Főbejárat

-Túlélésről szóló tornák alatt mit értesz? - nézek rá kicsit kérdőrevonóan, mert nem tudom elképzelni hogy pontosan mire gondol.
-Mindegy is, nem ítélek hallásból, majd meg lessz róla a saját véleményem, ha megismerem egyszer. - megvonom a vállam és szólalok meg nagy nyugalommal. Aztán körbetekintek a konyhában, majd tekintetem visszairányítom az ételre és Sarahra.
-Nos a mágneses és a gerjesztő részt leszámítva...olyasmi. - szedtem még egy kissebb adagot magamnak, majd annak is nekiláttam. De mikor meghallom az orvos szót akkor nyelek egy nagyot.
-Hát maradni szeretnék, de az orvosoktól alapjáraton irtózok szóval azt, ha lehet hanyagoljuk. Talán abban az esetben, ha azt is megtudnák mondani mennyi kell még az adott szint eléréséhez. - jelentem ki álláspontom enyén elhúzott szájjal és félénk hangsúllyal.
-Harci terem? Ilyenről még nem is hallottam. - nézek ki a fejemből kicsit értetlenül, de hangomon hallatszik kissebb megnyugvás, hogy most nem orvosokról és vizsgálatokról van szó.
-Ez pontosan mit takarna? - a kiváncsiság nem nehezen kiszúrható hangsúlya érződik, illetve látszódik rajtam.

A kérdésre elmosolyodom, mivel halvány aggodalmat érzek ki belőle, ami persze nem is alaptalan, bár neki egyáltalán nem kell ilyen miatt aggódnia, hiszen nem valószínű, hogy egyáltalán lát ilyet, nem hogy részt venne rajta.
- Rozsi tartja a tornaórákat és mindenki tudja, hogy már az is nagy szám, ha valaki nem négykézláb és sírva, hanem a saját lábán távozik. Ezért hívják túlélő óráknak. – világosítom fel egy cinkos vigyorral.
Az, hogy a képességét majdnem eltaláltam újabb elégedettséggel tölt el, de az meglep, hogy nem komálja az orvosokat, igaz, lehetnek ezzel kapcsolatban rossz élményei, ha vizsgálták, mint mutánst.
- Talán regisztrált mutáns vagy? Kísérleteztek veled, azért nem szereted őket? Itt ilyenről szó sincs, csak azért vizsgálnak meg, hogy te is minél jobban képben legyél mi vár rád. – biztosítottam teljesen komolyan. – Én már tudom, hogy a képességeimmel valószínűleg elértem a maximumot, így már nem érhet meglepetés.
Sejtettem, hogy a Harci terem emlegetése felkelti az érdeklődését, így nem csodálkoztam a kérdésén.
- Az iskola számítógépe, ami itt mindent felügyel és a Cerebro névre hallgat, abban a teremben létre tud hozni olyan kivetített helyszíneket és ellenfeleket, amikkel lehet tesztelni és fejleszteni a harci képességeinket. Láttad a Star Trek-et? Olyan, mint abban a holoszoba. – magyaráztam nagy átéléssel, hiszen nekem az volt a kedvenc helyem.

-Áhá, de akkor mivel ezek rendes tanórák ezek engem nem túlzottan érintenek, ha jól értem. Pedig megmondom őszintén, azért kiváncsi lettem volna.
-Nem vagyok beregisztrálva. De nem túlzottan, sőt egyáltalán. A valóság sokkal kézenfekvőbb szerintem, egyszerűen mióta az eszemet tudom rühhellem az orvosokat, a gyógyszereket és az egyébb finomságokat, hogy így fogalmazzak. - mondandómat egy kisseb nevetéssel karöltve befejzem, elvégre jobban belegondolva nem is csodálkozom, hogy ilyenre gondolt.
-Nos én a képességem irányítását nem tudtam túlzottan egyszerűen megtanulni mire erre a bizonyos szintre is sikerült eljutnom, de biztosan van még hova fejlődnöm. - kicsit elgondolkozom magamban ugyan pár pillanatra, elvégre itt, ha ilyen erejű mutánsok is vannak akiknek már nincs hova fejlődeniük akkor nem kis lemaradásban vagyok, néhány illetővel szemben, ami kissé zavar tekintve, hogy mindig maximumra törekedtem.
-Mindent? az udvartól...tudom is én a pincén keresztül a padlásig mindent? Kicsit furcsa, hogy így minden tele van egy kisseb számítógépes rendszerrel, már bocsánat. Csak kicsit furcsa, tekintve, hogy ilyennel még nem találkoztam. - közben kissé elmerengek és legalább fejben megpróbálom elképzelni hogy ez mind hogy épülhet fel, több- kevesebb sikerrel, inkább kevesebb.
-De ezzel azért kicsit kiváncsivá tettél, megmondom őszintén. Viszont egy ilyen szobát hogy lehetett létrehozni, elképzelésem sincs, hogyan, s mint épült fel és működhet ez a valami. Már bocsánat az tájékozatlanságom miatt, de ezek így hirtelen csak így hallás alapján kissé hihetetlennek tűnnek. - lenyelve az utolsó falatot megtörlöm a számat.
-Mindenesetre köszönöm, hogy még ide sem értem de már jól tudtam lakni.

Aztán megtudtam Alex-től, hogy semmi titokzatos, vagy horrorisztikus nincs abban, hogy tart az orvosoktól, csak szimplán nem szereti, ha turkálnak benne, de ez valahol érthető.
- Na látod? Azon kívül, hogy a mostani képességedet ismered, nem tudod, hogy mire számíthatsz, merre és hová fejlődik, nem-e leszel veszélyes magadra vagy másokra nézve és ezt itt nagy valószínűséggel meg tudják neked mondani. – bólintottam az elbizonytalanodására.
Az, hogy felkeltette Cerebro az érdeklődését, nem csodáltam, hiszen majdnem mindenki így van ezzel, sőt, aki még a professzort is ismerte, vagy hallotta annak a géppel való kapcsolatáról, még jobban el van ájulva tőle, csak éppen azóta senki nem képes úgy használni, mint ő.
- Mindent, de azt hogy ez hogyan működik, vagy ilyesmi ne tőlem kérdezd én nem vagyok ebben valami ász, de ha gondolod, majd összehozlak a párommal, Sean-nal és ő biztosan szívesen kiselőadást tart neked a működéséről, vagy, hogy mire képes még. Én csak az óráimon vagyok vele kapcsolatban, hogy felépítse a kívánt helyszínt az oktatáshoz és a gyakorláshoz. – vonom meg a vállam. – Tudod Xavier professzor ezzel a géppel kutatta fel a mutánsokat a világ minden pontján, ő képes volt vele összekapcsolódni, de ez azóta sem sikerült senkinek. – folytattam, mert láttam, hogy ezt talán nem is hallotta még.
Nem sokkal Alex után én is befejeztem az étkezést és kezdtem elpakolni.
- Áááá! Ez nem volt semmi, csak egy kis baráti vendéglátás, de szívesen segítek informálódni, ha még van kérdésed és amiben tudok segítek.

