Manhattani utcák

//Folyt. a kikötőből.//

*Nem tudja pontosan milyen messze is kell elsétálniuk, de amíg a belváros forgalmas utcáin maradnak, addig nyugodt marad.* ~ Száz ember szeme láttára csak nem csinál semmi hülyeséget. ~
- Azt mondják ez egy szabad ország, de itt csak a leggazdagabbak és a legszegényebbek igazán szabadok. Akik megtehetik, hogy irányítsák a rendszert, és akik már kint vannak a rendszerből. - *Fürkészi a szemből elhaladók arcát, és kissé rezignáltan folytatja mondandóját.* - Mind sietnek valahova, mintha a valódi önmagukat kergetnék, vagy körbe körbe menekülnének egy olyan börtöncellában, amit ők maguk építenek ilyen vagy olyan okból. Mond, téged talán eltiltottak a katedrától, hogy hétköznap kora délután ennyire ráérsz, vagy a kiváltságos szélsőségekhez tartozol? - *Fejezi be elgondolkodva.* ~ A mutáns képessége aligha segíti a kenyérkeresésben. ~

A lány nem hazudtolja meg önmagát. Vagy jobban mondva azt a személyiséget, amit eddig megismerhettem. Ismét gorcső alá vesz valakit, ezúttal a tömegekről alkotott nézetével ismerkedhetem meg. Mondandója nem igazán hat meg, főleg hogy nem értek vele ebben egyet. De én vagyok a felnőtt, nem állhatok le vele veszekedni. Ám, amikor arról faggat, hogy kora délután mit keresek én erre, szem forgatva válaszolok.
- Nem, nem tiltottak ki. Csak ma már nincs több órám. Mivel testnevelés tanár vagyok, általában délelőtt vannak az általam tartott órák. - Világosítom fel a kotnyeles leányzót. - Egyébként pedig, hogy miért is érkeztem Manhattanbe, ahhoz semmi közöd kicsi lány. Ne üsd bele az orrodat olyasmibe, amit valójában nem is akarsz tudni. - Kacsintok, majd megkérdezem. - Gyors kaja vagy kínai? Válassz! - Sürgetem, hátha nem kezd bele valami újabb, ezúttal az éttermekkel kapcsolatos nézetének ismertetésébe.

- Azt hittem az volt a kikötésed, hogy te választod ki a helyet, de legyen, ha ennyire át akarod adni az irányítást. - *Feleli mosolyogva.* - A kínait választom, elvégre ha már sikerült meghazudtolnod a szakmádról kialakult képet a sörhas hiányával, akkor nem volna jó, hogy éppen miattam változzon a helyzet. -
~ Volt, hogy az étvágyam is elment, ha a kínai szót meghallottam, de mostanában egyre kevésbé izgatom magam emiatt. Tegyünk egy próbát. ~
*Rövid szünetet tart, hogy összeszedje gondolatait, és könnyeden folytatja.* - Úgy tűnik felelősnek akarod magad érezni másokért, ismeretlenekért. A tudatos éneddel kisegíted a szorult helyzetben lévőket egy menetjeggyel, vagy éppen a lázító elemeket korholod és leckézteted a konformizmus alapjairól. Ez talán mind helyes, még ha végtelenül unalmas és banális is. - *Mintha énekelné a szavakat, láthatólag örömét leli benne, hogy kimondja őket.* - A másik oldalról viszont erőszakos, akaratos vagy, mint egy durcás kisgyerek, akitől megvontak valamit, ami születése jogán járna neki. Ez a belső gyermek Electro pedig képes húsz percet várakoztatni egy kompnyi ártatlan utast, és több bosszúságot okozni az üzemeltetőknek, mint amit egy tucat kéregető elérhetne. - *Félig csak magának beszél, mivel biztos benne, hogy ha sikerül is megfejtenie a férfi viselkedését, az akkor sem fogja elismerni.* - Talán te magad sem tudod, hogy mi az, amit elvettek tőled, de nem is bánom, amíg a kis Electro ennyire szórakoztató. Talán csak azért vagyok rá kíváncsi, mert még én is kislány vagyok. - *Fejezi be a gondolatmenetet, és az utolsó mondat keserűségét leplezendő inkább félrenéz, mintha a kirakatok annyira érdekelnék.*

