Re: New York Egyetem

by **Andrew Patrikson** Csüt. Szept. 20, 2012 2:25 pm

Egy biccentéssel nyugtáztam, hogy rendben van, a lány jobban érzi magát. Igaz, nem lélegezhettem fel teljesen, elvégre van különbség a jobban és a jól között. Mindenesetre, elhallgatva a lányt, kissé megnyugodtam, hogy oké, biztos nem én őrültem meg így a jókora egyetemi anyagtól, hanem most már biztosan nem voltam a normális helyen. Szóval az már bizonyos, hogy mindketten benne vagyunk slamasztikában és nem csak valami gyerekes illúzióból látom Heilyt. Persze ez megint csak egyetlen darab volt a kirakós játékban, a teljes válasz még váratott magára. Kicsit komikus volt az, amit Heily mondott a ruháról meg arról, hogy ő nagyon rossz helyen van. Akármennyire is volt kissé morbid a helyzet, nem bírtam ki, hogy ne engedjek ki magamból egy megjegyzést.
- Hát akkor én bölcsészként mit mondjak? Számomra ezek a dolgok teljesen idegenek.
Na igen, ez kétségtelen volt. Az elmúlt években gyakorlatilag csak a reálos dolgokkal foglalkoztam. Alapvetően nem voltam egy reálos, de ezen a szinten meg aztán főleg el voltam tévedve. Ah, na mindegy, ez legyen a legkisebb bajom. A gondolatmenetből egy erőtlen szorítás a kezemen húzott ki. Válaszként jobban megszorítottam az amúgy puha kacsót.
- Nem kell megköszönnöd. Szívesen segítettem.
Utána Heily átment csendes pihenőbe, szóval nem zargattam. Inkább a szabad kezemmel megmasszíroztam a homlokomat, mint a legtöbbször, amikor gondolkodtam nagyon. Szóval adott egy jókis eltolódás, ahol mindketten jóval fiatalabbak vagyunk, én bekerülök egy idegen közegbe, de azért valahogy mindketten ismertek vagyunk. Szép, mondhatom. Mindenesetre az biztos volt, hogy ez nem természetes jelenség. Nem emlékeztem, hogy valaha lett volna egy ilyen anomália az egyetem területén... ez pedig egyet jelentett... valaki nagyon jó szórakozásnak tartja, hogy emberi sakkfigurákkal játszadozik...

by **Tibutty Tamity** Pént. Nov. 23, 2012 8:33 pm

[You must be registered and logged in to see this link.]

- Csak egy baki. Egyetlen egy, nagyon régi baki – morogtam vissza, mikor arról beszélt, hogy ő az én őrangyalom az őrsön. – Szerintem azokhoz az évekhez képest ez nem is rossz arány, amit azzal töltöttetek, hogy megtaláljátok azt, amit elloptam. Szóval ne aggódj, ezek után sem fogom olyan sokszor igénybe venni a segítségedet, el tudok tűnni – vágtam vissza kitartóan, miközben az én szájam széle is felfelé rándult. Talán kárörvendésnek vagy elégedettségnek mondhatnám azt az érzést, ami végigcikázott rajtam, ahogy láttam a tisztességes zsarut a rossz útra lépni a mai nap folyamán először. Rendben, ha nem számítottam bele magamat, de mivel én egy angyal voltam, azt hiszem az isteni fényem nem ragyoghatott volna jobban körül engem, csakhogy eltakarja az összes kis stiklimet. Akármilyen gúnyos is volt a gondolat, azért megmosolyogtatott.
- Ne aggódj, nem égbekiáltó dologról lesz szó – válaszoltam, miközben elővettem a telefonomat és elkezdtem bepötyögni egy számot -, nem foglak tönkre tenni a piszkos kis ügyekkel. Hasonlítsd mondjuk a füllentéshez… Miért nézel így rám? Az sokkal enyhébb, mint a hazugság. – A következő kérdésemre, azonban nem várt válasz érkezett. Meglepett a hirtelen hangulatváltozása és pár másodpercig némán figyeltem a kemény vonásait, próbáltam elemezni őket, hogy vajon mennyire kényesen érintheti a téma. Látszott rajta, hogy bosszús, a kormányra jobban rákulcsolódó ujjai mindent megmutattak.
- Hát ez… szörnyű. Félre ne értsd, de azért így hallomásból valamiféle halvány elismerést éreztem iránta. Jó volt a munkájában, ráadásul senki sem érdemli meg a halált. – Még akkor sem, hogy ha börtönből akart szökni. A kis akció, ami nem is volt olyan kicsi, az én fülemhez is elért. Nem befolyásolt semmiben és talán pont ezért nem tudtam most mi lehetne a legjobb „vigasztalás”… „Senki sem érdemli meg a halált.” Na, persze, szép kis képmutatónak éreztem magamat. A bátyám gyilkosainak a képe, a gyűlölet és az eszeveszett düh még most is belülről marcangolt. Csak épp nem ösztönzően, hanem rombolóan. Hogy megbántam-e, amit tettem? Nem. De ha újrakezdhetném, sosem tenném meg… - Bár én pár napja még úgy hallottam, hogy él, de hát te biztos jobban tudod. Azért bizonyára bosszantó, hogy nem te kaphattad el – hagytam rá.
…
Az egyetem, mint szinte mindegyik, valamire adó ilyen híres és jó épület, nagyon felszerelt volt. Az ismerősömnek csak pár eszközt kellett még magával hoznia, hogy az eléggé satnya mintát meg lehessen vizsgálni. Kiszállva a kocsiból, berontottam az ajtón és meg sem álltam a -1-es emeletig, ahol a raktárak között, néhány komolyabban felszerelt kisebb labor is helyet kapott. A folyosón így késő délután egyedül egy szobából szűrődött ki a fény.
- Öregem, ha most őszinte akarok lenni, ennyi információval már te is megcsinálhatnád ezt a pár tesztet. Komolyan mondom. – Benyitottam és a kissé kövérkés, ám mégsem katasztrofálisan kinéző nőre esett a pillantásom, aki a megérkezésünkre azonnal felkapta a fejét. Komoly szemüvegkerete mögött meglepően aranyos és kedves arc helyezkedett el, amit még fokozott a szájára felkúszó hófehér vigyor.
- Mr. Chestler, üdvözlöm! És önt is, Mr… - nyújtotta a kezét, bemutatkozásképp. – A nevem Olivia Reer, Peter egyik régi ismerőse – pillantott rám melegen. Hiába, imádtam ezt a lánykát. Még csak egyetemista volt, de hihetetlenül eszes. – Remélem hoztál nekem valami érdekeset és nem csak a két szép szememért rángattál ide – kacagott fel.
- Ne aggódj, olyat sosem tennék – feleltem és előhúztam a kesztyűt. – Egy mintát szeretnék, ha megnéznél. Vastartalom, elemanalízis, pigmentek, tudod, a szokásos. Nagyon sok időt és pénzt spórolnál meg nekem, ha megtennéd.
- Enyje, mégis hogyan szerezted ezt? Nagyon remélem, hogy a képnek nem esett baja – döfött át a tekintetével, mire csak angyalian vigyorogtam tovább. Felsóhajtott. – Rendben, megteszem, de ez el fog tartani néhány ideig.
- Hálám örökké üldözni fog.
- Remélem is, mondjuk egy jó klasszicista képpel, amit már olyan régóta ígérgetsz.
- Meglesz, hölgyem, ahogy kívánja – kacagtam fel, majd intettem Mikey-nak és pár méterrel arrébb lehuppantam egy székre.
- Nos, ez után sokkal többet tudok neked mondani. A lány hihetetlenül tehetséges, nem tarthat egy óránál hosszabb ideig a dolog. Nehéz munkája lesz szegénykének, eléggé megrongálódott – húztam el a számat és oldalra dőltem. Direkt úgy helyezkedtem, hogy a háttámla a bal kezem alá essen, így a kabát alá rejtett szárnyak szabadon mutathassanak tovább a föld irányába és még a kabát is takarta őket.

