Re: Methal Inc. székház

by **Lynn Harlow** Pént. Feb. 24, 2012 10:29 am

Miközben Ratna beszélt, kicsit közelebb húzódtam hozzá, hogy ha kell meg tudjam védeni, hiszen, ahogy elnéztem neki már egy kisebb szellő is elég volt, hogy összeessen, annyira össze volt kaszabolva. Olyan kitartóan bizonygatta logikus érveinek sokszínűségét, hogy időnként önkéntelenül is bólogattam, hiszen volt benne ráció. Bár sajnos nem sok esélyt láttam, hogy ezt Kardfog is be fogja látni.
A másik hasonló korú emlegetésénél azonban már nem tudtam követni, mivel ő lehet, hogy ismer nagyon jó fej Matuzsálemet, de az én fejemben rögtön Rozsomák képe jelent meg, aki számomra egy kalap alá vehető volt Kardfoggal. Azért furcsa, mennyi kortalan vénség császkál errefelé!
-Ratna! - dünnyögtem felé, amikor a lány magához vett fegyver gyanánt egy egész hamutartót. - Ne viccelj már, ezzel...
A repülő kuka a torkomra fagyasztotta a szót olyannyira, hogy a következő pillanatban már az egész testem jégből volt. Azonnal elrántottam Ratnát a vészesen felé suhanó láda elől, majd hátranyúlva megszorítottam a sebesült lábát, hogy a beadott érzéstelenítő mellett (aminek a hatása már lassan múlóban lehetett) a hideg okozta zsibbadás is segítsen neki a fájdalom elviselésében.
Közben rémülten kerekedett el a szemem, ahogy Kardfog előre lendült. Fogalmam sem volt, hogyan tudnám megvédeni ellene Ratnát, hiszen vízként én még elvoltam, de rajta ez nem segít.
Ahogy gyorsan körülnéztem rögtön meg is értetem, miért választotta a hamutartót fegyvernek. Még egyszer felrémlett előttem a súlyemelés, aztán elszántan emeltem fel két öklömet a magasba, hogy azokkal védekezzek. Nem volt rá szükség.
-Jézusom! - ugrottam hátrébb. - Mi... mi ez?
Egy lángoló tigris jelent meg előttünk, ami valahogy mintha nem lett volna tömör anyagból. Nem tudtam volna pontosan megmondani, hogyan lett volna ez lehetséges, de valahogy olyan áttetszőnek, légiesnek tűnt. Aztán a mellettem álló lány szájából elhangzott a magyarázat. Dzsinn.
Ha lehet, még jobban össze voltam zavarodva.
-Dzsinn? - meresztettem a szemem, hol Ratnára, hol a furcsa jövevényre. - Egy igazi dzsinn? Olyan tényleg létezik?
Ott lebegett előttem, tehát muszáj volt neki léteznie, de attól még alig tudtam elhinni. Ratna reakciójából ítélve nekünk nem kellett félnünk tőle, kis reménnyel viszont Kardfognak nagyon is. Reméltem, sok mindenre képes, és láthatom végre, ahogy valaki jól helybenhagyja ezt a gonosztevőt. Ratna hátrálni kezdett, én pedig ezt nagyszerű ötletnek vélve, követtem a példáját, miközben egyre a varázslatos jelenséget bámultam.

by **Victor Creed** Szomb. Feb. 25, 2012 12:03 am

A lendületem alábbhagy és megtorpanok, mikor hirtelen egy tigris (!) jelenik meg a semmiből. Mi a f@sz?! Ennyi suhan át az agyamon, mert utána már hevesen hátrálok és kissé összegörnyedek a fájdalomtól. Ez az ordítás kibírhatatlan! A fülemre tapasztom a kezeimet és meglepetten kiáltok fel. Még sokáig cseng tőle az érzékeny hallószervem. Ösztönösen távolodok tőle, a zsigereimben érzem a késztetést, hogy minél messzebbre jussak a füstnek tűnő, lángoló démontól. Aztán csak figyelem, ahogy a tigris átalakul és egy lándzsát tartó férfi mozdulatlan szájjal beszél. Mintha egy álom alak lenne… egy eléggé elfuserált álomból.

- Dzsinn? – szökik ki halkan a számon. Karmaimat még inkább megnövesztem és támadó, félig görnyedt állásba helyezkedem, miközben gyorsan és alaposan felmérem az új ellenfelemet. Alakja különös módon nem állandó, néha-néha megtörik, mint a füst, mikor elhessegetik, ráadásul ez a néma beszéd is furcsa. A lándzsa előre lendül és megáll a levegőben. Szemem összeszűkül, ahogy hallgatom. Egy idő után felhúzódik a felső ajkam és erősen morgok. – Nem, nem hallom… tudod, ha azt akarod, hogy értsem, beszélj érthetően! Ez a régimódi baromság nem nyerő – vakkantom felé dühösen, de nem támadok. A hangja visszhangot ver a fejemben és az utolsó, felcsendülő kérdése sokáig vibrál a két fülem között. Idegesítő… Megrázom a fejemet, hátha meg tudok tőle szabadulni, ám nem segít semmit. Helyette Lynn-ék felé nézek és a hátrálásuk még inkább felhergel. Azt hiszik szórakozhatnak velem?!

- Ratna nem menekül – jelentem ki nemes egyszerűséggel és dühtől izzó szemekkel. - Ha előtte rajtad kell átjutnom, legyen! – morgom és határozottnak szánt lépésekkel elindulok… Pedig ott üvölt a fejemben egy másik hang is az idegené mellett, ami figyelmeztetni próbál; nem tudom mennyire veszélyes ez a füstpamacs… Tényleg egy dzsinn? Mert ha igen, talán nem is olyan ártalmatlan az a lándzsa… Nincs tapasztalatom a szellemekkel… Sok embert és mutánst megöltem, de eddig egyik lelke sem jött bosszút állni. Hogyan kell ellenük harcolni…?

by **Dzsin** Szomb. Feb. 25, 2012 1:08 am

Az első fázis sikeresnek bizonyul amikor is a bestia megtorpan és kissé hátrálni kezd. Ekkor a fegyver szépen lassan lejjebb ereszkedik. Körvonalaim zavarodottsága is alább hagy valamelyest. A hajamat alkotó láng módjára táncoló füstnyelvek is megrövidülnek. Ratna és Lynn léptei szaporodni egyben távolodni kezdtek. Viszont az a kijelentése miszerint nem hallja amit mondok, szöget üt a fejembe.
~Nem hallja? Biztos valami gyengeelméjű alkoholista. Hogy itt miért nem tiltották be az italozást? Tele van ez a betondzsungel szesszel átitatott ronggyal. De ezen ráérek gondolkozni, előbb kifacsarom ezt a rongyot és felmosok vele. Legalább is megpróbálok...
-ÓÓÓÓÓ! -Hasít Creed fejébe a szó, majd halkabban, beszéd hangon folytatom.- Valóban nem hallod tisztán? Te oktalan, paraszt.
Osztom ki miközben húzom a drága és értékes időt. Kijelentésén, miszerint Ratnat nem hagyja futni elszíneződöm, ismét a vörös színbe, a füstnyelvek megnőnek, megbolydul az egész szerkezetem, de körvonalait nagy fodros vonalakban megtartja. A fegyver ismét Creed felé szegeződik. Majd keresztbe fordul.
-Megpróbálhatod, de nem ajánlom. Ezen a vonalon nem jutsz át. Meg se próbáld pór.
Amennyiben még is kísértés érez és 4 méteren belülre keveredik neme egyszerűséggel "bele visítok" a fülébe. Lényegében egy nagyon hangos sípoló hangot észlel amit nem halkít a fül befogós módszer. Ha visszahátrál akkor visszakékülök és felszólítom, hogy kotródon innen.

by **Ratna Nayar** Szomb. Feb. 25, 2012 8:04 pm

-Pedig én komolyan gondoltam... -jegyeztem meg miután Lynn úgy meglepődött a fegyverválasztásomon.
Azt nem akartam mondani neki, hogy nehezebbet nem is nagyon bírnék felemelni... Azt, hogy Lynn egy kis hűtéssel próbált javítani a fájdalmaimon, először fel se tűnt volna, ha nem nézek épp oda. Utána azonban lassan megéreztem az eleinte hideg, majd lassan égetőbe átmenő érzést, amikor az ember bőre túl sokáig ér a jéghez.
-Tőle nem kell tartanunk, nem fog bántani minket... Ő velem van... -súgtam oda halkan a dokinéninek, ahogy elkezdtünk hátrálni.
Őszintén, nem hittem volna, hogy Dzsin a fejfájáson kívül bármi kárt tenni a támadónkban. Nem tudom, hogy mit csinálhatott Victorral pontosan, de úgy tűnik, hogy az elég hatásos volt, legalábbis ahogy összerogy a fülére szorított kezekkel... De mi lesz ha egyszerűen csak átmegy rajta? Max. letüdőzi szerencsétlen Dzsint...
Hiába tettünk meg néhány métert, a lábamon lévő seb már annyira lüktetett a fájdalomtól, hogy kénytelen voltam megállni, és a falnak támaszkodva pihenni egy kicsit.
-Víz... Ha Victor... ha közelebb jönne, akkor nem lenne szerencsésebb a víz alak? -fordultam Lynn felé, miközben levegőért kapkodtam- Mármint nem akarom... hogy megfulladjon... de valahogy azt nem lehetne megcsinálni, hogy... addig ne kapjon levegőt... amíg el nem ájul?