-Hát jó majd valamikor a közeljövőben, majd elmegyek ezekhez az orvosokhoz, csak legyek, túl rajta minnél hamarabb. - szólalok meg egy nagy sóhajtás után.
-Rendben, nem olyan nagyon fontos, csak érdeklődő és kíváncsi típus vagy szinte mindenre értve. Valószínűleg csak bólogatnák, egyszerűen minden ami ismeretlen érdekel. - nevetem el magam.
-Igen hallottam róla, de azért sajnálom, hogy nem ismerhetem meg.
-Mindenesetre azért köszönöm. - ekkor azonban kissé elmerengek, egy kérdésen amit rögtön fel is teszek, de közben felállok a helyemről és segítek Sarah-nak elpakolni.
-Viszont azt, had kérdezzem meg, nagyon sokan vannak ebben az intézményben, vagy csak páran? Elvégre már egy ideje itt vagyok, de még csak veled találkoztam. Nem mellesleg pedig azt is megérdeklődeném, hogy itt csak inkább környékbeli diákok vannak, vagy az ország minden területéről valók, esetleg más országokból is jönnek-e ide?

_ Ááááá, hagyd csak, Sean-nak ez csak jól jön, hogy valakinek, akit még érdekel is a dolog előadást tarthat Celebro-ról. – intek nagyvonalúan, hiszen nagyon is jól ismerem a páromat, tudom, hogy él-hal a különleges kütyükért. – De jó, ha tudod, hogy ő telepata és, ha azt látja a gondolataidban, hogy tényleg érdekel, akkor aztán véged. – vigyorogtam szélesen.
Aztán a segítségével, szinte percek alatt rendet tettünk és még a tányérokat és poharakat is elmosogattuk.
- Én köszönöm, mert legalább kellemes társaságom volt közben és még segítettél is. – passzoltam vissza a labdát.
A kérdése valahol természetes volt, hiszen ez egy hatalmas épület és most eléggé csend honolt a falai között, de hát ez nem volt meglepő.
- Mondhatom, hogy általában telt ház van, de most éppen szünidőben érkeztél és a diákok nagy része a szüleivel élvezi a nyarat. De persze vannak jó páran, akiknek ez nem adatik meg, - komorodtam el egy pillanatra, de aztán leráztam magamról ezt és folytattam, - ők vannak most jelenleg csak az iskola falai között, de mivel el kell foglalni őket valamivel, így azért vannak gyakorlati órák, amikkel kicsit átmozgatjuk őket. – magyarázom a csendesség okát. – És a diákok és a tanárok palettája is elég széles, tényleg mondhatni, hogy nemzetköziek vagyunk. – tért vissza a mosoly az arcomra. – Minden tájról érkeznek ide diákok, hogy megtanulják a legjobban kiaknázni a képességeiket.
Közben az órámra néztem és megállapítottam, hogy jól elszaladt az idő a beszélgetéssel.
- De talán ideje lesz előkeríteni Rozsomákot, hogy egy illetékes kezébe kerülj végre.

-Attól nem kell félni, hogy észreveszi ha nem érdekel. Túl őszinte természet vagyok, megmondom én azt magamtól is ha valami nem tetszik, vagy nem túlzottan izgat.
-Hát őszintén megmondom, én is élveztem ezt a kissebb csevegést, nem mellesleg pedig ha már én is itt voltam hogyne segítenék? - Mondandóm egy kissebb mosolyal zárom, de egyből el is merengek, elvégre már kintről nézve is nagynak tűnt a ház és nem túlzottan tudom elképzelni, hogy itt ennyien lennének.
-Nos tudom én jól, hogy nem minden család fogadja el ha az édes kis gyeremekük kicsit...hogy is fejezzem ki magam...FEJLETTEBB, ja ez szerintem igazán megfelelő szó. - épp hogy csak levezettem ezt a kissebb monológoot egyből rámtört a nosztalgia és a honvágy, de próbáltam úgy felfogni, hogy ez lesz az új otthonom és az itteni emberek az új családom.
-Csak egy kérdés, van itt az intézményben bárki aki Németországból jött ide? - nem kis érdeklődéssel tettem fel a kérdésem elvégre hátha lesz itt valaki rajtam kívül szülőhazámból.
-Hát jó te tudod merre szokott lenni. Vezess és megyek utánad. -Nézek rá miközben mégeszer szétnézek a helységben, elvégre el sem hiszem igazán, hogy végre ideértem.

