Kikötő és komp

- Nem, nincs meleg. Én... Jó, ez elég béna, igaz? Ideállítok egy pohár forró csokival... Szóval láttalak a pénztárban, és gondolkodtam, hogyan szólítsalak meg. A csoki jó ötletnek tűnt. Ratna... Jól sejtem, hogy nem new york-i vagy, igaz? Abból gondolom, amit az előbb mondtál... Hogy is volt? Shukriyaa? Ki sem tudom igazán ejteni...
Ez az, csak természetesen. Nem mutáns. Nem bűnöző. Nem akar megölni és a folyóba dobni. De nem is akar veled a mosdóban... Khm... Hát szóval ahogy ez menni szokott. Légy természetes, és akkor nem lehet baj. Csak lazán és vidáman.
És ha mégis egy őrült mutáns sorozatgyilkos, aki épp rám pályázik? Meg sem lepődnék. Ez a jó abban, ha valaki pesszimista. Nem éri csalódás. Na de ha Ratna egy őrült, mutáns sorozatgyilkos... Akkor is szép a szeme. Szóval megérdemli a forró csokit. Meg aztán, mégsem hihetem mindenkiről, akivel találkozom, hogy végezni akar velem... Jó, egy részük talán tényleg, de ha az ember nem tud megbízni egy csinos fiatal lányban, ott már nagy bajok vannak...
Ratnára mosolyogtam, és reméltem, hogy az arcomra semmi nem ült ki a sok idióta gondolat közül, amik átfutottak rajtam.

Miközben Darrent hallgatom, megfordulok és nekidőlök a korlátnak, így kényelmesebb, mint rá könyökölni... közben pedig nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjak a szavai hallatán. Egyszerűen olyan aranyos volt, ahogy próbálkozott, így egy darabig nem is szóltam közben, csak kíváncsian hallgattam, hogy milyen irányba terelődik a beszélgetés. Szerencsére nem ragadtunk le az időjárásnál, de hát nem is vagyunk angolok, hogy naponta 5-ször hozzuk fel, mint kedvenc téma...
-Ó, ne haragudj, néha kissé megfeledkezem magamról. Azt jelenti, hogy köszönöm, és igen. Egyébként nem kell szerénykedni, egész jól ejtetted így első hallás után.
-Hát, az attól függ... -válaszolom a kérdésére- Már több, mint 10 éve itt élek, de azt jól sejtetted, hogy nem itt születtem, hanem néhány km-rel arrébb... Vagyis, ami azt illeti, jó pár km-rel arrébb. És te, new yorki vagy, vagy csak városnéző turista? -kérdeztem vissza, majd a számhoz emeltem a poharat, hogy belekortyoljak az egyik kedvenc italomba, de... aztán mégsem tettem.
Egy pillanatra elbizonytalanodtam. Ahogy lejjebb emeltem a poharamat, és Darren válaszát hallgattam, gyanakvó tekintetem hol a poháron, hol rajta pihent. Nem tűnt különösebben veszélyes alaknak, de valamiért mégis nyugtalanságot éreztem - mi van, ha mégis?
~Ugyan már Ratna, mióta vagy te ilyen paranoiás másokkal szemben? -korholtam magam, miközben megpróbáltam nem foglalkozni ezzel a különös érzéssel.

- Nem, a túloldalon születtem. Mármint a másik parton. San Franciscoban. De jó ideje itt élek már. És ne félj, nem kevertem mérget a csokiba - mosolyogtam, látva habozását.
Elbűvölő lány volt. Nagyon tetszett a stílusa, a mosolya, mindene. Az meg nem volt meglepő, hogy ő gyanakodott: elvégre mégsem voltam egy túlzottan bizalomgerjesztő alak. Legalábbis azt hiszem.
- És hol van pontosan az a "jó pár kilométerrel arrébb"? Már ha nem vagyok túl indiszkrét.
Belekortyoltam a saját forró csokimba. Kellemes meleg áradt szét a gyomromban. Nem is tudtam, hogy ennyire fázom, mielőtt ittam a csokiból. Egyre inkább eltávolodtunk a parttól. Szinte már nem is láttam a dühös kis alakot, aki lekéste a kompot. Idekint, a nyílt vízen egy kissé hűvösebb volt, mint a szárazföldön. A szél is megélénkült. Ittam még egy kis forró csokit, hogy átmelegítsen.

