Hart Island

by **Cerebro** Kedd Júl. 05, 2011 7:18 pm

A közönség és látogatók elől elzárt sziget, mely korábban hadifogoly-táborként működött a Észak és Dél háborújában. Később köztörvényes bűnözők börtöneként szolgált, majd temetővé avanzsált állt. Jelenleg egy támaszpont és egy kutatólaboratórium működik a szigeten, melynek tevékenysége szigorúan titkos.

by **Valoria Slaydon** Szomb. Május 19, 2012 5:27 pm

Ahogy telnek-múlnak a percek, és még mindig csak kettesben ültem az öreggel a szobában, már kezdtem azt hinni, hogy egy személyes küldetésem lesz. Végül is, legalább nem kell másokra figyelni, azt nem mondom hogy könnyebb, de mindenképp egyszerűbb a munka, ha csak magamra számíthatok. Végül aztán csak befutott Nick is, ám a kifogását hallva csak a tenyerembe temettem az arcomat. Jesszus, ilyen mentséggel előállni? Bocs, hogy késtem, csak épp főztem... eszem megáll, komolyan. A következő befutó, a "néma lány" sem tűnt reménytelibbnek, bár abból a kevésből, amit mondott, sejtettem, hogy ő lehet az a bizonyos ninja, akiről Nick annyit áradozott korábban. Az viszont nem tetszett, hogy semmi kérdése sincs, bár ő tudja. Ha tényleg annyira jó... Az utolsó befutó meg, az a Victor vagy ki... Az tény, hogy van egy stílusa, de leginkább ő tűnt életképesnek a kis trióból, bár az, hogy ennyit késett... na jó, most az egyszer elnézem neki.
-Akkor 10 perc múlva találkozunk lent a kocsidnál, Nick. -adtam ki az utasítást a többieknek.
Miután senkinek sem volt több kérdése, én még visszaugrottam az egyik szobába, pár apróságot magamhoz venni. Hogy kinek a szobája, azt nem tudom, különösebben nem is érdekel, átmenetileg betanyáztam ide, amíg nem választok magamnak egyet. Aztán irány az udvar. Miután Nick zsebpénzkiegészítésként taxizott, így gondoltam az lesz a legegyszerűbb, ha kocsival megyünk. Amint az említett sofőr megérkezett, én befoglaltam mellette az anyósülést, a maradék meg majd eldönti, hogy a hátsó helyek közül melyik a szimpatikus. [szerk.: ha valakinek van ellenvetése, hogy máshogy menjünk, akkor csak szóljatok és javítok! ]
Reméltem benne, hogy a többiek nem annyi késéssel fognak ideérni, mint az előbbi kis gyűlésre, egyszerűen gyűlöltem, amikor mások képtelenek betartani a határidőket és a késésükkel rabolják a drága időmet, ráadásul még a munkámat is hátráltatják.
Miután elindulunk a taxival, egy jó darabig meg se szólalok, csak csendben nézelődök kifelé. Még nem lakok olyan régóta a városban, így a legtöbb rész ismeretlen számomra, úgy közben próbálom memorizálni a különböző helyeket, egészen addig, amíg meg nem pillantom a vízpartot, akkor ugyanis hátrafordulok az ülésen, hogy lássam a férfit.
-Victor! Az öreg azt mondta, hogy te mindent tudsz, amire szükség lehet. Azt tudod, hogy lehetne legegyszerűbben átjutni a szigetre? Vagy hogy azon belül kb. merre tartják fogva azt a kölyköt? Mert akkor előre mennék, hogy megkeressem, aztán utána nem kéne potyára mindenkinek bejárni az egész szigetet... -biccentek a másik kettő felé.
Még egyikükkel sem harcoltam, se nem láttam őket "élesben", "bevetésen", így nem titkoltam különösebben, hogy a megbeszélésen tanúsított viselkedésük alapján kevésbé bízok a képességeikben.

by **Parázsléptű** Szomb. Május 19, 2012 6:15 pm

Kardfog belépője már meg sem lepett igazán, viszont meg kell hagyni, mindig tud valami újdonsággal szolgálni, mint most ez a vére fej, ami gondolom jó szolga módjára ajándékba hozott a klánfőnöknek.
Magneto végül megfordul és mikor elmondja, hogy mi a feladat, csak szótlanul bólintok, hiszen gondoltam, hogy a jobb kezére Victorra fogja bízni a csapat vezetését, mint mindig, ha ő is benne van, így majd akkor ő elmondja még amit tudnunk kell.
Én nem tudom hol van az a hely, ahová mennünk kell, de nem aggódom feleslegesen és kérdésekkel sem bombázom a mestert, majd időben megtudok mindent.
A szemem kicsit összeszűköl, mikor meghallom az új lány hangját és a stílust, amivel azonnal megpróbál irányítani minket, és szúrósan ránézek, de úgy gondolom nem az én dolgom, hogy helyre rakjam, majd megteszi ezt helyettem Kardfog is.
Miután rendeződnek a dolgok, hogy mivel megyünk a helyszínre, magam is a szobámba vonulok, hogy magamhoz vegyem a tőrökön kívül most a katanámat is, mert ahogy a mester elmondta, biztosan nem ússzuk meg harc nélkül, majd lesietek a kocsihoz, hogy beszálljak a hátsó ülésre, de megint csak rosszallóan látom, hogy a lány, ez a Valoria, kisajátította magának az első ülést, de ha a vezetőnk nem teszi szóvá, én is csendben maradok, de egyre jobban kezd idegesíteni a csaj.
Aztán ahogy haladunk, megint jönnek a kérdések.
~ Micsoda önbizalom! ~ gondolkodom el egy pillanatra a lányon, a nyerssességén és a túlzott magabiztosságán, de aztán már arra figyelek, hogy milyen feladatot szán nekem, meg a többieknek Vic, mit beszéltek meg Magneto-san-nal.

by **Victor Creed** Hétf. Május 21, 2012 2:15 pm

Elmerengve nézem a vöröskét, miközben karmaimmal felszántom a fotel anyagát. Egyik öklömre támasztom államat és lekönyökölök, a másik kezemmel, pedig ütemesen dobolok. Szépen... sorjában... az összes ujjamat finoman a karfához érintem. Heh, már-már olyan lassúsággal és elcsigázott mozdulatokkal, mintha gondolkoznék valami nagyon, de igazán, nagyon fontos dolgon. Azzal a nyugodtsággal, ami a vérszomj és a semmibevevés határán táncol. Hajjj... hogy én mennyire szeretem ezt az érzést! Hiába... egyszerűen imádom, hogy ha valaki rám néz, soha a büdös életben nem találja ki mi lesz a következő lépésem. Hmm... és ez így tökéletes... Nem igaz?... Félredöntöm fejemet, végignézek azon a bizonyos szukán és egyáltalán nem zavartatom magamat, ha felém pillant - az egyik szám sarka megrándul a tekintetét látva, de még időben visszafogom magam és nem mosolyodom el. Egyedül a szemem körül jelennek meg a ráncok, ahogy összébb húzom őket. Szinte észre sem veszem, ahogy karmaim megnőnek, könnyedén belemélyesztem őket az anyagba, majd elkezdem marcangolni a véres karfát. Örülök, hogy van valami a kezem ügyében, amivel le tudom magamat foglalni. Bár nem olyan kellemes, mint egy torok, ami körül még érzem a sebesen lüktető vért... mégis, jobb mint a semmi. Miközben Magnus beszél, nem pillantok egyszer sem félre, feszültséget keltő hidegvérrel várok és hallgatok. Végül, ki tudja mennyi idő után, az ajtó csapódik, a többiek kimennek és én végre kettesben maradok a férfivel. Sokáig nem szólal meg.

- Szóval? - morgom az orrom alatt és a szemem sarkából figyelem Magnus-t...

Pár perc múlva én is megérkezem a taxihoz és csak egy sokat sejtető mosollyal reagűlok arra, ahogy Valoria beszáll az első ülésre. Ó, kislány, kislány... Valaki nagyon nincs tisztában a szabályokkal... Kilépve a házból, veszek egy mély levegőt, ráérősen elindulok, beleejtem Mr. Dill fejét a kukába és készségesen beszállok Valoria mögé. Egy szót sem szólok, egyedül keresztbe tett karokkal ülök és várok. Ugyan, miért tennék mást? Mikor megszólít, egy pillanatra összeszűkül a szemem, de aztán uralkodom magamon és nem morgok fel... Victor... heh... nem Kardfog, hanem csak úgy, Victor. A kérdéseire ördögi számítósággal kuncogok fel. Lám, lám, lám... a kiscserkész megérkezett...

- Milyen tettre kész - állapítom meg keserű gúnnyal és jót szórakozom a komoly pofikáján és azon, ahogy a többiekhez viszonyul. - Azt mondanám, hogy menj egyedül és próbáld meg idehozni a kölyköt... - mondom és egy csepp kétsége sem lehet afelől, hogy ne tenném meg. - de mivel Magnus megparancsolta, hogy mindegyikőtöket vigyelek vissza valahogy, kénytelen leszek azt mondani; maradsz a formás kis seggeden... Bár - nyújtom el a szót, mikor eszembe jut egylehetőség - arról nem volt szó, hogy darabokban nem lennétek jók... - és ezzel nagyon remélem, hogy elérem, amit akarok: befogja.

- Állj meg kölyök! - vakkantom Nick felé, mikor elég közel érünk. Ahogy a motor elhallgat, kiszállok és elégedetten körbenézek. Sötétedik. A szél csak a víz bűzét és a halak szagát hozza, ráadásul a parton szinte sehol senki... Ch... szinte... Felhümmögök, majd elindulok a félhomályban a cigaretta szagát követve. Néha-néha mélyebben beszippantom az illatokat, miközben gyors léptekkel közeledem a motorcsónakhoz, ami mellett egy vékony, magas férfi várakozik. Mikor már nem csak én látom őt, még egy utolsót szív, majd leejti a földre a csikket és eltapossa.

- Na, végre! Már azt hittem egész este itt kell szobroznom - morgolódik, bár a keze remeg és nyel egy alig hallhatót, mikor végignéz rajtunk... ráadásul a szívverése sem a leglassabb - de nem foglalkozom vele. Elég annyi, hogy Magnus megbízottja, kussol és tudja mi a dolga. Ha pedig eljárna a szája... megölöm. Beszállok a csónakba, majd ha a többiek is bent vannak, Nick-nek dobom a Hart Island-i térképet.

- Az a kölyök valahol egy földalatti lyukban rohad. Rat Island-ig megyünk - utalok a part és a sziget közötti apróbb sziegtre -, onnan pedig gyalog, egy víz alatti csatornában. Rég nem üzemel, már elfelejtették, így be lehet jutni észrevétlenül. Magnus nem tudta kideríteni, hogy a csatorna pontosan hol ér véget. Lehet, hogy felmegy a felszínre, lehet, hogy nem - dörmögöm unottan. - Ha igen, akkor nehezebb lesz a bejutás. Bár azt az egy rohadt épületet nem lesz nehéz nem kiszúrni, de hatalmas fallal van körülvéve és csak úgy hemzseg a katonáktól... homo sapiens - sziszegem a végén. - Arra a gondolatra, hogy a csatorna mégis a felszínen kötne ki és nemcsak a földalatti szinten lévő katonákkal kellene foglalkoznunk, elmosolyodom. TÚlságosan rég nem mészároltam. Hmm... túl rég...

