Liget

- Én vagyok...Elanor, igen. Sarah pedig a barátnőm, aki már mesélt rólad, bár csak a keresztneved említette.
Hangoztatja a szerkezetből a színásznő, s bár szívesen mondanám, hogy az vagyok, akire Sean gondol, nem tudom kire gondol.
- Van más nem beszélő Elanor is az iskolában?
Igen, azt írtam, hogy nem beszélő, hiszen nem vagyok néma, süket témában meg még annyira sem vagyok jártas, hacsak nem azt nézem, hogy a siketek és némák jelbeszéde ugyan az. Persze az is le kell számolnom, hogy a körülöttem lévő világ is némileg süket, hiszen nem hallanak meg engem. Nem mintha ez az ő hibájuk lenne...
- Ha beszerzel nekem egy ilyen szoftvert, annak örülni fogok, és szerintem a tanáraim is. Gondolom nekik is egyszerűbb ha hallanak, s nem kell folyton a monitoromat lesniük.
Ha már ilyen magas pozícióban van Cris, használjuk ki a lehetőséget. Adnak fogadd el, ütnek szaladj el? Nem tudom, de ha szerény arckifejezéssel is fordulok felé, örülök annak, hogy még jobban tudom leplepzni azt, hogy bezony én tudnék beszélni...ha akarnék.
- Persze ha viszi az én gépem is.

-Hát igen, a vezetéknevem csak később tudta meg - nevet kínjában, ahogy felidéződik benne az eset. - Nem tudom, hány nem beszélő Elenor jár ide, de az igazat megvallva nekem csak azt mesélte a barátnőjéről, hogy nagyon vagány, szeret motorozni, és imádja a kiscicákat.
~Na mondjuk ez utóbbi nem nagyon szűkíti le a kört, ha lányokról van szó.~
-Azt nem említette, hogy ennyire csendes vagy, viszont neked speciel tudta a vezetékneved, szóval biztos, hogy csak te lehetsz.
~Jesszus, mennyi közös ismerősbe botlok itt! Ennél már csak az a furcsább, hogy ezen képes vagyok meglepődni, hisz ide jár iskolába, még szép, hogy sok embert ismer itt.~
-Hát, 12 éve a Pentium kettes gépemen szórakoztam ezzel a vacakkal, szóval látok rá sanszot, hogy működni fog a laptopon is, igaz ez egy újabb verzió, már nincs olyan robothangja, mint az akkorinak...
~Halálra röhögtük magunkat a számtech teremben, ahogy verseket olvasott fel a monoton hangján...~
-Diáktanács? - Kérdi megilletődve. - Az meg mi a szösz?
~Mondjuk, amikor én jártam ide, szülői értekezlet sem nagyon volt, lehet azt is bevezették azóta? Valahogy kétlem...~

Ez a szótlan lány egyre kíváncsibbá tesz. Hiszen nem hallottam róla, hogy néma tanulónk is lenne. Bár nem olyan kicsi ez az iskola, elvileg előfordulhat. Ugyanakkor szólni szoktak nekem, ha ilyen speciális igényei vannak bármelyik diáknak.
- Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mi történt a hangoddal? Persze, ha nem akarsz, nem muszáj válaszolnod.
Fontos a tapintat, de a kíváncsiság kemény ellenfél. A kettőből aztán csak kisül valami jó, amivel még csak meg se bántok senkit, viszont kideríthetek valamit róla.
Sean szavai bíztatóan hatnak immár közös ügyünk kapcsán, miszerint próbálunk segíteni Elanornak a másokkal való kommunikációban.
- Ez jól hangzik. Tudsz segíteni a szoftver telepítésében Elanornak, Sean?
Hogy nem hallott a diáktanácsról, az részben jó, részben rossz hír. Egyrészt jó, mert ezek szerint nem lett rossz hírünk, mint egyes felsőoktatási intézmények hasonló szervezeteinek. Ugyanakkor egy kicsit sajnálom, hogy nem mindenki tud arról, amit a diákokért teszünk.
- Diáktanács, igen. Egyfajta diákönkormányzat. Nem sokkal az érkezésem után alapítottam. A tanulók érdekeit képviseljük, ez a fő feladatunk. Persze nem csak azzal, hogy az adminisztratív munka egy részét átvállalva csökkentjük a tanárokon lévő stresszfaktort - mondom mosolyogva - Ha valakinek bármi nehézsége akad tanulmányai során, korrepetálásokat szervezünk nekik. Ha speciális eszközökre van szükség, beszerezzük. Bármilyen észrevétellel, kérdéssel vagy panasszal is lehet hozzánk fordulni. Persze addig, amíg ez nem a Miért kell órára járni? kategóriába esik. Igaz, erre a kérdésre is egészen könnyen lehet válaszolni.

