Brooklyni utcák

- Te Tövis, mit szedtél össze?
- Szinte semmit. Nyáron szinte ki sem járhatok az utcára, ilyen fejjel... - három suhanc állt a kisebb utcában ahova megérkeztem. Sötét, vékony sikátor volt, senki nem nézett feléje, bár csak épp egy másik takarta el a főúttól. Valamilyen főúttól. És hogy kerültem ide? Azt hiszem úgy ahogy eddig.
- A Főnök mérges lesz... - folytatták tovább a csevejt, egészen eddig azt hiszem, mivel az egyik most vett észre. Mindhárman felém fordultak, én pedig a szám elé kaptam a kezem. A szám elé kaptam a kezem, de még így is rázkódtam csöndben a nevetéstől. Csak tudnám mitől van ilyen f#ne nagy jókedvem. Kit érdekel!
De ahogy közeledni kezdtek felém hátra léptem és azonnal összecsuklott a lábam. Azt hiszem egyértelmű, hogy összeestem. Teljesen fura volt minden. Talaj a lábam alatt, erre nem számítottam. Persze piszkosul fájni kezdett mindenem, hogy beütöttem.
- Nézzük meg van-e nála valami!
Persze, van rajtam egy rövidnadrág, meg egy ing, meg a satöbbi ami még kell, de sehol egy táska vagy valami. Biztos nálam lesz az összes vagyonom! De furcsa mód jelenesetben nem érdekelt, hogy ha rám ugranak is, egyenlőre lefoglalt az a probléma, hogy nem tudok fel állni. Felvisítottam vihogva, mire egy pillanatra megtorpantak.
Azt hiszem nem lesz más megoldás, el kell tűnnöm, másképp nem fogok tudni felállni. Ez ebben a pillanatban számomra teljesen logikus gondolat menetnek tűnt.

Ciklon hivatott az irodájába. Először azt hittem, hogy Tanya és amiatt az este miatt. De tévedtem, bár nem is akkorát.
- Hívattál. Miben lehetek a segítségedre? - Kérdeztem tőle szenvtelenül, de valójában csak idegességemet próbáltam leplezni. ~Ha most emiatt kirúgnak...~ Bele se mertem gondolni, hogy mi lesz akkor. ~Hová mennék? Most már ez az otthonom. Különben sem történt semmi. Semmi olyan, amit ne akart volna bármelyikünk... Vajon mit mondhatott neki Tanya? Egy igazi úriember voltam.~ Legalábbis én így éreztem a dologgal kapcsolatban.
- Azért üzentem Electro, mert az egyik diákunk eltűnt. Ha jól tudom Tanya Berghart a tanítványod és ismered. - Tért egyből a tárgyra. Nem értettem, miért vár megerősítést tőlem.
- Igen, tudom melyik diákról van szó. Ő az új diák, ugye? - Kérdeztem vissza. ~Addig jó, amíg nem nekem kell beszélnem.~ Gondoltam.

- Igen és sürgősen meg kell keresnünk, hatalmas bajban van. - Mondta komolyan. - Megkerestettem egy telepatával, de csak rövid ideig volt képes érzékelni a jelenlétét. Utoljára Brooklynban volt. Te is tudod, hogy ott agresszívan lépnek fel a mutáns toborzók. Félek, hogy ha nem sietünk... - Elhallgatott, tudtam aggódik. Okkal. - Hogy minél gyorsabban megtalálhasd, Árnyékot megkértem teleportáljon oda téged. Te meg tudod védeni?! - Ez egyszerre volt kijelentés és kérdés, legalábbis én úgy éreztem. Némi töprengés után úgy gondoltam lehet rá esély, így bólintottam. - Valószínűleg össze van zavarodva és fél. Szóval csak óvatosan, oké?! Rendben, tíz perc elég arra, hogy összeszedelőzködj? - Kérdezte.
- Öt perc alatt is kész leszek. - Válaszoltam, majd elindultam kifelé. A titkos lejáratok egyikén gyorsan a főhadiszállásra siettem, majd zuhanyozás után némi pénzt magamhoz véve, a farmert-póló-bőrdzseki összeállításomba bújva elindultam az irodába vissza. Ott már Ciklon és Árnyék várt rám. Ahogy megérkeztem egy kis sikátorba, Árnyék magamra hagyott. Miután körül néztem, előléptem a szeméttároló mögül, majd elhagytam a területet. És elindultam az utcán megkeresni a lányt.

