Folyosók

Amikor néhány lépéssel arrébb megállva megláttam azt az öntelt mosolyt az arcán, hirtelen nem tudtam mást érezni iránta, csak sajnálatot. Azt mondjuk nem tudom, hogy mindenkivel szemben ennyire felsőbbrendően viselkedik-e, vagy csak én vagyok túl paranoiás és érzem így, de tény, hogy ez a legutóbbi kis "megmozdulása" elég szánalmasra sikeredett.
~Ehh... Ez is csak nekem tűnik ilyen mesterkéltnek és kétszínűnek? -nézek rá kétkedően a bocsánatkérését meghallva, mellé az arckifejezéssel együtt.
-Nem is tudom, talán most az egyszer, utoljára. -válaszolom, ahogy visszasétálok az asztalhoz és kézbe veszem a cuccaimat- Most viszont azt hiszem jobb, ha megyek. Örvendtem a szerencsének, szia. -köszönök el tőle, majd elindulok, hogy egyedül folytassam a kis felfedező körutamat.

//köszi a játékot//

Mikor meglátom azt az arckifejezést rajta, amit régen...amit a vesztesek arcán lát a győztes, aki büszke a győzelmére, és ezt a másik tudtára is adja...nos akkor egy szempillantás alatt érdektelenné válik számomra. Persze ettől függetlenül nem hagyom faképnél. Inkább figyelem, ahogy kapkodnak az érzékei, hogy megkeresség az általuk igazinak vélt megoldást, az igazinak vélt gondolatokat.
~ Ebbe itt benn még egy telepata is belegabalyodna. Sőt, talán be is kattanna tőle.
Visszavágásában arroganciát érzek. Nem kicsit, és nem megalapozottat. Egyszerűen muszáj elnevetnem magam, még ha valamelyest visszafogottra is sikerül.
- Rendben. Nagyra értékelem. Sok szerencsét!
~ Az élethez. Kezdem értékelni a Testvériség felajánlását, mikor a Darwin-díj várományosaival találkozom.

//Köszi a játékot!//

Telnek múlnak a percek, én pedig lassan a könyvem végére érek. Még egyszer végigpörgetem a lapokat, hogy lássam, milyen mennyiségű szöveget sikerült elolvasnom ilyen kevés idő alatt.
-No, ezzel meg is volnék.
Becsuktam a könyvet, majd még mindig a fotelban ücsörögve nyújtóztam egyet. Mivel Sean még mindig nem ért ide, ezért felkeltem és sétáltam néhány kört a folyosón, persze annyira nem csatangoltam el, hogy ne érzékeljem, ha végre előmerészkedik Cris irodájából. Szerencsére már nem kellett sokáig várnom. Amint ajtónyikorgásra lettem figyelmes, az iroda felé fordultam.
-Ez aztán jó sokáig tartott, csak nem teljes körű kihallgatás volt? Azért remélem, a kulcsot nem felejtetted elhozni...

- Volt egy-két kérdés, amire nem szívesen válaszoltam... De azt hiszem, minden rendben lesz. A kulcs nálam van. Kösz, hogy megvártál, kedves Ratna.- Ahogy elindulnak felfelé, nekiszegezi a kérdést a lánynak, ami már egy ideje fogalkoztatta:
- Tehát, elárulod, hogy mi a különleges képességed? - kérdi Sean egy ártatlan mosoly társaságában.