by **Lynn Harlow** Vas. Feb. 26, 2012 5:14 pm

Ratna szavaira kissé megnyugodtam, elvégre nagyon nem örültem volna, ha Dzsinn is ellenünk lett volna. Ha viszont nem hogy nem akar ártani nekünk, de még segítene is, na az aztán zseniális lenne! Lássuk, mire megy a nagymacska a nyers, brutális erejével egy füstpamaccsal szemben.
Ellenfelünk valamire nagyon hevesen reagált. Én ugyan nem tudtam, mit tett vele Dzsinn, de nem volt túl nehéz kitalálni. Kardfog kétrét görnyedt, a fülére szorította a kezeit, és fájdalmasan kiáltott fel. Mivel semmi fegyver nem került a képbe, a hallószervének egész más problémája lehetett. Logikusnak tűnt, hogy ha minden másban is ennyire hasonlít az állatra, amiről a nevét kapta, akkor ez a hallására is vonatkozik.
Dzsinn talán képes volt olyan hangos, éles, magas zajt kelteni, amitől ennyire szenvedhetnékje támadt? Bár akkor én miért nem hallottam? De ez utóbbi kérdés nem is tűnt olyan fontosnak, inkább arra próbáltam összpontosítani, hogy használhatnám fel ezt az információt. Sípom nem volt, sem semmi hasonló eszközöm. Magamtól pedig aligha produkálhattam volna olyan hangot, ami ilyen mértékben ártott volna Kardfognak.
Ratna felvetésére csak megráztam a fejem.
-Nála ez nem működne. Vízként nem foghatom meg, és az ő mozgásával követni sem tudnám, egyszerűen áthatolna rajtam. Nem érnék el vele semmit, csak azt hogy vizes lenne.
Ekkor eszembe jutott valami.
-Ratna, egy kicsit magadra hagylak, nem baj? Ha Dzsinn fel tudja tartani, bújj el valahol... meg egyébként is.
Aztán víz alakját öltöttem, és szaladni kezdtem a folyosón vissza a rendelőbe. Kikerültem Dzsinnt és Kardfogat is, kihasználva, hogy így úgysem találhat rajtam fogást senki. Akadályok nélkül pedig kellőképpen gyorsan haladhattam előre.
Odabent először is zsebre vágtam egy kis utánpótlást Ratna számára, hogy tompítsam a fájdalmát. Szegény lány, nap végére hogy fog már utálni ennyi szurkálás miatt! Aztán a szekrényhez léptem. Hamar meg is találtam, amit kerestem. Egy kicsiny dobozkát, amelyhez zsinóron fejhallgató volt csatlakoztatva. Ezt szoktam használni hallásvizsgálatoknál. Már itt bekapcsoltam. A hangerő tárcsáját a leghangosabbra állítottam, majd két másikkal a hangmagasságot állítottam a lehető legmagasabban sípolóra.
Az asztalfiókomat kihúzva rövid keresgélés után előhúztam egy kis tubus pillanatragasztót. Bőven nyomtam belőle a fejhallgató mindkét oldalának belső részére, meg a doboz aljára is, aztán már rohantam is vissza, ezúttal jég alakban.
Mikor elég közel kerültem Kardfoghoz, megálltam, de a lendület vitt tovább, hogy a talpamon csúsztam tovább felé. A fejhallgatót egy gyors mozdulattal a fülére tapasztottam (a szó legszorosabb értelmében), a kis dobozkát, pedig az arcára, ahhoz egy másodpercnél több nem kellett. Aztán ismét vízzé váltam, hogy ha a borzalmas ricsaj közepette még érezne magában annyi erőt, hogy ezt megtorolja, ne legyen sikeres.
Mikor ismét Ratna mellett voltam, már kaptam is elő a tűt.
-Ne haragudj - mondtam, és engedélyt nem várva juttattam a vérkeringésébe némi lidocaint. - Ettől kicsit kábának érezheted magad, de inkább ettől, mint a fájdalomtól.

by **Victor Creed** Hétf. Feb. 27, 2012 6:20 pm

Idegesen morgok a fejemben üvöltő hangra és kivillantom a fogsoromat Dzsin felé. Ingerlő ez a lekezelő hangnem, ahogy beszél velem... Velem! Megjelenik és beleavatkozik a szórakozásomba, a vadászatomba. Ennél sokkal kisebb dolgokért is hajlandó vagyok ölni… De ez, a hangnem, ahogyan utasítgat, sokkal idegesítőbb, mint minden más. Ujjaimat megmozgatom és már tennék is pár lépést előre, mikor megállok. Nem foglalkozom a dzsinn figyelmeztetésével, az ordítása elmúlt, nekem csak ez számít. Kíváncsian hallgatom Ratna és Lynn beszélgetését, miközben egy percre sem veszem le a szememet a lényről. Szóval velük van... Micsoda meglepetés Ratna, ha nem mondod, sosem találom ki! Olyan indulattal védi a sebesült prédát, ahogy én szoktam torkokat szaggatni. Végigmérem a lándzsás, színváltó lényt és összehúzott szemekkel gondolkozom. A teste olyan könnyűnek néz ki és az egész, ahogy megjelenése... Kijátszom, az nem kérdés. Amikor már ilyen közel vagyok a sikerhez, futni hagyjam a zsákmányt? Cöh… Na persze. Nem azért éltem eddig, hogy a gyengeségemről legyek híres. Kitartó vagyok… és most jelent pillanatban nagyon, nagyon bosszús. Felmorgok és feléjük futok… ám mielőtt ezzel bármit is elérnék, a második lépésnél, összecsuklik a lábam és fájdalmasan felnyüszítek! Mintha bombát robbantottak volna a fejemben! A halántékomhoz kapok, megrázom a fejemet, de semmi sem segít.
...
A földre rogyok… Kikerekedett szemekkel, próbálok levegőt venni, de csak erősen fújtatok… Nem tudom biztosan, talán ordítok is... talán... Nem megy a levegővétel… egyedül csak üvölteni van erőm… Egy kislány kétségbeesett sikolyára emlékeztet mindez... A magas frekvencia, ahogy az agyamat tűként szurkálják...
…
A vér száguld az ereimben… A fejemben elpattan pár ér… Karmaim az arcomba mélyednek és a friss vért szagát sem érzem, ami kibuggyan a magamon ejtett sebekből… Kitartó a kín… Nagyon kitartó... Elsötétül előttem minden, ahogy összezárom a szemeimet.
…
Mi ez?... Minden megszűnik, csak egy valamit érzek... fáj… Talán meghalok… nem tudom… csak azt, hogy üvöltök… Azt az egyet tudom... Szirének sikítanak az agyamban... Elevenen nyúzzák le a fejbőrömet és a rezgő hang szüntelenül vibrál bennem...
…
Aztán abbamarad... Izmaim elernyednek a megkönnyebbüléstől. Fellélegzem és a homlokomhoz kapok. Jól esik a csend… Arcomon átfut egy megkönnyebbült mosoly, utána már meg is villan a tekintetem, ahogy Ratna szemébe nézek. Orrcimpám megremeg… Megölöm! Hülye szuka! Ha bele döglök is, de megölöm! Lassan kezdek el feltápászkodni és Dzsin fenyegetése alig jut el hozzám, mikor ismét meghallok egy másik fajta sípolást. Beleszagolok a levegőbe és Lynn… Tényleg, hová tűnt Lynn? A lábak puffanására hátrakapom a fejemet és a hang egyre erősödik... A francba! Túl későn fordulok meg és a lendülő kezem már csak a vízen hatol át.

Kitör belőlem egy újabb, mély üvöltés és pár feléjük tett lépés után, az egyre erősödő hang ledönt a lábamról. Pillanatnyilag több bajom is van annál, hogy lekapjam a fejhallgatót, az előbb úgysem enyhült a fájdalom… Hiszen Dzsin a fejemben sikolt, nem ezen keresztül. Telnek a másodpercek és a szemeim előtt szikrák robbannak, úszik az épület és a feje tetejére áll minden. Rohadjon meg...! Karmaimmal felhasítom a padlót és belemarkolok… A fejemben lüktető érzés egy idő után megszűnik és már csak a fülembe üvöltő hang marad. Talán a dzsinn észrevette, hogy nincs szükség az ő "segítségére"? Anélkül is kikészülök... De ez nem segít semmin!!! Végül ki tudja mennyi idő után feleszmélek a kábulatomból. Sietve kapok a fülemhez kapok és már rántanám is le magamról a készüléket, mikor… Minden elnémul. Csend van... Némaság... Kapkodva veszem a levegőt és az orromba toluló vérszag, intenzívebb lesz. Nagyon jól tudom mi történt. Túl jól. Ránézek a többiekre, fejemet lassan emelem fel. Ratna kezéből kicsúszik a hamutartó és apró darabokra törik a földön. Nem hallom a kristály csörömpölését. Lynn szája némán nyílik el... Mintha csak lassított felvétel lenne.

Aztán a kintről jövő fényekhez nem társul autóhang, ahogy az épület alatt elhaladnak. Rendben... rendben... Felemelem a kezemet és remegve a fülhallgató alatti részhez érintem. Nedves. Arcom eltorzul a felismeréstől. Nyakamon érzem a lefolyó melegséget. Vér... Nézem az ujjaimon csillogó testnedvet. Jól látszik a lámpafényben és még most is érzem, ahogy lassan folyik a fülemből, kétoldalt lecsöpögve a padlóra...

Süket vagyok.

Múlik az idő… Egy kezemen meg tudnám számolni, mennyiszer szakadt be a dobhártyám és pusztult el minden mögötte, ami a hallást segítette. Sosem hagytam, hogy az érzékszerveimre támadjanak. Se fül, se szem, se orr... azok a legkényesebb részek, amiket védeni kell... De sajnos, néha ezek is védtelenül maradnak... A föld imbolyog alattam és tudom jól – nem csak a hallásomat vesztettem el. Ennyit az egyensúlyérzékről… Egyik kezem ökölbe szorul a dühtől. Ó, Lynn, ha tudnád ezzel, hogy megállítottad Dzsint is! Az ő támadását nem tudnám kivédeni, de így, hogy most azt hiszi, Lynn teljesen hatástalanított... Sötét tekintetemmel keresztülfúrom mindhármukat. Arcomon a maszk nem változik, csak néha-néha rándulok, meg, mintha még mindig fájdalmat okozna a fejhallgatóból jövő hang… Figyelek és erősen kapaszkodom a földbe. Ha leveszem a fejemről, akkor újra fogok hallani, de talán a dzsinn is rájön a dologra… és újra nekikezd. De ha magamon hagyom, harcképtelen vagyok… Egyensúlyérzék vagy fejbe robbanó kín?... Nehéz döntés.

