eXile

A hangoskodó férfiak, most rákezdtek a Snake Songra, bár a rengeteg alkoholtól már beszélni is alig tudtak értelmesebben, mint egy úthenger alá szorult éticsiga. Annyira nem örültem neki, mivel nagyon imádtam azt a dalt, de hát végül is mindenki úgy érezze jól magát, ahogy tudja. Persze azért örültem volna neki, ha legalább a széket nem himbálná egyikük úgy-ahogy ütemre, mert ha kicsúszik a kezéből, egyenesen felénk repülne. Viszonylag diszkréten azért rajtuk tartottam a szememet, már csak azért is mert Chris majdnem pont háttal ült nekik, úgyhogy a közelgő bajt nem feltétlenül venné észre.
Mikor a fegyverkezés fokozódásáról kezdett beszélni, idegesen forgattam a szemem.
-Áh, ezeknek az idiótáknak mindig kell valaki, aki ellen háborúzhatnak. Úgy látom, lényegében bárki, csak folyjon a vér. Mondjuk azért örülök, hogy ide jöttünk ma este - tettem hozzá az igazság kedvéért.
Amikor rá terelődött a szó, érdeklődve húztam fel a szemöldökömet, mert valójában még semmit sem tudtam arról, amit az imént elmondott.
-Múltkor semmi ilyesmit nem említettél - ráztam a fejemet. - A tanulmányaidról beszéltél, bár arról is csak szűkszavúan. Azt például nem is tudom, mi a képességed. Ha nem titok, elmondod?

A dalnokok nem mondhatók se szépnek, se széphangúnak, józannak pedig még annyira sem. Minden esetre egyelőre elviselhetőek, bár nem hiszem, hogy eddigi tapasztalataim alapján ez sokáig tarthat ilyen formában. Legutóbb sem volt kellemes annak a meláknak a társasága, aki se az emberekkel, se a tereptárgyakkal nem ápolt túl jó viszonyt.
A fegyverek kapcsán érdeklődve figyelem, ahogy kifejti a véleményét. Eddig nekem is akadt személyes tapasztalatom a témában, bár ezt nem feltétlenül fogom ennyi ismeretség után az orrára kötni valakinek. Talán majd, ha tényleg jóban leszünk.
- Ebben abszolút egyetértünk. Háború mindig volt, mindig folyik éppen valahol, és mindig is lesz. Ha úgy vesszük, saját bőrünkön is tapasztalhatjuk manapság, ha épp nincs szerencsénk. Hiszen a hírek szerint már az utcán is egyre gyakrabbak a nyílt villongások.
Kezem a homlokomra helyezem, lévén valóban összekevertem a dolgokat. Így kénytelen vagyok helyesbíteni, mihamarabb, nehogy félreértésbe keveredjünk.
- Kémia szakon tanulok, vegyész szakirányon, biomérnök minorral. Képességeimről viszont már beszéltünk egy keveset. Kiemelkedő kognitív készségekkel rendelkezem eddigi visszajelzések alapján. Van némi tehetségem a sportokhoz is, bár semmi kivételes. Valamint azt hiszem, elég jó vagyon szituációk és a viselkedés analizálásában. Azt hittem, emlékszel - nézek rá csodálkozva.

Hevesen bólogattam neki, jelezve, hogy emlékszem én.
-De igazából ez nekem még mindig csak úgy hangzik, mintha azt mondanád, hogy nagyon intelligens vagy, az meg dicséretes, de nem különleges képesség - döntöttem oldalra a fejemet elgondolkodva. - Aztán lehet, hogy csak félreértettem. Hacsak nem úgy érted, hogy a szellemi képességeid a világ legnagyobb számítógépével is vígan versenyezhetne.
Újabb korty a mojitoból, de igazából csak azért, mert szívem szerint rákiáltottam volna a kétajtós szekrényekre, hogy fogják már be. Az életösztönöm azonban győzedelmeskedett, hiszen nem volt túl nehéz felmérni az erőviszonyokat, bármennyire is nekem volt igazam. Kezdtem úgy érezni, hogy Chris intelligenciája igenis különleges képesség.
-Vegyészettel jó nagy fába vágtad a fejszédet, de azért jól választottál. Érdekes is meg hasznos is, nem lesz...
Eddig jutottam, ugyanis ekkor, amitől féltem bekövetkezett. A szék támlája kicsúszott valamelyik agyas kezéből és félelmetes lendülettel hasította felénk a levegőt. Gondolkodás nélkül vetettem magam oldalra, de lőtte még előrenyúlva elkaptam Christ, és a karjába markolva rántottam őt is magammal. Hogy tompítsam az ütést, amit a falnak ütközve nem nagyon lehetett elkerülni, az utolsó pillanatban vízzé változtam, majd vissza emberi formába.
Aggódva néztem Chrisre, hogy bírta a megrázkódtatást, azt pillanatnyilag fontosabbnak éreztem, mint helyrerakni a közveszélyes vendégeket.

- A világ legnagyobb számítógépével? Versenyezhetne, kognitív készség, de főként intuíció szempontjából. Összefüggések intuitív módú áttekintése. Mivel a számítógép nem kreatív, csak az egzaktul megadott módszereket tudja alkalmazni. Azokat viszont gyorsabban, ez tény. A gyárban a sorminta is könnyebben végzi a tucatgyártást, mintha egy ember kézzel készítené el. Újat viszont soha nem fog alkotni.
Belekortyolok az italomba, miközben ismét felkelti a figyelmem kellemetlen szomszédságunk zajongása. Úgy tűnik, Lynn-nek is kezd elege lenni belőlük, legalábbis néhány szigorúbb pillantásából erre következtetek. Minden esetre egyelőre elkerüljük a konfliktust, így nincs probléma.
- Tulajdonképpen számomra nem nehéz. Lehet, hogy pont erre van ráálva az agyom, ki tudja? - mondanám, de csak az első szóig jutok, ugyanis egyszerűen lerántanak a székemről. Egyenesen a falnak. Jó, annyi reflexem akad, hogy tompítsak, de azért a lambéria megreccsenő felülete jelzi, hogy nem erre találták ki. Én pedig majdnem seggre ültem róla visszapattanva, de végül...nem, nem sikerült megtámaszkodnom, seggre ülök. Beletörődő arccal csóválom meg a fejemet.
- Ez nem volt valami elegáns érkezés. Nem baj, néha ilyen is kell - mondom, magamon gúnyolódva kicsit, majd Lynn-t kezdi keresni a tekintetem.
Közben feltápászkodom a földről, és leporolom magam, mikor észreveszem az ismét emberi alakba rendeződő lányt.
- Nyugi, jól vagyok! Bár ilyenkor felettébb hasznos lenne egy ilyen képesség! Viszont arra azért kiváncsi lennék, nem tapad-e rád a kosz vízként - próbálom elviccelni a kellemetlen szituációt. Persze, hogy szutykos lett az öltönynadrág hátsója. És igen, még a könyökét is felhorzsoltam. Ezek szerint csere lesz.
~ Cris, mit aggódsz? Te egyben vagy, örülj neki! A múltkori fickó átpöckölt volna a falon, ha nem vigyázol. Ez csak egy laza kis baleset, semmi több! - győzködöm magam.