-San Francisco, San Francisco... -suttogtam magam elé, miközben a lelki szemeim előtt megjelenő térképen nagyjából belőttem a helyét- Akkor az sincs olyan közel.
A forró csokival kapcsolatos megjegyzésre, csak egy kissé zavartan elmotyogtam egy "jólvan, jólvan"-t, majd óvatosan belekortyoltam az italba.
-Hmm, de finom meleg. -fogtam át a poharat két kézzel, hogy ne csak a torkomat, de a kezeimet is átmelegítsem egy kicsit.
-Az a jó pár kilométerrel arrébb Mumbai-ban van, Indiában. Vagyis, amikor születtem, akkor még Bombay-nek hívták, csak azóta nevet változtatott.
Egy újabb korty a kellemes, meleg italból, s ahogy a pillanatra a távolodó part felé pillantottam, a korábbi aggodalmaimnak már semmi nyoma nem volt. Nem is értem, hogy mi lehetett... Egy darabig csak csendben nézelődtem, ám mielőtt még kínossá válhatott volna a nagy hallgatás, egy újabb témát próbáltam meg feldobni.
-Daren? Te dolgozol, vagy még tanulsz? Ha igen, akkor megkérdezhetem, hogy mit? Ha nem akarsz válaszolni akkor nem kell, csupán kíváncsiságból érdekel...

- Bombay... Akkor azért van ilyen gyönyörű szemed! Mármint, elnézést, csak mindig az volt a véleményem, hogy aki arrafelé született, annak a szeme... De hagyjuk.
Remek, Darren, remek. Csak te lehetsz olyan balfék, hogy még egy ilyen egyszerű bókot is elronts. Gratulálok, seggfej...
- Én, izé, épp most készülök váltani. Eddig alkalmi munkákat végeztem, de most gondolkodom rajta, mit is kéne tanulnom az egyetemen. Ha ügyes vagyok, harminc éves koromra meg is lesz a diplomám. Jó, tudom, kicsit sok, de eddig nem voltam valami nagyon előrelátó... Most viszont szívesen tanulnék. És te? Tanulsz?
Ez az, csak lazán. Nyugi. Megy ez neked.
Ittam egy nagy kortyot, amivel persze sikerült is jól megégetnem a nyelvem. "Alkalmi munkákat végeztem..." De szép eufemizmus... Alkalmi munkák... Jó, de ez a lány nem olyannak tűnt, mint aki előtt fel lehet vágni a bűnözői múlttal...

-Ó, köszönöm szépen. -válaszoltam egy kissé elpirulva a bókra, de aztán ahogy eszembe jutott Darren mondandójának bók utáni része- Várjunk csak... Honnan jött ez a következtetés? Már jártál arra, vagy vannak más ismerőseid is Indiából? -kérdeztem rá kíváncsian, majd kissé oldalra billentett fejjel vártam a választ.
-Váltani, értem. Azért ilyenről se sűrűn hallottam, hogy valaki a munka után visszamenjen tanulni. A legtöbben csak mondogatják, hogy ó, csak tartok pár év szünetet, aztán majd utána tanulok. De végül egy olyanról se hallottam, aki a munkát ott hagyta volna a tanulásért. Egyébként milyen irányban gondoltad a továbbtanulást? -kíváncsiskodtam tovább, majd én is válaszoltam a kérdésére- Igen, még tanulok. Egyelőre csak egy magániskolában, aztán utána lehet, hogy én is megpróbálkozok egy egyetemmel vagy főiskolával... Bár arról még nem sok elképzelésem van, hogy mi illene hozzám. Bár, egy tolmács szak talán nem lenne olyan vészes, de ahhoz nem igazán érzek késztetést...

- Nem... Volt egyszer egy lány. Nem volt köztünk semmi, de csodáltam a szépségét. Ő indiai volt. Rá hasonlítasz.
Na, ez a bók már sokkal jobb volt, öreg. Ez az!
- Nem tudom... Tényleg nem. Szeretem a fizikát meg a kémiát. De érdekel a történelem meg. Meg az építészet. Nem tudom. Meglátjuk. Még az is lehet, hogy egyszer összefutunk egy egyetemen...
Magániskola? Hány éves lehet ez a lány? Lehet, hogy nem kéne próbálkoznom nála? Ajajj...
- És mit tanulsz abban a magániskolában?
Kérlek, ne sima gimnázium legyen, ne sima gimnázium legyen... Végre találtam egy szép lányt, aki okosnak és rendesnek tűnik. Istenem, ne tedd ezt velem! Mondd, hogy elmúlt huszonegy!
Feszültem vártam a válaszát, miközben utolsót kortyoltam a forró csokiból. Elfogyott. Kár, pedig finom volt.