- Ha van több fogoly, velük nem kell foglalkozni, a kölyköt a déli résznél tartják fogva - mutatok egy pontra a térképen -, az épület a sziget központjában van és mi annak a közelébe, a nyugati oldalra érkezünk. Hosszú utunk lesz a kölyök cellájáig... - szünetet tartok, majd folytatom. - Bejutni, megszerezni, elvinni. Világos? - kérdezem nyájasan a két újoncra pillantra. - Valoria, mivel hő kamerák vannak, egy idő után téged is felfedeznének. Tudjuk hol tartják fogva a kölyköt. És hidd el... egyedül három métert sem tudnál most megtenni - morgom még a végére és lekezelően elvigyorodom. - Ha bárkinak kérdése van, azt most tegye fel. De gyorsan. Hogy ki kivel megy, szétszóródunk-e vagy nem, majd ott kiderül. És még valami - villantom ki az agyaraimat és elmosolyodom - nem kellenek szemtanúk.

by **Oázis** Hétf. Május 21, 2012 3:23 pm

Nos a jelek szerint a többieknek gőze sincs a főzésről. A jó kaja, és az hogy enni adhatok a mutáns testvéreimnek igazán megérdemel pár perc késést. A jelek szerint meg igazam is volt. Hiszen rögtön az eligazítás után rohanunk, vagyis már nem lett volna időm befejezni a csirke pörköltet. Így meg mire véresen átfázva haza érünk már finom falatok fognak minket várni. Magamban kissé elmosolyodtam a földim reagálásán, de ő még nem ismeri annyira a rangsort itt a testvériségben. Vló igaz, hogy én hasonlítottam a számára cserkész csapathoz a társaságot. De még nem tudja, hogy kivel hogyan szabad beszélnie. Honó kedves és kemény nő, aki képes pontosan engedelmeskedni. Kardfog pedig pont az ellentéte. Nem kedves, és még csak nem is nő, az engedelmessége meg csak azon múlik ő mennyi elvezetett talál a dologban. Én a jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy szükség lenne arra, hogy főnökösödjek, de magamat ismerve azt kell mondjam, hogy egy bizonyos ponton úgy is át akarom majd venni ösztönösen is az irányítást.
A szobámba megyek, és egy elnyűtt katona bakancsot, és fekete katonai nadrágot veszek fel, mely már kicsit ki van fakulva a sok mosástól. A pólómat is átveszem feketére, amire fekete taktikai mellényt veszek fel. A mellény zsebeit azonban nem lőszerrel töltöm meg és gránátokkal. Persze ha lennének azokkal tölteném meg, de nem áll rendelkezésre ilyen fajta eszköz. Így extra kemény acél golyók, és penge éles kések, és dobó csillagok kerülnek a zsebekbe. Majd ismerve Kardfog vadságát úgy döntöm a derék táskámba be pakolok egy egészségügyi készletet is. Reménykedve, hogy nem lesz rá szükségünk a feladat alatt. De a katonaságnál az egyik jelmondat mindig is az volt, hogy légy felkészült. Így én is felkészültem, az egyik zsebembe még egy bokszert is el rejtettem, ha már odáig fajul a dolog, hogy nagyon elbénáztam és ököl harc lesz. Az utolsó felszerelési tárgy amit bepakolok, egy elem lámpa, rögtön a csomag rágó mellé.
A kocsiban kissé meg lepődök, hogy Ria ül le mellém, de engem abszolút nem zavar a dolog. Amit viszont rögtön levágok, hogy Parázsléptűt és Kardfogat viszont nagyon is zavarja, mégsem mondanak semmit. A cél a Hart sziget így a kikötő felé veszem az irányt. Úgy is csónakot kell szereznünk. De kellemesen csalódok, hogy a jelek szerint erről már valaki gondoskodott a számunkra. Késlekedés nélkül foglalunk helyet a csónakban, és nem gyengén lepődök meg mikor Kardfog a kezembe nyomja a térképet. Gyorsan ki hajtogatom, és a combomra terítem. Tanulmányozom a térképet, miközben a nagymacska a feladatról mesél. Itt már nem bírom ki és elő tőr belőlem a tervező akadékoskodó taktikus.
- Én értem, hogy csak a kiskölyökért jöttünk, de az nem jelenti azt, hogy nem kellene mást is szabadon engedni. Elvégre szerintem minden egyes ki engedett rab csak növelheti az esélyünk a szöktetés sikeres befejezésére. Amíg az őrök velük harcolnak vagy őket kergetik addig sem utánunk szimatolnak. És magamról tudom, hogy Stryker fogságában nagyon hálás lettem volna egy ilyen lehetőségért, és biztos sok őrt hidegre tettem volna jó magam is. Szóval ha mással nem is foglalkozunk befelé menet, kifelé menet akkor sem ártana. - Magyarázom a véleményemet. Majd mikor kardfog arra az épületre bök ahol elvileg fel fogunk bukkanni csak a homlokom ráncolom. - Talán a terep a mi oldalunkon van, elvégre elég erdős a sziget. De sajnos a méretek ellenünk szólnak. Az egész sziget két kilométer hosszú és négyszáz méter széles. Bármennyi ellenség is legyen rajta, minden irányból csak percek kérdése hogy meg érkezzenek ha lebukunk. De jelenleg csak két dologért imádkozok.- Mondom, és felnézve a társaim arcába nézek, és elmosolyodom. - Az első, hogy ne legyenek kutyáik. Mert első ránézésre csak ők tudnak majd minket kiszagolni. A második dolog amiért imádkozok, hogy a csatorna amin a szigetig megyünk ne legyen nyakig tele szennyvízzel.

by **Gregory S. Severald** Hétf. Május 21, 2012 8:51 pm

-Na, végre! Már azt hittem egész este itt kell szobroznom...
Morogja az idegen vezetőtök. Borostája alig valamivel nagyobb, mint Creedé. Azonban testalkata, ereje jócskán alulmarad az övéhez képest. Miután beszálltatok a csónakba a szemfüleseknek feltűnhetett, hogy a hajóban sem evező, sem pedig motor nincs beépítve. Kézzel hajtani ilyen sodrásban pedig aligha lesz eredményes. Kísérőtök a hajó elejébe sétál, bal lábát felteszi a szerkezet orrára, karjai pedig előre nyújtja. Pár másodpercre behunyja a szemét s egy határozott mozdulattal, mint aki úszik, hátraviszi kezeit. Erre az egész hajó meglódul és néma csöndben siklik a vízen. Ismét előre nyújtja kezét és amikor már lassulna a hajó megint ránt rajta egyet és vissza... Így megy ez az éj leple alatt. Ahogy közeledtek a kis szigethez Hart Island fényei egyre jobban látszanak. A vízen körbe motorcsónakok cirkálnak minimális helyzetjelző fénnyel felszerelve, a parton pedig gyalogos egységek róják a köröket, a magas drótkerítés külső részén, sűrűn hajolva rádiójukhoz. A sűrűn elhelyezett helyőrségekből pedig 1-1 reflektor figyeli a partokat. Beljebb a beton falba is reflektorok sokasága ég. A fal tövében 2 méter hosszan finom homok egyenletesen elgereblyézve. A betonfalak takarásától nem látszik a csekély méretű épület amit a falon belül elhelyezkedő 4 hatalmas vaskos torony fejenként 3 reflektorral pásztáz. 2 a közrefogó falat egy pedig a legközelebbi sarkot és környékét pásztázza. A kis tornyokban 2-2-n helyezkednek el. Vélhetőleg egyik a rádiós a másik egy mesterlövész.

Csöppnyi hajótok nesztelenül éri a földet. Csak onnan tudjátok, hogy kikötöttek ahogy a víz kitódul a hajó alól kicsit hátracsusszan az iszapos homokban.
-Itt volnánk... Napfelkeltére érjenek vissza különben úszhatnak...
Mondja szivarral teli szájjal és leül a sziklák takarásába. Innen látszik rajta a feszültség és idegesség. Még ha hangja nyugodtnak is tűnik.

Creed érezhet némi ismerős szagot. Ez a furcsa szag a halál és a penész gyakori együttesekor érezhető. A friss, sós levegő kicsit megnehezítheti a beazonosítását de némi sziklatörmelék alatt ott bujkál egy szűk cső alakú lejárat, rozsdás acél rudakkal lefedve. Ezeket egy nagyobb rúgás is átszakíthatja. A járat szúk, a betonba vájt mélyedések szolgálnak létraként. Amellett, hogy szűk, valószínűleg még mély is. A beleeső apró kavics darabok hangja nem is verődik vissza...
-Jó utat...
Köpi oda a kapitány, minek után ő sem hallotta a kavicsok hangját.

// A Bázis nagyjából az ábrán látható módon néz ki. A Lila a drót kerítés(ez a sziget körül fut itt csak jelképes). A zöld a kis őrtornyok, ezekből a szigeten vélelenszerűen vannak elhelyezve A piros a kis épület, az a drapp színű sáv pedig az elgereblyézett homok. //

by **Parázsléptű** Pént. Május 25, 2012 10:35 am

Mivel Kardfog sem teszi szóvá az új lány viselkedését, én sem izgatom magam rajta, habár látszik Victoron néha a visszafojtott indulat, de még türtőzteti magát.
Mikor a taxi a megadott halászkikötőhöz ér, már vár minket egy ember, aki legalább olyan mogorva, mint a vezetőnk, csak épp nem olyan méretes, de egy kisebb morgás után azért haladéktalanul elindítja a csónakot.
Mivel lassan már megszokom, hogy körülöttem mindenki ugyan olyan kami, mint én, ezért már kevésbé csodálkozom, hogy ezt nem evezővel, vagy valamilyen géppel teszi, hanem a képességével, így aztán teljesen hangtalanul siklunk a vízen, csak Kardfog halk morgása szakítja meg a csendet, aki elmondja, amit tudnunk kell, hogy azt a mutáns kölyköt kiszabadítsuk. A térképen, amit lezser mozdulattal Nick-nek hajít oda, elmutogatja, hogy merre kell mennünk, hogyan jutunk oda, mire és mennyi katonára számíthatunk.
Csendben hallgatom a mondottakat és igyekszem megjegyezni és memorizálni a látottakat, hallottakat. Nem tudom, hogy Nick-nek és az új lánynak mennyire okoz gondot, ha ölni kell, de engem nem hat meg különösen a dolog, hogy nem hagyhatunk magunk mögött élő szemtanut.
Mikor Nick megszólalt, igazat kellett adnom neki a kutyákkal kapcsolatban, de mivel nem tudtam, hogy mit tudnak azok a hőkamerák, nekem is volt kérdésem.
- A nevéből ítélve a meleggel, hővel kapcsolatos valamit tudnak azok a kamerák? – kérdeztem kicsit szégyellve, hogy ennyire hiányos az ismeretem. – Gondolom a testünk által kibocsátott meleget, azt hogyan tudjuk kikerülni? Én valamennyire tudom szabályozni a testhőmérsékletemet, de mozgás közben ez nagyon nehéz. – nézek kíváncsian a többiekre, hiszen lehet, hogy erre már a mai korban van jobb megoldás is.

Mikor közeledünk a szigethez, már könnyen kivehetőek kőröző csónakok jelzőfényei, parti a reflektorok fényei és a járőrök mozgásai, azért fokozott csendben futunk ki a partra.
Látszik, hogy nagyon nagy figyelmet fordítanak a biztonságra, mindenhol őrtornyok és katonák, akik látszatra elég jól lefedik a területet.
A férfi, aki eddig hozott elmondja a figyelmeztetését, majd várakozni kezd, mi pedig neki indulunk, hogy megkeressük a csatornát, amin bejuthatunk az erődbe. nesztelenül lépkedek, semmilyen zajt nem ütve, míg Viktor nem jelez, hogy megtalálta a bejáratot. Biztos, hogy több idő lett volna megtalálni, ha az ő kiélesedett szaglása nem segít bennünket, de így sokkal gyorsabban ment.
Mikor a feneketlen, sötét lyukba valaki egy követ ejt, egyáltalán nem hallani, hogy leért volna, de hát nincs mit hezitálni, ezen az úton jutunk be, így csak egy valamit tehet mindenki, igyekszik, hogy ne essen le. Nekem nincs ezzel a szűk hellyel problémám, de sötét szemeimet mérlegelve nézek Kardfog-san-ra, mert ő a legnagyobb közöttünk és így első ránézésre elég szűkösen fog beférni a nyílásba, kérdés, hogy lejjebb kitágul e a cső, mer ha nem,akkor még levegőt is nehezen fog venni.
- Ha gondoljátok megyek én előre. – ajánlom fel. – Így felderíthetem a terepet és időben szólhatok, ha nektek esetleg túl szűk lesz a belseje.

by **Valoria Slaydon** Pént. Május 25, 2012 8:11 pm

Nem értem a többieket, mire fel ez a stílus. Ha bajuk van velem, akkor mondják, aztán alkalmazkodok, de ez a beképzelt sunnyogást valahogy sosem csípem különösebben. Én csak segíteni próbáltam, de ha senki se vevő rá, mert itt az a szokás, hogy az ember szájába rágja a csoportvezető bácsi, hogy kinek mit kell csinálnia, akkor hát legyen. Ha őket ez teszi boldoggá... Az további részében egy árva mukkot se szóltam, csak szótlanul bámultam magam elé, ki az ablaküvegen.
Ugyancsak némán hallgatom végig ó, nagy "mesterünk" mondandóját is, amikor pedig a hőkamerákat említve egy lenéző pillantással illet, csak egy gúnyos mosollyal válaszolok neki. Aztán ahogy felmerül a csapatmunka, egyből Nick felé nézek. Ha már szét kell válnunk, inkább vele megyek, mint a többiekkel, belőle legalábbis kinézem, hogy megpróbálna együtt működni. A többiek? Ilyen reakciók után? Hát... max. kellemes meglepetésként fog érni a dolog. A ninja lány kérdését hallva csak egy kissé furcsán nézek rá... Oké, Nick már mesélt róla, de... akkor is fura elhinni, hogy tényleg így van. Mármint, hogy több száz éves, meg még most tanulja, milyen a világunk, meg hasonlók... Nem akartam leállni "okoskodni", gondolom úgy is bosszantaná a csőrét, ha nem a hőn szeretett "mestere" világosítaná fel, így max. akkor szólalok meg, ha senki más nem veszi a fáradtságot, hogy válaszoljon neki:
-Képzeld el, hogy a szivárvány színeiben látsz mindent, ám a minél alacsonyabb valami, annál hűvösebb szín jelöli, kék, zöld, lila, és minél melegebb a hőmérséklet, annál tüzesebb színe van a képen, sárga, narancs, vörös. Attól tartok, már van annyira fejlett a technológia, hogy ide az önkontroll elég legyen... Bár nem lehetetlen kicselezni őket.
Ahogy csónakba szállunk, csak kissé aggódva tekintek körbe, s figyelem a köd homályán átszűrődő, homályos fényfoltokat, ahogy más csónakok is keringenek körülöttünk. Őszintén szólva, aggódtam, hogy esetleg észre vesznek, de úgy tűnik, a révészünknek hála előbb partot értünk, mint hogy ez bekövetkezhetett volna. Partot érve aztán csak felsandítok a magas falakra. Ejha... ez keményebb lesz, mint gondoltam...
Amikor meghallom, hogy milyen csövön kell alászállnunk az alvilágba, és hogy milyen mély, sötét, és szűk, csak összenézek a többiekkel. Mondd, te kit választanál?
Tény, hogy Parázs és én vagyunk a két "töpszli" a csapatban, na meg amilyen úriemberek, kinézem belőlük, hogy hölgyeké az elsőbbség. Nem mint ha zavarna, de... azt hiszem, eszembe jutott valami.
-Parázs, egy pillanat, kérlek. -majd Nick felé fordultam- Figyelj csak, a te telekinézised hány kg-ig működik? Esetleg tudnál segíteni lejutni? Nem mint ha egyedül nem menne, de ki tudja, ha az alján vár minket valaki, akkor előny lenne, ha legalább 1 szabad kezünk lenne, amivel nem kapaszkodunk. Amúgy nekem is mindegy, ki megy elsőnek, ha Parázs meggondolná magát, akkor én is vállalom.

