Eagle Eye Nyomozóiroda

- A... a fanatikusokra gondolsz? - kérdeztem akadozva. - Hallottam ilyet már... a... a pap bácsi mesélt róluk, de én nem tudtam, hogy... hogy anya is az...
Remegve néztem Sheenára:
- És anya... az anyukám... ő meg fog... meg fog gyógyulni? - kérdeztem alig hallhatóan. - Tehetek valamit azért szerinted, hogy... hogy jobban legyen?
Jó volt most a karjában pihenni, érezni, ahogy simogatja a hátamat és biztonságban lenni. Csendesen megjegyeztem:
- Neked... neked mindent el lehet mondani és te mindent tudsz - mormoltam mosolyogva, rajongással telten. - Én... én... minden este imádkozom érted Sheena, mert te vagy a legeslegjobb barátom.
Kis büszkeség költözött a szemembe:
- Most... most csak meséltem, de nem... nem mutattam meg! - vágtam ki kissé pirulva, de ugyanakkor örömmel.

Azt hiszem valamelyest sikerült megértetnem vele, hogy az anyja akkor rosszat akart neki, még ha most az is jött le belőle, hogy nem tudatosan, és nem azért mert nem szereti, de hát nem lehet ajtóstól rontani a házba, egyelőre ez is elég.
- Nem tudom Josh! Nem tudom, hogy meg fog e gyógyulni, hiszen nem is fogja fel hogy beteg, így meg gyógyítani sem lehet. – rázom a fejem tanácstalanul. – Nem hiszem, hogy most tudnál érte tenni valamit, hiszen a tévképzete még mindig működik, és ha oda mennél csak rosszabb lenne neki. – próbálom eltanácsolni attól, hogy akár eszébe jusson, hogy meglátogassa.
- Nagyon köszönöm kölyök. – suttogtam a fülébe, mikor elmondta, hogy imádkozik értem .- És nagyon örülök, hogy engem tartasz a legjobb barátodnak, én is annak tartalak téged.
Amikor megemlítette, hogy nem mutatott víziókat, nekem is csak ekkor esett le, hiszen annyira a hatása alatt voltam az elbeszlésének így is, hogy ez most tűnt csak fel.
- Tényleg Josh! – kiáltottam fel és ragyogó arccal öleltem meg ismét és nyomtam egy csattanós puszit az arcára. – Ez nagyszerű! Látod, hogy milyen ügyes vagy! Ezt meg kell ünnepelni! Megérdemlünk egy hatalmas adag fagyit! – öleltem meg újból, majd a kezénél fogva a konyhába húztam, ahol a hűtőből egy nagy adag fagyit készítettem magunknak egy-egy pohárba.
- - Ezt most nagyon megérdemelted! – nézek rá még mindig boldogan mosolyogva. – Na és holnap elmegyünk a suliba? Nem bánod, ha ott kell tovább tanulnod?

Keserűen hallgattam, amit anyukámról mondott, de nem tehettem érte most semmit. Megfeszült az állkapcsom:
- Ha most nem is, de később... mikor kiismerem az erőmet... akkor visszamegyek és meggyógyítom anyát! - jelentettem ki borzalmas elszántsággal. - Az anyukám. Szeretem őt, bármi is történt. Nem is tehet róla. Meggyógyítom. Valahogy... valahogy megtalálom a módját.
A dicséretre csak pirultam egy kissé, a puszi viszont nagyon jól esett. Első reakcióból magamhoz ölelve felkaptam és megforgattam magam körül, jól is esett, ahogy ezen felnevetett. Aztán már játékosan nem is tettem le, hiába kapálózott, bár azt hiszem ő is inkább játékosan csak, én vittem ki a konyhába. Hamarosan jó kedvűen fagyiztunk, a szavaira bólintottam:
- Igen, elmegyek veled oda és megnézem az iskolát, miután viszek neked reggelit, megmasszírozom a talpad és csinálok kávét, mint ma - mosolyogtam rá. - Köszönöm Sheena. Mindent...