Nekem sikerült egy karcolás nélkül megúsznom a landolást, viszont Chris jól láthatóan szerencsétlenebbül járt. Persze az ő mentális képessége ilyen helyzetben sajnos tényleg nem sokat segít.
-Egyben vagy? - kérdeztem, miközben szemügyre vettem Chris megviselt ruházatát. - Ne haragudj, végül is az én ötletem volt, hogy ide jöjjünk... Ez most komoly?!
Alig akartam hinni a fülemnek. Nem vártam ugyan a székhajigáló társaságtól, hogy lesütött szemmel eloldalogjanak, miután sírva könyörögnek térden állva a bocsánatunkért, de azért a harsány röhögést, ami felcsendült az asztaluktól mégiscsak túlzásnak véltem.
Az sem tudott vigasztalni, hogy nyilvánvalóan ittasak, vagyis annyira nem lehetnek tudatában, mit tesznek, esetleg a következmények súlyával. Más lett volna, ha esetleg csak a cipőmet hányják le. Az bocsánatos bűn, de majdnem betörni a fejünket, már azért még sem.
-Ilyen egy felelőtlen bandát! - csattantam fel, és bár szavaimat Chrishez intéztem, végig az irritáló bandát néztem, nem érdekleve, mennyire provokatív. - Megérdemelnék, hogy az egész berendezést széttörjük a fejükön!
Nagyon is hallhatták, mit mondtam, mert bár a vigyoruk nem tűnt el teljesen, sokat sejtető komótossággal emelkedtek fel a helyükről. A felháborodás és az életösztön alaposan hajbakaptak bennem, hogy ki élvez elsőbbséget, úgyhogy kissé megszeppenve álldogáltam, azon törve a fejemet, hogy milyen reakció lenne a legbölcsebb, mivel a közeledő alakok minden lépésnél egyre nagyobbnak tűntek.
-Szerinted? - morogtam oda Chrisnek.

Lynn-re, pontosabban az aggódó arcára nézek, de egy keserédes mosollyal bólintok, és kicsit kinyújtózok. Kissé lehajtott fejjel, oldalvást szólok hozzá, viszonylag halkan.
- Nem mellesleg egy szóval nem említettem soha, hogy mutáns lennék. Csak a helyre, és a várható konfliktusra való tekintettel jegyezném meg. Ne miattam legyünk magabiztosak!
A mosoly marad, de cinikusabbá válik. És igen! Felcsendül - mit csendül, hördül - a röhögés kedves - mit kedves, kultúrálatlan - társaságunktól.
Legalábbis, ha egy szót is szólunk róluk, ami negatív, hamar csatlakoznak. Ebben biztos voltam. Nem is kellett sokáig várnom rá, hogy Lynn megtegye ezt helyettem is.
Kis monológja után egyszerűen muszáj hozzáfűznöm a véleményemet. Főleg az előző "csattanó" után.
- Olyan szépen megfogalmaztad, mit csinálnál velük, hogy ezek után biztosan kiváncsiak lesznek rá. Hm, úgy látom, igazam lesz.
~ Sajnos.
Valóban, tisztán hallották. És igen, őket is érdekli az említett fenyítési módozat gyakorlati alkalmazása. Bár gyanítom, nem a szenvedői terveznek lenni. Inkább gyakorlói.
- Mond csak, Lynn, van valami harci vizi alakod is? Nem szívesen tenném tönkre a berendezést. Sokat kellene fizetni utána, hogy újra beengedjenek.
Alaposan végigmérem mindegyik alakot. Tényleg nagyok. Csak remélni merem, hogy hasonlóan lassú az agyuk, mint amilyennek tűnik. Azt viszont gyanítom, hogy egy-két mutáns biztos akad köztük. Pedig nagyon nem szeretnék most másra hagyatkozni a beszéden kívül..

-Mutáns vagy - szögeztem le, egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust az élen haladó hegyi medvével. - Már a világítótoronynál biztos voltam benne. A munkám miatt elengedhetetlen, hogy minél hamarabb vegyem észre, ha valaki mutáns. Ez nem képesség, inkább kiemelkedő kognitív készség.
Az egyre közeledő veszély miatt gyorsan kellett gondolkodnom. Ha mindketten mutánsok vagyunk, és legjobb esetben közülük egy sem az, még akkor is lehetnek erőfölényben, ha ügyesek. A létszám máris kétszeres volt az ő oldalukon, ami a méretük miatt háromszorosnak számított.
-Ne aggódj, nem lesz semmi baj - mondtam bátorítóan Chrisnek (és magamnak).
Mikor azonban azok ott kézropogtatásba kezdtek, ez a hozzáállás kicsit megcsappant bennem, de azért, miután nagyot nyeltem, sikeresen tettem feléjük egy lépést.
-Ha verekedni is akarnak, az erőszak nem megoldás - szóltam hangosan, remegésmentes hanggal. - Beszéljük meg békésen, civilizált emberek módjára, mert...
Tovább nem sikerült jutnom a szerintem meghallgatásra méltó beszédemben, mert a hátsó sorból az egyikük ékes tanúbizonyságot tett arról, hogy ő mutáns, azáltal, hogy egy kosárlabda méretű tűzgolyót lőtt felém a kezeivel. Szerencsére időben sikerült kapcsolnom, és vízzé válnom, úgyhogy a tűzből csak sistergő gőzfelhő maradt.
-Mint már mondtam - folytattam eltökélten - az erőszak nem válasz semmire. Hiszen mit is tudnánk megoldani vele egy kulturált és civilizált társadalomban, amely teret enged a...
Még egy tűzgolyó, még egy vízalak, még egy gőzfelhő. És már el is fogyott a türelmem.
-Na jól van, Chris, ha van valami használható képességed, ne szerénykedj.
A következő pillanatban pedig már suhant is vízkezem a hozzám közelebb álló szeme felé, amivel ugyan csak másodpercekre tántorítottam meg, de ez elég volt ahhoz, hogy jéggé fagyva behúzzak egyet a mögötte állónak, majd nyakon találjam őt. Úgy tűnt jégként tényleg fájdalmasabb, ha megütök valakit, hiszen a szilánkok a bőrét is felsérthetik. Közben a tűzokádó sárkány, kihasználva, hogy az egyik asztal szinte úszott az alkoholban az imént estében felborított poharaktól. Nem is tétovázott, azonnal lángba borította az egészet, de nem felém, hanem Chris felé hajította. Én a másik oldalán voltam, úgyhogy csak remélhettem, hogy Chris hasznos képességekkel vagy legalább kifogástalan reflexekkel rendelkezik.

- Naná, csak mert nevesített szereplő vagyok, mi? Azért erre a kognitív gráfra kíváncsi leszek, ha ennek vége! Na mindegy, ha mutánsok, akkor is dupla IQ fölényben vagyunk.
Látszik, hogy kettő nem érti, kettő pedig csak néhány pillanatnyi töprengés után. Ahogy megértették, rettentő mérgesek lesznek.
Mikor Lynn nyugtatni kezd, rávigyorgok, és egyszerűen muszáj kacsintanom. Nagyjából olyasmi lehet ez, mint mikor Penge kap egy adag vámpírt lekaszabolás céljára, csak talán kevésbé vérgőzös a légkör. Mármint remélem.
- Ne aggódj, én is voltam fiatal! Nem is annyira régen.
Az asztalról a kezembe veszem a whisky-t. Ilyenkor örülök, hogy ha nem bulizok, akkor duplát kérek. Tovább lehet kortyolgatni. Alig egy kortyra volt időm, hát amíg kézropogtatás és keménykedés folyik, kortyolok mégegyet.
- Hallottam ennek másik változatát is úgymond: Ha egy szituációt nem lehet megoldani erővel, akkor nem használsz eleget. Hm, talán nem előttük kellett volna mondani. Lehet, hogy értik az emberi beszédet.
Mivel már így is, úgy is ránk vannak indulva, a bosszantás jó taktikának tűnik. Minél inkább elborul az agyuk, annál kevésbé tudják használni eme legapróbb szervüket.
Mikor tűzgolyók röpködnek, nem igazán érzem ezt fairnek Lynn-el szemben. Hiszen ő csak felháborodott egy nyilvánvalóan udvariatlan megnyilvánuláson. Így kénytelen vagyok ezt értékelni.
- Egyes. Ülj le! - mondom a hozzám legközelebb állónak.
Ezzel a lendülettel borítom képébe az italom, és míg ordít a szemét csípő alkoholtól, lábammal felrántom a kezemhez a mellettem fekvő székemet. Mögötte álló valami furcsa, csonttüskés kézzel akar odasózni arcom tájékára. És hosszabb is lenne a keze méretéből fakadóan. Az én kezem plusz a szék viszont hosszabb. Valami európai rapper énekelte talán azt, ami most következik: Bumm a fejbe! Bár lehet, hogy a fordítás pontatlan volt, de a ritmusa tetszett.
A széknek viszont kevésbé tetszett, ugyanis az egyik lába letörik, a másik pedig csak el, de így már ülni nehéz lesz rajta.
Mikor repül az asztal, látom, nincs sok értelme elugrani. Vagyis lenne, de idő nincs. Így inkább jól oldalba vágom a lassan szemét nyitogató, arcon borított fickót a kezemben lévő székkel. Ennek eredményeképpen a repülő asztal, és közém kerül. Így már van időm hátralépni egy nagyot. Így is jut a cipőmre egy adag égő szesz, amit gyorsan le is rázok róla.
- Hogy azt a neveletlen, műveletlen, agyatlan, érzéketlen, ízléstelen, udvariatlan képeteket! - rivallok rájuk, és igen, láthatóan meglepődnek. No nem az, amelyik még szédeleg a széktől. És nem is az, amelyik az asztal alá került. Hm, de nem is az, akit Lynn képen törölt jéggel. Az, aki az asztalt hajította.
Valószínűleg még dolgozik az ügyön, hogy megértsen minden szót. Ugyanakkor láthatóan nincs hozzászokva a kifinomult kritikához. Bezzeg, ha anyáztam volna, biztos egyből megérti!