//Bocsi megszenvedtem vele, hogy hogyan legyen. Rád hagyom, hogy hogyan hozod össze a találkát. Addig megírom a tesiórás játékkezdőt. Cerebro elkészítette a tornatermet. //

A három suhanc csak döbbenten nézett jobbra-balra, csak a hátuk mögé nem, ahol voltam. Mindkét kezem a számra tapasztottam. Valamiért nagyon viccesnek találtam a helyzetet.
A tekintetem egyszer csak oldalra siklott. Az egyik kezem ujjai a karnyújtásnyira lévő kukafedőre kulcsolódtak. Közelebb léptem hozzájuk de ismét megbotlottam. Ezúttal nem értem el a földet, máris talpon voltam egészen közel hozzájuk. Addigra már rég észre vettek, de mivel megint nem ott voltam ahol először megláttak zavarban voltak mindannyian.
Felvisítottam szinte közvetlen az egyik füle mellett, valahogy úgy hogy - Ííííííí! - majd képen dörgöltem a fedővel. Mint aki jól végezte a dolgát futni kezdtem. Vagyis hát na! Nem futni, hanem... azt na! De igazából már én sem tudtam merre van az arra. Minden első lépésnél megbotlottam, és minden másodiknál eltűntem. Valahol be is fordultam... a ... sarkon. Igen ott! Nagy csörömpöléssel érkeztem a földre, feltehetőleg a kukafedő miatt. Ami még mindig nálam volt? Vagy nem? De.
Szóval megint felálltam, és a másik közeli falnak vetődtem mielőtt újból eltűntem volna. Valamit mintha még jó régen hallottam volna ami úgy hangzott, hogy... kapjuk el! Utána valami el is repült mellettem. Mert ugye előbb ért oda mint én szerettem volna, mert neki rövidebb volt az egyenes. Nekem valahogy így volt... izé... cikk-cakkba.
Egészen addig... Meddig? Ja, eddig. Ugyanis neki mentem valaminek.
- Uf - kenődtem fel, vagy el? Esetleg le, vagy át? Hmm... Felpillantottam, hogy megnézzem mi is az. - Szia! - vigyorogtam bele Electro képébe. - Te az előbb nem voltál itt... - gondolkoztam el. Vagyis hogy mit? Mindegy, a lényeg hogy nem nagyon ment. Mögöttem meg mintha még hallottam ütemes léptek zaját. Biztos voltam benne, hogy az a tüskés fejű Tövis az, akit az előbb láttam. De ez igen érdekes volt. Biztos? Olyan furcsa volt, hogy ilyen is van.

Már épp a sokadik kis utcácskán mentem végig, amikor valaki a semmiből nekem jött.
- Ohó! Óvatosabban! - Szóltam első reakcióként az illetőre. Majd leesett, hogy Tanyába botlottam bele szó szerint. - Szia! Ugye tudod, hogy tűvé tettem érted már fél Brooklynt? - Kérdeztem tőle tettetett haraggal. Igazából nagyon is örültem, hogy ilyen hamar meglett és nincs semmi baja. No meg annak is, hogy mielőbb eltűnhetünk innen. Nem szeretem ezt a városrészt. Itt hemzsegnek a toborzók. És nem éppen a legkedvesebb módszerrel igyekeznek megszerezni maguknak azokat a mutánsokat, akikről azt feltételezik, hogy a Testvériség hasznára lehetnének. Tanya pedig igencsak hasznos és veszélyes képesség birtokosa.

- Tanya, te teleportáltál ide és jöttél nekem. - Szalad fel a szemöldököm arra, hogy én az előbb még nem voltam itt. - Mi lenne, ha mielőbb visszamennénk az iskolába? És egyébként hogyan kerültél ide? - Kérdeztem. Ám jobban kifaggatni nem igazán volt időm, mert lábak dobogását hallottam meg a közelből. A három srác, akik futva közelítettek nem sok jót ígértek. Az egyiküknek tövisek voltak a fején. ~Már pedig, ha ezek támadni akarnak megszívjuk.~ Gyorsan felmértem, hogy kb. 1-2 perc és ideérnek. -Tanya, haza tudsz teleportálni minket? - Kérdeztem bizonytalanul a lány arcát fürkészve. Ha ennyire kontrollálhatatlan a képessége nem bíztam a dologban, de meg kellett kérdeznem tőle. - Felejtsd el, oké? Maradj a hátam mögött inkább! - Utasítottam, majd azonnal energiát kezdtem gyűjteni a tenyeremben. Most csak az érdekelt, hogy minél többet gyűjtsek a tenyereim közé. Hogy később használnom kell-e vagy sem, ezt nem tudtam. Minden esetre elég elrettentő látvány vagyok ilyenkor, megfélemlítésnek sem utolsó a kis műsorszámom.

