Re: Orvosi rendelő

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 11, 2012 5:34 pm

- Elintézetlen ügyem van a kicsikével – sziszegem dühösen az öcsém felé. Teleportáló tömeggyilkos pasi? Egyre érdekesebbnek tűnik a dolog… De Sheena közelében miért is vártam, hogy egy hétköznapi mutánsról van szó? Ingerülten elhúzom a számat és felnyögök. - Bejön?! Ugyan, nézd már meg, ez egyszerűen… - A szemem kikerekedik, mikor az eddig kezes bárányként viselkedő lányra pillantok. – Na, nézd már, a vöröske még mindig nem… - Szemen köp. A francba!

Ösztönösen zárom össze a szememet és emelem a másik kezemet, (miközben még inkább rámarkolok a hajára,) hogy megtörölve minél hamarabb újra láthassak, de erre nem kerül sor. Akcióba lendül. Sőt! Ez sokkal több annál: lázadás, szabotálás, nyílt háború! Valami végighasít a levegőben, aztán a nadrágom anyaga is elkezd vészjóslóan repedni. Hirtelen belém nyilall a felismerés, hogy nagyon rossz helyen kopogtat. Veszélyes helyen! A páni félelem átsuhan rajtam, szinte ugyanabban a pillanatban, mikor a kés ott lenn megfoszt a… Fájdalmasan felkiáltok és összegörnyedek, szinte már nem is érzem, ahogy a tenyeremet átszúrja és a fejemhez szögezi. Összemosódik minden előttem és a hányingeren kívül, legszívesebben hisztisen felnyüszítenék! Ilyen nincs! Ez a kis kurva levágta! Persze nem arról van szó, hogy nem nő vissza, de ez büszkeség kérdése! Mégis, mi ez?! Hogy merészeli? Fájdalmasan felnyögök még párszor, mire meg tudok szólalni. Kiszedem a kést és messzire elhajítom.

- Megdöglesz! – morgom felé és nagy lendülettel emelem fel a fejemet, hogy ránézzek. Szemem vérben forog és az öcsémről teljesen megfeledkezem. Csak a lányt látom… – És mielőtt kitépném a szívedet, több hétig nem fogsz tudni lábra állni, csak hogy tudd, mit tettél és hol a helyed! – ordítok és a nadrágomra mutatok. – Élvezet lesz addig csinálni, amíg a saját véredben nem fürdesz! – morgok egyre ingerültebben és felegyenesedve jobban megnövesztem karmaimat. – Szukaként fogsz vinnyogni alattam! Ha azt egyáltalán megéred! – üvöltöm. Felé ugrok. Nem érdekel, ha az öcsém is mozgásba lendül. Nem érdekel, ha pisztolyt ránt elő és belém lő. Nem érdekel a kése, a dobócsillaga! Semmi sem érdekel, csak, hogy végre lássam a fájdalmat az arcán!

Eddig még igazán gyengéd voltam… A lánnyal biztosan. Nem volt vele semmi bajom. De ez?! Vért kíván! Legalább annyit, amennyi a testében van vagy még többet. Vadállati gyűlölet ég a szememben, kezem remeg a mindenemet elöntő adrenalintól és méregtől. Nem fogok kesztyűs kézzel bánni vele. Ó, nem! Arra várhat a legkevésbé, hogy ezek után érdekelni fog-e bármi rajta kívül! Ráugrom és egy laza mozdulattal töröm el az alkarját, hogy a csont szilánkokra essen, aztán marokra fogom a már így is sérült felkarját és azt is eltöröm, mint egy fogpiszkálót… Reccs! Mintha egy vékony ág lenne. Kárörömmel hallgatom a ropogó csontot és ugyanazzal a mozdulattal rúgok a lába közé. A végén pedig megmártom a combjában a karmaimat és ott megvetve a karmaimat hajítom az öcsém felé. És még nem végeztem!

Dühösen fújtatva fordulok meg, hogy nekikezdjek a pusztításnak.

by **Rozsomák** Szomb. Feb. 11, 2012 9:12 pm

Meglepik kardfog szavai. Ugyan miféle elintézetlen ügyei lehetnének Lynn-el? Idegesítő egy nőszemély, nem vitás, na de, hogy ennyire? Mondjuk, pont jó így, a pasija őt idegesítette fel annyira, hogy meg akarja ölni, a csaj meg Kardfogat. Mégiscsak összeillik ez a kettő...
-A városban ne keresd - szólal meg, segítőkészen - biztosan tudom, hogy napok óta nem járt itt. - Körbetekint maga körül, megvizsgálva az omladozó, megperzselt romhalmazt, ami egykor a gyógyulás temploma volt New York összes mutánsa számára. - Már úgy értem, hogy az országban. azt, hogy itt nem járt gondolom magadtól is kitaláltad.

Sajnos a terve, hogy elterelje Kardfog figyelmét a nőről kudarcot vall, ugyanis Aya a jelek szerint kitűnően ért hozzá, hogy felkeltse mások érdeklődését, bármi áron! Az ezt követő mészárlás láttán Logan éktelen haragra gerjed, hisz egy dolog megölni valakit, még az is elmegy, ha félelmet ébresztünk benne, esetleg fájdalmat okozunk neki, amikor a cél szentesíti az eszközt, de a következő támadás olyan borzalmas, hogy szinte már neki is fáj, pedig ő csak nézi, így ha eddig voltak is kétségei afelől, hogy a két őrült közül melyikre támadjon, azok elszálltak végleg. Aya meg kell hogy fizessen azért a galádságért, amit elkövetett egy férfitársa ellen, így aztán öklét előre tartva védi ki a felé hajított nőt, úgy célozva, hogy a gyomránál találja el őt, és még örülhet neki, hogy mindezt nem kivont karmokkal tette. Amennyiben sikerült eltalálnia őt, s úgy zuhant a földre, mint egy rongybaba, még egy jól irányzott rúgást is küld az arca felé.
-Ezért utálok nők ellen harcolni! - Szól két rúgás közt, elvetemült arcára pedig még bátyjának is büszkeségére válna. - Egyezünk meg! Én elmondom, hogy találhatod meg a doktornődet, hogy megkaphasd az influenzaoltásod, cserébe ez a nőstény az enyém! Ideje, hogy megneveljem őt kissé...
A levegő is megfagy körülötte, ahogy Aya fölött áll, immár kivont karmokkal. Test6beszéde, hanglejtése, de még arcjátéka is arra utal, hogy bizony apró szeletekre fogja vágni az apró japán lányt, ha valaki nem lép közbe, de sürgősen, márpedig ma este erre nincs sok esély.

by **Aya Caine** Szomb. Feb. 11, 2012 10:15 pm

Azt hittem megveszek a fájdalomtól. Victor olyan borzalmas mennyiségű izommal rendelkezett, és olyan ijesztően profin használta őket, hogy jóformán esélyem sem volt a védekezésre. Két alkaromon egy-egy jókora, gyorsan elszíneződő dudor jelent meg, jelezve a helyet, ahol eltört a csontom. Nem nagyon voltam hozzászokva az ilyen sérülésekhez, most szokatlanul erős ellenfelekre akadtam. Talán túl elbizakodott is voltam eddig.
Elszörnyedt pillantással néztem a sebesült karjaimat, ahogy szemmagasságba emeltem őket, számat panaszos sikoly hagyta el, szememből ömlöttek a könnyek, a fájdalom pedig egyre fokozódott. Máris úgy éreztem, ha nem rohanhatok el onnan nagyon gyorsan, nekem biztosan végem van, nincs is szükség további segítségre hozzá.
Ám ekkor Victor gondoskodott róla, hogy még egy darabig sehova ne rohanjak, valamint előzékenységét fejezte ki, hogy ő azért igenis segítene nekem abban, hogy mielőbb kiszenvedjek. A mielőbb persze nem percekben értendő, de, ha rajta múlik, a nyugdíjas éveimet tuti nem fogom megélni.
A húsomba vájó karmai olyan mélyre hatoltak, hogy komolyan tartottam tőle, ki fogja tépni tőből a lábamat. Ehelyett megragadta a combcsontomat (!), és annál fogva hajított Logan felé, mint egy labdát, aki jó játékosként, már ütött is tovább, majd nekilátott, hogy még közelebb kerüljek a kínhalálomhoz.
Első rúgását még nem sikerült teljesen kivédenem, csak annyira tudtam elkapni a fejemet, hogy csak a szám repedt fel, és alatta feldagadt az állkapcsom, de legalább ott nem tört el semmim. A következő elől már teljesen el tudtam hajolni, nem mintha mentem volna ezzel bármire is. Annyira lenyomorítottak, hogy jóformán semmi esélyt nem láttam, nem hogy arra, hogy győztesen kerüljek ki innen, legalább csak élve.
Fájdalmas nyögésekkel próbáltam felülni, de mindhiába. Tovább feküdtem hát a hasamon, ami a kapott ütésektől már csak kínból állt, semmi másból, miközben a két férfi fenyegetőzött, alkudozott, mintha nem érnék többet egy kivert kóbor kutyánál.
-Szóval - Annyi erőm sem volt, hogy rájuk nézzek, úgyhogy csak a kormos deszkákat nézhettem magam előtt - az rendjén van, ha ti annyiszor vertek meg, hogy csoda, ha van még méhem, és ha jól értem, egy terhes kismamát üldöztök. Egy nőt lehet bántani a nőiességében, de egy férfit, még önvédelemből sem lehet bántani a férfiasságában. És ez szerintetek tényleg így van.
Már alig kaptam levegőt a sok vértől, amit felköhögtem.
-Hát tudod, Logan, én meg ezért utálok férfiakkal harcolni... vagy másodszor is ágyba bújni velük... esetleg hagyni, hogy szívecskét rajzoljanak nekem... és romantikus képeslapokat küldözgessenek nekem. Már kellőképpen porig aláztatok... és ha most meghalok... rohadtul nem két ilyen istentelen, arrogáns vadállat büszkélkedhet el vele... hogy megölték Aya Caine-t.
Behunytam a szemem, és minden megmaradt erőmmel előhívtam a képességemet, hogy egy akkora földrengést idézzek elő, amekkorát csak tudok. Ha a kicsiny épület, amiben a rendelő volt össze is dől, maga alá is temet mindhármunkat, én leszek az egyetlen, aki belehal. Ők legfeljebb bekoszolják magukat. Ezzel tisztában voltam. És ez is volt a szándékom.
Sikerült is megrengetnem a földet. Nem is kicsit. A még helyén himbálózó, kormos csillár centiméterekre a fejemtől csapódott a padlóba. Pár lepattanó szilánk megvágta az arcomat, de nem törődtem vele. A vakolat omlani kezdett, a vizsgálóba vezető ajtó mentén összedőlt a fal. Gerendák, deszkák, téglák zuhantak közénk.
Még mindig csukott szemmel vártam, mi fog előbb történni. Egyikőjük végez velem, vagy az összedőlő épület.

