbált javítani a fájdalmaimon, először fel se tűnt volna, ha nem nézek épp oda. Utána azonban lassan megéreztem az eleinte hideg, majd lassan égetőbe átmenő érzést, amikor az ember bőre túl sokáig ér a jéghez.
-Tőle nem kell tartanunk, nem fog bántani minket... Ő velem van... -súgtam oda halkan a dokinéninek, ahogy elkezdtünk hátrálni.
Őszintén, nem hittem volna, hogy Dzsin a fejfájáson kívül bármi kárt tenni a támadónkban. Nem tudom, hogy mit csinálhatott Victorral pontosan, de úgy tűnik, hogy az elég hatásos volt, legalábbis ahogy összerogy a fülére szorított kezekkel... De mi lesz ha egyszerűen csak átmegy rajta? Max. letüdőzi szerencsétlen Dzsint...
Hiába tettünk meg néhány métert, a lábamon lévő seb már annyira lüktetett a fájdalomtól, hogy kénytelen voltam megállni, és a falnak támaszkodva pihenni egy kicsit.
-Víz... Ha Victor... ha közelebb jönne, akkor nem lenne szerencsésebb a víz alak? -fordultam Lynn felé, miközben levegőért kapkodtam- Mármint nem akarom... hogy megfulladjon... de valahogy azt nem lehetne megcsinálni, hogy... addig ne kapjon levegőt... amíg el nem ájul?

by **Lynn Harlow** Vas. Feb. 26, 2012 5:14 pm

Ratna szavaira kissé megnyugodtam, elvégre nagyon nem örültem volna, ha Dzsinn is ellenünk lett volna. Ha viszont nem hogy nem akar ártani nekünk, de még segítene is, na az aztán zseniális lenne! Lássuk, mire megy a nagymacska a nyers, brutális erejével egy füstpamaccsal szemben.
Ellenfelünk valamire nagyon hevesen reagált. Én ugyan nem tudtam, mit tett vele Dzsinn, de nem volt túl nehéz kitalálni. Kardfog kétrét görnyedt, a fülére szorította a kezeit, és fájdalmasan kiáltott fel. Mivel semmi fegyver nem került a képbe, a hallószervének egész más problémája lehetett. Logikusnak tűnt, hogy ha minden másban is ennyire hasonlít az állatra, amiről a nevét kapta, akkor ez a hallására is vonatkozik.
Dzsinn talán képes volt olyan hangos, éles, magas zajt kelteni, amitől ennyire szenvedhetnékje támadt? Bár akkor én miért nem hallottam? De ez utóbbi kérdés nem is tűnt olyan fontosnak, inkább arra próbáltam összpontosítani, hogy használhatnám fel ezt az információt. Sípom nem volt, sem semmi hasonló eszközöm. Magamtól pedig aligha produkálhattam volna olyan hangot, ami ilyen mértékben ártott volna Kardfognak.
Ratna felvetésére csak megráztam a fejem.
-Nála ez nem működne. Vízként nem foghatom meg, és az ő mozgásával követni sem tudnám, egyszerűen áthatolna rajtam. Nem érnék el vele semmit, csak azt hogy vizes lenne.
Ekkor eszembe jutott valami.
-Ratna, egy kicsit magadra hagylak, nem baj? Ha Dzsinn fel tudja tartani, bújj el valahol... meg egyébként is.
Aztán víz alakját öltöttem, és szaladni kezdtem a folyosón vissza a rendelőbe. Kikerültem Dzsinnt és Kardfogat is, kihasználva, hogy így úgysem találhat rajtam fogást senki. Akadályok nélkül pedig kellőképpen gyorsan haladhattam előre.
Odabent először is zsebre vágtam egy kis utánpótlást Ratna számára, hogy tompítsam a fájdalmát. Szegény lány, nap végére hogy fog már utálni ennyi szurkálás miatt! Aztán a szekrényhez léptem. Hamar meg is találtam, amit kerestem. Egy kicsiny dobozkát, amelyhez zsinóron fejhallgató volt csatlakoztatva. Ezt szoktam használni hallásvizsgálatoknál. Már itt bekapcsoltam. A hangerő tárcsáját a leghangosabbra állítottam, majd két másikkal a hangmagasságot állítottam a lehető legmagasabban sípolóra.
Az asztalfiókomat kihúzva rövid keresgélés után előhúztam egy kis tubus pillanatragasztót. Bőven nyomtam belőle a fejhallgató mindkét oldalának belső részére, meg a doboz aljára is, aztán már rohantam is vissza, ezúttal jég alakban.
Mikor elég közel kerültem Kardfoghoz, megálltam, de a lendület vitt tovább, hogy a talpamon csúsztam tovább felé. A fejhallgatót egy gyors mozdulattal a fülére tapasztottam (a szó legszorosabb értelmében), a kis dobozkát, pedig az arcára, ahhoz egy másodpercnél több nem kellett. Aztán ismét vízzé váltam, hogy ha a borzalmas ricsaj közepette még érezne magában annyi erőt, hogy ezt megtorolja, ne legyen sikeres.
Mikor ismét Ratna mellett voltam, már kaptam is elő a tűt.
-Ne haragudj - mondtam, és engedélyt nem várva juttattam a vérkeringésébe némi lidocaint. - Ettől kicsit kábának érezheted magad, de inkább ettől, mint a fájdalomtól.