Nem mondhatnám, hogy különösebben érdekelt, amiről Sarah és az idegen beszélt. Igaz, onnantól kezdve, hogy az a csirkecomb a földre pottyant, nem tudom, melyikőjük tányérjáról, már csak lábak voltak, amiket ki kellett kerülnöm, hogy a finom falatokhoz jussak. Sokszor ettem már tányérból, mióta itt voltam, sőt olyan is előfordult nem egyszer, hogy az asztalhoz ültem, de a régi szokások olyan mélyen belém ivódtak, hogy kezdtem attól tartani, sosem fogok leszokni arról, hogy inkább a gyomorrontás, de kaját nem dobunk ki. 
Így aztán a biztonság kedvéért, nehogy még hasznavehetetlennek ítéljék, és a kukába hajítsák alakot váltva, gyíkként suhantam oda észrevétlenül az asztal alá, és úgy láttam neki. Általában le szoktam ülni a hűtő elé, és úgy eszem, vagy ha olyan, akkor megmelegítem, és a pult mellett állva falom fel, ha lehet, nélkülözve az evőeszközöket, de most tudtam, hogy ha én nem eszem meg, senki nem fogja, az meg pazarlás. Főleg, hogy olyan tiszta ez a padló. Úgysem lesz tőle semmi bajom. 
Azért nem süketültem meg, hallottam miről beszéltek, amiből kiderült, hogy nem véletlenül nem volt ismerős az srác. Újabb volt, mint én. Amikor pedig pakolni kezdtek, és eltávolodtak az asztaltól elkerekedett szemmel néztem szokatlan hajkoronáját.
-Nahát - bukott ki belőlem hangosan.
Eddigre már keresztül rágtam magam a csirkecombon, úgyhogy a fejem és a két mellső mancsom elől lógott ki a húsba vájt lyukból, míg a farkincám és a két hátsó lábam pedig hátul, miközben a csonton hasalva rágcsáltam magam körül a finom sültet. Nagy nehezen sikerült csak kitornáznom magam, mivel nem terveztem ilyesféle mozdulatot, azt hittem, addig maradok, amíg a hús teljesen el nem fogy, és akkor egyszerűen csak le kell másznom a csontról. Végül azonban csak sikerült.
Akkor visszaváltozva megközelítettem őket, de még nem veszélyesen.
-Nem fog bántani? - súgtam oda Sarah-nak.
Ha megnyugtató választ kaptam, azért még mindig bizalmatlan elővigyázatossággal hátrébb hajolva léptem oda a jövevényhez.
-Ha bármivel próbálkozol, egy pillanat alatt leninjáz - világosítottam fel.
Utána viszont már nem tudtam tovább türtőztetni a kíváncsiságomat, úgyhogy rögtön betámadtam a haját, miután előzékenyen a ruhámba töröltem a zsíros kezemet.
-Még sosem láttam ilyet közelről - suttogtam elragadtatva, miközben a tincseit forgattam az ujjaim között, és közéjük dugva az orromat meg is szagoltam. - De jópofa. - Nézd, Sarah, nézd! Olyan mintha összesodortak volna egy csomó vattacukrot. Csak kár, hogy biztos nem olyan az íze.
Pár pillanatig azért az esélyeket mérlegelve fürkésztem, de aztán határozottan megráztam a fejem. 
-Nem, egész biztosan nem. 
Majd felmásztam mellé a pultra, hogy könnyebben hozzáférjek, és úgy matattam benne tovább. Ha elhúzódott, mentem utána.
-Hol szerezted? Kényelmes? A tiéd vagy paróka? Nem csapkod nagyon, amikor fúj a szél? Hogy fésülöd? Egy nagyon nagy fésűvel? Vagy nem is szoktál fésülködni? Igazából én se, szóval megértem. Lehet benne mindenféléket tárolni?

Hallottam valami ismeretlen hangot, de fáratságtól való halucinálásnak tulajdonítottam. Nem is foglalkoztam vele pár pillanatnál tovább. De ekkor egy újabb idegen termett ott egyik pillanatról a másikra. Egy nő volt az akinek a haja számomra kissé furcsa volt...nem is a haja inkább annak a színe. Nem hittem volna, hogy az első különös kinézet ami itt fogad egy ilyen élmény lesz, sokkal inkább tudtam volna elképzelni valakit aki emberi alakot képtelen felvenni. Aztán valamit súgott Sarahnak, de nem túlzottan érdekelt, hogy mit.
-Ettől nem kell tartani, nem merénylő vagyok, vagy bármi ilyesmi, úgy néz ki én is itt fogok majd élni. - Világosítom fel a kissebb félreértéséről velem kapcsolatba.
Aztán mikor kinyílvánította nem kis érdeklődését, hirtelen nem tudtam mit mondani. Csak néztem rá és hirtelen nem is tudtam mit csináljak. Aztán mikor felmászott a pultra nagyjából végleg lesokkolt. Csak arra tudtam gondolni, hogy bárki is ez én most ilyenekhez fáradt vagyok, de próbáltam a jómodorom szem előtt tartani.
-Kinőtt, az, enyém, kicsit, nem szoktam és nem.

-De akkor is ezt mondanád, ha merénylő lennél - villantottam meg az intelligenciámat. Vagy paranoiámat, attól függ, mennyire volt igazam. - De ha Sarah bízik benned... Legyen. Annabelle vagyok - nyújtottam felé a kezem. - De a legtöbben Bogyónak hívnak, úgyhogy válogathatsz kedvedre. Én is nemrég érkeztem, pár hónapja. Képzeld, a hűtő mindig teli van kajával - súgtam oda neki bizalmasan nagyot kacsintva rá, hiszen annak idején ez és Adam kedvessége volt az, amik meggyőztek arról, hogy nem is lenne olyan rossz ötlet maradni. 
Miután kellőképpen körbecsodáltam a haját, térdről fenékre tottyantam a pulton, és oldalra döntött fejjel, elgondolkodva bámultam tovább.
-Jópofa, de magamnak nem csinálnék. Tényleg olyan, mint az összesodort vattacukor, tuti egyfolytában rágcsálnám. De azért örülök, hogy már van valaki más is furcsa hajjal. Te egyébként mit tudsz csinálni? Mi a képességed?
~Vattacukrot! Vattacukrot! Mond, hogy vattacukrot!~
Közben kinyitottam a hűtőt, és belemarkoltam az első kajakupacba, amit találtam, ami apróra vágott párolt zöldség volt. Az egész maroknyit beletömtem a számba, és nagy cuppogások közepette hallgattam, mire képes az új fiú, majd illemtudóan megtöröltem a számat az alkaromba, a kezemet meg a nadrágomba. Ez persze felesleges mozdulat volt, mivel valaki nagyon szuperül összerittyentette ezt a párolt finomságot, úgyhogy ismét nyílt a hűtő, de ezúttal a hatalmas tálat az ölembe véve folytattam két kézzel a majszolását, úgyhogy kis idő múlva már az orrom is csupa maszat volt. 
-Ha Adam kérdezi, három kanalat is elpiszkoltam hozzá, jó? - sandítottam rájuk, mielőtt az utolsó maroknyit is a számba tömtem, hogy aztán dudorodó pofazacskókkal dörzsöljem meg elégedetten a hasamat. 
Alighogy magam mellé csúsztattam azonban a mosogatóba, hogy megengedve a csapot beáztassam a tálat, én magam is lecsusszantam a pultról, hogy a földre esett darabkákat összeszedegessem, és azokat is felfaljam.
-Jaj, kaja! - rikkantottam fel boldogan, hogy van még belőle. Miután összegyűjtöttem mindet, udvariasan nyújtottam feléjük a púposra pakolt tenyeremet. - Kértek?

