Hipermarket

//Hugh-nak//

Semmi gond nem volt a napi rutinnal. Ébredés, kis testedzés, zuhany, e-mailek olvasása, napi hírek. Vagy az is lehet, hogy itt romlott el egy kicsit, a híreknél.
Az öltönyökkel kapcsolatos fétis nem tudni, mikor alakult ki, de mára már egészen biztosan önmagát generálta az üzleti élet és ezen elegáns öltözetek kedvelői által.
Nem, mintha függője lennék az öltönyöknek, vagy konkrétabban az öltönyök viseletének. Azonban van egy igen kellemes, uralkodói érzés, ahogy mások néznek rád, mikor öltönyt viselsz. És van egy sajátos tekintet, mellyel megpróbálnak a porba tiporni egyesek, ha bizonyos eseményeken a kellő eleganciát nélkülözve jelensz meg.

Most pedig a zseniális, ostoba népünket bármikor palira vevő reklámkampányok egyike pontosan az öltönyösöket célozza meg. Limitált szériát ad ki egyik kedvenc márkám tulajdonosa. Nincs mese, ha nem akarok izzasztó és könnyen koszolódó, netán tucatmodellként megjelenő ruhát viselni a mostanság érdeklődésemet egyre inkább felkeltő vállalati közgyűléseken, akkor be kell szereznem legalább egy öltözetet belőle.
Gyors keresés a neten, majd legkönnyebb célpontnak az egyik hipermarket lánc brooklyn-i képviselete ötlik szemem elé. Broolyn nem olyan tehetős környék, hogy túl sokan megengedhessék maguknak. Remélve, hogy keveseknek jut ez eszébe versenytársaim között, már autóba is szállok, és irány a cél!
Két emelet és két éles kanyar az áruházban, mire megtalálom a helyet. Természetesen kifogyott.
- Elnézést, hölgyem, esetleg akad még valamelyik üzletükben ebből a modellből?
Az osztályvezető hölgy láthatóan ki van már éhezve egy bizonyos tevékenységre, így udvarias magatartásom valamiféle hiú reményeket kell benne. Nem igazán foglalkozom ezzel.
'- Egy pillanat, és megkérdezem!
Míg a nő telefonál, észreveszem, hogy egy furcsa, visszafogott úriember is álldogál mellettem. Viselkedése alapján idősebbnek tűnik, mint amennyit a külseje alapján gondolnék.
'- A Fifth Avenue-n lévő üzletben mindig többet rendelnek az öltönyökből. Ha jól értettem a kollégámat, ott még akad egy vagy két példány.
- Köszönöm szépen, hölgyem!
Gyors léptekkel indulok meg a kocsim felé, másokra ügyet sem vetve. Már, ha nem akadályoznak.

Már éppen azon voltam, hogy megkérdezek valakit, amikor megelőztek. Fiatal férfi volt az illető, céltudatos, jóképű. Az eladónő azonnal megtette, amit kért, nem váratta meg, mint előtte másokat. Nyilván megtetszett neki a fiatalember, nos, van ilyen. Mind emberek vagyunk, nem? Vagy legalábbis olyasfélék.
A nő válaszát hallva elmosolyodtam. Kitűnő! Akkor még sincs minden veszve.
A fiatalember nyomába eredtem. Csakhamar utol is értem. Mellé szegődtem.
- Csak nem ön is annak a márkának híve? Elnézést, véletlenül hallottam a beszélgetését az eladóval. Igazán remek öltönyöket készítenek, nemde?
Vidáman sétáltam végig az áruházon, abban a megnyugtató tudatban, hogy nemsokára hozzájutok az áhított öltönyhöz.

Igen hamar kéretlen társaságom akadt. Mint kiderült, bizonyos szempontból versenytársam is. Hogy ez jó, vagy sem? Kényelmetlenség, de közel sem tragédia.
- Ön kiválóan következtet. Valóban, azért keresem ezt a márkát, mert kedvelem. Jó minőség, korlátozott példányszám. Amire csak szükség lehet.
Ahogy beszélni kezdtem, gyorsítottam is lépteimen. Nincs sok kedvem csevegni, miközben talán ezeken a pillanatokon múlik, hogy vajon hány kört kell még tennem ebben a csodálatos, de olykor bosszantóan nagy városban kedvenc márkám legújabb modelljéért.
- Nos, további szép napot és sok szerencsét! - biccentek felé, majd gyors lépésben oldalra pillantva még az utolsó pillanatban ugrom be az induló liftbe, mely a mélygarázsba visz le.
~ Ha nem vigyázok, még a végén pont ő csaklizza el előlem az utolsó öltönyt!

Döbbentem torpantam meg, mikor a fiatalember olyan modortalanul faképnél hagyott. Na de ilyet! Micsoda modor...
Sietve keresni kezdtem egy másik liftet. Elhatároztam, hogy megleckéztetem a férfiút. Ha bele is kerül egy nagyobb összegbe, én bizony felvásárolok előle minden öltönyt!
Nem épp rohamtempóban érkeztem a földszintre, ahonnan már indultam is tovább, a parkoló felé, ahol taxit foghatok magamnak.
- Fifth Avenue! - mondtam be a címet, és már előre dörzsöltem a kezeimet a várható siker okán.
Modortalan ismerősömet sehol sem láttam, ami egyaránt jelenthette, hogy sikerült megelőznöm, de azt is, hogy ő már úton van... Sok múlik azon, hogyan közlekedik és ezt a járművet milyen gyorsan érte el az elválásunk után...

//Fifth Avenue//

Parkoló, Lexus, indítás, nyomás! Bár nem szeretem a rohanást, időnként szükséges. Ha pedig szükséges, akkor nem tekinthetem kényelmetlenségnek.
Kiérve a parkolóházból az orrom előtt száll be taxijába a nemrég látott fiatalember. Többnyire nem szoktam az apró-cseprő ügyekből harcot csinálni. Ez az eset azonban önmagát generálja. Rálépek a gázra, és a taxi mellett elhajtva rövid dudaszóval köszönök rá. Sejtelmes mosollyal arcomon intek felé, majd gyorsítok.
~ A hétköznapok küzdelmei. Lássuk csak, miként állnak helyt a fiatal öltönypártiak!
Mosolyom szélesebbre húzódik, egészen addig, míg a Fifth Avenue elején egy dugóba nem érkezünk.
- Milyen szerencse, hogy nem szoktam káromkodni!
Nyugodtan üldögélek a volán mögött. Illetve csak tenném, ha a visszapillantómban nem parkolna pont mögém az a taxi, amit le akartam hagyni.
- Milyen szerencse, hogy nem szoktam káromkodni...