by **Michael Bodwin** Vas. Nov. 25, 2012 11:21 am

Igyekeztem nem túl feszültnek mutatkozni, mikor Aya-ról került szó, de a reakcióim egy figyelmes szemnek talán elárult. Viszont akár értelmezhette úgy is, hogy a kudarc miatt érzem frusztráltnak magam az ügyben és ez így volt jó. Bár mennyire is bírtam a srácot, azért annyira nem bíztam benne, hogy életem nagy titkát rá merném bízni, de azt is tudtam, hogy nem hülye és ezta tettei és főleg a szavai nagyon is bebizonyították.
- Sokféle mendemonda kering vele és a társaival kapcsolatban, nem kell mindent elhinni. – morogtam még, megpróbálva ellazítani magam. – Igen, eléggé lelombozó volt és dicséretet sem kaptam érte, gondolhatod. Talán pont ennek köszönhetem ezt az ügyet is a nyakamba. – vontam vállat egy nagyot sóhajtva.

Az Egyetemre beérve, látszott, hogy Tibu nem először járt itt, olyan gyakorlottan közlekedett a zegzugos folyosókon, célirányosan megközelítve a helyet, ahová igyekeztünk.
Mikor berobogtunk a szobába egy középmagas, kissé molett, szemüveges lányra esett a pillantásom, aki jöttünkre éppen egy mikroszkópról kapta fel a fejét. Első látásra szimpatikus és barátságos volt, ahogy ránk, de főleg Tibura mosolygott, kivillantva összes fogát.
~ Peter Chestler? ~ néztem egy pillanatra megütközve a fiúra, de aztán belenyugodtam, hogy talán sosem tudom majd meg az igazi nevét, annyifélét hallottam már tőle, de végül nem is ez az érdekes.
- Mike, Mike Bodwin. – ráztam meg finoman a kezét – Örülök Olivia, hogy megismerhettem. - és eszembe sem jutott, hogy valami álnevet használjak, vagy valami, de talán már gyakorolnom kéne, ha sokszor fogok ilyen dologba keveredni.
Innentől aztán már a mintáé és Tibu beszélőkéjé volt a főszerep, hogy mivel és hogyan tudja a lányt meggyőzni arról, hogy megvizsgálja nekünk azt a mintát.
Miután Olivia ismét a munka felé fordult és Tibu intett, hogy üljünk le, csak egy észrevétlen fejcsóválásig jutottam, hiszen azt hiszem jobb lett volna, ha én ebből semmit nem hallok, de elvégre bármikor le is tagadhatom.
- Remélem megéri, hogy még egy ember fog tudni a dologról, és azt is, hogy nem egy szószátyár típus. – intettem halkan a lány felé, majd kényelmesen elhelyezkedve a széke, hiszen elég sokáig itt fogunk rostokolni, nézelődni kezdtem, hogy elüssem az időt.
Pár perc múlva megrezzent a telefonom és a kijelzőre nézve, láttam, hogy Aya keres. Persze nem ezt írta ki a készülék, hanem csak egy szívekkel körülzsongott szmájlit.
- Bocs szívem, most nem alkalmas, majd visszahívlak. – szóltam bele a telefonba, de önkéntelenül is elmosolyodtam, ahogy meghallottam a hangját, na meg annak a gőgicsélését is, akit ezek szerint a karjában tartott. – Hallom vendégünk van! És igen, veszek hazafelé egy……MIT? Nem! Szó sem lehet róla, hogy egy nyúla……Ja, hogy nem igazit. – fújtam ki a levegőt megkönnyebbülve. – Rendben, de most leteszlek drágám…..Öööö….én is, tudod, hogy…..szóval …..imádlak. – suttogtam bele elvörösödve a mikrofonba, majd gyorsan elsüllyesztettem a zsebembe a készüléket és a plafont kezdtem vizsgálgatni, mint aki valami nagyon, de nagyon érdekeset fedezett fel rajta.

by **Tibutty Tamity** Vas. Nov. 25, 2012 6:03 pm

Túlesve a bemutatkozáson és az általános információcserén, egy kissé elkalandoztak a gondolataim. Fárasztó egy nap volt még akkor is, ha csak a délutánt vesszük figyelembe, mióta Mike feltűnt a színen.
- Nyugalom zsarukám, a lány hihetetlenül megbízható és semmit sem sejt. Sokszor szoktam hozni neki plusz munkákat, festményeket, egy gazdag műkedvelő személyében. Fejleszti a képességeit, adok neki pár ötletet, cserébe ingyen használhatom a ritka készleteit és a labort. Nos, és nem mindig ingyen dolgozik, van pár ritka festmény, amit… azt hiszem ebbe inkább nem megyek bele. A lényeg, hogy nem lesz semmi gond, ha valakiben rajtad kívül megbízhatsz ebben a szobában, na az Olivia – zártam le a témát, egekig emelve a lányt, aki lassan elkezdte beállítani a műszereket. Homlokráncolása azt jelentette, hogy a munka végéig nem fog se látni, se hallani. – Különben sem olyan tájékozott a rendvédelem ügyeiben, a névmemóriája sem olyan jó, pár nap múlva azt sem tudja majd, hogy, hogy hívtak. Bár ez lehet, hogy nagyban sérti az egódat, de törődj bele, nem mindenki o… - De a mondanivalóm befejezetlenül lebegett az éterben, mikor megszólalt Mikey telefonja. Az első pár másodpercben illedelmesen nézelődtem én is, hol a lányra, hol a férfira pillantva, de nem hagytam figyelmen kívül a rendőr hangulatváltozását. És a telefon túloldaláról jövő gyerekhangokat. Még ha hülye lettem volna, akkor sem esett volna nehezemre, hogy kitaláljam kivel beszélget. Pofátlan, mégis jó szándékú mosoly jelent meg az arcomon, ahogy hallgattam az egyre inkább zavartabbá vált „társamat”. Mikor lerakta csak a kezemben szorongatott telefonomat és a gyorsan gépelő ujjaimat láthatta.
- Mindig meglepsz drága barátom, ezt a romantikus, apajelölt oldaladat még sosem láttam – mosolyogtam az orrom alatt, miközben tovább meresztettem a szemeimet a kijelzőre. – Nos, mesélsz róla valamit? Ki a szerencsés nyertes? "Szörnyen" kíváncsivá tettél. Vajon ki lehet a hölgyemény, aki le tudta venni a lábáról a rettenhetetlen Bodwin nyomozót?