-Ó, értem. Azért remélem nem olyan értelemben mondtad, mint ahogy az amerikaiak többsége értené... Ázsiai, ázsiai, aztán egyforma az összes, legyen akár indiai, kínai, japán, koreai, mongol, vagy ami eszedbe jut. -jegyeztem meg viccelődve, bár azért remélem, tényleg nem erre gondolt, az valahogy nem esne jól.
-Kémia, fizika, történelem... Hát, nem hinném, hogy ezek után ugyanazon az egyetemen futnánk össze. Bár, ha az egyetem még stimmelne is, a szak az biztosan nem, ezekért a tárgyakért már a gimiben sem rajongtam. Nem nagy élmény úgy tanulni a kémiát, hogy alig pár hónapja költöztél be az országba, aztán még a nyelvet se beszéled rendesen... Na mindegy, inkább meg se szólaltam. -hagyom abba a nosztalgiázást a régi emlékeimben, majd újra a forró csokinak szentelem a figyelmem.
Amikor pedig meghallom a következő kérdést, látványosan nem akarom abbahagyni a kortyolgatást, szóval igyekszem minél apróbb kortyokat inni, hogy így is húzzam az időt.
~Basszuskulcs, na kár volt felhoznom ezt a témát... Most mi a fenét mondjak? Hazudni nem szeretek, de ha megtudja az igazat, akkor meg szegény még el se tud menekülni, mivel hogy épp egy kompon utazunk és a folyó közepén tartunk...
-Hát... -nyögöm ki nagy sokára, majd utána következik néhány másodpercnyi csend.
Na nem a hatásfokozásért, hanem további időhúzás céljából. Mivel nem jut eszembe semmi, hogyan lehetne olyan választ adni, ami válasz a kérdésre, de nem lepleződik le a titkom benne, maradok a régi, jól bevált mondásnál: "Ha nem tudod, mit mondj, mondd az igazat."
-Erre egy kissé nehéz így válaszolnom, de... ismered a Xavier féle iskolát?

Hála legyen az égnek, rég volt már gimnazista... Végre! Lehet, hogy egyszer az életben rám, mosolyog a szerencse!
- Nem, nem így értettem. Engem csak... Mindig elbűvölt az indiai nők szépsége. De köztük is te vagy a legszebb... Uhh, ez béna volt, igaz? - mosolyogtam.
Egyre oldottabb lettem a lány társaságában. Azért csak óvatosan, Darren, intettem magam. Nehogy olyat is kikotyogj, amit nem kéne.
- Mit mondjak, széles az érdeklődési köröm... - mosolyogtam, aztán a mosolyom vigyorrá szélesedett, mikor meghallottam, hová jár.
- Xavier? Nem mondod? Akkor ezek szerint te is...?
Közelebb hajoltam hozzá. Az ilyesmit mégsem teregeti ki az ember mindenki előtt...
- Látom a jövőt. Illetve bizonyos dolgokból, úgynevezett valószínűségi vonalakból, amiket csak én látok, következtetek a jövőre. Te... Ha megkérdezhetem... Mit tudsz?
Tökéletes. Okos, kedves, gyönyörű, kellő mértékben szerény, és még mutáns is! Kell ennél több?
- Mindig is Xavier-hez akartam járni! Komolyan! Csak eddig... Más kötött le.

-Aha, aha... Hát, ami azt illeti, egy kicsit. -legyintettem a kérdésére, aztán úgy tűnik, a téma ezzel le is lett zárva.
Amikor elárultam neki, hogy melyik is az a magániskola, ahol tanulok, kissé tartottam attól, hogy hogyan fog reagálni. Minimum egy kis rettegés, pánik, -de mást nem akkor bevetettem volna a képességemet, hogy lehűtsem egy kicsit- esetleg a jobbik helyzet, hogy még nem is hallott róla. De amikor kiderült, hogy ismeri, ledöbbentem egy kicsit. Na jó, nem kicsit döbbentem meg, hanem nagyon.
-Azt ne mondd, hogy te is oda jársz, mert még egyszer sem láttalak... -mondtam elkerekedett tekintettel, mire Darren se szó, se beszéd már mesélni is kezdett a képességéről.
Eleinte csak kissé furcsállva hallgattam, hisz így első hallásra elég különösnek tűnt a képessége... Úgy tűnik, nem csak nekem van ilyen szavakkal nehezen leírható, hallottak alapján felfogható adottságom. Mondjuk második furcsaság meg az volt, hogy csak így lazán elmondta a képességét, miután kb. 10 perce, ha ismerjük egymást. Csak mosolyogva hallgattam, ahogy lelkesen mesélt, a végén pedig nem bírtam megállni, hogy ne kuncogjak egy kicsit.
-Szóval mondhatni, egyfajta "jövendőmondó" vagy? Egyébként, ha mindig is ide akartál járni, akkor hogyhogy ez eddig még nem következett be? Amúgy persze, megkérdezheted. Azok után, hogy te is elmondtad, így fair, azt hiszem. -egy pillanatra körbenéztem, hogy van-e valaki a közelben, majd biztos ami biztos, lehalkítottam egy kissé a hangomat- Képes vagyok mások érzéseit manipulálni.

