Börtönblokk

-Ellened nem lenne szükségem a képességemre, eredetileg sem azzal akartam végezni veled - fintorogtam rá. - Semennyit sem érsz, kicsi huszár, gondolom, ettől vagy úgy bestresszelve, bár ez magánügy, örülnék, ha nem rajtunk vernéd le!
Az utasításától azonnal kipattant a szemem. Alig akartam hinni a fülemnek, de az őrök már mozdultak Sheena felé.
-Ne merészeljetek hozzáérni, ti nyomorult sz@rháziak! - üvöltöttem, és azonnal nekiugrottam a közeledő őrnek, de az egy hanyag mozdulattal, eltaszított magától, és ezúttal már nem volt, aki megfogjon, egyenesen a falnak csapódtam.
Nem törődtem vele, ugyanazzal a mozdulattal löktem magam vissza, hogy lehámozzam őket róla, de egy következő ütés ismét leterített, és mire feltápászkodtam, már vezették is el.
-Nem! - ordítottam fel. - Ezt nem tehetik! Ne merészeljék! Hozzák vissza! Szemetek! Beteg mocsadékok! Rohadtul kicsinálok itt mindenkit, ha csak a haja szála meggörbül, felfogtátok?!
Kétségbeesetten vertem a rácsokat, rángattam, rugdostam, üvöltöztem, de persze mindez hasztalan volt. Sheenát elvitték, és a megalázáson és kínzáson kívül talán azzal is szembe kell néznie, hogy már nem fogja megérni a reggelt!
-Kussolj, te állat! - vágtam megint egy nagyot a rácsra, mikor King megint elkezdte járatni a száját. - Semmivel sem vagy jobb, mint mi! Sőt, te még rosszabb is vagy, mert te álszent módon úgy tünteted fel magad, mintha jót tennél. Ki tesz ilyet egy másik emberrel?! És te még élvezed is! Bőven feletted állunk, és nem azért mert mutánsok vagyunk, ez csak neked szempont, hogy legyen kit utálnod!
Marokra fogtam a rácsokat, úgy hajoltam közelebb Kinghez, már amennyire tudtam.
-Lehet, hogy az én kivégzésemet ezrek vagy akár milliók néznék meg, és még tapsolnának is, de ha te megdöglesz - és ilyen tempó mellett el fogod érni, hogy az nagyon hamar megtörténjen -, a kutyát sem fogja érdekelni. Minden erőfeszítésed ellenére, az emberek magasról tesznek majd rá, hogy egy Derek Kingel kevesebb. Ennyire nem számítasz. Ennyire nem vagy te senki.
Arra néztem, amerre Sheenát elvitték, majd visszafordultam a zsaru felé. Ahogy megszólaltam, a hangom már nem remegett a dühtől, nem is kiabáltam, nem akartam tokostul kitépni az ajtót. Higgadt, és csendes voltam, de jéghideg, és a szemem is gyilkos indulattól villogott.
-Történjen valami rossz vele, és már te fogsz nekem könyörögni, hogy öljelek meg! És az is meg fog történni előbb-utóbb, csak inkább utóbb. Meg fogsz dögleni, Derek King, én foglak megölni. Megdöglesz, és ez senkinek nem fog feltűnni.
Azzal hátat fordítottam neki, és feldúltan lerogytam az ágyamra.

Nem tudtam úgy a férfira nézni, hogy ne öntsön el a gyűlölet és a megvetés, hiszen úgy éli ki szadista ösztöneit, hogy esélyünk sincs rá, hogy védekezzünk, pedig tekintélyes méretekkel áldottál vagy verték meg az istenek, amit csak arra használ, hogy minket és más szerencsétlen mutánsokat gyötörjön.
Az őrök természetesen tapsikolva asszisztáltak hozzá, ahogy gondolom a börtön vezetése is, hiszen ehhez a műsorhoz le kellett kapcsolni a kamerákat, ha nem akartak komprommitáló felvételeket a szadizásukról.
Ahogy újból nyílt az ajtó, megfeszültek az izmaim, hogy ha támadni nem is, de legalább védekezni tudjak, és csak gúnyos arccal hallgattam King papolását, hogy mi hű, de milyen veszélyesek, meg milyen értetlenek vagyunk. De mikor parancsot adott, hogy vigyenek a férfi blokkba, egyszerűen nem hittem a fülemnek!
Azonnal a falhoz lapultam és villogó szemekkel figyeltem a felém közeledő hurkot szorongató alakokat, és persze mindent megkíséreltem, amit csak ebben a helyzetben tehettem, ütöttem, rúgtam, haraptam, de a sokkoló mindent hiábavalóvá tette, végül megfogtak, mint egy vadállatot és kirángattak a cellából.
- Te aljas dög! – sziszegtem, ahogy elvonszoltak a zsaru mellett. – Azt a napot is megfogod bánni, hogy megszülettél! Ne, hidd, hogy nincsenek barátaink és neked olyan ellenségeid, akikről még nem is álmodtál. Ha megtudják, hogy mit tettél, könyörögni fogsz a megváltó halálért, de az utána még sokáig nem lesz a részed!
Igazán boldogan folytattam még, de elrángattak és minden ellenkezésem ellenére, tényleg átcipeltek a férfiak részlegébe, ahol természetesen azonnal megkezdődött egyenlőre csak a verbális erőszak, de tudtam, hogy ez csak némi haladék a fizikaihoz, hiszen egy óra múlva már a rácsok sem tartják vissza őket.
Mikor nagyot taszítva rajtam bevágtak az egyik üres cellába és rám csukták ördögi vigyorral a rácsot, már annak ellenére, hogy nem vagyok egy anyámasszony katonája, eléggé el voltam keseredve és a rémület is ott dübörgött a mellkasomban, habár igyekeztem féken tartani, hiszen azzal nem segítettem volna semmit magamon, ha most sírva könyörgök az őröknek, legfeljebb még jobban vigyorogtak volna. Így maradt a kemény álarc, és megpróbálva elzárni a fülemet a folyamatosan felém szálló ígéretekről leroskadtam az ágyra és azon töprengtem, hány emberrel tudok végezni, anélkül, hogy a sokkoló végezne velem, mert még ez lenne a legjobb a számomra. A percek kétségbeejtően gyorsan peregtek.

-Igazad van, eredetileg le akartál lőni, hátulról, miközben én fegyvertelenül üldögéltem egy moziban - feleli, nem kevés gúnnyal a hangjában, bár Aya most igazán megérdemli ezt, az előző kis beszéde után - tudod egyáltalán, miért akartál meggyilkolni, vagy nem is érdekelt, amíg megkapod értem a pénzt. Nem állsz te senki fölött, csak egy gerinctelen bérgyilkos vagy, és még annak is béna, hisz itt kötöttél ki. Aludd ki magad, jövőhéten mész a barátnőd után, ha nem kapom meg, amit akarok.
Ezzel egyedül hagyja Aya-t a sötét fegyházban, s miután percekkel később elhalnak léptei, a nő teljesen magára marad. A mindig zajos, zsúfolt börtön ezen szárnya néma csendbe burkolódzik, hisz mostanra a legtávolabbi rácsok lakóihoz is eljutott a kegyetlen döntés híre, s talán évek óta először a női szárny minden vendége egy emberként reszket a félelemtől.

Sheena helyzete percről percre romlik, s Aya-val ellentétben, aki számára az idő mintha megállt volna, neki minden bizonnyal úgy tűnik, hogy az idő homokszemei egymást fellökve igyekeznek minél előbb a helyükre kerülni odalent, s a férfi blokk falának tetején járó óra is mintha kihagyná minden második percet, ahogy könyörtelenül tör előre. Természetesen kétség sem férhet hozzá, hogy a nagy vágta fáradalmait majd a következő pokoli 3 órában fogja kipihenni, bár ha King jóslata beválik, abból legfeljebb 3 percet kell majd elszenvednie a szőkeségnek. Mire észbe kapna, a nagymutató a 11-esről átpattan a 12-esre, s nyílnak a rácsok, majd mire a fémes csikorgás elhallgat, lábdobogások ezrei közelítenek, egyre hangosabban, és hangosabban a nő lakosztálya felé. Mikor Aya cellájába hatolt be 8 fegyenc, az is ijesztő volt, ahogy széles hátukkal, és gorillára emlékeztető testalkatukkal gyakorlatilag kiszorították a napfényt is a csöppnyi zárkából, ezek a melákok pedig nagyobbak, többen vannak, és sokkal de sokkal kanosabbak, mint akikkel a vöröskének volt dolga. Minden maradék önuralmukra szükségük van, hogy még néhány végtelenségig elnyújtott másodpercig mustrálhassák prédájukat, mielőtt neki támadnának, s amíg rajta legeltetik szemüket, a tömegen át tolakodja magát egy még magasabb, még izmosabb példány. Az arca valahonnét ismerős lehet, s ha a félelemtől még koncentrálni tud szegény párduc, felfedezheti rajta a nyakörvet, ami jelzi, hogy bizony ez a manus is mutáns, ami némileg leszűkíti ismerősei körét. A férfin viszont látszik, hogy azonnal felismerte őt, hisz nehéz elfelejteni a vadmacskát, ki miatt el bukta azt a pofonegyszerű megbízást, s végül kis híján belefulladt a Central Park tavának jeges vízébe. Ezek szerint sikerült időben kihúzniuk a vízből, és rátaláltak a mentők, utána pedig ide került, micsoda mókás véletlen...
-Kisanyám, ideje bulizni! - kiáltják a rabok kórusban, illetve, valami ilyesmit. A legtöbb megjegyzés túl obszcén ahhoz, hogy érdemes legyen odafigyelni rá. Közben megindul az első hullám, s már ütik, és vágják szegény nőt, ahol csak érik. Mindannyian magasabbak nála, így meglepi őket a szőke szépség heves, és az első másodpercekben hatékony védekezése, de ez sem tarthat örökké, hisz túl sokan vannak. Végre előretör a hústorony is, félrelökve rengeteg társát, s neki sikerül megragadni a nőt.
-Kapaszkodj! - Kiáltja, aztán a következő mozdulatával áthajítja őt a fegyencek seregének feje fölött, alig egy másodperccel az előtt, hogy a mögötte álló rabtársa, aki megsejtette mire készül, hátba döfné őt egy csavarhúzóval. Felordítani sem képes fájdalmában, csak összeesik, mint egy rongybaba. Mielőtt elvesztené az eszméletét még erőtlenül suttog valamit a nőnek, bár képtelenség azt képzelni, hogy meghallja.
-..menekülj...
A dobás egyébként egérutat adott a nőnek, már ha képes a talpára esni, és aztán nagyon gyorsan elszaladni, ugyanis nagyon messze nem került az üldözőitől, épp csak pillanatnyilag nem veszik őt körbe. Három folyosó is nyílik innen, egy a zuhanyzók felé vezet, egy a konditermek felé, egy pedig a menzára nyílik, bár annak a konyha része most zárva van, s csak a padokra tudna leülni, ha lenne ideje rá.

