Ratna Nayar hálószobája

A szoba alakja, mérete, az alap berendezés itt is hasonló a többi diákszobához. Az ajtón belépve a szembe falon hatalmas ablakok, előtte egy íróasztal, a bal oldali fal mentén egy egy személyes ágy található éjjeliszekrénnyel(és nem franciaágy, elvégre ez inkább kollégium és nem nászutas lakosztály...). Azon a falon, ahol az ajtó is található, beépített szekrény található, polcos, fiókos, ajtós résszel (már megint koli feeling ), jobbra a szomszédos falon pedig egy ajtó apró kis fürdőszobába, illetve egy kisebb méretű komód kapott helyet.
A kisebb berendezési tárgyak... az ablakpárkányon van néhány cserepes virág, illetve mindenféle színes és illatos gyertyák, füstölők, az ágyon és környékén egy nagy rakás plüssfigura, amiből a földre is jut bőven. Az ágy feletti polcon könyvek sorakoznak, illetve egy díszes doboz, ami a "titkos" édességkészletet rejti. Nap közben az ágy egy színes, mintás ágytakaróval van letakarva, rajta több, hasonlóan színes díszpárna díszeleg. A ruhásszekrényben minden a legnagyobb rendben, vasalva, összehajtogatva, a helyére pakolva, a beépített szekrény polcos részein pedig mindenféle apró mütyürökkel van tele, gyertyák, apró faragott figurák, gyertyák, faragott ásványok, érdekes formájú kagylók, stb... Ami a beépített szekrénybe nem fért be, az a komódban kapott helyett, aminek a tetején az ágytakaró és a párnák stílusához hasonló kis terítő kapott helyett, rajta pedig egy kis mini-hifi és egy bambuszfurulya. Az íróasztal ablak felöli széle is mindenfélével tele van pakolva, a szélén egy tálca rajta egy üvegkancsóval és néhány pohárral (hogy ne kelljen mindig a konyhába rohangálni egy pohár teáért), ceruzatartók, egy asztali lámpa, apró faragott figurák... Ezen kívül még pár falikép és néhány színes rongyszőnyeg is otthonosabbá teszi a szobát, illetve egy álló lámpa, egy babzsák fotel és néhány nagyobb cserepes virág is található még a szobában.
Televízió, dvd-lejátszó, asztali számítógép és egyéb komolyabb elektromos kütyük nincsenek, csupán a hifi, illetve egy kis netbook az asztalon. Nem mintha az itt lakók ellen túl hatékony lenne, de azért minden este, és amikor a tulajdonosa nem tartózkodik itt, az ajtó kulcsra zárva.

Miután a hatalmas vas-repülőszőnyeg landolt egy alacsonyabban szálló, más mintázatú és kialakítású szőnyegen utaztunk. Aztán egy már jól ismert kék pötty párt pillantottam meg. Nem tudtam behatárolni, hogy volt e generáció váltás vagy sem. Ez nem is számított. Fekete, haj, sötét bőr, kék szempár. Úgy tanultam őket kell szolgálni amint csak tudom. A hosszú repkedés után egy sötét lyukba kerültem. Idejét se tudom mikor láttam utoljára természetes napfényt. Néha összébb húztam magam, hogy némi fényt csiszoljak a környezetembe ami nem mellesleg gyakran felmelegítette az üveget.
~Vajon tud még rólam? Annyi szempárt láttam már így üvegen keresztül...
Mély gondolkodásomban a színem lassan megváltozott lilára. Némi fényt bocsájtottam ki és a cellám kezdett langyosodni.

