BlueBird Coffee Shop

-Jaj, fogd már be - morrantam rá a törött orrú pultosra, aki már inkább támaszkodásra használta a puskát, mint valami botot, mint, hogy minket fenyegessen vele.
Miközben Derek telefonált, én egy gyors mozdulattal kirántottam a már amúgy is sebesült férfi kezéből a fegyvert, hogy hasraessen, mivel eléggé irritált, hogy még mindig vinnyogott. Szitkozódva, szörcsögve vonult vissza hátra a raktárba, gondolom, hogy keressen valami elsősegélydobozt. Érdeklődve forgattam a puskát a kezemben, és hamar arra is rájöttem, hogy kell kibiztosítani. Ahogy arra is, miért nem vonzottak soha a lőfegyverek. Egyrészt baromi nehezek, máris lejjebb kellett engednem a kezemet, másrészt macerás használni őket, harmadrészt egyfolytában tölteni kell őket, el tudnak romlani, nem lehet egykönnyen elrejteni a kíváncsi szemek elől és nehéz pótolni is őket. Bezzeg az én jó öreg pillangókésem! Na, az még sosem hagyott cserben.
BUMM!
-Hupsz - jegyeztem meg egykedvűen, ahogy az összedőlő szekrényt néztem, amiről esőszerűen potyogtak le a vibrátorok, síkosítók, bilincsek, ehető alsóneműk. - Nem akarsz énekelni az esőben? - szúrtam oda Dereknek.
Aztán azonban sokkal fontosabb dolgok köthettek le. Derek kiderítette, hol is jártunk, és nagyon nem a szupertitkos taxitársaság kocsijában. Szavaira éreztem, ahogy a vér az arcomba futott, aztán egy lendítéssel ismét csőre töltöttem a puskát, és elindultam.
-Itt vér fog folyni - csikorgattam a fogaimat, miközben lábbal rúgtam ki magam előtt az ajtót, hogy miután kiviharzottam az utcára, azonnal leintsek egy taxit (egy normálisat). Megvártam, amíg Derek is megérkezett, csak aztán nyomtam a puskát a sofőr halántékához az anyósülésen ülve.
-Reality Kings Stúdió. De ha tojást gurít a gázpedál alá, szétloccsantom a fejét. Megértette?!
A sofőr holtravált arccal bólintott, és azonnal gázt adott. Az út szerencsére rövid volt, talán öt perc se kellett, hogy megérkezzünk. Ott habozás nélkül robbantam ki a kocsiból, persze fizetés nélkül, és már robogtam is az épület felé. Beérve azonnal a recepciós hölgyike képébe nyomtam a fegyvert.
-Ide a tegnapi felvételeket! - sziszegtem az eddigre már reszkető nőnek.
-Mi... milyen felvé...felvétel...?
-Azt, amelyiken ezzel az állattal dugunk egy taxiban - süvöltöttem Derekre mutatva, aztán morcosan a férfira pillantottam. - Az ég szerelmére, milyen zsaru vagy? Észre sem veszett, hogy egy kamera mered a képedbe, miközben éppen az egyetlen dolgot teszed, amihez értesz?!

-Mi a f...!!! - Kiált fel, amikor csak úgy elsül mellette egy puska, s bár kicsit azért megnyugtatja, hogy nem halt meg senki, azért szúrósan néz Norikora. - Inkább kihagynám kösz.
Kettejük közül a nő ocsúdik fel gyorsabban, ő pedig szinte csak követni tudja őt, és abban sem biztos, hogy ha nem szedte volna úgy a lábát, egyáltalán megvárta volna ez az átok nőszemély. A taxiban minden esetre olyan messzire ül tőle, amennyire csak lehetséges, és egész úton inkább az ablakon néz kifelé, annyira zavarban van a frissen megtudott információktól. Még a puskáért sem szól, csak amikor a nő kiszáll, akkor ad át egy húszast a sofőrnek.
-Bocs, nehéz napja van... - Aztán már szalad is utána. - Hé várj már meg!