- Rendben, tehát a McDonald's-ban eszünk... - Mondom vigyorogva. Valamiért örömömet lelem abban, hogy ne az legyen, amit ő szeretne. - Egyébként meg ne aggódj a kockás hasamért, edzek eleget, hogy olyan legyen, amilyen. - Kacsintok rá, majd keresni kezdem a legközelebbi gyors kajáldát. Hamarosan ki is szúrom a hatalmas, sárga m-betűt a házak között. - Errefelé. - Mutatok egy irányba, majd megindulok. Ám, eközben csak úgy dől a sok szó a lányból. Most aztán igazán megeredt a nyelve. Megvárom, míg befejezi a mondandóját és csak ezután kezdek bele a válaszolásba.
- Nos, talán valóban ilyen segítőkész és önzetlen vagyok. Tudod ezt hívják jószándéknak. - Forgatom meg a szememet. - Egyébként pedig teszek nagyban mások véleményére, hogy mit is gondolnak rólam. Csak, hogy tudd, a tiédre is. - Ölt ismét mosolyt arcom. - Őszintén? Megtettem, mert képes voltam rá. És az érdekeimnek megfelelt, hogy rád ijesszek. De bejött, nem igaz? - Vigyorgok most már teli szájjal a lányra. Ám egyáltalán nem tetszik, hogy ledegradál. - Csak vigyázz Alex, mert még a végén ez a szórakoztató és kevésbé toleráns énem úgy dönt, hogy rajtad fogja kipróbálni, hogy egy ember mennyi elektromos áramot bír ki, mielőtt elhalálozik. - Komorulok el, majd hozzáteszem. - Az emlékeimet vették el tőlem, nem emlékszem a múltamra és nem tudom ki voltam valaha. Aki most vagyok, azzá néhány év alatt váltam. Éltem az utcán, nélkülözve, lopva kerestem meg a napi betevőt. De szerencsém volt, felkaroltak. Munkát és fedelet adtak a fejem fölé. Szóval nagyon sajnálom, de én nem tudom elfelejteni azt, ami akkor volt. Néhai önmagamat láttam meg benned, amíg hittem neked. - Vallottam be. Ám eközben megérkeztünk az étteremhez. Az átlátszó üvegajtót a lány előtt kinyitottam, majd akkor léptem az épületbe, ha ő már bent volt.

//Majd a mekihez írj! Itt végeztünk. Folytatás: McDonald's

- Azt kétlem... -tettem még hozzá, majd bólintva masíroztam fel a lépcsőn, és halkan beosontam a szobámba, nehogy felkeltsem a többieket. Muszáj volt egy picit legalább csinosítani magamon, így gyorsan átöltöztem, valamint megfésülködtem, és a táskámat magamhoz véve siettem vissza, persze még mindig csendben, nehogy bárki is észrevegyen. A kapuhoz érve egy kék színű csoda várt rám egy helyes sráccal. Na mi ez, ha nem gyanús? De nem akadtam fenn a dolgon, sötét volt amúgy is, csoda, hogy a jármű színét meg tudtam mondani. Bepattantam mellé, és a csőnadrágom szárát igazgatva néztem fel rá, mikor már az intézet területét is elhagytuk.
Ahogy lassan a belvárosba értünk, csak hátradőlve szemléltem a környéket.
- Van úti célod is? Vagy csak azt tervezed, hogy kocsikázunk az éjszaka közepén?