Hamar végeztünk, hogy Alex is segített, de a kérdésére megráztam a fejem.
- Én nem tudok róla, hogy lenne, de ez nem jelent semmit. Azért az én orromra sem kötnek mindent, főleg, ha esetleg azért került ide valaki mert veszélyben volt. – magyaráztam, hogy azért ne keseredjen el teljesen.
Feltett szándékom volt, hogy most már megkeressük Logan-t és én átpasszolom neki a sráccal való további teendőket, de ekkor meghallottam egy nagyon is ismerős hangot, ami az asztal alól cincogott felénk, de mire magyarázattal szolgálhattam volna az új fiúnak, Anabelle már teljes valójában előttünk állt és kikerekedett szemekkel bámulta Alexet, jobban mondva annak a haját.
- Nem, Anabelle, nem fog bántani. – mosolyodtam el a lány természetes, de másoknak talán nagyon is szokatlan viselkedésén, hiszen ritkán szoktunk ennyire látványosan rácsodálkozni valamire, de ő még nem tudta ezt levetkőzni, de majd idővel biztosan sikerül.
Az, hogy figyelmeztette Alex-et arra, hogy én milyen veszélyes vagyok, majdnem hangos nevetésre ösztönzött, de sikerült visszafognom magam és csak megcsóváltam a fejem vigyorogva, aztán viszont már Anabelle-t le sem lehetett vakarni Alex hajáról, hiszen ezek után már nem tartott tőle, és a kérdéseit is azonnal rázúdította, hogy még én is csak kapkodtam a fejem.
Ennek ellenére úgy láttam a fiút, bár meglepte a semmiből előtűnő kis tornádó, azért türelmesen válaszolgatott neki, és hagyta, hogy kicsodálkozza magát a haján is.
Miután túl volt Anabelle a meglepetés erején, jött a következő egyelőre minden erőfeszítésünk ellenére kudarcra ítélt szokása, hogy úgy étkezzen, mintha ez lenne egy hónapig az utolsó. A földről való lakmározásról már nem is beszélve.
- Anabelle! – néztem rá figyelmeztetően, bár el tudtam képzelni Alex mit gondol erről az egészről és igyekeznem kellett, hogy továbbra is szigorú képet vágjak. – Tudod, hogy mit kell tenned a földre esett étellel, ugye? – villant a szemem segítség képpen a szemetes felé. – Tudom, hogy nehéz megszokni, de legalább a vendégek előtt próbáld meg, mert a végén azt hiszik, hogy itt éheztetjük a diákokat.
Aztán a szememet a fiú felé fordítottam.
- Ne haragudj rá Alex. Anebelle is nem régen került be ide az iskolába. Gyerekkén tették ki az utcára és még tanulnia kell sok olyan dolgot, ami nekünk már természetes. De nagyon okos és szorgalmas és igazán jól halad, de ezek túlon túl rögzültek, hogy csak úgy levetkőzze őket. – magyarázom, ha esetleg döbbenten meredne ránk.

-Mindenesetre azért köszönöm. - egy szolíd nevetéssel és vállrántással zárván a mondandóm.
Annabelleről hirtelen nem tudtam eldönteni hogy most ennyire paranoiás vagy csak könnyed "figyelni foglak" figyelmeztetésnek fogjam fel felém irányuló aggodalmát.
-Szia Annabelle, Alexander vagyok. - Rámosolyodtam a lányra majd a hirtelen barátságosabb közeledése enyhe nyugalommal töltött el így hát kezet fogtam vele.
-Hogy a képességem? ...hmm tudod mit? nem magyarázom el inkább figyelj! - odasétáltam az ablakhoz amit egyből ki is nyitottam. Rámutattam a lámpára és csak annyit mondtam.
-Figyelj. - kiültem az ablakba és az egyik kezemet az ég felé tartva megvillantottam kissebb tudásom. Egyszer csak a lámpából egy elektromos kisülés száguldott át a testenen majd a tenyeremből távozott amit egyből ki is lőttem az ég felé.
-Nos szóval valami ilyesmi. Az egész testem egy egységes elektromos vezető ami mágnes ként vonza az elektromos töltésekett, de nem tudom sokáig bent is tartani így ki kell őket lőnöm vagy a kezemből vagy bárhonnan...Tudod mit? Fogd fel úgy mint instant tüzijáték. - Mosolyodtam rá elvégre így talán még könnyebb is megérteni. Majd lemásztam az ablakból és visszazártam.
-Én köszönöm nem. - vigyorodtam el és tenyeremmel  legyintettem egyet.
-Ó semmi gond engem nem zavar. Hidd el láttam én furcsábbakat is az ide vezető út alatt. Sőt megmondom őszintén, bár kicsit furcsa egy szerzet, de nekem azért szimpatikus.

-Wow! - suttogtam elképedve, amikor megmutatta a képességét.
A haja semmi nem volt ahhoz képest, amennyire ez a mutatvány lenyűgözött. Mióta itt voltam, sok érdekességet láttam, sok hihetetlen bemutatót és szerzetet, de azért nem mondom, hogy nem voltak kedvenceim. A miniatűr (és nem óriási!) Adam például feltétlenül idetartozott, meg Sarah a nyuginyilaival, hogy Rozsomák karmairól már ne is beszéljek, amiről mindig hat csodásan megpakolt saslik jutott az eszembe, meg ott volt az a helyes kis kanári is, bár azt mindig elfelejtettem, hogy kihez tartozik. Most pedig Alexander is felkerült a listámra.
-Megmutatod majd sötétben is? - kértem, mikor abbahagytam a lelkes tapsikolást. - Akkor biztos még látványosabb, és... Fú! Instant tűzijáték! Fú! Láttad, Sarah? - rángattam a lány ruhaujját. - Láttad? Láttad te is? Juj, csináld megint!
Izgatott várakozással dőltem kicsit előrébb, hogy még jobban lássam a fényesen cikázó kisülést, és kimondottan csalódott voltam, ha le kellett róla mondanom, de nem erőszakoskodtam. Úgyis ott volt a hűtő tele finomabbnál finomabb kajákkal, szóval mondhatni megkaptam a magam vigaszdíját. Kivéve, ha megismételte, akkor inkább csak olyan volt, mint a popcorn a moziban. 
-Hogyne tudnám - bólogattam Sarah figyelmeztetésére, és felmutattam a tenyerembe gyűjtött elpotyogtatott maradékot. - Nézd, itt van az összes. És próbálkozom én, de ha egyszer nem kér!
Azért megadóan felé nyújtottam újra.
-Biztos nem kérsz? Nem éheztetünk ám senkit. 
Azért kicsit kényelmetlenül fészkelődtem, amikor Sarah szabadkozni kezdett miattam, még akkor is, ha Alexander azt mondta, nem zavarja a viselkedésem, ami ezek szerint valahol hibádzott.
-Bocsánat - húztam be szégyenkezve a nyakam egy kicsit. - Sajnálom, hogy... öh... Sarah, mit is sajnálok? Mit csináltam rossz... Óóó, kaja! - rikkantottam fel boldogan, amikor megláttam pár paradicsom darabkát a hajamban. 
Rögtön le is csaptam rájuk, de az egyszerűség kedvéért nem bogoztam ki őket, hanem az egész hajtincset bekaptam, és úgy cuppogtam ki őket.

