Tornaterem

Mire befejezi az okfejtését, már végzek is a talajtornával. Mindig is mohó voltam, nincs ez másképp edzés terén sem. Annak idején kellett a tapasztalat, hogy megértsem, miért is kell bemelegíteni komolyabb izommunka előtt.
Felkelek a földről, és Sarah-hoz sétálok. Csípőre tett kézzel hallgatom, ahogy immár nekem háttal beszél.
- Nos, akkor beszélgethetünk kétoldalúan is. Csak az előbbi kis versengés után mérgesnek tűntél. Nem akartam tovább szítani semmit. Gondoltam, majd egy nyugodtabb helyen és időben beszélünk.
A harci terem elnevezésre felhúzom a szemöldököm. Érdeklődve kezdek figyelni. Hiszen hallottam már az X-men akciócsoportról. Sőt, némelyikükkel már találkoztam személyesen is. A jobbakat pedig, ha minden igaz, együtt láthattam annak idején a TV-ben.
- Miféle harci teremről van szó? Csak nem tartalékos X-men képzés diákoknak?
Utóbbihoz azért egy vigyorba hajló mosolyt is megejtek, jelezvén, hogy viccnek szántam.

Mikor már indulni készültem Cristopher mégis csak abbahagyta a melegítést és megállt mögöttem.
- Igen, jól láttad dühös voltam, egyrészt magamra, hogy belementem, másrészt nem szeretek veszíteni. - egyenesedek ki és nézek a szemébe. - De, majd kérek tőled egy visszavágót és akkor, majd meglátjuk, hogy kipihenten is sikerül-e gyorsabbnak lenned. - mosolyodom el halványan. - A Harci Terem? Hát az egy nagyszerű hely, ahol különféle szimulációs helyzeteket lehet gyakorolni. Cerebro irányítja és nagyon durva dolgokat képes elővarázsolni! Általában csoportos gyakorlások vannak, amit Elecro tart. Nekem már volt szerencsém kipróbálni és irtó izgalmas volt! - magyaráztam lelkesen, csak a jóra emlékezve, hiszen a kellemetlent hamar igyekszik elfelejteni az ember. - Ezek szerint te még nem jártál benne. - vonom le a mélyreható következtetést.

Szimpatikus vonás, hogy belátja a hibáit. Ha már uralkodni nem tudott rendesen magán, mikor ilyen szituációba került.
A felkérésre, hogy ismét mérkőzzünk meg, derűsen válaszolok.
- Ha szeretnéd, lehet szó visszavágóról. Addigra legalább visszahozom magam valami rendes erőnléti szintre.
A most következő mese után viszont kissé furcsálkodó arckifejezést veszek fel. Valahogy konfliktusba kerül az eddig általam a helyről birtokolt tudás, és az, ahogy a lány beszél róla.
- Cerebro irányítja? Úgy érted, ez az Electro tudja használni Cerebrot?
Ez igen különös, hiszen Jean Grey is beleőrült, mikor kellő tapasztalat nélkül használta. Persze amennyiben lehet hinni a szóbeszédnek...
- Érdekes lehet a fejedben lezajló szimuláció. Bár egy kissé bizarr elképzelni, hogy valami gép sugározzon képeket az agyamba.

- Félreértettél! - nevetek fel vidáman csodálkozó arckifejezését látva. - Nem Electro irányítja a Cerebrot! Csak a gép irányítja a szimulációt, mint egy számítógép. És nem a fejedben hozza létre, hanem a teremben, mint egy hologramot, csak ez valóságos. Valahogy berendezi az egész termet. De bármelyik mutánssal meg lehet küzdeni és az élmény garantáltan valóságos és fájdalmas! - fintorodom el az emlékek hatására. Szóval, azért be lehet szerezni pár kék foltot, ha nem vigyázol! De, majd, ha látod, rájössz miről beszélek, így lehet, nehéz elmagyarázni, látni kell.

