dr Adam Windsor hálószobája

Próbáltam minden szót megragasztani a tudatomban és értelmezni. Logikus elrendezésnek tűnik. Tehát azért nézi mindig mindenki azokat a fura korongokat.
-Azt hiszem értem. Azok a mutogatós korongok szolgálnak az idő mutatására? Mint a napóra?
Ütötte fel a fejemben a felismerés. Oda libegtem Adamhez és szemügyre vételeztem az összefirkált lapokat.
-Nem, önszorgalomból néha bementem a könyvtárba hátha sikerül, meg mások fejében láttam némelyik karakter mit jelent de sosem sikerült megértenem. Gazdáim nem igazán törődtek az ilyesmivel.
Ecseteltem az olvasáshoz való viszonyomat. Majd minden figyelmemet rá és a lapokra szegeztem.

Bólintottam:
- Nagyszerű megfigyelés - mosolyodtam el. - A napóra leképzése gyakorlatilag ez is, csak nincs hozzá szükség a napra, ezt egy ügyes kis szerkezet működteti - mutattam meg a saját karórámat.
Felsóhajtottam:
- Nos azt hiszem meglesz Nayar kisasszony egyik házi feladata, amíg megtanítja Önt az alapokra - nevettem el magam. - Mert erre most nem lesz időnk, de ha részleteiben meg akarja ismerni a világot, akkor annak legoptimálisabb módja az olvasás lesz. Rengeteg tudás fekszik ezekben a könyvekben - intettem a polc felé.
Fújtam egyet majd lassan belekezdtem:
- Nos... Dzsin, azt hiszem kezdjük onnan, hogy elmondom ki vagyok én. Megpróbálom ezt az Ön által ismert történelmi korra tükrözni egyúttal, hogy lássuk mennyire megy majd az ilyesmi - javasoltam. - Én egy katonacsaládból származom. A felmenőim mindannyian katonatisztek voltak, olyanok, akik egyszerre 200.000 harcost szólíthattak a csatába. Az Ön korszakára lefordítva ez olyasmi, mint mondjuk a vezír egyik helyettese. Egy-egy hadsereg parancsnoka. Én magam is szolgáltam, harcoltam is. Fiatal korom miatt én még csak 100 harcost vezényeltem, olyasmi rang ez... hmm... nagyjából mint a dzsadura. Mint egy kapitány. Most béke van, most tanítok. Ez egy különleges iskola, ami arra hivatott, hogy minden más tudomány mellett a különleges tehetségeket, mint amilyen Nayar kisasszonynak is van a tökélyre fejlessze. Mondjuk, hogy íjász katona voltam, bár már nem ezt a fegyvert használjuk, hanem az úgynevezett puskát, de a lényege ugyanaz, gyalogos katona, aki távolról lő az ellenfelére. Nem Indiában vagyunk, de Nayar kisasszony ettől függetlenül indiai, csupán azért jött ide, mert itt taníttatja a családja, ugyanis ez a legnagyobb hírű ilyen jellegű iskola jelenleg - adtam egy nagyon gyors összefoglalót. - Én itt vezető mentor vagyok. Az iskola vezetőjének jobb keze, mikor nincs itt, akkor az iskola, a tanárok és a diákok minden dolgáért én vagyok a felelős. Nos, ha így próbáljuk meg, akkor Ön szerint valamivel egyszerűbb lesz megértenie az elhangzókat?

Hosszú, és talán lényegre törő elbeszélését már kissé nehezebb volt megértenem, de annyit biztosra leszűrtem belőle, hogy egy kivénhedt katona aki dicső hódítás helyett most az olyan nyomorultakon segít mint én. Talán jobb is hogy ott hagyta a pályát, nekem nem tűnik fiatalnak és csak 100 ember? Az gyorsan elfogy egy hadjáraton. A puska nevű íj... furcsa. Amikor erről a helyről beszélt mondhatni felcsillant a szemem és kiegészítette mamit ő elhallgatott. Kissé össze is kombináltam a fejemben a hallottakat.
-Amerika. Ez itt Amerika. Tehát akkor ha nincs itt a vezető akkor ön irányítja ezt az Amerikát?
Gondolok itt az épületre. Azt Sarah elfelejtette említeni, hogy az Amerika nem az épület hanem a kontinens.
-Azt hiszem kezdem érteni és ennek az Amerikának az a dolga, hogy Ratna-hoz hasonló uralkodó sarjakat megtanítsa vezetni?
Szalad el velem kissé a gyermeteg fantázia. Talán innen is érezhető, hogy gyerekként haltam meg.