Hajaj! Remélem az tényleg odébb lesz és én elkövetek mindent, hogy erre sose kerüljön sor, még ha ezzel egy kis "árulást" is követek el a fiú ellen. De most nem akadályozom meg, hogy fogadkozzon, hiszen ezzel is igyekszik a mutáns erejét az uralma alá hajtani.
A következő megmozdulása viszont meglepett és kacagva próbáltam megszabadulni, hogy letegyen, persze nem teljes erőből, csak a játék kedvéért. Mikor a konyhában leállított a lábamra, meg is jegyeztem tréfásan, mert nem akartam újból felzaklatni.
- Látod milyen erős vagy? Hiszen felkaptál, mint egy pihét! Ezt egy gyenge ember soha nem tudná megcsinálni! Úgy, hogy tessék büszkének lenni magadra!
A fagyizás közben örömmel hallottam, hogy nem hadakozik az iskola ellen.
- Akkor holnap bemutatlak egy nagyszerű embernek, aki majd segít, hogy minél előbb be tudj illeszkedni a diákok közé.

Csodálkoztam egy kissé azon, amit mondott, meg is jegyeztem:
- De hát te nem is vagy nehéz! - tiltakoztam.
Aztán ahogy fagyiztunk és megbeszéltük a dolgokat bólintottam:
- Kicsit aggódom a suli miatt - vallottam be. - Én sosem jártam olyanba... Szóval picit félek.
A nagy beismerés után viszont mosolyogva fordultam Sheenához:
- De hiszek abban, hogy te nekem a legjobbat akarod és hiszek abban, hogy neked igazad van. Tudom, hogy szeretsz és te nem tévedsz sohasem. Nagyon kíváncsi is vagyok ami azt illeti - teszem hozzá szégyenlősen, hiszen nem éppen jó tulajdonság. - Még sosem láttam belülről iskolát...

Próbáltam oldani a félelmeit, ami teljesen természetes volt, hiszen már az is nagy haladás, ha elfogadja, hogy közösségbe menjen tanulni.
- Nem baj, ha picit félsz, hiszen mindenki tart az ismeretlentől, de majd meglátod, hogy nincs mitől. Abban igazad van, hogy én a legjobbat akarom neked, viszont, hogy tévedhetetlen lennék, és hogy mindig igazam van, azért az túlzás. - nevetek a megjegyzésén. - A kíváncsiság is természetes, ha ilyen dolog előtt áll az ember és jó is, hiszen akkor azt jelenti, hogy érdeklődéssel fordulsz felé. - igyekszem bátorítani, hiszen tényleg nagy dolog lesz ez az életében. - Akkor holnap tényleg sok mindent kell majd felfedezned, mert úgy tudom, hogy ez egy szép nagy iskola.
Legalább is nekem úgy tűnt, de a sötétben nem sokat láttam belőle, majd megnézem magamnak én is holnap, világosban.

Miután megettük a fagyit adtam egy puszit Sheenának, majd feldobtam a hátamra öreg Sam bátyó vénséges gitárját, aztán elköszöntem:
- Ismerek egy jamaicai srácot, vagy legalábbis ő azt mondja, hogy jamaicai és raszta haja is van, de amúgy meg japán... - bizonytalanodtam el. - Na mindegy... Ő ilyen reagge zenét játszik, ami tök buli és azt mondta nekem is tanít pár számot, elmegyek vele zenélni a parkba, hogy reggelre is legyen neked egy virág - mosolyogtam. - Majd jövök valamikor, jó?
Sheena beleegyezése után vidáman elindultam zenélni...

Késő este értem haza egy szál virággal, meg egy-két sérüléssel. A homlokomon volt egy kisebb seb, meg az alkaromon egy nagy lila zúzódás, de hát annyi baj legyen. Lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.
Reggel jó korán keltem és megcsináltam a bundás kenyeret, kávét, tejeskávét, sőt még biztos ami biztos két tükörtojást is, meg hagymás tejfölt a kenyérhez, aztán rápakoltam mindent egy tálcára és besettenkedtem Sheenához. Most nagyon mélyen aludt, hiába simogattam meg az arcát, nem ébredt fel rá elsőre, pedig amúgy a legkisebb zajokat is meghallja. Iszonyú fáradt lehetett szegény. De hát elhűlne a tojás meg a kenyér, így addig cirógattam kedvesen, míg megrebbentek a szempillái. Ránevettem:
- Szép jó reggelt! Itt a reggeli - adtam az ölébe a tálcát, majd külön a kezébe a kávét, végezetül a tálca mellé a szál virágot.

