Erdőség

Halkan nevetek, ahogy megpróbálom elképzelni Farkast gyerekként, majd olyan kicsi, pelyhes bundás farkas kölyökként. A gondolatra elmosolyodok, majd nyújtózok egyet.
- Amúgy szép a víz. Sok a hal, annak ellenére, hogy kicsi a tó, bár végül is a bele ömlő vízen ki tudnak úszni, meg be, ha akarnak... - mondom, majd beljebb megyek a vízbe és felé nyújtom a kezem. - Gyere, megmutatom! Gyors leszek, így akár egy levegővel körbe érhetünk. Persze csak ha érdekel. - mondom mosolyogva. Igazából azt tervezem, hogy a kezénél fogva lehúzom, megmutatom neki az alját, és a felszín felé menet megkergetünk néhány halat... Én ha unatkoztam, gyakran csináltam hasonlókat a tengerben. Persze ilyenkor felerősödnek az ösztönök, és minden vadászt a menekülés hoz lázba, szóval a játékból gyakran volt ebéd meg vacsora is...

Amikor Abyss beljebb úszik, egy halkat sóhajtok, amolyan szomorút, hogy távolodik. De aztán megfordul és, a jelek szerint nem a sóhaj miatt, engem is invitál, felém nyújtva a kacsóját. A kérdésére felvonom az egyik szemöldökömet. Nofene, ingyen víznézés? Hát lehet ennek nemet mondani, főleg, ha Abyss hívogat. Mosolyogva bólintok egyet és odaúszok hozzá, megfogva a kezét... a nyákos kezét, de ez a tény valahogy nem tud zavarni. Mondjuk azért reménykedek benne, hogy a sikamlóssága miatt nem fogunk eltávolodni egymástól, mert ez a tó alján... hááát... nem lenne kellemes.
- Rendben van, hagy nézzem - biztosítom elhatározásomról. - De ha valami balul üt ki, te fogsz lélegeztetni - kis komisz csillogás a szememben.
Szóval erősödik a fogásom Abyss kezén... utána pedig, felkészülve minden eshetőségre, ami odalent vár, veszek egy mély lélegzetet... lássuk, javult-e a víz visszatartó képességem.

-Óóó szeretnéd, ha szájon át lélegeztetnélek mi? - nevetek halkan, rosszallóan csóválva a fejem, de csak játékból. Aztán megvárom, hogy nagy levegőt vegyen, megszorítsa a kezem és már úszunk is. Mivel erősen fogja a kezem, így nem csúszik ki. Lassan lehúzom a hínárok közé, rávigyorgok. Engem régebben csikiztek ezeknek a növényeknek a levelei. Gyorsan körbe tempózom vele a tavat, majd elkezdem felfelé húzni, de csak óvatosan, nehogy megterheljem a szervezetét. Fent rámosolygok.
- Na, majd növesztesz te is kopoltyút és akkor majd több időt tölthetünk lent.. -vigyorgom rá, majd arcba fröcskölöm.

Vetettem rá burkoltan egy olyan pillantást, hogy ,,bár úgy lenne", de aztán koncentráltam a merülésre. A kaland pedig hamarosan elkezdődött. Hááát. Mit mondjak. A víz elég tiszta volt, az tény. Csak hát, Abyss figyelemmel volt arra, hogy én nem lélegzek odalent, így meglehetősen gyorsan haladtunk. Szóval elég sok elmosódott foltot láttam odalent. De amit ki tudtam venni a nagy sietségben, az nagyon szép volt és emlékezetes. Igaz, a komisz leányzó behúzott a dzsindzsába odalent, de szerencsére nem akadtunk el... igaz, picit csikiztek. Meg mosolyogtam azon a víz alatt, hogy ott úszkálnak mellettünk a halak, majd egyszer csak szétrebbennek, mert valami őrült gyorshajt éppen. De bármennyire is tetszett a látvány, nehezítette az élvezetet, hogy közben bent kellett tartanom a levegőt. Szerencsére Abyss éppen felfelé húzott már, amikor ott tartottam, hogy elkezdtem az orromon kifelé nyomni a légtömeget. Aztán kiértünk, én meg mohón szívva a levegőt töltöttem el pár másodpercet.
- Ah... köszönöm... - mosolyogtam hálásan. - Legközelebb majd lopok búvárfelszerelést, hogy... *placcs* héééé!
Viszonoztam a tüzet. Na tessék, már megint komiszkodik. Jó nagy vízadagot fröccsentettem rá. Igaz, biztos voltam benne, hogy ez kb annyit ér neki, mint halottnak a csók... ezért nem értem be egy adaggal, hanem többet permeteztem rá, miközben közelebb lebegtem hozzá.