- Ó Brooklyn? - mindig is meglepetésként hatott, ha sikerült megtudnom, hogy hol lyukadtam ki végül... azt hiszem. Ennek ellenére nagyban bólogattam, bár hogy mire, arról már fogalmam sem volt.
- De... de... de na! - vágtam igazán gondolkozó arcot, viszont ezzel a résszel még mindig gondjaim voltak. Aztán pedig csak elkerekedtek a szemeim. Teleportálni? Valaki mást? Nagyban rázni kezdtem a fejem, hogy végül majdnem beleszédültem.
- Oké! - csendült a hangom jókedvűen, és már a háta mögé is teleportáltam. Megkapaszkodtam a hátán a felsőjében. Még mindig rázott a visszafojtott nevetés, és most talán még jobban, úgy éreztem magam , mint aki éppen bújócskát játszik. Valóban, ha éppen a lábaimat nem látták valamiért, tökéletesen el tudtam bújni Electro széles vállai mögött.
- Hová lett az a sz#jha? - na nem mintha nem fogták volna fel néhány pillanattal később. Aztán csönd lett. Bizonyára felfedezték hogy az előttük álló Electro is mutáns. Mondjuk nem mintha ez velem szemben nem lett volna nyilvánvaló.
- Srácok én...
- Ne légy betoji - ismertem meg már az úgy nevezett Tövis hangját. - Ez a mi területünk. - Úgy látszik az egyikük egyáltalán nem volt biztos a dolgában, még a másik a hőslovag ellentétét játszotta, a harmadik meg csöndben volt, de egyenlőre még egyikük sem támadt.
Valójában legnagyobb valószínűséggel én voltam az egyetlen akinek fogalma sem volt igazán, hogy mi folyik körülötte. Jelen esetben viszont nem is nagyon zavart.

Mire befejeztem a mondatot, Tanya máris a hátam mögé teleportált. ~No csak, ezt már egész ügyesen tudja! Ha visszamegyünk, majd foglalkozom vele kicsit...~ Gondoltam, energiagyűjtés közben. Éreztem, ahogy megkapaszkodik a bőrdzsekimben. A három suhanc épp a lányt kereste, csakhogy velem és az energialabdámmal találták szemben magukat.
- Hová lett az a sz*jha? - Kérdezte egyikük, majd döbbent csönd következett.
- Srácok én... - Kezdte az egyik, aki rájött arra a nyilvánvaló tényre, hogy hiába vannak ők hárman, ha úgyis én vagyok az erősebb.
- Ne légy betoji - Szólt a tüskés fejű. - Ez a mi területünk. - Dörrent oda nekem néhány méterről. ~Minthogyha megijednék ettől. Vagy, hogy tövisek vannak a fején.~
- Nem érdekel, hogy kinek a területe. A lány az enyém ENYÉM! Hagyjátok békén, különben velem gyűlik meg a bajotok. - Figyelmeztettem őket, mély, állatias hangon. Akkor és ott, ezt száz százalékig így is éreztem.

Majd némi áramot adtam a legfélősebbnek bemutatva, hogy mégis mire számíthatnak. Amint ujjbegyeimből távozott az energia ezen kis mennyisége, a fiú a földön fekve rángatózni kezdett, mint, aki lekapcsoltak éppen sokkolóval. Ezután a második srácot vettem célba, csakhogy az irányítás során ismételten valami gikszer lépett fel, ugyanis nem azt a fiút találtam el, hanem más irányba ment a kilőtt áram, az utcában lévő vezetékeket, autót és minden olyan berendezést tönkre téve a közelében, amelynek áramhoz volt közel valaha. ~Basszus! Nem hiszem el, hogy megint ez van! Miért nem tud oda menni, ahová akarom?~ Ezt látva a másik kettő felbátorodott, majd néhány pillanat múlva már csak a belém fúródó tüskéket éreztem a mellkasomon. A pólómat, dzsekimet átszelve bőrömbe martak, mire felordítottam a fájdalomtól. ~Ez meg mi a fene?~ Kérdeztem, majd megtántorodtam.
- Mit műveltél velem? - Kérdeztem értetlenül Tüskére nézve. Majd összecsuklottam, mint egy rongybaba. Éreztem, hogy tagjaim elernyednek, mintha ólomsúly húzná le őket a mélybe. Akárcsak szemeimet, nem tudtam őket nyitva tartani, elájultam.

Talán ha magamnál lettem volna teljesen fennakadtam volna azon a részén, hogy az enyém. Vagy nem. De igazából most csak azt fogtam fel, hogy Electro összeesett.
- Ajj - adtam jelét a nemtetszésemnek csak egy erőtlen nyöszörgéssel, és mint akire éppen nem két mérges mutáns les leguggoltam, és egyenként elkezdtem kiszedegetni a tüskéket, még a Tövis nevű csak mosolygott rajtunk.
Nem tudom hanyadiknál járhattam, mikor az egyik megragadta hajam.
- Naaaa! - visítottam és ráfogtam a kezére de minek. Jelenleg nem értettem, hogy hogy lehet valaki ilyen goromba, mint ahogy mást sem nagyon ami körülöttem történt. Az egész nagyon nem tetszett, de most valahogy mégsem jutott eszembe hogy eltűnjek, hiába lett volna talán az mindenre megoldás most.