Nem volt időm hátranézni, hogy mi lett a repülő asztallal, de a hatalmas recsegés-ropogást követően nem Chris hangját hallottam fájdalmas nyögések megjelenésében. Nem sokkal később viszont nagyon is az ő hangja harsant, ahogy méltatlankodásba kezdett. Megkönnyebbülten sóhajtottam volna fel, ha lett volna rá időm, de hát levegőt venni is alig akadt.
Ellenfelem, mikor rájött, hogy tűzzel ellenem mit sem ér, eszesebbnek érezve magát felkapott a földről egy akkor odagurult széklábat, és azonnal célba vett vele. Mivel jégként még könnyebben törtem, mint emberként, először vízzé, majd megint jéggé váltam, méghozzá úgy, hogy az ütés még vízként elérjen, a keze is belémcsobbanjon, de aztán visszahúzni már nem tudta, mivel még időben befagyasztottam.
Eszem ágában sem volt kipróbálni, mi történik, ha most próbál meg tüzet csiholni, úgyhogy amint rámemelte megrettent tekintetét (ami valószínűleg tartott volna vagy egy ezred másodpercig) már csattant is a fején mind a két öklöm két oldalról. Eszméletét vesztve rogyott össze, súlyával engem is húzva lefelé maga után.
Újabb átváltozással kiszabadítottam magam önkéntes fogságomból, és Chris felé vettem az irányt út közben elgáncsolva az oldalról rátámadó négyeskét, akinek időről időre a szó szoros értelmében kőkeménnyé váltak az öklei. Gondoltam jobb, ha minél távolabb tartom Christől, hiszen már így is egyszerre két pasival hadakozott. Sajnos nem árthattam vele túl sokat neki, a következő pillanatban ugyanis éreztem, ahogy göcsörtös, kemény kezeivel megragadja a bokámat, és nemes egyszerűséggel a falhoz vág. A támadás olyan váratlanul ért, hogy nem is védekeztem, és a falbacsapódást követően még egy kis ideig zúgott a fejem. Valami meleg csiklandozta a homlokomat nem messze egy igen fájdalmas ponttól. Odanyúlva jöttem rá, hogy vér szivárog egy sebből, ami nyilván akkor keletkezett, amikor bevertem a fejem a falba.
-Ne már! - morogtam, ahogy nagyon kínkeservesen feltápászkodtam, hiszen a karom és az oldalam is jócskán kapott a jóból.
A kőkezű időközben már majdnem teljesen felegyenesedett, úgyhogy mielőtt végiggondoltam volna, hogy egyáltalán van-e értelme annak, amire készülök, elrugaszkodtam, és a hátára ugrottam. Kapaszkodtam kézzel-lábbal, mint egy koalamackó, miközben azon morfondíroztam, hogy hogyan alakíthatnám ezt a helyzetet a saját javamra. Ő ugyanis ezt már remekül kitalálta. Háttal újra meg újra a falhoz csapódott, iszonyatos ütéseket mérve rám, hiszen már attól majdnem ottmaradtam, amikor egyedül vágódtam neki.
-Na most már elég! - kiáltottam rá, és jéggé változva úgy elkezdtem szorítani ahogy csak tudtam.
Az embertelen klímaváltozás hatására ordítani kezdett, és hátrafelé csapkodott a kezeivel, bár így nem tudott annyi erőt kifejteni. Egyre erőtlenebbül csapkodott, majd térdre rogyott. Ekkor lepattantam róla, és kupán vágtam egy a kezemügyében lévő székkel. Ettől az oldalára zuhant, de nem néztem meg, hogy vajon el is ájult-e, inkább körülnéztem, hogy jelent-e még valaki azonnali veszélyt.

Nagyjából annyi jut el hozzám Lynn oldaláról, hogy meglehetősen - és orvoshoz képest meglepően - jól érvényesül ebben a - szó, ami szó, nem lehet jobban megfogalmazni - rögtönzött kocsmai verekedésben. Nagyjából ennyi időm is van foglalkozni vele, azaz nem túl sok. Mivel elég hamar elintézi a tüzeskedőt, nem is vesztegetek a kétlábú sárkányra több időt.
Helyette inkább páros lábbal ugrok az asztal tetejére, ami a csontbütykös arcán és hasán fekszik még mindig, és amit épp próbálna letolni. Ébredéséig már nem fog, sikerült úgy arcon vágni az egészen íves hasán libegő peremmel.
A következő illető viszont - sajnos, vagy nem sajnos - kifinomultabb tehetséggel bír. Mintha az orrát és a fülét mozgatná, mellé pedig cincog és kerreg, vagy valami ilyesmi. Egy rakás csótány, patkány, ikerszelvényes, és amilyen csúszómászó még fellelhető volt esetleg a közelben, egyre többen és sűrűbben kerülnek elő a helyiség réseiből.
Egyesek az asztalokra/székekre menekülnek előlük, másik valamiféle trükkökkel próbálják elijeszteni vagy távol tartani őket. Nem, mintha számítana. Mindegyikük célja én vagyok.
- Erre inkább nem mondok semmit - dörmögöm magamban.
Mire feljutok a pultra, sajnos észrevétlenül már több patkány is felkapaszkodott a lábamra. Harapnak, kaparásszák a bőröm, kezem, lábam sebes, mire lerázom őket.
Begyűjtök néhány darázscsípést is, bár utóbbiakat igazán nem tudom, melyik eresz alatt teleltek éppen ébredésük előtt. Őszintén szólva nem is nagyon érdekel. Fáj, és ez rossz. Nagyon rossz!
Első körben a pultról véletlenszerűen felkapott vodkásüveget hajítom a kedves jóakaróm felé, majd egy másikból lábamra locsolom teljes tartalmát. Azt hiszem, valami erősebb volt, mint a vodka. Igen, abszinth. Nagyszerű!
Legalább az eddig a nadrágomba jutott kis rovarokat sikeresen elkábítom, közben pedig vélhetően telibe találtam a legyek urát, mivel alább hagy az ostrom. Dühös vagyok, ő pedig csak kábult. Leugrom a kis dögök közé - most eként gondolok rájuk, hiszen rondák, és megtámadtak -, majd nekifutásból öklelem fel a még ténfergő mutánst.
Ő lehetett a legkevésbé strapabíró a csapatból - valószínűleg ezért maradt hátra -, mivel ahogy beveri a fejét, elájul. A sok kis soklábú el is takarodik mind, egyszerűen szétszélednek.
Felállok, beletőrödő arckifejezéssel és némi szag iránti fintorral indulok el Lynn felé. Bár az abszinth szerencsére gyorsan párolog az alkoholtartalma miatt.
- A legtöbb mutáns annyira el van szállva a képességétől, hogy egyszerűen lusta gondolkodni, verekedni pedig egyszerűen nem tud - jegyzem meg, miközben felmérem, mennyire lehet sérült a lány - Jól vagy? Pontosabban mennyire vagy rosszul?
Nem szeretek panaszkodni, így inkább nem említem meg, hogy viszket a lábam. Fáj a lábam és a kezem, fáj a fejem, valamint émelygek a kiborult italok és a verejték keveredésének aromájától.
- Jól esne most egy fürdő. Valaki? Zuhanyoztató mutáns esetleg? Fizetek érte, ha nem horribilis az ára.
Nyilvánvalóan nem számítok ilyen lehetőségre, inkább csak amolyan cinikus megjegyzés volt saját állapotom kigúnyolására.
Ó, igen, és egyébként is több helyen bezúztam magam. Ezt sem említem meg. Régen sem panaszkodtam, a csajok a kemény srácokat szerették.