- Sarah ezek szerint csak csupa jót mondott rólam. Nagyon kedves, bár az elég nagy túlzás, hogy vagány lennék. Persze cica fronton igazat mondott.
Kuncogok, miközben visszahallgatom magam is újra szavaimat, pláne azt a megállapítást, hogy én egy vagány csaj vagyok. Annak viszont örülök, hogy van végre közös téma, sőt, mindkét fiúval, még akkor is, ha Cris kissé belelép lelki világomba.
- Elvitte a cica. Többet erről nem szeretnék mondani, így ha lehet ne kérdezz!
Kesernyés mosoly fut végig az arcomon, de szerencsére hamar terelődik a szó másra. A szoftver beszerzésének, telepítésének menetét érdeklődéssel hallgatom, s ha értenék hozzá, még bele is szólnék, de én csak az alap, és nagyon aprócska programokat tudom telepíteni a gépemre, semmi egyebet. Inkább csak használója vagyok az efféle dolgoknak, de azt előszeretettel.
- Ha ezt összehozzátok, örök hálám üldözni fog benneteket, úgyhogy reszkessetek. Majd felkerestek, ha kellene a laptopom. Vagy üzensz Sarahval.
Mosolygok mindkettőre, majd barátnőmmel kapcsolatban még külön Seanre, aki elég értetlenül néz, mikor a diáktanácsról esik szó. Én tudom mi az, nem lep meg, hogy itt is van hasonló. Most viszont eszembe jut, hogy valahogyan én is tudnám a program beszerzését kompenzálni.
- Esetleg korrepetálást én is tudok vállalni, már ha mezei tantárgyakból is van rá szükség, mint például irodalom, vagy nyelvtan. Igaz, nem vagyok kitűnő, de aránylag jól mennek ezek a tantárgyak.
Kérdőn pislogok fel a srácokra.

//Fagypontnak//

A kívülálló számára csupán egy farkas négy mancsának és egy ember két lábának monoton, csöndes nesze hallatszott, ahogy egyszerre tapodják a régen gyönyörű forrásairól híres, most azonban csupán a rajta húzódó óriás mocsokfoltról nevezetes New York állam földjét. Egészen pontosan csak a tavalyi avart. Bár már mérföldekre eltávolodtunk a kórháztól, még mindig futólépésben haladtunk. Kívülről csöndben, belűről azonban...
~...nem hiszem el! Még mindig nem hiszem el!!~ Holdba-néző gondolatai, acél-hegyű nyílként hasították szét a sajátjaimat. Egészen pontosan százkilencven-nyolcadszorra. Lassan akár a gyenge meleg légáramlat által sodort holló szált a fejemből a teljesen felesleges kérdés, (Hisz ha nem kérdem akkor is mondta volna.):
~Mi tudott kívül maradni hitednek határtalanságán?~ A gondolat hang mellé érzést is küldtem, aminek a legtömörebb, szavakkal is leírható verziója emígy nézne ki:~Hagyámá!~
De nem hagyott.
~Miért nem vadászuk le az összes furcsaruhás Sápadt-Arcút aki az életünkre tört?~
Ezúttal túl fáradtságos lett volna sorolni az indokokat, és inkább egy képet küldtem ami több-millió kormányügynököt ábrázolt.
~Attól...~
~Holdba néző, emlékszel mi történt Menydörgő arcúval? Nos pont azért nem. A Sámán szólott.
Holdba Néző még replikázni akart volna, de az ősi nyomaték, megtette a hatását. Sokáig csak a rovarok,erdei állatok, a talpunk alatt lapuló ugróvillások zsongása töltötte be elmém, nem sokáig.Ugyanis egy veréb szemével megpillantottam egy kastélyt, nagy kerítéssel, és hatalmas parkkal. A veréb látóköréből hamar kiúszott a sápadt arcúak építési-mániájának újabb bizonyítéka, de addigra véget ért maratoni futásunk, megállította ugyanis egy magas kőfal. Természetesen Holdba-Nézőnek volt kommentárja a dologhoz.
~Ha megkerülnénk, rengeteg időt...~
~Tudom. Ellenben ha végigosonunk a parkon, elhitethetjük az esetleges üldözőkkel, hogy itt rejtőzünk.~
Holdba Néző felől úgy áradt, a "Navégrevalamiizgalom" érzelme, hogy elmosott minden más érzelmet a fejemből. Holdba-Néző hollóvá változott és simán átröppent a falon, én pedig gyorsan megidéztem egy szellem lovat, aminek instabil hátáról egyszerűen átugrottam a túloldalra. Az utolsó pillanatban villant belém, hogy ezt nem kellet volna, de addigra hosszú bőrkabátom szárának és rojtjainak filmbe-illő suhogása közepette, hatalmasat estem a túloldal pázsitján. A fájdalom gyorsan felnyomta a fejemben a pumpát, és mind majd minden kamasz, ilyenkor én is ugyanazt kezdtem:
Jó hangosan (az anyanyelvemen) káromkodni.