by **Victor Creed** Vas. Feb. 12, 2012 1:41 am

Hangosan morogva és fogaimat kivillantva indulok meg az elhajított lány felé… vagyis indulnék, de látvány egy pillanatra teljesen ledöbbent. Az öcsém, akinek eddig a hangjában aggodalom csengett – átváltozik. Nagyon régen láttam ilyennek, ritka alkalom, amikor elszabadul a vadállati énje. De akkor mindig megrökönyödöm és gyanakodva figyelem a „szelíd” Jimmy-t. Ilyenkor, mintha sokkal közelebb állna ahhoz, ami igazából ő. Vadállat. Szörnyeteg. És ez csak halvány árnyéka, amivé tényleg válhatna. Megborzongok és egy újabb adag káröröm önt el teljesen. Lám, lám, kezdünk felnőni, öcsi? Persze tudom, hogy ez az állapot nem tart sokáig. Mulandó, mint az, hogy most az én pártomat fogja és egy ellenség ellen harcolunk. Ám mégis a fogaim összecsattannak, ahogyan egy újabb rúgás betalál, mintha az én fogaim között lenne a lány torka… Ja, igen. Lenézek a lányra és a dühöm újra felkorbácsolódik. Az „ellenfél”. Azért mégis büszkeséggel nézem a növekvő dühöt az öcsém tekintetében.

- Tudod, egy olyan kölyök, akinek ilyen anyja lesz, jobban jár, ha meg sem születik… És igen… - kuncogok fel, de ebben most nincs semmi gúny, semmi lenéző unottság. Egyszerűen a színtiszta gyűlölet és bosszúvágy zeng benne egy aljas vigyor kíséretében. – Farkastörvények uralkodnak. Aki gyenge, elbukik, aki erős, talpon marad… Nem kellett volna velem kezdened. Nem neked való az, ahogyan én szoktam játszani. Mert az ennél sokkal, de sokkal fájdalmasabb – sziszegem.

A testvéremre nézek, és egy pillanatig elgondolkozok az ajánlatán. Nem szeretem másra hagyni a bosszúmat, mindig elégedettséggel tölt el, ha láthatom a haldoklást, majd a halált a szemekben. A lélek eltűnik, és én megnyugodva dőlhetek hátra, hiszen érzem – meghalt. Nem fog többé kísérteni és nem bukkanhat fel váratlanul. Biztosan tudom, hogy vége és az emlékek, kellemes képekként maradnak meg a fejemben.

- Ugyan, Jimmy! Tényleg azt hiszed, hogy itt hagyom csak neked? Ő az enyém is! – morranok fel vérszomjasan. – Sokkal élvezetesebb lesz megölni, mint Lynn-t. A doki ráér, és ha most szagolhatok vért, nem fogsz megakadályozni vagy elkergetni. Megtalálom egyedül is, ha az kell, ne aggódj… De addig… Muszáj lesz osztoznunk – nézek le a lányra. Elhaló mondataira undorodva felmorranok és már nyúlok is Aya-ért, hogy pár ujját leharapjam. Nem veszem komolyan a fenyegetését, ugyan, mégis, rajtunk kívül még ki végezhetne vele? Ekkor minden megmozdul!

A leeső csillárból belém fúródik pár darabka és értetlenül figyelem, ahogy összedől az egész épület. Látom a lány koncentráló arcát, ami vagy a fájdalomtól van vagy, hogy ne ájuljon el vagy azért, mert ezt a rengést ő csinálja. Nincs is több időm ezen gondolkozni, mert a padló leszakad alattam én pedig csak zuhanok és zuhanok. Törmelékek, faldarabok, csempék, kisebb tárgyak, gerendák, korom és por. Hatalmas zajjal és imbolygó talajjal… A levegő bennem reked, földet érek és felszisszenek. Egy kettétört fába érkezem. Fejjel előre nyársal fel a gravitáció ereje és a rám érkező többi dolog sem valami kellemes… Várom, hogy vége legyen. Nem tehetek mást. És bár a hangzavar fülsüketítő és a szemembe és a számba is por szökik, mégis egyszer abbamarad. Az ezt követő némaság idegesít. Halkan felnyögök, ahogy a gerendát magam előtt levágom, és a földre zuhanok további tárgyakat zúdítva magamra. Körülbelül fél perc telik el azzal, hogy levegőt veszek és a gyomromból kiálló fára tudom rakni a kezemet. Mikor ez megvan, egy lehetőleg gyors mozdulattal tépem ki magamból a nyársat és felsóhajtok. Valami eltörte a lábamat és a poron kívül a szemembe vér is került. Felhúzom a lábamat, a természetellenesen hajló csuklómat a mellkasomra fektetem és várok. Egy újabb perc eltelhet így, miközben hanyatt feküdve, becsukott szemmel érzem, ahogy egyre kisebb a fájdalom.

A rám nehezedő tárgyak szinte agyonnyomnak, és ha megmozdítom őket csak több indul felém. Sokadik próbálkozásra végül kiszabadítom magamat és felállok. Az ott hagyott májam már egész szépen visszanőtt. Kissé görnyedten kezdek neki a gyaloglásnak és lassú lépteim hosszú ideig ugyanolyanok. A mozgolódásuk és a hangjuk tölt meg új energiával. Aya és Jimmy. Felkapom a fejemet és élénkebb lesz a tekintetem. A közelemben felnyög Aya… Nem tudom kiszagolni merre lehet, a por mindent belep, de még él. Ez jó, nagyon jó, mert az ismét növekvő dühömet levezethetem rajta. Felköhögök és pár vércseppel megszínezem a törmelékeket. De nekem nem ez a vér kell… Az én fájdalmamat csak a lányé csillapítja.

by **Rozsomák** Hétf. Feb. 13, 2012 11:53 am

-Az apjáról meg ne is beszéljünk - ért egyet Kardfoggal, ebben az évtizedben már másodszor. Furcsa, de úgy tűnik elment a kedve attól, hogy neki támadjon, és ez jó, nem teljesen biztos benne, hogy mindezek után képes lenne még vele is felvenni a harcot, Aya túlélési esélyei pedig már így is eléggé gyatrák, már tényleg csak az hiányozna, hogy valaki ráejtsen egy házat...

-Mi a...
Kardfog alatt beszakad a padló, s majdnem alatta is. Csak a szerencsének köszönheti, hogy nem a szoba közepén állt, mint bátyja, s ezért ma nem tudja meg, mi lehet egy orvosi rendelő alagsorában. Helyette visszarántja karmait, s a csillár szilánkjaival nem törődre Aya fölé ugrik, még éppen időben ahhoz, hogy egy nagyobb darab törmelék az ő hátát találja telibe, a nő mellkasa helyett. A rázúduló téglák darabokra törnek elpusztíthatatlan csontvázán, de ez korán sem jelenti, hogy nem fáj neki, sőt! A vörös hajú lány láthatja a férfi arcán minden tégla érintését.
~Érdekes, miért üres minden olyan szoba, ahol nem volt tűz? Elvileg itt még nyomoznak, valaki mégis kirámolta a műszereket...~
-Sürgős meghalnod? - Kérdi lekezelően, majd erős karjaival felnyalábolja a sérült nőt. - Nem érdekel!
Bár a rendelő még mindig nem hajlandó nyugton maradni, s még mindig remeg a talaj a lábuk alatt, Rozsomák megállíthatatlanul tör kifelé, átgázolva mindenen, amiből még annyi maradt, hogy a bokájáig érjen. Útközben még rengeteg lezúgó romhalmaz sérti fel a bőrét, fején, és hátán, minek hatására faltól falig dülöngél, de nagyjából fél perccel később sikerül kijutniuk az épületből, mielőtt az végleg megadná magát, s minden fala magába dől.
-Van ám egyszerűbb módja is, hogy levetkőztess - korholja le a nőt, miközben leteszi a földre, nem valami gyengéden. Gyakorlatilag elengedi őt 10 cm-el a beton fölött. Ezek után hátat fordít neki, és a porfelhő álcájában heverő romokra emeli tekintetét, bátyját keresve.
~Kizárt, hogy egy ilyen apró épület sokáig le tudná kötni.~
Végignéz magán, fehér pólója mindenütt szakadt, véres, és poros, vagyis tökéletesen használhatatlan, csak mint minden ruhadarabja. A por leülepszik, és végre megláthatja mögötte a gyógyulófélben lévő Victort.
-Na végre, mi tartott ennyi ideig?

by **Aya Caine** Hétf. Feb. 13, 2012 2:34 pm

Ahogy Logan a hipotetikus gyermekem hipotetikus apjáról beszél, legszívesebben lefejelném, de hát erről legfeljebb csak álmodozhatom. Úgyhogy ezt is teszem. Ugyanakkor elraktározom magamban az újabb düh-löketet, nehogy kihunyjon, mire újra harcképes leszek (ha lesz még olyan egyáltalán), hogy az első adandó alkalommal lecsapjam.