- Ejha! Nem kis dolog! Hát, tudod... Eddig valahogy mindig másfelé sodort az élet. Mond, van nálatok felvételi korhatár? Mert szívesen jelentkeznék esetleg még most is, de már elég öreg vagyok... Huszonhat is elmúltam. Tudod, jó lenne, ha tudnám egy kicsit fejleszteni a képességemet. Úgy érzem, több is rejlik bennem. Talán valamiféle telepátia, vagy nem tudom... Szóval jó volna fejlődni.
Nocsak, ezzel a lánnyal tényleg megfogtam az isten lábát. Még az is lehet, hogy mindazok mellé, amiket felsoroltam, ráadásul segít is, hogy bejuthassak a Xavier - suliba. Az lenne csak a nagy szám! És akkor talán minden nap láthatnám... Hab a tortán, ahogy mondani szokás.
Vidáman dobtam bele a kiürült poharamat a nem messze lévő kukába. Remek! Igazán nagyon jól alakul ez az este. Csak az a gond, hogy nemsokára kikötünk. Nm baj, felajánlom majd a lánynak, hogy hazakísérem... Meg is nézem, elfogadja-e... Nem! Eddig is tisztán játszottam. Legyen már benne valaki kihívás...

-Ó, értem.
Ha nem, hát nem, én ugyan nem erőltetem, ha nem akar beszélni róla. A következő kérdésére azonban eltöprengek egy pillanatra.
-Felvételi korhatár? Na, ez igazán jó kérdés. Hogy őszinte legyek, nem tudom. Bár... Ha jól emlékszem, akkor tizenévesekkel is találkoztam már, meg felnőttekkel is, bár gondolom, hogy ők tanítottak. Szerintem 26 év még nem vészes, pláne, ha tényleg fejleszteni akarod a képességed. Ha gondolod, a diáktanács elnökének az elérhetőségét meg tudom adni, ő biztosan jobban képben van az ilyenekkel, legalábbis a diákok ügyeit ő szokta intézni. -ajánlom fel Darrennek a lehetőséget.
Megiszom a maradék forró csokit, mielőtt az még teljesen kihűlne, majd érdeklődő tekintettel Darren felé fordulok, hogy kicsit tesztelhessem a képességét.
-Mondd csak, meg tudsz "jósolni" most valamit? Kíváncsi vagyok, hogy hogyan is működik ez a képességed. -magyarázom, majd kissé poénkodva hozzá teszem- És nem olyanra vagyok kíváncsi, hogy 5 percen belül kiköt a komp, meg leszállnak az emberek, utána meg visszafelé indul a komp, mert arra magamtól is tudok következtetni.

Visszamosolyogtam Ratnára. Úristen, azok a szemek...
- Várj egy pillanatot, kérlek.
Lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam. Felszikráztak előttem a valószínűségi vonalak. Lássuk csak... Az oda fut, az meg amarra, ennek érdekes a formája... Igen, de ennek meg a színe olyan... Meg is van.
- Ott, a fickó, aki a korlátnak dőlve a telefonját nyomkodja, látod? A telefon mindjárt csörögni fog, és ő annyira megijed ettől, hogy a vízbe ejti. Az a másik, meg - húzódtam óvatosan közelebb Ratnához, hogy meg tudjam mutatni, kire gondolok - Jól kineveti majd. Erre a telefonos mutat majd neki valami csúnyát. Csak figyelj. Három... Kettő... Most.
A telefon megcsörrent,. A fickó, akit mutattam Ratnának, összerezzent és a rezgő kütyü kicsúszott a kezéből. A földre esett, pattant egyet, majd a korlát alatti résen a folyóba bucskázott. A távolabb álló, nagydarab fickó kinevette a pórul jártat, mire az felmutatta neki a középső ujját. A másik csak nevetett tovább. A telefonját elvesztő férfi még sokáig szitkozódott.
- Ennyi... Nem nagy tudomány, de néha jól jön. Szóval a diáktanács? Nos, ha tudnál adni egy telefonszámot, azt nagyon megköszönném.

-Okés. -biccentek Darrennek, majd figyelem, ahogy koncentrálni kezd.
-Várj, melyik? -futtatom végig a tekintetem a korlátnak támaszkodó embereken, mire végre megtalálom azt, amelyik a telefonját babrálja- Rendben, megvan! A másik meg...
A tekintetemmel követtem az irányt, amit Darren mutatott, de mivel többen is álltak egymás mellett, így nem voltam biztos, hogy ugyanarra az emberre gondolunk mindketten. Mielőtt azonban még visszakérdezhettem volna, már fel is csörrent az a bizonyos telefon. Kocc, kopp, placcs. Majd már jött is az előre megjósolt nevetés, majd gesztus.
-Hűha, ezt aztán nevezem. -feleltem lenyűgözve, majd amikor felocsúdtam a történtekből, biccentettem egyet Darrennek.
-Persze, megadom a számát. De ha nem bánod, előbb inkább megvárom, hogy leszálljunk a kompról. Ma már nekem is majdnem sikerült megfürdetni a telefonomat, szóval inkább nem kockáztatok. Viszont, megpróbálkozok én is valamivel... Nézd csak őket! -intek a tekintetemmel az előbbi két alak felé, majd koncentrálni kezdek.
A puffancs pasas, aki az előbb még olyan kárörvendően nevetett, lassan elcsendesedik, majd mint ha kicserélték volna, óvatos léptekkel elindul a másik férfi felé. Egy darabig még hezitál, majd bűnbánó arckifejezéssel bocsánatot kér, sőt mi több, még a segítségét is felajánlja - ha a másiknak szüksége van rá, akár kölcsön adja a saját telefonját, hogy használja...
Itt aztán le is állok a manipulálással, arra a pár percre még úgy is kitart a hatása, amíg elhagyjuk a kompot, utána meg már az ő dolguk, hogy mit alakítanak.
-Annyira talán nem látványos, mint a te képességed, de azért néha hasznos tud lenni. -jegyzem meg egy széles mosoly kíséretében.