Mivel ma nem igazán kaptunk írásbeli házit az órákon, így viszonylag hamar végeztem a tanulással, úgyhogy jobb híján nekiálltam, hogy kitakarítsam a szobámat. Még szerencse, hogy nem túl nagy a szoba, így néhány óra alatt el is lehet készülni vele - már csak a polcokat kellett letörölnöm, és már kész is! Sorban lepakoltam a földre az összes apró kis mütyürt, ami eddig a beépített szekrényem polcain pihent, majd nekiláttam, hogy alaposan áttörölgessem a fa-felületeket némi bútorápolóval. Utána még egy száraz ronggyal is végigtöröltem mindent, biztos ami biztos és már pakoltam is vissza az apróságokat. Igaz, ez a fele elég lassan ment a dolognak, ugyanis minden harmadik figuránál elakadtam és percekig csak azon nosztalgiáztam, hogy milyen emlékem is fűződik az adott tárgyhoz, kitől, mikor kaptam. Volt itt minden, általam vásárolt emléktárgyaktól kezdve osztálytársaktól, barátoktól ajándékba kapott csecsebecsék szintúgy, mint a rokonoktól ajándékba kapott. A legrégibb egy kb. 10 cm hosszúságú üvegtigris lehetett (talp nélkül, csak maga a figura)... Vagyis nem úgy régi, hogy ezt kaptam először, hanem ez tűnt a legöregebb darabnak a gyűjteménynek. Itt-ott egy kissé kopott volt, de azért szerettem, pláne, hogy ez volt az egyik legkülönlegesebb is, a belsejében ugyanis valami különös gáz lehetett, ami néha változtatta a színét. Bár, hogy mitől függően, arra több mint 10 év alatt még nem sikerült rájönnöm...
~Hmm... a kis szerencsehozó üveg bengáli tigrisem, amit még a nagyitól kaptam, mint búcsúajándék, mielőtt elköltöztünk volna Indiából. "Ez majd megóv a bajtól", mondta... Hát, nem is tudom, azért már volt szerencsém egy pár veszélyesebb helyzethez, mióta itt élek... Lehet, hogy úgy értette a nagyi, hogy akkor véd meg a bajtól, ha mindig magamnál hordom? Bár akkor meg egy hónap után ripityára tört volna a táskámban a sok lom között...
Egy darabig még nézegettem az apró üvegfigurát, óvatosan letöröltem róla azt a minimális kis port egy száraz ronggyal, majd visszaraktam a helyére a polc szélére, hogy jól látható legyen. Már hajoltam is le a következő figuráért, amikor azonban valami koppanást hallottam magam mögött. Ijedten fordultam hátra, mire kisebb szívrohamot kaptam... 12 évig túlélt engem az üvegtigris, erre? Épp az előbb dícsérem, most pedig az egyik lába letörve, az oldalán pedig egy hosszabb repedés fut végig...
-Jajj, neee... -lesújtva a kezembe vettem az üvegdarabokat, majd megpróbáltam összeilleszteni, de nincs mit tenni, ez bizony eltört.
Egy kissé összeszorult a szívem, hogy pont az egyik kedvencemet sikerült leamortizálnom, azonban talán annyiban szerencsém volt, hogy nem tört több darabra... Így még talán megragasztható, vagy...
-Ez az! Gredzsi! Talán ő meg tudja javítani!

A sötétséget szinte varázs szóra váltotta fel a fény. Így már nem is volt szükség a lilás hangulat fényre. Vissza váltottam eredeti kékes szürkés színeimre. Nem észleltem sok mindent az új helyemen. A jellegzetes hang ahogy dörgölik a lakásom falait egyfajta hívó szó volt. De kijáratot nem találtam... Szerencse, vagy a sors akarta e így de egy rövidke utazás után a szabadság friss szele megcsapott. Kislisszoltam a kicsiny lyukon és függőleges irányba indultam meg. Szép egyenes füstoszlop lett belőlem s a felső egyharmadom kiterebélyesedett, egyre emberibb alakot öltve. Lassan egy arcot formáltam tudatom középpontja elé. Egy új gazda... gondoltam magamban. Eleinte furcsa volt, hogy látom az arcát, nem ehhez voltam ám hozzá szokva. De a kikötéseknek megfelelt. Az a jellegzetes kék szempár melyet uralkodó családom tagjai viselnek az ő birtokában volt. Szemére irányítottam érzékeimet és a színének megfelelő árnyalatot vettem fel. Ráhangolódtam az agyhullámaira és rácsatlakoztam.
- Namaste úrnőm, mond mit kívánsz.
Visszhangzott fejében a hangom akárcsak üres cseppkőbarlangban a lecsöppenő víz.

Miután a kezemben tartottam a törött üvegfigurát és a benne lévő füst lassan elillant belőle, még nem gyanakodtam... Ám ahogy a füst színe újra megváltozott és terebélyesedni kezdett, majd egy emberi arcot kezdett formálni... Végül meg is szólított, ráadásul mint ha a fejemben zengene a hangja....
Az enyhe kifejezés, hogy megrémültem... Ahogy elejtettem a kezemből és riadtan hátrálni kezdtem meg is feledkeztem a rongyszőnyegről, így két lépés hátrálás után én is sikeresen a földön kitöttem ki.
~Ez most valami rossz tréfa?! Azokért amit a tanárok szobáiban műveltünk... -néztem körbea szobában, de nem úgy tűnt.
Bááár, hogy őszinte legyek, nem is tudom, melyiknek örültem volna jobban. Hogy ez csak egy hatásos kis tréfa, vagy hogy egy fura, szellemszerű lakóval osztozok a szobámon...
-Namaste... -motyogtam magam elé, még mindig a szőnyegen ücsörögve- Te ki vagy... vagy mi vagy? És hogy kerülsz ide?! Mit akarsz tőlem?

Sokan lepődtek meg szokatlan külsőmön annak idején. De a családból még senki. Talán nem mondtak el neki mindent. Vagy rám hagyták a magyarázkodást.
-Az vagyok aki szeretnéd, hogy legyek és úgy hívsz ahogy óhajtod.
Süllyedtem lejjebb, fejet hajtva. Törzsemből két csóva hömpölygött mind két oldalra lassan egy-egy kezet formálva így tárva szét azokat és hajolva meg előtte. Egy szárnycsapást követően közelebb szállingóztam vonásaimat teljesen elmosva. Nem sokak lelőtte álltam meg. Folyamatosan változó vonásaim ismételten kirajzolódtam egy arcot ábrázolva.
-Egy Dzsin vagyok és téged szolgállak úrnőm. Mond, miként szólítsalak? Úrnőm, Szultánasszony? Felség?
Néha lassan pislogtam egyet de szám továbbra sem rajzolódott ki.