Nem riadok vissza a kihívástól. Az-az utolsó, amit megteszek... Bemérem a Lény helyzetét és mikor ez megvan, megállok. A gomolygó füstre nézek és felé küldök egy gúnyos vigyort, aztán elrugaszkodom. Szét fogom cincálni… Ez már biztos.

by **Dzsin** Hétf. Feb. 27, 2012 9:22 pm

Ez a Lynn nevezetű nedves nőszemély úgy tűnt, hogy Ratna szolgálataiban állt, csúszott, mászott, rohant. Vagy is velünk van. Így nem szóltam bele a kis akciójába ami ráadásul ellenfelünkre irányult. Míg Creed fejébe pumpáltam azt az egyszerű információt volt időm kicsit olvasgatna is. Meg kell hagyni, volt mit olvasni. A gyerekkort egy az egyben kihagytam, bár már akkor sem volt szentfazék, ahogy egy-két képkocka előkerült. Olvasgatás közben agyat (szemet)szúrt egy arc amit már sokszor láttam elvétve a Xavieresek között. Ők Logannek hívták, ez a bestia pedig Jimmynek. Furcsa egy név. De a rozsomáknál azért jobb. Úgy tűnt végre kezd kicsit megsülni az agya. Ennyi figyelmeztetésnek elég is. Mire az én részem abba maradt, Lynn felműtötte rá fülhallgatót ami szemlátomást megtette a hatását. Hangom felcsendült Ratna és Lynn fejében.
-Bocsáss meg, hogy ilyesmire vetemedek, de meg kell kérjelek arra, hogy távozz innét minél előbb.
A formalitás igazából Ratnanak szólt, Lynn, hát, ő most hordárnak tökéletes lesz. Figyelmem visszaterelődött Creedre. Nem túl kíméletesen belemásztam süket fejébe. Az odavezető út sötét volt, nagyon sötét. Haladás közben dühödt gondolatai töltötték be a folyosót. Mindezekhez az is párosult, hogy térdig jártam a vérben. Az egész hely úgy festett mint zöldre penészedett téglából kirakott katakomba vagy csatorna amiben szennyvíz helyett vér folyt. Aztán megérkeztem a horror mozi terembe. A múlt falán beteges gyilkolások sorozata, sehol 1 szép nő aki élne vagy egyben maradt volna. A gond az volt, hogy jövőfalon amin születő gondolatait láttam sem volt más kép, sajnos ezek ismerős arcokkal voltak ellátva. Ismét felszólaltam a fejében ahogy megláttam miként készül nekem rontani. Azonban nem saját hangomon hanem egy hirtelen ötlettől vezérelve kölcsön vettem egy hanganyagot emlékei tárából.
-Victor, elég lesz. Holtan nem viszik előrébb közös ügyünket. Még hasznunkra lehetnek.
A hang kimért volt és határozott ám kellően nyugodt. Jellegzetes öregember hang volt. Nem akár kié. Próbáltam úgy visszamásolni a hang emléket ahogy hallotta, a háta mögül észlelve.

by **Ratna Nayar** Csüt. Márc. 01, 2012 12:58 am

-Ó, a fenébe... -sóhajtottam csalódottan, amikor Lynn közölte, hogy a tervem nem működne Victor ellen.
Mondjuk hogy pontosan miért, az nem volt tiszta, bár szerintem már csak az agyam kezdett elködösödni a fájdalomtól. Amikor szólt, hogy egy kicsit magamra hagy, csak kétségbeesetten néztem utána, de hát nem volt más választásom, eleget tettem Dzsin kérésének/utasításának aztán a fal mellett haladva lassacskán tovább vánszorogtam.
Lehet, hogy Victort feltartóztatta, azonban amilyen lajhár tempóban csoszogtam, semmiből nem tart neki utolérni, ha egyszer valahogy kicselezi a kis őrangyalomat. Már kezdtem megörülni, hogy milyen messzire haladtam, ám amikor a dokinéni is visszaért, én pedig hátranéztem, s rájöttem, hogy valójában jó, ha pár métert megtettem az elmúlt néhány percben. De legalább haladás, innen már csak egy pár lépésre volt a lift. Összeszorított foggal küzdöttem le az utolsó pár métert, majd rátenyereltem a hívógombra...
-Miért is ne haragudjak? -néztem Lynnre értetlenül, amikor lepillantottam és leesett, hogy már belém is pumpált egy adag fájdalomcsillapítót.
Legalábbis csak remélni mertem, hogy az, mindenesetre egy halk köszönömöt még elsuttogtam. Aztán ahogy az injekciós tűt néztem, eszembe jutott még egy dolog...
-A rendelőben... nincs véletlenül valami ütős altató? Vagy nyugató... ami egy elefántot is kiütne? Van egy mutáns ismerősöm... hasonló regenerációs képességgel... aztán egyszer, egy... egy harc közben... valami nyugtatóval telepumpálták... miután kiszedtem a tűket, még utána is percekig olyan volt, mint valami narkós egér... -vázoltam fel szééépen, lassan a tervemet Lynnek, bár nem azért ment lassan, mert olyan nehéz lett volna felfogni, csak egyszerűen én voltam képtelen jobban felpörgetni az agyam ennyi fájdalomcsillapítóval.
Ebben a pillanatban ért az emeletre a lift, s egy halk pittyenést követően ki is nyílt az ajtó, én pedig beléptem. Akár marad itt a doktornő, akár velem tart, gyorsan becsukom az ajtót (ha jön akkor persze megvárom hogy belépjen, csak utána), mielőtt még Victor ideérne. Utána pedig csak rátenyerelek a szinteket jelző számokra, mielőtt lerogynék a fülke padlójára. Őszintén, azt se tudom, hogy végül melyik emeletre visz fel vagy le ez a masina engem, a lényeg, hogy el innen...

by **Lynn Harlow** Csüt. Márc. 01, 2012 10:06 pm

-Ratna, én nem tudom, kit akarsz benarkózni, de most inkább a menekülésre figyelj - ráztam a fejemet, miközben próbáltam előre támogatni.
Törékeny testét előrevonszolni nem lehetett gyerekjáték, Kardfog szép munkát végzett, de muszáj volt, nem finomkodhattam, úgyhogy szelíd erőszakkal diktáltam gyorsabb tempót, de az irányítást ráhagytam. Ha lassan, erőtlenül is, azért mégis határozottan ment előre, egyenesen a lifthez.
Kétszer egymás után ismételtem meg a mozdulatot, amivel hirtelen felé kaptam, mert azt hittem, el akar esni, de csupán a gombot nyomta meg, előbb a hívó, majd az emeletjelző gombot. Utána viszont már tényleg megadták magukat a lábai, úgyhogy erősebben fogtam a karjait, nehogy megüsse magát az összecsuklástól.
-Dzsinn mennyi ideig tudja feltartani? - néztem az ajtóra, mintha az egy filmvászon lenne, amin figyelemmel kísérhetjük a furcsa duó, a lámpás szelleme és az ember-állat küzdelmét.
A lift egy finom rándulással megérkezett. Bár nem volt túl valószínű, hogy egyéb veszély is leselkedne ránk, de azért óvatosan körbe kémleltem, mielőtt kimerészkedtem volna a folyosóra. Sehol senki. Szellem felszólítására tényleg mindenki elhagyta az épületet. Ez egyrészről megnyugtató volt, de azért örültem volna neki, ha marad ott nekünk egy kétszáz ajtós szekrény, aki csak rápöccint Kardfogra, mire az kilométereket repül hátra. De jó lett volna!
A velünk szemben lévő ajtó még nyitva volt. Valami jókora konferenciateremnek néztem, amit olyan sietve hagytak el, hogy még a kivetítőt sem kapcsolták ki. Mint megtudtam a falon díszelgő diagramból, a cég bevétele ebben az évben 5,8%-kal nőtt. Bár képzeltem, Szellem ennek mennyire örülhetett (két habos kakaó között biztos elhivatott lelkesedéssel tapsikolt), most mégis hátat fordítottam a színes prezentációnak, és a tőlem balra lévő ajtóhoz léptem, ami egy kisebbik szobába vezetett. Levettem a pulcsimat, még egyszer jól a nyakamhoz dörzsöltem, hogy minél jobban átvegye a szagomat, aztán a kisszoba másik felébe hajítottam.
Dolgom végeztével visszasiettem Ratnához.
-Sok időt biztos nem nyerünk vele, de most számít minden másodperc.
Utána elindultam a folyosón előre, a sebesült, egyre gyengébbnek tűnő Ratnát segítve az előrejutásban.
,,...nem tudta hova megy és meddig, s csak remélte, hogy aki eddig oltalmazta őt, akárki is legyen az, most sem hagyja cserben..."

by **Victor Creed** Vas. Márc. 04, 2012 12:28 am

A két lány elindul én pedig a földön térdelve, egyre nagyobb vértócsával körülvéve magamat nézek utánuk. Vicsorogva, néha-néha a dzsinnre lesve. Melyik a kisebbik rossz? Ha ezt a szellemet vagy a két idegesítő kis dögöt hagyom ki? Mindkettő élvezettel kecsegtet… De talán Lynn és Ratna több figyelmet érdemelne, nem de? Karmaim lyukat vájnak a padlóban, ahogy nekikészülök az ugrásnak. A fülem lüktet és sajog, így a fülhallgatót ingerülten tépem le magamról és fájdalmasan felmorgok, mikor a bőr is lejön vele együtt. Ragasztó! Vérben forgó szemeim megvillannak, de nem tudom nem észrevenni a dzsinn eltűnését.