A külső falhoz legközelebbi szökőkút tetején álltam és meditáltam. Csak a bal lábam ujjrészére terhelve a súlyomat, enyhén rogyasztott térddel, jobb bokám a bal térdem fölé téve, míg bal tenyerem kinyújtottam a mellkasom elé, amibe jobb öklömet helyeztem, mutató és középső ujjam az ég felé mutatott. Lehunyt szemekkel kerestem az ősöket. Éreztem a szél simogató érintését, ahogy az egyenruhám szabad részével birokra kell, a hátamon a katanám és a botom súlyát, de a lelkem nem kötötte a gyarló test börtöne. messze járt.
A harcművész lelke nyugodt tó, melyhez bármikor megtérhet. Annak áramait nem fodrozzák a test kínjai, sem zökkentik ki az anyagi világ nehézségei vagy hatalmai, ott találhatja meg a lelki békét. Ott találja meg Buddha mosolyát.
Azonban annyira egy ninja sosem távolodhat el, hogy a figyelme akár másodpercre is megtörjön. Márpedig az a zaj, amit az érkező csapott még egy holt figyelmét is felkeltette volna. Sőt, ami a nagyobb dolog, még az elevenekét is talán. Amint meghallottam a hátam mögött a bokrok recsegését a levegőbe ugrottam, majd a tengelye körül pörgő testem könnyedén fogott talajt a kút káváján s onnan ugrottam az út kövére.
Érdekes, fiatal férfit láttam magam előtt. Hosszú, hollófekete haja volt és különös, hosszabb-rövidebb rojtokkal díszes ruhája, ilyesmivel nem nagyon találkoztam még, csak kabáton eddig mióta itt vagyok, de ez valahogy más volt. A bokrok közül nagyon halk neszezést is hallottam, mintha kísérője is lenne, aki megbújt ott. Maszkom mögül nyugodt, érzelemmentes hangsúllyal mondtam:
- Nem láttalak még itt - néztem a szemébe. - S azt hiszem a kísérőd - rebbent a tekintetem a bokrok felé - sem lehet gyakori vendég. Mi a célod s miért nem a vendégek kapuját használod?

Épp végeztem az összes Dakota káromkodással, amikor önsajnálatomat egy fölfegyverzett egyenruhás Ninja érkezése szakította félbe. A fájdalom szívdobbanásonként érkező hullámaiból egy pillanat alatt kiugorva, a szokásosnál is vörösebb arccal néztem az idegen érzelmektől mentes, nyugodt szemébe. Gyorsan megpróbáltam feltápászkodni, de hosszú fekete bőrkabátom megakadályozott benne, és bemutattam egy míves hasra esést. A bokrokból " védelmező szellemem" ezúttal majomalakban kiadott vihogása hallatszott, amikor végiggondoltam, (óvatosan felállva) hogy:
~Menyi esélye van annak, hogy ha az ember spontán menekül belebotlik egy kastélyba, és annak hatalmas ligetében, pont egy Ninjába! A Nagy Szellemre! Hát nem szenvedtem még eleget?!~
Holdba-néző ekkor fogta fel igazán hogy a kardal bottal felfegyverzett kétlábú, veszélyt jelenthet rám, és kirontott a bozótból farkas alakban, vézna testének minden pontján borzolva a szőrt, hogy nagyobbnak hasson.
~Veszélyes...~
Súgta meg neki a farkasösztön azt, amit én már rég tudtam. Kicsit úgy éreztem magam mint amikor először láttam fehér-embert. A jobb kezemet kitárva felemeltem, Indián szokások szerint, hogy biztosítsam fegyvertelenségemről, majd (mint mindig, kivéve a nagyon komoly helyzeteket) indiánosan szóltam hozzá:
-Üdvözöllek, Nagy kősátor-őrző! Az én nevem Vidám Bagoly, társam pedig Holdba-Néző! Fagyos vidéki madárhoz hasonlatosan öltözködő harcosok elől menekszünk, akik ok nélkül hadi-ösvényre léptek velünk szemben...
Ekkor azonban felfogtam, hogy hol vagyok. A Xav... Xavoir... nem, Xaveer... nem valami Xiver... tökmindegy tehát a sámán képzőben!

