Manhattani utcák

Zakómat kissé hátratűrve, zsebre tett kézzel sétálok az utcán, miközben a Pyro-val történt találkozáson merengek.
~ Érdekes figura, annyi biztos. És a hallottak alapján egészen erős is. Meglátjuk, mi lesz ebből az ismerettségből. Azt kell mondanom, eddig pozitívan csalódtam benne.
Derűs arckifejezéssel lépdelek tovább a járdán, mígnem egy parázsló tárgyat látok az útra érkezni, mely pattan kettőt, mielőtt megáll. Hamarosan meglátom a szemközti járdán azt is, akitől származik.
Megtorpanok egy pillanatra, ahogy meglátom a furcsa hajviseletet. Elsőre csak furcsa, de ahogy összepárosítom a képet: fodrászok rémálma, szivar, asszonyverő atléta, flegma arc.
~ Logan? Komolyan, mint a mutánsok HOllywood-ja! Az iskolában viszont nem láttam, gondolom a maga útját járja.
Mivel nem áll barátkozós típus hírében, tovább indulok. Semmi kedvem akár véletlenül is felbőszíteni egy öngyógyító, karmos mutánst. Akármifélék is azok a karmok.

*Végre megérkezik a srác, aki miatt már oly régóta várakozik itt, a kedvéért még az asszonyverő atlétáját is magára vette. Sokáig tartott, de a fontos, hogy itt van...erre nem tovább megy a mocsok!?*
-Hé pubi. - Szól Chris után, miközben elrugaszkodik a faltól, hogy utolérhesse őt. - Tegnap kirángattam a haverodat egy főleg bőrfejek által látogatott kocsmából, és azóta szüntelenül azon jár az agyam, hogy vajon választhatott-e volna veszélyesebb helyet, ahol piálhat.
*Ekkor beéri a srácot, kezével pedig ráver a vállára egy barátságosat, arra azért vigyázva, hogy ne essen orra.*
-Hála neked, most már tudom, hogy igen. Kösz ezért.

Mikor megszólít, nem tűnik darabolós gyilkosnak a hangja alapján. Persze ez nem jelent semmit, de hasznos tapasztalat lehet. Megállok, és felé fordulok.
- Rozsomák, ugye? Cris vagyok.
Kezet nyújtok, feltételezve, hogy nem a tenyere éles. Közben természetesen felmérem, kivel van dolgom. Edzett karok, erős tartás, aggódó tekintet.
~ Ráfaragtál, mikor lelkiismeretet kaptál, annyi biztos.
- Hol járt Greg? Én egy darab veszélyt nem láttam errefelé. Elég békés bőrfejűek lehettek.
Jókedélyűen folytatom a csevegést, ha már ilyen pongyolán és közvetlenül nekikezdett.

*Sosem vallaná be, de az Európában töltött 3 hónap után kifejezetten jólesik neki, hogy valaki a normális nevén szólítja. Sajnos azonban most nem haverkodni jött.*
-Valóban az vagyok. - Feleli, és kivételesen elfogadja a felé nyújtott kezet. - De a Logan rövidebb.
*A következő mondat hallatán nevetni támadna kedve, ha nem volna ugyanakkor elszomorító is amit hall.*
-Bronxban - feleli lesújtónak szánt hangon - és csak egy ütőt törtek szét a fejemen, szóval annyira tényleg nem voltak agresszívek. De inkább mesélj te, milyen volt az oroszlán barlangjában?

Miután közli, milyen megszólítást vár, bólintok, hogy megértettem.
- Rendben, Logan.
Ahogy elmeséli, hogy a fejét minek használták, eleresztek némi visszafogott nevetést, már amíg bírom. Két másodperc után felnevetek.
- Bronxban? Ezen csodálkozol? Tele van mutánsellenes bandával. Mit csináljanak, ha megtalálnak; rendezzenek gyorsan tüntetést?
Legyintek egyet, és felkapom a fejem a következő kérdésre. Megcsóválom a fejem.
- A fegyvergyárukban jártam. Az oroszlán nem volt ott, de a kohó fújtatófiúja épp arra járt.