//Fifth Avenue//

//Előzmény: South Point//

Na jó, talán mégsem volt olyan közel, de amire én gondoltam, ott sajnos nem árultak táblát, így tovább kellett mennünk a következő esélyes helyszínre. Ez a brooklyni hipermarket pedig, legalábbis a reklámújságja szerint, árult ilyen oktatássegítő eszközöket. Kocsival persze nem tartott soká odaérni, így az egyetlen probléma, ami még felmerülhetett az az volt, hogy vajon haza tudjuk-e szállítani, mert különben fizethettünk volna még külön a házhozszállításért is, arról nem is beszélve, hogy kizárt dolog, hogy időben megérkezzen.
-Tej, kenyér, felvágott - morfondíroztam tettetett aggodalommal. - Nehogy a kicsik iskola előtt ne tudjanak reggelizni, a végén még nem tudnak az első órán... Odanézz, mekkora faszányos tőrök! - kiáltottam fel meglátva szúrófegyvereket árusító standhoz lépve.
Közelebbről megvizsgálva azonban rá kellett jönnöm, hogy ezek inkább a falra valóak dekorációnak, mert hogy harcra nem használtam volna egyiket sem, sőt még a fogaim közé szorult kaja kipiszkálására sem, az tuti.
-A hölgynek remek ízlése van - mosolyodott el szívélyesen az eladó. - A legjobb termékeket nálunk kaphatja. Minden egyes darab mestermű, amelyet...
-Mestermű a seggem! - morrantam rá. - Ezt max kretén pénzeszsákoknak tudná elpasszolni, engem ne fárasszon vele!
-Látom, a barátnője igazi szakember - villantott egy udvarias mosolyt Mike felé, bár elég rosszul leplezte, hogy legszívesebben az összeset ledugná a torkomon. - Esetleg meglephetné eggyel.
-Kretén pénzeszsáknak nézi a pasimat?!
-Nem, dehogy...
-Elég ebből!
Kézen fogtam Mike-ot és elkezdtem beljebb húzni. Még, hogy ilyen olcsó fémből és féldrágakövekből összepancsolt sz@rt akarjon ránk sózni! Vissza kéne mennem megagyalni! De vettem egy mély levegőt, és bármilyen nagy volt a kísértés, inkább Mike kezét szorongattam tovább, hogy biztos mellette maradjak.
-Mit mondasz, az önuralmam megér majd Ratnánál egy potya ötöst? - vigyorogtam rá. - Egyébként is legyél rám büszke! Nem is emlékszem rá, mikor mozdultam ki otthonról egy szál fegyver nélkül. De érted, édes bármit!
Még egyszer visszapillantottam a pofátlan fegyverárusra.
-Ez az ő mázlija, különben már kiherélve próbálhatna meg hülyére venni. Na, de! - csaptam össze a kezeimet. - Táblára fel! Hol vannak az ilyen cuccok?

Persze nem volt olyan szerencsénk, hogy az első helyen be is tudjuk szerezni azt a filces táblát, amit az én kedvesem megálmodott, de hát mire jó a kocsival való közlekedés, ha nem arra, hogy akkor megyünk egy házzal odébb, ahol állítólag kapható.
Reméltem azonban, hogy nem fogunk órákig bolyongani az üzletek között, mert az Aya-val való szexelés, az mindig olyan kimerítő, mintha lefutottam volna a nagy maratont, így most is alig vonszoltam magam, míg Aya úgy röpdösött egyik polctól a másikig, mintha valami érdekeset is kiraktak volna a tejen és kenyéren kívül. Szerencsétlenségemre az a nyamvadt tábla sehol, viszont szinte azonnal belebotlottunk egy késárusba, aki mindenféle csili-vili portékát kínált, de közelebbről megnézve már látszott, hogy ez a hozzáértők szemében semmit nem ér, csak a naiv, hozzá nem értő vásárlókat vonza.
Mikor az árus megszólalt, én csak a szememet forgattam és már felkészültem, hogy Aya-t úgy kell levakarnom a vigyorgó eladóról, aki nem vette észre, hogy most jobb lenne ha befogná a száját, főleg miután szívszerelmem a tudomására hozta a maga bűbájos stílusában, aminek csiszolására épp most készülünk, hogy mit gondol a pulton lévő áruról.
- Hé! ……Hahó! – próbáltam közéjük állni és megakadályozni, hogy elfajuljanak az események és Aya esetleg megfeledkezzen magáról, aztán bemutatót tartson a fickónak, hogy milyen is egy igazi tőr, mondjuk azzal demonstrálva, hogy megskalpolja. – Kössz haver, már van neki egy pár! – kiáltom vissza a nagy szemeket meresztő férfinak, miközben Aya a kezemnél fogva rángat tovább, bizonyítva, hogy igenis joggal bízom benne, hiszen csodásan uralkodott magán.
- Óhh béby! Én olyan büszke vagyok rád, hogy biztos lehetsz benne kiharcolok neked egy jópontot Ratnánál! – hajoltam le, hogy megcsókoljam. – Ez meg a ráadás! És ne is törődj azzal a seggfejjel, nem ér annyit az egész, hogy lemondjunk a táblakeresés rejtelmeiről. – biztatom a lányt.
- Egyébként nem gondolod, hogy talán az irodabútor részlegen és nem az élelmiszereknél kéne megnézni? Talán nagyobb esélyünk lesz és még vissza is érünk vele, mire megjön Ratna.

Miután a csókunk hatalmasat cuppant, épp meg akartam jegyezni, hogy akkor bizony szükségem lesz egy ellenőrző füzetre is, amikor észrevettem két nyugdíjast egy kiállított padon ücsörögni, és tipikusan nagymamásan-megvető pillantásokkal méregetni minket, miközben olyanokat sutyorogtak egymásnak, mint ,,Felháborító!" ,,Inkább főzne az urára!" ,,Közszeméremsértés!" ,,Az én időmben!" ,,Erkölcstelen!".
Még ott bujkált bennem a kisördög, amiért futni kellet hagynom azt a pofátlan árust, aki képes volt ekkora baromnak nézni minket, úgyhogy mielőtt Mike, még vissza tudott volna egyenesedni, elkaptam a nyakát, és visszahúzva magamhoz olyan heves csókolózást rendeztem vele, hogy majd leszakadt a szám, miközben ügyeltem rá, hogy a nyelvünk is minél gyakrabban kilátszódjon, és a cuppogások meg a nyögéseim is elég hangosak legyenek ahhoz, a két imádnivaló hölgyemény biztos ne maradjon le semmiről.
-Bocs, ez nagyon kellett - mondtam Mike-nak egy picikét lihegve, majd mikor elhaladtunk a pletykás nézőink előtt, félhangosan még hozzátettem. - Tudod, drágám, az itteni vécék kifejezetten nagyok és tiszták. Szóval... húzzunk bele a vásárlással!
A táblákat hamar megtaláltuk. Volt ott falra szerelhetős, szétnyithatós, gurulós, filces, krétás, fekete, zöld, fehér, átlátszó, kicsi, nagy, vonalas, négyzethálós, sima, egy oldalas, megfordítható. És persze a hozzá való kiegészítők, amik nem mindig jártak hozzájuk: kréta, filc, szivacs.
-Ehhez mit szólsz? - mutattam egy kényelmes nagyságú fehér, filces táblára.
-Ha gondolja, kipróbálhatja a mintadarabon - lépett oda egy eladó, és a kiválasztottam ikerpárjára mutatott pár lépéssel arrébb, ami mellett egy kis asztalon már oda voltak készítve a különböző színű filctollak.
-Jöhet - bólintottam. Felkapva egy piros filcet nekiláttam rajzolni néhány girbegurba vonalat. Jónak tűnt, a hozzá tartozó szivacs is szépen vitte, nem maszatolta.
Hátrafordulva megpillantottam néhány kisgyerkőcöt, akik nagy szemekkel nézték, mit alkotok. Mögöttük elnézően somolygó anyukák álltak, de én hirtelen nem tudtam, mit is akarnak tőlem. Mike-ra pillantottam segítségkérően, remélve, hogy megsúgja, mire vár ez a sok apró emberke. A megvilágosodás után elhagyta a számat egy komótosan megformált halk ,,Ó!", és nekiláttam, hogy még jobban próbára tegyem a táblát.
-Bárányt tessék, néni - visította oda az egyik kislány.
A néni szóra ugyan megrándult a kezem csúnya cikkcakkos vonalat rondítva a táblára, de az a fasza kis szivacs vitte, mint az álom.
-Meg kutuszt! - tapsikolt egy másik.
Nagyot sóhajtottam. Ezeknek a büdös kölköknek semmi sem elég? Nem elég, hogy itt szórakoztatom őket, hogy Mike büszke legyen rám? (Meg azért lássuk be, olyan kis helyes volt az az ütődött képük néhány irkafirkától!)
-Oké - bólintottam, és nekiláttam rajzolni, közben pedig kommentáltam is a képeket. Bár egész pofásra sikeredett, én legalábbis simán felismertem volna őket, gondoltam nem árt, ha biztosra mehetnek.
Szaporán siklott a filc a táblán, én pedig fűztem hozzá a mesémet.
-Ez itt a bárányka... aki egy réten legelészett... amikor is odament hozzá a kutyus... így, itt a farkincája... hogy megkérdezze, nem akar-e máshol legelészni, mert ez az ő területe... de a bárányka nem akart, és miközben a kutyus állt a virágok között... na, egy tulipán, meg pipacs...
-Meg józa isz!
-... jó, itt van pár józa isz... szóval a bárányka közben beszaladt egy nagy fa mögé... látjátok, itt a lombja... és előkapott a mögötte elrejtett ládából... várjatok rajzolok rá feltört lakatot is... oké, kész van... szóval előkapott egy félautomata Remingtont... úgy, de jól sikerült... tehát ráfogta a kutyusra, aki holtra váltan emelte fel a kezeit... vagy mi lábait, tök mindegy... és megígérte, hogy elhúzza a csíkot... de a bárány tudni akarta, hogy hova ásta el a... mit ásnak el a kutyák?
-Contot!
-...igen, azt. Iderajzoltam a fák alá, látjátok?... na, de miután elárulta, a báránykának biztosra kellett mennie, hogy nem jár el a szája, ezért rászegezte a Remingtont... itt így a vállánál... és már ki is lő... Na, mi van?!
Értetlenül néztem a sok gyereküket lökdöső anyukákra, akik felháborodott képpel oszlatták fel a rajongó táboromat. Vérig voltam sértve, főleg, amikor végig tekintettem a gyönyörűen megrajzolt képsorokon.
-Ezekbe meg mi ütött? - néztem Mike-ra.

