Re: Orvosi rendelő

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 10, 2012 12:50 pm

A bandavezér érdeklődve hallgatta a nyomozó mondókáját. Magában megemelte a kalapját a lélekjelenléte miatt, hiszen a legtöbben hasonló helyzetben már rég bőgtek volna és nyáladzva könyörögtek volna a szabadságukért. De a parancs az parancs, a személyes vélemény nem számított ebben a szakmában, ha kell, gondoskodik róla, hogy nyomorékként élje le élete hátralevő részét.
-Ebben van valami - hagyta rá enyhe bólintással. - Bár mire ideérnének, már csak a holttestüket találnák meg. Egy zárt körű parti viszont úgy látom, osztatlan sikert aratna. Fiúk, ne lőjetek!
Azok engedelmesen távolították el a ravaszról mutatóujjaikat. Egyikük a sarokba hajította a pisztolyát, és Bodwin nyomozó feje felé nyúlt, hogy lefogja, hogy a másik pontosan az arcába sújthasson az immár a csövénél fogott fegyverével. Végtelenül eszesnek és kreatívnak érezték magukat.
Mindeközben Dr. Harlow és Stevie harca folytatódott a váróteremben.

Még vissza sem nyertem a lélegzetem, mikor ismét ott állt, fölém tornyosulva. Keze eltűnt a zsebében, majd újra előtűnt, de már nem üresen. Egy zsebkést szorongatott, aminek a pengéje egy apró mozdulat hatására felém pattant.
Nem vártam meg, amíg rendesen becéloz, talpamat a falnak támasztottam, és így jókora erőt spórolva, ugyanakkor jókora lendületet nyerve leszegett fejjel felé ugrottam. Gyomron találtam.
Mindketten a földre zuhantunk, ő háttal, én pedig egyenesen rá, ezért aztán őt hatalmas ütés érte a padlóra csapódva, én viszont puhára eshettem, bár a penge megsebezte a fülkagylómat, ezért nekem is kijutott a fájdalomból, ha ezúttal nem is annyi, mint neki.
Azonnal legurultam róla, és amíg ő nagyokat nyögve próbált ismét két lábra állni, felkaptam a földről az elejtett kést. Kincsemet markolva távolodtam el tőle, hogy időt nyerjek. Hisztérikus, ezáltal némiképp pontatlan mozdulatokkal kaszaboltam a köteleimet, ennek ellenére másodpercek alatt kiszabadíthattam sebesre dörzsölődött csuklóimat.
Eddigre sajnos Stevie is összekaparta magát, és már be is ért. Ütésre emelte a kezét, én pedig pillanatnyi habozás nélkül döftem a vállába saját zsebkését. Iszonyatos üvöltés hagyta el a torkát, de nem foglalkoztam vele. Hátat fordítottam, és a vizsgáló ajtajához ugrottam.
Nem tudhattam, hogy Mr Bodwin él-e még, de ha igen, ketten több esélyünk van, mint külön-külön. Ennek reményében rántottam fel az ajtót. Bemenni már nem tudtam, még körülnézni sem, mert ekkor Stevie ismét rám vetette magát, de reméltem, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy a nyomozó kitörhessen fogságából.

by **Jeremy Bodwin** Kedd Jan. 10, 2012 3:32 pm

Úgy látszik nem mondtam akkora hülyeséget és a főnök ezért megfontolás tárgyává tette a lövöldözést. Minek után az embereit leintett, nem ingattam magam abba a hiú reménybe, hogy ezután majd békében elsétálhatok, hiszen volt még a tarsolyában a golyókon kívül egyéb, fájdalmas dolog is. Miközben intésére az egyik gorilla fegyverét vigyorogva elhajítva hátulról leszorított, felkészültem egy testre mért ütésre és megfeszítettem a hasizmaimat, de a másik szöszi inkább a pisztolyt használta, na nem lövésre, hanem bunkóként. Az arcomba kapott ütés erős és irgalmatlanul fájdalmas volt. Hallottam ahogy a pofacsontom megreccsent és éreztem ahogy a szemem alatt végig reped a bőr és erős vérzés indul meg. Sok ütést kaptam már a ringben, de ez azért engem is megszédített, hogy minél előbb fókuszálni tudjak, erősen megráztam a feje, mire a vércseppek szanaszét repültek, amiből kaptak a verőemberek és még a közelben ücsörgő főnök is. A következő ütés a máik oldalról jött és a fülem magasságában ért, mivel a fejem mozgása miatt elcsúszott, én meg egy pillanatra megroskadtam és valószínűleg meg is süketültem tőle.
Ekkor olyan sikoltozás, ordítás és esések zaja, majd a kilincs rángatása hallatszott át a másik helyiségből, hogy mindenki oda kapta a fejét. Még nem voltam a helyzet magaslatán, de azért elszántam magam a küzdelemre, hiszen valószínűleg a doktornő is ezt csinálja oda át, a férfi fájdalmas ordításából következtetve. Az engem lefogó fickóra támaszkodva, jó nagy lendületet vettem és kemény mellkas rúgást indítottam a velem szemben álló szöszi felé, majd megpróbáltam kirántani magam az engem lefogó kezéből, hogy a pisztolyom után nyúljak végre.

by **Lynn Harlow** Kedd Jan. 10, 2012 10:26 pm

A rendelő hamar éppoly heves csata színterévé változott, mint a váróterem. Jeremy Bodwin, hamar feltalálta magát, és élve az első kínálkozó alkalommal hatalmasat rúgott az előtte álló fegyveres mellkasába, akit váratlanul ért a támadás, így nem is védekezett. Átbukdácsolt a szobán egészen a szemközti falig, ahol kétrét görnyedve kezdte markolászni magán a sajgó dupla-talp alakú foltot.
Jeremynek sikerült kiszabadítania a fejét, így már semmi nem akadályozza, abban, hogy előkapja fegyverét.
-Stevie! - bömbölte el magát a vezérkutya, amint meglátta a számára nem megfelelő személy kezében villanni a pisztolyt.
Azonnal feloldotta a mutáns képességek köré vont mentális blokádot, így hirtelen az ajtón túlról megjelent egy abnormálisan hosszú kar, hogy egészen Jeremyig kígyózzon, és megragadva a pisztolycsövet igyekezzen megakadályozni, hogy tulajdonosa rendesen tudja használni.

Ahogy helyet cserélve előző testhelyzetünkhöz képest, én kerültem alulra, és a jókora fickó teljes súlyával rám, nagyon gyorsan át kellett értékelnem az etikai szabályokat. Fogytán volt a levegőm, amire még rá is segített azzal, hogy ujjait ismét a nyakam köré fonta, de ezúttal kifejezetten fojtogató szándékkal. Megragadtam hát a vállából még mindig kilógó kés markolatát, és lassú mozdulattal elkezdem körbe forgatni, de közben ügyeltem rá, hogy ne húzódjon kijjebb.
Egetrengető volt az üvöltése, szorítása a gégém fölött pedig még erősebb. Már nem is bíztam a szabadulásomban. Sötét foltok jelentek meg a szemem előtt, és tudtam, hogy nem sokára itt a vég, elfogy a levegőm. Egyre erőtlenebbül csapkodtam, persze mindhiába.
Ekkor csodálatos dolog történt. Bentről szólította őt a főnöke, így Stevie engedelmesen használta a képességét, és karját megnyújtva betapogatózott a szobába. Nem láttam, mit csinál odabent, de nem is számított.
Azonnal vízzé váltam, Stevie loccsanva csapódott a földre. Nem törődtem vele. Először nem őt kellett elintézni. Berontottam a rendelőbe. Nem néztem körül, mert azonnal megláttam a lófarkas férfit, ahogy a vizsgálóasztalon állt, távol mindenkitől a biztonságban, és utasításokat ordibált. Nem tudtam, mennyi időm van, talán egy másodpercnél is kevesebb, de egyenlőre nem vett észre. Ezt kellet kihasználnom, így nekifutásból felé ugrottam, a levegőben jéggé fagytam, és öklömmel borzalmas erejű ütést mértem a halántékára. Élettelen zsákként zuhant a földre, ahol még jó ideig feküdt eszméletlenül.
Oldalra fordulva az egyik furcsán görnyedt tartású ikret pillantottam meg, ahogy Bodwin nyomozót vette célba pisztolyával. A padlóra szökkentem, majd a talpamon odasiklottam, majd bevetve a víz-nekiloccsan-jég trükkömet magamba fagyasztottam a fejét mindkét kezével együtt. Ide-oda rohangált kínjában, hiszen a hideg, amit el kellett viselnie, iszonyú lehetett, arról nem is beszélve, hogy nem kapott levegőt. Én csak kapaszkodtam belé jég formájában, nem engedtem el egészen addig, amíg főnöke példáját követve össze nem esett.
Akkor visszaváltoztam emberré, és szúró oldalamat szorongatva, lihegve körülnéztem.