Körülnézek és a fájdalom még ott vibrál a fülemben, egy ideig felerősödik, aztán pedig kezd enyhülni… Megrázom magam, mint vizes kutya a bundáját, hogy végre szabadulhassak a süketségtől. Utálom, ha egy érzékszervem meghal… A lift megérkezik és én dühöt préselve a kuncogásba, felállok, hogy vészterhes léptekkel induljak Ratna felé. Szerencsére az a pár másodperc elég volt, hogy biztosan álljak a lábamon. Hiába, mire nem képes a regenerálódás. Ratna-t most könnyebb lesz megölnöm és… ha már kóstoltam a véréből, nem kellene a másik lányéval fertőzni. Majd ő is sorra kerül, de most más van terítéken.

- Ratna! – kiáltok felé, bár még nem hallom hangomat. Karmaimat jelentőségteljesen emelem szemmagasságba, hogy a csukódó ajtó csíkjában lássa felhúzott orromat és az ígéretet a pillantásomban. Ezzel nincs vége… Ó, még nagyon az elején járunk édesem! De mielőtt még utánuk indulhatnék, döbbenten fagy oda a lábam a következő lépésnél a padlóra. Az ajtó becsukódik és a lift elindul. Én pedig a levegőbe szagolok, ám nem érzem a jól ismert illatot.

- Magnus? – sziszegem automatikusan, de mikor sietve megfordulok nem látok senkit. A hangok végre kezdenek visszatérni és az előbbi mondandó még gyanúsabbá válik. Jól hallható, határozott hang, a semmiben - a dzsinn pedig eltűnt. Idegesen rázom meg a fejemet. Nem értem… de az ösztön kitartóan dolgozik és csak egy valamit súg – csapda… Felmorgok, de ez egy bosszús, elégedetlen morgás, mivel a szirénák bősége egyre inkább nagyobb lesz. A lift felé tekintek, aztán ismét körbenézek. Mindenki eltűnt… A kamera pedig, mintha a képembe vigyorogna. Idegesen felüvöltök, aztán a folyosó végén, az épület hátuljára néző ablakhoz megyek, hogy karmaimat az oldalába mélyesztve csússzak le egészen a földszintig, majd eltűnjek a sötétségben…

//Köszönöm a játékot! Smile

//

by **Szellem** Vas. Márc. 04, 2012 2:23 pm

~Az az átkozott kardfog! Most hála neki be kellett ugranom a szüleimhez, közölni velük, hogy igen, még mindig élek, kösz, bemutatni nekik az unokájukat, megint...és megkérni, hogy vigyázzanak rá, ha elpatkolnék...megint! Életem legkényelmetlenebb 15 másodperce volt!~
Halál pontosan 20 perccel az után, hogy eltűnt a bölcsődéből, Szellem újra felbukkan az irodájában, kezében egy HATALMAS, ádáz külsejű, minden bizonnyal páncélos elefántok levadászására tervezett puskát szorongat, de ez még nem minden! Övén ott lóg hat fény és hang gránát, lábára két Desert Eagle-t szíjazott, alkarján egy-egy medveölő kés pihen a tokjában, hátán pedig egy második világháborúban zsákmányolt - nem általa természetesen - Szamurájkard várja, hogy megízlelhesse ellensége vérét.
-Jelentést!
A monitoron megjelenik a felvétel, ahogy Kardfog elhagyja az épületet, majd még néhány, jelezve, hogy mindenki életben van, a behatolók pedig elmenekültek. Dzsinn-t valamiért nem számítja behatolónak a rendszer, igaz, ez talán annak is köszönhető, hogy észre sem veszi őt a nyomásérzékelős padló. Minden esetre megkönnyebbülten sóhajt fel, ezt követően pedig Lynn keresésére indul. A rendszer azonnal rábukkan, neki pedig két másodpercébe kerül csak, hogy mellette teremjen, immár a hátára szíjazott mordállyal.
-Jól vagytok? - Kérdi nem kevés aggodalommal a hangjában, de aztán, ahogy meglátja Ratna sebeit, úgy dönt, inkább nem kérdez több hülyeséget., helyette csak megérinti őket, és hamarosan a luxusrendelőben találják magukat.
-Oké, innen tiéd a pálya! - Szól Lynn-hez, miután felfektette őt az asztalra. Ezt követően segít amiben tud, ahogy önkéntes száműzetésük alatt gyakorolták, ha pedig valaki rákérdez, mi ez a sok fegyver nála, csak megvonja a vállát, és annyit felel:
-Kardfogról volt szó, ezért felkaptam mindent, amit találtam a gyerekszobámban fél perc alatt...

by **Dzsin** Vas. Márc. 04, 2012 2:53 pm

Úgy fest sikerült kellőképpen összezavarni ellenfelemet ezzel elegendő időt nyerve Ratnaéknak. Amikor a fenevad üvöltésre nyitja száját Ratna irányába megjelenek kettejük között régi helyemen, vöröses alakomban. Ezzel azt a hatást keltve, hogy Kardfognak még csak a szavai sem érhetik el Ratnat. Ahogy Creed távolodott úgy csaptam át lilás majd kék színekbe. A harcos alakzat felbomlott és ismét csak egy arcot ábrázoltam amit az ablakon beáramló friss levegő kissé megbolygatott. A mentális iránytűmet követve beszivárogtam a lift ajtón egyenesen Ratna után. Mielőtt még utolértem volna és látótávolságba kerülhettünk volna eltűnt. A kis iránytű olyan hevesen váltott irányt hogy az már majdnem érezhető volt. Ratna viszont érző lény így egy kicsit kellemetlenebbül érinti a dolog. A tarkójánál belül a kisagyban egy kellemetlen először szúró, majd alig egy másodperc múlva felvált egy tompa fájdalom. Ez sem tart tovább 1-2 másodpercnél. A kellemetlen érzés után vissza áll a régi állapot/érzés ami Dzsin irányát mutatja.
Jómagam amilyen gyorsan csak tudtam, alakzatomat teljesen felbontva, kis füstcsíkként kavarogtam a folyosókon, szellőzőkön meg mindenen keresztül Ratna irányába. Végül a rendelő kulcslyukán keresztül beszivárogtam a helységbe. Ügyet sem vetve a másik kettőre Ratna fölé kavarogtam. Itt arcot öltöttem az irányába és látszólag némán lebegtem fölötte, lassan elterülve. Az engem alkotó füst egy része úgy mond rá folyt Ratnara ahol aztán eltűnt.
-Jelentem a támadó feladta terveit és elhordta magát. Kívánod, hogy eléd hozzam a fejét?
Ebből természetesen Szellem és Lynn semmit sem hallottak. Amennyiben parancsot kapok, rá hogy ők is hallják a továbbiakban ők is fogják hallani. Míg Ratna válaszára várok addig szolidan kutakodni kezdek a másik kettő fejében, eleinte csak hallgatózok, vajon min jár az agyuk.

// Köszönöm a játékot Creed Smile

//

by **Lynn Harlow** Vas. Márc. 04, 2012 4:14 pm

Az épület ezen részén még sosem jártam, de úgy néztem semmi különös vagy említésre méltó nem kapott itt helyet, csak irodák hosszú sora, amíg a szem ellát. Az egyenes, hosszú folyosót sehol sem törte meg egy kanyar agy beugró, úgyhogy szemmel tudtuk tartani az előttünk lévő szakaszt, ahogy azt is, amit már a hátunk mögött tudtunk.
Jelentősen csökkent hát az esélye annak, hogy ,,valaki" meglepne minket előugorva egy sarok mögül, de sajnos ez azzal is járt, hogy mi is könnyű célpontnak számítottunk. Ha Kardfog megérkezik erre az emeletre, és mi még nem húzódtunk be sehova, nincs semmi, ami fedezék lehetne, azonnal ki fog szúrni minket.
-Jól van, semmi baj - biztattam Ratnát, ahogy szegény lány rémes állapotában is mindent megtett azért, hogy minél gyorsabban haladjunk. Szavaimat persze félig meddig magamhoz is intéztem, elvégre ha meg is próbáltam higgadt maradni, azért hol voltam a nyugalomtól! - Még egy kicsit ki kell bírnod, de nagyon jól csinálod. Csak még egy kicsit!
Nem tudtam volna megmondani, merre mentünk, csak azt hogy minden lépéssel távolabb kerültünk Kardfogtól, ami jó ötletnek tűnt, úgyhogy mentünk tovább egyenesen előre.
Aztán hirtelen megjelent valaki a hátunk mögött. Kedves kérdés, ismerős hang, illat, látvány ide vagy oda, rendesen rám hozta a frászt Szellem váratlan megjelenése.
-Én igen, de Ratna ellátásra szorul - vázoltam a helyzetet tömören ahelyett, hogy a nyakába borultam volna, amire a legnagyobb késztetést éreztem.
Szempillantás alatt röptetett minket vissza a rendelőbe, ahol hamarosan Dzsinn is megjelent. Ha beszélt is, nem hallottam, de egyébként sem figyelhettem rá, mivel Ratna varratai a lábán helyenként felszakadt, úgyhogy azt muszáj volt rendbe hozni. Szellem gyakorlott mozdulatokkal segédkezett.
-Fogót... nem azt, ami mellette van... az a nagyobbik... köszönöm... gézt...
Nem tartott sokáig, hiszen az imént már gondoskodtam Ratnáról, most csak kisebb tűzoltásra volt szüksége, egy-két igazítás itt-ott. Közben Szellemet faggattam:
-Neked nem esett bajod? Alistair jól van? Hova vitted? Kardfog elment? Biztos?
Mikor végeztem, még itattam Ratnával egy nagy pohár vizet, a lelkére kötöttem, hogy még pár napig pihenjen, és a lábát utána se erőltesse, aztán megkértem Szellemet, hogy vigye őt vissza az iskolába.
-Nem örülnék neki, ha most egyedül lenne. És maga, Dzsinn - néztem a szellemre -, kérem vigyázzon rá továbbra is.
Ha senkinek nincs ellenvetése, a kis csapat útra kész, én pedig nekiláttam elpakolni a rendelőben kialakult felfordulást.