Miután Josh elment, hogy kicsit zenélgessen egy haverjával, én is leheveredtem a kanapéra, hogy megnézzek egy filmet. Nem bántam, hogy a kölyök most kicsit kikapcsolódik és kiszellőzteti a fejét, hisz nehéz napja volt. Aztán kicsit később én is rájöttem, hogy nekem is, mert már a filmnél bealudtam, így lemondtam arról, hogy megvárom a fiút, inkább letusoltam és elmentem lefeküdni. Josh már nagy fiú tud magára vigyázni és kulcsa is van.
Reggel kellemes cirógatásra ébredtem, amit halk mormogással vettem tudomásul, majd mikor ugyan már kinyitottam a szemem, de az agyam még aludt, landolt egy tálca a hasamon, ami felől ínycsiklandozó illatok áradtak az orromba, és ez segített az ébredésben, no meg Josh lelkendező hangja. A kínálatot elnézve, már jó korán kelhetet, de még meg sem szemlélhettem igazán az ételt, mikor a kezembe nyomott egy csésze kávét, aztán megint meglepett egy szál virággal. Na, persze, ha erre sem ébredek fel akkor semmire. Kicsit bágyadtan ugyan, de rámosolyogtam a fiúra és nagyot kortyoltam a gőzölgő kávéból, hogy végleg felébredjek.
- Köszönöm kölyök! Ez már most megszépíti a napomat, de, ha még nagyobb örömöt akarsz szerezni, akkor folytatod a tegnapi talpmasszázst, és akkor pár perc után ígérem, magamhoz térek. - suttogom még rekedten egy kicsit és igyekezve nyitva tartani a szemem.
A fiú persze azonnal a lábamnál terem és most már majd, hogy nem gyakorlottan kezd neki a masszázsnak, így örömmel nézek fel....és ekkor megakad a szemem a homlokán lévő vágáson, ami természetesen tegnap még nem virított ott.
Azonnal elkapom a lábam és aggódva emelem fel a fejét, hogy jobban megnézzem, de hála Istennek, csak kisebb a baj.
- Mi történt? Valaki megtámadott? Máshol nem sérültél meg? - csapok le rá egyelőre még nyugodt hangon.

Mosolyogva bólintottam, de alig kezdtem neki, már el is kapta a lábát. ijedten néztem fel, már épp meg akartam kérdezni, hogy fájdalmat okoztam-e, mikor a homlokomat vizsgálgatta. Erre megkönnyebbülten elmosolyodtam:
- Ja ez? Nem, semmi ilyesmi nem történt, nem támadott meg senki - feleltem mosolyogva. - Hát még a karomon van egy kis zúzódás - vontam vállat. - Semmi komoly, reggel már nem is fájt - nyugtatom meg Sheenát, de egyelőre még ideges. Sóhajtva belefogtam: - Hát hazafelé jövet vártam a buszt, amikor valami felrobbant mellette. Én... azt hiszem egy mutáns volt az, Sheena. Egy doktor, aki viszont utána jött segíteni. Azt hiszem olyan mint én, hogy... hogy hát nem tudja mindig uralni. Segítettem azoknak akik... őőő... betegek voltak a buszban. Meg volt egy autó, meg egy másik busz is, amik belementek abba ami felborult. Amikor az az autó felrobbant, akkor engem is fellökött, akkor szakadt fel egy kicsit a bőr, de amúgy semmi komoly. A doktor valamivel be is kente, ami csípett nagyon. De sok embernek segítettünk - mosolyogtam büszkén.