~ Cerebro irányítja, mint egy számítógép...
Ezen elnyamnyogok egy kicsit, de természetesen így már érthető. Ahogy tökéletesen értelmetlenné válik a megszemélyesítő megfogalmazás a gép kapcsán. Ezen viszont nem töprengek sokat, arra nem érdemes.
Azon viszont eltöprengek, hogyan is lehet ettől a szimulációtól sebet szerezni.
~ Vajon valóban fizikai jelenségeket emulál valamilyen helyettesítő anyagokkal, vagy pszichoszomatikus reakció a testi sérülés? Rémálom a Xavier utcában, mi?
- Persze, így már értem. Viszont azt még nem tudom, ki ez az Electro. És hogy mi köze van ehhez. Ő írja a szimulációk programját?

- Hát én ehhez, azért nem értek olyan nagyon! - rántom meg a vállam. - Talán valamelyik tanárt kéne erről részletesebben megkérdezni. De szerintem a terem van teleépítve ilyen kütyükkel és a gép, csak a szimulációnak megfelelően rendezi be azt. - töprengek el. - Fogalmam sincs kiírja a programokat, akár Electro is lehet! Ő is tanár, ő tartja a szimulációs órákat. Még én sem találkoztam vele, csak hallottam róla. - magyarázom Cristophernek. - Nekem mindenesetre jobban bejön, mint a kémia óra. - vigyorogtam rá.

Figyelmesen végighallgatom az elmondottakat, és igyekszem kiszűrni belőle a hasznos információkat.
~ Vagy programozó a gyerek, vagy csak az ő emlékei és/vagy elképzelései alapján állítják össze az ellenfeleket. Minden esetre eléggé úgy néz ki, mint valami tartalékos kiképzőterep. Meg kellene nézni...
Mikor aztán a végére ér, nem várt csattanó következik. Szemeim valamelyest összeszűkülnek, arcomra cinikus mosoly húzódik. Mimikám és hanglejtésem némi arrogancia is fűszerezi. Bár valószínűleg nem fogja tudni mire vélni. Miért is sejtené?
- Nem kedveled a kémiát? Miért?

Mintha megváltozott volna egy kicsit az eddigi érdeklődő arckifejezése, mikor a kémiát hoztam szóba, de lehet, hogy csak képzelődöm, hiszen nem mondtam semmi különöset.
- Nem nagyon szeretem, mert nem értem! - grimaszolok egyet. - Általában nem okoz különösebb gondot a tanulás, de ez kifog rajtam. Bemagolom, amit kell, csak amit nem tudok elképzelni, azt nehezen is tudom megtanulni. Ez egy ördögi kör. - próbálom megértetni vele az okot. - Így egy idő után aztán elvesztem a fonalat és már nem is érdekel különösebben. Még jó, hogy csak egy-két tantárggyal vagyok így, azt meg ki lehet bírni. - legyintek nagyvonalúan. - És te, hogy állsz a tanulással?

Mikor hozzáteszi, hogy nem érti, elmosolyodom. Legalább beismeri, hogy a saját intellektuális hiányosságai miatt nem jut dűlőre ezzel a tudománnyal. Amit ezután mond, az viszont ki is emeli ezen hiányosságokat.
- Nem akarom kérdőre vonni a logikai készségedet, de hol itt az a bizonyos kör? Nem látom az összezáródó egymásból következések láncolatát.
Meg is feledkezem róla egy kis időre, hogy talán lassabban kéne beszélnem, ha tudományos szóhasználatot alkalmazok. Bár aztán úgy veszem, ha nem érti, akkor így jártam.
- Nekem nincs gondom a tanulással. Bár én se szeretek minden tárgyat, de amit kell, megtanulom.

Kicsit összeszűkül a szemem, mert mintha kisebb gunyorosságot éreznék szavai mélyén.
- Lehet, hogy csak nagy vonalakban fogalmaztam. Nehezen tudom megtanulni, mivel nem értem, ezért egyre jobban lemaradok és akkor meg még kevésbé értem. Na, mindegy! Én mindenesetre úgy érzem, hogy ez az ördögi kör, még ha neked nem is logikus. - vonom meg a vállam. Igazán nem is tudom, miért akarom ezt megértetni vele. - Egyébként az, hogy nem szeretem, nálam sem jelenti azt, hogy problémáim lennének vele! - teszem hozzá a megjegyzésére.