A kis bemutató még engem is elkápráztatott, hiszen legutoljára Electro-tól láttam ilyet, de az sem volt ilyen látványos. Persze most kimondottan Anabelle számára történt a bemutató, de akkor is életképes egy képessége volt Alex-nek ezt el kell ismerni.
- Igazán klassz! És gondolom ez még nem a vége, de hát erről beszéltem az előbb neked. – bólintottam a fiú felé.
Na persze Anabelle nem lett volna saját maga, ha erre nem ugrik és kezdi el regnálni Alex-et, hogy ismételje meg a dolgot.
Mivel az előbb a fiú azt mondta, hogy nem zavarja a mi kis gyíkunk viselkedése, így most csendben maradtam, és vártam mi lesz Alex reakciója. Annyira már ismertem a lányt, hogy azért nem fogja agyon nyaggatni, ha nemet mond.
- Igen Ana, láttam és tényleg nagyon szuper volt. – bólintottam vigyorogva a rángatásra.
Aztán jött az, amitől tartottam, hogy Anabelle nem fog leállni, míg minden ehetőt fel nem szed a földről, nehogy kárba vesszen, az ő szemlélete szerint.
- Nem Ana! Én nem erre gondoltam. – kaptam el a kezét, mielőtt még többször is megkínálja vele Alex-et. – Már megbeszéltük párszor, hogy nem kell felszedned a földről a leesett kaját, vagyis fel kell, de nem azért, hogy megedd, hanem, hogy nem szemeteljünk, ezért azt a szemetesbe kell dobni. – húzom magam után a nevezett edényhez. – Ide! – emelem fel a lábpedállal annak a tetejét. – Ha éhes vagy, akkor vegyél a hűtőből egy tányérra, de zet te is tudod, igaz? – nézek rá kérdőn.
A paradicsomos megmozdulására már csak a szememet forgatom, de aztán nevetésben török ki.
- Ez Anabelle, akit nem lehet nem imádni. – dőlök neki a pultnak, de remélem, hogy azért előbb utóbb csak lesz foganatja a sok beszédnek, de legfőképp annak, mikor látja, hogy soha nem fogy ki a hűtőből a kaja.
- Ana, nem tudod Logan merre van? Be kéne mutatni neki Alex-et? - próbálom a figyelmét kicsit elvonni.

-Majd, ha véglegesen is maradhatok akkor majd lehet róla szó, hogy talán sötétbe is alkossak a kedvedért. - kicsit azért furcsáltam mikor enyire elképedt, mondjuk én már rég óta látom ezt, talán így a szokás hatalma álltal nem hoz ekkora izgalomba ehez hasonló látvány, talán nem, magam sem tudom eldönteni. Majd ránéztem Sarahra
-Nos majd talán elnézek oda is ha már, véglegesen itt maradok és idegileg rá veszem magam. - kínos vigyorral karöltve vakarom a tarkóm nem kis kényszerből, elvégre még most se kedvelem se az orvosokat, se a munkájukat, még ha muszály is, hogy legyenek.
-Köszönöm Anna de jól laktam, de igazán kedves vagy. - nézek rá és megvonom vállam. Aztán csak nézzem ezt a kissebb értetlenségből születtett oktatást, de akarva akaratlanul is elvigyorodom rajta.
-Igen azt veszem észre. - válaszolok Sarahnak
-De addig jó míg ilyen, így első benyomás alapján szerintem ő a legőszintébb és legimádnivalóbb teremtés akivel eddig találkoztam. - aztán mikor megint meghallom ennek a Logannek a nevét már komolyan kíváncsi lettem ki is lehet az, neve és elmondása alapján előttem egy kőkemény katona alkat jelent meg kopasz fejjel és folyton kiegyenesedett testartással. De aztán a szokásos életfilozófiámra támaszkodva, majd "lesz ahogy lesz" alapon nem is gondolkoztam tovább vele.
-Viszon elnézést, de ha nem gond innék valamit, így hirtelen szomajs lettem. - elindultam hát a hűtő felé, majd mikor kinyitottam, megpillantottam egy kis narancslevetamiben még épp, hogy volt két-három korty. Nem is kerestem poharat csak kinyitottam és egyből lehúztam az üveg tartalmát. Majd kidobtam az üveget és csak néztem tovább a két vendéglátóm.

