Tornaterem

Logan szavára még egy halvány mosolyt sem engetem meg magamnak, mert előtte elmagyarázta nekem, hogy a tekintélye miatt nem lehet kedvesebb, mint szokott, nem kivételezhet velem, és én ezt akkor sem felejtettem el, amikor beálltam a sorba úgy kihúzva magam, hogy csak úgy feszültem, és nem is állt szándékomban megszegni a neki tett ígéretemet, hogy meg sem fogom kísérteni, nyugodtan csinálhat úgy mindent, mint szokott. Később viszont ezt megbántam. Ó, de még mennyire...
Már a futás gyilkos volt. A feledik körnél már ki akartam szállni, hogy az önvédelem ennyit nem ér meg bármilyen húzós helyzete is kerülnék, inkább öljenek meg! Borzalmas volt a tempó, borzalmas volt a táv, amit le kellett futnunk, nekem pedig borzalmas volt a fizikai felkészültségem, ezzel most kellett szembesülnöm. Hiszen én könyvtáros voltam, néha nagy ritkán tornáztam otthon, de nagyon elnéző voltam magammal szemben, úgyhogy még annyira sem hajtottam meg soha magam, hogy lihegjek. Most meg a tüdőmet akartam egyfolytában kiköpni.
Sarah, aki Loganen kívül az egyetlen ismerős arc volt, akit nem csak látásból ismertem nagyon nehéz helyzetben volt a késése miatt, de nem tudtam felzárkózni mögé, mivel a lány sokkal jobb kondiban volt nálam. Páran trükkösen megoldották, hogy levágják az utat, de nekem ez meg sem fordult a fejemben, hiszen Logan azt mondta, hogy körbe, nem keresztül, úgyhogy nekem körbe kellett futnom az egészet.
Az utolsó kör után, amikor már folyamatosan kellet emlékeztetnem magamat, hogy én tulajdonképpen szeretem Logant, úgyhogy igazán eltekinthetek attól, hogy ráuszítsam Inimmát, egyszerűen végigterültem a földön, és zihálva, az oldalamat szorongatva, és semmi a világon nem tudott volna rávenni arra, hogy megmozduljak. Kivéve Logan hangját, mert az most félelmetesebbnek tűnt, mint mikor Kardfoghoz beszélt.
-Hogy mennyit? - nyüszítettem fel.
-Üdv a pokolban - morogta egy srác mellettem.
Nagy nehézkesen felálltam, és teljesítettem az ugrabugrálást, mert az tűnt a legkönnyebbnek. Aztán jött a felülés, ami mér nehezebb volt, harmincnál már eléggé remegett a testem, de csak letudtam mind az ötvenet. De a fekvőtámaszt egyszerűen képtelen voltam megcsinálni. Újra és újra visszazuhantam a hasamra, és nem hogy ötvenet, de még egyet sem tudtam rendesen megcsinálni. Végül arra gondoltam, azért valamit mégis alkotni kéne, úgyhogy letettem a térdeimet, hogy a nőivel próbálkozzam.
-Meg ne próbáld - suttogta ismét a srác mellettem. - Letépi a fejed, ha meglátja.
Erre rémültem egyenesítettem ki ismét a lábaimat, de bárhogy próbálkoztam, és esküszöm, hogy tényleg próbálkoztam, egyszerűen nem ment. Nagyon reméltem, hogy Logan nem figyelt árgus szemekkel, mert végül úgy döntöttem, hogy akkor haladhatunk tovább.
És akkor jött az akadálypálya. Arra jutottam, hogy jobb előbb, mint később, legalább túl leszek rajta, és ha ettől azt hiszi, hogy bátor vagyok, akkor talán elnézi nekem a bénázásomat még akkor is, ha látta.
-Majd én - lendítettem fel a kezem.
Vettem pár mély levegőt, aztán nekiiramodtam. Kifutni a faajtón példásan sikerült, egyszer sem mentem neki az ajtófélfának, sem semmilyen baki nem csúszott be. Az abroncsok között is csak kétszer hasaltam el, a veremtől meg hiába féltem, a kötélen lendülést végül nagyon is élveztem, hiszen az arcomba csapó szél és az előreszáguldás arra emlékeztetett, amikor Logannel romboltunk keresztül a városon a motorján.
-Juuuuuuuuuuj!
Aztán jött a trambulin, amin szívesen ugrándoztam volna még egy kicsit, de nem akartam veszteni a lendületből, úgyhogy nyomban felugrottam a falra, és elkapva az első kapaszkodót mászni kezdtem fölfelé. Nagyjából még egy méter hiányzott, amikor megcsúszott a lábam, és majdnem a mélybe zuhantam.
-Inimma! - sikoltottam fel, mire a kismadár azonnal megjelent, de persze segíteni nem tudott, csak kétségbeesetten csipogni körülöttem, aztán a szemem sarkából láttam, hogy Loganhez repül, és elkapva a csőrével a gallérját, húzni kezdte felém, hogy segítsen rajtam.
Nagy nehezen újabb kapaszkodót találtam a lábamnak, így ha Logan el is indult, hamarosan láthatta, hogy már megoldódott a probléma. másztam tovább, és hamarosan ki is kötöttem a fal túlsó végén. Ott magamban kijelentettem, hogy ebből elég, megyek a könyvtárba, de aztán higgadt arccal vártam be a többieket, hiszen mégiscsak végig kellett csinálnom, ha már elkezdtem, na meg szükségem is volt rá. De vajon nem lett volna egyszerűbb venni egy gázspray-t?