Mosolyom magasra kúszik arcom két oldalán. Lassan már füleim territóriumát kezdi veszélyeztetni.
- Nem azt mondtad, hogy azért nem szereted, mert nem érted?
Szórakoztat a szétszórt gondolkodásmódja. Bár nem tudom, mennyi ideig fogom élvezni a könnyen jött intellektuális fölényt. Minden esetre az, hogy folyamatosan és kitartóan próbálja menteni a tekintélyét, egyelőre kellően élvezetessé teszi ezt a kis játékot.
- De ha már itt tartunk, téged mi érdekel leginkább?
Mielőtt a nyomás miatt kitörne, és védekezésképpen megsértődne, azért igyekszem szimpátiát is kelteni benne. Az emberek szeretik, ha másokat érdekelnek. Amit abszolút meg tudok érteni.

- Hajaj! Na, tovább nem ragozom a dolgot, mert minden szóba belekötsz! - szívom fel egy kicsit magam, de aztán gyorsan lehiggasztom magam, mert még nem tudom biztosan uralni a tüskéimet, és ha mérges leszek az általában bajjal jár.
A következő kérdése segít is elterelni a gondolataimat. - Hát nézzük! - gondolkodom el. - Talán a matek, meg a történelem, ami a legjobban érdekel, de igazán nem töprengtem még el rajta. - Ráadásul a történelmet Ad...- harapom el a szót, és megint figyelmeztetnem kell magam, hogy mások előtt nem szólíthatom így. - Mr. Windsor tanítja, akit nagyon kedvelek. Aztán persze ott vannak a sport foglalkozások, de azt már tudod, hogy szeretem. - nézek rá már kicsit felengedve. - És te? Neked melyik tantárgy a kedvenced, ha van ilyen egyáltalán? És miért vagy itt? Jöttél vagy hoztak? Persze, csak ha el akarod mondani....-kérdezem kíváncsian.

Látom, hogy már forr, de még időben elterelem a figyelmét a hisztiről. Ez egy kis megnyugvást jelent így ezen a helyen.
~ Nem lenne jó pont dühösen megismerni a képességét. Még én sem tudom, miféle pusztítást művelnék ilyen esetben.
Mikor a matekot említik, egy kicsit emelkedik a szememben. Ahogy hozzáfűzi a történelmet, lassan már kilátszik a feje a korábban maga által ásott jelképes gödörből. Az arcomon látszik egy elnéző mosoly, ami korábbi megszólalásainak szól.
- A történelmet és a matekot is szeretem., de talán a kémiában vagyok a legjobb. Tudod, a kémia csak alkalmazott fizika. A fizika pedig tulajdonképpen a matematika egy anyaghoz kötött leképezési rendszere. Ha szereted a matekot, és megy is, akkor segíthetek a kémiában. Szerintem csak nem találták el a neked való modellezési módszert, azért nem tudtad eddig elképzelni.
Hogy hoztak, vagy jöttem, a kérdést elsőre nem értem. Ez némi szemöldökráncolásban mutatkozik meg, de végül rájövök, mire gondolhat.
~ Szerencsére nem kezdtem el pusztítani mutáns képességgel. Szégyenletes is lenne, ha néhány elszabadult érzelem elcseszné a karrierem.
- Jöttem. Autóval.

Felcsillantak a szemeim, mikor kiderült, hogy neki meg a kémia a kedvenc tantárgya. Ráadásul még fel is ajánlja, hogy segít benne. ~ Ez igazán nem lenne rossz! ~ fut át fejemben a gondolat, legalább Adam is büszke lehetne rám, ha ez a tantárgy is menni fog.
- Ha segítesz megérteni a kémiát, azt nagyon megköszönöm! - bólintottam most már mosolyogva.
Aztán láttam, hogy eltöpreng a további kérdésen, de mielőtt rávezetés céljából megszólalhattam volna, megelőzött:
- Az tök jó! Van saját autód? - mértem fel ismét kíváncsian. - Én most fogok tanfolyamra járni, hogy meglegyen a jogsim, aztán én is kapok egyet, persze csak egy használtat, de az is nagyszerű lesz! - mondtam neki lelkesen.