Nevettem az arcán, amikor lefröcsköltem, majd folyamatosan elkezdett fröcskölni, amit persze nem hagyhattam szótlanul, hátrébb úsztam, kiemeltem uszonyom a vízből.
- Bálna style! - mondta és nagy erővel rácsaptam a vízre, jó nagy vízadagot Farkasra locsolva, majd gyorsan mögé úsztam, amikor tovább fröcskölt. Azt hiszem, most nagyon gonosz vagyok, kihasználom, hogy én vagyok a gyorsabb a vízben...Persze így is bekapok pár támadást, de hát ilyen ez a popszakma, van amikor nem nekünk kedvez. A végén gonosz módon még össze is kenem nyákkal Farkas hátát, csak hogy még jobban húzzam az agyát, kicsit beljebb úszva a tó közepe felé nevetek rajta egy sort.
- Hupsz, bocsi. - mondom, de persze direkt volt, szóval arcomon ott marad az a "sátáni" vigyor, amellyel oda kentem. Aztán elmerengek. Farkas nem hal. Ő belefáradhat a folyamatos felszínen tartásba, szóval azért egy kis sunyisággal segítek neki és a vállainál fogva kijjebb tolom a mély vízből, amíg lábujjhegye le nem ér.

Kissé egyoldalú volt ez a vizi csata, mondjuk mit várhatna az ember. Nekem nem voltak vizi génjeim, így hát sejthető volt előre, hogy nem fogok jól kikerülni a dologból. Persze, ez nem jelentette azt, hogy nem fröcskölgettem én is Abyss-t, amennyire kitelt tőlem. Csak hát én nem tudtam ilyen látványos bálnás támadást végrehajtani... meg ilyen gyorsan mozogni a vízben, ha már itt tartunk. Szóval sikerült jól összenyálkáznia... és még mögöttem is elbújik néha. Ah, rafkós ez a kiscsaj. Miért érzem úgy, hogy egyszer még meg fog gyűlni vele a bajom... helyesbítek, már most meggyűlik. Aztán már dúlt egy idő után a viziharc, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb pihi után elkezd felém úszni. Kérdően nézek felé, hogy most meg vajon milyen álnokságra készül, de aztán kiderül, hogy semmilyenre. Megtámasztja a vállaimat és elkezd nyomni a part felé. Ááá, kétlem, hogy már elég lett volna neki a vízből. Emlékszem, mennyire várta már a napot, ennyi nem lehet elég neki... de... nem is firtattam. Rámosolyogtam, miközben nyomkodott, én meg ellazítva magam sodródtam a part felé... de... az ördög nem alszik, én meg főleg nem. Amint éreztem, hogy van szilárd föld a talpam alatt, egyszer csak a karjaim megmozdultak, ráfonódva a lány karcsú csípőjére és magamhoz húztam Abysst. Jó szorosan tartottam, hogy ne tudjon menekülni, mondjuk kérdéses, hogy mennyire lesz sikeres, de majd elválik.
- Na most megvagy, te kis komisz - vigyorogtam rá közelről.
Aztán ahogy teltek a másodpercek, kezdtem rájönni, hogy ezt nem gondoltam át rendesen.

Azt hiszem, egyikünk se készült fel rendesen arra, ami ezután következett... Amikor Farkas hirtelen a derekamnál magához rántott, az sejlett fel bennem hirtelen, amikor fogságban az a disznó rám akart mászni... És szinte automatikusan is áramot vezettem a vízbe...
Szegény Farkas... Láttam ahogy tagjai megbénulnak a sokktól. Keze lassan elernyedt és lecsúszott derekamról, s lábai is... Már kezdett volna süllyedni, mikor gyorsan a hóna alányúlok
- Ne haragudj ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj!!! - mondom folyamatosan, miközben kiviszem a partra, ahol már biztonságban fekhet a vízben. Mellette maradok. - Csak félperces, mindjárt megtudod mozdítani a tagjaidat. Jaj! Ne haragudj, én csak... - szabadkozom, megszorítva a karját - Nekem csak felrémlett az az emlék.. Jaj nem akartalak bántani, ne haragudj rám kérlek... Ugye nem haragszol? Jaj szegény fejem! - figyelem aggódva. Remélem tényleg nem haragszik.. Én komolyan nem direkt csináltam! Én csak.. Én csak egyszerűen megijedtem! Ha Farkas ezután ki se jön velem ide többet, megértem... Óó de remélem nem ez fog történni,,
- Kérlek ne haragudj...