Nem nagyon akaródzott kidobnom azt a maréknyi, szerintem teljes mértékben fogyasztható ennivalót, de hát Sarah-nak és a többieknek ezekben a dolgokban általában igazuk volt, legalábbis legalábbis nagyon egybehangzó véleménnyel ismételgették ezeknek a fontosságát. Rémlett is, hogy annak idején, kiskoromban még én is betartottam ezeket a szabályokat, de aztán minden megváltozott, és új szabályokat kellett követnem, hogy túléljem a mindennapokat. Ezek pedig, lévén az életben maradásomat szolgálták, sokkal mélyebben belémivódtak. Nehezebb is volt levetkőzni őket.
Éppen ezért minden lelkesedés nélkül követtem a kezemmel Sarah ujját, amivel a már felnyitott tetejű kukára mutatott. Először ösztönösen szorítottam magamhoz a maréknyi ennivalót, mintha egy kisbaba lett volna, akit el akarnak venni tőlem. Aztán egy nagyon mély sóhaj után szomorúan nyúltam a szemetes felé. Hosszú másodpercekig tartottam fölötte a kezemben szorongatott zöldségdarabkákat, de nem vitt rá a lélek, hogy megváljak tőlük. A ,,Ki tudja, mikor jutsz újra hozzá!" emlékeztető még mindig ezer wattos égőként villogott a fejemben. Könyörgő szemekkel néztem Sarah-ra, hogy ezt hadd ne kelljen csinálnom, majd segélykérően Alexre. Végül, ha továbbra is ragaszkodtak hozzá, hogy a földről felszedett ételnek a kukában a helye, ismét vetem egy nagy levegőt, és minden tőlem telhetőt megtettem, hogy engedelmeskedjek. Vagyis egy hirtelen mozdulattal a számba tömtem az egészet, és villámgyorsan rágtam, hogy lenyelhessem, mielőtt még kiköpetnék velem. Viszont az egyik ujjamhoz ragadt kukoricaszemet két ujjam közé csippentve felmutattam, majd diadalittasan, teátrális mozdulattal kidobtam a kukába. Nehéz volt rászánnom magam, de ha egyszer muszáj, akkor muszáj.
-Haladok - vigyorodtam el boldogan a sikeremtől. 
Az engem ért bókok hallatán kicsit összébb töppedtem, és zavartan vakargattam az arcomat, amitől az csak még maszatosabb lett.
-Ha kerestek, én ott vagyok - mormoltam az ajtó felé bökve.
De aztán kiderült, hogy tényleg nem ártana arrafelé vennem az utat, mert nekik Logan kell.
-Bízd ide - húztam ki magam tettrekészen. - Az előbb beszéltem vele, itt kell még lennie valahol. 
Azzal ki is siettem, hogy Alexnek ne kelljen annyit várnia a beiratkozására. Nem is tévedtem, már a folyosón összefutottam vele. A szivar persze ott lógott a szájában, aminek a füstjétől aprókat köhögtem, mert bár próbáltam visszafogni, de csak ennyire sikerült. Sokkal jobban csípte a szemem és a torkom, mint a cigifüst, bár Adamnél is azért bőven kellett időnként a torkomat köszörülgetnem.
-Tudnál jönni egy picit? - fogtam meg a kezét, miközben már húztam is a konyha felé, de persze csak akkor, ha besegített, különben csak belé kapaszkodva hátradőltem. - Jött egy új diák, és Sarah téged keres, hogy beirassátok. Alexandernek hívják, tűzijátékot tud csinálni, és vattacukorból van a haja. 
Akár jött, akár nem, a kezét nem engedtem el, vagy azért, hogy induljon már, vagy azért, hogy siessen, mert már nagyon vissza akartam menni a konyhába, mert a hasam éhesen megkordult.

Mivel Alex elmondta a lánynak, hogy mára ennyi volt a bemutatóból és elég diplomatikus volt, ahhoz, hogy viszont nyitva hagyjon számára egy kiskaput, amivel ennek el is vette az élté, így nem volt semmi hiszti miatta.
Viszont a szemétbedobás nem ment egyszerűen……jobban mondva sehogy sem, mert hosszas habozás után Anabelle végül inkább az egészet a szájába tömte, amitől úgy nézett ki, mint egy túlméretezett hörcsög, és csak egy pici szem kukoricát hajított annak méltó helyére.
Komolyan mondom, hogy bár nem azt tette, amit kértem tőle, alig bírtam megállni, hogy hangosan el ne nevessem magam, annyira aranyos volt, ahogy ott állt kitömött pofazacskóval és igyekezett minél előbb lenyelni az ételt.
- Hééé! Meg ne fulladj itt nekem! – engedtem el e kezét, de igyekeztem komoly képet vágni. – Haladsz, de ennél kicsit gyorsabban is lehetne. – csóváltam meg a fejem, de aztán napirendre is tértem felette, mert tudom, hogy nem fog ez egyik napról a másikra menni.
Alex-nek is elnyerte a tetszését a zöldhajó leányzó, de azt hiszem ezzel mindenki így volt, aki csak egy kicsit is megismerte.
A férfi is kezdte otthon érezni magát, ahogy a szomját oltotta, de hát ezt csak nem róhatom a szemére a történtek után.
Azon azonban elcsodálkoztam, hogy Ana megpróbált eloldalogni, hiszen ennyi ételtől még csak bemelegedni szokott, de aztán szerencsére meghallotta a kérdésemet és még tudta is, hogy merre bóklászik Rozsi, de abban is biztos lehettem, hogy ezek után a föld alól is előkeríti. Ebben nagyon jó volt!
- Oké Ana! – szóltam utána hangosan, hogy azért még meghallja. – Akkor itt megvárunk benneteket.
Aztán a férfire néztem és meghúztam a vállam.
- Ez egy nagy család! Nálunk általában így mennek a dolgok, de azért az oktatásban nem! – igyekeztem gyorsan helyesbíteni. – Abban világszínvonalúak vagyunk.
Úgy látszik, hogy Anabelle tényleg igazat mondott, mert lépéseket hallottam az ajtó felé és a hangját is hallottam már, aztán megjelentek mindketten az ajtóban.

Logan épp egy jó kis kubai szivart végez ki tűz által a folyosó egyik nyitott ablaka mellett. Általában meg tudja állni, hogy az iskola szabályzatát megszegve idebent gyújtson rá, most azonban...nos az imént beszélgetett Annabelle-el, és olyankor sajnos muszáj ezt, mielőtt a feje szétrobbanna. Már éppen kezdené jól érezni magát, amikor újra felbukkan a zöldség.
~B@$$Z***!!!~
-Hé, lassíts egy kicsit Bogyó! - szól rá, anélkül, hogy kár egy millimétert mozdulna.
-Új diák mi? ÉS Sarah is keres? Na, akkor feltétlenül el kell intéznem, ráadásul azonnal! Viszont...
Az igazgatói iroda felé sandít, majd a félig leégett szivarjára, és aztán folytatja:
-Össze kell szednem pár papírt. a többit ráérünk később elintézni, de az ideiglenes itt tartózkodási nyomtatványt azonnal alá kell íratnom vele az ebédlőben, úgyhogy megyek és összeszedem őket. Menj csak előre, majd ott találkozunk az ebédlőben!
Ezzel beiramodik az irodába, és bevágja maga mögött az ajtót, majd szivarral a szájában kinyitja az egyik nagyobb szekrényt, majd a felszerelés előbányászása után az ablakhoz lép, és kiugrik rajta az udvarra, ahol egy hangos landolás után, kárörvendő röhögés kíséretében rohan előre, az erdő mélyén felfedezett tó felé.