-Na igen, azt képzelem... Nagy élmény amikor idegenek az ember magánéletében vájkálnak, akkor is, ha csak biztonsági okokból kíváncsiak rá, meg az adminisztrációhoz kell... no de mit lehet tenni, ez van. Amúgy volt nálam könyv, szóval nem unatkoztam. Bár még egyszer nem szívesen várnék ennyit... De hagy nézzem azt a kulcsot... -tartom a kezem érte, majd ha megkapom vagy Sean megmutatja, megnézem a szobaszámot, hogy egyáltalán tudjam, merre érdemes elindulni.
Miután sikerült kideríteni a szobaszámot, fejben gyorsan lekérdeztem egy útvonaltervet, majd legújabb diáktársamnak intve, elindultam a folyosón.
-Ha emlékezetem nem csal, akkor pár perc és ott vagyok. Ha tévedek... na akkor meg kerítünk egy térképet. -jegyzem meg, majd amikor meghallom Sean kérdését, komoly arckifejezéssel válaszolok.
-Persze, egy feltétellel. -majd a komoly arckifejezés komolytalan mosolyba fordul- Ha utána te is elárulod, te mihez értesz. Én az érzéseket tudom befolyásolni. Mármint a mentálisakat, a fizikait azt nem. Felébreszteni, erősíteni, vagy akár teljesen elnyomni... Mondjuk az, hogy mennyire hatásos, eléggé emberfüggő, hogy kinek milyen a személyisége, hogyan reagál le egyes dolgokat... -merülök bele a magyarázatba, amikor egy pillanatra elbizonytalanodok- Azért remélem, lehet érteni... nem vagyok valami jó magyarázásból, a képességemet körülírni meg pláne nem egyszerű... Azt hiszem, ennyi lenne. És most hallgatlak. -teszem hozzá kíváncsian.

/Folytatás - Hálószobák/

/Ratnának/

Sean Gregory Lexinbourgh végigsétál a folyosón és elmélyülten olvassa a kezében tartott indai témájú könyvet.
~Jó dolog, hogy megbíztak a játék kiegészítőjével is... de mintha kirántották volna alólam a talajt! Szinte semmit nem tudok az ókori india nyelveiről kultúrájáról... mit is kéne csinálnom?~
A fiatal bölcsész a másik kezébe veszi a frissen nyomtatott papírt. Kutatómunka az ókori India kultúráját illetően, közös kapcsolódási pontok a játékuniverzummal, szintézis az ókori indiai civilizáció, a mondavilág és a játékuniverzum között.
~Tehát rágjam át magam a fél hinduizmuson, buddhizmuson, az indiai irodalmon és keressek olyan arcokat, akiket mutánsnak állíthatunk be. Nem is tudom, mivel kezdjem. A négy karú nővel, vagy a kóros mennyiségű szexszel? A team meg persze nincs még összerakva.. ki tudna ebben segíteni?~
Sean ekkor a nagy fáradozásban egy kanyarban nekisétál a falnak.
-Aú.
Bosszúsan dörzsöli az arcát, és kipillant a fordulóban a kitár ablakszárnyakon. A vasárnap regeli nap még álmosan pislákol be az ablakon és a fák mozgó árnyékaival szabdalt arany foltokat rajzol a folyosó falára. Sean a másik irányba fordul, hogy megpillantsa őket és rájön, hogy kinek a szobája előtt állt meg.
~Ratna. Ratna!~
Ki más segíthetne többet az indiai kultúrából?
Sean leteszi a földre a könyvkupacot, előhúz egy darab papírt és gyorsan, hosszúkás betűivel egy rövid üzenetet firkant rá.
"Szia Ratna!
Remélem, nem zavarok. A segítségedet szeretném kérni. Egy számítógépes játékhoz csinálok az indai kultúrát érintő kutatásokat. Ha tudnál egy kicsit segíteni, szívesen meghálálnám kávéval és reggelivel a fáradozásaidat, valamint hálám üldözni fog. A parkban dolgozom, ott megtalálsz!
Előre is köszönöm!
Sean Gregory Lexinbourgh"
Majd Sean becsúsztatja a papírt az ajtón. Aztán elkezd gondolkodni. Mégis, hogy néz ez így ki?
~Bloody hell!~
A körmével a sarkánál fogva kikaparja a levelet az ajtó résén keresztül és az összehajtott papírra, amin átszüremlenek a tollal írt sorok, még ráfirkantja az ajtó előtt guggolva:
"Ratnának. Ne félj, nem szerelmes levél, csak korán volt, és nem akartalak felébreszteni"
~Ez egyre hülyébben veszi ki magát. Socially awkward lettem a sznobok között és a poros könyvtárakba zárva... Eh, damnit"
Sean gyorsan bevágja a kis levelet az ajtó alatti résen és tovább megy a lépcső felé.