by **Michael Bodwin** Hétf. Nov. 26, 2012 1:50 pm

Arra a felvetésemre, hogy kicsit sokan lesznek, akiket bevonunk az akcióba és ez azzal is járhat, hogy valakinek véletlenül eljár a szája, rögtön lehurrogta, és még csak nem is mondhatom, hogy elbagatelizálta, mert szépen felépítette, hogy miért is nem veszélyes a lány tudása ránk, vagyis inkább rám nézve.
Azért mikor megemlítette azokat a ritka festményeket, kicsit felszaladt a szemöldököm, de úgy döntöttem, hogy jobb, ha úgy teszek, mint aki meg sem hallotta, mintha belebonyolódnék. Amiről nem tudok, azt nem is kérhetik rajtam számon később sem, bár ha egyszer lebukom, azt hiszem ez lesz a legkisebb bajom.
- Rendben, elhiszem neked, ha azt mondod, nem fog kikotyogni semmit. – vettem tudomásul egy nagyot sóhajtva.
A telefonálásom után, amit nem lehetett nem hallani és, mint láttam eléggé kaján vigyorral a képén követett nyomon Tibu, más sejtettem, hogy nem úszom meg kérdések nélkül.
Mikor ránéztem, akkor éppen vadul írt valamit a telefonjába, de természetesen már kíváncsiskodott is közben.
- Nem állt szándékomban meglepni! – morogtam kelletlenül, de azt sem akartam, hogy utána ezzel rágja a fülem úton útfélen, így inkább gondoltam essünk túl rajta minél előbb és zárjuk le a témát, mert nem lett volna jó, ha kiderül a vonal túlsó végén lévő Aya személyazonossága. – A menyasszonyommal beszéltem, ha annyira fúrja az oldaladat a kíváncsiság, de hát gondolom ezt te is leszűrted. Kaori-nak hívják és tényleg sikerült levennie a lábamról, ezt nem tagadhatom, hiszen te is hallottad. – jöttem újra kicsit zavarba. – De ne ess tévedésbe a gyerek nem az enyém, csak egy barátunké, akiknek segítünk néha és vigyázunk a csöppségre. Szóval ennyi és ez legyen elég. – igyekeztem rövidre zárni a beszélgetést. – Ha megtudjuk az eredményt, hogyan tovább? – tereltem más irányba a beszélgetést. – Most már muszáj lesz valamit mondanod, ha már a nyakamat kockáztatom a dologért.

by **Tibutty Tamity** Hétf. Nov. 26, 2012 4:17 pm

Látszott rajta, hogy nagyon kellemetlenül érintette a téma, amit nem tudtam hová tenni. Ugyan, mi rosszat kérdeztem most? Miközben beszélt, elgondolkozva hümmögtem meg mosolyogtam. Kifejezetten emberi, gyengéd érzelmeket produkált a férfi, amit hiába is akart tagadni, rá voltak sütve az arca minden rezdülésére.
- Kaori… szép név. Gondolom akkor valamilyen ázsiai származású lehet – találgattam. – És máris menyasszony? – elismerően füttyentettem. – Minden elismerésem a lánynak… Rendben a gyerek nem a tiéd, de akkor biztos családcentrikus a párod, ha már most, tudat alatt manipulál, hogy csinálj neki saját gyereket – mosolyodtam el. – De ne add be a derekadat egyelőre, mert aztán nem lesz egy perc nyugtod sem. – „Szóval ennyi és legyen elég.” Már-már szinte támadóan pöffentette az utolsó szavakat, amire megadóan emeltem fel a kezeimet. – Hé, hé, én csak próbálok értelmesen beszélgetni veled, amíg nincs jobb dolgunk – védekeztem. Nem értettem mit kell ezen ennyit titkolózni, meg egyáltalán miért érintheti ennyire kényesen a téma, ami mondjuk azt, „enyhén” gyanús szagú volt. Aztán eszembe jutott Tess… zavaromban megvakartam a tarkómat, elnéztem és megköszörültem a torkomat, hogy értelmesen tudjak a következő kérdésére válaszolni.
- Attól függ. Ha az eredmény ez lesz, akkor ezt, ha az lesz, akkor azt kell majd csinálni. Van pár tippem a hamisítók között, mint például Marco Ricci, olasz bevándorló, már vagy húsz éve él az államokban. Apró munkái vannak, ritkán vállal el nagy lebukásfaktorral kecsegtető dolgokat, így sosem hallottatok róla. Aztán ott van Misha Berezovsky, aki körözés alatt áll, szóval őt jól meg lehetne szorongatni… És még néhány másik műkincs tolvaj, mint például Rauol Betranche, Rebecca Mile, Benedict Delforey… - Direkt olyanokat soroltam fel, akik vagy semlegesek vagy pedig régi vetélytársaim voltak, így mindkettőnk jól járt az elejtett nevekkel. Ráadásul tényleg rájuk gyanakodtam. – A gyors, heves és erőteljes munkák rájuk jellemzőek. Rebecca Mile, különösen gyanús, mivel a kép megérkezése előtt egy órával igen intenzíven érdeklődött, hogy vajon kiknek fájna a foguk rá és mennyien pályáznak a kép megfújására. Néhány új tulajdonosjelöltet is tudok mondani, ha érdekel. Frederick Coller, Kate Lock, Jared Felton, Philip Roster…