by **Victor Creed** Hétf. Feb. 27, 2012 6:20 pm

Idegesen morgok a fejemben üvöltő hangra és kivillantom a fogsoromat Dzsin felé. Ingerlő ez a lekezelő hangnem, ahogy beszél velem... Velem! Megjelenik és beleavatkozik a szórakozásomba, a vadászatomba. Ennél sokkal kisebb dolgokért is hajlandó vagyok ölni… De ez, a hangnem, ahogyan utasítgat, sokkal idegesítőbb, mint minden más. Ujjaimat megmozgatom és már tennék is pár lépést előre, mikor megállok. Nem foglalkozom a dzsinn figyelmeztetésével, az ordítása elmúlt, nekem csak ez számít. Kíváncsian hallgatom Ratna és Lynn beszélgetését, miközben egy percre sem veszem le a szememet a lényről. Szóval velük van... Micsoda meglepetés Ratna, ha nem mondod, sosem találom ki! Olyan indulattal védi a sebesült prédát, ahogy én szoktam torkokat szaggatni. Végigmérem a lándzsás, színváltó lényt és összehúzott szemekkel gondolkozom. A teste olyan könnyűnek néz ki és az egész, ahogy megjelenése... Kijátszom, az nem kérdés. Amikor már ilyen közel vagyok a sikerhez, futni hagyjam a zsákmányt? Cöh… Na persze. Nem azért éltem eddig, hogy a gyengeségemről legyek híres. Kitartó vagyok… és most jelent pillanatban nagyon, nagyon bosszús. Felmorgok és feléjük futok… ám mielőtt ezzel bármit is elérnék, a második lépésnél, összecsuklik a lábam és fájdalmasan felnyüszítek! Mintha bombát robbantottak volna a fejemben! A halántékomhoz kapok, megrázom a fejemet, de semmi sem segít.
...
A földre rogyok… Kikerekedett szemekkel, próbálok levegőt venni, de csak erősen fújtatok… Nem tudom biztosan, talán ordítok is... talán... Nem megy a levegővétel… egyedül csak üvölteni van erőm… Egy kislány kétségbeesett sikolyára emlékeztet mindez... A magas frekvencia, ahogy az agyamat tűként szurkálják...
…
A vér száguld az ereimben… A fejemben elpattan pár ér… Karmaim az arcomba mélyednek és a friss vért szagát sem érzem, ami kibuggyan a magamon ejtett sebekből… Kitartó a kín… Nagyon kitartó... Elsötétül előttem minden, ahogy összezárom a szemeimet.
…
Mi ez?... Minden megszűnik, csak egy valamit érzek... fáj… Talán meghalok… nem tudom… csak azt, hogy üvöltök… Azt az egyet tudom... Szirének sikítanak az agyamban... Elevenen nyúzzák le a fejbőrömet és a rezgő hang szüntelenül vibrál bennem...
…
Aztán abbamarad... Izmaim elernyednek a megkönnyebbüléstől. Fellélegzem és a homlokomhoz kapok. Jól esik a csend… Arcomon átfut egy megkönnyebbült mosoly, utána már meg is villan a tekintetem, ahogy Ratna szemébe nézek. Orrcimpám megremeg… Megölöm! Hülye szuka! Ha bele döglök is, de megölöm! Lassan kezdek el feltápászkodni és Dzsin fenyegetése alig jut el hozzám, mikor ismét meghallok egy másik fajta sípolást. Beleszagolok a levegőbe és Lynn… Tényleg, hová tűnt Lynn? A lábak puffanására hátrakapom a fejemet és a hang egyre erősödik... A francba! Túl későn fordulok meg és a lendülő kezem már csak a vízen hatol át.