Chris nagyszerűen állta a sarat, így mire elindulnék felé, hogy esetleg segítsek neki, ő már meg is előzött, és beért egy halom ripityára tört asztal és szék mellett. Előbbi rovarölő parádéját úgy-ahogy sikerült szemmel követnem, így biztos lehettem benne, hogy nem úszta meg ép bőrrel. Azért udvariasan inkább az én hogylétemről érdeklődött, mire én azonban csak legyintettem.
-Csak karcolás - mondtam, és hanyag mozdulattal letöröltem a vért a homlokomról. - Rendbe jövök. De te...
Itt a táskámba nyúltam, és egyszerre több dolgot is elővettem belőle.
Először is egy üveg aszpirint.
-Isten-isten. Nyugodtan bevehetsz kettőt-hármat is, de aztán ha megengeded a jó tanácsot, csak akkor, ha még tényleg fáj - kacsintottam rá. - Azért a szervezetünk is képes némi fájdalomcsillapításra, ne nyomd el a tehetségét.
Aztán egy tubus kenőcsöt.
-Rovarcsípésekre kiváló, nagy mázlid, hogy mindig van nálam, mert némely pókcsípésre allergiás vagyok, és a lakásom... na, mindegy.
A recepttömbömet, amit nyomban használatba is vette,.
-Tessék, ha nem jön be, ez egy erősebb hatású szer, biztos hatni fog.
És végül a csekkfüzetemet, úgyhogy a tollamat a receptírás után el sem tettem.
-Ez talán fedezi a károkat - nyújtottam a pult alól előmerészkedő csaposnak. - Bár, ha talál még valamit ezeknek a vadállatoknak a zsebeiben, szerintem ne fogja vissza magát. És miután elmentünk, hívja a mentőket. Úgy nézem csak könnyebben sérültek, nem igényelnek azonnali ellátást, de az ellátás azért nekik is jár.
Mindezek után újra Chrishez fordultam, és mint aki jól végezte dolgát összecsaptam a kezem.
-Na! Azt hiszem, mindennel megvagyunk, úgyhogy talán bölcsebb lenne lelépni, mielőtt magukhoz térnek. Te pedig - itt lesütöttem a szemem - remélem meg tudod bocsátani nekem ezt valaha is. Csak virágot hoztál, és úriember akartál lenni, erre mekkora bajba sodorlak! Sajnálom!

Leülök egy még ép székre, és a pultostól kapott ronggyal letörölgetem a vért a nyakamról és kezemen-lábamon lévő sebekről. Néhány patkány azért elért a harapásig. És néhány rovarnak bosszantóan erősek a rágói.
Mivel Lynn szemérmetlenül tagadja, hogy bármi baja lenne, én sem teszek másként. Mikor azt mondja, De te..., csak vállat vonok, és afféle elmélyített, akcióhős hangon felelek.
- Ez? Ugyan! Bolhacsípés! - természetesen elmosolyodom hozzá, tréfának szántam.
~ Így belegondolva, még szerencse, hogy bolhák nem voltak a bolyban. Öhm, remélem. Azt hiszem, alkoholos fürdőt veszek otthon.
Megfogom a kenőcsöt, és a komolyabbnak tűnő csípésekre kenek belőle egy keveset. Nem szeretem a gyógyszereket, de ezeket a dögöket nehéz behatárolni, mifélék voltak.
Elteszem a receptet arra az esetre, ha tényleg akadna komolyabb kezelésre szoruló harci sérülésem a soklábúaktól.
- Én azt hiszem, csak a mutánsok által százával rám uszított csúszómászókra vagyok allergiás. Minden esetre köszönöm a kenőcsöt!
Annyira nem tűnik vészesnek, amit elpusztítottunk. A biztonság kedvéért persze én is odateszek a pultra két százast.
- Közteherviselés, vagy hogy hívták a felvilágosodás korában. A lényeg, hogy én is hozzájárulok a felújításhoz.
A pultos vigyorán látszik, hogy nem csak a felújításokhoz, de néhány berúgásához is hozzájárultunk ekkora összeggel, de ezen már nincs kedvem gondolkodni.
- Fájdalomcsillapítót nem szedek, kösz. Különben is, viszket, nem fáj. Csak ki kell tisztítani rendesen, nehogy elfertőződjön. Főleg a patkányharapás. Nincs esetleg erre oltóanyag a rendelődben?
Közben el is indulok kifelé, ahogy azt Lynn is javasolta. Egyetértek vele abban, hogy nem kellene egy napon kétszer elvernünk őket. Azért egy kis önbecsülés maradjon a kocsmavagányoknak is...

Chris úgy tűnt nagyon akarta tartani a látszatot, hogy kutya baja, ami annyival lehetett nehezebb vállalkozás, hogy tele volt csípésekkel, harapásokkal, apróbb zúzódásokkal. Azért ráhagytam, ha ez neki ilyen fontos volt, bár azért elismeréssel adóztam az elszántságának, hogy egy orvost akart lóvá tenni az állapotáról. Azt is nehezen hittem el, hogy sehol sem fáj neki, de nem sok értelmét láttam erősködni, végül is nagy gyerek már, majd meggondolja magát, ha hátat fordítok.
-Remélem, nem törzsvendégek voltak - csóváltam a fejem a rendetlenség közepén fetrengő emberhalmot szemlélve. - Nem szívesen mondanék le erről a helyről, de ahhoz sincs kedvem, hogy csak verekedni járhassak ide.
Miután a bár gazdagabb lett a jóvoltunkból, hiszen Chris is beleadott a segélybe, el is indultunk kifelé. Ígértem még neki egy tetanusz szurit a patkányok miatt, akik nem tétlenkedtek a fogaikkal.
A lábunk alatt vérrel és alkohollal szennyezett üvegszilánkok ropogtak, és időnként félre kellett rúgnunk néhány bútormaradványt, hogy utat törjünk magunknak a kijárat felé. Kicsit bűntudatom volt, amiért az itt dolgozók most miattunk állhatnak neki romokat takarítani, de a minél előbbi távozást tartva a legbiztonságosabbnak, vissza sem nézve léptem ki az utcára Chrissel az oldalamon.

//Szál vége. Köszönöm a játékot! //

Eddig azt hittem, hogy Lynn rosszul méri fel az állapotomat. Lassanként azonban összeállt a kép: imádja a grandiózus dolgokat, főként aggódás és gyanakvás terén. Most, hogy alább hagyott a gyanakvással velem kapcsolatban, itt volt az aggódás ideje.
Bár tény, hogy fájt néhány helyen, fociban már megtanultam nem odafigyelni ezekre. Így aztán amíg nem kifejezetten a sérüléssel foglalkozok, nem okoz komoly gondot. Legalábbis egy fokig, de komoly sebem nincs is.
- Szerintem legközelebb összébb húzzák magukat. FŐleg, ha azt mondod nekik, hogy mutáns vagyok. Csak úriember, ezért úszták meg ennyivel.
~ Ez igaz is, de nem szabad túljátszani.
Át az ájultakon, át a romokon, át az ajtón vár a kinti világ. Ahol majd jól megnézik, mi történhetett azzal az elegáns öltözékkel, amit viseltem. Hát került rá némi vér, tömény szesz, kosz, korom. Ez van.
~ Üdítő volt ez a kis testmozgás! Csak azok a kis dögök ne lettek volna..
Irány az utca, irány a kocsim! Elfuvarozom még Lynn-t a rendelőjébe, ahol megkaphatom az injekciómat, onnan pedig irány haza fürdeni, átöltözni, és aludni pár órát levezetésként.