Felsóhajtottam:
- Valamit félreértett azt hiszem - kezdtem kedvesen. - Amerika az nem az iskola, hanem az az ország, amelyben ez az épület áll. Amerika egy hatalmas sziget, nem sokkal az előtt fedezték fel, mielőtt az üvegbe zárták. Hatalmas méretű, jóval nagyobb, mint India, de sokkal kevesebben élnek itt, mint Nayar kisasszony hazájában.
Felsóhajtottam:
- India különleges eset manapság kedves Dzsin. A mai napig létezik a kasztrendszer, amit megszokhatott életében, de már nincs uralkodó. Tudja nagyjából a bebörtönzése környékén India háborút vesztett, részben belső árulás, részben más okok miatt és meghódoltatta az országot. Ez elég soká tartott, majdnem négyszáz évig, bár nem volt igazán békés uralom, India nemessége, olykor pedig az alsóbb néposztályok összefogása folyamatos lázadásokat szült, amit kegyetlen, véres megtorlások követtek. Végül nagyjából 60 éve feltűnt egy bölcs tanító - próbáltam körülírni. - A neve Gandhi. Ő... másképp látott a britek kiűzéséhez, ez kissé bonyolult, de had fogalmazzak úgy: szövetségeseket keresett, olyanokat, akik a hódítókkal nem voltak jó viszonyban. Végül ez vezetett oda, hogy a brittek feladták a megszállást és India újra szabad lett. De már nincs egyszemélyi vezetése. Nincs uralkodó. Úgy képzelje el, mintha a nemesi gyűlés kormányozná az országot. Amiben megállapodnak, azt már nem kell senkinek elfogadni, hanem azonnal törvény lesz belőle. Érti? - próbáltam körülírni. - Persze túlnyomórészt ezt a fajta gyűlést is nagyobb részt a leggazdagabbak alkotják. Egyébként a világ legtöbb országában már ez a megszokott rendszer, kevés helyen vannak még uralkodók.
Ezután rátértem a kérdése második felére:
.- Biztosítjuk azon ismereteket, amikre majd szüksége lesz a diákjainknak az életükben, de elsősorban mi az olyan képességeket csiszoljuk tökélyre, mint mondjuk Nayar kisasszony esetében az, hogy képes mások érzéseire hatni. Vagy a felmenői esetében amit Önnel kapcsolatban említett az állatokkal való beszéd lehetősége, vagy az elmével tárgyakra vagy lényekre hatás, ilyenek. Mondjuk úgy, hogy akik rendelkeznek ilyen, vagy ehhez hasonló képességgel, azok a mi iskolánkban tanulják meg a leggyorsabban ennek a tökéletesítését - vázoltam fel nagyjából.

-Vagy úgy...
Világosodok meg Amerika ás az iskola kapcsán. Így már érthetőbb a helyzet. Majdnem azon kezdtem el tanakodni miért nem hódítottuk meg e hatalmas szigetet. Biztos rengeteg nyersanyag leledzik rajta de hamarosan kiderült miért. Szeretet hazám belső viszályaira külső erő telepedett ami csak növelte a nyomást. Ami végül kiszökött és ismét talpra állította a hazám ezentúl már a nemesek gyűlésének az irányítása alatt. Ez a rendszer így felvázolva kimondottan szimpatikus volt, csak nagyon szokatlan. Ennek véletlenül hangot is adok: Furcsa...
Ezt követte az iskola szerepének további taglalása. Ami igazán megragadt az a kissé téves ismerete Nayar fiáról. No meg Ratna...
-Megengedi, hogy egy kicsit javítsak? Kailash, Nayar fia nem tudott beszélni az állatokkal, csupán apjához hasonlóan képes volt az akaratát ráerőltetni másokra. De csak élőlényekre. A nagy Nayar nyomába sem érhetett aki akár az élettelen homokot is táncra perdítette. Viszont lenne itt még valami...
Tartok egy kis szünetet és várom az engedélyt, hogy feltehessem a kérdést ami már régóta foglalkoztat.

Biccentettem:
- Azt el tudom képzelni, hogy furcsa ez Önnek - feleltem. - Igazából egy dolgot kell megértenie mindenképpen, ami leginkább minden változás alapja a társadalomban. Amikor Ön élt, akkoriban a legfontosabb a földek kiterjedése volt. A nemesek gazdagságának alapját hatalmas földjeik és a rajtuk lévő termények és jószágok biztosították. Manapság viszont jóval fontosabb az ipar és főképp a kereskedelem. Azok a nemesek, akik erre nem jöttek rá időben elszegényedtek és elvesztették a hatalmukat, míg mások felemelkedtek a semmiből. Bár nem váltak nemessé, de a szavuk ugyanolyan súlyúvá vált. Mondjuk, hogy ők a legmódosabb kereskedők és iparos céhek fejei. Ezen alapszik minden változás. Erre mindjárt rátérek, de előbb halljam, mi az ami foglalkoztatja? - kérdeztem mosolyogva, míg megjegyzésére vállat vontam: - Bocsánat, talán rosszul jegyeztem meg, amit Nayar kisasszony mondott a felmenőiről. Köszönöm a javítást.