by **Michael Bodwin** Hétf. Nov. 26, 2012 5:08 pm

Bár nem örültem neki, hogy tovább feszegeti a témát, azért úgy éreztem persze hájjal kenegetnek, mikor dicsérni kezdte a nevét, bár igaz, hogy ez csak álnév volt, de nekem az ő arca jelent meg gondolataimban, ha meghallottam.
- Mi az, hogy máris menyasszony! – kaptam fel a fejem. – Azt sem tudd, hogy meddig jártunk együtt és mi mindenen men….. – haraptam el a szót, hiszen miért is kéne nekem bővebben ebbe belemennem, még a végén elragadtatom magam. – Szóval már elég régóta ismerem, ahhoz, hogy feleségül vegyem. – fejeztem be végül. – Egyébként késő. – legyintettem a babaprojektre. – És egyáltalán nem bánom, úgy, hogy erre kár szót vesztegetni. – néztem a szemébe, hogy most csak cukkol vagy tényleg komolyan gondolja-e. – Alistair is olyan kis imádnivaló, szerintem nem lesz gond a sajáttal sem. – merengtem el a gondolatra, hogy az én kisfiam is már ott növekszik Aya pocakjában. Mert ugye, ahhoz semmi kétség sem fért, hogy fiú lesz!
- Rendben, de akkor miért nem beszélünk a te magánéletedről, ha már kiveséztük az enyémet. – vetettem fel ördögi vigyorral a képemen, kapva az alkalmon, hogy most én is megismerhetem talán, ha beadja a derekát. – Neked van valakid? Valami komoly kapcsolatod? Család, testvér, gyerek? – dobtam vissza a labdát.
Visszatérve a munkára, amiért tulajdonképpen itt voltunk, a kérdésemre aztán olyan kimerítő választ kaptam és úgy röpködtek a számomra ismeretlen nevek, hogy hirtelen egyet sem tudtam megjegyezni.
- Állj! Állj! – emeltem most én fel a kezem, hogy megállítsam a szófolyamot. – Ne olyan gyorsan, mert lehet, hogy neked mindegyik olyan, mintha az ismerősöd lenne, de nekem nem mondanak semmit. – ismertem el. - Ha megvárjuk az eredményt és akkor már szanálhatunk közöttük, majd akkor célirányosabban adhatod meg kire tippelsz
Bár az nagyon érdekes volt, hogy míg az étteremben és a kocsiban nem nagyon akarózott neveket mondani, most mintha ez megváltozott volna. Sejtettem, hogy van más is a háttérben a segítőkészségén túlmenően.
Most már jó lett volna, ha a lány végez, kezdtem türelmetlen lenni és King is bármikor rám csöröghetett, hogy hol kujtorgok és mire költöm az adófizetők pénzét.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Nov. 29, 2012 1:00 pm

- Gondoltam egy zsaruknak a munkabeosztását eléggé nehezen tudják tolerálni a nők. De ez nem a te hibád, szinte az összes ilyen állással ez a baj – rántottam meg a vállamat. Hát igen… most mondjam azt, hogy az első találkozásunk után lenyomoztam pár alap dolgot vele kapcsolatban? Nem ez sokkal jobban hangzott, ráadásul az őszintesége miatt kezdtem is eléggé bánni a dolgot, hiszen tényleg egy rendes fickóval ültem szemben. Azonnal kihúztam magamat, mikor bevallotta, hogy gyereke lesz. – Nahát, öregem, gratulálok! – ragadtam meg a kezét és lelkesen megráztam, miközben rámosolyogtam. – Nem viccelsz azzal a családalapítással úgy látom – tettem még hozzá. Bár annak a másik kölyöknek a neve egyáltalán nem mondott semmit, de hát ennyi baj legyen. – Tudod már, hogy fiú lesz vagy kislány? – kérdeztem kíváncsian. Valahogy ironikus volt a dolog, hiszen eléggé kellemetlenül egyeztem bele a munka elvállalásába. Jól van, nevezzük nevén a gyereket: tisztességesen tisztességtelen alkut ajánlott, amit nem lehetett visszautasítani. Most pedig igazi érdeklődéssel akartam kérdezgetni olyan dolgokról, amik engem általában egy fikarcnyit sem szoktak érdekelni. Szokatlan egy helyzet volt. Ám mikor az én magánéletemet kezdte firtatni, kissé megkeményedtek az arcvonásaim. Sosem szoktam senkinek se semmit mesélni magamról. Sőt. Olyan rég gondoltam bele, hogy ki is vagyok valójában, talán már én sem tudtam az igazi énem életét. Egy-két másodpercig vizsgálódva figyeltem a zsaru tekintetét. Ha be akart volna köpni, akkor már megtette volna, nem igaz? Ám rendőr volt és az új személyazonosság készítése amellett hogy szörnyen unalmas volt, hatalmas nagy vesződéssel is járt. Felsóhajtottam.
- Családi életem nincs vagy mondjuk azt, hogy romokban hever. És igen, van valaki, aki eléggé megfogott mostanában – válaszoltam végül. – Egy nagyon aranyos lány, Tess-nek hívják. De szerencsére még nem tartunk gyereknél – feleltem halvány mosollyal az arcomon, ahogy eszembe jutott a lány finom alakú törékenysége. Gyerek?! Már csak az kéne…
Érdeklődve hallgattam el, mikor elkezdett tiltakozni a hatalmas információáradat miatt, majd bólintottam. Legalább egyet sem tudott rendesen megjegyezni. Hát igen, nem kellett volna felnyomni mindenkit, de azt hittem, hogy a nevek ledarálása ezt úgyis megakadályozta. Vagy pedig nagyon megmozgatta a nyomozó agyát. Ám a lány még jó húsz percig nem lett kész, így hogy elüssem az időt, még megkérdeztem Mike-tól, hogy mikorra tervezik az esküvőt, majd jól lehordtam Mr. Lockmaier kifinomultnak sem mondható ízlését. Lényeg a lényeg, mikor Olivia elindult felénk, azonnal felálltam. Látszott a rózsás arcán, hogy egyben örült a nehézségnek, ám az egyik fele meg lett volna nélküle.
- Nos?
- Öhm – pillantott Mikey felé, majd ismét rám nézett. – A hosszú vagy a rövid verzióra kíváncsi?
- Halljuk a rövidet – feleltem, mire a kezembe nyomta az eredményeket. Gyorsa átfutottam a dolgokat, mikor egy valamin megakadt a szemem. – Titánfehér? – A lány bólintott. – Ez a festéktípus az 1800-as években volt jellegzetes. Nagyon, nagyon nehéz beszerezni, ráadásul eléggé sokat kell rá áldozni. Nem gondoltam volna, hogy valaki egy ehhez hasonlót be tud szerezni manapság. Valaki nagyon, de nagyon jó hamisítványt akart csinálni, ám a többi eléggé elüt. – magyaráztam a férfinak, majd ha kérte, odaadtam neki is a lapot. Ha nem, visszakerült a lány kezébe. – Köszönöm! – mosolyogtam a lányra, majd kezet ráztam vele. – Igazán leköteleztél.
- Ó, ugyan, részemről lesz a szerencse…
- … ha megkapod végre a festményt – fejeztem be mosolyogva, mire felnevetett. Miután könnyes búcsút vettünk a lánytól, elindultam a földszintre Mikey-val.
- Egy valakiről tudok, aki mostanában ilyen festék után érdeklődött. Misha Berezovsky. De mielőtt őt is meglátogatnánk, innom kell egy kávét – szögeztem le és ha kiértünk, megcéloztam az első kávézót (egyetem lévén, tele volt az utca velük) és vettem elvitelre egyet.