-Csodálkoztam, de inkább azon, hogy a barátod betette oda a lábát.
*A beszámoló hallatán legszívesebben a fejét csóválná rosszallóan, majd elköszönne valahogy így: "Hát, jó szórakozást, majd a temetéseden találkozunk." De ez egyrészt nyilvánvaló hazugság lenne, másfelől Ororo sem értékelné, úgyhogy marad az apáskodás.*
-Szóval még életben van. Kevés Amerikai mondhatja el magáról, hogy ez élete legnagyobb teljesítménye.
~Más országokban persze nem ez a helyzet, kell hogy legyen olyan hely, ahol magasabb a halálozási ráta, mint a testvériségben...~
-Az oroszlán alatt egyébként Kardfogra gondolsz - kérdi, hangjában jó adak leplezett reménnyel - vagy a sakkmesterre?

Csak hallgatom, ahogy az antiszociális szeletelőgépből hirtelen előtörik a szófosás.
~ Valami ilyesmi lehet, amikor valaki úgy kap ingert sok beszédre, hogy egyáltlaán nem ért hozzá.
Persze jön tovább is a prédikáció. Zéró érv, csak okoskodás. Ezzel azért erőteljesen leírja magát az illető.
~ Tévedtem. Pontosan olyan.
Végre valami érdemi kérdése akad ahelyett, hogy megpróbálna keménykedni.
- Az oroszlán, az Magneto. Nem tudom, ki az a Kardfog.
~ Róla nem volt szó semmilyen médiában.

-Kardfog, ő ~az oroszlánszagú bátyám ~ az egyetlen ember a városban rajtam kívül, aki rendesen tud inni.
*Látja, hogy Chris-t nem hatják meg szavai, és az igazat megvallva, őt magát is egyre kevésbé hatja meg, ha a követkő balhé alkalmával egyel több fiatal mutáns-t kell felszabdalnia, ám a motorját ebben az irányban parkolta le, szóval egyenlőre úgyis a sráccal kell tartania.*
-Tudom, nézőpont kérdése, hogy kinek van igaz, vagy, hogy kik a jók fiúk, az viszont nem kérdés, hogy kik a vesztesek, többször is bizonyítottak már. Tényleg ilyen alakokkal akarsz együtt lógni?

- Kardfog... - ízlelgetem egy kicsit a nevet - Vele jobb vigyázni, jól sejtem? Észben tartom.
~ Még egy kaszaboló, aki ráadásul Magneto oldalán van, ha jól értettem. Biztos kedvelik egymást...
Figyelem, ahogy kísérget. Nyilvánvalóan akar valamit. Egyértelmű, hogy nehezen fejezi ki magát.
Mikor keménykedni kezd azzal, hogy ki nyertes, meg ki vesztes, biztossá válik, hogy valamit beleképzelt a Pyroval való találkozásunkba.
- Együtt lógni? Mert találkoztam valakivel, és beszédbe elegyedtünk ahelyett, hogy szétdúltuk volna a környéket? Ez komolyan zavar téged?
Úgy nyúlok a zakóm zsebébe, mintha cigarettáért nyúlnék, majd előveszem a rágómat.
- Meg aztán biztos, hogy van nyertes? A szemed alapján te is elég sokat veszítettél már ezzel a háborúval.

-Ez még nem...
*Hát igen, valóban sokat vesztett a háborúval, barátok, családtagok, és persze Jean....ez utóbbi különösen fájt neki még mindig, valószínű ezzel magyarázható, hogy amikor Chris ilyen lezseren említette meg az áldozatokat, kissé elborul az agya. Utólag persze ő is belátja majd, hogy túlreagálta a dolgot, jelen pillanatban azonban helyesebbnek érezte a kabátjánál fogva a falhoz emelni a fiút, és leüvölteni a fejét.*
-JÓL LÁTOD! EZÉRT KELL TÁVOL MARADNOD TŐLÜK!
*Ekkor elengedi a srácot, hátat fordít neki. Lassú léptekkel a motorbiciklije felé veszi az irányt.*
-A nő akit szerettem meghalt a játszadozásaik miatt...és ő jóval erősebb volt, mint a testvériség, és az X-men együttvéve. Ne akarj bele keveredni...