Lassan tértek vissza a hangok és a kép is. Úgy éreztem magamat, mint akit fejbe vágtak vagy minimum leitattak hót részegre. De az is lehet, hogy ilyen, ha az ember drogozik. ~Nem tudom, még sose próbáltam.~
- Naaaa! - Hallottam egy elviselhetetlen, visító hangot. Épp abban a hangtartományban szólalt meg, ami szó szerint ba**ta a fülemet.
- Halkabban, az Istenért! Szétdurran a fejem! - Kértem, de csak tovább folytatta. Aztán lassan, miközben szemeimet kinyitottam jöttem rá, hogy én ismerem ezt a hangot. Ez Tanya hangja. Nehézkesen keltem fel a földről, lassan. Így volt ideje gyomorszájon rúgni valamelyik marhának. ~Ez úgy, de úgy meg fogjátok bánni! Csak álljak két lábra...~ Fogadkoztam dühösen. A következő alkalommal, amikor a láb lendült felém elkaptam és áramot küldtem belé kétszer is egymás után. Azonnal összeesett. ~Na, így már mindjárt más, nem igaz?~ Gondoltam elégedetten.

Végre sikerült felállnom a lábaimra. Hát mit ne mondjak, nem épp a legszebb látvány tárult a szemem elé. Az a Tövis nevű mutáns, aki engem is kis híján elintézett, Tanyát a hajánál fogva húzta maga után. Persze a lány ráfogott a kezére, de nem segített ez rajta. ~Talán, ha a keze alatt fogja össze a haját... de most már mindegy.~ Hallottam, ahogy a lányra rivall.
- Na, most is van kedved még kinevetni? MI? - Majd észrevette dühös tekintetemet és az immáron kezeim között lévő, öklömnyi nagyságú energiagömböt. Dühös voltam, mérhetetlenül dühös. És ilyenkor mindenre és mindenkire veszélyessé válok. Ezt látva azonnal fogást váltott a lányon. Hirtelen, a hóna alá nyúlva egyik kezével odarántotta maga elé. Majd mielőtt még bármit csinálhattam volna, a lány nyakához hajolt. - Egyetlen rossz mozdulat haver, és a kis barátnődből tűpárnát csinálok és azt nem fogja túlélni. - Fenyegetett meg.

- Nyugi Tanya, megoldom. Nem lesz baj, ígérem. Ha szólok, gyere mögém, rendben? - Mondtam mélyen a lány szemébe nézve. Lélektükrei mélyén ijedtséget láttam, s bár én nem mutattam, hasonlóan éreztem. Azonban volt még remény. Ha valóban nem képes még egy embert magával vinni teleportálás közben, akkor el tud tűnni onnan, mielőtt baja lenne. - Ha egy ujjal is hozzá mersz nyúlni, esküszöm hogy... - Elharaptam a mondatot inkább. Az energia egyre csak halmozódott kezemben. Most már két felé válva, a két kezemben külön külön volt az összegyűjtött, immáron két öklömnyi energialabda és ott villódzott. - Figyelmeztetlek, vagy elengeded, vagy sült sündisznót fogok csinálni belőled. - Szűrtem ki a fogam közül. De csak kinevetett. végképp elveszítettem a maradék türelmemet. - TANYA, MOST! - Kiáltottam a lányra, majd amint érzékeltem, hogy eltűnt azonnal a gömböket a mutánsra eresztettem.

Csak vergődtem a kezei között, vagy még csak az se. Én mondom nektek nem előnyös, ha valaki nem tud gondolkozni, Higgye el, bárkinek is mondom.
A kérdésre pedig csak nagyban pislogtam a támadómra. Az olyannak mint a kérdés jelen helyzetemben számomra nem nagyon volt értelme. Aztán ahogy Electro is megszólalt, hol az egyikükre hol a másikukra néztem.
Igazából lassan kezdett valami visszakúszni az elmémbe, apró értelem foszlányok, de így ez az egész túl sok volt egyszerre.

Na egy kijelentés! Mi több utasítás! Ezzel már lehet valamit kezdeni! Csak bájosan mosolyogtam magam elé, és hallgattam a szóváltásukat. A most!-ra pedig csodával határos módon sikerült eltűnnöm. Mondjuk a célállomás az nem a megjelölt volt. Körbenéztem, majd el is indultam a hely széléhez. Sikerült felfognom, hogy egy tetőn vagyok. Csodálatos! Valahogy még sikerült is észrevennem lent az utcán Electro alakját. Vagyis valószínűleg ő volt az. Úgyhogy leintegettem neki.

