Tornaterem

-Ó, így már világos.
~Ezek szerint azt nem hallod amire gondolok, szuper. Ha mégis, akkor azért szólj, oké?
-Egy gondolatolvasó, aki nem tud a gondolataimban olvasni... Ez tetszik! -jegyeztem meg egy széles vigyorral.
Mivel a kézfogásokért még mindig nem voltam oda túlzottan, így maradt a jól megszokott kis meghajlásos köszöntésem.
-Ratna Nayar, örvendek... -mutatkoztam be én is, ám a vezetékneve hallatán azért meglepődtem egy kissé.
Gondolkozni kezdtem, hogy hogyan kérdezzek rá, hogy ismeri-e Darient, úgy, hogy nem... áh, ez így hülyeség... Inkább majd az érintettet megkérdezem, az a biztos, és akkor még csak nem is mondhatja, hogy kikotyogtam a nevét másoknak... Mindenesetre a mosolygást nem sikerült elfojtanom, így mikor Sean közli, hogy itt él, biztos ami biztos, már neki is szegezem a következő kérdésemet:
-Mint tanár, vagy mint diák? Inkább most tisztázzuk, mielőtt megint beégetem magam...
Majd a következő kérdésére:
-A tárgyak mozgatása az tudtommal telekinézis... Vagyis a tárgyak mozgatása megy, csak nem gondolatokkal, hanem manuális módon. Én... a hangulatokat tudom befolyásolni. Jó kedv, rossz kedv, öröm, bánat, meg hasonlók...

Ratna gondolatait nem hallja ugyan, de látni azért látja azt a huncut arckifejezést, amit az emberek tipikusan akkor vágnak, amikor felteszik magukban a kérdést, hogy"Akkor ezt is hallod, ugye? Vagy nem?". Két rövid hét alatt olyan sokszor hallotta már, hogy most kimondhatatlanul örül neki, hogy megússza. Egyre szimpatikusabb ez a lány.
-És ha már itt tartunk, informatikus is vagyok, akinek nincs számítógépe. - Teszi hozzá keserédes vigyorral.
A bemutatkozási módon legalább annyira meglepődik, mint annak idején édesapja, de most nem ez a legfontosabb dolga, ugyanis nem Ratna az egyetlen, aki ismerős nevet hallott az imént. Keze újra az álláa vándorol, és a cipője talpát tanulmányozva gondolkodóba esik.
~Ratna Nayar...Ratna...hol hallottam már ezt a nevet...Ratna...Sarah mesélt róla valamit, de mit...várjunk...csak nem??~
-Jesszus, te vagy az, akivel Sarah megviccelte Logan-t? - Kérdi szélesen vigyorogva, hisz mégis hány Ratna mászkálhat az iskolában? Mármint, nyilván az általános logika itt nem ér sokat, hisz a legtöbb suliban ritkább a repülő diák, mint azok, akiknek egzotikusnak hangzó keresztneve van, de akkor is! - Ha igen, akkor már rengeteget hallottam rólad!
Picit csodálkozik az ezt követő kérdésen. A feltételezés is furcsa, ő mint tanár? Sebaj, megpróbálja bókként felfognia dolgot.
-Igazán egyik sem - feleli őszintén - egyszer már elvégeztem ezt a sulit, csak azóta kiderült, hogy tényleg mutáns vagyok, úgyhogy visszajöttem, de matekra meg ilyesmikre nem járok be, csak az izgi órákra.
~Meg amik nincsenek túl korán, és Sarah is ott van...~
-Manuális tárgymozgatás, izgalmas képesség - jegyzi meg vigyorogva - remélem csak jóra használod...vagy a tanári kar bosszantására. - Aztán végre megtudja, mi Ratna képessége. Kicsit meglepődik, bár már az is elég furcsa volt, hogy egy ilyen aranyos, látszólag törékeny lány úgy blokkolja őt, hogy észre sem veszi, de hát a telepatáknál a látszat csal ugye... - Tehát, akkor olyan vagy, mint Emma a Mutant X-ből?

-Uhh, te szegény... Ez már tényleg embertelen, nem irigyellek.
Amikor a nevemet hallva ennyire gondolkodóba esik, csak kíváncsian várom, hogy vajon mi lehet ilyen furcsa a nevemmel... ilyen hírnevem lenne? Azt azért kétlem.
-Na várjunk csak, Sarah? Akkor te... csak nem Sarah Sean-ja vagy, akiről beszélt nekem? Legalábbis ha ugyanarra gondolunk... Az meg esélyes, mert igen, vele látogattuk meg Logant... Hogy milyen kicsi a világ! De ácsi, nem úgy volt, hogy te máshol tanulsz? Vagy most költöztél ide vissza valamikor a közelmúltban?
És a következő megjegyzésében is sikerül elcsípnem egy furcsa kis említést...
-Azt mondod, hogy ide jártál korábban? Úgy, hogy nem is tudtad, hogy van valami különleges képességed? Vagyis... hétköznapi emberként itt tanultál? Vagy csak én értettem félre valamit? Mert akkor bocsi. -kérdezgetem csodálkozva, mert ilyennel aztán még nem találkoztam a suliban sem.
Sőt, aki nem hozzánk hasonló, és teheti, inkább nagy ívben kerüli a helyet...
-Hmm, Mutant X? Azt még néhány éve láttam... Emma is rémlik belőle, a vörös hajú lány, ugye? Meg hogy valami telepatikus képessége volt neki is... Hmm... meg ilyen rózsaszínes effektekkel érzékeltették, amikor használta... Viszont hogy pontosan miket csinált, arra már nem emlékszem. Mindenesetre nálam nincsenek rózsaszín effektek, legalábbis még nem érzékeltem őket, meg más se mondta. -vonok vállat- Te emlékszel rá, hogy ő miket tudott?

-Meg lehet szokni - legyint. - És szerencsére akadnak aranyos emberek is, akiket jó lenne hallgatni, csak sosem jutnak szóhoz valamiért, szóval megvannak a dolog előnyei...
~Az ingyen Skype-ról nem is beszélve.~
- Igen én. - Feleli vigyorogva, s gyorsan előhúzza a tárcáját, benne egy fényképpel Sarah-val, biztos ami biztos. Normális esetben a mobiltelefonján mutatná meg, de mivel azokból 3 is elhalálozott az utóbbi hetekben, inkább nem kockáztatta meg, hogy vegyen egy ugyanolyat, a 3310-es meg sajnos nem színes kijelzős. - De igen, úgy, csak történt egy kis malőr abban a suliban.
Legszívesebben lerendezné annyival, hogy az egy hosszú történet, de kapásból ezt mondhatná a következő kérdésre is, és az azutánira is, meg az azutánira is, amit Ratna még fel sem tett, de biztos az is hosszú történet lesz, hacsak nem a Super Mario World-re terelődik a téma valahogy, bár arról is órákig tudna mesélni...a lényeg, hogy mély levegőt vesz, és nekikeseredik a magyarázatnak.
-Az egyetem szerint sérti az Urat a létezésem, és nagyon szeretnék ezt korrigálni, én meg gondoltam azt nem várom meg. Ami pedig a Xavier-t illeti, igen, amikor először ide jártam, még azt hittem, nem vagyok mutáns...de mondjuk már akkor sem zavartak a diáktársaim...pár hónap, és már úgy is tudtam aludni, hogy nem volt kibiztosítva a pisztoly a párnám alatt - pimaszul elmosolyodik, s hallat egy apró nevetésfélét is - nyugi, ez csak vicc volt.
~Kivéve, hogy nem...~
-Amúgy nem nagy sztori, feltörtem egy kormányügynökség szerverét, az ügyvédem meg kitalálta, hogy mutáns vagyok, és ezért nem vonhatnak felelősségre, mert nem tudtam mit csinálok. Aztán mire kettőt pislogtam, ide küldtek...Az ország másik végébe....de már nem bánom, a végére egész jól sült el a dolog.
Bólint a nagyjára amit Ratna mond Emma-val kapcsolatban. Ahhoz képest, hogy saját bevallása szerint rég látta, egész jók az emlékei.
-Lehet a rózsaszínes effekteket csak azok látják, akiken használod a képességed. Egyébként nagyjából azt tudta, amit te, csak ő ki tudott lőni valamit a homlokából is, amivel kiütötte az embereket - itt gyanakodva pillant a lány homlokára, s picit hátrébb húzódik - szóval, te ugye olyat nem tudsz? Nem tűnt valami kellemes érzésnek...