Teljesen lesokkolt amit előadott, és ahogy semmi veszélyeset nem látott benne, tényleg, mint egy kiskölyök.
- Hogyhogy felrobbant melletted .....egy mutáns? - kérdezem felhördülve. - És aztán te még segítettél neki, aztán még fel is robbant melletted....egy autó és csak kicsit megsérültél. - a végére már egészen hangosan beszélek, és természetesen teljesen fel is ébredek. - Josh, hiszen meg is halhattál volna! Mi van, ha akkor robban az autó, mikor közelebb vagy hozzá? Vagy az a mutáns, aki nem tudja irányítani a képességét, ismét produkál egy robbanást idegességében? - háborgok, szerintem teljesen jogosan, hogy kockáztatja az életét. - Nagyon nem szép dolog volt attól az embertől, hogy egy kölyköt vont bele a mentésbe. Nem tudod a nevét véletlenül? Lenne hozzá egy-két keresetlen szavam. - robogok fel és alá a szobában idegesen. - Persze szép dolog a segítségnyújtás, de nem ilyen veszélyes helyzetben. - igyekszem lenyugodni.

Megdöbbenve néztem Sheenára, kissé sírásra görbülő szájjal, de végül is megráztam a fejemet:
- Ne haragudj, én nem akartam, hogy... hogy mérges legyél... - pislogtam most már én is zaklatottan. - A mutáns... ő nem mellettem, hanem a busz mellett robbant fel, mikor a lámpánál állt. A busz. Én meg arrébb a megállóban, csak odafutottam, mert... Nem tudom, hogy mondta-e a nevét, minden olyan gyorsan történt. Talán mintha mondta volna, de nem nagyon emlékszem - törtem a fejemet. - Nem, nem tudom. De ő is mondta, mikor felrobbant az autó, hogy nem muszáj jönnöm a buszba, mert lesznek... lesznek halottak is. De egyedül semmiképpen sem tudta volna kiszedni onnan a sok beteg embert Sheena! Majdnem meg is verték, mert volt aki látta a robbanást. Féltettem... hát mindenkit... úgyhogy lenyugtattam az embereket és segítettünk. Ha nem megyek oda, akkor a doktorbácsit agyonverik és sokan meg talán... talán... - kétségbeesetten ráztam a fejemet. - A sofőr bácsi az biztos. Ő nagyon.... nagyon megégett... De hát... - már tényleg a sírás határán voltam - olyan sokan kiabáltak, mert fájt nekik, meg nem tudtak mozogni, hát... mégis mit kellett volna csinálnom? - néztem könnyes szemekkel a lányra.

Olyan elkeseredve nézett rám, és annyira látszott, hogy hitt abban, hogy jót csinálsz, és természetesen azt csinált, hogy nem volt szívem tovább mérgelődni.
- Josh, én nem vagyok rád mérges, hanem csak nagyon aggódom, hogy bajod eshetett volna, és kész szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, mint hogy felrepedt a homlokod. Mérges a másik mutánsra vagyok, de már nem is érdekes. - higgadok már le teljesen és a fiú elé guggolok, hogy a szemébe nézhessek. - Tudom, hogy te csak segíteni akartál és büszke is vagyok rád, hogy nem haboztál egy percig sem, hogy segíts azoknak az embereknek, de veszélyes helyzetbe keverted magad és mivel én szeretlek, természetes, hogy féltelek, hogy bajod esik. De, ne haragudj, hogy megemeltem a hangom, már látod rendben is vagyok, csak máskor ne hozd rám a szívbajt. - ölelem meg, hogy érezze mennyire szeretem. - De, lassan azt hiszem majd indulnunk kell, úgy, hogy nekem ideje rendbe szednem magam. - állok fel és húzom magam után a fiút is. - Te is öltözz át, aztán már mehetünk is.

Mosolyogva fogadtam a szavait, immár én is megnyugodva és nagyokat bólintva:
- Persze, biztos aggódnék érted én is ha ilyen lenne - feleltem bűnbánóan. - Nem igazán gondolkodtam akkor, csak... csak csináltam, amiről úgy gondoltam, hogy helyes...
Mikor felpattanna visszanyomtam az ágyra nevetve:
- Nana! Messze még a 9 óra, csak nyugodtan egyél! És add vissza a lábad, ha szeretnéd - vigyorogtam.
Míg megreggelizett és megkapta a talpmasszázst persze részletesen el kellett mesélnem mindent, de hát ez várható volt. Utána aztán felszedelőzködtünk és elindultunk a suliba.