A mutáns meglehetősen gyorsan reagált és észrevette, hogy Tanya már nincs előtte. Ám ahelyett, hogy elvetődött volna, a tüskéit lőtte felém. Épp abban a pillanatban, hogy ráirányítottam a kezeimben lévő energiát - és halálra sújtottam az árammal - ő is belém döfte az összes maradék tüskéjét.
- MEGHALSZ TE IS!!! MAGAMMAL VISZLEK!!! - Kiáltotta. Megtántorodtam, ahogyan a tüskék elértek ledöntve a lábamról. Mivel arcomat védtem kezeimmel nem láttam, hogy Tanyát vajon találta-e el egy is. Csak azt tudtam, hogy nagyon rosszul érzem magam. Sokkal rosszabbul, mint amikor először talált el néhány ezekből a szarokból. Úgy dőltem el, mint egy zsák krumpli és szinte azonnal eszméletemet vesztettem. De ez még a kisebbik rossz volt. Mivel sok tüske bennem volt, a bennük lévő méreganyag nagy koncentrációja miatt már nem pusztán elvesztettem az eszméletemet. Kezdtem egyre sápadtabb lenni, a pulzusom is egyre gyengült; s bár Tanya nem tudhatta, de ha mielőbb nem veszik ki őket belőlem, abba biztosan belehalok.

Valami nem volt rendben. Na jó úgy minden nem, de valami még is nem olyan volt na! Megdörgöltem a fejem, mint aki értelmet próbál magába erőltetni. Hogy mit? Nem, ezen most nem álltam le... őőő gondolkozni? Kétlem.

Nos lementem Electro mellé. Ezt értd úgy hogy teleportáltam. Elnéztem őt pár pillanatig. Jé azok a tüskék ismerősek! - csapott belém a felismerés. Leguggoltam és elkezdtem kiszedegetni őket mint az előbb. Egy újabb pillanatra megálltam megnézni a tüskét amit utoljára kiszedtem. Nos közel sem biztos hogy kiszedtem mind csak ami a szemem elé került.
Igen nagyjából eddig tartott... az ésszerű gondolat? Eltűntem és egy kis magyarázkodás után, ami valahogy igen értelmesre és meggyőzőnek bizonyult Árnyékkal tértem vissza. Igazából először Miss Muroeval beszéltem, és ő Árnyékkal de lényegtelen.

//folytatás: Xavier Iskola - Alagsor - Gyengélkedő, Laboratórium//

Vannak előnyei annak, hogy tudtam szerezni egy helyre csuklyás pulcsit magamra. Mondjuk a félezerszer mosott rózsaszín nem passzol a szememhez, de legalább a fél arcom tök jól árnyékba fogja. A képemre rákentem fél kiló vakolatot, vagy mit, mindenesetre tisztára olyan voltam mint a pantomimesek. Ez is volt a cél, kellett keresni pár dolcsit, ha akar valami fűszereset és táplálót a hasába ma is ez a csinos fiatalember, most nincs időm szépen mosolyogni pénzes bukszákra akik meghívnak valami fincsire, csak hogy a kedvemben járjanak. Szóval jól fedett a cucc, így nem sokaknak tűnt volna fel, hogy az utcai akrobata nem teljesen ember. Na jó, szinte kicsit se... De kit érdekelnek?
Kézen állásban egyensúlyoztam magam, hatalmas ugrásokat, helyből dupla szaltót és ilyesmiket mutattam be, kisebb csoport járókelő már ott állt körülöttem. Istenem ha összehaverkodnék valami zsebessel mennyire megoldaná minden gondunkat a napi pénz terén! Sűrűn ácsorgó emberek, eszményi terep... Hogy én miért nem tudok osztódni? Váááá!!! Betegre keresném magam!
Kellett nekem ennyire belemerülni a képzelgésekbe, sikerült túlzottan hátra szaltóznom, hogy már nem tudtam mást tenni a mögöttem lévő házfal sima felszínén kapaszkodtam meg egy pillanatra, majd ahogy egyensúlyomat vesztve visszaestem villámsebesen kilőttem a nyelvemet és elkaptam egy közeli lámpaoszlopot, hogy ne takonyoljak el. Üres konzerves dobozomban volt már némi apró, de többre nem nagyon számíthattam, tekintve, hogy azonnal meghőkölt a tömeg és felharsant az első
- Ez egy rothadt mutáns!
felkiáltás. Vállat vontam és meghajoltam a tömeg felé vigyorogva:
- Na és? A műsor tetszett, nem? - köptem feléjük kajánul.

Teljesen az arcomat, és úgy mindenemet takaró ruhában jártam az utcákat, és a főutcára, csak néha jöttem ki, egy nagyobb fogás reményében. És itt is volt. Egy kínálkozó alkalom, egy kisebb tömeg, valami mutatványos körül. Nem érdekelt mit ad elő vagy egyáltalán kicsoda. A tömeg közé furakodtam, hogy lenyúljak pár tárcát.
De perce minden jónak vége szakad egyszer, és sokszor még idő előtt.
Meg sem rezzentem arra, hogy valaki azt mondta mutáns. Úgy tettem mintha nem nekem szólt volna. És lássatok csodát, tényleg nem nekem szólt.
Eloldalogtam a tömeggel együtt. Mielőtt letértem volna, az egyik kis utcába, még visszanéztem a mutatványosra, nem is tudom miért. Talán mert szintén mutáns nem tudtam ott hagyni enélkül csak úgy, bár többet is tehettem volna, ezt jól tudom... Mégis annak egyáltalán nem itt a főutcán lett volna a helye.