Nem tudom milyen csodának kéne bekövetkeznie, hogy ne történjen meg a cellák ajtajának nyitása és azok a beváltandó fenyegetések és ígérgetések, melyek az egy óra alatt folyamatosan elhangzanak, és igazán nagyon változatosak, némelyik már-már futurisztikusba hajló, de sajnos a várt csoda elmarad és amikor meghallom, hogy kattan az elektronikus zárnyelv, már tudom, hogy csak perceim vannak hátra.
Viszont azt is tudom, hogy nem fogom olcsón adni a bőrömet, így a zárka hátsó falához húzódom, hogy minél kevesebb helye legyen a felém hömpölygő és felhevült társaságnak.
Mikor meglátom az első érkezőket, akkor már az össze izmom megfeszül, hogy kellő elszántsággal tudjam fogadni őket, hiszen ezek a nagydarab melákok közül, jó, ha egyszerre egy, vagy max kettő fér hozzám.
Azon viszont meglepődöm, hogy az egyik hegyi gorilla példány, aki utat tör magának a zúgolódó tömegben, valahonnan ismerősnek tűnik, de a legjobb, hogy olyan nyakörvet visel, mint én. Ezek szerint ő is mutáns! Nem mintha ez változtatna a dolgon, főleg, mivel nem emlékszem, hogy puszipajtások lettünk volna, így ezek szerint csak ennél rosszabb ügyben találkozhattunk, esetleg én juttattam ide. Ez meg nem hiszem, hogy jó pont lenne a szemében.
- Csak gyertek! Bulizzunk! – sziszegem dühösen, hogy minél több adrenalint juttassak a szervezetembe.
Persze nem kell túlságosan biztatni őket, jönnek is azonnal, igyekeznek először lefogni, de mikor látják, hogy nem egy kezdő verekedővel van dolguk, már nem olyan kíméletesek.
Kapok pár pofont, amitől felreped a szám, pár bordára, hasra irányuló rúgást, ütést, de én sem fukarkodom a visszaadásukkal. Igaz kicsi a hely és egyre jobban rám nyomják az elől állókat.
Néha sikerül visszahököltettni őket, egy állkapocstörő ütéssel, vagy egy sikeres tökön rúgással, hiszen a felfokozott állapotban ez igen hatásos és fájdalmas, de már kezdek fáradni és az ütések sem múlnak el nyomtalanul, a testem tele van zúzódásokkal és karmolásokkal.
Ekkor jelenik meg ismét az ismerős mutáns, aki megtisztítja előttem az utat. Megtántorodok, de azért védekező állásba állok, hogy neki is megmutassam, hogy még nem adtam fel, azonban csak félrelöki a kezem és könnyedén megragadva, mint egy tollpihe átlódít a körfolyosó másik oldala felé. Mielőtt felocsúdnék már repülök és arra koncentrálok, hogy talpra érkezzem, de közben hallom az fájdalmas kiáltást és a húsba vágó szerszám semmihez nem hasonlító hangját, majd a suttogást, amit talán rajtam kívül senki nem érzékel.
~ Köszönöm, barátom, akárki is voltál! ~ fut át rajtam a szánalom és a hála, de már ismét aggódhatok magamért, hiszen nem vagyok még kint a pácból, csak nyertem egy szusszanásnyi haladékot.
Ahogy földet értek a lábaim, egy bukfenccel vettem el a lendület erejét, majd egy gyors pillantással próbálom felmérni merre mehetek. A feliratok szerint három út áll nyitva előttem, és gyors mérlegelés után a kondi termet választom, hiszen, ha sikerülne eltorlaszolnom a súlyokkal, vagy a gépekkel, vagy valamivel a bejáratot, egy darabig kihúzhatom. Az őrök sem nézhetik a végtelenségig a rabok vandálkodását, előbb-utóbb vissza kell terelniük őket a zárkákba, ha nem akarnak nagyobb balhét, hiszen akár a visszájára is fordulhat a dolog.

Igaz, hogy sajog minden egyes tagom és szerintem minimum egy bordám eltört vagy elrepedt, de ilyen villámgyors kondi terem átrendezést, még jó erőben lévő izompacsirták sem produkáltak, mint amilyet én pár perc alatt! Mire a feldühödött társaság az ajtóhoz ért, már egészen csinos kupacot hordtam oda, és most lihegve néztem, hogyan próbálnak bejutni rajta.
Tisztában voltam vele, hogy ez csak némi haladékot jelent számomra, ezért kutató pillantással néztem körül, hogy még mit tehetnék, hogy megnehezítsem a fiúk dolgát és lefaragjak a még hátralévő szabadfoglalkozás idejéből. Ekkor hallottam meg a hangot a fejemben, és önkéntelenül is a nevezett tárgyra kaptam a szemem.
- Ki a fene vagy? És mi van a bordásfallal? –tettem fel a kérdést akaratlanul is hangosan, habár rajta kívül egy lélek sem tartózkodott idebenn, és tisztában voltam vele, hogy ez valami telepata mutáns lehet, de akár csapda is.
Azért közelebb mentem a sport eszközhöz, hogy alaposan megnézzem mire akarja felhívni láthatatlan segítőm a figyelmemet, mert az ajtónál lévő barikás már aligha húzza sokáig és a durva fenyegetések már egyre erősödtek a felhergelt rabok részéről.
Aztán megláttam a lehetőséget……talán megoldható….talán átférek, hiszen elég hajlékony és vékony vagyok, azok az idióták meg itt ragadnak. Az őröknek meg külön megköszönöm, hogy ennyire segítőkészek voltak, csak egyszer kerüljön valamelyik a kezembe.
Most vissza kellett fognom a dühömet, hiszen nem hiányzott volna egy kisebb sokkolás sem, így aztán pár lendületes ugrással a bordásfal tetején teremtem és elkaptam a felső folyosó rácsait, hogy felhúzzam magam, mikor már stabilan álltam az alsó összekötő rúdon, akkor amennyire csak lehetett kifújtam a levegőt és átcsusszantam a két rács között. Elég necces volt és a nyakörv is akadályozott, hisz figyelnem kellett rá, de sikerült, így a lenti fiúktól egy darabig megszabadultam. Szerintem pont időben, mert még hallottam, hogy végül elmozdítják az akadályokat és bezúdulnak a kondi terembe.
Talán most van egy kis időm, hogy kilihegjem magam és megpróbáljak valami kevésbé veszélyes helyre bezárkózni.

Sheena sikeresen felmászik, bár minden igyekezete ellenére a nyakörv csak hozzáér a rácshoz, ám a testét megfeszítő kíméletlen fájdalom, ami a fémen átfutva is tovább terjed ezúttal elmarad. Úgy tűnik, azért az túlzás, hogy a legkisebb koccanás is beindítja ezt a vackot, de azért nem érdemes kísérletezni vele. A folyosó, ahova feljutott egyébként az, ahonnan az őrök özönlenek le ebbe a terembe, ha balhé van, és be kell törni pár fejet. Tovább jutni sajnos nem tud, hisz a teremből kivezető járatot is elzárja egy sokkal sűrűbben szőtt vasrács, ami meglepően, szintén a cellák ajtóinak egyik tesója.

-Hogy mit csináltak vele?! - Kiáltja valaki magából kikelve a parton, az egyik szikla rejtekében. - Ebből elég, én bemegyek! - Közli, s egy pillanatra elhalványul, de aztán, visszanyeri színét, és legnagyobb meglepetésére nem válik kámforrá.
-Nem mész sehová! - Parancsol rá Sean, olyan élénk kék szemekkel, melyek talán még a sötétben is világítanának. - Ha megöleted magad azzal nem segítesz neki, márpedig ha megjelensz ott, tuti lelőnek.
~Ilyen nincs, Josh-t is embert próbáló feladat rávenni, hogy ne induljon barátnője keresésére, de ő legalább ért a szép szóból...egyenlőre.~
-Kiteleportálom... - Próbál magyarázkodni, de fia szigorú tekintetétől eláll a szava.
-Hát hogyne...
Szellem mély levegőt vesz, toporzékol egy kicsit, de aztán megadja magát.
-Rendben...

Nagy robajjal nyílnak ki a konditerem ajtajai. A különböző önkínzó gépek több darabban hullnak szanaszét, s jó pár súly csörömpölve gurul a szoba közepéig, mint egy elejtett érme, s mielőtt még eldőlhetne, a perverz sereg már a rács előtt áll, s azt ütlegelik ökleikkel. A másik rács mögött az őrség tagjai állnak, kárörvendően vigyorogva.
-Na, mit mondtok, nyissuk ki azt az ajtót?
Egyik Füléhez emeli rádióját, és bele is szól valamit.

~Sheena!~
Ez a hang már ismerős korábbról.
~Figyelj rám jól! Szellem azt mondja, hogy tönkre kell tenned a nyitószerkezetet, különben véged van! Azt kell tenned hogy...~

-Mi van?! - Kérdi, elkerekedett szemekkel. - Ez most komoly? Persze hogy az...

~...szóval, ragadd meg az alul lévő rácsokat, szorítsd össze a fogad, és kezdj el átváltozni! Nagyon fog fájni, de ki kell tartanod!~
Ha Sheena esetleg ellenkezik, vagy akár csak habozik, Sean megpróbálja biztatni.
~A hülyék azt hiszik béklyót aggattak rád, de igazándiból fegyvert adtak a kezedbe! Erős vagy, túlélsz egy kis áramot! Mutasd meg nekik, hogy veled nem szórakozhatnak!!!~

Legalább közben azt is megtudtam, hogy a rám csatolt béklyó, azért nem olyan érzékeny, mint ahogy ezt szerették volna elhitetni velünk, mert bizony hiába vigyáztam, csak hozzáért a rácshoz, ahogy átpréseltem magam, de a büntetés elmaradt. Persze nem hiányoltam egy cseppet sem, csak meglepett.
Mikor végre körülnéztem megállapíthattam, hogy sokkal nem jutottam előbbre, hiszen innen, ahol állok sehová nem tudok menni. Egyik oldalon a kondi terembe vezető lépcső alját zárta el egy rácsos ajtó, megakadályozva egyelőre, hogy a közben oda gyülekező hímek átjussanak hozzám, a másik oldalon meg az őrök vigyorgó bandája várakozott a zárt ajtó mögött.
Sajnos azok a vigyorgó arcok nem sok jóval kecsegtettek, arról már nem is beszélve, hogy jól hallhatóan tárgyalták meg, hogy kinyissák-e az ajtót a raboknak vagy sem.
Nem kellett hozzá túl nagy fantázia, hogy mit fognak lépni.
- Látom alaposan tisztára akarjátok nyalni King seggét! – állok meg valahol félúton a két ajtó között, igyekezve kizárni a tudatomból a lentről felén ordított szavakat. – Legalább annyi becsület lehetne bennetek, hogy magatok csináljátok. – köpök le a földre megvetően.
A hang a fejemben megint megszólal és én majd leülök a földre meglepetésemben, hiszen ez a valaki Szellemet emlegeti.
~ Nekem valahol nagyon nagy párfogóm van odafen! ~ szalad át a gondolat a fejemen, amit úgy hiszem a telepata is hallhatott, de aztán a következő szavak kicsit megakasztanak.
Most igyekszem nem hangosan beszélni, nehogy az őrök meglássák, hogy valami nem stimmel. ~ Na jó! Ez nagyon szép, de azt is megmondanád, hogy ho…..~
Mielőtt még nagyon belelendülnék a hang tovább beszél és én kissé elhűlve hallgatom, hogy hogyan is képzelik azt a tönkretételt.
~ Ugye fogalmatok sincs, hogy milyen az mikor ez az izé bekapcsol? ~ kérdezem, de inkább tényként állapítom meg, mert ha tudnák, akkor nem ajánlgatnák ilyen könnyedén.
De viszont be kell látnom, hogy igazuk van és nem igen van más választásom, mint hogy megpróbálkozom vele, és idő sincs más megoldást keresni, mert az a rádiózás nem nagyon tetszik, amit az egyik őr művel.
~ Kösz, akárki is vagy, de várj? Mintha ismerős lenne a hangod! Ááá, most mindegy, de ez a ringbeli felpörgetős duma nem kell hozzá, anélkül is fájdalmas lesz! ~ mosolyodom el keserűen, de már az ajtónál is állok, hogy az azt őrjöngve rázogató nagyfiúk képébe nézve, magam is megragadjam és szép lassan elengedjem a dühömet és a bennem tomboló állatot.
Persze nem változom át! Nem is tudnék, olyan intenzív a fájdalom, de a folyamatos sokkoláshoz elég, amit a fémrácsok még tovább is vezetnek. Csinálom, amíg úgy nem érzem, hogy mindjárt elájulok, akkor engedem csak el és roskadok össze.

