Főbejárat

- Itt állsz? Na várjál kimegyek!-
Ezzel kinyomta a telefont és gyorsaságba kapcsolt. Max csak azt láthatta, hogy kivágódik az ajtó elmosódó körvonal elzúg mellette, felkapja a táskáit visszasuhan velük, majd hirtelen Max mellet megjelenik a cousin.
-Képzeld, fejlődött a mutációm! Arra gondoltam, mielőtt beleásnád magad az aláírandó papírokba, sétáljunk egyet! Na Mit szólsz?
Mindezt felgyorsulva mondta, így egy két perc beletelhet amíg felfogja az elhadart szótömeget.

Max csak áll mikor az ajtó kicsapódik és valami nagy sebességgel felkapja táskáját, eltűnik, majd András jelenik meg mellette. Hirtelen fel sem fogja az eseményeket, olyan gyorsan történik minden.
- Hát azt látom! - mondja kacagva. - Remek ötlet, addig is mesélhetsz nekem az iskoláról és az itt tanuló mutánsokról. Ha ráérsz, és nem tartalak föl, akkor körbe vezethetnél ebben az óriási intézményben. Tudod, én mindig is lakásban éltem, ráadásul New Yorkban, szóval lenyűgöz az épület.
~ Ráadásul egyáltalán nincsen az a szokásos iskola hangulata. Ez valami más. Egy második otthon a kitagadott és családtalan mutánsoknak.
A szöveget befejezve felemeli bal kezét.
- Levették a gipszet! Nem szabad még nagyon erőltetnem, de már tökéletesen tudom mozgatni. - majd a park felé fordulva.
- És merre tervezted a sétát?

-Az erdő fele...
Mondja András és el is indul.
-Örülök neki, hogy végre meggyógyultál, kár hogy a mutációd nem tesz kő keménnyé, mert akkor nem kellene ilyen dolgokkal vesződnöd!
Nos férfiasan bevallom, hogy én se ismerem túlságosan az iskolát de ez nem csoda, hiszen inkább egy fiatal mutánsoknak készített labirintus ha engem kérdezel. Ellenben a park... az erdő hivatalosan nincs a suli területén, de kit érdekelek a papírok... Mondjuk úgy érdekes hely...
András jól láthatóan a gondolataiba merül. Kibeszélte magát most unokafivérén a sor.

- Rendben, akkor ha gondolod induljunk is! - s tekintete az erdőre irányul. - Valóban, az kifejezetten hasznos lenne éles helyzetekben. Megmondom őszintén, nem sok mindent próbáltam ki az erőmmel kapcsolatban. Ugyanis vannak elméleteim a fejemben, hogy mire lennék képes, de nem volt még lehetőségem egy olyan helyen tesztelni ahol kevesen vannak. És ugyebár New York nem ilyen...Majd itt az intézetben.
- Hát amilyen monumentális a kastélyt nem is csodálom.
Elindul, remélve, hogy unokatestvére is követi...

//Folytatás: Erdőség//

András is utánalódul, unokatesólyának és közben mindenfélét fecseg a suliról...:
Ez az épület hihetetlen, most is mázlid volt, hogy idetévedtem mert különben állhattál volna itt egy darabig amíg beengedlek, ha egyáltalán idetalálok....
Egyáltalán nem lehet megszokni, legalábbis nekem nem sikerült.
~És nem csak nekem...~
Tette hozzá gondolatban vigyorogva András.
~Most még egy magyarral nőtt a létszám.~ vigyorodott el.
//folytatás az Erdősségben leledzik//

Manhattani kalandjaim után a Max és András által sokat emlegetett intézménybe a Xavier Iskola felé vettem az irányt. A kocsi szokás szerint felbőgött majd elindult, miközben a kilométeróra szépen és egyenletesen mozdul el és lépte túl a 100km/h-sebességet hirtelen kedvem támad valami ütőset hallgatni a megnövekedett sebesség mámorító hatására, ezért benyomtam a rádiót. Éppen egy nyálas lassú szám ment ezért betettem kedvenc együttesem a Nickelback egyik lemezét és elindítottam a lejátszót. Ahogy elértem a 120 km/h-sebességet a rádió elkezdettbömbölni.