Először is válaszokat akartam... Úgy tűnik, nem egy tréfa áldozata lettem, ez itt tényleg valódi. Vagy csak nem aludtam ki magam és hallucinálok... Vagy valaki belekevert valamit a kajámba... Nem, azt csak nem...
~Hmmm, ez csábító egy ajánlat. -vontam fel az egyik szemöldököm a rövid kis magyarázatát hallva, ám ettől még nem lettem sokkal okosabb.
Ahogy egyre emberibb alakot kezdett felvenni, és felém közelíteni... eddig se voltam valami nyugodtabb, de most a szívem majd' kiugrott a helyéről, így hát óvatosan hátrálni kezdtem, rákjárásban, vagy hogy hívják...
Egészen addig, amíg neki nem ütköztem az íróasztalom lábának, így hát nincs tovább, ennyi volt a hátrálás.
-Egy dzsin? -kérdeztem vissza csodálkozva, hisz még mindig olyan hihetetlennek tűnt ez az egész helyzet- Öhm... izé... Ratna. A Ratna elég lesz, nem kell túlragozni. -böktem ki a kérdésére, hogy hogyan szólítson.
Úgy tűnt, hogy nem akar megenni vacsorára, s bántani sem áll szándékában, így hát valamennyire sikerült megnyugodnom, s bátorkodtam tovább kérdezősködni.
-Dzsin... Nem akarok tolakodó lenni, de mit keresel a szobámban? És mi ez az "úrnőm" megszólítás? Attól tartok, valami tévedés történt...

Megálltam és a testem a képembe borult majd ismét kirajzolódott. Felmértem a távolságot ami kettőnk között kialakult. Úgy tűnik ez a magánszférája. Jó nagy meg kell hagyni.
-Igen, egy Dzsin.
"Öhm... izé... Ratna"... szokatlan megszólítás. Ez valamiféle új rang lehet. Kitudja meddig voltam bezárva, de most már nem számít. Mindemellett olybá tűnik, hogy mától a nevem Dzsin. Míg egy kis ideig beáll a csönd csak két elnyújtott pislogást csinálok. Úgy tűnik ez a reflexszerű mozgás még emberi létemből ragadt rám. Mondhatni meglepődöm szavait hallva. Nincs igazán tisztában az örökségével.
-Hívtál, hát jöttem úrnőm. Ha te Nayar...- Ekkor arcvonásim elmosódnak és egy idős ember arcképét mutatom felé. -... Leszármazottja vagy, akkor én a Te törvényes Dzsined vagyok "Öhm... izé... Ratna" úrnő.
A folyamatos mozgás lassan visszarendezi vonásaimat.

-Aha. Szóval egy Dzsin. -pislogtam kettőt, majd újra egy kisebb hallgatás következett, bár amikor újra megszólalt, ismét sikerült meglepnie.
-Jól hallottam, hogy Nayart mondtál? -kérdeztem vissza, majd amikor meghallottam a megszólítását, a tenyerembe temettem az arcomat a korábbi hülyeségem, hülyesége hallatán.
~Na jó, ez nehezebb lesz, mint gondoltam.
-Ratna. Az én nevem Ratna Nayar, de elég, ha Ratnának hívsz. Nem kell semi "öhm izé" elé, sem "úrnő" utána...
Néztem, ahogy gomolyog előttem, változtatja az alakját... És nem jön közelebb. Nagy pirospont neki, lehet, mégis gyorsan tanul?
-Dzsin... hogy értetted, hogy a törvényes Dzsinem vagy? -egyelőre csak maradjunk az egyszerű kérdéseknél, azt talán felfogja aggyal
Tényleg, van egyáltalán agya? Mondanám, hogy nem látom, de ha ilyen filozófiával közelítjük meg a dolgokat, a legtöbb ismerősömről elmondható, pedig nekik is van... Mondjuk tény, hogy tényleg akad pár agyatlan is.
Nem akartam közbeszólni, hogy a Nayar név elég gyakori vezetéknév azon a környéken, ahol én születtem, de ki tudja... talán csak véletlen egybeesés lenne? Még nem tudom, melyik válasznak örülnék jobban.
-Ő kicsoda? -kérdeztem, miután kirajzolódott egy öregember arcképe a füstből, én pedig felkeltem a földről, hogy jobban láthassam- Valamelyik felmenőm lenne? Sajnos így nem ismerem fel... Mondjuk igaz, hogy a felmenőimet még fényképről se sűrűn láttam...