-Ó, így már biztos, hogy te vagy az. -jegyeztem meg, miután elővarázsolt egy közös képet a tárcájából.
Aztán kezdődik a mesedélután... Nem kevés önfegyelem kell hozzá, hogy amíg Sean beszél, ne vágjak közbe a mondandóimmal, ugyanis majdnem minden mondata kapcsán eszembe jut egy újabb kérdés... A pisztoly emlétésére nem is tudom, hogy reagáljak. Egy ennyi idős fiú aki szappanbuborék fújóval játszik szabadidejében, vajon tényleg képes pisztollyal a párnája alatt aludni? Őszintén, egy kifestőskönyvet előbb kinéznék belőle...
-Ja bocs, hogy ilyen szinten vagy informatikus... -kerekedtek el a szemeim annak hallatán, amit mondott- Ezek szerint akkor Sarah-val is így találkoztál... Tényleg, említetted, hogy az ország másik végében laktál, megkérdezhetem, hogy merre? Csak így kíváncsiságból.
A fiú feltételezésére csak újabb vállvonással reagálok:
-No, azt nem tudom... Még senki sem nyilatkozott annak kapcsán, hogy lát-e valami furcsaságot, amikor használom a képességem. Bár nem hinném, csak a filmvásznon kellett valami, hogy látványosabb legyen a dolog. Kiütni az embereket? Hmm... olyat még nem próbáltam, de ha esetleg menne, akkor ez a pár lépés távolság se nem oszt, se nem szoroz- pillantok a földre, miután hátrált egy kicsit, de aztán gyorsan, mielőtt még megijedhetne- De nyugi, eszem ágában sincs terrorizálni téged a képességemmel. Amúgy... már nem azért, de miért jöttél ki ilyen későn a kertbe? Tényleg csak buborékokat fújni?

-Na igen, nem én vagyok az egyetlen Sean, aki itt mászkál - jegyzi meg, miközben elteszi a tárcát - és Sarah-ból is van még egy állítólag, bár vele még nem találkoztam soha.
Persze sejtette, hogy Ratna úgy reagál majd a fegyver említésére, mint ahogyan tette is, elvégre kívülről talán ő sem nézni ezt ki magából, cserébe viszont a lány is azt a benyomást kelti benne, mint aki egy plüssállat tengerben tér nyugovóra.
-Á, inkább csak hobbi - jegyzi meg szegényen, ismét a cipője talpát kémlelve - és akkor túl sok volt a szabadidőm. Na mondjuk mostanában sincs kevés, mint láthatod. - Ez a lány aztán szeret kérdezősködni, de Sean egyenlőre győzi válaszokkal, és Sarah-val való első találkozása egy kellemes emlék a számára...illetve minden olyan rész kellemes, amire emlékszik... - Furcsa mód nem, vele a lőtéren futottunk össze Manhattan-ben. Valami azonnal megfogott benne és... - Hirtelen szakítja félbe az elbeszélést, mint aki csak most ébredt fel egy szép álomból. - Na, de inkább nem untatlak ezzel! - Teszi hozzá gyorsan. - Egyébként Los Angeles-ből jöttem, szó szerint az ország másik végéből.
Természetesen csak apró színjáték volt, ahogy hátrébb lépett lánytól, pontosan tudja, hogy egy ilyen kedves, és aranyos lány számára ez a plusz egy lépés még nem jelentene akadályt, hogy cafatokra szedje őt a képességével.
-Szóval, most még ötleteket is adok neked, hogy hogyan terrorizálj? Yay!
Az utolsó kérdést hallva felvont szemöldökkel méri végig beszélgetőtársát. Majd fejét kicsit oldalra döntve kérdőn néz rá.
-És te tényleg csak azért jöttél ki, hogy nézd, ahogy buborékokat fújok? Egyébként igen azért...tudod, nem csak gondolatolvasó vagyok. - Szájához emli a játékszert, és fúj egy szép nagy buborékot. Ezután vissza csavarja a kupakot, és az így felszabadult kezével a szappangömb felé mutat, ami ezek után követni kezdi ujjának mozdulatait. - Sajnos nem mindig sikerül biztonságosan használni...sőt, szinte soha. Gondoltam idekint nem török össze semmit, a buborékokért meg nem kár. - Ahogy ezt kimondja, a megnevezett dolog azonnal kipukkad. - Hmm, biztos megsértődött.

-Hmm, egy másik Seant speciel már ismerek innen a suliból, de Sarah-ból csak eggyel találkoztam eddig... Ugyan, nem untatsz! Sarah úgy sem mesélt róla soha, hogy hogyan találkoztatok. Szóval Manhattenben... de hogy pont egy lőtéren? -pislogtam csodálkozva, mert ezt aztán egyikőjükből se néztem volna ki- Ugyan hogy keveredtetek ti oda?
Los Angeles, memóriába elmentve, majd Darient ezzel kapcsolatban is megkérdezem, hacsak nem felejtem el...
~Én? Másokat terrorizálni? Ugyaaan, miket néz ez ki belőlem... -rázom meg a fejem a feltételezésére.
-Ami azt illeti... Azt hittemm, hogy egy ismerősömet látom, aztán kissé megdöbbentem, hogy ugyan mit kereshet épp most idekint... -vakargattam meg a tarkómat szórakozottan, majd figyeltem, mit alakít Sean.
-Á, így már egyből világos, az ujjaddal képes vagy követni a buborékot. Príma. Ritka és különleges képesség, akár a manuális tárgymozgatás. -cukkolom tovább, de miután kipukkan a buborék, megpróbálok komolyabban viselkedni egy kicsit- Na jó, értem én, telekinézis, tanuló stádium. Amúgy mikor jelentkezett a képességed, hogy még ennyire nehezen megy az irányítása?

