Sean Darrow szobája

Mind az összes diák otthona, ez is rendelkezik a szokásos felszerelésekkel: a franciaággyal, az íróasztallal, a hatalmas két ajtós szekrénnyel, és persze a külön bejáratú fürdőszobával. A szobában uralkodó katonás rend egy nagyon pedáns lakóra utal, a holmikra telepedett sűrű por pedig egy olyanra, aki nem szokott itt aludni. Az íróasztalra azért sikerült beszerezni végre egy számítógépet(egy Alienware Aurora, ha esetleg valakit érdekel), és hozzá egy egész pofás monitort is. Ezeken bezzeg nincs por.
A falakra felkerült 3 polc is, melyekre azokat a könyveket helyezte, amiket sikerült megmentenie előző lakhelyéről. A galaxis útikalaúz stopposoknak, a World War Z, a Gyűrűkúra, A Sin City összes kemény fedeles gyűjtőkötete, és Hugh Laurie regénye is többek között mind ott sorakoznak büszkén egymás mellett, a legfelső polcot pedig teljesen elfoglalják a világtörténelmi ismeretterjesztő könyvek, különösen a második világháborúval foglalkozó irományok.
A falakat ezt leszámítva oklevelek egy egész hadserege díszíti. Megtalálható például egy aranykeretes változat a Fordham egyetem elvégzéséért - és túlélésért - a megyei íjászversenyen való sikeres részvételért, a Sakkbajnokságon megnyeréséért, az angol fordítóverseny megnyeréséért, a kanadai favágó bajnokságon elért világrekordért, a WCG megnyeréséért, a Los Angeles-i nagy maratonon való kimagasló részvételért, és végül a New York-i oklevél hamisító bajnokság megnyeréséért is, hogy csak néhányat említsünk.
A számítógép hátterén Sarah Wilchok épp X-men egyenruhájában pózol, Sean kardjával a kezében, háta mögött a lenyugvó nappal, az iskola tetején állva, aminél festőibb képet keresve sem találhatott volna a gép gazdája...ő legalábbis így gondolja.
Amúgy a számítógép házában el van rejtve egy apró, piros dobozka, benne egy csillogó ékszerrel, arra az időre, amikor eég bátorsága lesz feltenni egy bizonyos kérdést valakinek...

Éppen a konyhában készítettem magamnak és Seannak valami harapnivalótuzsonnára, mikor pár gyerek sietve ment el mögöttem, éppen azt tárgyalva, hogy milyen izgalmak várnak rájuk Darrow tanár úr most következő óráján. Először egy jót mosolyogtam az új titulusán, de aztán eszembe jutott, hogy van nálunk egy beavatási szokás az új tanárok részére, amiben Sean-nak még nem volt része. Aztán az is eszembe jutott, hogy sajnos Ratna, aki a bűntársam szokott lenni ebben, most éppen rokonlátogatáson van szülőföldjén, Indiában, arról már nem is beszélve, hogy igen nehéz jó tervet készíteni, ha az ember egy telepatát készül megtréfálni.
Már készen voltam a szendvicsekkel, de még mindig a megoldáson töprengtem, mert nem szívesen hagytam volna ki pont szívszerelmemet a buliból. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy csak úgy fog menni a dolog, ha még ma este megcsinálom és addig viszont nem kerülök Sean szeme elé, mert akkor máris lebuktam.
Mivel már jártam a szobájában, még ha nem is sűrűn, azért tudtam, hogy mit hol találok, ehhez kellett igazítanom a tervemet.
Álcán az uzsit bevittem magammal a szobámba és nekiültem a haditervnek.

Egy óráva később, mikor a legtöbb diák, akik még ezen a folyosón laknak épp órán volt, halkan besurrantam a szobába és a jól megtömött hátizsákot letettem a földre.
Először a számítógépet vettem kezelésbe és egy zsebemből előhalászott pendrive-ről a jelenlegi képernyővédő helyére egy ijesztő fejet raktam be, amelyik induláskor három dimenziósan és nagyon élethűen kiugrott majdnem a képernyőből és nagyot ordított közben. Reméltem, hogy hatásos lesz, főleg mert inkább az én fotómra számít.
Aztán leürítettem a könyves polcokat is és csupa romantikus lányregényt tettem a helyükre, amitől tudtam, hogy nagyon utálja. A régieket meg betettem a hátizsákomba, majd eldugom a szobámba, később úgy is visszakapja.