Na tényleg nem gondoltam én át ezt. Megcsapott a 220 én meg elvesztettem az irányítást és ha Abyss nem visz ki, akkor biztos megfulladok. De... nem igazán fogtam fel, hogy mi történik körülöttem. Valahol a távolban hallottam Abyss hangját... de... valami sokkal jobban előtérben volt.
~Te kis ribanc, ezt meg mégis hogy képzelted?! Megöllek! Ezért ISten bizony megöllek! Ah, csak tudjak mozogni! Megfoglak, széttéplek, összezúzlak, kibelezlek! Nem fog tőlem senki se megvédeni. Te kis utolsó, alamuszi rib...~
~Mivan?! Mit pofázol te átkozott?~
~Miiii?! Te szerencsétlen idióta, nem látod, mit csinált?! Kis híján megölt téged, azok után, amit tettél érte! Ezek után csak halál érdemel! Megölöm... megölööööm!~
~Ha egy ujjal is hozzá mersz érni, te szemét, akkor véged van! Hallod?! Megöllek!
~Haha, te ostoba, ha én meghalok, te is velem!~
~Azt hiszed érdekel?! Nem bánthatod Abysst! NEM! Ha bántani mered, magammal viszlek az örök sötétségbe, te vadállat! Utoljára mondom: ha bántani mered Abyss, vége!~
Csak fél perc volt, de nekem óráknak tűnt, míg veszekedtem a vadállati énemmel. Aztán egy erőteljes rángás futott át rajtam, egy darabig mélyen vettem a levegőt. Visszanyertem az uralmamat a testem felett... és végre elértek teljes mértékben a tudatomig Abyss szavai. Egy ideig csak bámultam tátott szájjal az eget... majd szépen lassan felültem.
- Ah, anyám - mondom. - Most már tudom, milyen egy sokkterápai.
Kicsit megmozgattam a nyakam, mely ropogott kicsit... majd ránéztem a mellettem elhelyezkedőre. Szegény, olyan tekintettel nézett rám, mint akit éppen temetnek. Már-már én szégyelltem magam, amiért kifeküdtem... ja, hoppá, hogy én indítottam el az egészet? Hát volt miért szégyenkeznem. Abyss kezét, mely eddig az enyémen nyugodott, most megszorítottam, de nem úgy, hogy eltörjem a kacsóját.
- Ne... Abyss, én kérek bocsánatot - hajtottam le a fejem. - Nem gondoltam át nagyon ezt... nem voltam tekintettel rád. Ezért most én voltam a felelős - kicsit elhúztam a számat, miközben ránéztem. - Többé nem leszek ilyen meggondolatlan, ígérem.

Amikor megmozdul, fölé hajolok, kikerekedett szemekkel. Persze visszaülök halfarkamra, mikor felül, aggódó és félő arccal figyelem, szinte görcsösen szorítva a karját, hogy haragszik-e rám.. Az egyetlen barátomat csak nem akarom rögtön a második napon elveszíteni?! De aztán megnyugtat.. sőt, ő kér elnézést, mire megkönnyebbülten felnevetek.
- Semmi baj.. De.. azt hiszem inkább pihenjünk egyet... Mit hoztál? - pillantok a hátizsák felé. Közben elkezdek vissza változni: ez már egy sokkal drasztikusabb és fájdalmasabb dolog... Emlékszem, a hajón is mennyire szenvedtem... S hogy a férfiak mennyire meg rettentek a látványtól. Hát, nem csodálkozom. Uszonyom szó szerint, vérezve ketté szakad, közben visszahúzódnak a pikkelyek a lábamba, de persze ismét úgy, hogy felvágják bőrömet.. Lassan össze nő a bőr a lábaim belső részén, és a két csonkból aztán kialakul a lábfej, a lábszár, a comb... Persze mindezt a föld, a fű markolászásával élem meg, hangos, fájdalmas nyögések közepette. Nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy ne ordítsak, sikítsak fel. Mikor végre végzek az egésszel, egy percet legalább pihenve fekszem hason a földön. Csak ezt utálom az egészben, amúgy tök jó lenne az egész. Mikor nagyjából kiheverem, és elmúlik az utófájdalom, a kezeimet a fejem alá teszem, s süttetem a hátamat.. Legalább hamarabb megszáradok.

Nagy nehezen elmosolyodtam.
- Haspók - nyújtottam ki rá a nyelvemet, de aztán bólintottam.
Viszont mielőtt még felálltam volna, hallottam valamit. Hátranéztem és láttam, hogy Abyss elkezdett visszaváltozni. A lány egész teste beleremegett és... hát meg tudtam érteni, hogy miért, eléggé fájdalmas volt már nézni is azt, ahogyan Abyss lábai újra létrejönnek. Nem mentem el Abyss mellől. A folyamat végéig ott maradtam mellette, simogattam nyugtatóan a hátát közben, a kezét is fogtam, mintegy bátóritóan. Éreztem, mennyire fáj neki, hiszen markolta a kezemet közben. Uh, volt egy ereje... közben pedig jópár fűcsomót kitépett.
- Sssss... ssss - adtam ki nyugtató duruzsolásokat.
Végül a lány visszaváltozott, én pedig egy utolsó simi után elsétáltam a táskámért. Hamarosan már ott voltam a vöröske mellett, letérdelve a földön. Elővettem egy pokrócot, melyet még az egyik első lakhelyemen találtam, leterítettem a földre... utána pedig kisebb papírzacskók kerültek elő a táskából.
- Az egyik pékségből hoztam pár dolgot. Nem túl sok, de kettőnknek talál elég lesz - mondtam, lerakva a pékárukat tartalmazó zacskókat.

Olyan.. Fura volt. Amikor kezdtem átváltozni, megfogta a kezem, és elkezdte simogatni a hátam, ami miatt megint nem kellett sok, hogy megrázzam, de ez nem olyan volt, mint az előbbi, most rendesen magamnál voltam. Szóval fura érzések terjengtek bennem... Ez.. Ez a törődés.. Ez egyszerűen olyan közelinek éreztem Farkast... főleg, hogy így ruhátlanul is feszélyek nélkül tudtunk egymással beszélgetni, törődni. Nem akartam, hogy az legyen, de ez.. ez végül is felért egy próbával. És Farkas átment rajta. Szóval nyugodt lélekkel szorítom a kezét és hallgatom halk csitítgatásait. Furcsa, de még talán jól is esik, hogy itt van velem eközben, s nem csak a táskája mellől figyel. Pedig azt is megérteném, ha csak ezt tenné. Elég ijesztő még számomra is a vissza változás.

