Liget

-Hát, attól még így is hatalmas. Ahhoz képest, hogy én egy egyszerű kis lakásban laktam itt Amerikában a szüleimmel... kicsit olyan hihetetlen. -magyarázom elmerengve, majd amikor meghallom a következő kérdését, csak elmosolyodom magamban.
-Ha úgy vesszük, hogy a tenyerem India... -mutatom felé- ...akkor valahol itt fekszik, a nyugati partvidéken. -bökök rá egy pontra a tenyeremen. ( térkép)
Végül összedörzsöltem a két tenyeremet, úgy figyeltem ámulva, ahogy Greg a képességét használva átalakítja a kőpadot. Amikor egy kérdést intéz felém, elgondolkodok egy pillanatra, majd biccentek.
-Inkább menjünk be, ha nem gond. Itt kint már elég hűvös van. De az épületen belül sétálhatunk, ha gondolod... Viszont bent te vezetsz, én még nem igazán ismerem a terepet...

Valahogy nem hatott meg, hogy csak egy kis házban éldegélt. Ő nem tehetett róla. Sokat pedig nem vesztett véleményem szerint. Egészen közel hajolok a tenyeréhez, a kevés fény megköveteli a közelséget. Bólintok egyet. Felegyenesedek és feltűröm az ingem ujját. Aztán a bejárat irányába kitárom az egyiket.
-Csak utánad.
Ha séta közben instrukcióra szorul akkor mondom merre van a bejárat. A bejárati ajtót becsukom magam mögött és töprengeni kezdek a hangulatosan kivilágított folyosón. Egyszer csak felcsillan a szemem.
-Meg van hova megyünk, gyere!
Indulok meg nagy lendülettel és felzárkózok mellé.
-Egyetemre jártál?

Könyvtár és közösségi helyiség

Mióta az iskolába kerültem, az időm nagy részét itt töltöm, ebben a csodás parkban...nem meglepő ez, legalábbis nekem nem az, hiszen magának való lány lévén, itt kiélhetem csendszeretetemet. Már ha nem éppen itt csörtet végig a diáksereg lányosztaga vihorászva. Sokszor nem is értem mit sikongatnak. Mire jó ilyen hangosnak lenni?
A gondolatok gyorsan végigfutnak az agyamon, ahogy távolodnak a lányok, s újra csend lesz, már a bokrok között sétálva azon gondolkodom, vajon mikor tudok hazamenni kicsit.
~Remélem karácsonyt legalább anyuékkal tölthetem...már hiányoznak.~
Sötétkék kabátom hatalmas, fekete gombját csavargatva dőlök neki egy fának, hátat fordítva a világnak.
Csizmám előtt sétálgat egy emberke, fiatalnak tűnik, de ez annak köszönhető, hogy ruháján lévő Hold képe megvilágítja arcát, visszaverve a nap fák közé beszivárgó sugarait. Hangja halk, s megszólalva Elanort figyeli.
- Haza akarsz menni, honvágyad van, hát menj!

Az éj leple alatt érkezik, hogy végre valahára teljesíthesse küldetését. Jól ismeri már az épületet, hisz a misszió elindítása előtt hossza meredt a térképre, tanulmányozva minden egyes buktatót, és búvóhelyet. Szüksége lesz rá, ez egy kimondottan nehéz pálya. Miután átmászott a falon, az egyik kertben ólálkodó őrhöz lopakodik, s elvágja a torkát hatalmas késével. A holttestet az egyik közeli bokor rejtekébe vonszolja, hogy ne legyen szem előtt, és már készülne behatolni az épületbe, mikor...
-Végállomás!
~A fene...na mindegy, úgysem játszom rég óta ezen a pályán.~
Zsebébe süllyeszti vadonatúj mobiltelefonját, melyre a korábbiakkal ellentétben már igyekszik jobban vigyázni, majd lepattan a buszról, és egyenesen az iskola felé veszi az irányt. A hivatalos úton jut be, és el kell ismernie, így valóban könnyebb, ám odabent csalódnia kell, az akihez jött épp különórán van, egy olyan helyen, ahová legfeljebb akkor juthatna, ha igazi szuperkém lenne. Hogy elüsse egy kicsit az időt, amíg Sarah azt gyakorolja, hogy mentse meg őt legközelebb, a parkban kezd sétálgatni. Rég járt már itt világosban, nagyon régen...
-Fura, amikor én ide jártam, a kerti törpék még nem beszéltek - jegyzi meg nevetve, mikor meglátja a kis varázslót, majd hirtelen felrémlik benne egy régi emlék, és abba marad a kacagás - ó várjunk, miket hordok itt össze, dehogynem....