//Köszönöm a játékot, nagyon jó volt! Smile

//

by **Ratna Nayar** Hétf. Márc. 05, 2012 3:55 am

Úgy tűnik, már az önkifejezés se ment olyan jól, mint hittem, hiába túráztattam a számat. Na mindegy, akkor majd máskor benyugtatózzuk a nagymacskát... Vagyis, akarom mondani, remélem egyhamar nem futok össze vele megint, de ha mégis, és megint így elbénáznám az előnyömet, utána meg valahogy egészen véletlenül egy orvosi rendelőben kötnénk ki ahol neadjisten még nyugtató is van, na, akkor tuti kipróbálom, hogy reagál rá a nagyfiú. Legalábbis megpróbálom...
Lynn kérdésére, hogy Dzsin meddig fogja tudni feltartani Victort, csak bágyadtan megráztam a fejem, hogy nem tudom. Most őszintén? Én már azon is meglepődtem, hogy ilyen messzire idetalált utánam, meg hogy utána képes volt meglepnie meg fájdalmat okoznia a férfinak. Nem mint ha nem örülnék neki, sőt, nagyon is! De hogy meddig tudja feltartóztatni, na, az egy igazán jó kérdés. Darrennel egész jól boldogult a suli folyosóján, ha nem találok rájuk, szerintem még mindig ott hadakoznának, bár tény, hogy a kettő nem egy súlycsoport. Mármint ellenfél szempontjából, Darren és Victor, Dzsin ellen.
Ahogy becsukódott a lift és még meghallottam, ahogy Victor utoljára a nevemet ordítja, szinte már vártam, hogy azok a karmok végigszeljék a lift ajtaját, mint valami konzervnyitó, de úgy tűnik, ezt most megúsztuk. Hogy melyik emeleten kötöttünk ki, arról végképp fogalmam sem volt, én csak mentem Lynn után mint valami megkínzott kölyökkutya a megmentője után, de már nem is igazán figyeltem, hogy hol vagyunk vagy merre megyünk. Szívem szerint csak lerogytam volna a földre aztán eldőltem volna a kövön és kómáztam volna amíg el nem múlik a fájdalom, de ennek még nem volt itt az ideje... Mivel a földről feltápászkodni elég fájdalmas és nehéz procedúra volt ilyen állapotban, így pihenésképp csak a falnak/bútoroknak dőlve/támaszkodva vártam egy kicsit, majd Lynn útmutatásával haladtunk is tovább.
Amikor azonban egy hangra lettem figyelmes a hátunk mögül, még kisebb szívrohamot kapni sem volt időm, s már újra a rendelőben voltunk. Na neee, ez valai vicc? Itt küzdök, küzdünk már mióta, hogy minél messzebb jussunk innen, erre most ugyanitt vagyunk és... ja, hogy ez Darien volt? Akkor megnyugodtam, már biztos semmi ok aggodalomra... Bár alapból nem rajongok az orvosi rendelőkért, most mégis valamiért, a vizsgálóasztal felért egy pihepuha baldachinos ággyal, pláne, hogy végre nem a sérült lábamon állva kellett tartanom az egész súlyomat. Azt, hogy Dzsin mentális képessége, vagy Lynn tűje milyen fájdalmat okoz, szinte már meg sem éreztem, hisz alig pár perce kaptam a legutóbbi adag fájdalomcsillapítómat, ami azért már jócskán dolgozott. Ahogy a kis háziszellemem megjelent a fejem felett, csak halványan elmosolyodtam és lassan megráztam a fejem (még csak az hiányzik, a végén még képes lenne fejről visszaregenerálni magát... -.-"). Azt mondjuk furcsállottam, hogy Darien ilyen fegyverarzenállal állított be, pláne azok után, hogy a második találkozásunkkor hogy állt hozzájuk... Na ja, hétvégi vadászatok, mi? Egy fegyverboltos sírva fakadna a gyönyörűségtől ha látná ilyen szerelésben...
Szerencsére most nem tartott olyan sokáig a varrás, igaz, nem éreztem, de tudatilag azért zavart, bár... azért még szívesen feküdtem volna egy darabig, esetleg egy kis alvás... De nem, ahogy Lynn a kezembe nyomta a vizet, mint valami jól idomított beteg, már kortyolgattam is, közben pedig bólogattam az utasításaira. Még egyszer megköszöntem a dokinéninek a segítségét, mielőtt elköszöntem volna, majd Dariennek hála, pár perccel később az orvosi vizsgálóasztal helyett már a saját pihepuha ágyikómban pihenhettem, ahol több tucat plüssnyúl állt őrt az ágyamnál. (Nem beszélve arról a pár 100 mutánsról, aki még itt tanul a suliban, szóval nem hiszem, hogy bárkinek is eszébe jutna betörni ide, csak hogy engem kínozzon unalmában. Az meg biztos, hogy én egy jó darabig ki nem mozdulok innan... ) Miután egyedül maradtam a szobában, egy darabig még szótlanul bámultam a plafont, majd miután egy kis fáziskéséssel Dzsin is befutott, már nyugodt szívvel hajtottam álomra a fejem.

//Köszi a játékot mindenkinek, egész komoly kis csapatjáték kerekedett belőle a végén ^^ //

by **Szellem** Kedd Márc. 06, 2012 5:07 pm

A cseppet leamortizált rendelő romjai közt ugrálva kapkodott a kért eszközök után, majd vissza a gyógyítás istennőjéhez, olyan szélsebesen, ahogy csak tőle telt. Fogalma sincs, hogy kezdődött ez az egész, de nagyon-nagyon nem szeretné, ha Ratna-nak baja esne, legkevésbé akkor nem, ha van rá egy halvány esély, hogy részben ő is hibás érte. Na persze, idővel megtudja, hogy valójában a lány volt az, aki összefutott a rémmel, most azonban csak találgatni tud, és tényleg nem tudja elképzelni, miért akarná bárki bántani az asztalon fekvő nőt.
-A szüleimhez vittem őket - feleli közben a dokinéninek. - Nyugi, én nem is találkoztam senki veszélyessel ma...hékás, az mi? - Látta, hogy Lynn-nek is feltűnt Dzsinn, és a nő reakciójából arra következtet, hogy nincs oka aggódni a lény miatt, de azért furcsának furcsa.
~Lehet, új képessége van a lánynak?~
Aztán megkapja a választ Lynn-től...nagyjából...
~Egy házi szellem? Ez nagyon menő! Lynn-nek is kéne egy ilyen védelmező...ja várjunk...már van....~

Az orvoslás végeztével haza repteti Ratna-t, persze csak szépen óvatosan, nehogy véletlenül most jöjjön rá, hogy annyira jól mégsem bírja ezeket az utakat, majd miután befektette őt az ágyába, és be is takargatta, kicsit zavartan integet nekik.
-Nos, jó éjt Ratna...jó éjt Dzsin...köszi, hogy vigyáztál a nejemre.
Ezzel eltűnik, hogy felvegye Lynn-t, és útnak induljanak egy meglehetősen kényelmetlen családi vacsora felé....