James mélységesen meglepődik azon, hogy Lily nem vette észre a direkt neki nyitva hagyott ajtókat. Na persze, ez teljesen nem igaz, a többi diáknak is szokott engedélyezni kiskapukat, ha ragaszkodnak az agyuk használatához is, de nekik többnyire inkább csak az ablakot hagyja nyitva az első emeleten. Természetesen senki sem olyan balga az osztályban, hogy le merjen maradni, és megkockáztatni, hogy a Rozsomák beérje őt, senki, csak az édes Lily, kinek egy negyed kör után a pasija már a nyakában liheg. Ahogy az izmos férfi beéri a pihegő könyvtárost, egyik izmos karjával átöleli a nőt, és az 9ölébe kapja, anélkül, hogy akár egy kicsit is vesztene a sebességéből, aztán lop egy gyors csókot tőle, és úgy futnak tovább pár száz métert. Annyira lemaradtak, hogy senki sem láthatta ezt, egyetlen kisdiák kivételével, ki nem szól semmit, csak elkerekedett szemekkel figyeli a büntetést, ami azért jár, ha beéri őt a sereghajtó, és rémültében turbó fokozatra kapcsol, ez ugyanis még annál is borzasztóbb, mint amit elképzelt.
-Ennyit segítettem, most viszont te jössz. Ne aggódj, előbb utóbb bele fogsz jönni.
Az edzés további részén úgy tesz, mintha nem venné észre kedvesen elégtelen teljesítményét a fekvőtámaszok közben, de azért biztos ami biztos vet pár rosszalló pillantást az a fertály felé, nehogy valaki gyanakodni kezdjen rájuk. A bemelegítés végeztével aztán mosolyogva áll félre a szőke nő útjából, hogy az elsőként hódíthassa meg az akadálypályát. Amíg ő ott művészkedik, senkit sem küld utána, és mivel háttal áll az osztálynak, senki sem láthatja, mennyire elmosolyodik, amikor meghallja azt, hogy: " Juuuuuuuuuuj! ".
-Nyugi, nem lesz semmi baja - szól rá a kismadárra, és tenyerével kedvesen lenyomja őt a vállára. - Látod, már át is mászott, minden rendben, menj, nézd meg.
Ezek után amint megindulna a következő diák - bárki is legyen az - tenyerét elé tartva megállítja őt, aztán a kapuhoz lép, és meghúz egy mögé rejtett gombot, mire a gumik közt apró, fél méter magas szögesdrótakadályuk ugranak elő a földből, az árok 15 méteresre szélesedik, a fal pedig háromszor akkorára nő a pálya végén, és a trambulin is eltűnik, helyette egy jó puha matracot tol oda valaki, amire szükség is lesz, mert egy másik segéd helyenként olajjal locsolja le a kapaszkodókat.
-Jól van, most már mehetsz! - Jelenti ki, kárörvendően vigyorogva.

Természetesen hiú remény volt azt gondolnom, hogy észrevétlenül csatlakozhatok a csapathoz, mivel Logan szemét még csak átverhetem, de a szaglását aligha, így azonnal lebukom és azonnal megnyerem magamnak az élfutó szerepét, még mielőtt egyet szusszanhatnék is.
Menydörgés szerű felszólítására persze mindenki nekilódul, így nincs más választásom, mint bevetni magam. Persze ahhoz már elég dörzsölt vagyok tanársegéd létemre, hogy észrevegyem a nyitva hagyott kiskapukat, amit feltételezem nem az osztály szép szemeiért, hanem Lily jelenlétének köszönhetjük és, amit próba szerencse alapon kipróbáltam, hogy vajon leordítja-e érte a hajamat. De szerencsére el volt foglalva mással, így csak arra kellett figyelnem, hogy az élen maradjak, ami így nem volt annyira megerőltető, hogy minden erőm elhagyjon, de így sem volt egy sétagalopp.
Aztán még alig lihegtük ki magunkat, jött az újabb tortúra, de hát ez Rozsomáktól még mindig igen csak visszafogott órai teljesítmény követelt, így aránylag hamar letudtam és így volt időm pihenni, míg kitalálja az újabb vesszőfutást, aminek elmagyarázása után csak meglepődve felhúztam a szemöldököm, hiszen ezt itt a leggyengébb is röhögve teljesíti.
~ Mi ütött Logan-ba? De talán hülye kérdés ez, hiszen valószínűleg ez is a drága Lily-nek köszönhető! Ne felejtsem el megköszönni neki az óra végén. Szerintem a többiek is örülnének, ha sűrűn bejárna. ~ vonom le a logikus következtetést.
Alaposan meglepődöm, hogy a lány jelentkezik elsőnek, hiszen már azt is rossz volt nézni, ahogy a fekvőtámaszokkal kínlódik, de hát egy ilyen könnyű pályát talán még ő is meg tud csinálni. Látszólag még élvezte is, bár a fallal meg gyűlt a baja és elő is hívta a madarát, igaz nem tudom mit tudott volna segíteni rajta, de aztán csak átkeveredett a falon.
Gondoltam itt az ideje, hogy gyorsan túlessek ezen a következő állomáson, mielőtt Rozsomák valami mást talál ki, de elkéstem, mert MÁST TALÁLT KI!
Megtorpantam a feltartott tenyere láttán és egyre elkeseredettebben láttam, hogy milyen akadálypályát varázsolt egy gombnyomásra elénk.
A szögesdrótos gumiugrálás még nem okozott gondot, bár elég magasra kellet ugrani és alaposan kivett belőlem, az árok az nagy falat volt, átugrani nem is lehetett, csak átmászni rajta, bár gondolom van olyan diák, akinek ez nem okoz majd gondot. A falmászás közben csak négyszer estem le, és most nagy hasznát vettem a páncélbőrömnek, de végül remegő lábakkal, de csak átértem a falon, az ott várakozó Lily-hez.
- Azt hiszem minden bűnömet ledolgoztam most kamatostól. – feküdtem le zihálva a földre és igyekeztem sok-sok oxigént begyűjteni.