Elégedettség tölt el, hogy ilyen egyszerűen az oldalamra állítottam az előbb még hevesen duzzogó lánykát.
~ Na, csak ennyi kellett, és meg is van. Mondjuk csinos. Talán, ha nem lenne ennyire szentimentális, az esze is megmutatkozna.
Ebből kifelé nagyjából egy diplomatikus mosoly látszódik, mint ahogy a felnőttek örülnek a gyermeki lelkesedésnek.
- Igen, van autóm.
~ Ami azt illeti, három is. De nem biztos, hogy ez az információ jó irányba mozdítaná a beszélgetést.
Tetszik, ahogy örül a leendő nyereménynek, így továbbra is marad a derűs arckifejezésem. Csak hallgatom. Úgy tűnik számomra, nagyon hiányzott már neki, hogy valaki meghallgassa.

- Az jó! - mondom még egyszer. - Azért nem minden diák mondhatja ezt el magáról. Viszont azt hiszem, nem ártana már mennem, mert még van egy kis tanulni valóm holnapra. Aztán alkalomadtán megkereslek a felajánlásoddal kapcsolatban, amit a kémia korrepetálásról tettél, na meg a visszavágóval kapcsolatban is. - mosolygok rá. - De, most hamarosan elutazom, így nem leszek egy darabig, úgy, hogy csak utána ejthetjük meg. Egyébként örülök, hogy megismerhettelek. Te még itt maradsz?

Tény, hogy a legtöbb diáknak nincsenek olyan anyagi forrásai, mint nekem. Erre nincs is mit válaszolnom, csak egyetértésem jeléül bólintok egyet.
- Jólvan. Később beszélhetünk majd a korrepetálásról.
~ Szegény, mennyire nem tud tervezni! Hogyan gondolja, hogy majd megtalál? Bár...talán ez a képessége.
Ránézek az órámra. Még alig edzettem valamit. És mióta itt vagyok, azóta is sok idő elment a beszélgetéssel. Azzal nyugtatom magam, hogy szép darab, még meg is érheti az időt.
- Hová utazol? - kérdezem.
Úgy döntök, hogy itt mindenki hasznos lehet valamire, ezért érdemes minél többet tudnom róluk.
- Igen, én még maradok.

- Japánba! - válaszolok a kérdésére, ami megállít mielőtt elindulnék. - Mivel jól haladok a képességeim kontrollálásával, jutalomból kaptam ezt az utat. - teszem még hozzá, hiszen jól esik visszagondolni az Adamtől kapott dicséretre. - Azt mondják, hogy ott nagyon toleránsak az emberek a mutánsokkal szemben, ezért jó dolog lesz ott kikapcsolódni. Hallottál már róla, vagy jártál már ott? - kérdezek vissza. - És akkor további jó testedzést. - jegyzem meg maradási szándékára.

~ Hm, Japán...
Eszembe jutnak az ottani laborok, kutatóintézetek. Az ország, ahol a kutatásra szánt pénzt nem szippantják el a béke nevében végrehajtott, háborúnak csúfolt népirtások.
- Még nem jártam arra, de szívesen megnézném. Most különösen megjött hozzá a kedvem. Bár nem tudom, milyen módon és mennyi időre lehet szabadságot kérni az iskolából.
Közben az iménti fekvőtámaszozás közben szerzett információkat rendszerezem az alagsori részekről. Ez a Cerebro egyre inkább kezd érdekelni.
- De nem tartalak fel tovább. Le ne késd a gépet! - teszem hozzá vigyorogva, majd visszatérek a talajtornához.