~ A kedvencem! Adjunk az érzésnek!~ *Egy cigarettát is előhúztam a dobozából és rágyújtottam, a kezemmel a kocsi lehúzott ablakán kikönyököltem és csupán egy kézzel fogtam a kormányt.* ~ Nincs is jobb a szabad útnál, meg ennél a zenénél és a füstölgő dohánynál! Nyugodtan mondhatom hogy adtunk az érzésnek! ~

Kisvártatva megláttam a várva-várt épületet. ~ Apám ez de nagy.~ Lassan és nyugodtan elkezdtem rálépni a fékre, a kocsi lassított majd ahogy kell meg is állt pont az iskola előtt. ~ Ki tudja hogy kik akarnak ide beállni, jobb lesz ha kicsit arrább teszem le a kicsit.~ Így ismét felbőgettem a motorokat és egy közeli parkolóba álltam meg. Mikor kiszálltam egyből ellenőriztem a dolgaimat:cigi telefon kocsikulcs, az autó rendesen be van-e zárva majd megnyugodva, hogy minden a legnagyobb rendben kivettem a csomagtartóból az utazómat és elindultam az épület felé. A bejáratnál csöngettem, ám senki nem nyitott ajtót, így arra gondoltam hogy felhívom Maxet hátha ő már itt van és be tud engedni. ~ M, M, M ááá Max meg is vagy, hívás~

- Hello Max, itt Damon, ne haragudj hogy zavarlak de ha jól tudom te már benn is vagy az épületben én meg itt vagyok a bejárat előtt. Nagyon megköszönném ha be engednél aztán kicsit dumálnunk is kéne erről az egészről... Tudom hogy mikor utoljára beszéltünk kicsit zavaros volt ez az egész dolog, és én sem értettem sok mindent *suttogva* a képességeddel kapcsolatban, de nekem is szükségem lenne némi segítségre, mivel mostanában ha indulatos vagyok el el szabadul ez a képesség.*Ezzel el is dobja a cigaretta csikket a szájából, és már rendes hangerővel kérve barátját.* Szóval be tudnál engedni, sokat segítenél?

Itt vagyok már egy pár napja, de csak most jutott rá időm, hogy fussak egyet. Az idő nem a legcsodásabb, de legalább nincs túl hideg. Egy negyedóra futás meg hát télen is belefér... Felvettem a szürke színű, fehér csíkokkal díszített tréning ruhámat és már éppen a szobám ajtajához igyekeztem, mikor nekiállt csörögni a telefonom.
~ Most egyáltalán nincs kedvem beszélni, biztosan munka. Ha visszaérek visszahívom az illetőt...~
A telefon szüntelenül tovább csörög és a rezgés közben már éppen indulna az íróasztal széle felé. Gyors mozdulattal elkapom a leesés pillanatában, és felveszem.
- Háló? Áá, Damon. Üdv! Mi újság van veled? - kicsit idegesen állok a helyiség közepén, hiszen már legszívesebben kocognék. - Igen, itt vagyok már, most pont a saját szobámban. A bejáratnál? Figyelj pár perc és ott leszek, beengedlek, úgyis éppen arrafelé igyekeztem.
Azzal megszakítom a beszélgetést, és felkapom a fülhallgatómat is az egyik polcról.
~ Zenére úgyis könnyebben megy és legalább eltereli a figyelmemet mindenféle problémáról.~
Lában gyorsan szedi a lépcsőket és, ahogy ígértem neki pár perc múlva már nyitom is az ajtót.

- Hello Damon! - mondom a füst-manipuláló srácnak és odalépek felé, kezemet nyújtva. - Szóval te is Xavier diák leszel? Remek hely, én mondom neked. Én se gondoltam volna, hogy ennyire fog számomra tetszeni, de már egész otthonosan mozgok itt, a többiekkel is nagyon jól kijövök. Meglátod majd, mennyiféle személyiség, mennyiféle képességgel rendelkező mutáns él itt.
Megállok egy pillanatra majd tovább folytatom, kicsit hadarva.
- A képességeddel én nem tudok neked segíteni, de majd keress fel valakit ezzel kapcsolatban. Legelőször is, jelentkezz be az iskolába.
Ahogy végzek szépen lassan elmondom neki, hogy pontosan merre is találja a Diáktanács Épületét.
- Ha minden igaz, Cristopher éppen bent van. Ha eltévednél kérj segítséget valakitől. Itt általában mindenki nagyon közvetlen és segítőkész. Én most kocogni indultam, de ha van kedved később szívesen találkoznék veled. - szélesen mosolygok felé és válaszát várom.