by **Jeremy Bodwin** Kedd Jan. 10, 2012 10:48 pm

Mivel a hirtelen testsúlyváltozás meglepte a mögöttem álló nagy darab férfit, ezért egy hirtelen rántással már szabaddá is tettem a kezem és a következő mozdulattal már elő is kaptam a pisztolyom, hogy azt a főnökre fogjam, sakkban tartva ezzel a többieket.
De erre mondják, hogy ember tervez, Isten végez, mert az asztalon álló vezér észlelve az eseményekben bekövetkező változást, azonnal taktikát váltott és újból szólította a mutáns haverját, így most annak megnyúlt kezével kellett birkóznom a fegyverért. A legegyszerűbb az lett volna, hogy elsütöm, és akkor biztos elengedi, de ekkor jelent meg a színen a doktornő, vagyis …..vagyis a belőle alakult jégember és döntötte romokba Mr. Főnököt, így nem mertem felvállalni, hogy a golyó esetleg kárt tesz benne, hiszen a pisztolyt ide-oda rángattuk.
Míg én a lőfegyverért harcoltam, addig az ikerpár azon tagja, akitől épp az előbb szabadultam meg, olyan ütött hátulról a vesémre, hogy a fájdalomtól felkiáltottam és térdre estem, még a fegyver is kicsúszott a kezemből, de azonnal hátrarúgtam, remélve, hogy a fickó még nem távolodott el tőlem és eléri a lábam. Aztán a másik helyiség felé araszoló kéz után vetettem magam, hogy visszaszerezzem a pisztolyomat. A háttérben még hallottam némi dulakodás zaját és férfiordítást, így reménykedtem, hogy Ms Harlow sem tétlenkedik, hiszen most már valószínűleg az életünk a tét. Még az ajtó előtt elértem a kezet és tehetetlen mérgemben egy jókorát haraptam bele, hogy minél előbb elengedje a pisztolyt, hiszen társa vérszomjasan lihegett a nyomomban, talán ha egy pillanatnyi időm volt, hogy megfordulva ráemeljem és felszólítsam.
- Azonnal álljon meg vagy lövök! – de ekkor hátulról egy kéz ragadta meg a nyakam.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 11, 2012 9:52 am

Stevie majd megveszett a vállát szaggató fájdalomtól. A kést azonban nem húzta ki, mivel egyszer egy magazinban azt olvasta, hogy azt nem szabad. Jobb kézzel kellett hát működnie, bal karjának egyetlen négyzetmilliméterét sem tudta anélkül megmozdítani, hogy ne sokszorozta volna ezzel kínjait.
~Hogy mit fog ezért kapni az a nyomorult fruska!!! Ha még egyszer a kezeim közé kerül, nem lesz több finomkodás, az se érdekel ha beledöglik, de előbb teszek róla, hogy halljam őt könyörögni érte, kívánja már a halált! Esküszöm, azt is meg fogja bánni, hogy a világra jött!~
De első a munka. A főnök utasítását nem vehette semmibe, úgyhogy mindezen felpezsdítő tervek megvalósítása előtt lecsapott a pisztolyra, amit vezérükre fogott a nyomozó. Társa segítségével még sikerült is megszereznie, bár nem volt könnyű, a fogoly ugyanis meglepően erősnek bizonyult. Utána pedig alig örülhetett zsákmányának máris két fogsor fúródott a kezébe. Elejtette a pisztolyt, és látta, ahogy Jeremy a társára szegezi azt, megállásra kényszerítve.
Stevie túl sok helyen sérült már meg ahhoz, hogy a helyzet ne dúlja fel őt kellőképpen ahhoz, hogy megpróbáljon végre megfojtani legalább egy embert. Ezzel az elhatározással fojtogatta lankadatlan kitartással Jeremyt, fél kezével is elismerésre méltó hatékonysággal.
A maradék ikerpár ezt látva már el is indult visszaszerezni a kincset érő fegyvert, előbb azonban kéjes vigyorral vitt be egyet Jeremy gyomorszájába. Eljátszadozott a gondolattal, hogy ennyi talán elég is lenne a sikerhez, minek az a fegyver, de végül mégis úgy döntött, hogy most már a biztosra kéne hajtani.

Amikor észrevettem, ahogy a három férfi egyazon pisztolyért dulakodik, ráadásul a jófiú nemsokára az életét is adja érte, máris sokkal könnyebbnek éreztem félretenni az ütések okozta fájdalmakat és a kimerültséget.
Ahogy előreléptem, hogy közbelépjek, valami nagy, keményre léptem. Lenéztem. Egy pisztoly volt az, mintha csak valaki a sarokba hajította volna. Nemigen tudtam volna mit kezdeni vele ilyen távolságról, azért elkiáltottam magam:
-Hé!
Reméltem, hogy Bodwin nyomozó mindenképp erre tudta kapni a tekintetét, mert lábammal jókorát löktem a fegyveren úgy célozva, hogy az ő talpa alá csusszanjon. Indulásával egy időben én is feléjük vettem az irányt, és lényegében a nagydarab szőkeség ölébe lendültem. Eddigre már ő is fogta a pisztolyt, ami eddig a nyomozó tulajdonát képezte, de ez nem zavart. Sőt! Odanyúltam én is, és hirtelen mozdulattal arrébb rántottam a csövét, hogy a Mr Bodwin nyakát szorongató kézhez fúródjon. Így már nem számított, hogy tudok-e célozni. Leszorítva a mögöttem álló ujjait kényszerítettem, hogy rálőjön saját társára, aki immár harmadszorra üvöltött fel fájdalmában, de ami még fontosabb: elengedte a nyomozó torkát, aki ha nem szerezte meg saját pisztolyát, ott volt neki a másik, amit még használhatott.
Mindez kb. két másodperc alatt zajlott le, ennyi idő pedig elég volt a hozzám simuló ikernek, hogy kapcsoljon. Szabad kezének külső felével iszonyatosat csapott az arcomra, hogy azonnal a falnak szédültem tőle. Még zuhanás közben vízzé váltam, így legalább az érkezés okozta ütést elkerültem, de azért nagyon drukkoltam, hogy Bodwin nyomozó kellőképpen elemében érezze magát, mert én már alig tudtam mozdulni.

by **Jeremy Bodwin** Szer. Jan. 11, 2012 10:44 am

Mivel a vérem a szemembe csorgott a küzdelem hevében és a fojtogatás okozta levegőhiány sem kedvezett a célzó képességemnek, nem sütöttem el azonnal a pisztolyt, ami persze azonnal megbosszulta magát, hiszen a következő pillanatban egy méretes ököl robban a gyomromba, ami edzett hasizmok ide, vagy oda, megakasztották a légvételt és öklendezve görnyedtem volna előre, ha a hátam mögötti fickó végre elengedte volna a nyakamat. Így csak halk nyögésre futotta. A fájdalom ködén át hallottam meg a kiáltást és bár a fejem nem igazán tudtam arra fordítani, azért csak sikerült egy pillantást vetni a doktornőre, aki épp valamit felém rúgott, és az a lábam alatt landolt. Megnézni nem tudtam, hogy mi lehet az, de azért sejtésem volt róla, már csak azt kellett volna kitalálnom, hogy hogyan szerelem le a megfojtásomon és az agyonverésemen dolgozó két támadót.
Megint Dr. Harlow sietett a segítségemre, és a szőke verőlegénnyel addig dulakodott a pisztolyomért, amíg sikerült elsütniük a pisztolyt, amitől a fojtogató kéz egy üvöltéssel visszahúzódott és én hálát adtam a Teremtőnek, hogy nem rántották egy arasznyival lejjebb a fegyver csövét.
Na, de nem volt idő az imára, hiszen a vékony nőnek természetes alakjában esélye sem volt a nagydarab gorilla ellen, amit az be is bizonyított, mikor egy hatalmas ütéssel a falnak hajított a nőt, aztán már emelte is a fegyvert, hogy véget vessen a játszmának.
Ez már engem is gyorsaságra ösztönzött és megmarkolva a felém rúgott tárgyat, ami nem meglepő módon egy stukker volt, három lövést azonnal megeresztettem a férfi háta felé még fekvő helyzetből, aztán minél előbb igyekezve megfordulni a több sebből vérző és a kezét babusgató mutáns fejére célozva kezdtem feltápászkodni.
- Nem ajánlom, hogy valami meggondolatlan dologra vetemedj, mert valahogy nem vagyok a humoromnál és könnyen megremeghet a kezem. – lihegem a férfinak és most ezt halálosan komolyan is gondolom. – Hölgyem, Ms Harlow, jól van? Ha talál egy telefont hívni kéne a rendőrséget és a mentőket, azt hiszem. – törlöm ki a szememből a vért, hogy lássak is valamit.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 11, 2012 11:39 am