Mikor végre befejeződik, felkelek, Farkas pedig a földre terít egy pokrócot és előveszi a zacskókat. Nos, a napokban kezdtem hozzá szokni újra a "szárazföldi" ételekhez.. Ergo: minden főve, sülve, fűszerezve. AZ egy hónapos nyers hal, hínár és alga kúra után ez a hirtelen fordulat kissé megfekszi a gyomromat, ezért inkább sokszor eszek keveset. Így hát..
- Nem is baj, ha nem sok.. Tudod, múltkor se ettem olyan sokat a gyomrom miatt... Pedig ízlenek az ételek, csak hát a hasam kicsit kiborul tőle, majdnem szó szerint.. - mosolygom halványan és megnézem a zacskók tartalmát. Elveszek az egyikből egy "csokis kalács" nevű süteményt.. Megnyalva a számat harapok bele a finomságba.
- Hmmmmmmmmm de finom... - motyogom teleszájjal..-

Lekuporodtunk hát a pokrócra és nekiálltunk az ebédnek. Igen, valószínűleg már ebéd, felnézve a Nap állására. Én a magam részéről egy sajtos pogácsára fizettem be, szóval hamarosan már a többrétegű tésztát rágcsáltam. Mennyire más volt, mint az emberhús... najó, most az egyszer, ezen a szép napon nem akartam ilyesmire gondolni. Bőven elég volt nekem az a vita a vadállati énemmel. Maradjunk most a nem emberi eredetű tápláléknál... mondjuk ha nagyon szörszálhasogató vagyok, akkor ez is az. Egyik vacsoránál Valoria megemlítette, hogy a lányok szeretik az édes dolgokat. Szóval ezen felbuzdulva válogattam össze a menüt. A java része hát édes volt, kis része sós. Azokkal majd én is beérem.
- Egyél kedvedre, elvégre az úszok sok energiát igényelnek... és elnézve még gondolom szeretnél úszni pár hoszt, szóval... hajrá - kacsintok rá.
Lassan elfogy a második pogácsa is, én meg elnézek a tó felé... aztán a lányra... közben valami mozgolódik az agyamban... mint ha elfelejtettem volna valamit.

- Hosszt! - nevetek fel - Ez nem medence, de soha ne is legyen az ennek a helyén! - mosolygom rá, majd amikor megettem a "kalács" felét, lerakom a finomságot. Jobb, ha nem eszem meg egyszerre az egészet, azzal csak elrontom a gyomromat.
- Amúgy, jó étvágyat. - mondom - Így utólag is... - mosolyodom el. - Viszont.. az úszáshoz, szerintem már nem fogok átváltozni.. - nézek a víz felé - Ennyi fájdalom mára már elég volt... Nem vagyok ezt képes elviselni sokszor... Kétszer elég egy nap. A végén az történne, hogy átváltoznék és bírnék vissza változni, és akkor cipelhetnél haza engem is, vagy itt éjszakáznék... - vázolom fel a helyzetet. - De igazából ilyen esetekre vannak a hártyák, meg a kopoltyúk. Hogy alakváltoztatás nélkül is a vízbe lehessek. - mosolygom halványan - Csak megakartam neked mutatni, milyen úgy, mire vagyok képes, satöbbi.. Bár.. azt hiszem a képesség mutogatásból túl sokat is tapasztaltál, mint amennyit én mutatni akartam.. - mondom kínnevetéssel egyetemben.

- Jóvanna. Az egyetlen csatorna, amit gyakran nézek az ismeretterjesztő mellett, az a sport, szóval ne lepődj meg, hogy pár szakszó rám ragadt - mosolygok. - Ja, beléd is.
Miközben Abyss mesélt, a tekintete félre terelődött. Én éppen nyúltam le egy újabb pogácsáért, miközben lenéztem és... hát, megakadt a dolog. A lenézéssel ugyanis végre tisztává vált számomra, hogy hoppá, mi is volt számomra az eddig elfelejtett tényező... hát a ruhák hiánya. Szépen elbambultam mondhatom... viszont a lány most már nem úszta meg, hogy ne nézzem meg magamnak. A teste erős volt, mégis kellően nőies. Csinos darab, ahogy a szlengesek mondják. Uh, bajba voltam, éreztem, valami éledezett. Az összkép annyira... gyönyörű volt. Ám valami, ami eddig józanságra ösztönzött a lánnyal kapcsolatban, most is bekapcsolt. Emlékeztetett a lány múltjára és arra, mi történt, amikor túl közel kerültem hozzá. Vettem egy mély lélegzetet és már az arcára néztem. Mázlis, alig pár másodperc múlva nézett vissza rám. Szerencsém volt, az ébredés is abbamaradt a kritikus pont előtt, de nem akartam az ördögöt kísérteni. A lány szavai persze elértek engem... ezzel kapcsolatban pedig eszembe jutott valami.
- Akkor majd emberalakban - kacsintok, majd kicsit komolyabbra veszem. - Figyelj, most hogy említetted az előzőt... kérnék valamit. Szeretném, hogy ha bármi olyat csinálnék, ami kényelmetlen vagy rossz emlékeket ébreszt benned, akkor leállíts. Őszintén, én alapvetően egy eléggé fafejű alak vagyok, nem igen szoktak érdekelni mások érzései. Te... viszont... nem akarok rosszban lenni veled. Szóval... nyugodtan szólj rám, ha megint valami hasonlóhoz kerülnénk közel -a végére azért sikerült újra elmosolyodnom.
Na ez az előzékenység már engem is kezdett megrémiszteni. Soha senkivel nem voltam még ilyen. Mi a franc van már velem?