Kitör belőlem egy újabb, mély üvöltés és pár feléjük tett lépés után, az egyre erősödő hang ledönt a lábamról. Pillanatnyilag több bajom is van annál, hogy lekapjam a fejhallgatót, az előbb úgysem enyhült a fájdalom… Hiszen Dzsin a fejemben sikolt, nem ezen keresztül. Telnek a másodpercek és a szemeim előtt szikrák robbannak, úszik az épület és a feje tetejére áll minden. Rohadjon meg...! Karmaimmal felhasítom a padlót és belemarkolok… A fejemben lüktető érzés egy idő után megszűnik és már csak a fülembe üvöltő hang marad. Talán a dzsinn észrevette, hogy nincs szükség az ő "segítségére"? Anélkül is kikészülök... De ez nem segít semmin!!! Végül ki tudja mennyi idő után feleszmélek a kábulatomból. Sietve kapok a fülemhez kapok és már rántanám is le magamról a készüléket, mikor… Minden elnémul. Csend van... Némaság... Kapkodva veszem a levegőt és az orromba toluló vérszag, intenzívebb lesz. Nagyon jól tudom mi történt. Túl jól. Ránézek a többiekre, fejemet lassan emelem fel. Ratna kezéből kicsúszik a hamutartó és apró darabokra törik a földön. Nem hallom a kristály csörömpölését. Lynn szája némán nyílik el... Mintha csak lassított felvétel lenne.

Aztán a kintről jövő fényekhez nem társul autóhang, ahogy az épület alatt elhaladnak. Rendben... rendben... Felemelem a kezemet és remegve a fülhallgató alatti részhez érintem. Nedves. Arcom eltorzul a felismeréstől. Nyakamon érzem a lefolyó melegséget. Vér... Nézem az ujjaimon csillogó testnedvet. Jól látszik a lámpafényben és még most is érzem, ahogy lassan folyik a fülemből, kétoldalt lecsöpögve a padlóra...

Süket vagyok.

Múlik az idő… Egy kezemen meg tudnám számolni, mennyiszer szakadt be a dobhártyám és pusztult el minden mögötte, ami a hallást segítette. Sosem hagytam, hogy az érzékszerveimre támadjanak. Se fül, se szem, se orr... azok a legkényesebb részek, amiket védeni kell... De sajnos, néha ezek is védtelenül maradnak... A föld imbolyog alattam és tudom jól – nem csak a hallásomat vesztettem el. Ennyit az egyensúlyérzékről… Egyik kezem ökölbe szorul a dühtől. Ó, Lynn, ha tudnád ezzel, hogy megállítottad Dzsint is! Az ő támadását nem tudnám kivédeni, de így, hogy most azt hiszi, Lynn teljesen hatástalanított... Sötét tekintetemmel keresztülfúrom mindhármukat. Arcomon a maszk nem változik, csak néha-néha rándulok, meg, mintha még mindig fájdalmat okozna a fejhallgatóból jövő hang… Figyelek és erősen kapaszkodom a földbe. Ha leveszem a fejemről, akkor újra fogok hallani, de talán a dzsinn is rájön a dologra… és újra nekikezd. De ha magamon hagyom, harcképtelen vagyok… Egyensúlyérzék vagy fejbe robbanó kín?... Nehéz döntés.