Stevie-t már nem érdekelte a rábízott feladat. Magasról tett rá, mi van a társaival vagy megtalálják-e valaha is azokat a nyomorult patkányokat, akik képtelenek voltak kézrekeríteni egy taknyos kölyköt. A kölyök meg végképp nem érdekelte. Csak jusson ki innen, lássák el a sérüléseit, és hagyják békén!
Dühös gondolatképeit három gyors egymásutánban következő lövés oszlatta szét. Felkapta a fejét, és nyomban meg is látta a társát, amint üveges szemekkel révedt a semmibe rohamosan öltve fel a holtakra jellemző riasztó, sápadt színt.
Stevie moccanni sem mert. Onnantól kezdve, hogy a játszma kiegyenlítődött, és ellenfelének legalább annyi esélye volt a győzelemre, mint neki, sőt idővel még több is, máris nem érezte olyan nagynak meg erősnek magát. Társa halála végképp elvette minden önbizalmát, és most már szégyentelenül hullatta rettegő könnyeit a földön térdepelve.
-Nagyon kérem, ne lőjön - esdekelt felemelt kezekkel, bár egész testében reszketett a sérülésektől és a félelemtől. - Nagyon sajnálom, tényleg igazán. Kérjen bármit, csak ne öljön meg. Nekem... öt gyerekem van, ha megöl árvák lesznek... kérem, legalább rájuk gondoljon.
A döntés Jeremy kezében van.
Lynn eközben értesíti a rendőrséget és a mentőket. Utána, mivel továbbra is orvos összeszed pár dolgot (kötszer, tapasz stb.), hogy elsősegélyben részesítse a legyőzött banda még élő tagjait. A lófarkas előtt egy pillanatig habozik, de aztán mégis hatalmasat rúg az oldalába, mielőtt mellé guggolna ellátni a sebeit.

Mikor végeztem az elsősegéllyel, közelebb sétáltam a nyomozóhoz (közben rátapostam a földön fekvő ikerpár kezére). Megvető fintorral hallgattam a bűnöző rimánkodását.
-Hogy oda ne rohanjak!
Azért kérdőn, és némiképp én is kérlelőn néztem a nyomozót. Csak nem akarja őt is lelőni! A másikat muszáj volt, bár örültem volna, ha nem kerül rá sor, de ezt a szerencsétlent igazán életben hagyhatná.
-Nemsokára itt az erősítés - mondtam utalásszerűen, mert nem akartam, hogy a Stevie nevű túlságosan nyeregben érezze magát, vagy azt higgye, bennem szövetségesre találhat.
Körülnéztem. Megtaláltam a kötelet, amivel előzőleg engem kötöztek meg, úgyhogy a padlón rimánkodó alak hamarosan nem tudott elmozdulni a radiátor csövétől.
-Jöjjön - intettem Bodwin nyomozó felé, akinek már nem kellett pisztollyal fenyegetnie senkit. - Megnézem az ön sérüléseit is, amíg megjön a mentő.

by **Jeremy Bodwin** Szer. Jan. 11, 2012 2:25 pm

Most, hogy már az én kezemben volt a fegyver, nem is volt olyan nagyfiú a mutánsunk, sőt könyörgőre is fogta a dolgot, és habár remegett a fegyver a kezemben a felszabaduló dühtől és a megerőltetéstől, ha nem tesz fenyegető mozdulatot, eszem ágában sincs lelőni, de persze ezt nem közlöm vele, inkább továbbra is fenyegetően nézek rá. Eléggé leharcolt állapotban van, ahogy mi is persze, és nem szeretek fegyvertelen emberekre lövöldözni. Miközben a doktornő lerendezi a telefonokat és végig járja a sebesült bűnözőket is, úgy teszek, mintha mérlegelném a lelövésének lehetőségét, hiszen szerintem csak a félelem tartja vissza, hogy ismét nekünk ne ugorjon. Aztán Dr. Harlow kérdő tekintetét látva, alig láthatóan megrázom a fejem, a tudomására hozva, hogy nem áll szándékomban meggyilkolni ezt az embert.
Miután végzett a terepszemlével a mutáns fickót is a radiátorhoz kötözte, majd felajánlotta, hogy engem is ellát.
- Talán először magát kéne rendbe hozni. – intek a sérüléseire a látszólag kimerült és hulla fáradt nőnek. – Azt hiszem talán nekem semmim nem tört el, csak felületi sérüléseim vannak, habár erre a fülemre mintha nem hallanék. – rázom meg a fejem, miközben a bal fülemre mutatok.
A pisztolyt azért készenlétben tartom, hiszen a két fickó, a főnök és az ikerpár életben maradt tagja, még akár magukhoz is térhetnek mielőtt ideér az erősítés.
- Nagyon bátran viselkedett kisasszony. – mondom neki komolyan. – Nem hiszen, hogy más ilyen sikeresen vette volna fel velük a harcot és valószínűleg az én életemet is megmentette. – próbálok valami mosolyt kihozni feldagadt arcomból. – Most már nem csodálkozom, amikor azt mondta, hogy a három fickó szélsebesen távozott innen. DE, azt hiszem ezek után még úgy sincs biztonságban. Az a fiatalember, akit keresnek, nagy bajba sodorta magát is.

by **Lynn Harlow** Szer. Jan. 11, 2012 3:05 pm

Stevie megszeppenten ücsörgött a fűtőtest mellett. Megkötözött kezei és a fenyegető pisztoly miatt tehetetlenül várta, mint fog alakulni a sorsa, ami egyre inkább megpecsételtnek tűnt, ahogy felhangzottak a szirénák a távolban. Elkapták és vesztett. Ennek ellenére olyasmi történt vele, ami addig még soha: nem érdekelte, csak örült, hogy megúszta élve.
A mentő- és a rendőrautók jól hallhatóan közeledtek, majd megálltak az épület előtt, hogy a rendelőbe nyomulva kisegítsék a bajba jutottakat.

Finoman ráztam meg a fejemet. És, ha engedi, közelebb lépve megvizsgáltam az arcát.
-Kibírom. Én vagyok az orvos, vagyis az a dolgom, hogy előbb magát vizsgáljam meg. De úgy nézem, semmi komoly. Valószínűleg, ha a mentők megérkeznek, alaposabban kivizsgálják, talán a kórházba is betérnek, nincs-e belső vérzése, vagy valami hasonló rondaság, de én így most azt mondanám, ki fogja heverni, csak próbálja kipihenni magát.
Jeget vettem elő, becsavartam egy kisméretű törölközőbe, és felényújtottam.
-Szorítsa rá.
Kedves szavaira elmosolyodtam.
-Nagyon köszönöm, de ne dicsérjen ennyit. Maga nélkül semmire sem mentem volna. Ha Ön nincs itt, valószínűleg már halott lennék.
Ekkor megérkezett az erősítés. Felváltva ecseteltem a történteket a rendőröknek és a mentősöknek. Ez utóbbiak ajánlatát az azonnali ellátásomra azonnal elfogadtam, a rend őreitől pedig időt kértem a további kérdések előtt, hogy magamhoz térhessek egy kicsit.
Kezet nyújtottam Bodwin nyomozónak.
-Nagyon köszönöm a segítségét. Ha bármi segítségre volna szüksége megtalál, de nem ígérhetek semmit arra nézvést, hogy az elkövetkező napokban mennyire leszek hasznavehető. Minden jót és vigyázzon magára!
Azzal sarkon fordultam, bemásztam a mentőautóba, lerogytam a hordágyra, és hagytam, hogy elsötétüljön előttem a világ, ahogy hatalmába kerített az öntudatlanság.

//Szál vége. Köszönöm a játékot! Smile

//

by **Jeremy Bodwin** Szer. Jan. 11, 2012 4:46 pm

Hiába próbáltam elhárítani a doktornő ajánlatát, hogy megnézze a sérüléseimet, hajthatatlan volt, így végül beadtam a derekam.
- Mondtam én, hogy csak felületi sérülés, csak vérzékeny területet érintett. – mosolyogtam rá, de azért hálásan elvettem a jeges borogatást. – Inkább saját magával kellene törődnie, nagyon sok ütést kapott, más még férfi létére is kifeküdt volna tőle, és ez nem csak üres dicséret. – teszem hozzá és tényleg csodálom ennek a nőnek a kitartását és küzdőképességét.
Mikor megérkeznek a mentősök és a kollégák azonnal beszámoltam a történtekről és elégedetten néztem, ahogy elszállítják a támadóinkat és végre a doktornővel is foglalkoznak a mentősök.
- Én köszönöm, hogy nem adta fel könnyen! – szorítom meg a kezét. – És most már a nyomozásom is sínre kerül, hiszen van egy pár ember, akit kifaggathatok, és aki biztosan tud valamit a háttérben zajló eseményekről. – biccentek felé. – Mondjuk, hogy hová tűnt a három ember, az még mindig rejtély. – nézek fürkészően a nőre, de már látom, hogy nagyon kimerült, így majd alkalomadtán tovább faggatom, hiszen úgy is be kell jönnie majd tanú vallomást tenni. – Viszont ezt a Sebastien Longley nevű fiatalembert azt hiszem még meglátogatom majd. – jegyzem meg távoztában. – Aztán addig is vigyázzon magára. – intek még, aztán magam is elindulok, hogy bevitessem magam a kapitányságra.

