The Herculoids

A fickónak mégis csak sikerül elhulltában egy lövést megeresztenie, és én rémülten kapom a srác felé a tekintetem, aki olyan finom és eszméletlenül gyors mozdulatot tesz, hogy jóformán nem is észlelni, de a lövedék ennek köszönhetően a feje helyett a mögötte lévő falba csapódik.
Miután csak mi ketten maradtunk talpon, a maszkos ismerős-idegen felállítja a járgányát és felém dob egy másik sisakot, amiből és egyértelmű jelzéséből, arra következtethetek, hogy lesz egy fuvarom. Még mielőtt kimászok a pult mögül és bicegve, a fejemre húzom a bukóval a motor felé igyekszem, addig a srác ismét tesz róla, hogy a kulcsos dromedár a földön és telefon nélkül maradjon. Míg keresztül vágok a rommá vált termen, csodálkozva látom, hogy rajtunk és a halott vagy sebesült bandán kívül egy lélek sincs itt., de ez rövid időn belül megváltozhat, hiszen elég nagy lármát csaptunk. Mielőtt azonban felszállnék a férfi mögé a motorra, leakasztom a láncon lévő kulcsot a célpontom nyakából és zsebre teszem.
~ Csak meglett! Habár nem így tervezetem, és sokba fog ez még valakinek kerülni! Nagyon sokba! ~
- Oké, húzzunk bele! – szólalok meg rekedten és helyezkedem el a motoron. – De, majd szeretnék egy kicsit megismerni, ha már elég távol leszünk ettől. – intek a kocsmára.

Bólintok egyet a kérésre, és belehúzok. Jó kis gázfröccsel kotorja ki magát a törmelékből a Ninja. Márkajelzés nincs rajta, de a fekete szín elég sajátos stílusban hasítja a levegőt a bronxi éjszakában.
Semmit nem hagytunk hátra, ami jellemző lenne. Kivéve Sheena vérét, de az elég sok másikével keveredett. Meg aztán ember legyen a talpán, aki leklónozza! Nem sziámi, nem perzsa, nem házi cica.
~ Nem halt meg. Él! Egyelőre. De él, tehát eddig sikerrel jártam. És jól láttam. Azt hiszem. Fenébe, olyan ez, mint a japán műszaki leírással! Amíg nem tudsz japánul, akármilyen zseni cuccról szólhat, nem érted meg.
Egy laza mozdulattal teszem a baloldali combtáskámba az okostelefont. Egy kicsit grimaszolok hozzá, mert nem nagyon szeretem őket, de ez úgyse látszik hátrafelé a maszkon át.
Laza százas tempóban megyünk egy főúton, amíg megint kisebb utcákra nem érünk. Most már jó. Már nem kell sietni. Már megvan, amiért rohantam. Egyben, ha nem is teljesen épen.
~ Megismerni. Ez is jó kör lesz.
Behajtok a következő utcába, ott át egy sikátoron, keresztül egy romos épület maradványai között, és be a gyárba. Vagy legalábbis abba, ami régen egyszer gyár volt.

/Elhagyatott gyárnegyed/

** Greg **

Kezdett kissé túlzottan feszült lenni a helyzet, eddig csak kóstolgatták Greget, ez teljesen nyilvánvaló volt, de az a másik fegyver már nem holmi játékszer volt, hanem nagyon is valós. ÉS nem ok nélkül került elő. Még talán meg is veregetném Greg vállát, hogy egész ügyesen tudja leplezni az érzéseit két ilyen alakkal és egy ilyen szituációval szemben. De itt már nem csupán a megfélemlítésről volt szó, hanem sokkal többről....
-Nagyszerű, esetleg hozhatok az uraknak valami italt? Esetleg valami mást?-hajoltam be a két férfi közé, finoman megérintve a két alak kézfejét, miközben felettük Greg tekintetét kerestem. Oldani kellett valahogy ezt az egészet, és ezt jelen körülmények között csak némi nőies csáberővel lehetett, ami valljuk be bennem csak minimálisan akadt, bár a ruha kétségtelenül sokat dobott rajta. A két alak összenézett, vették a bújtatott ajánlatomat, jelen esetben az egész úgy tűnhetett mintha egy luxus k*rva lennék, aki italt hoz, jól oszt, és akár többet is lehet kérni tőle, ha megfizetik, és jelen esetben ezért Greggel kellene üzletelni...elég nevetséges volt, de kénytelenek voltunk egyelőre ezt így kijátszani, vagyis jobban mondva én játszottam a szerepem, mert Greg valóban azt hihette, hogy ilyen könnyűvérű kis picsa vagyok, hiszen eleve ő "juttatott" be ide. Kettős szerepjáték, kezdünk kissé veszélyes vizekre evezni, és ezzel a két fickóval nem lehet macska egér játékot űzni, úgy, hogy ne te lennél az egér...Viszont nekem itt volt az alkalom, hogy végre rács mögött lássam ezt a két alakot, vagy jobb esetben holtan...ha úgy alakul. Viszont vannak dolgok, amire még én sem számolok.....
-Nahát, nahát....már mindenkit beengednek egy ilyen helyre....-megállt bennem az ütő, meg sem kellett fordulnom, hogy tudjam kihez tartozik ez a hang.
~Andrew Peterson...hogy a francba kerül ez ide....~gondoltam, és tudtam, hogy ha eddig nem lettünk volna elég nagy sz*rban, most már abban leszünk. Ugyanis ő egy amolyan kettős besúgó volt, azért, hogy ne kerüljön börtönbe információkat adott ki az alvilági körökből, és volt rá példa, hogy a nyomozókat is kiadta, amit persze sosem lehetett ráverni...ha most itt lebuktat, akkor áshatjuk a sírunkat. Egy amolyan jelző pillantást próbáltam meg Greg felé küldeni, remélve hogy veszi a lapot, hogy most bizony baj van...közben lassan felemelkedtem, és egy mű mosollyal fordultam a belépő alacsony alak felé, akinek az arcán ördögi mosoly pihent, mindketten tudtuk, hogy most az ő kezébe került át az adu...hiszen ő tudta, hogy rendőr vagyok. Ekkora pechet....és a fejfájásom ezzel együtt egyre erősödött, szinte lüktetett az egész fejem, amibe minden egyes idegszálam beleremegett, éreztem, ahogy a szívverésem felgyorsul, szinte majd kiugrik a mellkasomból, de ez a káosz csak belül tombolt.....és egyre csak nőtt.

George özvegye nem sírt. A beszélgetésünk alatt végig könnyek folytak a szeméből, de nem sírt. Talán előttem nem akart, vagy csak egyszerűen túl erős volt hozá. Zsarufeleségek... Tudják, miért jössz, már amikor meglátnak a küszöbön. Fel vannak rá készülve. Már akkor fel voltak rá készülve, mikor hozzámentek ahhoz a baromhoz, aki volt olyan hülye, hogy zsarunak álljon ebben a mocskos városban...
Úgy döntöttem, alaposan leiszom magam. George jó barátom volt, és emléke megérdemel ennyit. Úgy búcsúztatom, ahogy a régi korokban búcsúztatták a holtakat. Ahogy egy harcost búcsúztatni illik.
The Herculoids... Itt kevés esélye van, hogy mocsadék mutánsokba botlom. Sok gond volt ezzel a kocsmával, de én azért szerettem, Munkaidőn kívül.
Kértem magamnak egy bourbont, és leültem egy üres és félreeső asztalhoz. Aztán jobb ötletem támadt. Póker, igen, ez kell nekem....
Besétáltam a hátsó terembe. Van, akinek ez csak így megy. És mit látok? Egy rendőröm épp prostit játszott. Nagyon reméltem, hogy csak valami álcázott akcióról van szó. Persze nem ismertem személyesen a nőt, de épp a napokban került a kezembe az aktája. De'Loise...
Leültem az asztalhoz. Ekkor vettem észre a fegyvert. Remek! Ennyit az esti szórakozásról...
- Uraim, remélem, van még hely egy embernek. - hiába, most már nincs visszaút.
Fő a hidegvér, nem igaz? És nem hagyom, hogy ma még egy rendőröm meghaljon.
A fegyverem nálam volt, mint mindig. A zsaru mindig zsaru. Hülyeség, hogy szolgálaton kívül nem iszunk. Nincs olyan, hogy egy New York-i zsaru szolgálaton kívül van. Legfeljebb olyan, hogy lazít egy kicsit.