- Azt én sem tudom, hogy megy a szabadságolás a diákoknak. - vigyorgok a fiúra. - Ezt talán az igazgatónővel kéne leegyeztetned. És remélem hamar eljutsz te is abba a kellemes országba - bólintok feltámadt érdeklődésére. - Áááá! Egyelőre csak a tanulásról tudok még lekésni, a gép még odébb van. - legyintek egyet grimaszolva. - Aztán agyon ne hajtsd magad! - tanácsolom mikor ismét tornázni kezd. - Szia!
Felkapom a sporttáskám a vállamra és az öltözőbe indulok, majd egy gyors zuhany után a szobámba megyek.

//Történet szál vége - köszönöm a játékot.//

Amennyiben Ratna ma este sem tud aludni, és megint kalandozásra adja a fejét, ismerős látványban lehet része az épület egyik ablakából. Távol az iskolától, a tornacsarnok falának dőlve egy alak áll, fejére húzott kapucnival, valamit pedig néha a szájához emel, durván fél percenként. így távolból a sötétben kísértetiesen emlékeztet Szellemre, még a testtartása, és a mozdulatai is stimmelnek, ahogy dohányzik, vagy mit művel éppen. Ha a lány közelebb sétál, láthatja, hogy tévedett a férfi személyazonosságával kapcsolatban, ráadásul nem is dohányzik! Egy buborékfújót tart a kezében, melyet rendeltetésszerűen használ, majd a levegőben repkedő szappanbuborékokat valamiféle láthatatlan erővel próbálja egyenes vonalba rendezni. Az utolsó próbálkozása egészen jól sikerül, az összes lilás fénnyel tükröződő gömb egy sorban foglal helyet egymás fölött, és alig próbának elszökni helyzetükből. A srác nagyon koncentrál, hogy ez így is maradjon, ezért aztán fel sem tűnik neki, ha már nincs egyedül.

Miután Dzsin személyében új "szobatársat" kaptam, naná, hogy egyre szívesebben indultam esti sétára, ha nem tudtam aludni. Legalább addig is nélkülözhettem a kis gondolatolvasó- és más fejében kutakodó háziszellemem társaságát. Épp a folyosó egyik ablakában ücsörögtem, egy újabb könyvet olvasva, amikor egy kisebb szünetet tartva a kert éjszakai díszkivilágítását kezdtem nézni. Ám az érdekes nem ez volt, hisz majdnem minden este ugyanez a látvány fogad, leszámítva egy aprócska különbséget, mégpedig, mintha az egyik épület mellett lenne valaki... Valaki, akinek a testtartása kísértetiesen ismerős volt, ám akármennyire is törtem az agyam, nem sikerült ésszerű magyarázatot találnom rá, hogy vajon mi a manót csinálhat kint ilyenkor? Pont itt, a suli kertjében?
Tettem egy kitérőt a szobám felé, majd miután megszabadultam a könyvtől én pedig magamra vettem még egy vastag pulcsit, kiosontam az udvarra, abban reménykedve, hogy Dzsin nem fog követni. A tornaterem épülete felé közelítve egyre kevésbé értettem a dolgot, hogy Darien hogy kerül ide ilyenkor, ám mivel este volt, inkább nem kiáltottam neki messziről. Ja hoppá, azt nappal se kéne... Mindegy is, helyette sietős léptekkel közelítettem, egészen addig, amíg fény derült a titok nyitjára... Nem Darien az, csupán összekevertem valakivel, aki... szappanbuborékokat fúj?!
~Fiú létére sötétedés után kiszökik az épületből, hogy szappanbuborékokat fújkáljon?
-Ez most komoly? -tettem fel csodálkozva a kérdést, bár csak utólag döbbentem rá, hogy ezt már nem magamban.