Nem láttam, hogy teljesített a többi diák, hiszen a fal eltakarta őket a szemem elől. Gondoltam rá, hogy esetleg visszamegyek, de az hatalmas kerülő lett volna, arról nem is beszélve, hogy a végén még Logan azt fogja hinni, hogy még nem is mentem végig a pályán, még mindig sorban állok, és kezdhetem újra az egészet. Bár azt meg kell, hogy a köteleset szívesen kipróbáltam volna még egyszer, azért a többi, főleg az utolsó, a falmászós rémség nagyon nem hiányzott és eszem ágában sem volt újra végigcsinálni.
Azt azonban láttam, ahogy a fal mögöttem jócskán kinőtt a földből, eléggé megnehezítve az utánam érkezők dolgát. Lehet, hogy túl korán indultam el, és nekem is így kellett volna megmásznom? Ez vajon csalásnak minősül? Édes Istenem, hát mégiscsak kezdhetem újra a rajttól? Talán büntetésből addig le sem fekhetek, amíg valahogy össze nem hozom azt az ötven fekvőtámaszt? És ha ez az akadály ennyivel nehezebb lett, vajon mi a helyzet a többivel? Azokkal mi történt?
Ahogy sejtettem, a második már jóval több ideig szenvedett a pályán, mint én, hiszen neki sokkal hosszabb és nehezebb is volt minden. Még úgy is, hogy a várakozás és maga a feladat elvégzése közben egészen máshogy ketyegett az óra, még így is érzékeltem a különbséget. Hamarosan már a közvetlen közelből hallhattam egy ismerős hangot, ahogy lihegve próbál átjutni a falon, és a tompa puffanásokból ítélve többször is visszazuhant a földre. Nem egészen ilyesmire számítottam, hiszen a nyúlós anyag és a rugók feszülésének, majd a test ellendülésének hangjait kellett volna észlelnem, ahogy a trambulinra esik, majd visszapattan róla, de még csak nem is hasonlított rá. Azt mondanám, hogy inkább valami puhára esett, ami egyáltalán nem röpítette vissza a levegőbe, hanem neki magának kellett feltápászkodnia róla, és újra megpróbálnia.
Már éppen elindultam, hogy azért csak bekukucskáljak, hogy mi történt odaát, amikor megérkezett Sarah. Szegény lány teljesen kikészült, ahogy lihegve feküdt a földön, és igyekezett visszanyerni a lélegzetét.
-Mi történt? - guggoltam le mellé, és a tenyeremmel legyeztem az arcát. - Nehezebb lett a pálya? A fal is megnőtt. Mi folyik a másik oldalon?

A többi diák sem fogadja kitörő örömmel a változtatást, s bár akad pár kreatív, lángszórónak is beillő fiatal, Rozsomák azon kitétele után viszont, hogy ő is annyi kárt okoz majd mindenkiben, amennyi kárt ők okoznak a pályában elveszi mindenki kedvét a mutánskodástól, és csak szaladnak előre, rendíthetetlenül.
~Jól sikerült ez az árok, csak kár, hogy az igazgatóság nem engedett krokodilt tenni bele valamiért...~
Sarah teljesítménye még egész jónak volt mondható ahhoz mérve, ami utána jön, rengeteg diák huppan vissza a seggére, páran pedig még az abroncsos akadálypályán is alig tudnak átjutni, szóval hosszú percekig maradnak magukra a lányok a fal túlsó oldalán. Egy szakaszon a huppanások abbamaradnak, aztán puha léptek zaja zavarja meg a csendet, csak épp a másik irányból.
~Nem gondolod, hogy egy kicsit túldramatizáltad a dolgot abban a cetliben? "Ha nem térnék vissza, tudd meg, örökké szeretni foglak!"~
Az ismerős hang csak Sarah fejében visszhangzik, ám a lebegő ásványvizes üveget mindkét nő láthatja, ha már a fiú nem jön elő.
~Tessék, nekem úgyis fagypontnak kell elmagyaráznom, mi az az internet...lehet el leszek egy darabig.~
Közben csak kezdenek szállingózni az első diákok - néha hatan másznak át egyszerre a falon - a sort pedig rozsomák zárja, ki szokás szerint úgy mászik át a falon, mintha minden nap ezt csinálná...és azok alapján amiket mesélnek róla, minden nap ezt csinálja, vagy még rosszabbat...
-Jól van, ez egész tűrhető volt...persze éles harci helyzetben most hálát adnék az égnek, hogy Sarah Windsor igazgató úr szeme fénye, mert ő az egyetlen, aki életben maradna! Na, de elég a bemelegítésből, vissza a tornaterembe!
Az osztály most néz csak körbe, és elhűlve fedezi fel, hogy falakkal vannak körülvéve, s az egyetlen út visszafelé...nos, épp az, amin Rozsomák már mászik is felfelé. Ezúttal gyorsabban szánják rá magukat a diákok, hogy kövessék őt - alig néhány perc kell csak hozzá - ám mielőtt hozzáérhetnének a falhoz, az visszazsugorodik eredeti méretére, és az egyéb nehezítések is eltűnnek, hisz James ekkor ér oda ahhoz a bizonyos karhoz. Amint visszaérnek a tornaterembe, és felállnak a sorba, Rozsomák hátratett kézzel, szúrós szemekkel kezdi el méregetni a bandát, miközben előttük sétálgat.
-Rendben, mindenki válasszon magának párt, és elkezdhetünk végre gyakorolni. Sarah! Megtennéd, hogy kisegíted az új hölgyet?
Persze, ha tehetné szívesebben állna párba ő Lily-vel, de sajnos most pont páros a létszám, ha ő nincs benne, így aztán kimarad a jóból, és csak vezényelnie kell. A terem szélére áll, és bemutat pár ütést, amit egymással szemben kell majd gyakorolni, ő pedig aztán folyamatosan sétálgat, és ha valaki rosszul csinál valamit, természetesen azonnal korrigálja a dolgot a maga elragadó stílusában.
-Várj, ez így nem jó - szól rá Lily-re, s hátulról átöleli őt, hogy a helyes testtartásba mozgassa őt...kicsit jobban elidőzve a kelleténél. - Jól van, folytassátok!
Ahogy hátat fordít, a Sarah-ék melletti pár összesúg.
-Te jó ég, mivel érdemelte ki ezt szegény lány? Logan rászállt a szőkére...
-Biztos azért mert könyvtáros...sosem szerette az aktakukacokat.
Logan erre nem szól semmit - pedig természetesen hallotta - csak elmosolyodik, és tovább sétálgat a gyakorló párosok közt.