-Nagyon jó szeme van fiatal ember.
Már egy ideje gyűjtögetem a levegőt az ingem alatt, most már megért arra, hogy kicsit más alakot öltsön. Szépen "lassan" felbontottam az elsődleges kötéseket majd a protonokat és neutronokat is eltávolítottam egymástól és egy teljesen más elrendezésben illesztettem őket egymáshoz. A kevlárnak meg van az a jó tulajdonsága, hogy jó pénzért meglehet szerezni, ingyen néhol meg lehet érinteni és jól fogja a golyókat. A betoppanó személy elvonta támadóim figyelmét így nem volt feltűnő a kicsit megduzzadó felsőm. A lány vészjósló pillantása nem nyugtatott meg egyáltalán.
-Uram, nem lehetne azt a fegyvert inkább eltenni?
'-Ja hogy ezt... végül is ellehet...
A fegyvert közelebb húzza magához sajnos nem azzal a szándékkal, hogy eltegye. Egy hangtompítót kezdett el rátekerni. Ezalatt a jövevény ugyan azzal az ördögi mosollyal szépen nyugodtan leült közém és a nagy kutyák mellé. Így szemtől szembe került Roxival akit a felsőbbrendű helyzetéből adódó mosolyával bombázott. Úgy tűnik kedve támadt leleplezni minket. Közben a hangtompító is felkerült a fegyverre.
~Ez fájni fog... remélem. Ha nem, akkor nekem végem...

// Egy aprócska igazítás a rendőrbácsinak...a kis csoportunk hátul egy privát póker teremben van, nem a központi itókás részen... és Rox sem prostinak van felöltözve, ezeknek azért nézz utána, hogy ne legyen gabalyodás... //

Bevallom baromira bosszantott a szitu, és az a fegyver is, és az új váratlan vendégünk is. Ott ült velem szemben és csak úgy vigyorgott. Ha most itt nekiáll csicseregni, akkor nekem annyi, és valószínűleg ezzel Greget is magammal rántom. Az egészben csupán az a ciki, hogy még csak golyóálló sem vagyok, ilyen ruhában meg pláne nem. Viszont ott volt a fegyverem olyan helye, amire senki nem gondolt volna, néha jól jön egy harisnyakötő, bár bevallom nem ez a legkényelmesebb helye a fegyver tartásának. Viszont ha most előkapom, akkor minden bukta, vagy várhatom, hogy vajon ez a spicli milyen játékot akar űzni velünk. Nem buktathattam le magunkat, hacsak az a nyomorék meg nem teszi pillanatokon belül. Elég nagy volt a dilemma, de mérlegelnem kellett. Nagy segítség lett volna, ha Gregnél is akad egy fegyver, akkor relatív kiegyenlített helyzetben lennénk, de fogalmam sem volt róla, hogy ő tart e magánál bármit a whiskey-n és a modorán kívül....Igazán szuper, egyedül maradtam a lecsóban...
-Andy...téged meg mi szél fújt ide.-kezdtek el lebratyizni egymással a férfiak, mintha legalábbis nem lenne köztünk az a fegyveres téma...rettentően idegesített, mert nem tudtam felmérni mire számítsak.
És mintha ez az ideg végig kúszott volna minden porcikámban végig hatolt minden egyes idegszálamban és mintha ezeket tényleg egyenként éreztem is volna...elég hülye érzés, még eddig soha nem tapasztaltam hasonlót, és most se tudtam hova tenni, hiszen nem voltam épp az a típus, akinek egy szorult helyzetben váratlanul eldurranna az agya...most meg itt van ez...
Most még italért sem tudtam kimenni, mert amíg kint vagyok, Greg egyedül marad, bár biztos, hogy tud magára vigyázni, de legfőképpen nem hallom mi hangzik el annak a spiclinek a szájából, erre pedig most nagyon kellett ügyelnem.
-Ó semmi, volt egy kis üzleti ügyem a környéken, illetve itt adják a legjobb whiskeyt és a legdögösebb nőket.-mondta még mindig vigyorogva, miközben le sem vette rólam a szemét. Játszott velem, ez annyira nyilvánvaló volt. Legszívesebben az ő torkán dugnám le azt a hangtompítós fegyvert, de ezt több okból sem tehettem meg...bár ha önvédelemről van szó, az már egy másik történet.
-És önök uraim? Újra hódolnak a póker szokásoknak? -majd Greget is végig mérte, mintha csak találgatni akarná, hogy ő vajon csak egy szerencsétlen szenvedő áldozat vagy szintén beépített zsaru. Elég jól megnézte magának, annak ellenére hogy lazán folyt a traccsparti. A hangtompító felkerült, de a fegyver ugyanoda került vissza az asztalra, mint ahol eddig volt. Valami egészen mást akartak, hiszen ha a póker miatt füstölt volna el az agyuk, akkor már szó nélkül lepuffantották volna Greget, de nem, vártak...valamire....

//Némiképp javítottam, de akkor így sajnos nektek is kell egy kicsit, elnézést! Viszont ha egy rendőrnő nem elegáns kosztümben vagy egyenruhában van, Kohler szerint már prostinak öltözött, mert vaskalapos, és ezen nem sokat segít Roxi combközépig felvágott szoknyája meg mély dekoltázsa sem. //

Rossz volt a helyzet. De'Loise ugyan nem tűnt túl idegesnek, de azért nyilván nyugodt sem volt. Még én magam is feszült leszek egy fegyver láttán, főleg, ha hangtompítót raknak rá... Mert akkor jó eséllyel használni is akarják.
- Uraim, én ugyan nem tudom, mi folyik itt, de nekem ez a törzshelyem, és nagyon rosszul esne, ha egy lövöldözés miatt bezárna... Márpedig tudják, milyenek a zsaruk, szóval... Kérem, egészen biztos, hogy fegyverek nélkül nem lehet megoldani?
Sejtettem, mi lesz a válasz. A saját stukkeremet viszont akár nyugodtan el is felejthetem. Talán elég gyorsan elő tudom kapni, de az övé már kéznél van, és nincs az a pisztolyhős, aki ezt meg tudná előzni... Csak ha óriási szerencséje van.
Ez nem az én napom. Most már biztos, hogy nem.

Gyűlik a nép. Vizsgáló szemeimet átfuttattam az öregen is. Nem számítottam, rá hogy ezalatt detektálom is. Sorra jelentek meg az ismerős anyagok képei. Ammónia, szén, hidrogén, oxigén, víz stb... ólom, vas-szén, feketelőpor... Ez utóbbi összetevők összképe szintén egy fegyver volt. Amint a vizsgálat véget ért elképedve pislogtam párat és megráztam a fejem.
~Ez fura volt már megint...
Vigig pillantottam a díszes társaság mind az 5 tagján szépen lassan. Viszont a vigyoriban találtam olyat amire nem számítottam. Egy érdekes szénhidrogén összetételű gének csoportját amik csak kevesekben van meg. Az egész épületben is csak 3 emberben van ilyen, elméletileg. Roxanne, Én és a vigyori is rendelkezett ezzel az X-nek nevezett Génnel.
~Csak én nem járok fegyverrel pókerezni vagy mi a szösz?
Ahogy a fegyver az asztalra került megnyugodtam. Ezt a hosszasan bent tartott levegő kicserélésével jeleztem és jobb kezemet az asztalra raktam.
-Huu...
Én, mint fogoly csak ültem és vártam, hogy most mi lesz. Ennyi ember előtt csak nem fog lelőni. Amolyan patt helyzet alakult ki. Ki fog elsőnek lépni és mit akarnak tőlem?