~Ezaaaz....és most illesszük őket...MI A...!!!~
A lány szavai gyakorlatilag a semmiből törnek rá, mitől úgy megijed, hogy az összes buborék egyszerre pukkad ki, és majdnem elejti játékszerét is, miközben hanyatt ugrana első rémületében, ha engedné a fal.
-Ezt meg hogy csináltad? - Kérdi, s kezével a szívéhez kap. - Senki sem tud így a közelembe lopózni... - A végét inkább elgondolkodva mondja, mint haragosan, sőt, kicsit mintha izgatott is lenne. Mióta hallja mások gondolatait, ha valaki a 10 méteres körzetén belül merészkedik, onnantól kezdve akár ordíthatná is, hogy "hahó itt vagyok", akkor sem lenne kevésbé feltűnő a számára, ez a lány azonban teljes csöndben volt egészen addig, amíg ki nem nyitotta a száját, és ilyesmit hetek óta nem tapasztalt senkinél.
-Várjunk csak...én most sem hallak téged. - Elkerekednek a szemei. A mostanra minden bizonnyal csodálkozó lány annyira csöndben van, ahogy azt elvárná valakitől, aki nem beszél, és már csak emiatt is úgy dönt, hogy egyenlőre inkább szimpatikusnak gondolja őt, mint ijesztőnek. - Hogy csinálod ezt? Te is telepata vagy ugye?

~Hoppá...
-Ne haragudj, nem akartam így rád ijeszteni. -mondom gyorsan, amikor meglátom, mennyire megijed szegény.
Pedig most még nem is ügyeltem rá, hogy csendben lopakodjak, csak... csak egyszerűen idesétáltam. Úgy tűnik, tényleg belemerült a játékba.
-Mit hogy csináltam? -kérdezek vissza értetlenül, ám a következő megjegyzésétől se lettem okosabb.
Se az azt követőtől, hogy nem hall engem. Még szép, mert meg se szólaltam.
~Lehet, hogy rossz ötlet volt idejönni? -vontam fel az egyik szemöldökömet, miközben azon agyaltam, hogy most vajon be van szívva, a buborékfújóban volt valami szer, vagy csak alapból nem százascsak elgurult a gyógyszere?
-Talán azért nem hallasz, mert nem szólaltam meg? -próbálkoztam óvatosan a válasszal- De még mindig nem tudom, mire gondolsz, hogy mit hogy csinálok... Ez amúgy hogy jön most ide? Amúgy fogjuk rá, valami olyasmi, bár nekem nem megy a gondolatolvasás... Miért kérded? Csak... nem érzékeled valahogy, ha mások a közeledbe kerülnek? Nálam meg nem működött a dolog? Mondd, hogy ez a helyzet és nem valami szociopata gyilkos vagy... -próbálkoztam, bár annyi bátorságot még nem gyűjtöttem, hogy közelebb menjek.
Csak annyit, hogy ne rohanjak vissza most rögtön visítva a suliba...

-Hmm? - Kérdi értetlenül, majd összevonja a szemöldökét, kezét az állára teszi, és újra végig gondolja, miket mondott eddig. ~Ó te jó ég.~ - Ne haragudj, csak olyan izgatott lettem - kezd bele a mentegetőzésbe. - Igen, gondolatolvasó vagyok, és ja, mondhatjuk, hogy van egy módszerem, amivel érzékelem, ha valaki a közelembe jön, méghozzá az, hogy olyankor rám zúdít mindent, ami épp az eszébe jut, marha idegesítő tud lenni...
Az utolsó megjegyzésen kicsit meglepődik. Még, hogy ő veszélyes elmebeteg? Na jó, az elmebeteg még oké, de veszélyes? Szeretne valami biztatót mondani, ám végül csak mosolyogva felemeli játékszerét.
-Lebuktam, hiba volt magammal cipelni a gyilkos fegyvert ugye? - Nevetve lép közelebb, hogy jobbját a lány felé nyújthassa. - Amúgy a nevem Sean Darrow. Itt élek én is, nem most szöktem be, nyugi.
~És újra valami, amiről nem hittem, hogy hiányozni fog. Nem tudom a nevét, mielőtt kimondja azt. Érdekes...~
Valamire még rá akart kérdezni, de mi is volt az...ja igen!
-Olyasmi? Hogy érted? Nem telepatizálsz - így kell ezt egyáltalán mondani? - hanem csak tárgyakat mozgatsz, vagy mi?