Szimpla bólintással jeleztem, miszerint ráhibázott. Tehát simán Ratna, így már érthetőbben hangzik és értelmesebbnek is tűnik. Ahogy végig hallgattam mit óhajt hallani lassan felkavartam magam és kicsit elterültem a levegőben több kisebb részre bomolva majd belekezdtem a mesébe vizuális illusztrációval segítve a dolgot. A rajzok inkább egyszerű barlangrajzokra hasonlítottak de ha konkrét személyről volt szó pontos arcképet tártam nézőm elé.
-Sok holddal ezelőtt egy Nayar nevű kék szemű idős ember fogott el. A jelek alapján egy egyenesági felmenőd. Attól a naptól kezdve az ő Dzsine voltam és teljesítettem minden óhaját, sóhaját. Aztán az egyetlen olyan gyermeke birtokába kerültem aki szintén kék szemmel született.
Egy komplett családfa rajzolódott ki kis pálcika emberekből. Az eleje elég éles volt utána homályba veszett de egy éles kék csík végig futott az egészen.
-A törvény szerint családtagról családtagra öröklődöm és lesem Uralkodóm parancsait. Ezen a vonalon jutottam el hozzád.
Ekkor a "vászon" közepén lévő világos részből az ő Tónusképe rajzolódott ki térben és fordult meg. A mondandóm után kis gömbbé alakultam és felvettem természetes alakomat.

-Ó...
Amikor belekezdett a mesedélutánba, csak nekidőltem az asztal szélének és kíváncsian hallgattam a történetét, egy szót sem szóltam, amíg rövid kis történetének a végére nem ért.
-Kék szem... -suttogtam halkan, magam elé, ahogy lassan összerakosgattam a darabokat.
Végülis... Indiában elég ritkaság számba ment a kék szem, a lakosság túlnyomó része sötétbarna szemmel születik. Vagyis... manapság a globalizáció miatt azért már jóval változatosabb lett az emberek genetikai génállománya is, viszont régebben valóban ritka dolognak számított egy kék szemű ember.
-Szóval a családban mindig öröklődött ez a szemszín... Az... az jó. -böktem ki az értelmesebbnél értelmesebb válaszolok, úgy tűnik, nagyon formában vagyok ma este.
-Te pedig kék szeműről kék szeműre öröklődsz... Így belegondolva... te akkor jelentél meg nekem, amikor az az üvegtigris eltűnt -mutattam a még mindig a földön heverő üvegdarabok felé- csak nem abba voltál elzárva? Azt még a nagymamámtól kaptam, nagyon régen, és neki se volt kék szeme... -kezdtem magyarázkodni, de aztán eszembe jutott valami.
Lehet, hogy neki nem... de mindig azt mondogatta, hogy olyanok a szemeim, mint a férjének volt, Nayar nagypapámnak, aki sajnos nem sokkal azután hunyt el, hogy én megszülettem volna.
Néztem Dzsint, csak szótlanul figyeltem, ahogy egy kis gömb alakját veszi fel és nem sokkal előttem lebeg a levegőben. Mégis, mihez kezdjek én egy dzsinnel? Jó kérdés...
-És mondd csak... -kezdtem bele, de hirtelen annyi minden jutott eszembe, hogy nem is tudtam, mivel kezdhetnék.
Mindenesetre már nem igazán féltem tőle, bár lehet, csak az én naivságom, hogy túl hamar megbízok az idegenekben, ha azok nem úgy indítják a találkozást, hogy egy fegyvert szegeznek a torkomnak vagy egy pisztolyt, puskát nyomnak a képembe...
-Dzsin... Mik a terveid a jövőben? Úgy értem, van valami ötleted, mihez kezdesz, most, hogy kiszabadultál az... üvegtigrisből, vagy most már mindenhová követni fogsz? Megmegmeg... Az alakodat tudod változtatni, az oké... Meg úgy látszik a színedet is. Tényleg, jut eszembe, azt mi alapján változtatod? Meg láthatatlanná is tudsz válni?

Míg a lány emésztgette a hallottakat én csak némán lebegtem és figyeltem szavait amik gondolkodásra sarkalltak. Ez az első eset, hogy női uralkodóm van. Legalább is amiről tudok. Mihelyst megszólít kiterebélyesedek és magamra öltöm vonásaimat.
-Tervek? Szolgállak. Azt hiszem ezt már mondtam, ha mégsem bocsásd meg.
Mi alapján is váltogatom a színeimet? Erre igazából nem sikerült rájönnöm.
-Talán a szituációtól függ milyen színben vagyok. Ami az üvegtigrist illeti számtalan holdtöltét töltöttem benne.
Méreteim elkezdtek nőni, vonásaim eltűntek és a színem is szép lassan kifakult. Majd ahogy egyenletesen kezdtem betölteni a rendelkezésre áll teret szépen lassan eltűntem a szemek elől.
-Óhajod szerint eltűnhetek a szemek elől avagy éppenséggel észlehető állapotban.
Ekkor ugyan akkora távolságra, mint amennyire eltűntem elkezdtem összesűrűsödni. A folyamat során a középpont ami köré gyűltem fénylett.
-Szabad egy kérdést?
Szólaltam fel szolidan, ha megengedi akkor arcot öltök és megkérdezem, hogy mit is jelent az a kifejezés, hogy: "Tervek a jövőben".
Számomra nagyon idegen szó összetétel volt és felkeltette a kíváncsiságomat.