A sérüléseim nem voltak halálosak, ahogy az épület omlott össze, mintha még enyhült is volna a fájdalom, erre biztos van valami orvosi blabla. Kár, hogy az itt dolgozó doki nincs itt, hogy elmagyarázza. Illetve nem is kár, kit érdekel?! Tehát a problémát nem a sebesülések súlyossága okozta, hanem az, hogy túl nagy akadályt jelentettek a harc folytatásában. Jelenleg elsősorban a védekezésben persze, de a támadásra is szükségem lett volna, elvégre, mint tudjuk a kettő, nem mindig két különböző dolog.
A két elszánt vadállat, főleg a Victor nevezetű, nem egészen úgy festett, mint akit érdekelne az állapotom. Darabokra fognak szedni. Én pedig ez ellen nem tehettem semmit. Semmit az ég világon. Kivéve azt, hogy keresztül húzom a számításaikat, és előbb halok meg, mint hogy ők megölhetnének. Gyönyörű terv volt. Elegáns és teli keserű elégtétellel.
Erre Logan fogta magát, és azt tette, amihez a legjobban értett: idegesített engem. Nem is az zavart a legjobban, hogy ahogy felemelt belém hasított a rémes fájdalom, ami a karjaimból, sebesült lábamból indult, megdolgozott hasam meg nagylelkűen hozzáadta a maga kín-pulzálását, hogy behálózzák az egész testemet. Ó, nem, ez semmi volt ahhoz, hogy a fejem majd lerobbant a helyéről, amiért ez az irritáló pasi már megint hozta a formáját. Még abban is az utamban van, hogy meghaljak, pedig az előbb nagyon segítőkésznek tűnt e témában.
-Tegyél le! - hőbörögtem, persze hasztalanul. - Tegyél le, nem hallod! Hogy az isten rogyassza rád az eget, te kis mocsok, tegyél már...
PUFF!
-Kösz! - morogtam, és elhúzódtam mellőle.
Miközben ő saját magát csodálta, és az általam romba döntött házat, ami úgy tűnt Victor sírjává vált, én úgy döntöttem, legalább amennyire lehet, hozzam magam rendbe.
A hűvös időjárás miatt volt még rajtam egy Loganéhez hasonló trikó, csak épp ezen nagy betűkkel a ,,Blood on blood" felirat díszelgett (Tsuchiya koncerten kapott... vett... kölcsönzött... Jól van na, de nem lőttem le senkit!). Tehát levehettem a pólómat anélkül, hogy gúnyos megjegyzésekre kellett volna számítanom. Körülményes művelet volt, eltépni meg aztán még inkább, bár amennyi fegyver volt nálam (ezek most mind láthatóvá váltak).
Nagy levegőt vettem, összeszorítottam a fogaimat, és helyreraktam a törött csontjaimat, majd szorosan átkötöttem őket, hogy ha nem is megfelelő mértékben, de azért minél jobban tartsa őket valami. Kicsit jobban éreztem magam utána, pláne miután a nadrágom szárát felhasználva a lábamat is sikerült úgy ahogy bekötöznöm.
Még felállni is sikerült, bár erősen bicegve tudtam csak mozogni. Előhúztam egy pisztolyt, hogy ne legyek teljesen védtelen, majd épp megfordult a fejemben, hogy talán meg is próbálhatnék lelépni, amikor Logan olyasvalakit szólított meg, akit én még nem láthattam, de pontosan tudtam, hogy ki lehet az.
Ha Logannel esetleg le is állhattam volna alkudozni, vele már semmiképpen. Lemondóan szusszantam fel, és feljebb emeltem a fegyveremet, bár gyanítani kezdtem, hogy, ha egy ráomló épület nem tett benne kárt, egy pisztolygolyó sem fog. Megfordult a fejemben az is, hogy talán ugyanolyan regeneráló képessége lehet, mint Logannek, de nyomban el is vetettem ezt a képtelen ötletet. Olyan igazságtalan nem lehet a természet, hogy egy ilyen mennyei képességet rögtön két szemétládának adja!

by **Victor Creed** Kedd Feb. 14, 2012 8:21 pm

Jimmy kérdésére csak gúnyosan felröhögök.

- Tudod, gondoltam pihenek kicsit – vakkantom oda dühösen és helyrerakom a vállamat, majd a nyakamat megropogtatva érzem, hogy a homlokomon a vér egyre lassabban és lassabban folyik a szemembe. Végül teljesen eláll, én pedig egy ideges mozdulattal törlöm a kabátomba az arcomat. Ránézek a felálló nőre és felmorranok. Ez a szuka hogy kerül ide? Az öcsémre pillantok, aztán ismét a lányra. Persze, mit vártam tőle… - Csak nem hősködünk Jimmy? – kérdezem utálkozva és nagy léptekkel indulok a lány felé. – Bár így még jobb is. – növesztem meg karmaimat. – Legalább én magam ölöm meg.

Ha rám lő, akkor is ugyanúgy megyek felé. Sőt. Minden belém fúródó golyó erősebb morgást csal elő belőlem és vicsorom is vérszomjasabbá válik. Neki ugrom, hogy erős csapást mérjek a karjára és kiessen a fegyvere, aztán a felkarjaiba marva rántom magamhoz. Szembefordítom az öcsémmel, úgy hogy a háta a mellkasomnak ütközzön, majd az egyik kezemmel felemelem a fejét. (Ha James nem csinál közben semmi ostobaságot, amivel megállítana.)

- Nézd meg jól öcskös és tanulj… - fordulok Jimmy felé epésen megszólalva. –… Szóval Aya… csak nem magunk akarunk meghalni? Igazán ügyes – morgom lenézve a kezeim között szenvedő lányra. – De nem kapod meg azt az örömet, hogy egyedül dögölj meg. – Beleharapok a vállába, miközben tekintetemet végig a testvéremen tartom. A lány számomra már halott, így nem érdekel, ha hallja, ahogy James-t szólítom. Ugyan, kinek adná tovább a holtakon kívül? Szememben kihívás csillog, átitatva gyűlölettel és ölési vággyal… Jimmy, meddig bírja az apró kis lelked a vadállatot? … Igen, tesztelem, nincs ezen mit szépíteni – vagy épp rondítani?

by **Rozsomák** Kedd Feb. 14, 2012 8:51 pm

Rosszallóan néz hátra Aya-ra a válla fölött, bár a lelke mélyén azért értékeli, hogy a kezében lévő csúzlival végre nem rá durrogtat. Egy másodpercig sütkérezhet csupán a nő Logan megvetésében, mert aztán a férfi már vissza is fordul, hogy a kevésbé dekoratív, de annál halálosabb bátyjára figyelhessen.
-Indítsd be a motort - szól Aya-nak, s hátra passzolja a slusszkulcsot. Na persze, pontosan tudja, hogy fél kézzel szép mutatvány lesz elkapni az apró tárgyat a levegőben, ha nem teszi el - esetleg hajítja a fenébe - a fegyverét, de ennél sokkal viccesebb elképzelni, hogy törött lábbal, és kézzel megpróbálja elvezetni a Harley-t, így inkább arra koncentrál. Kárerdő vigyor jelenik meg az arcán, ahogy kiereszti karmait, és Victor felé lendül, mikor az a nőre támad. Sajnos még mindig nem nőtte ki, hogy hülyeségeket csináljon...
-Pihenj még egy kicsit! - Kiáltja, és egyenesen a férfi két kézfejére céloz, melyek minden bizonnyal teljes sebességgel száguldanak az ő teste felé. - De belőle ma nem eszel!
~Más kérdés, hogy tőlem mit fog kapni, de amennyire tudom, a Kardfog általi halált még nem érdemelte ki!~
Na persze, így "Jimmy" kapja a harapást, melyet Aya-nak szánt a bestia, és ennek nyomán ömlik is a vére rendesen, átáztatva pólója megmaradt fehér foltjait. Próbál ezzel most nem törődni, s földre taszítani Kardfogat, hogy ott addig birkózzon vele, míg a nő be tudja indítani a járgányt. Elméletben jól hangzik a terv, csak sajnos a "társa" megbízhatatlan, és még ha azt is teszi, amit szeretne tőle, még mindig azt jelenti, hogy percekig kell birkóznia kardfoggal, YAY!