A hallottakat meg nagyon nem értettem de elfogadtam, bármi is legyen az az ipar. A kereskedők már az én időmben is jól éltek. A környékünkön pedig mindenkinek volt hozzá érzéke. Ahogy kivettem szavaiból az akkori családok hatalmi viszonyai keveredtek. Tehát egy huszadrangú megrágott mazsola is beleszólhat az ország dolgaiba ha elég ügyes?
~Talán ez a Darrennevű méltó is lehet az Úrnőmhöz?
Ahogyan egy tehetségtelen nemes is lehet kiköpött mazsola. Ahogy szót kaptam összeszedtem gondolat foszlányaimat és szépen átültettem Adam tudatába.
-Említette, hogy az úrnő képes ezeket az úgynevezett Érzelmeket befolyásolni. Hogyan tehetnék ilyenre szert, hogy ne okozzak neki csalódást ismét?

Meglepetten meredtem pár pillanatig Dzsinre, majd nagyon lassan formáltam meg a gondolataimat:
- Ezek szerint Ön nem képes érzelmeket érezni? - kérdeztem meglepetten. Ha biztosított, hogy ez így van, akkor némi töprengésbe merültem, majd elgondolkodva kezdtem bele: - Azt hiszem, ennek talán köze lehet ahhoz, hogy jelenleg a testét csupán energia alkotja, amit a tiszta tudata vezérel. Talán mondjuk úgy kihunyt ez a fele a mentális valójának. Jelenleg csak a tiszta logika vezérli. Hmm... Ahhoz, hogy feltehető választ adjak nekem is kérdeznem kell - mondtam meg őszintén, - mert kevés a rendelkezésemre álló adat. Egyrészt, hogy kizárjuk a mentális betegség lehetőségét kérem emlékezzen vissza arra az időre, mikor még hús vér testben élt. Akkor voltak érzései? Hmm... Mondjuk... mondjuk... igen! Nayar kisasszony említette, hogy erőszakos halált halt. Mondja csak: félt akkor? Emlékezzen vissza, voltak-e olyan gondolatai akkor, amik nem ésszerűek, csupán arra irányulnak, hogy nem akarja, hogy ott legyen a veszélyforrás. Amik pusztán csak menekülésre vagy védekezésre sarkallják a puszta logika ellenében? - kérdeztem. Aztán miután ezen túlestünk feltettem a második releváns kérdést: - Felteszem ennyi szunnyadás alatt valamelyest eltompultak a képességei. Egykoron mikre volt képes? És akkoriban képes volt-e érezni?

Nem egészen értettem ezt az energia magyarázatot. A kérésre eleinte mozdulatlanul kerestem választ. Aztán szépen lassan magamba fordultam és egyre gyorsabban kezdtem áramlani egy kis gömb formájában egyre nagyobb fényt adva ki magamból ahogy kutakodtam az emlékeim között. Aztán egyszer csak felbomlott a gömb és visszaöltöttem lehető leg emberibb alakomat.
-Volt néhány olyan emlékem, amikor olyat tettem aminek nem látom értelmét. De nem tudom ez miért lényeges. Csupa felelőtlen tett. Nem értem miért futottam el. Ha megakartak ölni így is úgy is megtették volna.
Egykoron. Ismét felkutattam emlékeim legmélyebb zugait, kevésbé látványosan, mint az előbb.
-Hallottam azt is amit mások nem mondtak ki. Egy szó nélkül tudtam rávenni másokat kisebb nagyobb dolgokra. Egyszer egy pillanatra megdermesztettem egy szolgáló társamat. Dzsinként pedig képes voltam súlyos tárgyakat emelgetni de legutóbb ez nem sikerült. És akkoriban is tettem pár olyat ami botorságnak tűnik.