Ahogy meglátom Maxet, egyből jobb kedvre derülök.
-Üdv ismét barátom!- Nagy mosollyal fogok kezet a rég látott cimborámmal.-Ha minden jól megy akkor igen, én is a suli diákja leszek, így legalább nem nyaggatnak a szülők sem és kicsit talán jobban tudok bánni ezzel a képességgel...

-Tudod mostanában történtek fura dolgok, például az egyik bárban egy nagyképű barom elkezdett mindenkibe belekötni... Szerencsére megúszta azt hogy szétverjék a hülye fejét, aztán kért egy cigit, persze adtam neki én hülye, de elkezdte szidni a cigit meg a ruhámat, ezt még elviseltem, és csak annyit mondtam neki hogy pattanjon le innen mielőtt valaki jól móresre nem tanítja! De erre csak még jobban meghülyült és elkezdte mocskolni a KOCSIM, na itt már elpattant az agyamba az ideg és ahogy leszívta a slukkot elkezdte a füst fojtogatni... -A hangom még kissé mindig rémült ahogyan erről a dologról beszélek Maxnek.- Egy durva gondolatom volt és elég dühös voltam az ürgére talán emiatt történt ez az egész. Nem tudom még most sem, de alig tudtam leállítani a füstöt le kellet előtte nyugodnom, csak úgy sikerült. Mindezek után inkább kijöttem a helyről, de a részeg ürge utánam jött és megpróbált megütni amiből az lett hogy én húztam be egy jókorát neki, aztán otthagytam...
-Félek hogyha nem tudom uralni akkor olyanokat bántok akiket nem szeretnék.-Elszomorodott hangon fejezem be a történetet.-

-Köszönöm hogy elmondtál mindent, remélem odatalálok- Egy mosolyt elejtve megfogom az utazóm.- Akkor majd később találkozunk és beszélünk, addig is jó futást, lehet hogy én is csatlakozom hozzád valamikor, de az biztos hogy nem ma, elég fáradt vagyok. Még egyszer köszönöm az útbaigazítást. Hello Max! -Egy utolsó mosollyal hátat fordít és bemegy az épületbe.

~Jesszus ez ekkor?! Nos akkor kövessük Max utasításait, ha eltévednék majd leszólítok valakit.*Egy magabiztos vigyorral kísérem az elgondolást*
Majd elindulok a Diáktanács felé-

// Köszi szépen Max a segítséget //
// Folytatás a Diáktanács Épületében//

A furgon nagy nyikorgással áll meg az iskola előtt, utánfutóján egy hatalmas tipi összecsomagolva, tetején egy farkas trónol. Ablakai elsötétítettek, így egy ideig csak a bennük visszatükröződő fák látszottak, csend és béke... egy másodpercig. Ugyanis utánna kivágódnak az ajtók, a farkas tagolt vonításba kezd, a csendet pedig pergő mások számára érthetetlen Dakota beszéd váltja fel, olyan hangerővel, hogy a közeli fákról elröppentek a madarak. Megérkeztünk.
A Dakotául hadaró szüleim is elhallgatnak, ahogy a nagy kősátor elé érünk és árnyéka ránk borul. Édesapám akaratlanul is angolra vált:
-Már értem miért ragaszkodtál a tipihez...
Én nem osztozom a döbbenetükben, egyszer már szó szerint futólag, érintettem az iskolát, és nagyon pozitív tapasztalatokkal együtt szereztem egy felmérhetetlen értékű ninja kést, és egy gyönyörű furulyát. Bár családunk legbecsesebb értékét adtam érte, szüleim mégis így szóltak miután bemutattam a kést, és a kormányügynök skalpokat:
-Jó csere...
Most újra itt álltam a hatalmas kőrakás bejáratánál, és mivel nem akartam továbbra is így maradni, becsöngettem.
~A nagy szellemre ilyen hangos a csengő?! Szerencse, hogy tipiben alszunk...~

Holdbanéző gondolatai megzavarták a már a tipi felálításáról gondolkozó elmémet mint rendesen.
Hátranéztem, a két oldalamon büszkén mosolygó szülőkre és vártam, hogy kinyíljon az iskola ajtaja...