by **Oázis** Szomb. Május 26, 2012 4:13 pm

A dolgok egyre érdekesebbek. Azt hiszem itt az ideje, hogy bevegyek egy rágót. Bár lehet a csatorna után kellene? Kardfog elvtárs nagyon nem vágott meggyőző arcot mikor a mélységbe nézet, és az sem volt igazi jó hír hogy a kavicsok amik le estek odalent némán érkeztek meg. Igen mégis csak meg tartom a rágót a csatorna utánra, és biztos ami biztos alapon a vízhatlan zsebembe pakolom. Majd előveszem a zseblámpámat, és le világítok a mélységbe. A lámpa sugarai azonban egy idő után gyengének tűnnek és el enyésznek, a lenti járat sötétjében.
- Hmm milyen jó lenne, ha lenne olyan mutáns is aki világít. Tuti frankó zseblámpaként lehetne használni. - Jegyzem meg szárazon. Majd egy nagy levegőt veszek, és a tudatommal kinyúlva fel szaggatom a vasrácsot, majd odébb lebegtetem.
- Igen a hő kamerák így is működhetnek. Szóval hiába olvadsz be az árnyékba látni fognak mint éjjel a kígyó az egeret. De ne ezen aggódjunk ez csak apró részlet kérdés. Ezernyi más érzékelő lehet amit nem veszünk még csak észre sem. A kamerákkal rá érünk akkor foglalkozni majd ha találkozunk velük. Mellékesen szerintem egy idő után legyünk bármilyen ügyesek is nem fogunk tudni lopakodni. De erre mondta Kardfog, hogy nem hagyunk tanukat élve. És igaza van. Nem jótékonysági gyűjtésre jöttünk. Az aki a legkevesebbet öl az fizeti az első kőr sört! - Mondom a társaimra vigyorogva. Sosem gondoltam volna, hogy valaha az embervadászatból egy kis házi versenyt fogok csinálni. Most a jelek szerint mégis eljött ez az idő. És talán ez a kis verseny arra is jó lesz, hogy megismerjük ki mennyire szívbajos, és vérengző. Lejáratot vizsgálva Kardfogra nézek. - Azt hiszem te jobb ha utoljára maradsz. Ha beszorulsz lefelé, felfelé még mindig vissza tudsz menni. De mi addig tudunk előre haladni. - Jelzem diszkréten Viktor kollégának, hogy talán jobb lenne ha ő jönne utoljára. Ria ötletén azonban már én is gondolkoztam. Így egyszerű választ adok neki. Ki nyúlok a tudatommal, és egyszerre emelem fel mind a két leányt. Mutatva, hogy van elég erőm ahhoz, hogy mind a kettőjüket felemeljem. Majd rögtön le is teszem őket az előbbi helyükre. Honóról ugyanis biztosan tudom, hogy nem szeret csak úgy repkedni ha nem ő irányítja a dolgokat. Riáról meg hamarosan ki fog derülni. - Szívesen segítek a lejutásban. De inkább mondom a frankót. Mivel állítólag ez a járat el van feledve és nem is tudnak róla nem is őrzik nem számítok lent ellenségre. Erre utal az, hogy nem rozsdamentes szénszálas rácsok fedik a lejáratott, hanem ez az ezer éves rozsda rágta vacak. Én megyek elsőre, utánam ti lányok. És ha Kardfog belemegy a dologba akkor ő zárja a sort. Ha lent leszünk a következő haladási sorrendet ajánlom. Ria mert ő láthatatlanná válva az élre tud állni és át tudok rajta világítani a lámpával. Utána Honó San mert ő jó alacsony és el tudok világítani a feje felett. Utána következek én. Majd Kardfog mester, neki úgyis jobb látása van nálunk, ő beéri kevés fénnyel is. Szóval így elvileg mindenki jól fog látni odalent egyetlen lámpával is. - Mondom, majd a lámpám fényét a lejáratba tartva fel emelkedem, majd lassan elkezdem lefelé lebegni a sötétségbe. A többiek gyorsan eltűntek a szemem elől, én pedig kíváncsian világítottam magam alá, hogy mi is várhat ott rám.

by **Victor Creed** Szer. Május 30, 2012 3:44 pm

Nick ötletére, hogy ha vannak rabok, engedjük szabadon őket, fanyarul elmosolyodom és felhorkantva figyelem az arcvonásait.

- Káoszt akarsz kölyök? - kuncogok fel ördögien és már a fülemben hallom az értetlen kiáltozást, a fegyver ropogását és a fájdalmas sikítást... Pont mint az első világháborúban... vagy a másodikban, amelyik jobban tetszik. Háború, háború hátán, szinte egyik sem különbözik a másiktól... Egy biztos; az ember nem változik és egy féreg vére ugyanolyan édes lesz nekem, mint akkor volt... - Hát legyen. Ha nem tudunk azonnal a kölyökhöz jutni, jöhetnek a rabok - egyezek bele, miközben hangtalanul haladunk a vizen. A szemem összeszűkül, mikor oldalra nézve megfigyelem a szigetet, de nem azért, mert a lassan koromsötétbe hajló időben nem látok pár méternél távolabb. Heh, jó vicc... A sűrűn megjelenő motorcsónakok és a parton lévő csapatok bosszantanak, csakúgy, mint a fénycsóvák, amik megtörik a sötétséget. Figyelek és bár hallom Honó kérdését, nem reagálok rá. Keresem a rést, azt az apró hibát, amit az ember mindig el szokott követni. A csapatok mozgását, gyerekjáték megjegyezni és mikor a csónak partot ér, kiugorva belőle, még mindig a szigetre szegezem a tekintetemet... Majd a halovány vér illatát megszimatolva, behunyom a szememet és mélyebbet szippantok a sós levegőből. Felhümmögök, mikor a sziklákat arrébb görgetve meglátom a lejáratot és undorodva elhúzom a számat. Nick akciója után maradt rúddarabokat pár rövid és erős rúgással taszítom a mélybe, majd leguggolok a csatorna mellé és érdeklődve lenézek... De nem bírom megállni, hogy ismét a sziget felé ne pillantsak, miközben a felmarkolok egy marék kavicsos homokot és összedörzsölöm az ujjaim között. Nedves és nem csak a körülötte lévő víz miatt. Esett nemrég. Ragadozótekintettel figyelem a csapatokat, majd végre meglátom az első hibát a falon. Felhümmögve rándul meg a szám sarka az elégedettségtől, felegyenesedem és közelebb lépdelek az apró sziget széléhez, miközben kezemből leejtem a homokot. A nedves, besüppedő homokot - és már elképzelem, ahogy az őrség nem tud mit tenni a terepviszonyok miatt, ha megfelelő helyre csalom őket. Szemem megvillan a sötétségben és ismét a fal sarkában lévő nedves foltot kezdem el nézni - pár törés, rúgás és ha rossz a helyzet, megvan a kijárat.

Miközben a gondolataimba merülve keresem a könnyen támadható helyeket, fél füllel a többiekre is figyelek, így mikor a sorrendet beszélik meg, ismét a csatorna bejáratára nézek, majd végig a többieken.
- Legyen - vakkantom oda, majd még halkan, dörmögve hozzáteszem. - Ha netán valakivel találkoznánk, amire kicsi az esély, de ezek a patkányok bárhol megfordulhatnak, tökéletesen ki fogja lyukasztani a kicsike, láthatatlan Valoria-t, akin keresztül Parázs is nehezen fog visszatámadni, ha továbbra is ilyen szűk lesz a járat. Egyszerűen tökéletes - vetem oda gúnyosan és lassan visszatérek a csatorna közelébe. Ó, hogy ellenezni a tervet? Ch... Ugyan... Eszemben sincs.

by **Gregory S. Severald** Szer. Május 30, 2012 10:25 pm

A csatornába a kicsik könnyedén elférnek azonban hirtelen a motorcsónakok motorja mintha kicsit hangosabban zúgna. Idegenvezetőtök Creedre érve kitágul. Victor bal szemébe egy tizedmásodpercre piros lézerfény világít. A következőben pedig hangos, süvítő hangot lehet hallani. Már aki hallja. A hang eléggé tompítottan érkezik el a süllyedő trió fülébe de sejthetik, hogy egy Sniper vagy valami nagy kaliberű fegyver sült el a távolban. Talán jobb lenne sietni. Sofőrötök egyből a felpattan és a hajóhoz igyekszik. Egy újabb lövés után holtan terül el a hajó mellett. Eközben a katonai motorcsónakok motorjai felbőgnek.

Creed az első fülsüketítő lövés után egy markot érez a ruháján ami nem engedi, hogy eldőljön. Illetve csak részben. Ugyanis a teste dob egy hátast. Ahogy előre néz egy furcsa alak sziluettje rajzolódik ki a szeme előtt. Először csak az érte nyúló kezet látja, majd szépen lassan kirajzolódik a hozzátartozó test is. Furcsa mód az illető füli érő szájjal vigyorog pofátlanul a képedbe.
-Te szerencsétlen, azt hittem tovább bírod, most buktam egy 20 ast.
Ha jobban megnézed egy hulla sápadt, majdnem hófehér bőrű, mély-fekete, hosszú hajú, cingár alak, beesett szintén sötét szemekkel álldogál előtted. Furcsamód nincs szaga, ahogy semmi másnak. Ha meg akarnád ütni azzal csak annyit érnél el, hogy ideiglenesen elmosod vele az alakját és rosszallóan megcsóválná a fejét.
-Cö-cö-cö...
Vagy így vagy úgy de a föld felé biccent, ahol a tested hever, a szemed közt egy szép nagy tátongó vérző lyukkal és nem úgy fest mint ami nagyon gyógyulna. Közben a katonák partot érnek.
-Ezt figyeld ez a kedvenc részem.
Szól hozzád és átkarolva nehezedik rád. Majd vigyorogva nézi az események láncolatát melyben a fegyveres őrök görnyedt testtartással és élesített fegyverekkel lepik el a kicsiny szigetet 2 hajóból kiszállingózva 2 irányból. A holtesteket 4-4-en vizsgálják és lábbal lökdösik meg őket.
-Ez tiszta!
'-Ez is. Vigyük be őket megsemmisítésre.
Azzal a lendülettel 4 en felpakolják a két hullát 1-1 csónakba és már indulnak is vissza a bázisra. A hajón egy kormányos van és 4 állig fegyverzett katona üli körbe a testeket. Közben rádión kommunikálnak egymással. Ezt tisztán hallod ugyanis hirtelen a tenger közepén a két sziget közt találjátok magatokat a vízen álldogálva hajók pedig egyenesen felétek tartanak.
-Hát nem ügyesek ezek a fiúcskák? Nah kapaszkodj és kösd fel a gatyád... Csáó!
Azzal a hajó át is halad rajtatok...
Zajokat hallasz, fáj, éget az egész mellkasod közben szerszámok csörömpölnek és orvosok tanakodnak.
-Hogy lőhette le ezt a bestiát így? Tudtommal hallhatatlan.
'-Biztos jó helyen találta el. De mit számít? Fő hogy megdöglött végre.
-Gondolod akkor azt a másikat is ki lehet nyírni?
'-Hát jó lenne...
Ha kinyitod a szemed egy csúcstechnikájú műtőben találod magad amiben émelyítő fertőtlenítő szag van. Még emberi orrnak is kellemetlen lehet elsőre. Ha felkelsz és megnézed magad végrehajtották rajtad az Y metszés nevezetű rutin boncolási műveletet. Kis rásegítéssel azonban úgy fog összeforrni mint ha összecipzáraznád...