-Aha... Semmi egyéb? -kérdeztem vissza csodálkozva, bár ha jobban belegondolok, mégis mit csinálna egy lebegő kis füstgombóc?
Elmenne tűzoltókat ijesztgetni? Bár azok ennyitől csak nem ijednének meg... Akkor maximum kisgyerekeket vagy nyugdíjas öreg néniket... Nem is tudom igazán, hogy mit vártam tőle válaszként, hogy elmegy és körberepüli a világot? Megnézi mi változott az elmúlt pár évben? Vagy felkeresi a dzsinn haverjait, hogy mi újság velük? Ez azért elég abszurd.
Lenyűgözve figyeltem, ahogy Dzsin a kérdésemre néhány másodperc alatt elhalványul, közben a hangját továbbra is a fejemben hallom, majd újra magára ölti a már megszokott kinézetét. Persze, ha egy bő 5 perces ismeretség alapján ki lehet jelenteni, hogy ez a "megszokott" kinézete. Mindenesetre úgy tűnik, szereti ezt a lebegő gömböc alakot.
-Persze, kérdezz csak nyugodtan. -mosolyodok el a kérdésére, majd már én is mondom a következőt neki:
-Mi történik akkor, ha hozzád érek? Egyáltalán történik valami? Kipróbálhatom? -kérdezem óvatosan, miközben lassan felemelem az egyik kezem, egyelőre azonban még nem érek hozzá.
Ki tudja, ha valami kis meglepi kóbor áramot is rejteget magában, akkor azt köszönöm, de inkább kihagynám.

Zöld lámpára startoltam és elhangoztattam fejében a kérdést.
-Mit értesz tervek alatt?
Olyan szokatlanul közvetlen ilyen rövid idő után. Jó sokáig lehettem bezárva. Kíváncsisága is különös volt ámbár érthető. Úgy tűnik nem meséltek rólam. Valószínűleg már régen elfeledtek. De most megint itt vagyok úgyhogy dologra.
-,,Óhajod, számomra parancs."
Lassan hömpölyögni kezdtem felé. Pontosabban a kezét tűztem ki célállomásnak. Szépen elhelyezkedtem a tenyerében. Ping-pong labda méretűre húztam össze magam. Ez némi fénnyel és hővel járt. Ahogy ellazultam úgy aludt ki a fény és csökkent az a minimális hőmérséklet. Kósza tagjaim szépen lassan lefolytak a kezén majd a könyöke magasságában már nem is látszott. Emberi arcot öltök, nem részletesebb az előzőnél, ugyan úgy egy szempár és a fej körvonala. Ily módon nézek rá és szólalok meg mozdulatlan arccal.
-Nem történik semmi. Ha nagyon megkavarnak időbe telik összeszednem magam... Ratna, ha szabad megjegyeznem, ön sokkal másabb, mint a felmenői .

-Tervek... Úgy értettem, hogy van valami célod, most, hogy kiszabadultál a... börtönödből? Mint világot járni, vagy akármi más... Igazából nem tudom, hogy mikel töltik manapság a dzsinnek az idejüket. -jegyeztem meg óvatosan.
Miután meghallotta a kérdésemet, szinte egyből megindult a kezem felé, mielőtt még én közelebb léphettem volna. Be kell valljam, egy kissé féltem, hogy milyen lesz, de az alig érezhető légmozgást és a gyenge hőmérséklet változást leszámítva, már érezhető dolog nem igazán történt. Látványnak azonban nem volt utolsó, ahogy akár egy foszforeszkáló, színét változtató valami, kering a kezem körül.
~Milyen érdekes, és a maga módján milyen szép... -emelem magasabbra a karom, hogy jobban szemügyre vehessem.
Nesze neked távolságtartás, a kíváncsiságom most is erősebbnek bizonyult.
Ahogy meghallottam a megjegyzését, nem bírtam megállni, hogy ne mosolyodjak el újra.
-Szóval, ha összekavarnak, akkor egy kis idő, amíg összeszeded magad... -ismételtem el a szavait.
Egy pillanat erejéig nagy volt a kísértés, hogy kipróbáljam a dolgot, de aztán sikerült a "kisördögömet" száműznöm, és nem bántottam- Nyugi, nem fogom kipróbálni... Viszont, ha szabad megkérdeznem, hogy értetted ezt az utolsó megjegyzésed? Hogy sokkal másabb vagyok, mint a felmenőim? Csak nincs valami baj? -kérdeztem aggódva.

Tervek, célok és börtön. Korábbi két fogalmat még mindig homály fedte, hogy az miből van. Eszik e vagy isszák?
-Sajnálom de nem egészen értem még most sem. Az a dolgom hogy teljesítsem a kívánságait
Emlékeztettem mire vagyok hivatott és milyen hatalom van a kezében. Úgy tűnik kicsit visszakozik a dologtól. Mit sem sejtve bátorítóan bólogattam amikor a kisördög elő akart bújni belőle.
-Igen. Nos, az ön személyisége merőben más. Sokkal, rugalmasabb, lágyabb. Kevésbé kifinomult de sokkalta közvetlenebb. Gond nincs csak szokatlan.