Meg sem lepődik azon, hogy az épületbe érce azt látja, hogy valakire fegyvert fog a nő, és közben őt szapulja. Kényszeredetten nevetve lép oda, és egy határozott mozdulattal kikapja a csaj kezéből a puskát.
-Ugyan már kedvesem. Dehogy lőnéd le szegényt.
-Akkor jó, mert nem adhatok ki semmilyen...
BUMMM!!!
A hangos becsapódást követően a vérző fejű recepciós kissé bágyadtan dől vissza a székébe.
-Bocs, nem hallottam jó. - Szól derek, aki még mindig a férfi hajába markol.
-Folyosó végén balra...
-Kösz. Még valami. A tegnapi taxi, hol van?
Erre is választ kap, mire visszaadja a puskát a csajnak.
-Na jó, én visszaszerzem a cuccaim, te meg keresd meg a felvételeket. Nemsokára jövök utánad, de kérlek addig ne nyírj ki senkit, oké?
A producer nem nagyon akar segíteni a nőnek, de némi győzködésre csak utána néz, ám mivel a szereplők névtelenül "vállalják" a közreműködést, jó sok filmbe kell belenézni, mire megtalálják a megfelelőt. Addigra Derek is megérkezik, nyakában a jelvényével, és övében a pisztollyal. Őt látva a producer szeme felcsillan.
-Végre biztos úr! Ez nő berontott ide, és követeli, hogy...ó...
Hirtelen a képernyőn Derek-et ismeri fel, és inkább elhallgat.
-Rendben, a maguké lehet, ez az anyag úgysem valami izgi...
És valóban, a kezdeti vad smárolás után Noriko leül a férfi mellé, megfogja annak kezét, majd ad pár nagyon finom csókot az ajkaira, aztán a fejét a vállára döntve elnyomja az álom.
-Biztos kifárasztott az a néhány menet a boltban - súgja neki a rendőr - de ne aggódj, más lehet, hogy édesnek látna, de én ismerlek, és tudom, hogy bármilyen cukinak is tűnik a szuszogásod, attól csak még elvetemültebb Fúria vagy.
Aztán felszólal.
-Azért kérjük a felvételt, és ha valakinek beszélni mernek róla, egyedül engedem majd ide, érthető?

-Kérem, higgye el, hogy...
CSATT!
-Én ebben nem...
RECCS!
-Ehhez bagádag diccs joga...
PAFF!
Mire végre nekiállt tenni a dolgát ez a barom, az arca hurkás volt a pofonjaimtól, az orra eltörött, és enyhén görnyedten is járt a hasra vitt öklösömtől. Persze meggyőzőbb lettem volna, tehát gyorsabb is, ha Derek nem vette volna el a puskát, de nem gond, boldogultam nélküle is, neki meg nyilván szüksége volt valamire, amiből önbizalmat merít. Mire megérkezett, a producer már könyékig turkált a felvételekben, igaz, eddig szerény sikerrel.
Hitetlenkedő horkantással kommentáltam, hogy pont tőle vár segítséget, de hát végül is nem tudhatta, hogy a lenti recepcióst pont ő vette kezelésbe. Mondjuk még mindig jobban járt, mintha azt is az én nyakamba varrta volna, de hát ez most részletkérdés.
-Gyere csak, kedvesem, nézd, mi mindent találtunk - fintorogtam felé, a felvételre mutatva. Ahogy megláttam magamat elaludni a férfi vállán, kajánul elvigyorodtam. - Na, ennyire lehet izgató veled smárolni, a legkiéhezettebb nőt is álomba tudnád ringatni vele.
De persze nem bírta ki, hogy ne dumáljon ő is, aminek jutalmául a könyököm már fúródott is bele a hasába.
-Még egy ilyen segg beszólás és már pár centivel lejjebb kapod - morogtam oda neki rá se nézve.
A felvételt kitéptem a producer kissé reszkető kezéből, majd kiszáguldva bevágtam magam mögött az ajtót. Odakint az utcán azonnal Derekhez fordultam.