Megálltam a meditációs kertben gyakorlás közben, ahogy megéreztem a fejembe furakodó új elme szavát. A kazan közepén, rúgás közben merevedtem meg, lábam nyílegyenesen kitartva, de már a bensőmre, az abban szóló hangra figyelve.
- Igen Sean? - mormoltam ösztönösen, maszkom előtt jégpára kelt szavaim nyomán.
Adam szerint te menj a kapuhoz. Ismerős ismeretlenek érkeznek, szavaid nyomán te fogadd őket.
- Így?- utaltam öltözetemre.
Nem lesz meglepő számukra.
- Megértettem.
Megperdültem és szökellő futásba kezdtem az ajtó felé. Már út közben haladtam, mikor meghallottam a csengőt, nyilván a kamerák jóval előbb kiszúrták a közeledőket. Felszökkentem a kőkerítésre és azon csúsztam végig talpam alatt eljegesítve az utat, majd nagy ívű ugrással érkeztem a feltáruló kapuba féltérdre és onnan felállva meghajoltam derékból:
- Üdvözlöm Önöket a Xavier Intézetben. A nevem Fagypont - leheltem a jégpára mögül. Észrevettem Vidám Baglyot és Holdba-Nézőt, mire némi öröm járta át a lelkem: - Örvendek, hogy ösvényeid nem keresztezték üldözőidét, avagy ha igen, hát a harc szellemei a te karod segítették meg.
Külön is meghajtottam magam az idősebb házaspár, felteszem a fiú szülei felé.

A Fagyharcos megérkezése némi meglepetésszerű örömöt adott az ajtó feltárulásának izgalmához. Szüleim elismerő hangon köszöntek (sokat hallottak már a nekem segítő fagyharcosról) , Holdba néző pedig verébalakban felreppent a vállamra, csakhogy bosszús koribliként lebegjen amikor viszont-meghajlásom a leesés veszélyével fenyegette.
-Üdvözöllek Nagy Fagypont! Az üldözőim a természetszellemek kelepcéjének áldozatai lettek, skalpjuk immár tipim díszei.
~Mond meg neki, hogy kettővel végeztem!~
Holdbanéző olyan gyerekes büszkeséggel szólt, hogy akaratlanul is teljesítettem a kérését.
-Ezenfelül Holdba néző, kettő tapasztalt harcos skalpjával dicsekedhet.
Édesapám mikor már Holdbanéző dicséretén is túl-voltam, hosszú hálálkodásba kezdett, amit édesanyám folytatott miközben, a csomagokat meg a tipit letette apa az utánfutóról és az időközben mellőlem ellibbenő és bölénnyé váló Holdbanézőre pakolta őket. Itt egy pillanatra elbizonytalanodtam:
-Tipit verhetünk a nagy kősátor előtt álló, formabokrokkal díszsített réten?

Udvariasan elhárítottam a szülők hálálkodását, de aztán a figyelmem a hatalmas termetű, szakállas tehén kötötte le, aminek alakját Holdba-Néző felvette. Meghökkentem véstem az eszembe a látványt, mindenképpen utánanézek miféle szarvasmarha ez. De összességében szimpatikus volt így ránézésre. Még mindig nem tudom pontosan mi lehet ez a skalp, bár a szövegkörnyezet miatt általában véve valamiféle halállal kapcsolatos dolognak tűnik, ha jól értelmezem az üldözők halálát, legyőzetését jelenti. Elismerően hajtottam meg fejem ezek hallatán. A kérdésére felvont szemöldökkel fordultam felé:
- Csatlakozni kívántok a Xavier Intézethez? - kérdeztem újabb jégpárafelhő lehelve, miközben befelé indultam, mutatva, hogy kövessenek.

-Igen, ha befogad minket a nagy kősátor törzse akkor igen.
Mindenki követi Fagypontot, kivéve a megmálházott bölény-Holdbanézőt aki hatalmas bődüléssel adott hangot nemtetszésének, ugyanis nem fért...
~...EK BE!~
~Hú, ez tényleg gond...~
~Nanemond!~
~És mi lenne ha soványodnál egy kicsit?~
~hacsak úgy nem...~
Eközben drasztikus megsoványodás következik és Holdbanéző, málháival eggyütt bejut a kősátorba...