/igazgató irodától/

- Arra gondoltam, - mondom neki nevetve a kérdésére, - hogy Logan szivarját belecsomagolhatnánk egy ilyen ragacsos papírba, ami nem is nagyon ütne el a szivar színétől, aztán ha kézbe és na adj isten még a szájába is venné…..ojvé! El tudnám képzelni a szitut!
Mivel az igazgatói irodában nem találtuk meg a keresett telefont, és Ratna felvetése a szétválásról és a gyorsabb anyagbeszerzésről teljesen helyénvalónak és praktikusnak tűnt, egyet is értettem.
- Rendben, akkor induljunk lefelé, te mész a konyhába, én a raktárba, aztán az első emeleten találkozunk. – néztem biztatóan Ratna szemébe. – Aztán próbálj meg összeszedni mindent amit tudsz, de igyekezzünk nem hagyni ránk utaló nyomokat, azért a következményeket nem szeretném megtapasztalni. – indulok közben a lépcső felé, hogy beszerezzük tervünkhöz a hozzávalókat.
Miközben az indiai lány befordult a konyhába, én egy kicsit tovább mentem a folyosó sarkában lévő raktárhoz. Az a jó,, hogy ebben a suliban semmit nem zárnak, vagy legalábbis egy-két kivétellel semmit, hiszen talán még egy diáknak sem jutott eszébe, ami ma nekünk.. Így a raktár sem volt zárva. Mikor beléptem, becsuktam magam után az ajtót és felkapcsoltam a villanyt. Ahogy a szemem megszokta a fényt, egyből kutakodni kezdtem, persze csak óvatosan. Ragasztót találtam is egy literes badellában, az egérpapírt eltartott egy darabig míg megtaláltam, de aztán az egyik polc alján sikerült rálelnem, igaz csak egy dobozzal. De az is valami. A megszerzett zsákmánnyal, vidáman siettem vissza az első emeleti lépcsőhöz, hogy megtudjam Ratnának mit sikerült összeszednie.

-Ó, vagy úgy! -vigyorodok el a szivaros tervre, majd ahogy lelki szemeim előtt kirajzolódik a jelenet, ahogy Logan rájön, hogy ragasztós a szivar... Uhh, ezt már nem tudom megállni nevetés nélkül.
-Első emelet, értettem! -szalutálok poénból, majd sarkon is fordulok és egyből a konyha felé veszem az irányt.
Miután itt is körbekémleltem, hogy tiszta-e a terep, ajtó becsuk, villany felkapcs, s már toltam is a széket a konyhaszekrényhez, hogy felérjem a felsőbb polcokat, ahol a fűszereket tartják. Ahogy kinyitottam az ajtaját, lelkesen keresgélni kezdtem a különböző őrölt fűszerek között, mígnem megtaláltam a már korábban emlegetetteket: csili, fekete- és fehér bors, gyömbér...
Zsebre vágtam őket, majd miután eltüntettem az árulkodó nyomokat, már épp indultam volna az ajtó felé, ám ekkor eszembe jutott valami.
-A hűtő... -sandítottam oldalra, majd gyorsan abba is belenéztem, hátha találok valami hasznosat.
Végül még némi érett, aromás sajtot sikerült kerítenem, még betekertem vagy egy méternyi folpackba, a szagok ellen, majd még biztos ami biztos, vagy egy fél liter étolajat is felkaptam a polcról. A sajtot mást nem elrejtjük valahová, aztán kereshetik, mire megtalálják... Jut eszembe, remélem lesz ragasztó, akkor akár az íróasztal aljára is fel lehet erősíteni, aztán mire ott megtalálja valaki... Az olaj... na azt még nem tudom annak pontosan hol fogjuk hasznát venni, de csúszik, az meg már félsiker, valahová csak jó lesz. Miután ezt ilyen jól kiterveltem magamban, s más felhasználható anyagot nagy hirtelen nem találtam, elindultam visszafelé, az első emeleti megbeszélt kis találkahely felé.