Music

Kacsintására csak mosolygok egyet, de amit utána mondd... Valahogy... mélységesen megérint. Igazából, nem csak az elmúlt egy hónapban töltöttem életem elnyomásban. Az életem maga egy verseny volt az előtt is. Az emberek, azt hiszik, a sportolóknak könnyű, hiszen nincs is más dolguk mint edzeni, szépek és híresek vagyunk, tisztelnek minket és mi vagyunk a suli menőjei, mint a pompon lányok, meg a focista fiúk, azok nagyon tévednek, s gyakran hiába szembesítjük őket ezzel a ténnyel, egyszerűen mintha lepattanna róluk a dolog... De az irigylő pillantások, a gyakori kiszúrások, az ellenfelek sértő tettei mind-mind megkeseríthetik az életünket. Az elvárásokról nem is beszélve, amelyek súlyosabb terhet rónak ránk, mint akármi más.. Ez fakad a becsületvágyunkból, a versenyszellemből és abból, hogy örömet akarunk szerezni szeretteinknek.. Szóval mondhatjuk, hogy ebben az előéletemben sem voltam valami közvetlen, jó fej és barátkozós. Hiszen mindenki egy ellenfelet, verseny társat, ellenséget látott bennem, ha végig mentem a suli folyosóján. Gyakorta voltam közröhejnek és ostoba játékok központi alakja, ami miatt bezárultam, s megtanultam úgy színészkedni, eljátszani akármit, mint még soha. Megtanultam, hogy a szavak, azok szavak maradnak, s az amit jelent még nem feltétlenül van mögötte. Itt arra gondolok, ha valaki mondja azt, hogy a barátod, de a végén még is elárul és minden titkod, szennyesed kiteregeti mindenkinek, aki ismer és aki nem ismer, hogy elvágjon előtted minden utat az ismerkedésre, vagy a kapcsolatok folytatására. Különösen óvatos lettem az emberekkel szemben, s fogságomban ez csak nőttön nőt. Még is... Farkas szavai most olyan mélységig hatoltak, hogy az már nem csak az agyamat érte el, már nem csak felfogtam amit mondd. Szavai, a betűk, a hangok áttörték agyam falát, korlátjait, s beljebb repülve elérte a lelkemet, az érzéseimet. Őszintén meghatott amit mondott, mert tudtam, hogy igazat szól.
- Ó Farkas... - sóhajom lassan elhagyta ajkaim, s oda térdelve mellé átöleltem a nyakát. És jól esett... Nem is tudom, mikor voltam valaha is ilyen közel: és itt most nem a fizikai testünkre gondolok. Farkas bekopogott, s szavaival kinyitotta azt az ajtót, amelyet már évekkel ezelőtt bezártam, még a saját szüleim elől is. Ő most már megláthatja mindazt, amit rejt a lelkem, ami a valódi Én vagyok. És kellemes bizsergés futott bennem végig. Hogy terheimet, bánatomat örömömet végre megoszthatom valakivel, őszintén! Aki velem nevet, vagy velem sír.. Ahogy az igaz barátok szokták..

Nem igazán sejtettem azt, hogy mit fogok kiváltani a szavaimmal. Elvégre, én csak szerettem volna tisztázni vele pár dolgot az ismeretségünkkel kapcsolatban. De aztán... egy darabig csak néztünk egymásra. Láttam valamit kavarogni a lány kék szemében, de nem tudtam eldönteni, hogy most mi van. Csak azután, hogy megmozdult... na de hogy mozdult meg? Kis híján hanyattestem, de nem attól, hogy a lány hozzám ért. Sokkal inkább a meglepettségről. A lány karjai a nyakam köré fonódtak, ahogy hozzám bújt. Éreztem a háláját és minden mást, ami átfuthatott az agyán. Na ez volt az, ami igazán ,,sokkolt" és neeem, most nem jött ki semmi elektromosság a testéből. Soha életemben nem futottam még bele hasonlóba. Oké, kisebb hálákat, köszöneteket már fejeztek ki nekem, de azok csak ilyen kis valamik voltak, hogy vettem valamit az illetőnek vagy segítettem a munkájában. Mulandó dolgok. Túlságosan is azok. Ez viszont... hát ez túlságosan is testközeli volt, a szó szoros értelmében... igen, szoros. A legtöbb kapcsolat számomra csak egyszeri volt. Másmilyen nem is lehetett, hiszen a legtöbb embert kinyírtam. Sosem gondoltam volna, hogy valakivel egyszer valakivel valami másfajta kapcsolatot is fogok ápolni. Egészen mostanáig. Éreztem, hogy a lány közel engedett magához, ez pedig elmondhatatlanul jól érzéssel töltött el. Nem kellett semmit sem mondania, a gesztusból éreztem mindent, még azt is, amit szavakkal aligha lehetne kifejezni. Mondhatjuk, hogy sikerült egy új üreget vájnia a sötét lelkembe, amit el is foglalt utána. Ajj, Abyss... én se akartam mondani semmit. Fölösleges volt... meg már elmondtam. Miután pár másodperc után picit magamhoz tértem, lassan felemeltem az egyik kezemet és átfontam vele a lány testét, viszonozva az ölelést. Érezhette, hogy először csak finoman érek hozzá, mintegy tesztelve az ingerküszöbét, elvégre még bennem élt az előző eset... de aztán folyamatosan kezdett erősödni az ölelés. A meghitt hangulat hatása lehetett az, hogy nem volt semmilyen oda nem illő gondolatom a helyzettel kapcsolatban. Igen, tény, elismerem, a hozzám simuló fedetlen test adott jókora zavarra okot... de a tény, hogy a lánnyal való kapcsolatom milyen fordulatot vett és ennek a varázsa, most teljesen kitöltötte az űrt a fejemben, élvezve minden egyes másodpercét.