Zsebre dugott kézzel sétálgatok a fák között, eddig egészen ügyesen kikerülve a fiatalabb korosztály zsibongó részét.
Hamarosan meglátok egy lányt egy fa törzsének dőlve. Így oldalról látszólag figyel valakire, de csak lefelé néz a lába elé.
~ Van itt elég furcsaság ahhoz, hogy ez ne számítson annak.
Felé kezdek sétálni, kis kitérővel. A fa mellé mögüle érkezem, majd vállammal a fának dőlve, tekintetemet felváltva emelve a lányra, és eresztve az apró alakra köszönök.
- Szép napot, sziasztok! Remélem, nem zavartam meg semmit!
Derűs arccal mérem végig a csendes, fiatal lányt, aki úgy tűnik, szintén kedveli a csendet, a nyugalmat. Közben a túloldalról mintha érkezett volna mégvalaki...
Arrébb dőlök, hogy kilássak a fa mögül, és végigmérem az új jövevényt is.
- Szervusz! Úgy látom, kezdődik az erdei gyűlés.

Gondolatmenetemet, s a diskurzust, melyet azt lehet mondani magammal folytattam, ha ez egy babú formájában is történt, egyszerre két fiú is képes volt összezavarni.
~Már itt sem lehet nyugta az ember lányának?~
Nagy szemeimet pislogtatva nézek a két fiúra, felváltva. Zavaromban csak hosszú percek után jutok el addig, hogy jó lenne nekik köszönni, lévén nem rám támadtak, hanem beszédbe elegyednének velem, s már egymással is. Kezemet felemelve integetek nekik, halvány mosolyt is erőltetve arcomra, másik kezemben ott árválkodik egy kártyalap...
A Hold azonban visszaszól, bár ő is elég csendes.
-Ki kérem magamnak, nem vagyok kerti törpe. Különben is, most erdei, vagy kerti, gyűlés itt nem is igazán készül. Vagy ti hívtatok még valakit?

Szegény lány. Látszik rajta, hogy egyedül szeretne lenni, erre letámadja 3 pasi is, igaz ebből az egyiket le tudná szerelni egy légycsapóval is, ha arra kerül a sor.
~Mondjuk, rossz helyen próbál egyedül lenni, a népszerű diákok folyton itt lebzseltek már akkor is, amikor én töltöttem itt a száműzetésem. Na igen, én már akkor is mestere voltam annak, hogy kell megtalálni azt a sötét zugot, ahol senki sem keresne.~
-Nem mondhatnám - feleli feleli a fiúnak - részemről legalábbis nem.
Az önérzetes kerti törpe hangja mosolyt csal az arcára. Közelebb lép az apró lényhez, majd színpadiasan meghajol előtte.
-Ezer bocsánat, nem akartam megsérteni. - Semmi gúnyt nem lehet felfedezni mozdulataiban. Ha nem egy farmerban, és kék trikóban lenne, akár még egy kosztümös dráma férfi főszereplője is lehetne mozdulatai alapján, bár azokat a szerepeket Hugh Grant úgyis mindig elhalássza előle, a mocsok! - Az én nevem Sean Darrow, és önben kit tisztelhetek.
Egy pillanatra azért rásandít Elenor-ra is vigyorogva, hogy érezze a lány, ez a bemutatkozás neki is szólt, sejti ugyanis, hogy lehet némi köze a Holdhoz.
-Ó igen, itt tanácskozik a szekta - veti fel, vidáman - jókor jöttél...várjunk csak, nem találkoztunk mi már valahol? - Kérdi Chris-től, aki valamiért nagyon ismerősnek túnik neki. Aztán lehet csak azért, mert ő az a fickó, aki miatt mindig nyaggatják, hogy jelentkezzen nála a papírmunka miatt.