/Én is köszönöm a játékot és a mesélést – nagyon klassz volt Very Happy

/

by **Rozsomák** Hétf. Feb. 06, 2012 11:20 pm

A füstölgő romok közt botorkálva kutat minden használható nyom után, egyenlőre kevés sikerrel.
~Hihetetlen, milyen rosszul őrzik, ahhoz képest, hogy ez elvileg egy tetthely! Az eszem megáll, hova züllött a rendőrség, mióta lapátra tették azt a mutánsgyűlölő...koncentráljunk inkább a munkára.~
Ahogy átkutatja a megolvadt fémszekrényeket, rengeteg nyomot talál, például leveleket Lynn volt évfolyamtársától, aki most épp Brazíliában rendel, és szívesen meghívná magához bármikor, tulajdonlapot egy kis szállodáról Kanadában, egy hotelszámlát, valami Washingtoni puccos pénznyelőből, és persze képeslapokat a doktornő eszkimó rokonaitól, akik szintén szívesen meghívnák őt nyaralni magukhoz.
~Na jó, most már biztos, hogy csak szívat!~
Mérgesen hajítja vissza a kissé megperzselt dokumentumokat a helyükre. Sejtette, hogy Szellem hagy maga után néhány hamis nyomot is, hogy megtévessze az utána kutakodókat, de ez azért sok! A többi szekrényben sem jár jelentős sikerrel, s amikor egy másik tulajdonlapra is rábukkan, egy Holdbéli telekről, remegő ujjakkal gyűri össze azt.
~Rá kell gyújtanom. MOST!~

by **Aya Caine** Hétf. Feb. 06, 2012 11:58 pm

Orvosi rendelő! Ez! Hát ma sem fog enyhülni az a hurutos köhögés, az biztos! De biztos, hogy ez az. Szellem igen parádés, nagyon látványos és felettébb lenyűgöző bemutatójából elég egyértelműen csurrant-cseppent nekem az az információköteg, ami egyértelműen erre a helyre mutatott.
Mikor már a romhalmaz küszöbén (megperzselődött, összeroncsolódott deszkán) álltam, óvatosan lassítottam a mozdulataimon, amelyeket fegyvereim előbányászására irányítottam. Ez felettébb nehezemre esett, ahogy megláttam a gyűlölt férfi körvonalait, ahogy egy rakás képeslap meg néhány nyomtatott papír fölé görnyedve meglehetősen morcos képet vágott. Legszívesebben egyszerre mutattam volna be készletem minden egyes darabjának.
Vicsorogva morgott, és úgy tűnt rögtön meg is duplázná a füstölgés örömeit. Már nyúlt is a szivarjáért, másik kezében felpöccintette az öngyújtója fedelét, hogy hanyag mozdulattal gyújtsa meg a vaskos dohányrudat.
Ujjaim lesiklottak a pisztoly markolatáról, és inkább az egyik zsebkésemet vettem elő. Céloztam, és a penge már suhant is, kiütve Logan kezéből a szivart, ami már csak milliméterekre volt a szájától, hogy rögtön át is fúrja középtájt, és a falhoz szegezze.
Utána viszont már tényleg előrántottam a pisztolyomat, és rá is szegeztem, ha tudtam is, hogy sok kárt nem okozhatok vele.
-Ennél már csak az volna jobb, ha a pulmonológián gyújtanál rá! - korholtam, miközben előhalásztam egy szál cigit, és jól esőn rágyújtottam, miközben a fegyveremet folyamatosan ráfogtam. - Kis szerencsével még talán futni is hagytalak volna, de nem! Neked muszáj volt pattognod, édesem!
Az utolsó szónál már mindkét kezemmel markoltam a pisztolyt, a cigi pedig lazán billegett a számban, ahogy beszéltem.
És már lőttem is. Egyenesen a szívébe.
-Becézgetés, mi?!
BUMM!
-Cirógatás, mi?!
BUMM!
-KÉPESLAP, MI?!
BUMM! BUMM!
Fenyegető léptek az irányába, a pisztolyt természetesen nem eresztettem le egy pillanatra sem.

by **Rozsomák** Kedd Feb. 07, 2012 12:26 am

Persze rögtön meghallja, hogy valaki más is lépked itt rajta kívül, de tekintettel arra, hogy itt most ő az illetéktelen behatoló, jobbnak látja nem pattogni, hisz ha valamelyik zsaru tért vissza a fánktúrájáról, jobb, ha csak egy bagózó hobót lát itt, egy kivont karmokkal rohangászó elmebeteg helyett. Hanyagul gyújt rá szivarjára, vagy is gyújtana, ám valaki olyan aljas, olyan galád dolgot művel vele, hogy ezzel kapásból belopja magát ma szívébe, kiszorítva onnan korábbi kedvenc tréfamester duóját. Bosszúsan tekint falhoz szegezett szivarjára, utána pedig az ismerős illatfelhő csábos gazdájára emeli tekintetét.
-Inkább a szívembe dobtad volna! - Korholja le Aya-t dühösen, de aztán meg is bánja szavait, mikor eltalálja az első lövedék. Vére a mögötte lévő valaha fehér, most azonban koromfekete üveges szekrényre fröccsen, majd megint, és megint. Hátrafelé botorkál a rozoga bútor irányába, az utolsó lövedéktől pedig hanyatt esik, áttörve a szebb napokat is látott tárolószekrényt, üvegszilánkokat, és szenes szálkákat szórva mindenfelé.
~Csak tudnám, mi az a pulmonológia...~
Néhány másodperc pihenőt enged csak meg magának, amíg sebei beforrnak, aztán felpattan, ketté törve a szekrény tetejét, mely az előbb rá esett. Amint talpon van, előugranak félelmetes karmai, s nyomban a nő felé rohan, hogy egy suhintással csináljon felvágottat a fegyverből, ezt követően pedig egy pörgőrúgással vegye le a lábáról szíve hölgyét.
-Hallottam róla, hogy némelyik tyúk idegbeteg lesz, ha egyedül ébred - jegyzi meg, miután földet ért az ugrásból - de ez már nevetséges!
~Hűha, sikerült kellőképpen felidegesítenem!~
-Felhívtalak volna, becsszó!

by **Aya Caine** Kedd Feb. 07, 2012 9:51 am

A pisztolyomnak annyi volt, én pedig a földre kerültem. Egy hátrabukfenccel, amelynek a végén újra talpra ugrottam, sikerült eltávolodnom tőle. Kikerültem egy nagyobb halom égési terméket, és miközben újabb pisztolyt húztam elő a dzsekim alól, tekintetemet mélyen a szemébe fúrtam.
Sértés és gúny. Zene füleimnek! Végre nem játszadozik velem, végre úgy viselkedik, amire fel voltam készülve, ami természetes volt, normális, amit - mondjuk ki - igenis elvártam tőle. Erre tudtam, mit lépni, ez nem idegesített, így a helyén volt minden. Én is jobban éreztem magam. Úgy fogok gyilkolni, ahogy megszoktam.
-Félreértés ne essék, a legszebb ajándék, amit tőled kaphattam, az volt, hogy egyedül ébredtem, nem a te ronda képed látványa fogadott, szőrcsomó!
Léptem párat az irányába, de közben már oldalra is araszoltam, hogy ne kerüljek túl közel hozzá, de azért érezze magát fenyegetve. A lábam alatt égett deszkák, hamu, romok, néhány megpörkölődött szék, asztal, cserépdarab. Valaki nagyon nem szerethette ezt az orvost, hiszen a nyomokból egyértelműen látszott, hogy meg se próbálták időben eloltani a tüzet.
Talán csak nem Logan? De akkor miért jött vissza? És miért vágott ilyen morcos képet? Elég jó munkát végzett. Azt ugyan nem tudtam hova tenni, hogy a papírok és a képeslapok, amiket nézegetett, amikor megérkeztem, hogy nem égtek el ilyen pusztító tűzben, de gondoltam, biztos ő hozta magával valamiért. Elvégre képeslapok terén ez a fazon egyáltalán nem megbízható.
De hát mindegy is. Ez nem rám tartozott és különösebben nem is érdekelt. Az viszont már annál inkább, hogy megint rákezdett. Hihetetlen, milyen könnyedséggel tudta elérni, hogy azonnal elöntse az agyamat a nyers gyűlölet és a pusztítási vágy.
-Fogd már be azt a lepcses pofádat!!!
Bumm! Bal szem. Bumm! Jobb szem. Bumm! Torok.
Vak és lyukas nyakú, ami legalább egy ideig a hangját is elveszi! Ha nem is halt meg, már ez is mérhetetlen örömet okozott nekem. Az édes elégtétel valami hihetetlen boldogsághullámokkal árasztott el.
-Megmondtam, hogy elkaplak - emlékeztettem sercegő hangon. - Elkaplak és kinyírlak, ha belegebedek is.