Nem kellett nagy zsaru szimat ahhoz, hogy tudjam az újabb érkező is hasonszőrű, de a stílusából ítélve nem gondoltam, hogy egy lapon kellene emlegetnünk magunkat, tulajdonképpen én eléggé kilógtam a sorból, ami az átlag rendőröket illette....sejtettem, hogy ez csak egyre rosszabb lesz, és egyre durvább méreteket ölt ez az egész ironikus helyzet. Legszívesebben most jól arcon csapnám magam, jó lenne ebből felébredni, de sajnos most túlságosan is ébren voltam. Azon agyaltam merre is mocorogjak, hiszen nem bírtam nagyon egy helyben ácsorogni, de félő volt, hogy egy rossz mozdulatnak is beláthatatlan következményei lehetnek. Ha Greg felé mozdulok, akkor nem tudom hárítani az esetleges támadást, viszont innen a két fickó között talán még tehetnék valamit, ha elég gyorsan mozgok, de ott ült velem szemben az a rohadt vigyoriképű mamlasz, aki lazán rám rántaná a vizes lepedőt, hacsak Greg...de kétlem hogy ő épp fegyvert hordana magánál, így meg elég esélytelen a történet...na meg persze az öreg, max a két mellettem álló közül egyet leszedne...nem valami fényes kilátások. Kissé magasabbra szaladt a szemöldököm, ahogy a pasas szép szóval próbálkozik a már ránézésre is súlyos alakoknál, viszont ha rendőr, akkor ismernie kellene őket, hiszen alvilági nagykutyákról beszélünk. Ekkor eszembe jutott, hogy esetleg utánam küldték, de tudtam, hogy ez lehetetlen, ugyanis nem szokásom beszámolni hogy mikor merre járok és mit csinálok, és hát....jelentést sem szokásom túl gyakran gépelni....ezért egyszer még nagyot fogok kapni.
-Maga meg ki a franc?-kérdezte a drogbáró az öregtől, miközben nyugodtan szívta tovább a maradék szivart, ami még volt belőle, és egyenesen az öreg képébe fújta a tömény füstöt. A prosti mester befejezte a fegyver összeszerelését, majd nyugodtan dőlt hátra, mintha legalábbis valami baráti csevejt folytatnánk így néhányan.
-Ha jó nőt akar az úr, annak bizony igen borsos ára van...-vágok vissza a spiclinek miközben legszívesebben felnyársalnám már csak pusztán a tekintetemmel, és ekkor úgy éreztem, mintha a mellkasomban valami hatalmas görcs lenne, mintha alig kapnék levegőt, mintha minden ideg egy hatalmas gombóccá gyűlt volna össze a mellkasomban...megszorítottam a szék támláját, de mivel takarásban voltak a kezeim, ez aligha volt feltűnő.
~Mi folyik itt?!~belül mintha a testem lassan kezdett volna teljesen önálló életet élni.
És ekkor hirtelen teljes erőből csaptam oda a kezem a pókerasztalra, pár milliméterre a fegyvertől.
-Nos uraim, mit szólnának egy utolsó, mindent eldöntő játszmához. Mindenki feltesz egy komoly tétet....gondolom az orosz rulett ismerősen hangzik.....-tulajdonképpen fogalmam sem volt mit beszélek, úgy jöttek belőlem a szavak, mintha csak könyvből olvasnám, anélkül, hogy bármit is végig pörgetnék az agyamban. Mintha a teremben lévő minden emberből egy darab bennem lüktetett volna, az a megfoghatatlan sistergés a levegőből bennem gyűlt össze, csak az volt a kérdés, hogy mikor robban.
A két nagykutya és a spicli erre felkapta a fejét, majd szemmel láthatóan körbenéztek az asztalnál ülőkön,s azok az arcok mindent elárultak....
-Akkor kezdjük a tétekkel uraim.-majd azzal a pókerterem ajtaja bezárult, mintha csak a terem foglyai lennénk. Nem biztos, hogy a legjobb megoldást választottam, és nem is értem miért....hiszen mindenkinek volt mit rejtegetnie ennél az asztalnál....

Felvontam a szemöldökömet a kérdés hallatán. Átfutott az agyamon, hogy annak rendje és módja szerint bemutatkozom, de végül nem ezt tettem.
- Én csak egy fickó vagyok, aki szeret ide járni. Igaza van a kis hölgynek. Kár lenne veszni hagyni az alkalmat, nem? Játszunk!
Elővettem a tárcámat, lassan, nehogy valamelyik forrófejű barom lepuffantson. Elegánsan az asztalra hajítottam a jelvényemet.
- Uraim... Tudják, ki vagyok, ha nem is ismernek. Játszani jöttem, de ha nem mennék ki innen, az senkinek sem lenne jó. Eddig békén hagytam magukat. Maradjunk barátok.
Hallottam, ahogy kattant a zár. Érdekes. Vajon mi lesz ebből? Szokták mondani, hogy jó nap ez a halálra. De azt hiszem, jobbat is el tudnék képzelni...

Ahogy előkerül a jelvény nagy kő esik le a szívemről. Illetve csak egy része.
~Sosem hittem volna hogy örülni fogok egy Zsarunak...
A lány szavai elgondolkodtatóak voltak. Nem akartam szóvá tenni, de úgy tűnik én most az életemmel jászom, de minimum a szabadságommal. Lassan belső zsebembe nyúltam és kivettem a tárcám. Kinyitottam és a korábban visszaváltott zsetonokból származó 6 százdollárost kiraktam az asztalra.
-Játszunk.
A nagykutyák nagy pislogására megszakítottam a tárca eltevésének egyszerű folyamatát.
-Öhm... tényleg mázlim volt...
Összenéztek majd ők is megtették tétjeiket, kivéve a kis suhancot, az hátradőlve testközelből figyelte a partit, főként Roxi-n legeltette a szemeit. Ez valahol mélyen egy kicsit zavart. Ha szemet vetnek az esti prédámra, hajlamos vagyok azokat a szemek kiszúrni... Miután végig mértem a tag kéjvigyorral övezett arcát egy pillantást ejtettem a lány felé majd a lapjaimat vártam.

~Hülye barom...~futott át először az agyamon a gondolat, ahogy a rendőr kivágta a jelvényét, de végső soron ezzel a húzással egyszerre lehet sírt ásni és talán még megúszni dolgokat. Bár ha most a kilétét itt a nagyarcok előtt ellövi, akkor lesheti, hogy ezek valaha is elfelejtik, hogy ki is ő. Nem véletlenül nem mutogattam soha ilyen körökben a jelvényemet, és nem véletlenül tudok külsőt elváltoztatva bejutni egy két helyre. Persze ez itt most kivétel volt...de a kis segítség nem is jött olyan rosszul. Körbe pislogok az arcokon, a helyzethez képest mindenki egész jól tartja magát. Akkor csak bennem van ez a majd szétrobbanó érzés??? A spiclim nem tett tétet, erre fel is kúszott a szemöldököm.
-All in-es játszma van. Mindenki köteles tétet tenni...-elég határozott fellépésem van, szinte már már felszólítom azt a görényt is, de persze legszívesebben ezer meg egy módját találnám meg, hogy mi mást tudnék vele kezdeni...
És az csak vigyorog. Ennél jobban nem is lehet játszani az idegeimen, mikor valaki belevigyorog ilyen fennhéjázva a képembe.
-Az én tétem te vagy,szivi.-vigyorgott továbbra is, és bár nem kellett kimondania ezt mire is érti, tudtam. Bár csak osztó voltam, hirtelen az én életem is kimondatlanul felkerült a tétek listájára. Nem voltam elragadtatva az ötlettől, de kénytelen voltam belemenni ebbe az ördögi játékba.
Az orosz rulettel csak az volt a probléma, hogy kinek a kezébe adni a fegyvert valaki egy ilyen társaságban, hogy kivegye a töltényeket, és csak egyet hagyjon benne. Nem véletlenül nézett mindenki egymásra, senki nem merte volna odaadni a fegyver a másik kezébe.
-Rendben, akkor legyen a hölgyé a megtiszteltetés....-és tolja felém a drogbáró az asztalon a fegyvert, miközben a mellette ülő alak a saját asztalon pihenő fegyverére tette a kezét jelzésképpen. Hiába volt ott a fegyver a ruhám alatt a belső combomhoz erősítve nem tudtam volna elég gyorsan elővenni és használni is. Szinte kínzó lassúsággal vettem fel a fegyvert, és szedtem ki a tárat, egy töltényt hagyva benne. Miközben a kezem ügyködött a tekintetem a többieket figyelte. Nem tudtam, melyikükhöz fordulhatnék, a rendőr vagy Greg, akiben mellesleg szintén nem bízom....a másik háromról nem is beszélve. Ha történne most valami váratlan....akkor én is léphetnék....jól jönne most egy icipici csoda....