Sikerült kellően zavarba hoznunk szegény lányt. Úgy tűnik, nem igazán tud feloldódni. Talán az apróság előtte a szószólója. Úgy is viselkedik, mint valami hepciáskodó udvarmester.
- Ennek igazán örülök - felelem a srácnak.
Tovább szemlélem az Udvarmester furcsa stílusát, ahogy előadja magát. Nemsokára csatlakozik a meséhez az új srác is. Az igazat megvallva még nem is találkoztam vele. Nos, ez előfordul, nem hiszem, hogy gondot jelentene.
- Hölgyem, Uraim, Cristopher Somerset vagyok. Ha már a bemutatkozásoknál járunk.
Tetszik, hogy Sean veszi a lapot, és csatlakozik a tréfához. Bár azt nem tudom, kit ismert fel így hirtelenjében. Nem firtatom, majd megmondja. Lepillantok az apróságra.
- Önben kit tisztelhetünk? És a Hölgynek is van neve? - kérdezem felé pillantva.

/Lexnek/

Miután reggel felkeltem, vagy egy órán át molyolgattam a szobában... öltözködés, a szokásos reggeli teendők, megágyazni, pakolás. A lényeg, hogy legalább egy óra eltelt, mire arra a véleményre jutottam, hogy most már ideje lebattyogni a konyhába, nézni valami reggelit. Ekkor vettem csak észre az ajtóm tövében lapuló kis papírdarabot.
-Nocsak, ez meg micsoda? -vettem kézbe, majd ahogy kihajtogattam, nem bírtam megállni mosolygás nélkül.
-Sean... Hmm, mindenesetre érdekes, amit írt. Szóval a park... Akkor viszont nem árt melegebben öltözni.
Még gyorsan magamra kaptam egy pulóvert, majd felkaptam a csizmámat, sál, kesztyű, kabát a kézbe és miután tettem egy kis kísérőt a konyha irányába, lassan a kertbe is kijutottam. Ott aztán egyből Seant kezdtem el keresni a tekintetemmel, majd ahogy megláttam integetni kezdtem neki, majd odasiettem hozzá.
-Ne haragudj, ha megvárattalak, de csak pár perce vettem észre a kis leveledet. Azt nem tudom, hogy mennyire leszek hasznos a kutatásodnál, de azért megpróbálhatom... Mondd csak, miről is van szó pontosan?

- Szia Ratna! Először is, köszönöm, hogy lejöttél segíteni. Másodszor, köszönöm, amit tegnap este vittél véghez! Nagyon jól kialudtam magam, olyan nyugodtan, mint már régen. Nagyon áldásos a képességed! - Itt Sean barátságosan elmosolyodik és hellyel, valamint kávéval és némi reggelivel kínálja a lányt: teasütemény, keksz, müzli. A tálcán látszik, hogy már erősen megtámadták, de azért az ellátmány becsületesen kitart.
Ha a lány leül, Gregory letesz elé néhány papírt. Ez egy kisebb kihívás: a ligeti asztal telis-tele van könyvekkel, papírokkal, jegyzetekkel, a reggelis tálca vészesen egyensúlyoz mindezeknek a tetején.
- Tehát, ami azt illeti, a tegnapi nap bekerültem az interneten egy játék fejlesztői csapatába. Ősi fordításokat készítettem, karaktereket alkottam, jeleneteket írtam, a társadalmat állítottam össze... A játékra már az este megindult az előrendelés és hatalmas kasszasiker lesz. Egy kicsit butuska, vámpíros játéksorozat, amibe most mutánsokat is szőnek bele. Velünk ma mindent el lehet adni - teszi hozzá kicsit keserűen a fiú - Namost, a munkám klleni fog továbbra is, mert az egyiptomi-asszír-mezopotámiai témát színesíteni akarják egy kis ősi indiaival. A munka az, hogy bele kell dolgozni ősi indiai szálakat a játékuniverzumba... Dióhéjban.
Sean rápillant a lányra és reméli, hogy nem rémítette el nagyon.
- A helyzet az, hogy jól jönne még egy csapattag a témában. A cég nagyvonalú, a fizetés remek és a munka nagyon érdekes. Volna kedved beszállni?