Míg Ratnára várok az ablakhoz sétálok és a holdfényben fürdő kertben meglátom a szivarozó Rozsomák alakját és a szivarjának izzó fényét. Kaján vigyor terül el a képemen és már tudom, hogy az ő szobája lesz az első célpont, hiszen ilyen jó alkalom nem lesz még egy, hogy üresen találjuk, és még a rend őre sem tartózkodik az épületben. Viszont az ő szobájának megbuherlása és a nyomaink eltüntetése, több időbe fog kerülni, ha nem akarunk rögtön lebukni, ezért nem nagyon lesz időnk a többi tanár szobájára, már legalábbis azokéra, akik nem tartózkodnak itthon. Talán még Adam szobája belefér.
Mikor a lány is megérkezett vigyorogva vettem tudomásul, hogy alaposan felszerelkezett.
A sajt és az olaj meg különösen tetszett.
Ratnának is elmondtam, hogy mire jutottam az időhiánnyal kapcsolatban, így, amennyiben ő is egyetért, Rozsomák szobájába indultunk, ami nagy szerencsénkre a saját hálószobáink szintjén kapott helyet, így még, ha most valaki fel is fedez bennünket, nem okoz gondot a magyarázkodás, habár a nálunk lévő cuccokat nézve, lehet, hogy nem is lett volna olyan egyszerű.
A szoba ajtaja itt sem volt bezárva, ami Loganról lévén szó nem is olyan meglepő. Gyorsan besurrantunk és körbenéztünk, hogy felmérjük a terepet és a lehetőségeinket.
- Gyorsan kell dolgoznunk és nyom nélkül, mert aztán lesz nemulass. – suttogok önkéntelenül is vigyorogva.

/folytatás - Rozsomák hálószobája/

Szép, faborítású folyosókon bolyongtam. Ratna szobáját kerestem, vagy Gregét, Cris-ét, esetleg Rozsomákét. Sőt, még a Fúriáéval is megelégedtem volna, csak kerüljön már elő valaki, aki hazafuvaroz.- Vagy legalább elvisz a kocsimig. Vagy ad valami erőset, mert kezdett megint pokolian fájni a fejem.
Bekaptam még egy aszpirint, de nem segített. Fájt a fejem, ma már lelőttek egyszer, hülyére vertek, Darien átráncigált a fél országon, és egyáltalán... Elég! Meguntam, és kész. Pihenni akarok végre! Elvégre karácsony van, vagy mifene! Nekem nem jár egy kis nyugi? Csak pár órácska?A vonalakat még mindig nem tudtam előhívni, így azok sem segíthettek a keresésben. De rossz lehet... Nem Darrennek lenni! Mindig mindenen meglepődni, semmit sem látni előre... Brr...

Hirtelen két elmét észlelek amiből az egyik szinte azonnal eltűnik. Felkerekedek nyugalmi helyzetemből és útnak indulok felkutatni az illetőt. A kutatás sikerrel jár, a megfigyelést azonban az emberi szemektől elzárva végzem. Sokáig követem a viseltes alakot. Innen nézve valami földműves vagy alsóbbrendű személy lehet. Azonban mikor Vészesne közel kerül Ratna hálószobájához háta mögül beelőzöm. Ekkor érezheti, hogy arca körül fúj a szél. Az ajtó előtt fejmagasságban egy pont körül kezdek sűrűsödni élénk vörös fényt bocsájtva ki és lassan látható füst alakot felvéve. A gömb egy ideig forog majd robbanás szerűen egy felveszem egy madár alakját és néha verdesek.
-Megállni szolga! Ki vagy?!
Hangom erősen cseng a fejében de ettől függetlenül a visszhang halkan és sejtelmesen cseng 1-2 másodpercig.

Valami elsuhant mellettem! Éreztem! Mi a jó franc...?
Aztán egy madár lebbent fel előttem. Füst madár, mély hanggal, ami a fejemben zengett... Fene az egészbe, az agyrázkódásom súlyosabb, mint hittem!
Ijedtemben a fenekemre huppantam, és egy ideig csak tátogni tudtam. De aztán megjött a hangom.
- Ki a szolga? Nem te vagy itt házőrző, te... Te... Füst-izé?!
Valami nagyon frappánsat akartam mondani. Tényleg. De egyszerűen nem ment. Próbáljátok csak ki. Ha rátok hozza a frászt egy madár alakú, telepata füstgombóc, nektek sem fog vágni az agyatok. Komolyan.
- Egyáltalán mi vagy te? Megvan! Az Elmúlt Karácsonyok Szelleme, igaz? Nézd, nálam rossz helyen próbálkozol, én nem vagyok fösvény, csak szimplán csóró, szóval... Csak egy barátomat keresem, tudod? Hallod egyáltalán, amit mondok? Nincs is füled...