Kerekre tágult szemmel bámultam.
- És ezt te csináltad? Nem semmi! Jó, talán nem látványos, de csodálatos! Tényleg!
Ha nekem volna ilyen képességem, gondoltam, biztosan rosszra használnám. Túl nagy lenne a kísértés. A saját mutáns erőmet se mindig úgy használom, hogy az mások javára váljon... Na mindegy. Talán az erőm használata mellett ezt is megtanulhatom. Talán.
Megérkeztünk, a komp kikötött. A rámpa lenyílt. Felajánlottam Ratnának a karomat, mint valami úriember a múlt századból. Reméltem, hogy elfogadja. Jó érzés lett volna úgy levonulni erről a ladikról, hogy egy ilyen gyönyörű nő karol belém. Bár talán ennyire még nem ismerjük egymást, a testi kontaktus... Jaj már, Darren, ne görcsölj annyit. Nem kell folyton mindenen ennyit problémázni. Ha nem karol belém, hát nem karol belém. Nagy ügy. Történtek már nagyobb katasztrófák is a világtörténelemben...

-Ühüm, nagyjából ilyesmi szinten megy a dolog... Bár, még bőven van hová fejlődnöm... -csitítgattam egy kicsit, bár azért a szívem mélyén jól esett, hogy így fogadta a dolgot.
Bár tudnám, hogy a családom is így fogadná a dolgot, akkor egy percig se titkolnám tovább előttük sem, de ahogy őket ismerem, ez csak hiú ábránd, valószínűleg egyből kitagadnának, aztán mehetek amerre akarok. Áh, de már megint elkalandoztam... Mostanában túl sokszor...
Miután a komp kikötött, már épp indultam volna, amikor észrevettem, hogy Darren a karját tartja felém. Egy pillanatig csak furcsállva néztem rá, nem szokásom ilyen kevés idő után ilyen közel kerülni másokhoz, de... valamiért, magam sem tudom, hogy miért, most valahogy nem tudott zavarni a dolog. Mosolyogva elfogadtam a felkínált karját, majd együtt sétáltunk le a kompról, a tömeg után.
-Ó, mielőtt el nem felejtem... -engedem el, majd újabb, hosszas keresgélés következik a táskámban, mire kezembe akad hőn szeretett mobilom, amiből egyből el is kezdem kikeresni azt a beígért telefonszámot- Elég hosszú neve van a srácnak, úgyhogy lehet egyszerűbb, ha átküldöm a névjegyét. Egy telefonszámot esetleg tudsz mondani? Vagy inkább valami papírfecnire írjam le?

Belém karolt! Hurrá! Éljen! Ez egy király este. Egy nagyon-nagyon király este.
- Mondom a számom, úgy egyszerűbb - feleltem mosolyogva.
Mobilból olvastam ki a számomat.
- Sosem tudom megjegyezni - mentegetőztem - És tényleg, nagyon köszi! Ez... Nagyon szuper.
Épp megérkezett a névjegy, mikor egy közeli sikátorból két ember lépett ki. Volt bennük valami gyanús. Összevont szemöldökkel ellenőriztem a valószínűségeket.
- Ratna, viselkedj természetesen. Ne nézz hátra. Jön két fickó, és ki akarnak rabolni minket. Ha ellenkezünk, az egyik valószínűleg elveszíti a fejét és lelő engem. Ha így látod jónak, csak így menekülhetsz el, ne habozz. De ha nem muszáj, légyszi, ne öless meg.
Nem volt idő elmenekülni. Már itt is voltak. Volt annyi lélekjelenlétem, hogy megfogjam Ratna kezét, és gyorsan helyet cseréljek vele, így az én bordáim közé nyomtak stukkert. Kis kaliberű vacak, de ilyen közelről még ez is halálos.
A másik fickó, aki nem engem karolt át, mintha régi barátok lennénk, Ratna mögé lépett és a kezében egy kés villant.
- Csak semmi izgalom, srácok. Pénz kell, hitelkártya, karóra, ékszer, mibil. Laptop, ha van. Ha jók lesztek, mi is.
Ez valami ócska krimiből kölcsönözhetett szöveg volt, gondolom. Basszus. Néha úgy utálom ezt a várost...