Amikor még mindig nem értette a magyarázatomat, elgondolkodva vakartam meg a tarkómat, hogy mégis hogy kéne körülírnom... Hol élt ez eddig? Ja igen, egy üvegtigrisben... Viszont, egy érdekes dolog eszembe jutott.
~Dzsin, mondd csak, így is hallasz engem? Ha csak "fejben" üzenek? Vagy csak azt vagy képes hallani, amit hangosan kimondok? -vetettem be egy próbát, hogy kiderítsem, gondolatolvasó-e a drága.
Bár, már az is gyanús kicsit, hogy a fejemben hallom a hangját, és nem a szobában... Vagyis ez így kissé furcsán hangzik, de remélem azért érthető.
-Terv, cél... hogyan magyarázzam el neked? Mit akarsz csinálni most, hogy kiszabadultál? Azon kívül, hogy... teljesíted a kívánságaimat?
Amikor a személyiségemről kezd magyarázni, elégedettséggel töltenek el a szavai. Egészen addig, amíg el nem ér addig a részhez, hogy "kevésbé kifonomult", az ugyanis felér egy hideg zuhannyal. Nesze nekem, ezt aztán megkaptam. Milyen őszinte a kicsike...
Felkapcsoltam néhány kisebb lámpát a szobában, majd lekapcsoltam a nagyot, én pedig lehuppantam a babzsák fotelemre, hogy úgy folytassuk a társalgást.
-Dzsin, ha nem gond... kipróbálhatok rajtad valamit? -kérdeztem, miközben még mindig a kezem körül keringett, halvány, kékesen derengő füst-fény formájában.

A hosszú évek alatt sok tartalékomat feléltem, rengeteget felejtettem és árnyéka sem vagyok régi önmagamnak. A hosszú csönd alatt éppen készültem kicsit összébb menni de végül csak szóra nyitja a száját. Rövidke töprengés után kezdtem megérteni, hogy mire gondol ezek alatt a szavak alatt. Ami még nagyon furcsa volt, hogy törődött velem. Pontosabban ilyen szavakat nekem még nem szegeztek így nem is voltam rájuk igazán felkészülve. Igazán? Semennyire. Megingattam fejemet formáló részeimet.
-Nem tudom. Kéne hogy legyen? Mindig is ez volt a dolgom.
Jelentem ki teljesen hidegen, mintha teljesen rendbe lenne, hogy valaki arra szenteli a létét, hogy mások talpát nyalogassa. Az én koromban ugyan így volt, de ez már egy másik kor, egy másik világ.
Kérésére kicsit elnehezültem. Pontosabban kicsit anyagiasabb formát vettem fel amit akár még fogni is lehet és minimális tömege is van.
-Természetesen. Testem minden alkotó eleme önt szolgálja.
Míg ez a kijelentés végbe ment egy apró emberi alakot öltöttem ami a lány Tenyerén állt és ujjaiba kapaszkodott. Fejemen a hajam helyén, a vállam és a hátamon tűzmódjára lobogott a füst és hullt alább. Tapintásom érezhető bár gyenge. Arcom tükör sima pusztán a szemeim helyén van két apró sötét folt. Egész valóm halványan világít. Ahogy besűrűsödtem a színem is kicsit erősebb és sötétebb lett de a belső fényem ezt kompenzálja.

-Ezt neked kell tudni... Talán kéne. -válaszoltam neki, igaz, ilyen téren hasonlóan tanácstalan voltam, mint ő- Hogy érted, hogy mindig ez volt a dolgod? Hány éves is vagy tulajdonképpen? Amikor megszülettél, már akkor is... ilyen dzsinn voltál? Vagy előtte esetleg ember voltál? Mert akkor biztos voltak céljaid... -próbálok hatni rá, bár nem tudom, mennyire lesz hatásos, pláne, ha ennyi kérdést zúdítok egyszerre szerencsétlenre...
Meg egyébként is, elég szűk látókörűnek tűnik idáig, bár lehet csak kissé beporosodott az agya, aztán majd felpörög egy kicsit, ha friss levegőn lesz.
Amikor engedett a kérésemnek, már épp használtam volna a képességem rajta, amikor megint elkezdett átalakulni, s néhány pillanattal később egy pehelykönnyű, apró kis ember figura álldogált a tenyeremen, a középső- és a gyűrűs ujjamba kapaszkodva.
~Nocsak, ilyeneket is tud? -néztem le rá meglepődve, majd kissé közelebb emeltem a tenyeremben, hogy jobban szemügyre vehessem a kis fantomot.
Meg kell hagyni, így aztán már egyáltalán nem tűnt se veszélyesnek, se félelmetesnek. Miután kicsodálkoztam magam, megpróbáltam rákoncentrálni, majd a más jól bevált módon némi pozitív érzéssel "hatni" az apróságra, ám szemmel láthatóan semmi. Csodálkozva felvontam az egyik szemöldököm, de ki vagyok én, hogy ennyitől feladjam? Vacakolt már máskor is a képességem... Újra próbálkoztam, ismét semmi sikerrel.
Néhány perc múlva már a szabad kezemet a halántékomhoz érintve, teljes erőmmel azon voltam, hogy bármilyen érzéssel hatni tudjak a háziszellememre, de a változatosság kedvéért: semmi...
-Ez furcsa... -motyogtam magam elé, majd másképp próbálkoztam.
Ezúttal nem én akartam hatni rá, inkább az érzéseit megvizsgálni, átvenni azokat, s mivel ez működött, nem az én rendszeremben van a baj... Azt hiszem, sikerült is magyarázatot találnom...
-Dzsin, hogy lehet az, hogy semmit nem érzel? Valami történt veled? Mi vagy te... vagy miből vagy te? -kérdeztem értetlenül, hiszen azelőtt még sosem tapasztaltam hasonlót.
Legyen akármilyen jó vagy gonosz emberi lény valaki, valamilyen érzései mindenképp vannak... De ő... tényleg mint egy nagy üresség... pedig eddig olyan emberinek tűnt, sőt, tudata is van. Kezdtem egyre kevésbé érteni a dolgokat...