Érdeklődve hallgattam a történetet, néhányszor önkéntelenül egy bólintással kísérve az elhangzottakat:
- Igen, nagyjából azt hiszem jól sejtettem - mormoltam.
Amint befejezte sóhajtva belekezdtem:
- Nézze Dzsin, azok a látszólag illogikus cselekedetek amikre emlékszik az érzelmek hatására történtek. Vagyis egykor képes volt érezni - tártam szét a karjaim. - Az érzelmeknek az emberek esetében van haszna. Az érzelmek azok amik nem engedik hogy minden esetben a puszta logika szerint cselekedjünk, s olykor, mikor ellene megyünk a tényeknek, néha mégis meg is cáfoljuk azokat. Az embernek szüksége van az érzelmeire, ez túlélése egyik kulcsa. Ha például félelmet vagy haragot érzünk, akkor az agyunk olyan ingereket küld a testünkbe, melynek hatására abban felszabadulnak az eltárolt tápanyagok. Hmm... Önnek azt hiszem ez így túl bonyolult, úgy fogalmazok: az emberi test nem használja folyamatosan a rendelkezésére álló összes energiát, hanem egy részét tartalékolja olyan esetre, amikor nem jut kellő forráshoz. Táplálékot, vizet, stb. Az érzelmek azok, amelyek hatására az agy felszabadítja ezeket veszélyhelyzet esetén, így kis időre megnöveli valamelyest a test képességeit a hirtelen felszabaduló energia. Ezért van az, hogy néha a gyengébb, kisebb, könnyebb ember képes megverni a nála nagyobbat és erősebbet például.
Összekulcsoltam a karjaim a hátam mögött és elgondolkodva sétálgattam a szobában fel-alá:
- Hogy Ön miért nem képes érezni, azt nem tudhatom biztosan. Vagy azért, mert a jelenlegi teste teljesen másképp működik, folyamatosan használja a rendelkezésére álló összes energiát s így nincs szüksége ezekre, bár ezt nem hiszem, mert akkor korábban már nem hús-vér lényként sem fért volna hozzá - merengtem. - Inkább úgy gondolom azért, mert ezen alapszik a gondolatbefolyásoló képessége. A tiszta elmén. Idővel, ha újra visszanyeri korábbi erejét, akkor úgy gondolom a fentiek alapján vissza fogja szerezni az érzelmeit is - intettem felé a fejemmel biztatóan. - Ön legyengült az üvegszoborban a hosszú bebörtönzés alatt. De idővel az aktív használata készségeinek újra... újra megtanítja érezni majd.

Türelmesen hallgattam mondandóját. Valahol a felénél azonban halk visszhangot. Pontosabban előhangokat kezdtem hallani. Ismerős esemény volt. Nem tulajdonítottam a dolognak nagy figyelmet. Főleg miután azt mondta hamarosan ismét erőm tejében lehetek. Elbizonytalanodtam, hogy tényleg kéne e éreznem.
-Ha úgy mond rejtett tartalékokat szabadít fel, amikről tudják, hogy léteznek. Akkor miért nem törekszik arra mindeni, hogy tudatosan szabadítsa fel azokat amiket kell és ezeket az érzelmeket elfojtsák? nekem úgy tűnik, hogy sok rossznak ez az okozója. Akkor mi értelme van?
Itt be is fejeztem a beszédet, majd annak ellenére, hogy mondott volna valamit, hallottam.
-Azt hiszem igaza van. Hallom önt, belülről...

Rezignáltan sóhajtottam:
- Ez nem egészen tudatos döntés egy embernél kedves Dzsin - kezdtem. - Ez a fizikánk része, hogy úgy mondjam. Ön például kékes színű energiahullám. Nem biztos, hogy tud például vörös színű lenni, ha mondjuk arra lenne szüksége. Elképzelhető, hogy meg tudja tanulni, ezt nem tudhatom, de tételezzük fel, hogy erre nem képes. Így van ez az emberrel is. Technikailag az emberek nagyon sok gyakorlással és megfelelő gyakorlatokkal képesek lehetnek valamelyest uralni az érzelmeiket, de... tökéletesen sohasem uralhatják, különben nem képesek hozzáférni az említett tartalékaikhoz. Viszont ha meg akarja érteni az embereket és ami azt illeti Nayar kisasszonyt is, akkor az csak úgy fog menni, ha megismeri az érzelmeket is - bólintottam. - Viszont menni fog idővel...
Szavaira elmosolyodtam:
- Nos, talán nem is olyan sok idővel, ez csak magán múlik, azt hiszem - tettem hozzá biztatóan.

Úgy tűnik kicsit nagyot kérdeztem. A szokásosnál darabosabb volt a visszhang. Végig hallgattam a mondani valóját közben próbáltam mind kettőre figyelni. Arra amit gondol és arra amit mond. Meglepően nagy volt a hasonlóság a kettő között. Mintha tényleg visszhang lenne. A vörös szót hallva mindenféle előzmény nélkül lassan átszíneződöm rubint vörösre majd szépen vissza a kékre.
-Ön csinál ilyen gyakorlatokat? Vagy nem törekszik a tökéletességre?