A trió...
Szerencsétekre a katonák túlságosan le voltak foglalva a másik kettővel így és hamar összejárkálták az egész szigetet amiben elvesztek lábnyomaitok. Szerencsétekre a lukat sem találták meg. Ahogy haladtok egyre lejjebb és lejjebb egyszer csak eltűnik a hátatok mögül a fal. Hamarabb, mint remélhettétek volna. Vélhetőleg elértétek a csatorna alját. Azonban kicsit lentebb ereszkedve a talaj nagyon puha és furcsán lötykölődik. Mint egy vízágy. Ha megnézitek egy ázott paplan van a közel derékig érő büdös víz felszínén, rajta a kis kavics ami leesett. Ha valaki veszi a bátorságot és megkóstolja, érezheti, hogy ez márpedig nem sós de rettenetes íze van. Tehát? Pontosan az. Mindenek tetejébe még jó hideg is.
Az út egyenlőre egy irányú, és a bázis felé tart. Nagy baj nem származhat belőle. A beton cső alakú alagút felső részein régi lámpák maradványai és rozsdás csövek díszítik. Néhol élő, néhol holt patkány is található. De akad itt bőven a friss és a csontváz tetem közt félúton lévő dög is. Ezek többsége a vízben úszkál, illetve sodródik. Legtöbbször felétek. Aztán az egyik ilyen közeledő tetemet valami hirtelen lekapja a mélybe.
"CSOBB"

// Látom ez a 4 nap nem igazán akar működni. Akinek nem jó az kérem szóljon //

by **Parázsléptű** Csüt. Május 31, 2012 6:44 pm

Teljes nyugalomban várom, hogy eldőljön vajon ki fog leszállni a mélybe először. Mivel már tapasztaltam, hogy Nick jó döntéseket hoz, így az övét is bármikor elfogadom, Kardfogról nem is beszélve, de most Valoria állít meg, így kérdőn nézek rá, majd a szavai után Nick-re, hiszen el kell ismernem, hogy nem rossz, amit mond.
Sejtettem, hogy mi lesz a férfi válasza, hiszen már emelt meg engem, sőt Hugh dokit is, így nem hiszem, hogy gondot jelentene neki most a dolog, de arra nem számítottam, hogy rögtön bemutatót is tart, így kissé megbillenek, ahogy megemel, de már vissza is nyerem az egyensúlyomat, csak a maszkom felett villogó szemekkel nézek rá, hogy tudja nem volt jó ötlet.
Aztán Nick a sorrendre is tesz javaslatot, és nekem első hallásra nincs ellene kifogásom, de mikor meghallom Kardfog véleményét, abban is van igazság, habár én sem hiszem, hogy valakivel összeakadnánk ebben a bűzös lyukban, hacsak nem patkányokkal.
Victor hangja viszont nem egyértelmű számomra, hogy most végül is belemegy-e a tervbe, vagy csak így fejezi ki nem tetszését, de végül nem tesz semmit és így Nick nekikezd leereszteni bennünket.
Mivel a lámpa lebeg elől, így remélhetőleg időben észrevesszük, ha valami akadály lesz előttünk, viszont, ha ellenségbe botlunk, akkor meg jól felhívja ránk a figyelmet, de hát valamit valamiért. Így aztán a fülem jól kinyitom és ezért még kiválóan hallom, ahogy gondolom a többiek is, a gépek zúgását, ami fentről jön, és a cső belsejében még visszhangot is vet, így nagyon hangos lesz. Hiába nézek visszafelé, nem látok semmit, és ez a baj, hiszen Kardfognak kéne utánunk jönni, de sajnos nem látom sehol, viszont két lövést is hallok.
~ Biztos nem esik baja! Kardfog-san tud magára vigyázni! Majd megvárja míg elmennek, aztán utánunk jön! ~ nyugtatom meg magam, hiszen mást egyelőre úgy sem tehetek, amíg le nem érünk.
Beszélni nem merek, nehogy felhallatszon a hang, mert eddig szerencsénkre úgy látszik nem vették észre a lejáratot.
~ talán Kardfog elcsalta őket! ~
Ahogy egyre lejjebb értünk, már a hangok sem jutottak le hozzánk, viszont a lefelé menő cső véget ért és mi egy büdös, koszos és derékig érő trutyiban landoltunk, amibe beleereszkedve éreztem, ahogy a hideg végigkúszik a testemen.
Az út csak egyfelé vezetett, így nem volt kérdéses merre megyünk tovább. A kérdés csak az volt, hogy várunk-e Kardfogra vagy induljunk el rögtön.
- Én azt mondom várjunk egy 10 percet és ha nem jön, akkor induljunk el, mert, ha sokáig állunk ebben a hideg vízben, akkor teljesen elgémberedünk és akkor egy gyerek is levadászhat minket. – szólalok meg halkan, megpróbálva kitapogatni magam előtt a talajt, ami a lerakódott iszaptól iszonyúan csúszós.
Nem szeretnék megmártózni teljesen benne, de voltam már rosszabb helyzetben is, így különösebben nem izgatom magam a víz felszínén úszó fekália és egyéb emberi és állati maradékok miatt.
Az már jobban izgat, mikor a szemem megakad egy felfúvódott patkányon, ami hirtelen, egy halk csobbanás után eltűnik a vízben.
Nem tudom a többiek látták-e, de csendben előhúzom a tőrömet és a kezembe fogom, majd vizslatni kezdem a felszínt.
- Azt hiszem nem árt, ha egy kupacban maradunk, míg állunk, mert valami van oda lenn és, jobb, ha nagy tömeget lát maga előtt. – mutatok az előbbi helyre.

//Nekem jó Smile

//

by **Valoria Slaydon** Hétf. Jún. 04, 2012 6:08 pm

Kardfog gúnyos megjegyzésére csak egy hasonló grimasszal válaszolok. Ennyire pancsernak néz minket? Atya ég... Nálunk is vannak fegyverek...
-Én megyek elsőnek! -jelentettem ki, majd vetettem egy pillantást Nickre- A zseblámpádat kölcsönkérhetem? Ha leérek, visszaadom, becs' szó!
Ha segít a képességével, akkor segít, ha nem, akkor nem, én mindenesetre az alagúthoz lépek, hogy leereszkedjek benne. Nicktől függetlenül azért kézzel, lábbal, kitámasztom magam a cső falánál, ahogy szépen lassan felfelé haladok, a ruhámra erősített, lefelé világító zseblámpával. Azt hittem, hogy hosszabb lesz, lévén a ledobott kavicsok hangja nem jutott el idáig, ám pár perc, és kiderül, mind tévedtünk. Ahogy lassan elfogy az alagút fala, egy óvatos huppanással ereszkedek le, az alattam levő tőzegláp szerű valamire, amiről kiderül, valami vízen úszó szövetféle, ami különös oknál fogva nem merült el. Mik vannak. Előre, hátra világítok a lámpával, ahogy körbenézek.
-Tiszta a terep, jöhettek! Azt hiszem, egy csatornában vagyunk... -szólok fel a többieknek, majd arrébb mászok, mielőtt még a nyakamba esne valamelyikük.
Bár nem nagyon akaródzott belemászni abba a gyomorforgató páclébe, kénytelenek voltunk, bár ezek után nesze neked sötétség, láthatatlanság, már csak a szagunk miatt is kilométerekről kiszúrnak minket...
Miután mindenki leért, visszajuttatom Nicknek a zseblámpáját. Parázs ajánlatára a cső alá másztam, és felnéztem. Tiszta... Ezek szerint a nagyfiú még nem indult el lefelé.
-Na, úgy tűnik, az dőlt ki először, akinek legnagyobb az egója. -jelentettem ki vigyorogva- Szerintem felesleges várni, biztos akadt valami dolga. Majd utolér. Azt javaslom, hogy induljunk. -pöcköltem arrébb egy felém úszó döglött patkányt, majd ha a többiek is követnek, előre indulok.
A hirtelen alábukó patkányra csak felvonom a szemöldököm. Mégis milyen élőlények lakhatnak idelent, ahol még a patkányok, a bolygó legnagyobb túlélőművészei is feldobják a pacskert?
-Mondasz valamit... Bár ilyen sekély, trutymós löttyben nem tudom, mi maradhat életben. Nick, a telekinéziseddel esetleg nem tudnál körbetapogatózni kicsit? -vettem elő a fegyveremet, hogy kibiztosítsam.

by **Victor Creed** Vas. Jún. 10, 2012 7:39 pm

Ha így folytatják, elérik, hogy csak röhögjek az egészen és itt hagyjam őket. Ez nem feladat. Eszetlen kölykök összejövetele, akik azt sem tudják mit miért csinálnak. Hmm… „Azt hiszem, egy csatornában vagyunk...” Ugyan kedves Valoria… Imádom a hangomat, azért koptattam a pofámat az előbb. Undorodva felhorkantok és leguggolok, hogy leereszkedjek a többiek után a bűzös, nedves járatba - ezért utálok én újoncokkal dolgozni…. Rendben, csalinak tökéletesek, azt meg kell hagyni, de másra… Heh, inkább álljanak félre az útból.

Ahogy megmarkolom a lejárat szélét, hideg borzongás fut végig a gerincemen, mire akaratlanul is felmorgok és erősebben szorítom a rozsdás acélt – karmaim könnyedén lyukat vájnak belé. Ösztönök, a zsigereimben érzem az ordításukat… Megdermedek, felkapom fejemet és beleszagolok a levegőbe, majd mikor csak a sós víz illatát érzem, még inkább megfeszülnek izmaim. Nem tetszik ez a "csend"... Érzem, hogy közelednek a motorcsónakok, a hatalmas robajt még egy süket is meghallaná. És ugyebár én nem vagyok süket… Gyorsan döntök, felállok és egy nagyobb sziklát energikus ütéssel a lejárat fölé gördítek, hogy a kis csapatot elzárjam – úgyis csak nehezítenék a dolgomat. Megpördülök, karmaimat kieresztem, felső ajkam felhúzódik a fogaimról és már ugranék, hogy körülnézzek. Hogy megtaláljam a lehető legjobb helyet a támadásra és lekaszaboljam a férgeket. Akár az állatokat… De aztán egy távoli fegyver elsül és én hiába keresem, nem látom merről jöhetett a lövés… A rohadt életbe, gondolom és érzem, ahogy a sötétség kezdi ellepni a világot… De aztán mégsem történik semmi. Vagyis a torz hangokon és a hányingeren kívül nem múlik el semmi, ami új és pont ezért idegesítő. A felsőmet markoló kéz után nyúlok, de karmaim átcsúsznak rajta, miközben ez a valami testet ölt. A vigyorára egy dühös morgással válaszolok és a karomat szélesen lendítem, hogy karmaimat a nyakába mártsam, de mikor ismét átsiklok rajta bosszúsan felhorkantok.

- Ez meg mi a…? – Lassan vezetem a fejemet arra az irányba, amerre mutat, de mikor meglátom a testemet… Hmm… Érdekes…Igen, igen… Mégis, mi a f*sz történik?! Az orrcimpám megremeg és távolabb állok a hulla kölyöktől. Rideg tekintettel megvizsgálom az arcát, de mikor nem ugrik be hol vadászhattam el, megnyugszom… Ch… „megnyugszom”. Na, persze… De legalább nem az áldozataim szellemei jöttek bosszút állni. – Ha azt akarod, hogy a fejed a helyén maradjon, azt ajánlom kezdj el dalolni… - dörmögöm vészjóslóan és behajlított ujjaim megremegnek. Beleszagolok a levegőbe és az a szagtalanság, ami körülvesz még idegesebbé tesz. – Nagyon gyorsan… - de válasz helyett a víz felett találom magamat. És a hajók, amiken a testem… - Kölyök… ezek nekünk fognak jönni… - állapítom meg, de az idegen eltűnik. – Kölyök… Kölyök!!! – üvöltök rá.

…

Valami fémesen koppan a fülem mellett és nem kell sok idő, míg rájövök, hogy a golyó jött ki az agyamból. Apró, kicsi koppanás, amit elnyom a fémtálakhoz ütődő szerszámok zaja... Az, hogy érzem a fájdalmat, megnyugtat. Sokkal jobb, mint az előbbi… állapot. Felemelő érzés és, ahogy megérzem az emberek szagát és hallom a hangjukat, örömmámor fog el. Tehát nem haltam meg. Ez jó… Hmm… Nagyon jó. Mert most ölni akarok. Heh, mit akarok – pattannak ki a szemeim -, fogok. Az a rohadt kis mutáns csak ne szórakozzon velem és a testemmel! A fölém hajoló férfira villan a tekintetem és látom az arcán a döbbenetet. Ahogy kitágul a pupillája, ahogy a szája kinyílik egy megrökönyödött kiáltásra... gyönyörű. Vadállatiasan felmorgok, felülök és megfogom a torkánál. Felhörög, kezeivel a markomhoz kap, de a bőrömbe fúródó körmei még inkább feldühítenek. Fogaim kivillannak és a gyilkolás gondolata megborzongat. Emiatt az érzés miatt rántom át magamon a férfit és töröm össze a koponyáját a műtőasztalon, ahol ülök. Heh, mondhatnám azt, hogy reflex volt. A kifolyó vér és a szétloccsant koponyából kicsorgó massza végre kellemesebb illattal tölti meg a szobát. Élvezettel szívom be, majd a tekintetem a szekrénynél álldogáló férfira villan… Három másodperce vagyok ébren – és élvezem. Ó, de még hogy! Féloldalasan elmosolyodom a szikét szorongató férfit látva. Leugrok az asztalról és sötéten felkuncogok, ahogy kimegy a vér az arcából.