Idő, egy újabb fogalom amivel már nagyon régóta nem foglalkoztam. Akár csak az emlékeim átböngészésével így azok is jócskán megfakultak.
-Valamikor ember voltam. Akkoriban arra... azt hiszem vágytam, hogy egy jobb helyre kerüljek. De a fizikai halál után az ön családjába kerültem.
Hosszú ideig beáll a csönd miután közelebbről is szemügyre vett. Tekintetében az elszántság tükröződött. Amint halántékához tette a kezét oldalra biccentem a fejem.
-Micsoda úrnőm? Netán valami gond van velem?
Kérdésemre a válasz nem érkezett. Csupán egy kérdés amin hosszasan eltöprengtem. Kicsit felgyorsult az engem alkotó anyag áramlása ahogy kutakodtam emlékeim között.
-Érezni? Az utolsó dolog amit éreztem egy szúrás a szívemben. Azóta nyugalomra lelt háborgó lelkem és a szívemen ütött résen az érzések kifolytak és üresség telepedett a helyükre.
Magyarázat közben némi füst "csordogált" ki a mellkasomból illusztrációként. De hogy miből vagyok? Nos azt...
-Nem tudom.

A fotelben ücsörögve hallgattam Dzsin történetét.
~Szóval egykor ember volt... aztán megölték... és a családomba került... ezek szerint van egy nyughatatlan lélek, aki ezen a világon ragadt, ráadásul úgy alakult, hogy még családtag is lett?! Príma. De nekem ezt eddig miért nem mondta senki?!
-Dzsin, az egyik kérdésemre még nem válaszoltál, hogy hány éves vagy? Vagy inkább úgy kérdezem, hány éves voltál, amikor meghaltál? És azóta mennyi idő telt el...?
Miután ezt a nagy érzelmi sivárságát nem tudtam hova tenni, így kíváncsian, türelmetlenül vártam rá a magyarázatot, hogy ez mégis hogyan lehetséges? Igaz, hogy túl informatív választ nem is kaptam rá, viszont, valami azért megragadta a figyelmemet.
-Téged... leszúrtak? -kérdeztem ledöbbenve, szinte már sokkolva, bár az, hogy valaki öngyilkos legyen, talán még elképzelhetetlenebb volt a számomra.
Aztán az is eszembe jutott, hogy lehet, még sem épp így értelmezte azt a szúrást a szívben... végül is, néha nekem is szokott szúrni, bár erre egyszer azt mondta az egyik doki, hogy amíg szúró fájdalmat érez az ember, addig nincs nagy gond... a tompánál már annál inkább. Legalábbis, ha másnak nincs köze hozzá. Ha a szúró fájdalmat úgy érti, hogy valamivel leszúrnak, akkor azért az is elég problémás tud lenni, de azt hiszem, alapból nem ebből indulnak ki a dokik.

A csordogáló füst lábfejemre folyt ahol visszatért a gazdatestbe. Mikor Ratna szemeim helyén tátongó sötét foltokra hányta, hogy nem válaszoltam valamire formalitásból féltérdre ereszkedtem, bal csápomat vagy mimet átfontam magam előtt és lehajtottam a fejem.
-Bocsásd meg hanyagságomat. Még ifjú voltam, alig töltöttem be 14. életévemet. Két emberöltőt biztos eltöltöttem a családba utána már csak a sötétség és a homály volt számomra míg nem újfent szólított Kegyed.
Ami a halálom körülményeit illeti helyesen szólott. Leszúrtak így egy fejbólintással erősítettem meg. Amennyire sikerült kiismernem abból arra mertem következtetni, hogy az esemény lezajlására is rá fog kérdezni. Felbontottam jelenlegi formációmat és 3 részre bomlottam. Három fakóbb embert alakját öltöttem magamra. Kettő egymás mellett fegyverrel a harmadik alacsonyabb és feléjük siet. Ahogy összeértek az apróságba két fegyver mártózik meg. A futás lendületével némi füst halad tovább a két másik egyén között. A tovább haladt füst lassan emberi alakot ölt és a díszlet többi tagja elkezd a hátába áramlani minek után visszanyerem korábbi alakomat s újfent megkapaszkodom parancsolóm ujjában. Amennyiben félbeszakítja az előadást rögvest átváltok erre a formára és bocsánatért esedezek, hogy akarata ellenére cselekedtem.