Az íróasztalnál lévő szék lába alá kis robbanópatronok kerültek, az ágymatrac alá hápogó kiskacsákat raktam, amelyek nyomásra sípoltak fel.
Következett a fürdőszoba, ahol igyekeztem nem látványos akciót végrehajtani, hogy ne fogjon rögtön gyanút.
A törölközőket beszórtam borssal, a folyékony kézmosóba kékítő hajfestéket raktam, ami persze egy idő után lekopik, de azért pár napig hatásos, a borotvába életlen pengét raktam, és a habot is tejszínhabra cseréltem, csak ragasztottam rá olyan címkét, ami az eredetin volt. Persze jobban szemügyre véve ki lehetett szúrni, de reméltem, hogy a megszokás vezeti a kezét.
Mivel már nem akartam sokat kínozni, így még kapott egy műtücsökkel teli dobozt a szerény tetejére, ami, ha fényt kapott azonnal rákezdett éles hangon és abba sem hagyta, míg ki nem merült az elem, meg a szőnyeget is beszórtam tüsszentőporral, míg kifelé hátráltam a szobából. Nem nagyon, csak egy kicsit.
Majd, mint aki jól végezte dolgát visszatértem a szobámba, eldugtam a könyveket, majd átöltöztem és mentem én is egy gyakorló órára a Harci Terembe.

Darrow tanár úr természetesen nincs a szobájában, hisz kivételesen abban a tanteremben tölti az idejét, ahol épp órája lenne, így aztán az ördögien vonzó tréfamesternek nincs nehéz dolga bejutni a nyitott ajtón, amihez egyébként van kulcsa. A fürdőszobában viszonylag gyorsan végez, és néhány percébe kerül csak kicserélni az életlen borotvát egy valamivel életlenebbre, illetve az üres borotvahabos flakont egy telire. A számítógéppel viszont már több gondja akad. A pendrive nem akar villogni, és a gép sem jelzi, hogy észlelné, hogy valaki bökdösi őt elől. Ez egyébként jellemző Sean-ra, Cerebro-t éjt nappallá téve bütyköli, de a saját számítógépének elülső USB csatlakozóit ezek szerint már 3 hónapja képtelen rákötni az alaplapra, ezért aztán nincs mese, hátulról kell támadni. Mikor azonban kihúzza a hatalmas gépet a helyéről, hogy hozzáférjen, valami apró tárgy nagyot koppan annak belsejében, miután fejest ugrik a dvd meghajtó tetején található rejtekéből. Sarah persze hallás alapján nem tudhatja, mi esett ki a helyéről, csak abban lehet biztos, hogy ez így nem oké, és ha nem teszi helyre azt az izét de sürgősen, lehet nem kapcsol majd be ez a gép, és akkor nemhogy ez a tréfa nem fog működni, de lehet a többire is gyanakodni fog, amilyen intuitív alkat ez a manus újabban.

Amennyiben úgy dönt, hogy szétszereli a gépet, és gatyába rázza azt a nyavalyást, mielőtt beárulná őt apucinak - nem lehet olyan nehéz, Sean-nak kéz nélkül is megy már, miközben filmeznek, és nem néz oda...a filmre - akkor a gép oldalának levétele után nyomban megtalálja a bűnöst. Nem a mini erőmű egyik alkatrésze dobott egy hátast munkahelyéről, csupán egy apró tárgy, amint gazdája rejtett el benne, egy pici, selymes borítású piros dobozka, aminek sikerült pont úgy esnie, hogy szétnyílt, felfedve tartalmát.

Mikor behelyeztem a pendrive-t a helyére azt nem tudtam elindítani, így megnéztem a bűnöst és izgatottan láttam, hogy nem is villog rajta az a kis LED, így ezek szerint a gép nem is érzékeli az adathordozót.
~ A fene! Ennek is pont most kell szórakoznia velem! ~ füstölögtem, de nem volt mit tenni, be kellett másznom az asztal alá, hogy kihúzva a terjedelmes gépházat, megnézzem, hogy a hátsó USB portok működnek-e, vagy fel kell adnom az ijesztgetős tervemet.