Bepöccintve a motort kicsit túráztattam egy helyben, nem úgy tűnt mint ami sokat van járatva így rá fért 1 kis működés az olajszint helyrepofozása érdekében. Induláskor a kerekek kicsit kipörögtek de utána száguldott a szekér. Kicsivel gyorsabban a megengedettnél. Ez sajnos egy rendőrnek is feltűnt. Egy kis kenőpénz máris feledtette az incidenst. A városba érve mérsékeltem a vadvezetést.
-Sok mazsola.. nem igaz. Aki nem tud vezetni ne jöjjön ki...
Mérgelődtem a városba érve. Agresszív előzéssel és heves dudálással hagytam magunk mögött a legtöbbet. vagy csak egy szabálytalan előzéssel. Egy félreeső helyen megálltam.
-Feltűnő lenne ha sok benzin hiányozna. Tudsz valami jó helyet?

A rendőr lekenyerezésénél, még a fejemet is elfordítottam. Strucc üzemmód: amit nem látsz az meg sem történik. Amúgy néha tényleg elég hatásos technika, szóval hiába kisebb az agya, mint a szeme szegény madárnak, azért ez a módszer igazán ötletes.
- Amúgy figyi, lehet, hogy nincs jogsim, de ez azért nem tűnik elég szabályosnak.. - mutattam az útra az egyik érdekes előzésnél. - Én azért még szeretnék életben maradni, szóval, hogy ha ez megoldható, akkor kérlek... - néztem rá az övemet birizgálva, majd ahogy megálltunk elég jól hallhatóan fellélegeztem, és feltartottam az ujjamat.
- Pszt, egy szót se többet a járgányról. Jobb az úgy nekem. - fordultam felé, amennyire ez lehetséges volt. - Hát jó hely... egy kocsmaszerűség Brooklynban, ahol általában csak mutánsok tartózkodnak. Ha mázlink van, talán tanárokkal sem futunk össze.

-Nem is volt az. Csupán szükség szerű. Különben még mindig mögötte döcögnénk...
Magyaráztam meg tettem bár magam sem tudtam miért, talán egy kis beszélgetésre vágytam. Túl csöndbe van.
-Nyugi, nem lesz baj. Tudok vezetni.
Nyugtattam jókedvűen. Vicces volt nézni ahogy retteg mellettem.
-Igazán? Tudod merre van?
Előkapom a telefont, fel oldom a zárat és a kezébe nyomom.
-Írd be a címet. vagy tudod merre van?
Egy határozott mozdulattal ismét beindítom a motort és várom hogy ő vagy a GPS mondja az útirányt.

- És az akkora nagy tragédia lenne? - mosolyodtam el, mert a választ már sejtettem. - És ebben nem kételkedtem egy percig sem, de aki vezetni tud, annak a karambol is pompásan szokott sikerülni. De szólj, hogy ha tévedek. - vettem el a telefont, és elkezdtem bepötyögni a címet néhány másodperc gondolkodás után.
- Azt hiszem igen, ez az. - adtam vissza. - Egy pincehelyiség, nincsenek nagy neontáblák meg ilyesmi, de ha az utcába érünk, már megismerem én is a lejárót. - a motor burrogását hallva, újra megkapaszkodtam diszkréten a biztonsági övben.

-Nem szeretek döcögni.
Elveszem a telefont és megnézem a címet. Nem ismerős, két gombnyomás és már mondja is az instrukciókat a szerkezet. Egy laza mozdulattal a szélvédő és műszerfal közé dobom. Körbenézek és kövér gázzal meg is indulunk. Nagy ívben megfordulok, a kocsi hátulja kicsit kicsúszik de gyors ellenkormányzással már egyenesben is van. Első mondata, hogy túl gyorsan megyünk. Erre megcsóválom a fejem.
-Egyszer kidobom az ablakon... Különben is háttal ül, szóval csönd...
Feltűnően sokszor nézek a lányra kíváncsian mosolyogva. Már majdnem többször, mint az útra. Kíváncsi vagyok mit szól hozzá, hogy ekkora sebességnél nem csak az utat figyelem. Sikerül e kicsit jobban kiakasztani.

[You must be registered and logged in to see this link.]