Csak egy vonásnyit emelkedett meg a szemöldököm, mikor előtört a farkas a bokrok közül. Nem volt különösebben erőteljes, jól tápláltnak sem tűnt, de régóta tudtam: az éhező ragadozó igencsak veszélyes. Hát még az, amelyet felzavartak a vadászok. Óvatosan változott a tartásom egy ugrásra és harcra-kitérésre egyaránt kész alap pozícióba, de nem nyúltam egyelőre a fegyvereimért. A férfi inkább fiúnak tűnt még, aligha vérezte már meg a fegyverét, amiből mondjuk egy darabot sem láttam nála így hirtelen, ha társát nem tekintem annak.
A mondandójával viszont akadtak problémáim. Nagy kősátor? Sátor... a nomád népek lakhelye vagy a vonuló katonáké. Épület? Nyilván a Xavier Intézetre gondol.Fagyos vidéki madárhoz hasonlatosan öltöző harcos..? A fagyos vidékek madarai fehér vagy kék tollúak. Tehát fehérbe vagy kékbe vannak öltözve ellenségeik? Ez nem sokat segít. Hadi-ösvényre lépni...? Háború? Aligha. Egy ember és egy farkas ellen nem lehet hadat viselni. Inkább... hajtóvadászat. Mindenesetre a pár másodperc merengés alatt sikerült valamelyest megértenem a szavait és végül is bólintottam, meghajolni nem akartam egyelőre, hisz béke nincs köztünk s a farkas veszélyes lehet:
- Szólíts Fagypontnak - feleltem. - Különös társsal utazol Vidám Bagoly. Farkast igazán sosem lehet szelidíteni, a hegyek urai ők, szabadnak születtek és szabadon vesznek oda. Holdba-Néző nyilván önszántából követ. Menedéket reméltek a Xavier Intézetben?

Az épületnév kitalálásának kínos gyötrelmeit félbeszakította Fagypont bemutatkozása, és majd hanyatt estem az Indiánnév hallatán. Félig felvont szemöldökkel összenéztünk Holdba-Nézővel, majd végre a Xavier név is megüthette füleinket, ezzel megkímélve a további agyfacsarástól. Amit mondott elgondolkodtató volt:
~Miért is ne táborozhatnánk le itt egy időre...~
~Mert nincs tipink!~
~Megpihenhetnénk...~
~Ha be akarsz vonszolni abba az ocsmány kőrakásba, megbánod!~
~Rendben, rendben...~
Miután megtárgyaltuk a lehetőséget, így szóltam:
-Csupán keresztülvágnánk a formába-kényszerített, bokrokkal tarkított réten...
Azonban amikor alap pozícióba váltott a ninja, akaratlanul is hátráltam egy lépést, ellenben Holdba nézővel, akire úgy tűnik megint rájött a "félelmetes farkas vagyok" nevű betegség, és fenyegető morgást hallatott. Én a szememet forgattam, és megpróbáltam visszatántorítani:
~Holdba-néző, viselkedj! A sámán szólott.!~
Azonban ő csak hátrált két lépést, hogy egy vonalba kerüljön velem.
~Figyeled? Figyeled? Kóstolgat!~

A farkas felmordult, de nem láttam benne tényleges támadó szándékot, hiszen inkább visszahátrált egy-két lépést. A fiatalember szavaira aztán kihúztam magam és derékből meghajoltam, majd (amennyiben ekkor nem ugrik nekem a farkas) a park túlvége felé intettem:
- Jól van. Gyertek velem, átkísérlek titeket - közöltem nyugodtan. Nem akartam engedni, hogy a klán területén felügyelet nélkül kószáljanak, de annyit már tudtam a helyi elvekről, hogy nem utasítja el a rendünk az ismeretlen látogatókat, ha nincsenek ártó szándékaik. Intettem, hogy zárkózzanak fel mellém, majd megkérdeztem:
- Van ételed az útra neked és a társadnak? Menekülni kimerítő - néztem a szemébe séta közben. - Szükségetek lesz az erőtökre.

Viszonoztam a halylongást, bár nemigazán értettem, hogy a miért is olyan fontos ez a sápadt-arcúaknak... Mindenesetre ez az ő vadászterülete, az ő szabályai. Amikor intett, hogy kövessük, természetesen engedelmeskedtem, azonban Holdba Néző inkább a képességét villogtatva, verébbé változott majd rárepült a Fagyponttól távolabbi vállamra, itt pedig nyest alakot öltött, és kis mancsaival a fejemre támaszkodva figyelte a ninját. Az élelmiszerkérdés azonban elevenbe talált. Az étel hallatán hangosan megkordult a gyomrom, Holdba néző pedig ismét felhozza az utunk egyharmadát (körülbelül három órát) kitöltő vadászati terveit:
~Megmondtam, hogy vadásszunk! De a te ostoba, sámánhoz nem illő hozzállásod: miszerint "ne vegyünk el fölöslegesen életeket",olyan mint egy Sápadt-arcú papé!~
~Ne sértegess!~
~Pedig tisztára úgy viselkedsz mint egy keresztyén!~
~Vaka Tanka sok vadat teremtett de a sápadt-arcú majd mindet elpusztította! Nincs ereje a természetnek a pótláshoz! A sámán utoljára szólott. ~
Ezután "hangosra" tereltem a szót, szokásomhoz híven vigyorogva hiszen sejtésem szerint egy ninja hagyományőrzővel akadtam össze:
-Sajnos a északi-repülni nemtudó-úszó-madár ruházatú harcosok, épp a gyógyítók kősátrában értek, és mint mondtam váratlanul és ok nélkül léptek velünk Hadi ösvényre. Menekülésünket is csak Vaka Tankának köszönhetjük aki ránk mosolygott és megmutatta a kiutat a nagy kősátor szűk kanyonjaiban. Rengeteg bölény-nyíl távolságot megtettünk mire elértük e kősátor kő-karámját. Bárminemű ételért hálásak lennénk, amit az itt élő törzs adhat két ifjú vándornak, legyen az medve-bogyó, vagy bölényhús.
~Főleg ha Bölényhús!~