Eleinte egy kicsit aggódtam, hogy mi történt vele elmúlt éjszaka, de ahogy a képességemet kezdi dicsérni, csak megkönnyebbült mosolyra húzódik a szám, ezek szerint még se volt semmi komoly baja. Valószínűleg csak kicsit túlhajszolta magát, és az én képességem nélkül is úgy aludt volna mint a bunda.
-Ugyan, szívesen máskor is. -mondom, ahogy lerakom a termoszt a frissen főzött, forró, fűszeres teával, majd amikor meglátom a teasüteményt, nem tudok ellenállni neki, és egyből meg is kóstolok egyet. Majd még egyet...
-Húha, köszi. -motyogom a két süti között, majd szemügyre veszem az elém tolt papírokat.
Aztán miközben Greg magyaráz, megakad a szemem a tálca alatt lapuló könyvkupacok alatt is, így a fiú kezébe nyomom a reggelis tálcát én pedig elkezdem a könyveket bújni, sorban megnézem a címüket, borítójukat, némelyikbe kíváncsian bele is lapozok.
-Vámpírok? Ehh... mostanában abból is divatot csinálnak, nem csak a mutánsokból... -reagálok neki, miközben átcsoportosítok néhány könyvet, hogy a maradékhoz is hozzá férjek.
-Egyiptomi-asszír-mezopotámiai-indiai? Aaazt nevezem, szép vegyes felhozatal... -tűnődök el egy pillanatig, majd a fiú felé fordulok- Figyelj Sean, őszinte leszek veled... ami a játékfejlesztést meg a programozást illeti, abban nem hiszem, hogy sok hasznomat vennétek. Viszont ha csak ilyen történeti kutatásokban kell segíteni, esetleg hindi nyelvről fordítani, akkor örömmel benne lennék. Mondjuk... igaz, hogy csak kb. 8 évig éltem Indiában, szóval annyira biztos nem leszek képben mint egy olyan, aki egész életében ott élt, de azért kiindulási alapnak szerintem nem rossz. Mást nem megspóroltok egy külön tolmácsot. -jegyzem meg egy széles mosollyal a végén.
-Amúgy, most rögtön már kezdünk is? Ó igen, és jut eszembe, te már jutottál valamire a téma kapcsán, vagy inkább vegyem az irányt egyből a könyvtár felé?

- Nos, a programozáshoz én magam sem értek. Teljesen kulturális jellegű a feladatom. - mondja Sean, és ölébe vesz egy kis laptopot, amit a könyvtárból vett kölcsön.
- Maga a feladat tényleg az, hogy kidolgozzak egy mutánsokból álló titkos társadalmat az ősi indiában, ami kapcsolatba kerül a játék történetével.
A laptopon a fiú megnyit egy emailt és átadja a lánynak.
- Ha tetszik a dolog, van még hely a csapatban. Érdekes munka. És van is már néhány ötletem...
Ha a lánynak felkelti az érdeklődését a projektben való részvétel, Gregory elővesz jegyzeteket, könyveket nyit ki és elkezdi felvázolni egyelőre elég sematikus ötleteit.
Az idő elkezd repülni, mint munka közben mindig, míg egyszer Sean hátradől és hatalmasat ásít.
- Azt hiszem, nem egészséges túlhajszolnunk magunkat. Én most bejelentem, hogy súlyosan káros többet dolgozni ebéd előtt. Úgyhogy gyerünk. Keressünk valamilyen normális helyet. A vendégem vagy.
Majd feláll és a kapu felé invitálja a lányt.

-Ó, akkor megnyugodtam. -válaszolom, majd figyelem, ahogy Sean kézbe veszi a kis laptopot.
A következő néhány megjegyzésére csak hümmögök egyet-egyet, hogy vettem a lapot, majd közelebb hajolok, hogy elolvashassam azt a bizonyos e-mailt.
-Azt hiszem, adok egy esélyt a dolognak. -döntök a levél elolvasása után, majd ahogy Sean pakolászni kezd és elkezd beavatni az ötleteibe, csak kíváncsian figyelem, hogy eddig mire jutott.
Azért érdekes látni, hogy egy külső szemlélőt mi ragad meg a kultúránkból, vagy úgy egyáltalán mit talál érdekesnek, szimpatikusnak belőle. Ahogy a fiú jegyzeteit nézegetem és együtt ötletelünk, agyalunk a dolgon, szinte fel sem tűnik, hogy mennyire elszaladt az idő.
-Túlhajszolni? Ugyaaan. -legyintek a megjegyzésére, de úgy tűnik, nagyon mehetnékje van, így hát különösebben nem ellenkezek, amúgy is tetszik az ötlet, hogy csavarogjunk egyet a városban.
Visszaveszem a kesztyűmet, majd Sean társaságában el is indulunk a legközelebbi buszmegálló felé...