Az őrök csak röhögnek Sheena kirohanásán, attól pedig majd eldőlnek, amikor a nő valamiért megragadja a rácsokat, szerintük azért, hogy így tartsa vissza, hogy kinyíljon. A próbálkozás hasztalan, ha a motor elbírja azt a 3 tonnás fémdarabot, a nő ereje sem lesz akadály, ráadásul így még le is taperolhatják közben a rabok! Csak akkor döbbennek rá, mire készül a nő, mikor már túl késő, akkor is abból, hogy a többi fegyenc hátrébb ugrál, mert megcsípte őket a rácsból, és a nőből kiáramló elektromosság. A nyitószerkezet mozgásba lendül ugyan, és csiga lassúsággal húzódik odébb a súlyos fém, ám mielőtt akárcsak egy kar átférne a kialakuló résen, megáll, és sűrű fekete füstfelhő kezd gomolyogni valahonnan a falból. Sheena ájultan esik hanyatt, a rabok pedig képtelenek lennének elérni, de nem is mernek próbálkozni, senki sem tudhatja, zárlatos lett-e az a vacak, ami tönkretette az ajtó motorját, és megtagadta tőlük annak örömét, hogy kitölthessék dühüket a vonzó teremtésen.
-Basszus...központ, nyissátok ki...

Közben Sean hanyatt vágódik az egyik sziklának. Csukott szemekkel, zihálva üldögél ott, verejtékben úszva. Lassacskán megmozdul egyik keze, s letörli arcáról az izzadtság tengerét, mielőtt erőtlenül apjához szólna.
-Sikerült neki...túlélte... - Hangsúlyából ítélve akár azt is mondhatta volna: "Hála istennek", de az ebben a családban nem divat, és egyébként is. - A gyengélkedőbe viszik pár napra...
-Az pont elég lesz - feleli szellem elszántan, majd fiával együtt eltűnnek a szigetről.

Másnap, a női blokkban még mindig kitart a béke, de legalábbis Aya-ba senki sem köt bele a reggeli alatt a menzán. Jó lenne azt képzelni, hogy ennek oka az együttérzés, ám sokkal valószínűbb, hogy csak nem akarják felhívni magukra az őrök figyelmét azzal, hogy hazavágják a százados kedvenc bokszzsákját.
-Te, hallottad, mi történt a férfi blokkban?
Vagy, az is lehet, hogy a pletyka kivételesen érdekesebb, mint a valóság, amivel nap mint nap szembe kell nézniük. Ha a kis vörös közelebb húzódik, hogy kihallgassa őket, elzavarják a halálba, ám mivel innen is tökéletesen hallja a két nő zengő baritonját, melyet még Rozsomák is megirigyelne, ezért ha csendben marad, gond nélkül végig tudja hallgatni a társalgást, reggeli közben.
-..most jöttem vissza a gyengélkedőből, szóval tuti. A csajszi még él, de ha tényleg oda megy vissza, nem irigylem. Tegnap zártak be oda valami ki&@$70!! elmebeteget! Nem túlzok...emlékeztek Cyrus-ra?
Többen bólogatnak, de természetesen akad itt friss hús is, úgyhogy gyorsan elhadarják, hogy a csávó 3 évig húzta itt, és azalatt megölte 11 rabtársát, s 3 őrt is. Végül átszállították egy másik fegyházba, ahol élete hátralévő részét a föld alatt kénytelen eltölteni, hét lakat alatt.
-Szóval, ő tartotta a rekordot eddig gyilokban...nos, többé már nem! Az az új fazon már az első napján túlszárnyalta. Először kinyírta a cellatársát, a zuhanyzóban pedig állítólag megölt mindenkit egy fogkefével, miután valaki elé dobott egy szappant!
Hüledezve hallgatják a beszámolót, egyikük azonban visszakérdez.
-Úgy érted, letörte a fejét, és azzal szúrta őket nyakon?
-Nem! nem tudom, hogy csinálta, de állítólag utána még fogat is mosott vele!!! Valami elme roggyant lehet a csávó, mert egy szót sem szólt, amióta behozták...én nem lennék a csaj helyében az tuti.

Néhány nappal később Sheena alig nyitja ki a szemeit, már hurcolják is vissza a férfi blokkba. Most sem bánnak vele finomabban, mint néhány napja, így a túra végén újra a cellája padlóján köt ki, csak ezúttal minden tagja sajog az eddigi megpróbáltatásoktól. Az ápolóktól természetesen ő is hallhatott új szomszédjáról, kit hogyhogynem épp ma engedtek ki a magánzárkájából, biztos azért, hogy ő is kaphasson belőle egy falatot. A blokkban egyébként feltűnően kevesebben vannak most a rabok, s obszcén fenyegetésik is sokkal halkabbak, igaz a nő közelében minden zárka üresen áll. Mikor újra felnyílnak a rácsok, a megmaradt fegyencek közül az összes olyan, aki még sértetlen, futólépésben közelíti meg a nő celláját - mind a hárman - de aztán valamiért megtorpannak.
-Állj félre az útból pöcök!
Nem érkezik felelet. Pár másodpercig még némán állnak, aztán az előző fazon újra megszólal:
-Ó, felfogtam, néma vagy, nagyon ijesztő!
Megint nincs válasz. A férfi ettől már nagyon begőzöl, és szabályosan ordítani kezd a férfival.
-KI A Łđß#&-NAK KÉPZELED MAGAD MI??? KI HALT MEG, ÉS TETT A BLOKK KIRÁLYÁVÁ??? TAK...
Ordítása jajveszékeléssé válik, egy halk reccsenés után. Amíg ő a földön térdelve szenved, ellenfele egy jeges pillantást vet rá, aztán a fülébe súgja:
-Miért, kinek kell meghalnia hozzá?
Az őrök végre közbeavatkoznak, de nem a csendes őrültet viszik el, inkább a törött hüvelykujjú gengsztert, s két társát, kik addigra előkapták fegyvereiket, ám használni nem volt alkalmuk. A kattant csávót a blokkban hagyják, jót tesz a többi rabnak, amióta bekerült, azóta olyan csend van itt...
Ha Sheena kimerészkedik fészkéből, a korlátra könyökölve talál rá a pszichopatára, ki most valami műanyag játékkal, és pár rugóval szórakoztatja magát. A férfi hozzá hasonlóan béklyót visel, de nem csak a nyakán, és bokáján, de még a csuklóin is. Anélkül, hogy felé fordulna, köszönti őt ez az egyre ismerősebb alak.
-Helló partner. Kicsit betörtem a szomszédaid, remélem nem baj.
Rekedtes, még mélyebbre változtatott hangjától az embernek feláll a hátán a szőr, ha meghallja, s a többi rab, aki még oda mer nézni egészen biztosan azt gondolja, Szellem épp most közölte Sheena-val, mi lesz az esti program, és jobb, ha nem mocorog, különben baj lesz. Arckifejezése sem túl biztató, ahogyan megvetéssel bámul a sok pancserre odalent. Ezek az idióták miatt nem lehet most a családjával, és meg is fizetnek érte mind...egyenként...
-Mellesleg, ne aggódj Josh miatt, Sean és Ratna meggyőzte a zsarukat, hogy nem létezik...

Nem tudom meddig lehettem öntudatlan, de mikor felébredtem, úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger. Az izmaim kocsonyásnak tűntek és még mindig tele voltam kék-zöld foltokkal. Miután elterjedt a hír, hogy ismét magamnál vagyok, éppen csak megettem az ebédemet és meghallgattam az ápolok élvezettel előadott beszámolóját a férfi blokk új üdvöskéjéről, már meg is jelentek a smasszerek, hogy kirángassanak az ágyból. Megint nagyon figyelmesek és gondoskodók voltak, hiszen kaptam bilincset és hurkot, meg néhány ütést a vesémre és a lapockámra, hogy tudjam merre kell menni.
Nem telt bele kis idő és máris újból a férfi blokk padlóját tapostam, majd miután megérkeztünk a cellához, ahová érdekes módon, most sokkal csendesebb körülmények között érkeztem, és levették a bilincset, egy jókora rúgás keretében vehettem birtokba a helyet, miután megállított a szemközti fal.
Egy darabig vártam míg az őrök vihogása elhalt, akkor feltápászkodtam és az ágyra ültem, várva, hogy mikor nyitják az ajtókat. Nem tudom mi történhetett az alatt a pár nap alatt míg oda voltam, de az tény, hogy alig pár kedves szó hallatszik most hozzám, és míg ide értünk láttam, hogy elég sok zárka üres is. Valami pestis pusztított? Persze eszembe jutott amit a gyengélkedőn meséltek az új jövevényről, de ennyire nagy hatással lenne a többiekre?
Hát azt hiszem nem kell sok idő és személyesen is megtudom, hiszen a dudaszó azt jelezte, hogy már elérkezett a szabadidő, így szépen ki is nyíltak a rácsok.
Felálltam, mivel nem akartam megkönnyíteni a dolgukat, de tudtam, hogy most nem fogom bírni, hiszen álig álltam még a lábamon.
Ekkor hallatszott be a megtorpanó lábak nesze és az érdekes párbeszéd, amelyben csak az egyik fél beszélt és jártatta a bagólesőjét, míg a másik cselekedett. Aztán a jajgatásból leszűrtem, hogy ki nyert. Megvoltak a sejtéseim, hiszen hallottam a suttogást is.
Egy darabig még feszülten várakoztam, hátha beesik még valaki, de miután az őrök elvitték a pancserokat, akkor már tudtam, hogy meghagyták nekem az őrült gyilkost.
~ Legalább hamar vége lesz a meccsnek! ~ sóhajtottam, majd kisétáltam a cellámból, hogy szembenézzek a többiek rémálmával.
Már első ránézésre is ismerős volt a fickó! A tartása, a testbeszéde és…….és a szaga.
Nem kellett megszólalni, hiszen már tudtam, hogy kicsoda és megdöbbenve támasztottam le magam mellé a korlátnál, de a kamerák miatt, igyekeztem visszafogni magam, miközben legszívesebben a nyakába ugrottam volna, bérgyilkoshoz egyáltalán nem illő módon.
- Te itt? – leheltem könnyekkel a szememben, amit nagyon igyekeztem titkolni. – Ugye, nem mondod komolyan, hogy miattam vonultál be? – kérdeztem a lehető leghalkabban. – De, hát ott van L….vannak, akiket sosem hagynál el! Miért kockáztatsz? – fordulok el, hogy ne lássa az arcomat.
Aztán mikor elmondja, hogy még Josh-t is megmentették ettől az egész hercehurcától, tényleg nem tudtam megszólalni sem, akkor hálát éreztem. Sosem gondoltam volna, hogy engem, akit egy titkos szervezet nevelt halálosztónak és aki mindig egyedül, magányos farkasként igyekezett túlélni, egyszer barátok vesznek körül, méghozzá olyanok, akik még az életüket is kockáztatják értem. Ez már sok volt! Jó darabig csak meredtem magam elé, küszködve magammal és a szavakkal.
- Köszönöm! – nyögtem ki végül.
Aztán észbe kaptam, hogy most a kamera túloldalán mindenki azt lesi, hogy mit művel majd velem ez az őrült, így kérdőn néztem Szellemre.
- Mi a terv? El akarsz játszani nekik valamit? Én leszek a személyes játékszered, míg Derek vissza nem vitet? Mi lesz veled utána?