Nagyon nehéz volt megértenem a fiatalember szavait, komolyan kételkedtem benne, hogy teljesen épelméjű. De persze biztosra nem mehettem, lehet, hogy valamilyen idegen nyelv lenne neki a természetes és csak rosszul beszéli az angolt, azért ír körül mindent. Északi, repülni nem tudó madár? Jó kérdés, Japánban nem igazán emlékszem hirtelen ilyesmire. Igaz sosem volt erősségem az ilyesmi, amilyen állattal gyakran találkozom, azt ismerem. Ez nagy eséllyel nem olyan. Mindenesetre azt sikerült megértenem, hogy az ételt szívesen fogadnák. Megálltunk hát az egyik kisebb résznél, ahol ki volt alakítva néhány pad. Felszaladt a szemöldököm az állat alakváltása kapcsán, de udvariatlannak éreztem volna rákérdezni, helyette hangosan megszólaltam:
- Csavargó! Gyere ide!
A bokrokból a világra olvadt újra egy tízéves forma kisfiú. Nagy szemekkel pislogott rám:
- De egészen bokorrá váltam, hogy tudott észrevenni tanár úr? - nyögött fel.
- Nem jó bokor - feleltem tömören. - Itt nincs szamóca, az nem dísznövény. Menj be és készíttess össze ételt. Húst, kenyeret, friss gyümölcsöket. Két személyre, mondjuk három napra. Annál több már lassít, meg amúgy is romlik vagy megszárad.
- Igen tanár úr! - bólintott Csavargó, majd az avarba dőlve száraz levelekké omlott szét.
A vöröses bőrű fiatal felé fordultam:
- Másra nincs szükségetek, Vidám Bagoly? - érdeklődtem. - Ruha, cipő, ilyesmi? Vagy megpihennétek még esetleg, mielőtt elindultok?

Nagy szemeket meresztettem a szamócabokor-Csavargóra, és felhagytam a reménnyel, hogy ebben a parkban potya szamócázhatok. Ellenben a küldetése már igencsak tetszetős volt, ugyanis gyomrom korgás-koncertet adott a sok étel említésére. Természetesen vállamon trónoló követőmnek volt mondanivalója az ügyhöz:
~Ha vadásztunk volna...~
~Akkor vadorzók lennénk, a Nagy Szellemre, ne kezd újra. Mi vagy te farkas vagy csóka?~
~Jól van na. Ellenben ha már az alakomnál tartunk, te lehet hogy nem vetted észre, de a ninja érdeklődik az alakváltásaim iránt. Ha már egyszer kaját ad nekünk, illendő lenne elmondanod neki milyen csodálatos lény is a te kísérőd...~
~Nem élnéd túl, ha nem fényeznélek ugye?~
~Túlélném de nagyon megbánnád!~
~ Jól-van na, legyen farkasnap.~
Ám ekkor már tovább fokozza a jóságát ismeretlen patrónusunk, és felszerelést is felajánl.
-Köszönjük a jóságod, Fagypont törzsfő, de ételen kívül másban nem látunk szükséget. Köszönjük a jóságod. Társam, Holdba Néző arra hajtja gondolataim bölénycsordáját...
~Ezt még visszakapod!~
...hogy magyarázzam el neked, miféle szellemek segítik és hátráltatják őt, ha nem untat, láthatóvá tehetem, amit eddig a szellemvilág elrejtett...
Eztán kérdően néztem fagypontra, reménykedve, hogy nem kell érthetőbben megfogalmaznom, és elvetni a számomra oly kedves indiános beszédet.