//Folytatás - New York - Queens - A-klub//

[Sean és Cristopher]

Micsoda figurákat sodort felém a szél, vagy tudja fene mi. Azt nem mondanám, hogy a sors keze lehet a dologban, mert hát minek tenné ezt velem, miért akarna elém hozni két fiút is? Egyszerre? Mit kezdek én velük? De ha már itt vannak, s az egyik még színpadias meghajlást is mível, nekem is tennem kell valamit. Már a hallgatagságomon kívül. Mert hát az elég nyilvánvaló, hogy egy hal is többet beszél nálam.
Bezzeg ez a mitugrász már megint helyettem szólal meg!
-A bocsánatkérést ezennel elfogadom. A nevem pedig egyszerűen Hold. A lányé pedig, aki a kukát játssza már egy ideje, Elanor Brite. Hogy tisztelhetőek vagyunk-e, vagy sem, nem tudom. -ránt egyet apró vállain, hol az egyik, hol a másik fiúra lesve felfelé.
Az arcom vörösbe vált át, mert a figura túlságosan is nagyra van magától, s engem is rossz fényben fest meg, de hát ő az én iróniám, s ha ismernék tudnák, csak jót akar. Nagy levegőt veszek, sóhajom szinte a fák koronáját súrolja, majd a két fiú felé teszek egy lépést, kezet nyújtva feléjük bemutatkozásképpen, ha már a nevem elhangzott.
Sean félbehagyott mondata szöget ver a fejembe, nem igazán értem mit akar ezzel, hiszen mi még biztosan nem, találkozt-unk, a figurámmal meg még annyira sem tehette, így kérdő tekintettel nézek rá, egyik szemöldökömet magasba emelem, fejemet kicsit félrebiccentve, már sokkal kevesebb félelemmel tekintetemben, mely Crisre is átsiklik, hátha ő tudja kit ismert fel Sean.

//Bocsánat a késlekedésért sajna az időm korlátozott.

Bocsi, javítottam is...nem tudom miért írtam ott úgy, mikor a posztban jól szerepel //

//Semmi baj, de amúgy Sean Amúgy bocsi, nem vettem észre, hogy az előző reagom vége lemaradt valamiért:( //

Az, hogy valakivel undok a saját képessége, mindig meglepő, de ezek szerint korán sem szokatlan, példának okáért Sean első barátnőjének képessége úgy érezte, szép ez a világ, nagyon szép, de még szebb lesz, ha porrá ég. Ehhez képest az, hogy a valaki meg tud idézni egy...izét ami undok vele, már korán sem tűnik olyan veszélyesnek, de azért talán jobb vigyázni. Tapasztalatból tudja, hogy a legaranyosabb lányoknak vannak néha a leghalálosabb rejtett tüskéi.
-Örvendek - feleli vigyorogva, és természetesen elfogadja a felé nyújtott kezet, óvatosan csak megfogva azt, nehogy lisztté morzsolja, mint egyeses szokták bemutatkozáskor - és neked is!
Ha már itt van, Kezet nyújt Chris-nek is. Agya egy távoli zuga valami diáktanácsról hadovál, meg papírokról, de akárcsak a Svájci hadsereg, ez is túl messze van ahhoz, hogy komolyan vegye. Ami a lányt illeti, azonnal feltűnik neki a szótlansága, és bár normális esetben ezt csak szégyenlősségének tudná be, most túl éles a kontraszt holdhoz képest, hogy ne gyanakodjon valami másra is.
~Lehet azért nem beszél, mert akkor megidézne még több ilyet? Mondjuk aranyos fickónak tűnik, de lehet 200-an már ádáz sereget alkotnának.~
-Szóval, ti ide jártok? - Teszi fel a lehető legidiótább kérdést, ami csak eszébe juthatott volna, közvetlenül az után, hogy "Valamelyiktek nem teknőc véletlenül?", és ez neki is leesik a következő pillanatban, ezért gyorsan hozzáteszi. - Én csak látogatóba jöttem...
~Pont mint a hét két másik napján eddig. Nem rossz, ahhoz képest, hogy szerda van.~