-Ez - emeltem fel indulatosan a dvd-t -, ez sosem történt meg. Oké? Mindketten jobbak vagyunk annál, hogy ilyen ócska trükkel átverhessenek, én legalábbis biztosan, de talán te is súrolod az alsó határát az elfogadhatónak. Szexeltünk, és ennyi, közben senki nem kamerázott.

-Jövök már szívem - feleli hasonló lelkesedéssel, a felvételt elnézve viszont úgy csillog a két szeme, mintha sajtot majszoló csincsillát bámulna, akit aztán megmosdat egy kölyökmacska, főleg az után, hogy oldalba bökik. - Ó, de kis édes. Mellesleg, akkor érezném magam szégyenben, ha nem aludtál volna be AZOK után.
Aztán csak maguk mögött hagyják a stúdiót, és csodák csodájára végre valahára egyet értenek valamiben, most hogy kint vannak a szabad levegőn, a verőfényes napsütésben. Derek mondjuk kicsit sajnálja, hogy nem kaphatott egy normális videót akkor már, de ez van. Elveszi a nőtől a puskát, és a lemezt is, majd az utóbbit magasan a levegőbe hajítja, mint valami agyag galambot, aztán a puskát a vállához illesztve céloz, és lő, apró darabokra törve az egyetlen bizonyítékot a tegnap estére. Ez után a puskát ketté töri, majd az egyik nagyobb szemeteskonténerbe hajítja, végül pedig szembe fordul a nővel.
-Egy dolgot azért tisztázzunk! - Szól olyan szigorúan, mintha az egységének egyik tagjával beszélne, aztán egy erőteljes mozdulattal megragadja a nőt a derekánál fogva, s mintha csak papírból lenne felkapja, hogy szemeik egy magasságba kerüljenek, aztán másik karjával a lapockái mentén is magához szorítja, és egy forró, szenvedélyes csókot nyom Noriko ajkaira, ha tettszik neki, ha nem.
-Ha te ettől el tudsz aludni, veled van a baj - suttogja a fülébe, miközben még mindig magához szorítja a hozzá képest apró, mégis izmos testet. - Érthető?

Derek parádésan intézte el, hogy többet ember ne láthassa rólunk készült felvételt, ahogy pedig a céllövő mutatványát figyeltem, egy pillanatra beugrott, mi is tetszett meg benne annyira, ami miatt hajlandó voltam egy éjszakára pont őt használni, és nem egy másik példányt. Na, persze ez sem jelentett sokat, egyszerűen csak támpontot, amellyel könnyebb volt kiválasztanom az alkalmi partneremet. Derek semmit nem jelentett nekem, most hogy már az aktuson s az utójátékon is túl voltunk meg végképp. Ahogy a fánk felfalása után a papírzacskót is kidobom, úgy rá sem volt többé szükségem.
A ripityára tört dvd szilánkjai kemény, hegyes hópelyhekként hullottak alá, amiket idióta legyen a talpán, aki megpróbálja a nyelvével elkapni. Aztán, ha már ott volt, a nagy melák a puskát is szétbarmolta, nehogy már valami egyben maradjon körülöttünk. Egykedvűen néztem, ahogy félrehajítja a az immár hasznavehetetlen szemétté vált tárgyat, és futólag megfordult a fejemben, hogy vajon tisztában van-e vele, hogy ő is pontosan ennyit ér már a szememben.
-Mi bajod van már megint? - forgattam a szemem. - Talán eszedbe jutott, hogy a főnököd irodájában is csináltummmmm... Mmmmm?!... Mmmmmm!!!
Felháborodott tiltakozásom ellenére kénytelen voltam folytatni a csókot, mivel jóval erősebb nálam, így esélyem sem volt tenni ellene. Igaz, e téren jól értette a dolgát, de már nem vágytam ilyesmire, eleget kapott éjszaka.