by **Rozsomák** Szer. Feb. 08, 2012 6:50 pm

Támadása félig sikerül csak, hisz a lány feje a helyén marad a rúgás után is, vagy lehet, hogy eleve így akarta? Igaz ugyan, hogy még mindig cseng a füle Aya sikolyaitól, ha visszaemlékszik a tegnap estére, de tudni kell megbocsájtani...
-És lám, mégis utánam jöttél - kommentálja a legszebb ajándék kezdetű rövid sziporkára. - Kezdem azt hinni, hogy a magad módján kedvelsz.
Sajnos az alapján, amit rövid ismeretségük alatt megtudott róla, az is belefér abba, hogy a maga módján szeretgessen meg valakit, hogy rágyújtja a házát, miközben vasra verve vergődik a pincében, szóval ezzel nem megy valami sokra.
-Tegnap megtaláltad a módját, hogy elcsendesí...
Aya tüzel, Rozsomák pedig arca elé kapja karmait, hogy kivédje a támadást - mely manőverért egyébként Darien halálba cikizte mindig. "Még ha el is találod a lövedéket véletlenül, az akkor is legfeljebb két darabban repül feléd tovább! Inkább ugorj félre, vagy valami!" - ÁÚ!
Természetesen most sem járt több sikerrel, mint az várható volt. Egyik lövedék ugyan eltalálja a karmait, s ezért a fél szeme épp marad, ám a másik szétroncsolja bal szemét, a sokk hatására pedig azonnal előre görnyed. A torkába kapott lövedék már csak hab a tortán.
~Bakker...~
A felületi seb persze szinte azonnal begyógyul, képességének hála, ám odabent már rosszabb a helyzet. Rengeteg vért köhög fel a férfi, s csak azért nem zuhan bele arccal előre, mert két tenyerével fenntartja magát.
~És most még idegesíteni sem tudom....~
Két ujjával a vértócsába nyúl, s ha Aya nem gátolja meg benne, rajzolni kezd a földre, vörös festékével. Igyekszik gyorsan mozogni, hisz van egy sanda gyanúja, hogy amikor a végzet asszonya felismeri, mit pingál itt, nem lesz túl elnéző...
Orvosi rendelő - Page 8 Images?q=tbn:ANd9GcRXJe-DG2RAPOisP2SBKxhKf-fhYg70WkgKSwAKKGJ0wUaRl7Ae

Orvosi rendelő - Page 8 Images?q=tbn:ANd9GcRXJe-DG2RAPOisP2SBKxhKf-fhYg70WkgKSwAKKGJ0wUaRl7Ae

by **Aya Caine** Szer. Feb. 08, 2012 7:45 pm

-Tisztázzunk valamit -szögeztem le gyűlölettől izzó hangon és tekintettel. - Ami tegnap történt, felejtős. Ahogy te is. Nehogy azt hidd, hogy valami nagy szám voltál, nyuszikám, a fél fogamra se vagy elég! Azon pedig nem változtat semmit - egy ilyen produkció végképp nem - , hogy el foglak tenni láb alól. Addig foglak...
Felkaptam a fejem. Mintha neszezést hallottam volna. Érkezett volna még valaki? Gyorsan körülnéztem. Sehol senki. Biztos rosszul hallottam. Talán csak valami roncs csúszott itt odébb.
-Szóval addig... mit firkálsz ott? - léptem közelebb gyanakodva a padlón matató Logannek.
Az oké volt, hogy a vérével írt, teljesen érthető, nem is próbáltam megakadályozni benne. Ugyan már, bármikor szíves örömest hozzájuttattam volna még egy kis alkalmi tintához, ami, ha így folytatja, több lesz, mint alkalmi. Annyiból akár egy egész nyomdát is nyithat.
Talán fenyegetéseket, amíg vissza nem nyeri a hangját, vagy sértéseket. A szívem reményteli boldogsággal dobbant meg: talán könyörög!
Nem ez valami ábra volt. Egész nagy, de ebből a szögből...
-Hogy fulladnál meg, te utolsó mocskos sz@rházi!!! - üvöltöttem torkom szakadtából.
Már remegett a fegyver a kezemben az elszabadult dührohamtól. Nem szoktam meg, hogy kekeckedjenek velem, nem szoktam meg, hogy valaki vegye a fáradságot, hogy újra és újra felhúzzon, nekem pedig szinte esélyem se legyen elhallgattatni. Nem szomjaztam az emberek félelmére, de a sikerre már annál inkább, amikor meghúzom a ravaszt, vagy valahogy máshogy vetek véget az életüknek, és végre befogják. De ő csak nem. Ez viszont nem akadály. Valahogy megtalálom a módját, hogy elintézzem!
-Úgy éljek, hogy kitépem a beleidet, fellógatlak velük az első fára, aztán kitépem a gerincedet és lenyomom a torkodon, utána meg kiszakítom azt az elrohadt szívedet és bámulhatod, mielőtt megdöglesz! Ha meg lesz olyan elmebajos, aki elkapar valami lótemetőben, már első nap táncolni fogok a sírodon, utána meg előszedlek, újraélesztelek, csak hogy megint megölhesselek!!! Istenem, de ki foglak nyírni te szemétláda!!!
Az utolsó mondatnál már újra tüzeltem. Fej, has, láb, torok, nem válogattam, csak ne tudjon mozdulni, ne tudjon beszélni, ne tudjon szívecskéket rajzolni nekem, ne utaljon a tegnap éjszakára, amit már nagyon szívesen elfelejtettem volna. El nem tudom mondani, milyen szívesen!
Ismét zaj. Ezt már biztos nem képzeltem.
-Csak nem vársz valakit? - érdeklődtem Logantől. - Tudod mit? Hadd jöjjön! Nem zavar. Nézője is lesz a halálodnak. Ha meg akadékoskodik, rá is lesz gondom.
Ez utóbbit már jóval hangosabban mondtam, mivel a betolakodónak címeztem, bár még mindig nem láttam sehol.

by **Victor Creed** Szer. Feb. 08, 2012 9:27 pm

Könnyű volt megtalálni Lynn rendelőjét… már-már nevetségesen egyszerű. A hirdetések. Mindennek az-az oka. Ráadásul a pusztítás miatt néhány újságban még a címlapra is felkerült a kis búvóhelye. Ennek nem örültem, sokkal élvezetesebb lett volna, ha nyomoznom kellett utána. Ne találjak támpontokat, szinte csússzon ki a kezem körül ez a nőszemély, hogy űzzön a vadászat és egyre jobban szítson gyűlöletet. Helyette most itt állok és a levegőbe szagolva, egyre inkább érzem a kormot és a kihaltság ismerős érzését. Rendelő – tálcán felkínálva nekem Lynn élete.

Ahogy belépek, tudom már, hogy hűlt nyomon járok. Ez egy pillanatra elcsüggeszt. Igen, az előbb még bosszankodtam emiatt, de most, hogy már elképzeltem, ahogy karmaim utat találnak Lynn hasfalában és a tekintetem pedig rettegést csal a szemébe… Lelombozó. Hirtelen lövésekre leszek figyelmes. Hmm… Talán mégis van pár érdekesség. Elindulok felfelé és az ismerős szag… hát persze, már lent éreztem az előbb! Mégsem hiszem el. Mit keres itt Jimmy? És kit boldogít?

Halkan lépdelek, a romokon csak egyszer-kétszer csúszok meg, de az is azért van, mert porrá zúzódnak a talpaim alatt a szénné égett tárgyak. Közeledem és egyre hangosabban hallom a veszekedést. Újabb lövések. Ó, öcsi, milyen nőstényt fogtál te ki? Gonosz vigyorra húzódik a szám és mikor meghallom a káromkodás áradatot, ami a lány ajkait elhagyja, sötéten felkuncogok. Ekkor érkezem úgy, hogy tökéletes rálátásom legyen a dolgokra. Ahol csak éri, ereszti bele a golyókat James-be! Mikor a lány feje ismét megrezdül és tudtomra adja, hogy már tud rólam, felsóhajtok. Hát itt az ideje közelebbről megszemlélni a dolgokat. Ráérős, lassú léptekkel közelítem meg őket és újból felkuncogok. Nagyszerű a helyzet!