//Én is köszönöm a játékot! (://

Az összekötőm és pár informátoron keresztül a fülembe jutott, hogy feltűnt a városban valaki, aki a mutánsok ügyében dolgozik, de se nem a professzor, se nem Magneto elveit nem vallja magáénak. Persze ez nagyon nem érdekelt volna, de azt is rebesgették, hogy nem kispályás a fickó, komoly kapcsolatai vannak és a neki végzett melók, igazán jövedelmezőek. Na ez már igazán felkeltette az érdeklődésemet, hiszen mióta Josh is velem lakik, nem voltak nagy munkáim, így a pénzem sem nagyon gyarapodott, ezért ez most jól jönne.
Nem is kellett sokáig várni, mert rövidesen elterjedt az alvilági körökben, hogy ez a férfi vállalkozókat keres mostanában egy melóra, ami után a fizetség sem megvetendő. Kisebb érdeklődés után sikerült megtudni a találkozó helyét és idejét, így felpattantam a motoromra és meg sem álltam a eXile-ig, hogy megnézzem magamnak ezt a rövid idő alatt híressé, vagy talán hírhedté váló szereplőjét a mutáns társadalomnak.
Miután leparkoltam, a bejárat felé indultam, ahol egy csaj és egy srác játszották az ajtónálló szerepét, aki emberi szemmel nézve, nem tűntek épp megfelelőnek erre a szerepre, de én már láttam egy-két dolgot a képességekkel kapcsolatban, úgy, hogy most sem becsültem le a vékony dongájú kis nőt és vékonyka fiatal fiút. Udvariasan megállítottak és kérték, hogy igazoljam magam, amin kicsit meglepődtem, de hát ezek szerint, emberünk nem bíz semmit a véletlenre. Miután eleget tettem a kérésüknek, tovább haladhattam befelé az estére való tekintettel már eléggé zsúfolt és hangos terembe, ahol jó szokás szerint bele is botlottam egy mutánsrajongó csapatba, akik rögtön rám is csaptak, de mivel már volt tapasztalatom hasonlókhoz, könnyedén leráztam magamról őket azzal, hogy én is csak egy vagyok közülük, és én is mutánsokra vadászok autógrammért. Na erre leszálltak rólam és én behúzhattam egy aránylag nyugisabb sarok asztalhoz, ahonnan szerencsémre épp akkor álltak fel.
Behúzódtam a sarokba és rendeltem egy sört magamnak, mert most meg akartam őrizni a józanságomat, hiszen fontos dolgok is elhangozhatnak.
Jó sokáig nem történt semmi és már éppen azon voltam, hogy ideje továbbállni, mert lehet, hogy mégis téves volt az infó, vagy időközben meggondolta magát a tag, mikor megjelenik az egyik felszolgáló és hupikékben ragyogó szemeivel rám mosolyogva és kicsit összefüggéstelenül, de elköhögi, hogy mégis csak lesz találka, és meg is mutatja hol.
Kiiszom a sörömet és lassan a mutatott irányba megyek, óvatosan nyitom az ajtót és veszem szemügyre a különszobát, ahol még rajtam kívül nincs senki, de úgy látszik több emberre készültek, mert van vagy hat szék a középen álló asztal körül. Kis idő múlva miután még érkeztek páran, hallom, hogy a hátsó ajtó felől közeledik valaki. Azért megfeszülnek az izmaim, hiszen akár csapda is lehet ez az egész, de mikor felbukkan a férfi, csodálkozva nézek rá, hiszen nem más sétált be, mint Romboló.
~ Hmm! Min csodálkozok, hiszen említette, hogy vannak tervei ebben a városban! De nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar neki fogok dolgozni! ~
Az asztal végére megy és a kezében lévő táskát felteszi rá és a már ismerős reszelős hangon üdvözöl minket, és, hogy lássam nem felejtett el és a viselt dolgaimat is figyelemmel kíséri, hozzám külön fűzött egy pár mondatot, amire csak jólesően elmosolyodtam.
~ Mindig jól esik egy toppon lévő szakmabelitől a dicséret. ~
Mikor a táska kinyitásához lát, tudja, hogy hogyan kell azt csinálni, így a feszült izmok, hamar ismét nyugalomba kerülnek és mindenki ismét figyelmesen hallgatja az elsorolt információkat.
Sok mindenről szó esik és sok fontos dolgot tudok meg a célpontról és a megszerzendő dolgokról. A politikai rész kevésbé érdekel, de a munkához, most minden támpontra és háttér információra szükség lehet, ezért most ezt sem engedem el a fülem mellett. Érdekes összefüggésekre és összefonódásokra derül fény, és azt is felmérem, hogy mennyire nagy aduászt rejtenek majd azok az adatok és információk, amiket Romboló kezébe juttatunk, ha sikeresen végzünk. De engem most jelenleg a pénz érdekel, de nem felejtek el tanulni a nagyfiútól és lehet, hogy legközelebb már más szempontok fognak vezérelni.
Elraktározom, hogy mire is van szüksége elsősorban: Ku-klux-klán kapcsolat és tagság, mutáns prostituáltakkal való viszony, Valdis Kauskas-sal való kapcsolata.
El kell dönteni, hogy melyik szál legyen az első, ami lehetőleg a legkönnyebb és aztán, ha még a többiek nem végezték el a többit, akkor azokat is sorra lehet venni.
A legkönnyebbnek a prostikkal való kapcsolat lehet.
Épp a Ku-klux-klánt teszem a második helyre, mikor meghallom, hogy milyen testőrről beszél Romboló.
Igen, ismerem a fickót, ezt a Luthert és tudom, hogy ő is mutáns és igazi vérprofi. Még én is meggondolnám, hogy milyen összegért vállalnák a célpontjára melót, de persze ő sem sebezhetetlen és legyőzhető. Viszont, amit utána említ a Mackókám, az azért kicsit meglep. Szellemet hajkurássza? És, ahogy elnézem az ökölbe szorított ökleit, eléggé kellemetlen élménye lehetett vele, ha még mindig ilyen reakciót vált ki belőle. Azt hiszem nem árt, ha figyelmeztetem, majd kedvenc bérgyilkos társamat, hogy jó lesz vigyázni!
- Mennyire kerüljük a feltűnést? – szólalok meg, miután kérdőn nézett körül.

Mivel Sheena korábban már említette neki, hogy mikre képes ez az alak, úgy érezte jobb, ha testben nem lesz jelen ezen a találkozón, amennyiben ragaszkodik a testi épségéhez, ahhoz viszont túl kíváncsi, hogy meg se jelenjen, ezért marad a szokásos opció, kísérteni fogja szegény szőke barátnőjét, hogy megtudja, ki ez az alak, ki ilyen ellenállhatatlan vágyat érez mások hajlékának kidekorálására, és úgy általában szívén viseli fajtája sorsát, mikor nem próbálja kifilézni őket. Na persze, nem ítéli el ezért, filézni jó móka...