by **Michael Bodwin** Csüt. Nov. 29, 2012 5:39 pm

Igazán meglepett, mikor hirtelen megragadta a kezem és vigyorogva megrázta, annak hallatán, hogy jön nálunk a baba, és bár tudtam, hogy igazából semmi köze hozzá, és akár ez csak egy sablonos megnyilvánulás a részéről, azért ennek ellenére valami melegség öntötte el a szívemet. Tényleg szívesen időztem nap, mint nap reggelente és esténként az ágyban Aya pocakjánál és már alig vártam, hogy megszülessen a jövevény, de előtte még le kell bonyolítani az esküvőt!
- Nem. – ráztam meg a fejem. – Még nagyon pici, és igazából teljesen mindegy, bár, mint általában az apák, elsőnek én is fiút szeretnék, de hát majd meglátjuk. – vonom meg a vállam és egészen elterelődnek a gondolataim a munkáról, ezért gyorsan összekapom magam, és megpróbálok a jelenre koncentrálni.
Tényleg kíváncsi voltam, hogy mennyit fog elárulni magáról a spontán kérdésre, hiszen eddig is elég titkolózó volt, de talán, hogy most én is elárultam magamról pár dolgot, ami személyesebbé tette a kapcsolatunkat, ő is elejt pár morzsát a sajátjáról.
És úgy látszik tényleg beválik a dolog, mert bár egy nagy sóhaj kíséretében, de beszélni kezd.
- Hát, ha van valaki, aki ilyen csillogást tud kiváltani a szemedben, hidd el, akkor tényleg megfogott és akkor az életed sem lehet annyira a béka se….. – tekintetem a lányra ugrott, - sejhaja alatta. – biztattam, hiszen lerítt róla, hogy nagyon nem semleges számára ez a Tess nevű lány.
Aztán még beszélgettünk kicsit, mert Olivia még igen csak bele volt merülve a vizsgálatokba, így aztán szóba került még az esküvő, meg pár dolog a milliomossal kapcsolatban, mire végzett.
Volr egy halvány sejtésem, hogy, ha meg is tudom az eredményt nekem halvány lila fogalmam sem lesz, mit is jelet, így kicsit türelmetlenül, de megvártam, míg Tibu végre emberi nyelvre is lefordítja a lány felfedezését, azzal a „titánfehérrel” kapcsolatban.
Mikor a kezembe adta az eredményeket, persze belepislogtam, majd kérdőn néztem rájuk.
- Ha nem gond ezt elvinném, mert nem árt, ha a hamisító ellen van valami kézzel fogható is a kezemben.- így, ha a lánynak nincs ebből problémája, akkor zsebre is teszem.
Aztán már indulhatunk is, miután elköszöntünk a készséges Olíviától, aki szerintem igen csak érzelmes pillantásokat vetett a fiúra, de az nem vette a lapot.
Míg kifelé tartottunk az épületből Tibu elmondta, hogy ismer valakit, aki talán többet is tudhatna erről a festékről és érdemes lenne a körmére nézni.
Ebből azért sejtettem, hogy ez az ember nem tartozik a baráti köréhez, különben nem valószínű, hogy ilyen könnyen feladta volna.
- Igazán egy főnyeremény vagy nekem. – vigyorogtam rá, ahogy keresni kezdett egy kávézót. – Talán át kéne nyergelnem a kommandósoktól a műkincs osztályra és hamar fellépdelnék a ranglétrán az ismeretségi körödet felhasználva. És eddig csak egy kávéba kerülsz nekem. – nevettem el magam és magamnak is rendeltem egyet.

by **Tibutty Tamity** Csüt. Nov. 29, 2012 7:18 pm

- Hmm, nem az szokott lenni az általános szöveg, hogy mindegy, hogy milyen lesz, a lényeg, hogy legyen egészséges? – kérdeztem elgondolkozva. – De a fiú is jó, nehogy félreértsd… Atyaúr Isten! – temettem bele az arcomat a kezembe, mikor belegondoltam, hogy mi lenne, ha Tess-nek lenne gyereke. Hát, mit mondjak, szeretem a lányt, nem arról van szó, de nem ismerem olyan régóta. Meg én, mint apa… Elhúztam a számat. Sosem voltam az a gyerek centrikus ember. Ijesztőek azok a törpék! Jönnek a ragacsos kezeikkel, a visongó hangjukkal és sosem lehet kiszámítani, hogy mi lesz a következő cselekedetük. – Hát Mike, nem irigyellek – nyeltem egyet, miközben elrévedtem valahova messzire. – A sok átvirrasztott éjszaka, a fejfájás és az állandó odafigyelés egy ilyen meló mellett… - kételkedően szisszentem fel. Ahogy a lányra nézett és még időben valaki kevésbé „csúnyábbat” mondott, halkan felkuncogtam. Azért az eléggé zavaró volt, hogy az arcom ilyen könnyedén elárulta az érzelmeimet. Kezdtem ellazulni és nem egy munkának vettem a dolgot, ami hiba volt. Mégsem bántam annyira, mint amennyire kellett volna. – Mióta megjelent, minden sokkal jobb – ismertem be eléggé feszengve, de azért csak kipasszíroztam magamból a vallomást. Nem szoktam meg az őszinteséget. Én alapból mindenkinek hazudtam vagy elhallgattam néhány lényeges információt, ez volt mindig is a védekezésem és az aduászom. Nem tudtam levetkőzni egyik pillanatról a másikra, pedig meg kellett szoknom, főleg Tess kedvéért.
- Persze, nyugodtan, olyan sok mindent úgy sem tudnék kezdeni vele – legyintett a lány a papírosra gondolva. A lépcsőn felsétálva nagyon nem értettem azt a furcsa pillantást, amit Mikey először a lányra, majd rám vetett. Visszanéztem a hátam mögött, hogy mit láthatott, majd a még mindig utánunk néző lánynak visszaintettem és folytattam tovább az utamat.
- Mi van? – vakkantottam fel gyanakodva.
- Hé, azért nem fogok neked bakot tartani, hogy jobb legyen az életed. Valamit valamiért. Most már igazán elismerheted, hogy egy törlés gombot megnyomni sokkal egyszerűbb lesz neked, mint nekem itt futkosni jobbra-balra. – vágtam vissza, miközben célirányosan egy szimpatikus kávézó felé vettük az irányt. Hideg volt, kezdett télbe fordulni az idő, így egyáltalán nem tűntem már ki a ballonkabátommal a tömegből, ami azért valljuk be, igazán jó volt. Miután már a forró ital a helyére került (az ujjaim börtönébe), élvezkedtem egy sort, ahogy felmelegíti a tenyeremet és Mike mellett lassabb iramra váltva indultam ismét a kocsija felé. – És ha kevesled a dolgot, ezen még változtathatunk. Kedves vagyok hozzád, de tudok szörnyeteg is lenni – fenyegettem meg sokat mondóan vigyorogva és belekortyoltam a kávémba. Jólesően felhümmögtem és pislogtam egy laposat, ahogy ízlelőbimbóimat táncba hívta a kávé íze. – Remek!
- Na, de hogy ne érezd annyira feleslegesnek magadat, most te jössz – csettintettem egyet. - Száz százalékig biztosra veszem, hogy a hapsi fenn van a körözési listátokon vagy legalábbis benn van az adatbázisban. Kellene a címe. Én nem fogok veled felmenni, nem kockáztatok – néztem rá sajnálkozóan. Persze, hogy aztán egy pillanat alatt szétterjedjen a hír, hogy szabadidőmben a rendőrökkel kávézgatok és az egész őrssel megyek piknikezni, sőt a csapatépítő tréningeken törzsvendégként szerepelek. Majdnem elejtettem a kávémat, amikor hirtelen egy Mikulásnak beöltözött ember ugrott ki elénk, elzárva az utat.
- Hohohóóó, mennyi akció várható… - kezdett bele csórikám a szövegébe. A mellkasán jól látszódott a nem olyan messzi bolt logója. Egy gyors és gyakorlott mozdulattal kerültem ki, majd odafordultam Mike-hoz.
- Csak nekem van elegem abból, hogy ezeket már szeptemberben kiengedik a raktárakból? – néztem vissza, mintha rémeket láttam volna, majd behúzott nyakkal, tovább kortyolgatva az italt haladtam tovább.