Meglep Rozsomák hevessége. Bár hallottam már felőle, személyesen még nem volt alkalmam tapasztalni. Igaz, vágtak már sokkal keményebben földhöz focista koromban, de a szájszaga azért ront a helyzeten.
Az előbbiek ellenére elédegedd mosolyra húzódik a szám, mikor látom, hogy ennyibe kerül nekem kibillenteni a nagy harcost a fene nagy figyelméből. Persze, ahogy azt illik, együttérző arckifejezéssé varázsolom a kompozíciót.
- Akkor ezért maradok mindenkitől távol. Pont úgy, mint te.
Most már nem hagyom ennyiben. Ha a nyakamba lihegett, akkor egy kicsit még húzom. Úgy is kiváncsi vagyok egy-két dologra.
- Mond csak, miért érdekel, mi van velem? Nem is ismersz. Amúgy meg már rég benne vagyok.nyakig. Épp most kent a falra egy dühös mutáns.

*Nem tudja nem meghallani a szemtelenséget Chris ígértében, távol maradni a bajtól, pont úgy mint ő. Lassan visszafordul a srác felé, arcán azonban nem tükröződik semmiféle érzelem, még az előző igen erőteljes harag nyomai is elmúltak.*
-Van egy fontos különbség köztünk. Te sosem fogod tudni elmesélni, mennyire fáj az, ha agyonlőnek egy géppuskával.
~Egyébként nagyon, de szerintem erre magától is rájön.~
*Végül vállat von, és ezúttal már jóval határozottabban indul el, magára hagyva Chris-t, hacsak a srác nem szalad utána.*
-Azért, mert a falra kent egy büdös mutáns, és azt hiszed, nyakig vagy a sz@rban.

- És? Nem is vágyom ilyen élményre. Azt mondod, agyonlő valaki géppuskával, ha szóba állok Pyroval? Ki? Te?
Amit ezután mond, azon majdnem elnevetem magam. Minden esetre tartom magam, de látszik rajtam, hogy küzdök a nevetéssel. Offenzívabbra váltok, mert kezdem látni, mennyire erőszakra épül az ő fejében a világ hierarchiája.
- Nem büdös, hanem dühös, te pengefülű nyelvzseni. Arról meg, hogy ki van szarban, óvatosabban nyilatkozzon, aki reflexből büdösnek titulálja magát. Mindenki benne van. Ha kitaláltad, hogyan old meg a problémát, akkor meg szólhattál volna a professzornak.
Megcsóválom a fejem. Belegondolok, hogy valami vénséggel vitatkozom, aki mintha csak keresné a konfliktust, de szabályosan zavarja, hogy most nem oldható meg kaszabolással.
Lassan sétálok utána, ha faképnél hagyna. Persze legalább három méter távolságot hagyok magunk között.
- Nem fogsz meggyőzni, amíg nem érted az álláspontomat. Szerintem ez kölcsönös. Szóval cseszegethetjük egymást, vagy lehiggadunk mindketten, és beszélünk kultúráltan. Falhozvagdosás nélkül. Te választasz.
Ha a motorjához indul, azt nemnek veszem. Ez a várt kimetel, de azért kivárom a végét.

-Nem pubi. Azt mondom, légy ügyesebb mint én voltam, mert te csak egyszer szúrhatod el úgy, mint én.
*Hallva Chris offenzíváját, úgy határoz, hogy többet nem pazarolja a humorérzékét erre a fiúra. Inkább megáll, tekintetét az égre emeli, és vesz egy mély levegőt, mielőtt megint a falhoz vágná a fiút. Lehet másoknak bejön az ilyesmi, de őt irritálja, ha ilyen hangnemben emlegetik azokat, akiknek a halálakor jelen volt.*
-Megpróbáltam, de egy önfejű alak volt, aki azt hitte mindenkinél okosabb. Remekül megértettétek volna egymást.
*Sóvárogva tekint a motorbiciklijére, és gondol a csendre, melyet az a néhány száz kilométer adna, mely elválasztaná őket óránként, ha felülne rá. Végül azonban mégsem hagyja itt. *
-Hallgatlak. De aztán marha jó álláspont legyen.