A rohadt életbe! A srác tudja. Na jó, ez így baromira nem lesz jó. Ha De'Loise lelepleződik, azonnal vége. Vagy mégsem? Én itt nagykutya vagyok, de ő aligha. Viszont ha őt lelövik, hiába mutattam meg, ki vagyok, én sem úszhatom meg. Ez tényleg nem az én napom.
A fest6ültség egyre nőtt. A végén már azon voltam, hogy én magam kérem el a fegyvert, de aztán nem tettem. Én itt csak vendég vagyok. Kezdje a házigazda a játékot.
Abban azért nagyon reménykedtem, hogy De'Loise tudja, mit csinál. Nem tudom, hol tanulta ezt a hazardírozást, de az biztos, hogy nem az Akadémián. Esetleg ha ezt túléljük, alkalomadtán el kell majd beszélgetnem vele a módszereiről.

A görény jelzővel ellátott kis mitugrász szavaira felhúzta ma szemöldököm.
-Akkor kösd fel a gatyád, ma formában vagyok.
~Milyen ironikus. Eladom aztán visszanyerem... Nah Lessie, osszál jókat és hazatérhetsz a gazdihoz. Kapsz simit meg minden...
A lapokat várhattam volna napestig. Úgy tűnik egy kicsit komolyabbra akarják fordítani a játékot. A pakli lapjai helyett 1 szép revolver tárának apró csilingelő tartalma került az asztalra szépen sorjában. 5 töltény szépen esztétikusan a szegre állítva egymás mellé. Az asztalon lévő 5 töltényből 3at eltesz az egyikük míg a másik int a pincérnek. Sokat látott pincér ez. Szemkendővel. Lehet egyszer túl sokat látott. Amit aztán elmondott. Nem látszik de a nyelve ki van metszve hogy többet biztos ne beszéljen. Miután fülébe súgták a rendelést útnak eredt.
A fegyver készen feküdt az asztal közepén, De valami hiányzott. Valamire vártunk. Ez a valami a pincér korongalakú tálcáján közeledett. Egy jó vodka 7 pohárral. Szépen mindenki elé került egy egy ampulla. A pincér pedig alázatosan szintig töltötte a fejesektől kezdve Roxin át Kohleren keresztül egészen az én poharamig. Ezt úgy érzem amolyan Búcsú szíverősítőnek szánták. Megfogtam a poharat és megemeltem ahogy a fejesek. Szinte ösztönösen éreztem mit kell tenni, hogy megadjuk az ivászat módját. Miután a poharak kiürültek a balomon ülő Görény vigyorogva az asztal fölé hajolt és Roxi felé tolta a fegyvert.
-Hölgyeké az elsőbbség.
Perdült fordult a fegyver, végül szépen lassan megállt. Nem sokkal utánam. Sokunk legnagyobb örömére a vigyorin állt meg. A gond ott volt, hogy egy egyszerű mozdulattal felém fordította a csövet. A nagykutyák csak mosolyogtak a dolgon.
-Cö-cö-cö... A gazdit nem bántjuk kicsi lányka. Inkább a szépfiút... Úgy is ő akar nyerni, itt az alkalom..
Fölényesen rám vigyorog. Egy flegma nézéssel letudom. Jobb kezembe veszem a töltött fegyvert. Tenyeremmel megperdítem a tárat és alulról az állkapcsomhoz teszem. Halálos nyugodtsággal húzom meg a ravaszt. A fegyver csak kattan egyet. A művelet alatt a szemem sem rebben. Majd határozott mozdulattal az asztalra teszem, kis híján odacsapom és elé tolom a fegyvert. Majd fapofával visszafordulok a többiek felé. Úgy tűnik a főnökök elismerését sikerült kivívnom míg az apróságban sikerült némi félelmet kelteni. Még egy utolsó mondatra odafordulok mielőtt főbe lőné magát. Gondoskodtam a biztonságomról.
-Ön következik... ne feledje, ha veszít, a hölgy a miénk.
Kacsintok egyet szemtelenül és ismét visszafordultam a díszes társaság felé.

Úgy tűnik Greg volt az én csodahozó Dzsinnem, aminek bevallom, most kimondottam örültem. Alap esetben utálom a vodkát, de egy ilyen helyzetben, és főleg, hogy ha ez lesz az utolsó, amit iszom, hát legyen...Feszült volt a helyzet, és furcsa módon most először éreztem meg a félelem szagát a levegőben. Ez valami isteni érzés volt. Eddig azt hittem, én vagyok az aki be van tojva de nem, lassan kezdek rájönni, hogy nem a saját félelmemet érzem, hanem a körülöttem ülő emberekét, ahogy szép lassan belém szivárog. Ösztönösen szívtam mélyebbre a levegőt,s villanó tekintettel néztem, ahogy Greg meghúzta a ravaszt. Szinte már láttam magam előtt, ahogy az eldördül...de a szemem se rebbent, ahogy neki sem. Ám a várt hatás elmaradt. A rendőr is egész jól tartotta magát, de látszott ahogy egy két gyöngyöző izzadságcsepp megindult a kopaszodó homlokán. A többiek feszültek voltak. És valahonnan egyre erősödő félelem árad felém....igen, a kis spiclink, úgy tűnik betojt, hogy a következő kör az övé lesz, és nincs menekülő út. Reménykedett abban, hogy Gregnél fog elsülni a fegyver. De tévedett. Várt egy kicsit, de látszott, hogy mégsem olyan magabiztosan veszi fel a revolvert, mint ahogy azt a másik férfi tette. Tudtam, hogyha elsül, akkor itt lesz a kínálkozó alkalom, és nem várok tovább. Izzadt a tenyerem...ez furcsa...még soha nem jártam így, ökölbe kellett szorítanom a kezeim, majd ismét elernyedtek az izmai~Félelem...istenem, miért bizsereg mégis mindenem?~ gondolkodtam, de nem találtam a választ, csak azt éreztem, hogy akarom....hogy mindennél jobban akarok valamit....de nem tudtam, hogy az a valami mi is pontosan.
A balfácán meghúzta a ravaszt....a fegyver hatalmas dörrenéssel sült el...igen, Greg mintha valóban csak varázsolt volna...és én sem haboztam tovább, amilyen gyorsan csak tudtam, rántottam elő a fegyveremet, és innentől mintha csak felgyorsultak volna az események....mindenki fegyver után kapkodott, borult az asztal, mindenki igyekezett fedezéket találni, védeni magát, és lőni....tudom, hogy az egyiket eltaláltam, viszont ahogy azok kifelé hátráltak a teremből, mi a felborított asztal mögött kerestünk fedezéket. A lövöldözés végül a bár külső részébe is átterjedt, a teremből oldalazva igyekeztem eljutni a pulthoz, remélem a másik rendőr se sérült meg, és vagy erősítést hív, vagy fedez, vagy tesz valami hasznosat is. Bevágódtam a pult mögé, sikítások, lövöldözés, ordibálás, pohár és üvegszilánkok, felborított asztalok mindenfelé. Éreztem a bentiek félelmét, akik csak véletlenül valahogy belekeveredtek ebbe az egészbe. Nem meglepő, hogy a fejesek, sem csupán ketten voltak, így eléggé megnőtt a frontvonal...A pult mögött voltam, miközben úgy éreztem, hogy valami totál szétfeszít belülről. Nem bírtam...olyan iszonyú görcsöt éreztem a gyomromban, hogy össze kellett gömbölyödnöm, mint egy kisgyereknek...a fájdalom hihetetlen mértékben terjedt szét a testemben, a fájdalom elviselhetetlen volt, sikítani akartam....de képtelen voltam arra, hogy akárcsak egy hangot is kiadjak....kinyitottam a szemem, és a fények homályosan cikáztak a szemem előtt, majd minden elsötétült......