Nem tudom, meddig térdeltem ott mellette, s öleltem halvány mosollyal az arcomon. De azt tudom, hogy mindezt megbánás nélkül tettem. S mikor elengedtem nyakát, oda hajoltam és apró puszit adtam a homlokára.
- Hálás vagyok... Olyan sokat köszönhetek neked, Farkas - suttogtam oda, még a homlokára, mert a kis puszi óta nem mozdultam. - Bár csak megtudnám mindazt hálálni amit értem tettél.- sóhajtottam halkan, majd rámosolyogtam és felkeltem, elindultam vissza a vízbe, de nem mentem mélyre, csak a sekélyesbe egy kicsit üldögélni, ázni. Olyan jól esett...

Sajnos az élet az olyan, hogy egyszercsak mindennek vége szakad. Egyszer majd magának az életnek is annyi lesz egy szép napon, amikor végre megpihenhet az ember teste és lelke. Viszont most vége szakadt ennek a szép pillanatnak, mert Abyss elkezdett távolodni, én pedig levettem a kezemet róla, nem erőszakoskodva a maradását. De aztán feltette az í-re a pont... izé, az i-re a pontot és adott egy puszit. A szavai jóleső érzéssel töltenek el, kicsit megborzongok, míg beszél.
- Ne gondolj Abyss. Csak koncentrálj a jövődre... ezt majd később megbeszéljük.
Igazság szerint nem vártam el Abysstől, hogy valahogy viszonozza a segítségem. Nem számításból segítettem rajta, hanem mert szerettem volna, ha egyenesbe jön az élete. Igaz, az önző felem elvárt volna valami kárpótlást, de elnyomtam. Ha máskor nem, ha mással nem is tudok normálisan viselkedni, akkor legalább vele, most. Közben a lány elsétált, én meg utána néztem. Megengedtem magamnak egy kis stílölést. Aztán ahogy leült eszembe jutott valami. Gonosz mosollyal az arcomon felálltam és utána lopakodtam. Belemerítettem a kezemet a vízbe, majd lassan fölé tartottam.
- Vízesés! - aztán zutty, jött fentről a víz Abyss fejére.

Csak annyit éreztem hirtelen, hogy a fejemre csorog valami. Felkaptam a tekintetem, és Farkas vigyorgó arcával néztem szembe, ahogy mondja:
-" Vízesés!"
- Óóóó! - nevetek fel, majd gonoszkás vigyorral keze után kapok és a vízbe rántom, jól lefröcskölöm.

Farkassal úgy érzem, mintha vissza mentem volna az időbe, és ismét kisgyerek lennék. Szó szerint eljátsszuk az időt. Micsoda nap!Azt hiszem, életemben nem éreztem magamat még ilyen jól. És őszintén örültem, hogy Farkasra lelki társra találtam.

A nap vége felé, mikor már az ég alja is narancssárgára vált, a felhők alja pedig rózsaszín lett. Elkezdtem felöltözni, ahogy ő is, hogy elinduljunk végre haza felé. Végre... Mi végre? Inkább sajnos!
- Ugye sok ilyen szép napunk lesz még? - pillantok rá mosolyogva, mikor fel veszi a táskát és felém fordul.