A fura visszavágására elbizonytalanodtam. Ahogy seggre ült közelebb lubickoltam egy szárnycsapással ami megbontotta az arcvonásaimon kívül az egész alakomat. Egészen közel értem az arcához ahol ismét visszaöltöttem a formát. Tehát csóró és így próbál meg bemenni az úrnőmhöz?! Vagy csak egy hétköznapi gyilkos akit azért küldtek, hogy végezzen vele? Hogy egyeske némi pénzért mire nem képesek.
~Barátodat keresed mi? A pénz nevűt ilyen gusztustalan módon.
-Válaszolj! Ki vagy te söpredék? Ki küldött hogy úrnőm életére törj?!

Haragra gerjedtem. Talpon termettem, és bár megszédültem, végül kihúztam magam.
- Ez itt Ratna Nayar szobája, te széllel bélelt!
Na, ez végre egész jó volt...
- Nem úrnője ő senkinek, ő csak egy egyszerű, csodálatos, okos, kedves és gyönyörű... De ezt hagyjuk is! És te nevezel engem söpredéknek? Néztél már tükörbe? Egyáltalán van mivel? Na húzz el innen, mert hozok egy fújtatót és rosszul jársz!
Még hogy Ratna életére török... Ennek agyára ment a füst... Jó ég...
A falnak vetettem a hátam, és megint szédültem. Reméltem, hogy a hirtelen harag előhozza a képességemet, hogy ha ez a szélfútta idióta rám támadna, tudjak vele mit kezdeni, de nem jött össze a dolog.

Felháborító volt amit halottam. Legalább is a protokol szerint ez a szöveg azt a minősítést kapja.
-Hogy merészeled lealacsonyítani, egyáltalán a szádra venni Ratna-úrnőt? TE! huszadrangú kéregető. Van merszed...
Hangom mérsékelt volt mert azon járt az agyam...at alkotó részeim amiket utána mondott. Ezek a jelzők sehogy sem illettek az előtte lévőkhöz. Erre nem voltam felkészülve. Színem lassan kifakult és átcsapott a vörösből lilára és ahogy távolodtunk az ajtótól felvettem Ratna szeméhez hasonló kék színt és arcot öltöttem. Rájöttem, hogy ilyesfajta viselkedéssel nem szedek ki belőle semmit. Továbbá a célomat elértem eltávolodott az ajtótól.
-Nincs szükségem tükörre. Olyasmit a nők használnak. Mond idegen. Mégis mi járatban? Mi okod lenne neked ilyen későn az úrnőt zavarni? Netán leróni valód van szégyentelen?
Hangom a korábbi fülsüketítő üvöltéstől jóval halkabban, lágyabban és szolidabban csengett.

Na jó, ha ez a beszélő vízpára úgy dumál, mint akit egy törikönyvből szalasztottak, én nem bánom! Felőlem lehet így is.
- Azért bátorkodtam felkeresni Ratna úrnőt, minden gyöngyszemek legfényesebbikét, mert ma valaki alaposan... Izé... Fölébem kerekedett, és midőn én vala rosszul, mint a kivert kutya, vagy mi, mertem reményelni, hogy az úrnő segítő kezet nyújt nyomorúságomban. Csupán egy ko... Szekérre van szükségem, ami elszállít a kecómba, vagyis az otthonomba, saját, fényességes kastélyomba, ó, gomolygó vadbarmok legnemesebbike... Kérlek hát, ó, füstalapú élőlények császára, engedd, hogy szót váltsak úrnőddel azon ügyben, melyben elé merészeltem járulni.
Nem mindig voltam benne biztos, hogy mit mondok, de reméltem, hogy a kis felhő megérti, mert sem kedvem, sem energiám nem volt átfogalmazni az egészet még egyszer.

Éles váltás meg kell hagyni. Végig hallgatom mondandóját. Meredten nézem majd gondolkodóba estem. Szekér? Eddig csak vasból kovácsolt repülő szőnyegeket láttam errefelé. Színem kezdett ismét vöröses lenni.
-Gyanús vagy nekem te mihaszna eb. Nem tudod, hogy ezen a gazdag vidéken csupán vasból ácsolt repülő szőnyegen lehet utazni? Honnét szalajtottak?! Ki a megbízód?
Emlékeim közül felkutattam néhány őr képét majd összeegyeztetve alakot öltöttem. Füstből ugyan, de lándzsám és vagy 2 méteres testmagasságommal álltam előtte. majd rászegeztem a fegyvert.
-Válaszolj!