Szinte másodpercek teltek el,s egy mély zilálós hörgés hallatszott a pult mögül. Képtelenség, hogy ekkora káosz közepette bárkinek feltűnt volna, mi is történt a pult mögött. Egy hatalmas lény bukkant fel, szemei sárgán villogtak. Ekkora már a két fejesen is megjelent a jel, ahol korábban megérintette őket. Ők voltak a vadászat áldozati bárányai....A sárgás íriszek körbekémleltek a nagy teremben, majd hangos ordításban tört ki....szimatolt, kutatott...szemmel láthatóan keresett valamit....és ahogy nyomon volt, már neki is lendült. Asztalokat borított fel hatalmas erejével, és hihetetlenül gyorsan mozgott. A drogbárót kapta el először,s szorította a falhoz hatalmas kezével, mely szinte majdnem átérte az egész nyakát egyben. Megtalálta a jelet, és a félelmet amit annyira keresett....Mélyen nézett a férfi szemébe, majd ismét egy földöntúli ordítás hallatszott....a férfi csak azt tudta mondani, hogy
-Ne..ne..neeeeeeee.......-üvöltött, és remegett minden porcikájában, majd egy utolsó rángás, és üveges tekintettel holtan csúszott le a fal mentén. A szörny elégedett volt....ám volt még egy áldozat....
A férfi hátrált, lövöldözött, igyekezett valami menedéket keresni a szörny elől...de a félelme mágnesként vonzotta a szörnyeteget.....

Nem gondoltam, hogy ezeknek ennyi vér van a pucájukban, de a jóféle szíverősítő után ketten is meghúzták a ravaszt. A második vesztére. És akkor elszabadult a pokol.
Kártyák és az asztalon hagyott holmik röpködtek össze-vissza. Aztán már persze golyók is.
Én is fegyvert rántottam, mit volt mit tenni? Igyekeztem a tumultusban olyanokat eltalálni, akik rám lőttek.
- De'Loise! - kiáltottam, mert a nő már így is lelepleződött - Hová megy?
De vagy nem hallotta, amit mondok, vagy nem érdekelte. Jobb ötlet híján, belevetettem magam a kinti forgatagba, hátha tudom fedezni. Reméltem, hogy a kölyök nem támad hátba.
A nőt sehol sem láttam. Nem is csoda, olyan pokoli pánik és lökdösődés, menekülés tört ki idebent, hogy az lett volna meglepő, ha kiszúrom.
Amit viszont kiszúrtam, az a pult mögül kiemelkedő szörnyeteg volt. Hát ez meg mi az istencsapása már megint? Láttam én már sok undorító mutánst, de ez még nekem is új volt.
Lőttem rá, ahogy tiszta célt nyújtott, de elhibáztam: a menekülők folyton meglöktek. Nem is tehettem semmit az ismerős gazfickókért. Az már más kérdés, hogy talán akkor sem tettem volna, ha tehetem...
De azért ezt a szörnyet mégiscsak meg kell állítani. A bűnözők, az egy dolog. De ártatlanokat nem ölhet, amíg itt vagyok.
Nekilódultam. Távolról esélytelen, hogy halálos lövést adjak le, de talán ha a közelébe tudok férkőzni... És sikerült! Alig karnyújtásnyira tőle lövésre emeltem a fegyverem...

Mély levegőt vettem. Tudtam, hogy el fog sülni a fegyver. Tekintetem összeakadt a lányéval. Mintha sárgán villant volna fel. Nem voltam benne biztos, sőt egyenesen képtelenségnek tartottam. Ugrottam is egyet a székben ahogy eldörrent. Valahol ez megnyugvással töltött el. Megmenekültünk. Magamra erőltettem a komoly figurát és már épp szóvá akartam tenni, hogy 1-0 amikor Roxi akcióba lendült. Egyiküket meglőtte a másikat pedig az asztal hirtelen deformációja vágta mellkasba és lökte hanyatt székestül. Felborítottam az asztalt immáron eredeti alakjában, hogy megbújjak fedezékében.
~Ide se jövök többet...
Ahogy körbenéztem a lány a pult mögé szaladt vajlódni, de ha nem is szülés miatt de valamiért fogta a hasát. Ahogy odanéztem az utolsó márkás italt is lelőtték a polcról.
~Most már csak azért se jövök vissza...
Az asztal jó kemény fából volt így könnyedén felfogta a golyókat amik arra tévedtek. Kicsit rásegítettem ugyan de a célnak megfelelt. Mire megint észbe kaptam valami nagy és csúnya került elő. Olyan sárga szempárral amit egy pillanatra De'Losie-nál véltem felfedezni. Odébb kellett húznom magam, hogy ne lépjen rám. Ahogy a lövések elfogytak kinéztem az asztal mögül. Jobbnak láttam lelépni így megindultam kifelé. Sajnos sok részeg ember állta utamat így nem egyet le kellett csillapítani pár jobb illetve bal horoggal. Volt akire csak talpas jutott de az is megtette a kellő hatását. Kohler egy kósza lövedéke a mellényemet érte amitől azért így is padlót fogtam egy jó percre. Aztán ahogy felkeltem ezek ketten idetévedtek mellém. Csontropogást halottam. Ahogy felnéztem a mellettem lévő falra csak egy üveges tekintet láttam ahogy felém néz a lány szorításából. Lassan elaraszoltam és felálltam a földről, ekkor vettem észre hogy az öreg célba vette a lányt. A fegyvere után nyúltam és rámarkoltam a csövére és összenyomtam teljesen.
-HÉ! Mit akar csinálni?!
Üvöltök rá a lány háta mögött. ha meghúzza a ravaszt ez még nem biztosíték arra, hogy a töltény a fegyverben is marad.

Az egész helyzet egy univerzális zűrzavar volt...már csupán az ösztönök működtek, ami hajtotta előre a lényt. A körülötte lévő személyekkel csak akkor foglalkozott, ha azok az útjába álltak. A többség elkúszott előle, még a részeg fazonok se mertek nagyon kötekedni, inkább meghúzták magukat. A terem közepén megállt, majd szemmel láthatóan mintha valamit mélyen szívna magába...igen, nem volt emberi szemnek látható, amint érzékelte a körülötte lévő minden egyes személyben a félelmet...de most mégsem ők kellettek neki. Az az egy, akin még ott van a jel....a jel, ami hívja magához, ami után vadászik....Egy kattanást hall a háta mögül, és persze ő is védi önmagát, így a fegyvert rászegezők felé veti sárgás földöntúli pillantását, majd a két hatalmas kéz már lendül is, ahogy a két férfit egyszerre lendíti át a terem túlvégébe...és egy újabb ordítás, majd neki indul a termen át kifelé, amerre a meglőtt nagykutya ijedtében rohant.
A férfi idegesen szállt be az autójába mit sem törődve azzal, hogy a combján eltalálta a golyó, amit még a zárt teremben kapott. Idegesen kereste a kulcsot, és próbálta meg beindítani az autót, miközben folyamatosan hátrafelé pislogott. Leejtette a kulcsot, majd ahogy érte nyúlt, észrevette a kezén éktelenkedő fekete jelet.
-Mi a sz*r?-próbálta dörzsölni, de nem jött le. Ekkor valami tompa puffanás hallatszott a sikátorban parkoló autó mögül. A férfi megdermedt, majd a fegyverét szorongatta. Nem mert kiszállni az autóból. Várta, hogy hol fog felbukkanni valami, majd ekkor hirtelen betört a szélvédő és a férfi már ki is repült azon keresztül a sötét utcára.
Feltolta magát,s meglátta a kocsi tetején a démont.
-Mi a francot akarsz tőlem...húzz el innét....kinyírlak te dög....-mondta és emelte is a fegyverét, majd lőni kezdett. A démon gyorsan mozgott, így a kilőtt 3 golyóból kettő mellé ment...a harmadik célt ért, de hiába...az ütést követően a fegyver repült,s hallatszott, ahogy a kar csontjai törnek az ütést követően. Megragadta a férfit,s a félelmek hatására ugyanúgy elérte a halál, megállt a szíve a félelemtől, de ez nem volt elég, a lény darabokra tépte utolsó erejével a férfit. Majd egy fájdalmas üvöltés, ahogy a vérveszteségtől gyengülni kezdett. A sikátor belseje felé indult, ahhoz a hátsó ajtóhoz, ahonnan minden bizonnyal a férfi is korábban menekült. A démon ereje fogyott,s a test is kínok közepette alakult vissza abba a szálkás de most mégis törékeny női testbe, ami korábban is volt. Oldalán a lőtt sebbel, a saját és a szétmarcangolt férfi vérében úszva, bár ránézésre mintha ő vérezne ezer sebből,s a rajta lévő ruha cafatokban. A test mint egy darab deszka dőlt el a hátsó, vészkijáratnál,s ő eszméletlenül feküdt ott......