Mielőtt még a légvételem rendeződött volna a csók után, már Aya újból megragadott és olyan heves és hosszú percekig tartó nyelves csókot kaptam tőle, hogy nagyon kellett igyekeznem, hogy ne kapjam azonnal az ölembe és keressek egy eldugott sarkot, pedig még mindig kocsonyásnak éreztem a lábaimat az alig egy órával ezelőtti szeretkezéseinktől is. De azok a hangok, amiket ráadásul még produkált is közben! Szabályosan izzott körülöttünk a levegő!
- Háááát! Nem mondom, hogy nem esett jól, de azt hiszem, hogy ha így folytatjuk, akkor hamarosan a rendészek karmai között találjuk magunkat, és az nem hiányzik egyikünknek sem. – ingatom a fejem vigyorogva, de mikor hozzá teszi azt a wc-s megjegyzést és követem huncut tekintetét, már végre leesik, hogy honnan fúj a szél!
- És, ha rajtuk múlik, még fel is négyelnek minket! – infulok a rohamban meginduló lány után, miközben udvariasan biccentek a szörnyűlködve ránk meredő öreglányoknak. – Szép napunk van, nem igaz? – mosolygok rájuk még integetve is hozzá.
Végre kisebb keresgélés után megleltük a vágyott táblákat is, de most meg a bőség zavarával küzdhettünk, mert volt itt mindenféle, csak győzzünk válogatni.
Tanácstalanul ácsorogtam közöttük, míg Aya egyiktől a másikig mászkált töprengő arccal, de mikor engem kérdezett, csak széttártam a kezem, ekkor viszont megérkezett a felmentő sereg egy eladó képében.
A kipróbálás lehetőségére az én drágámnak felcsillantak a szemei, és én csodálkozva néztem, hiszen fogalmam sem volt, hogy Aya művészi ambíciókat kerget, de mikor már több lurkó is szájtátva nézegette mit csinál, és láttukra kedvesem kérdőn nézett először rám, majd rájuk, akkor kezdtem kicsit megijedni.
Tettem két lépést felé, hogy idejében leállítsam, ha elszabadulna az indulata, ismerve hogyan szokott reagálni a gyerekekre. de ahogy belekezdett közkívánatra a mesélésbe, egészen meglepődtem, majd magam is csatlakoztam a keze nyomán kialakuló rajzra rácsodálkozókra, beleélve magam a történetbe.
A gyerekek élvezték, a szülők mosolyogtak, én boldog voltam, hogy lám, az én szerelmem már ilyet is tud, mikor…………….mikor beütött a krach!
Láttam elborulni az anyukák képét, aki igyekeztek elvonszolni a csemetéiket a hibbant alakok mellől, akik mi lettünk volna. Mikor Aya értetlenül rám emelte a tekintetét, egy vigasztaló mosollyal öleltem át.
- Azt hiszem béby, egy cseppet túllőttél a célon, és elfelejtetted, hogy nem leendő bérgyilkosokat kell oktatnod. – súgtam a fülébe, miközben letöröltem a szitává lyuggatott kutya képét a tábláról. – Na, hogy döntöttél, megvegyük ezt a táblát? Megfelel majd a célnak?
- Vagy esetleg még kipróbálsz egyet-kettőt, mert akkor megkérem az eladót, hogy kicsit rakja ki a zárva táblát, aztán máris kiélheted a vágyaidat. – adok egy puszit az orrára.

-Ezeknek semmi sem jó - csóváltam a fejemet a távolodó tömeg után nézve.
Mike mosolyából arra következtettem, hogy olyan nagyon nagy borzalmat nem követtem el, legalábbis akkorát biztos nem, amiért, ha nem lennénk együtt, lecsukna. Viszont a fene sem tudott kiigazodni a helyzeten. Báránykát meg kutyust akartak, megkapták, meg egy tök faszányos kis mesét is. Hát mondja bárki, hogy nem vagyok zseniális a gyerekekkel!
-Leendő bérgyilkosokat? - motyogtam bele Mike mellkasába, ahogy magához ölelt. - Ha azt akartam volna, a fegyver részleghez vittem volna őket, aztán futtattam volna velük legalább tíz kört a sport osztályon. Na, így próbáljak meg legközelebb szót érteni a kölykökkel. Bár úgy néztem, ők élvezték. Akkor az a sok dilid tyúkanyó! Jól van, mindegy! Ebből kérünk egyet - böktem a táblára az eladónak címezve a szavaimat, aki hipergyorsasággal halászott elő nekünk egy szétszedett, vadonatúj táblát rejtő dobozt.
Volt egy olyan sanda gyanúm, hogy minél hamarabb meg akar szabadulni tőlünk, és valóban, ahogy távolodtunk, és én visszasandítottam, még láttam, ahogy felsóhajtott, aztán, mint az őrült látott neki eltüntetni a mesterművemet. Megvontam a vállam, és inkább előre néztem. Hogy ne kelljen Mike-nak egyedül cipelnie a dobozt, elkaptam a két csücskét.
-Nehogy nekem itt sérvet kapj, úgy ki ,,kérdezne ki" velem az órák után? - vigyorogtam rá.
Éppen az ékszeres standok mellett mentünk el. Épp azt számolgattam magamban, hogy ennek a tulajdonosáért vajon mennyit zsebelhettem volna be anno, amikor megakadt a szemem valamin. Nem ékszeren, olyat sosem hordtam, de a pénztáros elég furcsán viselkedett. Bár nagyon kételkedtem benne, hogy a pultnál veszteglő egyetlen vásárlónak tényleg annyi visszajárót kellett kicsengetnie, hogy az egész kasszát kiürítse neki, az már még furcsább volt, hogy az miért áll olyan mereven, mozdulatlanul. Mi másért, ha nem azért, mart a hosszú, buggyos ujjú felsője fegyvert rejtett. Rendes körülmények között hagytam volna a fenébe, hiába csak egy piti tolvaj, szinte már kolléga. Sőt, mivel rablással keresi a kenyerét, még csak nem is mondanám konkurenciának. De annak az életnek már vége, itt az ideje, hogy bárd alá hajtsam a fejem, és nekikezdjek az újnak.
-Megbocsátanál egy pillanatra, édes? - kérdeztem Mike-tól udvariasan, és óvatosan letettem a doboz hátulját a földre.
Odaléptem a ismeretlen férfi mögé, és átkarolva a nyakát, a fülébe súgtam:
-Van két másodperced, hogy elhúzz innen a pics@ba, vagy rohadtul megbánod még azt is, hogy a világra jöttél.
Az eladó rémült, de reménykedő-könyörgő pillantással emelte rám a szemeit, de a pánik gombot még mindig nem merte megnyomni, gondolom, az ürge megfenyegette. Az ürge, aki most lódította is felém a pisztolyát, és minden bizonnyal sikerült is volna lelőnie, ha nem lettem volna már hozzászokva az ilyesfajta mozdulatokhoz. Ökölbe szorítottam a kezem, és alkarral hárítottam. A fegyver nem sült el, de ahogy elkaptam a csuklóját, sikerült kicsavarnom a kezéből. Aztán már nyúltam is a sajátom után, hogy lerövidítsem a csetepatét. Nem érdekelt, milyen gyors, én úgyis gyorsabb vagyok!
Basszus! A fegyvereim! Mindet otthon hagytam. A kőkemény ököl már csapódott is az arcomba, és bár sikerült elhajolnom, a szám felszakadt.
-Hogy dögölnél meg! - vicsorogtam rá, és már lendültem is előre, hogy a támadást megtoroljam, de előbb Mike-hoz fordultam, mert biztos akartam lenni benne, hogy ez még belefér. - Szivi, egyetértesz abban, hogy ha most sz@rrá verném, az jogos önvédelem lenne?