-Hát igen, elismerem, nem épp szokványos hely arra, hogy az ember megismerkedjen a barátnőjével, de amilyen szobacirkáló vagyok, vagy ez, vagy a Battle.net, bár oda sem néztem fel évek óta...
~Esetleg benézhetett volna még kedvenc mutánsgyűlölő sulimba, de annyira még ő sem elv...ja várjunk...Halloween...hopsz.~
-Hogy hogyan keveredtünk oda? - Felel a kérdésre kérdéssel, mintha időt akarna nyerni. - Az úgy volt...Szóval pont arra csatangolt, és láttam rajta, hogy nagyon be szeretne jutni, és meg gondoltam segítek neki. Véletlenül pont ott voltam, mint minden pénteken...Amúgy egészen ügyesen célzott, le is szedett minden...Az igazat megvallva, még dolgozom a verzión, amit a gyerekeinknek mesélhetek el, ha lesznek. Az, hogy a suliban ismertem meg például remekül hangzik.
Van valami a lányban, ami emlékezteti őt a nyuszira a Gyaloggaloppból, de túlzottan szereti a fejét úgy ahogy van, a nyakán üldögélve, így inkább erre nem tesz megjegyzést, pedig nagyon kíváncsi lenne, mi járhat Ratna fejében, amikor néha így elmereng, és csak hümmög fél percig.
-Remélem jó ismerős. - Jegyzi meg egy szelíd mosollyal az arcán, ami a következő megjegyzés hallatán komplett nevetésbe megy át, kis híján a buborékfújót is elejti. - Te nagyooon gonosz lány vagy - jegyzi meg komolytalanul - de ez tettszett. Egyébként, jó kérdés, ilyen látványosan alig több, mint egy hete működik a dolog, de ahogy visszagondolok, mindig is elég intuitív alkat voltam. Már fiatalon is ösztönösen megéreztem, mit kell mondani egy lánynak ahhoz, hogy soha többé ne akarjon szóba állni velem...Egyébként pedig már egész jól megy, láttál volna csak pár napja az erdőben!

-Szóval szinte sosem mozdulsz ki a szobádból, de ha mégis, akkor a lőtér környékén keressünk. Hmm, ez is bíztató. Ezek után kezdem azt gondolni, hogy tényleg komolyan mondtad azt a fegyvert a párna alatt...
A mesedélutánon -vagy inkább esti mesén- felleklesülve kíváncsian hallgatom, hogy mégis hogyan történt az az első találkozás azon a bizonyos lőtéren... viszont kissé fura. Ennyire zavarba ejtő dolgot kérdeztem? Vagy...
-Ó, így már értem. Hát mit ne mondjak, akkor még van mit dolgozni rajta. Bár gondolom, addig még van pár éved, szóval... tessék valami jó kis színes történetet kitalálni a gyerkőcöknek. A suliban megismerkedni? Áhh, ugyan, az olyan snassz...
Amikor Sean nevetésben tör ki, nem bírom megállni, hogy ne nevessek én is vele, de amikor meghallom a vádaskodását, miszerint nagyon gonosz vagyok, hasonló komolysággal, sértődöttséget tettetve fordulok el egy kissé.
Hogy ééén?! Gonosz?! Jól van, ezt megjegyeztem... -jegyzem meg duzzogva, de amikor meghallom a fiú következő megjegyzését, megint elfog a kíváncsiság és már teszem is fel a kérdéseimet, szépen, sorban neki...
-Na neee, te ilyet is tudsz? Vagy tudtál, amíg Sarah meg nem törte ezt a képességedet... Amúgy ha már ilyen büszkén említetted, akkor mesélj, mi történt az erdőben? Várj, kitalálom! Jött a medve... aztán jöttél te, és már repül-a-repül-a- repült is a medveee! Vagy nem?

-Hát, ez azért azóta változott - emeli fel mutató ujját - mostanában ugyanis már...a lőtérre sem megyek, és ide ki is csak este, ha már mindenki alszik. - Kicsit letörten fejezi be a mondatot. Valami nagyon érdekes lehet a cipője orrára írva, mert megint azt kezdi nézni. - Komoly volt, csak nem itt, a mutánsokkal akkor sem volt gondom, amikor azt hittem, nem tartozom ide. Ők mindig békén hagytak, bezzeg az emberek...
Legyint egyet, s inkább megpróbál a kellemesebb témára koncentrálni. Közel sem annyira zavarba ejtő a kérdés, mint a reakciója alapján gondolhatná az ember, csak megszokta már, az ilyen történetek senkit sem érdekelnek, kettejükön kívül, és ezek szerint Ratna-n kívül, ha jól értette. Minden esetre, kapott lehetőséget a visszavonulásra, úgyhogy most már mindegy.
-Igazad lehet, mit szólnál ahhoz, hogy egy álarcosbálon táncoltunk együtt, amikor ránk támadt egy sárkány, és a teremből mindenki kimenekült csak mi nem, és miután legyőztük a bestiát azonnal egymásba szerettünk?
~Mese mi? Hát, végül is van pár dolog, ami nem pont így történt a valóságban...~
-Teee bizony - cukkolja őt még mindig nevetve. Egyébként igen, nagy tehetségem volt benne...valójában most is megy még egyesekkel, a múltkor például valami nő helyből megutált valamiért, pedig szinte hozzá sem szóltam...
~Nem kéne, hogy zavarjon a dolog, de valamiért mégis zavar.~
-Az erdőben? Hát, nem maci volt, csak egy puma, de nem, nem én voltam a hős megmentő, félek ebben a kapcsolatban az inkább Sarah-ra hárul. Ezzel a képességgel eddig csak mókusokat tudtam terrorizálni, és őket is csak véletlenül, ami nagyobb, azt már nem bírom el....

És már megint a cipőjét nézi. Vagy most vette ezt az ennyire oltári jó cipőt, amivel egyszerűen nem bír betelni... Vagy az én jelenlétem feszélyezi annyira, csak mivel nem hat rám a képessége, így próbál szuggerálni, hogy húzzam már el a csíkot és hagyjam tovább buborékfújózni...
~Hmm... így elnézve, tényleg nem olyan rossz az a cipő...
-Óóó, álarcosbál... -jegyzem meg kissé elvarázsolva.
Egyszer úgy elmennék én is egybe, bár hogy őszinte legyen, túl sok esélyt nem látok rá a mostani helyzetemet tekintve...
-Na látod, megy neked! Jujj, sárkány, ezt tuti imádni fogja minden gyerkőc!
A következő megjegyzésen, miszerint néha még most is képes működni ez a képessége, csak szelíden elmosolyodok, az erdőben történtek hallatán viszont elnevetem magam. Azt eddig is tudtam, hogy Sarah talpraesett lány, de hogy ilyen vagány legyen! Mondjuk azok után amit a tanári szobákban alakítottunk... egy dühös Logan vagy egy dühös puma, mit nekünk?
-Izé... Akkor ha Sarah volt a tűzerő a csapatban, mire gondoltál azalatt, "milyen jól megy, láttál volna az erdőben"? A repülő mókusokkal elterelted a puma figyelmét, amit aztán a barátnőd hatástalanított? Végülis, az is egy megoldás. Amúgy szegény mókusok, miért terrorizálod őket? Azok olyan aranyosak... -felelek neki, de arra visszagondolva, hogy egy mókustól nagyobb dolgot nem bír mozgatni a képességével, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el.