by **Aya Caine** Szer. Feb. 15, 2012 10:40 am

Szájjal kaptam el a felém dobott kulcsokat, mint egy kutya a frizbit, de nem indulhattam el a motor felé, mivel ekkor megjelent a színen az, akiről eddig hőn reméltem, hogy legalábbis meghalt. Inkább zsebre vágtam őket, hogy biztos meglegyenek, amíg oda nem érek a járműhöz.
Annak a kérdésnek a megválaszolását pedig, hogy adott helyzetben itt hagynám-e Logant, hogy mentsem magam, inkább későbbre halasztottam, mert valahogy kizártnak tartottam, ez pedig nagyon nem tetszett nekem.
Egymás után lőttem a közeledő szörnyetegre a golyókat, akkor is, ha tudtam, hogy semmi értelme. Még csak le sem lassította. Aztán, mikor már csak üres kattogásra tudtam rávenni az átkozott, hasznavehetetlen fegyvert, már elém is ért. Sajnos elég közel jelent meg hozzám, úgyhogy csak párat kellett lépnie, és az ő lendületével, valamint jókora lábaival ez még kisebb távnak tűnt.
Fájdalmasan kiáltottam fel, ahogy ismét a karomat támadta. A mozdulat, amivel kiütötte a pisztolyt a kezemből még tűrhető volt, de aztán megint bevetette borzalmas karmait. A kötés, amit készítettem magamnak, tartott még, de az újabb sebek, amelyek fölötte szakadtak fel, iszonyúan kínoztak.
Hátam az ő mellkasához szorult. Bár rendes körülmények között szerettem az izmos férfiakat, az ő érintésétől kirázott a hideg, és a jeges rémület vasmarokkal szorította ki belőlem a reményt, hogy élve túlélhetem.
Ahogy felfeszítette a fejemet, egyenesen Logan arcába nézhettem. Ez sem érdekelt már.
-Akkor ölj meg végre - nyögtem, és majd megőrültem, hogy a szervezet ilyen megalázóan működik, hogy könnyek folyjanak végig az arcomon. - Ne húzd már az időt, csak ölj meg!
Beszélt. Alig fogtam fel, amit mondott, de... öcsi?! Na ne, hát ilyen nincs!
Leheletét a nyakamon éreztem, és nem tudtam eldönteni, hogy végre átharapja a torkomat, hogy végezzen velem, vagy csak tovább kínoz, de már nem is derülhetett ki, mivel ekkor megjelent a képben Logan. Támadása kiszabadított engem bátyja karmai közül, viszont őt telibe találták a hihetetlenül hegyes fogak. Ömlött a vére, arca megrándult a fájdalomtól, de hamar meggyógyult, és folytatta a küzdelmet.
Én közben folyamatosan hátráltam az üvöltő ,,Miért?" kérdéssel a fejemben, hiszen utáljuk egymást, meg akartam ölni, ő is engem, két perce még a fejemet rugdosta, sértegetett, fenyegetett, aztán mégis megmentett az összedőlő ház romjai alól, most meg innen. Nem hogy megmentett, de átvállalta a rémes sebesülést. Még akkor is, ha neki csak másodpercekig tartott, értem tette, ami teljességgel érthetetlen volt.
Ezen azonban most nem töprenghettem! Bicegve hátrálva, egy hang nélkül indultam meg Logan motorja felé, nem tudva, ilyen állapotban hogy leszek képes bármit kezdeni vele, de egyenlőre csak jussak el odáig!

by **Victor Creed** Csüt. Feb. 16, 2012 5:37 pm

Már-már örültem is volna a lány arcán lefolyó könnyeknek, ha nem sürgetné a halálát. Ó, kedvesem, nem kell félni, a megfelelő pillanatban megteszem… de addig látni akarom a szemében ezt a rémületet, ezt a félelmet, ami belém csak derűt és boldogságot önt. A fájdalmából táplálkozom és már meg is feledkeznék az öcsémről. A mámor határán nehezen látom a körülöttem lévő világot, de most még időben észreveszem – nem, inkább hallom. A fémes hang, amit már annyiszor hallottam, kizökkent a vadászatomból. Látom a felém lendülő Jimmy-t és a lány vállához közelítő fogaim előtt a szám jobban felhúzódik, kivillantva ezzel a fogsoromat és egy vadállatias morgással lököm el magam elől Aya-t. Nagyot koppan a talajon, nem adom meg neki azt, hogy olyan egyszerűen váljunk el egymástól. Aztán már előre is lépek. Szóval, kezdődik az ismert játék… Rendben, hát legyen. Talán tényleg erre van szükségem. Karmai, mint a kés a vajat, olyan könnyedén vágják át a kezeimet. A csontjaim eltörnek és az ujjaim bénán lógnak, ahogy az idegek megsemmisülnek. Fájdalmas kiáltás helyett erősebben felmorgok. A lendülete lesöpör a lábamról és a birkózásunk közben ahol érem, ott ütöm és rúgom. Végül csak kiszabadítom a kezeimet és belemarok a nyakába, ráharapva a húsra, kiszakítom a légcsövét. Kiköpöm a földre a cafatot és megtörlöm a számat, miközben felküzdöm magamat.

- Rossz húzás volt Jimmy… Nagyon, nagyon rossz – rúgok bele a gyomrába, aztán az adamantium bordái alá nyúlok, átlyukasztom a tüdejét és azoknál fogva emelem meg a földről, hogy aztán lecsaphassam ismét a betonra. – Mert a te húsod rágós… És különben is – kuncogok fel sötéten, miközben a bekapott ütések fájdalmas hamar elmúlnak. – Ahhoz még pihennem sem kell, hogy téged elverjelek. – A lassan haladó Aya-ra kapom a tekintetemet és már lendülnék is, hogy utolérjem… - Ilyen könnyen nem mész el! – kiáltom és megpróbálom azt a pár másodpercet kihasználni, amíg James nem veti magát utánam.

by **Rozsomák** Hétf. Feb. 20, 2012 2:33 am

Na igen, nem hiába retteg ettől a fazontól mindkét ember, aki találkozott vele, és túlélte, valóban hülyeség közel menni hozzá, és úgy harcolni vele. Sajnos komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a kis vörös kebelcsoda életben maradjon, és már csak ezért sem hagyhatja, hogy bátyja felszeletelje őt, mint egy püspökkenyeret, még ha ennek az is az ára, hogy helyette ő kerül terítékre. Néhány mozdulat s megint a földön a találja magát, vérző, s egyben hiányos torokkal. Ahogy szertefolyó életnedve furcsa jeleket rajzol a beton repedési közé, újabb rúgást kap, de ez hatja most meg a legkevésbé. Ahogy ott hever a földön, saját vérétől fuldokolva, az egyetlen dolog, amire gondolni tud az, hogy NEM! Nem fogja hagyni, hogy már megint ezt művelje vele!!! CSAK AZÉRT SEM! Alig éri őt, de azért megpróbálja karmával felszántani Victor lábát, ki időközben hátat fordított neki, hogy legalább ennyivel is le tudja lassítani őt. Akár beválik a terve, akár nem, megpróbál feltápászkodni, s hogy még több időt nyerjen a lánynak, ellenségéhez szól. Na persze, ez nem olyan könnyű, hisz még a levegővétel is fáj, nemhogy egy teljes mondat, így valami hosszú, magasröptű, és mindenek előtt sértő monológ helyett, csak annyit mond hörögve:
-Szisza...
Elsőre nem sikerül valami hangosan, ezért többször is megismétli, nem is törődve azzal, hogy még mindig sípol a tüdeje, fröcsög a vére, csak mondogatja tovább azt az egy szót, mely reméli, van olyan idegesítő, mint amennyire szeretné. Másodszorra aztán már a torka összeforrt annyira, hogy normálisan is ki tudja ejteni.
-Cica.
Még mindig sántikálva követi a nagymacskát, természetesen kivont karmokkal. Nem hagyhatja, hogy beérje a lányt, abból nem eszik!
-Ide cicc-cicc!
~Elég ebből, ideje hogy neki is fájjon valami.~
Ha Victor rá támad, ezúttal leguggol, és a térdeit veszi célba, azzal a szándékkal, hogy legjobb esetben akár le is vágja a lábait, de minimum akkora kárt tegyen a térdkalácsában, ami elég időt nyer számukra, hogy beindítsa végre a motort. Más kérdés, hogy ahogy őt ismeri, még ez is csak a kezdet lenne, hisz ha kell, gyalog is utánuk szaladna, de ezzel majd akkor fog törődni, ha már ott tartanak.

by **Aya Caine** Hétf. Feb. 20, 2012 12:31 pm

Nagyon nem tetszett ez a felállás. A mögöttem felhangzó zajokból ítélve a két férfi ismét birkózásba kezdett, méghozzá nem éppen kezdő szintén. Én meg itt bicegek bénán egy motor felé, amit talán beindítani sem fogok tudni, de ha mégis, annak kell majd örülnöm, hogy sikeresen elmenekülhetek. Én ! Elmenekülök! Ahelyett, hogy beszállnék én is a csetepatéba, ahogy azt kell, és kiosszak néhány erős ütést, rúgást, leadjak pár lövést, szóval azt tegyem, amihez értek.
Persze egy profinak ezt is meg kell tudni csinálnia. Csak hát egy dolog tudni, és megint egy másik megtenni. Azt pedig sokkal könnyebbnek éreztem, hogy lenyomjam Victort, mint hogy gyáva féreg módjára, ennyire megalázottan kereket oldjak. De ez volt a helyes döntés. Csak ne lennék ennyire összeverve!
Felém lódult. Hallottam, ahogy utánam szólt fenyegetően, de nem fordultam vissza, csak haladtam tovább a motor felé, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudtam, vagyis idegtépően lassan. Tudtam, hogy nincs esélyem lelépni, ezért inkább lerúgtam magamról a cipőmet (nem kis kihívást jelentett), majd a zoknimat is. A kezeimet nemigen tudtam használni, úgyhogy mindenre szükségem volt.
Valahogy kihalásztam egy kisebbfajta kést a lábbelim belsejéből, aztán lábujjaimmal markolva felfelé rúgtam egy jókorát, a lábfejem egy szintbe került a fejemmel. Teljes testsúlyomat a sérült lábam tartotta, a fájdalomtól pedig még vagy két liter könnyem kicsordult, de a hasogató kínnál jobban zavart, hogy a hülye könnyek miatt rosszabbul látok. A pengét egyenesen a torka felé lendítettem.
-Ezt neked, te beteg állat!
A markolatot nagyon közel fogtam a pengéhez, így ha a szúrás sikerül, még torkon is rúgtam. Aztán persze lihegve estem neki a falnak, mert ilyen állapotban még ez az egyszerű mozdulat is rémesen kikészített.
Logan hangjára azért felkaptam a fejem, és értetlenül néztem előbb rá, aztán Victorra, aztán megint Loganre.
-Most hozzám beszélsz vagy hozzá?

by **Victor Creed** Hétf. Feb. 20, 2012 10:34 pm

A lábamban lévő Achilles-ín és Jimmy adamantium karmai nem valami jó párosítás. Ezt bizonyítja az, hogy mikor már azt hinném, hogy nem ér el, mégis megteszi én pedig idegesen morogva, jobb lábamat feltartva kell, hogy tovább ügessek. A lány kell nekem. A vére... A sikolya... A fájdalma... A lelke... A könyörgése... A rettegése... Az élete… Nem foglalkozom mással. Nekem Aya kell! Látni akarom a halálát - ÉN akarom okozni a halálát! Valamit hallok a hátam mögül, mintha James próbálna beszélni. Ostoba bolond! Nem érdekel a mondandója, de kitartóan hajtogat valamit. Mikor már csak pár méter van a lány és köztem, túl későn veszem észre, hogy hiányzik a cipője és a zoknija. Ez meg mi a francot művel?! … Túlságosan elvakít a düh, hogy időben megálljak, így mikor hihetetlen pontossággal fúródik bele a torkomba a kés, majd azt egy rúgás még inkább elmélyíti a légcsövemben, egyedül meglepődni van időm. A fájdalom éles, olyan, mint a kés hegye. Sietve kapok érte és kirántom magamból, miközben levegő után kapkodok.