//Köszönöm a lehetőséget mindenkinek, nagyon jól voltatok! Very Happy

//

by **Lynn Harlow** Hétf. Márc. 12, 2012 4:50 pm

Már végeztem volna bent. Tűrhető napom volt, kevés beteggel, úgyhogy kétszer is felmehettem a vállalati bölcsibe, hogy ránézzek Alistairre, és úgy örültem neki, hogy nem akadt semmi nehézség, semmi túlórára való, semmi, ami miatt tovább kellett volna húznom az igát, ahelyett, hogy a hónom alá csaptam volna a kölyköt, hogy hazamenjek elkészíteni Szellem kedvencét (grill csirke kukoricával), meg a picúr kedvencét (friss, 100%-os mama juice), meg a sajátomat (sajtos pirítós sajtszósszal és sajt kockákkal, egy kis reszelt sajttal a tetején). Na, de persze nem oda Buda!
-Tedd le őket ide!
Már rég nem sápítoztam, akadtam ki, mérgelődtem azon, ahogy időnként életem párja megjelent a rendelőben. Az idő múlásával hozzászoktam, hogy egyszer-egyszer szükségét érzi, hogy félholt embereket vonszoljon be hozzám, hogy kezdjek velük valamit. Épp ezért volt mindig kéznél két hordozható-kinyitható vizsgálóasztal. Most csak az egyikre volt szükség az igazi mellett.
A nevüket is megtudtam Szellemtől. A férfi Michael Bodwin, nyomozó, a nő Aya Caine, egyéb. Mikor megtudtam, hogy Kardfoggal találkoztak, ráadásul hót részegen (ennek jeleit még mindig látni lehetett rajtuk), azért voltak ilyen állapotban, több kérdésem nem volt. Előtte azért Szellem nagyon szépen megkért, hogy Bodwin nyomozó áldásos, de ránk nem feltétlenül szerencsét hozó szakmája miatt a bilincsek maradjanak inkább rajta. Ayat pedig ő nyugtatózta be, hogy a lány ne ellenkezzen annyira a segítsége ellen, ezért volt eszméletlen.
Először is mindketten kaptak infúzión keresztül némi D5-ös normál sóoldatot a másnaposság ellen. Csak utána láthattam neki rendesen megvizsgálni őket. Ayaval kezdtem, ő tűnt sürgetőbb esetnek. Nem is volt rossz választás. A teste csupa seb volt, egyértelmű karmolásnyomok. Úgy néztem, Kardfog szándékosan nem hasította fel a bőrét mélyebben, inkább csak fájdalmat akart okozni. Mintha gondoskodni akart volna róla, hogy a lány semmilyen körülmények között ne haljon még meg. Egyiket sem kellett összevarrnom, csak a vállán lévőt, ami elég furcsának tűnt, mert bár láttam rajta a gyógyulás jeleit, mégis friss nyomokkal volt tarkítva. Mintha egy régebbi sebét szakította volna fel újra. Három öltésre volt szükség.
Aztán, ahogy haladtam tovább a sérülések mentén...
-Úristen! - suttogtam borzadva.
Aya lábait már megtámasztottam a lábtartóban, úgyhogy terpeszben feküdt előttem. Lepellel takartam el az intimebb részeit a két férfi elől, úgyhogy az én fejemet sem láthatták. A sebeket elláttam, de tudtam, hogy még pár napig, talán egy hétig is iszonyú fájdalmai lesznek. Ezért aztán máris beadtam neki egy jó erős fájdalomcsillapítót. Szellem elbeszéléseiből nem tűnt annak a szelíd teremtésnek, úgyhogy a biztonság kedvéért leszíjaztam, nehogy megijedjen, és kitépje a kezéből az infúziót.
Utána Bodwin nyomozóhoz léptem, és őt is elláttam.
-Nem maga tette ezt vele, igaz? - néztem rá, két kötés elkészítése közben. - Ilyen undorító, szadista dologra csak Kardfog lehet képes. Hogy élhették túl?
Ahogy újabb adag fertőtlenítőért mentem, elhaladtam Szellem mellett.
-A lányt megerőszakolta - súgtam neki nagyon halkan. - Először a karmait használta, és a sérülésekből ítélve nem engedte el valami hamar.
Akármennyire tiltakozott ellene Szellem, én azért levettem Mike-ról a bilincset (Szellem mellett gyorsan tanul meg az ember álkulcsot használni, és tisztában lenni birtoklásának elengedhetetlenségéről), úgy ápoltam tovább, csak óvatosan, hogy minél kevesebb fájdalommal járjon a kezelés. Szegények már így is túl sok mindenen mehettek keresztül.
-Jól van, semmi baj - mormoltam Mike-nak, miközben egy nedves ruhával letöröltem a homlokáról az izzadságot, és a koszt. - Most már nem lesz semmi baj.
Lopva, hogy a betegem ne vegye észre azért küldtem egy kérdő-esdeklő pillantást Szellem felé: ,,Ugye?"

by **Michael Bodwin** Hétf. Márc. 12, 2012 5:19 pm

Kicsit kómáztam még, miután Aya távozott a Parkból, és mikor arra eszméltem, hogy mintha valaki felemelne, ezért félálomba is élénk tiltakozásba kezdtem, mondván, hogy én megvárnám azt a mentőautót. Aztán valami meggátolt a további kapálózásban és mintha utaztam volna valahová, de meg voltam győződve, hogy a mentőautóban vagyok, ezért nem nagyon nyitogattam a szemem, csak mikor végre felfogtam a még mindig kicsit zavaros fejemmel, hogy itt valami nem stimmel.
Akkorra viszont már egy asztalon feküdtem és szorgos kezek matattak a testemen, szakavatottan mérve fel a sérüléseimet. Felnézve egy fehér falú rendelőben találtam maga, így már kezdtem megnyugodni, de aztán csak belém villant, hogy a kórtermek, mintha kicsit másként néznének ki. Aztán egy barna hajú és meleg csokoládéra emlékeztető szemű, fehér köpenyes, csinos nő hajolt fölém és nyugtatóan rám mosolygott, de a kérdésére csak értetlenül húztam fel a szemöldökömet, mag végül oldalra nézve megpillantottam a mellettem lévő ágyon fekvő, nagyon sápadt Aya-t, és rájöttem, hogy rá vonatkozik a kérdése.
- NEM! Uram Teremtőm, dehogy is tettem volna vele ilyet! – akartam mondani erőteljes hangon, de csak gyenge suttogásra tellett. – Igen, annak az állatnak a műve! Mi van vele? Jól van? – intek a lány felé aggódva. – És egyáltalán hol vagyok? Hogy kerültem ide? Honnan tudja, hogy Kardfog bánt el velünk? – éled fel bennem a zsaru, és próbálok felülni, de a hasizmaim most nem állnak a helyzet magaslatán, a verés és a lövés is megtette a hatását, csak egy fájdalmas grimaszra tellett. Míg a válaszra vártam, a doktornő, mert gondolom az volt a gyakorlott mozdulatai alapján, tette a dolgát és én csak igyekeztem hősiesen nem nyögdécselni.
Megnyugtató szavai sokat segítettek és a fejem is mintha kicsit könnyebb és tisztább lett volna, de az előző nap nagy részét még így is homály fedte.
Mikor kicsit megemeltem a fejem, hogy Aya-ra nézzek észrevettem egy férfit is a helyiségben, akivel a nő időnként suttogva váltott pár szót, de a fájdalomcsillapítók eléggé eltompítottak ahhoz, hogy még csak most akadjak fel egy sor apróságon.
- Kicsodák maguk? – néztem rájuk, - És miért nem vagyunk kórházban, nézek a leszíjazott lányra, majd kérdőn a doktornőre és a férfira.

by **Szellem** Hétf. Márc. 12, 2012 5:59 pm

Azt követően, hogy letette két betegét, és elmagyarázta háziorvosának - és egyben feleségének - hogy mi is történt velük, csendben hagyja dolgozni a doktornőt, néha bólintva csak, amikor Lynn kérdez tőle valamit, vagy megállapítást tesz, illetve, természetesen képességét is beveti, amikor éppen arra van szükség. Bár volt ideje gyakorolni a rideg, profi tekintetet, amit ilyenkor illik a világ felé mutatni, szemeiben most mégis szomorúság tükröződik, ahogy Aya sérüléseit mustrálgatja, amikor pedig meghallja, mi történt a nővel, beleborzong, annak ellenére, hogy eddig is sejtette a szomorú igazságot.
-Nyugalom Mike - feleli a férfi kérdésére, de közben Lynn-re néz, hogy valójában neki válaszoljon, arra a bizonyos pillantásra. - Jó kezekben vagy.
Közelebb húz egy széket a férfi ágyához, s leül a feje mellett, hogy jobban láthassa őt.
-Emlékszel, amikor megfenyegettél, hogy a családomhoz vezeted azt az állatot? - Kérdi suttogva, nagyon gyengéden megpaskolva a sérült rendőr fejét. Még közelebb is hajol hozzá, hogy jobban hallja őt, és persze biztosan felismerje régi barátja. - Még mindig úgy érzed, hogy túlreagáltam a dolgot?
Hátradönti fejét, s elereszt egy szívből jövő fájdalmas sóhajt az ég felé.
-Azért nem vagy kórházban, mert újabban gyanúsan gyakran kerülsz oda, jellegzetes sérülésekkel, ráadásul most még bűzlöttél is, mint egy kocsma...ami egyébként tele volt hullákkal. Ráadásul - itt megmutatja a markát, melyben két 9mm-es golyó pihen - azok a pancserek nem értenek annyira a lőtt sebek kezeléséhez, mint én.
Elengedi a Mike hasából kivarázsolt két töltényt, melyek hangosan koppannak a mellette lévő tálcán, szemét azonban nem veszi le kis védencéről, ha már Lynn megszabadította őt bilincseitől.
~Ha teljesen rendbe jön, ezekkel mondjuk úgysem értünk volna semmit.~

by **Lynn Harlow** Hétf. Márc. 12, 2012 6:24 pm

-A nevem Lynn Harlow - mutatkoztam be, majd felemeltem véres-kesztyűs kezemet, amivel épp lőtt sebét foltoztam. - Ne haragudjon, most nem foghatunk kezet, nem lenne steril.
Elkaptam aggódó, gyanakvó tekintetét, amivel Ayara nézett, majd ránk.
-Rendbe fog jönni - biztosítottam. - Ahogy maga is, de azért még egy darabig jó lenne, ha nem hagyná magára a barátnőjét, szüksége lesz a segítségére. Nem lesz fájdalommentes a gyógyulás... egyiküknek sem.
Aggódása nagyon meghatott.
-Most még nagyon rossz állapotban van, de ez el fog múlni. Csak ne hagyja magára. Maga... maga végig mellette volt, igaz? Biztos megpróbált segíteni neki - mosolyogtam rá. - Ilyenkor természetes érzés az önvád, de higgye el, nem tehetett volna többet érte, az is csoda, hogy életben maradtak. Kardfognak senki nem jelent ellenfelet. De biztos vagyok benne, hogy Miss Caine-nek sokat fog jelenti, hogy maga itt lesz vele, amikor felébred.
Mikor meghallottam, mit sustorgott neki Szellem, felkaptam a fejemet.
-Hogy micsoda? - kapkodtam megrökönyödött pillantásomat közöttük. - Maga ránk akarta uszítani Kardfogat! Egy ártatlan csecsemőre is?! Te meg... - fordultam Szellem felé -... te meg mit értesz azalatt, hogy ,,túlreagáltad" a dolgot? Mit műveltél vele?
Mike sebeit sikeresen elláttam, lehúzhattam a kesztyűmet. Most csípőre tett kézzel álltam előttük, mint két komisz kisfiú előtt, akik rossz fát tettek a tűzre, de az anyukájuk megtudta.
-Az elvetemült, életveszélyes gonoszkodást hagyjuk meg a Kardfogféléknek, rendben? Nem akarok még egyszer ilyesmit hallani! Mindketten szégyellhetitek magatokat, amiért ilyen mélyre süllyedtetek!
Füstölögve álltam neki, hogy vért vegyek Mike-tól.
-Ezek után ne is számítson rá, hogy kap majd vigasz-csokit! - dohogtam.