Látja, hogy Ratna-nak tettszik a téma a maszkabállal, úgyhogy bátorkodik kicsit jobban kifejteni.
-Ó igen, képzeld mondjuk el, hogy a fiú egy olyan suliba jár, ahol utálják a mutánsokat, a lány pedig mutáns, de Halloween-kor jelmezt ölt, hogy láthassa a szerelmét? Egyébként jó buli volt, csak kicsit későn ismert fel, és arcon öntött valami zöld izével...
~Azóta sem tudom túltenni magam, hogy mit keres bárpult egy keresztény iskolában, de hagyjuk.~
-Azt mondod? - Kérdi, osztozva a lány lelkesedésén. A sárkányokkal tényleg nehéz mellé lőni. - Akkor a parkolót már hozzá sem csapom a vízzé változó doktornővel, és mutáns haramiákkal.
Megint felnevet, vizuális típus, így a repülő mókusokkal való hadakozás a puma ellen azonnal megjelenik lelki szemei előtt, és ráadásul az apró rágcsálók még kis zöld katonai sisakot is viselnek valamiért, szóval az egész olyan röhejes számára...báááár, azért ne vessünk el egy jó taktikát, nem igaz?
-Nem a csatára...előtte gyakoroltunk Logan-el. Fel kellett volna emelnem egy kést, de helyette felé röptettem mind a húszat. Szegénynek miket kell miattam kiállnia, én vagyok a legrosszabb...
Feje félúton van afelé, hogy megint olyan szögbe dőljön, ahonnan kitűnően láthatja a talaj, ám egyszer csak megáll, hisz eszébe jut, kivel áll szemben. Ismét hangos nevetésben tör ki.
-Jut eszembe, mégsem! A fő krampuszok ti vagytok ketten. - Állapítja meg vigyorogva, majd jobban szemügyre veszi a lányt, mintha máris elfelejtette volna, hogy néz ki. - Furcsa....a két legaranyosabb lány.

-Ja, hogy ilyen álarcos bálra gondoltál... -jegyeztem meg némi csalódottsággal, ugyanis nekem első gondolatra kapásból nem egy Halloween party jutott eszembe, talán még másodikra se... Harmadikra? Arra már talán.
-Hogy őszinte legyek, nekem az olyan maszkabál szimpatikusabb, mint ami például a Rómeó és Júliában van. Vagy az All the right moves című szám klipjében, nem tudom, azt ismered-e. Ha nem, akkor majd hallgass bele, nekem nagyon bejön. De ha már Halloween, hmm... Tényleg, milyen jelmezbe bújtatok? És az hogy lehet, hogy Sarah nem ismert fel téged? Úgy értem, attól, hogy az arcodat nem látja, a hangod alapján még illene, meg esetleg az alkatod alapján. Bár ezt a szuperhősös filmeknél sem értettem soha... Hogy lehet az, hogy ha valaki egy egyszerű maszkot magára ölt, egy, hogy a gyerekei nem ismerik fel, de hogy még a legjobb barátai, az anyja, vagy a felesége se ismerjen rá?! Amúgy visszatérbe a témához, a vizes dokinénit meg a haramiákat inkább hagyd meg egy másik sztorihoz, nem szabad minden jó ötletet egy kis történetbe belezsúfolni, akkor nem tudnak érvényesülni, kibontakozni.
Amikor meghallom, Sean mit művelt szegény Logannel, csak felszisszenek, pedig nem is nekem fájt... Viszont amikor megint felnevet, csak halvány mosolyra húzódik a szám. Aztán amikor belegondolok, nekünk köszönhetően miket kellett a férfinak kiállnia, és hogy a fiú szerint az ő késelős merénylete elmarad a mi kis akciónk mögött... Mit ne mondjak, azért van egy kis lelkiismeretfurdalásom. Sőt, ezúttal én vagyok az, aki elcsendesedik, és zavarában a cipője orrát kezdi tanulmányozni.
Már pár perce megszületett a fejemben egy kérdés(vagy inkább kérés?), amit eddig nem mertem feltenni Seannak, attól félve, hogy biztos túl meghökkentőnek vagy nevetségesnek találná azt... Viszont mivel a csend nyúlt, mint a rétestészta, azt meg nem akartam, hogy a nagy hallgatás kínos hosszúságúra sikeredjen, így miután egy kis bátorságot merítettem magamban, óvatosan a kérdésemet, előre is tartva egy kicsit a fiú reakciójától:
-Sean? Lehet, hogy furán fog hangozni, amit most kérdezek, de kölcsönkérhetném egy kicsit kipróbálni a szappanbuborék-fújódat? Körülbelül úgy 10 éves kislány korom óta nem játszottam ilyennel, pedig mennyire szerettem...

-Egyikről sem állíthatom, hogy ismerem - vallja be sajnálkozva - de azt hiszem sejtem, hogy mire gondolsz...és tényleg csak sejtem, ez tök jó!! - Picit még fel is ugrik örömében, ám a levegőben már neki is eszébe jut, milyen látványt nyújthat most a külső szemlélőnek, ezért földet érését követően megköszörüli a torkát, és komoly hangon folytatja mondandóját. - Szóval, a nagyszüleim gyakran hivatalosak ilyesmikre, egyszer kétszer engem is magukkal vittek.
~All the Right moves...nokia 3310, rámész Wifi-re, hogy belehallgassunk ebbe a számba? Nem? Sejtettem...na mindegy, akkor majd otthon.
-Én baltás gyilkosnak öltöztem, ami nem túl ötletes elismerem, de ő viszont NAGYON vonzó boszi volt, szóval jól jött az a balta...csak tudnám hol hagytam. - Mélységesen egyetért Ratna kritikájával, ha valami, amit utál a szuperhősös filmekben, akkor az tényleg az a rész, amikor valaki az ismerőseit veri így át...ők meg be is veszik lazán. - Na igen, ismered a "The Cape" című sorozatot? Ott volt a legrosszabb, a kis csávó helyében én tuti azonnal levágtam volna, hogy ő az apám...Sarah viszont hátránnyal indult, ki volt takarva az egész arcom, sötét volt, és az ember a saját szavát is alig hallotta, arról nem is beszélve, hogy a jelmez túl ádázra sikerült, és normál esetben senki sem azonosítana azzal a figurával...
~Dokinéni kimarad, és a haramiák is, rendben!~
Látva, hogy Ratna hogyan reagál a hallottakra újra előtör belőle a bűntudat apró szikrája, de nem tart soká, hisz Logan jobban lett, és ő figyelmeztette, hogy ne késekkel gyakoroljanak...Mire ezt végig gondolja azt veszi észre, hogy most Ratna vált szégyenlőssé. Valamit nagyon kérdezni szeretne, de úgy tűnik nehezen találja a szavakat. Mikor végül kinyögi a kérdést, nevetve nyújtja át neki a játékszert.
-Persze, tessék.
~Most már hivatalos, ő a második legaranyosabb lány a suliban!~
-Amúgy, ennyire szeretnél eljutni egy álarcos bálba? Engem állandóan meghívnak, de félek egyhamar nem megyek el...