-Rendben, az tényleg egyszerűbb. -biccentettem, majd ahogy diktálni kezdte a számokat, úgy írtam be a címzetthez őket.
-Ugyan, rá se ránts. Kb. 3 mobilszámnál többet én sem tudok többet, aztán az a 3 is az enyém meg a rokonaimé... No, de ha minden igaz, akkor elküldtem. Amúgy szívesen... Cristophernek hívják, majd őt kell akkor zaklatnod a jelentkezés kapcsán...
Amikor Darren szólt, hogy viselkedjek természetesen, csak értetlenül felvontam a szemöldökömet és mire a következő mondatát meghallottam, már kíváncsian körbe is kémleltem.
-Hoppá, bocsi. -suttogtam halkan, majd figyeltem, hogy miket mond.
Mit mondjak, nem volt túl biztató...
-Pazar. -böktem ki végül, majd óvatosan megráztam a fejem- Nem foglak pácban hagyni, ne viccelj... Megöletni pláne nem.
~Miért jön ilyenkor mindenki azzal, hogy ha gáz van, fussak? Azt ugyan várhatják... -jegyeztem meg, ezt már csak magamban, amikor Darren gyorsan arrébb rántott.
Mire észbe kaphatnék, addigra pedig már ide is ért az a két emlegetett... Két utcai rabló, ejj... ha a múltkor a bankrablók meg a kommandósok seregeit túléltük, akkor az is menni fog, két ilyen kispályással. Megfordultam, hogy láthassam a mögém settenkedő alakot, majd amikor megláttam a kést, már épp hátráltam volna, amikor eszembe jutottak Darren figyelmeztető szavai, ha ellenkezünk neki kakukk. Gondolom azt, hogy utána én sem úszom meg, csak azért nem mondta, hogy ne parázzak még jobban, szóval...
-Na várjatok csak, egy pillanat... -mondtam, majd egy beleegyező sóhajt követően elkezdtem keresgélni a táskámban, mint ha az imént felsorolt dolgok valamelyike után kutatnék.
Azt persze nem tudhatták, hogy közben mentálisan az agyukban is kutakodtam. Igaz, hogy mivel ketten voltak, kénytelen voltam úgy használni a képességemet, hogy az a közelemben mindenkire hasson - majd Darrentől utólag bocsánatot kérek érte, de gondolom még mindig jobb opció, mint ha kilyuggatnák a bőrét. Ja igen, és hogy mit buheráltam a fiúk agyában? Igyekeztem a lehető legjobban elnyomni bennük az agressziót, helyette pedig minél inkább felerősíteni a szimpátiát és az együttérzést. Még szerencse, hogy mások nem voltak a közelben, így valószínűleg mi leszünk azok, akik felé ezek az érzések megnyilvánulnak - bár azért tudatosan is megpróbáltam ugyanerre rávenni őket.

- Srácok, semmi szükség fegyverekre. Tényleg. Rendes áldozatok vagyunk, ha kértek, kaptok.
Legnagyobb meglepetésemre tényleg eltávolodott a pisztoly csöve az oldalamtól. Ezzel egy időben új keletű, furcsa szimpátiát éreztem a jelenlévők iránt. Eltáncoltam az engem most már valóban barátilag átkaroló fickó elől, és rávigyorogtam. Visszavigyorgott rám. Lehúztam az órámat, és neki adtam, mire ő udvariasan megköszönte. Eltette a fegyvert. Eszembe jutott, hogy rá kéne támadni, de rögtön lebeszéltem magam róla. Minek? Egy ilyen kedves fickóra?
A másik is eltette a kését. Neki egy húszdollárost adtam, meg egy gravírozott, ezüst cigarettatálcát, amit még délután nyúltam le valakitől.
- Nem, baj, ha megtartok egy kis pénzt?
Nevetve megrázta a fejét. Milyen remek ember!
Ratna elé álltam. Ő most még sokkal vonzóbbá vált, mint amilyennek korábban láttam. Mintha az iránta táplált szimpátiám hirtelen meghatványozódott volna. De érdekes!
- Ratna... Olyan szép vagy... Azt hiszem, én most megcsókollak.
És azt is tettem. Persze nem akartam udvariatlan lenni, mégis, mit gondolna ez a két klassz srác itt mellettem, szóval igazából csak adtam egy gyors puszit a szájára. Azt hiszem, talán még meglepődni sem volt igazán ideje.
- Srácok, mi lenne, ha mindenki folytatná a dolgát, hm? Én továbbmegyek ezzel a gyönyörű hölggyel, ti pedig esetleg mehetnétek másokat is kirabolni... Mit szóltok hozzá?
Valamiért úgy éreztem, a két rabló régi barátom. Micsoda ostoba félreértés, hát nem? Olyan kevés rendes ember van a városban. kár egymással kiszúrni...