Megvakartam a tarkómat:
- Nézze Dzsin, én katona voltam -feleltem őszintén. - Ebből kifolyólag nem engedhettem meg magamnak minden esetben az érzelmek luxusát. Ugyan ez fizikailag tartalékokat szabadít fel bennünk emberekben, ez igaz, de a józan gondolkodást és a logikát eltompítja, márpedig a harctéren erre nem egyszer szükségem volt.
Magamban meg kellett állapítanom, hogy nem biztos amit most elmondtam. Ugyan jó katona voltam, sokszorosan kitüntetett, aki hamar mászta meg a ranglétrát, de ezzel együtt sem lehettem biztos abban, hogy ha érzelmeimre hallgatok egy-egy szituációban, akkor nem végeztem volna jobb vagy rosszabb munkát, így kiegészítettem:
- Legalábbis a saját tapasztalataim és a hadseregnél folytatott tanulmányaim alapján így gondolom - mormoltam. - Mindenesetre a kérdésére válaszolva: nem tudom, ettől tökéletesebb leszek-e, de igen, végeztem ilyen jellegű tréninget és napi szinten meditálok is, ami segít ebben. Ennek ellenére sosem leszek képes elnyomni teljesen az érzelmeimet. Például Nayar kisasszony minden tapasztalatom ellenére képes lenne befolyásolni engem az érzelmeimen keresztül, legfeljebb valamivel nehezebben mint másokat. Teljesen nem akarom magamból kiirtani az érzelmeket, erre nem hiszem, hogy különösebben bárki is törekedne. Bizonyos helyzetekben nekünk embereknek nagyon hasznosak ezek - vontam vállat.

Szavaiban és gondolataiban némi ellentétet érzek. Az egész dolog kezd nagyon kesze-kusza lenni.
-Úgy hallom kételyei vannak a saját szavában tisztelt Adamtanárúr.
Jegyzem meg eddig megszokott stílusban. Talán szemrehányónak tűnhet, pedig csak színtiszta igazság. Viszont ez az érzelem dolog egyre inkább kíváncsivá tesz. Ugyan akkor gondot is okozhat.
-Tehát a dolog kettőssége miatt jöttek létre ezek az irányítási technikák?
Meditál? úgy tűnik tényleg valamiféle tanító pap lesz.
-Budha-val sikerült már beszélnie?

Felvontam a szemöldököm némileg meglepetten:
- Igen, ezért tettem hozzá, hogy ez a személyes véleményem, illetve a hadsereg álláspontja, de biztos kijelentést tenni azért veszélyes lenne - magyaráztam újra türelmesen, láthatóan ez a téma kissé már sok volt Dzsinnek, nehézkesen próbálta csak követni, nem igazán ment neki, úgy tűnik. - Ezek az irányítási technikák azok számára jöttek létre, akik érzelmeik helyett elsősorban a tudatukra kívánnak alapozni, de semmiképpen sem jelenti azt, hogy feltétlenül nekik van igazuk - magyaráztam el újra.
Utolsó kérdésére elmosolyodtam, úgy is jelentősen eltértünk már a tárgytól, nem is rossz visszakanyarodni a történelem felé:
- Nem, nem beszéltem Buddhával, főképp, hogy nem vagyok buddhista - feleltem vidáman, majd elővadásztam a cigarettám és az öngyújtóm s kényelmesen pöfékelve rágyújtottam. - Nagyra tartom és tisztelem a zen buddhizmust, de jó magam más vallásban hiszek, olyasmiben ami Önnek abban a korszakban nem nagyon lehetett ismerős, bár elég rég óta az egyik legnagyobb világvallások egyike. Nem vagyok pap sem, csak tanító. Az Ön korában az iskolák vagy vallási vagy a kiképzőtáborok katonai irányításúak voltak, de ez ma már nincs így. Ezek még mindig léteznek, de a szerepük jóval kisebb, túlnyomórészt az országok maguk az iskolák tulajdonosai, a... nos mondjuk hogy a nemesi gyűlés, amit ugye beszéltünk, hogy irányítja az országot, ők pénzelik az oktatást, ahová már minden kasztú gyermekek kötelesek járni néhány évig és persze így a nemesi gyűlés szabja meg, hogy mit és miként tanítsanak. Ezek mellett vannak a magániskolák, amelyeket egy-egy tehetős ember hozhat létre úgymond, ezek viszonylag függetlenek mindentől, ez is ilyen. Tehát nem, nem vagyok pap - mosolyogtam kényelmesen cigarettázva.

Az értem szócskát nálam felcserélte a hallgatás. Az apró tűzköpő szerkezet és az a furcsa füstölő szimpatikusnak tűnt. Bár nem értettem pontosan miért is a szájában tartja mikor ezeknek van saját kis talpuk. De ahogy jónak érzi. Ez az! Biztos jobban érzi így a szagát. Talán Ratna-nak is szerzek ilyen füstölőt. De ez a tűzköpő biztos valami csúcs technika. ildomos lenne felszerelni vele az úrnőt!
Kalandozok el de ahogy az elmúlt évek változásai ismét szóba kerülnek feszült figyelemmel hallgatom. Oda a hitem, az irányítás sok összekótyavetyélt nemes hozza. Mondhatni csalódás ért. Vagy csak rosszul tippeltem.
-Kötelező oktatás? Furcsa. Ha mindenki ezzel foglalatoskodik akkor ki segít művelni a földeket a pórnép idősebb tagjainak?