-Na jól van, most már tegyél le! - kapálóztam a lábaimmal, miközben két kézzel próbáltam ellökni magamtól. - Vége a gyereknapnak, kisfiú, kiürült a mézes csupor!
Ha nem engedett végre le, még egy sípcsonton rúgással is rásegítettem, ha pedig végre a két lábamon állhattam, azonnal leintettem egy taxit. Nem volt már okom, hogy tovább közösködjek vele, úgyhogy miután bemásztam a kocsiba, becsaptam az orra előtt az ajtót, bemondtam egy brooklyni címet, és már indultunk is volna, ha nem tettem volna még egy kicsit a sebváltóra a kezemet, hogy jelezzem a sofőrnek, még várnia kell.
-Csapnivaló rendőr vagy te, Derek King - szóltam még ki a férfinak. - Nem hinném, hogy bármi hasznodat vehetném még, arra meg semmi okom nincs, hogy én segítsek neked. De mivel azért nem voltál elviselhetetlenül málé, lásd kivel van dolgod, téged előre figyelmeztetlek: ne merészeld megölni vagy lecsukni, és így elvágni tőlem Ayat! Ő az enyém. A nővéremet nem nyírhatja ki senki más, csak én!
Azzal visszadőltem az ülés támlájára, és intettem a sofőrnek, aki azonnal gázt adott, és elhajtott, magunk mögött hagyva Dereket.

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem //

-Na, most már kvittek vagyunk.
Mosolyogva dobja le a nőt a földre, aztán csak a fejét rázza, ahogy az elszalad. Arra pedig, amit a taxiból mond, csak legyint egyet.
-Nézd, ha szállítod nekem a társait, megegyezhetünk még valamiben, addig viszont...Aki kapja marja bébi!
A taxi távozása után hátat fordít az útnak, és vidáman fütyörészve indul meg a lakása felé, ami tekintve, hogy kiderült, mi van abban az épületben, ami előtt most áll, zavarba ejtően közel van ide. Séta közben előkapja a mobilját, hogy tárcsázza egyik legmegbízhatóbb emberét, Sanchez-t.
-Üdv. Nézz utána kérlek jobban Caine előéletének. Nem emlékszem, hogy a jelentésben szerepelt volna, hogy van egy húga, én pedig épp most futottam össze vele. Nem, nem szükséges behozni őt...
Leteszi a telefont, aztán Brooklyn felé sandít, amerre a taxit látta eltűnni.
-..mintha az olyan egyszerű lenne.

// Én is köszönöm //

*Figyelmesen hallgattam és egyre többször sikerült mosolyt csalnia az arcomra, pláne mikor felkuncogott. Valamiért úgy éreztem, hogy a mosolyomat már megint nem lehet letörölni az arcomról egy ideig. Az emlékeztetőre meg csak legyintettem.*
- Ilyen primitív módszerekkel én is próbálkoztam. De csak annyi lett az eredménye, hogy dühös lettem mikor elkezdett csipogni az emlékeztetőm, mert megzavarta azt, amit épp csináltam. Ennek köszönhetően meg csak lenyomtam és csináltam tovább, amit előtte is. Mellesleg nem szoktam emberfejeket vacsizni, pláne úgy nem, hogy még meg sincs kopasztva. * Vigyorodtam el, ám az ugratására csak a szemeimet forgattam. Ez olyan gyerekes volt, hogy a múltkori napfényes beállása után még ezt is csábítónak találtam.*
- Ejh… akkor legközelebb több sminket rakott fel, hogy eltakarja undorító jeleit annak, hogy éhezem. *Tapogattam meg ijedten az arcom. Ami mondjuk érdekes volt, mert egy csepp smink sem volt rajtam. A kérdésén ezúttal nem kellet sokat gondolkodnom, mert tudtam.*
- Tegnap késő éjjel. Ha a csoki kajának minősül. Ha nem, akkor tegnap reggel. *No azt már az istenért sem mondtam volna el, hogy bizony nem maradt bennem az étel fél tíz percig sem. Az ugrására elmosolyodtam és egy hálás tekintettel jutalmaztam.*