-Ó, öreg hiba! Majd tessék bepótolni! -csóválom a fejem amikor Sean közli, hogy egyiket sem ismeri.
Pedig ha mást nem, a Rómeó és Júliát már mindenki látta, legalábbis a gimnáziumi irodalomórák egyik kihagyhatatlan pillanata, amikor a tanár közli a diákokkal, hogy másnap megnézik videón is. Minden diák örül a Leonardo Dicaprio féle mozinak, aztán nagyot koppan az álluk, amikor kiderül, hogy a tanár a Zeffirelli-féle verzióra gondolt...
Sean örömét látva csak elnevetem magam, aztán amikor a jelmezekről kezd mesélni, csak csodálkozva felvonom az egyik szemöldököm.
-Hátizé... Oké. Azt hiszem.
Amúgy végre valaki, aki egyet ért velem a szuperhősös témában!
-Ne is mondd... Meg hogy a felesége se ismert rá Vince-re... Szegény, úgy sajnáltam amikor csak távolból figyelte a családját. Meg amikor beszélt velük, de nem fedte fel magát, csak ment az önmarcangolás... Mondjuk ez szinte az összes szuperhősös filmre igaz amiben nem veszi le az álarcot a főhős.
Amikor Seantól megkapom kölcsönbe az ovisok egyik kedvenc játékát, egyből felcsillan a szemem és széles mosolyra húzódik a szám.
-Kösziii! -és már neki is látok, hogy kipróbáljam.
Először csak néhány kisebbet fújok. Oké, ez még megy, megnyugodtam. Következőnek már a másik buborékfújós játékkal próbálkozok, ami a "mekkora szappanbuborékot tudsz fújni?" névre hallgat.
-Az túlzás, hogy ennyire szeretnék... Vagyis szeretni szeretnék, de nekem nincsenek olyan ismerettségeim, hogy a közeljövőben eljussak. Meg egyedül nem is szívesen mennék... Jó, tudom, álarcosbál, az a lényeg, hogy nem ismerjük a többieket, de akkor is. Most mondjam azt, hogy nincs kivel mennem? Vagyis, izé... akivel szívesen mennék, nem tudom, mit szólna hozzá. Tudod mit, inkább felejtsük el. -s fújtam még egy óriás-buborékot, utána pedig megvártam, amíg szép lassan "földet nem ér" a kinyújtott tenyeremen.
-Ezt el tudod úgy mozdítani a képességeddel, hogy ne pukkanjon ki? Hm? -pillantottam Sean-ra.

-Nem tehetek róla - emeli fel két tenyerét védekezőn - eddig még senki sem támadott le az éjszaka közepén, hogy a figyelmembe ajánlja őket.
Na persze, az alaptörténetet nyilván ismeri - még ha nem is betűről betűre - elvégre egy hármas dolgozatot csak sikerült összehoznia a mű elemzéséből, anélkül, hogy valaha elolvasta volna. Mikor kézhez kapta a kijavított papírt, maga is meglepődött, hogy a végén a két család valóban kibékült...
-Nyugi való életben nem vagyok kattant, aki a sötétben elmaszkírozva ólálkodik, hogy... - egy pillanatra megáll a mondandójában, két szemével fölfelé néz, majd egy villámgyors mozdulattal lerántja magáról a fejére húzott kapucnit. - Hol is tartottunk? Ja igen...én is sajnáltam őket, bár, ha belegondolsz, a kis srác végül jól jár majd, szuperhős az apukája! Kár, hogy sosem fejezték be...
~De mit vártam, az összes kedvenc sorozatomat megszüntetik idő előtt...igaz most, hogy ide kerültem, lehet már nem értékelném annyira az olyan sorozatokat, mint a hősök, vagy a 4400.Könnyed szappanoperának tűnne mind a mostani életemhez képest.~
-Amúgy, ha te szuperhős lennél, elmondanád a családodnak? - Kérdi, miközben vigyorogva figyeli, ahogy Ratna újraéli a gyerekkorát. - Ami pedig az álarcosbált illeti, most már van olyan ismeretséged - jelenti ki, majd kacsint is egyet. - Ha hozzám hasonlóan Sarah-t sem érdekli a dolog, az én meghívómmal bejuthattok egy ilyenre a pároddal.
Vonakodva ugyan, de felemeli a kezét, hogy rámutasson a hatalmas szappanbuborékra, ami a lány kezében pihen éppen. Normális esetben nem próbálná meg a képességét használni élő ember közelében, de mi a legrosszabb, ami egy szappanbuborékkal történhet, nem igaz?
-Na jó... - Rámutat a gömbre, és koncentrálni kezd. Egy darabig semmi sem változik, de ez érthető, hisz óvatosnak kell lennie, ha nem akarja, hogy kipukkadjon a gömb. Jó fél percbe is beletelik, de végre emelkedni kezd, majd kettejük közt áll meg a levegőben, egészen addig, míg egy visító mókus neki nem száguld.
-Mi a...! - Ugrik hátra ijedtében a fiú, és mire kettőt pislant a vörös állatka már el tűnik. - Hát ez meg honnan jött??

Amikor Sean lekapja a kapucnit a fejéről, csak megcsóválom a fejem, de aztán már vissza is térünk az előző témánkhoz.
-Igen, az tényleg menő dolog lehet. Bár, ha ilyen áron lehet valaki szuperhős... Akkor inkább legyen valaki átlagos, és töltse a családjával az időt, mint hogy nincs ideje rájuk a hősködés miatt. Amúgy tényleg kár, hogy félbehagyták, kíváncsi lettem volna, hogy hogyan folytatódik a történet. Mondjuk a Hősök-nél jobban vérzett a szívem... Ahogy az utolsó rész véget ért, aztán meg bevágták a "Következő rész tartalmából" részt... Hogy a következő évad fő témája, hogy hogyan fogadja a nyilvánosság a különleges képességűeket... Már teljesen belelkesedtem, amikor rájöttem, hogy nincs, és nem is lesz folytatás... Vérzett a szívem, de tényleg!
Amikor a tenyeremen lévő gömb némi várakozási idő után lassan felemelkedik, elmosolyodok, de amikor aztán egy lelkes kis mókus úgy dönt, hogy épp erre akar elrepülni, sikkantva ugrok hátrébb.
-Ez valami mutáns mókus, vagy te voltál az?! -kérdezem, az ijedtségtől még mindig levegő után kapkodva, ahogy körbenézek, kell-e még támadásra számítanunk az apró kis szőrmókok seregeitől.
Aztán miután elmúlt az átmeneti pánikhangulat, fiú kérdésén kezdtem agyalni... Egy darabig csak szótlanul nézegettem a földet, hisz nem ismerte a családomat... Ha ismerte volna, biztos nem kérdez ilyet. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, nem is arra a családomra gondolt...
-Mármint melyikre godolsz? Ahová születsz, amit választasz vagy amit alapítasz? Amit én alapítok, előttük biztosan nem titkolnám a dolgot. Viszont ahová születtem vagy amit választok... Ne viccelj, a szüleim meg a tesóm még azt se tudja, hogy különleges képességem van. Nem tudom hogyan fogadnák a hírt, így el se mertem mondani nekik, amikor jelentkezett. Valami azt sugallja, hogy akár elfogadnák a dolgot, akár nem, rám nézve egyik se lenne túl szerencsés... Most gondolj bele, ha még szuperhős is lennék mellé, ehh... kifordulnának a hitükből. No és nálatok mi a helyzet? A szüleid, tesóid, rokonaid hogy fogadnák a dolgot? Egyáltalán tudnak róla, milyen egyedi módon terrorizálod szerencsétlen new yorki mókusokat?