Persze mindjárt gondoltam, hogy túl korai még azt várnom, hogy Aya megértse miért is vált olyan sietőssé az anyukák dolga, hogy hazatereljék a lurkókat, de hát már azt is nagy eredményként könyveltem el, hogy alapból nem küldte el őket valami enyhébb éghajlatra.
- Ne bánkódj édesem! Majd a sajátjaink értékelni fogják az igyekezetedet, abban egy percig sem kételkedem. – súgtam a fülébe, amitől gondoltam, hogy rögtön megvigasztalódik.
Azért nem mondom, hogy nem esett le egy kő a szívemről, amikor eldöntötte, hogy ez a tábla lesz álmaink ne továbbra és ezt az eladóval is közölte, aki biztosan rekordot döntött azzal, ahogy pillanatokon keresztül a kezünkbe adta a gyárilag csomagolt példányt, de az is lehet, hogy valami munkahelyi verseny volt a gyorsabb kiszolgálásból, azonban ezt kicsit kétlem.
Nem volt túl nehéz, inkább terjedelmes, ezért hálás mosollyal jutalmaztam Aya-t mikor elkapta a doboz szélét és segített cipelni.
- Azt semmiképp sem kockáztatnám, mert az esküvőnkön akkor hogyan viszlek át a küszöbön? – vigyorogtam leendő arámra.
Lelki szemeim előtt már peregtek a szebbnél szebb esküvői képek, ahogy King az oltárhoz kíséri a gyönyörű szép menyasszonyomat és a világon semmit nem sejt arról, hogy kinek is csókol kezet, mikor…….mikor Aya hangja ránt vissza a valóság talajára és csak bambán nézek utána, ahogy az ékszer üzletbe lép.
~ Hmm! Lehet, hogy megtetszett neki valami csecsebecse? De hát ő nem is szereti az ilyeneket? Akkor meg……Ááááá, hiszen! ~
Végre magamhoz térek az álomképekből és már én is leszűröm, hogy mivel is van dolgom, elvégre zsaru lennék, vagy mi a szösz, de ekkor már az is belém ötlik, hogy Aya vajon mit akar kezdeni a rablóval, hiszen fegyvertelen és ehhez egyáltalán nincs hozzászokva!
Már szinte feszülten várom, hogy megszólaljon a riasztó, hiszen az minden ilyen üzletbe be van kötve, de egyelőre semmi. Elengedem szép lassan a dobozt, igyekezve, hogy ne üssek túl nagy zajt, majd előhúzom az oldalamra csatolt tokból a pisztolyomat és óvatosan megközelítem az bejáratot, lehetőleg úgy, hogy a fickó ne vegyen észre.
Látom ahogy a rabló előrántja a pisztolyát és meghűl bennem a vér. Lőni nem merek mert félek, hogy a szerelmemet találom el, így csak meredten nézem, ahogy Aya rutinosan megszabadítja a pisztolyától, majd a hiábavaló mozdulatát is, ahogy a fegyvere után nyúlna.
Mikor a fickó ökle a lány arcába vág szinte felhördülök a dühtől és már nem törődve a váratlansággal beljebb lépek.
- Teljesen egyetértek, de nem érne meg annyit, hogy összevérezd a kezed drágám. – nézek a vérző szájú Aya-ra és a düh csak fokozódik bennem, ahogy a vékony, beesett arcú férfira emelem a pisztolyt. – Talán egy golyó is megteszi, ha nem fekszik le a földre és adja meg magát. Rendőr vagyok apafej! És ha tíz másodperc múlva nem vagy a földön széttárt kezekkel és lábakkal, akkor, ahogy a hölgy mondta, jogos önvédelemből először kiverem belőled a szart is, majd golyót eresztek a koponyádba! Ugye uram, meg akarta magát támadni? – nézek a kikerekedett szemmel álldogáló eladóra biztatóan. – És nyugodtan nyomja már meg azt a nyomorult gombot!
Ha a fickó engedelmeskedik, akkor oda intem Aya-t és egy csókot nyomok a bibis szájára.
- Most menj el szívem, nem kell hogy belekeveredj, majd ha végeztem a kollégákkal, akkor megyek utánad, a kocsiban várj meg.
Ha viszont másként alakul, akkor annak függvényében cselekszem.