Sóhajtva megcsóváltam a fejemet:
- Ezen egyszer már túlestünk, de akkor ismét hangsúlyozom kedves Dzsinn: a mezőgazdaság szerepe ma már harmadlagos - kezdtem. - A földek megművelésében ma már fejlett szerkezetek segítenek minket. Olyasmi, mint az eke mondjuk, de már nem marha vagy ló húzza, hanem a beleépített másik szerkezet, sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb területet képes megművelni. Illetve a legtöbb esetben ma már, nem a földterület tulajdonosa munkálja meg azt, csupán fizet bérmunkásokat, akik dolgoznak neki, a saját kertjét a családjával megművelő parasztok mára szinte teljesen eltűntek. A fontosabb része, a világban hangsúlyos ma már az ipar lett. Nem az olyan jellegű műhelyek, amit Ön is ismert, ahol dolgozik a cipész, a varga, a kovács, stb. Hatalmas gyártócsarnokokban több száz, vagy akár több ezer ember dolgozik, általában a teljes folyamatnak csak egy kicsi részét végezve. Vegyük példának a cipőt. Az egyik csak a bőrt szabja, a másik csak megfelelően megmunkálja, Ön úgy mondta volna életében, hogy cserzi, de ma már más az eljárás, a harmadik csak cipőtalpat készít, és így tovább. Egyes munkások pedig csak az összeállításban dolgoznak. Mindenkinek megvan a szerepe benne, de az egész folyamatot csak a kiemelt és magasabban bérezett vezetők látják át, az egyszerű munkás nem. De ennél is lényegesebb a kereskedelem, azt viszont egyelőre hagyjuk, ma már teljesen másképp néz ki, mint az Ön életében. Amire mindezzel rá akartam világítani: nincs szükség a gyermekek munkájára, sőt mi több: jelenleg törvényellenes is dolgoztatni őket. Az ő helyük az iskolákban és persze a maguk korabeliekkel folytatott játékokban van, de semmiképpen sem a gyárakban vagy a földeken. Az igazán idős korosztály tagjai pedig egyáltalán nem dolgoznak már, nekik az ország adja az úgynevezett nyugdíjat, vagyis állandó megélhetést biztosít - összegeztem.

//bocsánat a késésért//

// Semmi gond //

Igaz is, ma már nem így megy a dolog... Szerkezet a szerkezetben? Elég abszurdnak tűnik a dolog. Az új termelési rendszerben viszont látok fantáziát.
-Fizetni azért, hogy a jobbágy megdolgozza a földet?! Eléggé abszurdnak hangzik... Félreértés ne essék, hiszek magának, csak... furcsa...
Szaladt ki belőlem a dolog. Az én koromban ez elképzelhetetlen volt. Örült, hogy egyáltalán volt hol megdolgozni az ételért. A másik dolog amit szemet szúrt az a megélhetés biztosítás a félholtaknak.
-Ez a nyugdíj dolog nem pazarlás? Úgy értem... ha már nincs haszna akkor nem egyszerűbb kivégezni, mint babusgatni öreg korára? Egyik ilyen kisebb vasrepülőszőnyeg elé és kész.
Adtam hangot elképzelésemnek, miként lehetne sokat spórolni.

Biccentettem a szavaira:
- Igen, elhiszem, hogy furcsa Önnek. Egyrészt meg kell jegyezzem: a jobbágyság, mint intézményrendszer már nem létezik - kezdtem. - Nah ez most kicsit bonyolult lesz, de megpróbálom elmagyarázni. A klasszikus értelemben vett nemesség többé a világ legtöbb országában nem létezik. Nincsenek örökölhető rangok, sem a hadseregben, sem az ország irányításában. A vagyoni helyzet határozza meg elsősorban az ilyesmit, természetesen viszont a pénz, az öröklődik. Tulajdonképpen ezzel biztosítja a társadalom, hogy a legintelligensebb, legrátermettebb tagjai legyenek vezető szerepben. Aki képes nagy vagyont csinálni, az már ért valamit az életből, aki teljesen ostoba, az a legnagyobb vagyont is elherdálja és elveszíti vezető szerepét hamar. Az egyszerű emberek pedig jobban, nagyobb lelkesedéssel dolgoznak, ha a saját megélhetésükről, mintha kötelességről van szó, emiatt ugyanannyi ember több és jobb minőségben dolgozik - magyaráztam.
Második felvetésére elvigyorodtam:
- Volt egy vezető, aki ilyesmit szorgalmazott volna. Ha nem lesz időben öngyilkos, akkor felakasztják, így elkerülte a hóhér kötelét - feleltem. - Egyrészt az ilyesmi szélsőségesen negatív érzelmi reakciót kelt az emberekben. Másrészt illogikus is. Ha a társadalom idős tagjait elpusztítjuk, akkor azzal egyetemben elvetjük egyrészt azt az élettapasztalatot, amit szereztek és amit az új nemzedéknek átadhatnának, másrészt pedig nincs jó üzenet értéke az ifjabbak részére sem, hogy bizonyos kor vagy fizikális állapot után legyilkolják majd őket. Életbe lépnek az önvédelmi ösztönök, a tömeg fellázad, a vezetőket kifosztják és felakasztják, választanak újakat és már nem is emlékszik senki az ilyen ötletekre. Egy szóval nem,. ez nem járható út - feleltem a szavaira.