//Szél vége - nagyon szépen köszönöm //

Megkönnyebbülve veszem tudomásul, hogy felfogta, hogy miért lettem annyira zaklatott.
Aztán viszont nem engedett még öltözködni, hanem szelíd erőszakkal, belém tukmálta a reggelit és végig csinálta a lábmasszázst, ami nagyon jól esett, az előbbi feszültség után. Nagyon ügyes keze van, meg kell hagyni.
Közben azért csak sikerült kifaggatnom, hogy miként is történt ez az egész baleset, meg a mentőakció, és kicsit már nyugodtabban sikerült végig hallgatnom, hogy hogyan is sodorta veszélybe a fiút, az az őrült mutáns.
Később, aztán már kisimultabban és tettre készen indulhattunk el.

/szál lezárva - egy élvezet volt, köszönöm /

Két hét telt az iskolában, azóta főleg csak telefonon beszéltem Sheenával esténként egy kicsit, mert az első időszakban nagyon sokat kellett tanulnom. Windsor tanár úr elmondta, hogy elképesztően gyorsan fejlődöm, aminek Sheena is nagyon örült és én is. Pedig nem is volt nehéz, érdekes dolgokat meséltek nekünk. Hamar megszerettem Sinclair tanár úr óráit, főleg a fizikát, ami különösen vonzott. A kémia kicsit unalmas volt, de hát muszáj volt azzal is foglalkozni. A töriben volt sok érdekes dolog, de valahogy nem lett nagy szerelmem, mert sok volt a száraz adat is benne. Bezzeg a matek! Azt imádtam! És elkezdtem tanulni németül is, nagyon sok szót ismertem meg rövid idő alatt, de a nyelvtan még egy kicsit bonyolult volt... Na jó... Nagyon bonyi...
Megálltam az ajtó előtt és becsöngettem, reméltem, hogy sikerül meglepnem Sheenát. Ahogy ajtót nyitott borzas hajjal, elnyűtt melegítő ruhában, mezítláb és álmos szemekkel volt egy olyan érzésem, hogy ez sikerült is. Vigyorogva köszöntem a lányra, amint megéreztem, hogy azonnal átjárja az öröm, ahogy meglát:
- Szia Sheena! - köszöntöttem - Ezeket neked hoztam! - utaltam a kezemben tartott tekintélyes méretű csokorra, az édességes dobozra, meg egy apró kis csomagra, ami egyelőre be volt kötve.

Már két hét is eltelt, hogy Josh a Xavier Intézet tanulója lett és nekem olyan űrt hagyott hátra a lakásban, hogy nagyon nem találtam a helyem. Persze sokszor beszéltünk telefonon, de nem akartam sokat zavarni, hiszen volt épp elég baja szegénynek, hiszen új volt az iskola, a diáktársak, sok volt a tanulnivaló, így gondoltam, hogy biztos én vagyok az utolsó gondolata.
Minden esetre hagytam nála elég pénzt, hogy nem szenvedjen hiányt semmiben, így legalább egy kicsit nyugodtabb voltam.
Mivel tegnap eléggé későn értem haza, most ledőltem egy kicsit és talán el is szundíthatta, mikor csöngettek. Ki lehet az? valami ügyfél, de hát senki nem tudja, hogy a lakásom is itt van. Azért hátra a nadrágomba bedugtam a pisztolyomat, mielőtt kicsit kótyagosan ajtót nyitottam volna.
- Josh! - kiáltottam fel örömmel és rögtön kiszállt az álmosság a szememből és gyorsan megöleltem. - De örülök neked, de hogy hogy itt vagy? nagyon megleptél ám! - húzom be a lakásba nevetve. - Gyere, csak gyere, már nagyon hiányoztál. Mesélj, hogy megy a sorod? Sokat kell tanulnod? van barátod? - záporoztak a kérdéseim.