Amikor láttam, hogy hatni kezd a dolog, abbahagytam a táskában kutatást, aztán vártam, hogy ki hogyan fogja lereagálni a kis hangulatváltozást. Úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, megússzuk vérontás nélkül is az esetet. Mondjuk arra éppen nem számítottam, hogy a kis "cserekereskedelmüket" ezután is lefolytatják, de hát ők tudják... Mielőtt azonban még befejezték volna, merészkedtem én is közbe szólni.
-Bocs fiúk, nem akarok közbe szólni, de... Ha már Darrentől kaptatok egy... mit is? Karórát, meg egy... cigarettatálcát, úgy kívánná az illem, hogy ti is adjatok neki valamit. Esetleg a fegyvereket, cserébe?
Amikor Darren elém állt, először csak azt hittem, hogy befejezték a csere-berét, aztán indulhatunk tovább. A bókja egy csöppet meglepett, a kijelentése meg még inkább, így mielőtt még ellenkezhettem volna, már meg is kaptam azt a gyors szájra-puszit.
Még szerencse, hogy aztán újra leállt a többiekkel beszélgetni, így talán nem annyira feltűnő, hogy fülig vörösödve próbálok zavaromban elfordulni. Egy darabig egy helyben toporogtam, majd végül nem bírtam nyugton maradni, elindultam, tovább az úton, amíg ezek hárman trécselnek. A képességemmel már úgy is leálltam, szóval jobb lenne minél távolabb kerülni a srácoktól, mielőtt oda a hatás, aztán eszükbe jut utánam/utánunk jönni.

A fiúk átadták a fegyvereiket. Milyen rendes tőlük! Eltettem a kést is meg a stukkert is. Tényleg, ez olyan... Kedves.
Amikor Ratna elindult, én is búcsúzkodni kezdtem.
- Nagyon örültem, srácok. Remélem, még összefutunk. Esküszöm, ez volt életem legjobb rablása, de komolyan... Na jó, most már mennem kell. Sziasztok!
Ratna után indultam. Megszaporáztam a lépteimet, és mire utolértem, már elmúlt az a fura valami, amitől mindenki olyan nagyon rendesnek meg jó fejnek tűnt. Kicsit szégyelltem magam.
- Én... Izé... Szóval nem tudom, mi üthetett belém, Ratna, én... Nagyon sajnálom, ami történt, egyszerűen csak... Na álljunk meg egy pillanatra! Ezt te csináltad, igaz? Miattad kezdtek el szimpatikusak lenni a rablók, és a képességed miatt lettél te még sokkal szimpatikusabb nekem... Megmondanád, hogy mégis mit kezdjek a pisztollyal meg a késsel? - kérdeztem nevetve.
Ha én ezt egyszer valakinek elmesélem! A rablók pár dolcsiért ideadták a fegyvereiket! Jó ég! Ilyen nincs!
Nem bírtam tovább, hangos nevetésben törtem ki. Csak úgy zengett az utca.
- Sa... Sajnálom, de... Sajnálom, ami történt, de el kell is... Ismerned, hogy valahol azért vicces... - a nevetéstől beszélni sem tudtam rendesen.

Nem kicsit könnyebbültem meg, amikor a fegyverek Darrennél kötöttek ki. Amikor pedig meghallottam, hogy búcsúzkodnak, csak annyira hátrafordultam, hogy integessek nekik egyet, majd battyogtam is tovább. Olyannyira, hogy kísérőmnek néhány percbe is bele telt, mire utolért. Magamat ismerve még biztos pipacs vörös az arcom, szóval miközben a mentegetőzésért hallgattam, egy kissé feljebb húztam a sálamat, szinte az orromig, legalább az is takar valamennyit.
-Ami azt illeti, én tudom... -motyogtam a puha textilbe Darren megjegyzésére reagálva, bár abban nem voltam biztos, hogy ő is hallja-e.
Idővel azért neki is leesett a tantusz, ha ez fizikailag lehetséges, akkor az arcom még egy árnyalattal vörösebb lett és inkább meg sem szólaltam, csak bólogattam néhányat válasz gyanánt.
Amikor aztán nevetésben tör ki, én sem állom meg, hogy ne mosolyodjak el a sálam alatt.
-Vicces? Örülök, hogy ez a véleményed...
~Bár, ha jobban belegondolok, valahol azért tényleg komikus egy kicsit a helyzet.
-Sajnálom, hogy rád is kiterjesztettem a képességemet, de... ami azt illeti, még nem tudom annyira irányítani, hogy szelektáljak is vele. Vagy egyetlen egy emberre hatok vele, vagy mindenkire, kivétel nélkül... Most pedig kénytelen voltam az utóbbinál maradni. -vontam vállat, majd az egyik korábbi megjegyzésére reagálva- Hogy mit kezdj a fegyverekkel? Te kaptad őket, de ha már engem kérdezel, akkor dobd őket a folyóba... Vagy vidd el a rendőrségre, vagy add el, legalább némi haszon visszajön...