Természetes reakciók… Rühellem őket… Tekintetemet egy pillanatra sem kapom el, kitartóan nézem a lányt, aki fáradtan dől egy épület falának, majd el is indulok felé. Most nem állok! Nem! Ölni fogok, ha már azért jöttem. Lábam megremeg az oxigénhiánytól, de aztán hamar megoldódik ez a probléma is. Az elég nekem, ha a levegő nagy része lejut a tüdőmbe, a kín, ami a nyakamat tépi, nem köt le sok ideig. Féloldalasan mosolygok és kezemet feljebb emelem, hogy egy fentről érkező csapással hasítsam fel a mellkasát… Hogy mi?! Megdermedek.

Vállam fölött visszanézek Jimmy-re és ahogy megismétli a dolgot, felső ajkam megremeg… Egyre jobban és jobban, míg végül kivillantom a fogaimat és morogva vicsorgok. A felemelt kezem ökölbe szorul, oda sem nézve gáncsolom ki a lányt, hogy addig se menjen túl messzire, aztán az öcsém felé vetem magam.

- Tudod, kit nevezz cicának… - ugrok felé, de a lassú mozdulatai után egy gyors vágással elintézi a lábaimat. Bassza meg! Fájdalmasabban morranok fel, átrepülök a feje felett és a földön több métert gurulok, csúszok, mire megállok. Úgy érzem, talán sikerült eltalálnom a fejét a lábammal (amikor még ép volt), de ebben nem vagyok biztos. Az egyik lábam félig levágva, a másik pedig használhatatlan az összetört csontoktól és szétroncsolt porcoktól. Felköhögök, felemelem a fejemet és megrázom. Pokolba a porral! A motor hangja felcsendül… Majd némaság... Ismét egy próba. Látom mindkettőt, Aya már ott próbálgatja a gépet, James pár lépéssel beéri…

- Na, mi van Jimmy, hát mégis játsszuk a hős szerepét?! – kérdem kihívóan és kiköpök oldalra. A motor feldübörög. Mindketten ráülnek. Eltorzul az arcom a dühtől, miközben felkiáltok. Nem! Azt már nem! Felnyomom magamat, de szükségem van pár másodpercre. A gép pedig elindul. Ez megadja nekem a végső löketet és mielőtt még teljesen rendbe jönnék, felpattanok és négykézlábra ereszkedve, nem törődve a lábamba hasító kegyetlen kínnal, üldözőbe veszem őket. Ha választanom kell a szenvedés és a között, hogy hagynám-e elfutni a prédát: a szenvedést választanám… Most is azt teszem. Futásom közben a lábamban futó idegek, izmok sosem gyógyulnak be teljesen – mire ismét megmozdítom a regenerálódó térdemet, egy elrugaszkodással újból csak rongálom őket… Lassú vagyok, túlságosan is lassú. Nem tehetek mást, muszáj megállnom. Remegek a dühtől, de tudom, hogy így nem lenne semmi értelme. Kinyújtom a lábaimat és szememet le sem veszem a távolodókról… Gyerünk már!

- Végre! – üvöltöm a kihalt utcának és felpattanok. Persze, már messze járnak. Bosszantóan messze. Egyetlen megoldás marad… odamegyek az egyik házhoz és karmaimat használva futok fel a pár emeletes épület tetejére, hogy aztán onnan elrugaszkodva ugorjak a következőre. A testvérem motorjának olyan jellegzetes a hangja, hogy már szinte bűn nem meghallani. Hát legyen… Fogócskázzunk?... – Jaj, James – sóhajtok fel és gyűlölködve mosolygok. – Kiskorunkban is mindig én nyertem… - Árnyként olvadok bele a házakba csak akkor leszek látható, ha ugrok, de az is csak egy pillanatig tart… Egy árnyék, aki a kanyarokat lerövidítve, nyílegyenesen halad Aya felé… Aki, mint tudjuk – már most halott.

by **Rozsomák** Kedd Feb. 21, 2012 8:57 pm

Victor először meg sem hallja halk, ám számára annál több fájdalommal járó próbálkozásait, s ezért komolyan aggódni kezd, hogy Aya kedvenc énekesének "Taste my Skin" című számát bátyja túlzottan szó szerint fogja venni, nem törődve vele, hogy hány tőrrel dekorálják ki közben az ádámcsutkáját. Láthatóan annyira ideges, hogy még híresen jó fülei ellenére is Aya hallja meg először amit mond, s bár kedve lenne azonnal rávágni, hogy: "Még szép, hogy neked cuncimókus!", mégsem teszi. Csupán ennyire tart tőle, hogy szegényből mindjárt macskaeledel lesz. Aztán, az utolsó pillanatban Vic végre valahára megfordul, s kidudorodó idegei egész hegyvonulatokat rajzolnak homlokára, ami azzal jár, hogy Logan szélesen elvigyorodik, pontosan tudja, milyen idegesítően.
-Téged pamacs! - Kacag fel, majd bukik le, mielőtt sokadszorra teríthetné le őt az a dúvad fivére. Helyzet kicsit emlékezteti arra, amikor gyermekkorukban - szó szerint másfél évszázaddal ezelőtt - fogócskáztak, de persze Victor sokkal gyorsabb volt, ezért néha belé bújt a kisördög, s az utolsó pillanatban leguggolt, mielőtt elkaphatta volna. Most is ugyanaz történt, igaz a gyermekkori emlék nem volt ennyire véres, és orrba is csak véletlenül rúgta őt...legalábbis ezt gyanítja.
-Gyere! - Kiált Aya-ra, de csak az illúzió kedvéért, hisz ezzel egy időben már rántja is magával, és ülteti maga mögé a motoron. Néhány tekerés, és a járgány felbőg, majd mint egy megvadult táltos paripa, hátsó kerékre ágaskodva indul meg, pár másodperccel később pedig megszegi az összes létező sebességkorlátozást, amit szárnyak nélkül meg lehet.
-Van még fegyvered? - Szól hátra, ugyanis végtelen optimizmusa nem engedi, hogy abba a hitbe ringassa magát, hogy ezzel vége van, ó nem! Bár nem látja őt, pontosan tudja, hogy valahol itt ólálkodik. A hidak felé veszi az irányt ezért, mert ott talán le tudja rázni, de hogy utána hova mennek, az még rejtély a számára. A Xavierbe tuti nem követné, csak éppen...mi van, ha mégis? Bármennyire is rühelli azt a helyet, ilyet nem tehet velük...de akkor mégis hova?
-Ugye most már rájöttél, kihez beszéltem az előbb - kérdi a belé kapaszkodó vöröskét - Cicám?
Szeme sarkából a háztetőket figyeli. Ettől a nyavalyás zajládától nem hallja ellenségét közeledni, a sötétben pedig nem látja, de tudja, hogy ott van valahol, mint valami lidérces álom, amitől képtelenség szabadulni. Jó pár rendőr felfedezi természetesen ámokfutását, páran üldözőbe is veszik, de a zsúfolt utakon a motorbicikli egyenlőre túl nagy előnyben van velük szemben, szóval kicsi az esélye még, hogy rács mögött töltse az éjszakát. Ugyanakkor, egyeseknek lehet ez nem is volna olyan borzasztó, de legalábbis nem ez a legrosszabb, ahogy alakulhat az esélyük ugye...

by **Aya Caine** Kedd Feb. 21, 2012 10:15 pm

-Talán nem kifejezetten jó ötlet, hogy segget csinálsz a szádból! - förmedtem Loganre, ahogy nagy, sebes léptekkel közeledett felém. - Mi a francért kell még hergelni?! Akkora idióta vagy...
A szitkokat, amik még az eszembe jutottak nem tudtam a fejéhez vágni (pedig milyen frappánsak voltak!), mivel elhaladtában derékon ragadott, és felhajított maga mögé a motorjára.
-Hé! - kapálóztam, igaz hasztalanul, mivel törött karokkal, felhasított lábbal meglehetősen korlátozottak voltak a lehetőségeim. - Mit művelsz? Még csak most kezdek belejönni. Na! Még nem végeztem vele!
Persze beszélhettem én neki. A motor felbőgött, a kerekek nekilódultak, én pedig még épp idejében öleltem át a derekát, nehogy hátraessek. A következő pillanatban azonban már fel is sikoltottam a fájdalomtól, hiszen a karjaim ennél sokkal kevesebbért is kinyírtak volna, ha ők dirigáltak volna. De nem nagyon örültem volna, ha Logan ennyire biztos lehetett volna benne, micsoda kínokat kellett kiállnom, ezért a kiáltásomat félúton válasszá ferdítettem:
-... ÁÁÁÁÁÁÁÁT persze, hogy van nálam fegyver, mégis minek nézel te engem?!
Eddig lényegében könyökkel kapaszkodtam, hogy sérült alkarjaimat kíméljem, ez viszont mindenképpen csak rövidebb távú megoldás lehetett. A véleményem szerint végtelenül hülye és/mert felesleges kérdése a fegyvereimről viszont adott egy talán használható ötletet. Ebben a pózban perceket sem bírtam volna ki, ezen kívül teljesen ki lettünk volna szolgáltatva Victor lassúságának, de nagy ostobaság lett volna az ellenfél gyengeségére apellálni.
Ebből kiindulva egy hosszabb, megszakítások nélküli szakaszon kapaszkodónak beleharaptam Logan hátába (eredetileg csak a pólójába szándékoztam, de aztán meghallottam a ,,cicázását", úgyhogy inkább még mélyebbre süllyesztettem a fogaimat).
Helyzetemet ily módon valamelyest stabilizálva felrántottam mindkét lábamat guggoló helyzetbe, aztán megpördültem, előre hasaltam, a lábaimat hátranyújtottam, és azokkal öleltem át Logan derekát. Hogy több helyem legyen, annyira hátrahúzódtam amennyire csak tudtam, de még így is elég kényelmetlen volt, a hasizmaimat erős próbának kellett kitennem, hogy a helyemen maradjak.
Így azonban nem csupán a leesésem esélyeit csökkentettem, de két pisztolyomat előhúzva fedezni is tudtam magunkat. Két rendőrautó máris üldözőbe vett minket. Pillanatnyi célzás után kilőttem a kerekeiket, ami azonnali kacsázást, aztán hirtelen megállást eredményezett a részükről. Kettő kilőve, bár a hangokból ítélve, volt még erősítés.
Mindeközben körbe-körbe kémleltem az utcákat, amiken végig robogtunk, hogy mikor látom meg a minket követő Victort.