Nevetve léptem be a lakásba és tettem le a cuccaim. Megvártam míg átveszi a virágot és az édességet, majd leültünk együtt a díványra. Kérdéseire válaszolgattam lelkesen:
- Köszönöm szépen, jól vagyok - válaszoltam. - Furcsa hely az iskola, de kezdek belerázódni. Nagyon érdekesek Sinclair tanár úr órái. Hát legalábbis a fizika, de a biológiát is szeretem, meg a matekot nagyon! A kémia az... na jó, hát tanulgatom... - pirultam el egy kissé. - Sokat kellett külön is tanulnom, de azt mondták ügyes vagyok! - húztam ki magam büszkén. - Hát sokat kellett tanulnom, de azért ismerek pár srácot meg lányt. Az egyikük, Fúria, nagyon kedves velem. Kicsit azt hiszem, hogy... hát kicsit vigyáz rám. De nagyon aranyos. Meg a barátja, Sean, ő is kedves. Tudod Sarahnak ilyen tüskéi vannak, Sean meg tud olvasni a gondolatokban!
Aztán elővettem a kis csomagot és felé nyújtottam:
- Egyszer-kétszer el tudtam szabadulni és... nos voltam zenélni ilyen amatőr fesztiválon és... nos külön díjat kaptam. Én... neked vettem és kicsit remélem, hogy tetszik - nyújtottam felé.

Kicsit megilletődve veszem át tőle a virágot és a csokit, hiszen nem számítottam rá, hogy még hoz is valamit, de aztán izgatottan ültem le mellé a kanapéra, hogy meghallgassam, milyen élményekben volt része.
Nagyon örültem neki, hogy jól indult neki a tanulásnak és voltak sikerélményei, ezt azért már Adamtól is tudom, hiszen első időben naponta felhívtam, hogy minden rendben van-e, nincs-e valami baj. De azért más volt így a kölyök saját szájából hallani, ahogy lelkesen mesél róla.
- Jaj! nem is tudod mennyire büszke vagyok rád! - ölelem meg ismét Josh-t. - Én mindig biztos voltam benne, hogy megállod a helyed abban az iskolában, de, most legalább nem csak tőlem hallod, hogy bizony ügyes fiú vagy, hanem másoktól is.
Mosolyogva figyelem, ahogy a lányról, Sarah-ról beszél, hiszen én tudom, hogy az igazgató-helyettes tényleg a lány gondjaira bízta.
- Tehát már van pár ismerősöd, barátod, ez nagyon jó kezdet. - ütögetem meg a kezét vidáman.
Aztán nagyon meglepődöm, amikor az amatőr fesztivált említi.
- Hát ez nagyszerű! - álmélkodom rajta. - Nagyon-nagyon büszke vagyok a teljesítményedre.
Mikor átadja a kis csomagocskát kérdőn nézek rá és lázasan bontogatni kezdem, miközben azért játékosan megkorholom.
- Nem kéne rám költened a pénzedet! Azt magadra kell!
Aztán csak nézem az előbukkanó színes nyakláncot és aztán mosolyogva adok puszit a várakozó fiúnak.
- Josh, ez nagyon szép! Köszönöm szépen. - azzal a nyakamba is kapcsolom, és elsétálok a tükörhöz, hogy ott is megnézzem, ezzel is örömet okozva az ajándékozónak.

Jó érzés volt, ahogy puszit adott nekem, kicsit bele is pirultam, hát még mikor magához ölelt, de nagyon örültem is. Megráztam a fejemet:
- Csak rád költeni van értelme, nincs semmi, ami jobb érzés, mint látni az örömöd - feleltem kedvesen.
Aztán ahogy kibontotta a csomagot és megéreztem a hálája és szeretete keverékét szinte szárnyaltam magam is a boldogságtól:
- Igen, nekem is tetszett, de nem olyan szép, mint te. Viszont olyat nem találtam - nevettem.
Néztem, ahogy jó kedvűen felveszi és megszemléli a tükörben magát, mögé lépve én is megcsodáltam:
- Szép vagy. Ezzel együtt is - mondtam meg neki őszintén. - Te hogy vagy? - érdeklődtem most már én.