-Ámen! Bár, a mi családunkban úgyis anyu lesz a szuperhős... - És akkor felfogja, mi is csúszott ki a száját, minek hatására látványosan elvörösödik. - Izé, ezt ne mond el neki, ha találkoztok.
Ami a hősöket illeti, nem tehet mást, csak szomorúan bólogat ő is. Az tényleg nagyon izgi lett volna.
-Mindig ezt csinálják, a 4400 is olyan montázzsal ért véget, hogy mind a 10 ujjam megnyaltam utána, és persze a folytatása következik felirat, amit végül nem tartottak meg. A no Ordinary Family-ről ne is beszéljünk...ezek a szuperhősös sorozatok valahogy nem akarnak menni. Még az Alphas-ban reménykedem...
Az ijedtség elmúltával kínjában felröhög. Már megint egy mókus, és már megint itt. Ez egyszerűen hihetetlen! Miféle tudatalatti, ősi gyűlölet rejtőzhet benne, ami arra vezérli, hogy hadat üzenjek ezeknek az édes rágcsálóknak?
-Azt hiszem én voltam - feleli, miután kacagása lecsillapult kissé. - De ezen a helyen sosem lehet tudni. - Pimasz mosoly jelenik meg az arcán. - Tényleg úgy gondolod, hogy léteznek mutáns kardfogú mókusok?
No, remek témához érkeztek, csak tudná, hogyan. Valahol sejti, hogy ő hozta fel persze, de bármire megesküdne, hogy véletlen volt, becsszó!
-Testvéreim nincsenek, a szüleim pedig meghaltak, illetve, apám csak eltűnt 14 éves korában, úgyhogy a nagyszüleim neveltek fel, és nem, nem merem elmondani nekik a dolgot, félek, hogy infarktust kapnának. A családom többi része itt van az iskolában, szóval, ők tudják, igen.

Sean szuperhősös megjegyzését hallva látványosan elkerekedik a szemem, de amikor aztán menteni próbálja a menthetőt, egy sejtelmes mosoly kíséretében válaszolok:
-Hogy én? Ilyet továbbadni? Ugyaaan, hát ilyennek ismersz te engem?
Persze csak költői kérdésnek szántam, naná, hogy nem ismer annyira, hogy kitalálja, hogy is értettem azt amit mondtam.
-Hm, ezeket sajna nem ismerem... De ezek szerint ezek is tök jó sorozatok, és ha egyszer odáig jutnék, hogy elkezdjem nézni őket, abban a tudatban vágjak neki, hogy befejezetlen. Szuper...
-Szóval te voltál? Sean remélem azzal azért tisztában vagy, hogy a gerincesek kínzását is bünteti a törvény, nem csak a hackerkedést? -kérdezem, de aztán eszembe jutott, hogy mi miket műveltünk Logannel, aki szintén a gerincesek törzsébe tartozik, és ki vagyok én, hogy másokat vádoljak, amikor én is ugyanolyan bűnös vagy?
-Tudod mit? Inkább vedd úgy, hogy meg se szólaltam... de kardfogú mókusok... Hát, hogy őszinte legyek, nem igazán hiszek bennük. Legalábbis amíg élőben nem láttam egyet... De mivel a kardfogúak már soook-soook éve kihaltak, nem hinném, hogy a napokban összefutnék akár eggyel is... Bár, a páfrányfenyő is a dínók korában volt elterjedt, aztán most is ugyanúgy megtalálhatók a parkokban... Biztos tudod melyikre gondolok, olyan a levele mint valami kis legyező... De jól elkanyarodtunk már megint a témától, bocsi.
Amikor aztán meghallom, hogy se tesók, se szülők, lehervad a mosolyom. Szegény srác... Viszont akkor meg hmm... a Darien kapcsán felmerülő sejtésem így megbukott, ha már nincs testvére... de... unokatesók még lehetnek, nem? Na csak találkozzunk, majd kifaggatom!
-Ó, értem. Nálum is sanszos, hogy így reagálnának az ősök... Bár ki tudja, mindenesetre jobb ez így, azt hiszem. A családod többi része, itt az iskolában... ezt hogy érted? Vagy kire gondolsz? Sarah?

-Van benned valami ördögi, szóval iggeeeen - vágja rá gyorsan, pedig ha őszintén kéne felelnie, abból, amennyire ez a rövid idő alatt megismerte Ratna-t, a véleménye nem is lehetne másabb, mint amit most elmondott.
-Hát igen, ugyanakkor az életünk is egy hasonló kaland, szóval nagyon ne bánkódj miatta.
~Te jó ég, az annyira sablonos volt...~
A fejében szaladgáló visszhang megijeszti, hisz mostanra eljutott odáig, hogy nemcsak meghallja végre, ha ilyen baleset történik vele, de pontosan tudja, mit jelent. Már megint kihallatszott valami, amit mondott.
-Bocsi - szólal meg, félre húzott szájjal - néha megtörténik.
Ami a háborús bűneit illeti a mogyorózabálók ellen, csak bólint. Tényleg szeretne eljutni arra a szintre, ahol már nem közveszélyes ezekre az állatkákra nézve, és áttérhetne mondjuk a darazsakra, vagy a szúnyogokra, vagy bármi más, közutálatnak örvendő lényre, melynek kínzását nem tiltja a törvény. Ezen még elmélázna egy darabig, de aztán Ratna tart neki egy kiselőadást őskori állatokról, és valami növényről, amiről eddig soha életében nem hallott még, pedig ezek szerint nem tegnap bukkant fel.
-Huhh, akkor ezek szerint te tanár vagy itt? - Kérdi meglepetten. - Ránézésre azt hittem volna, hogy fiatalabb vagy nálam....
Látja a lányon, hogy valamin nagyon agyal, és ma már sokadszorra bánja, hogy nem hallja, mi lehet az...furcsa ez, máskor bezzeg a pokolba kívánja a képességét.
-Főleg rá igen, de azért akadnak még itt barátaim. Lényegében mindenkire gondolok, akinek el mertem mondani, mivé lettem, és nem próbált megölni, vagy magával végezni. Adam....Mr.Windsor például, sosem értettem hogy lehet apa figura Sarah számára, hisz alig idősebb nála, de most már meg tudom érteni...Ha lenne bátyám, remélem olyan lenne, mint ő. No mindegy, nagyon elcsodálkoztál rajta, hogy nincs tesóm, te nagy családos vagy esetleg, és azért? Vagy csak túl lökött vagyok egyetlen gyermeknek?