A fiú egy párszor az állattársára néz lopva, de nyugodtan várom a szavait. Mikor visszautasítja a felajánlást nyugodtan bólintok, ez az ő dolga. Míg Csavargóra várunk, felajánlja, hogy... hát ezt nem egészen tisztán értem, de azt hiszem magyarázatot akar fűzni valamihez a szellemek útmutatása alapján. Tisztelettel felelek hát a szavaira:
- Népem nagyra értékeli a föld, a fák, az ég s az eltávozottak szellemeinek szavait, s azok bölcsességét, megtiszteltetés, ha tolmácsolod számomra azokat Vidám Bagoly - válaszoltam. - Nem vagyok törzsfő, elég a Fagypont - javítottam még ki udvariasan.
Míg a következő szavait végighallgattam szintén a levelekből és növényi részekből előlépett a Csavargó, mikor Bagoly története végére ért, kezében egy csomag étellel, illetve külön is hozott sült húst, kenyeret és gyümölcsöt, valamint italt is a vendégeknek, aztán már el is teleportált a dolgára újra levelekké zuhanva szét.

Ismét megbámulom a látványos produkciót,és hálásan meghajolva veszem át az ételt, de ekkora már megkaptam az engedélyt, hogy megállás nélkül sokat beszéljek, és az efféle alkalmakat nem szoktam kihasználatlanul hagyni:
- Holdba-néző egy tipi szellemnyílásán keresztül látta meg a napvilágot, ember szemekkel...
Elmerülök magamban, és felmereng előttem egy tipi belseje, bölényszőrökkel és egy gyönyörű indián babával, aki kacagva figyeli a napot. A látomásból elébb kiveszem a fizikai valót, majd immár szellemképként gyengéden átvezetem a szellemvilágot, és a valóságot elválasztó bozótoson. Ekkor a kezem sötétebb zugaiból, körömágyából, hajlataiból, előtör az a sűrű füstszerű anyag, ami már akkor is létezett mikor még a világegyetem csupán gondolat volt, a robbanás istenének fejében. Fittyet hány tehát ez az ősi pionír, a nap fényviszonyaira, a fény árnyék jelenségekre, és villámgyorsan megformázza a szellemsátrat, valós méretében, félbevágva, anyag nélkül, hiszen ez csak a szellemvilág egy pillanata. A baba felkacag, kis kezeit fagypont felé nyújtja majd... változik a kép ... egy hároméves indián fiú fut az erdőben, nevetve. Dörrenést hall. Futásának iránya nem változik csupán arcáról tűnik le a mosoly oly lassan mint a téli álmából ébredő gyík kúszása. Egy indián nő fekszik az avaron szívét golyó járta át... Vadászok jelennek meg, puskával. Halott sápadtak.
-Te Joe! Én egy őzre lőttem...
-Láttam Ted...
-Úristen egy gyerek!
Mindebből az indián fiú mit sem ért, hároméves kis testén hullámok futnak, majd kis torkából morgás tör elő, ruhái ezerfelé szakadnak, és egy óriásfarkas tör a két megdöbbent vadászra... változik a kép ...A Halott vadászok mellet egy véres farkaskölyök, párhónapos. Egy farkasanya jár arra a kölykeivel. A kiskölyök fut új anyja után,a süldőfarkas az első préda után, a kamaszfarkas az öltönyös pisztolyosok elől. A kép megfakul majd szertefoszlik.
...Azóta Holdba néző bármely állattá átalakulhat. De emberré sosem.
~Hát, be kel hogy valljam, hogy te tényleg többet tudsz állatidézésnél.~
~Azért kérjük ki a pártatlan bíró véleményét.~
A szertefoszló kép után kérdő tekintettel figyelem Fagypontot.

Meghökkenve néztem, ahogy a fiúból kigomolygó füst lassan eleven emlékképekké állt össze. Láttam szemeim előtt lejátszódni a ki tudja mennyire régmúltban történt eseményeket. Arcom úgysem látták maszkom mögött, tekintetem kőmerev volt, de belül nekem is vannak érzéseim persze. Lelkem tó. Fagyott tó. De a mélyén vannak érzések, melyekhez elhatol a történet. Érzések, miket valaha megfagyasztott az elmém edzése, de nem azért, hogy a hó takarója alatt kerüljön a feledés sírjaiba, hanem, hogy mindörökkön álló jégszoborként alkossa lelkem talapzatát. Halkan feleltem:
- A jogos bosszú szent kötelesség, legyen az Japánban, vagy bárhol máshol - suttogtam. - A családunk, legyen az vér szerinti, vagy fogadott, melyhez tartozunk, erősebb kötelék bármi másnál. A család tagjai csak egymásra számíthatnak. Nincs ősibb törvény ennél. Véremből vért és könnyet, büntetlen senki nem fakaszthat. Mert ha ezt elfeledjük, akkor magunk nem leszünk többé, csak megvetett páriák, hisz ki gyenge a védelemhez és gyenge a bosszúhoz, az életénél többet, gerincét, ember mivoltát adta fel.
Sóhajtottam:
- Nem vagyok képes állatok alakjába bújni, de nem csak a ti vidéketek szellemei jelölnek meg gyermekeket fél lélekkel. Neked - villant a tekintetem Holdba-Néző felé - félig állati lelked az adományod s büntetésed talán. Az én lelkem épp így csonka, örök gyűlölet fejszéje vágta szét. Ha másként is mint ti, jól tudom milyen csonka lélekkel élni. S így tudom, miféle bizalom kellett ahhoz, hogy ezt megmutasd - biccentettem tisztelettel.