- Köszönöm. De ne ijedez… jég táncolok. Szóval a jég a barátom… *Csak épp nem ebben a cipőben. De ez most mellékes volt. Ahogy haladtunk olykor-olykor feltűnt egy-egy pillantás felénk, de soha, még csak a fejemben sem fordult volna meg, hogy engem vizslatnak az emberek. Én ezt Tibu számlájára írtam, még a pasikét is. A paróka és a cipő megjegyzésére csak felnevettem.*
- Pedig biztosan jól állna neked egy szoknya, vörös, göndör parókával. De ez esetben nincs más, mint hogy lekötelez Lovag. Ha épségben kihoz a sárkány… *S itt bizony megakadt a nagy lelkesedés és némi szomorúság ült a játék helyére. Már a hangom is színtelen lett, ahogy befejeztem az udvarias szöveget.*
- … barlangjából, akkor lehet három kívánsága felém. * És a nagyvonalú hajbók is elmaradt amit megkövetelt volna. *
- Még ebben a cipőben is lefutom bármelyik nőt. De nem szeretek sietni, csak ha muszáj. Márpedig van egy teljes órám. *Erőltettem arcomra egy mosolyt miközben oldalra sandítottam a férfire. Igyekeztem visszanyerni a korábbi jó kedvem és nem hagyni, hogy a kétségek fölém kerekedjenek. Legalább ezt az egy órácskát hadd élvezzem rendesen. Szép elképzelés volt, de mikor megköszönve beléptem a kávézóba töménytelen mennyiségű illat töltötte meg a helyet. Igyekeztem elrejteni az arcomra kiülő undort, de nem voltam színész még mindig. A lehető legtávolabbi helyet választottam a pulttól a szint pedig attól függőt, hogy hol van a legközelebb a mosdó. Nem tetszettek az illatok…*
- Csoki, vanília, kávé, citrom és jaj ne… eper és mandula. *Kezdtem el hangosan azonosítani az illatokat, miközben nyeltem egy nagyot. Fel sem tűnt, hogy hangosan tettem. Miközben lesegítette a kabátom szóltam hozzá ismét, ami kissé akadozott tekintve, hogy a számon próbáltam levegőt venni, hogy ne dobjam ki az éjszakai bűnözésem bizonyítékát.*
- Újra divatba jön az udvariasság? Te vagy a második fiatal, akivel találkozom és ismeri az etikettet. A különbség annyi, hogy Ő kissé túl lelkes… míg nálad olyan mintha beléd ivódott volna. * Kérdeztem miközben helyet foglalva megköszöntem a segítségét.
- Egy fekete teát kérek, köszönöm. De mi ez a mániád a székkel? * Intettem felé, hogy már megint nem épp a célszerűen használja. De még mindig a számon lélegeztem…*

*Nem vettem észre Tibu reakcióját a kérdésemre. Ebben az irritáló környezetben ugyan mégis mire tudtam volna figyelni? Csak is arra, hogy „normálisan” lélegezzek, és ne tegyek semmit ami esetleg gond lenne. De a szavaira azért figyeltem, már csak annyiból is, hogy addig sem figyeltem az ingerekre.*
- Mért, szerinted mit érdemel meg egy nő? * De aztán már jött is a nevetés, az utolsó megjegyzésére. Nos, nem kellett volna nevetnem és hirtelen nyeltem egy nagyot.*
- Hamarabb tudnék elképzelni melletted egy szolid kis barbi babát, mint egy hárpiát. * Adtam hangot ismét a véleményemnek. Bár számomra azok a lányok unalmasnak bizonyultak. Na nem mintha én lennék az izgalmak minta képe, de akkor is. A kérdésére felkaptam a fejjem és bólintottam, de aztán sóhajtottam egyet.*
- Nem, nem vagyok jól. Az utóbbi napokban mindig ez van… a sok és intenzív illattól hányingerem van. *Ingattam meg a fejem és nem akartam részletezni, hogy az étkezések sem úgy végződnek, ahogy kéne. Még az a kevés sem.*
- Megküzdők ezekkel… Én vállalnám a hideget, de nem akarok neked kellemetlenséget azzal, hogy magammal együtt száműzlek a teraszra. *S szavaimhoz híven igyekeztem leküzdeni a szagokat.*

*A kérdésére első körben meg vontam a vállaim és elgondolkoztam egy kicsit azon, hogy mire alapoztam. De aztán már ki is egészítette a mondani valóját, amire ráncba szaladt a homlokom.*