by **Michael Bodwin** Pént. Nov. 30, 2012 3:42 pm

Azért alig álltam meg nevetés nélkül, amikor a gyerek szóba került, hogy Tibu milyen képeket vágott. Azt hiszem valami vígjátékban simán elment volna, ahogy a tekintete is rémülten verdesett.
- Miért lenne az ilyen rossz? Az én fiam olyan lesz, mint egy angyal, de ha nem majd Ay…..bajnak az sem baj, a párommal megneveljük. – Haraptam el a nevet gyorsan. Hiába, ezt még szoknom kell és sokat gyakorolni. – Azért így elnézve téged, kíváncsi leszek, ha nálatok ez szóba kerül. – kuncogtam fel.
Valahol örültem, hogy mégis adott magából valamennyit, hiszen nem tűnt olyan barátságtalan, magának való srácnak, és szerintem minden embernek szüksége van egy társra, barátokra, akiknek néha kiöntheti a szívét. Na jó, persze nem vagyunk barátok, de van köztünk valami érdekes, őszinte kapcsolat, még ha a pálya két ellentétes oldalán is játszunk.
Mikor már kávéztunk és előadta, hogy ő tud másmilyen is lenni, jót mosolyogtam rajta.
- Tudom, már kipróbáltuk a levegőben, de nem tudsz áltatni, szerintem annál gonoszabb te nem nagyon tudsz lenni.
Persze azonnal le is csapott, mikor utaltam rá halványan, hogy ő végzi a munka oroszlánrészét, én meg lógatom a lábam, és ez nekem mennyire bejön és máris dolgozhattam, ha tovább akartunk lépni még ma az ügyben.
- Kellett nekem kedvesnek lenni! – morogtam színlelt morcossággal, de azért előhalásztam a telefonomat és felhívtam a nyilvántartót.
Halo! Mike Bodwin vagyok a jelvényszámom 5-2-4-1-1-6. Egy Misha Berezovsky nevű személy lakcímére lenne szükségem. Igen, megvárom, tartom. – pár percig csak a telefon statikus zörejeit hallgattam, majd megszólalt a túloldalon az előbbi női hang és diktálta a címet. – Igen, köszönöm, megvan. – nyomtam ki gombot.
Már éppen nyitottam volna ki a számat, mikor a kissé korai Mikulás elénk ugrott.
- Valamiből nekik is élni kell. – vontam meg a vállam és kerültem ki én is, és szerencsénkre nem az a pióca fajta volt, aki még elkísér bennünket egy darabon, hogy lyukat beszéljen a hasunkba.
- Na szóval, ott tartottunk, hogy a fickó címe megvan, bár kétséges, hogy ott lakik-e még. Bronx-ban lakik az Orchard Beach-nál. Akkor meglátogatjuk?

by **Tibutty Tamity** Szomb. Dec. 01, 2012 9:39 am

A furcsa elszóláskezdeményt, amit akkor még nem is fogtam fel így, nem tudtam egyelőre hová tenni, miközben úgy beszélt a gyerekvállalásról, mintha egy hétvégi jó móka lenne. Rendben, talán az első része biztos az volt, de aztán azaz izé elkezd növekedni, emberformája lesz, majd szépen, lassan megszületik egy kis törékeny hobbit, akit még megfogni sem szabad. Biztos voltam benne, hogy Mikey-t látom még karikás szemekkel és félholt tekintettel. Addig pedig had ringassa álomvilágba magát – gondoltam nagylelkűen.
- Egyelőre nem került szóba és mindenkinek így a lehető legjobb – válaszoltam. Tess különben is túlságosan gyenge…
Azt a feltételezését, hogy szerinte nem tudok rosszabb lenni felelet nélkül hagytam, csak tovább somolyogtam magamban. Első lecke: ültessük el a hallgatásunkkal, hogy sokkal többet tudunk, még akkor is, ha netán igaza van az illetőnek, így nem fog minket hülyének nézni legalább, ahelyett, hogy hevesen tiltakoznánk. Miközben telefonált, hallgatagon kortyoltam a kávémat és az ügyön gondolkoztam. Bosszantó miket ki nem tudott váltani egy zsaru közelsége, de nem tehettem mást, az agytekervényeim gyorsan és hangosan kattogtak, keresték a hibalehetőségeket és ezzel együtt nem tudtam megállni, hogy néhány ismerősömön is elgondolkozzak. Számba vettem sok embert, a legalja néptől a legbefolyásosabbakig, de az előbbi elfogult célpontválasztásom egyre inkább megalapozottnak tűnt. Kezdtem reménykedni, hogy tényleg szerencsém lesz és egy-két nekem kellemetlen személyt ki tudok ütni a titkos Bodwin-fegyveremmel – anélkül, hogy nekem ebből károm származott volna.
- Persze, ki nem hagynám – szóltam, miután kiittam az utolsó kortyot is és a kocsi melletti kukába dobtam. – De szerintem, mivel már régi ismerős a börtönökben, nem kockáztatja meg, hogy teljesen eltűnik a zsaruk szeme elől. Régi trükk, talán már egy kissé el is avult. Rendszeres lakáslátogatás, amit ismertek, miközben valahol máshol végzi, az igazi piszkos munkákat, amíg nektek, kopóknak csak arra irányul a figyelmetek, hogy a ház körüli gyanús dolgokat figyeljétek ímmel-ámmal. Ami persze nem hiba. Ha Misha barátunk, már eléggé rég dolgoztatott meg titeket és akad más, fontosabb, frissebb gondotok rajta kívül, természetes, ha ez történik… és pont ezt használja ki. – Nos, legalább én ezt használnám, tettem hozzá magamban. A kabát alatti szárnyzsibbadásról nem akartam tudomást venni. Még jó pár óráig ki kellett bírnom így „összepasszírozva”. Beszálltam a kocsiba és már szinte automatikusan nyúltam az ajtó feletti kapaszkodóért, ha Mikenak esetleg ismét szuperhőst támadna kedve játszani. Hiába vezetett jól, még életveszélyes helyzetekben is, sebezhetőnek éreztem magamat kocsiban. Mondjuk úgy, hogy nem az út volt az én terepem.
…
Bronx. Miközben haladtunk, a sötét démonok nem hagytak nyugodni. Kísértett minden egyes alkalommal a bűntudat, mikor ilyen közel kerültem a szüleimhez és az emlékhez, amit itt hagytam. Szabályosan fájt a bensőm, de nem tudtam megmondani hol a legjobban. Az elviselt sérelmek fájdalmai? A halott bátyám hűlt helye? A szüleim cserbenhagyása a bajban? Az, hogy akaratlanul okoztam nekik csalódást és emiatt hasogatott a fejem? Persze mélyen tisztában voltam vele, hogy ideje lenne megbékélnem a dologgal és elfelejteni. Ha jobban belegondoltam, már annyira nem rajzolódott ki élesen a múlt előttem, hogy aztán késként forduljon meg a lelkemben. Sőt… enyhült a dolog. Lepillantottam és megláttam, hogy ismét a kereszttel játszom. Hevesen rántottam el a kezemet és inkább az utcákat néztem, hogy megtaláljam azt, amelyik nekünk kellett… Aztán megdermedtem és Mike felé kaptam a fejemet. Felállt a toll a hátamon és libabőrös lettem a hangtól. Nem, nem a kellemesnek mondható részén voltunk Bronxnak. A tompító nélküli pisztolylövés hangja ítéletként rezgett a házak falai között.