Láttam, hogy jólesik neki, hogy tetszett az ajándéka. Ezért kapott tőlem még egy puszit, amikor a tükörnél még bókolt is nekem.
- Köszönöm Josh, tényleg nagyon aranyos vagy, hogy gondoltál rám. Én megvagyok, csak nagyon hiányzol, mikor haza jövök a munkából és nem vagy a lakásban, aztán hiányoznak a reggeli ébresztések és a finom kis masszázsok, amiktól mindig jó volt felébredni, mert megédesítette a napomat. Egyszóval hiányzol, na! - vigyorogtam rá. - De összeszeszorítom a fogam és kibírom, mert tudom, hogy jó helyen vagy és sokat fejlődsz, amit itthon nem tudnék biztosítani neked. Mindenesetre most nagyon örülök neked, és ha szeretnéd össze is csaphatnánk valami ünnepi ebédet a tiszteletedre. - nézek rá kérdőn.

Bólogattam a szavaira szomorkásan:
- Nekem is te, Sheena - ismertem be. - A tanár urak szerint még egy jó két hétig sokat kell majd tanulnom, mert ugye sosem jártam iskolába eddig. De utána talán már több időm lesz és eljöhetek hozzád hétvégente, meg akár néha hétköznap is - meséltem lelkesen.
Az általa elmondottakra felnevettem:
- Jah, igen. Az kinn maradt...
Gyorsan az ajtóhoz futottam és felkaptam a küszöb mellett lerakott nagy dobozt, aztán besétáltam vele:
- Pizza! - közöltem nevetve. - Egy olasz srác csinált odabent és megkóstoltam és... és nagyon szuper! Úgyhogy vettem idefelé ezt is. Jót is nevettek a kapuban, ahogy virággal, csokival és ezzel egyensúlyozva kerestem a lakáskulcsot. Szóval kaja az van - mondtam vidáman. - De bármi egyebet szívesen veszek - vigyorogtam, majd nagyot sóhajtva kimondtam: - Nagyon hiányoztál.
Leraktam a pizzát és térültem-fordultam, majd késsel és két tányérral tértem vissza, aztán vágtam mindkettőnknek egy komolyabb szeletet és mesélni kezdtem miközben ettünk:
- Képzeld, az igazgatóhelyettes, Mr Windsor, szintén katona volt, mint te! - kezdtem bele. - Lehet ismertétek is egymást... Meg azt hallottam, hogy a tornatanárok egyike, Logan is, de őt mindenki Rozsomáknak hívja. Engem meg elneveztek Fantáziának - kuncogtam.
Hasonló apró sztorik és nevetgélések közepette értünk az ebéd végére.

Boldogan hallottam, hogy előbb-utóbb gyakrabba jöhet majd és több időt tölthetünk együtt, így mindjárt vidámabb lettem, főleg, mikor fülig érő szájjal behozta a méretes pizzát.
- Ááá! Akkor ennek az illatát éreztem már egy ideje! - nyomtam egy barackot a fejére tréfásan. - Te vagy ma a meglepetések embere! - nevetk vel együtt, aztán hagyom, hogy hasznossá tegye megát és hamarmegterítsen az evéshez.
Míg jóízűen falatozunk, addig az egymás nélkül tötött idő kisebb-nagyobb eseményeit elevenítjük fel, és sokat kacarászunk.
- Hát azért mert katona volt még nem ismeri mindenki egymást, de ezt most egyébként is biztosan tudom, hogy nem, nem találkoztam a tanár úrral a seregben. - persze nem mesélem el Josh-nak a megismerkedésemet Adammel. - Fantázia! Hisz ez nagyon találó! - vigyorgok a fiúra. - Akkor már neked is van mutáns neved. - boxolok finoman a vállába, úgy férfiasan.
Miután befejeztük az étkezést, jól esően hevertem el a kanapén, aztán kicsit kajánul a fiúra néztem.
- Nagy kérés lenne tőlem, ha megkérnélek, hogy nyomkodd megakicsit a nyakamat és vállaimat? Annyira elmacsásodtam és nagyon jól esne. Tudod, hogy erős kezed van! - kuncogok fel, és lejjebb tolom a melegítő felsőt, hogy hozzáférjen a masszírozandó testrészhez. - Aztán, majd közösen elmosogatunk.