~Ugyan édes, most, hogy van csaja, olyan, mint egy jóllakott óvodás, ráadásul kedvel is téged, nem kell aggódnod, Fagypont ellenben...valahogy nem tudom elképzelni, hogy randizna. Na mindegy, sok szerencsét.~
A tornateremben remekül halad szinte mindenki...kivéve egy bizonyos párt, akik olyannyira népszerűek, hogy aki csak teheti, őket bámulja gyakorlás közben. Rozsomák persze mindenkit rendre utasít, de sajnos ennyi felé egyszerre még ő sem tud figyelni, úgyhogy végül inkább a Sarah+Lily pároshoz lépdel, s megint a kedves szőke lány mögé áll, hatalmas árnyéka pedig rosszat sejtetően vetül rá mindkettejükre.
-Fúria, vedd át egy kicsit az órát - parancsol rá, aztán felsegíti Lily-t, s tekintete a szokott szigort hordozza magában. Oldalra sandít a diákokra, mire azok hihetetlen sebességgel kapják félre a tekintetük, aztán mosolyogva Lily-re kacsint, finoman megfogja a nő két öklét, és felemeli azokat.
-Talán, ha velem kell edzeni, nem ökörködöd majd el - kezd hozzá komolyan, aztán amikor közelebb hajol, hogy a lány tartását is megigazítja, oda súgja - és ugye tudod, hogy én sosem ütnélek meg?
Hátrébb hajol, felveszi ő is az alap harcállást, aztán fejével int a lánynak.
-Na jó, mutasd meg, hogyan ütsz. Ne kímélj.
Természetesen olyan messze áll, hogy esélye sem lenne a nőnek eltalálni őt, biztos ami biztos.

Nagyon feszélyezett, hogy annyian minket bámultak, de ugyan mit tehettem volna? Én igazán igyekeztem mindent jól csinálni, de amikor oly nagy ritkán veszélybe kerültem, akkor is, ameddig csak tudtam, elkerültem a verekedést, és az az egy-két mozdulat, amit akkor bevetettem is leginkább csak lendületes csapkodás volt nulla tervezéssel és nulla pontossággal (lehet tippelni, hogy hány százalékos eredményességgel...). Szegény Sarah-t nagyon sajnáltam, hát hogy fog ő így rendesen gyakorolni? Leginkább sehogy. Elrontottam az óráját. De a lány mégis kedves és türelmes volt, amiért nagyon hálás voltam neki. Még akkor is, ha néhányszor bekaptam egy-két ütést, elvégre az én hibám volt, amiről mindig biztosítottam is. Ő mindent jól csinált, én voltam hasznavehetetlen. Még tényleg nagyon sokat kellett tanulnom.
-Mi... mi... micsoda? - meresztettem nagy szemeket Loganre, amikor elvette tőlem a páromat.
Most kiküld az óráról, hogy ne tartsam itt fel a többieket? Vagy egyszerűen bevág egy karót? Ja, várjunk, azt nekem nem tud. Akkor tényleg csak kiküld. Vagy jól letol, amiért ilyen béna vagyok.
-Én nem is ökörködtem el - ráztam a fejem, hogy kijavítsam a tévedést. - Lehet, hogy kívülről úgy tűnt, de hidd el... higgye el, professzor úr, én mindent megtettem, hogy jól csináljam.
Amit súgott váratlanul ért. Miért valaki más esetleg megütne? Nem arról volt szó, hogy itt nem komolyan harcolunk, csak gyakorlunk? De nem volt időm ezen fennakadni, mivel már helyre is tette a tagjaimat, hogy rendesen álljak, és felkészült az összecsapásra. Én pedig engedelmesen bólintottam, ökölbe szorítottam a kezeimet, és felidéztem a mozdulatsort, amit most Loganen kellett alkalmaznom.
Na, de hogyan? Vele nem tudom gyakorolni. A karjaim lejjebb ereszkedtek, az ujjaim kibomlottak a szoros tartásukból, ahogy belenéztem azokba a szemekbe, amik mindig szeretőn csillogtak rám, a karokra, amik gyengéden, forrón szoktak ölelni, a szakáll tengerbe rejtett ajkakra, amelyekkel nincs fél órája, hogy lelkes csókot váltottam. Hogy is üthetném meg ezt a férfit? Őt, aki sosem bántanék? Még akkor is, ha minden bizonnyal ki tudja védeni, és ha nem, nekem még mindig jobban fájna, mint neki, hogy támadhatnék rá, amikor legszívesebben mindentől megóvnám, még a ráeső porszemektől is?
De ugyanakkor más képek sejlettek fel. A képek azokról a rázós helyzetekről, amikor bajban voltunk, és én tehetetlenül álltam, és vártam, hogy valaki segítsen, pedig ha ismertem volna például ezt a fogást, én is tehettem volna valamit. Legközelebb talán pont ezen fog múlni, hogy meg tudom-e védeni Logant.
Ismét felemeltem a kezeimet, amiket megint ökölbe szorítottam, és megpróbáltam Logan helyébe valaki mást képzelni, akinél azt sem bánnám, ha sikerülne az ütés. Kardfog! Remek! Leszegtem a fejem, mint a torreádort felöklelni készülő bika, a szemeimet dühösen húztam össze, és nagy erővel indítottam meg a támadást az ellenfelem felé. Persze olyan távolságban álltunk egymástól, hogy még siker esetén is csak a levegő bánja a sikeremet, de ahogy felidéződött bennem, mit tett az a szörnyeteg, akaratlanul is léptem egyet előre, miközben egyre ismételgettem a mozdulatsort.
Ennek az lett az eredménye, hogy eltaláltam Logant. Egy borzalmasan nagyon behúztam neki, egészen pontosan a vállát találtam, ami bizony nagyon fájdalmas ütés tud lenni. Azonnal hátra is ugrottam, és összegörnyedve, nyöszörögve szorongattam sajgó kezemet.
-Juuuj! - nyüszögtem, most egészen máshogy, mint mikor kétszázzal száguldoztunk a motorján. - Ez... ez... úristen!
Megpróbáltam lerázni, de hamar rájöttem, hogy ez rossz ötlet volt, mivel a két törött csont a mutató- és a középső ujjamban ezt nem köszönte meg.
-Ne haragudj, hogy megütöttelek - néztem Loganre, miközben már könnyek szöktek a szemembe a fájdalomtól. - De így nem tudom folytatni az órát. Várj, mindjárt jövök.
Kisiettem a teremből, és nagyjából öt perc múlva már vissza is tértem. Nem voltam elég ügyes, így néhány vércsepp a trikómon maradt, de a kezem már teljesen egészséges volt, és készen állt a gyakorlás folytatására.
-Inkább ez, mint hogy itt kelljen lábadozni - vontam vállat. - Ez gyorsabb.