Körbe mutattam felfelé a lépcső irányába:
- Általában a diákok odafent vannak elszállásolva, tudunk biztosítani nektek szobát is - ajánlottam fel, - de egyúttal nincs kifogásunk az ellen sem, ha a sátorban maradnál - emlékeztem vissza szoros kapcsolatára a természettel. - Körbe foglak vezetni a későbbiekben és igen, elfogad a "törzs". Mindenkit elfogadunk, aki a szellemek ajándékával született. Most viszont arra kérlek ülj le kissé - intettem egy asztal és egy rakás szék felé, ha bejöttek a szülei is, nekik is szólt természetesen az ajánlat. Magam is leültem velük, bár nem szoktam az ilyen ülőalkalmatosságokat használni. Vidám Bagoly szemébe néztem:
- Kérlek mond el mit gondolsz, hogy mit fogsz itt majd csinálni? Mit tudsz az Intézetről? Hogy képzeled el itt a jövődet? - érdeklődtem.

A kérdés kissé váratlanul ért mindazonáltal a szüleimmel együtt leültünk és én megpróbáltam érthetően válaszolni, a kezdetektől indulva:
-A legutolsó kősátorintézményben, ahol okulni lehetett, hadi-ösvényre lépett velem a többi gyerek, halálosan komolyan. Tehát azért szerettem volna ha Sámánok között lehetek. Azonban a fő ok hogy erre az ösvényre léptem...
A szüleimre néztem akik bár nem értették miért titkolózom de megígérték, hogy nem szólnak bele szóval kimentek.
...az az, hogy néha a szellemek nem az akaratom hanem az érzéseim teljesítik...
Holbanéző mélabús bölényfejével egy nagyot bólintott.
-Ez veszélyes vadcsapa, s érzéseim sokszor hadiösvényre kényszerítik a szellemeket. Tudom miféle vészmadárfütty ez... Egy bölcsebb Sámánnak kellene átvezetnie a Varázslat hét sátrán, de a Dakoták öregsámánja eltűnt , nem láttuk egy ösvényünkön se. Már az első sátron túl kellene lennem, azonban erőm lefutotta bölcsességem... Ez tehát a frissebb bölénynyom.

Elmerengtem a szavain, majd bólintottam:
- Azt hiszem értem szavad - feleltem. - A legtöbbet a szellemek választottai közül nem uralják az adományukat egészen, hanem a szívük s nem eszük kezében hagyják a gyeplőt, míg nem tanulják fegyelmezni eszüket és lelküket. Addig... sokszor találnak meg nem értésre és ellenségeskedésre azokkal, akik nem birtokolják a szellemek áldó érintését.
Komolyan néztem a szemébe:
- Az, hogy a közösség befogad, egy komoly döntés. Mindnyájunknak - merengtem el. - Nem kötelezlek rá, de lehetőséget adok neked, hogy beszélj az életedről, vagy mutasd meg akár, ahogy megtetted Holdba-Néző korábbi éveivel is megtetted, hogy miért üldöztek téged. Felelősséget veszünk veled vállunkra és társakat, barátokat adunk cserébe. A bizalom komoly dolog. De nem könnyű elérni. Nem akarlak kötelezni, csak felajánlom, hogy oszd meg velünk terhedet - vetettem fel csendesen.

Elmosolyodtam a kérdésére, ugyanis olyan dologra akart kérni ami a legkedvesebb beszédtémám, én magam: Elvigyorodtam hát majd a egyet intettem, ami úgy nézett ki mintha füstöt húzna maga után a kezem...
Majd a füst felvette a hagyományőrző indiántábor makettjének formáját:
-Én is tipiben született vagyok mint Holdba néző, azonban én pontban két nap határán születtem, és ez a két nap két szellemjegy közé esett a Vidra és a Bagoly jegy közé...
A tipi szellemnyílásán most a csillagos ég látszik, két kéz emel fel egy apró kis indiánbabát, egy hang hallatszik ami felismerhetően édesanyámé: Vidám Bagoly... A kép változik egy hagyományőrző indiántáborban fa-fegyverekkel játszik pár gyerek, az egyik azonban dühösen kést ránt már-már Vidámbagolyba sújtja aki a földön hever, ám ekkor megjelenik egy szellemfarkas... Új helyszín az öreg sámán sátrában a tűz fénye megvilágítja kettejük arcát, az öreg fekete jeleket fest az ifjú sámánra... aki már a hagyományőrző indiántáborban felügyeli a gyerekeket... aki sápadtarcú kősátorba vonul tanulni... akit fel akarnak koncolni az osztálytársai amikor rájuk ereszt pár bolhát... aki a kórházban fekszik és varjakkal beszélget... akit egy teleporter akar begyógyszerezni a szelleműzővel de a végén egy menyét a teleporterbe szúr tűt... és akit az apja szúr meg végül... aki eszméletlenül szenved egy farkas vigyázza álmát... aki újra birtokolja a képességét... akire megpróbálnak rálőni a öltönyös alakok de egy bolharaj... aki fut és a Xavierfalon átmászva találkozik Fagypontal... Aki a Yelowstonban beszél Hughal... aki elborzadva figyeli, hogy a kormányügynököket széttépik a szellemei és Holdbanéző... akit egy vadász lő le, mikor Holdbanéző elé ugrik... aki New Yorki kórházban sínylődik...
-...és végtére ösvényem ide vitt. Az északi madarakhoz hasonló ruhás harcosokat... elszabadult szellemek ölték meg...
~Megérdemelték...~
~De mi lesz ha olyanokra támadok akik nem ezt érdemlik?~