Ahogy azonban megmozdítottam a gépet, valami halkan koppant annak belsejében, amitől felszaladt a szemöldököm és levert a víz, hiszen, ha valami fontos alkatrész esett ki, vagy lazult ki, akkor nem csak, hogy nem tudom esetleg feltölteni a programot, hanem még Sean is azonnal gyanút foghat és akkor lőttek a meglepetésnek.
Nem vagyok egy nagy számítógépguru, de azért legalább megpróbálom megnézni, hogy látok-e valami bibit és boldogulok-e vele.
Mikor leszereltem az oldallemezt és belekukkantottam, akkor egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, hiszen nem egy fontos része a gépnek adta meg magát, hanem valami kis dobozka esett le, amit Sean a fene tudja miért pont itt tárol a gép belsejében.
Mikor kihalászom a gép aljából, ahová lepottyan, akkor már kezd gyanús lenni a dolog, pedig még csak tapintással érzem, hogy ez valami finoman selymes borítású kis tartó, amiben……amiben……..GYŰRŰ! EGY GYŰRŰ VAN A DOBOZBAN! És méghozzá, micsoda gyűrű! Egy hercegnő is megirigyelhette volna!
Ahogy a kezemben tartom ez az apró ékszert, melynek valamiért nagyon is nagy jelentőséget tulajdonítanak és most tulajdonítok én is, a szívem olyan dobszólót rendez a mellkasomban, hogy rá kell tennem a kezem, nehogy kiugorjon a helyéről.
~ Ez vajon nekem szánta? Hiszen miért dugná el egy ilyen helyre, ha nem előlem? Vagy pont azért dugta el, hogy ne lássam? Hülye vagy Sarah, hiszen csak is az lehet az ok, hogy meg akar lepni vele, ne akarja mindenben gyanús dolgokat látni! ~
Mivel nem akartam elrontani az örömét és a meglepetést, ezért gyorsan visszaraktam a kis gyönyörűséget a helyére, majd a pendrive-t is betöltve, visszatoltam a helyére mindent, remélve, hogy kellően eltüntettem a nyomaimat. Kicsit még rosszul is éreztem magam, hogy megtaláltam, nem akartam, hogy ezzel felrúgjam a terveit, így viszont már én is azon fogok agyalni, hogy mikor akarja majd odaadni! Ha tényleg nekem szánja!
~ Édes Istenem! De ahhoz a gyűrűhöz valószínűleg egy kérdés is jár! ~ Habár a válaszban több mint biztos vagyok, azért így belegondolva kiráz az izgatott borzongás. De lehet, hogy túlságosan előre szaladtam?

Sean kapott egy üzenetet, miközben javában tartotta aznap a 8. óráját - ami egy cseppet talán soknak hangzik így a nyári szünet kellős közepén, de meglepő módon a diákok százával jelentkeztek óráira, annak ellenére, hogy szeptemberig egyáltalán nem lenne kötelező. Az összes tanórán büszkeséggel töltötte el a zsúfolásig telt terem látványa, még akkor is, ha telepataként pontosan tudja, hogy a lelkesedéshez azért van némi köze annak is, hogy a Cerebro-nak otthont adó üreg mellett a számítógépterem az egyetlen légkondicionált helyiség az egész épületben, az uszoda pedig zárva tart, mert a múltkori balhé alatt valaki véletlenül vérré változtatta a vizet...
Szóval az üzenet! Sarah arról számolt be neki telepatikusan az épület másik végéből, hogy valami terepgyakorlatra kell mennie, ezrét sajnos ma már nem fognak találkozni, úgyhogy feküdjön csak le nyugodtan, miatta ne virrasszon. A szomorúság, és az együttérzés vegyült el a férfi lelkében, hisz az az időpont, amiért neki virrasztania kell éjjeli bagoly természetével az másoknak a reggelihez és későn van már, így inkább nem próbált találgatni, miféle gyakorlat lehet ez, csak sok szerencsét kívánt kedvesének, és az óra végeztével a szobája felé vette a sétát.
~Egész kellemes ez a hely, miért nem járok ide gyakrabban? Biztos ez a sok rohadt lányregény miatt..mit gondoltam amikor...várjunk csak, mi van?~
Most, hogy már itt áll a szobában, gyanakodva figyeli a könyvespolcot, ahonnan eltűnt a bíborszínű könyv a nagy Z-vel a gerincén, a narancssárga-kék csíkos öt kötetet magába foglaló trilógia sincs sehol, de még P.G Woodhouse szösszeneteinek látja se hírét, se hamvát, mert helyüket átvették a...kinyújtja egyik kezét, amibe beleszáll az egyik könyv, ő pedig grimaszolva mered a borítóra.