Nem riadok vissza a kihívástól. Az-az utolsó, amit megteszek... Bemérem a Lény helyzetét és mikor ez megvan, megállok. A gomolygó füstre nézek és felé küldök egy gúnyos vigyort, aztán elrugaszkodom. Szét fogom cincálni… Ez már biztos.

by **Dzsin** Hétf. Feb. 27, 2012 9:22 pm

Ez a Lynn nevezetű nedves nőszemély úgy tűnt, hogy Ratna szolgálataiban állt, csúszott, mászott, rohant. Vagy is velünk van. Így nem szóltam bele a kis akciójába ami ráadásul ellenfelünkre irányult. Míg Creed fejébe pumpáltam azt az egyszerű információt volt időm kicsit olvasgatna is. Meg kell hagyni, volt mit olvasni. A gyerekkort egy az egyben kihagytam, bár már akkor sem volt szentfazék, ahogy egy-két képkocka előkerült. Olvasgatás közben agyat (szemet)szúrt egy arc amit már sokszor láttam elvétve a Xavieresek között. Ők Logannek hívták, ez a bestia pedig Jimmynek. Furcsa egy név. De a rozsomáknál azért jobb. Úgy tűnt végre kezd kicsit megsülni az agya. Ennyi figyelmeztetésnek elég is. Mire az én részem abba maradt, Lynn felműtötte rá fülhallgatót ami szemlátomást megtette a hatását. Hangom felcsendült Ratna és Lynn fejében.
-Bocsáss meg, hogy ilyesmire vetemedek, de meg kell kérjelek arra, hogy távozz innét minél előbb.
A formalitás igazából Ratnanak szólt, Lynn, hát, ő most hordárnak tökéletes lesz. Figyelmem visszaterelődött Creedre. Nem túl kíméletesen belemásztam süket fejébe. Az odavezető út sötét volt, nagyon sötét. Haladás közben dühödt gondolatai töltötték be a folyosót. Mindezekhez az is párosult, hogy térdig jártam a vérben. Az egész hely úgy festett mint zöldre penészedett téglából kirakott katakomba vagy csatorna amiben szennyvíz helyett vér folyt. Aztán megérkeztem a horror mozi terembe. A múlt falán beteges gyilkolások sorozata, sehol 1 szép nő aki élne vagy egyben maradt volna. A gond az volt, hogy jövőfalon amin születő gondolatait láttam sem volt más kép, sajnos ezek ismerős arcokkal voltak ellátva. Ismét felszólaltam a fejében ahogy megláttam miként készül nekem rontani. Azonban nem saját hangomon hanem egy hirtelen ötlettől vezérelve kölcsön vettem egy hanganyagot emlékei tárából.
-Victor, elég lesz. Holtan nem viszik előrébb közös ügyünket. Még hasznunkra lehetnek.
A hang kimért volt és határozott ám kellően nyugodt. Jellegzetes öregember hang volt. Nem akár kié. Próbáltam úgy visszamásolni a hang emléket ahogy hallotta, a háta mögül észlelve.