A nap nagyon jó volt. Gyönyörű helyen, gyönyörű időben, gyönyörű, kedves, ámbár gonoszkás nővel... többre nem is volt szükség. A ruhák hiányát figyelembe véve talán lehetett volna a helyzetet Ádám és Éva esetének újrajátszásának venni... egyetlen fontos különbséggel persze... nem gondoltam volna, hogy végül ilyen jól fog elsülni a program. Nem elég, hogy jól éreztük magunkat, nekem külön jókedv forrást jelentett, hogy láttam Abysst kikapcsolódni... najó, ez így nem teljesen pontos. Láttam végre ellazulni, na ez talán jobb megfogalmazás. Ahhoz képest, amilyen állapotban volt a hét elején, amikor először találkoztunk... jó volt látni felszabadultnak, ahogyan azt teszi, amit csak szeretne. Nem sok lehetősége volt rá a múltban... most eljött az is, amit megérdemelt már egy ideje. Módfelett örültem neki, hogy megmutatta nekem, milyen ember is ő. Határozottan éreztem, hogy a köztünk levő kapocs már nem csak egy cérnavékony zsineg. Közel engedtük egymást, megmutathattuk az eddig elnyomott valónkat... Abyss nagyon kedves személyiség volt... de ezzel együtt volt benne egy kis játékos gonoszság is... volt időm kitapasztalni, sokat gonoszkodott ma... mondjuk én se maradtam adósan. De aztán sajnos eljött az elmenetel ideje is. Vetettem még egy sunyi pillantást a lányra, mielőtt elkezdett öltözni, majd én is nekiláttam. Gyorsan megvoltam, nem szoktam ezzel sok időt tölteni. Aztán észrevettem Abyss kalapját, mely ugyanott hevert, ahova leesett a koccanásunk után. Felvettem, majd a táskámat a hátamra dobva odafordultam a kis Cowgirl-höz és a fejére raktam a fejfedőjét.
- Igen és már alig várom - kacsintottam. - Na, de gyere - intek invitálóan.

Miután a fejemre teszi, rámosolygok, megigazítom a kalapot és elindulunk. Még egy utolsó pillantást vetek a tóra, mint egy búcsúzóul, s magamban meg is ígérem neki, hogy rendszeres látogatója leszek, és hogy nem sokára ismét vissza térek... Ahogy ment le a nap, úgy kezdett egy kicsit hidegebb is lenni az időjárás. Egyenlőre nem éreztem, annyit mozogtam és hülyültem Farkassal, hogy talán még melegem is volt egy pöppet.

Már egy ideje lépkedtünk a fák sűrűjében. Besötétedett, nagyon hamar! Én már azt se tudtam, hogy merre voltunk. És hogy hová megyünk?! Azt se.. mindenütt csak fák.. sötét fák. Farkast követtem és bíztam benne, hogy legalább ő tudja, merre megyünk! Aztán hirtelen.. a fák között furcsa zajt hallottam meg. Félelmemben bele karoltam Farkasba
- Mi volt ez..?!

Na tessék, kicsit elszámítottuk magunkat. Lement a Nap, mielőtt kiérhettünk volna az erdőből. Remek. Igazán tanulhattam volna a korábbi esetekből, amikor mindig rámsötétedett annak idején. Viccen kívül, szinte mindig akkor értem ki, amikor már késő volt. Igaz, akkor egyedül voltam, csak magamért feleltem... a mostanival ellentétben. Szerencsére annyiszor jártam már erre, hogy tudtam, merre kell menni. A tó egyik jellegzetes fája mellett kell bevetni magunkat az erdőbe és ha letelik a másfél kilométer, kiérünk a földútra. Ott aztán egyszerűen jobbra fordulunk és már kint is vagyunk. Igaz, mire hazaérünk a Queens-be, az szerintem nem is ma lesz. Francos esti menetrend. Ah, na de mindegy, csak jussunk ki, az most az első. Már baktattunk egy ideje, amikor éreztem, hogy Abyss hozzám bújik és kicsit ijedten kérdez valamit. Megtorpantam, ahogyan én is fülelni kezdtem. A hangok... valahogy... jellegzetesnek tűntek... túlságosan is annak. Azzal a karommal, amelybe Abyss kapaszkodott, most magam mögé húztam a lányt, miközben elnéztem a hang forrásába. A szemem már valamelyest hozzászokott a sötétséghez, szóval láttam pár dolgot... és ekkor... az egyik nagyobb bokorág félrehúzódott... és egy jókora sziliuett jelent meg tőlünk vagy tíz méterre... és jól tudtam, hogy ez nem lehet más, mint egy medve. Nyeltem egyet, ahogyan Abyss-t lassan noszogatni kezdtem hátrafele, mozgásra késztetve...
- Nyugalom... csak... semmi... hirtelen... mozdulat...
Volt már dolgom medvékkel... és tudtam, hogy ha egyszer beindul, akkor nagyon nehezen fogunk elmenekülni előle.