by **Michael Bodwin** Hétf. Márc. 12, 2012 7:16 pm

A folyamatos nyugtatgatásoktól most már kissé ideges is lettem volna, mert ez általában nem jelent túl sok jót, de a belém nyomott nyugtatók erősen visszafogták indulataimat.
Az engem foltozgató, véreskezű doktornő bemutatkozására is csak részben figyeltem, hiszen az Aya-ra vonatkozó szavai, főleg a „barátnője” kifejezés azonnali reakciót váltott ki belőlem, méghozzá heves fejrázás formájában, ami a repedt orrcsontomnak nem igen tett jót, de ez most vajmi kevésbé izgatott, még az sem, hogy épp most fércelnek össze.
- NEM! NEM A BARÁTNŐM! – hadartam gyorsan, mielőtt valami félreértés lenne a dologból. –Áhh! Még csak az hiányozna! – ejtem hátra kimerülten a fejem. – Csak egy vita eldöntése miatt ültünk le abban az étteremben, aztán……aztán – erőltetem a gondolataimat, de csak homályos emlékek bukkannak elő…..mintha eltépném az ingemet…aztán…NEM! ..Aya polóját….meg mintha ….az nem lehet…..biztos vagyok benne, hogy nem csókoltam meg!
Egészen belepirultam még azokba is, amik eszembe jutottak és csak reméltem, hogy senki nem fog emlékezni a többire, ahogy én sem. De, mi van az ottani vendégekkel? Uram Atyám!
- Hát, hogy sokat fogok neki jelenteni, abban nem kételkedem, csak nem biztos, hogy abban az értelemben, ahogy Ön elképzeli.
Kardfog említésére összeszorul a gyomrom és az öklöm, de igyekszem most a fortyogó indulataimat háttérbe szorítani, hisz az most nem vezet sehová, majd ha meggyógyultam.
Mikor a férfi mellém ül és halkan beszélni kezd végre jobban is meg tudom nézni, de a szavai már villanyfényt gyújtottak a fejemben és mikor megpaskol, mint egy rossz gyereket már legszívesebben felugranék, hogy letartóztassam, amit velem művelt.
Igaz, hogy végül is semmi bajom nem esett, de nem kívánom senkinek azokat az álmatlan éjszakákat.
- Sosem gondoltam komolyan, amit akkor mondtam, hiszen senki ártatlant nem adnék Kardfog kezére, csak ijesztésnek szántam. – felelem halkan, visszafojtott indulattal.
A kórházzal kapcsolatos mondanivalójára viszont nem tudok mit mondani, hiszen igaza van, elég kellemetlen kérdésekre kellett volna válaszolnom, ha kihallgatnak a kollégáim, amire jórészt még válaszolni sem tudtam volna. Tuti vizsgálat lett volna a vége. A két golyót csak mereven nézem, hiszen ez a kettő, amit már eltehetek a gyűjteményembe a másik négy mellé.
- Talán igazad van és…..és köszönöm. – nyögöm ki végül, ha nehezen is, mert látom, hogy ehhez a munkához nem kellett széttrancsírozni a hasamat, így két kisebb heggel ezt is megúszom.
Mikor Linn doktornő végzett és megállt csípőre tett kézzel előttünk, tényleg el tudtam volna süllyedni szégyenembe, még ha ténylegesen nem is sodortam volna veszélybe őket, akkor is rosszul érzetem magam vádló tekintetétől. Ráadásul önzetlenül segített most is rajtam.
Lesütöttem a szemem és csak akkor néztem vissza rá, mikor azzal az életveszélyes szúrófegyverrel közeledett felém.
- Bocsánatot kérek doktornő, rossz ötlet volt, de ugye most ez nem fog fájni? – nézek a közeledő tűre sápadtan.

by **Szellem** Hétf. Márc. 12, 2012 7:47 pm

-Óóóó, ha csak vicc volt, akkor minden rendben - feleli lekezelően, Mike arcát paskolgatva - hisz még a törvény sem tiltja, hogy a családom kiirtásával fenyegess, ha nem gondolod komolyan, nem igaz? - Fejezi be, kedvesen mosolyogva. Ezt követően már kissé kevésbé bátor, amikor Lynn-el fordul szembe, de mint a villám, hogy szélsebesen kimagyarázza a dolgot.
-De hisz meséltem szívem! Emlékszel, amikor betört valaki Sheena-hoz, és utánad nyomozott, én meg körbe vezettem a fővárosban, hogy lássa, ilyet nem szabad? Na, ő volt az - mutat az ágyon fekvő férfire - de ne haragudj rá nagyon, hisz végső soron neki köszönhetem a "feltámadásom".
Félre áll az útból, hogy élete párja elvégezhesse a szükséges vizsgálatot, ő pedig reflexből ad egy gyors puszit az arcára, mielőtt még ellenkezhetne. Csak a művelet után jut eszébe, hogy ezek után lőttek az ijesztő vérengzős vadember látszatának, amit Mike kedvéért produkált eddig, de annyi baj legyen, hátha így könnyebben elfogadja a segítségét.
-Van mit öregem - veti oda - de most mentettelek ki utoljára.
~Hát ezt nem hiszem el...mi baja van az embereknek? Órákkal ezelőtt meglőtték, szét trancsírozták, és aztán ott hagyták megdögleni egy fához bilincselve, most meg reszket, mint a nyárfalevél, amint meglát egy picike tűt?Kedvem lenne valami "biztatót" felelni erre, de nem akarom még jobban kihúzni a gyufát....~
-Szóval, ezek után mi a terved? - Kérdi érdeklődve. - Felteszem még mindig a vén szőrmók halálát akarod, bármi áron...Én a helyedben csatlakoznék a rajongói klubjához, akad pár tucat ember, aki még így érez iránta, de én nem értek ehhez - legyint, s hanghordozása több mint gúnyos - ó, és ne fáradj, én tuti megyek neki annak az állatnak. Ha izgalomra vágyok, van egy kölyköm, eszméletlen milyen játékai vannak...
~A lego készlethez például még szerintem is túl kicsi, de annyi baj legyen, nem fog a szekrény alján porosodni addig sem, amíg egy kicsit megnő.~
-Édesem? Mi lenne, ha beadnék még egy nyugtatót a vöröskének? Ez az épület nem földrengés biztos, úgyhogy nem szeretném, ha hírtelen magához térne.
Ha az asszony rábólint, felkap egy fecskendőt, beletölti az újabb adag nyugtatót, majd hátborzongató szakszerűséggel adagolja az orvosságot a nő karjába.
-Így ni, egy ideig jobb is, ha alszik.

by **Lynn Harlow** Hétf. Márc. 12, 2012 8:33 pm

-Jól van, jól van - ingattam a fejemet Mike őszintének tűnő bűnbánatára, majd megvontam a vállam. - Igazából én sem gondoltam komolyan, én is csak ijesztésnek szántam. Sosem vonnám meg a vigasz-csokit valakitől, akit megcsapolok.
Riadalmára finoman elmosolyodom, és egy pillanatra felrémlik ellőttem a Ratna-lány képe.
-Azt hiszem, a tegnap történtek után ezt maximum csiklandozásnak fogja érezni. De azért megígérem, hogy nagyon óvatos leszek, jó? De biztosra kell mennem, kizárnom a vérmérgezést, és így tovább. Így... így... most, kérem, szorítsa ökölbe a kezét... jó... így... egy pillanat... kész is vagyunk. Tessék, itt a csoki.
Szellem felvetésére bólintottam.
-Rendben, azt hiszem, igazad lehet. Emlékszel még, hogy kell csinálni?

Ha nem is pihe-puha, de de az előző fekhelyemnél mindenképpen kényelmesebb helyen feküdtem. Mindenhol tisztaság, higiénia szagot éreztem, ami egyértelműen orvosi jelenlétre utalt. Ez rendjén is volt, mert bár semmire nem emlékeztem onnantól, hogy nekivágtam az utcáknak, sem a mentők érkezésére, sem a kórházba szállításomra, de hol máshol lehettem volna!
Mikor azonban körülnéztem, egy egyszerű orvosi rendelőt láttam magam körül. Itt valami nem stimmelt. Ugyanakkor a sebeim be voltak kötve, a bőröm tiszta volt, a megtépázott rongyaim helyett illatos köpenyt húztak rám, és úgy néztem valami szer is csöpörészett belém, feltételeztem, hogy a másnaposságom attól múlt el nyomtalanul, szóval eddig minden rendjén is volna. Na, de miért vagyok lekötözve?
Óvatosan hallgatóztam. Mike ott volt, az biztos. Meg egy másik férfi, akinek nagyon ismerős volt a hangja, de hirtelenjében nem jutott eszembe, honnan. És még a nő, aki úgy vettem ki, az orvos lehetett. Ő teljesen ismeretlen volt a számomra, bár elég irritáló volt. Nem maradhattam azonban sokáig nyugton, mivel galád összeesküvésre készültek azok ketten ellenem, de legalábbis a tiszta tudatállapotom ellen, ezt pedig nem hagyhattam.
-Na, meg még mit nem - vicsorogtam a férfira, amikor megközelített az injekciós tűvel.
Enyhe földrengést keltettem, csak akkorát, hogy elejtse a tűt. Persze emiatt még pár dolog a földre pottyant, de hát hol érdekelt ez engem!
-Mi folyik itt? Miért nem vagyok kórházban? - fogtam kérdőre őket. - Miért egy ilyen idióta Teréz anya reinkarnáció ápolgat? Figyelj, kislány, egy jó tanács: ha bárkit meggyógyítasz, hamarabb fogsz meghalni, mint hogy a porontyod ki tudná mondani, hogy muter!
Mike-hoz fordultam.
-Te meg szedd már össze magad! - Gúnyosan magas és selypegő hangon folytattam. - Ugye most ez nem fog fájni? Ugye, ugye? Tessék mondani, nem tetszik nagyon bántani a cúnya-cúnya szurival, ugye? El sem hiszem, hogy lehettünk olyan részegek, hogy megfeledkezzek róla, milyen nyámnyila kis anyámasszonykatonája vagy!
Ismét a doktornőhöz fordultam:
-Oké, szíjakat levenni! Most!