Sosem hittem volna, hogy ez a pénz nevezetű dolog valaha ekkora galibát fog okozni... Se jobbágyság se az a bizonyos klasszikus nemesség... Ha fizetnek a munkáért... akkor a rabszolgákat felváltották volna a zsoldosok?
-Értem. Ésszerűen hangzik, hogy zsoldosokat dolgoztassanak. Engedje meg, hogy megkérdezzem. Az ön szolgája merre van?
Valóban könnyebb volt felfogni hogy már láttam a hozzá kapcsolt vizuális és egyéb emlékeket, információkat. De az idősek leölésével még mindig nem sikerült dűlőre jutnom. Bizonyos dolgokat nem egészen sikerült értelmeznem. Biztos ezek voltak az érzelmi kötődések amik a rokonaihoz kapcsolódtak.
-Így is úgy is meghalnak nem? Akkor minek rá pazarolni az energiát?

Felsóhajtottam a szavaira:
- Na ezt mindenképpen meg kell beszélnünk, már azért is, nehogy akaratán kívül kellemetlen helyzetbe hozza Nayar kisasszonyt is - kezdtem, remélve eddigi mondatai alapján, hogy ez kellően hat rá majd, hogy maximális figyelmét élvezzem és mindenképpen tudatosuljon benne, amellett hogy tényleg igaz is volt. - Ma már nem használjuk a "szolga" kifejezést, legalábbis csak nagyon, nagyon speciális körülmények között. Inkább ne tegye, ugyanis némileg megváltozott a jelentéstartalma az elmúlt évszázadokban, súlyosan sértő lehet ez, így akaratukon kívül Nayar kisasszony nevében is megsérthet olyat, akit ő esetleg kedvel. Az a szolga, amire Ön azt hiszem gondol, manapság inkább a "beosztott" kifejezéssel egyenértékű, ez nem sértő formula. Ha nem a nevén szólít valakit, hanem a társadalmi szerepére akar utalni, akkor a foglalkozását mondja esetleg, de ezek közül is kerülje a "paraszt" kifejezést, ugyanazon okból mint a szolgát. Itt a helyes a "gazdálkodó". Semmilyen más esetben nem sértő a foglalkozásán utalni valakire, de a legjobb ha egyszerűen a nevén szólítja. Saját magára természetesen olyan kifejezést alkalmaz amilyet akar. Az én beosztottaim pedig végzik a dolgukat, jelenleg ők is tanítanak.
Második kérdésére megvakartam a fejemet, hogy mégis hogy magyarázzam én ezt el egy érzelmektől mentes lénynek? De végül belefogtam:
- Nézzük a puszta logika alapján, direkt csak az Ön számára kedves Dzsin - mormoltam. - Egy ember, aki mondjuk a földeken dolgozott egész életében az rengeteg mindent megtanult a földről, a növényekről, az állatokról. Olyan tapasztalatokat szerzett, amiket képes továbbadni a jövő generációnak, akik így automatikusan hatékonyabban végzik el ugyanazt a tevékenységet, hiszen már nem fognak beleesni azokba a hibákba, amiket az idős elkövetett. Ha ez nem állna rendelkezésre, akkor nagyjából mindig ugyanazt a szintet érnénk el a termelésben, a fejlődés leállna. Míg így biztosítható a tapasztalatok tovább öröklődése, ez által minden nemzedék egyre hatékonyabban tudja megcsinálni ugyanazt a feladatot. A másik vetülete ennek érzelmi, de ezt nem lehet a logika alapján levezetni, ahhoz, hogy megértse érzelmekkel kéne bírnia.