Kissé furcsa, hogy az apróság mutatkozik be a lány helyett is, de elfogadom a helyzetet. És a lány kéznyújtását is, majd egy meghajlás kíséretében kézcsókkal helyettesítem a kézrázást.
- Örvendek, Elanor. És neked is, Hold! - ezzel együtt el is engedem a lány kezét.
Egyelőre úgy tűnik, hogy azon elenyésző kisebbségébe tartozom a mutánsoknak, akik kicsit sem őrültek bele a képességükbe. Ez komolyan elgondolkoztat.
~ Ha valóban így van, akkor az annyit tesz, hogy már alapvetően ennyire abnormális a természetem az átlagemberhez viszonyítva. Ez valahol lehet jó is. Lehetek büszke is rá. De...lehet, hogy nagy...nagy baj...
Végigmérem a srácot is, bár amolyan beugró diáknak tűnik elsőre. Mint aki keresi a helyét. Talán nem is csak itt, úgy általában a világban. Ez a legtöbbekről elmondható errefelé, és nem csak a diákokról.
- Egyébként lehet, hogy már láttál. Igen, ide járunk. Azt hiszem, ezt mindkettőnk nevében mondhatom - pillantok Elanorra megerősítésért - Mond csak, Sean, régóta ide jársz? És te, Elanor? Ne haragudjatok kérlek, ha már találkoztunk, és nem emlékszem rátok! Mivel elég sok diákkal beszélek nap, mint nap, nem minden arc-név párosításra emlékszem.

-Olyan régóta, hogy már végeztem is. Engem még fiatalon csuktak be. - Feleli nevetve, hisz valójában nem érezte börtönnek ezt az iskolát, annyira... - Mókás egy hely volt ez már akkor is.
A törpe bevándorlós poénja annyira már nem tűnik viccesnek, és Elenor is így gondolhatja, mert minden erőfeszítés nélkül offline módba helyezi őt, majd furcsán mutogatni kezd. Miután Sean első félelme, hogy most fog előbukkannia semmiből egy másik, sokkal nagyobb élőlény tévesnek bizonyul, valamivel nyugodtabban foglal helyet a padon, és hajol közelebb a papírhoz. Először nem érti, mi ez az irkálás, de ahogy a jelbeszéd szóhoz ér az olvasásban, végre leesik neki miről van szó.
-Én sajnos nem - ismeri be szomorúan - Te?
Amennyiben Chris sem ismeri, úgy marad az irkálás, ami alapból nem egy rossz megoldás, de sajnos nagyon le tudja lassítania beszélgetést, arról nem is beszélve, hogy Elenor-nak sem lehet kényelmes ez így.
-Tudsz gépelni? - Kérdi érdeklődve, előhúzza a telefonját. Egy mozdulattal szétnyitja azt, hogy felfedje a qwertz billentyűzetét, majd a lány felé nyújtja azt. - Tudom, ezer éves vacak, de de már úgy megszoktam, és csak gyorsabb ezzel, mint körmölni.
Ha Elenor nem ellenkezik, ányújtja neki a készüléket, miután letölt hozzá egy új alkalmazást. A programot Talk It-nek hívják, és amennyiben az ember nyelve angol, úgy tökéletesen képes felolvasni a beleírt szöveget. A női hang leginkább Sarah Silverman-re hasonlít, bárki is legyen az.
-Tessék, ha lenyomod az entert, mi is hallhatunk téged.

- Nocsak! Akkor az is lehet, hogy régebbóta vagy itt, mint én - felelem érdeklődve, és persze értékelve a tréfát.
A törpe valóban nem vicces. Leginkább Morgó lehetne a Hófehérkéből, csak annak kevésbé szűkszavú kiadása. Valószínűleg hasonló okból tűnik el, gondolom, Elanor akaratára.
Egyáltalán nem hiányolom az apróságot. Eleinte szórakoztató volt, de az nagyon rövid tizenöt másodperc volt. Addig viszont határozottan érdekesnek találtam.
A jelbeszédet felismerem. Legalábbis annyit, hogy jelbeszédről van szó. De nagyjából ennyi. Sosem volt rá szükségem, sosem tanultam. Így ez jelenleg idegen nyelv számomra.
- Sajnos nem beszélem.
Kissé furcsa mutogatásra a beszéd szót használni, de azért igyekszem megbarátkozni a gondolattal. Hiszen ez is csak olyan, mintha leírnánk, csak tinta és digitális közvetítőezköz nélkül tesszük.
Eszembe jut, hogy a telefonomon van felolvasó szoftver, de úgy tűnik, Sean gyorsabban kapcsol. Úgy tűnik, nagyon kézre állt neki. Majdnem, mint nekem, vagy akár Gregnek. Mégis, valahogy másképpen fogta. Nem is tudom igazából megfogalmazni, de talán mint egy katona a fegyverét gyakorlaton. Talán.
- Ez jó ötletnek tűnik. Mit gondolsz, Elanor? Menni fog?
Egyszerű sétának indult, majd törpenéző lett belőle. Most pedig itt állok, és azt várom, hogy egy vélhetően néma lány megbarátkozzon az okostelefon felolvasó szoftverével. Ez is mozgalmas nap lesz, úgy érzem.