Annabelle kukoricás mutatványán jót nevettem, arról nem is beszélve, hogy mivel minden ételt betömöt a szájába elég érdekes látványt nyújtott, nagyjából úgy nézett ki mint egy gömbhal. Aztán mikor elandalgott szépen lassan azt valahogy nem értettem, de aztán egyik pillanatról a másikra kiszáguldott a szobából.
-Hát van egy olyan enyhén erős érzésem, hogy ha minden jól megy és maradhatok, akkor nem lesznek unalmasak a mindennapjaim. - nyújtózkodtam egy nagyot szép látványosan, aztán leültem egy székre.
-Hát remélem majd hamarosan én is részese lehetek ennek a családnak. - vigyorodtam el.
-Gondolom itt a tanulmányokra gondolsz, nem a képességek képzésére, már csak abból is kiindulva, hogy ez az egyetlen ilyen iskola amiről tudomásom van.
-El is felejtettem megkérdezni...itt az intézményen belül udvaron, vagy bárhol dohányzás mennyire szabályellenes?
Aztán valami nagyobb buhanásra és hangos nevetésre leszek figyelmes valahonnan kintről. A kiváncsiságtól karöltve kinézek az ablakon.
-ÖÖÖ Sarah az ott...ki aki enyhén szólva gyorsan távozik? - nézek egy pillanatra a nőre és mutatok ki az ablakon kérdő szemekkel elvégre ilyesmire se számítottam, pláne az első napon.

Logan kérésére lassabban ráncigáltam, miközben daráltam tovább a tudnivalókat az új fiúról és az elintéznivalókról. 
-Hát Sarah azért keres, mert van egy új diákunk - ráztam a fejem, nehogy azt higgye, egyszerre több mindenre is oda kell figyelnie. - De ő majd elmondja a részleteket. Gyere, na, ne húzasd magad!
Örömmel vettem, amikor végre rászánta magát, hogy nekikezdjen a beíratásnak, úgyhogy rögtön vidám mosollyal szökdécseltem utána, az igazgatói iroda felé.
-Majd én segítek, segítek - ajánlkoztam lelkesen egészen addig, amíg az ajtó hangos döndüléssel be nem csapódott az arcom előtt. 
Halk nyekkenéssel ugrottam hátrébb, kezemet fájós orromra szorítva, miközben az ijedelmem elmúltával inkább csalódottan bámultam a vaskos falapot, bár mindkettőtől lefelé biggyedt a szám. A benti pedig zajok egyre inkább távolodtak, úgyhogy a folyosó végén lévő ablakhoz léptem, hogy utánanézzek, mi történt, és valóban, ami csak egy nevetséges másodpercre fordult meg a fejemben, igaznak bizonyult: Rozsomák kiugrott az ablakon. A szemem azonban csak egy pillanatra kerekedett el, aztán meghallottam a nevetését, és eszembe jutott, hogy neki nem eshet baja, hiszen azon kívül, hogy emberfeletti sebességgel regenerálódott, ő volt Rozsomák, akiről néha az volt az érzésem, hogy talán még Adamnél is erősebb. Bár ez utóbbiról sosem sikerült határozott döntést hozni. 
-Megszökött - ismertem be elszontyolodva Sarah-nak, mikor visszaértem a konyhába még mindig az orromat dörzsölgetve. - Bocsánat, azt hittem, tényleg a papírokért megy. 
Szipogtam még pár nagyot, hogy összeszedjem magam, aztán tettrekészen kihúztam magam, és fejemmel az udvar felé böktem.
-Akarod, hogy levadásszam?

Először legalább is azt hiszem, hogy kettőjüket fogom megpillantani, hiszen eszembe sem jut, hogy Anabelle nem jár sikerrel, de aztán rá kell jönnöm, hogy most az egyszer Logan túl járt a lány eszén és meglépett a munka elől.
Alex kérdése megelőzi Ana bejelentését, és addigra már látom, hogy Rozsomák kárörvendően nevetve, nagy iramban hagyja el a kastélyt, de a kezében látott holmikból viszont, tudom, hogy hová tart ilyen bőszen és most már azért sem fogja megúszni, hogy nem írja alá azokat a papírokat, ha már arra is képtelen, hogy ne égessen le magát és ez által minket a diákok vagy vendégek előtt.
- Ne aggódjatok, főleg te ne Alex. - csattanok fel bosszúsan. - Alá lesznek írva a papírjaid rövidesen, vagy úl lochnesi szörnye lesz a tónak! - ígérem meg nekik. - Hagyd csak Ana! Majd én elintézem, te addig szórakoztasd az új társunkat. - indulok az ajtó felé.
hamarosan már az igazgatói szobában járok és kisebb kutatás után meg is találom a jelentkezési lapot, amit csak úgy kitöltetlenül fogok most a munkaundoros Rozsomák orra alá nyomni, az tuti és jobb lesz neki, ha aláírja, különben........
Pár perc múlva már én is a tó felé tartok a dokumentumokkal és egy tollal felfegyverkezve.

Rövid gyaloglás után az erdőben már meg is leli a kis tavat, amit már a múltkor kinézett magának, amikor...khmm...hát erről talán jobb nem nyilatkozni még gondolatban sem. Büdös telepata kölykök! Szóval a víz peremén kitámasztja a székét, majd ledobja a csalis hűtőtáskát, melyet kinyitva már elő is bukkan 4 hatos csomag sör, amit fel is bont, és boldogan dől hátra a székében.
-gyakrabban kéne kijönnöm ide... - Mondja csak magának, aztán újra felsóhajt, ezúttal viszont már nem jólesően, inkább csak fáradtan, aztán fejét a bozót felé fordítja, annak ellenére, hogy mindössze csak percekkel később érkezik meg Sarah abból az irányból, akkor viszont a tekintete rögvest találkozhat az övével. Egy ideig még farkasszemet néz vele, nagyjából olyan arcot vágva, hogy a legtöbben azt kívánnák, bárcsak a szemeiből is karmokat lövellne ki, hogy gyorsan véget érjenek a szenvedéseik, aztán visszafordul a tó felé, és újra nagyot húz az üvegből.
-Ki vele, mit akarsz...de halkan, még elijeszted a halakat...
Az, hogy a pecabotja még mindig a hűtőtáska mellett hever a parton egy cseppet sem hozza őt zavarba természetesen, inkább kibont még egy sört.
-Tudod, a nevelőapád igazgató, a pasid tanár, te mégis folyton engem zaklatsz...kezdek fura dolgokra gondolni...és Lily most vett új sodrófát, úgyhogy a helyedben inkább valaki mást keresnék erre.