~Szóval nem elég, hogy egy nyughatatlan lélek, ráadásul gyermekkorban halt meg. Vagyis ölték meg... Egyre jobb... De ki képes ilyen kegyetlenségre?
-Ó, értem. Semmi gond, nem dorgálásnak szántam, csak kíváncsi voltam rá. -kezdtem mentegetőzni, amikor a hanyagságát hozza szóba.
Egy darabig csak némán próbáltam feldolgozni a történteket. Nem voltam biztos benne, hogy kíváncsi vagyok a részletekre, de aztán mégsem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek vissza rá. Alighoz feltettem a kérdést, Dzsin több, kisebb részre osztódott, majd egy rögtönzött kis jelenettel mutatta be, hogy mi is történt akkor, amikor meghalt. Mire feleszmélek a látottakból, ő már megint az ujjamon csompaszkodik, mint valami ragaszkodó kis lajhár, ám azok után, amiket megtudtam róla, a szomorú múltja és élete miatt olyan kis sajnálatra méltónak tűnik a szememben, hogy nincs szívem "lerázni".
-Te szegény... Sajnálom, hogy így alakult az életed. -jegyeztem meg csendesen.
Néhány újabb néma perc következett, ám most a sajnálkozás helyét lassan az a gondolat váltotta fel, hogy az odáig oké, hogy van egy... dzsinnem... Amit még mindig nem volt könnyű elfogadni vagy elhinni, hisz olyan hihetetlennek tűnt ez az egész helyzet, hogy szinte már vártam, mikor ébredek fel... Másfelől, ha ez tényleg valóságos, és nem csak valami álom, akkor ezentúl hogy fognak telni a hétköznapjaim? Logan múltkor azzal tréfálkozott, hogy új szobatársat fogunk kapni... Ha jobban belegondolok, most én is kaptam. Bár, ha jobban belegondolok, eddig is itt volt...

-Nem kell sajnálni. Biztos rászolgáltam.
Feleltem egykedvűen. Ha éreznék biztos jól esne a részvétel de közömbösen álltam a dologhoz. A beálló csendben mozdulatlanul álltam, hátamon és a fejemen lassan lobogott tűzmódjára a füst. Tekintetéből látszott hogy elgondolkodik valamin. Jobbnak láttam nem firtatni a dolgot. Viszont ez az alak kezdett kissé kényelmetlenné válni. Többször is körbefordult a fejem saját tengelye körül ahogy felmértem az uralkodói rezidenciát. Meglepően hasonlított valamelyik felmenőjének szobájához. Bár más anyagokból és furcsa alakzatú tárgyak is jelen voltak. Valami azt súgta, hogy már nem abban a palotában vagyunk mint amelyikre emlékszem. De határozottan úgy tűnik, hogy ez is csak egy a sok közül. Az ötödik perc némaság után bátorkodtam beleszólni gazdám fejébe.
-Szabad emlékeztetnem, hogy valamit kiszeretett volna próbálni?

~Na jó... még szoknom kell ezt az érzelemmentes kis apróságot. Meg esetleg kissé megnevelni, mert ez így nem élet...
-Ó, Dzsin, már kipróbáltam, amit akartam, ne aggódj. De azért köszönöm, hogy szóltál. -mosolyodtam el a megjegyzését, majd eltöprengtem egy pillanatra.
Ezek szerint nem tudja, hogy van különleges képességem. Nem is sejti... Vajon a felmenőim között volt más, hozzám hasonló? Ami azt illeti, már sokat gondolkoztam ezen, de miután a saját családomnak sem mertem elmondani a "titkomat", így őket sem kérdezhettem erről, ebből adódóan pedig semmi ilyen jellegű információm nem volt. Talán Dzsin választ adhatna a kérdésemre, viszont nem tudom, hogy ő hogyan reagálna az egészre... Bár, ha nincsenek érzései, akkor félelmet sem érezhet... Akkor meg? Nincs semmi veszíteni valóm!
-Dzsin, mondd csak... Azt mondtad, hogy legalább két emberöltőn át szolgáltad a családomat, igaz? Az olyan 50 év körül lehet... Ezalatt nem tapasztaltál valami furcsaságot a felmenőimnél, vagy a családjuknál? Mondjuk valamilyen különleges képesség, vagy ilyesmi... -próbáltam utalgatni rá, s ha úgy tűnik, hogy vette a lapot, akkor már faggatom is tovább.