-"A szenvedélyes szív, mely szerelemre szomjazik"? Mi a...
Pislogva néz körül, komolyan gyanítva, hogy rossz szobába lépett be, hisz az ő gyűjteményének legnyálasabb darabja az Éhezők Viadalának 3 kötete, annak pedig, aki ezt a könyvet vette sajnos van még rosszabb is a polcán. Sajnos azonban az oklevelekből egyértelműen kiderül, hogy jó helyen van.
-Á, fáradt vagyok én most ehhez - Közli az üres szobával, aztán egy lezser mozdulattal visszadobja a könyvet(?) a helyére(?!), természetesen a telekinézis segítségével, amitől úgy néz ki, mintha valami béna filmes trükk reptetné a polcra a tárgyat.
~Lehet Logan kilakoltatott innen, és megkapta a szobámat az a Lily? Na arról van szó, hogy nagyon szíven ütne, hogy nem lennénk többé szomszédok, csak legalább szólt volna...na jó, vigyázz ágy, jövök!~
Behunyt szemekkel veti magát hátra a pihe-puha ágyra, aztán gyanakodva kezd a plafonra bámulni, körbe tekint, végül öklével maga mellé csap az ágyra, mire az megint csipog egyet.
~Akkor jól hallottam. Mi a szösz...~
Legurul az ágyról, majd felemeli a matracot, és a kezébe röpteti az apró betolakodókat.
~Hmmm, mióta tartok gumikacsákat az ágyban? A kádban még oké, rólam van szó...na jó, mard a fürdőbe!~
A repkedők kacsák serege megindult, elől az egyik nagyobb darab, és őt libasorban követve a többi kisebb, hogy aztán a szoba egyik sarkában gyülekezzenek.
~Na szép, most nem fogok tudni aludni...lássuk, mi hír Skyrim-ben...~
Ujjának egyetlen mozdulatával bekapcsolja a tőle 3 méterre fekvő gépet, aztán mint egy jó karmester a helyére vezényli a többi sípoló játékot is. Villámgyors gépe közben elindul, ő pedig boldogan fordul hátra, ám a visító hangtól, és a szörnyű képtől ijedtében hátra ugrik, a talpa alá került kacsák pedig úgy sípolnak, mintha csak rajta röhögnének éppen. Megrázza magát, és szúrós szemmel tekint először a galád gumiállatokra, majd a monitorra.
~Na jó, ez most már kezd gyanús lenni...jól van na Sherlock! Kíváncsi vagyok, a te agyad mennyire vágna fél napnyi számtek óra után, amit te tartasz. Fogadjunk most azzal jössz, hogy te még magadba sem beszélnél...tényleg le kéne állnom ezzel, kezdek úgy hangzani, mint a fater.
Lehuppan a gép elé, mire újabb robbanások hozzák rá a szívbajt, ám erre már csak szemei forgatásával reagál, aztán elengedi a szék karfáját, és inkább az egérre markol rá.
~Bár ki is voltál, ehhez be kellett kapcsolnod a gépem, akkor pedig a webkamera is beindult, és akkor megtudom, ki volt az a huncut aki...hmm...miért nem vagyok ezen meglepve?~
Valahol sejti, hogy kicsit talán bosszúsnak kéne lennie, de Sarah arcának látványa szokás szerint inkább mosolyt csal az arcára, s elmélyülten figyeli, ahogy a lány a pendrive-al vacakol, majd kihúzza a gépet, végül annak kikapcsolása nélkül elkezdi szerelgetni azt.
~Na jó, ez valahol az én hibám, ezerszer látta már, hogy így csinálom...VÁRJUNK CSAK!~
Beletelik némi időbe, de végre rádöbben, mit is rejtett a gépbe, és hogy van rá némi esély, hogy lehet Sarah épp azt találta meg. Erre utal, hogy a gyengus kamera képén is jól kivehető az izgatottsága, és mellesleg a kezében tartja az ékszert. Sean szíve a torkában dobog, miközben idegesen járkál fel alá a szobájában, a gép monitorja előtt.