Legszívesebben átölelné a nőt, kit sosem látott még ennyire törékenynek, és megvigasztalná őt, de sajnos azzal ellentmondana az eddig kialakított képnek (gyere közel, és megdöglesz, szólj hozzám, és remélni fogod, hogy megdöglesz), arról nem is beszélve, hogy a zuhanyzós eset óta tudja, milyen könnyen válik zárlatossá egy ilyen vacak, szóval a testi érintkezés nem túl jó ötlet két mutánsnak, ha nem szeretnének nagyon jól átsülni, mielőtt meghalnak. Eleinte nem tud mit felelni a nő költői kérdésére, de aztán lassan, kimérten fordul felé, olyan szögben, hogy a kamera már ne láthassa az arcát, s még mindig halk, zord kaszás idéző hangon válaszol.
-Neeem - mondja, s közben szelíden elmosolyodik - lekapcsoltak a hát előtt, nem volt lámpa a rolleremen.
Közelebb lépked a nőhöz, s egyenesen a szemébe néz. Más raboknál ez már felért egy halálos ítélettel. Tenyerét Sheena feje mellett támasztja a falhoz, majd közelebb hajol a nőköz. Másik kezével finoman megpaskolja a nő arcát, mint a macska, amikor még játszik egy kicsit az egérrel, mielőtt felfalná azt. Mozdulatai közben hátrébb csúszik ingujja, felfedve egy szinte összefüggő hatalmas lila folt és horzsolás tengert. Úgy tűnik, a jelekkel ellentétben azért ő sem úszta meg karcolás nélkül a hely vendégszeretetét.
-Egy hetet túlélnek nélkülem - feleli, s bár még mindig mosolyog, látszik a szemén, hogy ez immár kemény munkájába kerül. - Mellesleg...
vesz egy mély levegőt, és kihúzza magát. Csak nem kezd el itt érzelgősködni, s könnyek közt elrebegni, hogy nélküle lehet már Lynn sem élne, de a gyerek tuti nem, s akkor egy éve azt mondta, bármit megtenne, hogy ezt viszonozza...neeem, ilyen műsort nem fog itt csapni, de attól még igaz.
-Ugye nem gondoltad, hogy itt hagylak egyedül, és tiéd lesz minden móka? - Kérdi, elszánt, kissé talán őrült arccal. - Tökéletes börtön egy lósz.....na, de jobb erről leszokni, a gyerek lassan beszél.
A nőre kacsint, aztán finoman a cella felé tereli őt, majd ő is követi. A fél blokk, és mind őr őket figyeli, míg Szellem hátra nem tekint szigorú, nem sok jóval kecsegtető tekintetével, akkor ugyanis mindenki elfordul, még a kameraszobában ülők is. Ez utóbbiak később jót nevetnek a dolgon, aztán elhatározzák, hogy eljött a cigiszünet ideje...
-A terv az, hogy kihozunk innen...meg azt a vöröskét is, ha már itt vagyunk, Mike halálba szekálna érte, ha itt felejteném - suttogja, miután leült mellé az ágyra. Ha esetleg a hallgatósága összerezzen a szökés szó hallatán, megnyugtatja, hogy nem hallgatják le őket, ellenőrizte. - Amíg Sean kitalálja, addig pedig segítek életben maradni idebent. Ezek miatt nem kell aggódnod, szabadidőm volt bőven, és pár óránál tovább sosem zártak el, szóval volt időm megnevelni őket. Mondjuk sokat segített, hogy valaki elterjesztette rólam azt a nevetséges történetet, hogy megöltem 50 embert a zuhanyzóban, egy fogkefével...valójában 30-an csak ágynak estek, szegény kefém meg ráolvadt a rohadék nyakára, szóval az sem igaz, hogy utána megmostam a fogam vele, és kisétáltam. Na...de kezdjük az elején...

Ó igen, a börtön! Rég volt már, hogy szellem tiszteletét tette egy hasonló intézményben, főleg mert házassága óta alig tett olyasmit, amivel kiérdemelte volna, hogy ilyen helyre zárják, magától pedig többé nem volt kedve bevonulni, egészen mostanáig. A büszkeség idebent halálos méreg, amit ki kell szívnia mindenkinek az ereiből mielőtt leszállna a rácsos ablakú buszról, különben fájdalmas véget ér majd idebent, ezen a könyörtelen helyen. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok kergetőztek fejében, ahogy magzat pózba görnyedve tűrte, hogy az őrség tagjai megrugdossák. Elsőre szánalmasnak hathat, de pont ez a cél! Ha az ember elesettnek tűnik, gyakran kevésbé bántalmazzák még ezek az állatok is, arról nem is beszélve, hogy így jobban tudja védeni az arcát. Szegény Lynn belehalna, ha megtudná, mit kell itt átélnie, s ha rajta múlik, sosem láthatja majd rajta. mellesleg, spórolnia kellett az erejével, az őt letartóztató tiszt igazi csúcsragadozó cellatársat ígért neki, és be is váltotta azt: két percet sem tölthetett új otthonában, és máris a falhoz szorítva nézhet farkasszemet a fickóval, ki alig kisebb, mint a kölyök lenne, ha egy pitbull, és egy sztegoszaurusz összefeküdne.
-A sokkolókkal az a baj, hogy az áram nem marad nyugton egyetlen testben, ha talál egy másik felületet. Persze, ez a vacak nekünk jobban fáj, de amikor egy másfél mázsás Jurrassic szatírt akarsz leszedni magadról, nem lehet válogatni.
Az őrök csak annyit láttak, hogy Szellem a képességével próbált védekezni, hisz jelezte a rendszer, arra viszont nem figyeltek, hogy hol volt a keze, amikor próbálkozott, pedig ha látták volna, tudnák, hogy végül miért a melák volt az, aki üvöltve szédelgett hátrébb. Erre már oda néztek, de csak azt látták, hogy a manus nyakából dől a vér, s térdre rogy cellatársa előtt, ki ezt követően üti, és rúgja, végül pedig tapossa őt, ahol csak éri.
-Képesség nélkül is iszonyatosan erős harapása van egy embernek, a nyaki ütőér pedig általában kéznél van az ilyen melákoknál, és hacsak nem jár arra Jézus, ezt a sérülést nem élik túl...
Ezek után előre hozták a zuhanyt...legalábbis szellem úgy érezte, hogy nagyon gyorsan eljött a pillanat, amikor megszólalt a duda, és összezárták 50 perverzzel, köztük 10 mutánssal, kik égtek a vágytól, hogy megmutathassák az új fiúnak, itt mi a módi. Mindenki csak röhögött, amikor a szappan a férfi lábai elé zuhant, ő pedig pallosként tartotta maga előtt fogkeféjét, törülközőjét pedig a kezére csavarta, ahogy kihátrált a vízből, az egyik nagydarab mutáns pedig egyre közelebb hozzá. Mire rájöttek, mire kell a fogkefe, már késő volt...
-A béklyókat nem érdemes piszkálni, ha beragad alá valami, még az őrök sem tudják kikapcsolni, akkor pedig rázni fog, amíg le nem merül az aksi, és még erre is rá lehet tetézni. A filmekben ezrével patkolnak el emberek, mert bedobják melléjük a mikrosütőt a kádba. A valóságban is előfordult ilyen sajnos, ezért a biztonsági előírásoknak megfelelően a legtöbb elektromos berendezés ma már csak tönkremegy, ha ilyen történik, vagy legrosszabb esetben leveri a biztosítékot. A béklyó kivétel, ha az a zuhany alatt kezd el sokkolni, könnyen zárlatossá válik, onnantól kezdve pedig elég népszerűtlen az, aki ilyet visel a közös zuhanyzóban.

A mesedélután végeztével - mely közben többször is ellenőrizte, hogy figyeli-e őket valaki - ami azzal ért véget, hogy hogyan halt érte hősi halált szegény fogkeféje, újra megpaskolja szegény nő arcát.
-A többivel nem untatlak, bár azt még meg kell jegyeznem, hogy miattam van lánc a súlyzón. Kár érte, azzal a vasrúddal marha jól lehetett verekedni...na de! A lényeget nem is mondtam még. Elvileg ki lehet kapcsolni ezeket a vackokat, és akkor minden mutáns visszakapja az erejét. Utána sajnos borzalmas káosz lesz, ami roppant kellemetlen - közli szomorúan, szívére téve bal kezét - de közben le tudunk lépni. Van kérdés?

Nem mertem rámosolyogni, mert az már még az őröknek is túlzás lett volna, de mivel Szellem nagyon jól ismert még a szám enyhe felfelé görbülése is jelezte neki, hogy mennyire megkönnyebbült és boldog vagyok. Boldog még akkor is, ha belül halálra aggódom magam, hogy miattam, most ő is bajba kerül, és az sem segít sokat ezen az érzelmi állapotomon, mikor meglátom a lila foltot a kezén.
- Csak reménykedtem. – nézek bele a szemébe és láthatja rajtam, mennyire hálás vagyok mindezért. – Mondtam is Aya-nak, hogy várjunk még a tervekkel, amíg nem lesz látogatónk, de erre azért nem számítottam.
Hagyom magam a cellám felé terelni, közben igyekszem olyan arcot vágni, mint egy halálraítélt, de a nagy csendből, ami a blokkoz most jellemzi, úgy gondolom mindenki vette az adást, és elkönyvelték, hogy a blokk ura elveszi ami jár neki, így a többieknek most kuss van.
Miután leültünk az ágyra, hogy most már kényelmesebb körülmények között folytassuk a beszélgetést, meg aztán itt csak egy kamera volt, amit jobban ki lehetett játszani, így már egyszerűbb volt elmondani, amire még szüksége volt.
Örömmel vettem tudomásul, hogy Aya-t sem akarják itt hagyni, hiszen, ha sikerül innen meglépni, akkor rajta fogják elverni a port és egy napot sem húzna ki utána.
- Mike? Ki az a Mike? – nézek rá kérdőn. – És mivel Sean-t másodszor emlegeted, felmerült bennem a gyanú, hogy ezek szerint végre találkoztatok, igaz? Tudja ki vagy, és segít nekünk? – esek egyik döbbenetből a másikba. – Egy kicsit kiesek az életedből és mindjárt ilyen dolgok történnek veled. – mosolyodom el. – És ő találja ki, hogy tudunk innen kijutni? Azt már kitaláltam, hogy ő mászkált a fejemben párszor, úgy, hogy azt már nem kérdezem meg. – vigyorgok tovább, hiszen most már egyre jobbak az esélyeim. – A sztoridat még én is hallottam, mert az ápolók úgy gondolták kellően felkészíteni, hogy mi vár rám, ha visszahoznak ide King parancsára. Nagyon elszántan akar kinyírni az a pasas, de mindenképp hosszú és kínos halált szánt nekem. – komorodom el ettől a gondolattól.
Aztán, hogy mégis jobban érezzem magam, figyelmesen végig hallgattam Szellem beszámolóját, hogy hogyan került ide és hogy hogyan mutatkozott be, és hogyan is esett az a fogkefés zuhanyzós eset, amit már börtönszerte emlegetnek és az évkönyvbe is bekerül, ha így burjánzik.
- Hát, nem vesztegetted az idődet, hogy kivívd az itt lakók és az őrök tiszteletét. – bólintok a végén elismerően. – Áááá! A konditeremben? Ismerős hely, már jártam arra. De én arra használtam, hogy kiékeljem vele az ajtót.
Akkor esett le az állam viszont, mikor lazán elejtette, hogy a pántokat ki lehet kapcsolni. Na jó, hát biztos ki lehet, valami központból, de mi hogy fogjuk?
- És ezt hogyan tudnánk megcsinálni? – kérdezem izgatottan, mert ez nagyszerű lehetőség lenne. – És mikorra tervezted, vagy terveztétek? Mert ha meg lehet csinálni és benne vagyok. – derült fel az arcom és pattantam fel, hogy levezessem a feszültségemet. – Csak kérdés, meddig leszek még itt, mert ha King megtudja, hogy nem esett bántódásom, akkor lehet maga akarja majd bepótolni a fegyencek mulasztását.