[You must be registered and logged in to see this link.]

by **Michael Bodwin** Szomb. Dec. 01, 2012 3:10 pm

Már a kocsiban ültünk és sebesen száguldottam a városrész felé, ahol reményeim szerint megtaláljuk az egyik olyan személyt, aki közelebb tud majd vinni ehhez a rejtélyes képlopáshoz, és közben hallgattam Tibu okfejtését, hogy miért is lesz szerencsénk, legalábbis azzal, hogy nem költözött el onnan, bár az attól még nem biztos, hogy otthon is lesz.
- Mostanában nem volt vele gondjuk, az mondták, ezért lehet igazad van, te azért kicsit a másik oldalról is látod a dolgokat és igazán örülök, hogy ellátsz pár hasznos tippel. – vigyorgok a fiúra, de azért igyekszem a kora esti forgalomra is figyelni. Annyira rutinná vált, hogy mindig mindenhová rohanni kell, hogy most is úgy megyek, mintha valami bevetésre sietnék.
Bár jól haladunk, azért néha minket is megfog egy-egy piros lámpa, de egy idő után azért feltűnik, hogy Tibu mennyire csendes és elmerengő lett mellettem, és a keze ismét a nyakában lévő keresztet morzsolgatta. Nem szakítottam félbe, hiszen úgy sem mondana semmit, ha nem akar, talán majd egyszer azt is megtudom, hogy milyen emlékek azok melyek ilyen mély ráncot vésnek fiatal arcába.
Hirtelen csapott a fülembe a lövés hangja, melyre a mellettem ülő Tibu és megmerevedett. Mindketten a lövés hangjait kutattuk. Gyorsan leparkoltam, majd a hónaljtokból elővarázsoltam a pisztolyom és kipattantam az autóból. Nem akartam, hogy a fiú is velem jöjjön, hiszen nem volt fegyvere, így oda szóltam neki.
- Maradj itt, míg megnézem mi történt. – azzal már rohantam is az épületek között, amerre a fülem vitt. Sajnos általában ilyenkor már elég késő szokott lenni, és bár semmi közöm nem volt elvileg hozzá, azért zsaru voltam és az ösztöneim működésbe léptek.
Viszont az sem tetszett, hogy elvileg valahol errefelé kellett laknia az emberünknek is, túl sok a véletlen egybeesés

by **Heily Anderson** Szer. Május 07, 2014 7:04 pm

*Napszemüveggel a fejemen sétáltam fel a lépcsőn, ami az egyetemhez vezetett. A Nap folyamatosan a szemembe sütött, ami iszonyatosan zavart, de látnom kellett! Meg kellett mutatnom neki, hogy van egy jobb oldal, mint az, amiben eddig élt.
Az egyik hatalmas oszlopnak dőltem és az órámra pillantottam, hogy vajon Andrew mikor végezhet. Nem akartam túl sokat várni, de mindenképpen akartam neki mutatni, hogy mi is törént velem.*
- Jaj, gyere már!!- *Dörmögtem az orrom alatt, miközben trappogni kezdtem a lábammal. A magassarkú amit viseltem kellőképpen hangos volt, hogy felkeltse pár arra jövő fiatal diák srác figyelmét. Volt egy bátrabb csapat, aki kapott is az alkalmon.*
- Szia cicám! Miért álldogálsz itt egyedül? Egy ilyen kislány nem állhat itt egyedül.- *Vigyorgott a srác. Alaposan szemügyre vettem a srácot aki igyekezett jópofizni, de csak egy mosolyt varázsoltam az arcomra.*
- Kisfiúkkal nem kezdek.- *Emeltem fel a szemöldökömet, aztán ellöktem magamat az oszloptól és elé lépve megfogtam a legjobb helyen. Aztán fintorogva elléptem tőle.*
- Mondtam, hogy kisfiúkkal nem kezdek.- *Röhögtem fel, aztán oldalra kaptam a szememet és megláttam Őt.*
- Andrew!- *Léptem oda hozzá, majd kezeimet a nyaka köré fonva hosszan megcsókoltam, hogy lássa a kissrác, hogy nem éppen egy légkörben mozgunk.*