- Nocsak, nocsak… Jimmy! – vigyorgok rá a golyóktól lyukas, görnyedt öcsémre a lehető legboldogabban. – Élmény így látni azt a ronda pofádat! – majd a lány felé fordulok, és ha rám szegezi a fegyvert… hát… mondjuk úgy, hogy hidegen hagy. – Attól tartok, ha várt is valakire, az nem én vagyok. Igaz James?... – billentem oldalra a fejemet. A még épnek tűnő falnak támasztom a vállamat és kényelmesen keresztbe teszem a karjaimat a mellkasom előtt. – De sajnos nem hagyhatom meg neked azt az örömöt, hogy végezz vele… Több ideje pályázok rá – eresztek meg egy vigyort a lány felé. – Bár… - húzom el a számat elgondolkozva – ez a bélkitépős, síron táncolós megoldás igazán tetszik. Sőt! – nézek ismét a regenerálódó öcsémre. – Lehet, hogy pár év múlva ki is próbálom…

- Ó - kerekedik ki a szemem, miközben érződik, hogy nem gondolom komolyan... Túlságosan kihívó és lekezelő. - Csak nem megzavartam valamit? Nehogy abbahagyd kislány, gyerünk! - mutatok a gyógyuló testvéremre, majd ismét keresztbe fonom karjaimat. Befészkelem magamat a falhoz és kíváncsian várom a folytatást. - Mindig is látni akartam, hogyan dolgozzák meg mások...

by **Rozsomák** Pént. Feb. 10, 2012 10:37 am

-Egy jó tanács bébi - feleli a nő első mondatára, kicsit darabosan, hisz még mindig eléggé fáj a torka az előbbitől. - Hallom, amikor hazudsz, szóval kár a gőzért. Pontosan tudom, hogy a tegnapi volt életed legjobb éjszakája, ahogy te is, és legfeljebb akkor felejted el, ha agyon lőnek egy puskával.
~Amire minden esélye megvan egyébként, ha így folytatja. ~
A következő percekben csak fetreng tovább, és élvezi, ahogy a rajta áthaladó golyók masszírozzák a bensőségeit. Bár a fájdalom jóformán elviselhetetlen, sőt, más bele is halna, ő mégis vigyorog csak, illetve hangosan fel is nevet, legalábbis elég hangosan ahhoz, hogy Aya is hallja, ugyanis mérgelődése kimondottan szórakoztatja őt. Majdnem annyira, mint az a kép, ahogy a kis csaj több óra erőlködés után sem tudja felemelni őt, ezért egy targonca segítségével lógatja fel arra a bizonyos fára, aztán amint elengedi, le is szakad az ág, vörös barátnője pedig még inkább idegbajt kap, ahogy ő rágyújt a fa tövében. Az egészről a második világháború jut eszébe, amikor Vic-el behatoltak egy haláltáborba, valahol Lengyelország környékén. Tizenhétszer végezték ki őket, mire a parancsnok megőrült, és véget vetett életének...
-Szia Victor - köszönti testvérét, mikor az őt kínzó nő csak gyanakodni kezd, hogy Rozsomák társaságra várna. - Már csak te hiányoztál innen...
A férfi szóáradata közben ő kihasználja az alkalmat, és hátrébb csúszik a földön, ha Aya nem rá figyel éppen - ami sanszos, hisz könyörtelen bátyjának még ő sem merne hátat fordítani - s a falhoz érve ülőpózba kényszeríti magát, hátát megtámasztva az épület sötétre égett csontvázán.
-Ó, miattam ne zavartassátok magatokat, nyugodtan öljétek csak meg egymást a lehetőségért, hogy halálba kínozhasson valamelyiktek. - Itt Aya-ra néz. - Én neked szurkolok bébi. Vigyázz magadra, veszélyes alak...
Na persze, Kardfog is hallja, ha hazudik valaki, jelen esetben például Logan, aki a jelek ellenére tényleg nem szeretné, ha Aya elpatkolna itt ma este, hisz hangjában felfedezhető volt egy hangyányi aggodalom is.

by **Aya Caine** Pént. Feb. 10, 2012 11:20 am

-Egy nagy nulla voltál!!! - üvöltöttem elbizakodott képébe.
~Hogy merészeli tudni, mikor hazudok?! Ezért még nagyon megfizet a kis mocsok!~
Az új érkező egy igen nagyra nőtt férfiember volt. Csupaizom test, vérszomjas tekintet, nem ijedt meg az elé táruló látványtól, sem a rászegezett pisztolyomtól, ráadásul utálja Logant! Egyre szimpatikusabb volt.
-Ó, nem - ráztam a fejemet. - Ő az enyém. Addig innen nem megyek el, amíg ízekre nem szedtem. Egyébként is ki vagy te?... Áh, tudod mit, hagyj lógva, nem érdekel.
Igaz, volt abban valami, amit mondott. Nem feltételezhettem, hogy kevésbé gyűlöli őt, mint én, és ha én régebb óta üldözném Logant, erre valaki helyettem belezné ki, hát én se örülnék neki. Na, de azt mondta, folytassam, vagyis viszonylag hamar túltette magát a késésén.
Vigyorogva biccentettem felé.
-Kösz. Rendes tőled. Majd meglátom, talán hagyok neked egy falatot belőle... de nem ígérek semmit - fordultam vissza Logan felé.
Kicsit eltávolodott tőlem, amit megvető fintorral reagáltam le. Ő sem képzelheti komolyan, hogy ez a pár centi meg fogja menteni őt. A regeneráló képessége már lehet, de ez a szánalmas menekülése semmiképpen. Ami meg a képességét illeti, úgyis rá fogok jönni, hol a kiskapu!
-Még egy bébi, te seggfej, és még annál is lassabban foglak kinyírni, mint ahogy eredetileg terveztem! - sziszegtem dühödten.
Édes elégtétellel lőttem karon háromszor egymás után: felkar, könyök, alkar. Nem kellett sietni, hadd élvezzem még egy kicsit a fájdalmát. Gyönyörű volt. Nem nagyon szoktam embereket kínozni, a munkám inkább gyilkosságokról szóltak, és nem szerettem húzni az időt. Most azonban kivételt tettem, főleg, mivel ennek az embernek (?) a megölése nem volt olyan egyszerű.
Viszont ez volt az utolsó töltényt, úgyhogy a hasznavehetetlenné vált pisztolyt oldalra hajítottam, helyette két kezembe két-két dobócsillagot csúsztattam. Közelebb sétáltam hozzá, közben pedig előbb az egyik, majd a másik penge duót hajítottam felé, egyenesen az arcába. A levegőt átszelő aprócska fegyverek suhanása volt az aláfestő zene, csillogásuk pedig a rivaldafény.
Nem vártam meg, amíg célba érnek, már elő is húztam két hosszabb pengéjű kést, párszor megforgattam a kezeimben, aztán nekiugrottam és egyenesen a mellkasába döftem őket végigszántva a törzsét egészen a hasáig. Utána újra villant az egyik penge, ahogy egy villámgyors mozdulattal elvágtam a torkát.
-Engem te csak ne félts, te kis görcs! Inkább találd ki, milyen szavakkal akarsz nekem könyörögni, hogy kegyelmezzek meg! Jól törd a fejed, mert még én se tudnám meggyőzni erről saját magam!

by **Victor Creed** Pént. Feb. 10, 2012 1:10 pm

Nem sietek, élvezem, ahogy marakodnak. Ugyan, ezt a jó kis mókát elrontani? Várok, hagy dühöngje ki magát a kis harci démon… Ráérek, nem megyek sehová. Hümmögök, oldalra döntöm a fejemet és megvizsgálom a földre ülő férfit - aztán elmosolyodva megcsóválom.

- Ó, nem… Jimmy. Ha egymást ölnénk a te kínzásodért, tudod, hogy ki győzne. Ráadásul – villantom ki fogaimat egy nagyobb vigyor kíséretében -, ahogy hallom, még félted is a kislányt... Ennyire a szívedhez nőtt volna? – pillantok le az előbbi vérből rajzolt szívre. Tudom, hogy csak szórakozik. Nem fájna neki annyira, ha a nőstény meghalna, de ez az icike-picike aggodalom, igazán kíváncsivá tesz. Felsóhajtok és a dühödt lányra nézve, mondom tovább James-nek. - Nem tudom, mit tettél szerencsétlennel, de megérdemli, hogy elszórakozzon veled. Majd kivárom a soromat. – Ha itt az alkalom, akkor játszunk. Táncolok az idegeken, nyújtom a feszültséget, amíg már nem bírják tovább... De amíg nem foglalkoznak velem, csak még inkább tökéletesebbé teszik a dolgokat. Van időm várni... És inni a lány szitkozódásait. Ellököm magamat a faltól és körbenézek. Az egész hely egy nagy romhalmaz. Fintorogva szagolok bele a levegőbe és teszek pár lépést a még épnek látszó szekrényféleség felé. Néhány fadarabot arrébb rúgok, de semmit sem látok. Hátam mögül hallom, ahogy a pisztoly háromszor működésbe lép és egy szívdobbanásnyi ideig elmosolyodom, mikor hallom a húsba fúródó, majd az adamantium csontokon koppanó golyókat. Valamiért nagyon zabos a kicsike. Leguggolok és egy fekete papírt veszek a két ujjam közé. Kíváncsian vizsgálom a szétmorzsolódó anyagot és a bőrömre ragadó fekete port, aztán felsüvítenek a dobócsillagok.