Vele nevettem a mutáns nevemen, majd lelkesen bólintottam a kérésére. Levette a felsőjét és egy melltartóban elhasalt a díványon, én meg mellé ülve nekiláttam a dolognak, bár némileg sután, hiszen ilyet viszont még sosem csináltam...
A tenyeremmel lassan végigsimítottam a bőrét és igencsak meglepődtem. Furcsa érzés volt. Nagyon... nagyon jó érzés... Puha volt a bőre, selymes és... valahogy vonzotta a tekintetemet tovább a testén. A háta és az oldala ívén, amely elkeskenyedik először, majd lágyan újra kiemelkedik a csípője környékén. A még a melegítő nadrág takarásában is jól láthatóan íves combokon és vádlikon a lábfejek felé. Majd vissza az aranyszín hajzuhatagra. Nem nagyon értettem, de csak harmadjára hallottam meg Sheena szavait, hogy kicsit erősebben és markolva próbáljam meg ott, ahol a tenyerem jár. Zavartan köszörültem meg a torkomat:
- Ne haragudj, elgondolkodtam - mormoltam zavartan.
Újra nekiálltam, de közben magamban tusakodtam, próbáltam rájönni, hogy mik ezek az érzések bennem, amikkel nem nagyon találkoztam még. Vagyis... találkoztam azt hiszem, de még nem tudtam formát adni nekik...

Lelkesen vállalta a masszőr szerepét Josh, így rögtön igénybe is vettem a szolgálatait. Nem vagyo szégyenlős, meg egyébként is nem idegenek előtt vetkőzöm, így nem okozott problémát, hogy a fiú előtt levegyem a felsőt. Mikor meleg kezei a hátamhoz értek jólesően felszusszantam, de aztán kissé éreztem az elbizonytalanodást, meg, hogy nem igazán meri megszorítani, vagy keményen megdolgozni az izmokat. Ezért kell egy kis bátorítás.
- Josh, a múltkor is olyan gyorsan bele tanultál, szerintem ez is legalább olyan könnyen fog menni, csak ne úgy nyúlj hozzám, mintha törékeny üvegből lennék, hiszen ismersz, tudod mi vagyok. - kuncogtam halkan. - Fogj rá erősen a nyakamnál, azt hívják csuklyás izomnak, és az a legelmacskásodott részem és gyúrd meg jó erősen, aztán végig a gerincem mellett, egészen a hátam közepéig legalább. És nyugodtan rá is nehezedhetsz, és a kéz bütykeivel is masszírozhatod, hidd el nagyon jól fog esni.
Kényelmesen elengedem magam, és közben azért figyelem a kölyök keze munkáját, mely eleinte még kissé félénk és néha meg-meg áll, de ahogy irányítgatom, egyre jobban belelendül.

Megpróbáltam a szavaira koncentrálni és egészen jól is ment Sheena reakciói után, bár időről időre mindig elkalandozott a figyelmem. Kezdtem megérteni mi zajlik le bennem, de ettől kissé megijedtem. Ugyanakkor nagyon jó érzés volt segíteni és örömet szerezni a számomra legkedvesebb lénynek ezen a világon, viszont valami új érzés is társult hozzá... Jó volt őt megérinteni. Ez nagyon furcsa volt... Viszont... viszont... annyira gyönyörű Sheena. Annyira kedves. Annyira nagyon jó...
Közelebb hajoltam, hogy súgjak neki valamit, de megálltam mozdulat közben, ahogy megcsapott a hajának a virágillata. Pár másodpercig a masszázs mellett csak szívtam magamba ezt a kellemes párolgást. Tavaszi mező illata volt. Sheena illata.
Halkan megszólaltam:
- Kérdezhetek valamit? - leheltem csak szinte bátortalanul. A helyeslő válasz után fel is tettem a kérdést: - Amikor azt mondtad, hogy... hogy szerinted anya véleményével szemben igenis... hát hogy próbáljak meg lányokkal ismerkedni... azt azért mondtad, mert úgysem lesz olyan barátnőm, vagy mert... mert úgy is gondolod? - motyogtam halkan. Sheena pillanatokig csak megdöbbenten hallgatott, mire bűnbánóan lesunytam a fejem: - Érzem az érzéseid, ne haragudj, rosszul fogalmaztam. Nem úgy gondoltam, hogy hazudtál nekem! Csak hogy nem értettelek-e félre, vagy ilyesmi... kérlek bocsáss meg nekem, de... ez a... a dolog, nekem még nagyon új... - vörösödtem el.