Összegyűrte a fegyverem. Puszta kézzel. De miért? Csak nem De'loise lenne ez a szörnyeteg...?
- Mégis mit gondolsz, mutáns? Le akartam lőni, de te...
Eddig jutottam, mikor óriási ütést éreztem, és elszálltam. A lénynek elképesztő ereje volt. Elejtettem az amúgy is használhatatlanná vált fegyvert, és amikor a tarkóm valami falfélénk ütközött, kihunyt a tudatom.
Mikor kinyitottam a szemem, nem tudtam, mi is történt. Aztán egyértelművé vált, hogy ugyanott vagyok, ahol az imént, és az egész nem csak egy rossz álom volt. Hogy az a jó...
Körülnéztem, de a szörnyeteget sehol sem láttam. Ekkor De'Loise-t kezdtem keresni, de ő ugyanúgy nem volt sehol. Ebből még nem akartam messzemenő következtetéseket levonni Talán csak meghalt, esetleg elmenekült. Nem biztos, hogy mutáns.

Nem volt időm visszakérdezni, hogy meghibbant e. Sem pedig azon filózni, hogy azért pöccent e be rá mert mutáns vagy mert mutáns létére jobban végzi az ő munkáját. Akár hogy is, a következő pillanatban úgy kivágtak arról az egy négyzetméterről, hogy a lábam nem érte a földet. Úgy estem a fal tövébe ahogy illik. Mintha csak pontos számításuk után megfelelő erővel és ívben repítettek volna oda. A becsapódás után vagy egy percig mozgásképtelen voltam. Aztán ahogy összeszedtem magam lassan felkászálódtam. Cifránál cifrább káromkodások préselődtek ki összeszorított fogaim közül hátamat és nyakamat fájlalva. Nem láttam nyomát komolyabb sérülésnek csak az idegeim zsongtak elég rendesen. Agyam közben megkezdte az oltási folyamatokat és tompítani kezdte a fájdalmat képességeihez mérten. Sántikálva ugyan de elindultam a hátsó kijárathoz.
~Egy percig se maradok itt tovább. Rájönnek, hogy mutáns vagyok, itt koncolnak fel. Az öreggel az élen...
Könnyedén kitaláltam az épületből de amit kint találtam megijesztett. Ahogy az ajtó kinyílt valaki a karjaimba pottyant. Ahogy hozzáértem már tudtam ki az. Bár a szemem előtt lezúgó vörös hajzuhatag is sokat segített. A lány szinte halálosan belém zúgott. Sajnos nem jó értelemben.
-Ennyire ne szaladjunk előre hallod? Hu hú! Hallasz?
Ekkor tudatosult bennem hogy kevés a benne található vér, ellenben a kelleténél több fém található benne. Ez a kis ólompiercing elég rossz helyre lett lőve. Valami azt súgta, hogy ráadásul akarata ellenére kapta. Ahogy elnézte ma sikátorba a válla fölött szemeim annyira kikerekedtek, hogy kis híján ki is estek. A maradványok feltérképeződtek a fejemben. Sajnos jól sejtettem. Ez egy ember volt, nem is akármelyik. Majdnem terítettem is egy szép lecsót a látványtól Roxie hátára. De az már így elég dzsuvás volt a vértől. Bár ez már nem osztott és nem is szorzott volna. Talán ez lenne a legkisebb gondja is. Lábbal berúgtam mögöttünk az ajtót és leraktam a földre. Telefonom gyorsan előkerült. hamar szinte az egész képernyőn a lány vére volt ahogy tárcsáztam a mentőket...
-Megint én vagyok... a hosszú nevű... Gregory Selton Severald. Nem most nem engem lőttek le de siessenek a Herculoids hoz kérem. Sok vért vesztett, gyenge pulzus...
Értesítettem a mentősöket a helyzetünkről és a vércsoportjáról. Mire letettem a telefont bent már lecsitultak a kedélyek.
-Ne hogy már meghalj. Nő vagy. Havonta minimum 3 napig vérzel, ennyitől ne hogy már elpatkolj hé...

Sötét volt...tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mennyi ideig, de mintha csak mentem volna előre, de sehol nem kapcsoltak lámpát. Nem vagyok egy betoji alak, de ez elég ijesztő, és nem is elsősorban a sötét, hanem, hogy a nagy semmi közepén önmagammal beszélgetek, vagyis hallom a saját elvont gondolataimat....rémisztő.....
Aztán valahol messze mintha valami fény szóródna ki. Sietek felé. Vakító fény...egy park ahol vagyok, érzem a környezetem magam körül, messziről hallom, ahogy a távolban kutyák ugatnak, vagy hogy jóval messzebb elhalad egy autó. De mégis hogy lehet ez? Mintha csak egy filmet néznék valaki más szemén át. Majd ezután mintha felgyorsították volna a filmet, beletekernek, majd ugrálnak a jelenetek között....volt kollégám és legjobb barátom halálra rémült arca, korábban elhunyt felesége eltorzított vonásai, és ezek a szörnyű képek bennem mégis olyan érzéseket sugalltak....hogyan örülhetnék ennek, mikor ennyire szörnyű....egyszerre borzadok el, és egyszerre érzem azt a különös érzés, mely mintha minden porcikámat átjárná. ÉS végül a tó tükre, belenézek....és felriadok....
Kapkodva veszem a levegőt, és minden egyes levegővételnél érzem, ahogy a fájdalom belém hasít. Lassan tisztul a kép,s érzékelem a férfit, aki felettem áll. Kell egy kis idő, mire felfogom ki is ő, a történtekre elég homályosan emlékszem. Látom a telefont a kezébe, és még elcsíptem az utolsó szavait. Kezem a tőlem telhető erővel markolt bele a férfi ing gallérjába,és sziszegtem a fogaim közül:
-Ho...váá...hová...akarsz...vinni...-és bár a fájdalom átjárt, a szemeim nem túl kedvesen villogtak rá. Beindult az ösztönös védelmi reakcióm. Egy ideig szorongattam az inget a nyakán, és megpróbáltam felhúzni magam, ami elég rosszul ment a helyzetet tekintve.
-Mennyire...? -azt akartam kinyögni, hogy mennyire súlyos, de éreztem, hogy azért nagy valószínűséggel nem épp fénykoromban vagyok.
~De mi a franc történhetett?!~próbáltam volna összerakni magamban a dolgokat, de attól kezdve, hogy kirohantam a teremből nem igazán rémlik semmi. Majd felrémlik bennem az a kép amit tudattalan állapotomban láttam. Lenézek a szakadt ruhámra, és a még mindig erősen vérző sebemre.
-Eszméletlenül festek.-sóhajtom erőtlenül, de persze ez a legutolsó dolog, ami igazából most izgat. A fájdalomból ítélve biztos voltam abban, hogy a golyó bennem maradt, arra viszont kicsi volt az esély, hogy létfontosságú szervem sérült volna, és bár egyre nehezebben vettem a levegőt, azért kétlem, hogy a tüdőm sérült volna nagy mértékben. De ha nem sietünk, akkor akár el is vérezhetek, ami már nem túl jó buli.
Olykor néha kicsit hátrabukik a fejem, és igyekszem, hogy nehogy elájuljak, mert abból még nagyobb gond is lehet....de ez most piszok nehéz.
-Beszélj.-utasítom szinte Greget.