- De hát meghaltál! – nyögi ki, mielőtt könyékig a gyomárba fúrnám az alkaromat.

- Mik vannak! – válaszolom tettetett meglepettséggel és miután holtan a földre rogy, megmozgatom a vállamat. Körbenézek. A hófehér és ezüst színeken kívül csak a belek vörössége teszi érdekesebbé a szobát. Az ajtó két oldalán lévő fal üvegből van, kamerát nem látok sehol. Lassú, ráérős léptekkel megyek az üveghez a folyosót pásztázom, de semelyik irányba sincs senki. Heh… remek…

Pár perc múlva úgy hagyom el a szobát, hogy a hullákat jól nevelten az asztalokra fektettem, sőt: még le is takartam őket… Ne szenvedjenek hiányt semmiben, nem igaz? Félmeztelen felsőtestemen a vágás helyén egy szép Y alakú vércsík van, de nem zavartatom magam. Aki bújt, aki nem, megyek.

by **Oázis** Vas. Jún. 10, 2012 10:29 pm

- Nem szarozunk emberek ez már így is egy szaros meló, még pedig szó szerint. - Mondom mikor lent vagyunk a szutyokban, és végre körbe tudok nézne ebben pöcegödörben. Nos, itt egy pillanatra eszembe jut, hogy talán jobb lett volna ha egyáltalán nem jelentkezem a feladatra, és inkább maradok rendesen megfőzni azt az átkozott csirkepörköltet nem csak összecsapni a végét. Bár el kell ismernem ott a konyhában remek munkát végeztem, és most örülök csak igazán, hogy mikor haza megyünk lesz valami finom étel ami elveszi az ember szájának a pöce ízét. Nem, nem én voltam az a bátor aki az ujját a vízbe dugva ellenőrizte sós-e a víz. Szakácsként sosem követnék el ilyen jellegű merényletet az ízlelő bimbóim ellen. Így is elég az a szag ami az orromon át a számba szivárog. Ekkor odafentről gyanús zajokat hallani konkrétan mintha valaki egy puskán szerenádozna. Látom Honó szemében fel villanni az aggodalmat Kardfog iránt. És talán ha ember lennék egyet is értenék a javaslatával. De mi itt mind mutánsok vagyunk.
- Negatív Honó san! Nem várunk tovább egyetlen percet sem. Ha olyan gyenge az ellenség, hogy Kardfog elbír vele, akkor várakozás nélkül is utol fog minket érni. Ha pedig mégis legyűrnék amit én kétlek akkor az életével vesz nekünk értékes időt, hogy mi többiek végre hajthassuk a feladatott. Elvégre ezért jöttünk. Van itt valaki akit ki kell szedni a lakat alól. Nem szeretek én sem értékes társakat veszteni, de mindenki tudta, hogy ez egy veszélyes küldetés, és nem bingózni indultunk el a sarki fűszereshez. Kardfog egyedül van ahogy mink is. Indulás. - Adom ki a parancsot, és inkább nem mondok semmit Valoria megjegyzésére amivel Kardfogat jellemezte. Ő még nem ismeri és nem harcolt ellene. Őt még nem kaszabolták össze azok a penge éles karmok, és nem érezte a harc kilátástalanságát sem amikor a nagydarab mutánson a sebek úgy zárultak össze mintha valaki csak felhúzná a sliccét. A következő pillanatban a patkány átmegy kijelölt önkéntesbe, és mélységi búvár feladatott hajt végre valaminek a segítségével ami képes megélni ebben a szennyvízben. Ria szavain kissé elmosolyodok. Majd a mutató ujjammal meg kocogtatom a halántékomat. - Bár az agyamat használom, nem vagyok telepata, hogy elméket érzékeljek a sötétben és azon túl. Én csak az élő mozgás vagyok. De most hogy mondod, talán meg próbálhatok valamit. - Mondom és a szememet lehunyva elképzelem, hogy egy buborékot formálok hármunk köré ami automatikusan taszít mindent megállás nélkül és folyamatosan. Talán én magam lepődök meg a legjobban mikor ez a buborék valóban létre jön mint valami erőtér, és a lábunk előtt a szennyvizet máris választja két oldalra. - Nos, legalább úszni nem kell benne. Honó San kérlek mégis te állj előre. Ismerem a reflexeid, és tudom bármi is rejtőzhet a pisi habok alatt te tudod a leggyorsabban ledöfni. Val te pedig világíts a lámpával. - Adom neki vissza a zseblámpámat. Majd előre indulok. Ahogy megmozdulok mozdul velem az erőtér buboréka is, két oldalra taszítva szennyt, és a mocskot száraz utat biztosítva az átkeléshez. - Mint valami elfuserált Mózes... ketté választom a kaki tengert.

by **Gregory S. Severald** Hétf. Jún. 11, 2012 12:32 am

//Creed//

Recsegnek ropognak a csontok az erős markolás és a vaskos vaságy vastag vasalatához vasalt fejek nyomán. Halkan kopog a csempére csöpögő cseppnyi vér sokasága miközben csörgedezik kifelé áldozataid majdnem minden testnyílásából, különös tekintettel a fejre. Ahogy rájuk dobod a lepedőt a ruhadarab egy pillanatra kitakarja a szemben lévő kis asztalt. Ahogy leér az áldozatokra lassú tapsot hallasz, összesen 3-at. Majd felkacag egy ismerős hang. Se szagát se a szívének verését nem érzékeled, ösztöneid sem riasztanak, csupán szemed látja.
-Ez... ez egyszerűen gyönyörű volt. Nem csalódtam benned cicus. Könnyekig meghatottál.
Törli le szeme sarkából a könnyeit a hulla sápadt illető. Aztán egy pislogás és már a válladra támaszkodva kapja be a mutató ujját és húzza ki a szájából egy cuppanással, majd a középsőt és így tovább. Tíz helyett csak öt ujját nyalta meg és folytatja nyálas színpadias hangján
-Hm. Szömányifikó senyor Creedó! A halál íze egyszerűen megborzongat, és a körítés, egyszerűen fantasztikus!
ha jobban megnézed a hullák eltűntek ahogy a vér is, amit éppenséggel az ujjáról szopogat le.
-Aztán ne hogy nagyon hozzászokj, nem fogok mindig utánad takarítani cirmos. Elég nagyfiú vagy ahhoz, hogy kitakarítsd az almodat.
Int meg anyáskodóan rájátszott szigorral.
-De kérdem én mi a terved? Odakint van azt mondja... 3-400 katona... odalent pedig a kis mitugrásznál tán még több. Mi jár a fejedben cila?
Kérdezi közben ide oda sétál, már ha nem kapod el és próbálod meg letépni a fejét, kibelezni, vagy valami finomságot művelni vele. Olyankor azonban eltűnik mintha ott sem lett volna és valamelyik falnak dőlve támasztja azt és csak csóválja a fejét rosszallóan.

//Parázs, Valoria, Nick //

A buborék úgy működik a vízben mint egy üveglap, egész sok mindent ki lehet venni abból amit odébb sodor a vízzel és oldalt nekiütközik. Egy két végtag, talán emberi is akad köztük. Néhány kisebb nagyobb tetem. No meg egy nagy sötét valami csapódik az oldalának és tűnik el mögöttetek. Akadálytalanul halad a kicsinyke kis csapat aztán egyszer csak nagy lökést érez Nick. Valami nagy és erős csapódott neki és nem enged tovább menni. Nem kell sokáig kutakodni egyszerűen csak egy kósza, vaskos cső áll keresztbe ami beleütközött az erőtérbe és ellen tud neki állni neki. Ha lekicsinyíted és vállalod, a két lány közelségét akkor tovább tudtok menni. Vagy egyszerűen magatokra engeditek ismét a szennyest és a cső után húzod fel ismét a védőmezőt. A hosszú járat a végéhez közeledik, a tetemek rohamosan fogynak. Végül egy vaskosnak tűnő régi ajtóhoz értek. Akár csak egy hajó ajtó. A küszöb jó 20 centiméter magas, az ajtó szélei le vannak kerekítve és középen van egy nagy rozsdás tekerő. Ha csöndben vagytok hallhatjátok négy ember párbeszédét.
"-Nah megjött a váltás.
"'-Végre azt hittem egész este itt rohadunk majd.
-Volt fenn egy kis malőr, majd kérdezzetek utána.
"Jóvan, szevasztok.
Ezzel megközelítően ketten el is mennek, a maradék kettő pedig nekidől a papírvékony acélfalnak.
-Most komolyan azt akarják elhitetni velünk, hogy 2 mutáns akart betörni? Pont ide?
'-Jah persze, és az egyikük valami Kardforgató...
-Nem Kardfog?
'-Az lesz az... De kinyúvadt. Állítólag a laborban boncolják.
-És a másik?
'-Tudtommal már elégették, szerintem a kockák az elsőn már ki is törölték, hogy létezett. Valami iszákos kapitány volt szóval nem nagy cucc. Gondolom a hajó meg a már a Vaterán van! A kormánynak ebből van bevétele!
-Biztos!
Ezen olyan jóízűen kezdenek el röhögni, hogy már csak azon röhögnek, hogy a másik is röhög. Egy szót sem bírnak kinyögni a hangos hahotázás közepette.

by **Oázis** Hétf. Jún. 11, 2012 2:01 pm

Nem gondoltam volna, hogy a képességem ilyen irányú használata lehetséges. És most nem csak lehetségesnek tartottam, hanem újabb és újabb ötletek jutottak eszembe mikre is lehet még egy ilyen mezőt használni. A lehetőségeknek csak az ember saját képzelő ereje szab határt. Nah meg persze az, hogy mennyire kipihent. A jelen állapotban ezt a buborékot úgy érzem korlátlan ideig fenn tudom tartani. Persze ez csak érzés, hiszen alapvetően nekem is vannak emberi szükségleteim, mint például az alvás amik biztosan gátat szabnának az erőtér fenntarthatóságának.
Mindamellett pedig az kötötte le a figyelmemet, hogy elszörnyülködjek mi minden is van ebben a vízben. Talán még zombi aligátor is. Talán pont egy zombi aligátor úszott ott el az előbb. ~Brr. Túl élénk a fantáziád Nick!~Szidom meg magam, mikor is hirtelen megakadok. Először nem értem a dolgot, de hamar kiderül, hogy az erőteremet, és engem is egy vas cső fogott meg ami keresztben van. Ez nagyon nem jó hír. Még ezt az erő teres dolgot nem tudom úgy uralni, hogy akadály nélkül ki kerülhessük, vagy az erőteret egy pillanatra meg nyitva át engedjem azt és csak azt a vascsövet rajta. - Nos lányok azok után amit ebben a vízben láttam, nekem nincs kedvem megszüntetni ezt a buborékot. Szóval le fogom kicsinyíteni és megyünk tovább. Nektek viszont jóval közelebb kellene húzódnotok hozzám. Nagyon közel. - Mondom miközben a vascsövet nézegetem és azt számolgatom mekkora hely fog maradni a buborékban ha akkorára csökkentem, hogy átférjünk alatta. Végül minden képen az jön ki, hogy nagyon kevés. Nagyot sóhajtva közlöm a tervem. - Valoria te ugorj a hátamra és a derekam kulcsold át a lábaiddal és kapaszkodj belém. Honó te fordulj felém, és a lábaidat érintsd az én lábaimhoz. Amikor én lépek előre te lépsz hátra. Így hamar át fogunk jutni. - Mondom el a tervem, ami arra épül, hogy a Japán lány ügyességét egyensúlyát, és hajlékonyságát már nem egy körülmény közt megtapasztaltam. Így őt képesnek érzem arra, hogy teljes szinkronban mozogjon velem. Ha a lányok követik az utasításaimat akkor le zsugorítom az energia mezőt és gond nélkül át is érünk a vas akadályon ahol a buborékot újra kényelmes nagyságúra tudom növeszteni. Az egyetlen „kényelmetlenség” úgy mond a két nő közelsége, melyre a testem akaratlan is reagál. Elvégre bárki bármit mond mind a ketten iszonyatosan szexi nők. És mind a kettőt csókoltam már. Ilyen vagy olyan körülmények közt. Szóval egy bizonyos ruhadarabomat most kényelmetlenül szűknek éreztem, és az a ruhadarab bizony nem a bakancsom volt. Szerencsére ezek után az erőmezőm nem ütközik több akadályba és nincs újra szükség hasonló mutatványokra. Akadálytalanul folytatjuk utunkat egy fém ajtóhoz ameddig már nem ér fel a víz szintje, így végül leengedhetem a mezőt mellyel megóvtam magunkat a mocsoktól. Az ajtó túloldaláról azonban érdekes beszélgetés hallatszott át. Mutáns támadás. Kardozó. Meg minden. Viszont olyan hihetetlennek hangzott az amit mondtak. Nehéz számomra elhinni, hogy a nagy harcos mindenki kedvenc pszichopatája meghalt. Csendben a lányokhoz fordulok, és suttogva beszélni kezdek.
- Okéé a szitu a következő. Ennyien maradtunk, de a feladat még él. A jó hír a rosszban, hogy rólunk sejtelmük sincs, hogy jövünk. A meglepetés még mindig a mi oldalunkon áll. Mivel ez az ajtó ócska és rozsdás, tuti meghallják ha kinyitjuk, mert nyikorogni fog. Én viszont azt hiszem az erőmmel meg tudom oldani a dolgot gyorsan. Be fogom szakítani az egészet, de valószínűleg eléggé kiveszi belőlem az erőt ahhoz, hogy utána ne tudjak rögtön támadni. Kettőtökre vár a feladat, hogy gyorsan cselekedve behatoljatok, és ártalmatlanná tegyétek a meglepődött őröket. A hangok alapján fejenként fog egy egy jutni. De álljatok készen rá, hogy a hangokat hallva az előző váltás talán vissza fog fordulni. Kettőtökön múlik minden. Jah Honó San, ha kérhetlek te élve fogd el a sajátodat. Szeretném ki faggatni, mi is ez a história Kardfogról, és az esetleges jelszavakról, de ha nem sikerül akkor sincs baj. - Mondom, majd lehunyom a szemem és koncentrálni kezdek gyűjtőm a tenyereimbe a kinetikus energiákat egyre erősebben egyre többet raktározva. A tenyereimben megjelenő erőmező pedig egyre több energiát vesz ki belőlem, de addig nem hagyom abba, míg nem érzem, hogy a határaimhoz nem érek, és a koncentrálástól el nem kezd folyni az orrom vére, és nem reszketek már az egész testemben. Végül eleresztem a felgyülemlett erőt egyenesen a fémajtóba, ami úgy szakad ki a helyéről és görbül össze messzire szállva, mintha nem is acélból lenne, hanem alufóliából. A hirtelen kimerültségtől térdre rogyok, és a külvilág is elhomályosodik egy kissé, mintha csak szűrőn keresztül látnék. De legalább az eszméletem nem vesztem el, annak ellenére, hogy az orrom komolyan vérzik.