Nyugodtan néztem végig a füstből fonott látomást, de magamban tisztelettel viseltettem az ifjú iránt, akinek elég ereje volt ahhoz, hogy felvegye a harcot üldözőivel. A látomás egy része nem volt számomra tiszta, de most úgy döntöttem, ezen nem lépek keresztül. Fontos lehet, ha tanítani akarjuk a fiatal harcost. Halkan feleltem hát:
- Köszönöm neked a bizalom ajándékát - mondtam ki igen őszintén. - De sajnos az én népem nem ismeri a te néped hagyományait. Ha tanulni akarsz tőlünk, talán valamely tanító képes lesz ezt értelmezni. De azt hiszem sokat segítene, ha megmutatnál valamit részleteiben, nem csak ilyen rövid képként, ha meg tudod és meg akarod tenni...
Tenyerem az asztal fölé nyújtva némi jeget teremtettem, aztán akaratom szerint elkezdtem formálni emlékezetből, jóval elnagyoltabb lett mint Vidám Bagolyé, de azt hiszem érthető, az általa mutatottak egy részlete volt.
"Új helyszín az öreg sámán sátrában a tűz fénye megvilágítja kettejük arcát, az öreg fekete jeleket fest az ifjú sámánra... aki már a hagyományőrző indiántáborban felügyeli a gyerekeket... aki sápadtarcú kősátorba vonul tanulni... "
Lassan ráemeltem a szememet:
- Ez mikor volt? Milyen régen? Mennyi időt töltöttél abban az épületben és mit tanultál meg? - kérdeztem, bár a modorom egyértelműen mutatta a számára, nem kötelező válaszolnia.

-Tíz telet láttam, mikor Sámánná avattak. Ekkor már bizalom volt bennem, őrizhettem a gyermeki gondtalanságot. A sápadtarcúak kősátrába (Gimnáziumnak nevezik azt hiszem.) tizennégy telet látottan mentem. Két telet töltöttem ott és ennek megfelelő sápadtarcú ismeretanyaggal rendelkezem. Előtte népünk bölcsei az indiánok tudásán kívül, a sápadtarcú ismeretekre is oktattak... nyolc telen át...
Kérő tekintettel figyeltem fagypontot.
~Remélem mindent elmondtam...~
~Ehhez nem tudok hozzászólni.~
~Ilyen is van?~
Közben kintről kopognak, majd az ajtón keresztül beszól Apám:
-A tipidet addig felállíthatjuk?

Felpillantottam a kopogtató felé, majd megszabadultam a maszkomtól és a csuklyámtól, felfedve az arcomat előttük. Az apáról visszanéztem Vidám Bagolyra:
- Nincs kifogása az iskolának ellened, ha feltétlenül "tipiben" szeretnél lakni, akkor ezt mi toleráljuk feléd - biccentettem.
Majd miután ennek szellemében válaszolt az apjának komolyan folytattam:
- Valamit még tudnod kell, mielőtt döntést hozol - kezdtem. - Népedről amit elmeséltél rendkívül nemesnek és tiszteletre méltónak találtam és úgy hiszem nem csak én. De ettől függetlenül sajnos nem ismerem részleteiben a hagyományaitokat. Más sem, úgy gondolom, az itt lévő oktatók közül. Meg tudunk tanítani, hogyan kontrolláld az erőidet, ha akarod meg tudlak tanítani a harcművészetre, a kardforgatásra, a tanáraink minden szokványos ismeretre, de... nem tudjuk olyan módon, mint ahogy az idős férfi tette az emlékeidben. A mi hagyományaink mások... - mutattam rá.