Az Exile már ismerős hely volt a számára, őt persze nem láthatta senki, kivéve néhány embert, akik furcsán néztek rá, mikor átlebegett pár emberen, vagy bútoron, biztos telepaták, vagy csak pont arrafelé bámultak, az igazat megvallva nem is fontos, a rajongókat viszont kifejezetten aranyosnak tartja. Lehet hosszútávon frissen elhasznált lőszert osztana szét köztük szuvenírként, melyet aztán testükben hordozhatnak magukkal a sírig, de így, hogy csak néznie kell ahogy mások vérét szívják, egészen jókat derül a dolgon. Hála az égnek ezért a műsorért, mást ugyanis nem nagyon tud csinálni, amíg anyagtalanul várja, hogy végre felbukkanjon ő, a fickó ki híre szerint azóta sem lett kisebb, mint amikor a múltkor látta. Végül csak eljön a perc, mire vártak, és bevonulnak a terembe.
~Szegény Sheena, miért fogja ki a leggázosabb pasikat a városban, kezdve velem?~

Sok értelmét nem látja annak, hogy helyet foglaljon, ezért inkább Romboló válla fölött szemléli tovább az eseményeket. Be kell vallania, hogy tettszik neki az amit hall, olyannyira, hogy ha tehetné, meg is tapsolná a fickót, már csak azért is, mert egy ekkora drabális állattól nem várná az ember, hogy ilyen jó beszélőkéje legyen. A monológ végére biztos benne, hogy rühelli ezt a szenátort, vagy kit, és még azt is megérdemli, hogy életben maradjon azután, amit ezek tenni fognak vele. Ezek után rátérnek a számára érdekesebb részre. A dicséretekre legyint egyet láthatatlan kezével.
~Elég lesz, még elpirulok. Egyébként is foglalt vagyok már.~
Aztán említésre kerül egy korábbi munkája, és még valami...
~Miket nem mondasz? Elintézetlen ügyed velem?~
Közelebb hajol a férfi arcához, hogy jobban szemügyre vegye őt. Termeténél fogva persze nem kell nagyon igénybe vennie a hátát ehhez.
~Ez érdekesnek ígérkezik. Vajon mit szólna, ha tudná, hogy közelebb vagyok, mint hinné?~

*Előre közölte, hogy néhány napig, vagy még talán tovább marad távol a rezervátumtól, ne aggódjanak érte. Nem mintha nagyon hiányzott volna bárkinek, de az indiánok álltak a legközelebb ahhoz, amit jelenleg a családjának nevezhetett, így egy minimális formális búcsúzkodás helyénvalónak tűnt. Általában próbálta távol tartani magát a bajtól, ezúttal azonban nem így volt, meglehetősen szokatlan érzés. Ehhez képest a viselete a szokásos volt; alig szakadt farmer, tornacipő, fekete ballonkabát a szembe húzott kapucnival, napszemüveg, olcsó hajzselé és egy fél napja használatban lévő rágógumi. Elég szegényes ilyen időben, de Red behozta egészen Brooklyin-ig, csak néhány nagyon hosszúnak tűnő percig kell dideregve sétálnia az utcán, mielőtt eléri a kocsmát.*
~ Nem hiszem, hogy Crawford átverne. Nem mintha a becsület lovagjának tűnt volna, de túl gyáva fickó ahhoz, hogy egy mutánssal kikezdjen. A tekintetében ülő félelem legalábbis erről árulkodott, de tény, hogy valamiféle állati ravaszság is lakozik benne, különben nem sokáig maradhatna meg az informátorok között. Azért remélem a megbízó nagyobb kaliber lesz, persze a pénznek nincs szaga...~
*Crawfordnak elég volt annyi bizonyíték, hogy a kapucni alatt örök sötétség honolt, miközben Alexis a Romboló után, illetve jobban mondva jól fizető munka után érdeklődött. Kétségkívül hatásvadász, de az igazat megvallva semmi fenyegetőbb nem jutott eszébe. Fel is jegyezte, hogy legközelebbre nem ár majd improvizáció helyett előre készülni valami igazán félelmetessel. Ha netán kétségbe vonják az elszántságát, amit úgy öt percenként önmaga is megtesz azóta, hogy az alvilág dolgaiba akar bonyolódni.*

- Üdv, Prizmának neveznek, rajta vagyok a vendéglistán, ha minden igaz. - *Szólítja meg vacogva mosolyogva az egyik kidobót, ahogy Crawford előre megbeszélte vele. Kis idő elteltével már bent szopogat egy pohár gint, némi tonikkal keverve. A benti társaság meglepi, nem is tudja hirtelen, hogy melyik jobban, a képességüket nyíltan használó mutánsok, vagy a rajongók. Mivel belépéskor ismét magára öltötte a kapucni alatti feketeséget, így pár lépésről könnyű kiszúrni, hogy a mutánsok közé tartozik. Ha próbálkoznak nála is, akkor csak finoman elutasítja az érdeklődőket, inkább félelemből, mint undorból.*
~ Gyakrabban kéne ilyen helyekre járnom, jobb mint az ópium. Ha eleget ülök itt, akkor még a végén elhihetem egy időre, hogy irigyel a világ, az emberek csodálnak. Egy keserű hang a fejemben mégis azt súgja, hogy nevelő célzattal porig kéne égetni ezt a kocsmát. Egy csepp ecet a hordónyi vízben, de éppen elég, hogy inkább zavarjon, mint ellazítson a társaságuk. ~

*Mielőtt elkezdhetne lerészegedni, és belefolyni az igazán magvas kocsmai filozofálgatásba, a dadogó pincér egy ajtóhoz irányítja. Megigazítja a kabátját, kisöpri a szeméből a fekete hajtincseket, és felölti a legmelegebb mosolyát. Kissé csalódottan konstatálja, hogy ennek nincs haszna a fekete semmiben, ami jelenleg az arca helyén látszik.
~ Csak diszkréten, óvatosan. ~ *Emlékezteti magát, mielőtt belépne. A társaság egy része már megérkezett, kisvártatva mindenki a többiek is, végezetül pedig a megbízó is befut. Figyelmesen hallgatja a szavait, tetszik neki amit mond.*
~ Nincsenek ártatlan áldozatok, tiszta sor az egész. És a fizetség több, mint amennyiről valaha is álmodhatok, hogy megszerzem lejmolással. Közösen fizetnek ki minket, ha szerencsém van, akkor a többiek profik, és megoldják a dolgot anélkül, hogy nekem akár csak a kisujjamat mozdítanom kellene. ~
*Úgy dönt, hogy először meghallgatja milyen kérdések merültek fel a csapat többi tagjában, nem akar valami ostobasággal lelepleződni. Így egyelőre csak sejtelmesen hallgat, figyel.*

//Ha Alexis látja Szellemet ebben az alakjában is - mint Chris kalandjában - akkor semmiben sem változik meg a reakciója, azt gondolja Szellem is csak egy a jelentkezők közül, és hogy az ő érkezésére is számítottak. Mivel ő Alastor McDonalds néven ismeri, ezért Romboló szavai és közötte semmilyen összefüggést nem fedez fel. Aztán persze majd szívesen elbeszélgetne vele kettesben, de most nem adja jelét, hogy valaki ott lebeg közöttük. Még kinevetnék miatta. //