by **Victor Creed** Hétf. Jún. 11, 2012 5:43 pm

A hangra sebesen kapom fel a fejemet és mikor meglátom az idegent, felhúzom az orromat. Fenyegetően felmorranok. Már megint… Először a sziget, most meg ez... Kezd elegem lenni a kölyökből. A hullákat otthagyva hanyagul rápillantok a fickóra, azoknak a nyugodtságával, akik tisztában vannak a hatalmukkal és azzal, hogy az ilyen kis pondrók nem nagyon tudnak ártani neki. Vagyis csak rápillantok Kardfog módra. Majd ellépve mellette megvizsgálom a hófehér szekrényeken, asztalokon és pultokon lévő tárgyakat. A fertőtlenítő orrfacsaró bűze miatt elfintorodom, mikor elkezdek kutakodni valami használható fegyver után. Párat arrébb söprök, néhányat elsüllyesztek a zsebemben, majd megfagyok, mikor érzem a nekem tehénkető fiút. Idegesen ellököm, de mikor karmaim ismét átsiklanak a testén, lemondóan felhorkantok. Ugyan, van nekem fontosabb dolgom is, mint hogy kitekerjem a torkát... Vagy, várjunk csak... Tényleg van? A különböző megjegyzéseire vagy az orrcimpám, az orrnyergem, a szám sarka vagy a szemem alatti izmok rándulnak meg. „Cicus…” „Alom…” „Cila…” Ezért, ha nem is most, de meg fogom ölni… Érthetetlenül szitkozódva fordulok meg, de mikor a hullák és a vér finom illata helyett az üres szoba fogad vizsgálódva a kölyökre kapom tekintetemet. Idegesítő egy kis mitugrász, de legalább a gyilkolást értékeli és eddig nem próbált kinyírni… Ch, nem mintha lenne esélye, de a mostani helyzetben…

- Rendben van kölyök… rendben van… Mivel nincs időm az olyanokkal foglalkozni, mint te, ajánlom, hogy gyorsan csiripeld el mégis mi a sz*rt akarsz - horkantok fel lekezelően, lehajolok az egyik fiókhoz és beletúrok. – Ha segítesz, akkor tedd azt, ha nem, akkor tűnj az utamból. Esetleg hozzájuk tartozol? Szórakoztatod a vendégeket? Az agyukra még, amíg öngyilkosok nem lesznek?... – felállok és a kezemben tartott csontfűrészt vizsgálgatva ördögi vigyor fut át az arcomon. – Ó, hogy mi jár a fejemben?... Azon kívül, hogy, hogy takaríthatnálak el az útból? – kérdezek vissza és egy hirtelen mozdulattal egy szikét indítok útjára a kölyök feje felé. Ha elég gyors, hogy átmenjen rajta ez is és a mögötte lévő falba fúródjon, bosszúsan felmorranok. – Nos, lássuk csak… Megkeresem a gyereket és kijuttatom – közlöm a tervemet. Régebben sem kellett egy ilyen feladathoz segítség, most sem fogom szétsírni a párnámat a többiek elvesztése miatt. Hirtelen fordítom a fejemet a folyosó irányába és mikor meghallom négy ember lépteit, eltakarítom az egyik boncasztal mögé a fegyvereket és én is lelapulok. Ha közben ez a kis kutya még tovább beszél, idegesen felmorgok, majd miután elmentek felállok az asztalra és végigtapogatom a mennyezetet. Ahogy megtalálom a rést, meglököm a borítást és arrébb tolom a szellőző nyílásba… aztán elkáromkodom magamat. Hogy rohadna le annak a keze, aki ilyen kicsire tervezte ezeket! Meghallom az újabb lépteket, mire hangtalanul leugrom és a tiszta lepelbe törlöm a könyékig véres kezemet.

- Ideje tovább játszani – az én módszereimmel. Vagy talán van valami jobb ötletet kutya? – vakkantok a kölyök felé és ha nincs, az ajtóhoz megyek, hogy a megfelelő alkalmat kivárva rájuk rontsak.

by **Valoria Slaydon** Kedd Jún. 12, 2012 6:21 pm

Nick Mózest megszégyenítő, trutyi-szétválasztós mutatványáért le a kalappal, komolyan. Ez eddig a nap legjobb része... Ám sajnos mint minden jó, ez sem tart túl sokáig. Ahogy elakadunk, csak csodálkozva nézek hátra a séfünkre, hogy most meg mivan? Aztán már mondja is.
-Nick, ezt se sem gondoltad komolyan. -jegyzem meg komoran, ahogy meghallottam, hogy mégis mi a terv.
Hogy én, lógjak a hátán mint valami lesántult ovis potyautas? Úgy tűnt, hogy mégiscsak komolyan gondolta, én pedig csak megadóan sóhajtottam egyet, majd már toltam is arrébb, hogy mögé kerüljek. Már nem is járattam a számat, eddig se csípte senki, hogy megszólalok... meg amúgy is, ezek után mondja bárki, hogy nem vagyok együttmőködő!
Nick háta mögé érve elrugaszkodtam, aztán már pattantam is a hátára, hogy aztán hasonló lendülettel karoljam át a nyakát, illetve lendítsem előre a lábaimat a "derekam kulcsold át a lábaiddal" című részhez. Persze mindezt bakancsban, kihasználva hozzá az ugrásból adódó lendületet, egy laza lendülettel telibe kapva "Kicsi Nicket". És természetesen véletlenül...
-Bocsi! Azért el ne ess... -kérek bocsánatot vele, ahogy még kicsit mocorgok a hátán, hogy kényelmesen "utazzak".
Elővettem az egyik stukkert. Mivel egy kicsit lecsúsztam, így a lábammal is "rásegítek" egy kicsit, hogy újra biztosan kapaszkodhassak, úgy, hogy ha kell, lőni is tudjak.
Az út további részét akadályok nélkül vesszük, egészen addig, amíg el nem érünk az alagút végére. Ott aztán szép lassan lekászálódok a hordárom hátáról, majd alaposabban megvizsgálom az ajtót. Amíg az őrök beszédét hallgatom, már azon pörög az agyam, hogy vajon hogyan záródik, mit lehetne kezdenile, az én erőm ehhez elegendő lenne-e, mire újra Nick szólal meg.
A tervétől nem vagyok elragadtatva, de így hirtelen nekem sincs jobb, meg abban is igaza van, hogy attól, hogy a "falkavezér" elpatkolt, a feladatot még meg kell csinálni valakinek.
-Na szép, előbb az a Victor, most meg te... Hullanak a legyek! Ha így folytatjuk, nem ártott volna hozni még némi erősítést...
Parázsra néztem, hogy kettőnk közül vajon ki fogja bedobni előbb a törölközőt? De hangosan inkább nem mondtam ki, gondolom mindenki sejti, miért...
-Bízd csak ránk őket! -biccentek Nicknek, majd Parázsra nézek, éljen a csapatmunka!
Majd hátrébb lépek, láthatatlanná válva, kezemben a fegyveremmel, s elhallgatok, hogy egy szem megmaradt férfiúnk nyugodtan dolgozhasson. Először csak Nick kezd remegni... Aztán az ajtó is, mire bent is levágják, hogy valami nem stimmel, ám mielőtt még bármi érdemit tehetnének, már repül is az acélgolyó Nick jóvoltából feléjük, kapásból kiütve az egyiket, akit már el is borított a bezúduló trutymó... Mivel már nem volt se ajtó, se légbuborék, ami akadályt jelenthetett volna a számára. Az ájult katona, akit ellepett az ár, alig pár másodpercen belül ki is lehelte az életét, hacsak nem növesztett idő közben kopoltyúkat, de azt kétlem... A másikat csak egy kissé borította meg az ár, ám előkapva a fegyverét már adta is le a lövéseket felénk. Nekem se kellett sok, viszonoztam neki, ha sikerül, akkor olyan helyen, hogy a közeljövőben ne legyen képes fegyvert kézbevenni a sérüléstől... (ergo fej, nyak, szív).
-Azt hiszem jobb, ha sietünk! Ezt tuti meghallották bentebb is... -hallatszott a hangom, miközben még mindig láthatatlan voltam, majd a még mindig befelé áramló, de már sekélyebb vízben előre indultam.