by **Victor Creed** Szer. Feb. 22, 2012 3:27 pm

Sok minden hajt egyszerre. A csontjaim, az izmaim, az inak, az idegek… Rengeteg testrész, amik nem kopnak, nem gyengülnek és nem halnak el, még ha az idő is kezdi ki őket. Örökké szolgálnak engem… örökké ölnek másokat. De egyik sem érne semmit, ha nem lenne meg mellette az elhatározás, a kitartás és az akarat… Céltudatos makacsság, amivel szagolom a levegőt és hallgatom a zajokat. Néhány ugrásnál megreccsen a túlságosan ívbe hajlított hátam, a bokám kimegy a helyéről, az ujjaim ijesztően fordulnak ki. Sietek. Feszegetem a tűréshatáromat és a sebességemet, de a fájdalomra egyetlen válasz létezik: összeszorított fogak, felmordulás, tűrés… Zsákmány elhagyása?! Dühösen morgok. Soha!

A rendőrautók szirénái élesen hasítanak a fülembe és párszor még a dübörgő motort is elnyomják, aminek nem örülök. A hihetetlenül gyenge vér illatára nem támaszkodhatok állandóan, szóval, ha ez továbbra is így megy, kénytelen vagyok vaktában üldözni őket… Amire nem kerül sor, mert pár házzal arrébb pisztolylövések dörrennek fel az éjszakában, majd a szirénákhoz tartozó központok lassulnak. Megállították a kocsikat? Remek - mosolygok szadista ábrázattal. A motorzaj újra felerősödik. Megvagytok...

A segítséget örömmel veszem, ráadásul a kanyargós utcák csak nekem kedveznek. Könnyedén ugrálok tovább, párszor felszisszenve, mikor egy élesebb kín kerít a hatalmába, de nem lassítok le. A távolról felcsendülő újabb zenebonával még nem törődöm, igyekszem kihasználni a motor erősödő hangját, ami… Fellesek a közeledő hídra és idegesen morgok egyet. Szóval Jimmy, a menekülést választja… Bár, mit is vártam tőle: védekezés vagy menekülés – mindkettő specialistája a testvérem. Gyorsabb fokozatra kapcsolok, a vállam és a lábam már szinte kiugrik a helyéről, olyan megfeszített tempóban próbálom beérni őket… De tudom jól, nem hiába hozok áldozatot…

És pár perc után, mintha az élet akarna engem igazolni, lehagyom őket! Végre eljön az alkalom, amire vártam! Átrepülök a fejük felett és mikor tovább kanyarognak az egy irányú úton, én várom őket az egyenes részénél... Nagyban lihegve, de elégedetten mosolyogva. Az út közepén, kieresztett karmokkal, kissé remegő lábakkal és hevesen dobogó szívvel. A közeli házak kihaltak, lámpa is csak néhány pislákol, a messziről jövő zajok, pedig békésen távol maradnak tőlünk. A jutalmamra gondolok. Jimmy elverésére, Aya megölésére… Bár, a mostani állapotomban, azért már kezdek tartani az öcsémtől. Lefárasztott a hajsza, de ezt nem mutatom feléjük. Ostoba lennék! Egyetlen rossz mozdulat és az öcsém a vérszomjas, mámoros vigyoromon átlátva tudni fogja mi az igazság… És az igazság az, hogy ha nem pihenek pár percet, akkor Aya "csak" félholtan fogja elhagyni a terepet... de elhagyja.

Lefékeznek, mikor meglátnak és pár másodpercig csak farkasszemet nézek James-el, aki az utca túloldalán gondolkozik. Néha felerősödik a dübörgés, ahogy keze a kormányon mozog. A bosszúságot és dühöt látok a tekintetében... Jimmy, mire készülsz? Kihívóan felemelkedik az egyik szemöldököm és pofátlanul vigyorgok. Mindegy is, sok lehetősége nem maradt, bármin is törje azt a kemény fejét. Vagy nekem ront egyedül vagy a motorral fog elütni… vagy talán még meglephetem valami kedves mozdulattal...

by **Rozsomák** Szer. Feb. 22, 2012 9:23 pm

-Még hergelni? - Kérdi derűsen, ahogy felpakolja a csaj a motor ülésére. - Már vagy 20 éve rühelljük egymást, kétlem, hogy ezt tudnám még fokozni. - Na persze, ez nem jelenti azt, hogy meg sem próbálja. Miközben megsarkantyúzza a fémparipát, hátra fordul bátyja felé, s arra a vádra felelve, hogy hőst játszana, felmutatja öklét, melyből még mindig kiáll a 3 karom, aztán visszahúzza a két szélsőt. Ezt követően magára hagyja őt, a leamortizált rendelő romjai közt.

A menekülés jól megy, túl jól! Az egyetlen dolog ami nem tettszik neki az, ahogy rakománya nem tudja megállni, hogy ne tegyen kárt a rendőri erőkben, akik természetesen már így is nagy rajongói a párosnak, meg úgy általában a mutánsoknak. Röstelli, de a ma éjszaka sajnos nem fog ezen javítani, sőt.
-Abbahagynád? ŐKET le tudom rázni!
Mielőtt Aya rákérdezhetne, hogy miért, ki az akit nem, már meg is jeleik előttük Kardfog. Az út közepén áll, elszánt, pofátlan vigyorral a képén, melyet legszívesebben sarokcsiszolóval cirógatva, amíg a közeli atomerőműből ki nem fogy a szufla.Megállítja a motorját, és így néz farkasszemet az útjában álló férfival. Vissza nem fordulhat, hisz ennyi ideig még egy aranyhal is emlékezne rá, mit tettek ellene, a zsaruk pedig biztosan nem felejtenek el egy harley-s manust, akibe lábbal kapaszkodik a vörös hajú barátnője, miközben hátrafelé lövöldözget.
-Sosem tudod mikor kell feladni igaz? - Kérdi szemrehányón. Nem beszél valami hangosan, de tudja, hogy Vic még így is hallja őt. - Legalább ebben az egyben hasonlítunk.
Előre dől, s kivicsorítja teljes fogsorát. Korán sem olyan ijesztő, mint az útjában álló szőrmóké, de a célnak megfelel. Finoman gázt ad, csak hogy felbőgjön a motor, majd megint, és megint. Hogy mi a célja ennek az egész színjátéknak? Nos, egyrészt marha látványos, és vagány dolog, ahogy a párbaj előtt felállnak egymással szemben, de legfőképpen azért teszi, hogy ne hallják a közeledő szirénákat, melyek gazdái még mindig nem tettek le arról, hogy beérjék őket.
-Remélem olyan kemény a segged, amilyennek éreztem - szól hátra, s lelöki maga mögül Aya-t, ezt követően pedig gázt ad, s teljes sebességgel hajt Kardfog felé, azzal a céllal, hogy frontálisan beleütközzön. Karmait is kiengedi, hogy ha félre próbálna ugrani előle, meg tudja karcolni a testvérét, nehogy oda érjen a vöröskéhez, mielőtt a mentők, és a rendőrök tennék.
~Remélem beválik...~

by **Aya Caine** Csüt. Feb. 23, 2012 12:10 pm

-Nem hagynám abba! - kiabáltam vissza Logan szavaira. - Előbb-utóbb elkezdenek lőni ránk, te barom, és te lehet, hogy túlélnéd, én biztos, hogy nem. Úgyhogy kussolj, és az utat figyeld!
Nagyon nehéz volt tartanom magam, és ezen csak nehezített Logan folyamatos kacskaringózása. Az oka ugyan nyilvánvaló volt, de attól még majd kiszakadt a lábam a helyéről, a has- és hátizmaim már üvöltöttek egy kis lazításért, a karjaimat már alig tudtam tartani, szóval igazán örültem volna neki, ha végre véget érne a hajsza.
Mintha csak a kívánságomat akarta volna valaki nagyon morbid módon valóra váltani észrevettem valamit mögöttünk. Valami közeledett. Nagyon sebesen. Nagyon furcsa mozgással. Ahogy körvonalazódott az alakja, felismertem benne Victort. Négykézlábra görnyedve loholt utánunk, időnként a járdát, úttestet felváltva az épületek falaival. Tempója, mozgása rémisztő volt.
-Csak ennyit bír ez a csotrogány? - üvöltöttem hátra Logannek, és figyelmeztetően mellbe rúgtam a sarkammal.
Aztán jókora árnyék borult ránk, ahogy Victor elsuhant felettünk. Nem láttam, mi történik elől, de Logan hamarosan lefékezett, úgyhogy nem volt nagy kunszt kitalálni.
-Mit akarsz te a seggemtől... Hé!
Fájdalmas puffanással érkeztem a földre még néhány zúzódást bekapva. Szitkozódva, port köpködve egyenesedtem fel. Ekkorra Logan máris dübörgött Victor felé oldalra feszített pengékkel, hogy még választhasson is: gázolás vagy felnégyelés.
Megpróbáltam félrehúzódni, hogy valami támaszt keressek magamnak. Meggyötört, kimerült testem vadul tiltakozott még az ötlet ellen is, hogy beszálljak a küzdelembe. Én már nem akartam mást, csak valami orvost, aki összefércel, aztán keresni valami motelt, ahol meghúzhatom magam távol ettől a két eszelőstől.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 25, 2012 12:06 am

James kérdésére csak halkan felkuncogok és mindent tudóan mosolygok.