~Ó te jó ég, ótejóég, ótejóég! Megtalálta! Mi van, ha nem is gyakorlatra ment, hanem bepánikolt, úgy döntött elhagyja az országot, és már fél úton van Kanada felé...huhh...oké...nyugalom....nyugalom...~
Újra a képernyőre néz, ahol a lány éppen távozni készül, ő pedig megkönnyebbülten mosolyodik el. Nem, ez a lány nem szalad el....max szétrúgja a seggét, ha valami nem tettszik neki, de talán még ettől sem kell tartani.
~Na jó, most már tudja akkor..~ Gondolja, és közben a gép csavarjai lerepülnek a helyükről, a dobozka pedig a kezébe lebeg. ~ Azt viszont nem tudja, hogy tudom, hogy tudja. Már csak....~
*Ciripp!Ciripp!*
-Ó Dugulj el!
*Ciripp!Ciripp!*
-Nem vagy egy ijedős rovar mi?
*Ciripp!Ciripp!*
-Na jó, gyere csak ide! - Kinyújtja a kezét, és a hang felé céloz, mire bele repül egy dobozka. - Oké...erre nem számítottam...
*Ciripp!Ciripp!*
-Igen, tudom...
*Ciripp!Ciripp!*
-Elég legy...
*Ciripp!Ciripp!*
-Jól van, te akartad!
Mivel csavart nem talál rajta, a fürdőbe cipeli a zajládát, aztán meg ragadja a borotvahabot, és a ciripelő szörnyeteg hangszórójának cseppnyi lyukaiba jó adag fehér habot nyom, mire az egyre rekedtebben ismételgeti gyötrő ricsaját, végül pedig elhallgat. Sean ezután mutatóujját a habba mártja, majd nyelvének hegyével óvatosan megkóstolja azt.
~Hmm, sejtettem, hogy valami nincs rendben ezzel a borotvahabbal, főleg, hogy gélt használok...mondjuk, igaza van Sarah-nak, ez így okkal finomabb.~
Tejszínhabbal a kezében, és a gyűrűs dobozkával a zsebében elhagyja a szobát.
~Na jó, ahogy ismerem mostantól valahányszor elhívom valahova, rögtön azon fog aggódni, hogy mikor kerül elő a gyűrű, úgyhogy...hmmm...~
-Tanya, dobd be ezt a borotvahabot a hűtőbe légyszi! Nekem rohannom kell az alagsorba! - Ezzel átpasszolja a flakont, és magára hagyja a maga elé pislogó lányt, ki végül csak megvonja a vállait, hisz látott már itt furább dolgokat is.

Szerencsére a harci teremben tartott órák később kezdődnek, így még javában tart az egyik, mikor Sean megérkezik a súlyos vasajtó elé, ami természetesen most is zárva áll, mint mindig, ha odabent épp gyakorlat folyik. Természetesen a dolognak van értelme, elég illúzióromboló lenne, ha valaki csak úgy besétálna, és megjelenne a semmiből, nem igaz?
Odabent szokás szerint a kénköves pokol szabadult el, s hacsak nem a fejvesztve menekülést kell gyakorolni, akkor a diákok ma nincsenek a helyzet magaslatán. A gyalogos csapatokkal még csak-csak elbántak, ám a rájuk küldött óriás gyilkos robotokkal már más a helyzet. Miközben hatalmas robbanások szórják szét a kormos betondarabkákat, egyre közelebb az osztályhoz, Seabstien láthatatlanul próbál meg elosonni az egyik gép lábai közt Virginia egy nagyobb darab törmelék mögött keres fedezéket, Ratna pedig el sem tudja képzelni mit keres ő itt egyáltalán. Az osztály többi tagja sincs jobb bőrben, az egyetlen, aki még bírja a sarat természetesen Sarah, kinek a robbanások megtépázták ugyan ruháit, és a homlokai is vérzik, de még mindig elszántan dacol a virtuális gyilkológépekkel.
-Félek...
-Ne aggódj, Sarah néni vigyáz rád - Kacsint Ratna-ra, aztán előre rohan, hogy magára vonja a gépek figyelmét, míg a többiek visszavonulnak.
-Egy évvel idősebb vagyok nálad - Feleli Ratna, lágy, de mégis rosszalló hangon.