Mike nem vacakolt sokáig. Sőt! Egyáltalán nem vacakolt. Felbőszült bikaként robbant be a képbe, én pedig csorgó nyállal figyeltem, ahogy előkapta a pisztolyát és a rablóra szegezte. Bár arra, amit mondott, csak szemforgatva szusszantam egyet, mert ugyan már! Még hogy ne vérezem össze a kezem, az nekem olyan, mint másnak a testápoló!De nem szóltam semmit, csak türelmesen végighallgattam, amit mondott, és a csóringerre szegezett kérdő-várakozó tekintetem, lassan átváltozott parázslóvá, ahogy Mike-ra függesztettem.
Fülig érő szájjal sétáltam oda mellé engedelmesen, és ahogy megcsókolt végigfutott rajtam a jól ismert kellemes borzongás is.
-A francba is, ez rohadtul szexi volt - súgtam a fülébe felágaskodva, a karjába kapaszkodva, gyorsan ráharapva a fülcimpájába.
Felszólítására hitetlenkedő nevetésben törtem ki.
-Hogy micsoda? Mi?! Megőrültél, dehogy megyek el. Főleg mivel - körbe mutattam, hogy rámutassak az ijedten szétszéledő tömegben itt-ott felbukkanó biztonsági őrökre, akik vagy elsiettek máshova, vagy hátat fordítottak az eseményeknek - úgy nézem, nem egy olyan piti, amilyennek mutatja magát. Na persze, ez nem azt jelenti, hogy nem röhejesen béna - biccentettem Lópofi felé.
Az eladó egyébként már ököllel püfölte a pánikgombot, de mivel nem történt semmi, viszont Lópofi és közte már ott voltunk Mike-kal, már lehetett elég bátor ahhoz, hogy lenyűgöző sebességgel kereket oldjon. Sajnos Lópofinak úgy tűnt, ez is csak az egóját legyezgette, mert hirtelen elkapott egy menekülő fiatal nőt, és berántotta magával a pult mögé. A nő visongott, csapkodott, de ellenfele túl erősnek bizonyult (hozzá képest, persze), úgyhogy maradt fogoly. Olyan idegtépő volt a hangoskodása, hogy nem sok esélyt láttam rá, hogy megsajnáljam.
-Tiéd a nő, enyém a férfi - morogtam, és már indultam is utánuk.
-Ne jöjjenek közelebb, vagy a nő meghal! - kiáltotta Lópofi.
-Ó, na ne mondja - fintorogtam unottan. - És azt hogy csinálja? Halálra rabolja? A fegyvere már nincs magánál, emlékszik?
Már hajoltam is a szóban forgó pisztolyért, de erőt vettem magamon, és csak félre rúgtam, hogy még véletlenül se jusson hozzá. Lópofi ekkor felegyenesedett. Túsza nyaka körül egy hosszú gyöngynyaklánc csillant, de nem éppen dekoratívan, ugyanis fogvatartója olyan erősen hurkolta, hogy már vörösödött a feje. De legalább a sikítozást abbahagyta. Lassan araszoltak a raktár felé.
-Takarodjanak innen, vagy a nő nagyon megjárja - vigyorgott ránk pimaszul, és még tovább húzta a gyöngysort.
-Ki a szart érdekel a nő? - förmedtem rá. - Nem a Vöröskereszttől vagyunk! De útban van, hogy péppé verjem a hülye fejét, úgyhogy inkább engedje el.
-Ilyen idiótának néz?
-Na, úgy látom, mégiscsak megértjük egymást.
Lópofi folytatta a vigyorgást, de nem mondott semmit, csak közeledett tovább a raktárak felé. Látva, hogy ebből így nem lesz semmi, megvontam a vállamat.
-Na jó, ez unalmas - fordultam meg, és elindultam a parkoló felé. - Sitteld, le édes, öld meg, vagy hagyd futni, nekem most nincs ehhez kedvem.
Az első sornál azonban befordultam. Az ékszeres pultot a ruháktól egy jókora szekrény választotta el, aminek a polcain sálak, pólók, rövidnadrágok sorakoztak, de a másik oldalán, az ékszeres felé, csak egy nagy sima felület látszott. Vagyis azt megkerülve ott maradtam a közelben, csak takarásban voltam. Ráadásul a szekrény vége elért egészen a raktár ajtajáig. Remélve, hogy Mike ügyes lesz, és hagy nekem is valami fincsit, de semmi esetre sem lő le, elkezdetem fölfelé mászni.
Mikor felértem, arrébb kúsztam, így éppen fölöttük voltam. Ahogy az előbb Mike sem, úgy én sem vacakoltam. Felhúzott térdekkel, az egyensúlyért és a készenlétért oldalra tartott karokkal ugrottam, és sikerült pont fejbe nyomnom lópofit, aki oldalra esve elengedte a köhögő nőt.
-Mondom én, hogy béna - csóváltam a fejemet, majd a zokogó nőt Mike-hoz löktem, ahol rögtön a nyakába csimpaszkodva, reszketve, mint egy nyárfalevél kezdett el felváltva hálálkodni, könyörögni, hogy ne hagyja egyedül, és bőgni, hogy jézusom, most mi történt vele, ez iszonyú, blablabla.
Lópofi eddigre már felállt, és ismét a raktárak felé vette az irányt, de nagy döndüléssel csapódott be előtte az ajtó, ahogy bevágtam.
-Hogyisne! - sziszegtem, ahogy közelebb léptem hozzá. - Én meg dögöljek meg az unalomtól, mi?!
Elszánt dühvel rontott nekem, és majdnem sikerült is hasba rúgnia, de még idejében hajoltam félre. Kifelé tekintve már egyetlen biztonsági őrt sem láttam. Megvető mosollyal néztem rá.
-Mégis menyivel kented meg őket, hogy hagyjanak nyugodtan melózni, mi? Bár tök mindegy, elcseszted, annyi lesz itt a szemtanú, hogy még, úgyhogy feldughatod a tervedet a seggedbe, te kis patkány!
Ismét támadott, ezúttal sokkal nagyobb erőbedobással, és szinte már a szája is habzott, úgyhogy elég nehéz volt dűlőre jutni vele, főleg mivel fegyver híján nem sok mindent tudtam felmutatni harc terén. Így bár kiosztottam neki néhány ütést és rúgást, azért jó párat bekaptam én is. Egyenlőre döntetlenre álltunk. Ekkor megfogta az egyik gyűrűs szekrényt, és az egészet rám borította. Nem volt időm félreugrani. Védtem az arcomat, ahogy tudtam, de még így is felsértette jó néhány üvegszilánk a bőrömet, amelyek régebben a vitrin üvegajtaját alkották. Párnák, műanyag tokok, gyűrűk záporoztak rám, én pedig egy idő után már hagytam a fenébe, úgyse tudtam volna összeszámolni, hány lila foltra számíthatok ezek után.

Na, persze meglepődtem volna, ha ilyen egyszerűen megoldható lett volna a szituáció, kezdve azzal, hogy Aya-nak esze ágában sem volt a távozás mezejére lépni és amit mondott, azt abban is volt valami, hiszen tényleg nem törte össze magát egy biztonsági sem, hogy az ékszerész segítségére siessen, habár az minden tőle telhetőt megtett, hogy a riasztó gombjával megsürgesse őket.
Még mindig a fickóra szegeztem a fegyverem, mikor az eladó jobbnak látta, ha kámforrá válik és a hátsó ajtón egyszerűen meglépett. A rablónk sem mutatott sok hajlandóságot, hogy tegye amit mondok és már éppen készültem, hogy nyomatékosítom némi fenyegetéssel a kérésemet, amikor váratlan fordulatként az egyik vásárló próbált meg elszaladni köztem és a gazfickó között, aminek több minden lett az eredménye. Először is engem megakadályozott, hogy sakkban tartsam a férfit, aztán meg alkalmat adott rá, hogy könnyedén túszul ejtsék. Komolyan mondom, ha szándékosan akarta volna csinálni, mint a rabló társa, akkor sem csinálhatta volna jobban.
Persze most már kétségbeesetten kapálódzott és sikoltozott, mikor már tehetetlen voltam és a jómadár meg persze élvezte a kialakult helyzetet.
Na itt adtam fel, hogy ez az ügy aránylag békés és konszolidált végkifejletű lesz. Ismerve az én drágámat, a fickó nagyon rossz lóra tett és most már, ha térden állva könyörögne neki, akkor sem úszná meg, hogy ne verje péppé. Nagy sóhajjal, lemondóan eresztettem le a pisztolyomat, hiszen a nőt nem akartam veszélyeztetni.
- Most miért édes? Miért mindig tied a jó móka? – néztem a lelkesen ragyogó szemekbe, amiből nagyon is leszűrtem, hogy mennyire hiányzik már neki egy kis akció, és ez most szinte kapóra jött neki.
Természetesen a fickó próbálkozott némi fenyegetéssel, de azt Aya szinte röptében söpörte le a színről és még csak a pasi pisztolyát sem akarta használni annak megleckéztetéséhez, csak jó messzire rúgta, hogy még véletlenül se essen senki kísértésbe.
Élelmes rablónk azonban nem esett kétségbe, hanem felhasználva a nő drága nyakékét, úgy döntött a fojtogatás is lesz legalább olyan jó, mint a golyó általi halállal fenyegetés.
Már éppen szóra nyitottam a számat, hogy megnyugtassam az elszánt gonosztevőt, mert a nő liluló képét elnézve, azért volt némi félsz benne, mikor Aya átvette az irányítást és a maga megszokott kedves módján folytatta a párbeszédet az egyre feszültebbé váló túszejtővel.
- Azért egy ……azért talán….. – próbáltam közbevágni, de a kutya sem figyelt rám, jobban mondva egy igen, aki kíváncsian ült az ajtónál, jókedvűen csóválva a farkát. Biztos valamelyik vásárló felejtette itt.
Aztán meg döbbenten néztem szívem szerelmére, mikor hirtelen meggondolta magát és nekem passzolta a fickó ártalmatlanítását.
~ Hmm! Ez egyáltalán nem vall rá! Valamit forgat abban az aranyos buksijában az tuti! ~
- Oké drágám, bízd csak rám! – bólintottam ezért engedelmesen és megint csak a fickóra emeltem a fegyveremet.
- Na, ne mondjam még egyszer apafej, engedd el a hölgyet és add meg magad, vagy egy szép kis lyukat lövök a szemed közé, hogy kieresszem a gőzt.
Sejtettem, hogy Aya tervez valamit, amire a rabló nem számít, és aki egyre jobban beleélte magát, hogy már megmenekül, hiszen az ajtó oly közelinek tűnt, és nem is kellett csalódnom.
Mikor a sötét árnyékot megláttam a férfi feje fölött, akkor már azt is tudtam, hogy igazam volt.
A pechez ékszerrabló feje nagyot csattant és azonnal elengedte a nőt, akit szerelmem egyből felém lökött, távol a fickó kezeitől.
- Asszonyom, nyugodjon meg! – igyekeztem levakarni magamról a hisztérikusan zokogó nőt, hogy ne tévesszem szem elől az eseményeket és ha kell beavatkozhassam, habár Aya-t ismerve erre nem nagyon lesz szükség, talán csak a fickó élete megmentése céljából. – Menjen oda a másik oldalra és ígérem mindjárt jön a segítség! – toltam a kijárat felé a rémült túszt.
Ekkor kezdődött a verekedés és én aggódva néztem, hogy a fickó nem is annyira elveszett lélek, mint gondoltam, így jó pár ütést Aya is beszedett.
Mikor aztán az ékszerekkel teli szekrényt is az én drágámra borította, elszakadt a már amúgy is vékonyodó cérna és a győzelem hitében vigyorgó férfihez léptem, miközben a pisztolyomat a tokjába csúsztattam és használva a képességemet kissé megkeményítettem a testemet, egy jól irányzott jobbegyenessel töröltem le azt a képéről.
- Mit képzelsz te magadról nyuszifül! – követte az elsőt a második ütés, miközben fortyogó dühömet igyekeztem visszafogni és lehetőleg nem agyoncsapni ezt az anyaszomorítót. – Édesanyukád nem tanította meg neked, hogy nőket nem szabad megütni? – csépeltem tovább. – Miért nem a saját súlycsoportoddal kezdesz ki? Indítottam útjára egy utolsónak szánt jobb horgot, hogy röppályára állítsam és ezzel véget vessek a harcnak. – És most ajánlom, hogy lent maradj és meg se mozdulj. – fűzöm még hozzá, miközben a szekrényt egy mozdulattal lököm arrébb és segítem fel a több vágott sebből vérző Aya-t.
- Jól vagy édes? Nem esett komoly bajod? – kérdezem aggódva. – Mert ha igen, akkor komolyan kezdhet aggódni a testi épségéért, míg ide nem érnek a zsaruk! – nézek sötét pillantással a fickóra.