Este van, este van, ki-ki nyugalomban...Ki pedig egy halom rajzeszközzel flangál Brooklyn utcáin, teljes mértékben ignorálva eddigi csúnya tapasztalatait. Nevesítve William Tranner, aki soha nem tudja, mikor kell visszafordulni. Pedig már az első percben sejthettem volna, hogy itt valami nagyon nem stimmel.
Kezdjük a helyszínnel: Long Street 56. Legalábbis ez volt a papírra írva nekem, amit hóbortos nagyszülőm a kezembe nyomott, hogy el ne felejtsem. Elvileg valami amatőr művészeti társaságnak a gyűlése lesz ezen a helyen. Azt mondta lehet tudnék tanulni más korombeliektől...művészeti téren mondjuk ebben akkor épp erősen kételkedtem. Sosem tartottam magamat nagyképűnek, de ez az a dolog, amiben tényleg jónak éreztem magamat, ha másban nem is jeleskedtem különösebben. Ugyan mi újat tudnának nekem mutatni, amiről legalább ne hallottam volna drága művésztanáraimtól legalább a szóbeszéd szintjén?
Na de megint elkalandoztam. Szóval a helyszín...elsőre úgy nézett ki, mint egy lepukkant bár a kertvárosi gettó kellős közepén. Koszos, büdös és épp egy részeg egyént hajítottak ki az említett épületből a korántsem testes kidobófiúk...és lányok. Tényleg egy lány az egyáltalán?
A biztonság kedvéért újra megnéztem a cetlit, amit kaptam. Sajnos nagymamám írása legalább olyan olvashatatlan volt, mint eddig, de hiába nézegettem, úgy tűnt csak jó helyen járok.
~Biztos csak egy kicsikét elvontabbak az átlagnál. ~Naiv feltételezés...mint mindig. Magadra szedhetnél már egy kevés józan paraszti észt is, William.
Nem volt mit tenni, odasétáltam a kidobókhoz, akik alig lehettek igazából magasabbak, vagy idősebbek nálam. Dehát...ne ítélj elsőre. A lányhoz, ahogy odasétáltam, meglehetősen furcsa tekintettel mért engem végig. Nem is tudom...talán a teleaggatott kinézetem zavarta volna?
~Dehát művészeti találkozóra jöttem, miért lepi ez meg őt ennyire? ~tűnődtem el a dolgon, mikor megszólított engem.
'-Keresel valamit, Kölyök? -kérdezte a rövid hajú lány. Egy pár pillanatig teljesen leblokkoltam. Utáltam az ilyen helyzeteket.
-Ööö...i-igen.
'-...És mit? -kérdezett vissza, miután magamtól nem folytattam a társalgást. Fejemet megráztam, ahogy próbáltam észhez téríteni magamat. Remélem nem értette félre a mozdulatot.
-Eeelvileg én ide vagyok hivatalos. Legalábbis azt mondták, hogy ide kell jönnöm.
'-Hogy hívnak?
-Tranner...William Tranner. -Ezaz! Végre valami értelmeset is sikerült kimondanom! A nevem viszont úgy tűnt nem hatotta meg a kidobólányt. Rosszallóan nézett rám azokkal a kék szemeivel, majd mikor már úgy gondoltam, hogy szénné éget velük, újra megszólított engemet.
'-Nem szóltak rólad -jelentette ki hűvösen.
~Nem szóltak rólam? Nagyiiiii! Ha már beszervezel valamibe, legalább tégy úgy, mintha tényleg csináltál is volna valamit ennek érdekében! ~Mérgelődni nem éri meg, de egyetlen ismert felmenőm Anyu mellett valahogy gyakran képes vlt belőlem ezt a reakciót kiváltani belőlem. Ja igen, már ekkor is visszafordulhattam volna mellesleg. De nem tettem...mert én ilyen kis hülye vagyok. Próbáltam másképpen megoldani a problémát.
-És...bemehetek meghívó nélkül is? -kérdeztem bátortalanul. A kidobólány mosolygott, bár ez a gyilkos vigyorhoz egy fokkal közelebb állhatott.
'-Hány éves vagy te egyáltalán?
-Huuusszonkettő -rögtönöztem. Ugye ilyen idősen már beengednek valakit ilyen helyekre? Ugye? UGYE?!
A lány továbbra is nézegetett engemet. Nyilvánvalóan nem hitte el ő sem, amit mondtam.
'-Mutasd csak a személyidet! -parancsolta gyanakvóan méregetve engemet.
Hű...ez most komoly lesz. Ha megmutatom, minden ki fog derülni! De akkor ezek engem rittig összevernek! Gyorsan kellett kitalálnom valamit. És akkor eszembe jutott a megoldás. Egy megoldás, amit már korábban is bevetettem, hogy boldogulhassak. Ugyan miért ne válhatna be most is? Nagy lelkesedéssel kerestem elő az igazolványaimat, majd át is adtam azt neki. Próbáltam koncentrálni, hogy az a születési dátum más legyen, mint ami valóban ott van. A lány ránéz, majd énrám. Atán megismétli ugyanezt. Odaszólt társának is, hogy ő is vessen rá egy pillantást. Megpróbáltam erősebben koncentrálni, hogy őrá is kiterjeszthessem befolyásomat. Úgy tűnt sikerült is, mivel ugyanaz a meglepett pofa látszódott az arcán.
'-Jól van, Kölyök, bejöhetsz! De ne csinálj balhét! -jelentette ki végül, majd ezt követően visszaadta nekem a személyimet. Óvatosan félreálltak, én pedig sebesen próbáltam bejuti az ajtón...ami persze a felszerelésemet tekintve nem volt egy egyszerűen kivitelezhető művelet.
Ekkor újabb tántorító tényező lepett meg: rajongók. Körbeálltak sokan, alig kaptam levegőt is, úgy vágták hozzám a kérdéseket. Szerintem a negyedét nem fogtam fel, pedig ennyire nem tartottam magamat hülyének. De valami olyasmit biztosan kérdeztek, hogy mondjam el, miket tudok.
-Ööö...hát...tudok...rajzolni! És festeni is! Ismerem az összes általánosan használt tradicionális rajzi és festészeti technikát az akvarelltől kezdve az olajfestésen át mindent. Értek ezen kívül a szobrászathoz is, amiben Michelangelo Buonarroti a személyes példaképem. Egyszer én is szeretnék... -folytathattam volna a szómenésemet, de a rajongók hamar elunták a dolgot és szétszéledtek.
~Remek...első alkalom, hogy körberajonganak mások és rögtön el is húznak...De mit csináltam rosszul egyáltalán? -tűnődtem el ezen a dolgon is. De nem álltam meg végül. Úgy gondoltam, hogy helyet foglalok, amíg más, hozzám hasonló művészlelket meg nem pillantok. Állítólag ez úgy...látszik másokon. Rajtam is? Valószínűleg, mivel rögtön kiürült az a részleg, ahol én helyet foglaltam.
Nem kellett sokat várnom, még nagyon körbenézni sem volt időm...pedig észrevehettem volna jópár furcsa szerzetet, viszont lefoglalt egy másik, bizonyos keretek között feltehetően szórakoztató jelenség. Egy újabb kékszemű lány, de ez úgy viselkedett, mintha most itta volna ki a bárpultot a helyéről. Azt mondta, hogy fáradjak a hátsó ajtóhoz...már amennyire én ezt ki bírtam venni belőle.
-Ööö...köszi! -válaszoltam szórakozottan. Összeszedtem cókmókomat és neki is indultam az említett hátsó részleg felé, a kocsmapult mellett elhaladva. A kocsmáros legalább annyira méregetett engemet, mint a kidobók, de ezen a ponton sem fordultam vissza. Miért? Ezt kérdezem magamtól azóta is.
Na jó...hol is kezdjem azt, ami ezután történt? Lehet jobb lesz, hogyha innen inkább rövidre fogom...
Három fura alak. Egy pillanatra felbukkanó sötét árny, ami mintha gonosz ómenként lebegett volna a fejünk fölött, jelezve nekem, hogy húzzak el innen, amilyen gyorsan csak lehet, mielőtt még halálnak halálával fogok halálosan merémülve elhalálozni. Végül pedig...megjelent előttem a Rhodoszi Kolosszus személyesen. Csupán szakálla volt és farmerja. És persze hosszú haja. Erről nem szabad megfeledkezni. Ja és nagy volt. Nagyon nagy.
De amiket ezek után elmondott...Akkor már valahogy kezdtem sejteni, hogy nem biztos, hogy teljesen jó helyen járok.
~Misszió? Mutánsok ügye? Szívesség? Pénz? ~Ezek csupán az első szavak voltak, amik megragadták a figyelmemet. Nem mertem elmozdulni a helyemről, de ekkor már tudtam, olyan sötét ügyletbe keveredtem, amit a legvadabb rémálmaimban sem akartam soha magaménak tudni. Az óriástól és az összegyűlt társaságtól jobban tartottam, pedig azt mondta, hogy még nyugodtan felállhatok és eltűnhetek. Nem tettem. Nem mertem. Sandán pillantottam körbe, már szinte várva, hogy mindegyik a torkomnak ugorjon. Ezt sürgősen meg kell akadályoznom, így megpróbáltam okosnak látszódni.
-Tehát akkor...legyen bizonyítékunk két fószer ellen és csináljunk helyszínelést? Csak ennyi? Kisujjunkból irázzuk az ilyenekt, nem igaz, srácok?
Azt hiszem furcsa pillantások zömét kaphattam eme reakcióra. Egy pillanatra mintha ismét feltűnt volna a "megbízónk" felett a sötét ómenem, jelezve, hogy ismét hülyeséget csináltam, de mire megráztam a fejemet, már újból nem volt ott semmi. Úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom a dolgot és inkább terelem a témát.
-Ööö...ti nem tudom, hogy vagytok vele, de én...egy picikét feszült vagyok...ennyi ismeretlen alak között. Mi lenne ha először...mondjuk bemutatkoznánk egymásnak? Tudjátok, azért mégiscsak jobb az, ha ismerjük egymást, elvégre együtt fogunk dolgozni...vagy nem?