Értetlen arcukat látva összeráncolom homlokomat, mert elgondolkodok azon, hogyan is lehetne itt, most gyorsabbá tenni a beszélgetést. Hiába van nálam papír, s ceruza mindig, ha kétfelé kell mutogatnom, az nehézkes, s ezt nem csak én látom így. Gépelni? Már hogy a viharba ne tudnék gépelni...Vagy ez nem olyan természetes? Kicsit úgy érzem magam, mint egy elveszett királylány, akit el kell igazítsanak a hercegek...De hol a fehér ló?
Bár nekem nincs ilyen "szuper kütyü" telefonom, számítógépen, lap-topon elboldogulok elég jól, így nagyot bólintok és elfogadom a felém nyújtott készüléket. Az apró billentyűk kicsit nehezebbé teszik az írást, de azért aránylag gyorsan haladok, s első mondat amit beírok, s fel is olvastatom:
- Köszönöm.
Kicsit meglep, hogy Sarah hangját vélem felfedezni a rövidke szóból, aminek jelét is adom, nagyokat pislogva.
- Ez fura! Ismerős nekem ez a hang.

-Nem tudom - feleli, vállat vonva - nem emlékszem rád azokból az időkből.
Elenor megjegyzésére közelebb hajol a lányhoz, pontosabban a mobiltelefonja képernyőjéhez, két ujjával pedig az alt és a tab billentyűket nyomja le.
-Vigyázz egy picit - mondja kedvesen mosolyogva - mindjárt kiderítem neked, ki ez.
A program levágódik az asztalra, megjelenítve egy pillanatra a hátteret, ahol egy másik Sarah mosolyog rá, amint épp ölelgeti Sean-t. Tényleg csak egy pillanatra látszik ez a kép, a következőben már a böngésző jelenik meg, újabb szívdobbanásnyi idővel később pedig már meg is találta amit keresett.
-Sarah Silverman - jegyzi meg, s már vált is vissza a felolvasó programra - valami színésznő. Nem tudom, én nem szoktam Tv-t nézni. - Ezután persze visszaadja a telefont a lánynak.

Sarah hangja nekem is ismerős. Bár nem sokat beszélgettünk - tudtommal soha egy szót sem -, azért meg szoktam jegyezni az arcokat. Ahogy a hangokat is. Bár most így hirtelenjében bajosnak érzem a párosítást.
Sean hamar kisegít minket, így egy áhhá! fejbillentéssel elintézhetem ezt a kérdést végre.
- Mire nem jó az okostelefon - jegyzem meg derűsen.
~ Ha lenne időm, érdemes lenne megtanulni a jelbeszédet. Sajnos nincs rá időm. Talán nemsokára ezek az okos csodák kamera alapján instant fordítják a jelbeszédet is. Ki tudja?
Várom, hogy mit hoz ki Elanor a beszédemulátoros elektromos tolmácsunk segítségével a beszélgetésből. Nem gyakran találkozom némákkal.
- Mond csak, Elanor, a beszédbeli nehézségek hogyan hatnak ki a tanulmányaidra? Ha szükséged van egy ehhez hasonló készülékre, vagy a sajátodra kérnél megfelelő szoftvert, nagyon szívesen elintézem neked.
Lám csak, előbújt belőlem a hallgatói érdekvédelem! Nem baj, ez a dolgom, mondhatni munkám.