Kezdtem megint dühbe gurulni. Szétkergettem a füstdárdát, és közelebb léptem a teremtményhez. Nem tudtam, mi lehet ez. Talán egy mutáns, sőt, nagyon valószínű, hogy az, de akkor a legfurább, amit valaha láttam. És különben is... Fémből ácsolt szőnyeg? Ilyet is ritkán hallani...
- Az eb, az tudtommal kutya, és ha emberi jegyeket veszünk figyelembe, be kell, hogy lásd, te vagy hátrányban, Széllelbélelt. Van neved? Mert ha nincs, nekem maradsz Széllelbélelt. Ratna hogy hív? Várj... Ugye tudja, hogy te a szobájában szoktál dekkolni? Jó ég, csak nem vagy egy gázalapú kukkoló? Csak vigyázz magadra, nehogy mégis kerítsek egy legyezőt vagy valamit... És most libbenj félre, ne rontsd itt a levegőt. Beszédem van Ratnával.
Határozottan léptem egyet előre és vártam, mi fog történni...

-,,mint a kivert kutya"...
Hangzott a fejében saját hangján a saját idézete. Míg faggatózott eszembe ötlött az amit Sarah mondott legutóbb. A mai emberek csak mesének tartják a Dzsineket. Talán ez még előnyömre is válhat.
-Én egy Dzsin vagyok, ennek okán szólíts eképpen. Te névtelen, senkiházi, gazdád adott néked nevet?
Ahogy megbontotta az alakzatomat azzal a lendülettel öltöttem fel ismét arcformámat nem sokkal az arca előtt.
-Fenyegetőzésed hidegen hagy. Erigy innét és keresd más kegyeletét vasszőnyeg reményében. Modortalanságod és lentebb valóságod nem jogosít fel, hogy úrnőm elé járulj.
Szólítom fel távozásra. Amennyiben átlépne rajtam és közelebb kerülne a zajtóhoz, illetve megpróbálna benyitni megpróbálok a testébe bújni és a meglepetés erejét kihasználva megfejeltetni vele az ajtót. Ha időközben ellenáll akkor rögvest távozom a száján keresztül köhögés formájában, sikertelenül. Ha sikerül és esetleg eszméletét veszti akkor kilibegek belőle és hagyom összeesni testét.

Dzsin, na persze, hogyne... Ha valakinek légnemű az agya, az ezek szerint elég hülye...
- Nincs gazdám, szellemlény! - kiáltottam ugyanolyan fellengzősen, ahogy ő dumált bele a fejembe - Szabad vagyok, és hatalmas! Takarodj az utamból, különben palackba zárlak és a legmélyebb óceán fenekére száműzlek!
Hé, ez egész jól sikerült. Bár gyanítottam, hogy loptam egy-két motívumot a régi Aladdin meséből, amit még kölyökkoromban láttam, de akkor is. Ez jól sikerült.
Levettem a falról egy festményt, és elkezdtem legyezgetni vele a gázos beszélgetőtársat. Reméltem, hogy eléggé légnemű ahhoz, hogy ezzel szétkergessem...

Ahogy a festmény lekerült nemlétező agytekervényeim mozgásba lendül.
-Mire készülsz te eltévelyedett lélek?
A második suhintásra már kérdezni sem kellett. Teljesen szétkergetett. Kicsit összeszedtem magam de nem annyira hogy ennek szemmel látható nyoma is legyen.
-Hiba volt...
A hangom mély volt, morgós és vészjósló. Majdnem egy sármos fenyegetőző főhős aki most fog überbrutálrosszfiúverő módba kapcsolni, úgy hogy a film alatt végig laza.
-IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII
Csendül fel az éles sípolás Darren fejében ami ráadásul még jó hangos is.