Azt hittem Logan majd leordítja a fejem, hogy megütöttem a társamat, de meglepő módon ma ő volt a türelem és megbocsátás mintaképe, így aztán pár lépést hátrálva, még mindig alig magamhoz térve bólintottam, mikor átadta nekem az órát, hogy majd ő foglalkozzon Lilyvel.
~ Szegény lány, majd az óra után kifaggatom, hogy mivel sikerült így magára haragítani Logant Bár azért furcs, ha dühös, akkor nem így szokott viselkedni! Vagy ez olyan vihar előtti csend? ~ meditáltam magamban, aztán az osztályhoz fordultam, akik egy emberként pont akkor kapták le a párosról a tekintetüket, mikor Logan feléjük pillantott.
- Na, akkor folytassuk tovább a gyakorlást! – léptem közelebb és emeltem meg a hangom, hogy rám figyeljenek. – A következő mozdulatsor védésből és támadásból fog állni és aki nem teszi oda magát és nem figyel, annak én állok be párnak. Érthető vagyok? – néztem szigorúan rájuk és mivel már volt részük pár órámban, így tudták, hogy nem viccelek.
- Vagy esetleg később Logan tanár úrral is lebótolhatja az a szerencsétlen, akir lazításon kapok. – tettem hozzá még zordabban.
Innentől nem nagyon volt oldalra pillantgatás, mert senki nem akarta egyik lehetőséget sem megkockáztatni. Ha akartak is valamit mondani Lilynek, akkor azt majd az óra végén megtehetik, most jobb, ha nem szólunk bele a magán okításba, mert az nem vezetne jóra.
Pár gyakorlattal később, azért csak ránéztem Rozsomákra, hogy mit szeretne, és ha megelégelte Lily ugráltatását, akár vissza is veheti az órát, bár én nagyon élveztem, hogy ennyivel megúszhatom, hiszen már nem volt sok, talán 15 perc a csöngetésig, már nem jöhetett semmi nagy durranás.
De mielőtt megmukkanhattam volna, láttam Lilyt a kezét szorongatva kirohanni és inkább csendben maradtam, de pár perc múlva viszont nagy meglepetésemre visszatért és nagyon úgy nézett ki, hogy fittebb, mint valaha, bár az a vérfolt a ruháján nem nagyon tetszett.
- Tanár úr visszaveszi az osztályt? - nyeltem egy nagyot és a kérdéseimet egyelőre elnapoltam.

Meg sem próbálja kivédeni Lily ütését, s ennek köszönhető, hogy az talál, meg persze annak is, hogy a vártnál jóval gyorsabban mozog ez az ártatlan könyvtáros lány.
~Bakker...~
Szemeiben egy múló pillanatra felvillan az aggodalom, ahogy kedvese a kezét rázza, miután bemosott neki egy szép nagyot, s akkor sem nyugszik meg igazán, amikor a lány kirohan az óráról. A véres póló erre aztán rátesz még egy lapáttal...
-Ez kezd ijesztő lenni...remélem senki sem látott közben... - suttogja, leginkább azért, mert lövése sincs, mit kéne ilyenkor mondania. A barátnője most ölte meg magát, hogy ne kelljen lábadoznia, ez annyira bizarr...
~Hogy mi van???~
-Tanár úr? - Kérdi, olyan hangon, amitől megfagy a levegő, s lassan Sarah-ra emeli tekintetét. - Nem, folytasd csak. Annyira jól csinálod, hogy úgy döntöttem, itt maradhatsz, hogy a következő osztályon is gyakorolj.
Ez után visszafordul a szőke szépség felé, újra segít neki megtalálni a helyes tartást, aztán gyengéden megragadja az egyik öklét, és a gyomrához vezeti.
-A puhább részekre célozz, mint a hasam, vagy... - nyel egyet. - Nos, ha nagy a baj...ha TÉNYLEG nagy a baj, akár egy arasszal lejjebb is. Mellkasra, és a fölé ne üss, ott van az emberi test a legjobban felkészülve a támadásokra, ráadásul látom is az öklöd.