by **Andrew Patrikson** Szer. Május 07, 2014 8:30 pm

Aham... éljek úgy, mint ha mi sem történt volna és majd informálnak... Logan, ezt te se gondolhattad komolyan! Morbid, de annak köszönhettem egyáltalán, hogy kijöhettem: Heily bajban van. Közölték velem a tényeket... én pedig mint aki megtáltosodott. Azok után, hogy gyakorlatilag napokig, hetekig be voltam zárva abba az átkozott terembe... akkor ott aznap talpra álltam... miután rájöttem, hogyan tudom leállítani ezt az egészet. Magam ellen fordítottam az erőmet, kényszerítve magam, hogy leállítsam azt... és működött. Ezen felbuzdulva csörtettem ki aznap és közöltem Logannel, hogy segíteni akarok. Meg akarom találni én is Heily-t... de nem engedte... biztosított róla, hogy elegen lesznek hozzá. Ahhoz képest már hetek teltek el és nulla előrehaladást tudtak csak felmutatni. A türelmem pedig, aminek amúgy nem vagyok híján, kezdett elfogyni. Menjek, éljek... majdnem belevertem egyet abba a nagyokos fejébe erre az ötletre. Szóval ez volt. Én jártam továbbra is az egyetemre... ám az órákra alig figyeltem. Gondolkodtam, hogy találhatnám meg. Elvégre, birtokomban van a képessége, amivel megtalálhatom az embereket, miért ne használjam? Aznap az utolsó órámon is ezen tanakodtam. Gondolataimba merülve jöttem ki a terem ajtaján, amikor a nevemet hallottam. A hang hatására bukfencet vetett a gyomrom. Odafordultam... és már éreztem a lány édes ajkait az enyémen. Nem gondolkodtam... karom a hátára feszült, ahogy finoman megemeltem, alig pár centire a földtől és a legközelebbi falnak nyomtam, hogy ott folytassuk, amibe belevitt. Annyira hiányzott... éreztem, hogy nem ezt kellene tennem, de nem tudtam parancsolni magamnak... most csak ki akartam élvezni a pillanatot, mielőtt megtalál a valóság.
- Hiányoztál - suttogtam, mikor szétváltak végül az ajkaink.

by **Heily Anderson** Szer. Május 07, 2014 8:44 pm

*Amint elváltak ajkaink mosolyogva néztem Andrew-ra. Tény, még mindig szívdöglesztően jól nézett ki.*
- Óh te is nekem. Van még órád? Mert ha nincs, felmehetnénk hozzám. Már nagyon hiányoztál minden téren.-* Búgtam a fülébe, miközben óvatosan megharaptam a nyakát, hogy nálam kössünk ki.*
- Naaaa.-* Unszoltam miközben kezei közé bújtam és hagytam, hogy az eléggé szűk egyberuhán keresztül is érezze a melleimet. Mindent be akartam vetni, kettesbe akartam Andrew-al maradni, hogy megmutathassak neki mindent és hogy őt is magam mellé állítsam. Szükségem volt rá, de így haszontalannak bizonyult.*

by **Andrew Patrikson** Szer. Május 07, 2014 8:59 pm

Nem hiába szerettem bele ebbe a nőbe annak idején. Gyönyörű test, még gyönyörűbb lélek... s valahol talán ezért is fájt, amikor a csók végeztével robbant az a bizonyos józanító bomba a fejemben. Logan szavai... ahogyan elmesélik, hogy mi is történt, mivé is vált a lány... nagyon nehezen akartam elhinni neki, de az eltűnése és a férfi szemei, amikor beszélt... sajnos túl meggyőző volt. De most meg itt volt és... valami nem stimmelt. Sokkal visszafogottabban viselkedett eddig, ha nyíltan mutatkoztunk együtt, de most sokkal... csábítóbb, kívánatosabb... négy szem közt se volt teljesen ilyen. Amikor felajánlja, hogy menjünk fel hozzá... meglátom a lehetőséget... mielőtt beszélhetnék viszont, megérzem a kebleit nekem nyomódni. Ah, nem könnyíti meg a dolgomat ez a gyönyörű kisördög, az tény.
- Remek ötlet - kacsintok sokat sejtetően.
Bele kellett mennem a játékba, itt az egyetem közepén nem teríthettem ki a lapjaimat. Fogalmam sem volt, mit akar ezzel az egésszel elérni, de egyelőre higgye csak azt, hogy nyeregben van. Szóval belekaroltam a lány derekába és elkezdtem terelgetni a kijárat felé.
- Mesélj, merre jártál? Azt hittem, megőrülök, amikor nem tudtalak már huzamosabb ideje elérni.

by **Heily Anderson** Szomb. Júl. 12, 2014 1:41 pm

* Diadalittasan mosolyogtam, amikor Andrew belement. Olyan hiszékeny szegényke, de most pont erre volt szükségem. Szorosan hozzábújva lépkedtem mellette, miközben hallgattam a kérdését.*
- Óh, volt egy kis dolgom, amit el kellett intéznem, azért nem értél el. Sajnálom, tényleg el voltam havazva, de most már itt vagyok.- * Mosolyogtam Andy-re, majd lassan elkormányoztam hozzám. Az utolsó alkalommal, mikor nálam voltunk, Andrew képessége aktiválódott, és szeretném, ha most is így lenne. Magamban egy egész jó kis tervet eszeltem ki és nagyon reméltem, hogy sikerül megvalósítanom.*
- Veled minden rendben? Azóta az este óta nem beszéltünk, hogy nálam jártál és aggódtam miattad. Úgy haragszom magamra, hogy nem tudtam hamarabb elszabadulni, de bent is sok dolgom volt és nem akartam mások előtt erről beszélni. Azt hiszem rosszul lettek volna az irodában, ha közlöm, hogy mutáns vagyok és hogy ha hozzá érek valakihez akár meg is tudom ölni. Bár ha belegondolok, ez néha igazán jó kis képesség lehet.-* Nevettem el, majd még szorosabban fogtam Andrew derekát.*

by **Andrew Patrikson** Szomb. Júl. 12, 2014 3:31 pm

Hogy a rákba ne mentem volna bele. Annyit nélkülöztem a lányt az elmúlt időkben, hogy mindent megadtam volna egy kis kettesben eltöltött időért. Ez így volt, de a baj az, hogy az, amit én tudtam, megrontotta az egészet. Volt bennem valamiért egy egészséges gyanakvás a hirtelen feltűnése és a viselkedése miatt, ami kitartott bennem. Bár lehet, semmi nem lett volna bennem, ha nem értesülök a történtekről... bár akkor meg még mindig a Xavier alagsorában csücsülök egymagamban, szóval a mi lett volna ha kérdés fokozottan nem játszik.
- Azért legalább egy üzenetet hagyhattál volna, betegre aggódtam magam.
Ez pedig igaz is volt, hiszen rengeteget kerestem a lányt Logan határozott tiltása ellenére. Érdekelt is engem, hogy jó eséllyel beszámíthatatlan. Viszont ha tényleg így van, akkor tennem kell valamit. A fejemben a lányhoz való út során már formálódott is, hogy mit fogok csinálni. Féltem tőle, hogy nagyon nem fog tetszeni neki, de inkább menjek biztosra és utáljon meg, mint hogy csak úgy belemenjek a késbe.
- Semmi gond, előfordul. Én meg jobban vagyok már, idővel elmúlt a bajom. Hosszú ideig be kellett zárniuk, hogy teljesen lehiggadjak, de hát, látod a végeredményt.
Legszívesebben elmondtam volna neki, hogy már képes vagyok uralni a képességemet, de nem tettem. Nem akartam addig kiteríteni a lapjaimat, míg nem győződök meg Logan szavainak igazáról, hát játszanom kell az idiótát addig.

by Ajánlott tartalom