- A véremben van öcskös – válaszolom ugyanolyan hangerővel és az ujjaim megrezdülnek, ahogy pattanásig feszült idegekkel várom a közeledését. Aya földre esésére megcsillan a szemem… Tökéletes! Jimmy, még a végén neked köszönhetem, hogy itt és most megölöm. Kifejezetten örülök, hogy a kiscsaj lekerül a motorról... Aztán csak elindul és a testvérem vicsorára, (amiről egy agyvérzéshez közel álló pincsikutya jut az eszembe) én is csak egy vicsorral válaszolok. Kabátomat kisöpröm magam elől és berogyasztott lábakkal várom a megfelelő pillanatot. Közeledik – némán várok és a megjelennek a fáradtság első jelei: izzadt homlok, gyors lélegzetvétel, megremegő kezek… A motor egyre gyorsabb… Gyerünk… Az utolsó másodpercekben lélegezni is elfelejtek és… b@szki!

Bosszús grimaszba torzul az arcom, ahogy karmait kiengedi, de már nem marad időm változtatni a terven. Előrelendülök, amikor kevesebb, minta tíz méter van köztünk és négykézlábra ereszkedve, nekirontok a motornak… Természetesen nem vagyok olyan ostoba, hogy hagyjam elüttetni magamat. Nem… Akárhogy próbálok a földhöz lapulni, James adamantium karmai megtalálnak és mélyen hasítanak belém. Először a fél arcomba, aztán a vállamba, az oldalamba és a combomba. Felkiáltok, de akkor is kinyújtom a kezemet. Nem állok le! Azt az egyet sosem teszem! Karmaim az első gumit célozzák, aztán végig akarom szántani a motor oldalát és a hátsó kereket is kezelésbe venni. Gyönyörű bukás és Jimmy, egy percnyi hatástalanítása… talán meglesz…

Ha a motor megpördül a levegőben, de legalább az öcsémet maga alá temeti, egyre inkább szuszogva indulok a távol, összeesni készülő lány felé. Meg fogom ölni, ha előtte meg is kell halnom, hát legyen! Párszor négykézlábra rogyok, hátha úgy gyorsabb, aztán bicegve folytatom a lány felé az utamat. Tekintetemet sosem veszem le róla… Céltudatosan megyek, összeszorított fogakkal, remegő végtagokkal.

- Csak tudnám miért véd ennyire egy ekkora szajhát – motyogom az orrom alatt.

by **Rozsomák** Szomb. Feb. 25, 2012 1:40 am

Észveszejtő sebességgel közelednek egymás felé, a számtalan ló erejével bíró, hagosan bömbölő szörnyeteg, és vele szemben a motor aminek hátán Logan ül!Ellensége mosolyát még az éjszakai fényben is kiszúrta - igaz ebben az agyonvilágított városban ez annyira nem nagy dolog - mikor ledobta a lányt. Had örüljön csak, nemsokára nagyon-nagyon fájni fog neki! Na persze, számolt azzal, hogy a motorját be kell majd áldoznia a nemes cél érdekében, így természetesen oldalra dől, s úgy tartja ki karmait - nagyjából ahogy a lovasok szoktak oldalt hajolni, ha le akarnak csapni valakit kardjukkal - s vágja át Victor pár fontosabb szervét. Ellensége karmai előtte azonban durrdefektet okoznak első kerekén, majd szikrázva szántják végig a paripa oldalát, mely csak azért nem borul oldalra rögtön, mert a rá nehézkedő 130 kilós ember igencsak lehúzza. A karmok Rozsomák lábát is eltalálják, felszaggatva bőrét, és nadrágját, de ez semmi ahhoz képest, amint másodpercekkel később kell kiállnia, miután teste lepattan bátyjáról, majd tovább kacsázik az aszfalton járgánya után, mely sikítva súrlódik a járda felé, további szikrákat szórva minden irányba, néhány méter után azonban teste nem pattog tovább, csak csúszik, azt azonban könnyedén - ha nem fájdalommentesen - fékezi meg azzal, hogy karmait az mélyen az útba döfi, hat 2 méter hosszú, nagyjából párhuzamos vonalat vágva pályája mentén. A benzinfüst, és az általános szmog mellett éget húsz szaga is szennyezi a levegőt, igaz ezt csak a testvérek érezhetik, nekik azonban teljesen megtelik vele az orruk. Lassan tápászkodik fel, ökleivel megtámasztva testét, s közben ha van olyan, aki rá figyel, láthatja, ahogy bőre apránként kúszik vissza testére, ő pedig kimért terminátorléptekkel indul meg karfog felé. A karambol nem tett benne igazi kárt, hisz csontjai olyan kemények, hogy ahol becsapódott még az út repedt meg, mint valami rossz viccben. Ahogy beéri a négykézláb előre törő Victort, nagyot tapos a férfi bokájára, ketté törve azt, persze csak akkor, ha ki tudja használni a rá oly jellemző, dühe által keltett csőlátását.
-Azért, mert téged idegesít! - Feleli fölényesen vigyorogva a kérdésre, melyet tíz másodperce fújt éles füleibe a szél. - És ez engem szórakoztat!
Ahogy ott áll, meztelen felsőtesttel, kivont karmokkal, és cafatokra szakadt, véres farmernadrágban ellensége fölött, mintha még a levegő is megdermedne körülötte. Most az egyszer tényleg elég ádáznak tűnik ahhoz, hogy Kardfog az öccsének nevezhesse őt...

by **Aya Caine** Szomb. Feb. 25, 2012 5:50 pm

Távolabbról, egy lámpaoszlopnak dőlve ücsörögve néztem, ahogy a két fivér egymásnak esett. Victor jól láthatóan vadállatra emlékeztető mozgásában bízva, amivel sikerült is utolérnie, türelmesen, higgadtan várta, hogy Logan megközelítse a motorral. Az arcán átsuhanó düh, ahogy le kellett mondania a sima kikerülő manőverről, még én is tisztán láttam, de sajnos még így is viszonylag jól vette a más számára biztosan halálos kimenetelű akadályt, amit az öccse állított neki.
Logan hamarosan kénytelen volt bedobni a mociját a közösbe, mivel egy-két ügyes mozdulat Victortól, és máris legfeljebb fedezéknek lehetett volna felhasználni egy tűzharcban, esetleg nehezéknek, ha lenne olyan, aki képes elhajítani valaki felé.
~Béna! Még egy motorra sem tud vigyázni! Jobb is, hogy önregenerál, különben az első öt percét se élné túl egy küzdelemnek!~
Annyi azért a védelmére legyen mondva, hogy egészen hatékonyan tudta lefoglalni Victort, aki egyre rosszabb bőrben volt, de valamiért még így is tovább erőlködött, hogy talpon tudjon maradni, és közelebb jönni hozzám, félreérthetetlen szándékkal.
Ne már, valahogy biztos meg lehet ölni, olyan nincs, hogy nem, ha van Isten...
-Szegény, gyermekem! Engedd, hogy segítsek!
Megzavarodva néztem fel. Zavarom csak még tovább fokozódott, ahogy egy jóságos mosolyú, aggódó tekintetű apácán akadt meg a pillantásom, aki segítőkészen nyújtotta felém törékeny, hófehér kezeit. Életemben talán először fordult elő velem, hogy úgy elképedtem a helyzet abszurditásán, hogy pár másodpercig meg se tudtam szólalni.
Aztán az ijesztően közeledő gyanús hangokra oldalra kaptam a fejem. Victor nem sok jót ígérő, lángoló tekintetett lépdelt felém szánalmas állapotban, de valahogy mintha még a pórusaiból is halált lövellt volna ki.
-El innen! - mordultam rá az apácára. Még csak az kell, hogy nagy jóságában itt haljon meg!
Az egy kicsit megszeppent, de azért rendíthetetlen jószívűséggel jött hozzám közelebb.
-Kedves gyermekem, gyere velem, bekötözöm a sebeidet, és...
-Azt mondtam, húzzon innen! - ordítottam rá, és rászegeztem a pisztolyomat.
Gondoltam inkább az én üres fenyegetésemtől ijedjen halálra, mint mondjuk Victor karmaitól a hasában. Ezzel persze csak én voltam tisztában.
-A pokolra jutsz, ördögi démonfajzat! - visította, majd sarkon fordult, és végre elkotródott.
-Na tessék, így legyen jó fej az ember! - dünnyögtem.
Visszafordulva a két állat felé azonban akadt jobb dolgom is, amin zsörtölődhettem. Mondjuk, hogy mit keresett Victor ennyire közel hozzám. Vagy, hogy tényleg annyira remegett-e egész testében, vagy csak a reményeim űztek gonosz tréfát velem. Vagy, hogy jól hallottam-e azt a bizonyos szót, amivel aligha Logant akarta megtisztelni. Elképzelhető volt, hogy tévedek, és nem is azt mondta, nem értettem teljesen tisztán, de mivel ez táplálta leginkább a dühömet, ennél a megoldásnál maradtam.
Leadtam pár lövést oda, ahol Logan is megsebesítette, hogy még jobban elmélyítsem a sérüléseit, majd kihasználva lépéshez lendülő kezeinek emelkedését, becéloztam az utolsó két dobócsillagommal, hosszabb ideig, mint szoktam, mivel elég nehéz célpontot választottam. Mindkét keze felé repült egy-egy gyilkos apró penge, majd két mutatóujja karma alá fúródott a puha húsba.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 25, 2012 7:44 pm