- Öhm… nem az át vart babákra gondoltam. Hanem csak arra, hogy… * Gondolkoztam el egy pillanatra, hogy miként is magyarázzam meg a legegyszerűbben, hogy ne legyen több félreértés. De aztán csak megvontam a vállaim.*
- Valami olyasmire akik a plázában rohangálnak, annyi, hogy természetesbe. Gyönyörűek, óvni valóak, mert egy ceruza is a legnagyobb kárt képes okozni bennük és ez mellé még ügyetlenek is, és folyton szükségük van védelemre. * Nem voltam benne biztos, hogy erre gondoltam pontosan, de nem tudtam jobban leírni. Sosem figyeltem oda, hogy egy pasinak miként is tudom a gondolataimat átadni. A színpadiassága egy újabb mosolyt csalt az arcomra és dacosan felszegett fejjel néztem a feje fölé.*
- Nos… még meggondolom. De azt hiszem, ennyit igazán megérdemel. * Feleltem és már fel is álltam, hogy a karjába karolva mennyünk föl az emeletre. Persze, ha nem zavarta és vonta el a kezét.*
- Egyébként meg nem tudom. Majd valamikor meglátogatom az orvost. De egy kis rosszullét még nem elegendő ok arra, hogy elmenjek. Sőt… a 40 fokos lázam sem volt elegendő, de ott már ügye házhoz jött. * Na igen. Nem épp a szívszerelmem az orvoslás. Valahogy sosem szerettem, ha behatóan vizsgálgatnak, fogdosnak mindenféle orvosi vizsgálat címen. De ezt menet közben válaszoltam meg. Kiérve, mint akit puskából lőttek volna ki mentem a terasz szélére és a korlátba kapaszkodva szívtam be a friss levegőt pár pillanatra, hogy a tüdőm megtisztítva fújtam ki. Bent felvettem a kabátom, de itt már nem volt kedvem levenni. Ahhoz azért kicsit hideg van. Aztán már vissza is mentem az asztalhoz és helyet foglaltam Tibuval szemben. *
- Sokkal jobb. Köszönöm. * Mosolyodtam rá némiképp hálásan és megkönnyebbülten. Nem voltak erős illatok és így a hányingerem is csillapodni látszott. A megjegyzésére csak elmosolyodtam és elkezdtem beízesíteni a teám.*
- A jég igen, de a hidegért nem rajongok. Azonban a meglátásod helytálló. Valóban korcsolyázom, bár én inkább jégtáncnak nevezném. De alapjaiba véve, leegyszerűsíthetjük így is. * Vontam meg a vállaimat könnyedén. Hisz ebből indul az egész, ha valaki nem tud korcsolyázni, az a jégtánccal ne is próbálkozzon. Nagyban kavargattam a teám és a filterrel babráltam, hogy ne legyen olyan keserű, ha sokat ázik, mikor elhangzott a mondata. A mozdulatban egy pillanatra meg akadtam és értetlenül néztem a szemébe. Nem igazán értettem, hogy miről is van szó. Aztán beugrott, hogy még idefele hülyéskedtünk. A filtert kitéve a tányérra, kezeim közé fogva a bögrém, dőltem hátra a székben. Kissé fürkészőn billentettem oldalra a fejem, miközben a férfi tekintetét kerestem.*
- Egész jó a megfigyelő képességed. A sárkányomét nem, de a tulajdonosa… * Sóhajtottam fel kissé lemondóan, hogy ez bizony ettől bonyolultabb.*
- … a sírba visz. Olyan, mint egy romantikus, nyálas könyvből kiugrott herceg. A gond ott van, hogy úgy is viselkedik. Annyira teper, hogy az szinte már visszataszító. De e legfőbb gond, hogy a sárkányom nem vándorolhat. Ha a tulajdonosa nincs, akkor neki is vége. Bár röhejes, hogy egy sárkányt hamarabb megszelídítek, mint egy korombeli fiút, aki úgy viselkedik, mint egy 16 éves kamasz. * Kacagtam fel, amit aztán igyekeztem a teámba fojtani, miközben bele ittam. Megnyugtató volt az ismerős íz, még ha valamivel intenzívebben is éreztem. *
- De miért ez a hírtelen téma váltás Tibutty?