Mivel Kohler ki van ütve bátorkodom írni ha nem nagy gond.

Ahogy elemelem a telefonom és kinyomom egy erőtlen kéz nyúl a nyakam felé és keni össze a vérrel. Kissé meglepetten nézek le az ölemben heverésző lányra. Kemény csaj ha még magánál van. Még ereje is van ahhoz hogy kérdezzen. Ez jó dolgot csak nem kéne túlerőltetnie magát.
-A csúcsra... de csak ha jobban elszel....
Úgy tűnik van ereje vissza kérdezni is. Valami belül azt súgta, hogy nem egészen ezt akarta kérdezni... de nekem is jobb a humorom ha haldoklom. Az utolsó poén legyen haláli.
-Hát.... nagyon... olyat még nem pipáltál az biztos... De addig életben kell maradni, úgy hogy nyugi van...
Utasítom a lányt, ne ficánkoljon annyit, pláne ne erőlködjön. Hagyom neki, hogy végig nézzen magán.
-Láttad volna magad az előbb. Na az volt eszméletlen.
A távolban lehetett hallani a szirénákat. Ahogy hangosodtak úgy gyűlt szabad kezembe na vízpára majd alakult át tiszta orvosi alkohollá.
-Ez most egy kicsit fájni fog, de a szépségért meg kell szenvedni.
Óvatosan a lány sebébe csöpögtettem néhány cseppet. Utasítására nem fordultam felé, csak csöpögtettem tovább. Úgy igazgattam a felső testét, hogy fejét a bicepszem megtámassza. Közben eszembe jutott miről is kéne beszélni.
-Az egész az anyámmal kezdődött...


Ahogy a kamera távolodik úgy elhal a hang és a néző/olvasó mit sem ért. Aztán egy pillanatnyi sötétség, végül fehérbe vált, rajta a felirat: Medicie
Ebből vagy 3 ilyen pasas rohan a két ember felé. Aztán kamera vissza vált.


-...így történt... nézd itt vannak a fiúk a szépségszalonból...
Mozgatom meg a fejét a vállammal. Szerencsénkre a mentősök szinte észre sem veszik a falra hányt maradványokat. Olyan sietősen közelednek felénk a sikátorban.
'-Golyó még benne van?
-Kivegyem?
Ezen nagyot nézett a mentős de csak csóvája a fejét és elővette a golyókikapókampót.
'-Majd inkább mi.
A lány oldalára tettem a kezem és a lövedék magától a kezembe mászott anélkül, hogy a lány húsához érne. Majd a mentős kezébe nyomom.
-Ne nézzen, siessen...

A fájdalom borzalmas, de ez a legkevesebb jelen esetben, ugyanis a vérveszteség kezd egyre durvább mértéket ölteni, és egy ideig még hallom Greg hangját, a hülye poénon furcsa módon mégis halványan elmosolyodom, pedig a helyzet korántsem volt ennyire mosolyognivaló. A szemhéjam egyre nehezebbé vált, és bár tudatalatt tudtam, hogy most nem lenne szabad engednem a vágynak, de fáradt voltam. Rettentően fáradt. És ekkor már nem voltam eszméletemnél.

~Rox, héé kislány, mi a jó büdös francot csinálsz te itt?-azt hiszem képzelődöm. Biztos hogy nem vagyok magamnál. Baromi vakító a fény, de ez a hang mégis annyira ismerős.
~Te....hogy?És...mi ez a hely? Máris meghaltam volna?-a kérdések csak úgy özönlöttek belőlem, de még magamat sem láttam. Vagyis fizikai állapotomban nem. Mintha csak egy újabb fénygömb lennék a többi között.
~Egyelőre nem, még nem vagy halott, de neked nem is itt a helyed kislány.~
~De...én...azt hiszem...olyat tettem amit...én sem egészen értek.~
~Na igen, idővel megérted....most pedig húzd vissza a segged oda ahová tartozol, még mielőtt túl késő lenne.....
~Deeeeee............

És a fény hirtelen totál sötét lett. És hirtelen két sárgásan izzó szempár tűnt fel. Majd a sötét kezdett felszállni, és ott találtam magammal szemben egy démoni szörnyeteget. Ott álltunk egymással szemben, és meredtünk egymás szemébe. Megemeltem a karom, és tükörmozgásban ugyanúgy mozgott az övé is...Ez lehetetlen....És talán most először valami rettegést éreztem magamban. Ekkor a démon fülsüketítő hangot adott ki, és a karmok egy hirtelen mozdulattal átdöfték a testemet. Éreztem ahogy a félelem elpárolog, de a fájdalom terjed a testemben....Közben a golyó kikerült a testemből.

Az üvöltésem valódi volt, ezt Greg is tapasztalhatta, ahogy kiszedte belőlem a golyót. A fájdalom volt az ami ismét magamhoz térített, viszont ez elég rosszul vette ki magát. A fájdalom miatt a tudatalattim működésbe hozta a szervezetemben a változást, de csak részben. A karom változott át,az ujjaim helyett hegyes éles karmok,és a fájdalom nyomán, ahogy azt álmomban megéltem, a kezem valóban valami melegbe nyúlt. Éreztem az ujjaim között.....ugyanis a karmok a fölém hajoló orvos gyomrába mélyedtek bele, mely nyomán annak vörös vére megindult az ujjaim között.
A tekintetem sárgásan villant meg, majd a kiáltásom elakadt a lélegzetemmel együtt. Nesze neked kellemes ébredés csipkerózsika...
A szám nyitva, meg se rebbentem, de egy hang se jött ki a torkomon. És a fölém hajoló férfi a vérző hasát szorongatva esett össze mellettem. Ez így nem lesz jó, ez nagyon nem lesz jó....Figyeltem miként csuklik össze a mentős, és rohan oda hozzá a társa.
-Te rohadt mutáns.....nyugi Phil, rendbe hozunk, csak tarts ki, öreg.-mondta a pasas a másiknak.
Én is elég ramaty állapotban voltam, de ha itt maradok abból még nagy baj lehet. Greget kerestem, és megnyugvással töltött el ahogy felfedeztem az ismerős arcot.
-Vigyél el innen...gyorsan...kérlek....-reméltem, hogy ő is ezt látja helyes megoldásnak, mielőtt mutáns létünkre itt meglincselnek bennünket. Viszont nekem szükségem volt a segítségére, nélküle aligha tudok innen elmenni.