-Hát tudod, Mike..ja várjunk - csap homlokához gondolatban - te még nem találkoztál vele. Na szóval, ő egy zsaru haverom, akivel a lakásodon futottam össze. Kiruccantunk együtt Washingtonban, levideóztam ahogy lehányja az elnök szőnyegét, aztán amilyen parti arc, ragaszkodott hozzá, hogy törjünk be az FBI-hoz, és töröljük a priuszomat...haláli egy fazon....lehet meg kell majd ismételni azt a bulit...Ó, és Aya pasija mellesleg.
Ami Sean-t illeti, nem győz elég szaporán bólogatni, s most egy kicsit felhagy a könyörtelenségbe beleőrült pszichopata ábrázatával, s egy kicsit elmosolyodik, büszkén.
-Na igen, bár néha az az érzésem, hogy inkább én segítek neki véghezvinni ezt az akciót. Hihetetlenül erős lett, ha nem lenne ez a gondos bocs hozzáállása, tuti berezelnék tőle.
Büszkén húzza ki magát, ahogy Sheena is elismeri, milyen hírhedt lett idebent. Hát igen, az embernek komolyan meg kell dolgoznia ezen a helyen, ha meg akarja őrizni a szüzességét, s az asszony által beküldött sütit sem szeretné, ha elvenné tőle valami szívtelen rohadék.Apropó...
-Jut eszembe...boldog lennék, ha Lynn nem tudna arról, mit műveltem idebent, és hány emberrel...nyilván sejti, hogy pár embert ki kellett ütnöm, de na...King miatt pedig ne aggódj - olyan vigyor ül ki az arcára, amihez elegendő boldogságot csak a kárörömből meríthet az ember - megoldottam, hogy...le legyen kötve egy darabig... - és kárörömből neki van most bőven úgy néz ki. Sheena végre kezdi visszanyerni a lelkesedését, és ez nagyon jó, ha életben akarnak maradni, az elszánt párducra van szüksége, nem pedig a megtört kiscicára, amit annyira igyekeznek faragni belőle idebent.
-Mi sehogy - feleli őszintén - a gépterem közelébe sem tudunk menni, amíg rajtunk ez a vacak, úgyhogy egyenlőre várunk türelmesen, amíg kikapcsolják, aztán spuri, de addig is... - Megragadja a nő mindkét vállát, s határozottan a szemeibe néz. - Tudom, hogy nem volt könnyű eddig, és ígérem, most már könnyebb lesz, de szeretném, ha valamit megértenél. Nincs szükséged rám! Te vagy az egyik legjobb, legveszélyesebb bérgyilkos, és a legerősebb ember ezen a szemétdombon. Bárkit le tudnál nyomni, akár még engem is! És nem, nem elég ezt mondogatni, így is kell érezned. Nem te vagy összezárva velük, ők vannak összezárva veled!
Biztatja még egy kicsit Sheena-t, hisz nemsokára magára marad, igaz akkor már a női blokkban. Akármit is mondott King, kizárt, hogy pár napnál tovább hagynák itt "sínylődni" szegényt, hisz véletlenül ismer pár ügyvédet, és azok nemsokára meglátogatják a börtönt, az pedig kizárt, hogy arra az alkalomra is itt maradhat szőke partnere.
-Ó, és vedd rá Aya-t, hogy fogja vissza magát. Nem aza fajta szellem vagyok, aki a túlvilágból is meg tudná szöktetni...

Elképedve hallgatom Mike haverja történtét, és habár többször is kedvem lenne félbeszakítani, végül türelmesen megvárom míg befejezi és aztán csapok le rá.
- Szóval a lakásomon futottál össze vele? – nézek rá szúrós szemmel. – És ezt vajon mikor akartad velem is közölni? Mit kerestetek ott? És mi ez az Elnöki szoba, meg FBI-os betörés, na meg, hogy ő Aya PASIJA? Egy zsaru? Nem mondod komolyan? – hüledezek még egy kicsit. – Akkor ezért volt olyan titkolódzó a látogatóival kapcsolatban.
Kell egy kis idő még megemésztem az új információkat, amik úgy zúdulnak rám, mint egy váratlan zápor a kánikulában.
- Annak viszont kifejezetten örülök, hogy végre Sean-nal is rendeződnek a dolgaid. A végén kész mintapolgár lesz belőled. – bokszolok a vállába vigyorogva cukkolva a nagyfiút.
Sűrűn bólogatva igyekszem biztosítani, hogy a benti dolgaival kapcsolatban lakat lesz a számon, hiszen én is ismerem Lynn emberbarát lelkületét, és nem szívesen mártanám be Szellemet sem előtte.
- King-et mivel sikerült leszerelned? Valami nagy dolog lehet, mert nagyon ránk volt kattanva! – nézek Szellemre kíváncsian, hogy ezt vajon, hogy intézte el.
Megint eszembe jut, hogy hány ember mozdult meg azért, hogy engem kiszabadítson ebből a pokolból és kezdem megérteni Szellemet, hogy miért is sikerült megváltoznia, olyan ember mellett, mint Lynn. Ha belegondolok, már én is egészen másként kezdem látni a világot, és bár sosem voltam lelkiismeret nélküli gyilkos, hiszen nem vállaltam el válogatás nélkül bármit, azért már ez is kezd a múlté lenni, mióta olyan embereket ismerek, mint Lynn és Josh.
Azt is tudom, hogy sosem fogok teljesen megváltozni, hiszen az vagyok ami és a képességeimet és a tudásomat sem dobom sutba, de valami megváltozott odabenn, ahol az a fránya kis érzékeny izomcsomó dobog.
Közben hallom, ahogy Szellem folytatja és közli, hogy nem mi fogjuk kikapcsolni a bizsuinkat, és van egy sejtésem, hogy akkor kire vár ez a feladat, de nem tudom végig gondolni, mert mikor hirtelen vállon ragad és most komolyan villogó szemeivel megragadja a pillantásomat nagyon is meglepődöm és csak a mondanivalójára tudok figyelni.
Mikor befejezi szégyenkezve hajtom le a fejem, hiszen igaza van. Nem adhatom fel…..és nem is fogom! Eddig sem állt szándékomban, de valahogy rám telepedett ez az egész és elnyomta a vadállatot bennem!
- Köszönöm Szellem! Erre már igazán szükségem volt! Hogy valaki felrázzon és ne hagyja, hogy King és ez a légkör elérje a célját. Ígérem neked, hogy nem lesz baj, már nem! csak szabaduljunk meg ezektől a vackoktól, - mutatok a nyakamon és a lábamon lévő karikákra, - és azt hiszem sokan megkeserülik, hogy ezt tették velem. – teszem hozzá jéghideg hangon. – És Aya-t bízd rám! Szerintem, ha megtudja mire készülünk, és van segítség is, Mike-ról már nem is beszélve, akkor nem lesz baj! Tökös az a csaj! Ha jobban megismeri az ember, már ha eljut odáig, akkor meglátja, hogy van neki lelke, csak igyekszik mélyen eltemetni magában. – mondom jóformán csak magamnak a végét halkan. Remélem nem esett baja, mert ha igen King feladathatja magának az utolsó kenetet.

-Ja igen... - feleli kicsit szórakozottan, s szavai tempója is jelentősen felgyorsul. - Tudod, amikor a múltkor betört hozzád egy zsaru, én meg összetörtem a dohányzóasztalod, és felzabáltam a jégkémedet...na, ő volt az a zsaru. A többi meg...hát ez egy hosszú történet...
Ugyanakkor, nem mintha ne lenne rá idejük bőven, szóval csak elmeséli töviről hegyire az egészet, a Queens-i kocsmában történt incidenstől kezdve a Sziklás hegységbeli leszámolásig, ahol már megint meg kellett mentenie Logan életét.
-..szóval, a tanulság az, hogy ha összebilincselsz két halálos ellenséget egy másik államban fél pucéran, előfordulhat, hogy megbékélnek egymással, ki gondolta volna...ó, és Kardfog egy pszichopata vadállat, akit ketrecbe kell zárni, és eldobni a kulcsot örökre. Tudom, ironikus tőlem ilyet mondani ebben a helyzetben - teszi hozzá gyorsan, s vet egy megvető pillantást az őket körülölelő földi pokolra - de az igazság az, hogy van értelme ennek a helynek, csak rossz embereket zártak be ide...
~Na mondjuk erről is lehetne vitatkozni...a gyilkosságaim száma végre elérte azt a mértéket, ami fölött már én sem tudtam pontosan számon tartani - kb 300 fölött van már az tuti - és akad aki szerint ez már elég ok arra, hogy itt tartsanak fogva.~
A mintapolgár hallatán kevés hiányzik hozzá, hogy ne röhögjön fel hangosan, de azért ha nehezen is, sikerül visszafognia magát. Más kérdés, hogy amennyire a blokk többi lakója tudja, van most oka bőven a vidámságra, de akkor is!
-Hogyne...jövőre lehet indulok az elnökválasztáson is! Vagy az idén van? Franc...Mindegy, Obama ellen úgysem lett volna esélyem.
A a szabad foglalkozás gyorsan véget ér, de arra azért még van ideje, hogy elmesélje, milyen csúnya autóbalesetet szenvedett King, és hogy ő, amilyen jótét lélek, egy maffiafeleség gondjaira bízta a város hősét, hogy ápolgassa amíg ő idebent bohóckodik.
-Kicsit azért aggódom érte - teszi hozzá, egy alattomos grimasszal a képén - valahol mintha olvastam volna róla, hogy a bűnözők hajlamosak nem szeretni a rendőröket...de biztos vagyok benne, hogy Derek barátunk-nak nem esik komoly bántódása...
Dudaszó jelzi a zuhany idejét, s azt is, hogy Szellemnek nagyon bele kell húznia, ha lelket akar önteni a nőbe.
-Ezt már szeretem hallani, de még nem az igazi. Ezek itt - s ezzel a béklyóira mutat - azok, amik miatt meg mernek minket támadni, mert azt hiszik, amíg rajtunk van, védtelenek vagyunk...illetve, rólam már nem hiszik ezt, de rólad még igen. Marha rosszat tesz nekünk, szóval nem kell mindenkit megrázni, elég, ha csak megmutatod, hogy nem félsz tőle, és többé nem mernek majd hozzád érni....Mondjuk, van egy tippem, hogy a női blokkban így is te leszel a király, ha ezek után visszatérsz oda, szinte sértetlenül.
Az őrök már türelmetlenek, ezért Szellem engedelmesen felpattan, s már szalad is a törülközőjéért. Amint beszerezte, azzal a vállán áll Sheena mellé, gyilkos pillantást vetve mindenkire aki csak rá mer nézni.
-Még valami - suttogja - tudsz majd kölcsön adni egy kis tusfürdőt, meg egy fogkefét? Tőlem elvettek mindent ezt kivéve az őrök...