- Megkérhetlek, hogy ne hívj pubinak, ha én képes vagyok normálisan szólítani téged?
Határozott előrelépésnek tekintem, hogy nem vigyorog, nem szájkaratézik, mégsem verekszik közben. Kezdem látni a fényt az alagút végében. Jó messze. Csak a szemei néha kitakarják.
- Önfejű alak volt? Ezért értenénk meg egymást? Nektek sikerült?
~ Valószínűleg azért nem szeret beszélni, mert nem igazán ért hozzá. Nem baj, ez érdekes lesz.
Figyelem a gesztusait, láthatóan már menekülne, vagy ha adnék rá indokot, felkoncolna. Ki tudja, melyik nyugtatná meg jobban...
- Mindetten nagyon keveset tudunk ahhoz, hogy teljes képünk legyen a szituációról. Mindenki azt mond, amit akar, de úgysem látja át az összes helyzetet és nézőpontot. Csapatként kell gondolkoznunk, ha kezdeni akarunk magunkkal valamit. Például, ha van megoldásod, gondold ki részletesen, és vesd fel másoknak! Én kiváncsi vagyok rá, és szerintem Ciklon vagy a többi tanár is meghallgat. Egy próbát biztos megér.

Hogy mit is kerestem én Manhattanben? Lassan már kezdtem elfelejteni. Ezek a magas, felém magasodó épületek, elég rémisztően hatottak számomra, és egészen azzal voltam elfoglalva közbe, hogy el ne tévedjek.
Nem, most nem véletlenül kerültem ide, és mindemellett tömegközlekedéssel! Egy boltot keresetem. De ajj, melyiket is? Felírtam valahova, de hová tettem? Megálltam az utcán átkutatni a zsebeimet, viszont csak nem akart előkerülni. Nagyon sokan voltak az utcán, és valaki meglökött, úgy hogy majdnem felborultam. Hát köszönöm szépen, de igazán!
Megpróbáltam kiúszni az emberek tömegéből az egyik kirakat felé, hátha a szélén nyugtom lesz, és ott még az úttestre sem tudnak kilökni, ami azért egy fontos szempont.
A cetli csak előkerült a végén, amiről az is kiderült, hogy az utca teljesen rossz felén vagyok. Egy kisebb mértékű elkeseredettség vett rajtam erőt. Gyerünk Tanya, ki kell jutnod. Csak ne kellett volna, árral szemben úsznom az emberek hömpölygő folyamában. Olyan volt mintha mindenki direkt engem akarna elsodorni, hogy végül teljesen máshol kössek ki.

*Vegyes érzelmekkel küszködött, ahogy Tanya-t figyelte a magasból. Egyrészt boldog volt, amiért a lány nem használta a képességét, hogy ide kerüljön, tekintve, hogy a múltkor Japánban(!) volt, mire ő kiért a városból, másfelől kicsit bosszantotta, hogy már 3 órája kénytelen követni, és még mindig nem talált egy alkalmas helyet, ahol lecs....beszélhetne vele.*
~Na jó, ebből elég.~
*Egy közeli sikátorban materializálódik, majd Tanya-val ellenkező irányban kezd úszni a tömegben. Igyekszik úgy manőverezni, hogy egyenesen a lányba szaladjon, ami sikerül is neki. Kis híján fellöki őt, ám a cél szentesíti az eszközt, a korábban erre a célra előkészített egyébként elég drága mobiltelefont sikerül a táskájába ejteni, miközben szó nélkül távozik a karambol helyszínéről.*
~Reméljük nem dobja ki az első kukába.~
*Félre eső helyre húzódik, hogy egyenlőre még senki se vehesse zokon azt, amire készül. Ruhája rejtekéből egy rohadt nagy puska kerül elő, ugyan az, amivel Varangy-ra lőtt. Kicsit viseltes a néhány emeletnyi zuhanás után, de most úgyis csak a hangja miatt kell. Az ég felé tartja az eszközt, utána pedig 5 lövést ad le, melyek fülsüketítő hangját az egész utca élvezheti.*
~Lássuk működik-e a kütyü.~