~Egyszer úgy elmennék már inni valahová, ahol nem az lesz a dolog vége, hogy terhelő bizonyítékokat kell gyűjteni egy politikusról...~
Ezidáig gondolatai az óriás körül keringtek, így alig volt ideje végigmustrálni a többi jelentkezőt, de most ideje, hogy bepótolja ezt a hiányosságot. Sheena-t persze már észrevette, elvégre vele jött, még ha szegény nem is tud erről, és persze Alex jelenléte is feltűnt neki, aki rossz szokásához híven látja őt, bár egyenlőre úgy tesz, mintha nem tenné.
~Félünk, hogy bolondnak néznek?~
Kedvesen mosolyog rá, majd tekintetét egy másik fickóra emeli, aki gyanúsan arrafelé bámul, amerre ő garázdálkodik. Átlebeg az asztalon, hogy William előtt "álljon" és néhány méterre az arcától integet neki. Ezután megvonja a vállát, és mint a villám, elsüllyed a padlóban. Lassan, és fenyegetően emelkedik fel újra Will mögött, összefont karokkal.
~Szóval, te is látsz engem? Szépen vagyunk...~
Ezek után megpróbálja magára vonni Alexis figyelmét ismét. Először Sheena-ra kezd mutogatni, jelezvén, hogy ismeri őt, és vele is szeretne beszélni, bár őszintén kétli, hogy a mutatóujja ritmikus mozgásából ezt levágja a nő, de remélni még szabad. Amint ezzel megvan, ujjával a levegőben rajzol egy "W" és egy "C" betűt, utána pedig magára hagyja ezt a helyet. Amennyiben akár csak az egyik nő is követi őt a szebbik nemnek fenntartott illemhelyiségbe, úgy amint csak kettesben, vagy hármasban vannak, ő is megjelenik nekik.
-Izgi kis megbízatás, kár, hogy nem ölhetem meg, ő lenne a tizedik politikusom. Köszi amúgy, hogy nem dobtatok fel, az ilyen fickók miatt titkosíttattam a telefonszámom.
Cseppet kényelmetlenül érzi magát a női illemhelyen, ezért inkább rövidre fogja innentől.
-Szerintem követni kéne mindhárom vonalat, elég mutáns tobzódott itt össze ahhoz, hogy megvédjük az Alcatraz-t egy hadseregtől.
~Vagyis majdnem...kettő még hiányzik, de üsse kő.~

~ Tehát nem árt, ha csöndben tevékenykedünk. ~ vonom le a következtetést.
Mivel érdemi kérdés ta továbbiakban nem hangzik el, hiszen van éppen elég infó, amin át kell még rágnunk magunkat, ezért továbbra is érdeklődve hallgatom a Romboló által nyújtott további kiegészítéseket.
Mikor befejezte és távozott, én álltam fel elsőnek és elvettem az asztalról a borítékokat, amiben a pénz és a további tájékoztató volt Kauskasról, hiszen már a nagyfiú beszéde alatt eldöntöttem nagyjából, hogy engem ez a vonal érdekel, hiszen nagyon szerettem volna összemérni a tudásomat Lutherrel és most két legyet üthettem egy csapásra és, ha sikerrel járok még szép kis summa ütheti a markomat vagy Romboló a lekötelezettem lesz, ami talán még jobban felkeltette az érdeklődésemet. Arról aztán már nem is beszélve, hogy helyzeti előnyben vagyok a többiekkel szemben, mivel első kézből tudhatom meg a részleteket, mégpedig Szellemtől magától, úgy, hogy első lépésként vele kell beszélnem. Szívesen bele is vonnám az akcióba, de nem tudom egészséges lenne-e rá, vagy később rám nézve, ha esetleg kitudódna a dolog Romboló számára is.
Fél szemmel azért a társaságot is szemügyre vettem, hiszen nincs kizárva, hogy többen is egy feladatot szemelünk ki magunknak. Ismeretlenek voltak számomra a bennlévők, de a legutoljára csatlakozott srác láttán enyhén megemelkedett a szemöldököm, hiszen vagy nagyon jól álcázta, hogy fejvadász lenne, vagy valami nem stimmelt vele, de hát majd kiderül. A kapucnit viselő alak meg annyira figyelt egy pontra valahol mellettem, hogy önkéntelenül én is arra néztem, de nem láttam semmit, ezért csak húztam egyet a vállamon, lehet, hogy csak elgondolkozott. A másik fiúra néztem, de ő kiismerhetetlenül üldögélt és egyelőre nem alakult ki semmilyen véleményem róla.
Mivel nem láttam, hogy valaki is nagyon beszélni akarna én szólaltam meg.
- Talán akkor tisztázni kéne, hogy ki melyik feladatot szeretné a magáénak tudni, hogy aztán esetleg később se akadályozzuk egymást, vagy az is lehet, hogy mindannyian egy megbízásra kattantunk rá? – nézek a társaságra kérdőn. – Én a lett fickót vállalom. – öntök egyből tiszta vizet a pohárba, hogy ne legyenek kétségeik.

*Meghallgatja Romboló beszédét, egy telefonszámot, email címet vagy hasonlót várt volna, amivel tarthatják a kapcsolatot, de látszólag megbízójuk nem kér a részletekből.*
~ Kicsit talán hűvös, de kétségtelen, hogy nagy hatással tud lenni az emberekre. Mégis... túl fiatal. Még pelenkázták, mikor Magneto és Xavier már nagyban küzdöttek a mutánsokért, a maguk módján... És mire mentek vele? Talán ő lesz az, aki feláldozza magát értünk? ~
*Először nem igazán érti, hogy mit akar Szellem, de valami olyasmit sikerül kihámoznia belőle, hogy szeretné, ha Sheenát a mosdóba csalná.* ~ Ooooké, szóval erről beszélt, mikor azt mondta, hogy mutánsokkal akar harcolni? Őrültség. ~
*Azért elhatározza, hogy bevágódik valamennyire Sheenánál. Ő tűnt a legmagabiztosabbnak, profi lehet. Ha hozzá csapódik, akkor nagy baj nem érheti.* ~ Remélem Alastor nem akarja megölni, csak rá akar ijeszteni. ~
- Szólítsatok Prizmának. - *Biccent a sötét kapucnival William felé, aki indítványozta a bemutatkozást.* - Bár szinte semmit sem szeretnék most jobban, mint queensi striciket keresni az éjszakában, de azt hiszem még egy kisgyermek is látja a különbséget félmillió és másfélmillió dollár között. - *Ezzel felveszi a számára kitett apró borítékot a tíz ezer dollárral, és belepillant, hogy ellenőrizze a tartalmát.* - Így veled tartok Párduc. Több magánakció nem valószínű, hogy sikerre vezetne, máskülönben Romboló biztosan nem bízott volna meg ennyi mutánst, javaslom működjünk együtt. -
~ Eh, mintha tudnám miről beszélek... ~
*Hagyja a többieket is szóhoz jutni. Ha mindenki befejezte a mondandóját, és éppen indulni készülnek, akkor Sheenához lép, és bizalmasan közli vele:*
- Valaki a női mosdóban vár téged, érzem. Jobb, ha nem hagyod hátra, akár barát, akár ellenség. - *Kissé sejtelmesen fogalmaz, aztán mintha az üzenet átadása után meg is feledkezne az egészről, ismét a többiekkel kezd foglalkozni. Ha Sheena bemegy a mosdóba, és nem szűrődik ki onnan csatazaj néhány másodperccel később sem, akkor ő is követi.*