-Hogy... rohadnál... meg... mozdulj már... te sz@r... - nyögtem dühösen, ahogy megpróbáltam letornázni magamról a szekrényt, de az nagyon nehéz volt, és a szétszóródott ékszerektől, üvegszilánkoktól, műanyag dobozoktól, meg a többi vacaktól nem mindig volt kifejezetten kellemes megmozdulni, arról nem is beszélve, hogy már így is le voltam sérülve pár helyen, és még a bal kezem is beszorult a vitrin alá. Azt meg aztán rángathattam, csak még jobban fájt.
Közben Mike olyan hatékonyan lépett fel a a kis mitugrász ellen, hogy öröm volt nézni. Izmai újra és újra megfeszültek, bizsergetően szexi hangja újra és újra felcsendült, illata újra és újra megcsapta az orromat, ahogy mozgás közben felém libbent felőle a levegő. Ha nem lettem volna olyan kényelmetlen helyzetben, még élveztem is volna, hogy végignézhetem, ahogy szétrúgja annak a mocsoknak a seggét.
Aztán egy laza mozdulattal kiszabadított, én pedig elfogadva segítő jobbját feltápászkodtam, és a nyakába karolva felhevült csókot nyomtam a szájára.
-Szívem, én nem tudom, hányadszorra, de már megint beléd szerettem! - jelentettem ki lelkes vigyorral.Aztán mégis inkább csípőre vágtam a kezem. - De mi az, hogy a saját súlycsoportjával? Azt hiszed, nem vagyok olyan jó, mint ő?
Felé se nézve rúgtam orrba, mire meglepetten, fájdalmasan kiáltott fel, vérző szaglószervét babusgatva.
-Tessék - tártam szét a karjaimat diadalittasan.
-Te mocskos sz@jh@! - üvöltötte el magát, és felém rohant, hogy lendülő öklét az arcomba csapja.
Gyorsan elkaptam Mike kezét, amiben a fegyvert tartotta, és egyenesen a támadóm felé lendítettem. Ő pedig engedelmesen állt meg, pontosabban szólva merevedett szoborrá, még a kezét is a magasban hagyta, ahogy a homloka nekiütődött a pisztolycsőnek.
-Ügyes fiú - bólintottam gúnyos vigyorral, és néhányszor megkocogtattam a fejét, szigorúan csak Mike kezét fogva a pisztolyhoz hozzá sem érve. Aztán hátra-felfelé fordítva a fejem néztem a nagy, erős kéz tulajdonosára. - Na, mi legyen vele? Nyúlpörkölt?... Nahát, odas!
Hihetetlen módon, de amint ártalmatlanítottuk a bűnözőt, a biztonságiak már is rájöttek, mi a feladatuk. Három-négy is érkezett egyszerre, és mind nagyon fontoskodva lépett közénk és ,,nyuszifül" közé.
-Kérem, lépjenek arrébb. Ne aggódjanak, intézkedünk.
Ujjaim megfeszültek Mike kezén, de aztán végül sikerült uralkodnom magamon, ha nehezen is, és nem vertem szét az egész rohadt társaságot.
-Édesem, még kábé tíz másodpercet bírok, aztán vérfürdőt rendezek - csikorgattam a fogam.

Ahogy Aya a nyakamba pattant és hevesen lesmárolt ismét alig bírtam magammal, hogy abba tudjam hagyni, ami nem ártott, mert már kisebb tömeg gyűlt a bolt köré nézőközönség gyanánt.
- Hát ez majd otthon leteszteljük béby! – suttogtam a fülébe érzékien, aztán mikor olyan kis hepciásan csípőre vágta a kezét, hát akaratlanul is széles vigyorra húzódott a szám. – Ez még csak meg sem fordult a fejemben édes! – emeltem védekezően magasra a kezem. – Csak kimondottan a súlybeli különbségre céloztam, tudom, hogy ha akarod megeszed reggelire.
Persze a bizonyítás sem váratott sokat magára, aminek következtében a pórul járt rablónk megint csak úgy érezte, hogy nagyobb legény ő annál, hogy csak úgy orrba rúgja egy filigrán nő, de pechére nem akárkivel, hanem Aya-val akadt össze, így ez a kísérlete is csúfos kudarcot vallott a pisztolycső előtt, amit az én kezem de Aya segítsége tart a homlokához.
Mosolyogva nézem a lányt, ahogy teljes higgadtsággal tanítja móresre ezt a hibbantat, aki semmiből nem tanul, pedig oka lenne rá bőven, hogy szétlője a fejét, de tartja magát és a gúnyos szavakon kívül, most egy ujjal sem nyúl a férfihoz.
Mielőtt azonban válaszolhattam volna a kérdésére, hogy mit tegyünk ezzel a jómadárral, egyszer csak feltűntek a színen az eddig kámfort játszó biztonságiak és felelősségül teljes tudatában intézkedni kezdtek, igyekezve minket félretolni a helyszínről.
Aya visszafojtott indulatokkal terhes szavaira csak megsimogatom biztatóan az arcát, majd magam mögé tolom a kijárat felé.
- Bocs fiúk, ha nem látszana rajtam eddig sem rágtam le a tíz körmömet aggodalmamban, de, hogy továbbra se érezzék kényelmetlenül magukat, hogy nem siettek egy polgár segítségére, itt a jelvényem, zsaru vagyok! – villantom fel a plecsnimet. – És holnap reggel az első dolgom lesz, hogy megnézzem a jelentésüket és, hogy a fickó a rendőrség fogdájában csücsül-e, mert nem szeretném, ha véletlenül elszökne, míg olyan nagyon szakszerűen intézkednek vele szemben. – vetem oda nekik mielőtt én is elindulok kifelé az üzletből, átkarolva Aya vállat. – Gyere édes, most már ideje hazavinnünk a szerzeményünket, remélhetőleg a rend éber őrei most már elboldogulnak egyedül is. – vigyorgok rá, hogy megnyugtassam, majd rápaskolok a fenekére, hogy kicsit megnoszogassam.