Amikor megpillantom a hatalmas árnyékot, elkerekedik a szemem és egyszerűen lemerevedek. Ez egy medve! Jézusom, egy kib...ott MEDVE! Farkas elkezd hátra felé tolni, lassan, de a lábaim is alig mozdulnak meg. Amikor pedig a medve felágaskodik... és bömböl egyet.. Nos. Azután már nem kell noszogatnia Farkasnak. Egyszerűen minden kizáródik: Farkas hangja, a sötétség.. hallom ahogy ver a szívem.. de még milyen gyorsan.. dudum... dudum.. dudumdudumdudum... zilálásom a másik, amit hallok, s szinte beszűkült szemekkel csak a medvét látom.. ahogy 2 méter magas lesz, amint fölágaskodik. S azon kapom magamat, hogy futok.. Futok, ahogy csak bírok. Kerülgetem a fákat, bokrokat... Hallom a trappolást és a medve lihegését. Aztán megbotlok.. Felkelek és alig lépek párat, hirtelen eltűnik a talaj a lábam alól és felkiáltva esek le, épp egy olyan lyukba, amelyre még Farkas figyelmeztetett ide jövetelünkkor... Felpillantok. A medve lenéz a lyukba, egy ideig még brummog az orra alatt, majd ahogy látom elmegy. Lassan kezdek megnyugodni.. Hol lehet Farkas? Ó én balfácán! Most, hogy az adrenalin kezd eltűnni, egyre jobban érzem a fájdalmat az egyik karomban.. Oda pillantok, s egy eléggé vérző sebet pillantok meg felkaromon.. Azt hiszem, valami akkor vághatott meg, amikor elestem, vagy beleestem ebbe a szarba...
- Aaaah.... - nyögök fájdalmasan és megfogom a sebet.. Persze nem kellett volna, a sáros, koszos, piszkos, mindenes kezemmel belenyúlni a sebbe... Bár ha belegondolok, mindenem piszkos lehet... De ez automatikus volt.. Mintha a vérzést próbálnám elállítani, persze ez nem megy. FENE AZ ÉRZÉKENY BŐRÖMBE!
- Farkas! - kiáltok fel. - FARKAS! - felszisszenek, inkább leveszem a kezemet a sebemről - Scott... - motyogom halkan és fejemet neki döntöm a falnak. Nem gondoltam volna, hogy ez az este ilyen balul alakul... Pedig milyen szépen kezdődött..

A medve bömbölt egyet, én pedig éreztem, hogy Abyss eltűnik mögülem. Aztán egyik pillanatról a másikra jutott eszembe a világmegváltó ötlet.
- Hééé!!!! - kiáltottam a medvére. - Erre gyere te ostoba dög!!!
Elkezdtem egy másik irányba szaladni, de aztán feltűnt, hogy nem hallok dörömbölést magam mögött. Hátranéztem... hát az a rohadék nem Abysst kergette? Ettől aztán felszaladt a vér az agyamba. Nagyon mérges lettem, egyik pillanatról a másikra. NA azt már nem. Nem fogom hagyni, hogy vacsorát csináljon a lányból. Nem volt más hátra, támadnom kellett. Ebben az alakomban viszont semmi esélyem. Csak remélni mertem, hogy Abyss gyorsasága nem csökkent a reggelihez képest. Gyorsan négykézlábra helyezkedtem, majd hamarosan átváltoztam farkassá. Vicsorogtam egyet dühömben, majd Abyss-ék után vetettem magam. Míg haladtam, hallottam a lány kiabálását. Utánam kiáltott. A hangja eléggé rémült volt... és vér szagot éreztem. Újabb vicsorgást adtam ki. Az a rohadék, bántotta! De nem... éreztem a medve szagát és Abyssét is, de nem voltak egy helyen... ám a medve még a közelben volt. Lassan megálltam, majd előre néztem. Észrevettem egy lyukat a fák között, onnan jött Abyss szaga. A medve meg... ott volt, nem messze a lyuktól. A rohadék, lesben állt! Na jó, akkor majd én megtanítom, hogy ne szórakozzon azokkal, akik közel állnak hozzám. Újra rohanni kezdtem, egyenesen a medve irányába. Farkas alakban már sokkal jobban láttam a sötétben, tiszta volt a célpont... ám mielőtt még eltaláltam volna, a medve hirtelen hátranézett, valószínűleg észrevéve. Több se kellett, irányt változtattam és a karmommal a pofája felé kaptam. Éreztem, ahogy puha dolgot ér a karmom. Kimetszettem a szemét. A medve bömbölni kezdett, felém csapott, de még idejében félreugrottam. Dühösen morogtam rá, vigyorogtam, újra közelebb ugrottam. Sikerült megharapnom az orrát. Újabb fájdalmas bömbölés, de a viszonttámadásra most súrolta az oldalamat. Ennek ellenére morogtam, dühösen. Meg merte támadni a lányt, akit... nem fogom ennél közelebb engedni Abysshez, arról letehet. Aztán... a medve hátra fordult és elmenekült. Dühösen vonyítottam utána, de addig nem fordultam el az irányból, amíg el nem veszítettem a szagát. Vakkantottam még az utolsót, majd visszaváltoztam. Beszúrt az oldalam, fájdalmasan felszisszentem. Mocskos dög... ah, járhattam volna a rosszabbul is. Lassan odasétáltam a mélyedés széléhez és lenéztem.
- Itt vagyok! Jól vagy?!

Hallom a csata zaját. Éreztem, egyszerűen tudtam, hogy Farkas az.. És valóban. Pár perc múlva hallottam a vakkantását, s habár most hallom csak másodszorra, rögtön fel ismertem. Egy pillanat múlva lenézett rám.
- Megvágtam valamivel a karom.. Nagyon fáj. Hogy jutok ki innen? - kérdezem és felállok. Így is, legalább egy embernyi távolság van közöttünk. - Te jól vagy? - kérdezem, mikor hallom, ahogy fájdalmasan felszisszen. - Megsérültél? - kérdezem. Végül is Farkas.. csak egy Farkas. Akit egy medve könnyedén leteríthet. S még is, ő győzött. Elkergette, csak miattam. Más valószínűleg megvárja egy fán, amíg a medve elmegy. Ő inkább kiharcolt magának... Hm.. milyen fura kifejezés ez így...