A zuhany alatt nem történik semmi izgi, sőt! A blokk többi rabjának durván 30 másodperce van tisztálkodni, addig ugyanis senki sem merészkedik a víz alá, amíg az az elmebeteg, és a csaja odabent tusol, de még nézni sem merik egy szemre leadott ostorcsapást követően, amit Szellem egy vizes törülközővel követ el.
~Fasza, holnaptól lehet törülközőm sem lesz...~
Néhány rabnak persze feltűnik, mennyire halkan viselő a nő a szenvedéseit, s akad, aki eléggé felbátorodik ahhoz, hogy eléjük álljon, és követelje a jussát. Öreg hiba, de kivételesen Szellem nem csinál ki senkit, hisz nem szeretne magánzárkába kerülni, Sheena-t viszont nem fogja vissza, ha ilyen tervei vannak...
Az ügyvédek "meglepetés" látogatása pár nappal később tényleg megtörténik, így a szőkeség kénytelen könnyes búcsút venni a férfi blokk varázslatos világától. Távozásakor a többi rab könnyes szemmel, és vérző orral bámul utána, Szellem pedig elégedetten dől hátra ágyán, és hozzálát az aznapi keresztrejtvényhez.

Pár nappal korábban a női blokkban:

Aya már épp készülne betegre aggódni magát, mikor újra hangokat hall a fejében. Az első egy fiatal férfié, aki biztosítja őt arról, hogy Sheena-nak semmi baja, és hamarosan visszatér hozzá, majd szépen megkéri őt, hogy a következő egy percben próbálja meg visszafogni magát. Meg tudja érteni, mit érez most, de azért van egy határ.
~Esküszöm, ti ketten rosszabbak vagytok, mint Lynn és Szellem, pedig azt hallgatni több okból is kellemetlen a számomra!!! A lényeg, hogy semmi nyáladzás, vagy szétültetlek titeket. Esküszöm, mint két mézbe mártott vattacukor...~
Ezután már már Mike hangja csendül fel a nő fejében, és a beígért egy percnél jóval tovább hagyja őket beszélni, de szigorúan csak akkor, ha nem dumálnak semmi huncutságról!!!
A blokkban amúgy lassanként elhal az együttérzés Aya felé. Egyre többen bámulnak rá szúrós szemmel, amiért mutánsnak mert születni, és a sorban is újra elé vágnak, mintha ott sem lenne. A verés sem maradhat már el sokáig. Szerencsére Sheena is megérkezik végre, pont az ebéd előtt...

Már majd szétvetett az idegesség. Sheenát elvitték a gyengélkedőre, és amiket hallottam, hogy mi minden folyt ott a férfi blokkban, ha nem lett volna rajtam az a nyomorult sokkoló, az egész részleget azokra a szadista, perverz állatokra borítottam volna, vagy egyesével végeztem velük, valahogy úgy, ahogy Kardfoggal is megtettem. Nem! Nem, velük sokkal lassabban végeznék, amiért bántani merészelték Sheenát, aki ha nem is volt a puszipajtásom, jelenleg ő volt az egyetlen, akire számíthattam, aki segített, és főképp, aki nem akart megölni, ami idebent már nagy kincsnek számított.
-Az ég szerelmére, csak öt percet, hadd nézzem meg, hogy van!
-Kuss legyen már! Túlélte, ez neked nem elég?!
-Szeretném meglátogatni. Miért fájna az maguknak?
-Miért tennék bármit is, ami egy ilyen rohadék korcsnak jó, mi?!
-Ne legyen már, ennyire szemét! Csak öt percet kérek...
-Ha nem fogod be, te r#ngyó, mehetsz vissza a barátnőddel a férfi blokkba!
-MI?! Csak nem azt akarják mondani, hogy visszaviszik?! Ne merészeljék, vagy esküszöm...
És akkor jött a sokkolás. Nem tudtam róla semmit, csak, ha lehet, még rosszabb helyzetbe került, mint amiben eddig volt. És nem mondtak semmit, nem látogathattam meg, aztán jött a hír, hogy visszavitték, én pedig verhettem a falakat, rugdoshattam a rácsokat, hogy most azonnal engedjék ki onnan, vagy kinyírok mindenkit, csak még több sokkolást, és néhány ütést kaptam válaszul.
Mit csináljak? Mit csináljak? Fordított helyzetben biztos ő is minden követ megmozgatna, hogy kiszabadítson, de esélyem sem volt. Sem az őröket, sem a rabokat nem tudtam sem megvesztegetni, sem meggyőzni, sem kellőképpen megfenyegetni. Megpróbáltam, és a harmadik ájulás után elfogadtam, hogy nincs esélyem segíteni. Jobb híján ültem hát a helyemen, és vártam.
Aztán megint hallottam a hangot.
~Állj! Várj, ki vagy te? És hé! Annál a kettőnél senki nem lehet rosszabb! Már épp kezdtelek megkedvelni, nehogy meg kelljen gondolni magamat! Szóval áruld el ki va... Hogy őt? Áh, nem érdekel, ki vagy, csak add már! Vagy ezt így mondják? Mint a telefont! Na, leszarom, csak hadd beszéljek végre vele!~
Mike hangja olyan volt nekem, mint a leghatásosabb gyógyszer, ami egyszerre okozott fájdalmat, és hozta magával a csodálatos gyógyulást, amit semmi más nem tudott volna megvalósítani. Elpanaszoltam neki, mit tettek Sheenával, elmondtam, mennyire hiányzik, mennyire más lesz minden, ha kijövök innen, mert jóváteszek mindent.
~Ha elsőre hibáztam is, most már nem fogok. Megölöm azt a szemétláda Kinget, hogy soha többé ne árthasson senkinek, és megbosszuljam, amit velünk tett!~
Aztán csak hallgattam kedves, megnyugtató szavait, amivel akár naphosszat is kényeztettem volna magamat, hiszen a legédesebb zenénél is szebben szólt, de sajnos túl hamar véget ért. Nem beszélhettünk többet. De azért megígértem neki, hogy kijutok innen élve, hazug önbizalommal jelentettem ki, hogy nincs mitől aggódnia, nem lesz semmi bajom, túl fogom élni a börtönt. Pedig már én sem hittem benne. Persze ő is vigasztalt, hasonló dolgokat mondott nekem, de valahol tudtam, hogy már ő sem hisz benne, hogy lenne kiút. Még ha jó is volt erre gondolni.
A következő napokban ennek a csodálatos pár percnek az emlékét őrizgettem magamban, mint egy talizmánt, hogy legyen elég erőm a szörnyűségek elviseléséhez. Már nem is reméltem, hogy Sheena visszatér. Már csak arra vártam, hogy mikor közlik velem, hogy meghalt. Csak azt mondanák el. Őrjítő volt a tehetetlenség és a tudatlanság.
És akkor nyílt a cellaajtó.
-Befelé, te korcs, szuk@!
Mintha áram rázott volna meg, pattantam fel. Pedig most tényleg nem vezettek belém áramot! Sheena állt előttem. Én pedig érzelmektől túlcsordultan, megindultan, megkönnyebbülve, boldogan mutattam ki, mennyire odáig vagyok, hogy épségben visszatért:
-Cseszd meg, te idióta, ha még egyszer így rám hozod a frászt, rohadtul a falhoz csaplak!
Nagyot sóhajtottam, és egy gyors mozdulattal magamhoz öleltem.
-A büdös francba! - dühöngtem hangosan morogva a hajába.

Nem mondom, hogy nem nyűgözött le Szellem beszámolója, úgy hallgattam, mint a kisgyerek az esti mesét, hiszen jóformán úgy is hangzott, kivéve, mikor Kardfogra terelődött a szó, aztán Aya-ra és Mike-ra, mert akkor meg nagyon is megrökönyödve és leesett állal ültem ott, tányérnyira nőtt szemekkel.
- Huhh! – nyögtem ki a végén. – Ez aztán szép kis történet volt és megvagyok döbbenve, hogy mik történtek, amiből kihagytál mostanában, pedig azt hiszem elég érdekesek voltak. Kardfog meg sosem volt normális, de az hogy ezek után még újból itt garázdálkodik, kezdi elültetni bennem a gyanút, hogy tényleg nem lehet megölni. – ingatom a fejem elkeseredetten. – Mit gondolsz, ezekkel a nyakörvekkel nem lehetne féken tartani? De szerintem még ez sem menne. – legyintek lemondóan.
Viszont Aya és Mike románca alaposan feldobja a hangulatomat, olyan jópofák, ahogy a nagy ellenségeskedésnek ez lett a vége. Csak kérdés, hogy két ennyire különböző ember, hogy fogja bonyolítani az életét később. De, hát ez a jövő zenéje, először jussunk ki innen.
- Kinget egy maffiózó feleségére bíztad? – kuncogok fel. – Én azért jobban reménykednék abban, hogy a csajszi kicsinálja. De nem! – szakítom félbe magam. – Azt én szeretném, saját kezűleg. – sziszegem komoly gyűlölettel a hangomban. – Azt hiszem Kardfog után King a következő a listámon, akit ingyen is levadászok majd.
Mikor megszólal a szabadidő végét és a zuhanyozás idejét jelző dudaszó kissé összerezzenek, de már kapom is Szellemtől a lelkifröccsöt, ami visszahozza az életkedvemet.
- Oké! Igazad van! Milyen jó is visszaélni valamivel, amit a megfékezésünkre találtak ki! – vigyorgok szélesen a férfira, és most már az sem érdekel, hogyha valaki meglátja, milyen jól kijövünk egymással, hiszen csak próbáljon ezek után valaki belénk kötni. – Szellem, az életem és a tusfürdőm a tiéd! – veszem magamhoz a törölközőmet én is.
Most már félelem nélkül indulok zuhanyozni, amiben azért bőven közrejátszik a férfi közelsége, mert azért elektromos nyakörv ide vagy oda, egyedül azért nem élném túl azt hiszem.
A tusolás most egészen kellemesen alakul, nincs tumultus, az egész fürdőt udvariasan átengedik nekünk a fiúk, akik valamiért most inkább várnak, míg én meg Szellem befejezzük a tisztálkodást. Igaz, hogy közben történik egy kis baleset és az egyik rabot a szemét ért kisebb sérülés miatt a gyengélkedőre kell vinni, de hát megesik az ilyen, ha valaki rossz helyre meresztgeti.
Ja, és a másik két pancserról nem is beszélve, akik valami oltári nagy félreértés okán nagyon szerették volna, ha velük osztom meg a zuhanyozás örömeit, és akiknek a golyói közben kicsit megpörkölődtek, de hát ez már szót sem érdemelt.
- Köszi Szellem, ez igazán jót tett az önbecsülésemnek. – vigyorogtam a férfira kifelé jövet.
Most már egészen felvidámodtam, ahogy visszakísértek a cellámba és már nem foglalkoztam az őrök durvaságával sem, mert tudtam, hogy már nem eshet nagyobb bajom.
Pár nap múlva aztán sietősen nyitották ki a zárkám ajtaját és se szó, se beszéd megbilincseltek és visszakísértek a női blokkba, épp csak egy búcsú biccentésre telt tőlem Szellem felé.
Míg közeledtünk a cellához izgatottan dobban a szívem, vajon Aya jól van-e, míg egyedül kellett szembenézni a rasszista disznókkal meg tudta-e védeni magát?
A gyomrom görcsbe szorult, ahogy a csendet hallgattam, ami uralta most a blokkot, de aztán meghallottam a szuszogását és magamban elmosolyodtam. ÉL!
Ahogy már megszokhattam, belódítottak a cellába, mintha nem tudnék magam besétálni az ajtón, de még fel sem ocsúdtam, máris meghallottam azokat a kedve, aggódó szavakat, amikre felkuncogtam.
- Csak, ne olyan hevesen, mert lehet azon vitatkozni ki hozta frászt kire, és kinek a keze fog eljárni! – viszonoztam az ölelést hevesen, hiszen már kezdtem átlátni ezen a kemény mázon, amit Aya Caine-nek hívnak. – De rengeteg mesélni valóm van. – ültem le aztán az ágyra.