Sean válaszát meghallva csak megcsóváltam a fejem, inkább nem is fűztem hozzá semmi megjegyzést. Amikor azonban a fiú gondolatát hallom a fejemben, csak felszalad a szemöldököm. Ha már hete így a fejemben turkál, lehet csöppet beparáztam volna tőle, de így, mióta egy Dzsin névre hallgató kis telepata füstpamacs a lakótársam, már sokat edződtem ilyen téren.
-Semmi gond... Mindenkivel előfordul az ilyen. Amíg nem fájdalmas vagy kellemetlen, addig engem nem zavar. -nyugtatom meg a bocsánatkérését hallva.
Amikor azonban tanárnak hisznek, nem bírom megállni nevetés nélkül. Na szép, úgy tűnik, sikerült a frászt hoznom rá a múltkori bioszóra anyagával... Lehet le kéne szoknom róla, hogy a sulis tananyagot hozzam fel mint beszédtéma? Úgy tűnik, nem jön mindenki annyira lázba tőle, mint én.
-Jaj nem, dehogy... Nem vagyok tanár. Szerinted az hogy nézett volna ki, hogy tanár létemre segítek Sarah-nak betörni a többi tanár szobájába, hogy megtréfáljuk? Mondjuk én vagyok az idősebb kettőnk közül, szóval így is illet volna lebeszélnem róla, nem is tudom, mi üthetett belém... Egyébként nem hinném, hogy egyáltalán taníthatnék, pár hónapja töltöttem be a 20-at, meg semmi tanításra jogosító végzettségem nincs. Érettségi, aztán annyi. Miért, te hány éves vagy? Persze csak ha nem 7 pecsétes hadititok...
A család említésére ismételten elmosolyodok. No igen, kicsit az egész suli kapcsán olyan érzése lehet az embernek, mint ha egy szééép nagy család lenne.
-Hm, Mr. Windsor is ilyen fiatal? Ő hány éves? -kérdeztem vissza kíváncsiskodva, majd ahogy a nagy család témára terelődött a szó- Óóó... Nem, sajnos a mi családunkat nem mondanám különösebben nagynak, két szülő, a bátyám meg én... Bár Indiában a 4-5 gyerek is teljesen átlagosnak és megszokottnak számít, mondjuk nem is csodálkozok rajta, hogy a második legnépesebb ország... Viszont nem irigyellek, igaz, hogy mostanában nem találkozok túl gyakran a tesómmal, de azért nem szeretnék egyke lenni. Neked nem volt rossz? Mindig csak egyedül? Nincs kivel csínyeket elkövetni, a másik nyakába varrni, ha valami rosszaságot csinálsz, vagy aki elkísérjen a konyháig, ha éjszaka megéhezel de félsz a sötétben... -merengek el hangosan a régi emlékeken, de aztán visszazökkenek a valóságba- Ne haragudj, néha sikerült elkalandoznom egy kissé... Meg azt hiszem ideje lenne lassan visszamennem a szobámba, kezd hűvös lenni idekint. Örülök, hogy végre összefutottunk, ha már ide járunk mindketten... Ó, és igen, a buborékfújó, köszi! -adtam vissza a tulajdonosának- Te is jössz, vagy maradsz még gyakorolni egy kicsit?
Amennyiben Sean még maradna, elköszönök tőle és egyedül sétálok vissza, ha pedig mára elég volt neki ennyi friss levegő, akkor együtt sétálunk vissza az épületig, és a hallban búcsúzok el tőle: "Jó éjt, szép álmokat. Üdvözlöm Sarah-t, bár már biztos alszik, szóval csak emiatt inkább ne ébreszd fel", meg hasonlók.


//Köszi a játékot... ^^//

/...és ez a 400. hozzászólásom, yay!/

-Akkor jó - feleli, s valóban megnyugszik egy kicsit. - Lehet gyakrabban kéne telepatákkal lógnom, mások ilyenkor sikítva menekülnek, vagy lepereg előttük minden,a mit azóta gondoltak, hogy velem találkoztak, és paráznak, mit hallottam belőle.
~Aztán lehet Ratna is ezt csinálja épp, csak nem hallom. Hmmm...~
A lány nevetése okán arra a következtetésre jut, hogy az első megérzése volt a helyes, és nem tanít itt, abból pedig, hogy ezért a tévedésért nem harapta le a fejét, nyilvánvalóvá válik, hogy mázlija van, és bóknak vette a dolgot, vagy csak nem az a fejcsócsálós fajta...
-Nem tudom, ez az iskola mindig is híres volt a fura tanárairól...vagyis nem híres, de érted na. A lényeg, hogy ez még annyira nem is lógott volna ki a sorból, például Logan is tanár, pedig ez az első iskola, ahova egy évnél többet járt állítólag.
A következő kérdés kicsit meglepi, és ezt nem is titkolja. Felvont szemöldökkel kérdez vissza.
-Miért lenne titok? 24 amúgy. Mr. Windsor pedig úgy tudom, 28, bár amióta leszoktam a hackerkedésről, nem vagyok képben az ilyesmikben.
A tesó kérdésen csak elmosolyodik, nevetni már nincs ereje, annyira megviselte ez az éjszaka a rekeszizmát. A legtöbb kérdésre csupán vállvonogatással tud felelni. Fogalma sincs, milyen lehet az, ha van az embernek testvére, a szüleinek nem volt ideje csinálni, a nagyszülei pedig nem akartak többet, hála az égnek...
-Ki lehet bírni. Mondjuk, néha tényleg egyedül éreztem magam, abban a házban. Nem sokkal nagyobb, mint ez, csak nem lakják annyian, mutáns például csak egy, mint kiderült...
Miután visszakapja játékszerét, "könnyes búcsút" vesz a lánytól. Az utolsó megjegyzésre szemeit forgatja, és gúnyos hangon válaszol.
-Na de Ratna, ez egy iskola, a házirend tiltja az ilyesmit! - Majd, jóval halkabban, hozzá teszi ezt is: - És egyébként is, marha jó alvókája van, észre sem szokta venni, amikor felkelek mellőle, vagy visszafekszem.
A maga részéről még marad fél órát, hogy leszámolhasson minden gaz buborékkal, amit még ki tud sajtolni ebből a szerencsétlen hengerből, de aztán ő is nyugovóra tér, természetesen nem a saját hálójában...

//Én is köszönöm a játékot! //

//Előzmény: George Washington híd //

Izgatottan készültem az órára, amit Logan ígért. Fekete edző nadrág, fehér nyakbakötős felső, edzőcipő, fehér csuklópánt, amin egy sárga mosolygós fejecske volt, magasra tűzött lófarok, és már készen is voltam. Nagyon eltökéltem, hogy amit lehet, megtanulok az önvédelemről s fizikailag is felkészülök arra, hogy ha megint rázós helyzetbe kerülök, menekülésen kívül másra is képes legyek. Kívánni sem tudtam volna ehhez alkalmasabb tanárt Logannél, hiszen azon kívül, hogy számtalanszor láttam már, mire képes vészhelyzetben, azt is tudtam, milyen jó tanár, elvégre a motorozásra is olyan végtelen türelemmel tanítgatott.
A tornateremben már sok diák volt, úgy néztem, én érkeztem utolsónak, bár még Logan sem érkezett meg. Nem voltam még sok ideje a Xavierben, de néhányan azért felém kapták a fejüket, és csodálkozó pillantásokkal méregettek.
-Elnézést - szólított meg egy lány -, de nem maga a könyvtáros?
-De igen, én vagyok - bólintottam lelkes mosollyal. - Emlékszem rád, múlt héten, te kerestél Tolkien könyveket.
A lány is elmosolyodott.
-Igen, én voltam az. Viszont, ha ne diák, akkor mit keres itt?
-Ó, ezekre az órákra én is be fogok járni. Mondjuk azt nem tudom, hogy az összesre el tudok-e jönni, hiszen dolgoznom is kell, de majd igyekszem, minél többre.
-Robbantott? - kérdezte egy másik diák, egy fiú, miközben egyre többen gyűltek oda.
-Mi? Dehogy - ráztam a fejem meghökkenve.
-Festékszóróval esett neki az igazgatóinak?
-Sosem tennék olyat.
-Lógott a melóból?
-Miért lógnék? Szeretem a munkámat.
-Inzultált egy tanárt?
-Isten ments.
-Hát akkor miért küldték ide?
-Senki nem küldött. Én kértem, hogy hadd jöjjek.
Erre mindenkiből kitört a nevetés. Vad, megállíthatatlan hullámként söpört végig rajtuk, és csak nagyon nehezen tudták abbahagyni, amíg én értetlenül pislogtam, hogy most mit mondtam. Aztán talán az térítette magukhoz, ahogy az arcomra tekintettek, ami komoly maradt.
-Várjon - kerekedett el a legelső szeme. - Maga nem viccel. Maga tényleg önként van itt?
-Mi ebben a furcsa? - lepődtem meg.
Itt-ott lemondó, talán sajnálkozó fejcsóválás, halk, hitetlenkedő sutyorgás, meglepetten felhúzott szemöldökök, én pedig már igazán megszeppentem, hogy mi folyik itt.
-Fogadjon meg egy jó tanácsot - ütött egy lány a vállamra hátulról, mire ijedten rezzentem össze. - Meneküljön, amíg lehet.
Ám eddigre Logan is megérkezett.
-Mindegy, mi szóltunk...