Sarah legalább annyira tiszteletet parancsoló volt, mint Logan, ami az ő esetében csak még hatásosabb volt, hiszen nehezen feltételezte volna bárki is róla, hogy ennyire erőteljesen tud fegyelmet tartani, elvégre olyan kedves babaarca volt, hogy inkább azt hittem, majd szépen, halk szavakkal kéri meg az osztályt, hogy dolgozzunk rendesen, és néha majd finoman meg is simogatja néhány diák arcát, ha esetleg elszontyolodik, hogy nem megy neki a mozdulatsor, amit épp gyakoroltunk. Helyette egy fiatal, női Logant kaptunk. Lenyűgözve figyeltem, hogy érte el másodpercek alatt, hogy mindenki, mint a gép folytatta a munkát, miközben már egy pillantást sem mertek felénk vetni. Nem semmi ez a Sarah!
Az ujjtörésemmel viszont már sikeresen magamra vontam több diák figyelmét is, aminek ugyan nem nagyon örültem, de hamar ,,orvosoltam" a problémát, bár egy diplomás orvos biztos szívszélhűdést kapna tőle, hogy halállal gyógyítom a csonttörést. Viszont mentségemre legyen szólva, nálam tényleg ez a leghatékonyabb orvosság, arról nem is beszélve, hogy máson eszem ágában sem lenne kipróbálni.
-Ne aggódj, elmosogattam magam után - biztosítottam Logant. - Egyébként meg ettől ne ijedj meg, tudod, hogy nekem nem esik bajom, ha meghalok. Na, gyakoroljunk. Ígérem, hogy most ügyesebb leszek.
Mivel Sarah tovább maradhatott a tanár szerepében, úgy hallottam, még ezután az óra után is, így a partnerem továbbra is Logan maradt. Felkészültem hát, hogy megint teljes erőbedobással vonatkoztassak el attól, hogy ki áll előttem. Ezt persze nagyban megnehezítette, hogy olyan végtelen gyengédséggel ért hozzám, hogy azt hittem, ott helyben elolvadok, főleg, ahogy még a pocakjához is hozzáértem.
-O-oo-kkké - suttogtam fülig pirulva, miközben engedelmesen koncentráltam arra, hogy a hasára célozzak, vagy egyéb puha részek felé. - Szóval hasra... vagy egy arasszal lejjebb - bólintottam, de ahogy elindítottam a kezemet egy arasszal lejjebb, amint rájöttem, hogy mire is gondolt, lángoló arccal ugrottam hátrébb. - Jesszusom! Én ott soha... én nem... én képtelen lennék... Úristen! Még, hogy egy arasszal... ne már...
Be kellett látnom, hogy ez így nem fog menni. Már attól is borzalmasan éreztem magam, hogy az előbb megütöttem, de hogy még részletezi is, hogy hova célozzak, amikor felé ütök... és pont ott...
-Nem... nem gyakorolhatnék mégis inkább Sarah-val? - néztem rá kérlelőn. - Veled nem megy.... téged sosem tudnálak bántani... nem... nem kaphatnék inkább egy Sarah-t?
Persze nem mintha Sarah-t szívesen megütöttem volna, de az más volt. Logan volt az, akivel nap mint nap szerető, gyengéd érintéseket váltottunk, akivel összebújtunk, akivel cirógattuk egymást, aki ha eszembe jutott, rögtön egy finom, meleg öleléssel együtt gondoltam rá. Nem tudtam most hirtelen ellenségként kezelni, még akkor sem, ha csupán gyakorlás volt. Még csak úgy tenni sem tudtam, mintha megütném.

Akár mennyire is szerettem volna visszapasszolni az osztály, úgy látszik ma ez nem fog sikerülni, annyira rákattant Logan Lilyre. Még a szokatlan megszólítás, amit direkt használtam sem tudta kihozni a sodrából, ami most már több, mint gyanússá tette a dolgot, hogy Lily nem büntetésből van itt, hanem talán………..magától?
Erre a gondolatra hevesen megráztam a fejem, hiszen ki az az őrült, aki önszántából hajlandó Logan túlélő foglalkozásain részt venni? Senki, vagy egy másik őrült!
Összehúzott szemekkel kezdtem őket figyelni, amennyire csak lehetett észrevétlen, miközben az osztály tovább gyakorolt, de most már, hogy én sem koncentráltam rájuk drákói szigorral, így itt is, ott is susmorogni kezdtek, bár, ha oda néztem mindenki lázasan dolgozott.
Azt kellett látnom, hogy mikor Rozsomák Lilyhez ért, vagy mutatott neki valamit, a szigorú, kőbevésett arcizmok lehetetlenül ellágyultak és ….. és LOGAN KEDVES VOLT ÉD GYENGÉD!!!!!
~ Á biztosan rosszul látom és ez csak valami szokatlan előjátéka egy kirobban viharnak. ~ nyugtattam meg magam, méret még ez is jobb magyarázat volt, még ha sok jóval nem kecsegtetett, mint az amit nem tudtam elképzelni.
Már az is meglepő volt, hogy Lily pont egy Logan félével akart randizni, de hát ennyi tortúra után gondoltam csak meg jön az esze, de rá kellett jönnöm lassan, hogy nincs tortúra, csak pirulás, csak elfojtott mosolyok, játékos érintések.
Az eszem megáll!!!!

-Tudom, hogy nem nagy dolog de...van ám az iskolában gyógyító mutáns is, szóval örülnék, ha nem szoknál rá a túlvilági túráidra ennyire.
Lily zavarát látva természetesen most is szélesen elmosolyodik, de csak egy pillanatra, mert aztán eszébe jut, hol van, kik között, és hányan bámulják éppen, szóval inkább átvált a szokásos, barátságos vicsorításra, mely olyan ádáz, hogy a legtöbben akkor sem éreznék magukat biztonságban, ha szájkosárban lenne, és csak TV-ben látnák.
-Ugyan már Lilian! - Szól rá, a tiltakozását halva - Sarah-t talán szívesebben püfölnéd?
Karjával a barna hajú lány felé mutat, aztán morcosan rásandít, és bólint egyet.
-Na igen, meg tudom érteni...viszont a hapsija gondolatolvasó, úgyhogy inkább ne vele kekeckedj, és egyébként is, te vagy a kedvenc diákom, szóval ne szégyenlősködj, és mutasd meg végre hogyan mosnál be nekem egyet úgy istenigazán!
Az óra közben véget ér, és ha Sarah kérdőn nézne Rozsomákra, hogy elengedheti-e a kölyköket, a férfi csak némán bólint, utána viszont csak kedvesére koncentrál...nem mer mást tenni az előző tanácsai után.
-Gyerünk, tudom, hogy képes vagy rá.

