Socrates Szoborpark

Hosszú, és fáradtságos küzdelem végéhez ér, sokkal hosszabb, és fáradtságosabb, mint gondolta volna, de hát ez a rákfenéje annak, ha nem vagdalhatja fel csak úgy az ellenfelét, mert valaki szerint nem jó taktika kinyírni mindenkit aki gyanús.
*Sóhaj...*
Fáradtan emeli fel mindkét ökölbe szorított kezét, hogy fogadja a tömeg igencsak szűkmarkúan osztott éljenzését. Mikor már kezd számára is kínos lenni a csend, szép nyugodtan lesétál a "porondról", majd a néhány cérnaszál, és a szentlélek által rajta tartott, elrongyolódott fehér atlétát lepi magáról, és azzal törli le a vért az arcáról, és mellkasáról, ezzel mintegy sértetlenné varázsolva magát, mindössze a szakállában hagyva némi alvadt vért. A rongyot egy kukába dobja, aztán a kis csapat mögött haladva a lakókocsi felé veszi az irányt.

Tekintve, hogy honnan jött el, mikor Adam leparancsolt a gyengélkedőre, az hogy most láthatja, amint egy ősnáci is a kedvesével lehet, amíg ő a kibírhatatlan barna szivolát, meg a fúriát pesztrálja, ahelyett, hogy a nővel lenne, akinek fogalma sincs arról, hogy mit érez...maradjunk annyiban, hogy Paul megkínzásának opciója egyre csábítóbbá válik Rozsomák számára. Szinte már látja maga előtt, ahogy a karmait nyársnak használva lassú tűzön sütögeti meg a horogkeresztes karjait, aztán megeteti vele őket, erre nem lemossa őket???
~EZ A MANUS EGYRE KIBÍRHATATLANABB!!!~
-Kösz - reagál kurtán, aztán puszta kézzel pattintja le a sör kupakját, és nagyot kortyol belőle. -Sarah, jól figyelj ide, ha meglátom, hogy ilyesmit iszol, beírok az ellenőrződbe! - Inti meg játékosan, aztán Lynn felé fordul.
-Kérlek, avasd be srácot -mutat Paul felé - én addig elmagyarázom a lánynak kettesben, hogy miért nem szabad alkoholizálnia velem ellentétben!
Logan egészen biztos benne, hogy az ő természetes vonzerejére, és barátságos kiállására itt semmi szükség, ezért amíg a doktornő elmeséli a szomorú történetet, és hogy miért is van szükségük a műnáci segítségére, ő Sarah mellé guggol, és nyitott tenyerét elé nyújtja.
-Ide a részemmel. - Ha esetleg nem esne le neki miről van szó, suttogva megmagyarázza: - Megtetted rám a fogadást nem? Ide a nyeremény felével, és akkor nem mondom el Adam-nek, milyen züllött vagy újabban...

Már eddig is rémes napom volt (a tegnapit is beleszámoltam), úgyhogy nem mondhatnám, hogy különösebben lelkesen lépkedtem Paul lakókocsija felé, de muszáj volt beszélnünk vele, hiszen Afifa várt ránk. Ha nem is tudta, hogy a segítség már úton van, attól még minden követ meg kellet mozgatnunk, hogy segítsünk neki. Az a legkevesebb, hogy lenyeljem az undoromat a náci iránt, és tárgyaljak vele. Ha az a lány életben maradt ennyi szenvedés után, illene nekem is jól teljesítenem, hogy soha többé ne bánthassák.
-Üdv - biccentettem mogorván, tudomást sem véve vendégszerető gesztusairól és mosolyáról. - Fontos ügyben kell beszélnünk.
Logan viselkedése persze nem lepett meg. Csak úgy sugárzott belőle az itt-vagyok-ez-legyen-már-elég hozzáállás, amivel lényegében az egész beszélgetést átpasszolta nekünk, amíg ő a számára legfontosabb dolgokkal foglalkozhatott (sör és - nő hiányában - pénz). Még Sarah-ra számíthattam. Nem csak azért, mert őt jobban kedveltem, vagy mert ő nem lökött fel, hogy hozzáférjen a sörösládához, esetleg mert neki valahogy gyilkosabb tekintete volt, mint Logannek, amit egy ilyen alak társaságában valahogy el is vártam mindenkitől, de azért is, mert... mert a másik társam Logan volt!
Még türelmesen megvártam, amíg az ismeretlen, fiatal nő távozott, csak aztán fordultam vissza Paulhoz. Újabb adag dühvel a tekintetemben. Ha egy ilyen ember mutánst tart maga mellett, az csak úgy volt lehetséges, hogy a lány akarata ellenére nem állt odébb. Indulatos léptekkel indultam meg a férfi felé, hogy felelősségre vonjam, de már fél úton lecsillapodtam, hogy halkabb, mondhatni, normális módon érkezzek meg elé. Még mosolyogva kezet is nyújtottam neki, ahogy a felháborító mázolmányok a felismerhetetlenségig szétfolytak a bőrén.
-Lynn Harlow vagyok - mutatkoztam be olyan barátságos hangot megütve, amire ár perccel ezelőtt még csak gondolni sem tudtam volna. - És ha Ön valóban nem náci, akkor tényleg csak beszélni szeretnénk... és igen, a segítségére volna szükségünk.
Nem fukarkodtam a szavakkal, minden részletet elmondtam Afifáról, a jelenlegi helyzetünkről, kilátásainkról, lehetőségeinkről, remélve, hogy megérti, és nem fog akadékoskodni.
-Szóval, ha nem akarsz belekeveredni, megértjük, de nem kell tudniuk, hogy te küldtél minket - fejeztem be a beszámolót. - Csak tudni akarjuk, hol vannak, hogy kihozzuk onnan azokat, akik talán ebben a percben is iszonyú és megalázó vizsgálatnak becézett kínzások miatt szenvednek.
Kizártnak tartottam, hogy pár másodpercnél több gondolkodási időt adjak neki, mert ennyi idő jelenleg rengetegnek számított, úgyhogy ha nem kaptam azonnali beleegyező választ, közelebb hajoltam hozzá, és halkan, továbbra sem fenyegető hangon fűztem hozzá:
-Nem kényszeríthetlek, hogy segíts - biztosítottam higgadtan. - Ők itt ketten minden bizonnyal, de úgysem hagynám, hagynám hogy erőszakot alkalmazzanak. Viszont ha képes vagy azoknak a szörnyetegeknek a kezében hagyni annyi ártatlant, akkor legközelebb már nem lesz szükséged külön szappanos vízre...
Vízzé változva fejeztem be a baráti tanácsnak hangzó felvilágosítást.
-... sem arra, hogy visszavonulj a rajongóid elől.