Hát sajnos mára bukott a pénzszerző mutatvány, az emberek elhátráltak tőlem, mintha legalábbis fertőző beteg vagy nem is tudom mi lennék. Vállat vontam, volt időm hozzászokni. Senki nem tűnt úgy, hogy kapható egy kis csevegésre, vagy hogy le tudnám lejmolni pár dolcsival, ráadásul senki zsebéből nem villant elő egy tárca sem. Lehet, hogy dolgozott akkor itt egy kolléga? Belenézve a konzervdobozomba határozottan azt kellett mondanom: feltehetőleg jobban keresett ma mint én. Pfuj! Ezért is én dolgoztam meg. Na mindegy... Örüljünk annak ami van. Például ez bőven elég egy gyors hamburgerre a Burger Kingben vagy valami ilyesmi. Fütyörészve felkaptam a cumómat képező viseltes sporttáskát a vállamra és elsétáltam burkolni valót, na meg valami vizet nézni, amivel lemoshatom a képemről ezt a glazúrt.

*Egy sötét sikátorban ölt alakot, s onnan sétál ki az utcára. A fekete ruha, és a fejébe húzott kapucni elvileg személyazonossága elfedését kéne szolgálja, ám ezen a környéken azt hihetnénk, hogy csak a helyi divatnak próbál megfelelni. Nincs itt két perce, és máris 3 különböző embert pillant meg, Sith lordnak álcázva.*
~Bájos környék. A kocsmába inkább le sem megyek. Azt hallottam jó hely, de a legutóbbi kiruccanásom keltette másnaposságom óta megfogadtam, hogy nem iszom többé, és szeretném ezt legalább még a héten betartani.~
*Cigarettára gyújt, miközben hátát a falnak támasztva kémleli a tájat.*
~Arról nem is beszélve, hogy egyesek szerint néhány vendég kicsit túl szabados odalenn. Remélhetőleg Kara nem valami rejtekajtón lép be oda, és kiszúrom az utcán...ha eljön egyáltalán. Gene M. Utah....elég átlátszó álnév, a képessége meg nevetséges, homlokon található harmadik szem, megy lézersugarat lő ki.~
*Földre hajítja a tövig égett cigarettát, elnyomja azt cipője talpával, a művelet végeztével pedig rágyújt a következő szálra.*
~Ahogy ismerem, a kíváncsisága úgyis felülkerekedik rajta. Addig is...~
*Zsebéből előhúz egy igencsak gyűrött újságpapírt, széthajtogatja azt, és olvasni kezdi a rajta lévő cikket, a mai napon már sokadszor.*
~Félelmetes, gyomorforgató, ijesztő. Fel kéne vennem marketingesnek, ez iszonyat jó....~

Meglepő ugyan, hogy az első cikk megjelenése után máris akadt egy önként jelentkező, aki a szerkesztőségnél hagyott üzenet alapján, szeretne nekem önkén és dalolva interjút adni. Jobb, mint remélni mertem, hiszen nem is álmodtam volna, hogy ilyen könnyedén tehetek szert, minden nyomozómunka nélkül egy újabb alanyra. Szóval nem volt meglepő a jókedvem, bár azért tartottam a találkozástól. A hely amit megadott, nos nem tartozott a híresztelések alapján a legnyugodtabb, legbiztonságosabb helyek közé a városban. Vagyis teljesen megalapozott volt az idegességem is. No meg persze az sem kevésbé frusztrált, hogy akár ez az egész lehet egy csapda is, ugye. Tekintve, hogy nem köztudott rólam, mutáns létem, mégis pont ide szólt a találka, ahol tudomásom szerint nem túlzottan kedvelik az ember lányát, ha az nem rendelkezik mutáns jegyekkel.
Előkotortam még utoljára a cetlit, amiből megpróbáltam kibogarászni a nevet, attól mondjuk nem tartottam a leírtak alapján, hogy nem fogom felismerni… Kissé bátortalanul tettem meg az utolsó pár métert a bejáratig és megálltam, hogy a papírt visszategyem a táskám rejtekébe, addig is erőt merítettem, hogy bemenjek végül…

~Nem kellett csalódnom, Kara eljött, ráadásul még időben is.~
*Gyors léptekkel ér a nő mellé, megszólítva őt, mikor hallótávolságon belül ér.*
-A helyében nem mennék be oda, vizezik a sört, és valami egészségtelen mértékű X-men fétis uralkodik a teremben.
*Kapucniját lehúzza fejéről, hogy a nő megismerje, ha a hangjából nem tette volna. Bár mosolyog, valamiért azt a benyomást kelti az arca, hogy a kedve mégsem egészen felhőtlen, sőt...*
-Van egy perce, vagy semmiképpen sem szeretné megváratni háromszemű barátját?