A nyestalakban lakozó védőszentem, felmászott a fejem tetejébe, és ott meghajolt derékból, ezzel leesve a másik vállamra. Ezután Fagypont szemébe nézett, emberi értelemmel kis szemeinek feketeségében, és ismét fordítógépként használt:
~Mond meg neki, hogy az én lelkem nem csonka, mert megtaláltam valakit akit a családomnak tekinthetek. És annak a valakinek kényelmetlen, a bal válla.~
Ezután keresztül mászott a felyemen
-Holdba Néző beszél hozzád: Az ő lelkét kettévágta egy vadászösvény de egybeforrasztotta, e hadi-ösvény. Bár nem érdemlem meg de ő a totemem. Véd szellemem. Kívánom, hogy a te lelked is egész legyen. És jobb társat adjon Vaka Tanka, mint Holdba-nézőnek!
~Még egy ilyen önsajnáltatás és rinocérosszá változok a válladon!~

Határozottan megráztam a fejemet:
- Nem a mi döntésünk, hogy a kamik kegyelnek minket, vagy sem, Vidám Bagoly - feleltem. - Ha téged választott és téged talált meg lelke másik feleként, akkor ez olyan ajándék, amiben sem te, sem ő nem kételkedhettek. Ez volt elrendelve a Nagy Keréken, s nekünk meg kell nyugodnunk a felsőbb hatalmak döntésében,
Oldalra nyújtottam a tenyeremet és termetes jégcsapot fagyasztottam a tenyeremtől a talajig, majd könnyedén nőalakká formáltam át:
- Az én lelkem másik fele sosem volt ismeretlen a számomra - mutattam rá a kicsiny jégszoborra. - De nem egy a mi kamink, s utunk csak egy helyen keresztezi egymást. A halálban. Ehhez mérd a magad s társad szerencséjét ifjú. Mindig tudd: lehetett volna rosszabb is a Sors akarata.

Mélyen elszomorít amit Fagypontól hallok, pedig én nem szeretem a szomorúságot. Elvégre a vidámság élet-erő-egészség, milyen borzalmas lehet tudni, hogy az ember másik fele, aki igazán megérthetné, aki kiegészítheti, és akivel(akin) jókat lehet nevetni, halálos ellenség. Belepusztulnék, ha kezet kellene emelnem Holdba nézőre, (Kivéve ha ellopta a csokimat!) hát még úgy élni le az életet, hogy az embernek se családja, se lélektestvére... Család nélkül olyan lennék mint a csordátlan bölény. Szerencsére úgy tűnik Fagypont keményebb vízből van fagyasztva.
~Hú de szar lehet!~
~Nos, ez is egy megfogalmazás...~
-A szellemek vadászösvényeit, bár némely sámán követni tudja, de egy bölény nyílnál hosszabban senki se tud kiigazodni rajtuk. Az én szemem azt látja, hogy minden ösvényen van medveürülék, és bölénypatanyom. Lehet, hogy a vadász csak a medveürüléket látja, mert az elfedi a patanyomot. Ám amikor a medvével találkozik és túléli, az ösvény végén megtalálja a bölényt , is ami sokszor csordástul jön. És ha a vadász erősebb a medvénél, és gyorsabb a bölénynél, a végén jól jár. Ahogy én látlak te erősebb vagy a medvédnél, és gyorsabb a bölényeknél. És bár a te vadászösvényedet harci ösvények is átjárják, a végén jól fogsz járni.

Végighallgattam Bagoly szavait és valahol mélyen megérintett a mondani valója. Elmerengve elnéztem a távolba, majd bólintottam:
- Valaha a hazámban engem is hasonlóképpen tanított idős mesterem, sensei Wang, bölcsessége a mai napig alapja gondolataimnak - biccentettem. - A Nyugalom Könyvében van leírva: "Suzan tanította és a gyülekezetet és ezt mondta: - Ha eléred az első verset, a buddhák és a pátriárkák tanítója leszel. Ha eléred a második verset, akkor az ég és az emberek tanítója leszel. Ha eléred a harmadik verset, akkor még magadat sem tudod megmenteni. Egy szerzetes ekkor megkérdezte tőle, hogy ő hányadik verset érte el? Suzan így felelt: - A Hold lenyugszik éjfélkor, egyedül megyek át a város piacterén." Azt hiszem értelek Vidám Bagoly. A Nagy Kerék tovább fordul, de időnként utunkba sodorja azokat, akik segítenek visszaemlékezni a régi tanításokra.