A fejembe az éles hanggal együtt robbant a fájdalom. A fülemre szorítottam a kezem, de csak ösztönösen, mert tudtam, semmi haszna. Telepata, hát persze... Még ha gyenge is, nálam nyilván erősebb...
A festmény nagyot koppant a földön. Eldőlt, a képpel lefelé. Én meg megint a falhoz tántorodtam.
- Hagyd abba! - ordítottam a valaminek.
Gondolom, ha nem lett volna éppen rohadt erős fejgörcsöm, meg nem ütöttek volna le ma már, meg nem lőnek belém, nem vagyok hullafáradt és nem szédülök még mindig, jobban bírtam volna a dolgot. De mivel ezek egyike sem volt rólam elmondható, térdre estem, és a kezeimet továbbra is feleslegesen szorítva a fülemre, szenvedtem.

Amint elejti a festményt, és a falnak megy abba hagyom. Kicsit hagyom, hogy az agya kipihenje a fáradalmat, meg nekem sem egy leányálom ilyesmit művelni. Egy ablaknál kezdtem ismét látható lenni ahova még besütött a nap néhány sugara. Ezek a sugarak lándzsaként hatoltak át rajtam. Színem kissé meg fakult a támadásba fektetett energia hiánya miatt de a nap sugarai és melege kezdett feltölteni. Ez az élékülő színemből jól látható. Robbanás szerűen szétoszlottam és vissza libegtem a zajtóhoz és némán vártam a betolakodó távozását.

Darren, ha Ratnanak van kedve egy kis rendet tenni akkor szerintem akár írhatna ő. Már ha nem gond.

Miután végre végeztem az egyik beadandóval a könyvtárban, félbehajtottam a lapokat, amire írtam, a tollal összefogtam őket, majd elindultam vissza a szobámba. Ahogy felsétáltam az emeletre, már a lépcsőknél járva fura volt az a nagy zajongás, legalábbis úgy tűnt, mint ha valakik veszekednének. Vagyis ami fura volt, az az, hogy inkább csak egyvalaki, mert amennyire sikerült kivennem, csak egy ember hangját véltem felfedezni.
~Fura... pedig alig maradtak egy páran a téli szünetre a suliban... A többség még napokkal ezelőtt hazautazott.
Ahogy közeledtem a szobám felé, úgy egyre közelebbről hallatszott a hang, aminek a vége már tényleg kiabálás lett. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy mégis mi a búbánat lehet, de aztán úgy voltam vele, hogy mást nem, benyugtatózok mindenkit, de a szobámba akkor is visszamegyek... Amikor azonban befordultam a folyosó végén, és megláttam, hogy ki a zaj forrása, egy pár pillanat erejéig csak döbbenten álltam és pislogtam, hogy jól látok-e, majd gyorsan odafutottam a szobám elé.
-Darren?! Te meg hogy kerülsz ide? Mármint ne értsd félre, nem mint ha zavarnál, sőt, örülök, hogy látlak, de azért mégis... Mi történt? Mi a baj? -kérdeztem aggódva, majd gyorsan körbenéztem, hátha választ kapok valamelyik kérdésemre.
Egy falról leakasztott, eldőlt festmény... Hát, ez nem túl sok... Ekkor azonban észrevettem, ahogy az ablak előtt egy kékes árny lebeg...
-Dzsin, te vagy az? -kezdtem óvatosan, de miután megbizonyosodtam róla, egy jóval szigorúbb hangnemre váltottam- Te tetted ezt Darrennel? Gyere ide, de rögtön!

- Szia, Ratna... Én csak... Egy mutáns barátom hozott egy másik világban, aztán egy füstgomolyag belesikított a fejembe, d előbb elhessegettem egy festménnyel... Izé, te is azt hallod, amit mondok? Mert nekem értelmetlennek tűnik...
A visítás végre abbamaradt. A fejemet a lambériának támasztva ültem a fal tövében. Kivettem a zsebemből még egy aszpirint, aztán inkább előkotortam még egyet. Ez egy nagyon hosszú nap.
- Kerestem valakit, aki hazavinne - mondtam rekedten - Ez a szeles fickó meg elkezdett arról dumálni, hogy te vagy az űrnője, meg mit tudom én... Figyelj, jobb lenne, ha nem mennél közel hozzá, eléggé veszélyes fickó, elvégre engem is legyőzött...