Ahogy hallgatom a tanárt fel sem tűnik, hogy kezdek "leülepedni" és egy gyermek alakját kezdem kirajzolni az engem alkotó füstből. Kis időbe telik míg értelmezem az elhangzottakat.
-Vagyis a szolga kedves megszólítása a.... beosztott? Ez is ilyen érzelmi dologból ered, hogy nem mondják ki, hogy szolga?
Rövid gondolkodást követően, összevetem a korábban és a most hallottakat.
-Az iskola nem pont erre való? Hogy tovább adják az új dolgokat? Ahogyan ön most nekem? Az információ átadása után pedig eljön a haszontalan időszak... Tehát érzelmi behatása is van a dolognak...
Megadóan bólintok ezzel elfogadva az álláspontot miszerint az öregeket valami misztikus dolog miatt ami elködösíti az elmét nem szabad megölni fölösleges embereket. Akkor is furcsa.

- Igen, ez pontos megfogalmazás volt, kifejezetten mások érzelmi reakciói miatt nem használjuk, ha csak nem konkrétan akarunk valakit megsérteni - feleltem. - Lehet, hogy ez nem logikus, viszont emberek között annál fontosabb.
Második felvetésére elnyomtam a cigarettám, ami már füstszűrőig égett lassan s hátradőlve a székben belefogtam:
- Látom, nem hagyja nyugodni a kérdés, kedves Dzsin, megpróbálom más szemszögből elmagyarázni: igen, az iskola oktatásra való, de ez elsősorban elméleti tudást ad. Más az elmélet és más gyakorlat. Például nézzünk egy Ön által is ismert mesterséggel, mondjuk a szekérgyártóval. Mondjuk ha én elmagyarázom, sőt bemagoltatom, hogy hogyan kell megépíteni egy szekeret, akkor képes lesz azt a tanítvány megcsinálni? Valószínűleg igen. De ha egy díszes, királyi hintót kérünk tőle? Nos... gurulni fog mondjuk, ez valószínű, de nem fog felérni annak a munkájával, aki mondjuk 20 éves tapasztalattal rendelkező mester. Ha ez a mester, mondjuk 40 év munka után, már nem bírja a szerszámokat, az Ön teóriájában akkor eljött élete vége. Na de ez a mester az, aki képes megmutatni a kezdő, fiatal szekérgyártónk a mesterfogásokat, amiket elméletben nem lehet már megtanulni. Hogyan tartsa a vésőt, hogy lassabban fáradjon ki a keze és tovább tudjon dolgozni, hogyan vigye fel a festéket, hogy ne pattogjon vissza, stb. Ha ezt képes megmutatni, megismertetni mindazon mesterfogásokkal, amiket ő még úgy tapasztalt ki, azzal jelentősen lerövidül az ideje a hintó elkészítésének és még szebb is lesz. Ha belegondol, hogy mekkora az ára egy hintónak és mi az a költség, amit egy ember megélhetésére kell fordítani, hamar rájön, hogy töredéke annak, amit a gyorsabban elkészülő tárgyak miatt az ember ezzel nyer. Ráadásul amíg csak él, el tudja magyarázni ezeket akár 10-20 fiatal iparosnak is. De valóban a másik része a dolognak érzelmi volumenű.
Érdeklődve fordultam felé:
- Én is kérdeznék közben valamit. Többször is "Ratna úrnő"-ként hivatkozott a beszélgetésben Nayar kisasszonyra. Ha megkérdezhetem: miért ez a különös formula? - vontam fel a szemöldököm, bár magamban számítottam arra is, hogy ezt túl személyesnek veszi és nem mondja el. Nem lenne meglepő, igaz nem is számítana, akkor majd megkérdezem Ratnát. Kíváncsian néztem a gyermekként leülepedő energialényre.

Nem, nem logikus. Bár ahogy a lámpát mozgatta és a dolgot új megvilágításból kezdte megközelíteni, kezdett érthetővé válni. Bár úgy tűnt egy kicsit félre értett. Gondolataim rendezése közben felkavarodtam és ismételten az arcformában lebegtem Adam előtt.
-A hasznos időszakba beleértendő azaz időszak is amikor az új generációt tanítja ki. Teszem azt, Ön Katona volt most pedig a tudást továbbítja. Idővel erre sem lesz képes és akkor nem lesz sok haszna a társadalom szemében.
De még mindig ott lebegett ez az érzelem dolog. Egyre jobban piszkálta a csőrömet. Mondhatni zavart, hogyan is érthetném meg ezeket a dolgokat anélkül, hogy tudnám milyen érezni. Enélkül pedig nem ildomos vitázni. Illendő lenne megvizsgálni a másik fél szemszögéből is. Kérdése sokkal inkább volt furcsa mint személyes.
-Különös formula? Ratna úrn... szóval ő az én gazdám, úrnőm és parancsolóm, így ez természetes. Azonban óhaja szerint el kell hagynom az úrnő jelzőt. Igazándiból nem értem miért kér ilyesmire, de az ő szava szent.