Át a másik oldalra, onnan az első utcán jobbra és...
Összerezzentem. A lehető legkisebbre húztam össze magam az első dörrenésre. Aztán jött a második, ami már túl sok volt nekem. A világ lassan homályba borult, majd a fények megváltoztak, végül az egész világ eltorzult. Minden olyan lassúnak tűnt. Még ez a hely is nyugodtabbnak tűnt volna nekem a valóságnál, ha nem lett volna ez a lehetetlen hangzavar.
Ez meg hogy került ide - hallottam a távolból, majd pedig megfordultam, csak hogy újra Manhattanben találjam magam. A gond csak az volt, hogy az egyik hatalmas épület tetején, a teraszon, méghozzá pont a korláton egyensúlyozva.
- Ez meg hogy került ide? - hallottam halkabban ismét, egy teljesen flegmatikus és lenéző hangot. A gazdája öltönyben épp az irodaház erkélyén bagózott.
Nem is tudom mit gondoltam, hogy megfordultam megnézni ki az, hiszen ennek az lett a következménye, hogy megcsúszott a lábam, én meg leestem. A sikolyomat elvitte a menetszél, majd teljesen elhalt ahogy újból át léptem a másik dimenzióba. Riadtan néztem körbe, hogy mégis merre menjek. Az ilyenekből szoktak azok a bizonyos másik országokba történő kiruccanások lenni, de ha ez lehetséges, még annyira sem volt kedvem hozzá mint amúgy. Végül egy koszosabb sikátorban kötöttem ki.

*Miután leadta a lövéseket, azonnal kámforrá válik. Sajnos ebben a városban mindig akadnak olyanok, akik képesek lennének neki rontani akár fegyvertelenül is, ahhoz pedig nem volt sok kedve, hogy tovább halmozza a már így is tekintélyes 203 gyilkosságot. A mellette lé ház tetején eldobja a fölöslegessé vált fegyvert, ezután pedig órájára néz.*
-Eltűnt....éééés...megvan! Nem várjunk, megint eltűnt...és megvan!!
*Vár még pár másodpercet, majd amikor már biztos benne, hogy Tanya nem ugrál többet, újra átlép a szellemvilágba, pár másodperccel később pedig már leánya mellett jelenik meg.*
-Nagyon ügyes, de láttam már tőled jobbat is.
*Az amúgy sem túl bizalomgerjesztő Szellem-ez hangsúlya, és az, hogy a semmiből bukkant elő, csak még ijesztőbbé teszi.*
-Mond, látod te egyáltalán hova mész? Elég fura szögben mozogsz odaát....
~A fura igazándiból enyhe kifejezést. Az a kevés idő amíg őt odaát látom a frászt szokta hozni rám.~

Próbáltam mély levegőket venni és megnyugodni. Mi volt ez? És kire lőttek? Még odáig is elmentem, hogy végig néztem magamon, és megtapogattam a karjaimat. Azok is a helyén vannak...
Felsikoltottam, úgy megijedtem, és hátráltam egy lépést, amiből hirtelen úgy öt méter lett. Huh, ez még mindig nem Japán. Rendben. Fújtam egyet, de nem nyugtatott meg. Sőt! Valami azt súgta, hogy nem is szabad megnyugodnom.
- Ki... ki maga, és mit akar? - néztem rá elég rémülten, és ijedten szinte már kapkodtam a levegőt.
Nem emlékszem, hogy valaha is elájultam volna, de most kifejezetten nem éreztem jól magam. Minden idegszálam pattanásig feszült. Ha valami még egyszer a frászt hozzá rám, én valószínűleg már nagyon messze leszek innen utána...

*Csalódottan rázza meg a fejét Tanya reakcióját látva.*
-Enyje gyermekem, ha ennyire ijedős vagy, mit keresel egy sötét sikátorban?
*A vigyor, mely megjelenik az arcán egyértelművé teszi, hogy a világ összes sötét sikátora közül, ma ez a legveszélyesebb szegény lány számára.*
-Hogy ki vagyok? Inkább nem untatnálak a családom történetével ha nem gond.
*Tesz pár lépést a rémült lány felé, arcán továbbra is ott díszeleg a 8 éves kisfiú karácsony esti mosolya.*
-Neked egyébként nem tanították meg - kérdi érdeklődve - hogy nem szabad idegenekkel szóba állni?
~Mondjuk ilyen apával, mint én csoda, hogy még élsz.~
*Tovább közelít a lányhoz, míg annak megjön végre az esze, és elteleportál innen. Amennyiben ez elmarad, úgy még ő sem tudja mit fog tenni...*