by **Michael Bodwin** Hétf. Márc. 12, 2012 9:17 pm

Kicsit feszülten várom a szúrást, hiába a sok megnyugtató szó, de azért én is érzem a dolog iróniáját, hiszen alig foltoztak össze és én egy kis tűtől vagyok betojva. Na, de ha egyszer marhára nem szeretem, ha böködnek!
Így inkább Szellem kérdésére reagálok, ami legalább elvonja a figyelmemet.
- Hogy a halálát kívánom-e? Az nem kifejezés! – sziszegem gyűlölettel telve. – Nem csak simán a halálát, hanem, hogy darabokban lássam, hogy könyörögni halljam, hogy a saját két kezemmel tépjem ki a szívét! Ezt kívánom és tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel, de nem akarom átengedni ezt az élvezetet senkinek. Még neki sem. – intek a mellettem fekvő lány felé. – És már emlékszem, hogy pont ezt próbáltuk tisztázni, némi ivóverseny keretében. – jöttem megint zavarba kissé. – Egyébként nem vagyok egy nagy alkoholista. – magyarázom azért.
Abban viszont teljesen egyetértek ápolóimmal, hogy egy adag nyugtató Aya-nak még nem árt, ahogy én a vehemens természetét ismerem.
Na de ember tervez, Isten végez, ahogy a mondás tartja, mert még mielőtt szépen álomba ringathatta volna a leszedáló szer, Aya már a tettek mezejére lépett és támasztott is egyből egy akkora rengést, hogy a kisebb dolgok potyogtak is rendesen, köztük a neki szánt nyugtató is.
~ A fene, biztosan hallgatózott már egy ideje a kis szende lélek! ~
Aztán persze ő is feltette azokat a kérdéseket, amiket én is, mikor magamhoz tértem, csak a maga sajátos, édes stílusában.
Aztán én sem úsztam meg az éles nyelvét, amiben gondolom közre játszhatott, hogy legalább annyira zavarban volt a tegnap történtek miatt, mint én, csak hát ezt soha a büdös életben nem vallotta volna be, inkább piszkálódni kezdett.
- Csak te ne dumálj, aranyom! Közben nekem is eszembe jutott egy-két érdekes dolog! – figyelmeztetem, még mielőtt nagyon belelendülne. – És ajánlom, fogd vissza magad a doktornővel szemben, mert ő szedett rendbe. Inkább kezet csókolhatnál neki. – vágok vissza.

by **Szellem** Kedd Márc. 13, 2012 7:02 am

-Élvezetet? - Kérdi rosszallóan, majd végigméri a férfi sérüléseit, végül pedig rásandít Aya-ra is. - És mond, eddig jól szórakoztok? Nem mondom, hogy ne küzd ellene, zsaru vagy ő meg...a lényeg, hogy elvileg te dolgod lenne megállítani, de amíg úgy viselkedsz, mint egy vadállat, mindig ő fog nyerni.
A fecskendő töltése közben felnéz, és Lynn-re mosolyog. Ezt a nőt egyszerűen nem lehet nem imádni, kedve lenne most rögtön hozzá szaladni, és egész álló nap ölelgetni, de sajnos most le kell szedálnia egy köz és önveszélyes alakot, mielőtt még magához térne. Sajnos épp csak néhány percet késik a dologgal, a jelek szerint.
~Ó, hogy az a...~
Követi a tű útját a föld felé, majd amikor felnéz Aya-ra, tekintetéből eltűnik minden kedvesség, s csak szigorúan összevont szemöldöke marad, rideg szemgolyói felett.
-Elég. - Szól rá a megkötözött vörösre határozottan, s szinte a levegő is megfagy körülötte, ahogy hangtalan lépteivel közeledik Aya felé a síri csendben. - Súlyosan megsérültél, kívül, és belül, ráadásul melletted fekszik egy rendőr, a gyomrában két golyóval, amit a te fegyveredből lőttek ki...az egyik fegyveredből. A többi vendégről nem is beszélve... - Lassan a beteg fölé hajol, s bár a szobát rendesen fűtik, szinte látni lehet Szellem leheletét kirajzolódni szája körül. - Akarod, hogy kórházba vigyelek? - Nem gondolatolvasó, de úgy sejti, hogy erre nemet fog mondani a "hölgy", ezért kiegyenesedik, és hátat fordít neki, hogy a szekrényekhez sétálhasson, kissé rendet tenni. - Én is így gondoltam.
Most, hogy befejezte bérgyilkos kollégája szóbeli megfegyelmezését, ahogy egy tábornok tenné a mitugrász közlegénnyel, hozzálát a rendrakáshoz. Közben gyakran tekint lopva a doktornőre iránymutatásért, hisz annyira azért még nem profi ezekben az orvosi izékben, mondjuk valamire mindent tudna itt használni, ám ezt a tehetségét inkább nem fitogtatja Lynn előtt, talán jobb is.
-A kötés marad, ha sokat pattogsz még így is elvérezhetsz. - Korholja le még egyszer a vöröskét, ezután pedig Mike-hoz fordul. - Ivóverseny? Minden alkalommal, amikor találkozunk, lenyűgöz, hogy még életben vagy.
~Na, mondjuk én is csak azért szoktam le az alkoholizálásról, mert csak olyan piám lehetett 9 hónapig, amibe nem baj, ha valaki esetleg bele iszik, ha nem figyelek rá két másodpercig, de csak mert rossz példát mutatok, még nem kell követni ugye.~

by **Lynn Harlow** Kedd Márc. 13, 2012 9:19 am

A rengéstől kicsit elvesztettem az egyensúlyomat, de sikerült még időben elkapnom az asztallapot, úgyhogy nem estem el. Azért nem hagytam abba a hátrálást akkor sem, amikor a föld már megnyugodott, és ismét stabilnak volt mondható, ugyanis egy kicsit azért megszeppentem a hirtelen durvaságtól, ami a lány szájából fröcsögött. Aztán persze összeszedtem magam, hiszen azon kívül, hogy ott volt velem Szellem, Aya még le is volt szíjazva, úgyhogy hacsak nem volt valami egyéb titkolt képessége, nem volt túl valószínű, hogy a szóbeli durvasága tettlegességbe ment volna át. Igaz, nem tudtam, mi oka lett volna rá, de az ember sosem lehet elég óvatos.
Azért finoman megérintettem Szellem karját, mikor már úgy véltem, elég szigorúságot utalt ki neki.
-Na, hát semmi baj. Elvégre beteg, és rémes dolgokon ment keresztül.
Aztán Aya felé fordultam egy barátságos mosollyal.
-Megértem, ha most feldúlt állapotban van, de ne aggódjon, itt nem akarja bántani senki. Csak azért szíjaztam le, hogy ha felébred és megijed, ne ugorjon fel azonnal, az most nem tenne jót önnek. De megígérem, hogy minden rendben lesz. Most már vigyázunk magára.
Mike felé intettem.
-A barátja egyébként már jobban van, nemsokára meg fog gyógyulni, szóval miatta nem kell aggódnia. Ha pedig megígéri, hogy még nyugton marad, kioldozom a szíjait.
El is indultam felé, de aztán út közben jobbnak láttam, várni még ezzel egy kicsit.

Szemforgatva hallgattam az ismeretlen férfi apáskodó intelmeit, a doki borzalmas nyájasságát, meg Mike felháborodott nyavalygását. Ennyi dráma királynőt!
-Nem kértem, hogy segítsen nekem - csattantam fel, és villámló szemeket meresztettem mindhármukra. - Hívtam a mentőket, elmentem volna velük, és amint bekötöztek volna, már le is léptem volna, mielőtt a zsaruk megjelennek. Nincs szükségem jótét lelkekre!
Idegesen szuszogtam, de aztán azért, ha morcosan is, odavetettem Lynn-nek:
-Azért kösz. De legközelebb nem kell törnöd magad. Egyébként meg ez a rakás szerencsétlenség nem a barátom, teszek rá, hogy van. Magának köszönheti az egészet! Meg én is neki köszönhetem, hogy rohadna meg!
Mivel azonban ez túl sok kedvesség volt tőlem, ismét Mike-ot vettem elő.
-Mi a franc juthatott még eszedbe?! Te disznó, te csak fogd be! Mégis mit képzeltél, hogy csak úgy rám másztál? Te vagy a valaha volt legirritálóbb, legpuhányabb, legidiótább barom, akivel valaha összehozott a balsors! Esküszöm, egyszer még lenyomom a torkodon azt a sok undorító, negédes szart, amiket nekem mondtál! Még hogy galambom, meg aranyom, meg mit tudom én! Kretén!
Borzasztó dühös voltam az előző nap történtektől, a fájdalmas, és zavarbaejtő következményeitől, valamint attól, hogy leszíjazva megint legalább olyan kiszolgáltatottnak érezhettem magam, mint előzőleg Kardfog karmai között.
-Mondja, doktornő - néztem Lynnre mérges grimasszal, de halkabb, nagyon színpadias kedvességgel telt hangon -, nem volna kedve végre levenni rólam ezeket a szíjakat? Megígérem, hogy nem fogok bántani senkit - bár arra nem esküdnék meg, hogy Mikey nem fog kapni egy bazi nagy kokit! Ha elenged, egy percen belül már itt sem vagyok.

by Ajánlott tartalom