~Miatta fölösleges rohanni.~
*A sötétben nehéz jól kivenni, de mintha magába fojtana egy ördögi kacajt.*

Összerezzentem, ahogy a hátam mögül megaszólított valaki és bár ismerős volt, tudtam, hogy hallottam már valahol, de még ebben a pillanatban nem tudtam arcot társítani hozzá. Akkor ért a felismerés, amikor kapucniját hátrahajtva, felfedte magát. Kimerülten sóhajtottam egyet, fejem megrázva nemtetszésem jeléül és szemeim is forgattam egy kicsit, csak, hogy lássa nem megfelelő pillanatban jött bájcsevegni. De egyáltalán ő mit keres itt?
- Nem sörözni jöttem ide… - és indultam is volna tovább, elvégre nem szeretek elkésni a megbeszélt találkákról, amikor utolsó mondatára megálltam és felé fordultam immár felvont szemöldökkel.
- Honnan tudja, hogy kivel van itt ma este találkozóm? – szegeztem neki a kérdést türelmetlenül.

-Kár - feleli megjátszott csalódottsággal a hangjában - pedig tudtam volna ajánlani egy remek helyet. A pia olcsó, nem is túl mocskos, bár a törzsvendégek kissé ingerlékenyek...
*Megtapogatja arcát, melyen még mindig az a lila monokli éktelenkedik, melyre a Herculoids-beli kiruccanása során tett szert.*
-Ne aggódjon, a harmadik randi előtt nem szoktam bepoloskázni a házát senkinek. Ami "génmutáns"-t illeti, tartok tőle nem volna jó interjú alany, hacsak nem kezdtek el kitalált történeteket is lehozni a lapnál...
*Összehajtja az azóta is a kezében lévő újságpapírt, majd a zsebébe mélyeszti azt.*
-Tettszett a cikke egyébként. Nagyon hízelgőnek találtam, bár nem gondoltam volna, hogy a nyelvünkben ennyi szinonima található a hányingerre. Ezt leszámítva nagyon hízelgő, lehet még a falra is kiteszem.
~Ha lesz egy falam....bár most, hogy betársultam egy vállalatba, lehet ideje volna.~
-Amúgy sem hiszem, hogy be akarna menni oda...

Egyre érthetetlenebb lett számomra, amit Szellem összehordott nekem és persze mindez jól láthatóan ki is ült az arcomra, közben pedig szemöldököm egyre feljebb szaladt, ahogy a monoklit is jobban megszemléltem.
- Szép monokli, de nem szeretem a lilát. – jegyeztem meg mellékesen, ám a másik dolog miatt kezdett felmenni bennem a pumpa, ha valósnak bizonyul sejtésem.
- Lenne szíves megmagyarázni, hogy mi a francról beszél? Miféle kitalált sztori meg miért is nem kéne oda bemennem? – böktem kezemmel az alig egy méternyire lévő ajtóra. – Különben meg még mindig nem tudom honnan vette, hogy kivel van találkozóm ma. Szóval nagyon tudnám díjazni, ha végre kibökné, miről hablatyol. – néztem rá várakozóan, bár szavai némileg büszkeséggel töltöttek el, a cikkem kapcsán, persze ezt neki nem kell tudnia.

-Kösz - feleli az érdeklődés teljes hiánya nélkül. A következő kérdésre eleinte csak egy fájdalmas sóhajjal válaszol, jelezve csalódottságát. Újabb cigire gyújt, ezúttal azonban öngyújtót használ, ráadásul dobozból veszi elő azt, ahogy a normális emberek szokták.
-Tudja, ha el kell magyarázni a viccet, az megöli a poént. Viszont látom ragaszkodik hozzá, úgyhogy legyen. Onnan tudom, kivel kell találkoznia, hogy én hívtam fel az újságot, és hazudtam azt, hogy háromszemű kocsmatöltelék vagyok, azért, hogy idecsaljam. Az ötletet egyébként kedvenc firkászomtól vettem át - itt elereszt egy gonosz vigyort Kara irányába - ezért illett volna legalább most felismernie a cselt.
*Mélyet szív a cigarettából, mielőtt folytatná. A füstöt oldalra fújja ki, nehogy véletlenül a nő arcába menjen, ugyanis van egy olyan érzése, hogy már így is kellőképpen felhergelte őt.*
-És mielőtt megkérdezné, onnan tudhatja, hogy igazat mondok, és nem csak lehallgattam a vállalat rögzítőjét, jöttem el ide, gyilkoltam meg szerencsétlen interjúalanyát, és ástam el a sikátorban - itt egy pillanatra a talpuk alatt elterülő betontengerre néz, mely hosszú évek óta védelmezi a város lakóit attól, hogy igazi talajra kelljen lépniük - hogy a Gene M. Utah egybeolvasva génmutáns, mely annyira durva beszélőnév, hogy még egy Harry Potter regényben sem férne meg.
*Lassú léptekkel elindul a járdán, látszólag nem törődve vele, hogy Kara követi-e őt, de titkon azért reménykedik benne, hogy a nő kíváncsisága ismét két vállra fekteti a józan eszét.*
-A kocsmába pedig azért nem ajánlott belépnie, mert nincs oka rá, emellett pedig, ennyi mutáns közt nehéz megtartani a titkainkat....tudja, névtelen források eléréseit, titkolt hódolókat....
~Vagy a tényt, hogy mutánsok vagyunk...~