Hátrapillantok, és még látom az öcsém arca felé érkező fegyvereket. Összehúzott szemekkel, bírálóan nézem a lány akcióját. Torokelvágás, mellkas felnyitás. Nem is csinálja olyan rosszul. A fenyegetésére akaratlanul is felkacagok, aztán felállok és tovább sétálva, körüljárom az egész szobát. Lynn megtalálásához vezető nyomok nincsenek sehol. Sőt. Már kezdek kételkedni, hogy egyáltalán itt volt-e valaha rendelő. Végül meglátok pár borítékot, lehajolok értük és átolvasom őket.

- Egész aranyos – mondom unottam a lány mozdulataira utalva és egy újabb levelet veszek szemügyre. Hmm… Lynn Harlow. De vajon ez igazi bizonyíték vagy csak megtévesztés?… - Bár, még sosem hallottam, hogy valaki kis görcsnek nevezett volna Jimmy! – kuncogok fel. Eléggé valóságosnak tűnnek, de más dolog nincs, ami elvezetne a lányhoz. Ideje új nyomot keresnem, mert így nem jutok előbbre… Ám előtte… Fellesek a civakodó párra. A lány vad, mérges és vérszomjas, ami tetszik. Aki ilyen gyűlölettel fordul a testvérem felé, az mind szimpatikus. Élvezet lesz megölnöm... majd. Ahogy látom, ráfér egy kiadós borzongás és ezt az öcsémtől nem nagyon fogja megkapni. Akárhogy is nézem, muszáj közbe avatkoznom.

Kerülgetem őket, mint a vadász a két vadat. Nem figyelnek a lapuló veszélyre, túlságosan el vannak foglalva egymással, miközben nekem bőven van időm kiválasztani a jobb zsákmányt… Na, de melyikkel kezdjem?

- James… Mondj egy jó okot… – nézek a szemébe az öcsémnek. Nem kellenek szavak ehhez, elég egy lapos pillantás a lány felé és mikor látom rajta, hogy leesik neki a dolog, csak féloldalasan elmosolyodom. Egyre jobban és jobban vigyorgok, miközben karmaimat lassan megnövesztem… Vajon mennyire is fontos neki a kicsike?

by **Rozsomák** Pént. Feb. 10, 2012 9:52 pm

Aya sajnos továbbra sem bír magával, bár ezúttal annyi értelme sincs célba lövő mutatványának, mint korábban, hisz csontjáról lepattan a golyó, húsa meg úgyis egybeforr, mire kapja a következő találatot.
~Lehet megint csak gyönyörködni szeretne benne, ahogy a képességem dolgozik? Hé, ez meg mit művel ott?~
Az őt kínzó Aya-ra rá sem hederít innentől kezdve, hisz figyelmét bátyja kutatómunkája köti le. Nem érti mit akarhat a papírokkal, hiszen őt már megtalálta, mit kereshet még, hacsak nem...
-Te Victor, csak nem a Dokinénire vadászol te is? - Kérdi érdeklődve. - Ha igen, elkéstél, a csávója teleportál, bárhol lehetnek...
Aya sokadik csapása éri őt az éles fémcsillagocskákkal, ezért tekintetét lassan visszafordítja a vöröske felé.
-Ó, pardon. - Szól hozzá, majd lassan tagoltan, nulla beleéléssel folytatja. - Jaj...ne...ú de fáj...istenem...hagyd abba...júj....
Szegény kislány idegösszeroppanást fog még ma kapni, de csak ha megéli, és ha Kardfogon múlik, ez nem következhet be. Ahogy előbújnak karmai, Logan szemeiben egy pillanatra felcsillan valami...valami amit akár az aggodalom jeleként is érzékelhetne az ember, bár jelen esetben nehéz lenne megmondani, hogy kiért aggódik pontosan. A nőre néz, majd megint Kardfogra, s agyában villámgyorsan zakatolnak a gondolatok:

~Küldetés:
-Rávenni Aya-t, hogy ne lövöldözzön rám többet.
-Elérni, hogy ne maradjak egyedül az éjszaka közepén Kardfoggal.
-Mindezt úgy, hogy a cicababa se patkoljon el.(opcionális)~

Sajnos a másodperc, ami időt gondolkodásra kapott a végéhez ért, így szólni kénytelen. Sajnos nem egészen biztos benne, hogy arra kell jó okot mondania, hogy Vic megkegyelmezzen a lánynak, vagy megölje őt, de szerencsére ő sem biztos benne egészen, hogy melyiket szeretné jobban, így végül az igazat mondja, lesz ami lesz.
-Nem használtam gumit, lehet, hogy terhes.
Ehhez társul a már ismert aggódó tekintet, amiért Kardfog mindig is megvetette öcsét, bár ezúttal érthető lenne a dolog, hisz ki ne parázna, ha ez a nő lenne a gyermeke anyja?

by **Aya Caine** Pént. Feb. 10, 2012 10:14 pm

-Na jó! - kiáltottam fel, amint a másik férfi is rákezdett.
Két pisztolyt kaptam elő. Egyiket az egyikre, másikat, a másikra szegeztem, és szerény véleményem szerint nagyon is félelmetesen dörögtem:
-Mindenkinek kuss! Befogod te is és te is! Még egy bébi, még egy kislány, még egy aranyos, vagy bármi hasonló és mindkettőtöket belefojtom a saját vérébe! Elég világosan fejeztem ki magam?!
Rozsomák gúnyos, mímelt fájdalma már alig volt rám hatással, hiszen úgy éreztem, ennél idegesebb már nem is lehetek. Nem, hogy nem képes meghalni, de még egy kis szenvedést se tud összehozni, miközben én itt a belem kidolgozom rajta! Micsoda pofátlanság! Hú, de meg fogja ezt még keserülni!
És akkor még a haverja is becsatlakozik. Pedig milyen szimpatikus ember benyomását keltette elsőre! De hát tévedni emberi dolog. Egyébként nem nagyon értettem, hogy milyen doki néniről, meg a teleportáló pasijáról beszélnek, én nem ismertem az itt dolgozó, ezek szerint, nőt, de ők, úgy tűnt, jól megértették egymást. Ebből legalább kiderült, mit kerestek itt. Igaz, ez számomra meglehetősen értéktelen információ volt.
Az már viszont kevésbé, hogy a Victor névre hallgató férfi mutáns volt, méghozzá egyértelműen harci képességgel. Neki is karmai voltak, mint Logannek, de neki nem volt fémből, és nem a kézfejéből nőttek ki, hanem a körmei hosszabbodtak. A hasonlóság akkora volt, hogy akár még családtagok is lehettek volna, bár ekkora gyűlölködést látva, ezt nagyon gyorsan kihúztam a lehetőségek listájáról.
Inkább arra koncentráltam, ami elhangzott. Először Victor nem, hogy leállt fenyegetőzni, de megpróbálta Logant egyidejűleg előléptetni az engem védelmező lovagnak. Legalábbis nagyon ilyen szagú volt, amit mondott. Lényegében felszólította őt, hogy hozzon fel valamit a védelmemre. Na, ezen a ponton szűntem meg Victort jó fejnek látni, és azonos lángon izzó gyűlöletet táplálni iránta, mint a másik iránt.
Már épp megfordult a fejemben, hogy előbb inkább az ő nyakát tekerem ki, amikor Logan olyasmit mondott, amitől a másodperc töredékéig csengett a fülem.
~HOGY MI VAN?! Hogy terhes... A jó úristenedet!!!~
-Nem, ezek nem is kellenek - üvöltöttem fel haragosan, és a földhöz vágtam mindkét pisztolyomat. - A tulajdon két kezemmel törlek kerékbe, te utolsó rohadék!!!
És már ugrottam is felé előrelendített kezekkel, hogy torkon ragadjam. Addig nem eresztem el, esküszöm mindenre, ami szent, amíg egy csepp szusz is van még benne. Ez már több a soknál. Az összes fellelhető és újonnan húzott határt átlépte, most kinyírom, az tuti!!!

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 11, 2012 1:30 am

James megszólalására sokat mondóan felhümmögök. Tehát Lynn-t nehezebb lesz megtalálni, mint hittem. Ez azért még elég bíztató - legalább lesz délutáni elfoglaltságom. Na, de mi az, hogy én „is”? Csak nem neki „is” kellene a lány? Nem kérdezek rá, annyi utálat azért van bennem, hogy ne érdekeljen az öcsém dolga. Ha ő találja meg előbb, legalább nem fog annyit szenvedni. De nem lennék boldog, ha elrabolná előlem a mókát. Azt az információt pedig, hogy a barátja teleportál mélyen eltemetem, aztán visszatérek hozzájuk.