- Ez esetben talán nem… a látszatott a felszínre alapozzuk, ami nem tükrözi a valóságot. *Billentettem oldalra a fejem, de ennyi volt. Nem akarta elmondani, Én nem erőltettem. S közben a megváltást is véghezvittük a magunk bohókás módján és már a terasz és a természet nyugalmában voltunk. Na igen… a tél erre jó. Nyáron itt aligha lett volna hely, de tél beűzött mindenkit. A véleménye a táncról ismét megmosolyogtatott és bólintottam is rá. A nevetése azonban már elég volt ahhoz, hogy jó kedv költözzön a szemeimbe. Szerettem, ha nevetnek körülöttem.*
- Igen, azonban nem csak a látszat ilyen, hanem maga az érzés is. Persze csak annak, aki képes a lelkével látni. Sok táncos annyira belemerül a részletekbe, hogy el is felejti, hogy mi az, amiért elkezdte. Mikor jégen táncol az ember, az olyan… olyan mintha repülne. Mintha szabad lenne, és semmi nem állna az útjába, mintha minden gond, probléma semmivé lenne. Mintha nem is létezne. Hmm… ezt Én a madarakhoz tudnám hasonlítani. Felreppenek, és addig repülnek, amíg akarnak, vagy míg el nem fáradnak. Imádom azt az érzést és mindig jó kedvem lesz Tőle. * Meséltem a fiúnak miközben szavaim alatt a jó kedv mellé álmodozó csillogás is került. Láthatta a másik, ha tudott az ilyen jelekből olvasni, hogy a tánc nekem maga a boldogság és a szabadság. De ahogy ugráltunk a témák között, ez úgy tűnt fel ismét vagy épp múlt el. Ahogy most is. Ahogy visszatértünk Blayre ez halványodni kezdet majd el is tűnt, és némi szomorkásan fájó érzés vette át a helyét. Ám még így is felnevettem az első mondatára, de megvártam, míg befejezi. S csendesen néztem a keze mozdulatait. Volt benne valami… valami más. Persze ösztönös mozdulatnak látszott, de mégis… mintha csak kényszerből hagyná abba és inkább fonná a bögréje köré a kezeit. De míg vártam, hogy végezzen a szavaira egy keserű mosoly húzódott az ajkaimra és a szemem is lesütöttem. pár pillanatig hallgattam és a teámmal foglalkoztam, de aztán lemondóan sóhajtottam és megingattam a fejem.*
- Nézd… nem tudom, hogy amit most mondok, mért mondom el neked, de remélem, hogy csak a remény miatt, hogy egyszer talán megértem a férfiakat. * Néztem kíváncsi szemeibe a magam szomorúságával.*
- De azt azért leszögezném, hogy bár fontos téma, de került már szóba olyan, ami ettől fontosabb volt számomra. A srác meg… nos… Ő más mint Én. Ő egy mutáns. * Vontam meg a vállaim, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nos… számomra így volt, de abban nem voltam biztos, hogy velem szemben ülő miként fog reagálni, így hezitáltam még mielőtt kimondtam volna. *
- De nem ilyen egyszerű Tibu… nem tudok szólni neki, mert nem teszem be még egyszer a lában az iskolájába ahol él. Így is örülök neki, hogy élve megúsztam azt az egyetlen estét, amit bent töltöttem. Ne értsd félre, kedves népség a többsége, de belógtam és ezt nem nagyon nézik jó szemmel. Pláne az emberek ostoba viselkedése miatt némelyik még inkább titkolná is a kilétét. * Húztam el keserűen a számat. DE hogy mire szólt… azt még magam sem tudom. Bár az emberek indokolatlan utálata kicsit sem volt jó pont a szememben… sőt… *