Az, hogy ősi mesterekhez hasonlít, bölényméretűre hizlalja a májam. Bár az idézet megértése gondokba ütközött de értetem nagyjából mit akar kihozni belőle. Holdba-nézőnek természeténél fogva volt mondanivalója:
~Ti mind a ketten meg hülyültetek puskalövésnyi idő alatt indokolatlanul.~
~Szerencsére itt a vállamon a józanság hírmondója...~
~...aki bölénnyé változik ha gúnyolod.~
Eközben jó mélyen meghajoltam a ninja felé, (Így Holdba-Néző leesett a vállamról.) és így szóltam:
-Bár Vaka Tanka sokféle agyagot használt az ember gyúrásához, és gondolatait olyan sokfélévé tette mint a madarakat, a jó gondolatok mindig összeverődnek egy csoportba idővel.
Holdba néző mondani akart volna valamit (mint mindig) de ekkor figyelmét a közeli bokorban ugráló veréb kötötte le, felvett tehát egy macska-alakot és suhogó farokkal vadászni kezdett.

Viszonoztam a mély meghajlást és magam is eszerint feleltem:
- Mindegy, miből alkották meg, az ember, attól még ember marad. A te néped és az enyém egyaránt megtalálta a bölcsességeket saját kamijaitól - mormoltam. - S bölcsességük nem is olyan különböző, hiszen egyazon lénynek íródott, az embernek. Ahogy a bátort harcosnak, a gyávát féregnek nevezik mindenhol, ahová csak ember sátrat s házat emelt, úgy nincs különbsége az igaz bölcsességnek sem. Mindenkit tanít, ki befogadni hajlandó azt.
Néhány könnyed mozdulattal jéggömböt formáltam a tenyerembe, majd a mutató ujjamon egyensúlyozva felmutattam, időnként dobva csupán egyik ujjhegyemről a másikra hiba nélkül:
- Amit az én népem egyensúlynak tekint s olyannyira tisztel, azt ti a harmóniában találtátok meg a mindenséggel - merengtem. - Egyek vagytok a föld morajával, a víz csobbanásával, a tűz lobbanásával s a szellő süvítésével. Együtt futtok a farkassal, vadásztok a medvével és lélegeztek a lovakkal. Tudjátok a folyók irányát és a nap pályáját. Ti nem feledtétek el, hogy a természet gyermekei közé tartoztok. Népem bölcsei meghajolnának előttetek, hisz más módon talán, de épp oly mélyre s épp oly magasra hatoltok. Igen, Vidám Bagoly, egyetértünk.

Egy ideig némán figyelem a harmónia játékát a jéggel, majd figyelmeztetem a verebet, épp mielőtt Holdba néző rávethetné magát.
~Apimaszdög! Nem meglógott!~
Ám ekkor valami érdekes jutott eszembe amit a japán sámánokról hallottam, és ez nemigazán egyezett azzal amit Fagypontról tudok.
-Szavaidra egy víz alól a fadarab gondolatom, felkívánkozik. Megoszthatom veled?
Ekkorra Holdba néző, felfarkasolódik, és mellém üget az egyik bokor alól elméje még mindig zsong a kudarcba fúlt vadászat csalódottságától.

Szemem sarkából figyelem Holdba-Néző vadászatát, amelyet valahogy mégis észrevesz a kis termetű madár és gyors szárnycsapásokkal elillan. A macska csalódottan fúj utána, én pedig visszafordulok Vidám Bagoly felé:
- A kétség, kétkedés a leggyötrőbb félelmek egyike. A lélek nincs egyensúlyban, ha kérdések gyötrik, ha nem kap választ, hát kétséggé erősödik - feleltem. - Kérdezni sohasem bűn, választ nyerni pedig megerősíti lelkünk templomának alapjait. Kérdezz ifjú s legjobb tudásom szerint adom meg rá válaszaim - biccentettem, miközben a macska újra farkassá válva ügetett vissza testvéréhez.

-Úgy hallottam a nagy fényes folyamból, hogy országodban kiszabadultak az atom szellemei az egyik börtönükből. Sokan, akik eddig harcosok voltak, most a szellemek hatása alatt sámánokká lettek, lehetséges ez?
A kérdés közben szórakozottan elnézek kelet fele. Fagypont belső nyugalma, olyannyira meghatározó volt, hogy még a letörölhetetlen vigyorom is egyszerű mélázó mosolyá változott. Eközben Holdba-Néző észrevett egy galambot valahol az épület tetelyén és sólyomá változva suhant felé...
~Ezt most elkapom...~