Elmosolyodom az öcsém színjátékán. Egészen beleéli magát, ahogy bekapja a fájdalmas és rendkívül halálos sebeket, miközben a fogait összeszorítja, hogy kevésbé szenvedjen… Már szinte szívszorító a könyörgése. De a gonosz démonka csak nem hagyja abba! Enyje, hát nem esik meg a szíve egy ilyen ártatlan, jóságos férfin?

Ráadásul az Ördögöcske még egy pisztolyt ránt elő és rám szegezve elkezd fenyegetőzni, ami (mondjuk ki) enyhén is csak lepereg rólam, miközben jót derülök az ideges hangján. Valaki nagyon pattog... Kíváncsian figyelem a lüktető ereit, majd megszólalok.

- Nézd csak… Hát nem meggyőző? – fordulok az öcsém felé. – Komolyan mondom, majdnem megijedtem! – Aztán James csak válaszol. A mondandója egy unott fintort csal az arcomra és lekezelően felhorkanok. Bár mit vártam, mindig hangulatromboló és idegőrlő természetű volt. Főleg ez a tekintet! De nem csak rám van hatással – a lány dühöngése újabb fokozatra lép és a kezeit lendíti a testvérem torka felé. Felsóhajtok.

- Na jó… - olyan a hanghordozásom, mint egy szülőnek, mikor a rendetlenkedő kölykeit sújtja valami kellemetlennel. Talán én egy kissé még kellemetlenebbel. Egy gyors mozdulattal megragadom a felsője hátuljánál és a szoba másik végébe hajítom, majd az öcsém mellkasába rúgok, hogy lent maradjon a földön… vagy a földben. Úgy hiszem eleget hallgattam ezt a drámát. Gyilkolni jöttem. Ha nincs Lynn, akkor valaki mást.

- Eléggé rossz ízlésed van – mondom és Ördögöcskére pillantok. – Ha már el akarod ütni az idődet, legalább valami jobb példányt, kérlek… Nem süllyedhetsz ilyen mélyre! – Megemelem a lábamat, hogy újra rádobbantsak a talpammal a mellkasára, aztán erősen pofon rúgom. Ha eléggé kiütöm egy időre, kieresztett karmokkal ugrom a kislány felé, hogy kicsavarjak minden előkerülő fegyvert a kezéből, majd belemarjak a felkarjába, miközben gyomorszájon ütöm. (Hol rejtegeti ezt a sok pisztoly/kést/dobócsillagot?)

- Te pedig nyugodj le… Nem szeretem az idegbeteg áldozatokat… Kevesebbet sikítanak – teszem hozzá unottan és a hajánál megragadva felrántom a fejét.

by **Rozsomák** Szomb. Feb. 11, 2012 3:53 am

Szagény Aya, olyan könnyedén sétált bele rozsomák csapdájába, hogy az már szinte a férfinek is fáj, de nincs ideje ezen gondolkodni. Ökle már lendül is, hogy gyomorszájon vágja a nőt, ki elkövette azt a hibát, hogy túl közel jött hozzá, ám ekkor a vöröskét lehajítják róla, elkövette ugyanis azt a hibát is, hogy hátat fordított Kardfognak. Ezek után kisebb csoda, ha megússza ezt az éjszakát élve. Kár lenne érte, nagy kár...
-Hajkurásszak inkább terhes barnákat, mint te? - Vág vissza, bár korán sem olyan erélyesen, mint szeretné. A férfi rúgása nyomán mélyen belemélyedt az amúgy is meggyengült falba, a lábától kapott pofontól pedig másodperceken át csillagokat lát. - Egyébként, nekem bejön...
Persze mindezt azért mondja, hogy magára vonja testvére figyelmét, s az ne Aya-t püfölje, ugyanis mostanra a forróvérű menyecske számára is nyilvánvaló kell legyen, hogy a nagyobbik szőrmók ellen semmi esélye. Karjával az oldalát szorítva tápászkodik fel, s gyilkos pillantást vet Victor-ra.
-De most komolyan, én a teleportáló tömeggyilkos pasija miatt vadászom rá, de te mégis mit akarsz Lynn-től? Kihúzott egy szálkát a lábadból, és most meg akarod enni?
Lassan, de biztosan felegyenesedik. Sebei végre nagyjából begyógyultak, köszönhetően annak, hogy az utóbbi percekben mindenki csak ütötte, és rúgta, na meg fojtogatta, az pedig nem túl megerőltető a képessége számára. Teste készen áll, hogy megrohamozza ellenségét, ám egyenlőre nem léphet. Fél, hogy ha közelebb menne, azzal megpecsételné a karmai közt lévő lány sorsát, ezt pedig nem szeretné.
~Ha valaki megöli ezek után, az én leszek! De...az igazat megvallva valamiért még nincs kedvem ehhez. Na persze, ahogy őt ismerem, percek alatt rá tudna venni, hogy meggondoljam magam.~
-Már megint ez a sikolymániád -jegyzi meg rosszallóan. - Tényleg fel kéne keresned egy dilidokit.

by **Aya Caine** Szomb. Feb. 11, 2012 4:30 pm

Borzasztó volt. Hogy mennyire? Kérdezzünk meg egy kis gyereket, aki végre betámadhatta a karácsonyfa alá készített ajándékokat, vagy végre a születésnapi tortája fölé magasodhatott, aztán hirtelen elráncigálják előle. Nincs igazság a földön! És egyáltalán ki ez a hegyomlás, hogy bele merészel kontárkodni önfeledt szórakozásomba?! Bántani merészeli Logant, mielőtt még én sz@rrá verhettem volna! A pofám leszakad! De legalább a nyelvét tépte volna kis, hogy végre befogja!
Nem hogy a falnak csapott, de még el sem hessegethettem a fejem körül röpködve csicsergő kismadarakat, máris végigszántott mocskos karmaival a karomon, és ha mindez nem lett volna elég, még a hasamra is akkora ütést mért, hogy komolyan fontolóra vettem, nem kellett volna-e mégis inkább kicsit nagylelkűbben osztozkodni vele Loganen.
A fájdalom, amit okozott egészen elképesztő volt, bár mit is várhattam egy ekkora férfitól! Viszont sikerült uralkodnom magamon, és viszonylag gyorsan összeszednem magam. A kezemből ugyan kicsavarta a pisztolyt és az újonnan beszerzett Krinkovomat, de mit tesz az, bőven volt még mivel gazdálkodnom, attól pedig nem kellett tartanom, hogy még napnyugta előtt megtaláljon nálam minden elrejtett fegyvert.
A hajamba markolva kényszerített, hogy az arcába nézzek, de elég gyakorlott voltam már ahhoz, hogy a látásomra akkora nagy szükségem ne is legyen.
Szabad kezem, amit a fájdalom miatt csak korlátozottan tudtam volna használni, ha megengedhettem volna magamnak ezt a luxust a kabátom alsó felhajtás alá dugott pillangó késre siklott.
-Azt hiszem, elég világosan megmondtam, hogy ő az enyém! - vicsorogtam rá, aztán egy erőteljes lökettel szemen köptem.
Ezzel legalább egy másodpercet nyertem, talán kettőt is, de ennyi épp elég volt ahhoz, hogy a pengét két lába közé döfjem kissé oldalra, csak hogy aztán egy indulatos rántással olyan vágó mozdulatot tegyek, ami nem csupán a nadrágját hasította fel, hanem, ha jól számoltam ki a mozdulatot azt is, ami mögötte fityegett, és férfi ember létére nagyon félthette. Azt hogy félbevágtam, vagy le is belőle egy darabot, nem tudtam, mivel azt sem, hogy milyen alsóneműt használ, ami a pontos tervezéshez fontos információ lett volna, de úgy véltem, mindkettő megteszi.
Utána kirántottam belőle a kést, és a hajamat markoló öklébe csúsztattam méghozzá úgy, hogy pont átdöfje a tenyerét, azzal sem törődve, hogy ezzel egy-két hajtincsemnek is búcsút mondhattam. Ugyanezen mozdulatsorral löktem tovább felfelé-oldalra a kezét, amíg a belőle kiálló penge hegye bele nem állt a halántékába. Ezzel lényegében a fejéhez szögeztem a kezét.
Amint szabadnak éreztem magam, elugrottam tőle, és a bejárati ajtó falához hátráltam, hogy pont kettejük között legyek.
-Két seggfej egyszerre! - fintorogtam. - Ez nagyon kedves, legközelebb talán még szalagot is fogtok kötni a fejetekre!
Loganre néztem.
-Hogy legyen perverz? Nézni szereted vagy csoportosan csinálni?

by Ajánlott tartalom