Alig, hogy a lövedék kikerült a lány testéből az ismét magához tért. Úgy fest kissé túl reagálta a dolgot és túlságosan is behatolt a mentős magán szférájába. Meg úgy a mentősbe is. Én csak elkerekedett szemekkel néztem ahogy az eldől. Megrökönyödve nézte ma lányra akinek szemei néhány pillanat erejéig sárgába burkolóztak. Csini, de akkor is... Így már nem volt bennem szemernyi kétség sem afelől, hogy az a nagy valami ő volt. Egy behatóbb pillantást vetettem a foltozó tűre, később még jól jöhet. A mentősök szitkozódása térített magamhoz. Még időben. Így felfogtam azt is amit a lány mondott...
-Csak, ha engem nem böksz meg...
~Az különben is az én reszortom...
Egy pillanatra a földre tenyereltem mire a két mentős lábát egy-gy betonbilincs fogta a padlóhoz. Aztán óvatosan karjaimba vettem a lányt és feltápászkodtam vele a földről.
~Ehh... de dög nehéz vagy.
Hátha még benne lenne az a rengeteg vér amit itt szét szórt. Az irányt a legközelebbi fal felé vettem ami nem a Herculoidsé volt. A téglafalon szépen nyugodtan átsétáltunk. Mintha egy vízesésen vagy inkább 1 híg, kocsonyás anyag lett volna. Mögöttünk szépen bezáródott a lyuk. Egy elhagyott alagsorba kerültünk. Félhomály volt és dohos szag. Óvatosan leraktam a hölgyeményt és egyenesen a kapcsoló felé mentem. Felkapcsoltam, ekkor tűnt fel, hogy itt ott, elszakadt a vezeték, ennek orvoslása egy gondolatba került és a lámpa már halványan pislákolt kellő mennyiségű fényt biztosítva számunkra. Visszamentem a lányhoz, lassan és óvatosan, nem akarom, hogy kilyuggassa kedvenc öltönyöm. ha már összevérezte legalább lyukakat vagy barázdákat nem csináljon bele. Bár az lenne a legkisebb bajom. A gyönyörű bőrömet időigényesebb lenne összefércelni... Szóval vissza értem a sérült mellé. Utólagos engedelmével megszabadítottam a felsőjétől, már ami maradt belőle, hogy jobban lássam mi a nagy helyzet.
~Érzéstelenítő... érzéstelenítő... hogy is van? Hidrogén, egyk is ez egy kis az.. meg van!
Miután még egy adag szesszel lelocsoltam a sebet, hogy fertőtlenítse és elmossa a vért, hogy jobban lássak, egy injekciós tűnyi érzéstelenítőt kreáltam, amit kissé tétovázva ugyan végül is beadtam a sebe mellé.
-Ez fájni fog...
Reméltem, hogy nem nekem. Aztán előkerült a tű és a cérna, sterilizálva. Először finoman megböktem, hogy fáj e neki, ha nem akkor lassan és óvatosan nekikezdtem az öltésnek. Engem is megférceltek párszor, főleg a közelmúltban, szóval volt ötletem hogy kellene kinéznie a dolognak.
-Egyébként a neven Gregory, mi járatban ere felé?
Tettem fel a kérdést, hogy észnél tartsam a kábult nőszemélyt.

Tulajdonképpen fel sem fogtam az eseményeket, hogy mi is történik, mereven bámultam azokat az üveges szemeket, amik rám meredtek, és éreztem ahogy a mentős meleg vére megindul az ujjaim között, ahogy a kezem behatolt a testébe. Csak a vészjelző kongott erőteljesen a fejemben, és a másik mentős reakciója, hogy ha itt maradok, akkor annak csúnya vége is lehet. Szerencsére Greg vette a lapot, és akár tetszett akár nem, most rá voltam szorulva a segítségére, mert ilyen állapotban egyedül képtelen voltam mozogni. Nem sűrűn viselem el, ha valaki vadidegen fogdosni kezd, de most lenyeltem, hogy egy pasi az ölében cipeljen mint valami védtelen kis hamupipőkét...nem volt más választásom. Ott zsongott a fejemben az az egyetlen szó. "Mutáns". Soha meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg én is lehetek az. Talán alap esetben jobban végig futtatnám a gondolataimat, de jelenleg a fájdalom és az aggály elnyomott bennem minden mást, csak az volt a fontos, hogy el innét, de minél hamarabb. Majdnem felvisítottam, mikor megláttam, hogy Greg egyenesen a falnak vette az irányt, önkéntelenül csuktam be a szemem, majd nyitottam ki, és már egy épület alagsorában voltunk. Újra felvillant bennem a felismerés "Mutáns". egy perc alatt kétszer is...ennyire igazán nem lehetek szerencsés....
-Úgy látom elég sok mindent elő tudsz húzni a varázskalapodból.-próbálom egy gyenge poénnal elütni a helyzetet, ami már így is túlzottan feszült volt...és fájdalmas. Legalábbis nekem. A fájdalom kínzott és még mindig elég durván véreztem, és a vérveszteség nem éppen a legpozitívabb hatást gyakorolta rám. Nehezebben vettem a levegőt, és a beszédem is eléggé akadozó volt, de ennek ellenére mégsem fogtam be a szám. Egyrészt észnél tartott másrészt meg, nem is én lennék.
Érzéstelenítő és fertőtlenítő, ügyes volt. Nem jött rosszul egyik sem, csak tudnám, hogy a viharban csinálja....
-Ajánlom, hogy szépen foltozz össze, különben seggbe rúglak.-igaz, hogy döcögve ejtem ki a szavakat, olykor talán nem is a legérthetőbben formálom őket, de így sem hazudtolom meg önmagam. Persze nem biztos, hogy épp ez az én életbiztosításom, hogy annak mondok ilyeneket, akin épp jelenleg piszkosul sok múlik...Nem mondom, hogy maradéktalanul hatott a fájdalomcsillapító, de azért sokat tompította azt az éles fájdalmat amit eddig éreztem. Furcsa, de a helyzethez képest teljesen nyugodt voltam....talán túlságosan is....
-Gregory.-ízlelgetem a nevét miután bemutatkozott, és egy mosoly is megjelenik az arcomon
-Nem ilyen nevet képzeltem volna el neked. Ez valahogy...túl....túl....előkelő.-kicsit ezen talán el is tűnődtem, de inkább a válasz volt most fontos. Vissza kellett pörgetnem magamban az eseményeket, ugyanis én nem mutatkozhatom be úgy mint rendőrnyomozó, és erre korábban utalást sem tettem, legalábbis addig, amíg emlékszem a dolgokra.
-Roxanne.-mondtam nyersen, nem volt túl gyakori név ez New Yorkban, de nem is volt olyan ritka, hogy ez alapján bárki fia borja megtalálhasson. Óvatos voltam, ebben a helyzetben nem biztos, hogy a munkámmal kellene villognom. Nem mintha alapesetben ezt máskor megtenném. Az én életemre nem lenne túl jövedelmező életbiztosítást kötni, úgyhogy jobban jártam ha körültekintő vagyok minden esetben.
-És, hogy mi járatban? Volt egy kis...elintéznivalóm a bárban....-erről sem akartam túl sokat fecsegni,még akkor sem, ha ő volt az, aki tulajdonképpen segédkezet nyújtott nekem, és valamilyen szinten épp emiatt keveredett bele ebbe az egész irónikus helyzetbe. Mikor úgy gondoltam, hogy most már remélhetőleg végzett az összefoltozásommal megpróbáltam odalesni, és ha tényleg végzett, akkor elkezdve mocorogni az volt a tervem, hogy felhúzom magam ülő helyzetbe, majd felállok. Persze az elgondolás jó volt, de nem tudom, hogy a jelen fizikai korlátaim ebből mennyit is engedtek.
-Most már két szívességgel is lógok neked...alkalomadtán meghálálom.-nem szerettem soha tartozni, semmilyen téren sem, de hogy azt amit most tett, hogy fogom neki leróni, még nem tudtam. Ha nem segít, elvérzek, és akkor aligha csodálnám ezt a dohos alagsort innen bentről...
De persze még mindig aggasztottak a történtek, de legfőképpen az, hogy alig emlékszem valamire. Volt egy pont, ahol csak az érzés maradt meg, ahogy éreztem mintha valami váratlanul feltuningolta volna a testem, majd filmszakadás. Csak elővillanó halovány darabkáim vannak.
-Tudom, hogy ennél hülyébb kérdésem nem lehet, de....elmondanád, hogy...mi is történt tulajdonképpen?-most először bizonytalanul fordulok oda Greghez, mert tele vagyok rossz érzésekkel, és valahol talán félek attól, hogy mit is takarnak ezek a homályos foltok.