- Szakítani meg… megtehetném, ha azt mondhatnám, hogy a párom. De nem az… *Fáradtan felsóhajtottam és az egyik kezemmel a hajamba túrtam. Kényelmetlen volt a téma és fájó.*
- Alig egy hete esett belém a városi jégpályán. Szó szerint… A közelségem felébresztette a sárkányát, aminek az ijedsége sem segített. Nem tudom honnan, nem tudom miért, de megéreztem, hogy baj van és a hirtelen menekülése csak megerősítette. Segíteni akartam neki és hiába ellenkezett vele tartottam. Mielőtt még átváltozott volna sikerült eljutnunk az egyik sikátorig. A sárkány ösztönei felébredtek benne és neki meg rám fájt a foga. Mondhatnám azt is, hogy az akkori viselkedésével le vett a lábáról. Csakhogy, az nem Ő volt… mármint nem maga a srác. Na de a furcsa csak itt jön… Átváltozott és ahelyett, hogy homlok hanyatt menekültem volna vagy épp rám támadt volna, mint ahogy azt kellett volna. Felismertem… Hülyén hangzik, de azért a nevetéssel várd meg, míg végzek, kérlek. Szóval ez a sárkány már évek óta kísért álmaimban. S ahelyett, hogy megevett volna, azt hiszem Ő is felismert. Hisz mikor az arcomhoz hajolt és megérintettem… ha nem lett volna lehetetlen azt mondtam volna, hogy dorombolt. De nem egy macskáról beszélünk… szóval ezek előtt még most is értetlenül állok. Mikor visszaváltozott a srác nagyon kivolt és elkísértem a suliba. De késő volt, így ott is maradtam. Valami olyat ébresztett fel bennem, a sikátorban, amit nem lett volna szabad. Többek közt a hormonháztartásom. * Húztam el keserűen a számat.*
- A koliban feldühítettem a tulajdonosát és ismét átváltozott. Ekkor viszont már csak kérnem kellett a sárkányt, hogy ne okozzon fájdalmat és óvatosabban bújjon elő és azt is, hogy menjen vissza. Nem tudom mért tettem, hogy mért kértem ilyenre… de rossz volt látni, ahogy szenvedett az átváltozás alatt. A sárkányt ezzel meg is zaboláztam és teljesítette a kérésem. Aztán pedig, mit annyira őrizgettem elvette a srác. Másnap haza vitt és azóta… azóta nem is hallottam róla. Anyu észrevette rajtam a változást és mikor elmondtam nekik… nos… legyen elég annyi, hogy párnap múlva mehetek esküvői ruhát választani, apám szégyenkezik miattam és azóta mindennap kapok egy vaskos dossziét, amiben a számukra ideális férjek önéletrajza szerepel képpel. * Mosolyodtam el halványan, amiben már semmi boldogság vagy önfeledség nem volt.*
- Mindig is tudtam, hogy a szex egy nem jó dolog. De arról egyetlen könyv sem szólt, amit olvastam, hogy ez ennyire borzalmasan fájdalmas dolog… arról meg pláne nem, hogy ilyen következményei vannak. Ha ezt tudom, akkor az első fizetésemből erényövet veszek. * Próbáltam meg elviccelni a dolgot, hogy ne legyenek szavaim olyan súlyosak, mint amilyennek éreztem őket.*
- De ennyit az Én nem létező magánéletemről… inkább mesélj magadról. * Kértem kedvesen és inkább megint a teámmal foglalkoztam.*