A friss hús szaga keveredik az égettével, az orromba küldött információktól szinte már zsong a fejem. Vér, gyűlölet, Jimmy, Aya és… egy apáca?! Megrázom a fejemet, de nem a fáradtság játszik velem. Ismét négykézlábra ereszkedem, vészesen fogy a távolság köztem és a félholt prédám között. A beleim, úgy ahogy a helyükre kerülnek, de nem kell hátrafordulnom ahhoz, hogy tudjam, ez most édeskevés lesz James ellen. Hallom a lépteit, miközben néhányat ugrok, hátha gyorsabban végezhetek a lánnyal. Már nem érdekel a kínja… Egy gyors mozdulat és annyi. Vége. A halált akarom a közelében és azt, hogy bűnhődjön. Leginkább lassan eljátszanék vele, de most erre nincs idő. Kiirtanám belőle a dühét, hogy csak a szenvedése maradjon meg… És még talán az apácával is történhetne pár dolog, mielőtt… köh… megtér az Urához…

A vér dobol a fülemben, miközben egyre nagyobb lendülettel haladok a célpontom felé. Meg fogom ölni! A szívét fogom megenni vacsorára, miközben felette nevetve gyalázom meg a testét! Fájdalmamban halkan felvonyítok, ami félúton morgássá alakul, mikor ismét hibázom. Elfeledkezem egy igen lényeges dologról… vagyis az öcsémről. Egy gyors mozdulattal töri darabokra a bokámat és felettem áll azzal az idegesítő vigyorával. Mondandójára kivillantom a fogaimat.

- James, takarodj az utamból – sziszegem. – Nagyon jól tudod, hogy mi lesz a vége. - Dühös és egész lényéből sugárzik valami. Valami, mit olyan jól ismerek. Ismét megvillant egy kicsit abból, ami engem állandóan ural. Vadállat… Ösztönlény. Ahogy végigmérem elégedetten morranok fel, aztán már ki is söpröm a lába alól a talajt. Vagyis söpörném, ha a golyók nem roncsolnák tovább a bokámat. Belefúródnak a húsba és jól megvetik magukat a szilánkokra tört csontok között. – A rohadt anyádat, te kis k*rva! – kiáltok fel és a méreg, ami elönt, új lendületet ad. Hasra fordulás közben megtámaszkodom a két tenyeremen és az ép lábamon. Lábamat és karomat is kinyújtom, a bénán lógó véres cafattal pedig pofán vágom a testvéremet. Aztán a mozdulatot folytatom, nem állok le. Ó, nem ahhoz már túlságosan is átlendültem azon a bizonyos ponton. Könnyedén, lököm fel magamat és ismét fordulok, hogy szembe legyek az öcsémmel. A lendületet tovább használva hasítom fel a karmaimmal a mellkasát és egy kissé a torka alsó részét, hogy aztán még egyszer belerúgjak, hogy eltávolodjon tőlem, jobb esetben elessen és elterüljön a földön. Nagyjából két másodpercembe kerül és már el is rugaszkodom az öcsémről, hogy a lány felé vessem magamat. Nagyban kapkodom a levegőt, légszomjam van és az izmaim égnek a megerőltetéstől, de az adrenalin szépen dolgozik. Az agyamban megjelenik a köd és most már csak tényleg Aya létezik.

- El az utamból! – kiáltok fel artikulálatlanul. Ez mindenkinek szól, aki valaha meg akart vagy meg fog akadályozni! Engem nem lehet megállítani! Főleg nem egy ilyen cafka fog! Az egyik dobócsillag az ujjamba, a másik pedig a csuklómba fúródik. Nem vagyok olyan gyors, hogy elkerüljem őket. Fájdalmasan vonyítok fel ismét és mivel már a kezeimet sem tudom használni, egy lábon ugrálva, néha rátámaszkodva a csonkra teszem meg azt a pár métert. És elérem…

A karja után kapok, karmaim kiengedve, hogy még egy sima mozdulattal is annyi sebet ejtsek rajta, amennyit tudok. Ha sikerül magamhoz rántom, beleharapok a vállába, eltörve az összes csontját, ami még ép benne. Szinte kétségbeesetten marok bele, hogy minél hamarabb vége legyen. Még nem jut el az agyamig, mert túl dühös vagyok, de tudom… érzékenyebb helyen kellett volna megharapnom, hogy tényleg vége legyen… De még nem bírom felfogni, egyedül annak örülök, hogy a kezeim között van és pusztítom.

//Köszönöm a játékot! Very Happy

//

by **Adam Windsor** Hétf. Feb. 27, 2012 5:31 pm

- Alapvetően is bízni szoktam az orvosokban egészségügyi kérdésekben dr Harlow - feleltem őszintén, mikor ujja hegyével bátorítóan megpöccintette a fejem tetejét.
A zsebben utazás a doktornővel már szinte rutinnak számított. Jobb híján elfészkeltem magam a kabátzsebben és nagyon reméltem nem változom majd egyszer csak vissza szintén kontrollálatlanul, vagy ha igen, akkor legalább nem közönség előtt, a ruhadarabot majd kifizetem. Na de ez nagyon úgy néz ki, hogy csak vágyálom marad...
Megérkeztünk valahová, mert a ringatózás megállt és hamarosan éreztem a testemre kulcsolódó ujjakat, amelyek kiemeltek eddigi kis "fészkemből", majd egy íróasztal tetejére helyeztek, amelynél helyet foglalt a doktornő is.

by **Lynn Harlow** Hétf. Feb. 27, 2012 6:08 pm

Felpakoltam az asztalomra, és felkattintottam a kislámpát. Aztán eszembe jutott, hogy ő ettől még a végén megvakul, úgyhogy gyorsan ráborítottam egy kendőt, hogy tompítsa az éles fényt. A vizsgálóasztalt felesleges lett volna most igénybe venni, hiszen apró termetével elveszett volna rajta. Így azonban én is kényelmesen helyet foglalhattam.
-Szóval pontosan, mi is a panasza? Mije fájt? Mit érzett?
Ízületi és mellkasi fájdalom, izzadás, sípoló tüdő, légszomj. Mikor a végére ért, bólintottam.
-Igen, a gyanúja nem alaptalan, ez valószínűleg egy előrehaladott influenza lesz, rosszabb esetben is tüdőgyulladás. Azt azért megkérdezném, hogy kitette-e magát fokozott, esetleg szokatlan veszélyeknek. Tehát dohányzik-e, járt-e Afrikában a közelmúltban, ilyenekre gondolok, mert akkor a rákot és a tbc-t se zárhatjuk ki.
Hátralendültem a gurulós székemmel a tárolószekrény felé, amiből előhúztam egy lázmérőt. Utána visszagurultam Adamhez. Ott egy kicsit tanácstalanul néztem rá egy darabig.
-Azt hiszem... meg kell, hogy kérjem, vegye le a ruháját - az alsónadrág persze maradhat - és... - Függőlegesen az asztalra állítottam a lázmérőt középtájt tartva, nehogy eldőljön -... ne haragudjon, de ölelje magához amilyen szorosan csak tudja. Nagyon fontos megmérnem a testhőjét, de nincsenek ilyen kicsi eszközeim.
Közben a szabad kezemmel az íróasztal fiókból előhúztam műanyag szemüveget, aminek az aljára két kicsi kör alakú nagyítólencse volt illesztve. Akkor szoktam ezt használni, amikor például apró üvegszilánkot, esetleg szálkát kellett eltávolítanom valakiből. Most azonban másra kellett.
Olyan közel hajoltam hozzá, amit talán még nem tartott sértőnek.
-Kérem, nyissa nagyra a száját, és mondja, hogy ,,Á"!

by **Adam Windsor** Hétf. Feb. 27, 2012 6:19 pm

- Hagyja csak a lámpát, ha segít doktornő, nem érzékeny a szemem a fényre jobban mint normál alakomban - vetettem fel, mikor letompította a fényét, volt egy erős gyanúm, hogy nem ártana neki a vizsgálatokhoz. Felsoroltam a tüneteket, a válasza hallatán viszont megrebbent a szemem: - Előre haladott? Hát ez furcsa, eddig semmit sem éreztem. Szokatlan veszélyek? Nos magamhoz képest nem, nem mondanám... Igen, dohányzom, több mint tíz éve, rendszeresen, erős cigarettát szívok, napi 10-15 szálat. A közelmúlt mit takar? Öt évvel ezelőtt tértem haza egy egy éves frontszolgálatról Szomáliából, előtte az összes szükséges védőoltást amit a sereg csak megítél megkaptam, utána hónapokig szoros orvosi felügyelet alatt álltam a mutáns mivoltom okán, több száz vizsgálatot végeztek rajtam az összes a térségben regisztrált betegségre is az elmúlt húsz évből - ráztam a fejem.
Utasítása szerint habozás nélkül levettem a ruháimat, majd, bármilyen furcsán is hatott megöleltem a lázmérő végét, igyekezve hogy teljesen átöleljem. Hát... ilyen táncpartnerem sem volt még így átgondolva. Közben felvetettem:
- Voltam influenzás az elmúlt években, de a képességemre még sosem hatott ki a dolog - mondtam a doktornőnek bizonytalanul.
Amikor fölém hajolt nem tudtam megállni, de elvigyorodtam, kicsit olyan volt, na jó sokkal szebb és nem olyan egyszínű verzióban mint a Gyűrűk ura című borzalom hatalmas szeme felettem, majd kérés szerint kitátottam a számat.

by Ajánlott tartalom