Mike védekezésére én is elvigyorodtam. Úgy már mindjárt más. Igaz, a fél fogamra se lenne elég, nem hogy reggelire, de nem ez volt a lényeg. Hanem, hogy jobb voltam, mint ez a málészájú kretén. Bár ez meg nem volt akkora dicsőség, na de ne vesszünk el a részletekben.
-Köszi, szivi, én is így gondoltam - kacsintottam rá.
A fejének szegezett pisztoly, a végre előkerülő pipogya biztonsági őrök már végképp elvették a kedvét, hogy további meggondolatlanságokra ragadtassa el magát, ezért aztán ha a biztonságiak pofátlanságától fogcsikorgatva is, de határozott léptekkel indultam el a kijárat felé.
-Bizony ám - bólogattam Mike szavaira, ahogy elhaladtunk pár securitys mellett. - Jobb, ha hallgatnak rá, mert nem csak hogy rendőr, de a veszélyesebb fajtából való. Nem ajánlom, hogy magukra haragítsák... még jobban.
Mivel a legmagasabbik is csak Mike orráig ért, ráadásul közel nem volt olyan rangjuk, mint neki, ezen kívül már nyilván tudták, hogy tudjuk, mi az ábra velük, és mindegyiküknek vaj volt a füle mögött, csak megszeppenten bólogattak, és utat nyitottak nekünk.
-Szexi, amikor ilyen határozottan odamondod nekik - bökdöstem meg Mike oldalát. - Így lettél hadnagy? Ráijesztettél minden fejesre? Vagy a feletteseid nők voltak, és elég volt rájuk mosolyognod?
Visszaérve a magára hagyott táblához ismét felkaptam a két sarkát, és ha Mike is elkapta a saját részét, végre kifelé vehettük az irányt. Mivel addigra már az áruház majdnem minden alkalmazottja értesült a történtekről, néhány magasabb beosztású manus is, a táblát megkaptuk ajándékba köszönetként, s az áruház bocsánatkéréseként, amiért nem gondoskodtak kellő szakértelemmel az emberek biztonságáról. Akkorra már megbántam, hogy akkor már nem vásároltunk be rendesen, de végül is hagytam a fenébe, csak induljunk már el, mert már nagyon viszketett a tenyerem, és nagyon nehéz volt nem visszamenni, hogy megagyaljam Lópofit.
Út közben még felvettük Ratnát, aztán mehettünk haza felavatni az új táblát, és nekilátni alkotni egy új Aya Caine-t.

//Köszönöm a játékot! Nagyon élveztem //

- Áááá! Csak előtted játszom meg a macsó csávót drágám, - vigyorogtam rá most már felszabadultan, hogy végre hazafelé tarthatunk, abba a kis kényelmes lakásba, ahol nem rohangálnak őrült rablók, - Különben kenyérre lehet engem kenni és a mosolyomat is csak neked tartogatom. – csókoltam szájon mielőtt felkaptuk volna a még mindig a helyén lévő táblát, amit csodák csodája közben nem fújt meg senki.
Nem mondom, hogy nem lepett meg, amikor előkerült az áruház főnöksége is és nagy hálálkodások közepette ajándékba adták a szerzeményünket, amit nem nagyon akartam elfogadni, de végül csak ránk tukmálták köszönetük jeléül, de megígértettem velük, hogy nem verik nagydobra az incidensben vállalt szerepemet, ugyanis nem akartam, hogy King kérdezősködni kezdjen. Reméltem, hogy nem jut a fülébe a dolog.
- Most már semmi nem akadályozhat meg minket, hogy hazamenjünk! – sóhajtottam nagyot, mikor már végre a kocsiban ültünk és elindultunk, hogy felvegyük a tanárnőt, mert közben szépen elszaladt az idő.
Aya lakásához érve kiraktam a lányokat, segítettem még felcipelni a táblát és felállítani, majd húztam be a melóhelyre, mert közben riasztást kaptam.
- Ne feledd! – húztam magamhoz búcsúzóul a szexi szerelmemet, - este jövök, hogy kikérdezzelek.


/Én is köszönöm – nagyon imádtam! /

Mikor lelkesen bólintott és elkezdte megenni a maradékot, nekem már csak a kávémból volt pár korty, amit gyorsan felhajtottam, hogy minél előbb távozni tudjunk.
Mivel már fizettem, így most nem kellett még ezzel is bajlódni, csak felkaptam a csomagjaimat és miután Miranda is felállt én is mentem utána, de közben meglepődve néztem rá, eszembe idézve a furcsa nevet.
- Blaster? – néztem rá kérdőn. – Ez a beceneved? Vagy a mutáns neved? – tettem hozzá halkabban.

Mikor megérkeztünk és én begyömöszöltem a csomagmegőrzőbe a cuccaimat, hiszen nem szerettem volna, ha valaki azt hiszi, hogy lenyúltam, máris felmozgólépcsőztünk a második emeletre, ahol a fürdőruhákat árulták.
- Akkor innentől kezdve a tied a terep, én ide leülök, - mutattam egy kényelmes padra, - És ha szükséged van egy kis férfi szemre a választáshoz, akkor csak füttyents! – vigyorogtam rá. – De valami dögöset válassz, hagy csorgassák a nyálukat a srácok, és én is dicsekedhetek, hogy segítettem.

- Elvileg a becenév, a régi haverjaim aggatták rám, mikor valaki rosszul állította be az erősítőt, és majdnem az összes hangfalat sikerül elpukkantanom. Mindenki úgy megijedt, hogy azt hitték rájuk robbannak a hangfalak. De azt hiszem igen... a másodiknak is beillene.

Ahogy közeledtük a célállomáshoz viszont kezdtem kicsit, hát nem is tudom... kevésbé bátornak érezni magam. És amikor még azt is megemlítette, hogy úgy mond magamra hagy akkor már kezdtem egészen félszegen érezni magam. Jó persze szépen is néznénk ki, ha ő válogatná nekem a ruhákat, vagy ha ott állna a hátam mögött a vállam fölött átfigyelve. És bármilyen más ruházatot minden nehézség nélkül válogatok, de ebben még nem sok részem volt. Úgyhogy végül csak nekivágtam egyedül a dolognak, méghozzá úgy, hogy a sport osztályt és a mamókának való részleget próbáltam elkerülni.
Nos végül sikerült is kiválasztanom úgy három darabot, úgyhogy visszapillantva azért Sebastienre besurrantam egy próbafülkébe, és jól behúztam a függönyt. A fekete kivételes módon nem állt rajtam sehogy sem, a zöld kicsit volt. Egyedül a vékonyan fehérrel szegett piros bikini állt rajtam valahogy. Viszont még így is feszélyezve éreztem magam a tükör előtt, mivel az egész ilyen keveset takart. Egyedül voltam a fülkében, de azon kaptam magam, hogy a karjaimmal próbálom eltakarni magam.
Végül nagyot sóhajtottam ,és kidugtam a fejem a függöny mellett Sebit keresve, mert én ugyan innen ki nem megyek így az biztos. Ha látni akarja akkor bizony majd neki kell bejönnie. Ami mondjuk így elég fura lenne, de talán elég ha ő is csak bekukkant a függöny mellett.
- Nos? - kérdeztem rá a ítéletre végül, mikor közelebb jött, és közben azt is fel fogtam, hogy amúgy is esélytelen lenne a kezeimmel takargatni magam, hiszen azokon is szépen ott vannak a csíkok, úgyhogy ezzel az erővel olyan mintha direkt mutogatnám őket.