Ha én azt tudnám! Fogalmam sincs mért itt kötöttem ki, vagy az előbb mért épp a az erkélykorláton. És mi a f#nét akar ez tőlem?! Sírva tudtam volna fakadni, és a helyzet kezdett egyre kevésbé tetszeni. Pedig eddig sem tetszett!
- Ne... ne jöjjön közelebb - egyáltalán nem volt értelme annak hogy ezt kimondtam, ez én is kezdtem érezni. Csak hátráltam, és hátráltam ahogy közelebb akart jönni. Én nem csináltam semmit, mit akar ez tőlem és miért? Ezernyi dolog cikázott a fejemben nagyon rövid idő alatt. És legyen akárki biztos nem egy kedves csevejre jött az illető, aminek a miértjét újfent nem tudtam felfogni. Csak azt kívántam, hogy...
- Hagyjon békén! - szinte már ordítottam gondolatban. Hogy hangosan nem mondtam, csak egyetlen oka volt: már épp ismét a köztes világ felé tartottam, így hang nem jött ki a torkomon.
Kezdett nagyon elegem lenni ebből a mai napból, pedig egészen jól indult...
//Folytatás Staten Islandi utcák//

*Ahogy Tanya újból kámforrá válik, megenged magának egy önelégült vigyort. Korábban reflexből várt pár másodpercet, mielőtt megnézte az óráján Tanya helyzetét, ám mostanra rájött, hogy a lánynak elhagyni ezt a városrészt kevesebb időbe telik, mint neki lehúzni kabátja ujját a csuklójáról.*
-Staten Island...ez a csaj aztán tudja, hogyan kell megspórolni a komp díját.
*Kámforrá válik ő maga is, hogy követhesse az ijedt lányt. Szerencsére ez a táv még nem olyan hosszú, így neki csak néhány másodpercébe kerül utolérnie szegényt.*
~Remélem azért nem esik baja, ironikus lenne, ha pont miattam sérülne meg....~

//Folytatás Staten Islandi utcák//

-Nem.
*Hogy azért nem, mert nehezen tud levetkőzni valamit, ami 150 éve ragadt rá, esetleg mert simán bunkó, netán mert mókásnak tartja, hogy Chris még csak nem is tudja az ő "normális" nevét, annak az eldöntését már inkább a fiúra bízza. Eddigi ismeretségük alapján úgy sejti, a középső opció lesz nála a nyerő.*
-Általában igen, bár én inkább öntörvényű vagyok.
*Meghallva Chris ötletét, alig bírja megállni, hogy ne kommentálja azt zsigerből. Az egész annyira vicces lenne, ha nem volna ennyire szomorú.*
-Az jó lenne, de bármennyire is nem tetszik ez egyeseknek, a mutánsok is csak emberek, így ők sem hajlamosabbak az összefogásra, mint az "alacsonyabb rendűek". Én például 60 éve haragban vagyok a bátyámmal...
*Ekkor lövéseket hall az utca másik végéről. A tömeg a tőlük várható módon reagál, és pánikolni kezdenek, szétszéledve mindenfelé, amerre csak tudnak.*
-Valamelyik ismerősöd? - Kérdi arcán egy fanyar vigyorral.

Valahogy nem lepődöm meg a válaszán, így egyszerűen ignorálom. Gondolkodom rajta, hogy ennyire alulfejlett érzelmileg, vagy csak szimplán élvezi, ha bunkó lehet. Persze ez a dilemma egyelőre úgy tűnik, feloldatlan marad.
- Azt hiszem, esetedben a kettő verseng egymással.
Látom, mennyire elvetélt ötlet volt rávenni bármiféle csapatmunkára. Talán ezért ennyire magányos szerencsétlen. Persze ezt szándékosan nem említem meg neki, nem áll szándékomban bántani. Ha pedig beszólok neki, biztos nekemesik.
- Értem. Akkor te milyen megoldást javasolsz? Vagy egyáltalán mit akarsz elérni? Gondolom, nem csak unalmadban járod a várost, hogy mindenkinek beszólj.
~ Igazából ezt is el tudnám róla képzelni. Na mindegy, legalább úgy tűnik, semmi sem változik a mutánsok miatt. Továbbra is az irányít, akinek hatalma van. Ha emellé mutációból fakadó hatalma is van, az csak bónusz. Tetszik!
Marad továbbra is a diplomatikus, szolid, visszafogott, érdeklődő arckifejezés. Persze legszívesebben vigyorognék, de a cél fontosabb, mint egy pillanatnyi felszabadult érzelemkitörés.
Hallom a lövéseket, majd a felbolyduló tömeg zaját. A karmos kérdésére szolid mosoly kíséretében felelek.
- Még nem. Megnézzük?