Tágra nyílt szemekkel hallgattam, mi történt vele, és egyszer sem szóltam közbe. Csak figyeltem, hüledeztem, de mindezt csendben. Mikor a beszámolója végére értem, már annyi gondolat röpködött a fejemben, hogy azt se tudtam, melyikkel kezdjem.
-Kérek egy másodpercet - mondtam végül kicsit rekedten.
A szememet továbbra sem tudtam nem mereszteni, de most egy kicsit elfordultam, hogy a falat bámulhassam. Végül lassan behunytam őket, megmarkoltam az egyenruhámat a lábamon, és annyi levegőt fújtam ki az orromon, amennyi egészen biztosan nem férhetett el a tüdőmben, de az ideg sok mindenre képessé tehet.
-Tehát - összegeztem Sheena szemébe fúrva vádló tekintetemet, de a halkamat azért sikerült halk szinten tartanom, ha remegett is egy kicsit -, amíg én itt halálra aggódtam magam miattad, te tök jól elhawaiioztál a haveroddal? Azt hittem legalábbis széttépett az a sok mocsok, hogy kínok között vergődtél, miközben én meg itt nem tudok tenni semmit, hogy leállítsam! Hát ez remek! Azt a rohadt életbe! Ha én ezt tudom, ugyan nem idegeltem volna magam halálra!
Felsóhajtottam, és a lábaimat az ágyra húzva a falnak dőltem.
-Na jó, azért az első napod elég rázós lehetett, hallottam róla - adtam meg ezt neki kegyesen. - Bár legalább szusszanhattál egyet a gyengélkedőn. Az is valami.
Az, hogy a haverja pont Szellem volt, valahogy nem tudott egyértelmű örömöt kicsalni belőlem, hiszen elég idegesítő fazon volt, de hát nem voltam abban a helyzetben, hogy válogassak. Meg így jobban belegondolva, ő adta meg a végső lökést, hogy mi ketten Mike-kal összejöjjünk, szóval... na jó, tiszta lappal kezdhet. És rögtön kezdetnek megvédte a barát... Nanana, azért olyan messzire ne menjünk el! Szóval megvédett valakit, akit én jobban szerettem volna élve tudni, mint holtan.
-És mond csak - tértem a lényegre. - Mikor mehetünk el végre innen? Ne érts félre, nem akarok hálátlan lenni, és sürgetni őket, de tudod, ha azt mondod, hogy élve kijuthatok innen, akkor azért szeretném tudni a részleteket. Ha kikapcsolták ezeket a vackokat, akkor már sima ügy, én lerombolom a fél épületet, vagy amennyi épp összejön, te meg halálra dorombolsz mindenkit, aki az utunkba kerül. De mindezt mikor? Részleteket Sheena, semmit ne hagyj ki! Mikor?

Nagy lelkesedéssel meséltem el Aya-nak, hogy mi történt velem az alatt a pár nap alatt, míg átcipeltek a férfi blokkba. Persze halkan, hiszen azért nem akartam nagydobra verni, hogy milyen mázlim volt. Az viszont tagadhatatlan, hogy nagyon megkönnyebbültem, hogy most már itt vagyok és a lánynak sem esett semmi különösebb baja, így mikor befejeztem a beszámolót, fülig érő szájjal vártam a reakcióját.
Nem mondom, alaposan meglepett, mikor kisebb szünet után majdnem, hogy beledöngölt a földbe a szavaival. Kikerekedett szemekkel néztem rá.
- Most miért? – kérdeztem tőle döbbenten. – Jobban szeretted volna, ha mind az 1000 felhevült kan végigmászik rajtam, aztán mindenki kitűz belőlem egy darabot a cellája rácsára? – kérdezem tőle kissé sértődötten. – Csak azért, hogy nem aggódj feleslegesen? Kösz szépen, nagyon megértő vagy. – fújtam egyet, amolyan macskásan. – Kaptunk már eleget ettől a vacaktól, így van benne tapasztalatunk, de mikor magadnak kell szándékosan az ájulásig fájdalmat okoznod, azért azt nem nevezném hawaiizásnak, de mindegy, túl vagyok rajta. – legyintettem, majd miközben kifújtam a feszültséget magamból, lazán nekidőltem a rácsnak, hogy szembe tudjak nézni az ágyon ülő Aya-val.
- Igazán idegörlő volt a várakozás abban a cellában hidd el, - szólaltam meg végül halkan, - sosem éreztem magam ennyire kiszolgáltatottnak, …….és …..rémültnek, mint ott akkor.
Nehezemre esik bevallani, de ez az igazság. Akkor azt hittem végem van, és méghozzá, nem is valami szép halál lesz az osztályrészem.
- Így hát, ne csodálkozz, hogy annyira megkönnyebbültem, mikor kiderült ki is az a félelmetes gyilkos, akivel összezártak.
A sürgető kérdésekre, amelyek nagyon is érthetőek voltak Aya-tól, sajnos nem tudtam konkrét választ adni.
- Nem tudom! – ráztam meg a fejem. – Én is örülnék neki, ha minél előbb kijutnánk innen, mert nem szeretném, ha King visszatérne és megint kitalálna valamit számunkra, mert félek, nem ez volt az utolsó tréfája számunkra, de nincs biztos időpont. Gondolom kell egy kis idő, míg bejutnak a vezérlőterem gépébe, hogy lekapcsolják a bizsukat. – guggolok le a lány elő és szorítom meg a karját nyugtatóan. – Szóvak türelem és sajnos vissza kell fognunk magunkat, mert, ha magánzárkába csuknak, akkor dugába dől a terv. Ígérd meg Aya, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget, míg ide benn vagyunk! Ugye viszont akarod látni Mike-t? És nem szeretnéd, ha valami baja esne miattad, mert nem tudsz várni egy kicsit?

Sheena méltatlankodásán halványan elmosolyodtam, de nem válaszoltam rá. Így hangosan kimondva persze nem hangzott olyan ésszerűen, amit mondtam, de nem is úgy értettem, hogy bár esett volna prédául annak a sok kiéhezett szemétnek, csak jó lett volna, ha tudtam volna, hogy egyben maradt és nincs semmi baja. Mármint viszonylag.
Ráadásul az idegőrlő várakozás neki is kijutott osztályrészül. Ahogy hallgattam a beszámolóját, kénytelen voltam elismerni, hogy borzalmas dolgokon mehetett keresztül, még akkor is, ha a legrosszabbat megúszta. Felrémlett előttem, ahogy Kardfog közeledett hozzám. Amikor már tudtam, mire készül. Amikor már tudtam, mi fog történni. Amikor már tudtam, hogy nem menekülök előle. Képzeletben egy egész kaszárnyára való Kardfogat láttam, ahogy mind arra várnak, hogy akár egymás hegyén-hátán áttaposva is azt tegyék vele, amit az igazi tett velem.
Lecsusszantam mellé a rács elé, és fél kézzel átkarolva a nyakát magamhoz húztam, hogy újra magamhoz öleljem, ezúttal nem olyan heves megkönnyebbüléssel, mint mikor megérkezett, inkább finom vigasztalással.
-Tudom, hogy rémes volt - suttogtam neki olyan gyengéden, hogy még nekem is komolyan el kellett gondolkodnom rajta, hogy ez tényleg én vagyok-e -, de most már nincs semmi baj. Nincs semmi baj. Itt vagyok én, a férfi részlegben meg Szellem. Már senki sem bánthat.
~Jézusom, mi van velem? Mit művel velem ez a hely?! Rohadt gyorsan ki kell innen jutnom!~
Sajnos arról nem tudott felvilágosítani, hogy pontosan mikor is számíthatok a szabadulásra, de úgy véltem, már nem lehet sok idő. Mármint logikusan végig gondolva, ugyan mire kéne várni? A ma ugyanolyan jó, mint a holnap. A holnap ugyanolyan jó, mint a holnapután. Mire várunk még?
-Türelem! - forgattam a szemem. - Te könnyen beszélsz, neked van olyanod, de én honnan szerezzek most sebtiben?
Azért megadóan vontam vállat, mert nem tehettem mást, mint hogy beleegyeztem. Legyen, majd megpróbálok türelmes lenni.
-Hogyhogy hülyeséget? - kérdeztem vissza felháborodottan. - Úgy beszélsz, mintha eddig nem lettem volna abszolút példamutató mintarab! Az ég szerelmére, már mióta itt rohadunk, és mindössze két seggfejt öltem meg. Hát szerintem én vagyok az önkontroll díszpéldánya!
Morcosan húztam el a számat. Dühített, hogy Sheena úgy beszélt velem, mintha eddig bizony hülyeséget hülyeségre halmoztam volna, pedig már eddig micsoda önfegyelmet gyakoroltam.
-Mike-ot meg csak ne keverd bele, őt sosem... Egy pillanat! Honnan tudsz te Mike-ról?
Nem volt azonban szükség a válaszára, mire kimondtam a kérdést, már tudtam is mindent.
-Szellem! - morrantam fel. - Hogy képtelen diszkrétebb lenni! Esküszöm, ha lenne ,,Segget a szájból!" verseny, lenyúlnám neki az aranyérmet! Na, akkor idefigyelj. Tudom, hogy Mike rendőr, de tedd túl magad rajta. Ha kikerültünk, és tovább melózunk, leköteleznél, ha őt nem tennéd fel az ellenségeid listájára. Már csak azért se, mert biztos vagyok benne, hogy, ha tud, ő is segíteni fog nekünk kiszabadulni. Meg egyébként is; a pasim, tehát tabu. Oké?

Hát, ha valaki kiigazodik ezen a lányon, az Mike legyen a talpán, hiszen még az előző pillanatban ledorongol a sárga földig, hogy milyen könnyen megúsztam, a következőben meg kedveskedve, vigasztaló szavakat suttogva ölel át gyengéden.
Tudom persze, hogy az előtte mondott szavait nem úgy gondolta, ahogy számomra elhangzottak, de igazából én sem rá voltam mérges, hogy ezeket a fejemhez vágta, hanem csak felidézte bennem azokat az érzéseket és érzelmeket, amik ekkor elleptek és amit igen nehéz volt beismernem, hogy bennem is létezik. Már régen azt hittem, hogy én nem félek semmitől, legalábbis nagyon nehéz kiváltani ezt belőlem, hát most megtapasztalhattam, hogy mégsem olyan nehéz.
Szellem valamennyire visszaadta az önbecsülésemet, de ezt már sosem fogom elfelejteni, és ezt most sem esett jól beismerni.
Tudtam, hogy, ha elkezdem türelemre inteni, az ezt a reakciót fogja nála kiváltani, hiszen nem is gondolhattam komolyan, hogy ez a temperamentumos egyéniség, majd csak úgy hagyja magát, mint egy birka, de most muszáj megértenie, hogy erre szüksége van, különben itt fog meghalni.
- Igen, Szellem! És jó, hogy elmondta, mert így legalább tudom, hogy van kiért küzdened, hogy kijuss innen és ez fog visszatartani azoktól a „hülyeségektől”, amiket olyan nagy önkontrollal fogsz majd vissza. – vigyorgok a háborgásán, hiszen innen is látszik mennyire odavan a pasiért. – És ne félj, eszemben sincs ezt a díszpintyet halállistára tenni, mert hallottam azt is, hogy mit meg nem tenne érted, így, eltekintve attól a sajnálatos ténytől, hogy zsaru, egészen normális példány lehet.
Nagyon is megértem, min megy most keresztül Aya, hiszen én is halálra aggódom magam Josh miatt, pedig már megtudtam Szellemtől, hogy sikerült a zsaruk elől elrejteni, de én igazából attól tartok, hogy őt nem lehet majd visszatartani, hogy utánam induljon. Amilyen képességgel rendelkezik és aminek egyre jobban a tudatában is van, ez igazán nagyon is fennálló lehetőség, amit nem szeretnék, ha megtörténne.
- Kijutunk innen Aya, most már hamarosan! De ahhoz tényleg az kell, hogy visszafogjuk magunkat és ne keveredjünk semmilyen balhéba addig. Megígéred, hogy megteszed?