Elanor miután kitolta a mociját az intézettől kicsit távolabb, a kezembe nyomta a bukót és maga is felcsatolta a sajátját, majd felpattantunk és beszáguldottunk a városba. Hát a száguldást, azért persze úgy kell érteni, hogy 40-es tempóban haladtunk, amit az istennek sem volt hajlandó feljebb tornázni, akár hogy győzködtem. Szerintem egy menőbb bringával simán lehagytak volna minket. Na, mindegy, azért szép lassan csak beértünk, aztán csak kanyarogtunk össze-vissza, kerestünk valami olyan helyet, ahol letehetjük úgy a járgányt, hogy ha ott hagyjuk egy kicsit, visszafelé meg is találjuk, és lehetőleg ne a kerekei nélkül. Szerencsénkre találtunk egy pár utcai árust, ahol mindenféle tenger herkentyűn (kaja) kívül, még fagyit is árultak. csak keresnünk kellett egy szimpatikusat.

Végre sikerül megtalálnunk azt a helyet, ahol beszerezhetjük a fagyi adagunkat. Mikor már mindketten élvezettel fogyasztjuk a hideg édességet, Elanor végig mutatva az utcán ujjaival lépéseket imitál, így nem nehéz kitalálni, hogy sétálni szeretne, amire lelkesen bólogatok, hogy jó ötlet. Kicsit lemaradok a lány mögött, hogy a tölcsér szélén folydogáló fagyi folyamot lenyalogassam, mielőtt a kezemen csordogálna, mikor észre veszem, hogy Elanor milyen kirakatot szemelt ki magának első nekifutásra, ezért kíváncsian vártam a hatást, mert nem hittem, hogy a kissé naiv lánykának nem akadnak fenn a szemei a látványra. Hát ebben nem is csalódtam! Halk kuncogással eredtem a nyomába és mellé érve vidáman megütögettem a vállát.
- Nem akarsz bemenni? Látom felkeltette az érdeklődésedet. - mutattam az üzletre, direkte figyelmem kívül hagyva vörösödő arcszínét. - Bent sokkal több a látnivaló!

- Hátha nem, akkor nem! - rántom meg nevetve a vállam Elanor reakcióját látva. - De, biztos láttál volna egy két érdekes dolgot odabenn. - teszek még rá egy lapáttal, majd igyekszem utolérni a már-már pánikszerűen elstartoló lányt.
A nagy rohanásban viszont sikerül egy szép nagy fagyifoltot összeszednem a trikóm elejére. ~ A fene! ~ szisszenek fel mérgesen és körülnézve próbálok valami vízcsapot fellelni, ahol menthetném, ami menthető. Az egyik a fő útról benyúló sikátorban fel is fedezek egyet, ezért nyílegyenesen felé veszem az irányt, intve a kicsit előrébb haladó Elanornak, akinek élénken elmutogatom, hogy mi a szándékom. A lány is utánam indul. Megkönnyebbülésemre a csapot nem törték le, nem dugaszolták be és még víz is van benne, ami kellő örömre ad okot, ezért gyorsan előkapok egy zsepit és azt bevizezve igyekszem eltüntetni a foltot. Lázas tevékenységemet négy láb megjelenése szakítja félbe, melyek alig fél méterre tőlünk megállnak.
- Na mi van szépségeim? Nincs szükségetek egy kis segítségre? - hallok egy rekedtes hangot, melyre már érdeklődve felpillantok.
Két eléggé szakadt férfin áll meg a tekintetem. Az egyik ijesztően vékony talán velünk egykorú figura, neon zöld színben pompázó tarajos hajviselettel és több tucat pircinggel az arcán, aki egy kérgesre koszolódott farmert és megállapíthatatlan színű polót viselt. A másik kicsit idősebbnek látszott, a feje tar kopaszon világított, több napos borosta keretezte az arcát, és egy munkás kertésznadrág lógott rajta félig leszakadt pánttal, felsőtestén egy trikóval. Szóval eléggé "bizalomgerjesztő" figurák voltak, akik nem hiszem, hogy csak szimplán, merő segítőkészségtől vezérelve szólítottak meg minket. Körül néztem és ekkor döbbentem rá, hogy alig pár lépésre a nyüzsgő utcától, mintha egy más világba csöppentünk volna, a koszos sikátor eléggé kihaltnak mutatkozott most. Ránéztem a mellettem álló lányra, aki elég dermedtnek tűnt.