by **Ratna Nayar** Csüt. Márc. 01, 2012 12:58 am

-Ó, a fenébe... -sóhajtottam csalódottan, amikor Lynn közölte, hogy a tervem nem működne Victor ellen.
Mondjuk hogy pontosan miért, az nem volt tiszta, bár szerintem már csak az agyam kezdett elködösödni a fájdalomtól. Amikor szólt, hogy egy kicsit magamra hagy, csak kétségbeesetten néztem utána, de hát nem volt más választásom, eleget tettem Dzsin kérésének/utasításának aztán a fal mellett haladva lassacskán tovább vánszorogtam.
Lehet, hogy Victort feltartóztatta, azonban amilyen lajhár tempóban csoszogtam, semmiből nem tart neki utolérni, ha egyszer valahogy kicselezi a kis őrangyalomat. Már kezdtem megörülni, hogy milyen messzire haladtam, ám amikor a dokinéni is visszaért, én pedig hátranéztem, s rájöttem, hogy valójában jó, ha pár métert megtettem az elmúlt néhány percben. De legalább haladás, innen már csak egy pár lépésre volt a lift. Összeszorított foggal küzdöttem le az utolsó pár métert, majd rátenyereltem a hívógombra...
-Miért is ne haragudjak? -néztem Lynnre értetlenül, amikor lepillantottam és leesett, hogy már belém is pumpált egy adag fájdalomcsillapítót.
Legalábbis csak remélni mertem, hogy az, mindenesetre egy halk köszönömöt még elsuttogtam. Aztán ahogy az injekciós tűt néztem, eszembe jutott még egy dolog...
-A rendelőben... nincs véletlenül valami ütős altató? Vagy nyugató... ami egy elefántot is kiütne? Van egy mutáns ismerősöm... hasonló regenerációs képességgel... aztán egyszer, egy... egy harc közben... valami nyugtatóval telepumpálták... miután kiszedtem a tűket, még utána is percekig olyan volt, mint valami narkós egér... -vázoltam fel szééépen, lassan a tervemet Lynnek, bár nem azért ment lassan, mert olyan nehéz lett volna felfogni, csak egyszerűen én voltam képtelen jobban felpörgetni az agyam ennyi fájdalomcsillapítóval.
Ebben a pillanatban ért az emeletre a lift, s egy halk pittyenést követően ki is nyílt az ajtó, én pedig beléptem. Akár marad itt a doktornő, akár velem tart, gyorsan becsukom az ajtót (ha jön akkor persze megvárom hogy belépjen, csak utána), mielőtt még Victor ideérne. Utána pedig csak rátenyerelek a szinteket jelző számokra, mielőtt lerogynék a fülke padlójára. Őszintén, azt se tudom, hogy végül melyik emeletre visz fel vagy le ez a masina engem, a lényeg, hogy el innen...

by **Lynn Harlow** Csüt. Márc. 01, 2012 10:06 pm

-Ratna, én nem tudom, kit akarsz benarkózni, de most inkább a menekülésre figyelj - ráztam a fejemet, miközben próbáltam előre támogatni.
Törékeny testét előrevonszolni nem lehetett gyerekjáték, Kardfog szép munkát végzett, de muszáj volt, nem finomkodhattam, úgyhogy szelíd erőszakkal diktáltam gyorsabb tempót, de az irányítást ráhagytam. Ha lassan, erőtlenül is, azért mégis határozottan ment előre, egyenesen a lifthez.
Kétszer egymás után ismételtem meg a mozdulatot, amivel hirtelen felé kaptam, mert azt hittem, el akar esni, de csupán a gombot nyomta meg, előbb a hívó, majd az emeletjelző gombot. Utána viszont már tényleg megadták magukat a lábai, úgyhogy erősebben fogtam a karjait, nehogy megüsse magát az összecsuklástól.
-Dzsinn mennyi ideig tudja feltartani? - néztem az ajtóra, mintha az egy filmvászon lenne, amin figyelemmel kísérhetjük a furcsa duó, a lámpás szelleme és az ember-állat küzdelmét.
A lift egy finom rándulással megérkezett. Bár nem volt túl valószínű, hogy egyéb veszély is leselkedne ránk, de azért óvatosan körbe kémleltem, mielőtt kimerészkedtem volna a folyosóra. Sehol senki. Szellem felszólítására tényleg mindenki elhagyta az épületet. Ez egyrészről megnyugtató volt, de azért örültem volna neki, ha marad ott nekünk egy kétszáz ajtós szekrény, aki csak rápöccint Kardfogra, mire az kilométereket repül hátra. De jó lett volna!
A velünk szemben lévő ajtó még nyitva volt. Valami jókora konferenciateremnek néztem, amit olyan sietve hagytak el, hogy még a kivetítőt sem kapcsolták ki. Mint megtudtam a falon díszelgő diagramból, a cég bevétele ebben az évben 5,8%-kal nőtt. Bár képzeltem, Szellem ennek mennyire örülhetett (két habos kakaó között biztos elhivatott lelkesedéssel tapsikolt), most mégis hátat fordítottam a színes prezentációnak, és a tőlem balra lévő ajtóhoz léptem, ami egy kisebbik szobába vezetett. Levettem a pulcsimat, még egyszer jól a nyakamhoz dörzsöltem, hogy minél jobban átvegye a szagomat, aztán a kisszoba másik felébe hajítottam.
Dolgom végeztével visszasiettem Ratnához.
-Sok időt biztos nem nyerünk vele, de most számít minden másodperc.
Utána elindultam a folyosón előre, a sebesült, egyre gyengébbnek tűnő Ratnát segítve az előrejutásban.
,,...nem tudta hova megy és meddig, s csak remélte, hogy aki eddig oltalmazta őt, akárki is legyen az, most sem hagyja cserben..."