-Vaste!
Mondam édesapámnak és Holdbanézőnek egy pillantás is elég volt, hogy tudja mi a helyzet.
-Tudom, hogy nem, de mivel Bölényfej ismeretlen ösvényeken jár, muszáj valahol megtanulnom fegyelmezni a szellemem világát. És minden segítséget megköszönnék. Nem tehetek úgy mint a fekete emberek szigetének futómadara, mintha a nagy sziget még ma is egy hatalmas vadászterület lenne. Döntésem erre az ösvényre már akkor megszületett mikor segítettél nekem, tanulok és tanítok majd ha eljön az idő, és és leköteleznél, ha dicső néped Hadiösvényeinek fortélyaira megtanítanál...
~A sátort elkezdtük felhúzni...~

- Így lesz hát - feleltem határozottan. - Mostantól az iskolához tartozol. Gyere hát velem és megmutatom... nem - mosolyodtam el. - Menjünk ki. Búcsúzz el a szüleidtől, utána is lesz időnk erre.
Kisétáltunk az épület elé, ahol megvárta, míg a sátor feláll és Vidám Bagoly elköszön a nemzőitől, majd visszatér hozzám. Az épületre mutattam:
- Vezesselek előbb körbe, vagy mondjak pár szót az itt tanító mesterekről, akiktől tanulhatsz? - érdeklődtem.

Amire kiérünk a tipi kész, de a berendezés még csak egy kupac csomag. A búcsú gyors és határozott, mint az Indiánokhoz illik, meg hát megígértek, hogy majd meglátogatnak. Egy ideig csak nézem a hatalmas, új tipim majd Holdba-néző társaságában szaladok vissza fagyponthoz. Útközben Holdbanéző panaszáradatát hallgathatom:
-A bölényalakot egyszerűen utálom! Böszme nagy és nincsenek fogai. Nem is ragadózó...~
Szerencsére ekkorra visszaérünk, és Fagypont kérdése félbeszakítja a "bölényalak hátrányai" rögtönzött kiselőadást.
-Talán ha a Nagy Tanítókról szólnál elébb, az iskola ösvényein ha összeakadunk eggyel jó ha már tudom mire számítsak...
Szóltam bátortalanul.

Bólintottam a szavaira, majd belekezdtem:
- Nos az iskola nagymestere, első tanítója, Xavier professzor tanítványa, Ciklon. Én személy szerint még nem találkoztam vele, de biztosan bölcs és az kétségtelen, hogy igen hatalmas. Az időjárás feletti uralmat csak a legnagyobb szellemek adhatták meg neki. Ő azonban sokszor van távol. Az eredeti neve egyébként Ororo Munroe. Az ő helyettese, akivel gyakrabban lehet itt az iskolában találkozni, az Előőrs, vagyis Adam Windsor doktor. Ő oktatja az elmúlt dolgokat és a nagy gondolkodók tanításait, de a test edzését is. Az ereje a saját teste és a gépek felett nyilvánul meg. Rozsomák, vagyis Logan különleges férfiú. Igazi harcos, aki tudtommal szinte csak a csatáknak él, de a harc és az edzettség terén is sokat taníthat nektek. Ihsain Sinclair professzor foglalkozik azzal, hogy az élő és élettelen anyagok világába vezesse be a tanulókat. Tempo a legjobb testnevelés oktató hírében áll, az ő szellemei hihetetlen fokú gyorsaságot biztosítanak neki. Fúria, vagyis Sarah Wilchok, kinek érintése kínt és enyhet adhat, teste pedig sérthetetlen tanársegéd, harci oktatásokat szervez. A tanulók közül az első Christopher Somerseat san - soroltam hosszan, megemlítve minden tanár nevét és szaktárgyát Vidám Bagolynak.

Végigólogattam a felsorolást akkoriban még elcsodálkoztam azon mennyiféle sámán zsúfolódott össze az épületben.
-Köszönöm Nagy Fagypont! Mikor az ösvényeim e nagy kősátorhoz vezettek nem tudtam miért hatalmasabb mint egy manak-csorda. De szavaid felnyitották előttem a bölény belsejét. Ha még mindig áll az ajánlatod, kérlek mutasd meg nekem e kősátor ösvényeket hiszen itt a sok kőrakás miatt hamar eltéved a sámán.
~Ez tényleg sámánképző! A tanárikar fele simán elbánna veled.~
~Egy ember is elbánhat velem ha van puskája.~
-