~ Hát, ha itten rosszra fordulnak a dolgok, azt hiszem csak magamra számíthatok! ~ vonom le az nyilvánvaló igazságot, hiszen Elanor még a csapot sem képes elengedni, úgy vált sóbálvánnyá.
- Kösz srácok, de, mint látjátok épp végeztünk! - intek nekik mosolyogva, hátha én tévedek és mégis ők az irgalmas szamaritánusok. - Már megyünk is, de értékeljük a jó szándékotokat. - fűzöm hozzá és lefejtem Elanor kezét a nyomókarról. De, hát persze, hogy nem a legjobb forgatókönyvet írja az élet, mert a következő pillanatban kopasz fickó elénk perdül.
- Ne siessetek annyira angyalkák! - húzódik vigyorra a szája, megmutatva fogkrémet sosem látott, barnás fogait. - Ha már nem segíthetünk, akkor segíthettek ti nekünk egy kicsit! - vigyorog gonoszul. - Nagyon tele van már a t@köm. - markol rá a nevezett testrészére. - Kellene valaki aki segít kiüríteni! Mivel a haverom is szenved ettől a bajtól és ti ketten vagytok, azt hiszem ezt könnyen megoldhatjuk! - és a nyomaték kedvéért még egy elég méretes bicskát is elővarázsol a zsebéből.
Meg kell valljam, nem számítottam fényes nappal, egy forgalmas utcától pár méterre ilyen fogadtatásra, de minden esetre nem kaptam a szívemhez rémülten, - habár lehet, hogy jobban élvezték volna - csak a hátam mögé, a falnak toltam Elanort, hogy fedezve legyen és a jancsibohócra mosolyogtam szendén. - És ezt, hogy gondoltad? Itt és most letolod a gatyád? De nem bánom, én elbánok mindkettőtökkel! - a kétértelmű fogalmazás nem véletlen. - Csak gyertek kicsit közelebb! ~ Hol vannak ezek a mitugrászok a szimulációs Varangyhoz vagy Előőrshöz képest! ~ húzódott ismét mosolyra a szám. _ Elanor, ne csinálj semmit, csak maradj nyugton! Nem lesz semmi baj, csak most ne érj hozzám! - súgom a lánynak hátra és kieresztem a tüskéimet.

Reméltem, hogy Elanor megértette mit kívánok tőle, mert nem szerettem volna, ha ő is megtapasztalja mire képes már a mutációm. Felkészültem, hogy mindkét férget egyszerre kapom el. Igaz, hogy akkor valószínűleg eloszlik a hatékonysága is az idegi túlterhelésnek, de ennek a két fickónak szerintem az is elég. Viszont a legnagyobb meglepetésemre, hirtelen egy vékonyka hang kezdte el szidni a két meglepett támadót a hátuk mögül. A lehetetlen helyzet ellenére felkuncogtam Elanor reakcióján, hiszen ezzel egyedül sokra nem ment volna, de hálás voltam a próbálkozásért, és így egy lehetőséget is adott nekem, hogy egyenként bánjak el velük.
Először a veszélyesebbnek gondolt kertész nadrágos figurával kezdtem. Gyorsan ráfogtam a karjára, hogy még véletlenül se tudjon kiszabadulni, ha vadul rángatódzik akkor sem. A hatás minden várakozásomat felül múlta! A fickó kigúvadt szemekkel üvöltött kínjában, izmai egyfolytában rángatták a testét, alig bírtam a kezemben tartani. De nem akartam túl sok időt rápazarolni, mert az ordításra már a másik, tarajos is odakapta a fejét és nem akartam időt adni neki egy támadásra. A kopasz alaknak úgy is maradandó emléket szereztem legalább egy negyed órára. A vékonyabb férfihez ugrottam és már kaptam is volna utána, mikor hátrahőkölt, majd megfordult és rémülettől artikulátlan hangon visítva rohant a sikátor ellenkező vége felé.
- Segítség! Mutánsok!
Nem mintha itt annyira vészes lett volna egy ilyen felhívás, de azért nem akartam nagyobb tömeg feltűnést sem, ezért hamar visszahúztam a tüskéket és a még mindig a falra tapadt és a fetrengő, nyöszörgő sz@rkupacot bámuló Elanorra szóltam:
- Azt hiszem most a legjobb lenne gyorsan elhúzni a csíkot. - fogtam meg a kezét és húztam az utca felé.