by **Victor Creed** Vas. Márc. 04, 2012 12:28 am

A két lány elindul én pedig a földön térdelve, egyre nagyobb vértócsával körülvéve magamat nézek utánuk. Vicsorogva, néha-néha a dzsinnre lesve. Melyik a kisebbik rossz? Ha ezt a szellemet vagy a két idegesítő kis dögöt hagyom ki? Mindkettő élvezettel kecsegtet… De talán Lynn és Ratna több figyelmet érdemelne, nem de? Karmaim lyukat vájnak a padlóban, ahogy nekikészülök az ugrásnak. A fülem lüktet és sajog, így a fülhallgatót ingerülten tépem le magamról és fájdalmasan felmorgok, mikor a bőr is lejön vele együtt. Ragasztó! Vérben forgó szemeim megvillannak, de nem tudom nem észrevenni a dzsinn eltűnését.

Körülnézek és a fájdalom még ott vibrál a fülemben, egy ideig felerősödik, aztán pedig kezd enyhülni… Megrázom magam, mint vizes kutya a bundáját, hogy végre szabadulhassak a süketségtől. Utálom, ha egy érzékszervem meghal… A lift megérkezik és én dühöt préselve a kuncogásba, felállok, hogy vészterhes léptekkel induljak Ratna felé. Szerencsére az a pár másodperc elég volt, hogy biztosan álljak a lábamon. Hiába, mire nem képes a regenerálódás. Ratna-t most könnyebb lesz megölnöm és… ha már kóstoltam a véréből, nem kellene a másik lányéval fertőzni. Majd ő is sorra kerül, de most más van terítéken.

- Ratna! – kiáltok felé, bár még nem hallom hangomat. Karmaimat jelentőségteljesen emelem szemmagasságba, hogy a csukódó ajtó csíkjában lássa felhúzott orromat és az ígéretet a pillantásomban. Ezzel nincs vége… Ó, még nagyon az elején járunk édesem! De mielőtt még utánuk indulhatnék, döbbenten fagy oda a lábam a következő lépésnél a padlóra. Az ajtó becsukódik és a lift elindul. Én pedig a levegőbe szagolok, ám nem érzem a jól ismert illatot.

- Magnus? – sziszegem automatikusan, de mikor sietve megfordulok nem látok senkit. A hangok végre kezdenek visszatérni és az előbbi mondandó még gyanúsabbá válik. Jól hallható, határozott hang, a semmiben - a dzsinn pedig eltűnt. Idegesen rázom meg a fejemet. Nem értem… de az ösztön kitartóan dolgozik és csak egy valamit súg – csapda… Felmorgok, de ez egy bosszús, elégedetlen morgás, mivel a szirénák bősége egyre inkább nagyobb lesz. A lift felé tekintek, aztán ismét körbenézek. Mindenki eltűnt… A kamera pedig, mintha a képembe vigyorogna. Idegesen felüvöltök, aztán a folyosó végén, az épület hátuljára néző ablakhoz megyek, hogy karmaimat az oldalába mélyesztve csússzak le egészen a földszintig, majd eltűnjek a sötétségben…

//Köszönöm a játékot! Smile

//

by Ajánlott tartalom