by **Parázsléptű** Kedd Jún. 12, 2012 6:36 pm

Akármennyire is kiképeztek, hogy bármit kibírja, még majdnem a lehetetlent is, azért az ebben a trutyiban való mászkálás még az én gyomromat is kezdte megfeküdni, főleg, hogy nem láttam milyen dolgok úszkálnak alattunk, így aztán hálásan vettem tudomásul Nick segítségét, amikor a képességét használva egy levegővel teli buborékba zárt minket, ami eltaszította a folyadékot előlünk és mellőlünk, na meg mindazt ami abban úszkált.
Volt ott minden mi szem szájnak ingere, na meg annak a valaminek, ami ezeken éldegélt és elég nagynak tűnt.
Amikor viszont megakadtunk, vagyis a légbuborék akadt meg és oníí-san elmondta az elképzelését, kicsit kérdőn néztem rá, főleg a másik lány reakcióját is elképzelve, de hát voltam én már ennél intimebb közelségben is Nick-kel, meg amúgy sem habozok semmit megtenni az ügy érdekében, ha szükséges, így aztán csak egy másodpercig tart a habozásom talán. Mikor Val is, a legnagyobb csodálkozásomra, jóformán szó nélkül megteszi, amit a férfi kér, már nincs mire várnom. Ez a furcsa lépkedés amúgy is csak addig tart, amíg át nem érünk az akadályon, onnan már ismét könnyebben haladunk, de azért meglepődöm a férfi érezhető testi reakcióján, még ha az önkéntelen is, azonban nem teszem szóvá, mert most ennek nincs itt az ideje.
Mikor meglátjuk az ajtót, Nick már kénytelen megszüntetheti körülöttünk a védelmet, ha közelebb akarunk jutni. Érdekes egy ajtó, ilyet még sosem láttam, de van egy sejtésem, hogy az a nagy kerék a közepén valami nyitó szerkezet lehet, viszont a túloldalon emberek, nagy valószínűséggel katonák vannak, akiknek beszélgetését kitűnően lehet hallani, így a falak nem lehetnek valami vastagok itt.
Négy férfi hangját lehet elkülöníteni, ami pár perc elteltével kettőre redukálódik, mert a többiek távoznak. Amit viszont azután hallok, az egy cseppet sem tölt el jókedvvel, sőt szemeim haragosan szűkülnek össze, ahogy és amilyen stílusban emlegetik a társunkat. Nehezen tudom elhinni, hogy sikerült ezeknek a pondróknak megölni Kardfogat! Vajon mivel tudták ezt megtenni? Azért nem árt majd vigyázni, ha olyan fegyvereik vannak, amik erre képesek! Aztán, ha a kapitányt is megölték, vajon hogyan fogunk távozni a szigetről, ha sikerül az akciónk?
A közben kitört röhögéstől megrándult egy izom az arcomon, de más jelét nem adtam egyelőre haragomnak, csak némán hallgattam Nick tervét, akinek szervezőképességében eddig is megbíztam.
Csak egy bólintással vettem tudomásul a rám osztott feladatot és egyáltalán nem gondoltam, hogy probléma lenne azt a két, akár négy embert megölni, akik ilyen fegyelmezetlenek ott a túloldalon. Akár egyedül is megtettem volna már csak Kardfogért is. Inkább az lesz nehéz, hogy ne öljem meg a rám jutó áldozatot.
Arrébb húzódom, ahogy Nick koncentrálni kezd és készenlétbe helyezem a tőreimet. Nem akarom most a képességemet használni, mert az ilyen kis területen pusztító lenne.
- Értem, fogoly kell. – nyugtázom röviden, majd Val-hoz fordulok a magabiztos szavai alapján. – Oké? Ezek szerint nem okoz gondot az ölés. – mondom érzelemmentes hangon és semmilyen gúnyosság nélkül, pusztán csak azért mert tudnom kell, hogy elvégzi-e a feladatát, vagy be kell majd segítenem.
Mikor az ajtó hatalmas csattanással berobban, már ugrom is be a beömlő folyadékkal együtt, hogy egy pillantást vetve a helyiségre nekiugorjak az első embernek, aki veszélyes lehet ránk nézve, de úgy látszik csak egy maradt talpon a robbanás után, azt is eltalálja pár golyó, amely a láthatatlan kezekből érkezett, majdnem egyszerre az én tőrömmel.
Val felvetése persze ésszerű, hiszen ha nem süketek és a többi folyosó is ennyire visszhangzik, az biztos, hogy meghallották.
- Igen, igyekezzünk! – indultam a másik ajtó felé.

by **Gregory S. Severald** Kedd Jún. 12, 2012 7:49 pm

/Valoria, Parázs, Nick/

A katonák nevetése hirtelen abbamaradt és néma csend szűrődik át az acél ajtón.
-Te is hallottad?
'-Igen, beszóljunk?
-Be ké...
Ez a mondat sosem fog befejeződni. A két katona utolsó beszélgetését egy száguldó vasajtó szakította félbe. Mindörökre. Az ipse beszélőkéje, agya, és úgy nagyjából mindene zuhanó esőcseppként terült el a vaskos ajtótól. A groteszk tánc ami egy hulla és a vaslemez között zajlott a szembe falon, ami a vékony folyosó végén egy nagyobb terem vaskos betonfala volt, ért véget hatalmas zajjal. A másik félkézzel a rádiójához kap, és ahogy emeli fel a fegyvert benyomja a gombot.
-Közp....
Szakad félbe mondandója és holtan terül el.
-Itt a központ, miért nyitották ki a zajtót?... válaszoljon katona! Ismétlem, válaszoljon!
Ha nem érkezik válasz kereken 5 másodpercen belül beindulnak a riasztók. A folyosó egész mennyezete süllyedni kezd és vörös fénybe burkolózik. Eközben egy kisebb 12 fős osztag cipőkopogása hevesen veri a vaslépcsőket.

/Creed/

A szekrényben turkálva két doboz közül előkerül a haverod arca. Kikerekedett szemei és a széles vigyora egyértelműen őrültség jeleit mutatja. Talán még ijesztő is lehet ahogy előbukkanva felkiált.
-HALÁLT! Mi mást szeretnék te idióta?
Előmászik a szekrényből, mint a szakadt lány a TV ből. Közben örülten kacag széttárt karokkal.
-Halált, vért, pusztulást. Ez a szentháromság amely fejlődésre készteti az embert, hogy egyre nagyobb pusztítást vihessen véghez!
Lépdel előre és széttárt karokkal prédikál hatalmas átéléssel. Szemei maga a gyönyör tükre ahogy felidézi magában sok sok ember halálát, kínját és azt a tömérdek mennyiségű vért amit volt alkalma látni. Aztán kacaja nevetésbe tör majd földöntúli hahotázásba kezd teljesen kikelve magából. Háttal neked az ég felé fordulva amikor az a szike átsuhan az agyán. Síri csönd lesz úrrá a teremeben csak a saját tested a zajait hallod. A szike meg sem áll a falig. Zajos barátod pedig holtan rogy össze és mélyfekete haja képébe hullva takarja arcára fagyott vigyorát amely egyenesen a bejárati ajtóra szegeződik.
Az ajtó kivágódik 4 fegyveres alak lép be az ajtón.
-No fene, már el is takarítottak?
'-Remélem elégették a tetvet...
Azzal be is csukják az ajtót aminek takarásából előkerül kedvenc barátod a falnak dőlve, keresztbe vetett lábakkal, körmét bámulva, piszkálva.
-Ejnye bejnye... hát illik ilyet csinálni? No sebaj. Figyelj cicus, én békén hagylak, csupán annyit kérek, hogy érezd magad... jól, kelj ki magadból... ha egy árva lélek marad ebbe na komplexumban... akkor szomorú leszek...
Ekkor a hátad mögött bukkan fel.
-És azt te sem akarod... na puszi.
Ad egy puszit az arcodra majd nyoma sem marad a helységben. Az egész úgy néz ki mint mielőtt idehoztak volna, leszámítva a fegyvereidet.
A kilépsz a papír ajtón egy hosszú folyosón találod magad 2 oldalt plexifallal elkerítve. Minden nagyobb plexilemez mögött egy egy szoba található. 2-2 orvos és egy fekvő hulla. Javarészt nem is emberek. Sőt... csak mutánsok... A folyosó végén lévő vaskos acélajtó üvegén túl 4 alakot láthatsz motoszkálni, teljes fegyverzetben.

by **Oázis** Kedd Jún. 12, 2012 9:37 pm

Szerencsére nem kell sok, hogy magamhoz térjek az extrém megerőltetéstől. De azt kell mondjam az ajtóval igen csak látványos munkát végeztem. Fel emelkedem, és belépek a folyosóra. Úgy látom két igazi amazon harcol ma az oldalamon. Azt hiszem ennél jobbat nem is kívánhatok magamnak. Jelen pillanatban amúgy is elég legyőzhetetlennek érzem magam attól ahogy az ajtót beszakítottam. Ahogy a fejbe lőtt hulla mellé lépek elismerően vetek egy pillantást Valoriára. Nem gondoltam volna róla, hogy van benne ilyen spiritusz. Sokkal inkább az örökké az árnyak közt lopakodónak képzeltem aki ha lehet nem öl meg senkit. De szerencsére tévedtem, és nem fél bemocskolni a kezét. Ekkor meg hallom a rádiót szövegelni, és a kérdésekre nem állom meg, hogy le ne hajoljak a készülékért. A gombot lenyomva kissé elmélyített elváltoztatott beleszólok a szerkentyűbe válaszolva a hívásra. - Én vagyok az erőszak eszköze. Én vagyok a legyőzhetetlenség hordozója. Semmit sem hagyok megtorlatlanul, nem félem a harcot. Emlékez erre örökké! Az elhatározásom végleges. Add most fel vagy számíts a végtelen tömegekre kiket elfogok tiporni! - Mondom váltakozó stílusban, majd a rádiót a zsebemre akasztom, és gyorsan leguggolok a hulla mellé elkezdem lerángatni róla a golyóálló mellényét. Majd hirtelen fel pillantok a többiekre. - Mi van? Így talán azt hiszik, hogy csak egy őrült támadta meg őket. - Magyarázom vigyorogva, majd gyorsan belebújok a lövedékálló mellénybe és felkapom az őr fegyverét. Ha már van lőfegyver akkor használjuk is. Gyorsan ellenőrzöm a géppisztolyt, majd a zsebembe süllyesztem a tartalék tárakat is. Sajnálatomra gránát nincs nála, de nem karácsony van, hanem halottak napja. Az intésemre újra hozzánk repül a fém ajtó ami nemrég kiszakadt a falból és magunk előtt lebegtetve egyfajta pajzsként használom. Tudom nem fogja meg a lövedékeket. De talán elég lesz arra, hogy a lövések ne halálosak legyenek, hanem csak fájdalmasak. Végül nem bírom ki és vigyorogva emelem a rádiót újra a számhoz. - Fussatok, fussatok, mert már mind halottak vagytok... én jövök ma értetek. - Suttogom bele a rádióba remélve minél több katona hallja ezen az átokverte szigeten. És a fegyvert célra emelve várom, hogy azok a sietős léptek a mészárszék elé lépjenek. Amint meglátom az első ellenfelet, a számra mosoly kúszik és az ujjam ráfeszül a géppisztoly elsütő billentyűjére. A fegyver pedig rögtön elkezdi osztani a halált. Miközben elkezdek előre felé menni, hogy a lefelé ereszkedő mennyezet ne gyűrjön maga alá. Nem akarok véres pacaként meghalni. Majd eszembe jut a mondás amit még a katonai kiképzésem során hallottam. - Ha a halál árnyékának völgyében járok is nem félek a gonosztól, mert tudom, hogy az egész völgyben én vagyok a legveszélyesebb rohadék. - Szavalom hangosan a bibliai sorokat, melyeket valahol valaki jó alaposan át alakított.

by **Parázsléptű** Csüt. Jún. 14, 2012 9:24 am

A terület tiszta és úgy néz ki akadálytalanul haladhatunk tovább, ám ekkor valami recsegő hang szólal meg az egyik katona kezénél lévő apró tárgyból.
Kérdőn nézek Nick-re, aki már hajol is le és a szájához emelve válaszol a hangnak, de amit mond, annak számomra semmi értelme, így csak felvont szemöldökkel nézek hol a készülékbe beszélő társamra, hol Val-ra, de akkor NIck befejezi és választ is kapok a néma kérdésemre.
Miután a férfi felszerelkezett, még az ajtót is elénk emelte, hogy megvédjen minket az esetleges támadásoktól, így indultunk el a folyosón óvatosan, hiszen már hallatszottak a felén dobogó lábak zajai, ami szerint nem csak egy-két katonával lesz dolgunk és nekünk nincsenek olyan fegyvereink mint nekik.
Ekkor szólal meg az éles hang és villogni kezd egy vörös fény, ezzel együtt megmozdul a mennyezet és szép lassan ereszkedni kezd.
Nick ezek után még megereszt abba a távbeszélőbe egy fenyegetést, de aztán már sietősre fogjuk a lépteinket, mert az a veszély fenyeget minket, hogy szétlapítanak minket a falak.
Talán még időben kiérünk a szűk folyosóról, ha az előttünk megjelenő tucatnyi katonát sikerül eltakarítani az útból.
A furcsa szavakat skandáló Nick-et most igyekszem figyelmen kívül hagyni és csak a gyilkolásra koncentrálni. A fedezék mögül kihajolva engedem útjára mindkét kezemből a tűzgolyókat, amik felégetnek mindent, ami csak az útjukba kerül. Ezt követi villámgyorsan a két tőröm is.

by **Victor Creed** Csüt. Jún. 14, 2012 7:50 pm

Ide-oda kapkodom a fejem, néha pedig csak a szememet kell mozgatnom, hogy követni tudjam az idegesítő kis felbukkanásait. Bosszantó… ez tény. De amit mondd, igazán érdekes. Bár arcomon a megvetés és a közömbösség látszik, mégis, mikor a halálról és a pusztításról kezd beszélni, a szám sarka megrándul és a tekintetem számítóvá válik. Lám, lám, lám… Csak nem figyelmem kellene? Nem szólok, kezdem megszokni azt a tenyérbe mászó képét és a pofátlan vigyorát az arcán. Legyen mutáns, szellem… kezdi feldobni a napomat. És ezt az elfuserált kis csapatmunkát a „testvéreimmel”. Az utolsó mondatainál végre vetek felé egy lapos pillantást és felhümmögök… Érezzem magam jól? Ó, ugyan… Nem kell kétszer mo…

- Mit csinálsz te roh…?! – kiáltok fel és a meglepődöttséget olyan gyorsan váltja fel a düh, ahogy az adrenalin elönt… De persze nem elég gyorsan és a kis mitugrász eltűnik, mielőtt karmaim közé kapva szétszaggathatnám. Pár másodpercig, rángó arcizmokkal várom a felbukkanását, aztán undorodva megtörlöm az alkarommal az arcom. Jól van kölyök, lassú halálod lesz, azt megígérem…

- Szóval szomorú leszel, mi? – dörmögöm magam elé, ahogy kilesek a folyosóra és hosszú, energikus léptekkel elindulok a szemközti szobába. Jól tudom, hogy nincs itt senki, de a düh miatt, ami bennem tombol az sem érdekelne, ha meglátnának. – Csakhogy kölyök ezt nem miattad csinálom… Ahhoz túl önző vagyok.