Miután megtudtam, hogy pont arra lenne most szükségem akit észrevettem kicsit kérdőrevonva néztem Sarahra elvégre, ha én is megyek vele akkor hátha jóbenyomás hatására hatnék az illetőre. De mindegy is  ha azt mondta várjak, akkor várjak, pedig szívesen mentem volna vele. Másnem legalább addig is jobban szétnézek kint is. De mikor a Lochnessi szörnyes hasonlatot meghallottam arra már nem tudtam nem reagálni, így hát egy hangos nevetés mellet egy kérdést tettem fel Saranak.
-Biztos nem kell segíteni? Szívesen megyek veled, ha úgy van.
Aztán viszont megláttam Sarah arcán az elszántságot és már akkor tudtam, hogy jobb ha ebbel ideiglenesen kimaradok.
-Hát akkor nézzünk amíg a szem ellát. - szólalok meg magamban, nézek ki az ablakon és figyelem, ahogy Sarah kiszáguld az ajtón. Majd aztán rájöttem, hogy nem vagyok egyedül, akkor pedig már ne antiszociáliskodjak.
-Nos Anna ha már előbb így megkérdezted az én képességem...most már kíváncsivá tettél te mit tudsz?- Nézek rá érdeklődően.
De aztán pár percen belül eszembejut egy kisseb terv féleség.
-Anna mit szólnál hozzá ha követnénk őket? Egy kissebb hallgatózás sohasem árt, pláne az olyan kíváncsi féléknek mint én. - vigyorodom el belegondolva, hogy nem csak ülnénk egyhelybe addig, hanem még valami minimális izgalom is lenne ebbe a pár percbe is.

Hogy szórakoztassam? Én?! Ezt mégis hogy képzeli? Nekem fogalmam sincs, hogy kell valakit szórakoztatni. 
-Sarah, várj, én... - szóltam utána kissé lámpalázasan, de a lány már el is tűnt. 
~Oké, szórakoztassam. De hogy? Mivel? ~
Bizonytalan mozdulattal vakargattam meg a tarkómat, miközben próbáltam kitalálni, hogy is működik ez, végül nagy léptekkel megálltam Alex mögött, aki épp az ablakon nézett ki, és megkocogtattam a vállát.
-Te meg tudod csavarni a nyelved?
Hogy mutassam, mire gondolok kidugtam a teljesen lapos nyelvemet. Nem igazán szoktam ezzel a mutatvánnyal próbálkozni, de abban egészen biztos voltam, hogy azt azért éreznem kéne, ha a két oldala felfelé kunkorodott volna. Szorosan összezárt szemekkel, ökölbe szorított kezekkel, apróbb nyögésekkel erőlködtem, hogy sikerüljön, de csak nem jött össze, úgyhogy végül az ujjaimmal hajtogattam össze, és reménykedve néztem Alexre, hogy talán így is elfogadja.
Kérdésére hálásan mosolyodtam el, amiért kisegített, és készségesen meg is mutattam neki. Miután gyíkká változtam felszaladtam mellette a falon, hogy szemmagasságba kerüljek, aztán aprókat integettem neki a farkincámmal.
-Már egész jól megy - újságoltam neki lelkesen. - Régebben csak pár percig tudtam így maradni, de rengeteget gyakorlok, és itt is sokat segítenek, úgyhogy már nagyon sokáig megy. Még nem próbáltam ki, hogy legfeljebb meddig, de szerintem pár órát biztosan. 
Valóban nem tudtam, mennyire sikerült megnövelnem a limitemet, hiszen itt már nem nagyon volt szükség bujdosásra vagy gyors menekülésre ami ezt fontossá tette volna, de én már annak is örültem, hogy már régóta csak akkor változtam vissza emberré, amikor én akartam. Most azonban nem volt időm ezen töprengeni, mivel az ötlete, hogy menjünk utánuk, hogy kémkedjünk egy kicsit kimondottan lelkessé tett.
-Kövessük a két bökőset? - suttogtam először megszeppenve, de aztán szélesen elvigyorodtam, és elrugaszkodva a faltól átugrottam Alex vállára. - Akkor húzzunk bele. Mintha pecabotot láttam volna Logannél, úgyhogy gondolom a tóhoz ment, de van itt egy-két kisebb is, úgyhogy nem biztos, hogy a kacsáshoz. Ráadásul, ha felbőszítik egymást... hát akkor már könnyebb lesz megtalálni őket, mert csak követnünk kell a gombafelhőt.
Egyik hajtincsébe kapaszkodva biztatóan megpaskoltam a vállát a farkammal.
-Útra fel! A kijáratnál majd balra fordulj. Ha a nagyobb tónál nincs, akkor irány az erdő.

Tudom, hogy hallani fogja, hogy közeledek, de remélem, nem akar tovább futni előlem, mert nincs kedvem végig kergetni az egész birtokon vagy az erdőn, már így is meglehet szegény Alex-nek a véleménye a tanári karról.
Mikor kibukkanok és belenézek a vasvilla tekintetébe, egy cseppet sem hatódom meg tőle, mert az enyém legalább annyira jegesen mered rá, így ebben kvittek vagyunk, csak éppen nekem van igazam.
- Aha! Igazán különleges halak lehetnek, de biztos ők is a sörre buknak. – jegyzem meg gúnyosan, mert erre mit lehet válaszolni? – És tudod nagyon jól mit akarok! – lengetem meg a felvételi papírt az orra előtt. – Ha szántál volna rá kemény öt percet, akkor ezt az egész nevetséges kergetőzést megúszhattuk volna és még csak hülyének sem néznek. – mormolom szemrehányóan.
Az, hogy máshoz is fordulhatnék, mint, hogy őt zaklassam, egy halk kacajt váltott ki belőlem, amin érezhette, hogy egyáltalán nem jókedvemben hallattam.
- Adam a föld másik felén kampányol, Sean, meg annyira tanár, mint én, és ehhez a papírhoz meg igazgató kell, aki akár tetszik, akár nem Logan, jelenleg te vagy. – szögeztem le és nyomtam a kezébe a tollal együtt a dokumentumot. – Ha jól tippelem és Anabelle-t ismerve, mindjárt le is csekkolhatod a srácot, aztán szépen aláírod ezt itt, és már lógathatod is tovább a kis kukacodat, már itt sem vagyok. Nekem is van jobb dolgom, mint utánad rohangálni! – fakadtam ki.