A két fiú beszélgetését figyelemmel kísérem, s bár nem fűzök hozzá semmit, azért megjegyzem magamnak. Ahogy azt is, hogy hogyan kell ezen a szerkezeten megkeresni bármit is, miközben Sean egészen közel kerül hozzám. Utóbbi kicsit zavarba is hoz, hisz nem vagyok hozzászokva, hogy idegen fiúk ennyire közvetlenekké váljanak, behatolva akár a személyes terembe. Lány énem azonban bizsereg egy kicsit, szerencsére elterelődik figyelmem arra a képre, ami felvillan egy-egy pillanatra, s mikor visszakapom a telefont újra gépelni kezdek, hogy az ismerősnek tűnő hang tolmácsoljon nekem.
- Ahha! Az illető színásznőt én sem igazán ismerem, mert nem szeretem a tévét, de azt hiszem egy rokonom hangjára hasonlít. A kép viszont....megkérdezhetem ő ki volt, akit láttam az imént? Persze csak ha nem okoz gondot.
Figyelmem immáron a felém irányított kérdésre terelődik, s magam sem tudom, hogy jól esik e, vagy sem, hiszen ha jó szándékú is a kérdés, mégiscsak kiemeli fogyatékosságomat. Persze megtanultam már kezelni, s mosolyogva pillantok fel a fiúra, majd vissza újra az apró betűkre, válaszadás végett.
- Nem ütközöm akadályba. Laptoppal kommunikálok, bár nincs ilyen programom rajta, a tanárok eddig tolerálták, hogy olvasva kell kiszedni belőlem a tudást.
Felnézek újra, s kacsintok egyet, mielőtt visszakérdeznék.
- Talán te találkoztál már itt hasonló problémával?

A lány valamiért megborzong, és ez cseppet zavarba hozza Sean-t is. Nem akart behatolni a személyes terébe, de sajnos a gondolataival nem tudja irányítani azt a ketyerét. Egy szép napon talán majd igen, de most még nem.
-A barátnőm, Sarah - Feleli vidáman, de aztán villámként hasít bele a felismerés. - Várjunk csak, te vagy Elenor?
~Szép volt Sherlock, ezt mindössze abból sikerült kikövetkeztetned, hogy bemutatkozott? Idióta...~
-Úgy értem...Sarah egy csomót mesélt rólad! - Illetve, valami Ratna-ról is, de ő most nincs itt, úgyhogy hagyjuk, bár a csiliszósz felhasználásával kapcsolatos kreatív nézetei miatt mindenképpen érdekes beszélgetőtárs lehet ő is. - Izé, ugye az az Elenor vagy, akire gondolok, és nem trafáltam mellé?
A süket témába nem szól bele. Nagyjából annyira ért hozzá, mint a lepárlók bináris nyelvéhez, vagyis semennyire, de van itt két szakértő, akik remekül meg tudják vitatni ezt nélküle is, úgyhogy inkább rájuk hagyja a dolgot.
-Hát, ez a szoftver ingyenes, de van pár normálisabb is, ha épp akad rá idő, hogy utána keressen az ember.

Elismerően biccentek, mikor meghallom, hogy Elanor nem szereti a televíziót. Minek nézném a valóságshow-kat, válogatott népbutító műsorokat, ha magamnak is válogathatok kedvemre? Arról nem is beszélve, hogy időpazarlás egy helyben ülve néznem bármit is, hiszen olyankor van más dolgom. Út közben pedig minden információt megszerezhetek, hiszen az internet már telefonról is kényelmesen elérhető.
Közben szóba kerül Sean telefonjának háttere is, amit nem volt alkalmam látni. A Sarah név viszont ismerős, bár valószínűleg több ilyen nevű diákunk is van.
A lány állítása szerint nem küzd nehézségekkel testi fogyatékossága miatt, aminek örülök, ugyanakkor még mindig úgy érzem, talán lehetne könnyíteni egy kicsit a dolgán.
- Nem találkoztam még itt ilyen problémával. A Diáktanács elnökeként azonban kötelességemnek érzem, hogy ilyen módon is képviseljem a diákok érdekeit, felmérve az esetleges nehézségeiket.
Tessék, kimondtam, lebuktam. Nem mintha probléma lenne, de így már nagyjából egy pozíció segítségével emeltem ki magam, figyelmüket pedig magamra. Ez már jóval kevésbé jelent kihívást, mint az óvatos módszer. Nem baj, a társaságuk így is egész érdekes. Különösen a némasága ellenére egészen könnyen barátkozó lány keltette fel az érdeklődésemet.
Sean pedig kiváló alternatívát kínál, hála valószínűleg az informatikai tájékozottságának.
- Ha ingyenes, gondolom ez Elanor laptopján is futna, ugye? - pillantok Sean felé - Mondjuk, ha jobb szoftver kell, igényelhetek rá licenszet. Az iskola állja a költségeket, amennyiben ezáltal könnyebben kommunikálsz majd - fordulok második mondatom végén ismét Elanorhoz.