Nem érdekel kiket boncolnak. Nem érdekel, hogy mutáns-e a falfehéren fekvő kis beteg vagy ember. Halottak. És ugyebár a halottakban nem rejlik semmi izgalom. Nem-nem, a hullák engem nem érdekelnek, hiszen hogy lehet velük szórakozni?... Talán nem ezzel kellene elütnöm az időmet, első a kölyök kiszabadítása, de… de ahogy az első dokikkal végzek, nem bírok leállni. Mondjuk úgy, hogy… az a kis bosszantó mutáns annyira a szívemhez nőtt, hogy egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne teljesítsem a kérését… Vagy maradjunk annál, hogy simán alapos vagyok? Enyje, hiszen senkinek sem szabad kijutnia, szemtanúkról pedig szó sem lehet. Heh… Érzem az állatot belül és ez az érzés valami felemelő. Nem nagyom abba. Ó! Csak most kezdtem!

„Maga meg mit akar itt?” „Ne, kérem!” „Álljon meg ott, ahol van!” „Hogy került ide?” „Ha nincs engedélye, azonnal távozzon!” „Hívom az őröket!” „Még egy lépést és lőni fogok!” „Takarodjon!” „Állj, kérem…” „Na, de kérem!” „NE!” Persze a legtöbb préda a mondat végéig sem jut el, mert túlságosan… hogy is mondjam – türelmetlen vagyok! A nyíló ajtóra felkapják a fejüket. Végignéznek rajtam. Némelyik felismer, némelyik nem: tökéletesen meg lehet állapítani a kalapáló szívből és az izzadtság szagából. És akik megrettennek, azokhoz szélesen mosolyogva indulok el. Élvezem a félelmüket! Azt, ahogy hátrálnak, fenyegetőznek, fegyver után kutatnak, esedeznek. Ahogy próbálják menteni a jelentéktelen kis életüket. De a sikoltozást most nem hagyom, gyors munkát végzek, mert az őrökhöz még nincs kedvem, se ahhoz, hogy riadót fújjanak. Milyen kár, hiszen az-az igazi buli, mikor azok az édes kis magas hangok vibrálnak a falakról! De most be kell érnem a melegen folyó vérrel, a hörgésekkel, a dülledt szemekkel, a meg-megrángó végtagokkal, ami eléggé... lelombozó. Ahhoz képest, hogy játszom, gyorsan haladok. Gyorsan és alaposan. Az egyetlen dolog, ami a tiszta, fertőtlenített folyosón jelzi az utamat, az egyik boncteremből a másikba vezető vércseppek. Könyörtelen vagyok? Igen. Élvezem? Igen. Meg fogom bánni?...

Karomat felemelem és ahogy kieresztett karmaim átkúsznak a sokadik torkon, már hallom az értetlenkedő kérdéseket és a lépteket. A lábaim előtt vergődő orvost figyelem mohó tekintettel miközben várom az őrök megjelenését. Türelmes vagyok. Ch… nem megyek sehová. Örömmámorban és vérben úszva nézem a nadrágszáramba kapaszkodó ujjakat, a kétségbeesett tekintetet, mikor végre megjelennek. Az ajtó keményen csapódik ki és a fejem megrezzen, ahogy hallgatom a hátam mögött befutó négy őr kiabálását. Lassan emelem fel kezeimet, de karmaimat nem húzom vissza. A vér megváltoztatja irányát és karmaim vége helyett a könyökömről kezdenek lecsepegni a földre, egybeolvadva az orvosokat körülvevő, rohamos sebességgel terjedő tócsákkal… Halottak. Két percet sem vesztegetek rájuk. A fegyverek felugatnak, ahogy mozdulok, mikor a közelembe jönnek. Én pedig felmorgok és a vadászattól megrészegülve töröm a csontokat és szakítom le a csontokról az inakat és az izmot. Sikítás. Lövedékek, amik még mérgesebbé tesznek. Üvöltözések, lendületes esések…Végül eljön a csend. Hmm… A jól megérdemelt csend. Megdolgoztam érte, nem igaz? Egy ideig mosollyal az arcomon, becsukott szemmel hallgatok, majd tekintetemet lassan az utolsó élő őrre vezetem. Szám sarka felfelé kúszik. Öblös hangon felkuncogok a szemében lévő rettegést látva és azon, ahogy nyöszörög, mikor elindulok felé. Lassan lépkedek, a fegyver után kutakodó, remegő kezével mit sem törődök. A közeli pisztolyt arrébb rúgom és előtte leguggolva, végignézek rajta. A falnak támaszkodva ül, lábai kinyújtva, jobb tenyerét védelmezően a bal karjára rakja, mintha a törött csont attól kevésbé fájna. Ch, ostoba kis féreg…

- Hol van a kölyök? – kérdezem nyájasan, de mikor dühödt arccal felém köp, rosszallóan felciccegek. Nem sietek, minden mondatomban, cselekedetemben ott lapul az a lassúság, ami még inkább felőrli idegileg a zsákmányt.

- Rendben, legyen…! – hümmögök fel és elgondolkozva húzom elő a csontfűrészt. – Tudja, nem vagyok én gonosz. Sőt! Igazán kegyes is tudok lenni… persze, ha megkapom azt, amit akarok… Szóval? Hol van a kölyök, melyik cellában őrzik?

- Nem tudok semmiféle „kölyökről”!

- Ugyan, erőltesse meg magát! – ösztönzöm kedvesen, ám a szorosan összezárt szája nem sok jót ígér. Felsóhajtok, majd a fűrészt a térdkalácsa alá illesztem. Megpróbálja elkapni a lábát, mire a combját markoló ujjaimon megnövesztem a karmokat és azok mélyen a húsába vájnak. Keservesen felüvölt. – Enyje, mondtam én, hogy szabad mocorogni? - kérdezem és ismét a helyére illesztem a fegyvert.

- Mi-mit akar?

- Tudja – kezdek bele lelkesen, miután élvezettel csettintek a nyelvemmel – mindig is kíváncsi voltam, milyen gyorsan lehet átvágni vele a csontot. Van olyan, akinek tíz másodpercébe sem kerül. Szeretném megdönteni a rekordot – villantom ki fogaimat és nyomást gyakorolok a fűrészt tartó kezemre.

- Várjon, kérem, várjon! – nyeli le a nyálát és a kezem után kap.

- Ugyan, ne aggódjon! Annyi orvos van itt, ha valamit rosszul csinálok, biztosan… ó… - nézek körbe és a halott fehérruhásokra téved a tekintetem. – Nos… tévedtem – sóhajtok fel szívből jövő csalódottsággal, majd gyilkosan fúrom a pillantásomat a szemébe. – De láttam, hogy csinálják – mondom, mintha ez annyira megnyugtathatná és a fűrész átvágja a nadrág anyagát, végigszánt a bőrön és kiserken a vér. A férfi felüvölt, de az előbbi ütésemtől, ami a falhoz vágta, nem tud felülni és megakadályozni, hogy leamputáljam a lábát.

- Állj! Könyörgöm, álljon meg!

- Tessék? Sajnos nem hallom – válaszolom összeráncolt homlokkal, miközben a csonton éles, karistoló hanggal megindul a fűrész. A férfi felsikolt, a nyála kifolyik a szájából, ahogy jobbra-balra vergődik. Ha valami értelmes választ kinyög, hogy pontosan hogy jutok el a kölyökhöz, akkor elégedetten mosolyogva rántom ki a lábából a fűrészt és paskolom meg az arcán.

- Látja, látja… nem is volt olyan nehéz – felelem és kitöröm a nyakát, hogy felvéve a mágneses kártyáját, a rádiót és egy fegyvert, elinduljak a megfelelő irányba. Ahogy kilépek a bonctermek közül, megszólal a riasztó és felhangzik Nick hangja… Idióta, gondolom, de nem bírom megállni, hogy el ne mosolyodjak.

- Gyönyörű beszéd volt – szólalok meg unott hangon. – Komolyan mondom… Majdnem megkönnyeztem kölyök. De ha abbahagytad a baromkodást, vonszold el a seggedet a -45. szintre – dörmögöm bele a rádióba, majd rövidesen megszabadulok tőle.

by **Gregory S. Severald** Pént. Jún. 29, 2012 2:35 pm

Nick rádióban megejtett beszédét sokan hallották de válasz nem érkezett csak Creed dörmögő hangja. A többiek talán elállították a frekvenciát a többi készüléken. A folyosó végi helységben elhal a fémes kopogás és csak a betonnak csapódó csizmák zaja szűrődik felétek. A helység oldalán mélyedések vannak a katonák ezek fedezékeibe bújnak be. Az egyiket aki próbál átsietni a folyosó előtt Nick telibe kapja és holtan, vérbe fagyva hull a földre. Fedezékben kuporogva várnak benneteket. Meglátják az ajtót és rögtön tüzet is nyitnak. A vékony rozsdás lemez még annyi védelmet sem nyújt, mint gondoltad. A vaskos falon pattannak le a golyók amik így is nagyot ütnek. Csupán csak idegesítő. Valoria hirtelen eltűnik szemetek elől. Miután a lemezt használhatatlanná lőtték abbamarad a tüzelés, finom kattogások is hallatszódnak. Vélhetőleg tárcsere. De csak a jobb oldalról hallani, a baloldal valószínűleg még vár. Ezt követően halk fuldoklások és szakadó bőr majd egy két puffanás és a jobb oldalon tanyázó őrök holtan esnek össze.
A maradék hat őr amint feleszmélt, hogy miről is lehet szó sortüzet nyitottak a szembe falra. Láthatjátok elhaladni a lövedékeket. Eközben a plafon már vészesen közel van. Egyenesen már ne lehet állni a folyosón. Annak az esélye, hogy Valoria túlélje a sortüzet a nullához konvergál. Sikítás, pufogás, majd végül egy puffanás jelzi a lány végét.

Valoria(majd ha olvasod)
Amint a hatodik olyan lövés talál be ami végzetes a tested lehullik rólad és szintén egy kezet látsz megjelenni ami megtart a ruhádnál fogva. A kézből lassan egy egész alak rajzolódik ki pofátlanul vigyorogva. Ugyan az a fazon aki Creeddel játszadozott korábban.
-Sajnos elfogyott a zsetonod, de a barátaid ha ügyesek kiválthatnak néhány hullával. Addig innen nézzük végig a műsort.
Vigyorogva átkarol és nézi amint a maradék hat emberen rajta ütnek társaid. Négyüket a tűz emészti fel a másik kettőt pedig a Nick szeretet szolgálat által nyújtott bőséges ólomadomány segíti át a túlvilágra.

Mire az utolsó katona is holtan rogy össze a folyosó bezárul. Az egyik mélyedés a lépcsőházba vezet ahol egy vaslépcső tekereg fölfelé illetve lefelé. Viszont mielőtt belépnétek rajta az ajtóban megjelenik a hulla sápadt fazon hóna alatt Valoriaval.
-Véér...-Szippant hatalmasat a levegőből és elégedetten kifújja mint egy szipus aki 3 nap után ismét anyaghoz jutott- áááh... Imádom. Ezt várom tőletek is. ha ügyesek lesztek és tartotok egy szép előadást a cicussal karöltve, és kiirtjátok a szigetet akkor visszakaphatjátok a lányt. Aztán szép előadás legyen gyerekek.
Kacsint és dob egy puszit majd semmivé válik.

Creed:

Köpenyes emberkék szaladgálnak fel s alá pánikszerűen ám amikor valamelyikük észrevesz az lefagy és ijedten néz rád, lábai földbe gyökerezve. Ezt sokuk eljátssza, úgy tűnik nem igazán vannak hozzászokva hogy valaki csutak vér és nincs rajta köpeny. A szikék pedig be vannak építve az ujjaiba. Finom ínycsiklandó falatnak tűnik mind egy szálig és olyan édesen visítanak egyébként haláltusájukkor, hogy az valami felemelő. Egyik másik hattyú halálakor elégedett ijesztő kacagást hallhatsz hátad mögül jóbarátodtól akit egyébkén nincs ott de hallani hallod.
A részlegből egy vaskos betonfolyosó vezet el aminek a végén szintén egy vaskos acélajtó várja hogy betépd. De Valakik megelőznek. 6 Ember ront be tetőtől talpig fekete rohamosztagos göncben és már szegezik is rád a gépfegyvereket amit nem restek elsütni.
-Célpont tiszta, Tűz!
Egyszerre azonban csak 3 an lőnek, és amikor újra töltenek a másik 3 kezd lőni.

by Ajánlott tartalom

Hart Island

Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island

Re: Hart Island