Az utcára érve Elanor megrántotta a kezem, ezzel jelezve, hogy álljunk meg egy kicsit. Ránéztem és nem kellett hozzá nagyon értenem a jelbeszédet sem, hiszen szemei ékesszólóan jelezték hogy a köszönetét fejezi ki.
- Csak egy kis ujjgyakorlat volt. - rántottam meg vigyorogva a vállam. - Beszari kis alakok voltak, nem voltak igazán veszélyesek, de a kis trükköd igazán jól jött. - dicsérem meg a próbálkozását.
- A motort arra tettük le. - mutatok az utcán felfelé, elértve a kutató tekintetét. - És szerintem ennyi élmény elég volt talán mára neked. - ölelem meg átkarolva a vállát. - Viszont a suliban nem kéne nagydobra verni az esetet, még a végén kísérőt adnak mellénk egy-egy kirándulás alkalmából, azt meg nem díjaznám. - teszek egy képzeletbeli lakatot a számra, de aztán Elanor felcsillanó tekintetét látva észbe kapok és én is elnevetem magam. - A jegyzetfüzetedre, vagy a laptopodra mégsem rajzolhatom! - teszem hozzá mikor már levegőt is kapok.

Jókedvűen érkezünk meg a leparkolt robogóhoz, ami csodák csodája egyben van. Igaz, hogy a fagyizásunk több kalandot hozott, mint gondoltuk volna, de ez a kis közjáték talán megajándékozott egy baráttal és igazán feldobta az unalmas hétköznapokat. Már rég volt részem egy kis kalandban!
- Remélem máskor is eljössz velem, ha kirándulni támad kedvünk! És nem vették el a kedved ezek a félnótások? - intek a sikátor irányába, miközben a fejembe nyomom a sisakot, persze a bekapcsolását mellőzöm. Amekkora száguldást fogunk csapni, nem hiszem hogy leeseik a fejemről. Aztán felpattanok a motort beindító lány mögé és éleset rikkantok jókedvemben, ahogy a régi vadnyugati filmekben láttam.
- Jiiiiháááá! Csapjunk a lovak közé!

~Sötét éjszaka, mintha nem is létezne ebben a városban más napszak. Persze, ha jobban belegondolunk, igazán itt csak nappal van, meg egy másik nappal, amikor magasabb a villanyszámla, a sötét éjszaka sem olyan sötét már, mint régen...~
*Hátát a falnak támasztva, kezében egy szivarral vár valakire, valakire aki talán el sem jön, bár számításai szerint erre kicsi az esély, legfeljebb akkor kerülné el ezt az utcát, ha tudná, ki vár itt rá.*
~Le kéne szoknom erről. Ahhoz képest, hogy nem csatlakoztam Xavier repülő cirkuszához, mostanában szinte megállás nélkül nekik rohangálok mindenhova. Nem számít, hamarosan újból elhagyom a várost, és akkor nyugi lesz...~
*Elpöcköli a tövig égett szivart, melynek hűlt helyén szája fanyar vigyorra húzódik. *
~Nyugi...hát persze.....~