Teljesen megértettem Sarah döbbenetét és meglepettségét, hiszen ő nyilván jobban felkészült, ügyesebb diákokhoz szokott, ő maga is kiválóan végezte a feladatokat, erre megjelenek én, és még egy legalább nagy vonalakban szabályos mozdulatot sem tudtam összehozni. Én sem értettem, hogy tulajdonképpen mit is keresek itt, hiszen nekem valami extra kezdő magán kurzuson kéne lennem, nem itt, hogy feltartsak mindenkit, akik haladnának az órával, de újra meg újra visszatévedt rám kíváncsi tekintetük, hogy most vajon mit fogok elbénázni. De legalább Logant nem hoztam még ki a sodrából, bár néha olyan szigorú volt, hogy szinte már éreztem, ahogy több centimétert összemegyek. Persze megbeszéltük, hogy nem kivételezhet velem, hiszen még nem verné nagydobra, hogy együtt vagyunk, de akkor is nehéz volt megszoknom ezt az új, kifejezetten ijesztő Logant.
-Óra van - emlékeztettem. - Emiatt nem rángathatom ki, hiszen látod, boldogultam egyedül is.
De aztán rögtön fontosabb témára terelődött a szó, mint a halálom.
-Dehogyis - tiltakoztam egy kicsit megszeppenve, mert a morbid feltételezés mellett nem voltam hozzászokva, hogy Liliannek szólítsanak. - Nem akarom én megütni. Igazából nem akarok megütni senkit. Nem lehetne úgy megtanulni verekedni, hogy közben nem verekszem?
Amikor megtudtam, hogy mit is tud Sarah párja, lassan a szám elé húztam a kezemet, hogy rászorítsam, és elkerekedett szemekkel kezdjek el üzenni az ismeretlen férfinak.
~NE HARAGUDJ, SARAH SZERELME! ÉN IGAZÁN NEM AKARTAM BÁNATNI SARAH-T. VALÓJÁBAN NEM IS BÁNTOTTAM, DE CSAK AZ ÖNVÉDELMET TANULJUK, ÚGYHOGY BÁRMI FURCSÁT OLVASTÁL KI A FEJEMBŐL, NEM ÚGY GONDOLTAM, ÉN NEM AKAROM BÁNTANI ŐT, HISZEN OLYAN KEDVES VOLT VELEM MINDIG, NAGYON KÉRLEK HIDD EL, ÉS NE BÜNTESS MEG MINDENFÉLE RÉMSÉGES KÉPEKKEL!~
Az órának közben vége lett, és a diákok elkezdtek kifelé szállingózni a teremből. A legtöbben hanyatt-homlok menekültek kifelé, de sokan nyíltan bámultak meg minket, összesúgtak, és valamilyen érthetetlen okból kifolyólag meg mernék rá esküdni, hogy szánalmat láttam egyikük-másikuk szemében megcsillanni. Én magam megpróbáltam nem foglalkozni velük, csak Srah-ra vetettem egy kérlelő pillantást.
-Itt maradsz?
Valahogy kellett most egy félig-meddig még mindig diák támogatása, aki még ráadásul nő is volt, és akivel talán Logan előbb-utóbb megengedi, hogy gyakoroljak.
-És megkéred a barátodat, hogy ne hipnotizáljon, mert kiálltam ellened? Vagy kábítson el, vagy nem tudom, mit tud csinálni.
Sóhajtottam egy nagyon mélyet, és felkészültem az ütésre. Néhány másodpercre behunytam a szemem. Kardfog vigyorgó képét láttam magam előtt, miután megölte Orlando bácsit és Carla nénit, és engem is széttépni készült, mielőtt Logannel is végezne. Fellángolt bennem az a düh, amit akkor jórészt elnyomott a rémület, és most csak erre a gyűlöletre és haragra koncentráltam, hogy amikor kinyitottam a szemem, egy pillanatra nem is Logant láttam, hanem Kardfogat. Ökölbe szorított kezem pedig lendült, és megfeledkezve a mozdulatsorról, amit gyakorolni kellett volna egy jobb egyenessel egyenesen a férfi arcába sújtottam, hogy megbosszuljam rajta minden gaztettét, amit valaha elkövetett. Legalább annyira fájt, mint az imént, de most nem törött csontom.
-Úristen! - sikkantottam fel, és a következő pillanatban már Logan nyakába is ugrottam, hogy megölelgessem, és végtelen gyengédséggel puszilgassam meg a helyet, ahova az előbb ütöttem. - Sajnálom, édesem, ne haragudj. Jól vagy? Egyben vagy? Nagyon fáj?

Már nem tartott sokáig ez a rendhagyó tornaóra és mielőtt még nagyon elszabadultak volna a susmogások, hála az égnek vége is lett, így már csak az volt hátra, hogy Logan végre észrevegye, hogy mi is a világon vagyunk és kiengedje az osztályt a karmai közül.
Mikor egy biccentéssel jóváhagyta a dolgot, akkor mindenki felszabadultan rohant, hogy mielőbb kint legyen, de páran még együtt érzően pislogtak Lily felé. Én is készültem el fele, kaján vigyorral az arcomon, hogy ennyivel megúsztam, mikor meghallottam a lány kérését és megtorpantam.
- Mi van? Sean? Hogy jön ide a barátom? - néztem rá megrökönyödve, és egy árva kukkot sem értve az egészből. - Miért is hipnotizálna téged?
Egyikükről a másikra néztem kérdőn, mert éltem a gyanúperrel, hogy Rozsi valamit bebeszélt Lilynek.
Aztán nem túl lelkesen, de bólintottam és a lány mellé állva, figyeltem, ahogy neki készül az ütésnek. Szinte látni lehetett az arcán végigfutó érzelem kavalkádot és a gyűlölet lángját felvillanni az ütés előtt, ami nagyot csattant Logan állkapcsán. Felszisszentem, mert azt hittem a lánynak eltört a keze, de bár látszott rajta a fájdalma grimasz, mindent félresöpört az aggódás hulláma és tágra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy a félelmetes és rettegett Rozsomák nyakába veti magát, aztán agyon ajnározz, csókolgatja, simogatja, kedvesen becézgetve.
Én meg álltam ott földbegyökerezett lábakkal, elakadó lélegzettel.
- Azt.....azt....hiszem, nekem.....mennem kell. - találtam meg a hangom és igyekeztem láthatatlanná válni ismét,a mi most sikerült is, hála annak, hogy egymáson kívül nem nagyon figyeltek másra.
Mikor kiértem az ajtón kívül, egy mázsás kő gördült le a szívemről és nagyon szusszantam.
- Húúú! Ez kemény volt!