Ahogy Szellem kitálalta a sztorit, az arcom úgy lett egyre kipirosodottabb a dühtől, hogy hagytam magam ennyire átvágni. Jobban utána kellett volna néznem, kérdeznem a dolgoknak. Aztán, ahogy szembesített saját cselemmel, emlékezve első találkozónkra, már valahogy nem is tűnt annyira főben járó bűnnek, mint elsőre leordítottam volna érte őt.
Aztán az interjúvolandó személy nevét hallva már lehunytam szemem és két ujjam közé fogtam orrnyergem, megmasszírozva azt. Nem lehetek ennyire könnyen átverhető… vagy ezek szerint mégis…
- Nagyon humoros kedvében van, látom. – mormogtam az orrom elé, szinte alig hallhatóan, de nem követtem. Megmakacsolva magam és bármennyire is érdekelt, az amiért idecsalt, nem mozdultam, csak utána szóltam.
- És miért is kellett idejönnöm ma? Csak egyszerűen unatkozott és nincs kivel megosztania magányos estéit vagy van konkrétabb elképzelése is? – kérdeztem érdeklődve, majd újra halkabbra vettem a hangom – Egyébként meg egy egyszerű telefon is megtette volna, hogy szeretne velem találkozni.

-Mi lenne, ha kiegyeznénk döntetlenben?
*Sokadik cigijére gyújt rá. Általában csak néhány szálat szív el naponta, ám mostanában az idegei túl sok megpróbáltatáson estek át. Na nem a munkája miatt, ahhoz már hozzá szokott, sőt valósággal hiányérzete volt, amiért a városban töltött idő alatt még senkinek sem kellett megterveznie korai elhalálozását. Nem, a dolog ami őt zavarta máshonnan eredt, két kis nejlonzacskónyi hajból, mely most a zsebe mélyén lapult. Bármennyire is utálta a helyzetet, ezúttal segítségre szorult, ám egyenesen kérni valahogy elfogadhatatlannak érezte volna, így játszotta tovább kis játékát, egészen addig, míg Kara azt nem mondta: "Egyébként meg egy egyszerű telefon is megtette volna, hogy szeretne velem találkozni." Itt megtorpant, és fejét vissza fordította a nő felé. *
-Valóban? - Kérdi őszinte döbbenettel a hangjában, mely az arcán is remekül kivehető. - Ám legyen. Szükségem van a segítségére.
*Visszafordul, és a korábbihoz képest jóval gyorsabban szünteti meg a köztük lévő távolságot.*
-Viszont, meg kell ígérnie, hogy köztünk marad a dolog. És mellesleg, be kell jutnunk a városi bíróság épületébe. Számíthatok magára?
~Na persze ígéretet tett rá, hogy ha kérek tőle valamit, teljesíti azt, de ez az ügy most problémásabb számomra annál, hogy egy ellenséget kényszerítsek rá, hogy elvégezze a piszkos munkát helyettem. Ha nemet mond, marad az A terv, a gépfegyverekkel, és kardokkal...~

- Rendben. Ez esetben egy-egy az állás. – nyugtáztam, majd hallva szavait és jobban belegondolva, mintha valamiféle nyugtalanságról árulkodott volna minden mozdulata és szavai is. Persze lehet, hogy a monokli is közrejátszik ebben valamilyen módon, de nem lehettem ebben biztos. Talán belekeveredett valamibe, de nem értettem mit is akarhat tőlem pontosan. Csak találgatni tudtam volna, de semmi megnyugtató nem jutott az eszembe. Pedig nagyon próbálkoztam ám.
- Valóban. Általában jobb szertetem tudni, hogy mire is kell felkészülnöm. Egy interjúra vagy jelen esetben egy… - itt elakadt a szavam, ugyanis túl hirtelen kellett szembenéznem vele. Nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez, pedig várható tőle ez a fajta macska – egér játék.
- Hogy mi? – kérdeztem kimeredő szemekkel és nem is kissé meglepetten. Talán csak rosszul hallottam, így ismételve visszakérdeztem hallani vélt szavait. – Bíróság? Mi? Mármint maga meg én? – szaladt fel a szemöldököm.
- Kizárt. Hacsak nem akar feljelenteni a cikk miatt mert valótlanságot írtam. Úgy állok a per elébe. De tartok tőle nem erre gondolt ugye? – kérdeztem félve. – Kifejtené bővebben, mert mintha nem lennék képes megérteni amit szeretne tőlem.