Egészen elbizonytalanodtam, mikor megláttam, hogy milyen bátortalanul kapja a tekintetét Miranda egyik helyről a másikra, hiszen sejthettem, hogy nem sokat vásárolt még ilyen cuccokat, mondhatni egyáltalán nem.
De hát még sem mehettem vele bikinit vásárolni, hiszen attól még feszélyezettben érezte volna mát, mint most.
- Nem lesz semmi baj! – igyekeztem megnyugtatni halkan biztatva. – Csak vegyél le jó párat, ami tetszik, azt majd a próbafülkében kiderül, melyik ál a legjobban. – magyaráztam, mintha én annyira értenék hozzá, de hát mindenki így csinálta, ahogy elnéztem a vásárlókat.
Végül azért csak rászánta magát a dologra és aránylag gyorsan láttam besurranni az egyik fülkébe. Gondolom lekapta az első három rucit, ha ennyi idő elég volt rá.
Mikor kidugta a fejét és kutatóan nézett körül, felálltam, hogy észrevegyen és engedve az integető invitálásának a függöny elé óvakodtam, majd félszegen bedugtam a fejem, hogy megnézzem, mit talált.
- Húúú! Ez nagyon sze…..csini! – néztem álmélkodó szemekkel a lányra, akinek mássága így más tényleg szembetűnő volt, habár engem egyáltalán nem zavart, sőt inkább érdekessé tette. – De láttam ilyet más színben is, ha ez a fazon tetszik. – nyeltem nagyot, ahogy megint megszólaltam. – Ha gondolod behozok párat.

Nem is hittem volna, hogy én ilyen szégyellős lehetek... mármint ami a mutánsságot illeti azt igen, de így megélni egészen más volt. A fehérnemű vásárlás volt még ilyen, de akkor nem mutattam meg magam senkinek, és próbáltam optimálisan gyorsan végezni.
Sebatien megjegyzésének viszont, hogy őszinte legyek sikerült egy kis önbizalmat lehelnie belém. Kicsit elmosolyodtam, tőlem nem igazán megszokott szelíd módon.
- Nem tudom - vontam meg a vállam, nekem igazából ebben a színben is mondhatni tetszett. - Végül is... miért ne - eresztettem meg egy félmosolyt ismét.
Ahogy Sebastien elment, megigazítottam a függönyt, hogy ismét biztosan takarjon, és szembe fordultam a tükörrel. Olyan abszurdnak tűnt a kép, ami visszanézett rám. Még egy rövid ujjú felső rövidnadrággal is furcsa lett volna. Erre nem hogy abban, hanem itt álltam bikiniben. Hozzáértem az egyik karomon lévő csíkhoz, és megállapítottam, hogy nem is találom őket csúnyának, nem mintha eddig, annak tartottam volna valamikor is. Egyszerűen ott voltak, és amúgy sem tehettem semmit, és nem is nagyon akartam. Csak mások ne vélekednének az ilyesmiről úgy ahogy...

Mikor végül beleegyezett, persze megint kisebb habozás után, már csak elvigyorodtam és a fejemet kihúzva a függöny mögül elrobogtam a felakasztott fürdőruhákig, hogy válasszak még pár csinos darabot, ha már Blaster olyan bátortalan volt ebben a témában. Én nem fogtam vissza magam, hiszen nagyon is jó alakja volt, csak mivel állandóan azokat a csíkokat leste a testén, hogy minél jobban takargassa, így sosem arra figyelt, amire kellett volna.
Kiválasztottam egy hasonlót, mint amiben láttam, csak zöldben, sárga szegéllyel, aztán egy kissé merészebb fazont pirosban fehér átlós csíkokkal, oldalt megkötős fazonban, meg még vagy három más színűt is, majd visszasiettem és halkan megkocogtatva a fülke tartóoszlopát, a kezemet benyújtva átadtam neki a szerzeményeimet.
- Légy szíves próbáld fel őket és majd én szakértek. – mondtam neki határozottan, mint aki annyira ért hozzá, de hát azt csak megtudom mondani, hogy jól áll-e rajta vagy sem, főleg, hogy ő nem nagyon volt toppon a témában.
- Ha megveszed belőle az egyiket, akkor azt én fizetem. – jelentettem ki alig várva, hogy lássam. – Aztán ígérem nem kínozlak tovább és mehetünk pancsolni.

Majdnem összerezzentem kopogtatásra. Talán jobb is, hogy nem előtte szólt be, mert akkor lehet tényleg ugrottam volna egy nagyot. Hát gratulálok Miranda tényleg nagyon kemény csaj vagy. Lehet egy kötekedő fazonnak, úgy megfelelő méretben simán behúznék, vagy bármilyét megégetném, de ez már kifog rajtam? De hát nem lejthettem végig az utcán anélkül, hogy válltól bokáig ne lettem volna betakarva.
- Köszi - vettem el a szerzeményt kicsit összeszedve magam, és valami normális hangszínt erőltetve a hangomba. - Rendben - azon hogy ő majd lecsekkolja jól választottam-e már tényleg mosolyogtam, még ha csak úgy magamban is és senki nem láthatta.
- Ó igazán nem kell - szóltam még ki, de közben már azokkal voltam elfoglalva amiket beadott.
Igazából általában öltözködésben, vagy a fekete és a sötét színeket szerettem, vagy a fehéret. Érdekes, hogy ezúttal inkább a pirosat választottam mielőtt Sebatiennek megmutattam volna, most pedig inkább egy sárga tetszett meg inkább, amin valami apró, vékony fekete minta volt, teljesen eltérve az általam megszokottól. Mondjuk ha hozzávesszük, hogy ez a nap az általam megszokottól igen csak eltérőnek ígérkezett, talán nem is olyan furcsa.
- Na? - dugtam ki megint a fejem kicsit ezúttal valamivel magabiztosabban.

Miután elvette tőlem a köteg bikinit már csak várnom kellett, hogy találjon egy kedvére valót, melyet hajlandó is volt megmutatni nekem.
Mikor végre kiszólt és én bekukkantottam a fülkébe, ahol megláttam rajta azt a sárga és fekete mintás darabot, önkéntelenül is füttyentetten egyet, de csak halkan, mert nem akartan még jobban zavarba hozni.
- Ez valami csodás! Tényleg Miranda, ez annyira….annyira illik hozzád! – néztem rá ragyogó szemekkel, mert tényleg tetszett a látvány, még a sminkjéhez is passzolt, ha már nem akar rajta változtatni! De komolyan elbűvölt.
- Ezt muszáj lesz megvenned, de kell egy tartaléknak is, így nem vicceltem mikor felajánlottam, hogy fizetem az egyiket. És nem – hárítottam el készülő tiltakozását, - nem fog anyagi csődbe dönteni, ne félj, van pénzem bőségesen, hogy megvehessem. – ütök rá a zsebemre képletesen, hiszen a bankszámlámon még mindig bőséges az apanázs.
- Akkor vigyük a két legszimpibbet és fizessünk, hogy még élvezhesd a mai nap a fürdőzés örömét.
Vonulok vissza, hogy fel tudjon öltözni és ha megtörtént és a bikinik is ki lettek választva és fizetve, mehetünk is a Xavierbe, hogy végre élvezhesse a strandolást nagyon-nagyon rég óta.

Na ha más nem, ez adott még rendesen az önbizalmamnak. Már a megszokott módon mosolyogtam Sebatienre. Kedvem lett volna megpördülni ott a próbafülkében, mint a kislányok szokták mikor egy új szoknyás ruhát kapnak, hogy mindenkinek megmutassák, de végül nem tettem.
- Na jó, rendben - nem akadékoskodtam tovább. Úgy éreztem most minél tovább mosolygok, annál levakarhatatlanabb lesz az arcomról.
Még pár pillanatig álltam a tükör előtt, miután Sebi után megigazította ma függönyt. Végül pedig a harmadik, kicsit más fazonú, lila színű kötős mellett döntöttem. Talán fehérbe még jobban tetszett volna, de azért most már nem voltam hajlandó kimenni.
Felöltöztem és még egy pillantást vetettem magamra, így teljesen bebugyolálva. Egészen más volt a kép. Leginkább valami szerzeteshez tudtam magam hasonlítani, és úgy éreztem a szemem is másképp áll.
- No, akkor mehetünk - léptem ki végül a fülkéből mosolyogva.

XAVIER PROFESSZOR TEHETSÉGGONDOZÓ ISKOLÁJA - Főbejárat