// Köszönöm a játékot - nagyon-nagyon jó volt //

-..és ezért kell vírusirtó, főleg ha ilyen oldalakra nézel fel, mint ez itt...várj egy kicsit...
Mostanra Sean-nak egész jól megy, hogy nem figyel oda minden gondolatra, nagyjából úgy, mint amikor az ember átsétál egy tömött osztálytermen, ahol a diákok mindenről beszélnek egymással, csak az óra anyagáról sem...vagy akár arról, teljesen mindegy úgysem figyel, és ez a lényeg! Viszont, ha valaki szinte már ordít neki, na azt meghallja.
~Héhéhééé, nyugodj meg Lily. Nem olvasom mindenki gondolatait megállás nélkül, mint valami perverz, arról nem is beszélve, hogy Sarah ügyes lány, tud magára vigyázni, úgyhogy csak nyugalom.~
Az üzenet elküldése után megrázza a fejét, és visszafordul Fagypont felé.
-Esküszöm, ez jobb mint a Facebook.
-Az micsoda?
-Ja igaz...várj...

-Nem csak itt te, a gyengélkedőn van egy nővérke, aki érintéssel el tudja tüntetni a bibiket. Szépen is nézne ki ez a suli, ha nem dolgozna itt valaki, ezzel a képességgel.
Bár nagyon résen van, arra megint nem számít, hogy Lily egész máshova fog ütni, mint megbeszélték. Azzal még nem lenne gond, hogy védekezzen, hisz biztos volt benne, hogy a nő megint csak akkor fog támadni, ha kellőképpen felidegesíti magát, ám Logan inkább az alsó fertályon védekezik, elvégre AZ nagyon tud fájni. Mikor aztán a szeme felé lendül az ököl, próbálja kikerülni, amennyire csak lehet, hogy ne találja telibe kemény arccsontját kedvese.
-Wow - mondja, majd elismerően füttyent - nem is...hé...nyugi...semmi bajom...hé...na...
Végül feladja a dolgot, és ő is csak szorosan magához öleli Lily-t. Sarah szökési terve kivételesen fel sem tűnik neki, annyira lefoglalja őt az aggódó szépség vele szemben.
-Tényleg nincs semmi bajom, neked viszont nem oda kéne ütni te, ráadásul fölösleges tényleg megütnöd. Mára viszont azt hiszem elég lesz. Holnap remélem egy kicsit bátrabb leszel. Mi lenne, ha visszavonulnánk, és a következő órát megtarthatná...Sarah? SARAH!?
Gyorsan körbetekint, de a tanársegédet nem látja már sehol.
-Hova tűnt ez a lány...csak kerüljön a...
Újra becsengetnek, jelezve, hogy milyen fájdalmasan gyorsan véget ért a szünet. Logan épp az előtt ereszti el kedvesét, mielőtt becsődülne a következő osztály.
-Nos...akkor asszem én tartom meg ezt az órát is. Remélem érthető volt, miért kellett itt maradnod óra után, és...várlak a következőn holnap.
~Sean...kéne egy helyettesítő tanár ide de gyorsan. Sean? SEAN!!!~

~Nem itt vagyok...ücsörgök csak a szerverteremben, és hallgatom a milliónyi ventilátor lágy zúgását. Nem hallok semmiiiiit~

//Köszönöm a játékot lányok, jó volt nagyon //

-Azért mert megtámadtalak gyakorlás közben - magyaráztam Sarah-nak. - Ha tényleg olyan vérszomjas, lehet, hogy azonnal a védelmedre kel, és akkor nekem végem. De én igazán nem akartalak bántani.
Aztán szerencsére megérkezett Sean üzenete a fejemben (egész biztos vagyok benne, hogy pszichiáter napok alatt őrülne meg ezen a helyen), úgyhogy megnyugodhattam, az agyamat nem fenyegette veszély.
~Köszi, de hidd el, tényleg sosem ütném meg. De az nagyon kedves, ha nem törsz az életemre, hálás vagyok érte.~
A bevitt jobb egyenesem után mintha elismerést véltem volna felfedezni Logan hangjában és arckifejezésében, de alig figyeltem rá. Hiszen megütöttem ezt a drága embert, akit csak simogatni lenne szabad, és ha nekem ennyire fáj, mennyire fájhat neki! Igaz, az utolsó pillanatban sikerült elrántania a fejét, így nem találtam telibe, de még így is jókorát csattant. Nem hittem, hogy tudok annyi puszit lehelni az arcára, hogy ezt jóvá tegyem, főleg, hogy tényleg nem ezt beszéltük meg nekem a hasára kellett volna céloznom vagy... egy arasszal lejjebb...
-Nem akartalak - ráztam a fejemet bele a nyakába. - De éppen azért, mert téged nem is tudnálak, inkább Kardfogat képzeltem a helyedbe... ő meg megérdemelné. És... így jött k. Sajnálom, úgy sajnálom. Megígérem, hogy ez többet nem fordul elő. Szegény édesem, hogy tehettem veled ilyet!
Ahogy Sarah-t kezdte el keresgélni, én is körülnéztem, de nem találtam sehol. Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mikor szívódhatott fel, de az utolsó emlékem az volt róla, hogy odaállt mellém, amikor támadni készültem. Utána már Logannel voltam elfoglalva.
-Akkor ezek szerint még egy óra, amíg együtt lehetünk? - néztem rá szomorúan. - Hát... jó. Első a munka. De majd siess nagyon.
Még egy búcsúcsókot nyomtam az ajkaira, aztán visszasiettem a szobámba, lezuhanyoztam, átöltöztem valami kényelmesbe, majd egy könyvvel a kezemben bedőltem az ágyba, hogy lazítsak egy kicsit. Hiábavaló fáradozás volt, mire sikerült kiválogatnom a megfelelő olvasmányt, mivel mire kettőt pislogtam, már el is nyomott az álom, és aludtam másnap hajnalig, mint akit fejbe vágtak, még ha ágyút is süthettek volna el mellettem, arra sem ébredtem volna fel.

//Én is köszönöm a játékot, tanár úr és tanársegéd kisasszony, nagyon élveztem //