A terv beválik, új újra sikerül nyerniük pár percet, ám ezt a szimulációt úgy tervezték, hogy ne lehessen győzni benne, így idővel mindannyiukat bekeríti az ellenség, s ahogy ott állnak, minden oldalon a fegyverüket rájuk szegező gyilkos fémlényekkel, a program véget kéne, hogy érjen, helyette azonban a gépek egy időben a hátuk mögé nyúlnak, és mindannyian hatalmas, színes virágcsokrokat rántanak elő, aztán szemükből eltűnik a gonosz fény, s többé nem mozdulnak. Az ég is kitisztul, a lábuk közül pedig eltűnnek a törmelékek, a füstölgő romok pedig gyönyörű, egészségesen zöldellő fákká alakulnak, és a csapat egyszerre egy vidám, nap sütötte parkban találja magát, egészen pontosan a Central parkban, egy ismerős hot-dog árus, és egy ismerős pad mellett. Az egyik gép gigantikus fémcsizmája mögül ekkor előbukkan a mosolygó Sean, ki féltérdre ereszkedik Sarah előtt, s mialatt felnyitja a dobozkát.
-Sarah Wilchok! Mióta megismertelek, az életem sokkal izgalmasabbá vált, mint bármelyik játék, könyv, vagy film együttvéve, s bármit is tartogat még számomra a sors, nem szeretnék nélküled belevágni. Hozzám jössz felségül?

Igazán nem úgy tervezetem a mai napomat, hogy estére tele legyen a testem zúzódásokkal, hiszen még majd Sean-nal is lesz egy menetem, ha bemegy a szobájába és belefut a kis meglepetéseimbe, majd rájön, hogy én voltam az. Mert, hogy rájön, abban egy percig sem kételkedtem, ha mást nem, abban a pillanatban, hogy érzékeli a gondolataimat.
Viszont ez a mai gyakorlat, amit laza levezetésnek szántak a szünidő előtt, most egészen túlélő harccá változott, mert akármit csináltunk is, a robotok már kezdtek felülkerekedni, és nekem meg már volt pár csúnya kék foltom és egy tucat karcolásom, mert nem időben kezdtem el használni a páncélbőrt, de hát most kisebb gondom is nagyobb annál, hiszen a többiek is veszélyben vannak, így már csak egy mód van a menekülésre, ha elcsalogatom a bádogembereket egy kis körfutásra, hogy legalább döntetlenre hozzuk ki a mai feladatot.
Persze ez a nap nem az én napom, mert ugyan ez a része beválik a tervnek, de pár perccel később már ismét be vagyunk kerítve és úgy néz ki, ma a robotsereg győzött. Már le is engedem a kezem, hiszen ismerem a szimulációt, aminek itt be is kéne fejeződnie, de ehelyett a robotok tovább mozognak és nem tűnnek el, sőt a hátuk mögül virágot….VIRÁGOT???? húznak elő és csak ezután merevedik meg a holografikus kép, amely hirtelen a Centrál Parkot idézi elénk.
Gyanakodva nézek körül, mert valami tréfára és egy bizonyos személyre gyanakszom, mert nem hiszem, hogy Electro programozta át a gépet, hogy nekünk örömet szerezzen egy ilyen elkeserítő kudarc után, hogy ne érezzük magunkat rosszul.
Aztán meglátom Sean-t és máris mosolyra húzódott a szám, habár felkészültem, hogy alapos fejmosást kapok, attól függően súlyosat, hogy hogyan sült el a kis tréfám, de meglepetésemre hirtelen féltérdre ereszkedik előttem és a kezében megcsillan a már ismerős doboz.
A szívem hirtelen a torkomba ugrik és érzem, hogy az arcom lángba borul, ami nálam már nagyon is szokatlan reakció, a torkom annyira kiszárad, hogy megmukkanni sem tudok, csak nézem a felém nyújtott gyönyörűséges ékszert, amit nem az ára tesz értékessé, hanem az a személy, aki a szívét ajánlja fel vele együtt nekem.
Csak állok egyelőre megkövülten a lehetőségtől és attól, hogy nem tudom szavakban kifejezni, amit most érzek, és félek, hogy Sean azt hiszi nem értékelem kellő képen a gesztusát. De azt hiszem semmivel nem tudom jobban, mint egyetlen szóval és remélem a tekintetem magáért beszél és mindent elmond helyettem, amit szóban nem tudok.