Nem mondom, hogy nem szaladt rajtam végig a hideg borzongás, mikor megkaptam Logan üzenetét, amit az egyik kisdiákkal küldött el nekem, hogy szeretettel vár a következő óráján a Tornateremben.
Főleg az után, hogy volt pár meggondolatlan elszólásom, és most még Ratna sincs itt, hogy esetleg enyhítse Rozsomák – gondolom kellően és átgondoltan eltervezett visszavágását – mert elutazott pár hónapra a rokonaihoz Indiába.
Egyszerűen nem tudtam kitalálni semmi kibúvót, hogy elhalasszam a rám váró kellemetlen és minden bizonnyal egy éltre szóló leckét, hiszen végül is hiába voltam tanársegéd, amit Logan is kihasznált jó párszor – azért még diák is voltam, így kénytelen voltam megtenni, amit az egyik tanár, sőt igazgató-helyettes kért.
Még egyszer fájó búcsút vettem a szobámtól és Sean-nak is üzenetet hagytam, hogy ha nem térnék vissza, merre talál, aztán elindultam a Pokol kapuja felé.
A szokatlanul meleg időjárásra tekintettel, meg készülve rá, hogy ma biztos nem fogok fázni, csak egy rövid sort és egy trikó volt rajtam. A hajam egy pánttal volt hátra fogva és egy kényelmes edzőcipő volt a lábamon.
Persze a nagy időhúzásnak meg is lett az eredménye, mert nem néztem az órámat és így kicsit késve érkeztem meg, és még pont láttam Logan hátát, ahogy eltűnt a tornaterem ajtaja mögött, meg azt a halotti csendet, amit belépése váltott ki. Ismertem már a diákok hozzá való viszonyát, úgy, hogy ezen cseppet sem csodálkoztam.
Viszont ez nem volt jó hír, hiszen nem elég, hogy büntetésből lettem ide rendelve, még most is elkéstem. Ez nagyon nem jó! Mondhatni katasztrófa!
Az ajtó elé érve elmondtam egy rövid fohászt és lenyomva a kilincset igyekeztem láthatatlanul besurranni az ajtón, és most boldogan cseréltem volna valakivel, akinek ilyen képessége van.
Első pillantásom a velem majdnem szemben álló Lily-re esett, amitől leesett az állam.
- Ő vajon mit keres itt! Már őt sem kíméli az a vadállat? ~

Rozsomák kicsit talán a télapóra emlékeztető látványt nyújt, ahogy a hátán egy hatalmas "puttonnyi" labdát cipel, s természetesen, mint annak a rendje, összes súlyos lépésébe beleremeg az egész némaságba burkolózott tornaterem.
-Mindenki tornasorba. - Szólítja fel a diákokat, s bár egyáltalán nem üvölti túl egy társalgás erejét, erőteljes baritonjának visszhangja mégis körülzengi az egész termet. A felsorakozott diákokon végigvezeti tekintetét, s szigorúan néz bele mindenki szemébe, aki nem fordul el, még Lily felé is a határozott, és végletekig könyörtelen tanárbácsi álarcát mutatja, igaz neki pár órával korábban elmagyarázta, hogy muszáj lesz majd vele is így viselkednie, különben még a gyerekek azt hinnék elpuhult, és nem vennék komolyan az óráját, annak pedig rossz vége lehetne, tekintve, hogy mit is kéne itt tanulni.
-Várjunk csak, hol van... - A levegőbe szippant, aztán a válla felett hátra sandít az éppen lábujjhegyen közlekedő Sarah felé. Arca gonosz, kárörvendő mosolyra húzódik.
-Á, Amidala hercegnő is úgy döntött, megtisztel minket a jelenlétével! Nagyszerű! Nyolc kör futással kezdünk a tornacsarnok körül, őfelsége vezényletével, és én leszek a sereghajtó. Nyomás, nyomás, NYOMÁS!!!
Több sem kell az osztálynak, van aki úgy nekiiszkol, hogy a Fúriának tényleg szednie kell a lábát, ha a csapat élén akar maradni, ahogy a tanár úr parancsolta. A csarnok egyébként nem túl nagy, legfeljebb 3-4 focipálya méretű lehet, ám sajnos egybe van építve a kastéllyal, ami viszont már nem kicsi, szóval azoknak, akik nem tudnak átmenni a falakon - vagy veszik észre, hogy a tornacsarnok mindkét ajtaja nyitva van, így le tudják vágni az utat - elég hosszú bemelegítés lesz. James senkire sem szól rá, aki rövidít, így vagy úgy, annak viszont jaj, aki lemarad. A nyolcadik kör végén a gyereksereg egy emberként liheg, s köpi ki a tüdejét, a tanár azonban úgy álldogál ott köztük, mintha csak az újságért sétált volna ki a postaládához, néhány percnyi pihenő után pedig, ami meglepően gyorsan elszáll, újra felhangzik nem sok jót sejttető hangja.
-Elég a lazsálásból. Ideje egy kicsit megmozgatni a többi izmot is. 50 fekvőtámasz, 50 felülés, és 50 szökdécselés, karlendítéssel!
A mozdulatok levezénylése közben néha lopva kedvesére pillant, hogy lássa, jól bírja-e az iramot. Eddig nem csináltak semmi extrát, de azért nem árt odafigyelni, biztos ami biztos. Ezek végeztével az akadálypályához sétál, s onnan szól az osztályhoz.
-No, a következő feladat az lesz, hogy átjussatok ezen itt! Ki lesz az első bátor önként jelentkező?
Elsőre nem tűnik vészesnek a feladat, egy fából készült kapu, amin áthaladva néhány gumiabroncs közt kell lépkedni, aztán pedig egy kötél segítségével átlendülni egy 3-4 méter széles verem felett, végül pedig megmászni egy 5 méteres falat, amihez kezdőlökést egy óriási trambulin ad. A feladat szinte nevetségesen egyszerűnek hat, mégsem akar senki sem jelentkezni...
-No mi az, egy bátor ember sincs köztetek?