/Előzmény: A part /

Mikor Szellem még két őrrel végzett, még mindig volt néhány perünk addig, amíg a béklyók kikapcsoltak, így ő még nem tevékenykedhetett mutánsként. De erre nem is volt szükség.
-Elfelejted, hogy mim van - kacsintottam rá, és felmutattam a kulcscsomómat. - Bírd ki még egy kicsit, hogy nincs képességed, aztán...
Nem fejezhettem be, mert Szellem felszólítására azonnal félre kellett ugranom. Jól is tettem, különben megannyi állig felfegyverzett kommandós ugrott volna a nyakunkba. A falhoz rántottam Szellemet, onnan pedig egy (egyenlőre) kihalt folyosóra.
-Gyerünk innen!
Emlékeztem rá, merre volt a női blokk, úgyhogy arra vettem az utamat. A két részleget elválasztó folyosóra nyíló ajtót nem kártyával, hanem kulccsal kellett nyitni. Harmadikra eltaláltam, melyik is volt a megfelelő. Miután kinyitottam, Szellemre néztem.
-A fiad a gépteremben van. Szerintem elkel neki a segítség. Én megyek a lányokért, és utána találkozunk. Még lehet egy perced az inaktiválásig, addig húzd meg magad, és az ég szerelmére vigyázz magadra. Utána változz át! Hallod? Változz át, és egy pillanatra se csináld vissza, nehogy bajod essen! Ígérd meg.
Rövid, de annál szenvedélyesebb csókot nyomtam az ajkaira, és gyorsan megöleltem.
-Szeretlek! - mondtam neki újra remegő hangon, aztán elengedtem, vetettem rá még egy pillantást, amiben tovább könyörögtem neki, hogy hadd kapjam vissza épségben, aztán megfordultam, és a következő kinyitásra váró cella felé iramodtam.
Csak szaladtam előre mit sem törődve a fáradtsággal, és oldalamba nyilalló fájdalommal. Lesz még idő kipihenni magamat, de most sietni kell, mert sosem bocsátottam volna meg magamnak, ha a késlekedésem miatt meghaltak volna.
~Gyerünk, Lynn, gyerünk! Még egy sarok, és ott leszel. Ez már biztosan az!~
Hamar megtaláltam őket. A cellájuk előtt két őr feküdt, nem voltak eszméletüknél. Futás közben körbekémleltem a folyosón, de nem láttam senkit. Ki lehetett az? A zárkából furcsa hangokat hallottam kiszűrődni, amik leginkább azért voltak furcsák, mert férfi hangot is hallottam. Egyre jobban összezavarodva érkeztem meg lóhalálában, csak úgy, mint az imént a férfi blokkban, itt sem törődve a többi rab kiabálásával.
A rácsok előtt lefékezve minden értelmet nyert. Odabent Sheenán és Ayan kívül Mike-ot pillantottam meg, aki ezek szerint épen időben érkezett, hogy megmentse őket. Ezek szerint én elkéstem volna vele. Hálát adtam az égnek, amiért Mike nem tudott a fenekén maradni, és elég forrófejű volt, hogy ott hagyja Seant, és idejöjjön. Bár akkor Seannak tényleg nagy szüksége lehetett a segítségre. Reméltem, hogy Szellem is elég gyors.
A kártyával kinyitottam a zárat, és nagyra tárva előttük az ajtót, odakiáltottam nekik:
-Futás! Már tudnak mindent. Kommandósok is jöttek, úgyhogy nagyon sokan vannak. A béklyók...
Sean hangja, mint a leggyönyörűbb zene szólalt meg a fejemben. Nem csak a mondanivalója tette olyan csodálatossá, hanem az is, hogy ezek szerint jól volt.
-Remek - mosolyodtam el. - Akkor most már nem lesz semmi baj. Csak szedjük le őket rólatok, nehogy a végén még visszakapcsolják, vagy valami.
Ayat Mike-ra bízva léptem oda Sheenához, hogy segítsek neki.
-Úgy örülök, hogy egyben vagy - sóhajtottam neki a békyóival piszmogva.

A folyosókat és a blokkokat elválasztó rácsokon egyszerűen átsuhantam, így nem kellett felesleges időt vesztenem, meg amúgy sem tudtam volna kinyitni őket.
Igaz, hogy aggódtam Sean miatt, hogy ott kellett hagynom, de a balsejtelmem nem hagyott nyugodni, hogy valami nagyon rossz dolgot jelent az az Omega kód.
Nem is kellett sok idő, hogy átérjek a női szárnyba, ahol már az összes rab a rácsokon csüngött és hatalmas hangzavar uralkodott.
Ekkor pillantottam meg a két őrt, akik célra tartott pisztollyal és fülig érő szájjal álltak annak a cellának a rácsai előtt, ahol Aya-t és Sheena-t tartották bezárva.
A szívem akkorát dobbant rémületében, hogy azt hittem kiugrik a helyéből, a rémület vasmarokkal szorította utána és mint egy lassított felvételen láttam, ahogy a két smasszer ujjai egyre jobban rászorulnak az elsütő billentyűre.
- NEEEEM! – ordítottam el magam és még jobban fokoztam az iramot.
Szerencsére az őrök döbbenten és tágra nyitott szemmel kapták felém a fejüket, hiszen mindenre számítottak csak arra nem, hogy egy fekete csuklyát viselő alak robog feléjük üvöltözve, mint egy megvadult tank. A molekulaszerkezetem futás közben váltottam át, így a két férfi hirtelen csak azt érezhette, hogy egy betonfal rohant nekik.
Nem voltam kíméletes! A pisztolyt tartó kezük reccsenve tört el, mint egy száraz faág, testük hatalmas lendülettel csapódott a folyosót lezáró rácsoknak, de ha még ettől sem ájultak volna el, akkor a képükbe robbanó ököl ezt már biztosan elérte. Vérző orral rogytak a folyosó padlójára.
Egy percet sem vesztegettem rájuk többet, azonnal a lányok zárkájához futottam és ismét váltva a szerkezetemen, már belül is teremtem, ahol azonnal a karjaimba kaptam Aya-t, hogy egy megkönnyebbül és forró csókot nyomjak az ajkaira, kissé felhúzva az álarcot.
- Azonnal el kell tűnnünk innen! – lihegtem utána rájuk nézve. – Valami azt sejteti velem, hogy az Omega kód az a mutánsok lelövését jelentette és nem ez a két őr van csak az épületben. A béklyóknak viszont hamarosan ki kell kapcsolniuk, remélem Sean-nak nem esett baja közben. – támadt fel ismét az aggodalmam a fiú iránt, hiszen Aya-t már a karjaimban tarthattam. – Csak jussunk ki innen bébi, soha többet nem eresztelek el! – csókoltam meg ismét, mikor a fejembe nyillalt, hogy minden jó és szép, de hogy a fenébe viszem ki a rácson őket!
Odarohantam az akadályhoz és megpróbáltam betonkeménységű testemmel meghajlítani, vagy kiszakítani, de hát ezt én is tudtam, hogy hiú remény, ekkor jelent meg, mint egy megmentő angyal Lynn, és egy kártyával kinyitotta az ajtót.
- A lehető legjobbkor! – sóhajtottam rá mosolyogva, de rögtön lelohadt az arcomról, ahogy meghallottam az újabb veszélyt.
Már indultam is volna, húzva magam után őket, amikor megjött a várva várt hír, hogy a lányok ékszerei hatástalanítva vannak. Azonnal Aya-hoz ugrottam, hogy segítsek leszedni róla őket, míg Lynn Sheena-val foglalatoskodott.
- Most már tényleg szabad vagy édesem. – suttogtam boldogan a fülébe.

-Hát, ha ennyire zavar a férfi blokk, tőlem átmehetünk a nőibe - feleli szórakozottan, a következő pillanatban viszont leveri a víz, amikor azt hallja kedvese szájából, hogy a fia az irányító teremben van. Elsőre Alistair jut eszébe a fiáról, és tényleg nagyon nem érti, mit keres itt a kicsi, de sajnos kezdő szülő még, úgyhogy előbb aggódik, mielőtt gondolkodna. Aztán szerencsére magától is rájön, hogy a szőke csöppség a "fiuk", és nem csak az ő fia...
-Sean? - Kérdi megkönnyebbülten, mint akire eddig a világ összes terhe nehezedett. - Miatta ne aggódj...
~Amilyen édes kis bocs, olyan ijesztő medve tud lenni néha...~
~Hallottam ám!~
-Hogy mi? Dehogy ma...mmmm... - Hát igen, Lynn mindig is értett hozzá, hogyan fogja be Szellem száját. Ezúttal is remek munkát végez, a férfi pedig csak áll megszeppenten.
-Na jó - egyezik bele, mikor kedvese már messze jár - de megyek utánad, amint ez a vacak kikapcsolt!

-Papa maci, itt vörös vezér. Vezérlőterem biztosítva.
-Kitűnő. Folytassák a terv szerint.

A helikopterek arrébb húzódnak. Ha valaki nagyon szemfüles, azt is megállapíthatja, hogy a híd felé veszik az irányt. Az itt hagyott kommandósok egyenlőre a földszinten garázdálkodnak, ezért akár még másodpercekig sem kell miattuk aggódni, viszont hatalmas, Sci-fi filmeket idéző puskáik akkor sem túl bizalom gerjesztőek, amikor csak gazdáik kezében pihenve várják, hogy munkához láthassanak, erre pedig rátesz még egy lapáttal az a jelenet, amikor az egyik páncélos meghúzza a ravaszt, s pár másodpercnyi fülsüketítően éles hangot követően az egyik rács, amire felkapaszkodott egy díjbirkózó nő kiszakad a helyéről, és a falhoz csapódik.

~Hogy lehet itt máris a rendőrség?~
-Ez nem a rendőrség - szól szellem, miután már béklyók nélkül jelenik meg a csipat csapat mellett a cellákban. - El kell tűnnünk innen!
Ezzel egy időben a körülöttük lévő cellák rácsai nyikorogva kelnek életre, s hamarosan minden rab elszabadul! Akik a katonák felé mernek tenni akár csak egy lépést is, azoknak igyekezetét golyóval honorálják, ám mindenki mást, aki a kijárat felé igyekszik hagyják elmenni.
-Van odafent öt. Intézzék el őket!
Megint az a fülsüketítő zaj, ám ezúttal a pokol lángjai is vele tartanak, biztos azért, hogy senki se tudjon kiszaladni a cellából, amíg körül nem veszik azt a jó fiúk. Egy füst alatt valaki egy villanógránáttal is megajándékozza a jelenleg kissé túlzsúfolt cella lakóit, ám azt Szellem nyomban elkapja, és eltűnik vele, majd nélküle bukkan fel újra. A szomszédok sajnos lemaradnak a műsorról...
-Előre!!
S a négy katona, akik közben felmásztak az emeltre megrohamozzák a szobát, lángszóróik kíméletlenül ontják magukból a lángokat, hacsak meg nem állítja őket valaki.