- Igen! Igen! Igen! – na jó több lett belőle, és én könnyes szemekkel, de mégis szélesen mosolyogva térdelek le vele szemben, ahogy elveszem a gyűrűt, amivel nem igazán tudok betelni, majd Sean kezébe adva, a szájára lehelve egy forró csókot, suttogom. – Húzd fel te, kérlek, nekem túlságosan remeg a kezem!

Képességével már rég elásták a csatabárdot, sőt, egészen közel kerültek egymáshoz, azonban egész eddigi életében soha egyszer sem találta annyira hasznosnak a telepátiát, mint most, ebben az örökké tartó néhány másodpercben, mikor Sarah már tudja a választ, tudja is, hogy tudja, ki is szeretné mondani, de valahogy mégsem sikerül azonnal, Sean azonban mégsem rágja le mind a tíz körmét várakozás közben, hisz fejében ott visszhangzik a sok igen már jó előre, mit hamarosan a terem többi lakója is meghallhat végre. remegő ujjakkal veszi el a gyűrűt, és ügyetlen mozdulatokkal harmadik próbálkozásra sikerül is felhúznia azt Sarah ujjára, ezt követően pedig átöleli előtte térdelő menyasszonyát, és egy hosszú, szenvedélyes csók kíséretében felhúzza őt, magával együtt. Mikor ajkaik elválnak egymástól, az eddig síri csendben várakozó terem falait tapsvihar tölti meg, Sean pedig még mindig a boldogságtól megszédülve sandít feléjük.
-Ja igen...még ők is itt vannak - motyogja maga elé, hogy csak Sarah hallhassa.
-Megadta magát, most már nem kell fogva tartanod minket! - Kiáltja Greg a tömegből, mire kap is egy tockost a mellette álló Ratna-tól, de Sean veszi a lapot, és a szimuláció hamarosan véget ér, szabadon engedve a diákokat.
-Amúgy bocsi a bénázásért a gyűrűvel - Súgja Sarah-nak, még mindig szorosan tartva őt. - De tudod, most csináltam ilyesmit először, és remélem utoljára.
A diáksereg a vállukat veregetve, és röviden gratulálva halad el mellettük, míg csak ketten maradnak az üres, futurisztikus teremben, mely fém színű falaival, rideg berendezésével, és furcsa, mesterséges fényeivel egyszerre a világ legromantikusabb helyévé változott, legalábbis Sean számára mindenképpen.
-Egyébként, szerintem meghagyom úgy a gépet, kezdek hozzászokni ahhoz az ijesztő fejhez.

Egészen elpirulok, amihez már ezek szerint lassan hozzá kell szoknom, ahogy a teremben lévő társaim tapsolni kezdenek, hiszen a nagy pillanatban teljesen el is felejtettem, hogy itt vannak.
Persze Greg-nek rögtön bele kell kotyognia, így aztán Sean is észbe kap, majd gyorsan véget vet az órának és a többiek szép lassan kifelé indulnak, egymás között is megtárgyalva az eseményeket és sorban gratulálva nekünk.
- Ne kérj bocsánatot, hiszen nagyon is meg vagyok hatva! – suttogtam vissza. – És én is remélem, hogy maximum az arany és gyémánt lakodalmunkon fogsz ilyet csinálni legközelebb. – vigyorgok rá, miközben a szeme alig bírom levenni az ujjamon lévő gyűrűről, ami valahogy még jobban éreztette, hogy egymáshoz tartozunk, most már elszakíthatatlanul.
Így aztán eltartott egy darabig, míg felfogtam miről is beszél azzal a fejjel kapcsolatban, de most aztán kicsit félve pislogtam rá.
- És, nagyon haragszol a kis csínytevésemért a szobádban, tanár úr? – vágtam bűnbánó arcot. – De muszáj volt, nem szakíthattam meg a hagyományt még a te kedvedért sem! – kuncogtam vidáman. – Remélem elég indok ez ahhoz, hogy megbocsáss egy renitens diáknak – loptam gyorsan egy csókot, mielőtt még válaszolhatott volna.
Mindenesetre ez a mai nap nagyon is eseménydús volt és még mindig alig akartam elhinni, hogy most már hivatalosan is menyasszony vagyok.

// Köszönöm a játékot – nagyon klassz és meglepő volt //