Előhúztam a zsebemből a pisztolyt, és két ujjal fogtam a markolatát. Undorodva néztem rá.
- Nem adom el. Még valaki használná. Gyűlölöm ezeket.
Azzal a legközelebbi csatornába dobtam. Jó sokára hallottam csak csobbanást. Na, ezt aztán ki nem halásszák onnan. Utána dobtam a kést is, bár az ellen nem volt semmi kifogásom. Hasonlót hordtam magammal én is. A kés emberségesebb. Nem kell ölni vele. Jó, ha valaki profi, tud a pisztollyal is csak sebet ejteni, de nem ölni, de én nem voltam profi. És soha nem is akartam az lenni. Egy dolog bűnözőnek lenni. És egy egészen más dolog gyilkosnak lenni. Személy szerint a másodikból nem kértem.
- Ami azt a csókot illeti... Szóval most már kár titkolni, hogy tetszel nekem. De az első találkozás alkalmával nem szoktam ilyesmire ragadtatni magam... Ugye, lesz még második találkozás is?
Nem teljesen mondtam igazat. De ha lett volna lány, aki tényleg annyira komolyan tetszik, és nem csak külsőleg, mint Ratna, nos, akkor őt valószínűleg nem rohantam volna le az első találozás alkalmával.

Darren szavait hallva nagy kő hullt le a szívemről, mint ha saját magamat hallottam volna viszont. Mondjuk, én valószínűleg nem kértem volna ki más véleményét róla, hogy mihez kezdjek velük, hanem szó nélkül belevágnám a folyóba, ha már ilyen közel volt. Bár, szívem szerint hozzá se nyúltam volna. Végül is, folyó vagy csatorna, túl nagy különbség nem volt végeredmény szempontjából.
-Én is gyűlölöm a fegyvereket. Nem bírom felfogni, hogy az emberek számára mi a vonzó az ilyen gyilkos eszközökben? Vagy egyáltalán hogy képes valaki rászánni magát, hogy élőben használja... brrr... -így, a témáról beszélgetve lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy a bankban épp fegyvert szegeztek az arcomnak, vagy amikor később többen próbáltak tüzet nyitni ránk, igaz szerencsétlenül.
A kellemetlen emléktől picit meg is borzongtam, kissé megráztam a fejem, hogy elhessegessem az emléket. A továbbiakban úgy tűnik, Darren nagyon azon volt, hogy ne nyerjem vissza eredeti színemet egyhamar. Viszont annyira váratlanul ért és az újdonság erejével hatott a kérdése, hogy hirtelen nem is tudtam mit válaszolni rá, csak szótlanul sétáltam egy darabig, mire valamennyire sikerült összeszednem a gondolataimat.
-Hát ha ennyire Xavieres akarsz lenni és tényleg bekerülsz, akkor biztosan. -kezdtem bele, majd eszembe jutott valami, ami esetleg témaelterelésként is megállná a helyét- Jut eszembe... a képességedet használva... ki tudnád deríteni a választ a saját kérdésedre? -kérdeztem kíváncsian, mert tényleg érdekelt, hogy mennyire képes előre "látni" a jövőben.

Megráztam a fejem.
- Sajnos nem. Csak ha a következő tizenkét órában találkoznánk. Aminek nagyon örülnék, de... Szóval korlátozott ideig látok előre. Ahogy haladok előre, úgy gyengül. Ha például azt mondom, hogy tizenegy óra múlva összefutunk az utcán, lehetséges, hogy a valóságban csak két párhuzamos utcán sétálunk majd, és nem is találkozunk. De ha sikerül fejlődnöm, talán ez is erőseb lesz majd.
Kicsit hallgattam, aztán úgy döntöttem, a pirulás jó jel, és felteszem a kérdésem, csakazértis. Továbbra sem néztem a vonalakat, nem akartam csalni.
- És ha esetleg nem csak az iskolában találkoznánk...? Hanem mondjuk, nem is tudom, egy kellemes kávézóban?
Na most ugrik a majom a vízbe, ahogy mondani szokás. Belém karolt, az jó jel. Nem üvöltötte le a fejem, amiért megcsókoltam, szintén jól jel. Elpirul a bókjaimra... Azt hiszem, jó jel. Ennyi jól jel után csak nem lőhetek ilyen nagyon mellé, nem igaz? Ugye?
Jó, talán egy icipicit tartottam az elutasítástól. De csak egy kicsit...